Noha Hraman bátran és leleményesen helyt állt a sötét elfek elleni harcban, vagy más szörnyek ellen, de soha nem emelne kezet oktalanul saját fajtársára. Hagyományaik sem követelik meg, hogy életre-halálra szóljon a küzdelem és ennek megfelelően ajánlja fel Lorenfel-nek a megadást.
Jóhiszeműen lép a másik mellé, hiszen mindenki láthatta, hogy legyűrte tisztességes küzdelemben a másikat, ezért egyáltalán nem számít annak aljas reakciójára.
Ilyen közelről esélye sincs a törzsfőnek, hogy elkerülje a tőrt, csak annyi, hogy reflexeszűen fordul és így a penge nem a gyomrába, hanem az oldalának vastag húsába fúródik, de ott tövig a lendülettől.
A fájdalom hirtelen mar bele Hraman-ba és hátra tántorodik, majd féltérdre hullik a szablyáján megtámaszkodva.
Nem tudja megakadályozni, hogy a fiú ha akar felálljon és abban sem biztos, hogy hárítani tudja annak támadását, ha nekiugrik, márpedig annak szemében és hangjában nem érez kegyelmet.

Az ifjú bajkeverő nagy nehezen feláll és mindvégig Hramanra fogja a fegyverét. Arcizmai gyakran megrándulnak a fájdalomtól, nem tudja úgy tűnik annyira jól viselni, mint az eddigi vezető. Bár ügyes a kés célba juttatásában, ám a fajon belül az átlagnál kisebb a közelharcban fontos képességei.
-Ad fel, kutya! Nem vagy méltó a falu vezetésére.
*Ám a körülállók egyre inkább ennek ellenkezőjének adnak hangot. Próbálják meggyőzni ők is, ám a fiú nem tágít. És kezei bár remegnek, igyekszik még összeszedni magában erőt, hogy ha közel jön Hraman, akkor egy utolsó, végzetes támadást indítson.

Hraman nem tudja mivel érdemelte ki Lorenfel ilyen fokú gyűlöletét és megvetést, amivel az egyre jobban feléje fordul, hiszen láthatta, hogy a törzsfő mindent megtett, hogy ne torkoljon vérfürdőbe a dolog. Azt is láthatta, hogy nem fogja könnyen oda adni sem a bőrét, sem az által annyira nem élvezett hatalmat, de mivel eddig is felelősséget érzett a falu népe iránt, így nem dobhatta csak úgy oda. Ha….talán…..egy megfelelőbb, karizmatikus kihívója lett volna……..
Megroggyan a belé állított tőrtől, de a fiú szavai korbácsként vágnak a becsületébe és ork vére felizzik, hogy számon kérje a sértést.
Nem hallja, hogy a törzs jelen lévő tagjai miként zúgolódnak a tiszteletlenségen, mert most már ő is csak vörös ködön keresztül lát.
Nem törődik a bele hasító fájdalommal, a másik kezében lévő fegyverekkel, váratlanul a térdelő helyzetből löki előre magát, maga elé rántva a kardját és ha sikerül a mozdulata, markolatig döfi keresztül a széles szablyát az ellenfelén, olyan erővel nyársalja fel még a széles szablyával is.
- Te még úgy sem! – hörgi eszementen.

Az ifjú trónkövetelő sokkal jobban igyekszik összeszedni erejét, hogy a fináléban jól teljesítsen, ám Hraman egy gyors kitöréssel mégis sikeresebb lesz. Esély sincsen a fiú jelenlegi állapotában, hogy védekezzen és átszúrva testét az ívelt karddal rogy össze végleg a földre.
A srác, aki mindennél jobban vágyott arra, hogy az emberek ellen menjen portyázni és a lányok körében hódítson gazdagsággal és öldöklésben szerzett hírnévvel, most megverten és visszavonhatatlanul halottan hevert a törzsfőnök előtt.
A lakosok gyorsan napirendre tértek az újabb tragédia felett, amit fajuk forró vére okozott. A fiú magának kereste a bajt, talán ha olyan óriások és tapasztalt harcosok vezetnék a közösségüket, mint... mint akik meghaltak a selfek elleni csatájukban, védve az ártatlan asszonyokat és gyermekeket.
Ám Yrchnek egyelőre meg kell elégednie azzal, hogy nincs olyan hímje, aki több méter magas lenne és már testi ereje is elrettentené a kihívókat. Ám a mostani vezető így is bizonyította, hogy nem érdemes próbálkozni.

/Gratulálok a címed megvédéséhez és köszönöm a játékot!/

Lihegve, fáradtan és letörten áll a halott fiú teteme felett Hraman. Egyáltalán nem örül neki, hogy így ért véget ez a kezdetben csak szóváltásnak induló vita, hiszen minden egyes veszteség komolyan veszélyezteti a törzset és Lorenfel idővel jó harcos lehetett volna, ha benő a feje lágya.
Most jut el a törzsfő füléhez csak a fajtársai hangja, amiről rájön, hogy bizony a fiú heveskedése végül amúgy is ellen fordította volna az embereket. De most már mindegy, hiszen halott és vérét szomjasan szívja be a föld.
- Kapja meg a végtisztességet. adjátok át a családjának, ha van neki. - szól oda a fiúval jött társainak, ő maga meg nagy sóhajjal a kunyhójába vonul vissza, hogy pihenjen egyet.
Talán jó ötlet lenne beolvadni, egy nagyobb törzsbe, akinek vezetője megfelelő lenne mindenkinek és akkor Hraman letehetné ezt a terhet a válláról.

//Én is köszönöm a játékot, a címet meg egyszer csak sikerül leakasztanom magamról. //

Hramanhoz a tavasz beköszöntével egy vendég érkezik. Jóval hamarabb érkezett a hírnök, hogy az egyik közeli falu törzsfőnöke meg akarja látogatni őket. És nem egyedül kelt útra, számos kiváló harcosa tartott vele.
Egy hét eltelt a futás ittjárta óta, mikor a hegyek kanyargós ösvényein Yrch egyik őrszeme megpillantotta őket. Libasorban haladtak egymás után és közben vígan beszélgetve egymással. Úgy tűnt akkor még, hogy teljes az egyetértés köztük és jó a viszony.

A telet átvészeltük és még a készletek is kitartottak, ami nagy megkönnyebbüléssel töltötte el a székében maradt fiatal vezért. Ahogy az idő engedett a hegyek között, azonnal kiküldte a vadászokat és maga is indult volna, hogy végre kicsit kiszellőztesse a fejét, mikor hírnök érkezett, hogy egy közeli törzs főnöke látogatást tesz nálunk.
Arról nem szólt a fáma, hogy miért jön, de mivel számos harcosát is hozza magával, talán leánynézőbe jönnek, ami nem is lenne rossz, főleg, ha Hraman törzsét gyarapítanák majd.
Így aztán csak rövid utakra indult, mert hogy pontosan mikor érkezik vendégük senki nem tudta.
Pont visszatért egy elejtett őzzel, mikor az egyik Vonyító jelezte, hogy valószínűleg a várt csapat lépte át területük határait.
A főnök a falu széléhez indult teljes díszben, hogy illően fogadja.
- Üdv Főnök! Az én nevem Hraman és e törzs vezetője vagyok. Légy a vendégünk szerény ételünkre, ahogy embereid is és terüljön ránk a vendégbarátság békés leple, míg itt vagytok. – köszöntötte a szokásos szavakkal a másikat.

A három méter magas, csupa izom ork jó jelnek vette a békés köszöntést. És biccentett egyet a fejével.
-Engem úgy hívnak, Utogh! -csapott a mellére- És öröm az számunkra, a te vendégszereteted.
*Ork nyelven szólalt meg, de azt sem tökéletesen beszélte. Pedig termetes alakjában a legkisebb jele sem volt kevert vérnek. És külsőre egy nagy, busa oughwarinak tűnt. Ahogy egyébként tényleg így is volt. Emberei feszülten figyelték, mikor beszélt, ezzel látszott rajtuk, hogy messzemenőleg tisztelik vezetőjüket. Ám ennek egy másik oka is volt.
Az úton nem szólt, ha Hraman nem kezdett el beszélgetést, csak büszkén felszegett állal trappolt előre. Az sem érdekelte, ha néha arcába csap egy ág vagy valamibe belelép. Vastag bőre megóvta mindentől, ám harcosai jóval óvatosabban jártak és kikerülték ama aknákat és mérges növényeket, amin főnökük egyszerűen átgázolt.
Beérve a faluba szétnézett és oda cammogott a nagy melák a megterített asztalokhoz és egyszerűen leült, bár nem nyúlt az ételhez. Nem úgy, mint követői, akik ellenkezőleg cselekedtek. Csak az asztal széléig mentek és zavartan körbe pillantottak. Majd mielőtt megkínálhatták volna őket, egy-egy gyümölcsöt elvettek onnan és hámozni kezdték.
A lakoma alatt viszont, ha már mindenki elkezdett enni és kicsit oldódott a kezdeti feszültség, előáll végül jövetele céljával.
-Nagy Hraman! Te jó harcos és nagy vezér vagy. Azért jöttünk el hozzád, hogy mondjuk el egy portya szerveződik észak felé. Jó volna te csatlakoznál szintén hozzá.
*Ezzel egy méretes cubákot próbált minél lassabban megenni, ám sehogy se sikerült jól, mert bár keresztbe tartva hosszan elcsámcsoghatott volna rajta, de ügyetlen módon hosszába próbálkozott és alig látszott ki belőle valami, mikor első harapásnál a csontot átroppantotta és szájában forgatva rágta meg.

Míg meg nem szólalt Hraman nem tudhatta, hogy jók voltak-e a megérzései a másik látogatásával kapcsolatban, de barátságos vicsorral díjazta Utogh szavait.
Ami meglepte az a másik beszéde, hiszen még a saját nyelvüket is elég rosszul beszélte, hozzá képest a fiatal vezér szónoknak érezte magát, hiszen még a közöst is beszélte, ha nem is tökéletesen.
A hatalmas agyarast láthatóan tisztelték társai, aki végig lépkedett a falusiak között az előkészített ételekig szó nélkül, ahol kényelmesen és védettsége teljes tudatában ült le.
Hraman tényleg komolyan vette a vendégbarátságot és a falu tüzének védelmét. Minden jó, ami csak a rendelkezésükre állt, ott volt felterítve, ahogy illett.
Bár Utogh nem nyúlt elsőnek az ételhez, a vele tartó harcosok, nem fogták vissza magukat, de aztán a vezetőjük is nekiállt.
Hraman tudta, hogy nem sürgetheti a másikat, hogy bökje már ki miért jött, így türelmesen csipegetve maga is várta, hogy az megszólaljon.
Aztán majdnem a torkán akadt a gyümölcs, mikor végül meghallotta.
- És kik ellen szervezitek a portyát Utogh? – kérdezett rá óvatosan, hogy minél többet megtudjon, mielőtt döntenie kellene.

A szomszéd falu törzsfője elég érdes volt az etikett illetően és követői nehezen tudták megoldani. Ám úgy tűnik, nem esküvőre jöttek, hanem haditervet szövögetnek, amihez meg akarják nyerni Yrchet és a többi falut is.
-A szürkebőrű ördögfattyak ellen mennénk. Állandóan fenyegetnek és visszatérően támadnak minket. Mi pedig a síkvidékieket nyúljuk le. Egyszerűbb lenne őket lenyúlni és ezzel a kedvüket is elvenni, hogy ide visszagyünnének.
*Elég egyenesen beszélt szokatlan tervéről. És érvei sem arról árulkodtak, hogy magaslatok és csatarendek kedvező csillagállását is beledolgozta volna ötletébe. Ám a fajt ismerve talán csak arra kíváncsi, hol hat még mindig tabuként Zevadar megtámadása és végig szemlélve a lehetséges csatlakozókat.

Hraman nem is lepődik meg igazán, amikor a másik törzsbéli ork kiböki nyíltan, hogy a selfek ellen akar toborozni,hiszen ez előbb-utóbb várható volt. Igaz, a legtöbben, mint a nemrégen legyőzött kölyök, a könnyebbik megoldást választották volna és az emberek ellen portyáztak volna, de mindig van, aki a nehezebbik utat választja és meg akarja mutatni, hogy az ork faj is legalább olyan erős, mint a sötét elfeké.
De nem volt könnyű a válasz, hiszen nem csak a maga nevében beszél, ő egy törzs főnöke is egyben, azonban talán épp itt az ideje a bosszúnak, amit már régóta dédelget és, talán a vezetői posztot is átadhatja egy időre másnak, hogy a maga feje után mehessen.
- Elég bátor terv Utogh! De a selfek sokan vannak és hazai földön még valószínűleg erősebbek is. Ezt meg kell beszélnem a sámánnal és a szellemek tanácsát kérni. – akar egy kis haladékot és persze nem mindegy mit mondanak őseik sem. - Hányan tartanának veled?

A nagy darab ork habzsolta befelé a kaját és közben, néha rágás közben folytatta a beszélgetést. Amely kidolgozottsága hamarosan napvilágra kerül.
-Most járom végig a környék törzseit. Attól függ minden, hányan jelentkeznek. Ha kevés csapat leszesz, akkor csak a határszélen dúlunk és néhány falura csapunk le. Kevés ork között a kis zsákmány is sok. De ha sokan csatlakoznak, akkor feldúlunk akár egy-két várust is.
Először pár kisebb falun járok, hogy mennyire akarják, és utána Techkel akarok beszélni, hogy ha ő csatlakozna, akkor biztosan rengetegen lesznek.
A sámánom azt mondja, hogy jó jelek látszanak, ha több törzs és nagyobb sereg kel útra.
*Hraman törzsének is van egy fiatal sámánja. Akit megkérdezhet, ám ő valami rejtélyes okból egész más jóslatot mond. Yrch bansheeja szerint sokan fognak meghalni és csak rajtuk múlik, hogy győzelemért vagy vereségért.

Annak ellenére, hogy nem tűnik nagy agyasnak az ork fickó, azért legalább nem akar fejjel rohanni a falnak és ezzel elgondolkoztatja Hraman-t . Nem akar olyan akcióban részt venni, ami eleve bukásra van ítélve és csak magukra uszítják az éjtündéket, de ha okosan harcolnak, akár még komoly sikereket is elérhetnek.
Az is biztató, hogy Utogh megkérdezte a saját sámánjukat és az kedvező jeleket ígért, na meg az is, hogy Tech-ket is be akarja vonni, bár abban kételkedett a fiatal vezér, hogy ebben sikerrel jár-e.
- Nem zárkózom el a dolog elől, ha a mi sámánunk is megerősíti ezt, de mivel falunk nagyon megsínylette a legutóbbi self támadást, csak a magam nevében beszélhetek, a törzsemre bízva, hogy ki tart velem.
Bár sokszor előfordul, hogy nem beszélnek érthetően a szellemek, most éppen eléggé teszik ahhoz, hogy Hraman döntsön.
- Nem akarok több harcost áldozni, míg a törzs meg nem erősödik, viszont én veled tartok, addig átadom a főnöki posztot a helyettesemnek. – ad választ a nagydarab orknak a szertartás után.

A megbeszélés úgy tűnt, hogy jól halad. Egyetértettek az alap kérdésekben egészen addig, míg Hraman meg nem kérdezte a sámánjukat a várható jelekről. A túlvilágiak üzenete a sok vérről elrettentette az eddig is oly sok áldozatot hozó falu vezetőjét attól, hogy minden harcosával csatlakozzon. Döntött és ideje egy helyettesre hagyni a vállát jó ideje csak nyomasztó felelősséget. Ő pedig szerencsét próbál egyénileg.
Néhány falut még felkeresve visszatértek Utogh falujába. És a sámánjával együtt indultak másnap Techet felkeresni. Talán megsejthetett valamit az ifjú ork, mikor a fiatal kölyök egyszer félre vonva felajánlotta, hogy segít a csapat felett átvennie a vezetést, ha nem a nagy mamlasz lesz az akció élén. Nem sok jót néz ki saját vezetőjéből, csak erejéből lett első számú ember a közösségben, nem az agya miatt. És Yrch védelmében Hraman már szerzett elég hírnevet a selfek ellen, ahogy Georgiánál is.
Az agyaras jól számolt, bizony Tech nem tartott velük, ám biztosította a támogatásáról a vállalkozást. Nagyon nehéz helyzetbe manőverezte már így is magát az utóbbi időben, hiszen becsülete kötötte volna az emberek felé menő portyák leállítására és jobb híján inkább a tündék erdeje felé terelte a vállalkozókat, amelyek hallgattak egyáltalán a tanácsaira. De még egy knuut sem volt elég hatalmas ahhoz, hogy szembeszálljon faja fosztogató vérével, tudta jól, hogy valamelyik ujját harapnia kell.
Jó szemmel, ám aggódva nézte a pokolian jó hírben álló északiak elleni kezdeményezést...

/Ha Hraman nem hátrál meg, akkor egy másik topicban folytatjuk hamarosan. Itt köszönöm a játékot!/

Nem sokára Hraman már Utogh csapatával távozik, miután átadta a főnöki teendőket Dremar-nak, a helyettesének és valami nagy-nagy megkönnyebbülés áradt szét rajta. Már régen nem érezte ilyen szabadnak magát.
Várakozó bizsergés árad szét a tagjaiban és annak ellenére vidáman ballag új társai mellett, hogy Utogh-ot nem igazán tartja megfelelőnek egy összetettebb támadás kidolgozására, de hát még ki tudja ki csatlakozik hozzájuk és még Tech jóváhagyását is be kell szerezniük, addig nem mehetnek a selfek ellen, ehhez a knuut engedélye is kell.
Nem csalódott az ifjú vadász, mikor úgy gondolta Tech óvatos lesz és nem fog nagy csapatokat az éjtündék ellen vinni, de azt sem akadályozta meg, hogy Utogh megtegye ezt azokkal, akik csatlakoznak hozzá.
- Én veled tartok harcos! – biztosította Hraman továbbra is az agyarast. – Úgy is meg akartam már nézni merre is élnek azok a hírhedt sötét tündék.

// Rednben, akkor itt köszönöm a játékot. //