/Téli álom/


Hramanról mostanában nem sokat tud meg Neminra más népei, nagyon el van tűnve az orkjai között. Nem is csoda, hiszen hamarosan talán már az első hó is leesik és ilyenkor bizony Yrch vadászainak -ahogy más falvakban is- be kell gyűjtenie elég élelmiszert, hogy átvészeljék a hideg időket.
Most is úton van, talán néhány társával, talán úgy gondolja, egyedül eredményesebb lehet. A hegyek lábainál, a szűk völgyben próbál valami ehetőt becserkészni, ám az ingoványos vidéken, melyet a késő őszi esők feláztattak hirtelen egy erre vonuló gomirra csapat nyomaira bukkan.


/A két gomirra faj leírása Neminra Élővilágában megtalálható./

Szerencsére mostanában csendesen telik az idő a hegyekben meghúzódó faluban, így Hraman-nak csak az élet apróbb-cseprőbb ügyeiben kell néha fellépnie, ahogy irányítja a falut. Kisebb perpatvarok családok között, rangok kiosztása a megcsappant harcosoknak, hogy ne legyen ebből is állandó torzsalkodás, be kellett osztani az őrködés rendjét is bele építve a Vonyítokat, akik igazán hasznosnak bizonyultak.
Ha lassan is kezdtek magukhoz térni és gyarapodni is, mivel pár hajadonnak párja kerekedett, aki végül a falu népességét gyarapította és pár kölyök is született.
Azonban megint kemény tél elé néztek, ahogy a sámán megjósolta és így minden nélkülözhető ember most vadászni indult, hogy még időben megpróbálják feltölteni a készleteket.
Hraman egyedül indult útnak, hogy ezzel is többen vághassanak neki, meg aztán egyedül jobban boldogult, már eléggé hozzászokott.
Sajnos a hegyek most sem voltak bőmarkúak és már órák óta egy valamirevaló nyomot sem látott, amíg el nem ért a szűk völgybe. Itt azonban még sokat is talált, amiket meglepődve vizsgált.
Látott már ilyeneket, de nem ezen a környéken!  Abban biztos volt, hogy gomirrák jártak erre, de azoknak két fajtájuk van, bár kizárásos alapon a tengerieket kizárta volna, azoknak fontos a víz, de az összetaposott nyomokból ezt sem vehette készpénznek.
Nem gondolta, hogy ezekre a lényekre kéne vadásznia, de kíváncsivá tette, hogy vajon mit keresnek itt? Úgy is arrafelé vezettek a nyomok, amerre ment volna, így talán megéri kis kitérőt tenni. Követni kezdte őket.

/Téli álom/





Ahogy Hraman követi a nyomokat, azok ismerős völgybe visznek. Na, persze! Erre felé minden völgy ismerős, úgy ismeri őket, mint a tenyerét.
A gomirrák annak a széles völgynek az egyik leágazásán haladnak aminek a főcsapásában közel fél éve két sötét elf rabot vittek megláncolva. Talán a rabok közül csak Revan Ezredesre emlékszik, aki kiszabadult Hramannal együtt, ám azokra, akik őket kísérték, azokra annál jobban. Hiszen ők ejtették fogságba annak idején.
Az ösvény egyik kanyarulatán túl három zöld lényt pillant meg hirtelen a jól tippelt alfajból. Még nem vették észre, mert épp egy termeszvárral voltak elfoglalva, teljesen úgy tűnt, mintha hosszú nyelvükkel felnyalnák a földről a rovarokat.

Vadászathoz és a hideghez van öltözve Hraman, így bőrnadrágot, majd térdig érő vízzáró, de puha csizmát és prémes rövid zekét visel, hogy könnyen és halkan mozoghasson. Természetesen van nála íj és vagy két tucat nyílvessző, egy széles ívelt kard és egy rövid dárda, amit kimondottan vadászathoz használtak és nem kellett attól félnie, hogy úton-útfélen beakad vele.
Így most aránylag gyorsan halad a nyomokon tartva a szemét, de azért fél szemmel a környezetére is ügyel, nem szeretne belefutni semmibe, még ha mostanában nem is jelentettek emberei behatolókat. Példának okáért ennek ellentmondanak a gomorrák!
A széles völgy sajnos nem kellemes emlékeket idéznek benne, itt találkozott azokkal a éjtündékkel, akik fogságba ejtették és még mindig megsajdul a háta, amikor a korbács az eszébe jut.
Egyij fedezékből a másikba oson, ezért pont időben veszi észre a zöld alakokat és áll meg nagyobb szikla árnyékában, hogy figyelmesen megnézhesse, mit csinálnak a gyíkfélék.
~ Hangyák? Nem valami tápláló, de ezek szerint ők se sokkal több vadászzsákmányt találtak. ~ húzza el a száját rosszkedvűen, bár az sem vigasztalja, hogy ha ezek leölik előtte azt a kevés vadat.
Hegyezi a fülét és megpróbál távolabb látni, hogy vajon hol vannak a többiek, hiszen ezek csapatban járnak. Nem szeretné, a két tűz közé kerülne.

/Téli álom/





Hraman eddig egy jóval nagyobb gomirra csapat nyomait követte, így meglepő a három példányon való meglepettsége. Ám úgy tűnik, hogy ezek itt éppen a pici prédáikkal vannak elfoglalva. Egy ideig lakmároznak még a kitinesek piciny várából, majd élesen figyelve nézelődnek körbe. Háromszor körbe fordítják tekintetüket, majd lassú, cammogó mozgással két lábon a bokrok közzé húzódnak. Hamarosan elhalkulnak a zajok, a régi csatatér felé távolodó motoszkálásban.
Az egyiknél egy csontból hasított kezdetleges szúró tárgy van, mely csak nagyon primitív, felületi sérülést okozna a repedés szélével, de a vége gondosan hegyesre van csiszolva.
Másikuk egy réz lándzsával rendelkezik, kovács munkának tűnik. A másik kezében egy őz koponyáját tartja, de már rég ki van száradva, nagyon régen magánál tarthatta.
Harmadikuk pedig egy hosszú, bunkónak való bot végén kőbalta fejben végződő bottal rendelkezett.

Hraman nem a három gomirrán lepődik meg, hanem pont azon, hogy nem látja a többieket, ezért is kezd el aggódni, bár a nyomok előbbre vezetnek, így a hátába max. akkor kerülhetnek, ha kiszagolták és most épp a bekerítésén dolgoznak. Valószínűleg sokkal jobb a szaglásuk, mint neki, de a szél szemből fúj, így talán nem erről van szó.
Minden esetre Hraman nem mozdul csak figyel, ahogy az a három jól belakmározik, aztán még jobban lapul, ahogy forgolódni kezdenek, de végül nem felé indulnak el, hanem előre, tovább.
Közben a törzsfő alaposan meg tudta figyelni őket és a kezdetleges fegyvereiket is látta. A hangok lassan eltávoztak a régi harcok helye felé és Hraman is végre megmozdul, hogy ismét a nyomukba eredjen, de kis kerülővel megy, nem a nyomukban, mert nem bízik benne, hogy nem botlik újabb élelemre vadászó kisebb csapatba.

/Téli álom/





Hraman óvatossága kifizetődő volt. Ahogy követi egy kicsit kerülve az elhaladó lényeket, rájön, hogy valaki követi őt. És ahogy kibukkannak a bokrok közül, észreveheti, hogy csapdába akarták csalni. Csak a csontdárdás ment előre, a réz lándzsás és a kőbaltás mögé kerültek. Meglátva őt éles hangot adtak ki, amire elölről messziről tömérdek választ kaptak és nekiindultak támadni.
A valószínűleg egyik ork vadásztól lopott fém fejű fegyverrel felé bökött, míg a másik a fegyverét szorongatva három kézen-lábon rohanva igyekszik a vadász törzsfőnök háta mögé kerülni.

Miután eltűntek a szeme elől a gyíkok, csak a zajokat hallgatva indult utánuk, de bár nem volt sok jó véleménye a lények észbeni képességéről, azért betartotta az óvatosság szabályait, meg arról is volt elképzelése, merre vehették az irányt, így nem a nyomaikon, hanem attól kissé távolabb igyekezett utánuk.
És kiderült, hogy nem volt hiába ez az óvatosság, hiszen rövid időn belül bebizonyosodott, hogy valaki a hátába akart kerülni és, mikor egy nagyobb bokor mögül lopakodik ki, nem kell nagy ész hozzá, hogy tudja, csapdába akarták csalni, mert valahogy kiszagolták mégis.
A harci kiáltásuk hangja sajnos messzire elszállt, így esélyem sem volt, hogy észrevétlen meglépjek, még ha sikerülne is mindhármukkal elbánnom. Kétség nem fér hozzá, hogy hamarosan itt lesznek a többiek is.
Ketten jöttek hátulról és bár a fegyvereik nem voltak túl hatékonyak, azért nem szerettem volna, egyiktől sem sebesülést szerezni.
A dárdával félreütöm a másik dárdáját és az enyémet megforgatva a kezemben, annak feje felé csapok, majd egy bukfenccel úgy helyezkedem, hogy a gamorra í másik támadó és közém kerüljön, ne tudjon hátba támadni. Közben előhúzom a kardom is, de inkább a menekülés útját keresem, nem akarok leállni velük, mert közben bekeríthetnek.

/Téli álom/





Hraman minden figyelmét leköti, hogy elkerülje a bekerítős cselt és igyekezete nem sikertelen. A bukfenc után könnyedén tudja kiiktatni jó helyezkedéssel a másik hüllőt, ám a lándzsás támadója igen intenzív böködésbe kezd a combjára és alhasára célozva. Össze kell szednie minden tudását és gyorsaságát, hogy az eddigi taktikájával távol tartsa továbbra is a veszélyes réz hegyet a testétől.
Már sejti, hogy távolabb egész sereg ilyen lény indult el ide, hogy csatlakozzon a harchoz és közös erővel gyűrjék le majd a törzsfőnököt. De egyelőre csak egyik hangja hallatszik kicsit távolabb a bozótosban rohanni, talán pont az, amelyik eltávolodott, hogy elhitesse vele, hogy mindannyian elmentek. És ha ezt sejti, akkor jól teszi, mert hamarosan csatlakozni fog a duóhoz.

Igyekszik Hraman, hogy olyan távolságot tartson a gyíkoktól, hogy azok ne tudjanak hatékonyan támadni, legalábbis ne egyszerre, de akármennyire kezdetlegesek a fegyvereik, azért tudnak sérülést okozni és ezt mindjárt meg is tapasztalja, ahogy a rézhegyű lándzsa párszor megdöfi, még ha azokat hátra ugrással, elmozgással tompítja is.
Biztos beszerez azonban pár kemény horzsolást és kék foltot, de ez lesz a legkevesebb, ha nem sikerül hamar megszabadulni a kitartó gamorráktól.
El nem tudja képzelni, hogy mi üthetett ezekbe a hidegvérűekbe, hogy egyrészt itt látja őket, másrészt, hogy mennyire vehemensen támadják. Talán valami vagy valaki áll a háttérben?
Nincsenek kétségei a fellöl, hogy ha nem tud elmenekülni, akkor hamarosan a nyakába kap még jó párat belőlük, ezért egy nagyot csap kardjával a felé közeledő hegyre, miközben dárdájával a másik lába felé kanalaz, hogy földre küldje, aztán nyakába kapja a lábát és egy alig látható ösvényen megpróbál a völgyből felfelé menekülni.
~ Tudni kell, hogy mikor adja fel az orkfia! ~ fintorog tettére, nem túl büszkén.

/Téli álom/





A lándzsás lényt sikerül annyi időre ártalmatlanná tenni, hogy elfusson, mikor a jól kivitelezett támadást követően annak kisöpörte a lába alól a talajt. Ám a másik, amit mindig ennek a háta mögött tartott ügyes taktikával most négykézlábra ereszkedve fut utána éles hangjával hívva a többieket.
Jó terepismerete révén gyorsan halad és a mögötte lévő nem is tudja beérni, ám kitartóan követi és egyre több hang jelzi körös-körül, hogy a menekülő vadászt üldözik. Az erdő hangos a hüllők hangjaitól és rengeteg futás után hirtelen egy falubéli társába fut bele Hraman.
-Mi az Főnök? Mi a...
*Szemei kikerekedtek, ahogy a vezért üldözőket meglátja. Egy íj van nála az övébe dugott vadász tőr mellett, tanácstalanul nézi, hogy mit kéne tennie.

Összeszorítja a fogát Hraman, ahogy nagyot rándul a kezében a dárda, de legalább sikerült kirántani a gyík lábát és ezzel nyert egy kis időt, hogy megfordulva a már felfedezett kis ösvényhez fusson és elkezdjen felfelé rohanni, remélve, hogy helyismerete eredményeként lerázhatja őket.
Azonban bár megtartja előnyét és sikerül még kis előnyhöz is jutnia, a másik gamorra, kitartóan követi, ráadásul éles hangjával folyamatosan tájékoztatja a többi lényt is az ork törzsfő haladásáról és lassan Hraman érzi, hogy kezdik bekeríteni.
Egy nagy csapat hüllővel már nem fogja tudni felvenni a harcot.
Ekkor botlik bele, szó szerint egyik falubeli társába, aki először nem tudja mire vélni hirtelen felbukkanását vezérének, de aztán meglátja üldözőjét, viszont le is dermed.
- Lődd le! Aztán fussunk! Sokan vannak és azt hiszem eléggé dühösek. – zihálja Hraman és igyekszik magával húznia tovább az ösvényen társát, ha lőtt, ha nem.

/Téli álom/





Hraman kiadja a parancsot és földije azonnal le is lövi a mögötte loholó hüllőt. Az úgy bukfencezik át saját magán gurulva még egyet, mintha egy ültőhelyében leütötték volna. Már tenné a következő nyilat a húrra, de az ork elrángatja és inkább a falu felé menekülnek.
Yrchbe beérve már sok mindenről fogalma lehetett. A hegyoldalban, ahonnét jöttek, mindnefelé éles visítások hallatszanak. A törzse rázúdítja a bajait az ifjú vezérre, gomirrák támadtak meg erdei gyümölcsök, bogyók gyűjtése közben asszonyokat, vadászok találkoztak velük. A veszteségek nehezen becsülhetőek, de úgy tűnik, hogy csak keveseket sikerült elkapniuk. De a nagyobb csapás után, amit az agyaras hősünk követett szétszóródni látszottak és a hangok alapján most a falu felé közelednek.

Szerencsére a társa nem sokat habozik azon, hogy miért is kéne lőnie, hanem azonnal teljesíti az utasítást és Hraman végre megszabadul kitartó üldözőjétől, aki hang nélkül bicskázik vissza a völgybe vezető ösvényen.
A körben felhangzó éles füttyök, sipítások hallatán azonban az ork vezér, ne sokat totojázik, már vonja is maga után falubelijét, hiszen nem kétséges, hogy egy nagyobb csapat gamorra épp a bekerítésükre törekszik és nem kíván csöbörből-vödörbe kerülni, ráadásul ilyen közel a falujához nagyon rossz sejtelmei vannak.
Aggodalma nem is válik alaptalanná, mert ahogy elérik a falut, emberei azonnal arról tájékoztatják, hogy többeket, főleg gyűjtögető asszonyokat támadtak meg a gyíkok és a sebtében kiküldött felderítők is azzal a hírrel térnek vissza, hogy sok hüllőfajzat közeledik a fali felé, bár ezt a hangokból is egyre jobban lehet hallani.
Hraman dühös, hiszen pár nő a hidegvérűek áldozatává vált és minden veszteség most súlyosan esik a latba, na meg aztán fogalma sincs mi ütött ezekbe a nem túl észbeli képességekkel megáldott gyíkokba.
- Sohasem jöttek még a területünkre, főleg nem támadtak orkokra. Valami sötét ármányosság folyik itt. – rázza meg a fejét, aztán minden lehetséges íjászt a falu felé vezető ösvényekhez küld, még a házak takarásában és egy nagy máglyát rakat a falu közepén, égő fáklyákkal  fegyverkezve fel minden épkézláb emberét.
A Vonyítokat még időben kiküldi, hogy próbáljanak a lények hátába kerülni.

/Téli álom/





Az őrök a falu összes kijáratát figyelték és íjjal a kezükben vártak. Nem kellett sokat a törzsfőnök érkezése felől hamarosan kisebb (tíz-húsz) fős csapatokban érkeztek meg a hüllők és rohamozták meg a falut. Hamar elvéreztek az előőrsök a rájuk zúduló nyílzáporban. Tucatszámra hevert hamarosan azon az oldalon a halott gomirrák.
Ám az első rohamok után a harc -egész pontosan a mészárlás- elcsendesedett és a környező erdőkből, bozótosokból más fajta hangok érkeztek. Egyre inkább gyülekeztek és inkább kurutyolgató hangon higgadtabbak voltak.
Úgy tűnik, félig értelmesek ezek a lények. Bár nem mérték fel az elején az elszórt támadás veszélyeit, ám tanulnak.

Nem hiába csatáztak már oly sokat a yrchiek, most nem sokat haboznak, mindenki komoran teszi a dolgát és hamarosan már az íjászok és a harcosok is a helyükön vannak, a Vonyítok eltűnnek az erdőben.
Hraman maga is kardot ragad és az egyik szélső háznál várja a gamorrákat, akiknek egy kisebb csapata meg is jelenik, szinte megállás nélkül rohanva a kunyhók felé.
Tiszta célpontot nyújtanak az íjászoknak és azok nem is haboznak, így hamarosan halott gyíkok borítják a falu felé vezető ösvényeket, de még csak el sem jutottak az első házakig.
Hirtelen ér véget a roham és pár percig csak nyögések hallatszanak, majd feltűnik, hogy az erdőből másfajta füttyögések hallatszanak és már nem érkezik újabb támadás egyelőre.
- Győztünk? – kérdezi egy fiatal harcos reménykedve.
- Nem, ez csak az előőrs volt. – mondja Hraman komoran. – Ha jól gondolom most szervezik újra a támadást. Nem feltételeztem volna, hogy van ennyi eszük. Mindenki maradjon a helyén, Nefun veszi át a parancsnokságot. – int az egyik veterán harcosnak. – Én körbenézek odakinn, hátha a Vonyítókkal elijeszthetjük őket, vagy hátba támadhatjuk.

/Téli álom/





Hraman érzi előre, hogy ez nem valaminek a vége, csupán csak a kezdete. Nyugalomra inti emberét és maga is felderítő útra indulna. Ám mielőtt farkasa hátán ki tudna lépni a faluból, a várt roham elkezdődik.
Rengeteg zöld bőrű lény özönlik Yrch körül lévő réten, de a Vonyítók már a másik oldalt kijutottak és épp kerülnek. Az íjászok lőnek, ahogy csak tudnak és jó néhány támadó elesik, mire elérik a falu határát, ám puszta létszámbeli fölényük miatt ez elkerülhetetlen.
Nyelvpörgős hangot adnak ki, mint a beduinok, és kezdetleges fegyvereikkel a törzs kipusztulását veszélyeztetik. Még nem gondoltak a helyiek arra, hogy meg kéne erősíteni a lerombolt falu széleit, így semmi védmű mögé nem tudnak rejtőzni, pusztán kunyhók ajtajaiban, ablakaiban megbújni esetleg vagy a viskók sarkai mögül lőni.

Látott már Hraman gamorra csapatot, de akkor, mikor hosszabb útnak indult a mocsarak felé és arra számított, hogy ez az eltévedt csoport sem lehet nagyobb, mint pár tucat, de már most többen feküdtek holtan és a hangokból ítélve nem kevesen lehettek még a fák között.
~ Mit keresnek ezek itt ennyien? ~ merült fel benne újra meg újra, de nem tudta a választ és nem is nagyon volt ideje ezen agyalni, hiszen erre nem volt idő.
Úgy gondolta, hogy a Vonyítókkal bekerítik a maradék gyíkokat, azok meg majd hanyatt-homlok menekülni fognak, de ebben sem viselkedtek a szokásos módon. Szervezettebben és szinte azonnal támadtak, így a yrchi törzsfőnek nem volt alkalma elhagyni a falut, harcba kellett szállni, reménykedve abban, hogy a farkaskölykök állataikkal együtt tudják a dolgukat.
Csak úgy süvítenek a kilőtt nyílvesszők és hullanak a hüllők, de sokan vannak és máris elérik az első házakat.
Hraman tudja, hogy megint hasonló a helyzet, mint a sötét elfekkel és talán most nem élik túl, ha nem tesz valamit.
- A nők és a gyerekek induljanak a vízesés barlangba, annak szűk a bejárata azt jobban tudjuk védeni. Addig a harcosok lassítsák a támadókat, házról házra vonulva vissza. – adja ki helyettesének a parancsot.
A Vonyítók közben ritkitják a lemaradó gyíkokat.
Hraman beáll egyik embere mellé és meglódítja a pallosát, amikor el akar rohanni mellette egy gamorra, kinézve magának egy menekülő asszonyt. Ha szerencséje van a hidegvérűt akár ketté is szelheti.

/Téli álom/






A törzsfőnök átlátja a nyílt terep veszélyeit és hamar kiadja az utasítást a visszavonulásra a hegyekbe. Mire elérnek a barlanghoz, a törzs létszámához képest csupán háromszor több gyíklény fekszik vérében ázva Yrchben és a környező vidék ösvényein.
A gomirrák nem bizonyultak nehéz ellenfélnek, a páncélzat hiánya szinte teljesen védtelenné teszi őket az íjakkal szemben, ám közelharcban is kevés ork harcos sérült. De összebújva apraja-nagyja várják a nem rég újra elhalló támadások újbóli kiújulásait.
Ám újabb hidegvérűek helyett a Vonyítók csapata tűnik fel az ösvényen. A hátrálva harc alatt meggyengített mocsári ragadozók hordái szétszéledtek a hátulról jövő támadás hatására. Jó ideig nem fogja senki érteni, hogy mi történt, míg nem a sámán kölyök szertartást nem végez és meg nem tudja a szellemvilágból, hogy ha a mocsárban túlszaporodik a faj, akkor nagy csapatokban vándorolnak új élőhelyet keresni maguknak.
Hraman jó taktikai érzékével bár eleinte túlságosan lágy szívvel állt hozzá és a Nikolas falu felé vándorló szétszóródott tömeget szinte a településükre csalta, ám ott derekasan helyt állt embereivel és komolyabb veszteségek nélkül megnyerték a küzdelmet.
Nagyszerű nap volt ez a mai számukra!

A falusiak szerencsére egyáltalán nem esnek pánikba, aránylag fegyelmezetten zajlik a házak kiürítése és az asszonyok és gyerekek kimentése.
A harcosok, tudván, hogy családjuk élete a tét, mindent elkövetnek, hogy feltartsák a gyíkokat, így azok egyre nagyobb veszteségeket könyvelhetnek el, miközben a yrchiek házaik fedezékéből nyilazzák őket, vagy egy-egy kirohanással ritkítják meg soraikat.
Maga Hraman is alaposan kiveszi részét a csatából, kardja a hidegvérűek vérétől piroslik, ahogy egy fél tucat harcosával utolsónak hagyja el a falut az ösvényen, mely a barlang felé visz.
Szinte mészárlást visznek végbe a gamorrák között, akik páncél és komolyabb fegyverzet híján még a létszámfölényük ellenére sem sok esélyük van.
Hraman újabb védelmi állás vesz fel a barlang előtt, de aztán csak a Vonyítók tűnnek fel a gyíkok helyett és arról számolnak be, hogy azok akik a hüllők közül életben maradtak, elmenekültek.
Az ifjú törzsfő nagyon kíváncsi volt, hogy mi oka volt ennek az eszement támadásnak és megkérte a sámánt, hogy tartson szertartást, hogy megtudhassanak valamit.
A szellemek azt mondták, hogy nem sötét praktika volt a háttérben, csak egyfajta túlszaporodási vonulás, aminek szerencsétlenül útjába kerültek.
Hraman kissé bűnösnek is érzi magát a dologban, hiszen talán, ha nem kerül az útjukba, akkor nem találják meg a faluját, de szerencsére, a yrchiek részére, most nem lett rossz vége, csak pár sebesült akadt.
Minden esetre visszatérve a faluba, nagy győzelmi ünnepet ültek és ez igen csak jót tett a közhangulatnak.

//Köszönöm a játékot! //