Az uralkodó felől csendes kuncogás érkezik Avalor szabadkozására; láthatóan jól szórakozik a társaság különféle reakcióin és a köztetek zajló beszélgetésen, noha idáig abból még nem volt túl sok. Ettől függetlenül jó eséllyel nagy reményeket fűz hozzátok.
- Szerintem a várhatóan hosszú utatok során ki fogja mindannyiótok tapasztalni, mikor cselekszik tényleg elhamarkodottan és mikor veszti el tényleg a hidegvérét – vigyorog Olieth jókedvűen, nagyon erősen sejtetve, hogy neki már volt szerencséje Rhiya ezen oldalához. – Javaslom olyankor békén hagyni őt; még a végén lángra lobbantja a ruhátokat. Tapasztalatból beszélek! – egészíti még ki, de a beszédén érezhető fojtott nevetés nem feltétlen teszi hitelessé az állítását, így jó esély van arra, hogy csak segítője piszkálása miatt hozakodott elő ezzel.
A téma terelődik tovább az idősebb máguskorosztály vitatkozására és különféle meglátásaikra a leendő rendszer és a még aktuális kapcsán, amelyről egyikőtök nem leplezi a gondolatait. Frederic felszólalásával elsőként Jelena néz a férfira, továbbra is megtartva vonásaiban és tekintetében a gőgöt, amivel talán még inkább buzdítja a szavak kimondására, míg Jerphon és Welnar egyaránt megilletődik. Oliethnek is egy pillanatra felszalad a szemöldöke, és csak akkor kap teljesen észbe, mikor Frederic már kimondta a grófnő nevét: ekkor szája elé emeli a kezét és jelzésértékkel hangosan beleköhög a mondandóba. Ha Frederic megáll a mondata közepén, akkor Olieth vet egy jelentőségteljes pillantást Rhiyára, majd futólag mindenkin végigpillant; ha nem, akkor hangosabban és erősebb éllel kezd bele a saját mondatába, kicsit erőszakosabban fojtva Fredericbe a szót.
- Ha megkérhetek mindenkit, ne hergeljük tovább egymást – néz körbe a társaságon igencsak komolyan és fegyelmezőn. – Inkább térjünk át a bemutatóra, hogy mindenki tudjon mérlegelni – mosolyodik el végül, kisvártatva pedig fel is kéri Rhiyát, hogy az apróságok hurcibálásában segítse őt, távollétük alatt pedig Welnarnak van lehetősége egy újabbat vigyorognia Nariathára, mikor mögötte keres menedéket a műsor közben. Láthatóan a vén mágus is várja már a közös munkát, de a mulatságot Jelena figyelmeztető szavai zavarják meg, aztán a király és segítője is visszatérnek a terembe az igényelt eszközökkel.  
Avalor kiszólítását követően a férfi kérdésre egy pillanatra a király Jerphonra és Welnarra néz, hogy megosszák egymás közt ezt a tanácstalan momentumot, de aztán Olieth ismét eltűnik a szomszéd szoba bőrfüggönye mögött, egy farönkkel lépve ki onnét, amit az asztalra rak. Nem nevezhető valami hatalmas, súlyos darabnak, de a célnak mindenképp meg fog felelni.
- Szerintem ez jó lehet – hátrál vissza a fal mellé Olieth, biccentve egyet Avalornak egy bizakodó mosoly kíséretében, így innentől a mágustanoncnak van lehetősége kipróbálni a kardot anélkül, hogy bármit tönkretenne. A rönk vélhetően úgyis a tűzbe menne, miután kisebb hasábokra vágták, és, ahogy a fegyvert kipróbálod rajta, a kard valóban nem törik ennyitől el, üssed rá akár az élével vagy a lapjával – stabilnak bizonyul szerkezetében. Ha forgattál fegyvert, akkor érezheted, hogy valamivel másabb érzetre, ami bár az anyagi eltérése miatt adott és gyorsan kikövetkeztethető, súlyra mégsincs jelentős különbség.
- Peeersze, fiacskám, ha nem lennék benne biztos, nem kértelek volna meg rá – legyint egyet egy széles vigyor kíséretében Welnar, mikor megerősítést keresel a kérése kapcsán. – Öreg vagyok, de nem bolond, még ha Godryn mást is állít – kuncog fojtottan, sunyin pillantva az emlegetett férfira, aki némi elégedetlenséggel morran egyet, de szó nélkül hagyja, hadd menjenek végig az eddig bemutatható varázslatok. Fennakadás továbbra sem történik, Avalornak pedig újra lehetősége nyílik kielégíteni a kíváncsiságát: a ketrec megtapintásával már a tenyere alatt érezheti az összeillesztett földdarabok szilárdságát, ami rángatás esetén legalább olyan szilárdan tartja magát, mint fémből készült társai, amiket ember valóban nem tud szétfeszegetni – és talán egy orknak is nagyobb erőfeszítésébe telik, mire képessé válhat kimászni egy ehhez hasonlatos mágikus fogságból. Jerphonon eközben végig ott ül egy halvány, már-már apai, tanítói mosoly, de egy pillanatig se nézi le a fiatalabb generációt. Ezen keresztül meglehetősen érződik, hogy tanítványként kezel titeket, legyetek néhányan nagyon magas mágiai szinten, viszont ez eltűnni látszik, mikor Frederic újra megszólal. Inkább tűnik most aggodalmasnak, hiszen tisztán érzékelte a feszültséget közte és Jelena között, aminek újabb kialakulását nem feltétlen szeretné hallani vagy megvalósítva látni.
- Egyiküket sem ismerem személyesen, egyedül Melizette kisasszonnyal váltottam pár szót, mikor a kötelességeink egy helyre szólítottak, így jobbnak éreztem tisztázni – fordul Frederic felé Jelena, tartva hideg közönyét. – Ezen felül a kiválasztás során voltak nézeteltéréseink, így csupán bízom benne, hogy mágustársaim és királyunk elvárásainak megfelelnek majd – teszi hozzá, és bár nincs hangjában nyíltan támadó él, ennek ellenére nem nehéz kikövetkeztetni, hogyha nem is a társaság egészét, de legalább egy vagy két tagját nem vélte alkalmasnak arra a feladatra, ami miatt most összecsődítettek titeket. Az sem kizárt, hogy teljesen más emberek jártak a fejében, mikor felmerült a csoportosítás ötlete és az első beavatottakról az elképzelések, végül azonban véleményében alulmaradt.
A bő magyarázatot követő köszönetre Jelena finoman megbillenti a fejét viszonzásul – hiszen főleg ő beszélt -, kemény, merev vonásai miatt pedig ebben a pillanatban inkább tűnik egy olyan tanítónak, akit addig utál az ember, amíg alatta tanul, de rettentően sokat köszönhet neki később. Persze ez továbbra sem jelenti azt, hogy kedvelni fogja bármelyikőtök is, legyen bármekkora tudás birtokában, és szerencsére nem is kell őt sokáig elviselnie Rhiyán kívül egyikőtöknek sem, mivel előreláthatólag nem lesz közötök a víz eleméhez. Azonban mikor elhangzik, hogy Avalor a tűz elemét választja, Godryn eddigi mogorva vonásai jócskán megváltoznak, és olyan különös mosolyra fordul a szája, hogy az ember azt hihetné, valakivel arcot cserélt, annyira megtöri karakteres ábrázatát a gesztus.  
- Godryn, képes leszel egy nagytudású fiatallal megbirkózni? – vihog szája elé emelt kézzel Welnar, mire Godryn sötéten pillant az irányába. – Azért ne pörköld meg, mikor több dologra rájön, mint te – nevet tovább, miközben lassan a beletörődő Jerphon mögé lebeg, mögüle nézve a tűzvarázslóra, akinek tikkelni kezd a szeme.
- Inkább mi ketten versenyezzünk, ki fedezi fel a több varázslatot, míg ők távol vannak... – teszi aztán karba a kezeit, kihívón méregetve az alacsony légmágust, de a király átveszi a szót, hogy Fredericnek újabb megnyugtató beszédet mondjon, egyértelműen nem akarva a bizonytalan férfira erőltetni a választást, aminek terveibe idáig nem volt beleszólása.
- Úgyis én fogok nyerni! – suttogja Godrynnak Welnar, így aki figyel, az még ezt meghallhatja, miközben Olieth monológja zajlik, ám aki csak a fiatal uralkodó mondandóját hallgatja, az már csak Godryn dühös ábrázatát fürkészheti, míg Frederic a saját álláspontját fejtegeti. Az uralkodó erre újra barátságosan elmosolyodik, köszönőleg biccentve egyet a fiatal varázshasználónak.
- Ha elgondolkodtatott, annak már örülök, hűségedben pedig nem kételkedem. Tudom, hogy jó szolgálatot fogsz tenni nem csupán a feladat során, de a kioktatásukban is – szélesedik mosolya vigyorrá, és ha valaki a rangidős mágusokat figyelné, akkor észreveheti, ahogy Jelena behunyja a szemeit és vesz egy mélyebb levegőt, mintha csak fárasztaná őt a tréfálkozás. Eddig megismert személyiségéből adódóan nem meglepő; igencsak nyers és lényegre törő, különösebb reakciót viszont nem ad arra, hogy Olieth haladékot ad, sőt, nem is kötelez senkit arra, hogy válasszon. Azt is teljes közönnyel fogadja, mikor Frederic erőteljesen hangsúlyozza, kinek a jóvoltából bújhat ki azon kötelesség és elvárás alól, ami alá Jelena helyezte volna.
Olieth újra megszemlél titeket, kíváncsian vizsgálva a vonásaitokat, igyekezve leolvasni az arcotokról, hogy van-e még mondandótok, de ha nem lát ilyet, akkor maga mögé néz.
- Azt hiszem, jöhetnek a beszerzendő alapanyagok – mondja, mire Godryn kilép a mágiahasználók sorából, hogy a szomszéd szoba bőrfüggönyét félrehajtva eltűnjön és matatás, pakolászás hangjai érkezzenek onnan. Érezhetően innentől már Olieth fog beszélni most, hogy a technikai, vagy inkább mágikus oldalán túlvagytok. – Több helyszínre kell elmenni, így meglehetősen hosszú utazás elé fogtok nézni – válnak a férfi vonásai komollyá, karba téve a kezeit. – Okiratot, levelet természetesen az indulás előtt mindannyian kaptok, így azok felmutatásával ahol jártok, a birodalom falvaiban és városaiban biztosítva lesz az ellátásotok. A pénz ugyanúgy biztosításra kerül, ha esetleg valahol mégis akadékoskodnának, de ez csak a határon túl elképzelhető, ugyanis a gyűjtendő alapanyagok egy része a birodalmon kívül található. Három helyszínt kell meglátogatnotok: Oughwar-hegység, Raydan-hegység, valamint... - tart egy kis hatásszünetet, miközben jobbját megemelve kinyújtja mutató és középső ujját. - Nysiy - ejti ki végül nehezen.
Nagyobb szünetet tart, alaposan és komolyan vizsgálva az arcotokat, ugyanis láthatóan nagyon jól tudja, hogy Nysiy nem az a hely, amit épeszű személy meglátogat. Tudhatjátok azonban, hogy a túlélés ott sem lehetetlen; kannibálok rejtőznek a fák és más növények között a szörnyek mellett, valamint a hátul ugyancsak elkomolyodó mágusok is túlélték, noha a korukra való tekintettel ők minden bizonnyal kaptak némi kíséretet is.
- Az utóbbihoz egy csoport segítőt tudok rendelni nektek íjászokból, erdőjárókból, esetleg katonákból, ha nem érzitek, hátráltatna titeket a jelenlétük, de bizonyára nem kell ecsetelnem, hogy az út elvállalása még így is milyen kockázatokkal jár. Aki emiatt ki akar lépni, az megteheti most.

Egyik szemöldöke fokozatosan csúszik fel, ahogyan Avalor elkezd védekezőn magyarázkodni, de még ez után is úgy tűnik a számára, hogy felelőtlennek tartja. Nem mintha ne lenne könnyű ítélkeznie, ha nem volt problémája egyetlen mágikus ágazattal sem, és tény, igaz, megvárhatta volna, hogy miről szólnak az elemek, még így is a lehető legtávolabb akarja magát tartani a tűztől. Elnézés a férfitól ide vagy oda, karba teszi a kezeit, nem kifejezetten győződve meg arról, hogy a férfi komolyan gondolja, és már emeli jobbját, hogy elhessegesse néhány morgott szóval, nem látva értelmét, hogy ezen rosszmájúskodjon, Olieth megelőzi. Mondandója nyomán rögtön összeszűkíti a szemeit fenyegető éllel – ha a kedves király ennyire elengedi magát és ilyen vicceskedéstől nem átall, akkor egy kicsit ő is enged a nővéri szigornak, még ha vérkötelék nem is fűzi őket össze. Mikor azonban a fiatal uralkodó még a következményre is felhozakodik egy példával, szándékosan húzva fel őt idegileg mindenki más előtt, hirtelen köpni-nyelni nem tud - azért ez nem éppen jellemző.
- Mégis mikor...? – bukik ki belőle két szó, viszont látva a férfin elterülő széles vigyort, undok módon húzza el a száját, és ehelyett inkább Avalor felé fordul, hogy a bocsánatkérésével foglalkozzon. – Így érthető. Egyébként is elfelejtettem volna holnapra – vonja meg a vállát, és ezzel még csak nem is hazudik: amennyi teendő szakad néha a nyakába és amennyi mindenről gondoskodnia kell, jobb dolga is van annál, minthogy ezen elmélkedjen.
A baráti piszkálódást viszont kényelmetlen beszélgetés váltja fel, ami elsősorban Jelena és Jerphon között zajlik, már-már kérlelőn fürkészve ekkor Oliethet, hogy állítsa le őket, mert Jelena nem az a fajta, aki túl könnyen adná be a derekát más véleményének, pláne, ha mindenki tisztában van azzal, igaza van. Vagy legalábbis feltételezhetően a három idősebb férfi is egyetért a nő álláspontjával és csak... talán a látszat kedvéért próbál finomítani? Fredericen érezhető volt az ellenállás, így nem lenne meglepő, ha miatta tenné, meg hát nem is éppen keménykezű hírében állt Jelenával ellentétben. Kifejezetten meglepi azonban az, hogy Frederic is beszáll a beszélgetésbe, de még csak nem is úgy, hogy vitaértéke legyen. Enyhén szólva az az érzése, hogy a grófnőt próbálja a helyére tenni szavak formájában, mire méltatlankodástól elkerekedő szemekkel fordul a férfi irányába – még jó, hogy nem túl régen pont az ő esetében emelte ki Olieth az emberismeretet! Kissé elhamarkodottan ítélkezett az uralkodó, ami megnevettetné, de jelenleg jobban foglalkoztatja a gondolat, hogy Frederic mégis mit képzel. Egy grófnő, aki ráadásul mágus is, egy ilyent akar kioktatni? Te jó ég...
Érezve magán Olieth pillantását és hallva hangos köhögését, felé néz, és leheletnyit bólint, tudva, szeretné, ha egy kicsit felnyitná Frederic szemeit az udvar dolgai kapcsán, mert hallhatóan a mágus elsősorban az utazásaival volt elfoglalva, és hát... Nyersen fogalmazva át is vette azt a viselkedésformát, amit ez igényel. Aztán lehet, hogy csak a puszta férfibüszkeség nem hagyta, hogy Jelenára hagyja a szavakat – eddig is sütött a nőről, hogy vele értelmetlen vitatkozni, kedvesebb nem lesz attól, ha érveket sorakoztatnak fel vagy, ahogyan Frederic is tette, jóformán szidalmazza őt. Ezen felül nem egy parasztról van szó, akinek csak úgy oda lehet mindent az orra alá dörgölni, mert nincs semmi a birtokában, amivel tehetne ellene – rangilag és mágusi tapasztalatban kétségtelenül magasabban foglal helyet, így ilyen szempontból sem eredményes vitába szállni. Meg hát... Hiába nem egy kellemes társaság, amennyire ő tapasztalta, ha valaminek hangot ad, arra jó indok van – és ebben az esetben sincs kivétel. Az elhangzott indokok már meggyőzték őt, hogy jó a váltás, hiszen élesben tapasztalhatta, hogy a területi mágiák csak ritkán használhatók és így nagyon sokszor tehetetlenül kell nézzék, mi zajlik körülöttük, ha egy csapathoz rendelték ki.
Vesz egy mély, megkönnyebbült lélegzetet, hiszen a király újra ura a helyzetnek, a hangulat viszont közel sem nevezhető kényelmesnek, így nincs kifogása, hogy vele tartson összeszedni az igényelt eszközöket. Innen hamar visszatérnek velük, és folytatódhat a megkezdett bemutató, aminek különösebb akadályozó tényezői nincsenek. Ő is csak röviden, néha ad hangot meglepettségének és lenyűgözöttségének, kérdésére viszont Olieth nem ad valami bő magyarázatot, szóval ezzel kapcsolatosan mindenképp faggatni fogja. Ő maga is látni akarja majd azokat az iratokat!
Frederic újabb felszólalásával kissé nyugtalanná válik, inkább számítva újabb kötekedésre csupán azért, mert Jelena beszélt éppen, de megnyugodva tapasztalja, hogy inkább csak érdeklődésének ad hangot. Jelena persze erre is képes olyan választ adni, amit támadásként is lehetne kezelni, de ha valóban annyira fontos a feladat, mint ahogyan beharangozásra került... Valószínűleg ő is teljesen más tagokat választott volna, saját magát is beleértve, hiszen bár sikeresen átment a vizsgákon, elsajátította a kötelező varázslatokat, de vannak nála sokkal jobbak és sokkal erősebb mágiahasználók. Neki elsősorban csak az esze van.
- Ezt inkább meg sem hallottam – szól Frederic éc Olieth tréfálkozására gyenge, de tapintható jókedvvel, miközben a falnak dől, hátával támaszkodva meg, karba téve a kezeit. Halvány mosolyán keresztül érezteti a megkönnyebbülését, hogy a nézeteltérések ellenére sikeresen átrágták magukat a fontosabb információkon, és léphetnek tovább a megbeszélés következő szakaszába: miféle anyagokat kell majd összegyűjteniük.
Csak egy bólintással ért egyet az uralkodóval, mikor ő maga is továbblépni látszik, és érdeklődve fürkészi a férfit, megszakítva ezt Godryn rövid figyelésével, míg el nem tűnik a bőrdarab mögött. Pillantását rögtön visszavezeti a királyra, aki az este alaphangulatával ellentétben igencsak elkomolyodik – és ehhez ő is alkalmazkodik. A derengő mosoly eltűnik, hogy újra a kemény vonásoknak adjon helyet, kifejezve fokozott figyelmét és érdeklődését, tudva, hogy most érnek ahhoz a részhez, ami a legfontosabb lesz a feladat szempontjából. Számtalanszor láthatta már ezt az ábrázatot és hallhatta már ezt a hangot, mikor tárgyalásokat, taktikákat beszéltek meg, rengetegszer bújt a megfelelő vezető gúnyájába, ám jelenleg nagy különbség az, hogy nem tudja a hátteret, így segíteni sem feltétlenül tudja őt.
Hamar egyértelművé válik, hogy hátra kell majd hagyni az Emberek Királyságát, ami neki nem okoz különösebb gondot, bár soha nem volt szerencséje – vagy épp szerencsétlensége – a határon túlra tévedni. Talán itt Frederic az egyetlen, aki az ismert vidékeken kívül is járt, így nem meglepő, hogy beválasztották a csapatba, hiszen a helyismeret és a felkészülés mikéntje fontos, ezt pedig az utazással foglalkozó férfi fogja tudni a legjobban meghatározni. Neki meg ott lesz a politikai ismerete, ami jól jöhet más fajokkal való kommunikálás során, a két tanonc viszont...
Vet egy pillantást feléjük, tűnődve, hogy vajon aktív hasznuk is lesz-e majd az út során, vagy tényleg csak a tanulás és technikák ellesése miatt rakták őket melléjük.
Az előkészület idáig ugyanannak bizonyul, mintha határon belülre küldték volna őt ki, így ebben nincs túl sok meglepetés, ám mikor a helyszínekhez ér, kissé összébb szűkíti a pillantását, hogy az utolsó terület elhangoztával hatalmasra táguljanak a szemei mélységes megrökönyödésében.
- A Nysiy?! – lép előrébb, széttárva a karjait, de nem tudná megmondani ő maga sem, hogy döbbent vagy... dühös? Nem, nem kifejezetten dühös, inkább csak tiltakozik, mert ez nem az a terület, ahova tapasztalatlanoknak be kéne tenniük a lábukat, sőt, még a tapasztaltaknak is alaposan fel kell készülniük egy olyan veszedelmes túrára, ami ott van. – Két tanoncot nem lehet csak úgy a Nysiybe küldeni, az életveszélyes, ha nem egyenesen öngyilkosság! Még Frederic és én csak-csak elboldogulnánk kísérettel... – néz a férfi irányába, aztán vissza Oliethre. – ..., de továbbra is két tanulóról beszélünk Avalor és Ventris kisasszony képében. Ők még nincsenek teljesen elkötelezve sem – ad azonnal hangot véleményének tényszerűen, talán egy kicsit hadarva a hirtelen meglepetéstől, de egyáltalán nem tartja bölcs javaslatnak, hogy a vadonba küldjenek két növendéket, hiába egy esetleges kíséret vagy tapasztaltabb mágusok.
Ahogy Olieth folytatja a melléjük rendelhető katonák felhozásával, csak nemlegesen megrázza a fejét.
- Továbbra sem tartom jó ötletnek – köti az ebet a karóhoz. - Még ha Raydanba és Oughwarba eljönnek, az ellen semmi kifogásom nincsen, hiszen ott adott esetben meg tudjuk védeni és nyugodtabb körülmények között tudjuk tanítani őket, de a Nysiy-ről egy könyvben sem szerepelt, hogy tanításra és tapasztalatgyűjtésre alkalmas lenne – teszi karba a kezeit szigorúan. - Persze, ha... - vesz egy mély levegőt, hiszen ez az emlegetett kettőnek is a döntése. - Ha úgy érzitek, készek vagytok erre, akkor nem fogom megtiltani, nincs jogomban, hogy megtegyem - fordul Avalor és Nariatha felé, valamelyest puhítva a hangján, hogy ne vegyék úgy, ellenük szólnak az érvei.

A túl sokat kérdező majdnem mester:

Crimsonas

A király ismételt szavai Rhiya védelmében egy kicsit már nekem kellemetlen érzést ad, hiszen nem rossz szándékkal mondtam, csak szimplán meglepett, hogy ennyire gyorsan döntött, sőt egyenesen kimerem jelenteni, hogy Frederichez képest pont az ellenkezője, akiben egyébként nem is vagyok biztos, hogy bele fog menni ebbe az egészbe. Mondjuk nem túl idős sok másik mágushoz képest, de lehet ez már az az időszak lenne, ahol nem nagyon akar változtatni semmit? Kitudja...
Mindenesetre az események zajlanak tovább és én ezek közepén találom magamat, hiszen én vagyok az egyik tesztalany a kezemben egy jégkarddal. Ami egyébként egészen lenyűgöző, hiszen ahogyan forgatom a kezemben teljesen olyannak tűnik, mintha csak egy igazi kard lenne, sőt a súlypontja még jobban kézre esik, talán olyannyira, hogy könnyedén tudnék vele még én is bánni.
Meg is ütöm vele a korábban említett tárgyat, és pontosan úgy is viselkedik, ahogy az egy kardtól elvárható. De azért legbelül elgondolkodtató, hogy vajon ha rálépnék a lapjára amikor ellen van tartva, akkor is megtartaná a szilárdságát? Hmm... minden esetre ezt nem vetem alá tesztelésnek egyenlőre, majd talán egyszer később, hiszen ezt a próbát a kardok jórésze sem bírja ki, nem hogy egy mágikus jégkard.
Aztán pedig amikor a föld elem kerül tesztelésre általam lenyűgöz a tudat, hogy az a ketrec amit csináltak mennyire masszívnak látszik. Ki is próbálom, feszegetem, és ha még lehetőségem van bele is rúgok, de olyan szilárd, mint a fém társai. Eléggé megdöbbentő.
Úgy néz ki a végén még tényleg sokkal hasznosabb fajta varázslatokra lettek képesek. De vajon mi volt a felfedezés eredete?
Persze a gondolataimat elterelik a környező beszélgetések hallgatása. Jelenáról és a többi tanárról is lerí, hogy volt valami a háttérben azelőtt, hogy minket idehívtak, és érzem, hogy ez a tesztcsapat személyeinek a listájára vezethető vissza. Lehetséges, hogy nem akartak engem ide hívni?
Áhh az lehetetlen, évfolyam első vagyok jelenleg, szóval biztosan tudják, hogy alkalmas vagyok. Rhiyában viszont kicsit kételkedem, nekem úgy tűnik, hogy inkább a király akarta, hogy ő is jöjjön, mint amilyen protekciós. De ez mindegy, nem nekem kellett dönteni, szóval teljesen felesleges keserű szájízzel állni ehhez a kérdéshez.
Pár percre rá pedig rámutatok effektíve a tűzelemre, mint választásomra, hiszen úgy érzem, hogy ez áll hozzám legközelebb. Erre pár gondolat is érkezik a mesterektől, sőt ami azt illeti a jövőbeli tanítóm valamiféle mosolyt is mutat ilyenkor.
-Megtisztelő, hogy ilyen gondolatokat támasztok Önökben, igyekszem felérni ezekhez az elvárásokhoz!-mondom picit biccentve feléjük, talán kicsit kekeckedve is a tűzmágussal, hiszen ezzel én is azt fejezem ki, hogy a célom az, hogy megelőzzem őt.
Persze nem sok idő van erre, hiszen Frederic sokáig magára vonja a figyelmet, de ezután jöhet a fő téma: a célunk és a beszerzendő anyagok.
Ahogyan a király felsorolja a célokat nem lep meg, hogy az összes a határon túl van, hiszen a többit be tudja szerezni ő maga is a katonáival, de amikor meghallom Rhiya kirohanását és a csapat igéretét én is szót kérek egy pillanatra, miután felém fordul a fiatal nő: -Elnézést, hogy közbeszólok, de nem biztos a csapat jó ötlet.-tartok egy kis gondolati szünetet, hogy összeszedjem az érveimet: -Egy nagyobb csapat igaz nagyobb védelmet is jelent, de ugyanakkor könnyebben észrevehető és nagyobb célpont is, ezt is mérlegelni kell ilyenkor, bár biztosra veszem, hogy a Felség ezt már megtette, azonban úgy hiszem még így is, hogy nem biztos jó ötlet. Ha kevesen vagyunk még mindig könnyebben el tudunk menekülni egy támadás elől, mintha lenne mellettünk még jópár katona. Könnyebb menekülés és könnyebb reagálás jellemzi a kis csapatokat, ellenben ha jön velünk egy kíséret is, akkor rájuk is vigyázni kell valamilyen szinten. A kérdés pusztán az, hogy feláldozzuk-e a mobilitásunkat az extra védelemért, mert például egy esti támadás esetén a tábort nem lesz könnyű elhagyni, mondjuk 20 katonával. Továbbá...-nézek rá Rhiyára, hogy az ő szavaira is válaszoljak: -Semmiképpen nem akarok meghátrálni, mindenképpen végig akarom csinálni a küldetést, bármennyire is őrültségnek tűnik részemről-tartok egy kis szünetet a szavaim között, államra téve a kezemet- Én inkább arra lennék kíváncsi a két tapasztaltabb csapattársunktól, hogy mi lenne, ha csak négyen vennénk be a rettegett erdőt?-és bár tudom, hogy sokan meg fognak döbbenni a szavaimon én mégis úgy látom, hogy képesek lehetünk véghezvinni így is a feladatot, amolyan "fogd meg és fuss" taktikával másnem.

Frederic Hawkins

Megbillentettem tiszteletem jeléül az uralkodó felé a fejem és közben úgy döntöttem, hogy nem élezem Jelen grófnővel tovább a feszültséget, hiszen láthatóan királyom megbízott benne és nem is az volt a szándékom, hogy kötözködjek a vezető mágusokkal.
A három férfit tiszteltem, de a grófnővel voltak fenntartásaim, mert igen csak sok érdeke fűződött ahhoz, hogy a főmágus posztjára ácsingózzon és voltak halvány jelek, amik mentorom meggyilkolásával akár összefüggésbe is hozhatták. Na meg a stílusának hidegségét sem bírtam, de nem voltam már gyerek, hogy ne tudjak felülemelkedni az ellenérzéseimen, még ha ő nem nagyon rejtette véka alá, hogy ha rajta múlik nem ránk esik a kiválasztottak szerepe.
Így aztán inkább ismét a falnak vetettem a hátam és csendesen vártam, hogy mivel fog előrukkolni Olieth. Godryn eltűnt a függöny mögött, talán újabb mágia kellékeit készítette elő, ki tudja, de most király most rátért a végre a feladatunkra, ami elterelte a tűzmágusról a figyelmemet.
Izgatottság fut végig rajtam, amikor fény derül arra, hogy jó nagy utazás elé nézhetünk, mert biztos vagyok benne, hogy a több helyszín, több izgalmat és kalandot jelent, mert különben nem mágusoknak kéne a hozzávalók nyomába erednie. Vagyis tulajdonképpen két mágusnak és két tanoncnak, ráadásul akik közül igazán tereptapasztalata csak nekem van……
A menlevél jól fog jönni, hiszen a királyság szövetséges viszonyt ápol a törpékkel és többé-kevésbé az orkokkal is, bár ők sokszor elég különös módon értelmezik ezt a szövetséget, a szája ízük szerint.
Aztán ………Olieth egy olyan helyszínt ejt ki a száján, láthatóan ő is tudatában lévén annak, hogy milyen hatást vált ki majd vele, amire nem számítottam, főként nem ilyen vegyes összetevőjű csapattal. Biztos vagyok benne, hogy senki nem járt még közülünk abban az elátkozott erdőben. Én is csak borzongató pletykákat hallottam róla.
Elsőnek Rhiya ad hangot a megdöbbenésének, amit egyáltalán nem csodálok és most teljesen egyet is értek, de uralkodónkat, fiatal kora ellenére bölcs vezetőnek ismerem, ezért egyelőre nem adok ennek hangot, tudván, hogy ha más lehetősége is lenne, akkor nem kockáztatná az életünket.
Azért biccentek Rhiya felé, amikor legalább engem számba vesz, mint aki talán elboldogul Nysiy-ben, bár kétlem, hogy tisztában lenne vele, mi várhat ott ránk. Ha valami ott az életünkre tör, nem vagyok biztos benne, hogy a mágiánk vagy bármilyen kíséret változtatna ezen.
Elgondolkodó pillantást vetek az uralkodóra, miközben Rhiya tovább sorolja az érveit, miért rossz ötlet két tanoncot is magunkkal vinni, majd Avalor veszi át a szót elmondva a saját véleményét.
Úgy vélem itt az idő, hogy magam is a hozzászólok sorába álljak.
- Azt hiszem – nézek Rhiya-ra, - te is ismered annyira királyunkat és a jelen lévő tisztelt mágusokat, hogy bízzunk abban, nem hirtelen ötlettől vezérelve választottak minket és a megjelölt helyszíneket. Nem ismerem jól, vagyis inkább azt mondhatnám, hogy semennyire Nysiy-t, csak szóbeszédeket hallottam róla, ami szerint veszélyes…..nagyon, de senki nem biztosíthat róla minket, hogy Raydan vagy Oughwar hegyei között nem botlunk-e bele valami ocsmányságba…..Példának okáért ott vannak a trollok, akik tudvalevőleg nem túl érzékenyek a mágiára….Szóval oda akarok kilyukadni, hogy vezsély mindenhol leselkedhet ránk is, meg a tanoncokra is. Kell valaki, aki egy kicsit többet tudna nekünk mondani Nysiy-ről. Talán akad ilyen és meghallgathatjuk a tanácsait mielőtt útnak indulunk? – néztem kérdőn Olieth-re. – Abban is egyet értek a kisasszonnyal, biccentek Rhiya felé, hogy, ha már uralkodónk és a nagytiszteletű mágusaink bizalmat szavaztak a padavanoknak, akkor maguknak kell eldönteni, hogy vállalják-e a veszélyt azok után, hogy megtudják mire számíthatnak.
Miután Avalor kifejezte szándékát, hogy nem hátrál meg és a javaslatát is megtette, én rábólintottam.
- Egyetértek fiatal mágustársammal, hogy semmivel nem lenne biztonságosabb, ha nem négyen, hanem többen megyünk. Ha a mágiánk nem birkózik meg a támadással, akkor a többiek csak bajba sodródnának, vagy útban lennének nekünk, rájuk is figyelnünk kéne.

Rhiya és Olieth szemmel láthatóan összeszokott párosát még mindig kíváncsian figyelem, miként ugratják egymást - nem mintha ez akkora kiváltság lenne, hisz mindent igyekszem minél jobban szemügyre venni. Mást nem tehetek, hisz hiába vágták fel a nyelvem, ennyi nagyhatalmú és erős ember társasága még engem is sokkolt, így hát a beszélgetés nagy részében szótlan maradok.
Na, ez már egész nagy teljesítménynek számít.
Azért némileg rácsodálkozom Godwyn megenyhülésére, mikor Crimsonas a tanítványának jelentkezik. Persze ezt a pillanatot is tökéletes időzítéssel rontja el Welnar, mire erővel kell elfojtanom a vigyort az arcomon... tényleg sok dolgot kell még tanulnom tőle, mire felérhetek a nagyságához. Valahogy úgy érzem, nem lesz különösebb gond egymásra hangolódnunk.
...ja, hogy ez most egy komoly pillanat? Persze, persze, én is komoly maradok.
Crimsonas nem rest próbálgatni a mágiával létrehozott tárgyakat. Amennyire ki tudom venni, meg van elégedve velük - szívesen szemügyre venném én is közelebbről, de nem teszem, és nem azért, mert félénk lennék; inkább csak nincs értelme. A kardot talán meg tudnám tartani két kézzel, de azok az erős csapások, mint amiket a leendő tűzmágus mér szegény rönkre, már lehetetlenek lennének. Na meg fogok elég jégkardot látni, mikor Rhiya gyakorolja. Lehet, abból majd elkérek egyet-kettőt, kíváncsiságból... és hogy mi a helyzet a ketreccel? Ugyan. Majd pont az én elképesztő fizikai erőm teszi próbára azt a kemény alkotmányt. Ha Crimsonas nem bír vele, akkor ismét csak értelmetlen kísérleteznem.
Egyébként is, hiába szép az a jégkard, masszív az a földketrec, sokkal jobban érdekelnek a légmágus képességei. Azokat pedig nem lehet megfogni, így hát egyelőre csak türelmesen várok.
Mindenesetre jó érzés látni, hogy valószínűleg Avalor is jól kijön majd a mesterével, mint én Welnarral. Hawkins-szal se lehet túl nagy gond, Rhiya pedig...
...hát, majd csak lesz valahogy.
Végre olyan témát hoz fel a király, ami szorosan kapcsolódik a küldetéshez: az alapanyagok. Vagyis azok helyszíne. Vajon hova megyünk? Valószínűleg ha a szomszédos városba mennénk díszes kísérettel, a szüleim akkor is kiborulnának, úgyhogy...
Mi tagadás, kissé eltátom a szám a célpontok hallatán. Megyünk az orkokhoz, a törpékhez, meg oda, ahol még a fák is megesznek? Nem vagyok egyedül a döbbenetemmel: Rhiya egyből kiakad, még pátyolgatni is van ideje, mint valami rossz nagynéninek. Crimsonasra és Hawkinsra is átragad a helyzet komolysága, én pedig nem értem, mit aggódnak Nysiy miatt. A másik két hely nem veszélyes? Dehogynem. Hát akkor?
És itt jut el a tudatomig, hogy valószínűleg csak négyen megyünk. Semmi díszes kíséret, csak egy királyi ajánlólevél. Ki a vadonba. Mikor eddig ki se mozdulhattam (volna) a birtokunkról engedély és legalább egy őr nélkül.
Biztos, hogy nem. Esélytelen. Semmi esély rá. Ha az ég a földdel összeér, akkor is lehetetlen, hogy én ezt az alkalmat kihagyjam.
Nagyon kedves, hogy féltenek, de arra ott vannak a szüleim.
- Bár a csapatból messze én vagyok a legtapasztalanatlanabb, főleg terepen... - kezdem bizonytalanul, részben a királynak, részben Rhiyának, hogy nekem aztán tényleg nem fog megtiltani semmit - ...semmiképp nem szeretnék kihátrálni a lehetőség elől. Hisz azért lettem mágustanonc, mert elköteleztem magam ezen tanulmányok iránt, és bármire hajlandó lennék értük. - hazudom, hisz csak a neveletlenségem miatt írattak be, és csak utána szerettem meg, de azt nekik nem kell tudniuk. - A stratégiai döntéseket, ha lehet, ráhagynám az érettebbekre, de akár kísérettel, akár anélkül megyünk, mindenképp szeretnék veletek tartani az úton. Mások elől meglógni és elrejtőzni jól tudok, azzal nem lesz gond, adott esetben még el is emelhetek egy-két dolgot - csillan vidáman a szemem, közben lopva Welnarra pillantok. Eszembe se jut menőnek látszani vagy üres, magasztos szavakkal fokozni a hangulatot, egyszerűen csak biztosítani akarom az ittenieket afelől, hogy nem áll szándékomban a megfutamodás.
Próbálnák csak megakadályozni. Hisz királyi parancsom van a küldetésre!