Demertor ahy's Terranion
Faj: Sötét elf
Nem: Férfi
Kor: 110 év
Becenév: Demertor
Rang: Herceg. A sötét elfek királyának fia, és hadsereg parancsnoka. ( A puccs óta, a sötét elfek királya)
Mágia szint: Mester.
Jellem: Szikla szilárd akaratúnak tartanak, aki sosem hátrál meg. Akaratom bármi áron rákényszerítem bárkire. Nem tűrök ellentmondást, és nem tűröm a félelmet a seregemben.
Az érzelmekre, elkorcsosult lelki állapotként tekintek, melyen én magam már felülemelkedtem. Aki érez, az gondolkodik, aki gondolkodik, habozni fog mikor cselekedni kéne. Aki pedig habozik, az meghal! Csupán egy érzelemnek hagytam némi helyet a lelkem sötét mélyén. A gyűlölet lángjai táplálnak és tesznek erősebbé a többieknél.
Legyen az bármi is, amire szükségem van, kérdés nélkül elveszem, és ha valaki utamba áll az meghal, hogy utána halott ként szolgáljon, ha kell.
A halál gondolata nem köti béklyóba kardot markoló jobbom, mert ha érkezik, az azt fogja jelenteni, hogy dicsőségben térhetek meg a fátyolon túlra, és méltó helyem lesz őseim közt.
Előtörténet
- Soha nem fogom elismerni, hogy engem húsvér teremtmények fogantattak. Nem! Engem az istenek teremtettek. A hálál és a bosszú istene, hogy rendet tegyek az elkorcsosultan káoszba süllyedő szanaszét lézengő népek között. Eltiporjam, aki ellen áll, és átneveljem, aki elfogadja az új világrendet.
A mi világrendünket, hogy végre méltó helyünkre kerüljünk. Mindenki fölé, és mindenki elé. A mi előjogunk, hogy uralkodjunk.
Hogy mit mondasz? – Ordítottam.
- Ő nem az apám te féreg! Ő csak egy állomás. Egy szükségtelen elme, ami irányítani akar engem, és királynak hívatja magát, de ezzel célt is ad életemnek a többi mellé. Célt, ami az, hogy végre holtan lássam, és átvegyem a helyét.
Nem érted? Hát elmondom. Elmondom, hogy lettem én a kiválasztott, még alig harminc esztendősen.
Félhomály uralkodott a lápvidéken, és jótékony lepelként takart a lassan kúszó ködfelhő.
Nem bújtam fedezékbe. Sziklaszilárd akarattal álltam a kis szigeten, a mocsaras fövenyen.
Hallottam őt, és éreztem minden mozdulatát. Rám várt.
Tehales drehan! Suttogtam halkan a szavakat, és lassan kibontakozott előttem egy alak.
Nem érdekelt ki volt, vagy, hogy miért hallt meg egykor. A célomhoz kellet, mely mindennél előbbre valóbb volt. Előre küldtem a holt testet a mágia szövedékén át küldött parancsommal, majd balra kitérve én is elindultam.
A fák takarásából figyeltem immár a halott lassú lépteit, majd meghallottam a halk pendülést, ami után egy nyílvessző csapódott a halottam fejébe. Farkas vicsorszerű mosolyra húztam a szám. Ügyes lövés! Ismertem el magamban az ellenfelem lövés tudományát, de ostoba. Tettem hozzá gyorsan, majd neki iramodtam.
Hangtalanul suhantam a fák közt, átugorva a pocsolyákat, nem volt több időm. A halott lassan kiér a homályból, és ő rájön a turpisságra. Gondoltam, miközben a második nyílvessző is az életelem testbe csapódott. Megvagy! Tudatosítottam, és elengedtem a holt húst irányító mágia szálait.
Yhratesz. Szóltam, és a hatás nem maradt el. Sikoly szakított a rideg vidékre, ami beteges vonásokat varázsolt arcomra.
Kiértem a tisztásra és megláttam. A földön agonizált, egy nagyobb fa tövében. Három napja űztük már egymást akkor, de most tudtam, hogy legyőztem.
Lassan sétáltam hozzá, és közben tenyerembe csúsztattam görbe pengéjű áldozó tőröm.
Halkan nyöszörgött már csak, ezért elengedtem a számára fájdalmat hozó mágia szálait.
Megmarkoltam a sötét hajzuhatagát, és magam felé kényszerítettem arcát.
Elcsigázottabb volt, mint amire számítottam.
- Bátyám. – Szólt alig halhatóan.
- Húgom. – Válaszoltam, és egy mozdulattal elvágtam a torkát, majd visszalöktem a földre, és néztem, ahogy hörögve kivérzik.
Győztem! Én maradtam egyedül, az erdőben pedig két másik fivérem hevert holtan…
- Hát így lettem én, a király hadvezére. – Mondtam a megkötözött sötét elf nőnek a szobámban.
Nem volt riadt, és félelmet sem éreztem felőle, így azonban nem is érdekelt már. Felé léptem, amire kéjes csillogással válaszolt tekintetében. Végignéztem a vékony sebein, melyekből vér serkent.
- Ezután kezdtem végre felrázni a szunnyadó seregünket. Van még tenni való, de közeledik a nap, amikor végre kinyilváníthatjuk jogos igényünket az egész világra. A Király mágia tudói most is ezen dolgoznak, a királyné irányítása alatt.
Ekkor érkezett a láncszolga. A hárpia az ablakpárkányomon tollászkodott, és rikkantva szólt.
- A kémet elfogták Demertor herceg.
- Semmire kellő, ostoba féreg. – Legyintettem, és szíven szúrtam a kikötözött nőt. A döbbenettől tágultak ki pupillái egy pillanatra, majd a halál érintésére opálossá vált a tekintete, és feje lehanyatlott a mellkasára.
- Tüntesd el innen. – Utasítottam a hárpiát, majd kiléptem a szobámból és válogatott elit egységemhez indultam. Le kell vezetnem a feszültséget. Egy kis gyakorlatozás éppen jó lesz e célra. Gondoltam, és el is kalandoztam egy kissé. A győzelmünk napja már közel van. A dicsőség megkoronázása pedig az lesz mikor Lorelei hercegnőt elém hozzák láncra verve. Kéjes vigyor rendezte át mimikámat, és megállva egy ablaknál elnéztem a végtelen pusztán át, a messzi erdőség felé. Előbb, mint gondolnád!