/Yuban, Raydani vadászat folytatás/


A ork tímár és az erdei elf Kuznyit egyesített csapata elég jól haladt a céljuk felé. Pár hete már, hogy találkoztak a kontinens déli részén, valahol az oawa falvak és a törpék birodalmának határán. Ott született a terv, hogy a visszavonulóban lévő awyrisiak segíteni fognak az agyarasok falvaiba betörő selfek ellen és ha egy mód van rá, akkor kiszabadítják a foglyokat. Igaz, a nagy büszkeséggel megáldott tündék azóta sem mondták el, hogy saját parancsnokukat is ki szeretnék szabadítani. Konkrét terv úgy sincs és mindegy lesz már eggyel több vagy kevesebb túsz cseréje.
Ám nem csak ez terheli az együtt működést. A zöldikék nem sokat mondanak el képességeikről és azok korlátairól. És inkább csak tisztes távolságból követik harcostársaikat, de nem vegyülnek velük. Az öt nép szövetsége még mindig nagyon bizalmatlan egymáshoz. Ám ettől függetlenül a csapat nem találkozott senkivel, aki veszélyt jelentene rá. Vagy csak megpróbálta volna botor módon megtámadni.
Georgia határában járnak. Az előző falu őrei elmaradoznak és nincsenek újak. A knuut szülőfalujának távolabbi vadászterületeit senki nem őrzi. Bár az orkjaid között nyugtalanságot szül ez, hegyesfülű barátaid szemmel láthatóan cseppet sem aggódnak emiatt. Kuznyit is gondtalanul, bár halkan cseverészik egyik katonájával.

Miután tisztázták az erőviszonyokat és, hogy mik nagyjából a tervek, már nem sokat beszélnek, hanem az orkok faluja felé indulnak. Yuban-t hajtja a harci hév és az aggodalom, így nem sokat pihennek, de a tündék gond nélkül bírják a tempót, sőt talán jobban is, mint az agyarasok, ezt a timár kelletlenül állapítja meg.
Azonban ez hamar a feledés homályába merül, ahogy a lakhelye felé közelednek és híre-hamva sincs a határokat védő őröknek.
Yuban most már szinte biztos benne, hogy baj van és a hírnök nem túlozta el a dolgokat.
Int a csapatának, hogy lassítsanak, bár szívesen rontana be a településre, hogy szétcsapjon mindenkit, azért az elffel való tárgyalás után hajlik a "finomabb" megoldásra.
- Kuznyit! - horkan rá a gondtalanul cseverésző elfre. - Felderítőket kell előreküldeni, már találkoznunk kellett volna a mieinkkel.
A lombtündék parancsnoka előre megy és nyugodt arccal mondja:
-Nincs előttünk semmi. Az ösvényen túl pár mérföldnyire egy üres falu. De figyeld csak az erdőt! -int körbe - Teljesen nyugodt. Sem a tieid, sem a selfek nem háborgatják a békéjét.

/Yuban, userrel Skypon egyeztetve/


A dagadó izmú ork meglepődve bámul az erdeire, aki olyan magabiztosan állítja, hogy nincs semmi veszély, mintha már bejárta volna a környéket.
- Honnan tudod? - szegezi neki a kérdést gyanakodva. - Hiszen nem látsz el odáig, viszont én tudom, hogy itt őröknek kéne lenniük.
Azonban az üres falu említése a torkára fagyasztja a további kétségeket.
- Menjünk! - iramodik meg a falu felé, nem törődve most már semmivel.
A titkolózó elf is azonnal kihasználja idegességedet és követ téged ruganyos léptekkel.
-Majd megbeszéljük, de ne feledd, hogy jobb felderítők vagyunk nálatok!
* Gyorsan iramodtok Georgia faluba. És ez közvetlenül Yrch mellett van. De itt egy árva lelket nem találtok. Se holttestek, se élők. Csak harc nyomait. Széttört ajtókat, vérnyomokat, melyek már nagyon rászáradtak a falakra pici foltokban. Le sem lehet őket kaparni.
Legszívesebben megragadná az elfet és jól megrázná, amiért így beszél vele, de az aggodalom erősebb most, hogy már jóformán otthon vannak. Azonban elraktározza magában a hallottakat.
Yuban ér be elsőnek a faluba és érzi, hogy a tündének igaza van, itt bizony senki nincs, halálos csend üli meg a helyet. A harcosok szétszóródnak, de mindenki üres kézzel és értetlenül tér vissza, mert még tetemeket sem találnak, pedig tagadhatatlanul küzdelem nyomai voltak láthatóak és vér sok helyen.
- Hol vannak a halottak? Mindenkit nem vihettek el! - hörren fel a tímár a fejszéjét markolva értetlenül. - Keressetek nyomokat! -adja parancsba.
-Azt hiszem eltemették őket. De a Múlt már nagyon nehéz kérdés. Arra felé lesznek a sírok. -mutat egyik irányba. És hamar rájöttök, hogy a község temetője az, amire gondolhatott a lombtünde.
* Valahol itt vannak. De fogalmam sincs, hogy miért. Utána elmentek.

Yuban követte a tünde kezének irányát és rájött, hogy az a temetőre utalt. De miért temették volna el a selfek a halott falubelieket? Semmi értelmét nem látja!
- Ott halottaink nyugodnak, de hol vannak a harcban elesettek? - rázza meg a fejét idegesen, mert egyre nagyobb benne a zűrzavar. - Ha olyan jó felderítők vagytok, akkor mond meg, hogy hol vannak azok a nyomorult selfek! - emelkedik a hangja egyre erőteljesebben, ahogy megy fel benne a pumpa.
-Már elmentek. Mondtam már, hogy a környéken nem találni őket. De itt voltak, az biztos. A temetőben meg állitólag friss sir is van. De nem tudom mikori. És azt sem, hogy miért.
Hirtelen Yuban-ba hasit egy emlékkép, mikor vagy két éve itt harcoltak és a zevadariak kiástak nagyon sok holtat onnan. A házak összeomlottak a harcokban és hatalmas csata volt. Ám végül sikerült elüzni őket, miután Tech legyőzte az előző knuutot és átvette az irányitást.
A timár elküldte ellenőrízni az erdei szavait és nem sokkal később egyik társa megerősítette, hogy vannak ott friss sírok is.
- Most már mond meg, hogy honnan tudod! - követelte Yuban dühösen az elftől. - Jártál már itt?
Az emlékek sem segítenek neki, hogy nyugodt maradjon, mert az azt jelentheti, hogy a selfek még a halottaikat is meggyalázták.
Ha a tünde nem avatja be, akkor könnyen neki eshet az agyaras, aki egyre mérgesebb a tehetetlensége és értetlensége miatt.

/Yuban, userrel Skypon egyeztetve/


-Erre most nem érünk rá. M...
* Ezzel előkapja a kardját, hogy hárítsa a nagy darab rohamát. És az ezer társából sokan kapnak az íjukhoz, kézi fegyverükhöz. Hirtelen nyugodt arcaikon idegesség gyűr ráncokat.
Dühös Yuban, de azért nem felejtette el, hogy ezer tünde veszi körbe őket, azonban muszáj levezetnie a feszültséget, főleg, hogy úgy érzi az elf hülyére veszi, eltitkol valami lényegest előle.
Nagy termetével egyszerűen megpróbálja elsodorni a tündét és behúzni neki egyet, nem is emeli fel a fejszéjét.
- Mond el vagy kiverem belőled....!
-Nyughass már le! Most akarsz itt harcolni velünk, mikor a szeretteid bajban vannak? Csak mi tudunk segíteni.
* Hiába próbálta védeni az ütést, az apró termetű erdeiek erőben föl sem tudnak érni az oughwariakhoz. És már ez a kis összezörrenés is jól kihozta az erősségeket és a gyengeségeket.
Szövetségeseitek nagyon jól tudják, hogy nagy szükségetek van rátok, de diktálni akarnak és nem felfedni a képességeiket. Maruk egykori kedvenc katonája, aki majdnem három méteres, most mögéd áll.

Elégedetten hallja Yuban a puffanást és a nyögést, amit ütése okozott és amivel dühe egy része is távozott.
Fújtatva megáll és visszatartóan int a még nála is nagyobb darab társára, na meg a már megfeszülő többieknek is, hiszen ismeri saját népét, tudja, hogy egy hajszálra vannak a nyílt konfliktustól.
- Mi elmondtunk mindent nektek, di ti titkolóztok, milyen szövetségesek vagytok akkor? - néz Kuznyit-ra mély levegőt véve.
Tudja, hogy ha akarná szétmorzsolná a gizda tündét, bár utána olyan lenne mint egy sündisznó.
- Ha nem mondod el, amit tudni akarok, akkor menjetek - int visszafelé. - Nincs szükségünk rátok!
Leporolja magát az elf és mérgesen a Yuban szemébe néz.
-Nem titkolózunk, mondtam már, hogy majd megbeszéljük. De nem világos, miért akarod tudni, amit úgy sem tudhatsz. A tündék mások, mint ti. Együtt élünk a temrészettel és olvassuk a jeleket. Ha azt mondod, hogy csak akkor maradhatunk, ha megtanitunk titeket a zöld mágiára, sem tudunk titeket varázstudóvá tenni.
A knuut megengedte, hogy szabadon járjunk-keljünk az országába és felesleges is egymás ellen harcolnunk. Nekünk is vannak, akiket ki akarunk szabaditani, nektek is. Együtt többre megyünk ésszel, mint erővel és széthúzással.
A sok lombtünde mind harcra kész volt a szavak alatt, ahogy az ork csapat is csak a tilalma miatt fogják vissza magukat.
Yuban mogorván hallgatja a tünde magyarázatát, mert tudja, hogy a knuuttal kapcsolatban igaza van és lehet az nem örülne neki, ha ő itt felborítaná az egyezséget. Már elszállt az első dühe és képes logikusan gondolkozni is.
- Titkolóztál! - szögezi le aztán. - Elmondhattad volna ezt elsőre is. És csak ezt akartam hallani, nem akarom megtanulni a ti mágiátokat, ahogy te sem tudnád a miénket. - jelenti ki, ami persze jó erős túlzás, hiszen a legtöbb dologhoz nekik a sámánjukra van szükség, de ezt úgy érzi megérdemlik az elfek, hogy ő is adja a titokzatost.
- Ássuk el a csatabárdot Kuznyit. - nyújtja ki a kezét békítően, hogy elejét vegye a további atrocitásoknak. - Ha lesznek is ellentétek köztünk, akkor azt megtartom majd ennek a kis kalandunknak a végére. Most keressük meg azokat az átkozott selfeket és a rokonainkat. - emeli fel villogó tekintetét és húzza vicsorításra ajkait.

/Yuban, userrel Skypon egyeztetve/


A vita szerencsésen lecsitult. És kezdik megtalálni újra a közös hangot. És szövetségeseitek szorgos nyomozásba kezdenek. Hamarosan rájönnek, hogy melyik az az ösvény, ahol jöttek és mentek. És követik őket, ám fél kilométer múlva hirtelen megszólal az egyikük.
-A sírokat, amiket találtunk, később ásták. Valakik voltak a faluba, miután a szürkék elmentek.
Úgy néz ki, hogy végül mindenki leveszi a fegyveréről a kezét és a feszült ellenséges tekintetek is megenyhülnek, ahogy Yuban és Kuznyit kezet ráznak és újra az együttműködésre koncentrálnak.
Az elfek gyorsan megtalálják a nyomokat és már trappolhatnak is tovább, de ekkor újabb hírt közöl az egyik hosszúfülű.
- És ezt csak most mondod? - gyorsan visszafogja azonban magát. - Ha sírt ásott valaki az éjtündék után, akkor azok csak a mieink lehettek. Ők merre mentek?
Az awyrisiek csak a fejüket vakarják. Jól láthatóan gondjaik vannak a csoda képességeikkel. És foghúzva ismerik el, hogy igazából nem tudják. Ők a völgyben nem érzékelik a georgiaiak vagy más agyarasok nyomát. És az időről is azért most szóltak csak, mert eddig nem vették észre.
Sokkal korlátosabb a képességük ezen a terén, mint hirdetik.
De már jó nyomon vagytok.

Akár elégedett is lehetne Yuban, hogy besült a tudományuk az eddig oly magabiztos tündéknek, de ez most a népéről szól. Így visszafordítja a csapatot.
- Akkor keresünk majd mi nyomokat, mi itthon vagyunk! - jelenti ki magabiztosan és megy, hogy megnézze mi van ott a síroknál.
Az ork társak a hegyek felé kezdték egyből keresni a titokzatosak nyomait. Jól tudták azt, hogy ha egy falu megszorul, akkor a barlangokba húzódnak vissza, jól védhető helyekre. És az erdeieknél gyorsabban meg is találják azt az ösvényt, amit a túlélők vagy a más törzsekből segiteni jöttek használtak.
Nem tudják még, hogy melyik lehet, de nagy reményekkel vannak, hiszen ez azt is jelenti, hogy valaki elmondhatja, hogy mi is vezetett ahhoz, hogy a hirek és a helyzet szerint már majdnem két település asszonyait elrabolták.
-Yrch felé mentek, amerre nekünk van a titkos búvóhely.
Érdemes volt visszafordulni és megnézni az elfek által talált friss sírok környékét, mert leltek ís nyomot, amik minden valószínűség szerint a falusiaktól származtak, főleg mikor kiderült, hogy arrafelé vezetnek, amerre a hegyi barlangok vannak, ahol vész esetén az asszonyok és gyerekek meghúzhatják magukat.
- Ha a szellemek megsegítenek minket, talán vannak túlélők. Ők majd elmondják mi történt itt. - élénkült fel Yuban, ahogy meghallja a híreket. - Gyerünk, keressük meg őket!

/Yuban, userrel Skypon egyeztetve/


Nem tévedtetek, a halottaknak kijáró kegyeletet akik megadták, azok átlépték a két törzs határát és egyenesen a csak yrchiek által ismert titkos menedékhez mentek. És ismerős arcokat pillantasz meg.
Egy tizenhat éves faludbéli leányzó ugrik le az egyik magas szikláról karddal a kézben és íját a tegezben a hátára csapva. És bár mosolyog rátok, látod a szemén a vad ölni akarást.
-Visszajöttetek, Yuban? Itt vannak a többiek is? A sámán gyerek előre megjósolta a falu pusztulását és mindenki felköltözött a hegyekbe. De a démonok valahogy követni tudtak minket és mindenkit válogatás nélkül gyilkoltak. Csak a végén fenyegettek meg minket a sámán fiú megölésével és hogy a nőket megerőszakolják, mielőtt megölik, ha nem teszik le a harcosok a fegyverüket.
Megkötözték őket egy nagy kötéllel egymás után és elvitték. Vártunk titeket hetek óta. Ki kell szabadítani őket!
* A hirtelen elé toppanó lány, majdnem a fejszéje alatt végzi, de még időben visszafogja hősünk a kezét, aztán döbbenten hallgatja, amit a fiatal harcosnő elé tár, hogy mi történt a faluban. A dühe is egyre nagyobb, ahogy az aljas démonok tettének története is elhangzik.
- A sámánfiú is a kezükre került? De miért tartották a szavukat? És hagytak életben vagy szabadon benneteket?
* Persze örül ennek Yuban, mert vannak a társai között, akik azonnal megtalálhatnák családjukat, csak nem érti, miért nem öltek meg mindenkit a selfek, ez nem vall rájuk!
- Merre mentek és mikor? - kérdezi gyanakodva.
* A lányt csendes, békés teremtésnek ismerted meg eddig, bár nem rég költözött apjával a faluba. Minden esetre nagy változáson ment át, mióta nem láttad. És hamarosan pontosít is.
-Nem engedtek el senkit. Kevés volt a fegyveres, mert odalent a faluban, Yrchben, többen meghaltak. -mutat az otthonod felé- Nekem apa már mutatott egy-két fogást, ezért beálltam a többiek közzé küzdeni. Egy sziklacsúcsról nyilaztam őket és páran elmenekültünk a vereség elől.
A sámán fiú viszont lent volt a barlangnál. Őt elkapták és a többieket elvitték. Anyut is. És a te feleségedet. Követtük a nyomokat egy darabig, de kevesen voltunk a kiszabadításukhoz. Arra mentek.
* Zevadar fekete, kietlen hegycsúcsai felé mutat. Előtte van egy kisebb lápos rész, viszont tilos oda menni. Aki áttéved a határon, az nem szokott visszajönni.

A helyzet még rosszabb, mint amire Yuban számított, bár lelke mélyén talán tudta, hogy a hír, amit a sereg kapott innen, igaz.
Fürkészően nézi a megkeményedett lányt, akit az éjtündék gonoszsága fordított ki magából és bár szíven ütötték a hallottak, mégis valahogy lehiggasztották. Tudta, hogy heveskedéssel most csak rontana a helyzeten.
- Ki fogjuk őket szabadítan! Velünk vannak szövetségeseink is és le fogjuk azokat a férgeket vadászni! - csap erősen a mellkasára, arcán az elszántság kövül meg és aki ismeri a tímárt tudja, hogy az utolsó lélegzetéig hú lesz esküjéhez.
- Ki tart velem! - kiált fel a fejszéjét a magasba emelve.
A hazatért csapat lelkesen emeli magasba fegyverét és ad hangot annak, hogy számithat rájuk. Hiszen mindannyian égnek a vágytól, hogy karjukba szorithassák magukhoz párjukat és fejük felé emelhessék gyermekeiket.
-Menjünk most azonnal! Tapossuk ki az utolsó, pici levegőt is azokból a tetvekből és hozzuk haza mindannyiunk családját!
Ám az erdeiek parancsnokára elég csak egy pillantást vetnie. Már tudja, hogy ő szeretne kicsit részletesebb tervet. Int a fejével és megindul a fák közzé.
Yuban szíve hangosan dobog a mellkasában, ahogy látja elszánt csapatát, de mikor a hegyesfűlű parancsnokra pillant tudja, hogy azt nem a lelkesedés vezeti, hanem a józan megfontolás és bár dübörög a vére, azért tagadhatatlanul el kell ismernie, hogy azért nem árt, ha valaki józanul gondolkodik a csapatban, mert fajtájánál fogva az orkok hajlamosak fejjel rohanni a falnak és bízni a puszta erejükben.
Mogorva képet vág, de aztán követi az erdeit.
- Most mi van? Egyelőre csak követjük őket. Van aki ismeri közülünk a lápot, talán a sarkukban lehetünk, mert őket biztosan lassítja. - morogja.

/Yuban/


A rajparancsnok, akinek a keze alatt hirtelen elég sok katona lett rezzenéstelen arccal néz rád egy ideig, majd elővesz egy térképet.
-Mi itt találkoztunk. -mutat a lap aljára- Most valahol itt vagyunk. Milyen messze lehet ide a határ? Annak a futárnak, aki az üzenetet hozta, annak legalább kétszer meg kellett tennie az utat. Egyszer, amikor hozzátok szaladt, majd gondolom ő is jött velünk visszafelé, a falutokhoz.
* Nem jött a hír hozója, csupán azok tartottak veled, akik családjuk féltése és felindultsága miatt már nem is akarták hallani, hogy mit beszél nekik a törzsfőnök, csak az hajtott titeket, hogy épségben és szabadon viszont lássátok feleségeiteket, gyermekeiteket.
-Ha nagyon messze van, több ezer mérföldre, akkor még talán utol érhetjük. De ha jóval rövidebb az út, akkor volt idejük visszatérni, a rabokat biztonságban lerakni és visszatérni a másik falut is feldúlni. -int a fejével Georgia felé.

Yuban fürkészve nézi a térképet, mert nem tudta, hogy a tündének az is van, eddig nem közölte vele és ez rátesz egy lapáttal arra, hogy az ork továbbra sem tud teljes szívvel bízni szövetségesében. Eddig miért nem mutatta vajon?
- A futár nem jött velünk, ő a sereggel maradt. – rázta meg a fejét az agyaras. – És kizárt, hogy a foglyokkal megjárták volna átkozott birodalmukat, főleg nem a lápon keresztül! –néz a többiekre megerősítésként. – Szerintem meg nem kockáztatnak a férgek, visznek egy úttal, amit tudnak, nem hiszem, hogy megcsinálnának még egy utat vissza, nem lehetnek biztosak benne, hogy nem fordul vissza a sereg és nem csap le rájuk.
Türelmetlenkedni kezd.
- Azt mondom menjünk és nézzünk utána, ahelyett, hogy itt bámuljuk a térképet, attól nem fogjuk tudni mit csináltak, csak, ha követjük a nyomokat.

/Yuban/


A szövetségesek szóvivője csendben végig hallgat. És utána sem szól. Csak figyel téged. Végül megtöri a csöndet.
-A helyismereteteket nem vitatom. Akkor ezek szerint minél gyorsabban utánuk kell menni és valahol, ahol jól lehet lőni, meg kell állítani a menetet. Nem az egész hadsereg jött, akkor már falvak tucatjai állna lángban. Ha beérjük időben őket, akkor még talán le is tudjuk a selfeket győzni és kiszabadíthatjuk a családjaitokat.
* Néhány kisebb egységet előre küld felderíteni, de a legtöbb awyrisi veletek együtt menetel tovább a nyomokat követve, melyeket már csak ők tudnak, hogy az ellenség merre járt. Nem tudsz Lisbeth-ről, aki megmentette a támadást vezető Aglarnis életét és aki ugyanakkor megpróbálta megmenteni az egyik nőt, akit itt látott rabságba esni és a bányában egy szatír őr perverz vágyainak céltáblájává vált.
Ám Kuznyit a mocsárnál megállít egy erdő előtt. És arra felé mutat.
-Pár zevadari van ott a fák között. Egy kisebb csapattal kellene menni, mert ennyi fegyverest még a vak is kiszúrna.


/Kockadobás: Hatos
1 és 2 -Az erdőről már felszállt a köd.
3-6-ig -Tejfehér homályba vész a fák alja, csupán a magasabb fák nyúlnak fel./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

Yuban nem akarja bevallani az elfnek, hogy fogalma sincs a térképolvasásról, mert azzal veszítene a parancsnoki helyzetéből és már így is éppen eléggé meg kellett juhászkodnia, hiszen a hosszúfülűek sokkal többen voltak, mint ők és még ha gyengébbnek is tartotta őket, valószínűleg a létszámfölény bőven győzött volna ellenükben.
Na meg aztán bízott abban, hogy tényleg segít a helyismeretük, bár azért kétségei is felmerültek, hiszen nem volt vak és süket sem, hogy lássa és hallja, a selfek nem most rohanták le a faluját és rabolták el a lakosait.
Csak abban reménykedik, hogy idegen területen jártak, így óvatosabban kell eljárniuk, na meg ott voltak a rabok, és ha eléggé ismeri a népét – és ismeri – akkor azok nem mennek minden gond nélkül, ez is lassíthatja az éjelfeket.
- Ez is csak egy rablócsapat lesz, én is kétlem, hogy nagy haddal jöttek volna. – ért egyet most a tímár is. – Akkor ne késlekedjünk egy percet sem!
Hogy így közös nevezőre jutottak, már nem volt akadálya, hogy gyors tempóban induljanak a hűlő nyomok után és talán még az ork nyomolvasók sem találták volna, így most jól jöttek a tündék.
Már nem lepődik meg Yuban, ahogy az elf vezető megállítja, hogy figyelmeztesse egy pár selfről a fák között.
- Megyek én és még …..öten? – néz Kuznyit-ra, hogy mennyi kell, nem tudja hány self van ott. – Ejtsünk foglyokat, hogy kikérdezhessük őket. – villantja ki az ork agyarait, ami előre vetíti a kérdezés baljós voltát.

/Yuban/


A tünde bólint egyetértően.
-Igen. Annyian elégnek kell lenniük. Elvileg csak ketten vannak, jó lenne elfogni is őket.
* Kuznyit arcán tükröződött egy kis aggodalom amiatt, hogy télen a növények lassabban reagálnak jóval a kérdéseikre és az itteni flórát jóval kevésbé ismerik. Ám a növények azok mégis csak növények. És megindulnak így hát az öt fős csapatban.
Egy megriasztott ördögvirág a tímár lába felé kap, ám ha nincs szerencséje és nem tudja időben elkapni, akkor sem öli meg az ilyen nagy termetű élőlényeket, csak kábulatot és hallucinációt okoz. Persze ha kiváló reflexei kisegítik, akkor ez a veszélyforrás nem tudja követni, ahogy nem is akarja. Csupán életét védi ösztönösen.
Sokkal veszélyesebb az, ami a köd mögött les rájuk. Szemük hozzá szokott a homályba vesző hazai tájhoz. Nem csak sötétben, de a párán is átlátnak. És miközben próbálnak az erdei rokonaik olyan közel lopakodni, hogy meglássák őket és lőhessenek, könnyen áldozatául eshetnek a rutinos határőröknek.


/Kockadobás: Hatos
1 és 2 -Sikerült az egyiküket elfogni a harcban, míg a másik holtan fekszik a havon.
3 -Legyőzték, de életük veszélyben volt, meg kellett ölni őket. Ketten Yuban csapatából is meghaltak.
4-6-ig -A szinte nulla látás erősen befolyásolta a harcot. Nyílzáporba került a kiszabadításra küldött csapat és hősünk kivételével mindegyik meghalt, ő egy lövéstől megsebesült./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 3

Jobbnak látja Yuban, ha öt ork csapattársát viszi magával, amúgy is ki kell elégíteni a harci kedvüket, mert már nagyon viszket a tenyerük. Saját területükön vannak, így bízik benne, hogy gond nékül becserkészik a selfeket, de annyira erre koncentrál, hogy majdnem belesétál egy ördögvirágba és csak alig bírja visszafogni káromkodását, amikor utolsó pillanatban elkerülte.
Dühös magára, de aztán tovább lopakodik (már amennyire egy ork képes rá), és árgus szemekkel fürkészi a ködös tájat, hogy időben észlelje a sötét tündéket, ehhez még az orrát is beveti, hogy kiszagolja őket, ha mást nem.
Aztán olyan gyorsan tör ki a csetepaté, hogy már nincs idő sokat gondolkozni. Hirtelen egy kard közeledik felé, amire lebukik és azonnal odacsap a fejszéjével és azonnal beteríti a meleg vér, miközben egyik társa buzogánya majdnem lecsapja a self fejét.
Hangos kiáltás és zihálás veri fel a nyomasztó helyet, aztán olyan gyorsan, ahogy kipattant már vége is és Yuban átkozódva veszi észre, hogy se fogoly nincs, se veszteség nélküli győzelem, hiszen két orkja is holtan fekszik a fűben.
- Mondtam, hogy ejtünk foglyokat! – kapja el a mellette lihegő társa vállát és vicsorít a képébe, mert muszáj levezetnie az idegességét. – Most kereshetünk új nyomokat!

/Yuban/


A selfek időben észrevették a közeledő csapatot. Jól ismerték a határőrök a szakaszt, amit őriztek, de Yubanék nem a vándorok megszokott útján lopakodtak a tünde figyelmeztetésének hála. Így nem a kiváló lesállásaikból kezdtek el lőni, hanem az útszéli bokrokban rejtőztek el és hősünk mellett vagy fél méterrel egy nyílvessző suhant el, amikor a figyelme a rá ugró selfre koncentrált. És egyenesen az egyik agyaras mellkasába állt meg a lövés.
Még egy társad holtan végezte, mire sikerült győzelmet aratni, ám ekkor ocsúdsz fel, hogy foglyot nem ejtettetek, pedig hasznos lehettek volna az általa mondott információk. És így mentek vissza. A hangulatot pedig áthatotta a győzelem, és nem is foglalkoztak a terv meghiúsulásával.
A rajparancsnok sem teszi szóvá.
-A hegyek felé mentek, viszont ott nekünk a mágiánk nem sokat fog segíteni.
* A távolban baljóslatúan emelkednek az éjtündék fekete sziklái.

Mivel a harc során csak két self került elő és több nem, Yuban úgy gondolja, hogy a közelben sajnos nincs több, ami a foglyok további követését jelent és egyáltalán nem örül, hogy ezt esetleg a selfek területén kell folytatni.
- A hegyek a mi világunk, de az a vidék a sötét tündéké már és ott könnyen csapdába sétálhatunk. Azt hiszem nem sok előnyt fogunk lefaragni a követés során, de muszáj lesz. - morogja az elfnek nehéz tekintettel.
Hamar útnak indultok és most először feszültség lesz úrrá útitársaitokon. A tündék egyre feszültebbek, ahogy a kihalt vidék felé mennek és hamarosan meg is történik a baj. A vörös porral boritott sziklák között nem telik bele sok idő, már a tiszt meg is szólal újra.
-Eddig tudtuk követni a nyomokat. Ez után már ti jöttök. Van valami ötleted?
Az eddig magabiztos elfek láthatóan egyre kevésbé biztosak a dolgukban és bár máskor talán Yuban kárörvendene ezen és még az orruk alá is dörgölné, de most a rokonaikról van szó, így rá és társaira is ráragad a feszültség, így mikor a rajparancsnok megszólítja és elétárja, hogy a tudományuknak itt a vége, a timár is erősen töri a fejét.
- Innentől a nyomolvasóinkra kell hagyatkoznunk és a mieink jók ebben, meg aztán innen valószínűleg már a selfek is egyenesen haza tartanak, nem hiszem, hogy nagyon óvatoskodnának. Szóval ez ad egy irányvonalat.
Két embere van, akikre számíthat és előre is küldi őket.

/Yuban, a userrel Skypon egyeztetve/


A nyomkövetők a csapat elé mennek több száz méterre és onnan integetnek, hogy szerintük merre kell haladni. Ám nem akarnak felsülni, főleg a kellemetlen versenytársak előtt, akik eddig jól teljesítettek, így inkább a te instrukciódra hallgatva azt próbálják kitalálni, hogy hol a legkönnyebb egyenesen menni.
Ez persze két szempontból jó. Valóban valószínűtlen, hogy Aglarnis annak idején kerülő útra vitte volna a rabszolgákkal hazatérő csapatot. Nem volt oka rá, hiszen apja és Saraven katonái is őrzik a határt és éberen lesik, ha illetéktelen próbál behatolni. Másfelől elintéztétek azokat a korai figyelmeztetésnek hála, akiknek titeket ki kellett volna szúrniuk és ha olyan csoportot látnak, amit nem tudnak legyőzni, akkor riadóztatnák a többieket.
Zavartalan az utatok egy jó darabig, míg nem egyik felderítő meg nem pillanat valakit, aki a sziklák között a távolban motoszkálna. Vagy csak a szeme káprázik?
Nagyon bízik benne a kis ork felmentő csapat vezetője, hogy a nyomolvasók megállják a helyüket, ezért maga is kissé előrébb megy, hogy szemmel tartsa őket, de nyugtalanul tudja, hogy ezt rájuk kell bíznia, ő nem ért hozzá, neki a bőrök kidolgozása az erőssége, amire most vajmi kevés szükség van. Az ereje, mint egy bikáé, de nem a harc mestere ezt meg kell vallani.
Aztán az egyik embere vadul integetni kezd és hang nélkül az egyik irányba mutogat. Az ork szem sem rossz, de az elfek ebben  verhetetlenek, ezért kénytelen Yuban az elfek mellette lépkedő vezetőjéhez fordulni.
- Mit látsz ott? Ellenség van előttünk?
* A Napot kitakarja a kezéből formált napellenzővel Kuznyit és úgy mereszti a szemét. És bizonytalan hangon folytatja.
-Igen. Azt hiszem. Mintha valami gyűjtögetne. De el kell rejtőznünk, mielőtt kiszúrja a menetoszlopot. Mi nagy csapatban jóval feltűnőbbek vagyunk, még szerencse, hogy nem vett észre minket.
* Int a sajátjainak, hogy keressen mindenki fedezéket és lehetőleg távol legyenek egymástól, hogy ne "hullámozzon" a felszín. Ám párakat ő is előre küld, hogy kiderítsék, miféle alakba is botlottak.


/Kockadobás: Hatos
1-4-ig -Egy gyűjtögető fegyvertelen drowot sikerült észrevennetek, aki csupán a napi megélhetéssel törődik.
5 és 6 -Egy katonai őrszembe futottatok, aki jelzi érkezéseteket a társainak./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 1

A csapat észrevétlen próbál meg közeledni és mire kiszúrja őket az alak, addigra hiába fordul meg és kezd le szaladni, az ijászok párat elengednek mellette nyilveszőkből figylemeztetőleg és jobbnak látja inkább megadni magát. Kezét jó magasra feltartja és várja, hogy oda érve körbe vegyék az agyarasok és a zöldikék.
Persze túl sokan vannak Yuban-ék ahhoz, hogy egészen addig rejtve legyenek, amíg testközelbe érnek, így hamarosan meg is látja őket az alak és mivel látszólag egyedül van, menekülni is kez.
Az orknak nincs kedve a kergetőzéshez, na meg csapda is lehetne, ezért kérte az elftől az íjászokat.
Nem sokára már a megadás pózába merevedő mellett áll Yuban és fürkészi nem túl barátságos tekintettel.
- Ki vagy? Hol vannak a társaid? - vakkantja oda a kérdést.

/Yuban, userrel privátban egyeztetve/


-Yerowal vagyok. Nem katona, nincs közöm semmihez. Még társaim sincsenek, egyedül dolgozom.
- Hát persze! Nekem meg szőrös a talpam! - csattan fel a tímár a válasz hallatán, hiszen ezt mondaná minden elfogott kém vagy felderítő, ezzel nem győzi meg a fogoly. - Nem is kérdeztem, hogy katona vagy-e, de te rögtön erre gondoltál, talán azért mert mégis az vagy? - tekeri ki fura logikával a férfi szavait. - És mit keresel......Yerowal......itt, a semmi közepén.....egyedül?
-Köveket gyűjtök. Néhány jó az ékszerészeknek, de nagyon-nagyon ritka az olyan. Inkább olyat találni, ami festéknek lesz jó vagy más apró cseprő dolgoknál. Tűzcsiholástól kezdve sok hasznos kavicsot talál az, aki ért hozzájuk.
* Lassan a zsebéhez nyúl és kihúz belőle néhány kis darabot. Ezek közül csak a kovakövet ismered fel, a többi teljesen értéktelennek tűnik számodra.
Mikor a zsebéhez kezd nyúlni, több tucat nyílvessző szegeződik rá, ezért nem kapkod, úgy látszik, még ha nem is vallja magát katonának, azért az életösztöne remekül működik.
Yuban megszemléli az orra elé dugott köveket, de tőle aztán lehet az bármilyen értéktelen vacak, ő csak a kovakövet ismeri fel.
- Mit gondolsz? - néz kérdőn az elf társára kicsit arrébb húzva, hogy a self ne hallja. - Ha nem is katona, attól még tudhat egyet és mást, ne csiklandozzuk meg kicsit?
-Hát nekem gőzöm sincs, hogy mik ezek. A szikráztatót nyilván felismertem, de az egy katona zsebében is lehet, aki szórakozásból rakta teli a szebbét izgalmasnak tűnő kövekkel.
Viszont több helyismerettel rendelkezik, mint te, így jobb lesz kifaggatnod, hogy mi merre van.

Yuban előítéletei ellenére, egyre jobban megkedveli Kuznyit-ot, aki nagyon is kedvére valóan nyilatkozott a fogollyal kapcsolatban.
- Igazad van! Inkább menjünk biztosra és tudjunk meg mindent, amit ő tud! - villantotta ki tekintélyes agyarait, majd lassan visszaballagott a még mindig a köveit a tenyerében tartó selfhez és könnyedén kiütött azokat a kezéből, majd megfeszítve kötélnyi izmait a fickó fölé magasodott fenyegetően.
- Láttál erre elmenni ork foglyokat? Merre mentek és hol van az otthonod? Beszélj! Győzz meg, hogy van miért életben hagyni téged!
-Nem láttam én senkit már órák óta. -mondja megrémülten, kitágult szemekkel - Én csak egy egyszerü szolga vagyok, akit kiküldtek. Teljesen egyedül vagyok és nem ártottam semmivel nektek. Miért akarnál megölni?
- Egy self sem ártatlan népünk gyilkolásában, így nem érdekel, hogy szolga vagy, vagy nem! - fröcsög rá egyre bevadultabban a timár, hogy nem akar magától beszélni az éjelf. - Hová szoktátok vinni a foglyaitokat? És utoljára kérdezlek, ha nem mondasz semmi értékelhetőt, akkor meghalsz, érted? - int az egyik emberének, aki kivont tőrét a férfi nyakához emeli.