//Mesélői//

Nem telt el sok idő, mikor férjedhez egy emberi futárt kísértek. Az információkat nem hallgatta el sem a küldönc, sem a király, így tisztában lehetsz azzal, hogy az emberi trónörökös azt a várost akarja visszafoglalni, ahol férjedet már bő egy éve elrabolták a sötételfek. Idáig nem jutottak el hírek arról a városról, hiszen semmi köze hozzá népednek, az emberek területén található ez a település, messze tőletek, aznap viszont aggasztó híreket kaptatok a futártól, aki beszámolt arról, mi is van jelenleg a városban.
Szörnyek.
Nagyon pontos információk nem hangzottak el, és bár a király érdeklődött, mégis mire kell vagy mire lehet számítani, sokat a fiú nem tudott mondani, ugyanis az összes felderítésre küldött egységet nem látták többet a távozásuk után. Biztonságos távolról sem sokat lehetett tisztán látni, ám annyi bizonyos, hogy elkorcsosult lények lepték el a várost, és talán csak idő kérdése, hogy kinőjék a várost és megpróbáljanak terjeszkedni. A trónörökös így futárokat küldött minden birodalomba annak reményében, hogy segítségüket nyújtják, hiszen ez nagyban befolyásolhatja nem csupán az emberi fajt, de más népeket egyaránt.
Férjed nehezen, de belement a segítségnyújtásba, és talán érthető eleinte való vonakodása, hiszen mégiscsak az ottani háborúskodásból hazafele jövet kapta el az egyik hadvezér, aki aztán idejött egyezkedni veled, végül megszökött. Ha esetleg érdeklődtél, akkor megtudhattad az uralkodótól, hogy bár segít, nem túl nagy létszámú csapatokat küld ki a helyszínre. A futárnak is mondta, hogy emberi földön az erejük nem olyan hatalmas, így nagy hasznuk azokon a földeken nincs, hacsak erdőség nincsen, a fiatal küldönc pedig megértő bólogatásba kezdett, elmondva, királya nem vár el, csupán kér.
A küldöncöt elszállásolta, és még az érkezése napján megírta a levelet Lashraelnek és Viridielnek, és bár ismerve körülményeiket, mégis elküldette másnap nekik a levelet, ami feljogosította őket egy erősebb és védettebb egység rendelésére Bivalynál. Alapozott az ő külhoni tapasztalataikra, és bár valahol reménykedett, hogy segítségüket nyújtják, tudva, nagyon jó szolgálatot tennének, nem várta el tőlük egy percig sem. A levelet is szándékosan úgy írta meg, hogy semmi kényszer ne érződjön belüle, még veled is ellenőriztette, de csak a színtiszta, kötelességmentes kérés érződött benne.
A következő napokon több katonát magához rendelt, rangosabbat és talpraesettebbet, tőlük is kérve ugyanezt, hogy egy kisebb alakulattal induljanak, természetesen eléjük tárva a köztudott tényeket. Sokan bocsánatkérések közepette elutasították, sokszor a helyi kapcsolatokra, az otthon biztonságára és a külföldi tapasztalatlanságra hivatkozva, amit a király meg is értett, így egy bólintással és kedves mosollyal elengedte őket. Néhányan elvállalták, ők pedig hamarosan indultak a gyülekezés helyszínére, az emberi fővárosba, Királyöbölbe.

Nagyjából három hét telt el, mikor újabb futár érkezett. A fiatal férfit néhány katona kíséri az elf palotába, és talán hamar megtalálnak, ahogy vagy a trónteremben tartózkodva várakozol, vagy valahol a folyosókat járod. Gondolati üzenettel nem mernek zavarni téged, nem tudva, mit csinálsz és mennyire fontos teendőd akadt.
Ha nem tartózkodsz a trónteremben, akkor az egyik palotai őr kutatja át az egész épületet, hogy megtaláljon téged és értesítsen az emberi futárról, akinek üzenetéről nem kérdeztek semmit, tekintve, hogy vagy hozzád, vagy férjedhez jött. A megtalálásod esetén elkísér a helyiségig, kinyitja előtted az ajtót, majd becsukva mögötted megy tovább a dolgára. Ha a trónteremben lennél - vagy éppen belépsz -, akkor a két katona, akik közrefogják a fiatal embert, köszönt téged egy-egy mély meghajlással. Az ember hasonlóképpen tesz, bár a mozdulat kevésbé olyan elegáns, mint amilyen a helyieké.
- Mélyen tisztelt királynő! - hallhatod az embert. - Köszönöm a fogadását! Olieth trónörököstől jöttem, újabb kéréssel fordulna az erdeiekhez - tájékoztat téged, és előbb megvárja, miként döntesz, meghallgatod-e vagy értesíted férjedet, intézze ezt, bár férjurad jelenleg a kiképzőtáborok egyikében tartózkodik, kíváncsian követve a fiatalok fejlődését és képességeit. Baj persze nem lehet abból, ha esetleg meghallgatod, jobb esetben pedig nem kell olyan döntést hoznod, hogy kit küldesz jóformán a halálba, Bivalyba és kit hagysz békén.
A férfi egyébként semmi kirívót nem visel magán, teljesen hétköznapi, emberi öltözékbe bújt, bizonyára azért, hogy az út során ne akarjon tőle semmit elvenni és ne ültesse el a fejekben azt az érzetet, gazdag - vagy éppen gazdag az, aki felbérelte erre az útra. Természetesen a kard az oldalán ott pihen, hogy önvédelemre azért mégis fussa valamivel. Fiatal, nagyjábúl húszas évek elején járhat, a borostája viszont talán ad neki néhány plussz évet, ami miatt idősebbnek tűnik. Haja valahol a szőke és a vörös határán mozog, a szemei tengerkékek, és bennük a kötelességtudat csillog.

Próbálom élvezni a nyugalmat ami még megvan otthonunkban. De ...még mindig úgy kapaszkodok görcsösen minden pillanatba, amit férjemmel tölthetek, mintha attól tartanék elragadják tőlem. Ezt ő is érzi és néha szóvá is teszi. Nem durván, csak szelíd megrovásként. Talán a folyamatos kérlelésből lett elege, - hogy meg ne forduljon abban az okos ravasz fejében egy újabb csata,- hogy próbáljon meg nyugton maradni, nem beszélve arról hogy folyton rohangálok utána vagy szólongatom, ha nem tudom merre jár. Tényleg be kéne már fejeznem ezt a folyton aggódást. Nem tesz jót az idegeimnek és a stressz mint köztudott öregít.
Már épp lazítok és csak simán élvezem a békét, amit azelőtt is oly sokszor akartam elhitetni másokkal. Néha olyan művészien sikerült, hogy még magam is elhittem, hogy így van, csak őt nem sikerült becsapnom. Amire mondjuk okot is adtam. De ez a nap is jól indult. Az egész napot együtt töltjük, ez volt a terv. Mikor a futár megérkezett, épp kacarászva indultunk a trónterembe, mert hírét kaptuk érkezett valaki aki férjemet keresi. Tartottam magam ahhoz amit ígért de aztán majd frászt kaptam. Egyrészt örültem neki, hogy itt voltam, másrészt kezdett elhatalmasodni rajtam a félelem. Ezt észrevette a király és gondolatban fegyelemre intett. Hangja szelíden csengett a fejemben, a további események alatt, aztán kezembe adta a levelet, hogy olvassam át. Meggyőztem igazáról, és nem is szóltam bele a döntésébe. Nem volt könnyű dolga, de én tiszta fejjel álltam mellette, nem aggodalmasan. Utóbbira semmi szükség se volt.
Teltek tovább a napok. Egyre bátrabban, magabiztosabban engedtem útjára szeretett foglyomat. Ezen a szépséges napon, a legtitkosabb rejtekhelyemen egy erkélyemhez közeli magas fa ágai között kialakított biztonságos odúban elbújva nosztalgiáztam és a rég befejezett naplómat olvasgattam. A fák súgták meg vendég érkezik. Felpattantam a hírre, az ágak segítségével átiszkoltam a szobámba. Nem épp vendég fogadásra való volt az öltözékem, így septében kaptam magamra azt ami elsőként a kezembe akadt. Már épp kész voltam, mikor bekopogtattak hozzám. Az őr elmondta amit már sejtettem. A trónterembe vezetett, majd ment a dolgára. Egy újabb futár érkezett. Sejtettem miért. Tartottam tőle, hogy baj van, hogy az emberek leendő uralkodója ismét kér valamit. Volt sejtésem mit küldök, ezzel nem is volt gond, csak hogy meg is kapják abban nem voltam biztos. Veszélyes volt ott  helyzet. Bíztam benne a két fiatal szerelmes a többivel a mieink közül épségben haza talál. Ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben, mikor a fiút megláttam. Egyben biztos voltam. Bármennyire is rosszul éreztem magam, őrá nem tudtam volna haragudni. Leültettem és vártam had mondja amit akar....

//Mesélői//

Az érkező megilletődik, mikor hellyel kínálod, végül aztán egy nemleges fejrázás kíséretében finoman meghajol.
- Tisztelettel, nem érzem helyesnek, hogy egy uralkodó előtt leüljek – egyenesedik fel egy halvány mosollyal, aztán mivel úgy ítéli meg, hogy most te leszel itt a főnök, kicsit komolyabb lesz, de semmi gyász nem látszódik rajta, így tudhatod, hogy nem gyászhírrel jött, mint amire esetleg számítanál. – A vártnál jóval többen érkeztek birodalmunkba. Bizonyára tud Észak-Bivaly felszabadításának híréről, és... Nos, két nagyobb sereg is megjelent sötételf képviselőkkel – mondja az utolsó szót némi kényelmetlenséggel, hiszen senki sem túl nagy barátja annak a népségnek a démonokat leszámítva. – Ugyanakkor a jelek arra utalnak, hogy nem fognak felfordulást okozni, indulásomkor is könnyedén átengedtek és nem emeltek kezet senkire sem azokon a területeken, ahol áthaladtak, sem Királyöbölben, ahova a gyülekezőt hirdették. Uralkodómtól tudom, hogy a szövetségét keresik, így biztonságban vannak az ottaniak, az éjtündék nem fogják megkockáztatni, hogy ártsanak az összegyűlteknek – szánja megnyugtatásul ezt. – Ugyanakkor nem számítottuk ekkora létszámra, és nem biztos, hogy birodalmunk képes lesz az ostrom idejéig ellátni ennyi katonát és jelentkezőt, részben az ork portyázások veszteségei miatt, részben meg mert az aratásnak még csak most fog eljönni az ideje – magyarázza neked, hogy jó rálátásod legyen az ügyre. – Királyom azért küldött, hogy önnel vagy férjével tárgyaljak arról, kérhetnénk-e még egy szívességet. Földjeik gazdagok állatokban és növényekben, így élelemben is, és ha nem érzi túl tolakodónak, akkor nagy hálával fogadnánk el még a legkisebb mennyiségű ellátmányt is - hozakodik elő egyelőre még koronázatlan uralkodójának kérésével, komolyan, de bizakodón beszélve hozzád. - Természetesen a segítséget, amint rendeződik a politikai és gazdasági helyzetünk, azonnal meghálálná uralkodónk, és egy látogatás keretén belül nagyon szívesen megtárgyalja ezt, már ha kívánják Olieth királyunkat fogadni - teszi még hozzá.

Egy picit zokon veszem amiért udvariasságom gyengéden bár, de elutasításra talált. Viszont jobban érdekelt mi szél hozta a bizonyára hűséges fiút, akit nem ácsorogva hallgattam végig. Amint helyet foglaltam intettem neki mondhatja. És ő mondta...Nagy sóhaj bukott ki mellkasomból, mire végzett beszámolójával. Egy pillanatig csak pörögtek a gondolataim. -Sötét elfek? Együtt más népekkel? Hát biztos nem egy örökre szóló békét ígérő szövetségről van itt szó. Még akkor sem ha nincs hír összecsapásról. Azon nem csodálkozom hogy tartást érzek a vendégem szavaiban. Van tervem mit és kiket küldjek, de kockázatos lehet. Egy biztos meg fogom kérni az illetőt, hogy maradjon itt míg összeszervezem a dolgokat. Úgyse tart sokáig. Így legalább látják nem ment vissza üres kézzel és van még reményük. Ennyi szörnyűség közepette ez fontos lehet. Királyomat nem zaklatom most a meghozott döntésemmel, ráér megtudni később is. Tudom bízunk egymásban, hogy jó döntést hozunk, vagyis arra törekszünk. - Segítek, de van egy feltételem, amit inkább vegyél kérésnek mint parancsnak. Nem veszem figyelmen kívül Uralkodód kérését. Küldök segítséget, de ennek kell pár nap. Azt szeretném maradj itt köztünk, míg összeszervezem a küldeményt és velük térj vissza. A szekerek mellett. lássák a jót, hogy összefogunk a bajban és remélhetőleg eme jó tett viszonzásra is talál. És te legyél aki a jó hírt kézzelfogható eredménnyel viheted. Az neked csak jó lehet. - mondom neki, majd az ott lévő őrökhöz szólok gondolatban, hogy értesítsenek egy tanácsadót, akivel megtanácskozhatom mennyi a javasolt küldemény. Élelemre, gyógyításra való készítményekre, kenőcsre, főzetre, kötszerre gondoltam. Pár gyógyítóra aki oda mer menni és persze pár katonára akik elkísérik az ellátmányt.

//Mesélői//

Amint felkínálod a segítséget, lelkesedés csillan a szemében, a feltételre viszont azonnal visszafogja ezt, hiszen nem tudhatja, mi a feltétel és mennyire lesz ez kedvező rájuk nézve. Arra azonban, hogy pár napra szükség van, csak megértőn bólint egyet – értelemszerűen nem várta el, hogy azonnal kész legyen minden, elvégre az teljességgel lehetetlen.
- Ahogyan óhajtja, felség – hajol meg előtted, amint a feltételed elhangzik. Valószínűleg rosszabbra számított, mert átsejlik hangja mögül a megkönnyebbülés, és bár nem úgy ismerni az erdeiek népét, mint kegyetlen és kiszámíthatatlan fajt, valószínűleg volt pár bajosabb ügye máshol. – Királyom nevében is hálás köszönetünk, és biztosíthatom, hogy viszonzásra fog találni, és bár fiatal, nem hálátlan. Biztosan keresni fogja a módját, miként viszonozhatja népük támogatását – emelkedik fel enyhe büszkeséggel, ezzel is alátámszatva, hogy a trón várományosába nagyon is sok remént fektet, és bizonyára nem csupán ő, most, hogy elérkezett a koronázásának ideje. Habár előbb még Észak-Bivalyből kell visszatérni.
Az általad megszólított katonák gyorsan felkeresik gondolati úton a keresetteket, a hírnök addig a teremben várakozik, várva egy egyértelmű jelet, hogyha mennie kell, akkor hova menjen. Addig türelmesen álldogál, ha esetleg valamilyen kérdés, bármi eszedbe jutna még, akkor arra tudjon válaszolni a tudásának megfelelően.
Talán tíz percbe sem telik, mire megérkezik néhány tanácsadó, hiszen több fej több gondolatot eredményez és több meglátást, így össze is ülhettek. Elég vegyesnek bizonyulnak a vélemények, mert míg egyik részük fukarkodik, hiszen sötételfek vannak ott, a másik részük pedig meg akarja adni a bizalmat, ha nem is a sötételfeknek, de az emberi uralkodónak. Persze a sötételfektől tartók húzzák a szájukat és morgolódnak, és csupán két szekeret javasolnak némi kötszerrel és gyógyhatású növényekkel rajta, de nem többet, tartva attól, hogy gyógyítóikat csak magukkal vinné a fekete népség. Aztán az is szóba kerül, hogy nem csupán sötételfek vannak ott, hanem a sajátjaik is, még ha nem olyan nagy létszámban, illetve emberek és más fajból valók is érkeztek, akiket figyelembe kell venni. Vannak túlzó gondolatok is, melyek talán nem ürítenék ki az éléstárat, de felháborító a társaság egy részének ez a javaslat.
A hosszú beszélgetés végeztével végül hat kocsi került megszavazásra általuk, másik két szekérnyi ivóvízzel teletöltött hordók és egy olyan, amire a gyógyítók eszközeit rakhatják. Kevésnek hangzik, de mivel egy teljes szekérről van szó, talán még sok is lesz, ám hogy gyógyítóból mennyi fog jelentkezni erre a félelmetes küldetésre arra a félelmetes helyre, azt már nem tudják felmérni. Alapszinten mindenki ért ehhez, így a kenőcsök és tiszta gyolcsok szakszerű használatában nem lesz gond akkor sem, ha alapvetően képzetlen elfek kerülnek kiküldésre. Innentől rajtad áll, hogy mennyi ellátmányt szeretnél küldeni az embereknek.

Ameddig várakozunk, nem akarom hogy vendégem unatkozzon, így eltársalgok vele. Élvezem társaságát, még úgyis hogy néha túlzásnak vélem a túlzott udvariaskodását és néha néha felbukkanó biccentését. Mikor megérkezik akit várok, vagyis megérkeznek, mert többen vannak mint számítottam a segítségre,/Katonáim néha túlzásba esnek, de semmi gond ezzel. Meg ismerem is a tanácsadóimat egy ideje. Ha hívják az egyiket, rögtön jön az összes, nehogy kimaradjanak valamiből. A kíváncsiság felénk is nagyúr./ a két bent lévő katonával kikísértetem a teremből, hogy egy kényelmes vendégszobában kifújhassa magát. A vendégekkel kapcsolatos parancsomat már kívülről fújja mindenki, így meg se kell említenem. Ő meghajol és távozik kísérői után.
Aztán összegyűlünk. Megy a vita rendesen. Néhányan fennakadtak érthető módon az ellenség jelenlététől, de a többi nép oltalma végül elnyomta ezen aggodalmukat. Szóhoz se hagytak jutni. A hat szekeret végül jóváhagytam, ami a gyógyítókat illeti én azt javasoltam küldjünk egyet aki jól képzett és tapasztalt és kettő vagy három tanoncot, aki lelkes és kalandvágyó. Rájuk férne az ilyen jellegű tapasztalat. A vízre nem is gondoltam. Élelem terén, két szekér bőven elég lesz. Amiről pedig mindenképp nem szabad elfeledkezni az a mágia, hogy a segítség amennyire lehetséges épségben jusson el hozzájuk és vissza. Javaslom a mágusaink közül is az egyik jól képzettet. Aztán befejezem mondandómat lesz ami lesz. A javaslataim megvannak. Jelezvén hogy végeztünk felállok székemből és elmerengve sétálok a nyitott ablakhoz. Talán értenek belőle és lelépnek, de nekem az is jó ha ott ugranak egymásnak. Majd felráznak, ha kellek. Gondolatban már a férjemmel vagyok. Erről tudnia kell. Hiányolom támogatását. Lesz időnk mindent egyeztetni, de a végleges döntéssel várok egy ideig....

//Mesélői//

A hírnök mindenféle ellenállás nélkül ballag a kísérőinek rendelt katonákkal, te pedig hamarosan az egybegyűltekkel beszéled meg a továbbiakat és lehetséges felállásokat, a támogatás mértékét.
A tanácsadók egy pillanatra értetlenül néznek össze, mikor jóváhagyod a hat szekeret, aztán utána csak kettőt adsz az élelemnek, hiszen a hat szekér az élelemellátmányra ment az ő elképzelésük szerint – elvégre nem egy kis falut kell ellátni -, amire ráadásként jön a másik két szekér ivóvíz. Rákérdeznek ugyanakkor, hogy még a Bivalynál tartózkodó létszámhoz mérten valóban szándékodban állt azt a két szekeret komolyan gondolni, vagy félrebeszéltél, és az elsőnek említett hatot hagyod jóvá továbbra is.
Akárhogyan is, mikor nyíltan kivonod magad a megbeszélésből, a tanácsadók sem látják értelmét az ittlétüknek, hiszen te hívtad őket ennek megvitatására, és amit akartál, azt közölted. Habár konkrét parancsként nem adod ki mindezt, ők annak kezelik – hiszen nem jelezted, hogy férjed szavára várnál, vagy legalábbis nem konkrétan -, és ennek megfelelően a kimenetelükkel már üzennek is a megfelelő személyeknek, akik beindítják a szekerek tartalmi összeállításának megszervezését.
Pár óra múlva az egyik erdei jön, hogy jelentse, másnapra már alkalmas lesz az indulás, mi több, még gyógyítót is találtak tanoncokkal, aki vállalja Észak-Bivaly megközelítését, persze csak tisztességes távolban maradva, semmiképpen sem vonulva harctérre. Ha esetleg kérdeznéd, hogy ki az, aki erre vetemedik, akkor egy Ava nevű, meglehetősen idős elf az, aki elfogadta a felkérést. Ismerős lehet a neve, bár mióta férje, aki a királyi hadsereg egy oszlopos tagja volt magas pozícióban, meghalt, nem sokat hallatott magáról. A gyógyító tanoncok többsége hozzá jár tanulni és az ő kezei közül a szakmájukat kiválóan űző erdeiek kerültek ki kifogástalan tudással. Az hírlik egyébiránt róla, hogy nagyon keménykezű és szigorú, innentől nem is lehet mást várni; akit kienged a szárnyai alól, az garantáltan meg fogja állni a helyét bármilyen körülmények közt a sebesülések ellátásában és betegségek orvoslásában egyaránt. Mindemellett Felaern anyja, aki apja nyomdokaiba lépett a katonáskodásban, és őróla pedig eszedbe juthat a családi viszály is, aminek középpontjában a férjed által írt levélnek egyik címzettje, Lashrael áll, aki Viridiellel együtt még az első emberi hírnök érkezte után elindult.
Ha akarod és van hozzá bárminemű mondandód, akkor magadhoz hívathatod az idős nőt, más esetben viszont másnap indulásra készen állnak, és el is indulnak, hogy Awyrist elhagyva néhány kísérő katonával őriztetve Bivaly haditáborába megérkezzenek.

//Ha nem szeretnél semmit a továbbiakban, akkor a magam részéről ennyi, köszöntem a játékot!//