//Fekete szikla folytatása//

Akármennyire is piszkálta a kíváncsiságomat, hogy mit akarhat itt ez az oawa nő, akiknek népéről azt tudom, hogy békés nép és legtöbbször gyógyítással foglalkoznak, egyelőre uralkodtam magamon és először alaposan megfürödtem, majd tiszta ruhát öltöttem, de maradt a kényelmes, puha bőrnadrág, csizma, bő ing és egy prémes szegélyű mellény.
Még meglátogattam gyorsan kislányomat is, hogy megölelgessem és hálát adjak a sorsnak, hogy nem vittem magammal és most itt van nekem épségben.
Aztán mentem csak vissza a rabhoz. Rhatal már ott volt, így elküldtem az őröket, egy megkötözött macskanő, a város kellős közepén, ahol úgy őrzik a lakosztályomat, mint a hímes tojást, nem okozhat problémát. Különben sem tűnt valami agresszívnak, még csak nem is szólalt meg egész idő alatt. Bár remélem, most megered a nyelve, volt ideje gondolkozni.
De előtte még átkutattam a zsákját, amiben számomra csak egy érdekes dolog volt: egy levél pecséttel ellátva!
Nem volt ismerős a pecsét, de könnyen el tudtam képzelni, hogy ez volt az ok, amiért a nő most itt van, de hát ez mindjárt kiderül.
Beléptem a kamrába a testőrömmel együtt és megálltam a török ülésben kuporgó alak előtt.
- És most beszélj! Ki vagy és mit keresel itt? Nem akarlak fenyegetni téged, azt hiszem tisztában vagy vele milyen sors vár itt rád, ha………ha csak nem tudsz meggyőzni egy rangos személyt, hogy megéri életben tartani. Itt - mutatok körbe, de nem csak a házra értem, - én mindent megtehetek veled ezt jól vésd az eszedbe. És most beszélt!
Közben feltörtem a pecsétet, figyelve a nő minden rezdülését és olvasni kezdtem. Vajon a Hadúr árulóvá lett? Mert ez sem volt kizárható.

/Fekete sziklák/

Az érkező oawa nő nem aratott nagy sikert, de az utcakölykök jól tudták, hogy a katonák vas marokkal tartják kezükben a rendet. És ők életben akarták maguknak. Egészen pontosan ez egy nőre volt igaz. De hát az ő akarata, mindenki akarata. Vagy nem?
Mielőtt elidőznénk felesleges kérdésekkel, meg kell említeni, hogy a város szívében álló hatalmas házba, a palotába tartottak. Több hadúr katonája is megfordul erre és némely folyosót úgy elzárnak, hogy azt hihetnénk, hogy nem a korona házában, hanem a belgyógyászaton vagyunk kolera idején. A legrangosabb személyeket, melyből véletlenül ebben a labirintusban több is van, mint elég, bizony néha akár ezer fő is védi, kiknek nincs sehol más poszton beosztásuk, csak a hadúr vagy hadúrnő lakosztályát és annak családját vigyázni.
Hogy ez már paranoia? Nem, teljesen megszokott, normális dolog (erre). „Minket tényleg üldöznek!” A hadvezérek légióiban nélkülözhető mennyiség, ám senki nem akarja, hogy valaki az összes katonáját felvonultatva megrohamozza a kastélyt.
Nagyon ritkán történik olyan incidens, mint pár hónapja a trónteremben. Ennek ellenére külön gesztus értéke van, ha valamelyik magas rangú tiszt nem hoz az ajtójától magával embereket. Vagy bátorságát és harci jártasságát fitogtatja -mely egy tényleges rajta ütésnél elolvadna az elsöprő túlerő ellen és ezért a megbecsültségét is mutatja, hogy nem mernek áskálódni ellene- vagy olyan előzékeny szertatás, mint mikor a közmegbecsülésnek örvendő ISIS-t felkereste egy másik hadvezér felesége és tisztes távolságban elhagyva védőit egymaga ment a pókok otthonába.
Ám eme nőstény pók hálójába most nem egy légy, hanem más akadt. Nem e vidékről származott. És a kifaggatása elején előkerül egy levél a motyójából.

„Tisztelt Awernondyas Úr!

Azért írom e sorokat, hogy meggyőzzem Önt, nagyra becsült katona sorstársamat, hogy céljaink egyek. Sokáig csak reménykedtem, de a közelmúltban bebizonyosodott számomra, hogy van még olyan a földön, mint Ön. Vagy én.
A háború, mely minimális veszteséget okoz emberéletben, de annál nagyobb károkat szór szét lappangó félelmével és a köznép figyelmét elvonva a kötelességéről, a munkáról. Nem áll szándékomban becsmérelni az önök harci teljesítményeit vagy olyat feltételezni -akár csak egy pillanatra-, hogy nem érték volna el katonai szakértelmükkel a céljaikat, ám hiszem, hogy néhányan eme megzavarodott világban képesek pillanatnyi győzelmükön keresztül nézni és meglátni a minden népet hátráltató mögöttes erőket.
Egy tünde beszámolójából tudom, hogy Ön is így látja. És szeretném meghívni otthonomba, hogy átbeszélhessük szívélyes vendéglátásom során egy új, titkos szövetség alapjait. Több nép tagját kerestem már meg és biztosíthatom, előre haladott az ügyünk.
Küldöncömet kényszeríteni fogom sajátos eszközeimmel, hogy semmisítse meg eme papírt, ha nem jutna el az én legkedvesebb elf hadvezéremhez.

Maradok őszinte tisztelője: Harry Potter”

*Zaida kezén a karkötő mágikus kisugárzása ugrás szerűen megnőtt, ahogy a kényelmesebb ruhába átöltözött nő a levelet megérinti.

Nem véletlenül nem adtam rá lehetőséget, hogy a fogoly is legalább kismértékben meg tudjon tisztálkodni, bár a házamban nem szívesen tűrök meg bűzlő dolgokat, de ez most kicsit lélektani jelentőségű volt, hogy ezzel is érezze, mennyire nincs egy súlycsoportba velünk.
Mert bár a rabom volt, azért elismertem a képességeit, hiszen eljutott idáig, a kapunkig és ezt nem sokan, tudomásom szerint önként senkinek nem sikerült még.
És az is tetézte még ezt, hogy egy oawa-ról volt szó, az, hogy nő, itt nem volt releváns, jó pár nép lányairól tudom, hogy néha jobb harcosok, mint a beképzelt hímek. És ez a mi népünkre is érvényes volt, ezért is értem el a legtöbb sikeremet. Persze dühítő volt, ha lebecsültek, de pont ez volt az, amit a legjobban ki lehetett használni.
Nem volt kenyerem – főleg nem ebben a helyzetben, ahol minden előny nálam volt – a mellébeszélés és értelme sem lett volna.
Nyíltan beszéltem a fogollyal és nagyon reméltem, hogy épp oly eszes, mint amilyen ügyes és ért a szóból. Kár lett volna összevérezni a kamra padlóját, már a múltkor is olyan nehezen takarította fel a személyzet!
Azon is elgondolkoztam, hogy elvágassam-e Rhatal-lal a macska köteleit, de attól tartottam, valami bolondságot tenne, mivel már maga az is az volt, hogy idejött és én egyelőre élve akartam, nem holtan. Mert az lett volna, ha csak egy rossz mozdulatot tett volna felém.
A köszönést elengedtem a fülem mellett, de a többire figyeltem nagyon is, bár közben a levelet is olvastam.
~ Tehát az oawa csak futár! De ez a levél…….! ~
Komolyan megdöbbentem a tartalmán, hiszen ez nagyon óvatlan cselekedett volt ettől a „Herry Potter”-től, akármit is tett, hogy megakadályozza, hogy illetéktelen elolvassa a levelet. Én máris megtettem és, ha ez a levél a király vagy hozzá hú emberéhez kerül……..akkor a hadúrnak vége, még hozz egész pereputtyával, írmagjával együtt.
Bár ez csapdának sem rossz, ha valaki Awandondyas helyére tör!
- Ezt gondold át még egyszer oawa! – dörrentem rá a fogolyra. – Különben is mi a neved? – nem árt megtudni azt sem. – Ha nem tudtad kinek kell átadni, hogyan akartad megtenni? Minden selfet megkérdeztél volna, hogy nevében van- e „a” és „v”? – kérdeztem hidegen elmosolyodva ezen a nevetséges mentségen. - És könnyen egy vulkán fortyogó mélyében találhatod magad, ezzel letudva a más helyet is, ha hazugságokkal akarsz traktálni.
Megtehettem volna, hogy hagyjam Rhatalt eljátszogatni a késével a nőn, de valahogy nem voltam biztos benne, hogy tényleg el akar hallgatni valamit.
A mocorgása feltűnt, de azt hittem a szavaim miatt, feszültségében ficereg.
- Ki adta neked ezt a levelet? Azt csak tudod macska! – csaptam le rá megint. – Ha azt mondod nem tudod, kicsit kettesben hagylak a testőrömmel, aztán, ha már kellően beszédes leszel ismét, visszajövök. Azt hiszem macskával még úgy sem volt dolga. – csillantottam meg a fogaimat a nő felé. – Bár semmi közöd hozzá, a nevem Isis Do’Odrun, az Első Lord asszonya és e ház Úrnője. És a levél nem nekem szól ugyan, de azt hiszem jobban jártál velem.

Nem kell mondanom, hogy minden egyes szavam betartottam volna, amit neki ígértem, ha nem mesél magától, mert ugyan nem leltem öncélú örömöt abban, ha valakit ki kellett vallatni és ehhez meg kellett kínozni, de nem is tartott volna vissza, holmi lelkiismeret-furdalás, hiszen én e világ szülötte voltam, sötét elf!
De úgy néztem nem kell ehhez a macskához semmi különösebb ráhatás, csak némi ösztönzés, mert bár bolondnak tartottam, hogy vállalkozott a feladatra, okos bolondnak, hiszen itt volt, épen és egészségesen……egyelőre.
Elégedetten hallgattam meg döntését, hogy inkább nem akarna elhamvadni egy vulkán gyomrában és a nevét is megtudtam.
Talán azt is jól méri majd fel, hogy semmivel nem járt volna jobban, ha a levele eljut a címzetthez, sőt lehet, hogy azóta valami kampón lógna lefelé a pincebörtönben és saját beleivel nézhetne farkas szemet.
Mikor kicsit eltért a lényegről és megmutatta, hogy a fogság és a rá váró nem könnyű jövő ellenére is a humoránál van, intettem Rhatal-nak, aki egy jókora csattanós pofonnal jutalmazta ezt.
- Én igazán bírom a jókor elhelyezett tréfákat, de azt hiszem te nem vagy abban a helyzetben, hogy megengedhesd magadnak. – fűztem hozzá egy farkas mosollyal, ha ismét helyre zökkentettük a kihallgatás menetét.
Ha ezek után sem hajlandó érthetően arra szorítkozva válaszolni, amit kérdeztem tőle, akkor tényleg magukra hagyom őket, de azt hiszem az a tasli elég meggyőző volt, hogy nem a levegőbe beszélek.
Csicsergett is azonnal, de igazából nem is volt sok értelme titkolóznia. Ha a levelet megmutatom a királynak, vagy kegyeltjének, úgy is vége ennek a még bimbót sem bontó kapcsolatnak, a hadúrral és a futárral együtt. Wienmann úr pedig legyen uralkodónk gondja, meg az embereké.
- Azt elhiszem, hogy szívesebben látnád magad helyett itt, de értékelhetnéd, hogy még életben vagy. – morogtam és összetekertem a levelet, azon gondolkozva mit tegyek.
Fél füllel hallottam csak az újabb „jópofizását”, amire mér Rhatal magától mozdult és én hagytam, hogy most a másik feléről kapja meg ami járt a nagy szájáért, így legalább egyformán dagadt fel az arca.
- Nem kérdeztelek! Főleg arról nem mi tetszik neked, mi nem.
Felmerült bennem, hogy hagyom kicsit testőrömet szórakozni a nővel, hátha valamit elhallgatott még, de amit akartam megtudtam, csak még azt nem mit kezdek vele. Úgy döntöttem jobb egy kis várakozás, hátha addigra férjuram is hazatér.
Elgondolkozva nézegettem a Zaida nevű foglyomat.
- Mosdassátok meg lenn a kútnál, aztán mehet a börtönbe, de őrizzétek, más nem férhet hozzá. Értetted Rhatal? – adtam parancsba. - Még meggondolom, mi legyen a sorsa, vagy ha hazatér a ház ura, majd rendelkezik vele. – határoztam, majd kisétáltam a kamrából, hagyva, hogy hű emberem végezze a dolgát.


/Ha nem gondoltatok mást, akkor én itt zárnék és köszönöm a remek játékot, de nyitott vagyok./