A terveimnek megfelelően minden szépen alakult a találkozásunk első pillanatától kezdve. Egy kicsit meglepett, hogy nem páncélban volt, de azt hiszem ez is csak a kapott információkat támasztotta alá, hogy békés szándékkal jött. Szóval igaza volt Amrektnek. Amikor pedig én lesétáltam eléjük, a férfi valószínüleg az ő tábornokával az oldalán, leszállt a lováról és egy igazán barátságos üdvözlésben volt részem. Megcsókolta a kezemet, majd én is köszöntöttem őt.
-Nagyon örülök én is, hogy végre találkozhatunk Dagnir Do'Odrun. És hadd tegyem hozzá, hogy ilyen jeles pillanatokat illik azért illedelmesen felvezetni.-feleltem neki mosolyogva, majd az ő szavai követték ismét az enyémeket. Nem is kell talán mondanom, hogy mennyire feszült a helyzet, valósággal görcsölt a gyomrom alig pár perce. Most már inkább csak a szívem kalapál. De nem értem rá magamban gondolkozni, figyelnem és összpontosítanom kellett:
-Persze, semmi probléma, nyugodtan jöhet magával...-pillantottam a másik férfira, akinek a kérdésére is feleltem egyszerre-A katonáknak előkészítettünk egy épületet, az egyik tábornokom nagyon szívesen megmutatja nekik az utat, persze csak ha nincs ellenére.-majd hátrapillantva a vállam felett bólintottam egyet, amire az egyik tábornokom rögtön előre is lépett, majd a választ megvárva ment is a katonák felé és a felelettől függően mutatta nekik meg az utat. Természetesen rajta sem volt páncél, csak egy díszkard az oldalán, mint minden katona tisztnek ilyenkor szokás. Én bezzeg kivétel vagyok. Nem szerettem ilyenkor, hogy legalább egy kard nincs nálam, csak a nemes hölgyeknek illő kis titkos tőr, az is csak azért, mert ha merénylet lenne, akkor legalább ne legyek teljesen védtelen és persze nem éppen egy kellemes helyen van, ahogyan az normális esetben lenne, de ez már mindegy is.
-Remélem tetszeni fog nekik is a szállás. Ami pedig a megbeszélést illeti, úgy hiszem megéhezhettek az urak az út alatt, így készültünk egy kis ebéddel előtte, aztán utána, ha már mindenki kellemesen kipihente magát hozzáláthatunk a megbeszélésnek.-mondom igyekezve megőrizni a mosolyomat, miközben figyelem a férfi tekintetét és a válaszát megvárva folytatom: -Akkor ne is vesztegessük az időt! Szóljatok előre a konyhának, hogy megérkeztek!-pillantottam hátra ismét. Persze már korábban nekiláttak a főzésnek, sütésnek, de így volt tiszta a szituáció, sőt mire beérünk az étkezőbe már valószínüleg amint leülünk jönni fog az első fogás.
Ezután pedig szépen lassan elindultam elől, annyira természetesnek tűnően lépkedve amennyire csak lehet, persze ha Dagnír esetleg közben mellém lépne nem ellenezném, legalább megismerném egy kicsit, hogy mire is gondol aközben, hogy megyünk az emlegetett terem felé.

Dagnír


Csak derengőn mosolyog a szavak hallatán, melyekkel Freia már-már hárítja a dicséretet és a megszokott protokollnak állítja be. Nem tudja, mennyit járt Capitalban és az ottani rezidenciáknak nevezett lakokban, de aligha akad hely ilyen csinos és kellemes üdvözlésre hely híján – a királyi palotáról nem is beszélve, ahol több hadvezér is elszállásolásra került, köztük az övé is. Próbálkozni lehet, azonban minden bizonnyal nem lesz ennyire hatásos – mégiscsak épületen belül kéne megoldani, ami nem épp a leglátványosabb.
- Hálás köszönetem – biccent egyet, Rathalra is vetve egy pillantást, leginkább csak saját maga meggyőződése érdekében, minden rendben van. Egy leheletnyit ismét felszalad a szemöldöke, mikor az elszállásolást is ilyen nyíltan felkínálja, aminek elutasítására nem lát értelmet, elvégre az utazástól megfáradtak és, ha nem is vallaná be senki, némileg meggyengültek is. Kijár egy alapos alvás, bár erősen kétli, hogy idegen területen annyira nyugodtan térne bármelyikük is nyugovóra, noha indokolatlan a kétkedés - ha akarnának, akkor végezhetnének is velük itt és most, nem kell ahhoz elaludniuk. Legfeljebb a veszteségeket minimalizálja biztosan a nullára, de a túlerőt nézve még így sem lenne a nőnek vesztesége.
– Ismételten csak köszönni tudom a lehetőséget és az előrelátását, noha nem szeretnénk a kelleténél tovább feltartani. Bizonyára rengeteg teendője van a birtokán, és ha jól értesültem, a katonáival szemben is kivételes törődést mutat, ami ugyancsak nem kevés idejét emésztheti fel – biccent egy újabbat az elején, bájosan és halványan mosolyogva tovább, nem mutatva semmi jelét annak, hogy ellenezné az emlegetett másfajta vezetési elvet. Kisvártatva a lovakon tartózkodó katonák felé fordul, Rathal tekintetével is találkozva a mozdulat közben, és ha nem talál rajta tiltakozást, akkor egy kicsit vár, míg ő maga adja ki a parancsot a kiválasztott katonáinak. Ha nem cselekszik, akkor megteszi helyette egy egyértelmű intés formájában. Bizonyára így nemsokára leszállnak, és a kísérőjüket követve hátrahagyják a lovakat, rábízva a lovászokra az elvezetésüket. Hogy a katonák véleményéről mi az elképzelés, annak megfogalmazását testőrparancsnokára bízza, melyet egy félszeg mosollyal és nevetgélve csillogó tekintettel ad a tudtára, miközben őt fürkészi, és miután észrevette és választ is adott, csak akkor fordul vissza a nő felé, megtartva ezt az ábrázatot.
- Azt hiszem, az ebédet nem utasíthatjuk vissza, nem igaz? – érdeklődik, magában már azon gondolkodva, hogy esetleg valamiféle zenés estet is rendezett-e, az elképzelés pedig kifejezetten mulattatja. Mikor aztán Freia elindul, ő követi, hamar mellé zárkózva, hátratett kezekkel és magabiztosan járva, de cseppet sem pökhendin vagy nagyképűen. Csak egy visszafogott magabiztosság, amivel a hadvezérasszony sem érzi elnyomónak, de nem is mutatja magát gyámoltalannak vagy alábecsülendőnek.
– Ne vegye tapintatlanságnak, de minden héten ezzel foglalkozik? – érdeklődik kicsit könnyeden, amíg a folyosót járják, lassacskán haladva a kiszemelt terem felé. – Meglehetősen felkészült, ugyanakor talán szerencsés is vagyok a vendégszeretete megtapasztalása miatt; már ennyiből sokat tanulhattam, miket kell fontolóra vegyek az elkövetkezendő téli bálra – ejti el az eseményt, amit meg kíván tartani, és bizonyára Freia maga is hallott az évről évre megrendeződő bálról, amit ekkortájt szoktak tartani. Egy darabig így csak érdeklődőn fürkészi a nőt, kíváncsian arra, hogy mit fog szólni, a meghívót azonban nem adja át neki egyelőre; láthatóan egyébként sem tudná hova eltenni azt. – Mondja csak, részt szokott venni ilyen eseményeken vagy a rezidencián lévő teendők nagyon lefoglalják? – puhatolózik egy kissé, próbálva úgy terelni a beszélgetést, hogy méltó legyen a pecsételt borítékban rejtett meghívó átadásához.

RATHAL

A kölcsönös üdvözlések megtörténtek és még nem halt meg senki! Hahh, haladunk!
Dagnir kitételére, hogy magával vinné egy emberét, természetesen engem, a hadvezérasszony nem támasztott akadályt, de hát mi értelme is lett volna, az ő erődjében, az ő embereivel körülvéve voltunk, akár az egész kíséretet az asztalhoz ültethette volna, akkor is biztonságban érezhette volna magát. Nem tehettem róla, ez az egész helyzet nagyon különös volt. Egy nemes Ház vezetője, nagyon-nagyon ritkán látogatott el egy másik Házba. Ezek a megbeszélések vagy semleges területen történtek vagy képviselők által, nem kockáztatva egyik Ház vezetőjét sem.
Erővel kellett rávennem magam, hogy ne Frea embereinek elhelyezkedését, ne a stratégiai pontokat és ne a menekülési útvonalak megtervezésére figyeljek, hanem arra, hogy én is belekerülök a társalgásba, az embereim letáboroztatásával kapcsolatban.
Megróttam magam, hogy pont Dagbir közvetlen védelmét hanyagolom most, így inkább visszatérek, hogy rájuk figyeljek.
- Köszönettel fogadjuk a jóindulatát asszonyom! – hajoltam meg felé, hiszen tényleg a gondoskodás felsőfoka volt, hogy nem egy alacsony rangú katona vezette az embereimet a szállásra, hanem egy magasrangú tábornok. – Málházzatok le és pihenjetek. – néztem a tizedes szemébe, aki a kíséretünket vezette és akinek szeme villanása jelezte, hogy értette a parancsot.
Látszólag pihenni fognak, de minden pillanatban készen állnak, hogy átvágják magukat hozzánk.
Ezek után biccentettem Dagnir-nak, hogy minden rendben, aki láthatóan felszabadultabban pillant vissza rám és fordul a háziasszonyunkhoz.
Innentől nekem a legfőbb dolgom, hogy kövessem az uramat és vigyázzak rá, valamint, ha szükséges halk tanácsokkal lássam el, ha elveszne az illemszabályok útvesztőjében. Bár talán Frea asszony sem ragaszkodik annyira a formalitásokhoz, hogy már szűkebb körben mozog.
Őszintén szólva már én is kigombolnám a nyakamnál szűk hímzett kabátom gallérját, amitől úgy érzem magam, mintha kardot nyeltem volna.
Amikor elindultak, beálltam Dagnir mögé és csendben hallgattam a beszélgetésüket, ám azért mindent megfigyeltem, amerre csak mentünk.
~ A szellemekre, remélem, minden rendben fog menni! ~

-Nos igen, ez így van, de elrendeztem mindent, hogy erre az alkalomra ne legyen probléma, meg aztán nem egyszer utaztam már el jómagam sem távolabbi vidékekre, és akkor sem volt semmi olyan probléma amit ne tudtak volna megoldani a selfjeim. Tudja ez a nagy előnye a családunk örökségének, hogy az itt élők inkább tartoznak ehhez a helyhez és szívvel lélekkel végzik a teendőjüket, mintsem csak szolgálatot adnának. Ebben a családom már régóta elkötelezett és büszkék is vagyunk rá.-fejtettem ki nem szégyenlve megosztani minden gondolatomat az ifjú házfővel. Titkon úgy gondolom, hogy bár Uráldur óriási nyomot hagyott, mégsem tanította meg mindenre a fiát eltűnése előtt. Talán még segíthetek is neki ebben-abban.
Ezután pedig szinte már mindent elintézve haladtunk a folyósón az ebédlőbe, mikor egy fura kérdést kaptam, ami ki is zökkentett egy pillanatra, de szerencsére kapok is magyarázatot rá.
-A felkészültség sosem árt, bár bizonyára ezt egy sorstársamnak nem kell ecsetelnem, hiszen a házat valahogyan fenn kell tartani. Szóval mondhatni, hogy igen…. is, meg nem is, abból a szempontból, hogy bevalljam őszintén, hogy most elég sokat adtam arra, hogy méltó köszöntő legyen itt. –vettem egy kis levegőt- Egyébként a hetem eléggé kesze-kusza szokott lenni ilyen téren. Persze megvannak a szokásos pontok, és most békeidőben még azzal sem kell foglalkozni, hogy valakik ránktörnének a határon túlról. Vagy hogy éppen mi mennénk valahova. –fejeztem be a téma ezen felét, majd rápillantva magam mellett folytattam: -Egyébként a téli bálra is hasonlóan szoktak készülni, bár azt nem tudtam most is szerveznek. Az utolsó nem is tudom mikor volt már.- ezután meg kaptam egy még furább kérdést is.
-Sajnos nem mentem még el rá sosem. Kiskoromban apám nem engedte, miután pedig eltávozott közülünk én nem akartam nagyon elmenni rá. –Azt nem mondhatom, hogy azért nem, mert mindig is számkivetettek voltunk, főleg a méretünk miatt, meg azért, mert máshogy működünk. Na meg azt sem, hogy nem érdekelt a közönségeskedésük. –Egyrészt ez őrizte az emlékét, hogy ez az ő kiváltsága volt. Még édesanyám sem tartott vele sosem, aztán ez így maradt azóta, így általában a birtok rendben tartásával töltöm az időt akkortájt, szerencsére a telek egyre könnyebben telnek és most egy kicsit előre is készültem így talán lesz időm lazítani pár napot. –céloztam rá enyhén, hogy amúgy nagyon szívesen elmennék rá, ha most meghívna.
-Itt is vagyunk fáradjanak be.-mondtam amikor az ajtó előttünk kinyílt, hála az őröknek, én pedig félreállva engedtem be őket magam előtt, hogy elfoglalják a kör alakú asztalnál a helyüket, melyen már szépen megvolt terítve, tányérok, poharak, evőeszközök. Elegánsan odakészített pezsgők lehűtve az asztal közepénél, de nem olyan távol, hogy ne lehetne elérni, továbbá szép gyertyatartók, és még talán annál is szebb terítő volt rajta. A terem magam pedig indokolatlanul nagy volt, ahhoz képest, hogy az asztal egy nagyjából másfél méter sugarú volt. Körben csodás fények, elegáns lanternák, gyertyatartók és az asztal felett egy annál talán háromszor is nagyobb csillár lógott, aminek a kristályos anyaga szépen törte meg a falakról ráeső fényeket. A léptek nyomán a fehéres gránit padló szabályosan úgy hangzott, mintha csak valami csodás hangversenyteremben a színpadon lépkednénk.
-Talán kicsit meglepi, hogy az asztal ilyen kicsi, de úgy gondoltam, hogy így barátságosabb, ha nem a tízméteres asztalt kell átordibálni.-mentem el mellettük, ha véletlen megálltak volna a három méter átmérőjű asztal látványától. Persze ennek is van egy kisebb jelentősége. Mégpedig, hogy így egyenrangúnak tűnünk és bár eredetileg két emberre volt terítve csak, így nem feltűnő a harmadik teríték annyira. Bár lehet kellemetlenül érinti, ha az alattvalójával így kell együtt ennie. Nem ismerem a kettejük kapcsolatát.

Dagnír

Szelíden mosolyogva hallgatja a nőt, aki már-már dicsekszik és kérkedik azzal, miféle katonák állnak a szolgálatában. Mintha csak kihívná őt vagy tesztelné, próbát állítva elé, ami alapján eldöntheti magában, méltó-e a szövetségkötésre és ami alapján meghatározhatja, miként kezelheti őt. Nyilvánvalóan bukás esetén nem lesznek túl kedvezőek a viszonyok, jó válasz esetén meg kicsikét előrébb kerülhet az eredményes beszélgetés eléréséhez. Meglepő elégedettséggel veszi azt is tudomásul, hogy ilyen simulékonyan teszi ezt, és meglehet, téved azzal a meglátással, miszerint bemutatásnak álcázott felmérés ez a beszámoló, nem árt óvatosnak lenni.
- Ha jól sejtem, akkor is kiváló munkát végeztek, amikor emberi földön tartózkodott ön és a serege egy része.
Talán nem a legjobb ötlet most felhozni mindezt, de a tenyere viszket, hogy egy kis játszadozás vegye kezdetét, noha szándékait mindenképp tisztázni fogja, fokozatosan adagolva azt.
- Bizonyára nem lepődik meg, hogy hallottam hírét az Észak-Bivalyért tett eredményes erőfeszítéseiről, noha sejtheti, hogy a legtöbb ház, ha nem is nyíltan, de rosszallja, hogy emberi kézre került a sötételf többség ellenére is, főleg, hogy egyszer Dreyndra hadvezérasszony is kivonult és akkor sem tartotta éjtünde kéz alatt, sőt... – tartja meg a szívélyes mosolyt, amiről a katonái nagyon jól tudják, sok mindent rejthet, és talán egy ilyen beszélgetés során sem kerül alábecsülésre, nem csupán a finomkodó és tájékoztató bársonyosságot látva benne. – Merem feltételezni, igencsak jövedelmező szövetsége született az akkor még koronázatlan királlyal – folytatja, tartva egy leheletnyi szünetet az elhangzó mondata után. – Jómagam sem tehettem volna bölcsebben, még a rosszalló tekintetek ellenére is, tudja... Fontosnak tartom a változást, és igencsak sajnálatos, hogy a váratlan körülmények miatt nem tudtam kivenni a részemet az ott zajló küzdelmekben. - Vélhetően mondania sem kell, hogy Uráldur vártnál hosszabb eltűnésére utal, noha a részletekbe nem akar belebonyolódni egészen addig, ameddig nem feltétlenül szükséges. Tény ugyanakkor, hogy kérdéses hollétét egyébként sem árulná el, mint ahogyan azt sem, hogy feltételezhető fogságban van - ráadásul az eddigiek alapján erdeiek fogságában -, és ha minderre fény derülne, az egy igencsak nagy szégyenfolt lenne a Pók-ház történelmében.
Mikor a felkészültség miértjére kap válaszokat, enyhén szórakozottá válnak a vonásai és ugyanígy húzza is fel a szemöldökét egy kissé, mosolya is finoman szélesedik mellé.
- Ezt megtiszteltetésnek veszem - szúrja közbe, amíg a nő levegőt vesz, elegendő szünetet hagyva ennek a pár szónak, tartva vele a kényelmes séta tempóját, érzékelve, hogy Rathal a sarkukban van és figyel. - Sok csapás érte az országot az utóbbi pár évben, és ahogyan voltak sikereink, úgy vesztettünk el rengeteget. Király híján bár nincsenek belháborúk, attól még ez a feszültség lappang, kérdés, meddig - válik valamelyest komolyabbá a hangszíne és az ábrázata egyaránt, hiszen nem éppen kedvelt témája, főként azért, mert rengeteg éjtünde életet pazarolnak el ezzel ahelyett, hogy értelmes és előrelátó megmozdulásokat tennének velük. Ez inkább visszahaladás és önmaguk felfalása, de a sötételf nép ilyen - mindig is egymás ereit vágták ott, ahol lehet, meggátolva a hatásos előrejutást. Nem sok híja van, hogy egy grimaszba forduljanak emiatt a vonásai, mert bár értékeli az álnokságot és haszonhúzást, nem olyan mélységekig, hogy az értékes erőforrások veszteségéhez vezessen.
A téli bálról szót ejtve halkan kuncog egy rövid időre, mikor a nő elejti, fogalma sincs, mikor volt az utolsó, de int, hogy fejezze csak be, majd utána válaszol kereken.
- Apám, az Első Lord kezeskedett róla, hogy megrendezésre kerüljön, ha már maga a király képtelen volt rá a szerencsétlen állapota miatt, noha nem csodálom, hogy nem volt túlságosan népszerű, mióta Capitalt mészárszékké avatták - tájékoztatja a nőt, mert feltételezi, hogy nem hallott róla. Nagyon sok szemtanú lehetett volna rá és nagy jelentőségű esemény volt, mégis igyekeztek mindent eltussolni ennek kapcsán - ám a népszerűsége az eseménynek így is jócskán lecsökkent. A nemesek fülébe jutott rengeteg információ és nem kifejezetten bíztak abban, hogy a következő évben biztonságos lesz. - Nem tudom, mennyit hallott az esetről, de röviden több ezer élőholt került a város területére valamilyen megmagyarázhatatlan indokból kifolyólag és legalább annyi áldozatot szedtek a főváros területén. Ami a tudomásomra jutott, az alapján még démonokat is kénytelenek voltak idézni a Fekete Mágusok rangos tagjai, hogy képesek legyenek legyőzni, illetve Fawen is súlyos sérülést szenvedett ezen katasztrófa során - folytatja a beszámolót. - Sajnálatos módon az indokok kérdésesek, mint ahogyan az is, hogy ki állt mindennek a hátterében, és valószínűsíthetőleg Fawen és Uráldur hiányában aligha fogjuk ezt az ügyet tisztességesen felgöngyölíteni. Ugyanakkor vallja magát szerencsésnek, hogy nem kellett ezen a borzasztó eseményen részt vennie. Kár lett volna egy ilyen kivételes vezetőért - pillant Freiára, visszavarázsolva az arcára egy halvány mosolyt, és arról nem tesz említést, hogy pecsételt és aláírt levél van nála, mely meghívó a téli bálra. Túl klisés lenne éppen most átadni, túlságosan adja a helyzet, és egyébként is elsietett lenne - majd egy kellemes gesztus mellé társítja.
A szelíd és barátságos vonások nem sokat változnak, mikor megérkeznek a terembe, noha el kell ismernie, hogy igencsak nagy meglepetést okoz a közvetlenség, amit az asztal mérete alapján mer feltételezni. Máshol bizonyára nem így lenne - leszámítva Fawent, akinek jóformán mániája volt a vendégeit teáztatni -, hanem egy hosszú asztal két felén üldögélnének vagy egy tárgyalóteremben, aminek semmi megnyugtató hangulata nincsen, rosszabb esetben pedig még kedveskedő megnyilvánulásnak sem tekinthető. Sajnálatos módon nincsenek olyan kapcsolatban és ismeretségi szinten, de nagyon szívesen megjegyezné, hogy kissé olyan érzése van, mintha nem is tárgyalásra számított volna, hanem valami randevúra egy teljesen más személlyel. A díszletet és felkészültséget ugyanakkor nem veszi zokon és nem mutatja jelét kényelmetlenségnek, noha minden indoka meglenne rá, hiszen nem éppen ez a legmegszokottabb formája a tárgyalásoknak és szövetségkötéseknek - vagy úgy a beszélgetéseknek átlagos sötételfek között.
Megindul az asztal felé, de nem azzal a szándékkal, hogy leüljön, helyette - ha van bárminemű megkülönböztető jele - a Freiának szánt szék mögé lép, úgy tekintve aztán a nőre, hogy mikor megindul a leülés szándékával, akkor úriemberesen kihúzza neki a széket és alátolja. Reményei szerint nem utasítja ezt el, de ha mégis, akkor egyszerűen csak helyet foglal. Ha elfogadja, akkor még mielőtt elmenne, hogy a saját helyéhez lépve leüljön, a levelet előveszi a mellzsebéből, finom mozdulattal téve azt az asztalra.
- Pár perce szó volt a téli bálról, és bár tényleges ajándékkal nem kedveskedhettem, talán egy személyes meghívóval és a rendezvény megfelelő szervezésével és ott nyújtott szolgáltatásaival kellően viszonozhatom a mostani alkalmat - mondja kicsit halkabban, hiszen előrehajolva kissé közel tartózkodik a nőhöz, de nem annyira, hogy az túlságosan zavaró legyen. Mindemellett nem kívánja megsüketíteni sem, így lágy bársonyossággal beszél, lecsúsztatva kezét a ház pecsétjével ellátott borítékról, felegyenesedve lépve a székéhez, intve Rathalnak is, hogy foglaljon helyet.
- Azt hiszem, a gesztus egyértelmű, Rathal, nem kell annyira feszesen tartanunk a megszokásokat, mint más házak esetében - egészíti ki a mozdulatát szavakkal. Ha tiltakozni látná a testőrparancsnokot, akkor kissé összeszűkíti a szemeit, jelezve felé, hogy komolyan gondolta, bár a mosoly még mindig ott játszik az ajkain, így nehéz lenne fenyegetőnek kezelni ábrázatával jelzett figyelmeztetését. Ezek után visszafordul Freia felé, az asztalon fűzve össze a kezeit.
- Nem bánom, hogy nem éppen a rezidencia legnagyobb asztalát készítette elő, kényelmesebb így beszélgetni, illetve a saját házamon belül sem annyira jellemző az a fajta hideg viszony, ami jellemzi a népünket. Természetesen a látványra adni kell, így döntő többségében nem mutatjuk a bizalmi alapú viszonyulásunkat a katonáink irányába, bár bizonyára ez nem lepi meg önt, főleg, ha a Pók-ház jelenlegi pozíciójára gondol - tárja szét egy kissé a karját, aztán ismét összefűzi az ujjait. - Mindenesetre megkönnyebbülésemre és örömömre szolgál, hogy nem példanélküli a hozzánk hasonló hozzáállás, sőt, nyíltabb és bizonyítottan életképes is, hiszen generációk óta fennáll - csúsztatja a dicséreteket, noha ezek nem üres szavak; számára is fontos, hiszen tényként kezelhető így és eként lehet felmutatni más házak felé, hogy lehet így is vezetni és így is lehet ugyanolyan eredményeket elérni, mint az átlagos, már-már terrorban tartó fegyelmi rendszerrel. És, ha meg akarja változtatni belülről ezt a birodalmat és a sötételfek világát, akkor muszáj ilyesfajta tényként kezelhető eredményeket felmutatnia.

Amikor szóba kerül az Észak-Bivalynál történtek nem kicsit meglepődök rajta, hogy ennyire nyíltan kérdez rá a dologra. Ezen viszont el is mosolyodom, nem kicsit, mert értékelem a bátorságot, azt meg főleg, hogy megemlíti, hogy sokan ellenzik is azt amit akkor tettem.
-Hmmm... Nos gondoltam, hogy híre megy a dolognak, sőt azzal is számoltam, hogy nem fog jó érzéseket kelteni sokak szívében, de úgy hiszem, hogy akkor abban a pillanatban az volt a helyes döntés, és bár lehet fajtársaink mást várnak el tőlünk úgy hiszem, hogy mi légió vezetők vagyunk azok, akik képesek lehetnek változást hozni ebben a marakodó szituációban. Akár erővel is ha kell.-persze a végén van egy csalafinta fordulat, ami valószínüleg fel fog neki is tűnni.-Két dolog is nyílvánvaló lehetett maga számára, az egyik az, hogy nem habozok, hogyha valamit meg akarok tenni, a másik az, hogy bár nem vagyunk méretben nagyok, mégis elérjük amit akarunk.-teszem hozzá nyugodtan a dolgot és bár fenyegetően is hathat én nem félek attól, hogy most itt bármi is történne ezen a téren.- Bár igazán jól esett volna egy barátságos tekintet maguk részéről, de sajnos tudom, hogy nem voltak abban a helyzetben, hogy megengedjenek egy ekkora utat.-na persze hogy tudom... mióta a fiú apja eltűnt kész káosz ami náluk megy, és ebbe nem is akarok belefutni. Szerencsére nem is kell mert a szó hamar elterelődik.
-Országunknak kell egy vezető. Egy vezető aki mögé be tud állni mindenki és méghozzá úgy, hogy azzal nem pazaroljuk az erőforrásokat, hogy durván fogalmazzak. Viszont nem egyszerű ezeket a személyeket megtalálni egy-egy generációban, és sajnos mi még ott tartunk, hogy ez a személy nem fedte fel a kilétét.-nézek rá egy kicsit célzóan, hogy amúgy apja távozása után, talán ő lenne az aki mögé be akarnának állni a légiók.
Persze a téli bál téma is hasonlóan fontos dolog, hiszen ez is ezt a kérdéskört hivatott megbeszélni, egy képmutató és felesleges bár képében.
-Ohh köszönöm...-felelem a bókra, majd kicsit később hozzáteszem én is:- Úgy tűnik mindketten szerencsések vagyunk, hogy most éppen itt beszélgethetünk egymással.
Ezután pedig egyeseket megbotránkoztató ebédhez vezettem őket. Szerencsére a férfi volt annyira előzékeny, hogy vegye a lapot és emiatt nem leszólást és megszólást kaptam, helyette inkább kihúzta nekem a széket, én pedig örömmel vettem a gesztust és leültem a helyemre. Miután pedig a levelet is elém tette egy kicsit meglepődtem a dolgon és felnéztem rá, majd szavai után hozzátettem:-Ohh... Nos köszönöm szépen, ez igazán megtisztelő!- és bár nem nyitom ki a levelet most, így hogy elmondta, hogy mi van benne ezen nem kell aggódnom... egy ideig. Csak azon, hogy elmegyek-e erre a bálra. Főleg így, hogy személyesen hívott meg, így nem fogom tudni elkerülni már az esetet.
Persze ezután a szavai az ifjú férfinek még jobban meglepnek, szinte már egy teljesen más hangvételt üt meg velem szemben, amire egy kicsit mosolyra húzom a számat, úgy néz ki, hogy egy méltó személlyel fogok ma tárgyalni, nem pedig egy begyepesedett ősemberrel, aki nem nyitott az új dolgokra. Persze mit is vártam ezektől a mai fiataloktól!
A bókok pedig jól esnek tőle... Kinek ne esne jól, főleg, ha úgy nézzük, hogy szinte már felettem állna rangban, hiszen, ha szigorúan vesszük egy fő légió vezetője lett.
-Nos örülök ennek, hiszen úgy hiszem, sőt ahogyan hallom nem lenne ellenére, ha ezt a példát lehetne terjeszteni a birodalomban és bár nem úgy tűnik elsőre, de én is arra gondoltam, hogy mennyivel másabb lenne minden, hogyha minden úgy működne, mint ahogyan mondjuk nálunk.-jöttek oda mellénk a cselédek letéve először a finom húslevest elénk, ami miatt egy kanalat veszek a kezembe.
-És alapvetően a probléma belülről kezdődik. Valószínüleg tisztában vannak mind a ketten azzal, hogy a birodalmon kívül nem veszik jó szemmel a jelenlétünket, sőt ami azt illeti azon belül sem feltétlen, ha éppen olyan helyen járunk ahol nem szoktunk. Így pedig nem várhatjuk el hosszútávon, hogy a kontinens többi része nem fog ellenünk fordulni, és lássuk be, nekünk eddig annyi szerencsénk volt, hogy nem fognak össze effektíve.-ettem egy kanállal a levesből egy "jó étvágyat" elszórása után. -És ha ez mégis megtörténne, akkor pedig nekünk itt egységesen kell fellépni, nem úgy ahogyan most van. Mindenki szétszorva és a saját érdekeit nézve.-dobtam be a nagy labdát felvezetve tulajdonképpen a szándékot arra, hogy szövetséget kössünk.

Dagnír


Az ábrázata elégedetté válik a merész válasz hallatán, és csak egyetértő bólogatásba tud kezdeni. Ha meglett volna akkoriban a kellő hatalma és felsőbb engedélye hozzá, akkor természetesen ő maga is felvonultatta volna a saját seregének egy részét segítségnyújtás gyanánt, kicsikarva egy kifizetődő szövetséget, és bár ez a hajó elúszott, nem jelenti azt, hogy a következő alkalmat nem használhatja ki. Egyelőre inkább csak örül, ha képes lesz rendezni megfelelően házának ügyeit és méltón helyezkedhet el apja székében, a nyomdokaiba lépve, de változásokat is hozva az éjtünde társadalmba.
- Van egy sejtésem, hogy nagyon jól ki fogunk jönni – jegyzi meg simulékonyan, ezzel is teljes egyetértését adva a nőnek, és bár valóban tekinthetné fenyegetésnek az erőfitogtatást, meghagyja egyszerű feltételezésnek. Nem zárja ki, de nem hinné, hogy tartania kell majd tőle, szemlátomást más elveket vall, mint fajtájának döntő többsége, és nagyon büszke is a másságára – ebből a szempontból pedig előnnyel indult, hiszen náluk is másfajta a rendszer, de nem éppen köztudott. Könnyedén elvághatta volna magát bármely másik hadvezér esetében, csupán mert nem a konzervatív megközelítéssel folytatja a serege vezetését.
Halk kuncogásba kezd, mikor az erélyeiket kezdi ecsetelni, aminek egy része puszta makacs önfejűségnek hat a számára, azonban...
- Észak-Bivaly után efelől kétségem sem lehet, noha nem sokat hallatott magáról a ház, idáig legalábbis – fürkészi a nőt a szeme sarkából. – Bízom benne, hogy töretlenül fognak felfelé ívelni és kivívják azt az elismerést, amit megérdemelnek – biccent egyet, és bár kap egy enyhén feddő megjegyzést, könnyedén lerázható, ráadásul a nő sem erőlteti a témát tovább. Talán jobb is – nem kifejezetten akarja apjának nézeteit megosztani annak ellenére sem, hogy vannak benne közös pontok, mégis teljesen másképp közelítik meg ugyanazt a problémát. Ha Uráldur itt lett volna, akkor még az sem kizárható, hogy a határt lezáratta volna – Al-Nuszrával összebeszélve könnyedén megtehette volna, hagyva, hogy az emberek ott pusztuljanak el a saját földjükön azzal a problémával, amit sötételf kéz hagyott ott.
- Ezt nehéz lenne megkérdőjelezni – bólint az uralkodó kiválasztásának szükségességére, noha elképzelése nincs arról, hogy mégis miként lehetne bárkinek is odaadni a trónt anélkül, hogy felháborodás tárgyává ne váljon. Fokozatosan ugyan, de sok változást akar a saját házán belül is, és az első intézkedésekkel még talán megúszhatja az ellenszenvet, később nem tudhatja, miként fognak a régiek és régimódi képzésben nevelkedettek gondolni minderről. Az meg egy egészen másik, mégis megfontolandó kérdés, hogy kit akarnak vezetőnek – egy jelentős alaknak a leszármazottját vagy valakit, aki biztosan él, a birodalom területén is tartózkodik és rengeteg elismert eseményben vett részt, sikeresen. Al-Nuszra tevékenységei ugyancsak közbeszólhatnak.
- Remélhetőleg idővel sikerül dűlőre jutni ennek kapcsán is; előbb mindenképp a hadvezéri kört kéne összefogni, de ennek az ügyét is már a kezembe vettem, és amint az én és a Pók-ház helyzete is tisztázásra került, szeretnék beiktatni néhány nagyszabású megbeszélést. Önkéntesen úgyse lesz senkiből király, és így azoknak, akik birtokkal és katonasággal rendelkeznek, lesz lehetősége beleszólni abba, kinek a keze alatt akarnak szolgálni – veti fel az ötletet. – Elméletben ez a legegyszerűbb, gyakorlatban bárhogy máshogy is alakulhat a házak vezetőitől függően – hinti el a legrosszabbakat, mert nem példátlan eset a vérfürdőbe fulladt politikai esemény. Kezdve a legutóbbi király trónra kerülésével, ami ugyancsak elhíresült sötételf körben, nem kevesekből váltva ki méltatlankodást és felháborodást...
A terembe érve nincs nagy hezitálásnak helye, helyette az udvariassági formákra figyelve húzza ki a széket, hiszen nem hadvezérként jelent meg a birtok tulajdonosa, hanem úrihölgyként, így aként is kell kezelni. Csak egy mosolygós biccentéssel reagál a köszönetére, és hamar megtalálja a saját helyét, hogy aztán Rathalt is maga mellé intse.
- Természetesen nincs ellenemre ez az ötlet, csak meg kell értetnünk más házak vezetőivel, hogy miért is jobb ez a megértőbb rendszer. Sokan állítják azt, hogy csak gyengébbek lennénk ezáltal, de szerintem csak a bizalmatlanság és terror okozta hibákat irtanánk ezáltal ki – pillant a cselédekre, mikor meglátja őket belépni a helyiségbe. – Azzal, hogy folyamatosan kijelentésre kerül, mennyire nem lehet bízni a másikban és csak vér által vezet feljebb az út a ranglétrán, csak saját magunknak állítunk akadályokat, önmagunkat felfalva.
Csak egy biccentéssel köszöni meg a cselédeknek a szolgálatot, ha esetleg találkozna a pillantásuk, más esetben nem különösebben zavartatja magát. Nem nagy rajongónak annak továbbá, hogy étkezés során beszélik át a problémákat, és bár apja nagyon szerette ezt csinálni és így, a család előtt dorgálni őket, feltűntetni a hibákat, miken lehetne javítani – ezzel gyakran erőteljes szégyenérzetet keltve -, ő nem kifejezetten pártfogolta ezt, miután kicsit öntudatosabbá vált. Tulajdonítható ez annak is, hogy anyjától is rengeteget örökölt, többek között az étkezés békességének szeretetét – ám most ezt félreteszi. Nem akarja azt, hogy Freia unalmasnak találja a jelenlétét, és mivel más egyéb közös témájuk egyelőre nincs, túltesz ezen a zsigeri reakción.
- Jó étvágyat – bólint, azzal ő is ujjai közé veszi a kanalat, de egyelőre csak a tányérba rakja, váltva Rathallal egy szempillantást, mintha csak tanácsot kérne tőle. A tányérok külön kihozása nem épp a legjobb döntés volt, mert bár feltételezi, hogy nem mérgezettek ezek az adagok – miért lennének, ha másképp és gyorsabban is meg lehetne őket ölni -, nem beszélve arról, hogy mennyire alja módszer is ez. Közkedvelt, de talán pont nem így és nem ekkor kerülne ilyen lealacsonyodásra sor.
- És nagyon jó meglátásai vannak, Freia hadvezérasszony – néz vissza a nőre, megtartva a mosolyát a gyanakvó feltételezés mellett is. – Valóban puszta szerencse az, hogy nem került népünk eltaposásra, pedig azzal a színességgel, amit birtokolhatnának az összefogással és közös támadással a kontinens más fajai, már régen kiirthattak volna minket, éjelfeket. De talán a közös gyűlöletük még nem annyira erős, hogy csupán egyetlen célpont élvezze azt... – kavargatja a levest, le-lepillantva rá, észrevesz-e bármi gyanúsat, bár a jobb fajta mérgek nyomtalanul feloldódnak. – Ami azt illeti, tudomásom szerint az orkok és emberek között is vannak feszültségek, az erdeiek és törpék meg túlságosan elzárkóznak ahhoz, hogy bármit is akarjanak hadászatilag kezdeni egy nagy szövetséggel. Idő kérdése ugyanakkor, mikor jön el a felébredők generációja, akik realizálják, mit is lehetne tenni, ha a közös ellenséget akarják kiiktatni – folytatja kissé baljóslatúan. – Akárhogyan is próbálja megközelíteni az éjtünde, úgyis a vezetőválasztás felé fog mutatni a helyes irány, hiszen ez a helyzet tarthatatlan, ám mielőtt rögtön egy potenciális urallkodón gondolkodnánk, érdemes lenne tudni az indokokat és véleményeket. Nekem pedig fel kell kutatnom azokat az éjelf vezetőket, akikkel szövetségre lépve kölcsönösen támogathatjuk egymást. Ezzel jómagam is biztosítom a saját helyemet a Pók-ház élén, hiszen Uráldur távollétében és király hiányában nehezen lehet dönteni arról, ki vezesse azt apám visszatéréséig - enged meg egy újabb, szelíd mosolyt, ha már ilyen elegánsan terítékre került maga a szövetségkötés, óvatosan és lassan tapogatózva annak irányába.

Én nem azért jöttem el Dagnir-ral, mert bármilyen módon bele akartam folyni a tárgyalásába a hadvezérasszonnyal, csak a védelme izgatott, de azért nem voltam süket. Hogy milyen nézeteket vallott a vezetésről, azzal már nagyjából tisztában voltam, hiszen bennem bízott talán a családja után a legjobban, így egy részéről már tudtam. Ám most tanúja lehettem annak, hogy miként kezdi el építgetni maga köré a szövetséget, először a hasonló vezetési elvek vonalán. Az meglepett, hogy meghívta a nőt a bálra, bár nem hiszem, hogy a szövetség szorosabbá tételén kívül más is vezérelte volna, de hát elvégre még nőtlen ember volt, ki tudja mi járhat a fejében. Sok idő telt el, mióta nem láttam......
Nekem Uraldur volt az uram ugyan, de a szívem - ami szokatlan módon még mindig élénken dobogott a mellkasomban, - Dagnir-hoz húzott, így nagyon reméltem, hogy a tervei első lépései is sikeresek lesznek.
A fogadtatás után, kissé engedett a paranoiám, de amyg nem távoztunk sértetlenül, addig soha nem engedem el teljesen.
Mikor Dagnir rám pillantott a tányérban felszolgált leves megkóstolása előtt, gondolatok sora szalad végig rajtam. Talán ez valami próba volt Frea részéről? Hiszen tudnia kellett, hogy ez mennyire eltért a szokásoktól, hiszen a vendég nem láthatta, hogy a vendéglátó a közös ételből merít és kóstolja meg, így nem bizonyosodhattak meg arról, hogy nincs méreg az ételben, de.....De olyan túlerővel rendelkezett a saját birtokán, hogy ez felesleges óvatosság lett volna, ha csak nem elkábítani akarja a vendégét, harc nélkül elfogni.....
- Mélységes bocsánatát kérve Asszonyom..... - szólaltam meg halkan, a lehető legnagyobb udvariassággal, még azelőtt, hogy Dagnir evett volna. - Megtenné, hogy elcseréli a tányérját az Urammal? Ha ezzel megbántom, kérem, hogy az én fejemre zúdítsa a haragját, de én vagyok felelős Vezérem épségéért. - hajtottam fejet a nő előtt, remélve, hogy megérti a kérésemet és ezzel nem ásom alá Dagnir terveit, de nem kockáztathatok.

Dagnír szavaira, mely szerint jól kifogunk jönni, nem mondok semmit, csupán bólintok egyet mosolyogva. Persze remélem én is, hogy jól kifogunk jönni egymással, sőt mitöbb remélem azt is, hogy ezen túl a házaink szorosabban is együtt tudnak majd működni a cél érdekében. Persze nem titkolom a sikereket sem, amiket ezért a célért tettem és ahogyan elnézem ezt ő is jól észreveszi, miért is ne tenné- hiszen eléggé kiemelem azt. -Köszönöm, eddig elég sok dolog volt ami miatt a háttérben voltunk, de most úgy érzem, hogy a helyzetet már nem lehet elviselni...-mondom neki meggyőződve igazamról.
Egy kicsit azonban meglep amit mond, ezek szerint már előttem jár pár lépéssel a házak összefogásában, főleg, ha már kimeri jelenteni, hogy elkezdett dolgozni az ügyben.
-Nem hallottam eddig róla, hogy elkezdtek több hadvezért összefogni, szabad tudni kikkel van már szövetségben?-kérdezek rá közvetlenül a dologra, kissé szemtelenül, tulajdonképpen el sem várva, hogy válaszoljon rá. Később pedig pedzegetve a király... azaz inkább a vezetési formának a probléma körét még jobban el kezd érdekelni, hogy mit sikerült kitalálnia. -Nos éppen ellenkezőleg. Egy olyan hadsereg, egy olyan nép, ahol az egyik nem azt figyeli mikor ki és hogyan fogja hátbaszúrni jóval hatékonyabb egy terror alapúnál szerintem. Nálam például nem volt dezertálás nem is tudom mióta.... Nem hiszem túl sok ház ezt elmondhatná magáról.-teszem hozzá a dolgot a témához.
Egy kicsit viszont meglep, hogy a felszolgált levesből nem kezd el enni, amikor egymásnak kívántuk a jó étvágyat. Így óhatatlanul is megcáfolva Dagnír önön magát a bizalomról és arról, hogy gyorsan jól ki fogunk jönni egymással. Persze nem is nagyon vártam mást tőle, de akkor miért a nagy szavak? Minden esetre ezt a próbát jobb lesz valami más alá temetni, ha rákérdeznek. -gondoltam magamban, majd nem is olyan sokára megszólal az őrzője.
-Ohh, semmi gond részemről, ha nem zavarja Dagnír Urat sem, hogy már ettem belőle egy kicsit. Belátom a hibámat, általában már ismerősöket szoktam fogadni, így nem is gondoltam azt, hogy baj lenne az egytálételből. Legközelebb majd igyekszem figyelni erre.-mondtam defenzíven a dolgot, kicsit meglepődve a hirtelen kérésen látszólag. Ha pedig Dagnír sem ellenzi, akkor hamar kicseréljük a tányérokat és eszem bele a másikba is.
-Való igaz.-fordultam vissza Dagnír felé, végül válaszolva neki is- -Először a vezéreket kell egymás mellé állítani, de úgy tudom, hogy vannak olyanok, akik kicsit nehezen meggyőzhetőek a saját igazunkról.- pillantottam mélyen a szemébe, de mielőtt még folytatnánk a komoly témát, inkább igyekszem terelni azt azonnal: -Azonban! Ne rontsuk el a finom ebédet ilyen komoly témákkal, mi maradna akkor a tárgyaló asztalhoz?-mosolyodom el bedobva egy teljesen semleges témát:-Inkább meséljenek arról, hogy milyen volt az út idáig.

Dagnír


Az ábrázatán ülő kedélyes és szívélyes vonások töretlenül változatlanok, még a kényelmetlenül konkrét kérdés hallatán is. Nagyon nem csinál belőle titkot, hiszen előbb vagy utóbb egyébként is ki fog derülni, ha kellően fülelnek a versengő házak, az együttműködés és közös akciók végrehajtása pedig ismét jó alapot biztosít a szövetség feltételezésének. Ha a gyűlés is sikeresen megvalósul, akkor még jobban fogása lehet a sötételfnek arra, ki kinek a pártján áll, hiszen dönteni kell a továbbiakról, az uralkodóról... Aztán, hogy végül mi fogja eldönteni, ki fog következőnek a trónon ülni, egyelőre maga sem tudja – értelemszerűen nem akar ellenséget látni ott, ugyanakkor ő maga sem akar elhelyezkedni a ranglétra tetején.
- Főként a fővárosunk területén lévőkkel beszélgettem, tudja, őket könnyen fel lehetett keresni, ha a palotában lakik az éjtünde - fürkészi a nőt, minden felsőbbrendűséget vagy nagyképűséget mellőzve, hiszen nem a palotai életről akar dicsekedni. - Elsősorban így értelemszerűen a hozzánk, hadvezérekhez képest nem túl nagy haderővel bíró nemesi házaknál fordultam meg idáig, a palotában élő hadvezérek többségével is sikerült tárgyalnom, illetve levelezéssel tartom a kapcsolatot néhány vidéki házzal – többek közt a Sárkány nemzetségnek küldettem üzenetet, de tőlük még nem érkezett válasz – emeli ki az első konkrét házat, akik a vulkánhoz közel találtak otthonra ég generációkkal ezelőtt. Feltételezhetően részben Fawen jóvoltából Uráldur és a Sárkány-ház ura meglehetősen jó kapcsolatot ápoltak, arról nem beszélve, hogy közösen indították el a törpék területén lévő bányának elfoglalását, mely a mai napig sötételf kéz alatt található. – De ha konkrét nevekre kíváncsi, akkor fogadott engem többek között Gwynzen Dinin’lyr, Vornlyn Zaprhien és Krenell Daevion, akiknek ugyanúgy felvetettem a házak vezetőinek összegyűlését egy tárgyalásra. Akármennyire nem mutatják érdeklődésüket néhányan, nagyon is tudják, hogy király nélkül nem sokáig lesz érdemi jelenlétünk Neminra területén.
Elhallgatja, ahogyan Freia beszél a saját meglátásáról és eredményt is mutat fel, noha csak szóban, de az elégedett vonások így is megjelennek az arcán. Nem mintha a dezertálás annyira gyakori lenne bármely más ház tájékán, hiszen komoly büntetéssel várják azt, akit elkapnak, és senki sem tudja a végtelenségig kerülni a saját végzetét. Az ilyet az elkapása után vagy nyilvánosan kivégzik, vagy rabszolgamunkára ítélik; ő maga az előbbit találja a legjobb példastatuálásnak, ha nem is mindenkin elvégezve, de időről időre nem árt megmutatni, ki is tölti be a vezető szerepét és kivel nem kéne ujjat húzni – nemhogy lázadni vagy megszökni előle. Éppen ezért a lázadók megmaradt csapatainak sem jósol már sok időt, noha apja sem volt éppen kegyelmes minden téren, nem takarított eleget. Majd ő azonban elintézi, ezzel is előrébb léptetve a saját társadalmukat.
- Nehéz megmondani, kinél mennyi volt, elvégre egy részét eltussolják és titkon rabszolgamunkára kényszerítik, míg mást véresen megtorolnak, de a Pók-ház történelmében sem hiszem, hogy olyan sűrűn előfordult volna, hogy az említést érdemeljen. Ugyanakkor én jobban aggódom azon házak sorsa iránt, akiknek a vezetője vált dezertőrré... – Teljesen mellékes a téma, és nem is kifejezetten a Dreyndra által hátrahagyott sereg miatt aggódik, hanem a helyébe lépő démon miatt. Fogalma sincs, az a nő mégis miféle szövetséget kötött a túlvilágiakkal, de semmiképpen sem ígérkezik jónak, hogy egy ilyen entitás beférkőzött a hadviselébe ilyen módon; feltételezhetően Al-Nuszra műve, hiszen jelenleg neki van a legnagyobb befolyása és így neki van engedélye ahhoz, hogy ilyeneket intézzen ilyen radikálisan.
Mielőtt túlságosan elkezdhetnék az étkezést, szerencsére Rathal is közbeszól, szinte kiolvasva a gondolatokat elméjéből. Mintha csak megilletődne, felhúzza egy kissé a szemöldökét, pillantását a mögötte álló férfira terelve hallgatva annak szavait, miközben egyik kezével továbbra is a levesben lévő kanalat fogja. Mivel így Freiának jóformán alig mutatja saját vonásait, megenged magának egy bizalmasabb, magabiztosabb ábrázatot és egy valamelyest szélesebb mosolyt, és ha Rathallal találkozik a tekintete, a szemében csillanó elégedettség bizonyára elegendő jelzés lesz a testőrparancsnoknak. A lehető legjobbkor szólt közbe és a lehető legjobban, és ezzel a gyanús körülményeket is elkerülhette, a saját helyzetének kényelmetlenné tételét, és zökkenőmentesen haladhat tovább a szövetségkötés akadályokkal teleszőtt vonalán.
Freia szavai hallatán kicsit késve fordul az irányába, visszavéve a visszafogott mosolyát, és mivel nagyon úgy tűnik, kész lenne kicserélni és abba is beleenni, meggyőződése, hogy nincs mitől tartania. Sajnos az éjtünde sose lehet elég óvatos a saját népe társaságában, és ez alaposan berögződött az elméjébe, a reflexeibe, hiszen ebben nevelkedett, ám ha ez a helyzet itt...
- Nem-nem, dehogy, nem kell – emeli fel a szabad kezét, finom mozdulattal tiltakozva. – Hagyja csak, sok helyen sajnos figyelni kell erre, hiszen nem egy háznak a vezetőjét vezérli egy kevésbé jó szándék, a testőrparancsnokom pedig kivételesen elővigyázatos. Feltételezem, önnek is vannak olyan beosztottai, akik végtelenül óvatosak és mély aggodalommal igyekeznek megóvni az épségét – teszi hozzá, és továbbra sem kezd el azonnal enni; talán nem lenne a legjobb azonnal enni kezdeni, hiszen az imént győződött meg a saját biztonságáról. Egyelőre legalábbis.
A nő aztán folytatja, visszatérve a beszélgetés eredeti vonalára, és már szólna is hozzá, állva a másik tekintetét a saját barátságos, szinte már hízelgő pillantásával, mikor Freia semlegesíti a helyzetet és kijelenti, inkább a tárgyalóban folytatná a komolyabb témák átboncolását. A szóhasználat és a kérdésbe font kérdés halk kuncogást vált ki belőle, és egyetértőn rábólint.
- Úgy vélem, semmi, de a leves is kihűlne a tányéromban, annyira lekötnének a gondolataim. Nem is tudom, odahaza miért nem kerülnek elő ilyen témák az asztalnál... – jegyzi meg enyhe szórakozottsággal és öniróniával, ha esetleg mégis valami gyanakvást keltett volna a korábbi tétlensége Freiában, ezzel talán valamelyest enyhítve azt. Kisvártatva végre ő maga is belekóstol a levesbe, felpillantva a nőre, amint újabb kérdése elhangzik.
- Nemigen van mesélnivaló, így télen még kevesebb az élet Zevadar területén. Szerencsére így nem is ütköztünk különösebb akadályba, a településeken lévő megállókon is kényelmes szobák álltak a rendelkezésünkre – felel, és bár szűkszavúnak tűnhet, tényleg nem jut eszébe semmi, amit meg kéne említenie. Igyekszik a könnyed beszélgetést valamelyest folytatni, és nem belefolyni a komolyabb témákba, így érdeklődését többnyire a birtok irányába tereli, hogyan is megy errefelé az élet, vannak-e a rezidencián tartott rendezvények a helyiek számára, milyennek érzi a közhangulatot – és ami a témával jár. Miközben Freia mesél, addig ő kanalazgat a tányérjából, fel-felpillantva a nőre, jelezve felé, hogy érdekli őt az, amit mesél, és mikor a nő szegez neki valamit, igyekszik nem túl sok részletet megemlítve, de úgy felelni, hogy az kielégíthesse a kíváncsiságát. Az étkezés befejeztével már csak az illemszabályokat is követve megtörölgeti a száját az arra kikészített darabbal, ültében felegyenesedve vezetve pillantását a nőre.
- Köszönöm az ebédet, igazán ízletes volt. Feltételezem, lesz még a mai nap folyamán szerencsém a szakács főztjéhez – mosolyog rá a hadvezérasszonyra, egy leheletnyi szünetet hagyva. – Nem tudom, kíván-e még valamit megmutatni vagy mesélni, de ha nem, akkor a magam részéről rátérhetünk komolyabb témákra, természetesen az ennek megfelelő helyen.

A fiú szavaira, miszerint a fővárosbeliekkel beszélt csak, nem igazán mozgat meg, egy picit fészkelek magamon, leginkább a saját kényelmem miatt és aztán folytatódik a beszélgetés. Végül aztán a fejemet a Sárkány ház nevére kapom fel egy picit jobban. Ők híresek és erősek is, ha sikerült őket is maga mögé állítania, akkor valószínüleg valami nagy dologra készül nálam is. A nevek pedig... A fele erős házak fejéhez tartozik, pár pedig kevésbé nagyokéhoz. De mindegyiket ismerem, másnem onnan, hogy apám naplójában megjelentek.
-Hmm akkor úgy érzem jóval előrébb jár, mint ahogyan én azt gondoltam. De persze ez annak is köszönhető, hogy meg kellett tennie valakinek a lépést, és maga kényszerhelyzetben van úgymond.-mondtam neki. Talán kicsit botor módon, de talán sikerült elterelnem a témát...
-Dreyndrára gondol gondolom. Az ő esete nagyon egyedi, főleg, hogy egy másik kellemetlen ügyet is így a hátunkra tett.-ezt a bedobott mondatot pedig az étel körüli probléma terelte el, de így legalább lesz lehetőségem egy másik témát is a tárgyaló asztalnál visszadobni. Persze zavarba jöttem a dologtól, nem is kicsit, de nem meglepő módon sikerült túl reagálni is. Nem meglepő módon reagál rá ő is, ellenezve, hogy eszébe jutott volna a dolog. -Persze- persze... én hibám volt, nem gondoltam arra, hogy ebből baj lehet. Nekem is vannak ilyen embereim és őket értékelem a legjobban.-bólintok leülve vissza a helyemre. -Persze a másodiknál cserélhetünk...-dobtam be kacsintva rá egyet, egy picit megmosolyogva a szürreális szituációt. Ha gonosz lennék, akkor azt már megmérgezném, mert leengedi a védelmét.- persze ettől kuncogok még a vidám viccén amit elsüt ezután, de nem igazán tudom, hogy mit kéne reagálnom most... Persze, hogy hideg van...
-Ez mondhatni szerencsés időzítésnek köszönhető.-tettem hozzá, majd ahogyan eltereli a témát a házra és a szokásaira készségesen mesélek neki róla, az időpontokat nem fejtem ki, stratégiai okokból, hiszen nem lenne jó, ha akkor támadna bárki is, sőt igyekszem úgy elmondani, hogy a self hagyományokból ne lehessen rá következtetni.
-Egészségére, igazából én is ennyit gondoltam egyenlőre, ha nincs szükségük pihenésre az uraknak, akkor szólok a jobbkezemnek és akár kezdhetünk is egy negyed órán belül. Remélem elintézte, hogy a katonáknak meglegyen a szállása ennyi idő alatt.-mondtam neki, majd ha nem volt hozzáfűzni valója akkor a megegyezettek szerint találkozunk a tárgyalóban... Ami egyébként alig pár ajtóra van innen. A helység egyébként egészen egyszerű. A szokásos márvány és gránit kombó a fényes világításnak köszönhetően kiváló helyszín bármilyen témában tárgyalni. És itt már egyértelműen a téglalap alakú asztal dominál. A nagyjából 4 méteres átmérőjű asztal egyik végében jól láthatóan nekem van hely, egy mini-trón képében, jobbomon pedig már a tábornok áll a szék mellett, meghajolva tiszteletteljesen a beérkezők előtt.

Dagnír


Csupán egy bólintással reagál Freia megállapíítására, hiszen ennél tovább nemigen van értelme beszélni róla. Már így is lassan súrolják a túlmagyarázás szintjét, bár ez főként talán annak köszönhető, hogy szeret alaposan társalogni, mindenre kitérően magyarázatot adni, hogy ne maradjanak támadható foltok vagy körítés nélkül kétesnek ható megjegyzések.
Dreyndra megemlítésével a komoly beszélgetés után ismét visszatér egy halvány mosoly az arcára, de nem az a fajta szívélyes, amit idáig mutatott – inkább szórakozott. Nem kifejezetten nevezhető a nyakukba varrt probléma humorosnak, de a nő nyíltsága kezdi kellemesen mulattatni. Vajon komolyabb, nagyobb gyűléseken is hasonlóan fedi fel a lapokat, magabiztosan és félelem nélkül?
- Nos, igen, a legutóbbi ehhez hasonlatos események fényében ő áll, így természetesen őrá is gondoltam, de bármely más ház is áldozatául eshet ilyen... szégyennek – áll meg az utolsó szó előtt egy pillanatra, megfontolva, helyes-e ennek nevezni. Tekintettel arra, hogy nincs más szó erre, csak még sértőbb, az enyhe verziója teljesen elegendő – Freia a jelek szerint nagyon is érti, mit akar mondani vagy mit rejtenek a szavai. – Azonban felhozhatnám akár a lázadókat is Háfezzel és Waterboardinggal az élen, akiknek aktivitása évekkel korábban elég látványos volt, bár belőlük nem sok maradt, főleg, hogy a mocsár mélyébe és a Nysiybe szól a száműzetésük, legalábbis Háfez egységeire ez igaz, Waterboarding esetében, nos... Kevéssé. Talán ők voltak az elsők, akik nyílt harcokba kezdtek, és jó eséllyel emlékezhet arra a tömeges kivégzésre, amit magával hozott Waterboarding felelőtlen vezetése.
Többet nem kívánja a múltat ecsetelni – véres megtorlása volt az a hatalommal szembefordulók irányába, és talán az volt a legjobb példastatuálás. Apja és a tiszti kar helyében sem csinált volna semmit másképp; aki lázad ellenük és saját népük vérét ontja, az nem érdemel mást, csak rabszolgasorba taszítást és halálítéletet.
- Nincs kifogásom a csere kapcsán – viszonozza egy bájos mosollyal a kacsintást, a további komoly témákat meghagyva az annak szánt asztalhoz és teremhez, igyekezve a könnyedebb kérdések megtalálásával és azok feltételével, szinte már baráti csevegést alakítva ki egymás megismerésük céljaként. Soha nem volt túl nagy híve ezeknek a beszélgetéseknek, melyeknek egyértelmű célja az időkitöltés, és bár érdeklődni sose árt, főleg a diplomáciai utak esetében, nem csoda, hogy idáig nem volt nagy szerepe a politikai életben. Ettől függetlenül figyel és hallgat, fenntartva a kíváncsiságot a maga részéről, mert akármennyire szeresse a grandiózus terveket és azok végrehajtását, azok is kicsiből indulnak, ilyen kicsi beszélgetésekből. Nem hunyhat így semmi felett szemet és nem engedhet el semmit a füle mellett, mert bármikor jól jöhetnek a részinformációk.
A pihenés megemlítésével Rathalra néz érdeklődőn, aki a kérések ellenére is jobbnak látta, ha állva marad és megvárja az étkezés befejezését, amit magában csak egy fejcsóválással jutalmaz, de mást nem is várt tőle. Szolgálati időben soha nem mond ellent testőrparancsnoki pozíciójának és a vele járó felelősségeknek és kötelességeknek, és ezért nem tudná büntetni őt, de még csak haragudni sem rá – többek közt ezért bízik benne a legjobban.
- Nem hinném, hogy lenne indok a késlekedésre. A magam részéről az étkezés kellő pihenést biztosított – fordul Freia felé, majd feltápászkodik a helyéről, csendesen tolva ki maga alól a széket, visszatolva azt az asztal alá. Valószínűleg a hadvezérasszony távozóra fogja, hogy a helyszínt a katonái társaságában felkészítse a megbeszélésre, és míg ők maguk várakoznak, addig Rathalhoz fordul.
- Nos, nem került sor sem mérgezésre, sem felnyársalásra, ez már pozitív – igazgatja meg egy kissé ingjét és annak gallérját. – A kellemetlen helyzetért pedig elnézésed kérem és egyszerre köszönöm is, hogy ilyen gyorsan közbeléptél – teszi hátra a kezét, kissé kihúzva magát, végig Rathal szemébe nézve egy elismerő bólintás kíséretében. – Nem hiszem, hogy bármi akadálya lenne egy zökkenőmentes szövetség megkötésének, de persze megvannak a magam fenntartásai – fordul abba az irányba, ahol Freia távozott, majd visszanéz a testőrparancsnokra. – Te mit gondolsz az eddig történtekről? - érdeklődik, és ha valamelyik helyi katona vagy maga a rezidencia tulajdonosa jelzi nekik, hogy készenáll a helyszín és elkíséri őket, akkor követi a hírhozót. A terembe érve egy gyors terepszemlével megbarátkozik a helyiséggel, a trónszerű szék láttán kissé el is mosolyodik. Eddig nem tűnt túl kérkedőnek a nő, de úgy tűnik, nem zárkózik el a hatalmi viszony ilyesfajta kifejezésétől sem, még ha ez a többséghez mérten igencsak szerény is.
A meghajló katona felé biccent egyet, már ha találkozik a pillantásuk, és még mielőtt Freiáé lenne a figyelme, a hatalmas asztalt kezdi el fürkészni.
- Ne vegye zokon, de szerény létszámunkat tekintve bízom benne, hogy nem a túlfélen kell elhelyezkednem - jegyzi meg egy újabb mosollyal. - A hangerő kellemességét az előző asztalnál tapasztaltak szerint megtartanám, ha a jelenlévők egyike sem bánja - teszi hozzá, és előbb megvárja az erre való engedélyt, csak utána ül le azon székek egyikére, ami Freiához közelebb esik, és amint mindenki kényelmesen elhelyezkedett - vagy, Rathalból kiindulva, megtalálta álldogálva a helyét -, csak utána vezeti fel a témát, amit idáig is megkörnyékeztek már az eddigi beszélgetésük során. - Mint az mostanra már kiderülhetett, szövetségeseket keresek, akik támogatnák, hogy átvegyem a Pók-ház vezetői pozícióját, mely idáig apámra, Uráldurra esett. Bizonyára többen látnák ebben a rangban fivéremet, azonban ő nem tartott igényt erre és megelégedett a saját házával - teszi kezeit az asztalra, összekulcsolva az ujjait rajta. - Értelemszerűen nem szeretném, ha a Pók-ház neve és híre csökkenne vagy egyenesen széthullana, így több nemes és hadvezér jóváhagyását keresem a rang átvételéhez, és ennek elnyeréséhez kész vagyok kompromisszumokat kötni - figyeli végig Freiát, csak néha-néha pislogva, nehogy a nő arcának apró rezzenéseit ne vegye észre.

A lázadókkal és az árulókkal kapcsolatos szavaira Dagnírnak nem is teszek hozzá túl sokat, ennél kicsit jobban érdekel az, hogy mégis honnan tudhatja, hogy éppen mit csinálnak ezek a lázadók, így nem is nagyon habozok egy fél mondattal erre utalni:-Na nem mintha az említett két csoport nagyon aktív lenne tudtommal.-bár tény ami tény, hogy most amikor meggyengült a központi hatalom, akkor lenne alkalmas mozgolódniuk.
Nem is nagyon tolódik el a megbeszélés sokat, mármint az ebédlőben, így a végén már kicsit nyugodtabban és oldódottabb hangulatban tehetem fel a kérdést, mire megkapva a választ hozzáteszem: -Akkor egy öt perc türelmet kérnék, amíg elrendezem az utolsó dolgokat is. Engedelmükkel Uraim!-ezzel pedig elegánsan felállva az asztaltól, és visszatolva széket, el is hagyom a termet, hogy kint elintézzem azt amit ilyenkor el kell.

***

-Nem dehogy is. A Bal oldalamon van két hely maguknak.-nyugtatom meg a férfit, mire az leül, én pedig közben hozzáteszek egy rövid mondatot:-Viszont kérném a társát is hogy foglaljon helyet, hiszen úgy vélem itt most bőségesen belefér, hogy egy rövid időre kényelembe helyezze magát, főleg, hogy lehetséges, hogy órákon át fog tartani.-mosolygok rá az őrére, hiszen tudom, hogy milyen kellemetlen lenne, ha több óra áldogálás után kéne megzavarnia a tárgyalást.
-Nos én nem látom akadályát ennek, és az eddig hallottak alapján nem tűnik olyannak, aki könnyedén hidegvérrel hátba támadna, de szerintem megérti, ha felteszem a kérdést: Mi ebben nekem a jó? Miért érné meg nekem szövetségre lépnem egy olyan hatalommal, ami még egy háború előtt áll.-néztem rá, keresztbetéve a lábaimat, miközben a kezeimmel a karfákra támaszkodva, magam előtt kötöm össze az ujjaimmal.- Ha jól vettem ki a szavaiból, akkor tisztában van azzal, hogy sokan vannak akik nem szívesen állnának be amögé az ügy mögé, amit mi képviselünk, sőt szóba kerültek a lázadók és az árulók is, így már nagyjából három csoportra osztva legalább a sötét elfeket. Nekem pedig, mint azt bizonyára tudja jobban megérné, ha csak meghúznám magamat idekint a pusztaságban, mint ahogyan azt az őseim is tették már régóta.-nézve bele egyenesen a szemébe a mélyen átütő gondolattal, amire remélem a fiatal fiú jó választ fog nekem adni, ha pedig nem is, legalább megismerem a gyengébb oldalát. Az olyat, amit szerintem senki nem mert eddig a nagy Pók-ház fiából kihozni, elég nyílvánvaló okokból.

Dagnír


Csak egy bólintással reagál az emlegetett csoportok inaktivitására, mert bár tagadhatatlan, hogy nem mozgolódnak túlságosan, ám nem kizárható, hogy csak a nyomaikat és tevékenységeiket sikerül nagyon jól elsimítaniuk. Bármennyire is nézze le a hozzájuk hasonlító kitaszítottakat, azokat, akik a birodalom ellen fordultak, a fajtájuk és vérük miatt nem becsülheti alá őket. Ezekbe persze nem most fog belemenni, a tevékenységeiket is leginkább úgy tudja valamelyest nyomon követni, hogy rengeteg információ jut be hozzá a kiküldetett katonák nyomán, akiknek jelentéseit alaposan átvizsgálja, ugyanakkor még nem bizonyult kellően felületesnek ahhoz, hogy a nyomukra bukkanjon... Még...
- Természetesen, itt várakozunk majd – mosolyog rá a nőre, mikor távozóra fogja, hogy utána egy kicsit Rathallal cseverésszen. Amikor már mehetnek, a terembe érve szerencsére nem kell az asztal túloldalán helyet foglalni, így kényelmesen elhelyezkedik az egyik közelebbi széken, egy biccentéssel köszönve meg Freiának. Rathal ülőhellyel való kínálása nem lepi meg, noha csodálkozna azon, ha testőre ismét elutasítaná a lehetőséget, és inkább csendben álldogálna a továbbiakban is a háta mögött. Ettől függetlenül hátrafordul és bátorítón elmosolyodik, ám akárhogy döntsön is, kisvártatva figyelmét újfent a rezidencia birtokosára tereli.
A beszélgetés elkezdésével egy darabig kimutatja feszült érdeklődését és kíváncsiságát, hogy mit vár a nő vagy mitől tart, és mikor felteszi a kérdést, egy elégedett félmosollyal dől hátra, már-már felvéve beszélgetőtársa pozícióját. Ahogy elnézi, fesztelen beszélgetésnek néznek elébe, még akkor is, ha végül nem lesz jövedelmező ez a számukra – persze nem sok esélyt ad annak, hogy ne tudnának kompromisszumot kötni.
- Az elismerését köszönöm; fajtánktól eltérően szeretem egy kicsit egyenesebben rendezni az ügyeimet, főként, mert a népünknek egyébként is összetartásra lenne szüksége, mint ahogyan azt korábban már megállapítottuk. A hátbatámadással egyébként is sok politikai húr pendülne meg, amik lecsendesítésére nem kevés erőt kéne megmozgatnom, nem beszélve arról, hogy magam ellen hangolnék sokakat, amiben én nem sok jövedelmezőt látok... – várakozik egy kissé, ha esetleg Freia megjegyezne ehhez valamit, bár egy bólintáson vagy nemleges feleleten kívül sokat nem lehet. Lehetne ezzel kapcsolatosan is vitatkozni, hogy más vezetők félelemben tartásának egy elég jó módszere lenne, de idővel elkerülhetetlen következményként sor kerülne egyfajta lázadásra; a saját tetteinek visszacsapódása, ahol már nem más fog meghalni egy bérgyilkos által, hanem ő maga. Egyébként se kíván az Al-Nuszra-féle terroruralmat követni; kissé egészségtelen a seregre nézve.
- Hadd vezessem fel az elképzeléseimet ebben az esetben, és a kérdésekre megpróbálok minél alaposabban válaszolni – vezeti gondolatait az eddig felvetett témák irányába, amik talán már most a fő szempontjai a beszélgetésnek, ám nem fog meglepődni, ha a nőnek több kérdése is lesz még később. – Tételezzük fel, hogy megszerzem a többség jóindulatát és jóváhagyják nekem a Pók-ház irányítását, ami a birodalom egyik legnagyobb seregével büszkélkedhet. Nem kevés hatalom és felelősség fog így rám hullani, azonban a hadvezérré válásommal járó tekintélyt és hatalmat használhatom arra, hogy akár önt is kiemeljem abból az elzárkózásból, amiben idáig a háza tartózkodott. Módomban fog állni megmutatni azt, hogy ön és a serege többre képes, mint ahogyan azt hiszik, hogy sokkal erősebbek, mint gondolják és olyan helyeken is megállják a helyüket, amiket más sötételf házak csak elképzelni sem tudnak. Tisztában vagyok azzal, hogy csak egy kisebb házként van feltűntetve és emlegetve, éppen ezért nem is örvend akkora elismerésnek, mint más, nagyobb házak, és szeretném, ha az ilyen rejtett gyöngyszemek Zevadar halovány napfényére jutnának – tér ki először erre, bár nem kifejezetten tudja eldönteni, hogy Freia mennyire vágyik a feltűnésre, az élre törésre és elismerésre. Mivel az embereknek segített, méghozzá elég eredményesen, feltételezi, hogy szeretné kimutatni a foga fehérét és a karmai élét, és bármennyire nem szeret sejtésekre alapozni, muszáj most minden lapot folyamatosan felfednie, ha el akarja nyerni a nő támogatását. Vagy megszerzi a többség szavazatát, vagy sem, és ezt nem bukhatja el, ha a családját is biztonságban akarja tudni.
- Mint az egyik legnagyobb ház szövetségeseként, az esetleges rosszakarói nagyobb eséllyel fognak visszatántorodni, ám ha elfajulnának az események, támogatást is fogok tudni biztosítani, mind katonai, mind anyagi szempontból. Abban az esetben is hajlandó vagyok támogatni rezidenciát, ha esetleg fejlesztéseket szeretnének végrehajtani - folytatja, bár ezek a szemében inkább csak apróságok, amikről nincs teljesen meggyőzve, hogy annyira meghatározóak lennének. - Szabad információcserét kínálok ennek tetejében, hiszen capitali vezetők egyikeként meglehetősen sok eseményről értesítést kapok, már persze akkor, ha megkapom a titulust. Mivel azonban ön kivételt képez a beszélgetésünk alapján, hajlandó vagyok továbbá a nézeteinket terjesztő tevékenységek tervezetének megosztására is, noha ez garantáltan egy lassú folyamat lesz, elvégre egy zsigereinkbe ivódott jelenséget akarunk gyökeresen megváltoztatni. Megfelelő befolyással azonban ez is elindítható, és így közösen változtathatjuk meg az éjtünde társadalmat, hogy sikeresebbek és erősebbek legyünk a jövőben – hagy egy kisebb szünetet, ha másért nem is, de legalább azért, hogy egy mélyebb levegőt vegyen, mielőtt belevágna egy másik szakaszába a beszélgetésnek. – Megértem azonban azt is, ha nem kíván különösebben közbelépni és aktívan támogatni, viszont úgy érzem, hogy az emberek kisegítésével már most magára hívta a figyelmet, így hiába húzódik meg a birtokán, ha még több nagy eseményben vesz részt, nem fogja tudni elkerülni a figyelő tekinteteket, amik között lehetnek olyan szempárok is, melyek tulajdonosait nem éppen a legjobb szándékok vezérlik. Úgy vélem, hogyha továbbra is folytatni szeretné ezt a fajta, éjtündék számára igencsak... különleges döntéseket, szüksége lesz szövetségesekre, támogatókra, akik gondolata miatt elcsendesednek azok, akik rossz szemmel néznék ennek a háznak a tevékenységét – fejti ki az érvek egy olyan oldalát, mely talán támadó is lehetne, de simulékony és bársonyos hangjával igyekszik puhítani a szavak élén, folyamatosan fenntartva egy békés, ebéd közbeni beszélgetésnek a hangulatát. Semmi agresszió, semmi vádaskodás vagy sértegető hangvétel – csak kellemes, már-már barátinak nevezhető beszélgetés, ahol a következő nap délutánjának eseményeit igyekeznek kitalálni.
- Nem tudom, kikkel kötött bárminemű egyezséget, de szerintem ezen a listán meglehetősen jövedelmezőn nézne ki egy nagy háznak a neve, amely generációk óta élen jár – teszi még hozzá. – Nem mellesleg érdekem az is, hogyha eljön a királyválasztás ideje, akkor egy felelősségteljes uralkodó kerüljön a trónra, aki képes meghozni a helyes döntéseket és nem egy olyan diktatúrát vezetni, amit a legutóbbi királyunk tett, lemészárolva több háznak a népét – komolyodik el jócskán; a vonásai megkeményednek egy olyan jövő gondolatától, amely csak még jobban kárára lesz az éjtündéknek, hangjában ugyancsak ott van valamiféle baljós csengés. – Már egy ideje egyedül Al-Nuszra az, aki hallatja a hangját, se Uráldur, se a harmadik hadvezérünk, aki az ország vezetésére esküdött a király felépüléséig, nem jelentek meg egy ideje, hanem némaságba burkolózva tartózkodnak valahol – vet fel egy újabb problémát. - Bizonyára a hírek nem kerülték el önt, hogy a megmaradt hadvezérünk tökéletes példája a terrort teremtő éjtündéknek, hiszen nem egy helyen emlegetik őt vérszomjasnak és kegyetlennek még a saját seregében is a háta mögött. Nem szeretném, ha idő előtt megtenné azokat a lépéseket, melyekkel a hozzánk hasonló gondolkodásúakat elszakítja a megvalósítás apró lehetőségétől is. Mint ahogyan azt felvezettem, egyedül Al-Nuszra van jelen a politikai életben vezetői pozícióban, és talán Uráldur bármelyik pillanatos visszatérése tartotta idáig őt vissza attól, hogy kijelentse magát királlyá, elvégre rangilag senki sem állíthatná meg... Csak egy másik olyan neves ház élére került hadvezér, aki egyezik befolyásban és hatalomban az övével. Talán nem kell ecsetelnem, mi vár a népünkre abban az esetben, ha egy ilyen alak kerül a trónra, ám mielőtt félreértené a szándékaimat: nem akarok király lenni – jelenti ki szilárdan, és hogy szavainak még nagyobb súlyt adjon, kissé össze is szűkíti a szemeit hideg határozottsággal, amik a beszélgetés korábbi szakaszaiban végig vidám sejtelmességgel csillogtak. – Én csak a legrosszabb végkimeneteltől akarom megmenteni a népünket, és azt támogatni, aki alkalmas a trónra kerülésre, onnantól pedig csak azt a feladatot ellátni, amit a házam vezetése igényel és amit a leendő vezetőnk rám bíz.
Talán Freia már várja azt, hogy megjelenjen az arcán egy halvány mosoly, hiszen a szája újra és újra elkezdett egy finom íven felfelé görbülni, ám ezúttal ez elmarad. Megtartja a komolyságot, ami terveinek legutolsó szakaszában megjelent rajta, így várakozva arra, hogy a nő mit szól mindehhez. Ha mérlegel, akkor tiszteletben tartva a csendet nem sietteti őt a döntéshozatalban vagy újabb kérdéseinek megfogalmazásában, csak türelmesen fürkészve őt. Ha eltart ez egy darabig, akkor maga elé néz, nehogy a figyelése zavarja őt a koncentrálásban ezzel a nagy vizsgálgatással – és ebben az esetben óvatosan Rathalra pillant a saját kíváncsiságából fakadóan, igyekezve leolvasni az ábrzázatáról vagy a tartásáról azt, hogy mit szól mindehhez.

Nem nagyon habozott a fiú, hogy belekezdjen a tervébe. Figyelmesen hallgattam végig amiket mondott, ami bár nem tartalmazott valótlan dolgokat mégis rengeteg gondolat halmozódott fel bennem. Első kissebb szünet tartása során csak bólintok egyet a mondottakra, mást nem is nagyon tudnék tenni hozzá.
Talán még belelátott abba a tervembe is valami ismeretlen módon, hogy szeretném felvenni a kesztyűt és felkerülni a porondra... a rivaldafényre, mert alapvetően arra építi az érvelését, hogy én szeretnék elsősorban előrelépni, ehhez pedig ő hatalmas támogatást adhat. Ebben persze nem téved nagyot. Ténylegesen nagy hátszél lenne a célom elérésére, ha a Pók-ház támogatná az elképzeléseimet, azonban az a baj, hogy egyben a hátszél, hoz egy vihart is. Ha kitör a polgárháború, akkor valószínüleg mi is tűz alá kerülünk, és nem tudom, hogy egyáltalán ez a fiú képes lenne-e nekem adni akkora támogatást, hogy egy nagy csatát is át tudjunk vészelni.
-persze ezekre majd később rátérek, hiszen figyelnem kell erősen, hogy megértsem mindazt amit ajánl. Persze nem fapofával hallgatom végig, hiszen néha mondok egy Értem... Folytassa és hasonlót, másnem akkor amikor kis szüneteket tart, miközben türelmesen hallgatom tovább az egészet. Ahogyan pedig mondja tovább az egészet, akkor jöttem rá egy dologra. Ez a fiú tényleg belecseppent ebbe az egészbe, és nem meri meglépni azt, amit már oly sokan megtettek előtte. Csak simán leülni a trónjára, anélkül, hogy érdekelné, hogy ki- mit mond. Végül aztán befejezi a mondandóját egy nagy fordulattal a végére, amire felkapom a tekintetemet, és mielőtt én belekezdenék a mondandómba a tábornokom az aki magához ragadja a szót.
-Engedelmükkel...-melyre azonnal bólintok, és ő rögtön bele is kezd a dologba: - Nos én úgy látom, hogy a kastély és úrnőm is azon gondolkodik, hogy vajon érdemes-e éppen most meglépnie azt amit már oly régóta őriztek az ősei. Eddigi stratégiánk az volt, hogy kivártunk és a háttérből kimaradva a nagy háborúkból voltak képesek a nagyurak és az űrnő is túlélésre vezetni a házat. Úgy vélem, hogy ez sokáig alkalmas volt a megoldásra sajnos azonban Úrnőm azt kell mondjam, hogy a kialakuló helyzet megköveteli, hogy valami lépést tegyünk a vég megelőzésének okán. Így ha megenged egy javaslatot, akkor én kezdésnek egy béke egyezményt javasolnék, ami szerintem másnem a két félnek egy kielégítő egyezség lenne.-erre csak bólintottam, majd én vettem magamhoz a szót:-Nos ebben igaza van Tábornok Úr, köszönöm a megjegyzését és a háttér tisztázását a mi részünkről.-na nem mintha nem ez lett volna megbeszélve előre.- Mindaz amit Dagnír Úr mondott az egy az egyben igaz volt. Úgy vélem ideje lenne nekünk is vállalnunk szerepet ebben az egészben. Azonban van pár aggasztó tény is. Hiszen a sok elmondott dolog nekünk igenis nagy akadályokat jelenthetnek.-mosolyodom el egy pillanatra, hogy alátámasszam, hogy az elmondott dolgokat komolyan gondolom, hiszen mielőtt elkezdem a tekintetemet újra komolyra veszem, miután bólinottam a tábornok felé.
-Gondolom azt mindenki belátja, hogy egy erős szövetséget létrehozni nem nehéz, azonban annak fenntartása és győzelmének biztosítása az ellenfelekkel szemben már máris hatalmas problémát jelent. Amire itt gondolok, az az, hogy kétféle stratégia létezik egy két oldalú háborúban. Vagy a leggyengébbet szedik ki először a szövetségből, vagy pedig a legerősebbet. És ahogyan eddig hallottam a Sárkányház és a többi neves Légió főnök akiknek a nevét említette, mind erősebbek nálunk, ezzel egy egyszerű következtetést vonva le nekem, hogy az első csata jó eséllyel itt a birtokomon fog lecsapni. Erre kellene nekem egy erős és jó biztosíték, hogy mindenképpen megkapjuk azt a tőkét és erőforrást, ami kelleni fog a védekezéshez.-itt egy kis levegővételre tartok szünetet, mire a tábornokom kis is használja az alkalmat.
-A támogatása például jól jönne az erődrendszer fejlesztéséhez, esetleg emberi és nyersanyagbeli támogatásokkal, még a háború előkészületi szakaszában.
-Pontosan, ezzel arra célzunk, hogy már most kérnénk akkor olyan támogatást, amivel észlelhetnénk, hogy komoly a szándék, mert hát a Pók és a Sárkány házzal ellentétben nekem csak egy kastélyom és egy birtokom van, amire tudok támaszkodni. Annak az elvesztése katasztrofális lenne rám nézve.-néztem rá újra Dagnírra mélyen a szemébe: -És értem, hogy a népünk alatt a teljes Self társadalmat érti, én is fontosnak tartom, de nekem, mint ennek a háznak az Úrnője elsődleges célom a házat fenntartani.-Ezután picit megpiszkálva magam előtt a madártollat, amit írónnak használunk folytattam egy másik gondolattal: -Másik ami aggályokat épített fel bennem a királyi pozícióra tett kijelentése. Gondolom már van személy akit szívesen fogadna, mint trónjelölt. Kiváncsi vagyok kire gondolt.-tekintettem a tárgyalófeleken körbe, végül megállítva a tekintetemet Dagníron. Kiváncsi vagyok, hogy esetleg szóba jöhetek-e én is...

Dagnír


Mivel Freia nem állítja meg a beszéde során, hanem türelmesen hallgatja végig, hagyva, hogy a gondolatai összességének végére jusson, elkönyveli ezt egy kezdetleges nyitottságnak és érdeklődésnek. Nem mintha fordított helyzetben ne venné komolyan az ilyen felajánlásokat, hiszen jócskán előrébb lendítheti magát a karriert és a társadalomban elfoglalt helyet egyaránt. Mondandója befejeztével azonban nem sok híja van annak, hogy egy kis mosolyt mégis megeresszen, látva a nő villanó tekintetét, amiben mintha erősebben lett volna jelen a kíváncsiság és... Valami, valami szikra, amiről még nincs meggyőződve, mit is jelenthet.
A katona megszólalására csak némi késleltetéssel vezeti rá a pillantását – addig Freia vonásain függ a tekintete -, egy halvány mosollyal tudatosítja a tiszt számára is, hogy szívesen meghallgatja az álláspontját. Feltételezhetően ez is a helyi úrnő nézete lehet, hiszen amilyen bánásmódban részesíti a katonáit, nem lenne meglepő a közös cél és egyező hozzáállás, meglátás. A betekintés a ház eddigi módszereibe jó jel lehet, és még mielőtt finoman beleköthetne, ismét kiemelve a korábban elhangzott mondandójának egy részét, a katona is jócskán tudatában van annak, hogy az emberek kisegítése mégis mit eredményezett, eredményezhet.
- Természetesen hallgatom, miféle akadályokról van szó – engedi el magát egy kissé, és ez egy, a korábbiakhoz hasonlóan már látott mosolyban jelenik meg. – Remélhetőleg tudok segíteni azok megugrásában – teszi még hozzá, ezzel biztatva a társaságát, hogy ne köntörfalazzon, mint ahogyan azt ilyen tárgyalásoknál néha szokás. Nem mintha ne szeretné hasonlóan terelgetni a beszélgetést egy ilyen hamis mederben, itt azonban se szükség nincs rá, se idő.
A közölt tényeket és az aggodalom forrásának elárulásával csak bólint egyet; ha ez kell a szövetség megszerzéséhez, akkor nem lesz fukar. Fontos, hogy most a lehető legtöbb házat behúzza és a támogatóiként tekinthessen rájuk, és bár testvére ott van, hogy kisegíthesse, ha túlzásba viszi az anyagi kiadásokat, igyekszik mértékkel költeni, ha azt az adott szövetség vagy egyezség megköveteli, és kész áldozni érte.
A tiszt újabb megszólalásánál ismét a férfira néz, magában megmosolyogva, hogy Rathal mennyivel hallgatagabb, és szinte már mondhatni, hogy fegyelmezettebb is. Nem mintha ez bárminemű problémát okozna, szereti, ha hozzászólnak a beszélgetéshez és rávilágítanak bizonyos hiányosságokra vagy kérdéses megjegyzésekre, nem Al-Nuszra ő, aki levágná aztokat, akik kéretlen-kelletlen beleszóltak a tárgyalásába.
- Nincs akadálya ennek – mondja aztán Freiának egy már-már derűs mosollyal, hiszen ez valahol megkönnyebbülés is, hogy nem valami sokkal nagyobbat kért vagy sokkal aggasztóbbat, ami felett elsiklott az ő tekintete is. Így ő maga is egy kicsit hátradőlhet, hiszen ez a legkisebb, amit megtehet, jelezve a nő és a rezidenciáján lakók felé, mennyire komolyan is gondolta ezt a bizonyos szövetséget.
- Természetesen nem egy kész sereget fogok tudni biztosítani, hiszen a beosztottjaimnak megvan a napi teendőjük és a beosztásuk egyaránt, de ahány dolgos kezet fel tudok szabadítani, akit az aktuális helyén nélkülözhetünk, azt mindenképp ide fogom küldeni, hogy a visszatérésemet követően felbérelt mestermunkásokat segíthessék – hagyja végül ezt jóvá, nem akarva belemenni olyan részletekbe, hogy a családja és a saját védelme érdekében elég sok mindent át kell szervezni és óvatosan kezelni az átrendeződéseket. Nem beszélve arról, hogy feltűnően sem végezheti mindezt, mert ha túl nagy adományokkal éri el Freia jóindulatát és támogatását, akkor a többi ház is többet fog követelni. Mindenképp figyelnie kell hát a mértékekre, hogy csak úgy tűnjön, csurran-cseppen valami az egyezség megkötéséhez, aminek a végeredménye elég látványos és kifizetődő.
- Így hirtelen nem tudom megmondani, hogy ez hány főt takar, de nyersanyagban szerintem két kocsinyi mindenképp akad, ami bár elsőre nem sok, de a nyersanyagáramlás folyamatosságát hajlandó vagyok elintézni – teszi még hozzá. – Természetesen a létszámról és a nyersanyag mennyiségéről tájékoztató levelet majd küldetem valakivel. Az pedig csak természetes, hogy a saját házának népe fontosabb, ez egyetlen ház vezetőjének sem tudnám felhánytorgatni.
Nem mondaná, hogy nagy megilletődésére lenne a királlyal kapcsolatos kérdés, hiszen látta a felcsillanó érdeklődést a nő tekintetében. A mosolya némileg szélesebbé válik, és egy halk kuncogást talán most először enged el az egész ittléte és beszélgetés alatt. Semmi rosszindulat nincs ebben, csak a puszta szórakozottság.
- Talán nem fogja elhinni, de nincsen még senki – mosolyog tovább, de tekintetében ott ül a komolyság. – Ha rajtam is fog állni a későbbiek folyamán, hogy ki kerül az emlegetett trónra, akkor biztos akarok lenni abban, helyesen döntök. Értelemszerűen nem akarok egy olyat látni az élen, aki nem érti a dolgát vagy aki rövidtávon megbukik uralkodónak lenni, és így mindenképp szeretném tudni, hogy az egyes jelentkezők miféle képességekkel rendelkeznek, elég karizmatikusak-e ahhoz, hogy képes legyen vezetni a sötételfek egészét, hogy elég szigorú-e azokkal szemben, akik vétettek ellene vagy egyenesen elárulták – tálal újra, amit valószínűleg más sötételf szájából nehéz lenne elhinni, az eddigi beszélgetés elég erősen alapozhat, hogy hihető legyen. – Nézhetnénk akár úgy is, hogy én jót mosolygok a versenyzőkön, ahogy erőlködnek, de engem is biztosan meg fog izzasztani, már csak azért is, mert adott esetben az én vállaimat fogja nyomni a döntés súlya – tart egy kis szünetet, hagyva, hogy a mosoly egy kicsit szélesebb legyen. – Miért, talán érdekelné a pozíció? – dönti félre egy kissé a fejét.

Hogy őszintén bevalljam az, hogy a tábornokomat is hagytam szóhoz jutni a tervem része volt. Kiváncsi voltam vágni fog-e hozzá pofákat, ezzel is levonva azt, hogy valóban az egyenlőség és a tisztelet alapú társadalom pártján áll-e. Egy apró mosolyt fedezek fel rajta semmi mást, ami sajnos nem elég ahhoz, hogy alátámasszam a gondolataimat. Látszólag eddig elhitettem vele, hogy már elhiszem amit akar, pedig még van egy fenntartás bennem a dolog kapcsán. De erre még később kell visszatérnem. Ahogyan az aggályaimat kifejtem neki örömmel bólint rá arra, hogy mestereket küld ide hozzám, és remélem titkon, hogy ki is fizeti őket, nem csak ideküldi... Viszont a két kocsi nem túl sok nyersanyag, pláne nem kőből.
-Remélem sikerül leszervezni a dolgot, mert ahogyan mondta a két kocsi az nem túl sok nyersanyag valóban.-teszem hozzá egy pillanatnyi szünetet tartva, hogy észrevegye a célzást, erősen. -Viszont aki a kicsit nem becsüli a nagyot nem érdemli, szóval egyenlőre ezt elégségesnek találom. Viszont remélem cserébe, akkor leköthetjük a szerződésben a két oldalú hadsereg támogatást is. Mondjuk tíz százalékban?-nézek fel a kérdés után rá, hogy mit szól ehhez, hiszen bár a tíz százalék nem nagy szám, de az a mi létszámunkat figyelembe véve az ő részéről egy legalább öt, sőt tízszeres mennyiségű ember.

Ezután miután minden részletet megbeszéltünk a királyi címről is szó esik. A kijelentésére, miszerint még nincsen senki egy kicsit felpillantok. Egyben meglepődve, egyben megnyugodva, hogy még akkor senki nincsen kitűzve előre, így még nekem is esélyem van rá. Viszont a kereszt kérdésre nem számítok. Tudom jól, hogy az egész csapda és belemenni kár, sőt egyenesen ostobaság azután, amit eddig megbeszéltünk, de nem tehetem meg, hogy ne pedzegessem a témát...
-Ami azt illeti gondoltam rá, hogy én is elindulnék az úton, azonban ahogyan mondta is, nem egyszerű és nehéz feladat, így egyenlőre még nem mozdultam ilyen irányba a self közéletben.
-a selfben nem, a kontinentálisban igen. -Úgy vélem viszont, hogyha azt akarom, hogy érvényesüljön az akaratom, akkor azt magamnak kell érvényesítettnem, még akkor is, ha emiatt nagy súlyt kéne a vállamra venni. Legyen az bármilyen nehéz, az egyén érdeke maradjon a közösség érdeke utánra ilyen értelemben.-teszem hozzá, egyben megszólva őt a szavai miatt, egyben tesztelve őt.

Dagnír


Meglehet, hogy nem kéne, de egy kissé mulattatja a nő célozgató akaratossága, amit szerencsére nem visz túlzásba. Bárki más kevesellné azt a mennyiséget, amit most kitűzött, de...
- Nem szeretném, ha egy kész karavánra felfigyelnének akár más nemesi házak, akár más, a társadalmunktól elfordultak – jelenti ki a tőle megszokott halvány, visszafogott mosollyal. – A csurran-cseppen megoldás folyamatosságával kevesebb lesz a feltűnés, hiszen rengeteg kocsi indul el Capitalból és érkezik oda, és néha még egyenesen a bányákból rendeltetek ide nyersanyagot, hogy elterelő változatosság is legyen – egészíti ki a jelenlegi szűkmarkúság indokaival. - Feltételezem, nem akarja egyelőre, hogy a kelleténél nagyobb figyelem irányuljon erre a házra még idő előtt, de mielőtt elfogynának a kövek, már itt lesz a következő szállítmány, ezt megígérhetem – szélesedik egy kissé a mosolya, mintha csak bátorítana vagy biztosítana ezzel is. A szekértolvajok esetleges lecsapását inkább fel sem emlegeti, mert bár Capitalból hiányzott néha egy-egy szekér, ami a mocsárvidékről érkezett, illetve más településekre sem érkezett meg különböző időpontokban, a házakhoz tartó ellátmányt nem nagyon kötötték el... Talán az őrzöttségük miatt? Mindenesetre úgy tűnik, az ide vezető útvonalakat nem fenyegeti ilyen veszély, ettől függetlenül a szállításhoz kellő katonákat nyilván biztosítja. Lehet, őket is inkább valamiféle egyszerű katonai öltözékbe parancsolja, mellőzve a ház címerét...
A szívélyes mosoly változatlanul marad az arcán a számot meghallva, gyorsan átgondolva, hogy ez mégis hány főt takarhat a két fél részéről – értelemszerűen a ráeső szám jócskán nagyobb, de annyival nagyobb is a serege. Magában jót kuncog, hogy milyen szinten akarja bebiztosítani magát Freia – sokan nem is gondolnának ilyen megoldásokra, a falak megerősítésére legalábbis, túlságosan bízva abban, hogy a régóta álló kastélyaik tartani fognak egy rom idején. Meg emelett bíznak abban is, hogy a megfelelő hadvezér támogatásával nem érheti őket semmii vész... Nem mintha ne ezen ügyködne; igyekszik majd békésen elintézni mindent, hiszen akármilyen kicsi is legyen egy támadással a veszteség, az mégiscsak veszteség, amit fel lehetett volna használni másra.
- Nincs kifogásom – szól aztán. – Tíz százalék – bólint rá, és erről a részéről a többi háznak egyébként sem kell tudniuk, és olyan nagy ház Al-Nuszráén kívül meg nincsen, aki több házat is megtámadhatna ugyanabban az időben. Nem mintha várna a hadvezértől támadást, aki jóformán egy lakostállyal odébb tartózkodik, és ott vannak a néhányéves gyerekei is, bár... Al-Nuszráról van szó, ha egy ilyen felmerült krízishelyzetben meg is fenyegetnék azzal, hogy a feleségét és a gyerekeit kivégzik, nem fogja meghatni.
A gondolatokat elsöpri erről a nyomasztó témáról, hiszen egyelőre se bizonyíték nincs arra, hogy ilyen végkimenetele lesz mindennek, és nem is jós. Nem kéne magát ilyen aggályokkal terhelnie, inkább attól kéne tartania, hogy otthon minden rendben van és Al-Nuszra nem kezdett el mozgolódni – vagy egyenesen nem arra vár-e, hogy eltegye láb alól.
A király kilétének előkerülése már több szórakozással jár, hiszen ő maga tényleg csak az első sorból fog nézni, hiszen ő nem vágyik a trónra, sok más, nagyobb hatalmat akaró éjtündével ellentétben.
- Természetesen megfelelő tekintély és elismerés híján még támogatóval sem lehet túl sokáig a trónon maradni, persze ez függ az uralkodás típusától is – utal a korábbi tisztogatásokra, amit a trónra lépése után nem sokkal kómába eső király intézett a saját hatalma megszilárdításában. - Tételezzük fel, hogy uralkodni szeretne, és a saját elveit akarja érvényesíteni a trónra kerülésétől számítva, mely a jelenlegi beszélgetésünkből leszűrve egyelőre a katonák egységes tiszteletének megteremtése és az egymás fenyegetésének, megölésének megszűntetése diplomatikus, harcmentes módon. Az idáig csendes, elvonulós életformája miatt azonban nem fogják ezt sokan elfogadni, főleg azok nem, akik a gyökerekhez ragaszkodnak, legyenek akármilyen kicsi intézkedések, hiszen nem volt jelen a sötételf mindennapi és politikai életében, nincs mit mutatnia, amire hivatkozva meggyőzhetne másokat és elfogadásra bírná az arrogánsabb házvezetőket. Hiába, hogy a saját háza jól működik, a nagyközönség előtt nincs bizonyítás, keményen fogalmazva, ami még a semleges házakból is ellenszenvet válthat ki. Elvégre minek akarnának egy olyan személyt szolgálni, akinél más házak vezetői többet tettek, aki már bizonyított? – gesztikulál közben a kezeivel finoman, néha megemelve, néha kissé széttárva, de mindig visszatéve az ölébe őket, kényelmesen összefűzve azokat, ha egy-egy mozdulatsorának vége. – Ha pedig a közérdeket akarja szolgálni, akkor a birodalom szolgájává és bábjává válik, nem uralkodóvá, az én meglátásom szerint, főleg az arra való tekintettel, milyen is az aktuális sötételf társadalom: áruló és gyilkos, és a többség érdeke az lesz, hogy maradjon ez a rendszer, hiszen mást nem ismernek és másban nem is tudnak gondolkodni. Ha engem kérdez, én az arany középutat látom megoldásnak, ahol a sötételfek képesek lesznek fokról fokra megválni a régi hagyományok és szokások rosszabbik és nem kifejezetten jövedelmező felétől, befogadva az újakat, melyek előrébb viszik a társadalmunkat, ahol az uralkodó ad is és vesz is.

-Szerintem ebből a dologból nem lesz probléma még egyenlőre, hiszen a terveink és a várható események még jó eséllyel évekig nem fognak a köztudatban felháborodást kelteni.-teszem hozzá a karavánokhoz és bár nem tetszik, hogy ennyire rejtegetni akarja a velem kötött szövetséget egyenlőre nem tudok ellene mit tenni. Lehet, hogy fontolóra kéne vennem a több lábra állást is, kitudja?
Na meg aztán arra elég könnyen is rábólint, hogy tíz százaléknyi sereget bocsájtunk egymásnak rendelkezésre, ami egy kicsit nekem gyanús, hiszen vagy nem tudja a pontos számokat... Vagy... ennyire kellene neki a szövetséges?-bólintom félre a fejemet egy röpke pillanatra, hiszen nem akart még alkudni sem a dolgon, és bár egyenlőre nem látom, hogy neki mi előnye származik ebből, lehetséges, hogy később fog ez felszínre kerülni.
Az utolsó téma amit megvitatunk az pedig a király személye lenne, és elég hosszasan is fejtegeti a témát, amit én érdeklődve figyelek.
-Ebben van valami, de ugyanakkor nem szabad azt sem elfelejteni, hogy ellenben sok házvezetővel nekem így rossz hírem sincsen. Sőt tudomásom szerint ami keveset lehet tudni rólam a fővárosban az alapján egész jó hírek terjednek rólam, nem véletlen érkezett pár család a birtokomra a múlt hónapban sem.-teszem hozzá neki, majd felteszek egy kérdést, miközben egy apró megjegyzéssel is élek a szövetséggel kapcsolatban: -Én részemről akkor minden jónak tűnik, úgy vélem meg is köthetjük hivatalosan is az egyezményt, ameddig a tábornokom megírja a dolgokat, addig viszont lenne egy kérdésem, ami lehet, hogy kicsit megbotránkoztató is lehet...-bólintok a tábornoknak, ha nincs Dagnír ellenére sem, hogy aláírhatjuk a szerződést, hogy kezdheti, majd folytatom a gondolatommal, ami egyben kérdés: -És mi lenne ha uralkodó helyett egy házak vezetőiből álló tanács vagy gyülekezet döntene a fontosabb ügyekben? Mi a véleménye erről?

Dagnír


Egy pillanatig láttatni engedi kissé szélesebb mosolyát Freia reménykedő szavai hallatán, amiből szinte süt a naiv hozzáállás. Érződik rajta, hogy fogalma sincs a városi házakról, arról, hogy ki is van kirendelve annak ellenőrzésére, illetve hogy mennyire képes szemmel tartani az általa kinézett személyeket. Nem szeretné abban a kellemetlen helyzetben találni magát, hogy a feltűnően nagyobb mennyiségekkel felkelti Al-Nuszra érdeklődését, ami egy leendő szövetséges ellehetetlenítését, rosszabb esetben eltiprását eredményezné. Nincs erő és hatalom híján most, hogy várhatóan megkapja apja helyét, ugyanakkor az egyik vezető hadvezér kiszámíthatatlan viselkedése felett sem hunyhat szemet. Ezen felül is mindenképp örülne annak, ha többen csatlakoznának a Pók-házhoz, legyen akármilyen kicsi is a létszámuk vagy erejük - hosszútávon számít, főleg, ha a vérontásra is sor kerül.
- A Pók-ház tekintélyes, így én nem az általános, egyelőre alaptalan felháborodástól tartok, hanem attól, aki közelebbről szemlélheti a városban zajló eseményeket néhány iraton keresztül. Ismerem őt annyira, hogy tudjam, ami felkelti az érdeklődését, nem ereszti, és egyelőre nem vagyok meggyőzve arról, mennyire tekinthetem szövetségesként – magyarázza, kissé tágan fogalmazva a személy kiléte kapcsán, akinek ugyan nevét nem említi, ha a nő tisztában van a rangi elosztással, a nagyobb házak vezetőivel, nem lehet kérdés a számára, kire gondol. Sokan egyébként sem dacolhat a Pók-házzal – egyedül legalábbis -, csak a Hidra-ház, amelynek most Al-Nuszra a vezetője. Várhatóan pedig ő is lesz az, aki az éjtünde társadalom változtatása során a legtöbb fejtörést és bonyodalmat fogja okozni, hiába üldögél most nyugodtan a babérjain.
– Nem szeretném alábecsülni az esetleges ellenfeleimet és elbizakodásomból kifolyólag elhamarkodottan dönteni, ami mindkettőnk számára szerencsétlen végkimenetelt eredményezhetne – teszi még hozzá, noha talán nem a legjobb megmozdulás megosztani a tartását egy másik nagy háztól. A legtöbb házfő nem veszi jónéven a félelem kifejezését és hajlamosak lennének az elpártolásra, viszont az  Alkony-ház másnak bizonyul: az ideológiájuk különbözőségéből kiindulva nem tartja valószínűnek, hogy a Hidrákkal próbálna meg szövetkezni Freia. Nem beszélve arról, hogy Al-Nuszra saját magát támogatja, nem másokat, de még így is kellemetlen tüske a köröm alatt...
- Vagy csak nem mondják még a rossz híreket – felel a saját meglátásával, amikor a különféle házakról alkotott véleményekre terelődik a szó. – Talán korábban említettem, de ha nem, akkor most előhozakodok vele: az embereknek biztosított segítsége a városuk felszabadítása során sok kétséget hagyott maga után, hiszen ez nem éppen egy szokványos eset. Tekintettel házának elzárkózó természetére és arra, hogy idáig nem hallatta a hangját, csak még inkább növekedhet az aggodalmuk a hirtelen fellépés miatt, sőt, meglehet, még ki nem mondva magukban próbálják megfejteni ezen döntésének miértjét. Nem találnám meglepőnek, ha az emberekhez való átpártolásra jutnának végeredményben – magyarázza talán hosszadalmasabban, mint kellene, de fontosnak véli, hogy megértse a másik az álláspontot és azt, hogy a vélemények valószínűleg csak részben jutnak el hozzá. Vagy inkább csak azt hagyják eljutni hozzá, amit más házak nem tartanak túl nagy titokban... – Természetesen ezek csak spekulációk, de amit nem akarnak visszahallani, azt nem mondják el, népünk tagjai ugyanis jobban féltik saját magukat, minthogy a nagy képet kezdjék el meglátni. Hangosan senki sem fogja kimondani, melyik házról mi a tényleges véleménye, ha az kivívja más házak ellenszenvét – ereszt el egy könnyebb mosolyt, egyfajta lazításként a téma komolysága mellé. – A bálra való eljövetel azonban jelezheti sokak számára, hogy érdeklődik a sötételf politikai élet iránt, hogy bele kíván szólni a sötételf birodalom életébe annak érdekében, hogy előrébb juthassunk, ezáltal a hírnevét is elkezdheti aktívabban kiépíteni – int egy finom mozdulattal, mintha ezzel is csak nyomatékosítani akarná, mennyire jó lehetőség is adatott Freia számára.
Ha a hadvezérasszony továbbra sem lát semmi olyat, amelyet kifogásolhatónak vélne, akkor egyetértőleg bólint mind a megállapításra, mind a szövetségkötés tartalmának megírására. Meglepően könnyen zajlott ez a beszélgetés, és bár tagadhatatlanul felmerültek olyan témák a társalgásuk során, amik igencsak forróvá tehették volna más körülmények közt a talajt, szerencséjére volt Freia hasonló gondolkodása. Más házvezetők teljesen más hozzáállást igényelnek.
Érdeklődőn fürkészi őt, mikor egy szünetet hagy a következő kérdése előtt, aminek tartalmát már-már humorosnak találja.
- Optimista elképzelés, de ha működne, akkor nem tartana az éjtünde birodalom ott, ahol – válaszol, megtartva a barátságos, könnyed hangszínét annak ellenére is, hogy nem sok választja el a sötételf társadalmat, hogy a rebesgetett leendő belviszály ne csupán rebesgetés maradjon. – Mióta a király mély álomba merült valamilyen titokzatos mágia vagy átok miatt, mint tudhatja, azóta a három legnagyobb ház vette kezébe a vezetést, míg a király fel nem ébred. Történetesen mostanáig sem ébredt fel, a három házból egy vezetője hosszú ideje távol tartózkodik, egy másikról információk sincsenek, egyáltalán mit csinálhat... – közli a közismert tényeket, megnevezni nem nevezi meg őket szóban, ugyanis köztudott Uráldur hosszadalmas távolléte és a határokért felelős Saraven eltűnése egyaránt. – Ha pedig a döntéshozók létszámának bővítése merülne fel, akkor az alapvető éjelf mentalitást figyelembe véve mindannyian a saját érdeküket keresnék az intézkedésekben és nem azt, mi vezetné előrébb a népünket. Véleményem szerint ez nagyban hátráltatná a fejlődésünket és a sötételf nemzet felemelésének terveit, így ezek alapján én nem tanácsolom egy olyan tanács megteremtését és kialakítását, mely összejövetelekkel vezényeli a birodalmat. Ugyanúgy kérdésessé válna emiatt, hogy mi vagy ki határozza meg a bekerülést, hogy miért hallgassanak azokra, akik meghatározták mindezeket, valamint hogy mégis ki hozza meg a végleges döntést esetleges viták esetén, amit idáig a trónon ülő király mindig megtett... – tárja a nő elé a véleményét ezzel kapcsolatosan. – Más az, természetesen, ha a király a saját döntéseiről kéri ki mások véleményét és azért kerül létrehozásra egy ilyen közösség, hogy véleményezzék az intézkedéseket, nagyobb rálátást biztosítva az uralkodónak, mivel is járnának a döntései.