Dagnír

Amíg még nem indulnak el lavinaként az események és zúdulna a nyakába minden, kénytelen megejteni néhány találkozót más házaknál támogatást és szövetségest keresve. Természetesen Freia Suntide kisasszonynak már előre küldetett egy levelet a Pók Ház pecsétjével lezárva a találkozás kérvényéről részletek nélkül - nehogy kívánatlan személyek szemeit bántsák a részletekbe menő szavak -, mielőtt a találkozót megejtené vele. A levelet a saját nevével írta alá, még az elküldetése előtt újra átolvasta, de csak ezen alkalom időpontjára irányuló kérdés van benne némi udvarias köszöntéssel és bevezetéssel, illetve célnak csak az esemény megejtésének fontosságát jelöli, nem többet. Talán kellemetlenül rejtélyes lehet, de nem akar fontos részleteket egy levelezésen keresztül kibontani - és ezt is lejegyezte amolyan mellékesen, mint ahogyan azt is, hogy nem szándéka támadó jelleggel fellépni.
Értelemszerűen, ha elutasító iratot kap válaszul, miszerint nem fogadja őt, egy újabb üzenettel csak köszönetet mond, hogy fáradozott egy válasz megírásával, még ha az végül nem is vált gyümölcsözővé. Ha azonban olyan válaszlevél érkezik a hadvezérasszonytól, ami a találkozót támogatja, összegyűjt néhány katonát, akikkel lóháton megközelíti a területet, az egységek kiválasztásába pedig természetesen Rathalt is bevonja, hiszen ő jobban ismeri a helyi katonákat.
Az anyjával megbeszéltek fényében, mikor Rathal maga is vállalkozik a kísérésre, pár pillanatig nemet akarna mondani, végül édesanyja szavaira emlékezve és arra, hogy a férfi egyszer már saját hatáskörén kívül eső dolog miatt elbukta a feladatát egy idegen család rezidenciáján, rábólint. Nem akarja, hogy a testőrparancsnok azt érezze, hogy hasznavehetetlennek gondolja más területeken, és azt sem találja kizártnak, hogy dúl benne a bizonyítási vágy, aminek nem akar az útjába állni. A maga részéről ő tudja, hogy Rathal megfelelő katona és őrző, hogy tudja a dolgát és kiválóan is végzi azt, de ha a férfi magáról nem hiszi el, akkor úgyse ér semmit. Talán, ha ez az eset sikeresen záródik, talán ő maga is megnyugodhat egy kissé és vezekelhet a saját szemében, ahogy enyhül benne a múlt ezen árnyéka - lesznek még épp elegen az árnyak között, akikre figyelniük kell.
Más kérdés, mi lesz akkor, ha Al-Nuszra megjelenik távollétében, mert bár nem tervez sokáig maradni Freia rezidenciáján, az utazás több, a hadvezér által kihasználható időt is felölelhet. Összehúzott szemekkel néz így maga elé, mikor apja dolgozószobájában lévő asztallapot bámulja, székében hátradőlve, de feszes testtartással, miközben a lehetséges eseményeken gondolkodik, próbálva megjósolni, mit tartogat a közeli jövő. Kár, hogy Fawen már egy ideje nem mutatkozott, mert most biztos tudna segíteni csakúgy, mint apjának számtalanszor, ám vélhetően a mágikus ágazatot követőek is hamarosan intézkednek és egy új vezéralakot állítanak irányzatuk élére. Egyelőre be kell érnie a saját spekulációival és megpróbálni meghatározni, mennyi esély van az elképzeltek bekövetkezésére, és akárhogy tanakodjon, nem akarja anyját egyedül hagyni, nehogy véletlenül Al-Nuszra betévedjen hozzájuk...
Vesz egy mély levegőt, és inkább megpróbál bízni a Rathal által kiválasztott egyén képességeiben és anyjáéban, ha esetleg rossz irányt vennének az itteni történések távoltartózkodása alatt. Nyilvánvalóan nem a testőrparancsnokban nem bízik, ismeri őt és ítélőképességében sem kételkedik, inkább csak a tudat, hogy a képességeit a kiválasztott beosztottnak nem ismeri...
Feláll a székéből egy nehéz sóhajtással, mintha csak ott akarná hagyni ezeket a gondolatokat, és inkább készülődik az útra, a válaszlevél tartalmától függően Freia Suntide hadvezérasszonyhoz vagy valaki máshoz.

Nagyjából fél év telt el azóta, hogy Észak-Bivalynál segítő kezet nyújtottam az emberek királyának és azt hiszem, hogy nem bántam meg azt, hogy megtettem. Azaz ezidáig végig így éreztem, hiszen a pozitív emberi kapcsolatok megerősítették ezt bennem. De eljött a nap, amitől egy kicsit tartottam. Egy levelet hozott egy futár nekem, egy jól ismert pecséttel a tetején. Nem bontottam ki azonnal a levelet, előtte félrevonultam, hiszen nem tudom mit tartalmaz, de úgy hiszem jobb, ha egyedül vetem magamat bele az írásba.
Így hát kissé heves szívveréssel és a jól ismert góccal a gyomromnál bontottam fel a pecsétet a Pókházból. Elolvasván pedig több kérdés maradt bennem, mint amennyi választ kaptam.
Lehet több oka is annak, hogy idejön Dagnír az új Pókházfő. Az egyik ilyen, hogy kifejezze, hogy bár apja eltűnt, ő hasonlóan el akar nyomni mindenkit, mint eddig tették az ősei, továbbá a másik, hogy utána akar járni annak, hogy milyen a kapcsolatom az emberekkel, miért segítettem nekik... És ez még csak a nyilvánvaló célok egyike.
Nem adhattam neki nemleges választ, túlságosan felkeltette az érdeklődésemet. Így hamar írni kezdtem, amiben a következő telihold napját adtam meg neki alkalmas időpontnak. Addig még több hét van, elegendő, hogy a levél elérjen hozzá és ide is érjen, továbbá fel tudunk készülni mi is a fogadásra.
Miután a végén odakanyarítottam a nevemet, én is a légió címerével láttam el a levelet, jó erősen rányomva a pecsétet és odaadva az egyik futárnak, hogy sürgős.
Ezután Amrektet kerestem fel, akihez fordulva szükségem volt tőle ismét valamire:
-Amrekt, segítened kéne nekem. Információ kéne arról, hogy a Pókház mire készülhet.-csaptam bele a téma közepébe amikor megjelent előttem, nem habozva, hogy vajon mit fog szólni hozzá. -Remélem jó hírekkel térsz vissza, mert nem tudom mennyire emlékszel, de ez lehet az a lehetőség amit említettél, és kellene tudnom, hogy mire számítsak tőlük.-persze tudtam, hogy akkor a dolgok mások voltak, mint most, de talán még hajlandó segíteni, annak ellenére, hogy milyen durcás és dacos kölyök tud lenni néhanapján.
Persze ha belemegy, akkor búcsúzóul elköszönök tőle és várom visszatértét, ha pedig nem akkor kénytelen vagyok másokat megbízni az infó megszerzésével. Nem jó a kémeket felkelteni potyára, pláne nem, ha lehetséges, hogy semmit nem tudnak meg. Amrekt legalább olyan emberke, akiből sosem néznék ki, hogy kém...
A következő napokban pedig a fogadtatásra készültem. Feltöltettem a kamrát, kitakarítattam a  szobákat, felkészülve arra, hogy fontos személyeket kell ellátni majd bennük. Felrakattam a díszítést, és a díszosztagot is felkészítettem arra, hogy az ifjú érkezésekor légiófőhöz méltó köszöntése lehessen. Kell lakomát és innivalót szerezni... Szóval mindenre fel kell készülni, ami csak jöhet, így közben azon rágódom egész végig, hogy mirefel lesz ez a hirtelen látogatás. Arra készüljek, hogy agresszív lesz? Vagy arra, hogy valami egészen más dolgot akar? Ha megint egy ostoba kérővel lesz dolgom, akkor azt hiszem, hogy kicsit helyre kéne őt tennem... Bár kitudja a Pókház fejeként jól mutatnék nem?

//RATHAL//

Abból kifolyólag, hogy a Ház és a benne lakók őrzését minél jobban el tudjam végezni, szükséges, hogy semmi ne kerülje el a figyelmem. Ez azt jelenti, hogy természetesen tudok arról, hogy Dagnir, átvéve az Első Lord helyét, míg az nem kerül elő, megpróbálja megszilárdítani a Pók Ház helyzetét,  ami  Uráldur szokatlanul hosszú távolléte kezdett meginogni, hiszen kisebb nemesi házak tucatja várta, hogy rávesse magát a koncra és elfoglalja a helyét.
Ezt már onnan is tudtam, hogy Dagnir és Isis sem titkolta ezt előlem, mivel a védelem és a biztonság megszervezése így kétfelé kell, hogy szakadjon, ami jelen helyzetben nagyon is fontos volt.
Sokat vívódtam azon, hogy mi legyen, hiszen nem tudtam kétfelé szakadni én sem, de szerencsére volt nekem egy helyettesem, Al, aki kegyetlen hírére alapozva kemény kézzel fogta a rá bízott embereket, bár kérésemre azért kordában tartotta természetét. Végül hosszas tanakodás után, úgy döntöttem, hogy Dagnír-ral tartok. A Házra jelenleg csak Al-Nuszra jelenthetett veszélyt, de Iris eddig is megállta a helyét vele szemben és azért a visszatérésem óta ráncbaszedett testőrség, még egy komoly ostromot is képes volt kiállni és mi azért nem megyünk olyan messzire……
Természetesen ezeket megbeszéltem, mind Dagnir-ral, mind az Úrnővel, felsorakoztatva az érveimet is mellé.
Freia Suntide hadvezér asszonyt csak hírből ismertem, de persze mielőtt még elindultunk volna hozzá, kicsit utána érdeklődtem. Semmi olyat nem hallottam, ami azt mutatta volna, hogy a Pók Ház ellenségei felé húzna, vagy aljas terveket szövögetne, bár az egy érdekes momentum volt, hogy nem rég segített az emberek királyának egy erős visszafoglalásában. Vajon milyen célok vezérelték?
Megfontolandó volt az is, hány ember vigyek magammal, mert a Házat sem gyengíthettem le, de a Pók Ház vezetőjének is járt az erős kíséret.
Végül húsz jól képzett katonát választottam ki, akiknek ismertem minden rezdülését és akik habozás nélkül áldozták volna az életüket az urukért.
Aztán jelentettem Dagnir-nak, hogy mi készen állunk.

Amrekth


Jajj, de meg fogják most büntetni! Már muszáj volt valamit lopnia, ha másért nem, legalább heccből, mert lassan azt érzi, berozsdásodnak a képességei. Na jó, azért annyira nem, bugyikat is jó szórakozás lopni, főleg, hogy azt az első egy-két napban a drága hölgyemény észre sem veszi, és észrevétlenül visszateheti a helyére. Perverznek hangzik, hogy ilyeneket lopkod, de hát ha nincs jobb... Meg ezért legalább nem kap semmit a gatyájába, ami fájna. Más kérdés, hogy az elmúlt időszakot kicsit nyugodtabban töltötte és sok-sok pihenéssel Észak-Bivaly után – bőven kiérdemelte, és hetekig követelte a fürdőt, hogy biztosan megszabaduljan minden kis mocsoktól, és egészen addig nem elégedett meg, amíg újra teljesen tiszta és illatos nem lett. A haja fenséges puhaságának visszanyeréséről nem is beszélve.
Szóval alapvetően a tisztaságé volt a főszerep és nem a lopásé, most viszont...! Huhhú, egy kis zacskónyi pénzt dobál, arra várva, mikor fogja észrevenni az eredeti tulaja, de ahelyett, hogy az ő üvöltését hallaná, valaki teljesen más szólítja meg. Odafordítja a fejét, és mikor tájékoztatja, hogy Freia hívatja őt, csak mélyet sóhajtva indul meg előbb a katona felé.
- Hé, pajti, add vissza ezt annak a... annak az izének... Mindegy, keresni fogja nemsokára, úgyis tudni fogod, ha elkezd üvöltözni a pénze hiánya miatt – legyint egyet. – Hacsak nem őmiatta kell mennem a booooo...rzasztóan messze lévő terembe – javítja ki magát, mielőtt boszorkánynak vagy banyának hívná Freiát, tudva, hogy nem éppen közkedvelt ez a megnevezés a katonaság körében. Vajon miért?! Mindenesetre így irány a terem, és otthagyva a kissé értetlenül bámuló katonát nem kifejezetten sieti el a Freiához való sétát. Békésen battyog a rezidencia utcáin, aztán a főépületbe betérve már a folyosókon bandukol a maga pimasz nyugalmában, de ez nála már-már szokás és valószínűleg Freiát se fogja meglepni, ha nem egy csettintésre van ott - más kérdés, hogy kivételesen elég korán megtalálták, mert nem rejtőzött mondjuk a tetőn. Vagy az egyik leányzó szobájában kétes indokok miatt.
Ahogy aztán végre megérkezik a teremajtó elé a mostanra már jól bejárt útvonalon, pofátlanul kopogás nélkül nyit be, pont akkor, amikor a futár távozik a helyszínről. Nem téveszti el a levelet egy pillanatra sem, amit egy összehúzott szemmel jutalmaz, de végül egy vigyort varázsolva az arcára lép be a helyiségbe.
- Na mi újság? Kellek, mert unalmas a banda? – érdeklődik kissé felvágósan, hangsúlyában éreztetve, mennyire fontosnak is tartja magát - mert hát az! -, máris macsósan simítva hátra a haját, az ajtót úgy csukva be, hogy hátával nekitámaszkodva kattintja a helyére. A kezeit karba teszi, míg ez tart, kisvártatva aztán ellöki magát tőle, közelebb sétálva a nőhöz, de hamar húzni kezdi a száját, hogy kideürl, nem a társaságára vágyott, és nem legfőképp úgy.
- Ó, szóval elküldesz arra az időre, míg... – körbenéz, van-e bárki is a teremben, és ha nincs, csak akkor folytatja. – Míg megcsalsz valami idióta katonával. Nehogy azt hidd, hogy nem jut a fülembe! – rázza figyelmeztetőn a mutatóujját, aztán a realizálás és elképedés vonásai jelennek meg rajta. - Várj, féltékennyé akarsz tenni! Tudom én! - vigyorodik el ismét úgy, mintha rájött volna az igazságra, persze csak a szokásos folyamatos beszélhetnékje az, ami szájába rakja a szavakat. Ezek után hallgatja az ötletet - vagy inkább parancsot -, mert hát ez egy egészen jó lehetőség lehet arra, hogy kizsebeljen pár alakot, arról nem beszélve, hogy jóval másabb nőcskékkel is foglalkozhat. Mégiscsak a fővárosba kell mennie! A lehetőségen viszont bugyután húzza össze a szemeit, vakarva a fejét, láthatóan nem emlékezve arra, hogy mégis mire utal Freia – valószínűleg az is valami idióta vicce volt, amit elejtett a hecc kedvéért, de nem gondolta komolyan.
Megvonja a vállát.
- Ja, miért ne? Legalább egy kicsit megszabadulok ettől a helytől, meg te is tőlem – vonja meg a vállát. – Kelleni fog a változatosság, hmm, belegondolva, jó régen jártam a fővárosban... – vakarja meg az állát, próbálva visszagondolni, de teljesen ködös az utolsó eset, mikor megfordult arra. Egy ideje már Freiánál van, előtte meg itt-ott megfordult, bár főleg szekereken lévő ellátmányon élt, és jóformán emiatt került a nő területére is. – Mikorra kéne visszaérjek? Csak mielőtt hajtóvadászatot indítanál ellenállhatatlan személyiségem ellen csak azért, hogy visszaszerezz – teszi megint karba a kezeit, nem bírva ki egy újabb önközpontú és öndicsőítő megjegyzést, egyik lábára helyezve a testsúlyát várva a választ. – Feltételezem, a nyolclábúaknak írtál – bök az ajtó irányába állával, a futárra utalva. – Akarnak valamit tőled? – érdeklődik még, mert nem nagyon akar információk híján csapdába kerülni. Pókék elég nagy hírnévnek és hatalomnak örvendenek, ki tudja, mire képesek és mit tudnak... Más kérdés persze, hogy egy hozzá hasonló kis suttyó paraszttal valószínűleg nemigen törődnének, mert se rangja, se kifejezetten hírneve nincsen, de azért mégis... Ha már utánuk szimatol, ne legyen teljesen hülye, mit kell keresnie vagy adott esetben mitől kell félnie. Legfőképp miről nem kéne mondania semmit és miért ne igyon sok piát, nehogy véletlen elkotyogja.
Oh, tényleg... Akkor mértékkel kell innia, pedig milyen jó is lenne két-három üveg bor vagy valami erősebb szesz másik három nő társaságában...! Valószínűleg ezt most felejtenie kell, és ennek gondolatára ki is ülnek a kissé csalódott és lemondó vonások az arcára.

Dagnír


Tekintve, hogy nem háborús céllal érkezik Freiához, hanem tárgyalási céllal, a szobájában előkeríti az elegánsabbnál elegánsabb öltözékeket, amiket inkább tartogatott idáig a jeles alkalmakra, mint hétköznapi hordásra. Az ezredesi rangnak köszönhetően annyi beleszólása nem volt idáig a politikába, így többnyire a páncélzatát hordta, most viszont, hogy a Pók Ház fejévé avatták családi körön belül, a politikai jelenlét és ezen tevékenységek meglehetősen nagy hangsúlyt fognak kapni. Így aztán egy mosollyal néz végig a kiváló szabású és anyagú ingeken, nadrágokon, viszont mivel a nadrágokban nincs akkora variáció, ott gyors a választás - az ingeknél ugyanakkor el kell valamelyest gondolkodnia, melyikhez is lenne kedve. Végül, némi tűnődés után kiválaszt egyet, amit nyakig begombol, végigsimítva a nyak alatti fodrokon, majd a csuklójánál is begombolja a ruhadarabot. Átmozgatja a vállait, kicsit forog benne - régen vette fel magára ezt, azóta meg kicsit növetle az izomtömeget, és bár kisebbnek és szűkebbnek érzi, mint mikor megkapta, még így is kényelmes.
- Kiváló - lép fekete csizmájához, és miután abba is belebújt, egy meleg kabát és egy köpeny még nem fog ártani - és természetesen mindegyik elegáns sötét színben pompázik egy enyhe lilás árnyalattal meghintve. Azon, hogy vegyen-e magára egy könnyed páncélzatot, még elgondolkodik, bár egy idegen területén legfeljebb egy kisujjmozdulat megtételéhez elegendő idővel többet nyerne vele, egyébiránt ugyanúgy elteszik láb alól néhány képesség segítségével, ha szükséges. Veszélyesek is ezek a látogatások; sose lehet tudni, hogy kinek mi a szándéka, hogy kinek lesz mersze megtámadni egy olyan alakot, aki mögött nem csekély létszám áll szolgálatra készen, ha pedig valaki végezne vele, akkor anyja és testvérei haragjával kéne szembenéznie. Nem irigyelné őket, főleg, hogy más szövetséges házakat is magára haragítana, az egyértelmű látogatási hírekkel pedig elváhatna szövetségesi lehetősgeket is.
Jóleső sóhajtással választja ki kibélelt kabátjainak egyikét, amin halvány sötételf minták kanyarognak, kissé még talán izgulva is, hogy mi lesz. Nincs akkora gyakorlata még ebben, apjával ilyen lehetőségekre nem kifejezetten mehetett, meg egyébként is szerette a dolgát titokban csinálni, így mindvégig csak annyi volt a feladata, hogy a saját seregét rendben tartsa.
Már az utolsó gomboknál jár, mikor kopogtatnak az ajtaján, és csak egy egyszerű hívószóval ad engedélyt a belépésre. Rathalt látva elmosolyodik, a hírek hallatán még bólint is.
- Rendben van, még a kardom hiányzik, és én is készen vagyok - bólint egyet, és már néz is körbe a szobában, igyekezve tájékozódni, mert még mindig nincs minden a helyén. - Á, meg is van - nyúl az ágyhoz, és az egyik ing alól elveszi, rácsatolva az övre azt. Ha esetleg Rathal megkérdőjelezné, miért nincs rajta páncél, akkor kezét megemelve felel: - Nem érzem nagy szükségét jelenleg, na meg így könnyebb menekülni, ha erre kerülne sor - nevet halkan. - Talán valami díszpáncél nem lenne rossz, de... - kelletlenül néz a darabra, amelyik ugyanúgy ott várakozik, aztán legyint egyet. - Menjünk! Ne is késlekedjünk, nehogy megvárassuk a hölgyet! - indul ki, még megigazgatva a kabátját magán, becsukva maga mögött az ajtót. Még itthon lévő anyjától és kistestvérétől gyorsan búcsút vesz, illetve, ha Aglarnis is a lakosztályban tartózkodik, akkor hozzá is bekopog, elköszönve tőle is, és bizonyára Rathallal együtt hagyja el a lakosztályt, hogy az istálló felé induljanak, ahol bizonyára már várják őket a felnyergelt lovak.
- Tartok attól, hogy Al-Nuszra kihasználja ezt a lehetőséget - mondja csendesen, míg Rathal mellett sétál. - Remélem, zökkenőmentes lesz a hadvezérasszonnyal a beszélgetés, és hamar jöhetünk vissza. Nem akarok sokáig távol maradni, amíg egy lakosztállyal odébb egy lehetséges és jelentős veszélyforrás tartózkodik - teszi még hozzá, és ha lát ismerős arcokat, akkor egy-egy biccentő mozdulattal köszönti őket. - Bár nem szeretnék ítélkezni, de a levél alapján nem tűnt elutasítónak vagy fenyegetőnek, így bízom a gyors megegyezésben. Tudsz valamit egyébként róla? - érdeklődik, rápillantva a testőrparancsnokra.
Egy kicsit csendben marad aztán, amíg ez a téma lecseng kettejük között, és csak utána folytatja.
- Nem tudom, mennyit tudsz az esetről, de Dreyndra dezertőr helyére is került valaki már egy ideje. Ha jól hallottam, Al-Nuszra segítségével, így nála szerintem nem keresek támogatást... - pillant Rathalra, ezzel finoman éreztetve, hogy a véleményére kíváncsi, bár a maga részéről addig nem közelítené meg azt a távoli rezidenciát, amíg Al-Nuszrával biztosan ki nem egyezett. Még a végén csapdát állítana Dreyndra seregének élére kijelölt alakkal.

-Csak a szokásos, a baj keres mindig meg és te leszel megint a mentőkötelem.-nézek rá amint belépett a terembe. Persze a feladatát is sikerül elmondani neki, erre ő meg valami egészen furát mond, és amikor körbenézek látva, hogy nincs ott senki elmosolyodom, majd felelek neki halkan: -Miért neked lehet nekem meg nem? Jó vicc...-nevetek egy kicsit fel, majd egy kicsit meg is komolyodom a kezemben tartott levélre pillantva.- Szerintem következő teliholdra hívom őket... és ami azt illeti ők kerestek meg engem. Aggódom emiatt, mert lehet arról van szó, hogy segítettem az embereknek. Vagy rosszabbról. Nem tudom megmondom őszintén, csak annyit írtak, hogy látni akarnak. És bár ez bevett szokás a selfeknél, hogy nem írok semmi konkrétumot hátha a futárt elkapják, túlságosan egybe esik az egész szerintem. Aztán remélem nagyon, hogy tévedek.-ült ki az aggodalom az arcomra. Most hogy elindítottam az eseményeket ilyen hamar elkaszálnának az nem lenne jó. És persze, hogy egyből a Pókház az aki felfigyel ránk. Évek óta nem kellett semmi miatt aggódni, de ez most... tönkretehet mindent. Lehet az lenne a legjobb, ha amint megjön eltennénk lábalól az alakot, de az a baj, hogy utána jönne a megtorlás. És az egyetlen fedezék akkor Al-Nuszra lenne, akiről sok jót nem hallottam eddig.
-kalandoztak el a gondolataim egy pillanatra, miközben végig a rejtélyes levelet bámultam.
Persze tudom jól, hogy mit kell tennem. Egy nyugodt tárgyalásra kell készülni, de azért a katonákat készenlétben tartani, hátha valami történne.
-Szóval nem egyszerű a dolog... számíthatok a segítségedre?-nézek fel a férfira, hogy vajon mit fog felelni.

RATHAL

Természetesen azt szeretném, ha Dagnir kellő védelemmel ellátva indulna a tárgyalásra, ezért megcsóválom a fejem, amikor végül elveti a mellvért ötletét, bár az tagadhatatlan, hogy egy menekülés esetén inkább hátráltató tényező, de ki akar menekülni?
- Igen, egy csicsás díszpáncélt mindenféleképpen be kell szerezned, hogy mindenkinek felhívd magadra a figyelmét. – jegyzem meg irónikusan. – Ha segít, elmondom, hogy apád sem hordott sokszor ilyet, maximum a fővárosi felvonulásokon, amikor a sereg élén vonult egy-egy győztes csata után.
Persze egyáltalán nem akarom az Első Lord-hoz hasonlítani, de vannak olyan dolgok, amit nem árt megtartani, mert jó szolgálatot tettek.
Ezek után becsatlakoztam Dagnir mögé, hogy innentől mindent, ami a közelében történik szemmel tudjak követni.
Az istállóban már vártak minket a lovak, előtte pedig a kíséretre rendelt testőrök két oszlopban.
- Ha Al-Nuszra próbálkozna, akkor nagy meglepetés érheti. – válaszoltam a lehető legmagabiztosabban. – Bízom a helyettesemben, úgy fogja védeni az Úrnőt és a testvéreidet, ahogy én tenném és azonnal értesülni fogunk róla.
Frea Suntide vonatkozó kérdésre próbáltam összeszedni, amit a hadvezérről megtudtam.
- Az apját egy ork ölte meg, utána vette át a helyét a család légiója élén. Úgy hallottam nem a seregben szokványos hierarchiát tartja fontosnak, hanem bizalmi alapon osztja a rangokat. Nem olyan rég pedig a légiója élén elment és az emberek királyának segített visszafoglalni egy erődöt, ami mondhatom példátlan a történelmünkben. Biztosak lehetünk benne, hogy nem köthetett rossz alkut, de hogy mi az, az egyelőre titok sajnos. – húztam el a szám, mert ezt bizony nem ártott volna tudni, jó alap lett volna Dagnirnak a tárgyaláshoz.
Igyekeztem felkészülni amennyire csak lehetett, hogy a hasonló kérdésekre minél kielégítőbb válaszokat adjak, de egy démonról nem könnyű sokat megtudni, na meg aztán nem is nagyon melegedet még meg a hadvezér asszony helyén.
- Lilith-nek hívják és a tűz az eleme, nem meglepő módon. Az viszont érdekes, hogy ő is részt vett abban a csatában, amit a király vívott az erődért. Ha született is valami megállapodás Dreyndra és Frea között arról nem tudunk. – ráztam meg a fejem elégedetlenül. – Viszont én semmiképpen nem javasolnám a démon felkeresését. – értettem egyet teljesen Dagnir megérzésével.

Amrekth

Halk nevetéssel kezd, mikor Freia jóformán dicsérni kezdi, és egy színpadias fordulat megtétele végeztével kitárja a kezeit, mintha valami pocsék előadást tartana.
- Nyilván. Tökéletességem mindig csak ment – jegyzi meg széles vigyorral, tőle már igencsak megszokott önteltséggel - amit túlzás így hívni, mert az állítása teljesen helyénvaló -, aztán fel is pattan az asztalra inkább, hogy nemes hátsóját letéve rá pihenjen egy kicsit a nagy sétálgatás után, miközben a vigyorát el sem tűntetve fürkészi a szavakkal visszavágó nőt. Mikor befejezi egy nevetéssel, csak megvonja a vállát jókedvően, egy pillanatra azért elgondolkodva, hogy egy éve mennyivel másabb volt a helyzet és a hangulat kettejük között - azóta egészen sokat változott, noha még mindig nem kifejezetten érti, a banya miért tűrte meg ilyen hosszútávon. Végeredményben talán mégis megérte maradni, még ha annyira el is akart szakadni ettől a helytől egy időben, és bár rohadtul tudja unni itt a napokat, talán éppen ezért is örül annyira, hogy a jelek szerint megbízik benne a banya olyan szinten, hogy elengedje őt a városba.
- Én csak a hiányodat enyhítem – böki még be egy pimasz kacsintással, bár nem mintha annyira közel férkőzött volna Freiához az elmúlt egy év alatt. Igazság szerint a Bivalyban lévő beszélgetésük óta csak a megszokások vezérelték, nem a konkrét szándékok, mert bár nagyon szeret nők társaságában lenni intim körülmények között, azért ahhoz nincs neki se gerince, hogy a "tisztákat" hmm... kezelje. Lop, csal, hazudik, ezek mindegyike zsigerből megy neki, és nem érez semmiféle lelkiismeretfurdalást miattuk - mert miért érezne -, de ez azért magas. Ettől függetlenül cukkolni és odaszúrni még mindig ér, ugyanakkor az elkomolyodására ő is kicsit visszább vesz a bohóckodásból. Azért ezek fontos információk lehetnek, és belegondolva lehet, nem fog ugyanolyan jól járni a Pókok esetében, mint mondjuk Freiával annak idején, akitől bár kapott párszor büntetést, még olyat is, amit talán a mai napig képtelen megbocsátani, nem tagadhatja, hogy ezerszer jobb dolga van, mint más helyen lenne.
- Ha az emberek miatti segítséged lenne gond, akkor szerintem hamarabb jöttek volna. Nem egy hete történt már az sem – könyököl rá a térdére, így görnyedve előre. – Vagy legalább egy levéllel tudatták volna nemtetszésüket, bár fene se tudja – dől hátra, kifújva a levegőt és hátul támaszkodva meg az asztaltámlán. – Pókékban én nem értek semmit egyelőre, az az Uráldur is, amíg itt volt, mindig csak jött és ment, aztán megint jött és megint ment, mintha megkergült volna... – forgatja meg a szemeit. – Aztán most... Most meg talán a fia próbálja átvenni a helyét...? – próbál visszaemlékezni előbb a homlokára tett kézzel, behunyt szemmel, aztán inkább elengedi, pont akkor, mikor Freia felteszi a nagy kérdést. – Miért ne? – vonja meg a vállát, ezzel együtt szét is tárva a kezeit, lecsúszva az asztalról. – Jót fog tenni nekem is a változatosság, fene se tudja, mikor voltam ott utoljára. Még talán be is ugrok néhány ismerőshöz, hátha megpróbálnak feladni - nevet fel újra. - Még akkor gyorsan meglátogatom a konyhát, viszek magammal valamennyi kaját, nehogy elpuhult, de továbbra is kifogástalan fenségességem éhen pusztuljon a hosszú és nehéz és rögös út során - túloz, kissé ironizáltan fogalmazva, miközben az ajtó felé veszi az irányt, még ott megállva, majd visszafordulva pillantva Freiára. - Akkor holdtöltéig bírd ki csodálatos arcom látványa nélkül. Remélem, van titokban készített festményt rólam, ami enyhítheti hiányom fájdalmát - kacsint egy újabbat, és az ajtó kinyitásával már távozik is, hacsak Freia nem marasztalja még valamivel.

Dagnír


Fanyalogva fürkészi Rathalt, úgy nézve rá, mintha gyerekként az anyját figyelné, aki próbálja azt a ruhát felvetetni vele, amit a legjobban utál. Természetesen érzi, hogy nem szánja komolynak, és éppen ezért hamar lazulnak a vonásai, ajkai halvány mosolyba fordulnak, és míg a ház testőrparancsnoka apja szokásait ecseteli, az éjjeli szekrényre rakott pecsételt levelet felvett kabátjának belső zsebébe teszi, kívülről finoman végigsimítva annak a helyén.
- Persze, azok az esetek meg is követelik, elvégre elsősorban hadászati eredmények, nem politikaiak, még ha össze is függ a kettő – fordul vissza barátja felé. – De a mellvért marad – pillant aztán a megmunkált darabra. – Eleget kellett hordanom idáig, a tárgyalásokat meg enélkül jobban élvezem – lép aztán ki a szobából. – Azt sem akarom, ha fenyegetésként kezelnének, noha ha beengednek minket, akkor a túl... – Megáll a mondat közepén, hogy egy sóhajtásban fejezze be behunyt szemekkel. – Rendben fog menni – mosolyodik el, meggyőzötten állítva ezt, mielőtt hangosan belekezdene a spekulációk és feltételezések sorozatába, mert akkor sosem indulnak el, hanem még háromszor átgondolják, mit és hogyan kéne tenniük.
Az instállóban biccent egyet az őröknek először, majd int, ezzel jelezve számukra pihenjt; a saját osztagában sem követelte sokáig az ilyesfajta katonai tisztelgést
Rathal magabiztos állítására még mindig kissé bizonytalankodva nézi őt a helyettes fennálló ismeretlensége miatt, végül azonban csak egy bólintással nyugtázza. Ha barátja bízik benne, akkor neki sincs értelme aggódni, meg különben is – ha bárki kezet emel a családjára, akkor legalább kétszeresen fogja azt megtorolni.
Szólásra nyitja a száját, ám még mielőtt elejtené, hogy mennyire nem tudja elképzelni, apja hogy lehetett ennyit távol, eszébe juttatja, hogy Rathalt többnyire marasztalta anyja mellett, így különösebb aggódnivaló nem volt sose, apja körül meg egyébként is mindig tartózkodott valaki - vagy megvédte magát, mikor titkos küldetésen vett részt.
A Freiáról adott információkat hümmögve hallgatja, elgondolkodón emelve állához a kezét, hogy végigsimítson párszor rajta.
- Hát... Az, hogy másképp kezeli a katonáit, mint... khm, egyesek, ránk nézve jó lehet – lép az egyik lóhoz, amit előre felnyergeltek neki, nem ecsetelve tovább, hogy mire gondol; Rathal tudja és érzi maga is, hogy itt sem teljesen az a sötételfekre jellemzően fagyos hierarchia uralkodik. Tény, hogy nem viszik túlzásba a bizalmaskodást, ő maga sem akar olyan tervrészleteket megosztani a beosztottakkal, amik nem vonatkoznak rájuk – vagy legalábbis nem abban a pillanatban. Nem venné jónéven, ha kiszivárogna egy-egy elképzelése, így Rathalon kívül még a családjával beszéli meg az ötleteit és azok kivitelezését.
- Előbb vagy utóbb, de nekünk is részt kell vennünk ehhez hasonló eseményekben, hogy egy kicsit enyhítsünk a régi sérelmeken, amiken a többi faj még mindig rágódik. Ha ezek kicsit feledésbe merülnek, akkor tudunk majd csak érdemben teret nyerni közöttük – mondja, finoman sejtetve a leendő terveit, noha aktuális esemény híján még nincs különösebb elképzelése, miként fog érvényesülni más népek körében. - Úgy vélem, hosszútávon ez jövedelmező, és ha a hadvezérasszonnyal sikerül kiegyezni most, az emberi királlyal kötött alkujához is szerencsénk lehet – enged meg egy bizakodó, de halvány mosolyt, ugyanis nem különösebben aggódik sem a beszélgetés, sem az alku miatt. Majd akkor kezd el idegeskedni és izzadni a sakktáblája felett, ha elkezd sarokba szorulni, de egyelőre még nincs abban a helyzetben, a bábukat pedig a lehető legokosabban fogja mozgatni, ám az, hogy ez a Lilithnek nevezett démonfattyú is ott volt ugyanazon a helyen, nem tölti el túl sok boldogsággal és bizakodással. Ez le is olvasható az arcáról, bár inkább a rosszallás hangsúlyos, és mielőtt felszállna a hátasra és erre kérné Rathalt és egységét is, még a testőrparancsnokra néz.
- Ha kellően jövedelmező alkut kötött Lilith is az uralkodóval, akkor nem kicsit lenne előnyös Freiával a szövetség – mondja, még egyet bólintva Rathal ellenérzésére a látogatás kapcsán; ha ő is helyteleníti, akkor talán fel sem keresi. Ha meg megjelenne a leendő bálon – mert értelemszerűen meghívót fog neki küldeni, nehogy felháborodás vagy pletyka tárgya legyen a kivételezés -, akkor elfoglaltságokra fog hivatkozni a látogatás hiányára vonatkozóan.
- Köszönöm – biccent még egyet Rathal felé, aztán az összegyűlt csoport felé fordítja figyelmét. – Katonák, lóhátra! Indulunk!

Amrekt szavai a szokásos ívet követik és ez nem is lep meg, sőt még megkönnyebbülést is okoz számomra, hogy azóta, hogy Bivalyban megtörténtek azok amik, a kapcsolatunk nem változott, sőt azt hiszem mintha egy kicsit még közelebb kerültünk volna egymáshoz. Persze voltak pillanatok amikor azt hittem, hogy el fog menni, de szerencsére ez nem történt meg, hiszen még mindig itt van. De a dolgok egy picit aggasztóak kezdtek lenni ezzel a levéllel, így kénytelen vagyok őt is bevetni, mint a nagyágyút, aki mindent visz.
-Engem is ez aggaszt, hogyha az apjából indulok ki, akkor bármi megtörténhet, az sem lepne meg, ha egy hatalmas sereggel és Uráldurral jönne ide. Bár ő már egy ideje eltűnt... Minden esetre a Pókház nem véletlen az, amelyiket soksok más ház fél, hiszen néha egészen kiszámíthatatlanul viselkednek.-teszem hozzá Rekt szavaihoz egyetértően.
Ezután Amrekt elfogadja az ajánlatot és ennek örülök, főleg, amikor a poénjaival traktál megint, akkor még a mosolyon túl egy apró kacaj is elhagyja a számat, amellett, hogy nekidőlök a fenekemmel az asztalnak és keresztbe kulcsolom a kezem.
-Vigyél nyugodtan amit szeretnél, nehogy elfogyj nekem. Megaztán amíg távol vagy azt hiszem elő fog kerülni az a titkos kép, amit a múltkor rólad festettem.-játszok vele egy kicsi, mielőtt kimenne az ajtón.- Vigyázz az úton és ha baj van akkor a kémeimhez tudsz fordulni, ők majd segítenek.-tettem hozzá neki hátha nem tudná a dolgot. Persze kontaktja nincs, de szerintem nem lesz baja amúgy sem...

Amrekth


Csak megvakarja a fejét, mivel sose volt különösebb dolga a politikával vagy úgy alapvetően a házakkal. Nyilván tudott ezt-azt, mert hát szeretett kocsmába járni, meg szerette a pletykákat hallgatni, de ennél mélyebben nem érintkezett a témával. Sokat tud, mégis sekélyes – mondaná valaki neki, de hát nagy ívben leszarja, hogy mi zajlik odafenn. Neki úgysincs beleszólása, innentől éli a maga kis életét hol itt, hol ott, most pedig már egy ideje Freia rezidenciáján, az itteni lakosokat idegesítve – vagy melegedve össze velük.
- Uráldur egyébként is valami vénség volt már, nem? – érdeklődik. – A szenilitása biztos a háza vezetését károsította... – vonja meg a vállát. – Igazából hosszútávon szerintem bukásra volt ítéltetve, egyébként is csak az erejük a számottevő a többiekhez képest. Meglátjuk, a kölyke milyen lesz.
Különösebb érdekeltsége még mindig nincsen az ügy irányába, továbbra is csak az az egyetlen, hogy kimozdulhat a városba és ott zaklathatja a lakosokat, végre büntetlenül vagy anélkül, hogy annyira ügyelnie kelljen rá, mi fog éppen a banya fülébe jutni. Az meg már egy egészen más kérdés, hogy nem kéne kölyközze a fickót, mert tuti legalább kétszer olyan idős, mint ő, innentől erősebb is és tapasztaltabb is – bizonyos terepeken. Ettől függetlenül nem konfrontálódna vele, Freiával is igyekezett kerülni ezt, aztán elbaszta félúton, ami a jelenlegi szerencsésebb helyzetet eredményezte a tökei elvesztése nélkül. Azt is be kell látnia, hogy a humorát is elkezdi megérteni vagy megszokni, és amíg nem csinál semmi kirívót, addig nem kerül sor a büntetésre, szóval... Végeredményben jól járt, egy Al-Nuszrához képest legalábbis.
Megborzong a gondolatra, és egy alapos grimaszba vágja az arcát, ahogy egy pillanatra elképzeli, mégis miféle tortúrának vetné őt alá.
- Félő, hogy el fogok, amilyen szinten kiéheztetsz – lépeget a kijárat felé, miköben a vigyora sokatmondóvá válik, és persze, PERSZE, hogy teljesen másra gondol, és nem elfogyasztható kajára. Hát nem is ő lenne, ha nem így tenne. A festmény meglétére aztán csak elégedett bólogatásba kezd, további szavakkal nem is húzva az összekészülését és indulását, nem kifejezetten tudva eldönteni, hogy az óva intés csak a megszokás vagy tényleg komolyan gondolja. Nem mondaná, hogy gyakran címezték volna neki ezeket a szavakat, de aztán csak megvonja a vállát, és összeszedi a cókmókját, leverve a rozsdákat a tudásának azon részéről, ami most kelleni fog neki.


A démonok most kivételesen elég jóságosak voltak – vagy ő szokott el teljesen attól, hogy mennyi mindent lehet is igazából lopni a szíveken túl. Nyilván nem fog róla beszámolni, legflejebb a fiúknak, de huhh, annyi, annyi csodás fognivaló van a városban...! Puha is és értékes is, és hát egyiket sem hagyta ki és hagyta ott. Amit lehetett, egy kicsi zsákba szuszakolt, nem akarva feltűnést kelteni, azonban a feladatáról sem feledkezett meg, és még idő előtt visszatér a rezidenciára, melyet lassan tekinthetne az otthonának, mégis még mindig valamiféle ideiglenes megállónak néz.
Amikor kinyílnak a kapuk előtte, háttal áll neki és egy színpadias fordulattal tárja szét a kezeit.
- Megjöttem! – hajol meg annak reményében, hogy Freia ott lesz, persze ha nincs ott, akkor a katonák jó eséllyel röhögik ki páva viselkedését, amibe ő is becsatlakozik gunyoros felhanggal. – Jaja, igen, nagyon vicces – forgatja meg a szemeit, egy pillanatig morcosabban nézve rájuk, amit annál tovább nem is tudna tartani. Túl jó volt ismét a városban lenni, jó volt az ottani ételekből lopni, az értékeket magához venni és lepasszolni másnak, beköpni őket aztán és elhagyni a helyszínt. Nem beszélve a hölgyeményekről is, mert hát... azért azt nem tagadhatja, hogy vágyott a „friss húsra”. Szóval teljesen feltöltődött, és a veszélyek ellenére úgy érzi magát, mint valami nemesi ház sarja, aki a tengerparton töltött pár napot feladatok nélkül, szolgákkal körülvéve, akik minden szavát csak lesték és a seggét is képesek lennének kinyalni.
Nade akkor irány Freia terme, jobb esetben a hálószobája, hogy ott üdvözölje valami perverz viccel megint, mint mondjuk bebújni az ágyába seggpucéran. Nem mintha ez lenne egy ilyenre az első példa, de attól még egészen váratlanul is érhetné, ha... Ha a suttyó katonái nem szólnának neki előbb! Szinte biztos benne, hogy már tudja, megérkezett, meg a határidő is egyre inkább közeledik, talán még kettő vagy három nap maradt addig. Ha az orra alá dörgölné, hogy nem siette el, akkor meg majd úgyis az alaposságra fog hivatkozni – alaposan megvizsgálta a combokat, meg az értékes nyakláncokat és gyűrűket, na és persze a borokat is a legjobb fogadókban, amik Zevadarban csak lehetnek, és...
Remélhetőleg nem fogják őt átkutatni, mert akkor nem kevés értéket fognak találni nála... Lehet, el kellett volna rejteni, de... Hmm, mondjuk arra is mondhatja, hogy Freiának hozta ajándékba – biztos mindenki irigykedne, hogy miket megengedhet magának, azt meg inkább fel sem eleveníti, hogy mindenki tisztában van a foglalkozásával.
Nyilvánvalóan kopogás nélkül lép be a tárgyalóterembe, feltételezve, hogy Freia ott fog rá várakozni, de ha nem, akkor egyenest a lakószobájába megy, amit remélhetőleg nem őriz két melák balga fa...Khm... Férfi.

Én egészen addig a szokásos hadi nevelést kaptam, mint mindenki, amíg a Pók házhoz nem kerültem.
A merev fegyelem és az azonnal lecsapó büntetés volt az irányadó, míg ki nem derült, hogy Iris úrnőnek egyáltalán nem ilyen az elképzelése a hűséges katonákról, akik a családját védelmezik. Én pedig először az ő védelmét láttam el. Először furcsa volt, hogy bele-belevont a döntésekbe és nem parancsba adta és az is, hogy meghallgatta a javaslataimat, de rá kellett jönnöm, hogy…..tetszik és arra is rájöttem egy idő után, hogy már nem a kötelesség az, ami munkámban motivál, hanem a hűség és……még kimondani is furcsa volt….a szeretet. És ez a a gyerekeikre is igaz volt. Dagnir a barátjának tekintett, nem csak egy testőrnek és ezzel olyan dolgot adott nekem, ami addig nem volt…..a családot.
Ezen gondolkoztam, amikor Frea hadvezérről kérdezett, talán ő is olyan kivételesen irányítja a légióját, mint a Pók ház, talán ez segít Dagnirnak, hogy szövetséget leljen.
- Lehet, de azért csak óvatosan. – biccentettem.
Azt is belénk nevelték, hogy a mi népünk a legjobb és a mi jussunk, hogy uralkodjunk, és ebben az uradalomban a többiek csak rabszolgák, vagy jobb esetben szolgák, ezért különös volt arra gondolni, hogy akár valamiféle szövetséget köthetnénk. Én nyitott vagyok a változásra, de ez aligha mondható el a többségről.
- Azért viszont rövid távon jobb lesz ezekkel a tervekkel óvatosan haladni, nem mindenki híve a más fajokkal való barátkozásoknak. – intettem óvatosságra, mert ez nem biztos, hogy jót tesz a szövetség keresési terveinek.
Egy démon pedig, ha önálló tevékenységbe kezd, ráadásul még egy sereget is kap a háta mögé, akkor eléggé kiszámíthatatlan, hogy mit akar majd elérni. Általában minél nagyobb hatalmat szeretnének, így aligha elégednek meg azzal, hogy valaki mögé majd beálljanak a sorba, ha meg igen, én sosem bíznék meg bennük.
mivel egyre jutunk ebbe a témában Dagnir-ral elégedetten bólintok, aztán mindenki lóra száll a parancs szerint és elindulunk.
Remélem, hogy eseménytelen utunk lesz és csak arra kell ügyelnem, hogy egy ismeretlen helyen és idegen – talán ellenséges – katonákkal körülvéve, megvédhessem a rám bízott életet.

-Nem biztos, mert a háznál van a masszív hadsereg előnye.-tettem még hozzá Amrekt szavaihoz a Pókházzal kapcsolatban, persze lehetne még ecsetelnem, hogy mi minden volt amit letett az asztalra még Uráldur, de tök felesleges lenne, főleg így, hogy a házból most csak az folyik, hogy nincs ott... Szóval reménykedjünk, hogy a fiú nyitottabb az apjánál. Nem sokára pedig el is távozott a kastélyból Amrekt, így én meg foglalkozhattam az egyéb dolgokkal. A konyhára leadtam a menü tervezetet, a katonákat felkészítettem a megnövelt biztonsággal kapcsolatos tudnivalókkal, és a vendégeknek előkészítettem a szobákat. A katonák akik kísérni fogják kapnak egy ilyenre korábban épített kis épületet az udvaron, míg Dagnírnak és ha lesz kísérőinek vendégszobákat készítettem elő.
Nekem pedig egy dolgom maradt, hogy a varróval elkészítessek egy alkalomhoz illő ruhát. Hiszen egy dolog a fontos, hogy ilyen esetben a házigazda ne legyen látható páncélban, mert az bizalmatlanságot sugall. Ami pedig nagyon nem jó nyitás egy tárgyalásra. Így hát elkezdtem a szabóval karöltve egy elegáns ruhát terveztetni, ami szerencsére időben kész is lett.

A kész ruha:

A napok pedig szaladtak. A készülődéssel járó feladatok és teher miatt pedig alig vártam, hogy megjöjjön Amrekt, hiszen az azt jelenti, hogy hamarosan vége van a nyűgnek, és így is volt, mert pár nappal telihold előtt az egyik kapuőr szólt, hogy megjött.

-Na jó és még az Úrnő is azt akarta, hogy visszatérj? Egészen meglepő...-mondta az egyik katona miközben nyitottak neki kaput, persze ezután a felesleges póz miatt még ki is nevették a féleszűt, azonban mielőtt tovább engedték volna belenéztek a zsákjába is. -Ezek meg micsodák?-kérdezte a másik őr belenézve a kincsekkel teli zsákba. Persze nem kötekedtek sokáig, csak addig amíg a ház főnöke megtudta érkeztét...így végül felengedték őt a kastélyba.

Én pedig eközben a szállásomon próbáltam fel az új ruhámat, mikor egy faragatlan ismerős lépett be hozzám:
-Ohh látom visszaértél... Hogy tetszik?-fordultam meg a ruhában Amrekt előtt, majd ha válaszolt, akkor folytattam:-Sikerült valamit megtudni róluk?-kérdeztem.

Amrekth

A megérkezés nyilván nem volt olyan örömteli a katonáknak – mert hát miért is lett volna? Úgyis állandóan csak az agyukra megy, innentől nem repeshet a szívük, bezzeg Freiáé és a helyi lányoké! Na, amint megérkezik a hír hozzájuk is, hogy ő fenségessége megérkezik, az alsónemű garantáltan nedves lesz! Meg minimum sikítanak örömükben, útja nyomán pedig melltart...
Khm, szóval megérkezett a kapuhoz, visszatérve dicső útjáról, és elégedetten húzza ki magát a szavak hallatán.
- Nyilvánvaló, nélkülözhetetlen vagyok – mondja kissé nagyképű határozottsággal, és mikor kinyílik a kapu, sajnos Freia nincs ott, hogy fogadja őt, így önmaga bohóccá tétele teljesen feleslegesnek bizonyult. Különösebben nem bántja a dolog, hiszen boldog a Capitalban töltött időre gondolva; egészen feltöltődött a változatosságtól, ám rögtön magához is tér, mikor a tatyóját kezdik el piszkálni, kissé értetlenül nézve az illetlenkedő katonára.
- Hékás! Ez az enyém – rántja vissza magához a táskáját, nagyon-nagyon csúnyán nézve az őrre. – A városban nyertem... – simít végig a szöveten. – Tudjátok, szerencsejáték – vigyorodik el szélesen. – Minden az én kezemre játszott. Majd egyszer játszhatunk mi is, ha nem féltek a gatyátokat is rááldozni – indul tovább nevetve, és ha még így is megállítják, akkor egy lemondó sóhajjal és unottsággal fordul a feltartói felé. – Komolyan...? – fintorog, végül aztán jön a megmentő katona, aki felszabadítja őt a balga bolondok jelenléte alól. – Ekkora faszokat is... – morogja az orra alatt, persze már akkor, mikor jócskán hallótávolságon kívül van, egyenest a szoba felé trappolva, be is csörtetve törve rá Freiára, akit bizonyára nem lep meg mindez.
- Vissza én! – húzza ki magát egy elégedett vigyorral. – Dicsőséges utaaaztakurva... – tátja el a száját, megpillantva a Freiától igazán idegen öltözékben a nőt, miközben vakon kezdi el túrni az értékekkel teli szövetzacskóját, néhány lépéssel közelebb kerülve a banyához, hogy előtte térdepeljen le. Felbámulva rá előránt egy elég nagy értékű dárgakővel ellátott gyűrűt, mely nem éppen tipikusan házasodásra készült, hanem a gazdag feleségek hordják, de hát nem eljegyzéssel készült egyébként sem. Ezzel kell beérni!
– Nem akarok házasodni, de ha az kell, hogy leszedjem rólad ezt a ruhát, akkor belemegyek... – csorgatja a nyálát, látványosan esve transzba, miközben a szemei majd kiesnek, igyekezve nem a dekoltázst és a kerek melleket figyelni, hanem a szemébe is nézni, bár igazán nehéz, főleg arra gondolva, hogy talán most látja először Freiát szoknyában. SZOKNYÁBAN! Mi a fasz történik itt?! Hát... Ahh, és tuti nem veheti le, pedig ahj, de nagyon szívesen nyúlna alá.
- AKAROM MONDANI! – tér észhez hirtelen egy fejrázással, rögtön feltápászkodva hátrálva pár lépést. – Irigylem azt a flótást, aki miatt ezt felvetted... Bezzeg engem nem jutalmazol ilyenekkel! – kezd el hisztizni karba tett kezekkel, azonban a komoly témára térve inkább letelepszik a legközelebbi székre. Az ágyat nincs kedve ruhában elfoglalni, meg az különben is úgy lenne vicces, ha Freia nincs itt, és suttyó paraszt módjára pucéran heverve várja ott. Szóval ez most ugrott, sajnos.
- Nem sokat – vonja meg a vállát. – Mármint... Událdurról nem tudni semmit, nem egy kocsmát jártam meg, hogy ez kiderüljön. Az is nagyjából köztudott, hogy Isis már nem tudott mindenről kezeskedni, nyilván, de ez is úgy derült ki, hogy más házak kicsit türelmetlenek voltak vagy panaszkodtak. Azt is rebesgették, hogy Uráldur eltűnésével leáldozott az a ház, persze aztán képbe jött ez a Dagnír vagy ki... – vakarja meg a fejét. – A kölyke. Mindegy is, szóval jött ő, és most ő vezeti a házat, csak hát tudod, hogy megy ez, nem lehet csak úgy átvenni a helyét ennek a pozíciónak. A család mondjuk támogatja őt, ez főleg abban mutatkozik meg, hogy az elsőszülött fiú le is mondott a Pók-ház vezetésének jogáról és inkább a saját házában rendezkedik, átadva a pozíciót Dagnírnak – dől hátra a széken. – Szóval most van ez a Dagnír gyerek, aki igyekszik felvenni a tempót, mert eddig „csak” egy ezredes volt, így különösebben nem volt beleszólása a politikai életbe – macskakörmözik. – És szövetségeseket keres más házak képében, hogy megszilárdítsa a helyzetét, ami valószínűleg nem új nálad, bár nyilván az Első Lord utáni luk betöltése nem egyszerű feladat neki. Nagyjából ettől is hemzseg amúgy Capital, legalábbis a megfelelő részeken keresve ömlik, mint söröshordóból a sör, mert a potenciális szövetségeseinek levelet küldött a látogatásáról, ami kiszivárgott a látogatás után a szájukat nem tartó katonák jóvoltából. Szóval itt-ott azt is el lehet csípni, hogy kiket keresett már fel ezzel kapcsolatosan. Ezek után nyilván megkerestem a házakhoz tartozó katonákat, leitatva kicsit közlékenyebbek, és egyelőre úgy tűnik, hogy jól áll támogatásilag. Nyilván nem mindegyiket a tiszta szándék vezérli, és nem tartom kizártnak, hogy ezek a szövetségesek is azt lesik, mikor tudják őt kirúgni a helyéről – sóhajtja, mintha hatalmas világfájdalma lenne a tudattól, hogy milyen ármánykodós népség is a sötételfeké. – Egyébiránt egyedülálló, nincs gyerek, meg amennyit sikerült kiderítenem, nagyjából negyvenes éveiben jár, kemény katonai kiképzést kapott és megmászta a ranglétrát egészen eddig, ugyanis itt az ölébe hullott a lehetőség. Kérdés? – érdeklődik, miután kiadta magából egy söröshordó csapjaként az összes információt.

-Aha... szóval erre volt időd, amikor dolgozni kellett volna mi? Te kis kurafi, majd jól elverünk akkor ma este az asztalnál ugye?-nézett a társaira. -Ja-ja majd a gatyádat is kifizeted nekünk!-röhögtek fel, amikor tovább engedtek.

A szobában aztán már én fogadtam az új öltözetemben. Amrekt pedig abban a pillanatban olyat tett, amitől nem csak elpirultam, de még a víz is levert. A szó is belém fojtódott. Először amikor megláttam a gyűrűt a kezében azt hittem, hogy valami furcsa módon azt akarja tenni amit eddig mélyen utált és került, de aztán amikor újra kinyitotta a száját, akkor kicsit megkönnyebbültem. Nevettem fel hirtelenjében.
-Pedig azt hittem, hogy te az örök agglegény vagy vagy mifene.-nevettem továbbra is rajta.
-Te is kapsz jutalmat, na mit szólsz?-nyomtam egy puszit az arcára.
-Végső soron visszatértél hozzám.-néztem rá miközben ő a székbe ült le az asztalnál én pedig a paraván mögé siettem, miközben mondtam neki:-De át is veszem, mert nem az én világom ez a ruha...-a paraván mögött pedig elkezdtem átöltözni, nem félve attól, hogy meglesne, hiszen a paraván kitakar, meg hát alsóneműm az van alatta... Így miközben mesél hallgatva a szavait nem vágom félbe azt amit mond, főleg, hogy közben átveszem a ruhákat... Mire pedig befejezi a mondandóját akkor végzek is vele.
Ezután leülök vele szemben, majd az asztalon lévő kis borból töltök magamnak.
-Persze vannak... először is kérsz?-ha igent mond akkor töltök neki is.
-És akkor ezek szerint nem kell aggódnom, hogy lincselni jönnek. Ez megnyugtató, már-már azt hittem, hogy tényleg baj lesz, így mindent és mindenkit arra készítettem fel, hogyha baj lenne, akkor ne maradjunk alul.-iszok bele a borba, majd az asztalra helyezve a poharat folytatom.
-Mondcsak tényleg a gyűrű honnan van?-nézek rá. -A végén még tényleg lekötlek magamhoz na mit szólsz?-oldódott fel magamban a hangulat végre, hogy tudom nagy eséllyel, hogy mit akar Dagnír.-Ezzel most tényleg sokat segítettél akár hiszed akár nem. Viszont egyet kérek tőled, hogy amíg itt van olyasmit kérlek ne próbálj meg, mint anno az emberek fővárosának kapuinál.

Amrekth


Egy kissé megilletődötten ugrik fel a szemöldöke a szavak hallatán, de aztán egy vigyorral csatlakozik a jókedvhez, amolyan macsósan megvonva a vállát.
- Azt nem mondtam, hogy a levetkőztetésed és... hmmh, a tapasztalatgyűjtésnél tovább tartanám a házas életet - tárja szét egy kissé a karjait is. - Szóval nem tévedtél velem kapcsolatban, meg egyébként is... - simítja hátra a haját, megvillantva sármos pillantását. - A szépséges leányzók mit kezdenének nélkülem? Nem hagyhatom őket magukra holmi házasság miatt - hozza a szokásos formáját és hozzáállását, amin valószínűleg már sosem fog változtatni, bár nem is nagyon áll szándékában módosítani ezeken. Teljesen tökéletes ez az élet úgy, hogy magával foglalkozik és ő a világ közepe - mert hát ez így van. Ő van középen, legfeljebb más nem ismeri el őt, de az már nem számít.
Az ugyanakkor meglepetésére van, mikor Freia megpuszilja, talán kicsit hasonlóan, mint Bivaly esetében, és ugyanolyan értetlen és buta képet vág ehhez, mint akkor tette. Már-már riadtan nyúl az arcához, jóformán megismételve az akkor történteket, hüledezve bámulva a nőre, mintha nem ismerne rá, egy pár pillanattal később viszont becsukja a szemét és néhány köhintéssel már ismét helyben is van. Inkább ráhagyja a banyára. Akkor sem értette, most sem fogja érteni, szóval... Tökmindegy.
Freiától teljesen jó húzás, hogy akkor megy öltözködni, amikor a magyarázatot akarja hallani, mert így, ha elhallgat, akkor sejtheti, hogy elkezd kukkolni, ha meg közelebbről hallja a beszédhangját, akkor megint elkezdhet gyanakodni, hogy kukucskálós kedvében van. Nem mintha ne csinálná meg, de nem ennyire egyértelműen és feltűnően, így az elúszott lehetőségre kedvetlenül elhúzza a száját, végül beletörődve a csalafinta helyzetbe vág neki a mondókának. Úgyis lesz lehetőség a megbámulására! Előbb vagy utóbb, de csak azért is láthatja majd, hogy mi van a páncél meg a sok rétegnyi ruha alatt! Addig meg úgyis ott vannak más lányok, akik kicsit belátósabbak őfenségessége kapcsán és nem utasítják el ezt az egyértelműen vissza nem térő lehetőséget és kivételes alkalmat, mert hát...
Szóval elkezd beszélni, mielőtt gondolatilag nagyon belebonyolódna saját önfényezésébe és öndicsőítésébe, és bár már Freia nem látja, önkéntelenül is megvonja a vállát.
- Miért ne tértem volna? Azért nincsenek akkora tökeim, hogy kísértsem a sorsomat egy esetleges hajtóvadászattal. De lehet, pont az volt a legnagyobb bátorság, hogy visszajöttem... - tűnődik el, végigsimítva párszor az állán, aztán belevág a megtudottak ecsetelésébe, végre, igyekezve nem elkalandozni olyan irányokban, hogy ő a legjobb és micsoda helyekről szerzett információt; olyan helyszínekről, ahova másnak nincs is belépése! Persze ez többnyire hazugság lenne, szimplán ismeri az alvilági köröket, és őt is ismerik arrafelé. Ők is csak azért nem kezdték el a levadászását hirdetni, mert vagy maguk akarják kinyírni őt, vagy egyszerűen csak úgy érzik, szükség lehet még rá. Pénzérték fejében meg többnyire megvehető.
Többnyire, mert úgyis összelopja minden más esetben az összeget, így ha valami a kárára van, akkor azt könnyedén elutasítja.
- Jaja, igen, kösz - könyököl az asztalra, alkarjait egymás mögé rakva, kicsit kényelmesebben ülve a széken, figyelve, amint a pohár valamennyire megtelik, és két ujját a pohártalphoz érintve húzza magához közelebb. - Asszem, az óvatosság sose árt - vonja meg a vállát aztán, felnézve utána Freiára, akinek következő szavai hallatán kihívóan elmosolyodik, tenyerébe helyezve a fejét. - Ugyan, Freia, úgyse tennéd meg! Meg különben is, engem bárkihez odakötni? - nevet fel, mert hát... Hát ez nevetséges, nem? Hacsak nem a Királyöbölben történt kötözésről van szó, mert annak nem örülne - már a gondolatára leveri a víz. - Előbb keríts valami aranyláncot és aranynyakörvet a nyakam köré, akkor talán elgondolkodom - vonja meg a vállát, egyáltalán nem gondolva ezt komolyan, kortyolva is valamennyit a borból. - Amúgy meg mit gondolsz, honnan? Loptam vagy nyertem, már én se emlékszem - vonja meg a vállát. - A tulajnak nem kellett túlságosan - vigyorog, újabb vállvonással fogadva a következő szavakat. Különösebben neki nem volt jelentősége, kihasználta az alkalmat annyira, amennyire lehetett, belefért valamennyi nőcskézés és italozás, még pár ismerős is megdobálta fenyegető szavakkal!
- A legutóbbi után szerinted kedvem lenne hozzá? - néz Freiára méltatlankodva. - Ráadásul a Pók-házzal van dolgunk, innentől sok kedvem nincs vicceskedni. A látogatási ideje alatt majd meglátogatom a kedves helyi hölgy ismerőseimet, aztán nem kell félned, hogy esetleg azon kaplak, nagyon szimpatikus lesz ez a... Dagnír - kuncog, aztán iszik még egy nagy kortyot. - Nade tényleg, az embereknél kevésbé voltam feltűnő, a sötételfek közt azért kicsit más a helyzet.

-Pedig egy pillanatra....-fordulok el, mint egy igazi drámaqueen. Persze én sem gondoltam komolyan... Azthiszem egy pillanatra sem, de igazából nem is baj. Nem sülne ki semmi jó belőle.
Persze mióta Bivalynál megtörtént, ami megtörtént elég sokminden változott meg velem kapcsolatban. Talán ez az egész jó, talán rossz. De úgy érzem, mintha kedvesebb lennék, nem csak Amrekttel, de úgy az összes selfemmel is. A tábornokok furának találták először, de mára már egészen hozzászoktak.

-Hát ebben igazad van, mármint ha elszöknél tényleg kellene küldenem utánad csapatokat, de szerintem először csak azért, hogy megtudják mi történt veled, aztán... a többit már úgyis tudod.-persze nem árt tudnia, hogy mi az igazság. Vannak még mindig gátok és akadályok, amiket nem is akarok sosem ledönteni az embereimmel kapcsolatban, de azt hiszem talán már annyit észrevett, hogy megbízok benne egy kicsit...
Később pedig elmondta amit tudott, én pedig miután átöltöztem leültem egy asztalhoz megkínáltam egy itallal amit elfogadott és töltöttem is neki.
-Hát szerintem neked is eszedbe jutott már, hogy majd le kell telepedned... Azaz gondolom eszedbe jutott a dolog nem? Sőt várjcsak... most hogy eszembe jutott... Nem is tudom hány éves vagy, pedig már elég régóta itt vagy.-néztem rá, előre dőlve az asztalnál kiváncsian nézve a csirke arcát.-Nehéz megmondani... de ha tippelnem kéne, akkor talán már harminc vagy, de még lehet annyi sem... Az út miatt elég nyúzott az arcod.-teszem hozzá, hátradőlve egy kicsit, kortyolva az italból.
-Amúgy majdnem biztos vagyok benne loptad... sőt az sem lepne meg ha lenne nálad egy aranynyaklánc vagy nyakörv.-kuncogok egy kicsit.-Sőt abban is majdnem biztos vagyok, téged ismerve, hogy pár bordélyban is jártál... te kis undiság.-mosolyodok el egy pillanatra ismét, kortyolva megint az italba.
-Szerintem... ha szövetségeseket keres tényleg ahogyan mondod, akkor még az is lehet, hogy ő maga büntetne meg. És szerintem neki nem a szömörcés kosár jutna először az eszébe... A korbács csúnya sebeket tud hagyni, hát még egy kard a nyakon... de mindegy. Az most a legfontosabb, hogy minden rendben legyen. Ha mégsem amiatt jönne, amit mondtál, akkor meg nem ártott az elővigyázatosság... De azt hiszem ezt úgyis megtudjuk pár nap múlva.-teszem le végül az üres poharat.

Amrekth

Elvigyorodik, mikor Freia bekapcsolódik a játékba, bár még mindig fura felszabadultabban és kicsit önmagát is elengedve látni őt, ami... Hát mondhatja, hogy miatta történt meg! Kérdés, hogy ez a jövőre nzéve jó vagy rossz, de nem mondhatja, hogy elcseszte, mert abban teljesen igaza volt, hogy a boszorka irányít és abba nem szólhatnak bele, amíg képes megtartani a pozícióját. De mindegy is, úgyis a jelen érdekli őt, és ha soha nem is fenékig tejfel, azért most jobb, mint előtte volt, ugyanakkor azt is be kell vallania, bármennyire esne jól folytatni, kicsit fáradt ehhez. Húzza már őt az ágy, mert bár Capitalban megtapasztalhatott kicsit keményebb és kényelmetlenül puha ágyakat, amik azon hölgyemények tulajdonában álltak, akik vendégszeretetükkel fogadták, visszafele mégiscsak a kemény föld volt a fekhelye. És ha már van ágy...
...meg pár nő, akik biztos hiányolták őt...
- Ja, kezdenéd a csodálatos tökeim meggyötrésével, aztán levágnál, mint egy kövér disznót szokás az embereknél – könyököl az asztalra. – Csak én túl szép vagyok ahhoz, hogy disznónak lehessen nevezni, meg olyan kövér sem vagyok – dörzsölgeti elgondolkodón az állát, a begyűjtött információk átadása után meg jöhet a lelki fröccs egy jó kis bor társaságában, amit az ideérkezése során is előszeretettel fogyasztott úgy, mint pióca a vért. A letelepedés körül forgó szavak hallatán jóízűen felnevet, aztán nemlegesen megrázza a fejét egy vigyorral, jófiúsan félrebillentve a fejét.
- Freia-Freia, furcsa képzetekbe ringatod magad – kuncog tovább. – Soha nem gondolkodtam el ilyenen. Nincstelen tolvaj vagyok, miért tettem volna? – tárja szét finoman a karjait, még mindig jól szórakozva a feltételezésen és azt, hogy egyáltalán megfordult a banya fejében. – Nem lenne hol és hogy házat szerezzek, és a letelepedés rám nézve inkább jelent veszélyt, mint előnyt, köszönhetően az alvilági ismeretségeimnek – rázza meg nemlegesen a fejét. – A rezidenciádon is csak azért tudok megmaradni, mert kezeskedsz róla, hogy ne akarjanak kinyírni vagy feladni, ha esetleg találkoznak valaki olyannal, aki ismer engem, de máshol ébernek kell lennem, ki az, aki a többféle veszélyből a legnagyobbat jelenti rám nézve – fogja kezei közé a poharat, végig Freia szemeibe nézve. Mosolyog, mert egyáltalán nem zavarja, hogy neki nem adatott meg az, ami mondjuk egy átlagos sötételfnek, ő maga hozzászokott az utcaléthez, az ottani körülményekhez és helyzetek adta szabadsághoz, még ha ez többnyire a számkivetettséghez és üldözöttséghez is vezet. Legalább nem kell a seggnyalót játszania a rangosabb, de nem feltétlenül okosabb vezetők irányába, és jó, rá lehetne cáfolni, hogy mégis mit művel akkor Freiánál, de ezt sem nevezné a főnöke és alárendelt helyzetének.
A utalgató megjegyzésre egy halk kuncogással húzza fel a vállait, újra rákönyökölve egyik kezével az asztalra helyezi arcát a tenyerébe, ábrándos bámulását kicsit hatásosasbbá téve.
- Maradjunk annyiban, hogy az itt élők nagy többségétől fiatalabb vagyok – válaszol inkább sejtelmesen, a kérdést viszont nem dobja vissza, elvégre egy hölgytől udvariatlanság ezt megkérdezni, még akkor is, ha az egy banya. Inkább iszik is egyet, részben azért, mert Freia is ugyanezt teszi, aki korábban végez, és az újabb feltételezése elhangzásával majdnem visszaköpi a szájában lévő kortyot, végül csak csendes nevetéssel rázkódnak a vállai.
- Hát figyelj, ha a táskám mélyére nézünk, még a végén tényleg találnánk benne aranyláncot – kacsint egyet. – Te nem nagyon hordasz ilyeneket, ahogy észrevettem, szóval szerintem majd szétszórom őket – vonja meg végül a vállát. – Eladni nincs értelme, azt úgyis összelopom – teszi hozzá közönyösen, és iszik még egyet, de mielőtt nagyot kortyolna, gyorsan kiegészíti. – Persze nem innen, mert akkor elporolnád a seggemet – kortyol, és mikor undiságnak hívja, úgy szalad fel a szemöldöke és képed el teljesen, mintha a világ legnagyobb sértését hallotta volna. Hát ez hallatlan! – Ugyan, kérlek! – húzza ki magát, becsukott szemeivel adva hangsúlyt sértettségének. – Valakinek muszáj értékelnie ezeket a helyeket! És mivel nekem nagyon jó ízlésem van, könnyedén fogok tudni javaslatot adni másoknak, hova menjen. Ez puszta önfeláldozás a részemről! – vigyorodik el végül, egyáltalán nem tagadva, hogy megfordult ilyen helyeken, mert hát... Hát ez természetes! Nincs nőcskéje, akire figyelnie kéne, szóval csak az egyéjszakás partnereket keresheti, amiből van bőven, vagy pénzért, vagy csak az egyszerű sármjáért... Panasza nem lehet, többnyire eszik azt a finom kis pofiját.
- Ettől tartok én is – sóhajt egyet, mert bár nem sokat hallott erről a Dagnírtól – ahhoz kicsit távolabbra is kellett volna utazzon, hogy a korábbi tényleges alárendeltjeit is megpróbálhassa kifaggatni -, a hírek nem sejtettek semmi jót. Nem mintha panaszkodnának rá a Pók-házban, de nem hallott semmi olyat, ami hálás lenne azokra nézve, akik csúfosan elbuktak valamit, és vélhetően a hozzá hasonló bohócok is ugyanolyan sorsra jutnak. – Szóval a saját biztonságom érdekében is meghúzódom az egyik helyi leányzó szoknyája alatt – iszik megint, úgy hallgatva meg a maradékot, és ő is már csak az üres poharat teszi az asztalra. – Szerintem nincs aggódnivalód – tápászkodik fel. – Nyilván készülj fel, de ne annyira, hogy ne tudd rugalmasan kezdeni – teszi zsebre a kezeit. – Aztán majd Dagnír eldönti, mit akar, de ha támadna, akkor nem hiszem, hogy hagyott volna időt felkészülni. Nem hinném, hogy annyira hülye lenne, hogy magának nehezítse a dolgát, de ez megint csak az én meglátásom – húzza fel a vállait, imitálva a széttárt kezeket, de zsebre rakottan kicsit nehéz. – Mindenesetre megyek, mert őfenségessége elfáradt a hosszú út során, és egy forró fürdőt is veszek szerintem. Úgyis csupa mocsok lehetek... – jegyzi meg már morgolódva a végére, még egy kicsit álldogálva az asztalnál elgondolkodva, mintha elfelejtett volna valamit. – Oh, igaz is – nyúl az övén függő tatyókhoz, leoldozva őket és az asztalra rakva. – Ha esetleg mégis találnál valamit, ami kedvedre való lenne – indul is meg az ajtó irányába, nem keresve a nővel a szemkontaktust egyáltalán. – Ha nem kell semmi, akkor vissza tudod hozatni a szobámba – nyúl a kilincsért, és ha Freia nem állítja meg őt, akkor kilép.

//Ha esetleg belenézel, akkor több drága ékszert találsz benne, vannak drágaköves berakások is több gyűrűn és nyakláncon egyaránt, találni olyan fülbevalót, aminek karikája végén ugyancsak egy ilyen értékes kő lóg. Vannak persze olyanok is, amik kevésbé ilyen feltűnőek és csak egyszerű, hétköznapokban is hordható ékszerek, de többségük mind nemesi körök asszonyai közt elterjedt.//

A szavaira, miszerint úgyis csak megkínoznám és levágnám egy kicsit lejjebb engedem a füleimet, egy kicsit bánt, hogy így látja a dolgokat, és ezeket nem is félek az orrára kötni:
-Hé, azért annyiban szerintem megegyezhetünk, hogy oknélkül nem büntetek meg senkit, még téged sem, pedig néha nagyon megérdemelnéd, hogy bezárassalak egy-egy napra.-nézek rá kicsit dühösen, de persze a beszélgetés továbbiakban elűzi ezt az érzést.
-Pont ezért kérdezem, mert elég sokaknak van itt a birtokon saját lakása, sőt kint az erdőben páraknak van háza is, a hosszú és hű szolgálatért jutalomként kapták, vagy ők vagy a családjuk korábban. Szóval a helyedben feldobnám magamnak a témát egy unatkozós pillanatban. Lehetne normális életed, és szeretteid, nem csak a futkorászás.-mondtam neki a családos témára válaszul, és tényleg komolyan is gondoltam. A családom már réges-régóta segített a katonáinak elhelyezni a családját, persze megvan a maga szárnya ennek a résznek az épületkomplexumban, de szerintem ha nem is oda, de egy közeli kis tisztásra elmehetne... ha egyszer el akarná kötelezni magát.

-Mi olyan fiatal lennél?-nevetek fel--A démonokra! És még te akartad megkérdni a kezem? Lefogadom lazán lehetnél a kölyköm is....-mondom neki egy kicsit tovább- Akkor talán húsz éves lennél körülbelül?-faggatom tovább. Persze... nyílván kitért a válasz elől... és egyben arra is rádöbbentett később, hogy mennyire is idős vagyok már. Tényleg nekem is kéne lassan egy párt találnom?
-Köszönöm a segítségedet, hidd el sokat segítettél most nekem, és nem kicsit megnyugodtam.-aztán elém kerül a zsákocska miközben megy kifelé. Félve nézek bele a dologba, és amikor meglátom benne a kincseket a fejemet oldalra billentem és a jobb kezemmel megtámasztom, majd egy mosollyal az ajkaimon a másik kezemmel kiborítom az asztalra.
-Annyira tudtam...

Amrekth


Na, a banya besértődik azért, mert következtetéseket von le a korábbiakról. Úgy tűnik, neki nem lett világos az idő alatt, hogy a tökei bántalmazása még az ostorcsapásoknál is rosszabb büntetés. Nem mintha örülne ennek, de ahhoz legalább tud valami történetet kitalálni, amivel menőzhet, és talán még szexinek is fogják találni a kiscsibék. Égő tökökkel vagy azok nélkül viszont kicsit nehéz az eset, és onnantól csak a nyálát tudja csorgatni mindenféle pozitív végeredmény nélkül, az meg nem vicces.
Az ábrázata viszont nem változik, teljesen felesleges emiatt vitába keveredni, mert Freia egyrészt úgyse fogja megérteni az akkori tette súlyát, ami esetében szinte biztos, hogy szándékos célpont volt a perverzsége és nőcsábász viselkedése miatt. Ez még rosszabbá teszi az egészet, elvégre tisztában van azzal, hogy neki fontos elfoglaltsága a nőkkel való találkozó, amit az ostorbüntetés után egyébként ugyanúgy folytathatna, hiába fáj kibaszottul (ráadásul inkább a háta égjen és fájjon, minthogy vizelés közben még elviselhetetlenebbül a farka), de mindegy! Banya! Nem kell megérteniük egymás gondolkodását, és egy ilyen magas rangú alaktól nem is várja el, empátiát meg aztán pláne nem. Neki sincs sok belőle.
A családos téma folytatásként egyáltalán nem a kenyere, nem olyan alak, aki képes lenne megmaradni. Elutasítani sem akarná nyíltan addig, ameddig nem kínálják fel neki egyértelműen, mert egyszerűen csak... Messze áll tőle ez, és különben is, ő meg a férjség és apaság? Pffff. Persze. Majd talán akkor, ha megöregedett vagy másképp nem mentheti meg sem az életét, sem a farkát. Akkor esetleg megházasodik, de bármilyen más esetben inkább kerüli, úgyse az az alkat.
- Inkább tűnik nekem ideláncolásnak, mint feltűntetett luxusnak, bár ennél jobban nehezen tudnád kötni a kezeim – jegyzi meg mosolyogva. – Nem kell ilyennel erőlködnöd, nem kívánok letelepedni. Nem az elkövetkezendő néhány évtizedben, de talán még az utána lévőkben sem, nem az én műfajom – egészíti ki, és akárhogy próbálja elképzelni ezt az egészet, annyira nem megy neki. És mégis mit csináljon ott? Aludjon, hívja folyamatosan ugyanazokat a hölgyeményeket? Mivel foglalkozzon? Nem lenne igazán semmi, ami kötné a helyhez, ami kell neki, azt máshol is ugyanúgy felleli, és az idősebbek biztos megpróbálnák őt kioktatni, hogy dehát az évek és évtizedek során változik a sötételf... Nem hinné, hogy meg tudná szokni vagy hogy egyáltalán valaha képessé válik a normális életre, már ha Zevadar területén belül ez létezik egyáltalán. De más...
Egy pillanatra elgondolkodón néz oldalra, emlékezve egyik ismerősére, aki kereste az ilyen helyet, de soha nem találta, mostanra viszont annyira a bögyében van a hírek hallatán a fejeseknek, hogy meg se próbálja felhozni őt. Előbb fejeznék őt le a tetteiért, mert míg ő maga apróságokat tett nem túl feltűnően és egyszerű személyek orra alá tört borsot, ez az ismerős már nagyobb mezőnyben játszik. Nem lenne jó dolog bevonni, de még csak megemlíteni sem.
- Hát ha a kölyköddé fogadsz... – vonja meg a vállát egy sunyi vigyorral. – Szerintem tudod, mit vállalnál vele – szélesedik a vigyora, áttérve aztán a kitérő válaszára, mert bár azok, akik valamilyen szinten foglalkoztak vele, elmondták neki, mikor született, de nem venne mérget arra, hogy valóban az az igazi kora, szóval... Valószínűleg soha nem fogja megtudni, de az biztos, hogy nem valami harcmincéves suttyó vagy idősebb. Egy vagy két év plusz vagy mínusz már egyébként sem számít.
Feltápászkodik aztán a helyéről, hogy kifele vegye az irányt.
- Ne köszönj semmit, adtál egy jó kikapcsolódási lehetőséget és változatosságot. Már kezdtem unni itt – mondja szórakozottan, a bőrtatyók lerakásával elindulva az ajtó felé, és mivel Freia nem állítja meg, így hamar becsukja azt maga mögött, odaszólva néhány szolgának a víz miatt. Amikor meg Dagnír megérkezik, megkéri egyik kedves hölgyismerősét a környéken, hogy ugyan szállásolja már el... Talán egy szép nyakláncért és éjszakáért cserébe megteszi.

Dagnír


Rathal figyelmeztetésére csak kuncog halkan, egyik kezével már a nyerget fogva, és vidáman fordítja pillantását barátja felé.
- Nyugalom, nem tervezem elbízni magam – mosolyog, de ez kicsit komolyabbá válik a következő intő szavak hallatán, bólintva egyet rá. – Természetesen, tisztában vagyok azzal, hogy a fajtánk nem kifejezetten olyan, ami nyitna, de talán a megfelelő magyarázatokkal és megfelelő időzítéssel... – tűnődik. – A házon belül is tervezek változtatásokat hozni, kicsiket és lassan, nem tudom, édesanyám mesélt-e róluk, de ha nem, akkor bevonlak – biccent egyet. – Az érkezésem napján nem akartam még szóba hozni annyiszor, ugyanakkor ha visszatértünk, szívesen kitárgyalom veled is. Még az ital fizetését is felkínálom – mosolyodik el ismételten, egyértelműen nem nagyon akarva a többi katona orrára kötni az út során, hogy mégis miben mesterkedik. Természetesen időben be fogja majd jelenteni a változásokat is, viszont nem akar idő előtti háborgást és tiltakozást, mert akkor még a bizonyítási lehetőségig sem jutnának el. Így azért van rá esély, főleg, ha kicsit rásegít...
...bizonyos esetekkel...
Ezek után a lóra szállva Capital területén még kicsit lassú tempóban, de elérve a város kapuit és azokat elhagyva vágtathatnak a hátasokkal addig, amíg el nem fáradnak, egy percet sem késlekedve, azonban egy-egy pihenőt beiktatva, folytatva aztán az elszórtan lévő falvak egyikébe a poroszkálást. Az ottani szállás után másnap újfent folytatják az utat, egészen addig a lehető legrövidebb ösvényen lovagolva, amíg el nem érik a rezidenciát. Szerencsére gondba nem ütköznek egyik úttal töltött napon sem, a pihenők is kellemesen telnek azzal a néhány, rövid beszélgetéssel, amit kezdeményez a néha kicsit megszeppent beosztottakkal. Nem akarta őket senki megtámadni, ám ha akarta is, valószínűleg a létszám elriasztotta, ugyanakkor nem érezte azt sem, hogy valaki követné őket; nem volt olyasfajta kellemetlen érzete, ami akkor alakul ki benne, ha figyelik. Mint valami hatodik érzék – persze nem tudhatja, küldtek-e bérgyilkost utána, utánuk, aki profin képes rejtőzködni, és így jó eséllyel a nézelődést sem viszi túlzásba.
A katonák társaságában igencsak biztonságban érezte magát végig, még úgy is, hogy páncélzatot nem vett magára, csak a téli öltözékében melegedett, és mikor lehetősége nyílt rá, tisztán is tartotta magát. Hiába az út, amennyire tőle telik, próbál nem koszosan megjelenni egy tárgyalás és esetleges szövetségkötés napján, jó benyomást akarva kelteni, így elégedetten veszi észre a távolban a rezidenciát, ami térkép szerint a célállomásuk. Még egy pihenőt elrendel a hosszabb lovaglás előtt, amivel megközelítik a kapukat – a mostani helyszín és a cél között már nem akar egy újabb megállót.
Egy darabig ő nézi a hóval fedett területet, nem szeretve maga után nyomokat  hagyni, de rögtön jobbá válik a kedve, ha arra gondol, ami neki hátrány, az az ellenfeleinek is az lehet. Ilyenkor mindig könnyebb a körbeszimatolás, nem csupán az áldozat követése, így párszor az út során el is küldetett egy-egy pár katonát, nézzék meg, követi-e őket bárki. Nem kell ilyenkor egyébként sem nagy nyomolvasónak lenni, hogy rájöhessen az éppen kiküldött duó, veszély leselkedik-e rájuk, és mivel minduntalan visszatértek említésre érdemes hírek nélkül, meggyőződhetett, hogy nincs titkos üldöző. Most viszont már nem teszi ezt, ilyen közel már felesleges, így amint a katonák valamennyire összeszedték magukat, még Rathal felé pillant, biccentve neki, hogy indulna tovább.
Újfent összeverődve indulnak meg egy csoportként, és ha kellően figyelmesek a várfalakon a katonák, akkor hamar értesítik a rezidencia úrnőjét az érkezőkről és a létszámukról, ami, ha minden igaz, huszonkettőt számlál, húsz kísérő mellett Rathal és ő maga. A kapuknál talán nem is kell majd sokat időzniük, hanem hamar az épületben találhatják magukat – legalábbis bízik abban, hogy így fog történni és mindez zökkenőmentes lesz, de természetesen, ha kell, akkor vár addig, amíg körbenéznek és megbizonyosodnak arról, nem egy komplett századdal vagy ezreddel jött azzal a szándékkal, ostrom alá vegye a helyszínt.

Rathal

Érdeklődve nézek az elkomolyodó férfira, amikor megemlíti, hogy vannak tervei már a változások bevezetésére és, hogy a Házon belül fogja elkezdeni annak kipróbálását. Egyrészről úgy gondolom a család biztonságáért felelősként nem árt majd felkészülnöm a ténykedéséből adódó következményekre és veszélyekre, másrészről kíváncsi is vagyok, hogy mivel rukkol majd elő, hogyan tudja véghez vinni. Abban biztos vagyok, hogy Isis úrnő mindenben támogatni fogja szeretett fiát, tőle sem áll messze, hogy másként kezelje a dolgokat, mint egy átlag nemesi Ház.
Én pedig………eddig sem volt kérdéses számomra, hogy akár az életemet is feláldoznám a családért, így természetes, hogy bármit is találjon ki Dagnir, abban mellette álljak. Különben sem úgy ismerem, mint aki bármilyen veszélybe sodorná a rá bízott életeket, hiszen nem hiába követik őt a katonái. Már bizonyított.
- Természetesen mindenben számíthatsz rám, ha a bizalmadba avatsz. – hajtottam meg a fejem Dagnir felé, tisztában lévén vele, hogy majd akkor fogja elmondani a terveit, ha megfelelőek lesznek a körülmények.
Az út szerencsére nem gördít akadályokat a kis csapatunk elé, a kezdeti feszültebb légkör, amit a katonák felől lehet érezni, hiszen mégis csak az urukat kísérik, lassan, ahogy rájönnek, hogy Dagnir nem húz maga köré falakat és a pihenők alkalmával nem átall beszédbe elegyedni a falatozó vagy épp pihenő emberekkel, kezd bajtársiasabbá válni, amiben mindenki megtalálja a helyét.
Én vállalom az árnyék szerepét, hiszen, bár az embereket én magam válogattam, az irányítás Dagniré, ő határozza meg, merre és milyen tempóban megyünk, hol állunk meg és hová küldi az őröket, aki szinte folyamatosan köröznek a csapat körül.
Persze figyelek, de most elsősorban a fiú testi épségére ügyelek, hiszen testőrként tartottam vele.
Nem hajszoljuk a lovakat, így is pár nap múlva megpillantjuk Frea hadvezér asszony rezidenciájának falait.
Ameddig a szem ellát, érintetlen a hómező előttünk, így nagy valószínűséggel semmi csapdába nem sétálunk bele, de hát mi értelme lenne itt a szabadban megtámadni minket, ha a várában sokkal előnyösebben megteheti……már persze, ha ez a szándéka. De reméljük a legjobbakat, én azonban a legrosszabbra készülök a feladatomnál fogva.
Dagnir már a járőröket is visszahívta, így sejtem, hogy utunk ma már a várban fejeződik be.
Meglazítom a kardom a hüvelyében, megigazítom a töröket, hogy megfelelően kézre essenek, aztán visszabólintok Dagnirnak, aztán elindítjuk a lovakat.
Közepes kocogással lopjuk a távolságot a kapu felé. Biztos vagyok benne, hogy a falakon fenn és azon belül is felkészültek már a fogadásunkra. Egy jó íjász már bizton kilőhetné bármelyikünket.
már bánom, hogy nem hoztunk magunkkal egy mágust, de hát …….látogatóba jöttünk. Ám egy sötét elf hadúr nehezen bújuk ki a bőréből…….
A közömbösség álarca mögött, szinte remegek az idegességtől és minden izmom készen áll, hogy Dagnir elé vessem magam, ha bármi gyanúsat látok.
A kapu elé érve megállítom a lovamat és felkiáltok a gyilokjáró felé.
- Dagnir Do’Odrun, Uraldur, az Első Lord fia és a Pók Ház jelenlegi vezetője kér bebocsátást Freia Suntide hadvezér asszonyhoz. Nyissatok kaput!

-Hmmm, nos ha meggondolnád magadat, akkor tudd, hogy a lehetőség fennáll...-tettem hozzá röviden a dologhoz, nem is nagyon éreztem úgy, hogy szaporítanom kéne a szavakat irányába a témában. Persze az, hogy a kölykömmé fogadjam túlzás lenne, hiszen már felnőtt férfi nem kell neki egy anyai támogatás, pláne nem az enyém, legyen ő bármilyen idős is. Nameg arról nem is beszélve, hogy ha már ekkora ló... azaz lókötő... nem tenne jót a nevemnek sem, kivéve, ha kiverném belőle az idiótaságot, de már ahhoz is késő.
Így inkább csak csendben figyelem amikor távozik, a kis szütyő tartalmát vizsgálva, amiből párat még lehet fel is fogok venni egyszer, ha már nem keresik őket...



Ezután az események már gyorsan haladtak. Alig telt el egy-két nap, mire eljött a pillanat, hogy Dagnír megérkezzen a kíséretével, mi pedig készen álltunk. Reggel már korán felkeltem, főleg amiatt, mert a közeli helyekről a vadászaim jelentették, hogy már látják közeledni őket, azaz ma bármikor megérkezhetnek. Így hajnalban a szokásosnál korábban keltem, hogy a kastélyban körbenézve leellenőrizzem, hogy minden készen áll-e.
Természetes készen állt. A konyhák már elkezdtek főzni, a szobák tiszták és ágyazottak, sőt melegek, a tárgyaló is tiszta és rendezett. Elegendő hellyel, hogy többen is be tudjunk oda ülni, ha a szükség úgy hozza.
A fogadó bizottság készen állt arra, hogy a betanított lépéseket végrehajtsa és még Amrekt sem hozta a reggeli hülyeségeit, ugyanis nem szóltak, hogy lenne lopás... Ennek pedig nagyon örülök. Persze ez nem nyugtatott meg elég sokáig a dologról, hogy nem lesz baj, de a kis góc hamar elmúlt azonnal, amikor tudtam, hogy már mindjárt itt vannak.
Így amikor a kapuról jött a hír, hogy feltűntek én elkezdtem öltözni a fogadó díszosztag pedig sorakozni.

note::

Aztán eljött a pillanat...
Én, jómagam a főépület főbejárata előtt álltam a kis lépcső első fordulójában és amikor ideértek a kapuk elé, amikor megálltak és elhangzottak a szavak azonnal nyíltak is ki a kapuszárnyak, hogy beengedjék őket és hogy pár zászlóhordozó kimenjen katonásan és kitegyék a házam és sötételf lobogót a kapuk elé, majd a díszsorfalak vigyázzba állva várták, hogy a vendégek bejöjjenek a kapukon. Amikor pedig így tettek én elindultam lefelé a lépcsőn a tábornokaim közé, hogy személyesen is köszöntsem a vendéget. Természetesen tudom, hogy ilyenkor pánikot okozhat, ha a kapukat azonnal bezárják mögöttük, így azt parancsoltam korábban, hogy amíg be nem megyünk, addig mindenképpen maradjon nyitva.
Türelmesen vártam, hogy odaérjenek elém, majd reményeim szerint, mint aki érkezik, az etikettnek megfelelően fog köszönteni először.

Dagnír


A csapatán belül teljesen egyértelmű lehet, hogy a helyzet abszolút idegen a számára. Ezredesként idáig semmi köze nem volt a politikai és tárgyalásos esetekhez, természetesen néhány kisebb esemény és egyezkedés előfordult, de azok közül egyik sem volt ekkora hatással bármire, a családjára, a katonáira – a jövőjükre. Apja mindig mindent kézben tartott, bár rengeteg dolgot eltitkolt, és ennek a levét neki kell meginnia, ami keserédesen égeti a torkát, fanyar ízt hagyva a szájában, nem beszélve a súlyról, ami a vállait nehezíti Uráldur hiányában. Bármilyen magabiztosnak is látszódik, érzi, hogy azok a lécek, amik tartják mindezt, igencsak megremegtek apja eltűnésével, és ez csak jobb és jobb teljesítésre ösztönzi, de időt is kell hagynia magának, hogy beletanuljon. Nem sokat, csak épp annyit, hogy ne rontsa el, és talán Freia ezért is volt egy jó választás – nem azért, mert alábecsülné a képességeit, hanem azok a hírek, amiket róla hallott, több bizakodással töltik el őt, és bízik benne, hogy erős szövetségesként gondolhat majd rá a jövőben.
Mindezek között nyugtatja a gondolat, hogy Rathal is vele tartott, bár ha nem jött volna vele, valószínűleg akkor is kézben tudta volna tartani az eseményeket. Nagy valószínűséggel azonban belebukott volna pár illemi és udvariassági dologba, amik nem jönnek neki zsigerből és csuklóból, hiszen katonának tanult, nem diplomatának, de még csak nem is testőr-szónoknak. Nem teljesen bolond mindezek elsajátítására, hiszen ez jóformán megegyezik egy sakkjátékkal, csupán kell pár alkalom, amik megfelelő példát mutatnak neki. Onnantól minden stabilabb – és ő biztos talajon szeret járni.
Volt már pár beszélgetésben része még azelőtt, mielőtt a rezidenciához indultak volna, de azok többsége a városban zajlottak vagy egyenesen a palotában – de ez az első, ahova több napot kellett utazni és jócskán odébb esik Capitaltól. A poroszkálás és terepre menetel nincs ellenére, ahhoz már régen hozzászokott, de az ilyesfajta szövetségkeresés, fogadás, bemutatkozás, nos...
Ezért is feszült egy kissé, mikor a kapuk előtt megállítják a hátasokat, gyanakvón fürkészve, hogy a mennyi őr leselkedik rájuk felhúzott íjakkal, készen arra, hogy lőjenek, de ilyesfajta fenyegetést nem vesz észre. Nem újdonság a veszély gondolata, sem a csapdáé, azonban jócskán másabb megkockáztatni a csapdába menetelt, mint tűnődni és mosolyogni az egészen a feltételezések tengerében, de muszáj megtennie ezt a lépést a haladás és a ház biztonsága érdekében, így megacélozva magát ül magabiztosan tovább a lovon, gondolatai közepette meg is feledkevze arról, hogy talán fel kéne szólítania az őrszemekként járőrözőket, megérkezett. Csak Rathal kiáltásakor realizálja mindezt, és mikor befejezi, halványan elmosolyodik – érezhetően nagyobb a gyakorlata ebben, bár valószínűleg nem először került ilyen helyzetbe és nem először kapott ehhez hasonló feladatot.
Nem kell sokat várniuk, a kapuk jóformáná a szavak elhangzása követően nyílnak is, és egy félszeg mosollyal halkan odaszól a testőrparancsnoknak.
- Nem tudtam, hogy ilyen varázslatokra is képes vagy – jegyzi meg szórakozottan, tekintetét viszont a megjelenő fogadóbizottság magára vonja, és nagyon nehéz megtartania a sejtelmes és magabiztos maszkot úgy, hogy teljesen meg van illetődve a látottaktól. Lehet, csak Capitalon belül nem túl jellemző ez a fajta... puccosság – noha ez nem a legmegfelelőbb szó rá -, egyszerre veszi jónéven és aggodalmasan. Látványra ugyan nincsen fegyver náluk, nem jelenti azt, hogy ne használhatnának rajtuk képességet, szóval az óvatosságnak és elővigyázatosságnak nem int búcsút; már amennyire idegen területen ez lehetséges.
Megindítja a lovát, így az ügetve lépeget alatta, katonái pedig bizonyára követik őt kettesével vagy libasorban, míg ő legelöl halad. A bejárattól pár méterre áll meg, kellő távolságban ahhoz, hogy a hátasok közelsége ne okozzon kényelmetlenséget a főbejárat előtt álldogáló nőnek, aki feltételezhetően a hadvezérasszony maga, meglepően csinosan kiöltözve, csak hogy fokozódjanak a meglepetések. Feltételezte, hogy valamiféle díszpáncélzatban fog megjelenni, azonban a tény, hogy ilyen öltözékben találja, némileg meg is nyugtatja, hiszen ezek szerint nincs szándékában a harc. Bár a saját területén a kisujját se kéne mozdítania, hogy vele és a csapatával végezzen...
Félreteszi a baljóslatú gondolatokat, és leszáll a hátasról, finoman megpaskolva annak a nyakát, majd gondolkodás nélkül lép Freia elé, magabiztosan és elegánsan, már-már színpadiasan ívesen emelve kezeit, balját a háta mögé, jobbját pedig a nő kezéhez érintve, miközben finoman meghajol. Ha hagyja, akkor egy finom kézcsókkal üdvözli, elvégre úrihölgyként jelent meg előtte, nem katonaként.
- Ha nem tévedek, Freia Suntide hadvezérasszonyhoz van szerencsém – emelkedik fel, arcán végig ott van egy lágy mosoly, amihez társul tekintete is a maga barátságos, kissé sejtelmes csillanásával, bársonyos simulékonysággal beszélve. – Köszönöm, hogy fogadott és fáradozott mindennek a megszervezésével – int a kapuk irányába, ahol a díszsorfalak tagjai felsorakoztak. – Megtisztelve érzem magam, és különös örömömre szolgál, hogy végre személyesen is találkozhattunk. - Hagy némi szünetet, hogyha a nő valamit hozzá kívánna fűzni, akkor legyen rá lehetősége, egyébiránt pedig folytatja: - Nem tudom, hol vagy miként kíván társalogni, de egyetlen katonám jelenlétére mindenképp igényt tartanék, ha ez önt nem zavarja. Ennek tükrében a többieket maradásra kérhetem, ha esetleg úgy kívánja.
Ha már beléptek az oroszlánbarlangba, sokat nem kockáztathat azzal, hogy egyedül Rathal jelenlétéhez ragaszkodik. Innentől a bukás vagy siker már nem a jelenlévő alárendeltjeitől fog függni, és talán ezzel a húzásával valamilyen módon kezdeményezheti a bizalmat, még ha nem is jelent sokat.

//RATHAL//

Az eszembe sem jutott, hogy Dagnir esetleg nem jár otthonosan az etikett világában, hiszen ezredesként sok protokoll eseményen kellett volna részt vennie. Ám tény és való, hogy sok idő telt el kettőnk legutóbbi találkozása óta, így a szokásait – a régieket és újakat – nekem is meg kell tanulnom.
Persze azért az enyhe túlzás, hogy én jó lennék ebben, de hát ez olyan, mint a kicsi kölyök korom óta belém sulykolt fegyelem, nem lehet elfelejteni, egy idő után az ember vérébe ivódik.
- A Házért mindent, jóuram! – hajoltam meg a nyeregben és az én hangom ban is ott volt az irónia szikrája, bár a feszültség, hogy mibe sétálunk bele a következő pillanatban, már rányomta a bélyegét a hangomra, rekedtes felhangot kapott.
Ahogy a kapuk kinyílnak meg kell állapítanom, hogy a hadvezérasszony nem harcra készült…..legalábbis nem szembetűnőn, hanem igen csak kitett magáért és fényes fogadó bizottságot rittyentette. Feldíszitett udvar, díszsorfal, egészen a főépület kapujáig…….
Ha volt is tartalékban harcra kész hadereje, azt gondosan a színfalak mögé rejtette. Nem feltételeztem, hogy ne készült volna fel a legrosszabb eshetőségre sem..
Kis csapatunk, élén Dagnirral lassan végig léptettünk a katonák között. A kocka most már el volt vetve, ezért igyekeztem nem karót nyelve ülni a nyeregben Ettől függetlenül próbáltam mindent megfigyelni, ami segítségünkre lehet, ha balul ütne ki a dolog.
Őszintén meglepett, hogy a hadvezér, ugyan főembereivel körülvéve, de nemes asszonyhoz méltó ruhában fogadta Dagnirt. Vagy nagyon bízik magában, vagy tényleg nyitottak a szándékai.
megfelelő távolságot betartva állítjuk meg a lovainkat. Én is leszállok és a felbukkanó istállófiú kezébe nyomom a saját és Dagnir hátasának gyeplőjét, majd uram mögött két lépéssel lemaradva követem őt, leutánozva udvarias meghajlását.
A katonák egyelőre fegyelmezetten lóháton maradnak, parancsra várva.
A szervezést elnézve, biztos vagyok benne, hogy már készen állnak a barakkok az embereink elhelyezésére. Természetesen az egy pillanatra sem kerülhet szóba, hogy én magára hagyjam Dagnirt, de ezt a lehető legudvariasabb formában, maga a Pók Ház jelenlegi feje hozza fel a vendéglátónknak.
- Üdvözletem Hadvezér asszony! – szólaltam meg én is. – Ha valaki megmutatná, hol verhetnek tábort az embereim, akkor már nem is terhelnék tovább. – hajoltam meg ismét.