ISIS békésen pihent férje mellett, mikor különös álom lepte meg. Már egy jó ideje folyt a történet és miközben érezte zsigereiben, hogy részese volt, de nem tudta felidézni. Furcsa házak között járt este. Valahogy semmire nem volt ismerős, amit eddig látott, de mégis oly sok részlete hasonlított a legősibb elf motívumokhoz.
A levegőben ürülék szaga terjengett és csak páran jártak távolban az utcán, amin lépkedett. Drow hagyományos öltözet volt rajta, gazdag díszítéssel, hogy jól mutassa társadalmukban elfoglalt előkelő rangját. Oldalán nem a megszokott fegyvere, hanem egy görbe szablya volt.
Egy kocsma környékén nagyobb forgalom volt, a hazafelé tartók fáklyát vittek a kezükben. Nála nem volt ilyen, hiszen tökéletesen látott a sötétben. De el kell döntenie, hogy mégis mihez akar kezdeni. Ha megnézi jobban a taverna feliratát, a Vén Kujonhoz van címezve.

Örömmel hajtottam álomra a fejem este, mert Uráldur mostanában sokkal nyugodtabb volt, úgy látszott egy kis időre talán felülkerekedett politikai és hadtéri ellenfelein, így a családjára is jutott ideje. Mellkasára hajtottam a fejem és kissé ábrándoztam, nem is tudva mikor csúsztam át az almok birodalmába…….
~ Hol vagyok? Mi ez a hely? ~ tettem fel már magamban sokadszor a kérdést, ahogy elveszetten bolyongtam ebben az ismeretlen városban, ami mégis emlékeztetett valamire, amit képtelen voltam felidézni. Fel-felvillantak az ősi motívumok, melyek családunk könyvtárában is megvoltak, ráadásul hagyományos, díszes drow öltözékben voltam, amit már hosszú évek óta nem viseltem, csak utoljára az esküvőnkön. Derekamat kard övezte és nem a szokásos páros fegyverem, amitől még értetlenebb lettem.
A város elhanyagolt volt, mert kellemetlen vizelet és rothadó szagok irritálták az orromat. Kihalt volt a környék, csak amikor kibukkantam az egyik utcából, akkor láttam meg nagyobb csapat lakost, ami nem volt nehéz, mert fáklyákkal világították meg magukat és hunyorognom kellett a fény miatt, ahogy látásom alkalmazkodott hozzá.
Egy kocsma volt az, persze mi lehetett volna más, ami ennyire népszerű?
Vén Kujon? Vajon miért ismerős nekem ez a név?
Habozva álltam meg, hogy végig gondoljam mit tegyek. Keresgéljek tovább, hátha ismerős dologra bukkanok? De nem volt túl bizalomgerjesztő a környék, bár tagadhatatlan egy kocsma sem az.
Aztán büszkén vetettem fel a fejem. Én egy Do’Odrun vagyok! És meg tudom védeni magam, ha kell!
Határozott léptekkel indultam meg az ivó felé. Talán ott hamarabb tudok meg valamit, hogy hol vagyok egyáltalán.

A hadvezér neje bátran indult el a különös világba, ahol hamar azt is kivehette, hogy férje és népe ellenségei, az emberek tivornyáznak nagy számban a fogadóban. Ám több elfet is látni, kik úgy tűnik, elhagyták szeretett erdőjüket vagy csak valamiben törik a fejüket. Igazából sodorta az ár, mert egyáltalán nem tűntek olyannak, mint akik törik bármiben is a fejüket.
Különös lehetett neki, hogy amikor meglátták, akkor senki sem kapkodott és leginkább nem a fegyvere után. Mintha a világ titokzatos erői összefogtak volna, hogy egy napra és egy éjszakára békét teremtsenek a már generációk óta háborúzó népek között.
A legtöbb asztalnál kisebb-nagyobb társaság ül és hamar szemet szúrhat ISIS-nek, hogy a pincérlányok cseppet sem viselkednek visszafogottan. A legtöbb italmérő helyen ügyelnek arra, hogy ne szabaduljanak el az indulatok és mindent a szemnek semmit a kéznek elven működnek a dolgok. Ám itt többen a részegedő vendégek ölében ültek már és velük együtt jót kacarásztak.
Az egyik félre eső sarokban az egyik cseppet sem bizalom gerjesztő alaknak épp most hozza ki a borát az egyik, de ő rá sem hederít, inkább csak maga elé mered. Nem ismeri tán a mondást, hogy csak a bolond iszik magában.

A fáklyák fényénél, ahogy közelebb értem már meg tudtam különböztetni, hogy kikből is állnak a kocsma előtt álldogálók és kezem a kard markolatára siklott, ahogy az emberekre ismertem bennük.
Ettől függetlenül töretlen lendülettel lépkedtem az ajtó felé, de meglepetésemre, senki még csak megjegyzést sem tett rám.
Belépve ott is főleg emberek mulatoznak, bár van pár elf is, ami igen csak szokatlan, főleg az, hogy itt nem törődnek vele, mintha egy más világba csöppentem volna.
Egy pár pillanatig csak próbálok tájékozódni és magamba inni a látványt, ami az én számomra merőben szokatlan, hiszen mifelénk a kocsmákban ne viselkednek így a felszolgálók.
Mintha szándékosan hergelnék az amúgy is italos embereket és kínálgatnák fel magukat. Ez nem túl bölcs viselkedésre utal, mert biztos, hogy előbb-utóbb torzsalkodásba, verekedésbe fajul.
Próbálok helyet keresni magamnak, ahol meghúzhatom magam és valakit kifaggathatok, de mindenhol nagyobb társaságok mulatoznak, csak egy asztal van, ahol egyedül ül egy alak, bár a kinézete alapján biztos meg van ennek az oka.
De hát valahol el kell kezdeni és a maga elé merengő fickó is megteszi.
Pár lépéssel az asztalánál termek és mivel úgy sem e világon járnak a gondolatai látszólag, le is ülök.
- Bort, egy kupával. – mondom a felszolgálónak, majd a férfira emelem a pillantásom, szinte szuggerálva, hogy figyeljen rám. – Üdv! Szánnál rám egy kis időt?

A férfi sötét kék szemei felcsillannak, ahogy felnéz az asztaltársaságára. Leveszi az arcát takaró kendőt és borát magasra emeli.
-Egészségedre! -egy jó nagy kortyot iszik belőle, majd lenyelve leengedi a poharát az asztalra- Miben lehetek a segítségedre? Hadd mutatkozzam be! Vogon Beebebrox vagyok, a híres Beebebrox családból. Talán vásároltál már valamelyik rokonom üzletében, az egész kontinensen vannak kereskedőházaink.
Állok rendelkezésedre.
*Gyorsan elhadart és félre nézett, hogy lát-e valami számára érdekeset, de gyorsan vissza is vándorolt a tekintete ISIS szemeire. A kendő megoldása miatt kibukkantak hegyes fülei a kafija alól és fiatal elf arca hófehér volt. Néhány rakoncátlan vörös tincse is elő mászott hosszú hajából a fejfedője alól, ami pedig vörös volt.

Érdekes ez a figura az asztalnál, Isis még nem igazán találkozott hozzá hasonlóval, talán ez is vezette asztalához a lépteit, azon kívül, hogy csak ott volt hely.
Bízott magában annyira, hogy meg tudja védeni magát abban az esetben, ha a férfi nem úgy reagál rá, ahogy ez kulturált helyen – bár ez a kocsma minden volt csak kulturált nem, - elvárható lenne.
De egyelőre nem volt nyoma, hogy a fickó bajkeverő lenne, sőt ábrándozó tekintete azon nyomban visszatért, ahogy Urldur felesége megszólította és sötét szemét rászegezte, sőt még az arcár félig takaró kendőt is levette, ami arra utalt, hogy valamilyen tekintetben bizalommal tekint a kérdezőre.
- Neked is! – kortyolt bele a kupájába Isis, ha közben felszolgálták neki.
- Én Isis Do’Odrun vagyok. – biccentett a bemutatkozó felé, aki ezek szerint valami híres kereskedő családból származik, bár ő sosem hallott róluk, bár ez nem csoda, hiszen nem igen találkozott még emberekkel sem, hacsak nem a tömlöcükben. – Nem volt hozzájuk….szerencsém. És……és meg tudnád mondani nekem, …….hol vagyunk? – kezdett bele, de zavarba jött, hiszen maga is érezte, hogy ez milyen furcsa kérdés.
Isis is körülnézett, mert nem nagyon szerette volna, ha mások is hallják, amit mond, miközben alaposabban szemügyre vette magában a vele szemben ülőt.
Most már nagyon nem lepte meg, hogy elf, de a haja színe az igen, még nem látott vörös hajó tündét.
- És te, Honnan származol….már, ha nem bántalak meg a kérdésemmel?
Lehet, hogy bolondnak nézik, de most már teljesen összezavarodott. Hová került és hogyan?

A férfi valóban meglepődött azon, hogy a nő nem tudja, hol is van. És elég bizarr, hogy így ismeretlenül leült vele szemben. De a ruhája elárulta számára, hogy azért egyetlen kereskedő sem panaszkodik ilyenkor. Ő sem.
-Én a fővárosban nőttem fel, de már évek óta itt élek, Telarban. A helyi rabszolgapiacon szoktam kereskedni. De ez egy hosszú és cseppet sem érdekes történet.
Mondja csak, ha nem bántom meg tolakodó kérdésemmel! Milyen felszereltségű az Ön laborja? Szükségem lenne egy gyógyításban jártas mágusra. Nagyon bizalmas az ügy, de én őszintén csak segíteni akarok néhány ártatlanon.
*Néhány pincérlány elindul kézen fogva a vendégekkel az emeletre és Uráldur felesége talán már sejti, hogy miféle helyre is tévedt ő be. Hiszen efféle dolgok Zevadarban még a trónteremben is zavartalanul folytak Demertor hatalomra kerülése előtt. És ami az exkirálynét illeti, utána sem hazudtolták meg a vérüket és hírnevüket.

Nem hiába tartok tőle, hogy furcsa lesz számára a kérdés, látom, ahogy fürkészően vág végig a tekintete, mintha leellenőrizni, nem-e szórakozom vele.
Én sem érzem kellemesen magam, de egyre jobban érzem, hogy valami itt biztos nem stimmel és nem is kell sokáig várnom, hogy kiderüljön igazam van.
~ Telar? Sosem hallottam róla, de hát az emberek városait nem fújom kívülről, lehet Uráldur tudná, merre van, de én sajnos nem, de ez nem magyarázat, hogy kerülök ide. ~
- Rabszolgapiac? – csúszik ki a számon, mert úgy tudtam, hogy az embereknél nincs ilyen, arról már nem is beszélve, hogy még csak nem is egy ember ül előttem, hanem egy elf.
És ez az elf nem volt erdei, már amennyire megtudtam ítélni, na meg azok végképp nem tartottak volna, vagy kereskedtek volna rabszolgákkal, de ez a férfi sötét tünde sem volt.
Kíváncsiságom egyre nagyobb lett, ahogy az aggodalmam is, de a következő kérdése kiverte kérdéseimet a fejemből és döbbenten néztem rá.
- Labor? Mágus?Öööö…..honnan veszed, hogy én tudok ilyenekről?
Na és persze arról már nem is beszélve, hogy azok után, hogy rabszolgákról beszél, egyáltalán nem hiszem, hogy bárki ártatlanon is segíteni akarna. Gondolom abból ítélve, hogy nő vagyok ostobának is tart.
Mikor a felszolgálók egyike az egyik vendéggel nekiindul az emeletnek, nem nehéz kitalálni, hogy milyen jóféle helyre tévedtem, de nem hiszem, hogy válogathatnék az éjszakában.
Azért elhúzom a szám, mert bár nálunk sem szokatlan a léha viselkedés én nem tartozom a hívői közé.
- Vissza kell térnem Zevadar-ba, elf. Segítesz nekem? – fordulok ismét a férfihez, úgy döntve, hogy valószínűleg összekevert valakivel az előbb.

A férfit nem kavarta össze annyira a szokatlan helyzet, mint a nőt. Viszonylag higgadt, magabiztosságot sugárzó hangon válaszolgatott.
-Igen. Sötét elf vagy, le sem tagadhatnád. De nem is kell. -teszi hozzá gyorsan- Nem tartozom a fanatikusok közzé. Én csak egy becsületes rabszolgakereskedő vagyok, aki betartja a törvényeket.
*Igyekezett egy minél megnyerőbb mosolyt is kanyarítani hozzá, mielőtt újra bele kortyolt volna az italába.
-Tudod a fekete mágiához egy ponton túl laboratóriumi felszerelés kell. De én még nem tartok ott. Viszont most egy betegséget kéne meggyógyítani. Én tudom, hol kell őket keresni. És egészséges is vagyok, csak nincs meg a tudásom. Fiatal elf vagyok, alig 124 éves.
*Nem erőltette tovább a beszédet, hagyta kibontakozni beszélgetőtársát, hogy feltegye a kérdéseit, ha vannak. A legkevésbé sem akart idegenül rányomulni és előadni a terveit elejétől a végéig. Csak ahogy a folyó folyik a holdfényes tájban.
-Zevadar? Az egy másik kontinens? Hallottam már, hogy nem rég felfedeztek egy új világot. Az első onnan érkezők úgy nevezték, hogy Vadalmaha... Vaha..ha.. -elgondolkodott kicsit a neven rágódva- Havad kontinense. Ez is arra felé van? Esetleg egy másik megnevezése? Szívesen segítek visszajutni. Sok mindenkit ismerek erre felé.

Isis magabiztossága csak a külső látszatot tartja fenn, de magában teljesen össze van zavarodva, hiszen egy vadidegen helyen van, vadidegen EMBEREK között, akik látszólag nem foglalkoznak azzal, hogy köztük jár egy sötét elf, ahogy a többi tündével sem, többek között azzal, aki szemben ül velem, igaz ő róla nem olvasható le annyira, hiszen az öltözéke elég sokat takart, amíg nem fedte fel az arcár.
Azonban mikor megtette sem hördült fel senki, na de velem sem foglalkoztak különösképpen.
- Rabszolga kereskedő, aki betartja a törvényeket? Itt szabad rabszolgát tartani? – emelem meg a szemöldököm, most már hangosan is rákérdezve, de persze csak annyira, hogy ő hallhassa.
Feszülten várom a válaszát ebben is, de leginkább arra vagyok kíváncsi miért gondolja, hogy nekem bármi közöm van a mágusokhoz, vagy a gyógyitalok főzéséhez.
- Mint a szavaimból sejtheti, nincs laboratóriumom és mágus sem vagyok, úgy, hogy ebben nem tudok segíteni, ha idős, ha fiatal. – szögeztem le világosan, mert nem akarom megtéveszteni, csak el akarok innen menni minél előbb.
Aztán viszont csak ültem ott megkövülve, ahogy arról beszél, hogy talán valami új világ lehet-e Zavadar, mert ha nem ismeri, akkor………..
- Merre vannak itt a sötét elfek? Csak tudod, hol laknak? Ha elvezetsz hozzájuk, megjutalmazlak ígérem.

Vogon nagyot sóhajtott, majd szétnézett, hogy nem csapta-e meg valakinek a fülét a sok rabszolga szó. Tudta jól, hogy páran osztják a nő elképzeléseit.
-Itt teljesen legális. És én rendszeresen befizetem az adót. És ezen kívül a város kasszájába az árusító hely bérléséért a pénzt. Csak a piac egy meghatározott, más vásárlók és árusok számára elzárt terültén űzhetjük az ipart.
*Nagy lehangoltságot érzett a szavak hallatára, hogy még sem olyan varázstudót fogott ki, aki neki kell az elképzeléseihez. Így már félig fel is állt, ám a busás haszon ígéretére visszaült.
-Nos, oda tudom juttatni, de az a Sárkány-hegység mélyén fekszik egy eldugott helyen. 100 darnát kérek azért, hogy bejuttassam.
*Igen komoly arca volt. Úgy tűnt, nem viccel.

Mindig azt hallotta Isis a férjétől, aki sokat harcolt és járkált titkos útjain az emberek között, hogy jó részt azért is ítélik el őket az emberek, mert minden népet rabszolgaságba akarnak taszítani.
Erre most azt hallja, hogy itt legálisan elfogadott a rabszolgaság, még kereskednek is velük.
Ezek szerint vagy nagyon-nagyon messze került a saját birodalmától, vagy ………vagy valami varázslat, sötét mágia révén valami más világba.
Azt is leszűrheti asztaltársa beszédéből, hogy a sötét mágia sem szokatlan errefelé, így megérzése egyre nagyobb meggyőződésévé válik.
Gondolkozik rajta, hogy kissé kidomborítsa a sötét tündék mágikus tudását, mert látja, hogy partnere elkedvetlenedik válaszát hallva, hogy ő nem mágus, de aztán inkább úgy dönt, biztosabb, ha megtartja magának, sosem lehet tudni ebben az ezek szerint igen csak idegen világban, hogy mire lesz ez majd jó.
Még időben ígér azonban a másiknak jutalmat ahhoz, hogy ne hagyja faképnél ezek után, aki elég pénzéhez hozzá, hogy ezzel Isis maga mellé állítsa.
- Sárkány-hegység mélyén? Hiszen Zevadar egy hatalmas birodalom!........ – döbben meg, de gyorsan összeszedi magát. - Mindegy, nem érdekes, értem…..100 darna…..
Fogalma sincs mi az a darna, vagyis azt érti, hogy pénznem, de soha nem hallott még róla, de ezt a másiknak nem kell tudnia.
- Gondolom az ottani éjtündéknek is vannak mágusaik, akik akár még segíthetnek is neked. Mikor indulhatunk?
Aztán eszébe jut még valami.
- Itt a városban nincs valami nagyhírű mágus? Beszélnék vele.

A kalmár örült a nagy lehetőségnek, mert épp azt tervezte, hogy ha nem sikerül valaki alkalmasat találni, hát ő egyedül ügye nem sokra menne egyedüli varázstalan elfként -ő így gondolt magára-, ezért nem érdemes hősködnie, hanem el kell tűnnie minél hamarabb.
-Hát Zevadart nem tudom, de Gwaith-dúrban rengeteg nagy tudású mágus megfordul. Talán valamelyikük segít majd és visszatalálsz otthonodba. Nagyapám biztos szívesen lát pár napra majd az otthonába.
Lesz némi kis költségem, így a fizetség felét előre kérném.
*Nem kötötte az orrára a hölgynek, hogy gond nélkül meg tudná szervezni az utat, de hát még kevesebb pénze lenne, ha mindenkinek megtenne mindent előleg nélkül. Blasio is nagy szerelmesen megígért neki fizetséget a szerelme elrablásáért, és utána a nemes közölte a fennmaradó rész beszedésekor, hogy nem tud fizetni. Ő meg kockáztatta a jó hírét.
-Telarban hat varázsiskolának van mágikus tornya, ám én egyiknek sem vagyok tagja. Sok mágus van, de elég zárkózottak. Csak néhány rabszolgát akartam volna meggyógyíttatni és még pénzt is keresett volna az illető. De több hét lesz az út, mire a sötét elfek fővárosába érünk, már valószínűleg úgy is halottak lesznek.

Elgondoztattak a hallottak és egyfolytában az járt a fejemben, hogy miért keres ez az elf gyógyítót, amikor az erdei elfek tudtommal képesek a gyógyításra, bár tény és való, hogy ez a férfi nem hasonlított az eddig részemről látott lombtündék egyikére sem. De az én népem tagjai közé sem tartozott ez nyilvánvaló volt, hiszen olyan fehér volt a bőre, mint az embereké, vagy talán még világosabb.
Kezdtem elfogadni azonban, hogy ebben a világban, nem létezik Zevadar, de lehet, hogy ez az általa emlegetett Gwaith-dúr ennek az itteni megfelelője? Kellett valami kiindul pont és valaki, aki meg tudja mondani, hogy vajon mi történhetett velem, hiszen múltbéli emlékeim elég szakadozottak voltak, legalábbis az utolsó pár napra visszamenőleg.
Az, hogy itt is voltak mágusok szép számmal elbizonytalanított, de ha ennyire nem voltak segítőkészek egy kereskedővel, miért pont egy éjtündével lettek volna azok?
- Miért ilyen ….hmm…. zárkózottak, hogy még fizetségért sem gyógyítanak? – kérdezem értetlenül. – Más segítséget nem találsz? Én tényleg szívesen segítenék, de nem értek a gyógyításhoz, mint mondtam, de ha abban a Gwaith-dúrban vannak rokonaid és vannak fajtársaim, akkor inkább ott próbálnék szerencsét. Vagy te mit ajánlasz? – kérdezem meg hirtelen ötletből, hiszen ő jobban ismerős itt.
Már rég kiment a fejemből, hogy valamiért az ő asztalát mindenki kerülte valamiért.
A pénz kérdése jó kis gondot okoz neki és mivel a ruhája sem volt ismerős, így reménykedve végig tapogatja azt, hátha akad benne valami, amit felajánlhat a kereskedőnek.
Azonban ha nincs, akkor kénytelen újabb szívességet kérni és elmondani, hogy majd fajtársai között rendezi a számlát.

Vogon látta a zavart a beszélgetőtársán, és próbálta őt eligazítani az itteni dolgokban annyira, amennyire nem veszélyeztette a lehetőséget, hogy pénzt csinál a találkozásukból.
-Nos, azok egyszerű. Ők a tudomány és a misztikum emberei. Úgy gondolják, hogy az ilyen jellegű kérések elvennék az idejüket a mágia tanulmányozásától.
Gondolj bele! Ebbe a városban van, hogy több száz rabszolgát is hoznak egyszerre. És a hosszú úton sokan megbetegednek. És varázslóból meg nincs olyan sok. Engem például a fehér köpenyesek rendje egyszer meggyógyított, de egy rabbal ki akarná az idejét tölteni?
Valahol érthető, még ha én azon az állásponton is vagyok, hogy meg kell mentenünk minél több életet, amennyit csak tudunk.
*Ám ahogy a pénz szóba került, ISIS bajban volt. A ruhája egyik zsebében talált pár aranyérmét, amire fel volt írva a darna. De ha a számokat összeadja, akkor csak két ötös és egy tízes van nála. A százhoz ez nagyon kevés.
Ha ez elmondja a kufárnak, akkor ő nem engedi lentebb az árat.
-Nos, ez nem lesz elég, ám ha bele mész, megforgathatjuk úgy, hogy több legyen. Úgy látom, nagyon szeretnél eljutni a fajtársaidhoz és ha szerencsénk van, kis idő múlva már útra is kelhetünk. Csak valahogy rá kell vennünk egy gyógyításban jártas illetőt, hogy segítsen nekünk.
A folyón fölfelé az egyik öbölben várakozik egy tengerentúlról érkezett rabszolga hajó. Elvileg már eladott mindent és rég vissza kellett volna fordulnia. Ám egyik éjszaka láttam, ahogy egy holttestet dobnak át a korláton.
Szerintem van még olyan fogoly ott, akit megéri megvárni, míg lemegy a betegség és ha életben marad, eladják. A legtöbb érkezőn már túladtak, valószínűleg olyanok maradtak ott, akin látszik és nem vennék meg.
Tudsz nekem ebben segíteni?

Mondjuk nálunk a gyógyítás az erre kiképzett emberek dolga volt, de akkor is nehéz volt elképzelni, hogy valakik ennyire nem voltak érdekelve abban, hogy használják a képességeiket, ha valaki megfizeti őket, ráadásul egy jó rabszolga biztos megért ennyit ennek az embernek, ha hajlandó volt költeni rájuk.
- Akkor is pazarlás, főleg, ha jó munkáskézről van szó. – vontam meg a vállam, de nem az én dolgom, hogy ezen változtassak, vagy mérgelődjek, így hamar túl tettem magam ezen.
Érdekes elnevezésük van ezeknek a varázslóknak, de feltételeztem, hogy a fehérköpenyesek lehetnek a gyógyító mágusok, ha már erre hivatkozott beszélgető társam.
- Ettől függetlenül nem csodálkozom ezen az álláspontodon, hiszen te ezekkel az „árukkal” kereskedsz, gondolom minden veszteség komoly kárt okozhat neked, így persze, hogy hajlandó vagy pénzt áldozni rájuk.
Nem feltételeztem, hogy merő emberbaráti szeretet vezérelne egy rabszolgakereskedőt.
Egyre bosszúsabban keresgéltem a ruhában, amiben itt találtam magam, mert nem elég, hogy kényelmetlen volt számomra, hanem még a kardon kívül nem is volt semmim, ami azt jelentette, hogy a férfit nem fogom tudni megfizetni és nem úgy nézett ki, mint aki csak úgy szívjóságból, vagy mert nő vagyok ugrik és elkísér egy hosszú és gondolom veszélyes útra.
Éppen ezért érdeklődve hallgattam, hogy mit ajánl, hogyan tudnánk áthidalni ezt a „kis” problémát.
- Tehát, ha jól értettem, azt város tőlem, hogy találjak egy gyógyító mágust, aki hajlandó meggyógyítani a hajón lévő betegeket és akkor te, olcsón megveheted őket, vagy akár még ajándékba is neked adják és utána gyógyítod meg őket? – foglaltam össze, amit ajánlott. – Mivel semmi mást nem tudok felajánlani neked, úgy gondolom nincs más választásom, valószínűnek tartom, hogy más sem sietne itt repesve a segítségemre, jól sejtem? – néztem körül. – Hol vannak azok a mágusok, akikkel érdemes lenne beszélnem? – néztem rá kérdőn, mert ha már meg kell tenni, akkor essünk neki rögvest.

-Nem, nem! Ezek most nem az én tulajdonom. Csak segíteni akarok rajtuk. -veti közbe a furcsa idegen a felvetésre, hogy csupán üzleti érdekből viseli ennyire lelkén a sorsukat.
Ám hamar kiderül, hogy egy hajón vannak és ISIS ki is egészíti a felvetést, hogy bizony itt nem az ő tulajdona, de a szívjóság közben, előtt, után az övévé válna.
-Nos, közel majdnem. Arra gondoltam, ugyan annyi pénzzel szállnék be, mint te. Én tudom, hogy merre vannak és te hozod a gyógyítót. És a végén mind a ketten gyarapodunk. Meg tudom mutatni a tornyot.
*Lassan megiszogatták a borukat és a férfi a kijárat felé nézett, talán ideje menni a bordélyházból.

~ Persze, hogy nem a te tulajdonod, de nagyon szeretnéd, hogy az legyen. ~ egészítem ki magamban a férfi szavait, mert nem akarom magam ellen hangolni azzal, hogy nyíltan a szemébe mondom, hogy egy szavát sem hiszem, vagyis igazából csak azzal kapcsolatban nem, hogy azért akar segíteni a rabszolgákon, mert annyira sajnálja őket.
Azért legalább azzal egyetért, ahogy összefoglalom azt, ahogy én látom a dolgokat, bár aztán a kiegészítésére csak összeráncolom a homlokom.
Nem tudom mennyit érhet itt egy darna, de ha kétszer másfélért, rabszolgákat lehet kapni, hát akkor valószínűleg az a 100, amit tőlem kért sem lehetett kevés.
- Rendben, mutasd. – bólintok és, ha feláll és kimegy, akkor én is követem.
Fogalmam sincs, hogy fogom még rávenni bármelyik fehérköpenyest, hogy segítsen, de hát ha nem próbálkozom, lehet örökre itt ragadok.
- Szerinted egyáltalán szóba állnak egy magamfajta sötét elffel? – kérdezem azért még meg mielőtt nekiindulok.

A Beebebrox kétségekkel a hangjában biztatta ISIS-t, hogy bizony meg kell próbálni. A maga részéről őszintén hitt abban, hogy amit tesz, azzal megment sok ártatlan életet. És ez független attól, hogy pénzt keres belőle. Ő az anyja textil- és ruhakereskedelmében is jó forgalmat és szép hasznot tudott bonyolítani. A nők szerették, ahogy férfiként dicséri őket a ruhákban. És nagyon finoman tudta árnyalni hangzatos bókjait, hogy az az árral összhangban legyen. Elégedett volt mindenki akkor is, ha épp csak betoppant egy olcsóbb darabot venni. Sosem bántotta volna meg őket azzal, hogy csúnyának nevezi benne. Inkább csak biztatta őket kívülállóként, hogy megérdemlik ez egyszer, hogy elkényeztessék magukat.
A rabszolgákra is így tekintet részben, mint egy fennkölt ruhakölteményre. De másfelől hitte, hogy az általa teremtett kereslet ösztönzi a harcosokat a csatamezőn, hogy ne öljék meg egymást. A Lanur-hegység orkjait -néhány törzset-, hogy ne gyilkoljanak le minden falusit egy-egy lerohanás alkalmával, kevesebbet pusztítsanak.
Hogy az emberek nem a régi életüket kapták vissza? Mindenki hozzá köti a szabadság elvesztését, pedig ő az egyetlen tényező a gépezetben, aki ilyet nem tesz. Már elvesztették akkor, mikor megadták magukat az ellenséges katonának. És ő nem dolgoztatja őket, az zsákmányolja ki a szerencsétlen sorsúakat, aki megveszi tőle.
De hát megszokta már, hogy gyanakvással és rossz indulattal fogadják amiért fekete mágiát használ a családja.

Ahogy kiléptek az utcára, újra az éjszaka ölelte őket körbe. Vogon egy fáklyát vitt magával, mert nem lát a sötétben. Hátra ment az istállóba a lováért, de csak maga után vezette a kantárral Szauruszt, akinek a nyergén láncok csörögtek minden lépésénél.
Egy másik lény is bóklászott a veszélyes utcákon. Lisbeth nem rég merült álomra az emberek fővárosának mélyén. Nagyon mélyen, a sötét tömlöcbe. Egy újabb városról szólt az álma, ahol szűk sikátorokon kellett átvágni, ám hamarosan a sötét lyukakból rosszul felfegyverzett csavargók másztak elő minden felől. Bár az itteni viszonyokhoz képest nem voltak túl jó minőségű fegyverrel ellátva, olcsó kardjaik azért veszélyes ellenféllé tette őket!
Ahogy végig néz magán, saját ruhájában van és minden nála van, amit az inkvizíció elvett esetleg.

Csak azért megyek bele ebbe az egész dologba, mert még így van a legnagyobb esélyem arra, hogy valami segítséget kapjak. Egy rabszolgakereskedő lelkivilága sem az, ami túlságosan lekötne, vagy megérintene, főleg nem akkor, mikor magam is valószínűleg nagy bajban vagyok.
Nem túlságosan érdekelnek az ember rabszolgák, de ha ennek a Beebebrox-nak ez a feltétele, hogy tovább segítsen utamon és elvezessen a saját népemhez, akkor e nyit érdemes megpróbálni.
Ha összeszedi a cókmókját, meg a lovát és megmutatja a tornyot vagy mit, ahol a mágusok laknak, akkor odamegyek, hogy megtudjam mi a feltétele, hogy egyikük velem jöjjön és meggyógyítsa azokat a hajón lévő rabokat.



Ami végül leteríti Lisbet-et az nem nevezhető igazi álomnak, hiszen a kínzások nyomán és a kétségbeesés mély vermében vergődve, inkább nevezhető ez valamiféle ájulásnak, ami végül leteríti mocskos cellájában.
Mikor ismét ébernek érzi magát, megdöbbenve néz körbe a sötét sikátorban, hiszen nem tudja mi történt és hogy került ide, de aztán nem is igen érdekli, csak az, hogy szabad, nincs megkötözve, minden vagyontárgya, ami eddig megvolt nála van, bár az nem sok és nem lát egyetlen egy papot vagy katonát sem.
Elindul, hogy sietve elszaladjon, de ekkor bukkannak elő a szakadt alakok, a sötét sarkokból és kardokat, késeket lóbálva, fogatlan vigyorral közelednek felé.
Lisbeth megtorpan, hiszen nála nincs fegyver, vagyis csak egy kisebb tőr és a porai és folyadékai, amikből sincs nála sok.
- Hagyjatok! Nincs nálam semmi érték. – próbálja meg eltéríteni a csavargókat a szándékuktól, bár tudja, hogy hiába, így egy üvegcsét húz elő a késével együtt.
A folyadék gőze heves köhögési ingert fakaszt, de nem sokáig tart a hatása, de ha talán gyorsan fut…….

Az utcákat, ahol járnak, csak a csillagok fénye világítja meg, több kétemeletes ház pedig annyira beárnyékolja a szűk mellékutcákat, hogy az ember borzongva lép csak be oda, ha nagyon muszáj. Ám Lisnek nem volt választása.
Ahogy a hölgyet kíséri Vogon a fehér mágusok tornyához, hirtelen hangot hallanak az egyik ilyen sikátorból. Egy fehér-fekete hajú, ijedt nő hadakozik az őt körülvevő mintegy hat-hét fegyveressel. Próbálják a karját, a ruháját megfogni és magukhoz rángatni. Ám mindez idáig sikerrel szabadult próbálkozásaikból.
~Hmmm... Vajon érdemes lenne megvárni a végét? Ha a banditák győznek, talán meg tudom őket győzni, hogy adják el nekem rabszolganőnek.
*Első gondolata nem túl szívderítő volt az álboszorkányra nézve, ám hamar belátta azt, hogy nem ismeri a nőt és mivel elég jó eséllyel idevalósi, elég kellemetlen lenne valamelyik ismerősébe, rokonába futni a rabszolgapiacon. Még ha törvényes is lenne az üzlet és minden ilyenről gondosan ír szerződést. Az eladóra bízva, hogyan magyarázza, hogy a tulajdona volt a megkötözött személy.
Ám most elállt ettől és inkább ISIS-re sandított, hogy mennyire akar gyorsan eltűnni és mennyire van kedve beavatkozni?

Nem tudhattam mire fogok menni majd a mágusokkal, de most inkább az útra figyeltem, hiszen nem voltak túl jól megvilágítva és még az én szememnek is gondot okozott néha átlátni az épületek közötti sötétségen.
Ez a város nem elég, hogy kész labirintus volt, még egymást követték a szűkebbnél szűkebb sikátorok, mintha kimondottan azért építették volna így, hogy a rablóknak, gonosztevőknek kedvezzenek.
Még alig haladtunk pár utcát, amikor jellegzetes hangokat sodort felénk az éjszaka csendje. Kiabálást, gúnyos röhögést, nőz beszédet, ami semmi jóra nem utalt ezen a környéken.
Pár lépés után, ki is bontakozott a szűk utcai látkép, ahol jó pár bandita vett körül egy nőt, akinek haja feltűnő fekete-fehérben játszott és aki, láthatóan szorult helyzetben volt.
Felhorgadt benne a düh. Nem csak azért mert nő volt, hanem mert fegyvertelen és egyedül volt, míg a „hős” férfinép mindenképpen erőfölényben.
- Ezek is csak a gyengébbel mernek nekimenni. Talán nézzük meg, hogy mi van ha fordul a kocka. – villan a tekintetem a kereskedőre, bár nem várom tőle, hogy beszálljon a küzdelembe.
Gyakorlott fegyverforgató vagyok, bár nem a kard a fő erősségem és sajnálom, hogy nincsenek nálam kedvenc sarlóim.
- Takarodjatok vagy haljatok meg nyomorult férgek. – indulok meg sietősen, kivont pengével figyelmeztetően a férfiak felé, hogy magamra vonjam a figyelmüket.



Hiába dobta közéjük a fiolát, valamiért a szer nem működött itt, vagy csak a keverék nem volt jó, Lisbeth sosem fogja megtudni, hiszen nem hagytak neki a zsiványok erre időt, hanem azonnal neki estek.
Próbált védekezni a kis tőrrel, de tudta, hogy semmi esélye vele, jól ki is nevették, hiábavaló próbálkozásait és hamarosan kicsavarták a kezéből.
Valószínűleg az volt a szerencséje, hogy nem akarták megölni, hanem valami rosszabbat szántak neki, így igyekezett mindent megtenni, hogy kiszabaduljon, de egyre szorult körülötte a hurok, érdes, durva kezek tapogatták, rángatták, még a ruhája is leszakadt pár helyen. Tudta, hogy mindjárt itt a vég.
Ekkor hallotta meg a csengő hangot és a banditák is döbbenten kapták hátra a fejüket, majd ellépve Lisbethtől, a szép ruhás elf nő felé fordultak, hogy az a baljós vigyor visszatérjen a képükre.
Valószínűleg azt gondolták, ilyen szerencse érte őket, most egy helyett két áldozatot kaptak.
A jósnő felkapta a kését és a falhoz lapult.

A banditák már lassan legyűrték volna a kétségbe esett nő ellenállását, szinte macska-egér játékot űztek vele, ám váratlanul megtört az éjszaka csöndje. Csak két sötét alakot láttak, hiszen bár ISIS a teljes sötétségben is képes látni, ők fény nélkül aligha.
Négyen megindultak ellene, ám a menekülni próbáló Lisbethet ketten is karjánál két oldalt megragadták és ők maguk vonszolták a falhoz, hogy egy halom láda mögül figyeljék, hogyan fegyverezik le ISIS-t a többiek.
A self nő éles hallásával valami süvítő hangot hallhatott, mikor a nyaka mellett elsuhant egy nyílvessző és az egyik támadója szeme között állt meg, rezegve. Újabb süvítő hang, de ezúttal nem jött lövés, csupán hirtelen egy másik rabló szívében tűnt fel egy nyíl, kevés vért fröcskölve. Pár másodperc múlva elsuhant mellette hangtalanul a harmadik, ugyan oda, ám becsapódás előtt eltűnt. Mintha valaki megtréfálta volna az érzékszervét és alig néhány másodperccel később látja, mint ahogy bekövetkezett.
Eközben a két megmaradt gazfickó két oldalról támadott, derék és mell magasságban kaszálva. Úgy érezték, hogy ha már társaik meghaltak, ezt nem fogja tudni kivédeni a drow és gyorsan átgázolva rajta lerohanhatják a lövöldöző társát.

/Mágiád ugyan úgy működik ebben a világban./

Természetesen a kívánt hatás nem maradt el, hiszen a hat támadóból legalább négy felém, felénk fordult, de én semmit nem akartam a véletlenre bízni. Mivel nem tudtam, hogy a Vogon nevű férfi velem tart-e, úgy kalkuláltam, hogy nekem jut mind a négy. Kettőt a megtámadott nőt fogta le, de mivel biztosak voltak a létszámfölényükkel járó győzelemben, nem menekültek és ez nagyon jó volt így.
A legjobb ilyenkor azonnal támadást indítani, így ezt tettem én is, mikor a férfiak megindultak felém. Nekem kedvezett az éjszaka és már éppen azon gondolkoztam, hogy használom a „Sötétség” varázslatát, hogy még jobban összezavarjam őket, mikor kis különbséggel két nyílvessző is elsuhan mellettem és leterít két ellenfelet is, az egyik éppen csak elkerülve a nyakamat.
~ Vagy bolond, vagy nagyon biztos magában! ~ villan fel bennem a gondolat, de ezt majd később beszéljük meg.
De az is biztos, hogy a férfi sem sima fegyverforgató, mert azokkal a nyilakkal nem stimmelt valami.
Ez most azonban egyelőre nem számít, hiszen maradt két dühös támadóm, akiket nem elbátortalanított, hanem inkább felbosszantott két társuk halála és könnyű prédának gondoltak.
Gyors döntéssel az egyikre a bénítás igézetét küldtem, a másiknak felfogtam saját pengémmel a kardját, miközben erőteljesen a térdébe rúgtam, megpróbálva eltörni azt, majd ha előre bukik, levágni a fejét.


Lisbeth hiába kapálózott a két férfi erősen fogta két karját, annak ellenére, hogy figyelmük az előttük zajló csatára irányult, így semmit nem tudott tenni egyelőre.

ISIS kis háttér segítséggel legyőzte a rá támadó banditákat. Bár végzetük már akkor eldőlt, mikor rátámadtak a nőre. Hiszen ha egyedül kellett volna szembe néznie a haramiákkal, akkor is megöli őket, de így változtatva tervén megfagyasztja egyik ellenfelét és kivégzi, majd a másik érkező támadását hárítva lendületből abba is bele mártja pengéjét.
A hátul lévő két zsivány gyorsan kereket old és így a sarlatán kiszabadul. Ám nagy kérdés, hogy elmenekül-e a fegyveresen érkezők elől maga is vagy bevárja őket, hiszen Vogon most őrá szegezi fegyverét.