Elérkezett a várva várt nap emberek, tündék, orkok, törpök és macskaemberek.

A sötét elfekről tudni kell, hogy úgy általánosságban sokan nem bírják őket, sőt úgy is lehetne fogalmazni, hogy utálják a fajt és azt is amit hoztak Neminra békés földjére. A háborúk, a portyák és miegymás addig-addig fajult, hogy az öt faj egyesítve is lehetséges, hogy kikapnának az egyetlen, de annál gonoszabb faj ellen.


Békés reggelnek tűnt az a nap, amikor az erdei elfek birodalmában a csodás fákkal borított fővárosban a királyt egy hír hozó zavarta meg:
A fiatal férfi fején a keményített bőr sisakkal lihegve ért oda a király elé, alig tudva kimondani mindazt, amit megtudott nem is olyan rég, de hogy mi is volt az, ahhoz a messzi orkok lakta földre kell visszanézni, nagyjából két-három nappal korábbanra:
~A hegyekben egy kisebb ork csapat valamiféle neszt hallott az egyik bokor felől, és amikor meglátták mi is lapul benne, azonnal elfogták a személyt és a törzs táborában tartják fogva. Nekik nem akart semmit mondani, legalábbis azon kívül, hogy sötét elf földről érkezett. Támogatást kérnek annak kapcsán, hogy egy biztonságos helyre legyen szállítva és kivallassák messze a self határoktól biztonságosan.~ jelentette az ifjú katona, majd meghajolva a király előtt rögtön meg is kapta a parancsát. Több hírvivővel lóháton gyorsan vitték el a többi szövetséges faj uralkodóihoz, illetve vezetőihez, hogy a régi szövetség tiszteletére közösen legyen kihallgatva a személy. Így esett meg, hogy a kontinens nagy szövetségére hivatkozva a tünde fővárosba egy-két követet vártak a fajoktól azért, hogy a stratégiai célpontot az említett városba szállítsák karavánnal, illetve az elfek költségén több kísérő bérencet is felfogadtak, biztosítva, hogy a célpont el is jusson ide.

Az első körben szabad a csatlakozás bárkinek, a feladat az lenne, hogy a felsorolt lehetőségek közül a lehető legoptimálisabbat és karakterhűbbet kiválasztva írjátok le, hogy honnan indultok és hogy miért szeretnétek vagy éppen miért kaptátok meg a feladatot a kíséretre, azonban posztotok addig tartson, hogy a helyi vezetővel/uralkodóval szeretnétek találkozni!

Frederic Hawkins

Egyre jobban azt éreztem, hogy valami oknál fogva mellőzve vagyok. Az utóbbi időben szinte csak olyan feladatokat kaptam, azt is a városon belül, amit egy tanonc is laza csuklómozdulattal meg tudna tenni. A veszélyes küldetésekre mindig mást küldtek – nem mintha öngyilkos hajlamaim lettek volna, de egy tapasztalt és harcedzett mágus, aminek mondhattam magam, azért számíthatott volna ilyen feladatokra.
Nem akartam összeesküvés elméletekkel foglalkozni, de lassan erőt vett rajtam a gondolat, hogy mivel halála előtt a Főmágus tanítványa és bizalmasa voltam, talán közrejátszik a mellőzésemben.
Már gyakran felmerül bennem, hogy elhagyom a palotát és magát a fővárost is, bár sok elképzelésem nem volt, hogy aztán mit kezdenék, de minden izgalmasabbnak tűnt lassan, mint itt maradni és tanulmányaikkal lemaradó padavanokat oktatni.
De hosszú idő után rám mosolygott a szerencse.
Ahogyan egyetlen egy hely sem, ez sem volt mentes a pletykáktól, amik futótűzként tudtak terjedni, amint egy futár betette a lábát, főként, ha az a futár az elfektől jött.
Az őr a kapunál, elmondta a tüzes szemű cselédlánynak, aki elmondta a szakácsnőnek, ahol hallotta az inas, majd az egyik tanítvány és természetesen én is.
Hamarosan az udvari mágusok vezetője gondterhelt képpel sietett a Lovagterem felé, én meg úgy voltam, egy életem, egy halálom, egy próbát megér, halkan siettem utána.
Nem nagyon tűntem fel, mert nem én voltam az egyetlen, aki arra tartott.
Még pont időben értem oda, hogy elcsípjem a küldönc jelentését, miféle kéréssel fordult Uralkodónkhoz az elf király.
Csend volt, mindenki arra várt, hogy mi lesz a döntés, így nem haboztam, még ha ezzel azt is érem el, hogy kipenderítsenek, az is jobb lesz, mint a tétlenség.
- Felséges királyom! – hajtottam térdet a fiatal ember előtt. – Küldj engem kérlek, ígérem, minden megteszek, hogy sikerrel járjunk. Engedd meg nekem, hogy bizonyítsam hűségemet!

Ez a nap sem ígérkezett túl eseménydúsnak. Reggel korán keltem, hogy besegíthessek a kicsiknél a tanításba. Bár csak egy órát töltöttem ott így is úgy lefáradtam, hogy szinte kedvem lett volna visszafeküdni az ágyba. Minden tiszteletem a tanítóké, akik egész nap bírják ezt. Jó persze nem mindegyikőjük olyan rossz ám. Elég sokan élvezik, hogy új dolgokat tanulhatnak, amit jó látni.
Az óra után nem nagyon volt kedvem azonnal nekiállni a munkának így hát kerülőúton indultam haza és élveztem a szép délelőtti napsütést. Mikor a város központjába értem, a szokásosnál is nagyobb csődület fogadott. Sok ember sugdolózott és néhányan nagy csoportba verődve hangosan vitatkoztak. Kíváncsi lettem, hogy miről van szó, így  hát odaléptem az egyik csoporthoz.
- Sziasztok! Itt mi történt ? - Kérdeztem kíváncsian.
- Te még nem hallottad ? A király harcosokat és gyógyítókat keres valami titkos dolog szállításához.- Mondta egy fiatal férfi aki az összes mellette állónál izgatottabb volt.
- Ó már értem! Hát ez valóban érdekes. Köszönöm. - Mondtam majd köszönés után tovább is álltam. Hát ez valóban nagyon izgalmasan hangzik. Talán én is elnézhetnék a királyi udvar felé. Végül is azt mondta az előbb a fiatalember, hogy gyógyítókat is keresnek.
A döntés viszonylag hamar meg is született. Végül is azzal nem veszthetek semmit ha odamegyek. Ha pedig én is mehetek, annak nagyon örülnék. Sosem árt egy kis kaland.
E gondolatok közben sétám irányát megváltoztattam. Útközben nem egy elfel találkoztam aki ugyanabba az irányba tartottak. Mire a odaértem már mások is várták, hogy bemehessenek a királyhoz a küldetésről beszélni.

* Egy újabb nap, egy újabb boldoggá tett ember. Ki gondolta volna, hogy a király tanácsadója is lehet egyszer szerelmes másba, mint akibe kellene... Nem is ez a lényeg, elvégre ő is ember és hibázhat, vagy nem? Az ember többet várna egy ilyen "magas rangú Úrtól", de a férfiak már csak ilyenek. Ha meglátnak egy szép nőt elfelejtik használni a fenti agyukat és csak a lenti után mennek. Így fordulhatott elő, hogy amikor egy elf küldönc érkezett a királyi várba én pont jókor tartózkodtam jó helyen, hogy elsők között értesülhessek róla. Épp a tanácsnoknál tartózkodtam, hogy kifizesse, a vérdíjat, melyet a felszarvazott férjért kapok, amikor hirtelen egy inas futott be a szobájába közölve, hogy a királytól jön és fontos üzenetet hozott, Ő beintve az inast hirtelen meg is feledkezve arról, hogy ott vagyok suttogó beszédbe kezdett vele. Nem sokat vettem, ki belőle, csak annyit, hogy egy elf küldönc jött. Már indultak is volna a király elé amikor utána szóltam.* - Ha jól hallottam, valami érdekes dolog történt, ha a tanácsosnak is megfelel vele tartanék. *Ekkor mintha most jönne rá, hogy végig ott voltam, megtorpant egy pillanatra és elgondolkodott, majd egy intéssel jelezte, hogy kövessem és közben hozzá tette. * A béredet utána majd megkapod. Így csendes léptekkel követve Őt jutottam a király színe elé. Persze meg kellett várni amíg mindenki megérkezik, hogy meg lehessen beszélni a követ jöttének okát, így az egyik oszlop árnyékába húzódva végigmértem a társaságot. Az elf küldönc, aki a királytól nem messze kicsit talán pihegve várja az eredményeket, annyira nem érdekelt. A királyt már láttam párszor. Elvégre nem ez az első eset, hogy megfordulok a kastélyban. Mellette a jelenlegi fizető felem. Aztán egy csomó magát fontosnak tartó nemes akik azon kívül, hogy a király talpát nyalják éjjel-nappal semmire sem jók és pár magasabb rangú mágus, azonban a főpapot nem látom sehol. Miközben azon gondolkozom hol lehet, sikerül neki is befutnia nagy nehezen így az elf végre kinyögheti amit mondani akart és ezzel az ő munkája véget ért. Valami küldetésre kellenek követek elkísérni valakit A-ból B-be. A felét alig halottam, kivéve azt aminek persze, hogy az utolsó mondatnak kell lennie, hogy ha a küldetés sikerrel jár akkor azzal nagy mennyiségű pénz és még ki tudja mi ütheti az ember markát. Nah, ez már teljesen felkeltette az érdeklődésemet, de még el se kezdtek a nagyok vitázni amikor is egy mágus előlépett a tömegből és önként jelentkezett, hogy küldjék őt, hogy bizonyíthassa hűségét. Még az árnyékban maradva egy gyors szemforgatás erejéig, végül úgy döntök, hogy elég csábító az ajánlat és amúgy is ki akartam már mozdulni a városi megbízások kényelmes biztonságából. Talán még egy kis hírnevet is szerezhetek, így az árnyékból kilépve a mágus mellé sétálok. * - Ha Őfelsége megengedi és a tanácsnok Úr nem felejti el teljesíteni korábbi megállapodásunk ráeső részét akkor elkísérem szívesen a mágust és segítem őt az út során. * vagy nem, de erről nem kell tudniuk. Sose lehet tudni kinek az ajánlata jobb éppen. Majd végig nézek a mellettem álló férfin a talpától a fejéig. Ha észreveszi eme cselekedetem akkor küldök neki egy fél mosolyt, majd vissza fordulok a király és a tanácsnok felé várva az ítéletet.

(profilképet berakom, amint megrajzoltam)

Daratrine

Egészen békésnek nevezné az utóbbi időszakot, hiszen Bivaly felszabadítását követően jóformán nem történt semmi említésre méltó, ami annyira felforgatta volna az erdei elfek társadalmát. A király még az ottani csaták előtt visszakerült, köszönhetően annak a különös párosnak, manapság meg a legnagyobb gond Eléndra kergetése, amikor a kisasszonynak kedve szottyan megszökni a hálójából, ahova néha-néha szülői büntetésként be kell zárkózzon. Szerencsétlen leányzó nem bír megmaradni az ülepén és még onnan is képes valahogy meglógni – valószínűleg az ablakon át akkor, amikor nem figyelnek az őt őrző katonák (vagy éppen egy bizonyos személy segítségével, ha éppen őt kérik fel az őrzésére), pedig igazán alhatna egy kicsit. Ő biztos ezt tenné a helyében...
Na nem mintha ne szórakoztatná mindez: az Eléndra által okozott felfordulás a családon belül és a katonaság egy apró szegletében igazi fénypontja az elmúlt hónapokat monotonitásnak, és legalább ő képes felkavarni a kedélyeket. Ezeknek a hallgatását nem bírja megállni, és igazi minőségi műsort alakít ki a palotában a trónörökös, még ha ennek nincs is teljesen tudatában, hiszen más vidékekre vágyik és kalandokra...
Természetesen csak tisztes távolból kuncog az eseményeken és szigorúan magában, főleg, ha meghallja a lassan már nem is olyan meglepő hírt: a szöszke kislány megint eltűnt. Persze ez is csak addig mulattató, amíg nem őt ugrasztják, hogy ugyan, keresse már meg – ha viszont mégis megtennék, akkor a lány hajkurászása helyett inkább csak elindul és leheveredik valamelyik ágon lustálkodni, amíg a többi katona ugyanolyan sikertelenül tér vissza a keresésből. Mondhatják mások, hogy nem teljesíti a munkáját és feladatait, de ha egyébként is teljesen felesleges? Idáig alig-alig jártak sikerrel az Eléndra felkutatására és visszahozására küldöttek, legrosszabb esetben meg így is csak azt hihetik róla, hogy nem a legjobb nyomolvasó...
...vagy csak újabb alátámasztást nyer az a hír róla, hogy mennyire képes halogatni az ilyen macerás feladatait...

A palotában a szokásos őrjáratát végzi – bár tudja Természet Anya, miért -, rajta a nemeseknek adott kristálypáncéllal, oldalán egy kristálykarddal, illetve nadrág és csizma, teljesen semleges királyi katonai pozíciót sugallva. Íj és tegez nincs nála, de ha valami miatt kellene is, akkor szerez magának a raktárból vagy szól valamelyik beosztottjának, hogy hozzon neki, ha éppen oda tartana. Mondjuk arra tényleg nincs sok esély, hogy pont most kéne, Awyris szívében, ahova a megerősített határőrséggel már aligha jutnak el kívülállók kíséret vagy őrizet nélkül... Ha valaki be is szökik és azt hiszi, kicselezte az erdeieket, annál ízesebb lecsapni rá erdeiként később, figyelni egy darabon és elhitetni vele, hogy nem tűnt fel senkinek a jelenléte. Ha nem hangzana ennyire fárasztónak és ennyire komolynak a határőrzés, akkor még meg is kérné az áthelyezését, de így? Ugyan... Akkor inkább elhallgatja, ahogy a környék Eléndra miatt panaszkodik - ahhoz nem kell sokat mászkálnia sem és tálcán kínálják a témát is.
Nyújtózik egyet séta közben, majd megvakarja kopasz fejét és elnyom egy ásítást, amit az eseménytelenség vált ki belőle, bámulva a napsütötte részekre, azon tűnődve, mennyire jó lenne süttetni a hasát egy kicsit. Mondjuk nem szívesen maradna le egy újabb ordítós bejelentésről, hogy Eléndra megint elszökött...
Elvigyorodik a gondolatra, és az újabb fordulónál az egyik eszement módon rohanó fajtársa kis híján nekiütközik, rajta bőrsisakkal, lihegve a mögötte lévő lépcsősor megtétele után. No, hát ezt meg mi lelte, hogy ilyen sietősen szeli át a palotát, annak emeleteit és a természet tudja, mekkora területet még?
A szemöldöke hirtelen szökik fel egy alapos megtorpanást követően, de ösztönösen félreáll, nem is tartva fel a hanyatt-homlok rohanó fickót, fürkészve annak távolodó alakját. Elnéz abba az irányba, ahova elvileg mennie kéne, de... Hmmh, kezd nem túl kedvelt lenni ez az ötlet, és inkább a siető elf után indul, mert hát eléggé úgy tűnt, hogy balhé lesz – a balhét pedig nem hagyná ki. Legalábbis nézőként nem, szóval tesz egy félfordulatot és elindul a járőrútja szerint visszafelé, kissé kocogva, hogy ne maradjon le túlságosan a feltételezhető hírhozótól, és mivel úgy tűnik, az a királyhoz tart, még jobban elvigyorodik – legfeljebb visszaküldik őt az őrjáratra.
Mindenesetre megy, pontosabban kocog, nehogy lemaradjon, és ahogy hallja a trónterem ajtajának kinyílását jelző nyikorgást, meg is áll. Odabentről nem sok hallatszódik ki, az biztos, hogy beszélgetnek, és talán valami fontos dologról, de... Hmmh... Ha most bemegy, akkor lehet, akkor még ki is nézhetik egy feladatra, amit esetleg nem akar megcsinálni, ha meg nem, akkor lehet, lemarad egy balhéről... Nehéz ez a kérdés, most mi legyen?
Áh, ha feladatot kap, akkor legfeljebb átalussza, szóval belép, az erdei elf szokásokhoz híven az ajtó nagyobbra tárását követően meghajolva az uralkodó előtt.
- Esetleg tudok valamiben segíteni? – emelkedik fel egy halovány mosollyal az arcán, amiről többször is megkapta, hogy mennyire gyanakvást ébresztő és sunyi. Az uralkodót jóformán meg sem lepi a jelenléte, sőt, mintha csak egy elégedett mosolyt látna az arcán, amiről egyelőre nem tudja megállapítani, jó-e vagy sem, mert ez jelentheti azt, hogy rosszkor volt rossz helyen és mennie kell valahova... Vagy épp ellenkezőleg: egyszerűen csak szórakozik amiatt, hogy mindenbe beleüti az orrát.
- Daratrine, a lehető legjobbkor érkeztél – fordul felé a király, és a hírhozó kicsit értetlenül fordul felé. Valószínűleg ismeri a vitatottságát és a képéről ítélve nem is valószínű, hogy alkalmasnak ítéli annak a feltételezhető feladatnak a véghez vitelére, amiről információt hozott. Lehet, el kell kezdenie aggódni egy kicsit, hogy a békés, Eléndra-kergetéstől megzavart napoknak egy ideig vége szakad...
- Kérlek, gyere holnap vissza, lenne egy feladatom a számodra.
Tehát mennie kell. De jó.
- Ahogy óhajtja, felség – hajol meg ismét, jelét sem mutatva a helyzet kelletlenségének. – Akkor én most visszatérek az őrjáratomba – emelkedik fel, biccentéssel lépve egyet hátra, majd elhagyva a termet indul el ismét a borzasztóan unalmas útjára, azon gondolkodva, vajon mi lehet annyira fontos…


Meglepő nyugalommal aludt és ugyanolyan kényelemmel kezdett el készülődni a napra. Szokásos egyszer öltözék, csizma, nadrág, fölső, rá a kristálypáncél, oldalán kard. Íj megint a helyén marad, mert hát minek – tegnap se vette hasznát, és a feladatról sem tud egyelőre, így teljesen felesleges komolyabban készülődni. Még a végén melléfogna és kezdhetné előről, kétszer ugyanarra a dologra erőfeszítést tenni meg fárasztó. Még az éjszaka során kihűlt arcmosós vizéből merít egyet, megdörzsölgetve egy kicsit a szemeit és végighúzva tenyerét a homlokán, rávigyorogva a felkavart víztükör felszínére, ami bár egy kicsit sem mutat pontos képet – már ha mutat bármit is -, elégedetten hajol el.
- Ennél jobban ki se nézhetnék – húzza végig kezét kopasz fején, mintha csak dús haj lenne ott, azzal el is hagyja az otthonát, hogy a palota felé vegye az irányt, ahol már gyülekeznek az elfek. Á, szóval ezért nem talált jóformán senkit az ágak alkotta utakon és függőhidakon! Jó nagy dobra verhette az uralkodó ezt az egészet, legalábbis a város területén mindenképp, míg ő bizonyára csendben rótta a palotai utakat, hátha valami gyanúsat észrevesz… Mondjuk a foglyokhoz más volt kirendelve, aki olyan felelősségteljesen végezte a munkát, hogy megirigyelhetné, így aztán még csak az ötlete sem merült fel annak, hogy bármi gond lesz.
Egy füttyentést kivált belőle az összegyűltek látványa – lehet, hogy késve érkezett, de korábban kelni? Ugyan már… Amennyire lehet, a balszerencséjének gondolatán túllépve megkeresi a kerülőutakat, és tekintettel a nemesi és katonai kiváltságokra, más bejáraton keresztül sikerül is megközelítenie a helyszínt. Közben persze fürkészi azokat, akik a látókörébe kerülnek és érdekes egyéniségeknek tűnhetnek, azt viszont nem gondolta volna, hogy már a trónterem előtt is toporzékolnak. Ejjha… Most komolyan kéne egyet kerülnie és a hátsó járaton bemennie? De akkor már magával kéne rángatnia valakit… Valaki kis ártatlant, aki nem kotyorászná el – na nem mintha az elfek közt annyira kéne tartani attól, hogy a király ellen fordulnának…. Ettől függetlenül ez jócskán lehet határfeszegető, amit szívesen pedzeget, nem akar túllépni. Hjaj, micsoda dilemmák!
Aztán megtalálja. Ott, a gyülekezők között lát egy vöröst. A városban feltűnt már neki párszor, főleg a különös hajszínével, mikor éppen a városi járőrözők közé volt kirendelve és kivételesen tisztességesen csinálta a feladatát, mert hát a király nyilvánvalóan egy olyat adott neki ideiglenes társnak, aki a kihegyezett fülét kicakkozta volna, ha ellógja a munkát. Fogalma sincs, mi a munkája, de sem akkor, sem most nem tűnik olyannak, mint aki árulkodó lenne, mi több, inkább szerénynek és ennyiből kicsit visszahúzódónak tűnik, na meg… Valamit mintha kéne tudnia róla, de nem biztos, hogy őrá vonatkozik.
Mindenesetre egy vörös hozta haza a királyt, akkor miért ne lenne jó döntés egy vöröst rángatni a király színe elé, hátha jó lesz útitársnak? Át is vergődi magát az összegyűltek tengerének egy részén, és mivel van még más néhány hozzá hasonló katona itt, nem is nagyon tűnhet fel a jelenléte mások számára.
- Hé, kis vörös – néz a lányra egy félvigyorral, és ha néhány személy el is választja őket még, valószínűleg azért meghallja a nő a szavát. Egy fejbiccentéssel invitálja ki a tömegből az egyik folyosóra, ami látszólag teljesen más irányba vezet, de talán nem fog nagyon ellenkezni és jön vele. Ha így tesz és kimászik a tömegből úgy, ahogyan ő is teszi, akkor egy kicsit odébb sétálva vált a vöröskével pár szót. – Csak nem a feladatra jöttél? – érdeklődik, megtartva vigyorgós ábrázatát, fürkészve a vonásait, és ha igenlő választ kap, akkor folytatja. – Mit szólnál hozzá, ha kicsit csalnánk és előbb jutnánk be náluk? – kacsint egyet.

Mit is keresek én itt?
Bambán pislogok a fickóra, aztán kihörpintem a maradék vörösbort a kupából.
- Még kettőt! - kiabálok szelíden a fogadósnak, az pedig nem rest; kisvártatva tölti is nekünk a jóféle nedűt. Erős, mint a kígyóméreg, és árban is hasonlít hozzá, de nem igazán érdekel. A legutóbbi melóval rendesen megcsináltam a szerencsémet, és egy darabig nem kell nélkülöznöm. Meg is dolgoztam érte rendesen...
Az előttem ülő férfi lelkesen magyarázni kezd, nekem pedig eszembe jut, hogy mit akartam. Hát persze, hogy is felejthettem el? Hisz csak inni akartam egy jót, mielőtt nyugovóra térek az egyik olcsóbb szobában, de aztán megütötte a fülem valami érdekes: egy sötételfről hadovált.
Sötételfről Királyöbölben? Egyből felkeltette az érdeklődésem. Bár valamivel régebben együtt harcoltam pár sötétképűvel, mégse tudok igazán megbízni bennük.
Gondoltam arra, hogy addig ütöm, amíg el nem mond mindent, aztán meggondoltam magam: hisz nemrég volt egy szép balhém, rám fér egy kis pihenés. Leitatni már jobb ötletnek tűnt: bár eleinte bizalmatlan volt (ki hitte volna), hamar kiderült, hogy éppen annyira szereti a jó bort, mint én. Amivel nem is lett volna baj, de olyan jól is bírja... egy szó, mint száz, mindketten leittuk magunkat a sárga földig, és persze mindent megtudtam. Azt is, hogy ez nem is volt titok, így felesleges volt az egész, de már úgyis mindegy, nem?
Kiderült, hogy elkaptak egy sötételfet Oughwar környékén, aki állítólag kémkedett. A szerencsétlen orkok ahelyett, hogy forró olajba lógatnák, el akarják vinni az elfekhez, hogy közösen vallassák ki, de hogy minek...? És ehhez keresnek segítőket, akik biztosítják a "csomag" zavartalan szállítását.
Hülyeség, de nekem pont kapóra jön. Nem mutattam ki (annyira), de természetesen felkeltette az érdeklődésem: persze kicsi az esély, hogy köze legyen a két rohadékhoz, akiket keresek, de a semminél ez is jobb. Úgyis csak fel-alá rohangáltam az emberek területén, gyáván elkerülve a hegyeket, miért ne tehetnék is valamit a célomért?
Már nincs mit kérdeznem tőle, így nem húzom az időt: gyorsan megiszom a boromat, fizetek, aztán visszatántorgok a szobámba aludni.
Ki kell pihennem magam, hosszú út vár rám.

Másnaposan szedelőzködni nem a legjobb, mégse hagyok magamnak túl sok időt a pihenésre. Bár az a szerencsétlen azt mondta, van még időm, jobb sietni, hisz bármi történhet az úton. Egyébként se vagyok hozzászokva a karavánokhoz, jobb szeretek egyedül utazni. Ki tudja, mi vár szegény magányos vándorra útja során?
Mindenesetre összekapom a holmim, befalok egy gyors reggelit, és el is indulok. Oughwar messze van, főleg az a klán, ahova a katona (vagy futár volt? Már nem is emlékszem) irányított, ráadásul még a többieket is meg kell győznöm, hogy én vagyok a legalkalmasabb a feladatra. Lehet, ehhez a meggyőzéshez egy kis csetepaté lesz majd az eszköz, de annyi baj legyen... volt már részem néhányban.
Az út meglehetősen unalmas. Nincs társam, ki elkísérjen (szerencsére), nem is történik különösebb esemény: haladok és pihenek, nagyjából ez a kettő váltogatja egymást. Persze ezt nem is bánom, legalább gyorsan elérek az úticélomhoz. A törzset, ahova tartok, elég könnyű megtalálni, és azt mondta az a fickó, hogy ha beszélek a törzsfővel, ő útba tud igazítani. Kérdés, mennyire lesz rá hajlandó? Áh, majd meglátjuk...
És most itt is vagyok. Eléggé elfáradtam a sok gyaloglásban, de nem foglalkozom vele, sőt, már alig tudom visszafogni magam. A tervem egyszerű: csatlakozom a csapathoz, aztán ha elég érdekesnek bizonyul a sötétképű, valahogy elviszem magammal (ha kell, megölöm a többieket), hogy én vallathassam ki. Ha nem így lesz... hát, legfeljebb majd segítek kísérni, állítólag úgyis szép pénz jár érte.
Határozott léptekkel átvágok a jurták közt; ha kapok is néhány kíváncsi (vagy harcias) pillantást, nem törődöm vele. A főnök helyét nem nehéz megtalálni, már messziről kiszúrom, így nemsokára már ott is vagyok.
- Engedjetek be, a törzsfővel akarok beszélni! - mondom, ha pár fajtársam az utamba áll. Ha nem engednek be, legfeljebb kicsit előbbre hozom a beígért csetepatét; akárhogy is, ha minden jól megy, kisvártatva már a nagydarab, masszív ork előtt állok.
- Üdv! - franc akarja feleslegesen szaporítani a szót. - Nargash vagyok. Azért jöttem, hogy segítsek elvinni az elfogott sötételfet Awyrisba.
A kellő tiszteletem megvan felé, de ez persze nem jelenti azt, hogy meghunyászkodom előtte: ez az orkoknál egyet jelent azzal, hogy kiröhögnek. Büszkén kihúzom magam, úgy nézek a szemébe, és várom a döntését. Vajon elég lesz neki a merészségem?

Mesélői Part 1

Erdeiek:

Sitara Daratrine

Ahogyan a királyi terem előtt álltok úgy vehetitek észre, hogy sokan sorakoznak inkább mintsem tolakodnak előttetek az ajtóig. Úgy néz ki, hogy a teremőrök nagyon jól tartják ott a fegyelmet és mindenkit ellenőriznek, hogy csakis olyan személy legyen ott, aki indokoltan van ott és nem veszélyes a királyra. Így esik meg, hogy talán még Sitara nem is tud felelni Daratrinenak, amikor felfigyel rá az egyik őr és odalép mellé: -Uram! Izé… Asszonyom! Úgy tudom a király már várja, kérem kövessen!
-ha esetleg pedig Sitarát magaddal rángatnád, akkor őt gyorsan átnézik. Keresnek nála fegyvert és mérgeket, amikkel veszélyeztetheti a királyt és mielőtt a kapun beengednének titeket elmondják, hogy ha történne odabent valami, akkor annak komoly büntetése lesz rátok nézve.
Nem is olyan sokra erre pedig kinyílik az ajtó, ti bementek és nem sokra rá az ajtó be is csukódik mögöttetek, hogy ne tudjanak a kintiek beszökkenni ellenőrzés nélkül.
Ahogyan beléptek a trónterembe láttok odabent pár ismert és rangos nemest, illetve egy-két katonának tűnő személyt, továbbá hátul fura szerzeményeket, pár törpöt, hogy konkrétabbak legyünk, illetve a trónterem elejében a fából készült gyönyörű trónszéken a királyt.
-Ohh Daratrine! Örülök, hogy ideértél végre!- mondja a nőnek, miközben a mellette állót vizsgálja -Bemutatnál esetleg ennek a bájos hölgynek melletted?- majd hallgatva meg téged üdvözli az említett hölgyet is: -Örülök, hogy megismerhetem, remélem nem csalódott még az udvarban és vendégszeretetünkben.-mondja kedveskedően, de nem is sokra rá vissza is tér a fő témára, egy torok köszörülés után:
-Szóval, mint azt bizonyára sokan tudják már itt, nem is olyan régen egy hírhozó keresett fel azzal a dologgal kapcsolatban, hogy az orkok segítséget kérnek valamiféle sötét elfeket érintő témával kapcsolatban. Annyit tudok jómagam is, hogy egy célpontot kéne elhozni ide a városba, és utána kihallgatásra kerülne sor. Úgy gondoltam, hogy a nagy szövetség emlékét idézvén a többi faj képviselőivel együtt. Daratrine volt annyira szerencsés tegnap, hogy elsőként jelentkezett erre a feladatra Önként, és ha jól sejtem a kísérője is meg van már. Szóval a parancsnoknak kinevezem őt.-néz kettőtökre meghallgatva, hátha van hozzászólni valótok.
- Amit tudunk biztosan, hogy el kell kísérni a foglyot idáig és ebben a dologban Daratrine segítségére lesznek a jelenlévő katonák, illetve a nemesek fogják támogatni felszereléssel az utat. Hogy tudjon mindenki róla, követeket küldtem el a többi fajhoz, hogy segítsenek, ha már az orkok megtették az első lépést, és várunk pár kísérőt is tőlük, csak úgy, mint több zsoldost, akik támogatni fogják a biztonságos utat. Így jelent meg közöttünk Helléna Silvermoon is, aki a törpöket hivatott képviselni a körünkben. -ekkor egy érdekes kinézetű törpe állt fel hátul, akinek vöröses haja és a termetéhez képest hosszúkás arca furán üt vissza a törp nemesi páncél alól, mely a nyakától lefelé egyetlen egy pici rést sem hagy szinte a szemnek és pengéknek sem.
-Megtiszteltetés nekem és királyomnak is, hogy itt lehetek.-mondja büszkén, majd vissza is ült a neki kikészített székre.
-Miénk a megtiszteltetés! Szóval úgy vélem, hogy a kinti várakozók is nagyon szívesen elmondanák, hogy miért szeretnének ehhez az ügyhöz csatlakozni, így nem kéne őket sokáig megváratni, ahogyan a tanácsost sem. Szóval Daratrine kérlek készülj fel az útra a csapatoddal és holnap reggel induljatok el Oughwarba, hogy idehozzátok a szállítmányt. Továbbá a nemesekkel kérlek beszéld meg a részletek. Köszönöm mindenkinek, hogy megjelentek ma itt!-int, hogy mindenki távozhat és hát nem sok helyet adott az ellenkezésnek. Ezután már csak rajtatok áll, hogy mihez kezdetek a helyzettel.
Daratrine te arra leszel figyelmes, hogy több nemes is téged néz, amikor távoznak a másik bejáraton, várva, hogy kövesd őket és megbeszéljétek a továbbiakat.

Mesélői Part II- powered by Lash

Emberek

Frederic és Vex


Frederic előlépésére kissé vívódóvá válik az ábrázata, de egyértelműen nem azért, mert kérdőre vonná a férfi képzettségét és alkalmasságát a feladatra. Inkább mintha mást tartogatott volna a számára, és már dűlőre jutna a döntés kapcsán, mikor a nő is előlép az összegyűltek sorából. Nem leplezi meglepetését, hiszen teljesen más alakokat hívatott a terembe, mielőtt azonban a katonák mozdulnának, észreveszi a tanácsosának mozdulatát, így ő is megemeli a kezét, a helyszínen lévők várakozásra kéréseként. A tanácsos feltételezhetően tisztázza a helyzetet és a nő ittlétének miértjét, ugyanis már nem látszódnak rajta az enyhén zavarodott vonások, sőt, egy enyhe biccentés még látszik is a királytól.
- Köszönöm – hallatszódik egy kicsit hangosabban, amit még a tanácsosnak szán, majd a jelentkezők felé fordulva folytatja. – Frederic – szólítja meg először a mágust. – Egy cseppet sem kételkedem a hűségedben, ugyanakkor nem is tagadom, hogy egy kissé nehéz döntés elé állítottál ezzel, ugyanis… - itt egy pillanatra megáll, hogy a helyszínen lévő főmágusra pillantson egyfajta megerősítésként, és annak bólintását meglátva folytatódik. - …hamarosan lesz egy másik feladatom a számodra, noha egészen más jellegű; mind a városi feladatoktól és mind ettől különbözik. Részletekbe ugyanakkor csak akkor feledkeznék, amikor már biztossá válnak a teendők, de ha ezt elvállalod, akkor számolj azzal, a visszatérésedet követően hamarosan újra útra kell kelned – magyarázza kissé sejtelmesen, titkolva a feladat mibenlétét, de a hangján érezhető, hogy komoly ügyről van szó. – Továbbá – fordítja pillantását a nőre. – Nem vagyok teljes mértékben meggyőzve a hölgy képzettségéről, ugyanakkor bízom a tanácsosaim meglátásában, ennélfogva ha úgy látja… – int a nő irányába.
- …és Fredericnek sincs ellenvetése, természetesen nem fogok nemet mondani, tekintettel az egybegyűltek lelkes jelentkezésére – néz végig a társaságon, és bár nincs a hangjában bántó szándék, mégis érzékelhető a szúró szándék. – Királyságunk diplomatáiként fogtok megjelenni a helyszínen, így megkérnélek titeket rá, szavaitokat és tetteteket válogassátok meg; ne hozzatok szégyent az udvarra! Hírhozó! – tekint az erdeire, befejezve a nektek szánt mondandót, az awyrisi pedig amint megérzi magán az uralkodó pillantását, mélyen és elfes elegánssággal meghajol, úgy hallgatva a neki szánt szavakat. – Kérlek, szólj az uradnak, hogy két személy megy majd az útra, azonban egyszerűbbnek látom, ha már a hegyekben csatlakoznak a többiekhez, így ne várjatok senkit tőlünk az erdőtökben. Legalább ennyivel is hamarabb kezdhetnek az ottaniak – viszi le a hangsúlyt annyira, hogy az elf felemelkedjen, megvárva még a király elbocsátó bólintását. Még felétek fordul pár szóra, miután intett a többieknek, hogy távozhatnak – kivéve természetesen a tanácsosok, az a néhány mágus és a terembe kijelölt katonák néhánya.
- Köszönöm, hogy jelentkeztetek a feladatra. Ha valamit még meg szeretnétek beszélni a felszerelés, ellátmány és hátasok kapcsán, akkor tegyük most, és az odajutásotokat annyival is kényelmesebbé tehetem, de utána nem tartalak fel titeket – lép elétek, de megtartva a kényelmes beszélgetőtávot.

Mesélői Part III

Nargash

Saját bőrödet kockáztatva vágsz végül neki a hosszú útnak és bár abban igazad van, hogy összeségében békés az út, kiszúrsz pár utazót, akik vélhetően nem véletlenül mennek a hegyek felé, csak úgy mint te. Ha esetleg odamennél hozzájuk azonban beszélgetni a kinézeted miatt a félelmükben nem nagyon mondanak el semmit, sőt vannak akik direkt inkább elmenekülnek előled, mint sem kockáztatni azt, hogy halottak lesznek rövid úton...
Így hát az a pár vad és kisebb-nagyobb időjárási kellemetlenségek amik utadat állják az egyetlenek, amik gátolnak az utadban és nem sokra rá el is érsz a célodhoz. A törzs lakói a kicsi sátorszerű épületeikből néznek téged, pár jól láthatóan harcos a fejszéjét és buzogányát markolva bámul téged ahogyan elhaladsz és egészen a főnök sátráig senki nem állja az utadat, míg végül két termetesebb ork áll be eléd.
-Mit akarsz tőle te vándorféle?-szólnak hozzád, miközben ha megvizsgálod őket, láthatod, hogy egyikük egy tigrisprémet visel magán a másik pedig egy hasonlóan veszélyes farkasét, feltehetően régi vadászok és tapasztaltak is a harcban, a fegyverükön pedig sok barázda található, jelezve a sok gyilkolást, vagy éppen sikeres vadászatot, portyát.
-Engedjétek be!-hallod meg bentről a hangot és bár a kettő odakint morog mégis be tudsz menni mellettük miután félreálltak.
Ahogyan félrehúzod az ajtónak szánt bundát bent a sötétség fogad, amíg a szemed hozzá nem szokik a fényviszonyokhoz. Az apró tűz az amit meglátsz először középen, majd körben a falon a fáklyák, a sok trófea és pár ital, szárított növény és miegymás. Jól látod a sámán a főnök.
Pontosan ő is az, aki középen ül a tűz mellett törökülésben, fején egy fehér róka bundájával, amiről tudod ösztönösen, hogy ritka... elképesztően ritka.
-Értem. Ülj le kérlek.-mondja türelmesen intve a tűz másik feléhez téged, hogy ott foglalj helyet. Amíg pedig nem teszel így addig vár, fürkészve tekintetedet és egyben tudva azt is, hogy mi járhat a fejedben. -Hosszú utat jártál meg Nargash, a szellemek elmondták nekem, azonban tudnod kell, hogy akiért jöttél nagyon veszélyes. Sok bosszút és kárt okozott nekünk is, azonban úgy vélem, hogy nagy szellemek útmutatásával sikerülni fog a tervünk.-kezd bele az unalmas mesébe. -Igen, elkísérheted őt sok más személlyel együtt, azonban mielőtt míg így tennél meg kell várnod a többieket is. Az elfek, emberek, törpök még nem értek ide. Velük együtt teheted majd meg a hosszú utat. Azonban előtte hadd mutassak be valakit.-mutat mögéd ahol az árnyékból egy oawa lép ki mögéd. -Azt hittem, hogy nem szabadna mutatkoznom...-szólal meg a női bundás. -Odna vagyok. Örvendek.-mutatkozott be.
-Segítened kéne neki addig is, amíg ideérnek a többiek, rendben?-néz rád a sámán, mire az oawa leül melléd, feléd fordulva: -Hmm... szükségem lenne rád, hogy amíg itt vagyok, addig legyen ki megvédjen. Eléggé... nos hadd fogalmazzak úgy a törzs nem nagyon örült korai érkezésemnek, így a törzsfővel úgy döntöttünk, hogy arrébb kéne letelepülnünk. A kocsi mellett...-erre talán felkapod a fejedet, hogy milyen kocsiról beszél, de feltételezvén, hogy tudod miért jöttél nem folytatja, várva arra, hogy mit szólsz hozzá.
-Ha szeretnétek, akkor odavezetlek titeket, a faluba nem akartuk behozni, és úgyis mindenki mást is oda fogunk vezetni. Azonban a tábort még fel kell állítani.

Nem régóta várakoztam a többi elf között, amikor egy kopasz nő szólított meg. Azt hiszem már láttam valamikor. Ezt a hajat nehéz elfelejteni.
- Szervusz ! - Köszöntem az átlagosnál hangosabban, hogy biztosan meghallja a teremben hallható nagyobb zajon keresztül is. Ezután intett nekem, hogy kövessem és kivezetett egy folyosóra. - Hát igen és is a feladatra jelentkeznék.- Válaszoltam a kérdésre, bár az nagy valószínűséggel inkább költőinek szánta. Ezután feltett még egy kérdést de mivel tétováztam a válaszadás előtt, így már nem tudtam befejezni azt, mert egy őr lépett oda hozzánk és szólt a nőnek, hogy bemehet, ő pedig nekem intett, hogy kövessem. Mielőtt beléphettünk volna a trónterembe, átnézték, hogy nincs e nálam fegyver, vagy bármi amivel árthatnék a királynak.  Mikor beléptünk a terembe, több szempár szegeződött ránk mint gondoltam volna. Katonáké, nemeseké és természetesen a királyé, de emellett néhány törpé is. Nem nagyon tudtam, hogyan kell viselkedni ilyen helyzetekben, hiszen még nem nagyon voltam ilyen nemes körökben. Így hát azt tettem, ami a legészszerűbbnek tűnt és meghajoltam.  A király örömmel fogadta a mellettem álló nőt és egyúttal a nevét is elárulta, majd megkérte, hogy mutasson be engem. Mivel a bemutatkozásig kint még nem jutottunk el, ezért odasúgtam a nevemet és hogy gyógyítóként szeretnék jelentkezni a feladatra. Daratrine talán először kicsin meg is lepődött, de mindenesetre folytatódott tovább a beszélgetés a királlyal, aki felvázolta a feladatot és egyúttal közölte, hogy mehetek küldetésre. Ez egy kicsit meglepett, hogy ilyen gyorsan választ is kaptam.
- Megtiszteltetés, hogy mehetek. Köszönöm!
Ezután megtudtuk, kik is vesznek még részt a feladatban. Hát nem leszünk kevesen.
A király megköszönte a jelenlétünket és elmondta, hogy szeretné még meghallgatni a többi várakozót is így én is elindultam kifelé a teremből miután ismét meghajoltam, most már elköszönés céljából. Amennyiben senki nem szólt utánam el is indultam haza, hogy összepakoljak az útra.

Frederic Hawkins

Nem az lep meg, hogy más jelentkező is van a feladatra, hiszen minden valószínűség szerint Uralkodónk nem egy embert fog küldeni, hanem az, hogy nem emlékszem, hogy láttam volna valaha is az udvarban. Bár igaz az is, hogy általában nem szoktam részt venni az audenciákon, így még az is lehet, hogy egyébként ismert alak.
A nő nyilvánvalóan a fegyvereivel keresi a kenyerét, mert azon felül, hogy tagadhatatlanul egy vonzó külseje van, rendesen fel van fegyverkezve, így nem hiszem, hogy távol állna tőle egy fogolykísérői feladat.
Elég nyíltan mér végig, nem az a szégyenlős fajta, így én sem maradok le a szemrevételezésében, ahogy visszakapja a mosolyt is, ami még bármit jelenthet. Elismerést és lekicsinylést is, majd meglátjuk.
Nagyon bíztam benne, hogy ez nem fogja befolyásolni a királyt, hogy nekem is megengedje a bizonyítást, hiszen egy mágus nagy segítségre lehet egy csapatnak.
Aztán, ahogy elkezd beszélni értetlenül nézek fel, hiszen olyan sokáig semmiféle feladatot nem kaptam, hogy már azt gondoltam teljesen elfeledkeztek rólam, most meg hirtelen valami fontos küldetés van felemlegetve? A szívem elnehezül, mert még azt is el tudom képzelni, hogy ez csak egy kifogás, hogy ne menjek sehová, hogy itt legyek valaki……szeme előtt.
Egy lopott pillantást vetek a tanácsos felé, de ekkor kiderül, hogy még sem támaszt királyunk akadályt az előtt, hogy részt vegyek ebben a küldetésben.
Bár igen csak felkeltette a kíváncsiságomat, hogy mire gondolhatott a jövőbeni feladattal kapcsolatban, mégis megkönnyebbülök, amikor engedélyt kapok, hogy bizonyíthassak.
- Igenis, királyom és köszönöm, nem fogsz csalódni bennem. – álltam fel és hajoltam meg az ifjú uralkodó felé, aki talán újra bizalmat fog szavazni nekem.
Kissé visszahúzódtam, amikor a másik jelentkező felé fordult a tekintete, majd kissé megcsipkedte a teremben tartózkodókat, akik tényleg nem tiporták le egymást, hogy vállalkozzanak, majd egy biccentéssel a nő felé, reagáltam, amikor ismét felhangzott a nevem.
- Természetesen nincs felség, több szem és több segítő kéz mindig jó, ha van.
Természetesen nem ismertem, de még ha most a király látszólag rám is bízta a társulását, igazából akkor sem mondhattam volna ellent neki, főleg nem ilyen nyilvánosan.
De hát majd meglátjuk az úton, mire képes.
Majd még az is kiderül, hogy nem az elfekhez kell mennünk, hanem az orkokhoz és nem mi leszünk az egyedüliek, lesz még több csapattag is.
Miután a küldönc és a király közvetlen tanácsadóin és mágusain kívül mindenki távozik, még lehetőségünk van az úttal kapcsolatos kívánságaink előadásának.
- Ha felséged kiállíttat egy dokumentumot, hogy vételezhessünk ellátmány, megoldom én magam, nem terhelném a felkészülésünk részleteivel.
Ha ezt jóváhagyja, akkor ismét meghajlok felé.
- Még egyszer köszönöm a lehetőséget. – azzal távozom, hogy készülődni kezdjek az útra.
Magamban már állítom a listát: természetesen kell egy jó ló, elég hosszabb időre eltárolható élelem, azért egy-két fegyver sem árt, hiszen van amikor a mágia már nem elég, meg a táborozásokhoz ez meg az.
- Holnap reggel indulhatnánk is napfelkeltekor. – fordulok a nő felé, ha velem tartott kifelé. – Egyébként, bár valószínűleg hallottad, engem Frederic Hawkins-nak hívnak, benned kit tisztelhetek?

* Mindenkit teljesen sokkol a fellépésem, egy kicsit még a tanácsost is amire egy gunyoros félmosolyt eresztek el, megvárom amíg tisztázza miért is vagyok a teremben, majd egy felbólintással nyugtázom, hogy mind a király, mind Frederic felé, amikor elmondják, hogy nincs ellenükre, hogy velük tartsak. Közben egy halk kuncogást eresztek el, amikor a király megjegyzi, hogy mennyire sokan "tolonganak" a lehetőségért, amelyet talán Fredericen kívül senki nem hallhat és ő se biztos, hogy meghallja. Megvárja amíg a leendő társa megbeszéli a királlyal, hogy az ellátmányt elintézi őt, és bólint rá. Egy dolgot azért még hozzá tesz. * - Ha jól emlékszem nem olyan könnyű a határon átjutni semelyik irányba se. Az őrök sokat kérdezősködnek, úgyhogy ha esetleg egy levelet is tud adni a számunkra, melyben engedélyezi számunkra a gyors és könnyű áthaladást, azért is hálásak lennénk. * teszi hozzá, majd ha mindenki végzett a mondandójával elindul Fredericcel kifelé a trónteremből, amikor a férfi a lány felé fordul ő is ránéz,újra végig méri, miközben a tekintete megakad egy bizonyos ponton magában elgondolkozva, tényleg igaz lehet e a pletyka amivel a nyomornegyed gyerekeit ijesztgetik a varázslókkal kapcsolatban, de hamar el is felejti ezt amikor a férfi megszólal, hogy holnap napkeltekor indulhatnának. * - Nekem megfelel. * felelem neki, majd a kezemet nyújtom amikor a következő válaszommal szolgálok. - Destiny Vex, de kérlek szólíts Vexnek. Te a Fredet vagy a Fredericet szereted inkább? * kérdezek vissza tőle, miközben ha Frederic nem állt meg akkor haladunk tovább a folyosón lassan de biztosan kifelé a palotából. Miután válaszoltak a kérdésemre, ha válaszoltak egy ötlettől vezérelve a következő kérdést intézem a férfihoz. * - Ismerek innen nem messze egy fogadót, nem tudom ismered-e. Fogadó a félkarú rablóhoz a neve. Három saroknyira van a palotától jobbra. Ha neked is megfelel miután összekészültünk az útra leguríthatnánk pár korsó sört, és kicsit megismerhetnénk egymást, hogy ne két vadidegenként jelenjünk meg a helyszínen akik azt se tudják, hogy harcol a másik, hanem, hogy tudjuk nagyjából mire lehet számítani a másiktól. Benne vagy? Akárhogy is válaszol a férfi ezek után elköszönök tőle és elindulok a lakásom felé, hogy összeszedjem a cuccaimat a hosszú útra. A bőr páncélzat alá a táskába csomagolok pár váltás ruhát, megélezem a késeimet és a helyükre illesztem őket. Majd kimegyek az istállóba a lovamhoz és ellenőrzöm, hogy a lovagló felszereléssel is minden rendben van-e. Ha igen akkor visszamegyek a házba és ha Frederic beleegyezett a találkozóba akkor átöltözök a munkaruhából valami kényelmesebbe. HA pedig nemet mondd akkor elteszem magam holnap reggelre.
Igen esetén viszont a következő előkészületeket teszem a találkozó előtt. A nadrágról a késeim tartóját leszedem és közvetlen a combomra helyezem. majd egy lenge vörös hosszú szoknyát veszek fel hozzá, mely eltakarja a késeket viszont a lengesége miatt továbbra is könnyen hozzájuk férek. Felülre pedig egy mellközépig kivágott szintén vörös fűzőt veszek fel. Felfrissítem arcomat és elindulok a megbeszélt helyszínre. Amikor belépek a fogadóba, a kocsmáros füttyent egyet pár férfinak akik az asztalomnál ülnek és amikor meglátnak engem, el is takarodnak onnan. Nah, igen, eleget jártam már itt ahhoz, hogy tudják mi a módi. gondolom magamban és ez a gondolat akaratlanul is egy mosolyt csal az arcomra. Elfoglalom kedvenc helyem a sarokban miközben a kocsmáros lerak elém egy korsóval a kedvenc sörömből. - Gregor, ma lesz egy beszélgető partnerem is. Légyszíves hozass még egy padot az asztalhoz. Illetve hoznál még egyet az ő számára is? Köszönöm. * mire ő egy bólintással jelzi, hogy megértette amit mondtam és már el is kezd intézkedni. Nem is kell sok idő és minden készen áll arra, hogy megérkezzen Frederic is, addig amíg várok rá, pedig csendben elkezdem kortyolni a kedvenc sörömet.

Daratrine

Megértését jelezve bólint egyet a válaszra, tekintetével bogarászgatva a nőnek a vonásait, és bár nem tűnik megszeppentnek, mint ahogyan azt elsőre sejtette volna, a visszahúzódásos gondolata még mindig érvényben van. A beszélgetés további részét azonban kicsit tolniuk kell, mivel az egyik helyi katona lép oda hozzájuk, és meg sem illetődik azon, hogy elsőre uramnak szólítja. Csak egy vigyorral fogadja ezt sunyi ábrázatán, az őr felé fordulva.
- Ez így van, bár őfelsége részleteket még nem mondott – mondja a katonatársának, csak magában téve hozzá, hogy hamarosan úgyis kiderül, miféle feladatot szánt neki, amit valószínűleg a többiek már meg sem fognak kapni, legfeljebb meghallgatni. A saját beosztottjait azért a király valamelyest ismerheti, legalább annyira, hogy tudja, kit kell küldetnie, ebben az esetben viszont még nehéz lenne kitalálnia, csak szórakozásból tette vagy azért, mert a képességeit akarja kamatoztatni, kirángatva őt a lustaságból...
...a felhajtást nézve inkább az utóbbi... Jahj, mennyi gondja van egy tisztnek, főleg egy hozzá hasonlónak!
Mivel a katona elindul, ezzel egyértelműsítve, hogy a kialakult tömeg és sor elejére kerülhetnek ezáltal, el is vetheti az ötletét, miszerint a másik bejáraton jutnak a trónterembe. Érzékeli azonban a kis vörös lemaradását, hátrapillant rá, megdöntve a fejét biccentő jelleggel, ezzel üzenve neki: kövesse. Szerencsére nem kell neki kétszer mondani, gyorsan felzárkózik, amit egy halványan szélesedő mosollyal díjaz, és ha már a közelébe ér, akkor szól is pár szót hozzá.
- Ha úgyis érdekel a feladat, minek várnál? – vonja meg egy kissé a vállát, és amint a bejárathoz érnek, megvárja, míg vöröskét átnézik. Közben természetesen figyelmeztető jellegű fenyegetést is kapnak, ami még inkább mulattatja, és lehet, alábecsülésnek számít, pont a kis vörös nem tűnik olyannak, aki bármi ilyet tenne. Az elfek között egyébként is ritka az, aki rá akarna támadni az uralkodóra, de hát mindig is vannak és voltak kivételek, később is lesznek...
- Ugyan-ugyan, úgy ismertek engem, mint aki bármi megbotránkoztatót tenne? – érdeklődik, hangjában ott van egyfajta önironikus csengés, és szinte már várja a méltatlankodó pillantásokat a fejcsóválás kíséretében. A különcködése még hagyján, de sajnos a beszéde is tükröz valamennyit a személyiségéből, elsősorban enyhe bökdöső hangzása miatt, melyet sokan nem biztos, hogy szívesen hallgatnak, és csak kényszerből viselik el. A király persze megtanulta kezelni mindezt, és ahelyett, hogy bosszankodna, a munkakörét kihasználva olyan feladatokat képes adni neki, amivel borsot tör az orra alá, egyfajta megtorlásként a viselkedése nyomán. Valószínűleg a férfi szórakoztató jelleme miatt maradt még ebben a keretben és szolgálja őt teljes hűséggel, más esetben viszont elképzelése sincs, mégis mihez kezdett volna.
A terembe lépve nincsenek sokan, a biztonság nagy és a többiek kinn is maradnak, a nekik kinyitott ajtók túloldalán. Csak gyorsan futtatja végig pillantását a jelenlévőkön, ismerve az itt tartózkodók nagy részét, ha nem is személyesen, de látásból mindenképp. Egyedül a törpéken akad meg a tekintete, mert nem tudott az érkezésükről – valószínűleg ez már elég régóta tervben lehetett és elég jól is titkolták, mert hát Raydanból nem éppen egy csettintéssel lehet eljönni és itt teremni. Mégiscsak a kontinens másik feléről van szó.
Ez másabb fénybe helyezi a küldetést és még komolyabbnak tűnik tőle, mint azt először hitte... Jó kilátások elé néz.
A tisztes távolságot megtartva lép a király elé, és ha kell, akkor int egyet a kis vörösnek, hogy kövesse őt, egyébiránt nem néz rá. Feltételezi, hogyha elbizonytalanodna, akkor legrosszabb esetben követi a mozdulatait; amint az uralkodó elé kerül, az erdei elfek szokásához híven mélyen meghajol, egyik kezét a mellkasán keresztezve, másikat elegánsan kiemelve maga mellé, megadva a módját, ha már vendégek is vannak. Valószínűleg ők sem egyszerű katonák, hanem fontos követek, így előttük kicsit vissza kell fognia magát, hogy ne tüntesse fel rossz fényben Eliariont.
- Bízom benne, hogy nem késtem el túlságosan, ám ha igen, az egybegyűltek elnézését kérem. Igencsak meglepett az összegyűltek száma és nem kicsit hátráltatták az idejutásomat – emelkedik fel, hogy az uralkodó szemébe nézzen, a következő kérdésre viszont kis híján felnevet. – Felség, mélységes tisztelettel, de úgy érzem, pont őfelségét nem kell bemutatni senkinek – hárítja óvatosan, viszont a mellette lévő nő is gyorsan következtet, hogy neki se ártana bemutatkoznia. Kissé azonban megilletődik, mikor a fülébe súgja a nevét és a foglalkozását, de az egyik szemöldökének megemelésén kívül más jele nincs ennek, így mikor a vörös ellép mellőle, újra meghajol az uralkodó felé, ezúttal már nem annyira mélyen.
- Királyom, a mellettem álló szégyellős hölgyet Sitarának hívják és gyógyítóként foglalkozik – egyenesedik fel, végignézve a királyon és a mellette lévő törpéken egyaránt, de nem sokáig időzik a kifejezetten nehéznek látszó fémpáncélba bugyolált alakokon. A formalitásokat követően Eliarion magához veszi a szót, hogy beszámoljon a feladat mibenlétéről, melyről tegnap lemaradt és csak foszlányokat hallhatott belőle, aminek összerakásán nem fáradozott túl sokat, teljes lelki nyugalommal aludva át az éjszakát.
A küldetés körülményeit elhallgatva elég fontos lehet az a személy és elég jól is kell akkor őrizni, ha össze kell fognia a népeknek, még ha nem is akkora mértékben... Talán elkaptak volna egy sötételf hadvezért? Egy kémet? Nem-nem, az utóbbi túl egyszerű lenne, annak kifaggatása után azonnal meg is ölné az a barbár népség... Egy hadvezért esélyesebbnek talál, és így azt is, hogy elhozassák ide, hiszen innen nem tudják csak úgy kiszabadítani a sötételfek őt, nem úgy, mint az ork vidékekről. Ez igazán érdekes, és kifejezetten kíváncsi, hogy mégis miféle információkkal szolgálhat, na meg természetesen abban is bízik, hogy nem lesz olyan balga, mint az a magát hadvezérasszonynak beállító sötételf, aki állítólag képes volt elrabolni Awyris uralkodóját... Az a nő egy rossz vicc volt, egyszeri szórakozásnak elment az ittléte, de hát sötételfek között is lehetnek kevésbé elmések és kevésbé izgalmasak...
Aztán megüti a fülét a parancsnok kiléte. Ha nem lenne hozzászokva ahhoz, hogy ilyen simulékonyan intézze el az uralkodó a piszkálódás viszonzását, még meg is lepődne, de tudva, akkor tesz a lustaságának keresztbe, amikor lehetősége adódik rá... Inkább csak élvezni fogja akkor a műsort addig, ameddig lehet, főleg, hogy nem lehet éppen egy túlságosan elfogadott döntés a többi nemes által. Mondjuk kit érdekel? Legalább nevethet magában a bosszankodásukat látva, utána meg már csak kínlódnia kell a pozíciójának kötelességeivel. Megérné mindez?
Persze. Nyilván meg, legfeljebb a küldetést kiheveri néhány lustább nappal a visszaérkezését követően.
- Felségének természetesen nem mondok nemet, így ha úgy ítéli meg, alkalmas vagyok a parancsnokságra... – hajol meg enyhén ismételten. – Sitara kisasszony pedig a szaktudása miatt nagy segítség lehet az út során, így igen, ha neki sincs ellenére... – pillant a nőre, a válaszát várva, és hálákodó szavai hamar fel is fedik szándékait. Tekintetét így újfent a királyra függeszti, egészen addig, amíg megemlítésre nem kerülnek a katonák és a nemesek. Kíváncsi, kire mennyire ül ki a méltatlankodás és rosszallás, mert hát azért nem lehet éppen a legkellemesebb a gondolat, hogy pont neki, ennek a hagyománytörő kígyónak kell biztosítani bármit is...
A felszólított törpe említésére elégedetten veszi tudomásul, hogy nem tévedett, bizony fontos személyek is jelen vannak itt – már persze az erdei elfeket leszámítva, akik előtt nem feltétlen kell tartania magát, de idegen fajok előtt... Mondjuk a megjelenése kissé humoros, már nem a vörös haja vagy az arca miatt, inkább csak a páncélmennyiség az, ami feltűnik neki, azon tűnődve, ilyen aprócska testek hogy tudják magukat vonszolni bennük. Lehet, fel kéne feszegetni egy ilyen páncélzatot valamilyen módon, és megnézni, mi van alatta, mert bár bugyuta az elképzelés, nem tartja kizártnak, hogy idővel eggyé váltak a fémmel, és azért nem tűnik olyan fárasztónak a hordásuk az esetükben.
Mielőtt a törpe visszaülne a helyére, üdvözlésképpen biccent egyet – mély tiszteletadást már tett, így nem tesz még egyet; egyébként sem akarja, hogy a gerince bánja ezt a mennyiségű hajlongást. A továbbiakban az elf uralkodó sem pocsékolja az időt és még csak ellenkezésre sem hagy lehetőséget, már ugrasztaná őket Oughwarba, de hogy szállítmányként hivatkozzon egy sötételfre...
Megáll egy vigyornál, amit igyekszik tisztelettudóvá tenni, noha szeme csillanása biztos elárulja, mennyire mókásnak tartja. Meg valószínűleg a király maga is tisztában van azzal, hogy nem éppen azért mosolyog, mert a feladattal lenne elégedett, hanem mert van egy szó vagy kifejezés, amin magában rágódhat, ki nem mondva a piszkálódó megjegyzéseket...
- Mi köszönjük a lehetőséget, felség, nem fogunk csalódást okozni -  mondja, mégis meghajolva újra mélyen, felgyorsítva a dereka tönkretételét ennyivel, és a fürkészésének hála azonnal megpillantja, merre is kell mennie, hogy beszélgessen ideiglenes csapatával. Jó rég is volt, mikor aktívan kellett irányítani egy csoportot, többnyire más nyakába varrta a feladatot, bár azok nem bizonyultak sose ennyire komolynak. Itt valószínűleg felejtheti a szunyókálást és lazázást egyaránt, amivel szereti elütni a munkaidejét, de ha már másra nem lesz jó, mint a csapat eszének... Vagy egyszerűen csak beül a fogoly mellé és elkezd vele kártyázni... Végeredményben akkor felelősségteljesen vigyáz az elkapott éjtündére, nem?
Mulattatja a gondolat, de úgyse fog tudni semmivel kibújni ez alól, kivételesen, és mielőtt még elindulna megbeszélni a teendőket és az igényelt felszerelések listáját, a távozni készülő Sitara felé néz.
- Sitara, kedves, nagyon feltartanálak, ha a megbeszélésre is elhívnálak? – érdeklődik a nőtől a tőle megszokott tenyérbemászó hangszínével. – Mégiscsak egy csapat leszünk, és szeretném bővebben tudni, mire vagy képes, ha már őfelsége kinevezett a csoport vezetőjének. Meg bizonyára a többiek is kíváncsiak rá, kit üdvözölhetünk magunk között... – int a másik ajtón keresztül eltűnő elfek felé. – Ha sietnél, megígérhetem, hogy nem tartalak fel sokáig. Nem szeretem elhúzni a megbeszéléseket – egészíti még ki, azt viszont nem teszi hozzá, hogy többnyire azért zárja ezt rövidre, mert ilyen alkalmaknál nem szereti a felesleges szócséplést. Unalmasak a bevezetők és felvezető szövegek, lényegtelenek, még csak egy kicsi izgalommal sem tudnak szolgálni, mi több, a lustaságra szánt idejéből is elvesznek, így egyáltalán nem éri meg neki, hogy fél órán keresztül arról magyarázzon, mi kell és mire érdemes majd figyelni.
Ha Sitara beleegyezik, akkor vele együtt indul el a nemesek és katonák után, ha azonban mégis hazafele menne inkább, akkor a város északi határát jelöli ki találkozási pontnak hajnalban. Végeredményben belép abba a terembe, ahol a megbeszélést kell elintéznie, és végignéz az egybegyűlteken, hányan is vannak, miféle szerzetek, ismerheti-e őket egyáltalán.
- Jön-e még valaki? – néz végig az egybegyűlt társaságon, és ha nemleges választ kap, csak akkor folytatja a felsorolással a felszerelések kapcsán.

Hosszú idő telt el, hogy utoljára be tettem a lábamat őseim területére, de mit tud tenni az oawa, ha egyszer az a vad amit üldöz pont abba az irányba szalad? Talán pont ez is volt a szerencsém, hiszen miután sikerült leterítenem eme finom kis nyulacskát, alig hogy megnyúztam, és nyársra tűztem, egy nem várt vendéget pillantottam meg a távolból. Már messziről megéreztem a szagát. Egy hétköznapi fűzabáló közeledett felém, és persze az irányomban tovább haladva őseim falvai felé haladva.
~Miért siethet ennyire abba az irányba egy ilyen?~
Morfondíroztam magamban tűnődve, miközben kezdett felpezsdülni újból a vérem. Kalandot, és lehetséges vérfürdőt szimatoltam meg a levegőben, ezt farkam akaratlan csóválása is megerősítette a számomra, így nem is tétováztam sokat. Felpattantam a földről, és egyik övtáskámba túrva egy hegyes markolat nélküli acél pengét húztam elő két ujjam között fogva azt, majd egy határozott mozdulattal az elf és lova irányába hajítottam el. Ahogy a penge pár pillanat alatt keresztül suhant a közöttünk lévő távon, a lovat eltalálva annak szinte azonnal megrogytak a lábai, és oldalára borulva csúszott tovább a talajon lovasával együtt.
- Hm... Lehet ez túlzás volt...
Jegyzem meg unott hangon, szemlélve a végeredményt. Ennek ellenére nem tétováztam sokat, és hamar ott teremtem a ló, illetve a még nyeregbe ragadt, félig az állat alá temetett elf mellett, hogy megszabadíthassam szenvedéseitől, az állatot. Bele mélyesztem pallosomat a lénybe hallgatva a csontok recsegését, ahogy egyre beljebb hatol annak testébe, ameddig abba nem hagyja a vergődést, és ki nem huny a szikra a szemében. Közben szinte vicsorogva vigyorgok, farkamat csóválva látható jelét adva annak, hogy élvezem a jelenetet.
- Hova-hova ilyen sietősen? Nézzük csak mi is lehet nálad.
Beszéd közben balommal megragadom a nyakát az elfnek, és annál fogva húzom ki a ló alól, miközben jobbom segítségével eltávolítok róla minden önvédelemre alkalmas eszközt. Ám sajnálatos módon megfeledkezve róla, hogy csak finoman szorongassam gigáját, sikerült olyan erővel tartani, hogy az elájuljon, így jobb híján földre ejtem, és megvizsgálom, hogy lélegzik-e még. Miután sikeresen megbizonyosodtam róla, hogy még nem halt meg, a rajta lévő ruházatot tépve le róla kötözöm hátra kezeit jó szorosan, illetve bokályát, hogy ha felébredne ne tudjon csak úgy elszaladni. Nagyot sóhajtva még a keze, és bokájára kötött rögtönzött béklyóit is össze fogom egy hosszabbra cincált szövet darabbal, majd mint egy zsákot a vállamra kapom az elfet.
- Nem lehet valami kényelmes póz.
Nevetem el magam azon ahogy mint egy ló patkó formában lóg hátamon az erdei nép egyik tagja. Mivel a korábban zsákmányul ejtett nyúl már valószínűleg kezd ropogósra sülni lassan, megindulok vissza a kis tábortüzem felé, de hogy ne pazaroljak még a lovat is képes vagyok magammal vonszolni, hiszen az is hús. A tűz mellé vissza térve földre dobom az elfet, a nyulat pedig a nyárssal együtt felmarkolom, hogy ellenőrizzem annak még csak alig szenesedni kezdő de már nyugodtan fogyasztható húsát. Időt hagyva az elfnek az ébredezésre, le is szedek mindent a lováról, majd nyeregtáskája átkutatása, illetve minden számomra kellő értékének eltulajdonítását követően neki is látok a ló megnyúzásához. Elég sok mindenre hasznos lehet egy ilyen állat bőre. Főleg, hogy manapság nem volt sok szerencsém, így nagyjából minden felszerelésemet sikerült elveszítenem. A nemrégiben felhasznált utolsó bombánat, és pallosomat leszámítva. Kénytelen leszek bele kezdeni a gyűjtögetésbe, hogy legalább egy részét pótolni tudjam.
- Lassan magadhoz térhetnél, különben ha ezzel végzek, itt foglak hagyni megdögleni...
Kiáltok oda a fűzabálónak, hátha felébred legkedvesebb álmából.

Kik ezek a barmok?
Persze feltűnnek a többiek is, ahogy Oughwar felé tartanak. Felmerül bennem, hogy barátságosan beszédbe elegyedek velük, megtudva a céljukat, aztán elvetem az ötletet. Minek? Ha csak sima vándorok, akkor nincs értelme zargatni őket, ha meg kíváncsiak rám, majd ők idejönnek.
De nem jönnek. Néhány vad, meg egy-két eső az, amik próbálnak megakadályozni, de egyik se jár túl sok sikerrel: épen és egészségesen érek oda a törzshöz.
Az itteni orkok elég kedvesek. Mármint elég kedvesek ahhoz, hogy ne álljanak az utamba: nem jött volna jól, ha már az első tíz percben harcba bonyolódtam volna. A bámulást fel se veszem, miért érdekelne a véleményük? Nem azért jöttem, hogy kivívjam az elismerésüket. Engem csak a sötételf érdekel.
Aztán mikor a törzsfőnök sátrához érek, elém áll két ork.
Veszélyes alakoknak tűnnek. Egyik egy tigrisprémet visel, másik farkasprémet; biztos vagyok benne, hogy ők maguk ejtették el. Ha valaki a más zsákmányával ékeskedik, az sokkal rosszabb bűn, mint a gyávaság. Ha rám rontanának, esélyem nem lenne kettőjük ellen, valószínűleg még egyesével is az életemért küzdenék. Mégis az ijedtség legkisebb jele nélkül mondom nekik, hogy engedjenek be; ki vagyok én, hogy pár nagyranőtt hústömegtől megijedjek? De (szerencsére) nincs idejük ellenkezni, mert bentről kiszól egy hang.
Úgy tűnik, a törzsfő is találkozni akar velem. Ez a két mamlasznak nem tetszik, morognak magukban, de azért beengednek, így félrehúzom a bunda-függönyt, és belépek a jurtába.
Hatalmat látok. Még ha sötét is van, kisvártatva mégis egymás után veszem észre a főnök cuccait: fáklyák sora, értékesebbnél értékesebb trófeák, na meg a szárított növények, megmagyarázhatatlan eredetű italok meg folyadékok... ez lenne a sámán? Ha így van, akkor kétszeresen érdemes vigyáznom vele.
A tűz mellett ülve pedig ott van maga a törzsfőnök is. Fehér róka bundáját viseli, ami már önmagában is jelentős, de valahogy az egész ork lénye árasztja magából a felsőbbrendűséget. Mintha nem is tudnék mást csinálni, csak ösztönösen tisztelni őt.
...ezt gondoltam a saját főnökömről is. Aztán kiderült, hogy egy gyáva féreg.
Ez a gondolat valahogy kitisztítja az agyam. Nem mintha félnék: most is röviden, magabiztosan adom elő, miért is jöttem, amit végighallgat, majd helyet kínál a tűz mellett. Furcsa alak. Hiányzik belőle az a barbárság, ami a legtöbb fajtársam fő jellemzője, de ő megkér, hogy üljek le, türelmesen megvárja, majd a szellemekről kezd beszélni. Mondjuk mit akadékoskodom? Or'dhuk sokkal különcebb volt, mint ő. Csakhogy Or'dhuk nem volt törzsfő, és hiába vagyok biztos magamban, valami még mindig tiszteletet parancsol.
Mindenesetre megnyugtat, hogy egyből megbíz a feladattal. Így legalább nem kell bizonygatnom, hogy alkalmas vagyok, hisz a szellemek (?) megmondták neki, azt pedig amúgy is tudtam, hogy nem leszek egyedül. Csak tudnám, hogy fogom kisajátítani a sötételfet, ha annyian leszünk?
Áh, majd csak kitalálok valamit.
Mikor mögém mutat, kíváncsian fordulok felé, és csodálkozva nézek a női oawára. Az egyértelmű, mit keres itt, de miért bujkál? Miért nem szabad mutatkoznia?
Biccentek egyet üdvözlően Odna felé, aztán visszanézek a főnökre. Segítenem kellene neki, amíg össze nem gyűlünk? Minek? Épp rákérdeznék, de a nagyra nőtt macska már kezdi is a magyarázatot.
Hm... érthető. Az orkok soha nem voltak valami erős szövetségben az oawákkal, akik amúgy is elég ritkák, pláne a falujukon kívül: idestova egy éve járom céltalanul az emberi területeket, de még így is alig találkoztam néhánnyal.
- El tudom képzelni, ezek még rám is ferdén néztek - vigyorgok az oawára, amit barátságosnak szánok, s hogy sikerül-e? Nos... úgy-ahogy. - Szóval csak annyi a dolgom, hogy ha valaki zaklat, akkor szelíden jobb belátásra bírjam? - itt a főnökre nézek. - Nekem megfelel, de ha bárki ránk támad, akkor viszonozni fogom az üdvözlést. A törzs orkjai kívülállóként nem tisztelnek engem, úgyhogy valószínűleg lesz is lehetőség arra, hogy bizonyítsak.
Igen, tényleg esélyesnek tartom, hogy valaki hangot az az ellenérzésének. Miért ne tenné? Egy oawa és egy soha nem látott vándor párosának semmi szava nincs, és csak remélem, hogy ezt a törzsfő szava ellensúlyozni tudja. Jobbnak láttam előre közölni a sámánnal, hogy ha megütnek, én bizony nem leszek rest visszaütni...
...valami viszont fúrja az oldalam.
- Milyen messze van az a kocsi a tábortól? És egyáltalán... milyen kocsiról van szó? - csak nincs ott a sötételf rohadék, ugye? Csak nem táborozunk le mellette... csak nincs ilyen szerencsém, hogy ilyen jó lehetőség adódik a magánakcióra...

Mesélői

A tündék: Daratrine és Sitara

Akár veled tart Sitara akár nem, Daratrine te arra leszel figyelmes, hogy nagyjából harmincan vannak a teremben, ahova beléptél. Egyenlőre nem nagyon látni, hogy ki milyen fegyvert szeret használni, hiszen a katonák a maguk díszpáncéljában és díszkardjával állnak odabent, míg nagyjából négy-öt elfről tudod megállapítani, hogy nemesekről van szó, lévén a ruhájuk díszes és kényelmes, mint sem strapabíró, vagy épp katonai jellegű lenne.
-Nincsen más... parancsnok.-felel neked az egyik nemes, és mielőtt még a szavába vágnál folytatja.-Reméljük a királyunk döntése helyes lesz önt illetően és nem fog kicsúszni a kezünk közül az a célszemély...
-Nade jóuram! Ne legyen ilyen negatív Daratrine parancsnokkal, bizonyára mindent meg fog tenni, hogy sikerre vigye a feladatot.-teszi hozzá az egyik jóképű nemesférfi, miközben feléd egy csábosabb mosolyt enged meg magának. -Szóval hallgassuk meg, hogy mit kiván a küldetésre tőlünk a hölgy!-ezután pedig mindannyian várják, hogy miket fogsz mondani nekik. Természetesen, ha Sitarának lenne még ötlete, akkor őt is szívesen meghallgatják.
Ha semmi kirívó és hülyeség nincs benne, akkor pedig nagyjából öt perc után el is tudjátok hagyni a termet mind a ketten, bár a nemesek ezután még lehet, hogy órákig vitatkozni fognak valami... nos nemesi dolgon, kitudja mit szoktak ilyenkor megbeszélni.
A végére azért volt elég időd, hogy jól megnézd őket. A férfi aki kicsit cudarabban állt hozzád őt te és Sitara is ismerhetitek, ő az elit katonák vezetője, néhanapján amikor a király elhagyja a várost , akkor általában ő felel érte, míg a csábosabb, kedvesebb nemesről annyit tudtok, hogy egy feltörekvő személy, jó eséllyel a tengerpartokon van birtoka a ruháján található szinbólumokból ítélve. Egyébként pedig a katonákat Daratrine felismerheted mindet, főleg azért, mert a palotaőrségben és a királyi testőrségben vannak, na meg az Elit alakulatból annak megfelelő páncélt viselnek mindannyian.
***
Ha hajnalra tűzöd ki az időpontot akkor mindenki ott is lesz! Efelől semmi kétség nincs és bár pár szállítmányra egy picit várni kell indulásotok előtt végül sikeresen eltudjátok hagyni az erdőt, veletek pedig a törpe tanácsos is ott van, egy kis termetű lovon utazva, jól láthatóan egy kicsit magányosan érezve magát, főleg azért, mert a trónteremben látott többi törpe sehol sem látható...
Azonban ami meglephet titeket, hogy nem páncélban van, mint a tegnapi gyűlésen, hanem egy szabadabb már-már normális bőrruhában van, amit a vadászokon szokás látni. Talán lenne kedvetek vele megismerkedni egy kicsit a hosszú úton.

Az orkunk

-Nem is vártam el, hogy ne védd meg magadat. Úgy vélem, hogy hamarosan megérkeznek a többiek is, addig pedig kell egy hely, ahova le tudtok majd táborozni. A kocsi egyébként innen keletre van, nagyjából negyed járásnyira. Miután levertük a törzsemmel a kísérőit őt sikerült egy ketrecbe zárni, ahonnan valamiért nem akart eddig megszökni, azért is van folyamatosan megfigyelve, de nem sokat mondott eddig sajnos.
-Én úgy tudom, hogy pár ork figyeli csak folyamatosan nem?
-Pontosan, az én orkjaim vigyáznak rá. Te Odnával képes leszel őrködni addig, amíg a tündék ide nem érnek a messzi nagy erdőből nem igaz?-néz rád, hogy valóban elvállalod-e a dolgot, és ha rábólintanál, akkor veled együtt elégedetten indul kifelé a sátorból.
-Orkok! Figyelem, ők az én védelmem alatt állnak! Ha valaki harcba száll velük, akkor velem gyűlik meg a baja!-szólt jó hangosan, majd az ajtó mellett álló két őrre nézett:-Igazítsátok útba őket a kocsi felé, ha szükséges kísérjétek is el őket.-ha pedig benne vagy az egészben és nem maradt kérdésed, akkor el is kísérnek a falu végéig, onnan pedig egy völgy felé mutatnak, éppen azzal szomszédosra, amelyiken át ide tudtál jönni.
***
Ha pedig követed Odnával az utat, akkor ahogyan mondták olyan jó öt óra a járóutatok. A hely egyébként békésnek tűnik, pár őz és nyúl keresztezi utatokat, Odna pedig az ideútjáról mesél, ha érdekel téged, ha nem. Elmondja többek között, hogy a hírnök valamiért nagyon rossz állapotban, sérülten ért el hozzájuk, de mégis át tudta adni az üzenetét. Ezután ő nem is sokra rá jött errefelé, nem habozva a hívó szóra, de ő is úgy látta, hogy egyszerűbb ide jönni rögtön...
Nagyjából ennyit tud elmesélni ami lényeges, a többi csak a szép tájakról szól, meg a fura karavánról, amin utazott.
Nem sokra rá( mire végre csendben marad) meg is látjátok az egyik füstöt ami kocsi melletti táborból jön, és ahogyan még közelebb mentek meglátod, hogy a talaj bizony véres a kocsi körül, de jó eséllyel már rég történt a harc itt. A kocsi maga normális kialakítású, minden oldala le van csukva és ahogy elnézed valószínüleg vasrácsokkal van megerősítve. Két ork üldögél előtte, akik egy kicsit meglepve nyúlnak a fejszéjükhöz. Persze amikor meglátják melletted az oawát le is engedik és valami fura mosoly szerű ábrázattal kérdik: -Végre mehetünk haza? Amúgy ne nyissátok ki az ajtókat, mert állandóan csak magyaráz az a szörnyeteg!-mondja neked az egyik és ha bólintotok, hogy mehetnek haza, akkor nem kell aggódni, ők gyorsan el is tűnnek onnan.

Az emberek követei:
Frederick és Vex

A király a kéréseiteket megfontolja, egy pillanatra az arcán is meglátszik ez a gondolkodás, de nem tart tovább egy pillanatnál, majd egy apró mosollyal felel nektek: -Természetesen, estig Frederic szállására küldetem.-bólint, majd ha más kérésetek nincs, akkor utatokra enged titeket.
***
Ha pedig semmi más nem változik, akkor este Frederic mielőtt még menne (ha szeretne) a találkozóra meg is kapja egy futártól a két iratot, továbbá egy térképet megjelölve az úticélt, a leveleken, mind a kettő alján a királyi pecséttel büszkélkedhettek.
Reggel pedig ha útnak indultok, akkor a kapuőrök valami oknál fogva jó kívánságaikkal engednek el titeket, majd több napnyi lovaglás következik.
A falukban amik az emberi birodalom határáig kövezik utatokat mindig kedvesen köszöntenek titeket, és ha megálltok egy-egy tavernában, akkor mindig mindent megtesznek a megfelelő ellátásotokért. Így már-már unalmasnak is vélhetitek az utatokat a pár zivatar és állat láttán kívül ami az utatokat keresztezi. Így egészen hamar éritek el a hegységet és hamar meg is találjátok az utat, amiről szó volt a térképen. Nem is annyira sokra rá megláttok egy apró tábortűz füstjét, ami jó eséllyel az orkok jelzése, hogy "ide gyertek". Utatokban van azonban egy ork falu ahol agresszív tekintetű férfiak néznek rátok dühösen, hogy mit akartok ti itt... Mit tesztek?

Ha szeretnétek nyugodtan mehettek pár kört beszélgetni, ha addigra a végére értek, mire a következő nagymesélői jön (lásd lent)

Stylet

Amennyire brutálisan rárontasz az erdeire annyira hirtelen csendesedik el minden. Ahogyan várod, hogy felébredjen átkutatod a lovát, találsz rajta pár napnyi élelmet, egy kulacsot és pár dolgot ami a hírvivőknek létfontosságú lehet.
Amikor szólsz felé arra lehetsz figyelmes, hogy az erdei szemei lassan nyílnak ki, és rögtön valamiféle nyöszörgést hallat magából.
-Mi-mi történt?-kérdezi, majd amikor észreveszi, akkor azonnal ideges lesz és ficánkolni kezd. -Ez mit jelentsen?! Engedjen el! Fontos információval megyek az oawa falvakhoz!-majd miután rájött, hogy nem tud szabadulni rád néz egy fokkal nyugodtabban: -Az erdeiek királyának futára vagyok! Ha nem engedsz el, akkor annak komoly következményei lesznek!

Információk mindenkinek

Mivel most a jövőhetem egy kicsit szűkös lesz, így kitűznék egy határidőt, jövőhéten vasárnap (05.31) fogok írni legközelebb így akik szeretnének addig több kört lenyomni, azoknak addig van ideje! Sajnos a köztes időben mesélőivel nem nagyon fogok tudni jelentkezni, köszönöm a megértést!

Frederic Hawkins

A nő a lágyékom irányába szegezi a szemét, én meg önkéntelenül is lenézek, mert hirtelen arra gondolok, hogy elfelejtettem befűzni a nadrágom nyílását …..és, ha így álltam a király előtt…….
Határtalan a megkönnyebbülésem, mikor nem látok semmi rendelleneset.
Mikor ismét felnézek a zsoldos már a szemembe néz és bemutatkozik.
Remélem, hogy nem látta meg a zavarom, így gyorsan megrázom a kezét.
- Valaki így mondja, valaki úgy, nekem bármelyik jó. – válaszolom, ahogy elindulunk , hogy előkészüljünk az útra.
Az ajánlatának csak örülni tudok, hiszen minden bizonnyal sokkal informáltabb a palotán kívüli világban, mint én, aki elég rég ki sem nagyon tettem a lábam. Ráadásul a városban nem nagyon volt szükségem szállásra vagy étkezésre.
- Nem, nem ismerem, de hiszek neked és semmi akadálya, hogy kissé tájékozódjunk egymás felöl, ahogy te mondtad. – egyeztem bele, aztán időlegesen elköszöntünk, hogy aztán már kissé később, hétköznapi ruhában, erős bőrrel megerősített vászonnadrágban, ingben és zekében, lépjek be az ajánlott fogadóba, amit kis keresgélés után megtaláltam.
Egyetlen egy nő ül az egyik asztalnál, akire azonnal ráesik a kutató pillantásom és, hogy őszinte legyek majdnem eltátom a szám, mert egyáltalán nem úgy néz ki, mint a palotában. Sokkal……..öööö………nőiesebb….., ha nem tudnám, amit tudok, nem nézném fegyverforgatónak.
Próbáltam lerázni magamról a meglepetésemet, amíg odaértem az asztalhoz, ahol már vár rám egy kupa sör előkészítve. Leültem vele szemben a padra és biccentettem felé.
- Köszönöm, már persze, ha ez az enyém. – intettem a sör felé. – Az iratokat, amit kértünk a királytól megkaptuk, így az utunk amennyire lehet könnyebb lesz, legfeljebb bandíták és vadállatok nehezíthetik. – mosolyodtam el, jelezve, hogy ezen nehézségektől nem ijedek meg.
Ha megerősítette, hogy ez az én söröm, akkor felé emelve, bele is kortyolok.
- Jó fajta. – biccentek.

Daratrine

A terembe lépve első dolga megszámolni, hány koponya felett is kell ítélkeznie az elkövetkezendő időben, és a létszámot látva – még ha valószínűleg nem is az összes fog vele tartani -, füttyent egyet részbeni elégedettsége és meglepettsége jeleként. Még csak nem is rejtegeti ezt a többiek előtt, viszont az baj, hogy nem látni, ki mivel foglalkozik, hiszen lehet, ez bonyolítani fogja a felszerelések összeszámmolását, elvéve az értékes alvási idejéből.
Az egyéb bájgúnárokon végignézve már most süt róluk, hogy nekik személyes tapasztalatuk a katonasággal nincsen, és valószínűleg az egyik rokonuk miatt, aki a király alá került kirendelésre, köszönhetik, hogy abban a pozíciüban vannak, amiben. Vagy valamivel nagyon lekötelezték az uralkodót, mint az a királyi futár... Eh, mindegy is, annyira nem érdekli a múltjuk, biztos van valami indok, ami miatt ilyen hacukákban jelentek meg, legrosszabb esetben meg csak felvágnak vele, bár az egyiküket elhallgatva a szája is nagy. Fárasztóak az ilyenek, de még mennyire!
- Ugyan-ugyan, uraim, miattam igazán nem kell összeveszni – mosolyodik el úgy, mintha éppen az ő kegyeiért versenyezne ez a kettő. – Nyilván mindent meg fogok tenni, hogy sikeres legyen a küldetésünk. Hajlandó vagyok időt áldozni a fogolyra és kártyázni vele egészen addig, míg ide nem érünk, hiszen ebben az esetben alaposan szemmel kell tartanom, nehogy csaláson kapjam – mondja feltételezhetően megnyugtató szándékkal, de aki ismeri, az nagyon is jól tudhatja, hogy csupán az idegeken táncolás a célja. - Mindenesetre örülök, hogy valaki tanult illemet és a király szavának is hitelt ad... – pillant a kedélyeket csillapító személy felé, majd a kétkedőbb irányába fordítja figyelmét. -..., de nem tudom, hogyan hatna ez a karrierjére, ha a király fülébe jutna, kétségbe vonja a döntéseit és az ítélőképességét – szélesedik egy kissé a mosolya, barátian megszorongatva egy ilyen fenyegetésnek kezelhető megjegyzéssel. – De ha annyira kételkedik az alkalmasságomban, amit Eliarion királyunk lát, átveheti az akció vezetését – húzza össze valamelyest a szemeit, kíváncsian fürkészve, ehhez mit szól a másik, a többség számára zavaró közelségbe lépve hozzá, mintha csak a vonásait próbálná alaposabban megfigyelni. – Maga bizonyára ilyen kényelmes kelmékben biztosan többet tud a katonaságról és a stratégiákról, a fegyverek forgatásáról – teszi hozzá halkabban, egy okos ragadozó módjára vizsgálva a másik szemeit. Ujját végighúzza a mellkasán, leginkább azért, hogy egyrészt a ruha minőségét kitapinthassa, másrészt talán ezzel kicsit kellemetlen helyzetbe hozhatja a másikat, főleg, hogy mások talán ilyen mozdulatokkal próbálkoznak a csábítással, ami miatt még kínosabb lehet ez az egész – meg hát nála ez a szorongatás módja. Semmi csábosság, semmi vonzódásra utaló jel nincs se a vonásaiban, se a tekintetében, se a hangjában, csak a puszta vadászösztön és valamiféle néma erőfitogtatás, amivel a célszemély foga fehérét akarja kimutatásra kényszeríteni.
Feltételezhetően a kétkedő ki fog bújni a felelősség alól, mire elmosolyodik és hátrébb lépve fordul a csoporthoz.
- Nos, most, hogy ez eldőlt, papírt és pennát kérnék, természetesen tintával is mellé, nehogy a kért felszerelésekből egészen más mennyiséget kapjunk, mert esetleg valaki félrehallotta a számot – néz körbe, és amíg ezeket előkerítik neki, addig folytatja. – Nem fogok énekeket zengeni arról, hogy milyen dicső utunk lesz, nézzétek el nekem, de nem vagyok az a buzdítós fajta – vonja meg egy kissé a vállát. – De biztos vagyok benne, hogy szórakoztató utunk lesz, parancsnokként meg nagyon szívesen felkínálom a lehetőséget, hogy felváltva kártyázzunk a fogollyal, nehogy véletlenül egy pillanatra is szem elől tévesszük – ajánlja fel, bár többnyire méltatlankodásra számít a többiek felől, jobb esetben meg talán egyesek még el is vigyorodnak, értékelve a viccet.
Remélhetőleg mire befejezi, meg is kapja a kért eszközöket, és egy mély levegővel mártja a tollat a tintába, mert hát végigmenni az összes katonán, mit használ és mi kell neki... A drága ideje hova vész el!? Mindenesetre ha egy új fegyver felbukkan, felírja azt, és húzza a fegyver mellé a rovátkákat, ne kerüljön ismétlésre ugyanaz a szó, így számszerűsítve a közelharci eszközöket, miből mennyi kell. Magának felír két megmunkált tőrt biztos, ami biztos alapon, ha már itt van a kristálykardja, és nem kell neki egy másik, hogy foglalja a helyet.
– Feltételezem, fejenként egy íj és egy tegez nyílvessző senki ellenére nem lesz – néz körbe a társaságon, és ha nem lát semmiféle tiltakozást, akkor ugyanígy rákérdez a bőrpáncélra is, hiszen nem mindegyik katonának jár ki a kristálypáncél és lehet, nem a helyi rangját jelző védőfelszerelésben rohangálnának néhányan. A válaszok alapján összegzi, ebből is mennyi kell, és ha valakinek speciális kérése lenne, akkor felvési azt is, egyébiránt az útra nagyrészt elegendő élelmet kér és hátasokat mindezek tetejébe, amikkel gyorsabban közelíthetik meg a helyszínt, noha a hegyvidék nem lesz a szerencsétlen állatok kedvére.
- Ja, most, hogy az élelem szóba került... Most leszögezem, ne vadásszunk a területükön és tartsuk tisztességben az egyezséget, ami a két nép között van. Szerintem egyikünk sem akar emiatt összetűzásbe kerülni az orkokkal, így viszont gyógyfűellátmányt vihetnénk magunkkal, ami a sámán hasznára lesz, és amiért cserébe kérhetünk élelmet – emeli meg a fejét, végigvezetve tekintetét a társaságon. – Szóval még átjavíthatom az élelmet, ha valaki többet fogyasztana az átlagosnál, és valamennyi bőrt és prémeket is felírok, azt mindig tudják hasznosítani a hegyvidékiek. Így meg biztosan nem maradunk éhen, amíg megérkezünk... – áll meg egy kicsit, felírva ezt a pár apróságot, és ha az élelem kapcsán nem változik semmi, akkor halad tovább, ha változna valami, akkor meg egy átírás után lép tovább.
Bár nem hinné, hogy pont a barbár orkoknál számítana, kér egy levelet is, amelyben szerepel a területre lépésük szándéka, az indok, amivel érkeztek, királyi pecséttel, aláírással, mindennel. Legrosszabb esetben az egyik törzs sámánja majd igazolni fogja, hogy nem hamisítvány, mert hát pont a járőröző orkokból nem nézi ki, hogy bármilyen írásjelet képesek lennének értelmezni. Ezen felül néhány üvegcsényi gyógyfőzetet is felír, ha enyhébb sérüléseket szereznének, akkor azzal ne magát a gyógyítót terheljék, illetve ugyanennyi mérget is kér, amibe a fegyvereiket, nyilaik végét bekenhetik, amik az egyszerű utonállókkal szemben biztosan hatásosak lesznek, szörnyek ellen már jó eséllyel kevésbé.
- Jól van, katonák és morcoskodók, szerintem ezzel a részével végeztünk – egyenesedik fel, elégedetten nézve a listára, amit átnyújt a nemesek egyikének. – Osztozkodhatnak, ki mit biztosít - jelenik meg az arcán egy kedélyes vigyor, és ha Sitara itt tartózkodna, akkor még az ő képzettsége felől is érdeklődik.
- Szóval kedves, gyógyítóként szolgálsz... Az önvédelem mennyire megy fegyverekkel? – kíváncsiskodik, de nincs benne ellenséges vagy számonkérő szándék. – Csak mert ha jó is vagy a mágiában, akkor azt a hegyekben elég kötötten lehet használni, ott nincs ilyen gazdagon növényzet, noha közel harmincan szerintem még a szökdösős hercegnőt is képesek lennénk feltartani... – tűnődik el egy kissé. - Mivel gyógyítasz? - tér vissza a tárgyra, és ha alaposan kielemezték a nő képesítését, a holnap hajnal időpontot tűzi ki a város északi határánál az induláshoz. - Ide várom a kért ellátmányt is - fordul a nemesek felé. - Mára oszolj, holnap korán indulunk! - int egyet, jelezve, hogy ennyit akart, és ő maga is távozóra fogja, hacsak valaki meg nem állítja őt.


Hát a korán kelés nem éppen az erőssége, de amikor kell, képes rá, és még az útra kellő váltóruha összepakolásra is képes volt! Igaz, a felöltözés meglehetősen hanyagra sikerült, szinte semmi sincs rendesen összefűzve rajta a csizmáján kívül, na meg természetesen a derekán szorosodó övet leszámítva, de úgyse egy nap alatt jutnak el a célhelyig. Addig minek fáradni egy normális kinézettel? Támadás egy darabig nem fogja őket érni, hiszen Awyris területén lesznek egy darabig, ott meg az erdő figyelemmel fogja kísérni őket az Őrzőkkel együtt.
Valahol kicsit bánja, hogy ilyenkorra tűzte ki az indulást, mert tagadhatatlanul aludt volna még, de hát ez van – minél korábban indulnak, annál korábban érhetnek a helyszínre, ő pedig annál korábban kezdhet el a fogollyal szórakozni. Kártyát nem hozott magával, így bízik abban, hogy az elkapott sötételfnek van egy paklival, de ez majd a célhely elérésével úgyis kiderül. Addig is viszont a gyülekezővel kell törődjön, aminek helyszínére elég korán érkezik ahhoz, hogy csak néhány fő várakozzon rá ott. Nekik természetesen köszön, mint ahogyan az utána megérkezőknek egyarát, és lassan már csak az igényelt felszerelések hiányoznak. Ha képes lenne aggódni, akkor az értékek megérkezése kapcsán biztos elkezdene ujjmorzsolni, ehelyett viszont a lovára felmászva kényelmesen elfeküdve várakozik, amíg a lustábbak is befutnak a kért holmikkal. Ahogyan ők is megérkeznek a hátramaradó csapattagokkal egyetemben, és sikerül elosztani a cuccokat a csapat között, felnyergeli a lovat, felrögzíti a csomagokat, és lábát a kengyelbe akasztva már pattan is a hátasra, aki néhány szelíd kantárrántásra abba is hagyja a legelészést.
- Ha jól látom, senki és semmi nem hiányzik – emeli meg a hangját, ezzel magára hívva a figyelmet a még csak madárcsicsergéstől hangos erdőben. – Amondó vagyok, hogy induljunk, nehogy agyaras társaink túl sokat várakozzanak ránk. Szeretném élve látni a foglyunkat – adja ki az utasítást, és ha nem talál ellenállásra, akkor jó eséllyel a csapat élén tartózkodva indul el, zekéjének belső zsebében egy összehajtott térképpel, ha esetleg a hegyek közt elvesznének. Egy kis idő után ismét végignéz a csapaton, és igazán nagy meglepetésére szolgál, hogy az előző nap bemutatott Helléna akárkicsoda is velük tart. Megemeli a szemöldökét, érdeklődőn kutatva a többi törpécske után, de nem talál rajta kívül mást.
- Nosza, egyedül hagytak? – érdeklődik, ezzel beszélgetést kezdeményezve vele. – Pedig biztos nekik is jutott volna egy-egy csinos póni – bök állával a szaporán lépkedő állatra, és ha vevő a másik a társalgásra, akkor szívesen fogadja azt, bár nincs túl sok elképzelése, mennyire fog a törpe örömére szolgálni mindez. Mégsem egy olyan erdei ő, aki az átlagosba tartozna.


//Felszerelések: a kért hátas, két tőr, az egyik az övének jobboldaláról függ, míg a másik klasszik módon a csizmájában, kristálykard a baloldalán, kristálypáncél egyelőre csak a nyeregre erősítve pattog majd a hátas faránál, leajzott íj a hátán egy tegez nyílvessző társaságában; a nemeseknek kijáró speciális nyilak nincsenek nála, azok maradtak otthon dísznek. Egyéb felszerelések közé tartozik a gyógynövényes víz a kulacsában, a kért élelemellátmány, méreg és gyógyfőzet ráeső része. Ruhája teljesen közömbös erdei elf ruházat; bőrcsizma, vászonnadrág, fűzős ing rajta egy hanyagul magára vett zekével, afelett köpeny, és mindegyik darabon megtalálhatóak az erdei elfekre annyira jellegzetes virág- és indaminták. A hegyvidéki időre való tekintettel meleg ruhát is pakolt magának, ezt a nyereg hátsó részére erősítette.//

* A férfi rám bízza döntést a nevével kapcsolatban így könnyű dolgom van. * - Akkor legyen Fred. Az rövid egyszerű és egy harc során könnyen kimondható. * felelem neki válaszként, csak, hogy tudja ezentúl, hogy fogom hívni. Örömömre a meghívást is elfogadja, így aztán este a fogadóban kötök ki egy jó pofa sör mellett és szerencsémre Fred nem tűnik annak a típusnak aki megvárakoztat egy hölgyet, és eme elméletem be is igazolódik amikor megpillantom a fogadóban. Bár az a tekintet ahogy rám néz... Hát majdnem félrenyeltem a sört. Így egy két köhintéssel próbálom palástolni a korábbi nevetésem a nézésén és azt, hogy majdnem félrenyeltem emiatt. Majd egy biccentéssel jelzem a számára, hogy igen a sör az övé, hogy aztán meghallgassam, hogy a király elküldetett mindent hozzá és meg is kaptuk a kért iratokat, valamint, hogy a sör jó fajta. * - Egyetértek. A városban talán az egyik legjobb, bár a kikötőben a vén bálnáé versenyezhetne vele, de ezt Gregornak a csaposnak, és egyben a tulajnak ezt nem kell tudnia. * teszem hozzá egy kacsintás kíséretében * - Egészségedre, de az élvezetek mellett * egy pillanatra végig tekintek a srácon, rossz szokás, de ha egyszer nem néz ki olyan rosszul mit tegyek... majd magamra tekintek és egy kósza hajtincset megpillantva mely jelenleg a melleim közé merészkedett  a jobb kezemmel alulról a vállamtól megindítva a fülem mögé tűrök mielőtt folytatom a mondatot. * - foglalkozzunk a munkával is egy kicsit. Bár nem sokat tudok a mágusokról, úgy hallottam, hogy inkább a távolsági harc kedvelői és ha közelharcra kerül a sor nem sok mindent tudnak tenni. Ez mennyire igaz? Csak mert ha így van, akkor szerintem a legjobb taktika amit egy esetleges támadás esetén használhatunk, hogy én foglalkozom a közelharci egységekkel, míg te lefoglalod azokat akik távolról támadnának. Mert bár van dobótőröm, jobban preferálom a közelharcot, ahol ha az ember elég mozgékony és hajlékony, akkor könnyen tud sebeket ejteni hajlatokban, és azokon a helyeken, ahol a páncél illesztések közé, egy vékony de annál élesebb tőr gond nélkül behatol ezáltal térdre kényszerítve az áldozatot. Vagy legalábbis mozgásképtelenné téve. Azonban ha van jobb ötleted, vagy elképzelésed szívesen meghallgatom. * fejezem be a mondatot, majd a korsót a számhoz emelem és iszom pár újabb kortyot a sörömből. Közben várva, hogy milyen egyéb ötletei lehetnek.*

Frederic Hawkins

Ismét késztetést érzek, hogy végignézzek magamon, ahogy kis híján megfullad megjelenésemre, de most megállom. Röhejesen érzem kicsit magam, hogy mindig olyan reakciót vált ki belőlem átható pillantása, mintha kamasz lennék és ………pucér.
Inkább gyorsan leülök és mikor biccent az itallal hűtöm le magam, majd már sokkal nyugodtabban dőlök hátra és nézek a szemébe.
Kétértelmű megjegyzésére még a szemem sem rebben, ezek után, hiszen nem vagyok szűz kislány, még ha Destiny próbálja is kihozni belőlem.
- Kösz. Én nem nagyon ismerem az ivókat, ritkán van alkalmam kimozdulni, főleg nem ilyen ………..társaságban. – jegyeztem meg óvatosan, hiszen mégis csak egy zsoldosról van szó, lehet még félreért valamit…….vagy én értek félre ……valamit.
Épp ezért kimondottan örülök, hogy rátérünk jövetelünk hivatalos okára, a küldetésünkre és a saját képességeinkre.
Bár nem láttam még a teljes felszerelését, így akár még íjat is láthattam volna nála, azért nem nagyon lepett meg, amikor azt mondta, hogy inkább a közelharc az erőssége és hallhatóan volt benn tapasztalata is. Mivel saját bevallása szerint is nem túl jól ismeri a mi harcmodorunkat, egy újabb korty után én is belekezdtem, hogy tájékoztassam.
- Jól tudod. – bólintottam. – Mivel a mágiát egyszerre több emberen is tudjuk alkalmazni, hatásosabb távolabbról és a szituációt is jobban átlátja az ember. Aztán meg koncentrációt követel és némi időt is felemészt és nem szerencsés, ha közben átdöfik az embert egy karddal. Így örülök, ha van, aki közben védi a hátam. Én önszorgalomból tanultam némi közelharcot, hogy ne legyek teljesen védtelen, ha lemerül a mágiám, de egy képzett katonával szemben nem áltatnám magam sok sikerrel. – mosolyodtam el.
Nem voltam elszállva magamtól, ha erre is kíváncsi volt.
- Ezért teljesen egyetértek a javaslatoddal, mert ez a legjobb taktika és ki is egészítjük egymás harcmodorát. – fejeztem be.

Készültem távozni a teremből, amikor Daratrine utánam szólt, hogy ha tudok, még marajak a megbeszélésre. Bár kissé vonakodva a sok nemes miatt, de végül elindultam utána. Beléptünk a terembe és azonnal érezhető volt, hogy nem mindegyik jelenlévő elf kedveli túlságosan újdonsült utazótársamat, de őt ez láthatóan nem zavarta, sőt… Kissé gúnyos megjegyzést tett amin én elmosolyodtam, de próbáltam rejteni, mert nem hiszem, hogy örült volna neki a többi tünde. Úgy látszik a nő már hozzászokott, hogy hogyan viselkednek a nemesek, és nem is fél kinyilvánítani a véleményét. Míg Daratrine az egyik kevésbé szimpatikus erdeivel beszélt, olyan hangnemben amilyenben nem hiszem hogy én valaha mertem volna szólni egy nemeshez, addig körbenéztem a teremben, hátha találok ismerős arcot. Ez valamilyen szinten meg is történt, hisz olyan emberek vettek körül akiket lehet néha látni a fővárosban, de személyesen egyiküket se ismertem.
Ezután Daratrine kért egy papírt és tollat, hogy felírja a szükséges felszereléseket és figyelmeztet mindenkit, hogy ha lehet, ne nagyon vadásszunk az orkok területén, mert előfordulhat, hogy nem értékelnék. Ezután felírt még pár dolgot a papírra, majd felém fordult, és feltett néhány kérdést én pedig már az elsőnél vakarni kezdtem a fejem.
- Hát szóval nem mondhatnám, hogy a fegyverhasználat az erősségem… Igazság szerint íjjal még csak-csak tudok lőni, de a közelharcban lehet hogy problémáim lesznek… - Mondom kissé talán szégyenkezve. - A gyógyításban mágiát és gyógynövényeket is használok. Ha például egy nagyon súlyos sérülést szerzett valaki, akkor mágiával állítom el a vérzést és utána inkább gyógynövényekkel kezelem, kivéve, ha nagy fájdalmai vannak az illetőnek. Ha pedig… - Kezdtem el majdnem egy kiselőadást e gyógyítói szokásaimról aztán észbe kaptam, hogy talán Daratrine nem ilyen hosszú leírást várt el. - Szóval igen.
Ha nem tesz fel senki több kérdést, akkor az időpont egyeztetés után távozom a teremből.


Hazaérve neki is láttam a pakolásnak. Őszintén. Én szeretek összepakolni. Ráhangol az utazásra. Mondjuk ez az út merőben másnak ígérkezett mint bármelyik másik, amin eddig voltam. Viszonylag gyorsan összeraktam azokat a holmikat amiket magammal akartam vinni. Megpróbáltam korán lefeküdni, hogy reggel ne jelentsen nehézséget a korán kelés. Persze sejtettem előre, hogy elaludni már nem lesz olyan könnyű mint elképzeltem.


Nem sikerült olyan hamar álomba szenderülni mint akartam, reggel mégis már korán reggel kipattant a szemem és izgatottan készülődni kezdtem. Mivel előző nap már mindent összeraktam így reggel már nem volt sok dolgom. Így hát felöltöztem és ettem egy kicsit, bár az izgalomtól nem sok étel fért belém. Mire ezekkel végeztem, lassan el is érkezett az idő az indulásra. Csizmát húztam és kissé nehéz útitáskámat magammal vonszolva kiléptem a házból. Azért nem bánom, hogy nem gyalog megyünk. Mégis csak könnyebb lehet egy lónak vinni ezt, mint nekem. Pedig direkt nem hozok semmi felesleges holmit… Morfondíroztam magamban, miközben lassan kisétáltam a megbeszélt találkozóhelyre.
Már páran várakoztak ott. Köszöntem nekik, majd csöndesen vártam a többiek érkezését. A felszerelések egy része kicsit késett, de mikor az is megérkezett, szétosztottuk és neki is indultunk.
Nem mondhatom, hogy túl sokat utaztam bármilyen állat hátán is, így hát kicsit nehéz volt először hozzászokni, de egész gyorsan megszoktam, és élvezettel néztem az ébredező természetet.
A csapatból nagyon senkit sem ismertem, és mivel a reggeli pörgésem kezdett kicsit alábbhagyni, sőt kezdtem érezni az alváshiányt, így inkább csöndesen szemléltem az erdőt, és ahányszor a szemem lecsukódott ijedten kaptam fel a fejem.

* Élvezem, hogy a srác minden egyes alkalommal, teljesen megilletődik amikor végignézek rajta. Talán ezért is csináltam meg itt is, nem csak a palotában, és valószínűleg még sokszor meg is fogom tenni, egyszerűen élvezettel tölt el szinte szűzies viselkedése. Mint egy kamasz kölök akin ha végig néz egy jobb lány elvörösödik, aztán elmenekül. A köszönetre csak bólintok egyet, de nem bírom megállni, hogy ne nevessek fel amikor megjegyzi, hogy ilyen társaságban. Még félig meddig kuncogok, miközben a következő kérdést szegezem hozzá. * - Milyen társaságban? Nőiben? Vagy orvgyilkoséban? Fred, minden egyes alkalommal amikor végignézek rajtad úgy viselkedsz mint egy szűz kisfiú. Lassan kezdem azt hinni, hogy igaz a pletyka amivel a nyomornegyedben ijesztgetik, a mágiára hajlamos gyerekeket, hogy amikor eljönnek értük, akkor, hogy csak a varázslással és a tanulással foglalkozzanak semmi mással

Spoiler:

Talán igaz ez a pletyka? * mondom még mindig nevetve, mert egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből a képet amint bejön a kocsmába és lesokkolódik, vagy amikor a palotában, hirtelen elkezdi végignézni magát mintha észrevettem volna rajta valami hibát a ruháján. Azonban, lassan csak sikerül összeszedni magam. Kitörlöm az utolsó könnycseppet a szememből és iszok pár kortyot a sörömből, majd elmondom számára én mit tudok a varázslókról, és hogy mik a saját képességeim. Amiket aztán meg is erősít, hogy nagyjából jól tudom a dolgokat. Így egyetért az elképzelésemmel, hogy hogyan kellene küzdenünk. * - Akkor legyen így, nekem is és neked is kényelmesebb lesz akkor így. Azért remélem, a korábbi kérdés sorozattal nem sértettelek meg nagyon...
Ha nincs egyéb ötleted amire oda kellene figyelnünk harc közben akkor igunk még pár sört esetleg táncoljunk egyet. Aztán tegyük el magunkat holnapra és holnap re... * fejezném be a mondatot, amikor egy pénztől és a pénzből vett sok sörtől részeg pasas érkezik oda az asztalunkhoz. - Tündérbogár, hagy itt ezt a hoppsza jancsit és gyere inkább velem, elhalmozlak minden jóval és még esetleg kellemesebbé is tehetem az estéd mint ez a csontkupac. * néz rám, miközben a szájából fröcsög a sör és öblösen röhög. Ám nem sokáig, mert a következő pillanatban felpattanok és a legtöbb ember számára csak egy villanásként érzékelhető, ahogy szoknyám alól előhúzom az egyik tőrt és a pasas ágyékához szegezem, fejét pedig közel húzom a számhoz, hogy hallja amit mondok neki kristály tisztán. - Most szépen abbahagyod a vedelést, visszamész az asszonyhoz és soha többet nem lépsz be ebbe a fogadóba. Még egyszer meglátlak itt, el fogod veszteni az általatok férfiak által oly nagy becsben tartott tojásaidat és a koronaékszeredet. Elég világosan beszéltem? * mondom a férfinek, aki egyértelműen igenlegesen megrázza a fejét, majd amilyen gyorsan csak lehet eliszkol a fogadóból. - Gregor! Mi történt Johnnal, hogy ilyen emberek bejuthatnak egyáltalán. A végén még megelőz téged hírnévben a kikötői fogadó, ha sok ilyet beengedtek. * ordítom oda a fogadósnak meg se várva, hogy válaszoljon, majd a tőrt amilyen gyors mozdulattal elővettem olyan gyorsan vissza is helyezem a helyére. * - Bocsánat emiatt a kis szösszenet miatt, néha előfordul egy két ilyen faragatlan tuskó. Szóval amit akartam mondani, hogy, hogyha nincs semmi egyéb megjegyezni valód, akkor holnap napkeltekor indulhatunk felőlem. A nyugati kapunál foglak várni pirkadatkor. * Ha még van valami mondanivalója azt meghallgatom és ha ő is úgy érzi akkor elköszönök tőle és elteszem magamat holnapra. *

A ló nyeregtáskájában nem volt valami sok hasznos eszköz a számomra, de azért az élelem, és a vizes kulacs így is kapóra jött, így hát azokat habozás nélkül tulajdonítom el belőle. Só is maradt még nálam elég, így a lóról lenyúzott bőrt alaposan át is dörzsölöm vele, hogy könnyebben kiszáradhasson, későbbi feldolgozásához. Bár sok lehetőségem jelenleg nincs, hogy megfelelően kikészítsem a bőrt, egyenlőre ez is megfelel hozzá, hogy egy patak, vagy folyó parton be tudjam majd fejezni a műveletet. Az élelmet az övemen lógó legnagyobb táskába szuszakolom bele. Ilyenkor szerencsésnek érzem magam, hogy méreteimből adódóan még ezek is bőven alkalmasak rá, hogy egy ember számára legalábbis több napra elegendő ételt lehessen tárolni bennük. Bár ez nekem legfeljebb egy-két napra lesz elég. A kulacsot viszont mellé akasztom, közvetlenül egy már használhatatlanná vált batyu mellé.
~Ezt sem ártana végre megfoltozni...~
Időnként azért körbe szemlélek, hallgatózok, és szimatolok a levegőben, hogy megbizonyosodhassak róla senki más nincs a környékünkön. Ez talán már csak egy régről megmaradt szokásom lehet, de mégsem elhanyagolható. Az erdeinek közben sikerült nagy kegyesen magához térnie, aminek hangot is ad hiszen elsőre csak nyöszörögni kezd, de utána máris az idegesítő kérdéseit zúdítja rám, meg persze némi monológot.
- Mi történt volna? Megdöglött a lovad, te elájultál, én meg ide hoztalak...
Vonom meg a vállam unottan miközben mögé sétálok.
- Fene se tudhatja, hogy mit kereshet errefelé egy magadfajta, szóval ezt csak tekintsd óvintézkedésnek.
Mondom neki halkan, de közben azért elvágom a kezeit, és lábait összekötő béklyóját, illetve a lábáról is le szedem a rögtönzött kötelet, és egy határozott mozdulattal felrántom a földről, majd leültetem.
- Ha ennyire fontos az az információ, hogy így sietnél, akkor gondolom valami probléma adódhatott. Akkor viszont ha sietős, inkább először áruld el nekem, hogy miről is van szó.
Vigyorgok, vagy inkább úgy tűnhet külső szemlélődő számára, hogy vicsorgok az arcába, bár hangomon inkább az izgalom hallatszik, miközben gondolataim afelé cikáznak, hogy mekkora balhé lehet kilátásban.
- Amúgy meg. Nem kell itt fenyegetőzni, a komoly következményekkel...
Váltok hirtelen komorabb arckifejezésre, és hanglejtésre.
- Ha nem akarnálak elengedni, akkor most nem is beszélgetnénk már. Bőven lett volna időm, és alkalmam kinyírni ameddig szundikáltál. Szóval inkább csak meséld el szépen, hogy miről is van szó. Ugyanis ha harc lesz, azok a jámbor rohadékok a faluban nem sokat fognak tudni segíteni nektek.
Vázolom fel számára a tényeket, illetve saját nézőpontomat és várom, hogy valami érdekes információval szolgáljon a számomra.
- De mondhatjuk úgy is. Ha elmondod nekem amit hallani szeretnék, és valamiféle segítség szerűt kérnétek a falutól. Te tovább mehetsz, hogy átadd azt a fontos információdat, én pedig elindulok, hogy ennyivel kevesebb időt vesztegessünk a problémátok megoldásával kapcsolatosan.
Már magam sem tudom, hogy mikor beszéltem ennyit valakivel. Jobban szeretem fizikailag lerendezni a dolgokat, de ha ez segít hamarabb kiszedni belőle amit szeretnék, akkor legyen. Az erdei néppel amúgy sem volt még túlzottan összetűzésem, így ha segítek nekik, én is jól szórakozhatok ha van egy kis szerencsém. Illetve még jövedelmező is lehet a számomra.

Frederic Hawkins

Nevetésére és utána következő szavaira először zavarba jövök, majd ezt felváltja a bosszúság, hogy ennyire nem átlátszó vagyok számára, bár nem kicsit félreértelmezi a viselkedésemet.
- Mindent összekavarsz! – morranok fel és késztetést érzek, hogy megmagyarázzam, mert el kell ismernem az ö szemszögéből tényleg félreérthető vagyok, még ha már nem is vagyok „szűzkisfiú”, ahogy ő gondolja.
- Először azért jöttem zavarba, mert úgy bámultad az…..ágyékomat a palotában, hogy azt hittem nem gomboltam be a nadrágom, aztán meg itt – intettem az ajtó felé, ahol bejöttem, - nem számítottam rá, hogy ilyen ….nos, igen….ilyen nőies ruhában látlak…..egy zsoldosra számítottam, akiket eddig ismertem, nem is akartak…..hmm….nőnek látszani.
Nem akartam megbántani, eszemben sem volt, ezért rögtön magam alkottam magyarázatot a dologra.
- De talán csak azért, mert a férfiak kevésbé ismernének el egy nőt a szakmában…..
Tényleg nem akartam azt a benyomást kelteni benne, hogy minden egyes, a nemiségre vonatkozó megnyilvánulásra zavarba jövök, de rég voltam olyan társaságban, főként nőiben, aki ennyire nyíltan kimondta, ami a szívén az a száján.
- Ööööö….ez tiszta ostoba szóbeszéd! Senki nem várja el egy mágustól, hogy megtagadja magától az…..élvezeteket. – nyögtem ki, miközben óvatosan körbenéztem, mert nem örültem volna, ha fültanúja is van ennek a beszélgetésnek.
~ Ó istenem! Valószínűleg ezzel nem győztem meg, hogy van is valami a lábam között! ~
- Bízom benne, hogy nem város el, hogy meg is mutassam. – bukott ki belőlem, mert nincs rosszabb, mint ha egy férfinek kétségbe vonják a teljesítőképességét.
Azt hiszem erre a beszélgetésre még nagyon sokáig rémalmaimban fogok emlékezni, ezért nagyon hálás vagyok, amikor arra terelődik a szó, amiért remélhetőleg idejöttünk.
- Talán eseménytelen utunk lesz és nem is kell harcba bocsátkoznunk. – vontam meg a vállam, bár ez nem töltött el örömmel, még ha most ez bolondságnak is hangzik.
Szeretem használni a képességeimet és ritkán van alkalmam ezt megtenni. Én nem egy poros könyvtárban vagy tanárként akarom eltengetni az életemet.
- Az ivásban benne vagyok, a táncban kevésbé, sosem voltam jó benne. – dőltem hátra kissé már nyugodtabban.
Persze, hogy ekkor kell valakinek beleköpnie a levesünkbe, hogy megkeverje az állóvizet.
Az ujjaim bizseregni kezdenek, ahogy kiélcelődi magát az én rovásomra és bár nyilvánvalóan taj részeg a fickó, azért nem bánnék egy kis bemutatót, amire még pár napig biztosan emlékezne, de még végig sem gondolom a dolgot, Vex már véget is vet a mulatságnak.
Megtapasztalhatom, hogy milyen gyors, mert mire a pasas egy nagyobb levegőt venne, már azzal néz szembe, hogy szopránt fog énekelni a templom kórusában élete végéig.
Láthatóan nem áll szándékában kipróbálni.
- Nagyon gyors vagy és meggyőző. Emlékeztess majd, hogy ne akarjalak felmérgesíteni, ha már a tanulmányaim miatt nem kellett megválnom a férfiasságomtól. – mosolyodtam el.
A találkozásunk időpontjára csak bólintottam, hogy nekem jó lesz, aztán már úgy látszik neki is elege lett a mai napból, így megittuk a maradék sörünket és elbúcsúztunk egymástól.
Másnap a megadott időben mindketten ott voltunk és mivel sikerült kipihennem magam, még elég friss is voltam.
Azért a monoton út és a lovam zötykölődése egy idő után elálmosított és a fejem lehajtva bóbiskoltam néha.
A birodalom útjai eseménytelenül maradnak a hátunk mögött, az emberek kedvesek és vendégszeretőek a király embereivel.
És még el sem tévedünk! Elérve a hegyekbe, már néha száron kell vezetni a lovakat, de megtaláljuk a célunkhoz vezető utat és hamarosan már nagy valószínűséggel egy tábortűz füstjét látjuk bodorodni a fák között.
Hirtelen bukkanunk ki egy ork falu szélén az egyik kanyar után és nem mondom, hogy túl barátságosak a ránk meredő harcosok.
- Olieth király küldöttei vagyunk. – emelem fel a kezem békítően. – Egy sötét elf fogoly kíséretére kértek fel minket a vezetőitek.
Kissé bizonytalanul Vex fell fordulok, halkan szólva hozzá.
- Szerinted biztos jó helyen járunk és értik, mit akarunk, vagy készüljünk rosszabbra?

Szerencsére a törzsfő nem ijed meg a gondolattól, hogy esetleg megvédem magam - talán mert úgy gondolja, úgyse tudnám legyűrni a törzse rakoncátlan tagjait? Bár eddig nem úgy tűnik, mint aki lenézne, de ki tudja... a sámánoknál soha nem lehet tudni, mire gondolnak. Már az is épp elég különös, hogy ork létére van benne udvariasság.
A feladat, amit rám bíz, nem tűnik nehéznek. Megőrizni a negyed járásra lévő ketrecet, amíg a többiek ide nem érnek? Mintha valami értékes vadállatot bíznának rám.  Ki tudja, még a végén felcsapok mutatványosnak, aztán pénzt kérek a sötétképű mutogatásáért.
- Persze. - nem bonyolítom a dolgot. Megkérdezhetném, mikor érkeznek a többiek, vagy hogy számíthatunk-e arra, hogy megpróbálják kiszabadítani; a tündék küldöttei nem hiszem, hogy sokáig megváratnának, a sötételf társairől meg úgyse tudhat biztosat. Hacsak a szellemek el nem mondták neki, de ha látja előre a jövőt, akkor minek oda őrség? Hisz elég akkor menni, ha jön a felmentő sereg, nem igaz?
Követem a nagyhatalmú jövendőmondót kifelé a sátorból, és érdeklődve figyelem, ahogy a védelme alá helyez minket. Remélem, ez tényleg megkönnyíti a dolgunkat, ha meg nem... hát, akkor így jártunk. Mikor kiadja az előbbi két őrnek a parancsot, akikkel már olyan belsőséges kapcsolatot alakítottam ki az előbb, hogy igazítsanak útba, pofátlanul elvigyorodom. Egyre valószínűbb, hogy mégse kerül sor a bemelegítő testmozgásra.
- Kösz - fogom rövidre a szót akkor is, mikor megmutatják az irányt. Ha fel is ajánlják, hogy elkísérnek (amit erősen kétlek), természetesen nemet mondok. Ha eddig eljutottam egyedül, talán menni fog az a kevéske gyaloglás is, nem igaz? Ha meg valami történne, úgyis ketten vagyunk Odnával.
...bár most, hogy belegondolok, nem is tudom, milyen lehet a harci képessége. Nem sok oawával találkoztam eddig, és azok is... elég változatosak voltak. Tényleg, jobb is megkérdezni, ha már egymásra vagyunk utalva.
- Jó harcos vagy, Odna? Vagy gyógyító? - közben végignézek rajta, van-e nála valami felszerelés. Csak érthet valamihez, ha már az oawák őt küldték követségbe... bár lehet, nem érdekelte őket ez a fenenagy összefogás, és csak útnak eresztettek valakit, aki másra úgyse lett volna jó. Persze bármit válaszol, nem fogok feltétlenül hinni neki, mégis kíváncsi vagyok, mit mond erre.
...elég sokat. Azt hiszi, valami gyerek vagyok, aki issza a szavait? Egy darabig érdekel a meséje, ami a sérült hírnökről szól (vissza is emlékszem, én milyen jóindulatú voltam a futárral a kocsmában), meg hogy azonnal elindult, de mikor rátereli a témát a gyönyörű tájakra, az már valahogy nem tud érdekelni. Eleget jártam hasonló területeken, tudom, hogy néznek ki. Bár ha bezárkóznak a falujukba, érthető, hogy mindenre rácsodálkoznak... nem is szakítom félbe, felőlem aztán tövig is koptathatja a nyelvét, de egyre inkább az előttünk lévő útra figyelek, mint rá.
Ez azonban Odnát nem igazán zavarja, így csak akkor hagyja a beszámolóját, mikor már közel érünk a kocsi helyéhez. Nemsokára meg is látom a füstöt, kisvártatva pedig a szekeret is - egyből feltűnik, hogy véres a talaj körülötte. Egy aprócska tábor van mellette, és két ork őrzi a rohadékot. Meg is lepődnek, mikor észrevesznek, de az oawa láttán hamar rájönnek, hogy barát vagyok... vagyis valami olyasmi.
A tanácsukon viszont értetlenül pislogok. Nem úgy festenek, mint akik egy veszélyes harcosra vigyáznak.
- Ja, innentől átvesszük az őrséget. - milyen vidámak! Úgy takarodnak el, amit nem vártam két büszke orktól. Mi van ezzel a fogollyal? Lehet, lyukat akart beszélni a két őrzője hasába?
De ez valahogy nem érdekel. Egyelőre csak örülni tudok, hogy ilyen hihetetlen könnyű lett a dolgom: és még aggódtam, hogy sajátítom ki a sötételfet? Hisz itt van előttem!
Itt az ideje kideríteni, ő-e az, akit keresek. Mégis... van valami furcsa ebben az egész helyzetben.
- Itt valami bűzlik - nézek Odnára. Körbejárom a szekeret, hogy látok-e körülötte valami furcsát. Ha van valami ajtó vagy ablak, amit kinyithatok anélkül, hogy kiszabadulna a sötétképű, akkor odalépek hozzá, és kinyitom.
- Hé! - szólok be határozottan, a félelem vagy az elővigyázatosság legkisebb jele nélkül. Végre láthatom a pofáját...