/Megküzdeni a hétköznapokat!/

Már eltelt egy-két hét, mióta visszajöttek Yrchbe a Murdahot kísérő harcosok. A menekülők megmentőjeként tisztelt Hraman talán nagy reményeket táplált az iránt, hogy amikor visszatér vezérük, majd ismét összeszedi a népét erős kézzel, bár a sötét elffel való szövetségét nagyon rossz szemmel nézte valószínűleg és még az is megeshet, hogy neheztelt rá emiatt.
Ám az élet nem lett ennyivel könnyebb számukra, a régi knuut halála mellett saját vezetőjükkel történtekkel is szembesülniük kellett. Bár a megmaradtakban valószínűleg büszkeség áradt szét a tudatra, hogy egy közülük minden orkok urává vált, de a gyász mindenre rátelepedett.
Az egykor vagy 5-700 fős község mára csak 20 fegyverképes férfiból és 40 körüli asszonynépből állt a néhány gyerek mellett. A sötét elfek nem bíztak semmit a véletlenre. A visszavonulási útjukon az északi felén lakók nagy többségét szinte azonnal lemészárolták, mikor -szerintük- elárulták a szövetséget és rájuk támadtak az oughwariak. Csak néhány fiatal lányt ragadtak el magukkal, hogy aztán nyílzáporban részesítse a túlerőben lévő had a maradék falusit.
Szörnyű nap volt és ennek emlékét még mindig őrzik a leégett házak feketéllő helye a földön. De új életet kellett kezdeni és megpróbálni talpra állni. Újra elindulni vadászni, begyűjteni az ehető növényeket, hogy táplálják az új generációt.
Néhány ork érkezett a területükre, a szomszéd faluból jöttek. Ki tudja, hogy fogadják majd őket? Most csak annyit tudnak, hogy egy hegyi ösvényen kutatnak egy csoda szép szarvas nyomai után, amit már napok óta üldöznek. Hátukon íj, kezükben dárda és fel vannak szerelve még az egyikük egy kis baltával, a másikuk buzogánnyal. És nem félnek beverni annak a kobakját, aki fel meri vetni nekik, hogy nem a saját vadászterületükön járnak. Ők bizony onnan indultak el és a csodaszarvas volt az, aki engedély nélkül lépte át!

Viridiel karaktere nincs a helyszínen



Fiatal volt még Hraman ahhoz, hogy a menekülők gondjai és felelőssége a nyakába szakadjon. Nem is akarta ennek terhét hordozni csak addig, míg visszatér a törzs vezére és átadhatja neki, a bosszúállás lehetőségével is, hiszen úgy gondolta, hogy Murdah, ha megtudja mi történt, azonnal a gyilkosok és emberrablók után ered.
Nem volt még elég tapasztalt ahhoz, hogy felmérje, talán nem kéne a maradék harcosokat is a halálba küldeni, hanem most azzal kell foglalkozni, hogy a nagyon megfogyatkozott törzs biztonságba kerüljön, míg újra megerősödik. Legalábbis most, hogy saját szemével látta mit művelnek a sötét elfek, akik elvileg a „szövetségeseik” voltak!  Még elégedett is lehetne, hogy neki lett igaza, aki magában úgy gondolta soha nem lett volna szabad lepaktálni velük, de hogy lehetne akár egy hangyányi is benn ebből az érzelemből, mikor látta a büszke harcos társait elesni, asszonyokat meggyalázni, gyerekek torkát elvágva! Dühös volt és kétségbeesett! Csak a vezérre várt, mikor a katonák elvonulásával összegyűltek a megmaradtak a falu még mindig füstölgő romjai között.
Aztán megérkezett az újabb csapás híre, mely szinte letaglózta és az asszonyok halottsirató éneke és kiabálása alatt csak mereven bámult ki a fejéből. Még százan sem maradtak, abból is talán csak 20 férfi, aki elbírja a fegyvert. Gyerek alig maradt és ez még rosszabb volt, mint bármi más. Ráadásul az öreg knuut is meghalt, Hraman-nak fogalma sem volt mi lesz.
A megmaradt orkoknak viszont vezető kellett, iránymutatás és mivel a harc során tisztességgel helyt állt és a menekülők nagy része neki köszönheti az életét a legnagyobb megdöbbenésére a törzs, őt választott meg vezetőnek. Ha a sámánjuk megmenekült, akkor majd a szellemekkel is „jóvá kell hagyatnia”, de egyelőre annak is nyoma veszett.
Az életnek menni kellett tovább és az ifjú harcosnak is fel kellett nőnie a feladathoz. Szinte napok alatt vált komoly férfivá a fiúból. A sámán egyik hátrahagyott és életben maradt tanítványát nevezte ki új varázslójuknak, és próbálta a minden napokba irányítani a kis közösséget, de szívében még mindig lángolt a bosszúvágy.
Aztán a vadászok hozták a hírt, hogy egy másik törzs tagjai az ő területükön hajtják a vadat. Amúgy is sovány volt a készlete a törzsnek, nem hagyhatták, hogy azt a keveset is más vadássza le.
Hraman meg mert volna rá esküdni, hogy mivel már tudják mi történt velük, csak az alkalmat akarják kihasználni. Az orkok szokásaiban nincs helye a gyengéknek. Bár nem akart újabb konfliktust, meg kellett mutatniuk, hogy bár kevesen vannak, attól még erősek maradtak.
Magával víve két harcosát, így maga vágott neki, hogy tisztázzák a helyzetet egyszer és mindenkorra.
Hasonló felszereléssel érkeztek, mint a hegyi ösvényt járó másik törzs vadászai, csak Hraman buzogány helyett egy kisebb fejsze volt az övébe tűzve.
- Üdvözlet vadászok! – lépett a tisztásra, ahol a két idegen egy tábortűz mellett üldögélt és egy nyulat fogyasztottak. – Úgy látom eltévedtetek, ezért szívesen visszakísérünk benneteket saját földetekre.

A két ork szerencséjére nem kellett éhezniük az üldözés alatt, noha ezen a vidéken már hozzá szokott az itteniek szervezete ahhoz is, hogy sokáig koplalniuk kell. Ám ha nem is a kívánt nagy vad, de eléjük került egy nyúl üreg, ahonnan hamar kihúzták a kis jószágokat.
Ügyes vadászok voltak és a kölyköket már megették, a szülőket sütögették akkor, mikor a három alak felbukkant. Fintorogva vágtak pofát az élen járó kölyök mondataihoz, álmukban sem gondolták volna, hogy a terület urával találkoznak, hiszen azok nagy darab és általában idősebb férfiak szoktak lenni. Ezt a mitugrász fiút meg -úgy nézik- tán még ők is két vállra fektetnék. Kelletlenül kászálódott fel az egyik és mordult fenyegető alakjával rájuk.
-A vad, amit üldözünk, az a mi területünkről szökött át ide. Minket illet a leölésének a joga.
*A társa még ültében felnézett és baljós szemekkel méregette hirtelen társát, akiben semmi diplomáciai érzék sincsen. Pedig ha közülük nem kerülnének ki tán az egész kontinens legjobb tárgyalói, akkor nem igazán tudnák fenntartani a rivalizáló törzsek közötti összhangot és simítani el a konfliktusokat. És a knuut nem tudná rávenni már generációk óta más fajok képviselőit, hogy a portyáik ne fussanak véresen öldöklő háborúban. Bár butáknak tartják őket mások, igazából bámulatosan jól értenek a politikához.
-Mi kezdtük meg a vadászatot. És ha mi öljük meg a szarvast, akkor miénk a préda. De ha akartok, csatlakozhattok és akkor osztozunk a zsákmányon.

Már az is vérlázító a sokat szenvedett falu  fiatal főnökének, hogy míg sokan megvonják szájuktól a falatokat, hogy a sebesülteknek, gyerekeknek adják, míg a vadászok újra feltöltik a hidegebb idő rájuk köszönte előtt a készleteket, addig ezek az idegen törzsbéli vadászok jóízűen szopogatják a nyúlcsalád csontjait és semmiféle tiszteletet nem mutatnak, mikor felhívja rá a figyelmüket, hogy az ő területükön orvvadásznak.
Még egyáltalán ne szokta meg Hraman, hogy ő a törzs főnöke, most is inkább a falu vadásza szól belőle, aki tudja, milyen nehéz mostanában nagyvadat ejteni a környéken, hiszen a csatazaj, a füst és a tűz messzire űzte innen őket.
Ő is valószínűleg meglepődött volna az idegenek helyében, hogy ha olyan korú fajtársáról derül ki, hogy egy falu vezére, mint ő, bár amennyien most vannak, még falunak is alig mondhatók.
Ám a szükség törvényt bont, ahogy az emberek mondása tartja, de azt semmiképpen nem hagyhatják, hogy a kevés vadat is levadásszák előttük és Uráldur katonái után Hraman-t nem rémíti meg a kissé fölé magasodó ork harcos, bár a legkevésbé saját fajtársával van kedve egy szarvason marakodni. Viszont népéről gondoskodnia kell és azt is tudja nem fog meghátrálni.
Először azonban mindenképpen a békés megoldást szeretné választani és ehhez, bár nem szívesen, be kell vetnie újdonsült rangját, hátha akkor meghátrálnak az agyarakkal és minden különösebb atrocitás nélkül távoznak. Sajnos nem bízik annyira ebben, mint amennyire szeretné.
- Ezt nem írja elő semmilyen törvény és ez a mi területünk, ahol én vagyok a vezér, én Hraman. – üt a mellére keményen és nem ereszti a szemben álló ork tekintetét. – Nem csak apáink révén, hanem a vér jogán is megharcoltunk ezért a földért. A vad itt van és azért a miénk. Földünk javaiból már így is részesedtetek, mivel a nyulak valószínűleg nem a ti területetekről futottak idáig, vagy tévednék? – teszi fel a kérdést, amire remélhetőleg a helyes válasz is születik. – Ezért nincs osztozás. A sötét elfeket hajkurásznátok inkább, akik talán már a ti törzseteket is megtizedelték. – teszi még hozzá élt adva a szavainak.

Igen bátor a fiú, de nem tehet mást. A februári hideg reggelente mindenki bőrét marja és figyelmeztető jelek a reggelente néha megjelenő fagy, noha hálásak lehetnek az enyhe időnek, hogy még nem derékig hóban vitáznak jelenleg.
-Főnök vagy a fenét! Legfeljebb csak annak az elkényeztetett gyereke! Megmutato... -ragadja erősebben a dárdát és már indul egy lépést Hraman felé, ám hirtelen felugrik társa és hátulról ragadja meg a vállát.
-Mi nem akarunk vitát veletek. Sajnáljuk, ami nem rég a falutokkal történt és nem akarunk visszaélni a tragédiával. Ha szóltatok volna nekünk, jöttünk volna segíteni nektek. Még úgy is, hogy a szövetségeseink és a knuut megparancsolta, hogy ne tegyünk nekik keresztbe ok nélkül.
Ám nálunk már leesett az első hó és nem állunk olyan jól, hogy megengedhessük magunknak, hogy lemondjunk a húsról. Mi békével jöttünk és nem akarunk törzsi viszályt. Ha ennyire háborúzni akarsz a selfekkel, miért nem őket kéred számon, miért jöttek a területetekre? És miért mivelünk akarsz harcolni egyetlen jószágon vitatkozva?
*Ő is kezébe vette a dárdáját, de jóval lazábban tartotta. És oda mentek két lépésnyire a főnök és emberei előtt megállva.

A kényszerszülte vezérség, még ha váratlanul és felkészületlenül érte Hraman-t, hiszen sosem tört ilyen babérokra, legalábbis még eszébe sem jutott, de a kegyetlen végzet, mely majdnem eltörölte faluját a föld színéről a zevadariak jóvoltából, meghozta a felelősséget is, így nem tehette meg, hogy félvállról veszi az előttük álló nehéz időszakot.
A téli készleteiket fel kellett tölteniük és bár kevesebb szájat kellett etetni, a tapasztalt vadászok száma és vészesen megcsappant és mivel mindenük oda lett,a  mit az évben eddig felhalmoztak, most az idő is ellenük dolgozott.
Ezért, amit máskor esetleg elnéztek volna, hogy mások vadásszák le, amit még ők maguk megtehetnek, most sokkal súlyosabban estek a latba.
Tehát, bármennyire is rosszul esett a fiatal törzsfőnek, bizony talán most jött el az első alkalom, hogy ki kell állni, mint magáért, mind a faluért és megmutatni, hogy ifjú létére megilleti a törzsfőknek kijáró tisztelet, amit a fajtársai általában csak az erőben tisztelnek.
És, amit azonnal megtapasztalhatott, ahogy az indulatosabb harcos, máris kétségbe vonta a tekintélyét. És nem hátrálhatott meg! A keze elindult a kardja felé, miközben a két vadászára villantotta a szemét, jelezve, hogy ne avatkozzanak bele, mert akkor tényleg eldurvul a helyzet.
Azonban úgy látszik a másik törzsbéli társa sokkal megfontoltabb és még időben visszatartja a férfit, majd megszólal és Hraman-nak el kell ismernie, hogy sok igazság van a szavaiban, ami el is gondolkoztatja.
- Egyelőre boldogulunk. – vett vissza ő is egy kicsit. – És mi nem akartunk háborút senkivel, éppen elkerülni szándékoztuk azt. – mélyül el a hangja a méregtől. – Ok nélkül, váratlanul fordultak ellenünk és mészárolták le a falut, foglyokat is ejtettek, így ne mond, hogy rajtuk kérjem számon! Azt fogom tenni, amint összeszedtük kicsit magunkat. A törzsfők hamarosan megtudják milyen árulásra képesek az állítólagos „szövetségeseink”. – mondja keserűen, miközben szemmel követi a vadász mozgását, majd kis szünet után folytatja. – Abba viszont igazad van, hogy nem egy szarvason kéne összeakaszkodunk. Legyen hát! Vadásszuk le együtt és osztozzunk a zsákmányon. – bólint rá elvéve a kardjáról a kezét. – Merre láttátok a nyomait? Segítünk felhajtani.

A szomszédok egyre komolyabban vették a szóváltást és már meg is álltak az ifjú törzsfő előtt, mikor a beszélgetés egészen más irányba indult el. Úgy tűnik, az idegen vadászok közül a bölcsebb sokkal jobban le tudta írni a helyzetet és ez már-már nem remélt módon vezetett a vita feloldásához. Hraman elfogadta az ajánlatukat, hogy közös munkának közös gyümölcsén osztozkodjanak majd. És ez mindannyiuknak elfogadható ajánlat volt.
-Csapj a terembe, öcsi! Ez mán beszéd! -lelkesedett a nagy darab marcona.
-Kicsit fentebb láttuk legutoljára egy keskeny ösvényen a nyomait. Nem járhat már sokkal előttünk, amint kicsit pihen, be fogjuk érni. Csak az utunkba került egy nyúl odú és belaktunk belőle! Gyertek, vegyetek belőle ti is! És utána indulhatunk is.
*Jó hír és nem is ok nélkül mondta. Ha kis kajálás után újra nekiveselkednek, akkor pár óra múlva láthatják a legelésző vadat. Amint meghallja a hangjukat, gyors szökkenésekkel megy tovább, egy dárdát elhajítanak utána, de elvétik.
Itt a nagy lehetőség elkapni!

Hraman-ban buzog a bizonyítási vágy és, ha még minden a régiben lenne, valószínűleg már el is fogadta volna a kihívást, még ha jó egy fejjel és kilóval is kevesebb, mint a másik törzsbéli, de most egy maroknyi yrch-it kell irányítania, hogy túléljék a csapást és a telet és ez sokat változtat eddigi magatartásán.
Bár izmai megfeszülnek és mellkasában dübörögve zakatol zaklatott szíve, nem az ösztöneire, hanem az eszére hallgat –ami meglepő módon, a tévhittel ellentétben, van neki – és visszafogja indulatait, hogy ne még több halál öntözze a már megkínzott földet.
Mert az lenne, ha most egymásnak ugranának és miért? Egy szarvasért! Igaz, hogy sok éhes szájat tudna betömni a húsával, de ez nem az utolsó vad az erdőben, hogy élet-halál harcot vívjanak érte. Még akkor sem, ha most még a híres ork büszkeségét is le kell nyelnie hozzá.
Ő a vezér, most neki kell példát mutatnia és valószínűleg egyszer ennek is meg lesz a haszna.
Láthatóan a szavai meghozták a várt eredményt és máris elmúlt a feszült hangulat és a nagydarab lelkesedésére még Hraman el is vigyorodott, megvillantva fehér agyarait. Erősen megrázta a másik törzsbéli kezét.
- Rendben, együnk pár falatot, aztán nézzünk a szarvas után, nehogy végül meglépjen.
A nyúlhús jólesik, de nem időznek sok, hiszen a szarvas nem lebecsülendő ellenfél, így is jó pár órát talpalnak, mire megpillantják.
Viszont nem elég óvatosak, így a vad meghallja őket és máris tovább ugrik, az egyik harcosa utána hajítja a dárdáját, de túl messze van, nem találja el.
- Próbáljuk meg bekeríteni! – javasolja a yrchi törzsfő. – Én és egyik társam igyekszünk elé vágni arról. – int egy emelkedő felé. – Ti meg maradjatok a sarkában. A magaslatról talán nyíllal nagyobb esélyünk van.
Azonnal el is indul futólépésben a magasabb dombra egyik vadásztársával és, ha felértek, akkor Hraman egy magas fára mutat. – Felmászom, hátha sikerül meglőni.
Ha szerencséje van, akkor meglátja a szarvast és erős karjával feszítve az íját, rálő, remélve, hogy ha mást nem legalább lelassítja.

A lakoma kicsi, de annál inkább összekovácsolja a csapatot a nagyvad elejtésére. És az igyekezet még túl is öntött a szükséges mértéknél, elijesztve egy pillanatra az állatot. Ám a szarvas nem érezte azt, hogy veszélyben lenne az élete, már napok óta meg-megpattan ezek elől az őt idegesítő lények elől.
Ám Hraman a saját helyismeretét ötvözte a vadásztudásával és megváltoztatták a taktikájukat most, hogy tudták, körülbelül merre mehetett. Elé vágott egy rejtett úton és az egyik rétet megkerülve felmászott egy leshelyre. A hegy oldalában a téli, csípős, hideg időben a nyílt területen átvágó préda jobban már fel sem kínálhatta volna magát. Az oldalát mutatva, miközben megijedt a yrchi vele jött emberétől és irányt változtatott, már nem tudott újra elszökni. Egy nyílvessző fúródott a bordái közé és hamar bevégezte.
Ahogy hamar történt ez után az is, hogy hárman kibukkantak a sűrűből és örvendeztek, mikor meglátták, hogy sikerült a munka. Övék a hús. Úri orkokhoz méltóan gratuláltak az ifjú vadásznak (vagyis törzsfőnöknek) a lövéshez. És mivel nem akartak összevérezni mindent itt helyben, így neki is láttak, hogy elvigyék a községbe.
Amikor beléptek a faluba, szembesültek csak igazán, hogy mit jelent, ha Zevadar katonái pusztítják el a szülőföldedet. A földön feketéllett még a helye az eltakarított romoknak is, jelezvén, hogy egykor nagy tűz égett ott. Márpedig sok helyen lehetett ezt látni, hiszen a megfogyatkozott lakosságnak nem volt se ideje, se energiája, de legfőbb képen oka sem, hogy minden kunyhót újra eszkábáljanak. Az élelem az ínséges napokban sokkal jobban kellett, annyi kis kaliba lett felállítva, amelyben elférnek a még élők.
A nagy darab melák, aki oly vehemensen provokálta az ifjú törzsfőnököt már az elején, most is azon morfondírozott magában, hogy lenyúzva a bőrt itt hagyják nekik, csak gyorsan ketté vágják rajta a húst és mennek is. Kell az nekik is oda haza, kár kísérteni az ördögöt, hogy maradjanak. Bár Murdah nem az egész rejtett készlettel vendégelte meg Uráldurt és népes kíséretét azon a lakomán, ám az első pillanatra látszott, hogy még a megmaradtakra is nagy terhet rótt a kelletlen vendégszeretet utóhatása.
Neki is látott szorgos kézzel, mikor egy fiatal leány térdelt le mellé a főtéren és mosolyogva ajánlotta fel segítségét. A szépsége elbűvölte őt, nem látott még hozzá foghatót és bizony ki is ment a fejéből -meg kell említeni, hogy elég hamar-, hogy szóvá tegye tervét.
Valahogy ott ragadtak és inkább közösen fogyasztották el a vad húst. Ha a yrchiek úgy gondolják, akár egy kis erdei gyümölcsöt is hozhatnak mellé, nehogy elcsapják a hasukat. És a napi eseményeket, illetve a következő nap kihívásait beszélték meg közben.
-Vezér! A kis Noé eltűnt egész nap. Az erdő szélén játszadozott a többiekkel, de már jó ideje nem láttam. Nem tudná néhány fiatal megkeresni? Félek, hogy valami baja történt. -vetette fel sokadikként a saját búját egy harmincas asszony.

Hraman nem panaszkodhat, hiszen bár vezérnek tapasztalatlan, de ezt nem mondhatja el a vadászatról, ahol soha nem vallott kudarcot. Mindig is sokkal jobban érezte magát az erdőben, amikor űzte a vadat, mint amikor a felelősség a nyakába szakadt és ezt is végig kellett gondolnia, hogy bizony ezzel a soha nem kedvelt politika, a tárgyalások, a ravaszkodás is vele jár majd.
Most is jól számol a szarvas viselkedésével, ezért is sikerül a terve, amikor a csapat egyik felét az üldözésre hagyja, ő és egy embere pedig elébe vág az állatnak és egy magaslatról meg is pillantja a nyíltabb területen, ahol nyilát még egy ág sem térítheti el, így szinte biztos a találat. Nem is okoz magának csalódást és így a többi vadásznak sem. A szarvas két lépés után roskad a földre és mire odaérnek hozzá, már nem lélegzett.
Két embere visszafogottabban, az idegen vadászok viszont nyílt örömmel csapdossák a vállát olyan hévvel, hogy egy ember biztos megroskadna alatta, de Hraman nem bánja, elégedett, hogy húst szerzett törzsének, még ha a felét meg is kell osztania ideiglenes társaival.
Nem volt értelme, hogy itt lássanak neki az állat megnyúzásának és feldarabolásának, így inkább közösen lecipelik a faluba, ahol legalább meleg tűz és ……..a nem túl régi pusztítás  nyomai várják őket.
A fiatal ork főnök elkeseredik újból és újból, ahogy annak a napnak az emlékei, az égő falu látványa, a síró, jajveszékelő asszonyok és gyerekek hangja, a harcosok dühöst kiáltása megélénkülnek lelki szemei előtt.
A bosszú gondolata ismét nagy erővel szorítja össze a gyomrát, de igyekszik elhessegetni, most még nincs itt az ideje. Most túl kell élni!
Láthatóan a két másik törzsbéliben is csak most tudatosul igazán, hogy min mehettek és még mielőtt állnak a yrchiek keresztül és talán a nagydarab is csak most hitte el, hogy mégis csak a falu főnöke lehet a fiatal ork.
Előkerültek a szomorú nők is, bár a vendégekre tekintettel, igyekeztek erőt venni magukon és mindenben a kezük alá dolgozni, ahogy bontották a szarvast.
Aztán mindenki a tábortűz köré gyűlt és halkan beszélgettek, miközben a frissen sült vadhúst fogyasztották.
Hraman nem bánta, hogy Grama, aki szüleit vesztette el a mészárlásban, most barátságosan, szelíd mosollyal társalgott a nagydarab vadásszal. Élni kell tovább!
Merengéséből és pillanatnyi békés gondolataiból riasztották fel az egyik nőstény szavai, amire felkapta a fejét.
- Reggel óta nem látta senki? – vált egyből figyelmessé Hraman. – Miért nem kezdtétek keresni előbb, hiszen ólálkodhat self és vad is a közelben. – hördül fel, hiszen épp elég embert vesztettek, még egy kölyök eltűnése újabb csapás lenne.
Persze nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, de a hideg és az éhség  már ide vonzhatja a nagyvadakat is.
- Magam megyek oda, Ugfad jöjjön velem, a vendégek pedig maradhatnak míg csak kedvük van. – int a két vadásznak, majd maga mellé véve barátját, indul, ahol a gyereket utoljára látták, hogy felkutassa a nyomokat.

A tűz körül egy új szerelem kezd el kibontakozódni. Wirtschaftswund belsejét tehetetlen düh feszíti. Bár igyekszik beszéd témák sorát találni az ifjú ork nővel, de minduntalan úgy érzi, hogy sikerei tiszavirág életűek. Ha fent is tudja tartani a lány érdeklődését, vajon milyen jövő elé nézhet?
Ő elmegy, amint az ebédnek vége és hamarosan csak emlékeiben láthatja viszont Gramát. Nem szeretné kivívni Hraman rosszallását azzal, hogy folyton átjön vadászni. Pedig jó lenne... Szívesen vállalná a konfliktust egy egész törzzsel, ha ezért az ő közelében lehetne.
~De milyen jövő elé néznék? -teszi fel újfent a kérdést magában, miközben az elbűvölő teremtést hallgatja. Igyekszik inkább hallgatni, mint beszélni- Vajon mit gondol majd rólam ő, ha a többiek haragudnak azért, hogy ellopom előlük az ételt? Vajon meglátja-e igazi énemet? Vagy csak egy tuskót, akinek sokan tartanak, egy erejével visszaélőt, aki érzéketlen egy bajba jutott törzs gondjai iránt?
*Vívódik, hiszen tudja jól, hogy még az itt lévő barátjától sem kérhet tanácsot, bár okosabban szokott beszélni. Ám azt gyanítja, hogy az érzelmeik szakítópróbáját javasolná csak, csak... Jól esne neki, ha arra gondolna, hogy majd ő, Wirtschaftswund, eljön az evés vége és elrabolja az imádott választottját. Együtt megszöknek és haza viszi a faluban, ahol új életet kezdhetnek. Ám nem biztos magában. Ahhoz nagyon nagyot kellene alakítani előtte, hogy igent mondjon és egy életre szólóan elkötelezze magát ő is.
Merengéséből egy hirtelen bejelentés riasztotta fel.
-Én is megyek veled! Segítek megkeresni.
*Figyelt fél füllel, így tudta, hogy miről van szó. És nem látták rajta, hogy félszívvel csatlakozik Hramhoz, bár aki nem volt ostoba, az kikövetkeztethette az eddigiekből, hogy jobban esne neki maradni és beszélgetni. Ám talán nem is hitték volna, mennyire dacosan tagadja azokat a vádakat, amiket gondolataiban őróla már megfogalmaztak a jövőben. Nem, ő nem az a fajta, aki csak a bajkeverésért jön át mindig vadászni... majd. De hát ki értené azt meg, hogy másként nem láthatja viszont szerelmét?
Így hát ott akart lenni, mikor megtalálják az eltűnt gyereket. Bármit is tesz majd a jövőben, Grama talán megérti, ha látja rajta a vágyat, hogy látni szeretné. És látja most aggódni egy kis fiú életéért. Meg igazából ő volt Wirtschaftswund, nem az az érzéketlen tahó, akinek kívülről sokszor látszik érdes természetével és megfontolatlan szavaival.
Reméli, hogy örülni fog vendéglátójuk a bejelentésének és ha így lesz, akkor néhány férfival elindulnak átkutatni az erdőt. De ha nagyon nem találnák helyénvalónak, akkor kis vita után inkább itt marad és visszaül a szép lány mellé, hogy tovább beszélhessenek.
Bárhogyan is alakuljon, hosszú kutatásnak néznek elébe és csak este felé láthatja meg az első ork, hogy egy farkas ragadta el a kis hat éves kölyköt. A fenevad hátán csüngött, ahogy körözött vele egy tisztáson, a falka többi tagjának figyelő tekintetétől körbe véve.
-Ez mi lehet? -kérdezi Ughfad a főnöktől.
-Valami sámán lehet a kölyök. És megidézett egy farkast, ahogy a csatában szoktak. -súgja oda a nagy meláknak Wirtschaftswund társa.
-Az nem lehet. Csak tizenkét évesen lesznek azok. És ordítanak. Rájöttünk volna, ha ő sámán lenne.
-Akkor meg még nem bújt ki belőle az ördög. De a farkasokkal beszél. Ez egyáltalán nem normális.
-Szerintem teljesen normális kis krapeknek tűnik. -szólalt meg végre a hős szerelmes is- Csak... -intett vaskos kezeivel a mező közepe felé- Hát na! Hát nem tudom, hogy csinálja.
*Valóban nem tűnt halottnak a kis elcsatangolt kópé. De az alfa nőstény egy alig halható morgásba kezdett, ahogy elnyúlt az ő figyelése. És erre a gyerek is felemelte az eddig álomban szunnyadó fejé és rájuk tekintett. Ember -de más értelme lény sem- látott még olyat, hogy egy farkas egyenletesen körözött volna, hogy álomba ringasson egy hátán lovagló másik faj tagját.

Szegény Wirtschaftswund, ha tudná, hogy az ifjú törzsfőnöknek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy azzal foglalkozzon, mennyire tetszene neki az, hogy csapja a szelet az egyik falubélinek, akkor nem aggódna annyira. Különben is még örülne is, ha gyarapodna a harcosok, vadászok száma, nem hogy bánná. Bár, ha magával akarná vinni a saját törzséhet, annak már kevésbé örülne, de ezt biztos meg lehet beszélni, ha más ilyen jól összemelegedtek, vagy ha Grama is hasonlóan kedvezően állna a dologhoz. Most úgy néz ki, hogy nem zárkózik el a nagydarab vadász közeledésétől, sőt tetszik neki.
Az életben maradtak sem gondolnak haraggal rájuk, hiszen végül is, lehet, hogy rá lesznek még szorulva a tél folyamán, vagy ha kihasználva a gyengeségüket, valaki vagy valami megtámadja a falut, hogy segítséget kérjenek, ráadásul egy fajtabélit sokkal szívesebben vendégelnek meg, mint a legutóbbi hordát, amely nem csak visszaélt a vendégszeretettel, hanem még mészárlást is rendezett.
Harman gondolatai is sokat időznek a sötét had körül, főleg, hogy jó pár foglyot is cipeltek magukkal, akiknek sanyarú sorsába belegondolni sem akart, ha egyáltalán még életben vannak.
Mikor aztán kiderült, hogy úgy néz ki, csapás-csapás után éri szerencsétlen törzset és most még egy kölyök is eltűnt, a fiatal ork keservesen sóhajt egyet magában, de egy percig sem habozik, hogy maga járjon utána a dolognak, mi történhetett.
Csak a barátját, Ugfad-ot szándékozik magával vinni, mert nem akarja még több falubéli életét kockáztatni, csak maradjanak egy bolyban, úgy biztonságosabb, ezért aztán meglepődik a nagytermetű harcos ajánlkozását, aki eddig Grama mosolyába volt feledkezve.
Egy pillanatra elgondolkozik, hogy mit tegyen, jó-e, ha magával visz, de végül is miért ne?
- Hát, ha akarsz, akkor gyere. – bólint végül, azzal felragadja fegyvereit és könnyed futólépésben indul meg, hogy hamar arra a helyre érjen, ahol már tud a nyomokból olvasni.
Ő és barátja jó vadászok és a látottak alapján abban sem kételkedik, hogy Wirtschaftswund is az, így nem lesz gond a nyomkövetéssel.
Azonban még így is meglepően nehezen bogozzák ki, hogy merre is induljanak, sokszor csak az ösztöneik vezetik őket, hiszen egy idő után sajnos, nem a gyerek lábnyomát követik, hanem egy farkasét. Hraman már lelke mélyén gyászol, hiszen egy kölyöknek fegyver nélkül semmi esélye egy éhes ragadozóval szemben.
Aztán mikor végre beérik az ordast, mindannyian döbbenten állnak meg a tisztás előtt, ahol a vadállat nagy köröket írt le, láthatóan egyáltalán nem akart menekülni és a hátán……..a hátán ott feküdt az ork kölyök! A vezért barátja szavai lendítik ki a döbbenetből és kissé lejjebb engedi már önkéntelenül megfeszített íját.
- Csak egy biztos, hogy ott van és a farkas láthatóan nem bántotta. – rázza meg a fejét Hraman a vitatkozók szavába vágva, hogy leállítsa őket. – És az is biztos, hogy ilyet még csak régi mondákban hallottunk és akkor sem egy gyerekről volt szó, hanem felnőtt, erős sámánokról. – teszi hozzá visszaemlékezve, egy-két öreg meséjére.
Hraman kicsit közelebb lépett, mire a farkas morogni kezdett és ekkor a kölyök is felnézett.
- Hé! Kölyök! Jól vagy? – lépett még egyet előre a törzsfő. - Mi történt veled? Megtudod nyugtatni a…..a barátodat? – int a toportyán felé. – Tudsz beszélni vele?
Ha a kölyök egy pillanatra is veszélybe kerül, azonnal használni fogja az íját, nem kockáztat, mégis csak egy vadállatról van szó, még ha igen csak szokatlan körülmények között.

Wirtschaftswund nem attól tart, hogy egy-két esetet még nem néznének el. Főleg, ha a maihoz hasonló az összefogásuk eredménye. De a legtöbb törzs nem véletlen jelölte ki a határait és az itteni hegyek szűkös erőforrásik nem elegendőek még egy falu ellátására sem. Szóval ha annyiszor néz át, mint amennyiszer szeretné látni Őt... Nos, előbb-utóbb sejti, hogy megsokallnák még azok is, akik elérzékenyülnek a szerelmük láttán.
De nagyszerű érzés volt, hogy kirángatta őt ebből a mély kútból, hogy tudott valakin segíteni és elterelte a figyelmét a nyomok követése. De amit végül találtak, az megdöbbentő volt. Volt, akinek ésszel felfoghatatlanabb, másoknak kevésbé felfoghatatlan. De mindenki szerint megdöbbentő.
A farkasháton alvó kicsi szép lassan felébredt és mosolyogva nézte a többnyire ismerős csapatot. Bár az ordasokat zavarta a jelenlétük, de nem támadtak és a kisgyerek végül a kérdésre meg is szólalt.
-Nem bántanak. Ők csak jót akarnak. Unatkoztam és ők játszottak velem. De elfáradtam és Szőrös megengedte, hogy lovagoljak rajta. -megdörzsölte a vezérnőstény hátát és közben ismeretlen eredetű csettintő hangokat adott ki. Erre az egész falka felállt és elindultak lassú, komótos tempóban az orkok felé.
Ha nem lő senki, hamar kiderül, hogy az anyafarkas visszakíséri a csapatával a kis srácot a hátán ülve a faluban és csak az első házaktól úgy száz méterre fekszik le a földre. Innen már Hramanék dolga, hogy tovább vigyék, de a bundás barátok nem mennek vissza. Egész éjszaka ott fognak a földre leheveredve várni.
-Akár hogy is, ez nincs rendjén. Ezek az állatok gonoszak.
-Bundás nem gonosz! Ő a barátom.
-Nem gonosz, így van öcsi! -kócolta össze Wirtschaftswund a haját a fején- Remek vadászok. De honnan tanultad ezt a nyelvet?
-Nem tanultam. Egyszerűen csak így beszélnek.
-De hát ők nem is így beszélnek egymással, hanem vonyítanak meg ugatnak...
-Ők nem értik meg, ha ugatsz. Másként kell beszélned, hogy téged megértsenek.
*Még mindig homályos volt a nagy fickónak ez az egész, de azt már világosan látta, hogy Gramar már várja őt, így nem is foglalkozott többet vele.

Egyelőre Hraman igyekezett a háttérbe szorítani a megdöbbenés okozta gondolatait, hogy vajon ez az egész hogyan lehetséges és inkább azzal foglalkozni, hogy a kölyök minél előbb biztonságban legyen. De ez úgy néz ki, hogy nem fog olyan egyszerűen menni, vagyis inkább, hogy a farkasok és a gyerek is egészen másként gondolják a biztonság kérdését, mint ők.
Arról már egészen elfeledkezett, hogy nem csak a barátja, törzsbéli vadásztársa van vele, hanem „idegenek” is, hiszen látszatra semmiben nem különböztek a sajátjaitól, ugyan úgy gondolkoztak, ugyan úgy ork szív dobogott bennük is, mint benne.
És a látvány is ugyan úgy taglózta le őket és valószínűleg hasonlóan fohászkodtak a szellemekhez, ahogyan ő is fogja tenni, ha túl lesznek ezen.
Hraman keze feszülten szorítja az íját, hogy ha kell nehogy hibázzon, de gyerek tekintetébe nézve, amiben egy cseppnyi félszet nem látott, sőt inkább némi értetlenséget, hogy miért is bántanák őt a szőrös kis barátai.
Lassan rá kell jönnie, hogy a gyereknek igaza van és az ordasoknak eszében sincs bántani őket.
- Szőrös? – néz a szürkebundájú, őt figyelő állatra, aki bizonyára épp olyan bizalmatlan vele szemben, mint fordítva. – Nehogy lőjetek! – inti le vadásztársait közben.
Hallja a furcsa hangokat, amit a kis srác kiad és hihetetlennek tűnik, de a négylábú barátai meg is értik, legalábbis nagyon reméli, mikor közeledni kezdenek feléjük.
Pár pillanat feszültség után a farkasok a falu felé indulnak és ők kis habozás után követik őket. Nem messze a falutól teszik le a gyereket, de nem szélednek el, hanem egy csapatban vernek tábort, mintha valami szelídített kutyafalka lenne.
Elgondolkozva kíséri vissza a fiút a házak közé és figyeli csendben a kialakuló párbeszédet, próbálva rájönni, hogy mi lehet ez.
- Mióta érted az állatokat és tudsz beszélni velük? Vagy csak a farkasokkal megy? – kérdezi végül ő maga is, mielőtt visszaérnének a tábortűzhöz és a gyerek anyjához, mert akkor már nehezebb lesz és egyelőre nem döntötte el, hogy ezt a hírt közölni kell-e a többiekkel, bár valószínűleg nem lehet titokban tartani.
És arra is kíváncsi, hogy a kölyök anyja, vajon kitől is volt lett valójában viselős, talán ezt sem árt kiderítenie elsőre.

A gyerek nyugalma megnyugtatta a felnőtteket is és úgy tűnik, most ideje lesz a fiatalabbaktól tanulni. De vajon hogyan?
Kérdések merülnek fel egyre másra mindenkiben, aki tudomást szerez a történtekről. Márpedig ezek igen sokan vannak.
-Nem tudok beszélni az állatok nyelvén. Egyedül Bundás az, akit megértek és a többi farkast. Ma reggel jöttem ár teljesen magamtól, hogy kell visszafordítani az ő nyelvükre orkkul, amit válaszolni akarok.
*Hihetetlen a történet és hihetetlen szerencsétlensége van az ifjú törzsfőnöknek, mert a gyerek anyja rögtön azzal indít, hogy hol volt.
-Képzeld! Találkoztam egy farkassal, Szőrössel. És kiderült, hogy ő a falkája vezetője, mint nekünk Hravan. És még azt is megengedte, hogy ráüljek a hátára. Nagyon mókás volt. Még el is aludtam, olyan fáradt lettem a sok játék közben.
*Az asszony elhűlve pillant a vadászokra, hogy kiolvassa tekintetükből, mennyit kell neki elhinnie ebből. Ám a hír a község határánál megtelepedő fenevadakról és a kölyök beszámolója igen gyorsan terjedt.
Hamarosan előkerült a sámán tanonc, aki az események középpontjába került. Hiszen mindenki azt akarta megtudni ezek után, hogy mit szólnak ehhez a szellemek? Veszélyes a kis krapek rájuk nézve és el kell-e űzni maguktól? Vagy pozitív jelek csupán, mely bőséges vadászzsákmányt jövendöl eme csoda?
Ám amikor elvonult a kábulatot okozó gombái füstjében a lelki vezetőjük, volt idejük megvitatni a dolgok állását. És sikerült közös álláspontra jutni, mely szerint nem tudnak maguktól közös véleményt kialakítani erről az egészről. Jobb megvárni, mivel jön ki a transzból az a hóbortos-palánta.
-Yrch büszke népe! A szellemek szóltak hozzám és én az ő szájukkal szólok, az ő mondatait mondom. Haragosak, amiért az északi elfek elpusztították a falut. Dühösek, amiért vérét ontották otthonaikban azoknak, akik hittek nekik.
Moszult megáldották a szellemek, kik amúgy is farkasnak született. Ő lesz az első, ki farkas háton vezeti népét a vihar szülöttei ellen. De nem ő lesz az utolsó. Jönnek még újak, kik rettegek lesznek az ellenség ajkán, az ork nép dicsőségére!
*Wirtschaftswund nem sokat értett az egészből, csak annyit, hogy nagy áldást kapott Yrch népe. A szellemek velük vannak és minden bizonnyal megmarad, bármi is történjék a jövőben. Hiszen küldetése van.
Ám még csak sejtette, hogy nem olyan könnyű csaták elé néznek a zevadariak, mint amikor Al-Nuszra itt járt...

Igazán kíváncsian várta Hraman, hogy a fiú válaszoljon a kérdéseire, mert sok minden függött tőle, hiszen soha nem hallott még olyanról, hogy egy nem a szellemek által megszállt valaki, kapcsolatba került volna az állatokkal, és még igazán sámánokról sem, hogy beszéltek is volna vele.
Arról már hallott vándoroktól, hogy Awaryas erdejében élő tündéknek talán vannak ilyen képességei, de másokról még nem, de az elfekről annyi furcsa pletyka kering, hogy még ebben is kételkedik.
Persze kiderül, hogy a kölyök nem nagyon van tisztában azzal, hogy micsoda különleges képességekre tett szer, mivel egyrészt csak most jelentkezett nála, másrészt, nem is igazán érti, hogy miért néz rá mindenki furcsán, mikor ez neki olyan természetes.
Az azonban megüti a vezér fülét, hogy a gyerek megemlíti Bundást, aki vélhetően az egyik kutya a sok közül, ami a faluban cselleng.
- Azért jobb lesz, ha a továbbiakban nem kódorogsz el és főleg nem anyád tudta nélkül, még akkor sem, ha a farkasokról kiderült, hogy kedvelnek, mert valami másba is botolhattál volna. De most az egyszer nem nyújtom meg ezért a füled, elég lesz, amit anyádtól kapsz majd azt hiszem. – nyom egy kemény barackot a kölyök fejére, mielőtt a fiú szülője a kezébe kaphatná.
Nem kell a gyereknek tudnia egyelőre, hogy milyen újabb terhet ró ezzel a meglehetősen különös problémával a tapasztalatlan vezető és a lassan eszmélő falu vállára.
És persze a kis közösség is hamarosan megtudja, amit a vadászok már egy ideje emésztenek, de hiába tárgyalják meg elölről és hátulról, igen csak megoszlanak a vélemények, hogy a kölyök adottsága áldás vagy átok rájuk nézve és ez nem túl biztató a fiúra és anyjára nézve.
Most hiányzik nagyon az idős sámánasszony, akinek sokszor tanúja volt a jóslatainak, de most nem volt más, mint a még igen csak fiatal tanonca, akinek még ez lesz az első transzba esése és kapcsolata a szellemekkel. Hát most kiderül, hogy mennyit tanult és mennyire lesz hasznára a törzsnek!
Most már mindenki izgatottan tárgyalja az eseményeket és egészen természetes, hogy a két másik törzsbéli vadász is közöttük van.
Hraman nagy súllyal érzi a felelősségét, hiszen, ha a szellemek azt mondják majd, hogy ez valami gonosz praktika és el kell űznie a fiút és az anyját, akkor azt neki kell megtennie. És ő egyáltalán nem érezte, hogy a kölyök bárkire  veszélyes lenne.
Ezért aztán igen csak megkönnyebbül, mikor a sámán tanonc jó híreket, mondhatni nagyon j híreket közöl és olyan jövőt vetít előre, ami nagyon is kedvére van, bár nehéz elképzelnie, hogy valaha is farkasok hátán lovagolva vegyenek elégtételt a sötét elfeken.
- Adjunk hálát a szellemeknek, hogy szemeiket kis közösségünkön tartják és segítenek  minket abban, hogy megbosszulhassuk elesett szeretteinket, kik vérükkel itatták meg e földet. Muszult kiválasztották, hogy első legyen a jövendő harcosok között és képességét a falu hasznára fordítsa. Tiszteljük és neveljük ennek szellemében.
Mindenesetre igen kellemes érzések feszegetik a mellkasát, ahogy elképzeli, ahogy farkas háton száguldva legázolják a selfeket, még ha igen hihetetlen is.

/Megküzdeni a hétköznapokat, záró/

Wirtschaftswund fél füllel még hallgatta, mit mondanak a falubeliek a jóslatról. Vajon mifelé világ lesz az eljövendő, ha farkas-orkokat hívnak életre már jó előre a szellemek, hogy azon harcoljanak a mostani szövetségesek ellen? Nem kerülte a harcot soha és minden adottsága meg is volt izomban és gyorsaságban is ahhoz, hogy jó legyen benne. De egy állandó sötét elfek elleni háború neki azért sok. Az emberekkel már évszázadok óta harcolnak és fosztogatják őket. Mindig megoldották a gondokat anélkül, hogy kihalna a két faj közül bármelyik.
~De mi várható most ránk? Ezt a falut szinte teljesen kiirtották. Több generáció lesz, mire vissza áll olyanná, mint előtte volt. Ha el nem söpri őket az első kemény tél. És nem sok áll az én falum és az északi határ között sem...
Ha az emberek jöttek, kihasználtuk a tudásunkat, hogy helyi terepen vagyunk. Vagy békét kötött a knuut ismét. De mi lesz, ha nem csak mi készülünk a háborúra? Ha újra a mészárlás fegyveréhez nyúlnak?
*Ám a figyelmét szerencsére nem csak ez kötötte le. Az utolsó órákat töltheti Gramával, amit ki akar használni. Jó volt a közelében. Büszke volt arra, hogy ő is ott volt, mikor a fiú hazakerült és amikor nagy dolgok kezdődtek.
De tudta jól, hogy ez nem csak ennek a falu életét változtatta meg. Már most megváltoztatott mindent.
-Szerintetek ki lesz az új knuut? Maruk biztos meg fogja próbálni. Ahányszor kikapott az öregtől, most biztos nem fogja feladni, hogy ő lépjen a helyére. De a falumban sokan úgy tartják, nem lenne jó fővezér az, aki ennyiszer maradt alul az elődjétől.
*A saját törzse főnöke is készülődik a rendhagyó eseményre. Hiszen most állt talán először elő olyan furcsa helyzet, hogy a régi vezér már nincs, de nem az új vette át a helyét. Legalább is... Lehet volt ilyen, de Wirtschaftswund nem élt akkor.
-Hamarosan megyek haza és megviszem a hírt, hogy a szellemek farkas háton lovagló orkokkal ajándékoztak meg titeket.

A fárasztó és igen csak váratlan fordulatokat hozó nap, békés estébe torkollik, ahol mindenkinek van töprengeni valója és megbeszélni való is akad bőven, amit a falu közepén rakott tábortűz mellett üldögélők zsongó beszélgetése is jelez.
A legtöbb gondolkodásra azonban Hraman-nak van oka, akinek fiatal vállát sok gond nyomja és valószínűleg még több fogja, amíg sikerül megerősíteni a törzset és tervei között szerepel az is, hogy megpróbálja a népe többi törzsfőjét is maga mellé állítani a sötét elfek ellen.  Talán erre majd jó alkalom lesz az új knuut megválasztása, hiszen arra minden kisebb törzsfőnök hivatalos és már hozzájuk is megérkezett a futár a hírrel, hogy hamarosan indulnia kell.
Eszébe sem jutott, hogy ő is harcba szállhatna a címért, hiszen már az is csoda volt, hogy ennek a maradék falubélinek ő lett a vezetője. Sem nem elég tapasztalt, sem nem elég idős ehhez, mindig is olyanok vezették a törzseket, mint Grogir, már Murdah is kilógott a sorból, de neki megvolt hozzá legalább az ereje és a ravaszsága. Ő egyiknek sem tartotta magát.
Megtévesztő ez a békés idill is, bár örül neki, hogy van részük benne, rájuk fér, és az is, hogy barátokra tettek szert a két vadász révén, igaz lehet abból még több is, ha Wirtschaftswund –ra és Grama-ra néz. És szívében nincs irigység, vagy féltékenység irántuk, bár kíváncsi lesz a férfi miként akarja folytatni majd.
Egyelőre elhessegeti magától a harc és a halál gondolatát, hiszen sajnos annak is hamar eljön majd az ideje, ha még a szellemek is készülnek rá. Pillantása ugyan a kölyökre esik, de közben azon töpreng, hogy az új knuut vajon milyen utat választ azután, hogy Hraman elé tárja a történteket és a jövendölést.

// Köszönöm a játékot…..egyelőre //