Soha nem hittem volna hogy az a Hadvezérasszony megszegné a szerződés rá eső felét, még is meg tette miután a kijelőlt kivégzőe Malthael visszatért a pokolba, bár igaz csak a lelke de az ő büntetése se maradt el amiért elbukta feladatát. Jelenleg döntés előtt állok, egy olyan döntés előtt ami tej hatalmű nagy uramnak a kedvére tehet, főleg ha ténylegesen elfoglalom a meg üresedett hadvezéri rangot ezeknél a hitvány férgeknél amit sötét elfeknek neveznek. Vissza is térhetnék én a kényelmes pokoli rezidenciámra, de azzal nem táplálnám a valódi terveimet, így napról napra teszem meg a megfelelő lépéseket azrét hogy a kezeim közé kerítsem ennek a hadosztálynak az írányítását.

Ahogy kezdem össze kaparni az apró gesztenyéket valaki hívatlan érkezésére hívják fel a figyelmem azon kémek akiknek lojalitása már felém irányúl, avagy csak meg próbálnak a kegyeimbe férkőzni hogy meg ismerhessék a titkaimat, a hülyéik. Akár hogy is gondolkozok egyelőre azzal vagyok elfoglalva hogy az Al-nuszrának nevezett sötét elf érkezésére felkészüljek, s amint jelentenek hogy ezen nem kívánatos vendégem is meg érkezett magam sétálok elé és fogadom a kis szerény rezidencia kinyíló kapuja mögött egy álszent mosollyal az arcomon.
-Üdvözlöm önt Al-nuszra, igazi megtiszteltetés lehet hogy élvezheti kellemetlen társaságom, s most mondja miféle jelentéktelen ügyben van szerencsém elszenvedni nem kívánatos személyét?
Bár tudom hogy a sötét elfek félik dicső démoni fajom, még is jelenleg én vagyok a vendég az ő világukba és nem pedig fordítva, így talán minimális tiszteletett kéne tanúsítanom, de ha ő ilyes fajta dolgokat akkar azért könnyedén a lelkével fizethet, akár hogy is most várom a meghajlását és bocsánatomért való esedesését.

//Mesélői//

Al-Nuszra nem igazán titkolja az érkezését, és bár küldött valamiféle levelet, a hadosztály szervezetlensége miatt nem biztos, hogy eljutott így hozzád. A kisebb sereggel, amivel érkezett, sem az a célja, hogy rejtőzködjön, mi több, még ennek a különítménynek az élén is tartózkodik. Szerencsére hamar híre megy a rezidencián, hogy megérkezett, így nemsokára érkezel te, feltárva a kapukat, és megpillanthatjátok egymást.
A férfi arcán hasonló mosoly található, és bár elsőre talán úgy tűnhet, elbízza magát, a szemei egészen mást sugallnak, fortélyosságot és titokzatosságot. Persze ez alapvető sötételf képesség és képzettség, szinte mindegyiknek ilyen a tekintete, annak is, akinek van sütnivalója, de annak is, akinek nincsen, megtéveszthetővé téve minden megmozdulást és rezdülést. Bizonyára most közel sem találod a sötételfet olyan vérszomjasnak, ahogyan az hírlik róla, sokkal inkább megfontolt, persze kérdéses lehet a számodra, meddig tartja meg ezt az arcát.
- Úgy érzem, kissé elhamarkodottan ítélkezik kegye – szélesedik leheletnyit a mosolya, mellőzve az üdvözlést, bizonyára kellemetlenkedő érdeklődésed következményeként. – De természetesen hátat is fordíthatok szerény kíséretemmel, hiszen nem kötelező figyelembe vennem azokat az apró tényeket, hogy ez a méhkas királynő nélkül maradt és hamarosan majd ez a csatától megfogyatkozott, szétzilált hadtest a farkasok eledelévé válik – szűkíti össze sejtelmesen a szemeit, míg a katonái mögötte készenlétben állnak, ám fegyverük marad a helyén. Érezheted ugyanakkor magadon mindegyiknek a figyelmét, hogyha bármi ellenségeset megpróbálsz tenni Al-Nuszra ellen, reagálhassanak.
- De hát mit is tudhatok én erről az áruló hadvezérasszony miatt megszégyenült csapatról, nem igaz? - tárja szét a karjait színpadiasan. - Talán nem kéne jószándékot mutatnom és rendet tennem ebben a porfészekben, hanem hagyni, hogy elpusztuljon, ahogy a sereg a vezetés megragadása érdekében lemészárolja önnönmagát - engedi vissza a kezeit, nyitva hagyva neked a döntést, hogy kérsz-e a segítségéből vagy sem.

Elmosolyodom a vendégem szavain. Számoltam vele hogy bátor lesz, sőt reménykedtem benne hogy talán végre valakinek lesz elég mersze rendre utasítani egy démont, hijába minden vallási tisztelet feléjük. Ez tetszik, s nem is leplezem a mosolyommal tükrözni elégedetségemet.
-Hát, annyit elárulhatok erről a megszégyenített hadtestről hogy igen csak örvendezhetnek személyemnek, s azt se titkolom hogy a saját kezembe veszem az irányítást.
Mosolyom ekkor se hagy alább, sőt jelzek is a melettem álloknak hogy ideje lesz meg hajolniuk végre, majd folytatom a szavaim akár Al-nuszrába folytva a szót.
-Nos, kérem fáradjon bejebb a kiséretéből néhány embert kiválasztva, díszkiséret gyanyánt, s érezze magát meg tisztelve, elvégre kevés hadvezér mondhatja el hogy a démoni légiók egyik tábornoka hívta meg őt evilági rezidenciájába.
S ezzel szünik meg a mosolyom, elég volt a jó pofizásból egyelőre hasznom származhat ebből az elfből s ezt nem kívánom az ő tudtára adni addig amíg nem biztosítottam magam számára elegendő előnyt.

Majd ahogy a kis rezidenciám tárgyaló termébe érünk, szótlanul mutattok az asztal egyik végében elhelyezt egytlen személy számára fentartott széknek dicsért valamire, míg ennek ellentétes irányában saját igen csak kirívó már már trónak nevezhető valamiben foglalok helyet majd csak az egyik szólgálóra tekintek aki már szappora lábmunkával siet el s hasonlóval tér vissza, egyenes Al-nuszrához lépve s egy pohárba bort tölt neki.
-Remélem az a bor megfelelő lesz önnek, s elnézését hogy nem jutalmazom meg azzal hogy magával iszom, jelenleg fontosabb dolgokkal kell majd foglalatoskodnom, de ön nyugodtan élvezze az alkohol örömeit.
Legyintek nem törődöm módon, ahogyan össze kulcsom két kezem s az asztalra támaszkodva tekintek a sötét elfre, majd szólalok meg.
-Nos, térjünk egyből a tárgyra, nincs kedvem felesleges szó párbajokat hívni önnel, arra van szükségem hogy támogassa azt hogy ez a hadtest az én irányításom alá kerüljön, se több se kevesebb.
Ezzel adom meg Al-nuszrának a szót, s hátra dölve kényelmes össze kulcsolva lábaimat várom a válaszát.

//Mesélői//

Al-Nuszra nem fűz megjegyzést a terveidről, csak továbbra is szívélyesen mosolyog, nem tagadva, hogy örülhetnek az itteniek a jelenlétednek. Mindenki belátja, hogyha egy démon egy sötételf ház pártfogoltja, annak elég kellemes jövője is lehet, ha jól lépkednek azon a bizonyos sakktáblán. Persze átvenni a vezetést nem olyan egyszerű, még egy démonnak sem, különben már a vallási alapokra hivatkozva mindegyik hadtest élén egy démon üldögélne, innentől lehet számítani akár lázadásra, akár titkos szövetkezésekre a rezidencia falain belül. Egy hadvezér hozzájárulása a vezetőséghez viszont már egy egészen más helyzet, noha ebben az esetben is lehetnek olyanok, akik megkérdőjelezik ezen döntést.
Mikor kijelented, hogy fogadod, élőholt lováról leszállva intéz pár szót a katonának, és az általad is említett néhányat kiválasztva maga mellé indul befele a nyitott kapun. Járása magabiztos és határozott, a rangjából adódó hatalom és ehhez társuló hatalomvágy sem hiányzik belőle, és bár pökhendiséget is fel lehet benne fedezni, nem olyan mértékben, hogy az káros legyen saját magára nézve. Inkább csak olyan egészséges önbizalom ez hadvezérként.
- Egy démon társaságában lenni mindig megtiszteltetés – néz rád, halvány mosolya nem szűnik. Valószínűleg gyümölcsőző megállapodásban reménykedik és annak megszületését tartja valószínűnek, mintsem egy kedvezőtlen végkimenetelt. Nem firtatja azt, hogy ez a hely jelenleg még nem áll a te tulajdonodban, hiszen ha így lenne, akkor nem fenyegetőzött volna az itt tartózkodó sereg belülről való felemésztődésével. Lehet, tiszteletnek örvendesz, de továbbra sem sötételf vagy, nem közülük való vagy.

Al-Nuszra mögött a katonák egyszerre és fegyelmezetten lépdelnek, fegyverek természetesen náluk maradnak, hiszen elkérésre nem kerültek. Egyébként sem lenne szerencsés döntés egy sötételftől elkérni ezeket, ráadásul így legalább nagyobb biztonságban érezhetik magukat egyelőre ezen a semleges helyen is. A teremben a hadvezér int a katonáinak, akik haptákba állva valamivel a vezető mögött tartózkodnak, Al-Nuszra pedig elfoglalja a helyet, feltételezve, neki lett előkészítve. Egy gyors terepszemlét tart, vélemény ugyanakkor nem olvasható le az arcáról; továbbra is főként a tárgyalás kedvező végkimenetele lebeghet a szemei előtt, tekintetének éhes csillanásából kiindulva.
- Nem annyira élvezetes a bor társaság nélkül – mondja, viszont valamelyest maga elé húzza a poharat, óvatosan a kezébe véve azt, lassan megemelve. – De elutasítani sem illik – biccent egyet amolyan köszönetképpen, egyelőre csak ringatva a folyadékot, ám le is rakja, mikor azonnal a tárgyra térsz. Valószínűleg meglepődik, hiszen nem a sötételfek szokása azonnal a tárgyra térni, szeretnek egy kicsit puhatolózni és finomkodni, ugyanakkor nem nagyon változik ilyen irányba az arckifejezése, inkább mintha még nagyobb elégedettség öntené el. Egy peckes mosolyt megenged, aztán hozzád hasonlóan ő is hátradől a maga pökhendiségében, a széktámlának támasztva a hátát.
- Bizonyára tisztában van azzal, hogy a támogatásom nincs ingyen és nem is feltétel nélküli – kezdi sejtelmesen. – Értelemszerűen a legkisebb dolog a kölcsönös támogatás lesz, amit kérek, mondhatnánk úgy is, hogy szövetséget kötünk a két ház között, amit irányítunk, kérdés, miben tudna hozzájárulni az én tevékenységeimhez. Én egyértelműen biztosítom az első hadvezérek egyikeként az itteni rangját és befolyását, és úgy rendelkezhet ennek a rezidenciának a seregével és területével, ahogyan akar, egészen addig, míg engem nem károsít. Természetesen csak a megfelelő ellenszolgáltatás fejében vagyok hajlandó megtenni ezt a lépést és elfogadtatni az éjtündékkel magát, mint vezetőt, mely politikai és hatalmi beleszólás nélkül nehéz lenne, hiszen alapvetően mindenkinek meg kell másznia azt a bizonyos ranglétrát... - fürkész téged hideg kíváncsisággal, egyértelműen arra várva, te mivel tudnál hozzájárulni ennek az egyezségnek a megszületéséhez.

Ahogy végig hallgatom a hadvezérurat, és elérkezik a mondandója végére, előrébb dőlök a székbe, majd újra végig mérem beszélő partneremet, mielőtt megszólalnék.
-Ezek szerint hajlandó egy szövetséget kötni, mind addig amíg az ön számára ez előnyt jelenthet.
Közlöm azt ami nyilván való tud lenni akárki számára, bár húzni az időt, és magát az elfet lehet hogy pont tökéletes. Majd rá térek a fontosabb dolgokra s egyszerű kérdést intézek felé, igyekezve vissza fogni felsőbb rendű beszédem.
-Mit várna el egy ilyen szövetségtől kedves Al-nuszra?
Bár nem szívesen váltok ekkorát, jelenleg nekem is a legfontosabb célom hogy ezen hadosztály élére kerülve tudjam meg valósítani saját terveimet, így a cél szentségteleníti az eszközt ahogy démoni körökben mondják, majd mielőtt válaszolna folytattom.
-Ha jól gondolom többre vágyik egyszerű megnemtámadási szerződésnél és annál hogy tartoznék magának egy szívességgel, szóval ha megtenné hogy felsorolja miket vár el akkor haladhatunk is az egyik kedvenc részemhez, az egyesség megvitatásához.
Bár nem áll szándékomban minden feltételébe vakon bele egyezni, egyelőre engedem hogy ezen látszatnak esélye legyen felfedni valódi szándékait a hadvezérnek, elvégre biztos meg van a saját okai ha hajlandó lenne támogatni engem.

//Mesélői//

Az egyértelmű egyértelműsítésére nem ad neked különösebb reakciót, hiszen mi más szándékkal érkezett volna? Valószínűleg nem érzi szükségét annak, hogy még egy bólintással is alátámassza álláspontodat megkezdő szavaidat, így csak ül a helyén, és néz téged a maga sunyinak nevezhető ábrázatával és magabiztos kisugárzásával, hogy a beszélgetést érdemben is továbbvidd. A kérdésed hallatán aztán összefűzni a kezeit az asztalon, a könyökeire nehezedve egy kissé, mintha ezzel fejezné ki fokozott figyelmét és komoly hallgatását.
Megvárja, amíg teljesen leviszed mondandódban a hangsúlyt, így nem mutatja annak jelét sem, hogy annyira sietne. Sőt, amint befejezed, még vár is egy kissé, ábrázatából ítélve azonban nem azért, mert annyira megerőltető lenne kitalálni a választ a szavaidra – vélhetően, ha nem lennének elképzelései és nem lennének elvárásai, akkor nem lenne itt, hanem adott esetben csak a saját házába olvasztotta volna az itt tartózkodó osztagot.
- Mit tud felajánlani? – dobja vissza egyszerűen a kérdést végül. – Vagy inkább úgy teszem fel a kérdést, hogy mit hajlandó megtenni ezért? Követelőzhetnék, de megvárnám előbb a kínálatot – húzódik egy finom félmosolyra a szála széle, feltételezhetően gondolkodva valamin vagy tervezve valamit, de nehéz lenne megállapítani, hogy mi foroghat most a fejében. Ha kellően figyelmes voltál, amikor a helyi viszonyok kerültek kitárgyalásra bármilyen indokból kifolyólag, akkor tudhatod azt, hogy Al-Nuszra nem éppen az a típus, akit könnyen ki és be lehet számítani.
- Feltételezem ugyanis, hogy démonként nem csupán a sereg jó felhasználását tudná garantálni az említett másik két dolog mellett, és bizonyára azt sem kell nagyon ecsetelgetnem, hogy nem lesz a legegyszerűbb feladat elsimítani a maga hirtelen kiemelését a sereg élére... – kezdi el fejtegetni, de továbbra sem adva erős támpontokat neked arról, hogy mit vár el. - Szóval nagyjából ezzel egyenértékűen gondolkodjon – én megteszem azt, amit a rangomnál fogva megtehetek, és hasonlót várok el magától is – konkretizál egy kicsit, amiből talán sejted, hogy jó eséllyel érdeklődést mutat a démoni erők és démoni lények irányában. – Persze, ha nem akar rögtön ilyenekre válaszolni vagy esetleg gondolkodna, akkor felteszek egy másik kérdést: ha megkapná a sereget... mire használná? Mi lenne a célja vele?

Ahogy végül hallgatom az előttem ülő hadvezért arra nem kapok választ amit akartam, viszont érthető hogy mire próbál rámutatni. Nos, ez talán picit nehezebb lesz mind gondolná de lássuk mit szól az első ajánlathoz.
-Hm, akkor nagyon egyszerű a dolgunk Al-nuszra hadvezérúr.
Állok fel a székből, ahogy tapsolva egy térképet hozattok be az egyik szolgálóval aki azt a hadvezér úr elé teríti. Én pedig lassan lépdelek felé majd egyik ujjamat Capital városára helyezem s egyenesen a hadvezérre nézek.
-A céljaim közé tartozik ezen várost Neminra fővárosává tenni.
Ez persze csak azért vettem fel hogy felkeltessem a hadvezér figyelmét s majd csak egy finom mozdulattal húzom az ujjam a sötét elfek határához, majd azon tartva egy pillanatra húzom tovább egyenesen a kontinens legtávolabbi tenger partjához.
-Ezen vonalat is láthatja milyen messzire is szeretném kitolni, egyelőre. -Ezek bőven nagyszabású tervek, és szükséges lesz magához hasonló hősies hadvezérekre a történelem könyvek, katonák, és civilek számára.
Itt újra rá tekintek a hadvezére, elvégre elvárom hogy ezen felvezetés után hogy saját egójának fényezésében ragadjon egy kicsit.
-Persze démoni fajtám nyeresége is egyértelmű, elvégre ha sötét elfek uralják a kontinenst több rabszolgának a lelke fog rendelkezésre állni, amivel még erősebb démonokkal támogathatjuk a maguk seregeit.
Ez persze csak egy mézes cérna a hadvezér előtt, mert leleplezni a valódi terveimet nem áll szándékomban felfedni egy előtte, főleg ha sikerül is őket végre hajtani.
-A maga előnyei persze egyértelműek, a démoni katonáim egy részét szívesen bocsájtom az ön szolgálatába, persze ez csak egy nagyon aprócska szívesség, de egyelőre ennyivel tudok szolgálni, elvégre helyzetem nem biztosítja hogy többet tudjak önnek nyújtani.
Ezzel hátat fordítva neki lassan sétálok vissza a székemben azon esetben ha ő nem állít meg ebben.

//Mesélői//

Al-Nuszra végig téged figyel, mintha nem is lenne más ebben a teremben, ami érdekfeszítőbb lenne. Olyannyira fürkészi a vonásaidat, hogy talán már azt hiszed, pislogni is elfelejt, ugyanis nagyon hosszú idő telik el két pislogás között. Meglehet, nem akar semmit sem szem elől téveszteni.
A felállásodra és a tapsolásodra csak érdeklődőn vizsgál, de ennél több változást nem vélsz felfedezni rajta. Mikor aztán meghozzák a térképet, a poharat odébb tolja, hogy kényelmesebben kiteríthesse a szolga az asztalra.
- Nem tudtam, hogy már valamilyen szintű befolyást szerzett itt – jegyzi meg amolyan mellékesen, következő mozdulatként újra összefűzve a kezeit. Vet egy pillantást a térképre, talán épp azon gondolkodva, hogy mégis mit akarsz ezzel, a közeledésedre viszont felemeli pillantását rád. A helyén ülve türelmesen megvárja, amíg a közelébe érsz és rárakod a kezed Capital megjelölt helyére, majd a határok kiterjesztését is imitálod pár mozdulattal. Követi ujjad vonalát, miközben az őt kísérő katona pillantását magadon érezheted, ám vélhetően nem zavartatod magad miatta, és gondtalanul jutsz a beszéded végéig.
Ahogyan korábban is, most is kivár, így mikor a mutogatást befejezed, pár, talán gondolkodással töltött másodperc után rád tekint, egy darabig csendben. Valószínűleg feltételezi azt, hogy még mondani fogsz valamit, így figyelemmel kíséri a következő szavaidat is a démonokkal való seregbővítés kapcsán. Ez után merész megmozdulásként hátat fordítasz neki és visszamész a helyedre, ő pedig kivárja azt, amíg kémyelmesen elhelyezkedsz a székedben, míg a férfi végig jóformán ugyanbaban a pózban ül, mintha szoborrá vált volna – azt a tényt leszámítva, hogy éberen figyel és a fejét is mozgatta a mondandód alatt.
- El kell ismernem, hogy ezek nagyon szép tervek, de lenne néhány kérdésem ezek kapcsán... – néz le a térképre, ujjait finoman hozzáérintve és így tolva valamelyest az asztal közepe irányába. – Először is a birodalom bővítéséről... Maga szerint mennyien adnának ilyen választ? És mennyi sötételf van ebben a birodalomban, aki ne ugyanezeket akarná? Miféle előnyei, ötletei vannak, amivel előrébb vihetné ezeket a fajta hadjáratokat, amivel érdemben szolgálhatná Zevadart? – könyököl az asztalra, hogy összefűzött kezeit az álla alá emelje, de nem nehezedik rá a fejével. – Nézze, egyelőre nem mondott semmivel több újdonságot, mint bármelyik más újonc vagy veterán harcos, mégis mivel akar kiemelkedni közülük? – érdeklődik, továbbra is mereven ülve és nézve téged. – Persze, a démoni segítség nagyon is hasznos lehet, ugyanakkor mi biztosítja azt, hogy nem lesz túlfogás? Hogy aztán nem lesznek olyan mértékben jelen a démonok, ami megengedhetné a fajtájának a sötételfek felemelkedését követő leigázását? – szűkíti össze a szemeit. – Mi fogja biztosítani azt, hogy kezelhető határok között mozognak? Félre ne értsen, de ha egy sereget adok valaki kezébe, meg kell gondoljam, kit rakok oda, ugyanis ha alkalmatlan, akkor az egész sereg megbukhat, és ez nem éppen kis kiesést jelent... – tart egy kis hatásszünetet. – Szóval kérem, avasson be néhány részletbe és győzzön meg, mert ez idáig csak a felszín karcolgatása, a türelmem pedig véges.

Meglepően passzív a hadvezér úr, ez egy olyan tény aminek ellenkezőjét vártam volna el. De hát milyen vezető is lenne ha ilyen egyszerűen elhúzhatná akárki a mézes mazsdagot az óra előtt. Eközben vissza is érkezem a helyemre, nem sietve el a kényelembe helyezkedést míg várok a válaszra, ami felettébb kellemetlennek mondható. Majd végig hallgatva a hadvezér úrt egy gúnyosnak tűnő mosoly ül ki a számra ahogyan még inkább kényelembe helyezve magam a székbe válaszolok neki.
-Egyszerűbb tervem van mind hinné, elvégre egy áruló hadvezér legtöbb lépését kilehet számítani előre, főleg ha ezen hadvezér egy olyan neves hadosztály élén állt mind amelyiknek vezetésére most szemet vetettem.
Mosolyom nem hagy alább, de egy pillanatra szünetet tartok ekkor a hadvezér őreire tekintek. Bár igaz magam engedtem be őket most jelenleg azon gondolat fut végig az agyamon hogy csak több probléma forrása lehetnek, de nincs mit tenni folytatom.
-Az én szemszögemből az önök népében a büszkeség egy kiaknázható hiba, ezzel számolva akad esély arra hogy a korábbi hadvezérasszony a kezünkre játszon.
Persze nem mondom ki az egyértelműt elvégre így is túlságosan sok a fültanú majd egy kisebb szünet után váltok is a témán egy pillanatra.
-Viszont engedelmével Al-nuszra hadvezér, meg kérném hogy az önt kísérő katonák a beszélgetésünk további részének ne legyenek fültanúi, remélem meg érti hogy ezen terveimről minél kevesebben tudnak annál sikeresebbek.
Itt meg várom a válaszát s aszerint folytatom miként reagál a hadvezér. Amennyiben a katonái elhagyják a termet s csak ketten maradunk egy illedelmes meghajlással köszönöm meg kedvességét és folytatom.
-Nos, mind említettem a számításaim arra alapszik hogy az egykori hadvezérasszony megpróbálja vissza szerezni a becsületét, és ezért szövetségeseket fog felkeresni mind itt Capital városában mind más területeken.
Itt veszek egy mélyebb levegőt majd folytatom, s igyekszem megtartani a tiszteletteljes hangsúlyt ha már a szavaim sértőek lehetnek.
-Ebből következtetve egyszerre végezhetek három frusztráló szálkával, azon elfekkel akik egy áruló oldalára állnának, azon más fajok erejét is meg csökkentve akik segítséget nyújtanának, és harmadik a legtöbb sötét elf csapat démonokkal való kiegészítése egy démoni szerződés alapján, ami biztosítja hogy a démonok nem fordulhatnak a maguk katonái ellen. -Elvégre egy ilyen paktumot még a démonok se szeghetnek meg.
Ezzel várom az ő válaszát.

Amennyiben viszont Al-nuszra nem teljesíti a kérésem az örök eltávolítása véget teljesen más dolgok hangzanak el a részemről.
-Nos, ahogy mondtam, ezen hadvezérasszony könnyedén a malmunkra hajthatja a vizet.
Állok meg majd egyenesen a hadvezérre nézek.
-Remélem ön is látja merre igyekszem terelni az események, és rendkívül sajnálom hogy több részletbe jelenleg nem avathatom be.
Itt újra meg állok egy picit, amolyan időhúzásként majd témát váltva folytatom a dolgot.
-Sajnálom hogy többi kérdésre nem tudok válaszolni, de remélem megérti, elvégre az információ hatalom.

Akár melyiket választja is a hadvezér innét hagyom hogy övé legyen a szó.

//Mesélői//


A mosolyod láttán kicsit jobban összehúzódnak Al-Nuszra szemei, ami elsősorban talán azt mutathatja neked, hogy figyel, de ezúttal már nem a puszta kíváncsiságból, hanem figyelmeztető jelleggel is. Nem mintha démoni léted miatt komoly sebet tudna rajtad ejteni, de feltételezhetően megvannak a módszerei rá, főleg, hogy aktuálisan ő birodalom egyik feje. Mikor aztán belekezdesz, némileg lazulnak a vonásai – feltételezhetően felkeltetted az érdeklődését, és már nincs a tekintetében az a fajta szigor, amivel titkon követelte tőled a részletekbe avatást.
Mikor tekinteted a hadvezért kísérő katonákra tereled, nem követi a pillantásodat, viszont maguk a katonák, ha a szemükbe nézel, hasonlóképp tesznek. Nehéz lenne megállapítani róluk, hogy feszültek lennének-e, és bár tartásuk nagyon erre engedne következtetni, a katonás fegyelem lehet a fő indoka annak, hogy szótlanul, mereven álldogálnak Al-Nuszra mögött. Amint a kérésed elhangzik, a bent lévő kísérők összenéznek, majd a hadvezérre vezetik a pillantásukat, láthatóan aggódva azon, hogy miként fog dönteni. Az egyikük azonban rád néz, és szinte látod rajta, hogy már szólna neked valamit, amivel kiigazít, de csak a szája kinyitásáig jut, mikor Al-Nuszra magához ragadja a szót:
- Merészet és sokat kér – jelenti ki. – A válaszom nem – teszi hozzá, mire a katonák megkönnyebbülnek valamelyest. – Fogalmam sincs, mit fontolgat, de ha másik két bizalmasommal nem képes megosztani, akikkel akár én magam is megbeszélhetném ezen alkalom után, akkor tartsa meg magának – folytatja kissé hidegen. Feltételezhetően így nem osztod meg a hadvezérrel a gondolataidat és elképzeléseidet olyan mélyésgekben, ahogyan ő azt elvárja, és mikor már-már elutasító és bocsánatkérő szavaid elhangzanak, a végével Al-Nuszra arcán valamiféle furcsa mosoly dereng.
- Semmi gond, teljesen megértem – áll fel a helyéről. – Sajnálom én is, hogy ennél többet nem oszt meg, de tiszteletben tartom, hogy nem akarja megosztani azokat a fontos információkat. Ettől függetlenül köszönöm, hogy időt szakított rám – lép ki a szék elől és mögé kerülve betolja azt az asztal alá. – Majd kap értesítést a sereg új vezetőjéről - indul el a kijárat felé. - Kíséret nem szükségeltetik, kitalálok magam is a katonáimmal - teszi még hozzá, és ha nem tartod fel semmivel, akkor, mielőtt még elhagyná teljesen a termet, újra megszólal: - További jó munkát - távozik a teremből és indul vissza a kísérete maradékához, hogy visszatérjen Capitalba.


//Ha meggondolod magad és mégis beszélsz neki, akkor értelemszerűen másképp fog reagálni, ám ha tartod magad a szűkszavúsághoz, akkor köszönöm a játékot! A következményeket a reakciódtól függően fogom leírni.//

Mosoly ül az arcomon ahogyan a hadvezért hallgatom majd szavába vágva elengedem a színjátékot s nem is tétovázok bele fojtani a szót.
-Félre ért Al-nuszra, ami kettőnk között elhangzik egyik fél sem lesz képes újra elmondani, démoni szerződést ajánlok amivel mind ketten kötöttek leszünk az alku ránk eső részére.
Nem is engedem újra szóhoz jutni egyelőre s merész mosolyom innentől gúnyolódó grimasszá változik az arcomon ahogyan a székemben ülve szinte már teljesen ignorálva a hadvezért.
-De látja talán jobb is így, nem kell még egy olyan selejtes hadvezére a sötét elfeknek mind Dreyndra hadvezérasszony.
Ekkor felállok a székemből s egyenesen Al-nuszra felé veszem az irányt, egyik kezemben tűzlabda szerű varázslatot előkészítve.
-Engedelmemmel, meg találhatja saját magának is a kijáratott, de ha segítségre van szüksége jó magam is örömmel rugdalom ki a kastélyomból.
Nem vagyok finom, felesleges lenne az lennem elvégre a szép szavak vezettek idáig, és ha az őrök bármivel is próbálkoznának egyikük mellvértjén csattan az előbb felkészített tűzlabda, komolyabb sérülés okozása nélkül, amolyan figyelmeztetés képen.
-De ha ennyire szeretnék, az is opció hogy elemésztem a lelküket, de ez persze önökön is múlik.
Ekkora már azon tény se érdekel nagyon hogy Al-nuszra politikai befolyása akár hátráltathat a terveimben, elvégre ezen opció esetén akár most is megölhetném. Ekkor már előkészülök hogy egy hirtelen támadás esetén tűzbe borítsam magam.

//Mesélői//

Amikor belevágsz a hadvezér szavába, a férfi előbb megemeli a hangját, ezzel próbálva feléd jelezni, hogy még nem fejezte be, ám makacsabbnak bizonyulsz, így kellemetlenkedve bár, de végül abbahagyja a mondandóját. A tekintete dühösen izzik, és ha lehetne szemmel ölni, akkor te már biztosan visszakerültél volna a saját poklodba. Végül aztán behunyja a szemét pár pillanatra, úgy hallgatva téged tovább, és mikor újra kinyitja a szemeit, hogy tekintetével is jelezze feléd a figyelmét, a harag eltűnik pillantásából, kemény komolysággal fürkészve téged a továbbiakban – láthatóan ő is ignorálja azt, amivel talán fel akarnád húzni őt; a gúnyt.
Amikor felállsz a helyedről és megidézed a tűzlabdát, a sötételf kísérők láthatóan megfeszülnek testben, de egyáltalán nem támadó jellegű a felállásuk – annak a védelmét tekintik elsőszámúnak, akivel érkeztek. Innentől nem kell aggódnod amiatt, hogy valamelyikük rád rontana, ahhoz egyébként is kellene a hadvezér jóváhagyása, aki a közeledtedet csak hidegen villogó tekintettel követi, nyugodtan ülve a helyén továbbra is. A szavaid elhangoztával változik meg a hangulata az egésznek, ugyanis rangos vendéged felnevet és kacagva tápászkodik fel a helyéről, kilépve a szék mellől.
- Meggyőzött – jelenik meg egy elégedett mosoly az arcán. – Szükség van a kemény kézre és akaratosságra, az állhatatosságra, hogy a célt bármi áron véghez vigyük – teszi még hozzá, a katonáihoz szólva utána. – Itt végeztünk – vet egy-egy pillantást kísérőire, akik kissé értetlenül ugyan, de rábólintanak a férfi váratlan döntésére. – Amint visszatértem, elő is állítom a hivatalos okiratot ennek kapcsán, és értesítem a többi hadvezért is – mondja, és ha hagyod, akkor elindul kifele a teremből. A katonák természetesen követik őt, de folyamatosan szemmel tartanak téged is, hiszen nem akarják, hogy felettesüknek bármi baja legyen, a mágikus képességeidet pedig meglehetősen nagy bizalmatlansággal fogadják. De talán az egész lényedet is - Al-Nuszrával ellentétben, aki higgadtan teszi meg a lépéseit a kijárat felé.
- Feltételezem, hogy így már nem szükséges ez a kipenderítés, így esetleg kikísér vagy végigjárná a helyet ezúttal már a tulajdonosaként? – néz még rád, mielőtt ténylegesen elhagyná a termet. Ha kikíséred, akkor a katonáktól sürgő-forgó, még hivatalos vezető nélkül is élénken nyüzsgölődő rezidencia területén kényelmesen átgyalogoltok együtt, Al-Nuszra néhány főből álló kíséretével, a kapukat kitárva pedig láthatod, amint kilép a rezidencia területéről, és az odakint lévő katonák érdeklődve fürkészik a hadvezért, hogy mégis mire juthatott, bár valószínűleg sokat nem tudnak leolvasni az arcáról. Ha a körbejárás mellett döntesz, hagyva, hogy Al-Nuszra a kíséretével együtt távozzon, akkor már elkezdheted egy kicsit másképp szemlélni azt a helyet, ahol idáig tartózkodtál. Talán másképp tekintesz már most azokra a sötételfekre, akik a területen vagy járőröznek, vagy épp a szünetükön tartózkodnak, esetleg kerítenek maguknak valami harapnivalót.

Váratlan fordulatot is vesz az egész, legalábbis számomra. De egy biztos hagyom hogy végig mondja, ugyan azzal a grimasszal tekintve rá mind eddig. Nem tartom többre mind ő egy eltaposni való rovart, de lehet hogy még ennyire se tisztelem. Ettől a gondolat menetemtől függetlenül meglepően gondolja meg magát a hadvezért, s egyelőre hagyom is felálljon majd csak az ajtóban feltett kérdésére válaszolva jut eszembe az hogy mire is készülhet igazából, s ennek szót is adok, ezúttal neki támaszkodva asztalnak szinte már ülve rajta.
-Felőlem, ez nem változtat a tényen ha el akarja hagyni ezt a helyet szövetségesemként akkor aláír egy démoni szerződést.
Itt álok is meg egy pillanatra, a tűzgömbbel játszva, egyszerűen fel is gyújthatnám a hadvezért ha nemleges választ akarna adni de ez jelenleg talán több fejfájást okozna. Majd folytatom, nem engedve hogy közbe szóljon.
-Enélkül is távozhat, s ha segít elfogadom de onnantól ne is várjon tőlem többet, ha elfogadja akkor már köt egy eskü mindkettőnket a másik segítésére.
Engedek meg magamnak még egy levegőnyi szünetet.
-Ha hajlandó elfogadni akkor kérem kövessen, s remélem nem bánja ha felhasználom az itteni szolgák egyikét a szerződéshez.
Majd várom a válaszást s ha nem leges választ adna a hadvezér újra meg szólalok a távozása előtt.
-Ahogy érzi hadvezér, egyelőre potenciális szövetségesként tekintem de semmi több, s adok egy lehetőséget hogy bizonyítson hogy méltó is rá, de ha akar hátba is szúrhat, elvégre a lehetősége fent áll, de ez esetben én is így teszek.
Közlöm utolsó szavaimat majd ha eldöntötte a hadvezér mit akar aszerint folytatjuk, ha elfogadja a szerződést némán végig kísérem őt a kúrián egyenesen az egykori idéző terembe ahol a legerősebbnek kéne lennie a két világ közötti kapocs. Ha pedig elutasítja hagyom távozni egyedül, míg ezután ugyan úgy az idéző terem felé veszem az irányt, és hagyom hogy az idő felfedje jól döntöttem-e hogy elengedtem.

//Mesélői//

Al-Nuszrára kiül egy szívélyes mosoly a szövetségkötés mikéntjének elhangoztával, miközben a katonák igyekeznek fegyelmezni magukat és úgy figyelni téged, próbálva legyűrni a saját érzéseiket a helyzet kapcsán. Tagadhatatlanul feszültebb az a kettő, Al-Nuszra felől nem kifejezetten érződik semmi, és így talán nem is meglepő, hogy hadvezérként megállja a helyét a kinevezése óta.
- Előbb a sötételfek számára is hivatalos papírmunkát kéne elintéznem, mielőtt egy ilyen lépés felmerülhetne bennem. Elismerem a képességeit és a céljait, a felsőbbrendű létét, és szeretnék megalapozni egy olyan szövetséget, ahol nincs ez a fajta démoni szövetségkötés – magyarázza, finoman rávezetve téged a nemleges válaszra. – Természetesen a későbbiek folyamán, ha mindkettőnk részéről megérett ez a fajta bizalom, aláírom, addig pedig az itteni szolgának is nagyobb hasznát veszi a rezidencia területén – egyezik bele egy későbbi időpontba, ha esetleg ragaszkodnál a későbbiekben egy ilyesféle paktum megkötéséhez.
Mivel elengeded, bólint egyet, és úgy távozik a teremből, katonáival maga mögött, akik továbbra is éberen figyelnek téged, persze a megjegyzésedet nem hagyja szó nélkül.
- Nem áll szándékomban hátba szúrni, a kölcsönös segítés hosszútávon nagyon is jövedelmező lehet, és amiket felvetett, célok, nagyon is egyeznek az én céljaimmal. Nem hinném, hogy ellenségeknek kéne lennünk. Élvezze hát innentől a rezidencia által nyújtott lehetőségeit – biccent még feléd, aztán távozik, persze így egyedül, hiszen te az idézőterem felé veszed az irányt. Persze ha esetleg az irányába néznél, akkor láthatod, hogy a katonái kíséretében megy a kijárat felé, aztán az egyik saroknál el is tűnik a fal mögött.
A hely már-már nyugodtnak is mondható, leszámítva persze a sötételfeket, akik keselyűként köröznek a rezidencia területén, és így te magad is békésen és gondtalanul közeledhetsz a célod felé újdonsült tulajdonodon. Talán tudomást sem veszel róluk, ahogy járkálnak, hiszen Al-Nuszrát magát is egy eltaposható rovarnak tartod, akkor ők miért érnének többet? Talán csak a lelkük kell neked igazából, amit később feláldozhatsz démoni társak idézésére; a terveid érezhetően zöld utat kaptak, és már csak a megvalósítás hiányzik.
Elmédben aztán mágiát érzel, ami elterelhet gondolatod menetéről - talán félúton járhatsz az idézőterem felé, esetleg onnan érkezne? Nem, valahonnan máshonnan, sőt... Több felől? Nehéz lenne meghatározni, ugyanis van valami különös a levegőben, valami, ami hasonlítható a démonok egy csoportja által használt sötét mágiához, mégis érzékelhető, hogy ez nem démontól ered, és talán ez nem is kéne erősnek legyen, mégis elsöprő erővel áramlik át a fizikai valódon és elméden. Egy másodperc töredékére van csupán szükséged, hogy észrevedd, nem tudsz mozdulni, a tagjaid teljesen megmerevednek, ahogy a Neminrára való átlépéseddel megalkotott fizikai korlátod most még nagyobb gátat szab neked. Mégis ki áll mindennek a hátterében?
Szemeidet mozgathatod, és mintha egy leheletnyi fejmozdulatra is lenne energiád, de ahhoz nagyon kell koncentrálnod, ami most igencsak nehéznek bizonyulhat valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag. Ha keresed a forrását, akkor néhány ablakból sötételfeket vehetsz észre, akik hidegen csillogó szemekkel figyelnek téged, és valamelyest be tudod azonosítani, hogy tőlük származik ez a sötét mágia, ami a fizikai valódon megfogantatott. Ha kicsit jobban erőlködsz, akkor érzékelheted, hogy más irányokból is érkezik feléd a képesség, talán egy helyről nem: szemből, ahol tisztán láthatnád, ki van ott. Ha magad bebiztosítására akarnál képességet használni, akkor azt tapasztalod, hogy részlegesen sikerül, gyengén, töredékesen, mintha valami nem működne jól, mintha hiányoznának a darabok – mintha te magad lennél teljesen szétszórt.
– Az egész beszélgetésünk alatt volt egy olyan érzésem, hogy úgy viselkedik, mint egy gyerek, aki nincs tisztában, hogyan is mennek itt a dolgok - hallasz egy ismerős hangot magad mögül, elgondolkodót és kissé méltatlankodót, de nem tudsz megfordulni, hogy lásd az arcát, noha nagyon is jól sejtheted, ki is a tulajdonosa. Mielőtt azonban beleszólnál – már amennyire tudnál az izmaidat merevítő képességtől -, folytatja. - A te engedelmeddel? Ugyan már, ne nevettess – röhög fel egy pillanatra, és hallhatod, hogy nagyjából mögötted tartózkodik. – Nincs szükségem egy démon engedélyére – hangzik hidegen, majd lendül egy penge hátulról hatalmas erővel, és talán csak egy pillanatnyi fájdalmat érzel, amíg a fejed elválik a nyakadtól, és a saját poklodban találod magad.

//A tárgyalásnak ezennel vége, a játék lezárva.//