/Szolgálunk és vétünk/


Uráldur aggódó arccal olvasgatta az egyik jelentést.
Egy újabb kém lebukásáról és brutális kivégzéséről ír, melyet egy társa csak pár nappal később hallomásból tudott lejegyezni és a holttest szemrevételezése után. Nem riasztotta el a gondolat, hogy fajtársai fájdalmas úton távoznak az örökkévalóságba. Maga sem kímélne egy Zevadarba bejutott embert, ki a királyuknak küldene titkos üzeneteket az itt tapasztaltakról.
Ám a szám, amilyen gyorsan pusztulnak, az a meglepőnél is több. Rég óta rothad ez a fekély, mely újra és újra gennyet buggyant fel a Szolgálatok irattárának titkos levelezéseiben. Úgy vélte, Exailed elfogása után megoldódik majd a kérdés és csupán egyetlen sikeres kémvadász az, ki ilyen kínos veszteségeket okoz.
Oda sétált a polcokhoz és a legtetejéről levett egy karton dobozt, melyre sötétkék, vastag betűkkel rá volt írva, hogy „ELINTÉZNIVALÓK”. Két papírt talált benne. Kibontott és megnézte őket, mert úgy emlékezett, hogy háromnak kellene lennie. Az elsőt kihajtva ez volt leírva.

„Ki kell puhatolnom Fáwennél a napokban, hogy mi volt a király terve. Vigyáznom kell, hogy a Herceg ne tudjon meg róla véletlenül se semmit. Magam mellé kell állítanom a boszorkánymestert, hogy Demertor háta mögött folytassuk az eredeti küzdelmet.”

Gyorsan összetépte és egy alátétre helyezve meggyújtotta. Ezt annak idején tényleg fontosnak tartotta. Ám valahogy itt maradt.

„Utánajárni, hogy tényleg megölte-e a királyt a fia.”

Ez a második sokkal rövidebb volt. Összetépte és a darabokat a kukába szórta.

~Vajon mi állhatott a harmadik lapon?
*Ekkor lépett be a lánya, akit ő hivatott megbeszélésre. Gyorsan visszarakta a dobozt a legfelső polcra, melyről még így is világított, hogy a kék betűk alá oda lett írva később -nehogy összekeveredjen az „aktuális ügyekkel”- nagy piros betűkkel „-SÜRGŐS”.
-Szia Aglarnis! -tisztelgett viszont, ha a lánya ezt megtette- Hogy haladtok a tanulással? Lenne pont egy olyan feladatom a számodra, aminél hasznát veszed. És ez már felkészítés lesz számodra a hadsereghez való hivatalos visszakerülésedre.

Nehezen heverte ki Aglarnis a kék elfeknél történteket, ráadásul a tanulással sem igazán haladt, valahogy egyszerűen nem tudott kellően koncentrálni, amikor fel akarta támasztani a lovakat, de már legalább néha félig-meddig meg tudta őket mozdítani. Talán túl sok gondolat rajzott a fejében és nem volt képes kizárni őket addig, míg csak a varázslatra kellett volna figyelnie.
Nagyapja dühös volt rá és jó pár napja nem jelent meg, mondván gondolkozzon el rajta mi az oka a sikertelenségének.
A lány szégyellte magát és ez nem segített, aztán meg szóltak, hogy az apja hívatja és bár nem volt félős, azért csak összeszorult a gyomra, ha arra gondolt, hogy be kell vallania, ez a mágikus tudás úgy látszik kifog rajta, vagy csak valami akadályozta. De apja lehet azt hiszi nem igyekezett eléggé, hogy megfeleljen az elvárásoknak és ezzel megint csak kivívja elégedetlenségét.
Ismerte már az Első Lord irodáját, hiszen járt már itt párszor, így most csak közömbösen söpört végig tekintete az iratokat, inkább apja arcár fürkészte, miközben előírás szerint köszöntötte, ahogy a felettesét illik. Itt nem az apja volt, hanem a parancsnoka.
- Nagyapa kicsit……szünetet tart. – aztán vett egy mély lélegzetet. – Nem haladok jól, olyan jól mint kellene. – vallotta be csüggedten, de vállalnia kellett a következményeket. – Azonban bármilyen feladatra készen állok. – húzta ki magát.

/Szolgálunk és vétünk/


A hadvezér csendben figyelte, ahogy a vére meséli a történteket. Mikor elhallgat a lány, fejét leszegi és újra egy papírlapot vesz elő a stóc alól, amire mereven a pillantását méri. Majd egy nagy levegővételt véve nyugtázza a történteket.
-Nem értem, mit kéne még tennünk anyáddal. Mindent megkaptál, talán túl sokat is. Kikértetek egy... mit is? -a szekrényhez lépett, hogy levegyen egy „Aglarnis” feliratú mappát egy papírért- Egy hajót kértetek el egy teljes napra a tanulás számára. Más egyszerűen egy döglött patkányok megtanulja. Egyszerűen a legtöbb katona nem kap fele ennyi forrást sem, hogy fejlődjön.
A hajót csak egy héttel később adták vissza a kikötőmesternek. -olvasott ismét bele a jelentésbe- Tényleg felfogni nem tudom, hogy mégis mit csináltatok, de engem nem is érdekel. Próbáljátok megérteni mind a ketten, hogy az Első Lord kinevezés nem rajtam múlik. Én segítek. Már hogy ne segítenék, amiben tudok! Én is azt akarom, hogy sikeres legyél és biztonságban megszerezd azt a tudást, ami valós csatában az életben maradás feltétele. De bizonyítanod kell és nem előttem. Az egész hadseregnek bizonyítanod kell, hogy nincs alkalmasabb nálad! Hogy sugározzon a nevedből, hogy te vagy a legjobb.
Tucatszám fognak sorba állni a halálom után olyanok, akik mester mágia szintet tudják. Esélyed nincs ellenük, ha még a haladó mágiában is csak egy helyben topogsz.
*A lapot tartó kezével legyintett, hogy falra hányt borsó a további szócséplés. Mely mozdulatot egybe fűzte azzal, hogy a végére az asztalra csapja az iratot.
-Egy remek megbízást akartam adni, de nem várhat hónapokat. Néhány használható információt kaptunk az emberek országából. Meg kell szerezned sok aranyat. Ez nekünk majdnem értéktelen, csak a dísztárgyakat és néhány mágikus eszközt csinálunk belőle. Nem lenne nagy szó, de az ellenség megőrül tőle. És ha rátesszük a kezünket, akkor fel tudjuk használni arra, hogy zavarokat okozzunk. Komoly zavarokat.
Azt akartam, hogy egy kisebb lovas egység élén csapj le az eldugott bányára. De ha nem állsz készen, akkor Al-Sziszi oktató ad neked húsz tolvajt és együtt kifüstölitek a bányászokat. A legnagyobb nehézség inkább az lesz, hogy a helyi ork törzsek ne vegyék észre! Elvileg van egy térkép is, amit az embere hozott. Vele együtt szállsz hajóra a kék elfeknél és ők eljuttatnak majd Délos közelébe.
Uráldur tudta jól, mennyire sok mindent elrejtenek ezek a jelentések, melyet nagy számban kell olvasnia. Ő is volt eleget terepen és írt elég valótlanságot másoknak csatákról és veszteségekről. Ám álmában sem gondolta volna, hogy a testvér alfaj tagjai egy teljes csatát kistornoznak belőle, nem eldicsekedve. És a zsákmányolt nagyobb bárka java részét egy új tengeri tünde hajó építésére fordítják. A nem kevés kimaradó anyagot pedig tüzelőnek, otthonra bútort készíteni és sok egyéb célra.
Számára még a zsákmányon való osztozkodás sem elég negatív, hogy ne sikerként tüntessen fel egy összecsapást.

Aglarnist nem éri váratlanul, de azért tagadhatatlanul meglepi apja kirohanása, mert nem gondolja, hogy ennyire a szívére veszi majd azt, hogy nem ért el gyors sikereket a haladó mágiában, mikor nem sokkal előtte még azon háborgott, hogy miért tanít neki nagyapja olyat, amihez még fiatal.
Ettől függetlenül atyjának igaza van, hiszen sokkal többet vár még saját magától is és az ő világukban nem sok hibára van lehetőség, ha fényesebb jövőt szeretne magának.
Azzal azonban nem ért egyet, hogy mindenki Első Lordot akar belőle csinálni, csak éppen őt nem kérdezik meg, hogy akarja-e, mert egyelőre nem szerepel a tervei között. Tudja nagyon jól, hogy mennyi tanulni valója van még és azt is, hogy már így is kész szerencse, hogy nem törtek kimondottan az életére, csak azért mert ő Uráldur lánya. Ha feljebb jutna a ranglétrán, de adják a démonok még az is kitudódna, hogy mik nagyapja szellemének és most már láthatóan apjának a tervei, hát akkor nem győzne a háta mögé nézni és mostanában épp elég baja van e nélkül is, állandó balszerencse kíséri.
- Nem én kértem a hajót, hanem nagyapa és azt is büntetésnek szánta, csak épp majdnem sikerült a vizi elfeknek elérnie, hogy valami ferdeszemű népség fogságába essek. – válaszol kipirosodva a megalázottságtól és a méregtől egyaránt. – Én csak vissza akarok térni az egységemhez apám, ennyi a vágyam nem több. – teszi hozzá halkan, de tudja, hogy amíg nem fog legalább könnyedén lovat feltámasztani erre esélye sem lesz.
Azt még sem mondhatja, hogy nem akar Első Lord lenni, hiszen bár most ez igaz, később még ki tudja, egy azonban biztos, nem apján letaszításával akarja elérni.
Megsemmisülten hallgatja, hogy milyen megbízást szánt neki az apja és, hogy úgy beszél róla, mintha nem lenne képes ezt megtenni, pedig mindennél jobban szeretne végre bizonyítani és, ha az kell hozzá, akkor egy egész tucat lovat fog feltámasztani most rögtön. Legalábbis olyan elszántság van benne.
Al-Sziszi említésére azonban felvillámlik a tekintete, mert nem tudja megérteni, apja, hogyan képes megbízni abban a férfiban, aki szerinte már nem is hasonlít egy igazi éjtündére, teljesen megrontotta az emberek világa és abban sem biztos, hogy nem e fondorkodik a saját szakállára, még ha látszólag eleget is tesz Zewadar iránti kötelességének.
- Az az ember nem megbízható apám! – fogalmazza meg azért óvatosan. – Tudom, hogy kémként alkalmazkodnia kell a helyi viszonyokhoz, de olyan dolgokat suttognak róla, hogy egy helyi bandát vezet és szinte rettegik a nevét. Ez nem hiszem, hogy a munkájához tartozna. – teszi még hozzá.
Ha azonban atyja ragaszkodik ahhoz, hogy keresse meg az elfet, akkor természetesen megteszi, de már előre rosszul van attól, hogy tolvaj fajzatokkal dolgozzon együtt.
- Apám, tolvajok? – kérdezi hüledezve. – Inkább pár katonát adj és kifüstölöm őket azokkal, mit kezdjek tolvajokkal?

/Szolgálunk és vétünk/


A apja tekintetéből a kém könnyedén kiolvashatta a rosszallást, hogy így beszél előtte Al-Szisziről. És ennek hangot is adott.
-Katona! Ne illesd kritikával soha felettesedet, mert olyan titkok tudói lehetnek, mely magasabb rangúak terveit segítik! Nem a te dolgod egy megbecsült oktató módszereit bírálni.
*Sokszor hallhatta már ezt és most is ugyan azzal a megkérdőjelezhetetlen makacssággal mosta meg a gyermeke fejét. És így is gondolta. Ám a szavakat elraktározta az agya láthatatlan zugaiba, melyre egy piros tintával van felírva, hogy SÜRGŐS.
Ha nem akart az előbb ellenséget magának Aglarnis, hát csak ki kell olvasnia eme elspájzolt gondolat csírát a kapitánynak és máris nézhet a háta mögé. Most még töretlen benne Capital bizalma, de könnyen lehet, hogy a kis tanítvány végül a halálát fogja okozni a deviáns éj tündének.
-Írok máris neked egy hivatalos parancsot és a legjobban képzett besurranókat kérem alád vezényelje. Igyekezz együtt működni a társaiddal és nem a sértettségedet éreztetni velük!
*Mily nagyszerű is, csak hát elképzelhető, hogy összesen nem képezett ki valaki ennyi tanítványt, hogy rendelkezésre álljanak hallomásból ismert okiratok vagy érdekes tartalmú könyvek eltulajdonítására. És az orvgyilkosok -vagy inkább verőlegények- állnak rendelkezésre nagy számban speciális műveletekre kitanított ügynökök széles palettája helyett.
-Nem javasolnám, hogy az elejéről kezd a kutakodást! Már egyszer az egyik emberünk mindent megtudott. Kövesd a társaid által megszerzett nyomokat, ahelyett hogy újra fel akarnád fedezni az ösvényt! Csapatban erősek vagyunk, önfejűen hamarabb elhullunk, mint gondolnánk.
*Miután elkészítette a központ utasításait, útjára bocsátotta vérét. És amikor egyedül maradt ismét a dolgozószobájába, egy üres lapra felírta:

„Kideríteni, hogy hol jár Revan!”

Magasra nyúlt, hogy bele tegye abba a tartóba, amiből hiányzott az az egy emlékeztető. De nem emlékszik már, mi volt ráírva.

/Szolgálunk és vétünk/

Rögtön meg is bánta Aglarnis, hogy kimondta, amit gondolt a Déloszban tevékenykedő kémről. mert láthatóan apja nem díjazta a véleményét, amit megosztott vele, ezért inkább befogta a száját, mert nem akarta még jobban magára haragítani szülőjét, aki már így is teljesen elégedetlen volt vele.
- Értettem, uram! – ennyi volt, amennyit megengedett magának és inkább figyelt, hogy most már ne okozzon több csalódást, de ettől még nem változott meg a véleménye a tündéről.
Nem tudja, hogy a múltkori sikertelen küldetése, milyen nyomokat hagyott a „mesterkémben”, de azért tudja, hogy óvatosnak kell lennie vele, már csak azért is, mert a férfi úgy gondolhatja, Capital ellenőrizni küldi oda az Első Lord lányát, vagy azért mert megérzi, hogy nem bízik benne és akkor nem a Patkányoktól kell majd tartania, vagy a bánya körül ólálkodó orkoktól.
~ Képzett besurranók! Csak tolvajok! ~ dohogott magában a lány, mert bár maga is kém lett, a tolvajokat még annyira sem tartotta, mint azelőtt a hírszerző szakma embereit.
- Nem okozok több csalódást apám, mindent elkövetek, hogy a kapitány és te is elégedett legyetek majd a munkámmal. – hajtott fejet a parancs előtt.
Aglarnis nem csodálkozott volna, ha tényleg Al-Sziszi rendelkezésére áll egy tucat enyves kezű tolvaj vagy besurranó, ahogy megismerte a hírét a városban.
Nem értette félre apja figyelmeztetését, hogy maradjon az utasítások útján és ne a maga feje után rohanjon, ami eddig nem túl jól sült el.
Erre már csak bólintott, majd átvette a levelet, amely az Első Lord pecsétjével záródott le és mivel az élőholt lóval nem boldogult még, egy nagyon is elevent nyergeltetett fel, hogy azzal vágjon neki az útnak és érjen mielőbb a kék elfekhez, hogy hajóra szálljon.