469 tavasza van, az elmúlt tavaszokhoz képest az idei elég viharosnak tűnik talán több szempontból is. Az egyik maga az időjárás mely ritkán szokott ilyen lenni ez időtájt, a másik egy emberi szívben dúl, mely többre szerenté vinni, mint holmi tanácsos. Ethugan az irodájában járkál fel alá, miközben a levelet bámulja melyet nem rég írt meg. Ha ezt elküldi akkor annak visszavonhatatlan következményei lesznek, mind az ő mind a királyság számára. Azonban ha szeretne feljebb lépni és eltűntetni a királyt az útjából akkor el kell küldenie a levelet. Hmpf a király, gondol bele. ~A bolond minden döntése előtt kikérdezi, mintha nem is lenne király, csak ő a tanácsos aki hoz egy döntést és attól függően, hogy milyen hangulata van, a király vagy beleegyezik vagy nem. ~ Egyszerűen megelégelte ezt, gyűlöli utálja, hogy egy ilyen ember parancsol neki. Egy király legyen határozott, legyen céltudatos és mindig legyen a döntései mögött ész érv. Ez a mostani királyból néhanapján hiányzott. Persze nem mondom, voltak jó pillanatai, de ha épp ballábbal kelt fel, kataaztrófális döntésekre volt képes. Újra oldalra pillant. Az a fránya levél még mindig ott hever az asztalon. El kéne rakni. Ha valaki belép akkor nagyon gyorsan lelepleződne. Az asztalhoz lép összetekeri a levelet, majd a gyertyát meggyújtva viaszt csöpögtet rá, hogy végül a pecsétgyűrűvel lezárja azt. Ezzel legalább az kész van. A szolgát már elküldte Jelena grófnőért, hogy kísérje ide, most már csak annyit tehet, hogy vár. Türelmesen. A sakktáblán a bábuk fent vannak. Már csak az ellenfél hiányzik, de nemsokára ő is leül és akkor mozgásba lendülhet a tábla. Táncba kezdhetnek a bábuk. A kérdés csak az, mit reagál majd rá az ellenfél, de eltértünk az aktuális feladattól. Jelena grófnő. Egy feltörekvő mágus akiről az a hír járja, hogy a jelenlegi főmágus helyére pályázik. Tehetséges és ambíciózus, nem mellesleg kellemes látvány. Ha meg tudom fogni magamnak, az ügyemnek akkor akár ki is segíthetjük egymást és mindegyikünk elérheti a célját. Erre kell majd minél inkább hangsúlyt fektetnem, de persze végső esetben a gyerekein keresztül is hathatok rá. Így vagy úgy, de végül ő is felfog kerül is a táblára, mint királynő akiveltarolni fogom az ellenség bábuit.

Jelena Brichena Whymon


A casládfő halott.
Nem kevés előkészületre volt igény, mire terveinek végkifejlete valósággá vált, és nem is keveset kellett lenyelnie és eltűrnie, hogy észrevétlenül végrehajthassa mindazt, ami évek óta forgott elméjében. Talán nem kellett volna megházasodnia annak idején, talán nem kellett volna megválnia erre az időre sem a mágusoktól, akik közt emelt fővel járhatott, mégis... Mégis érezte ezt a kötelességet a vállain, azt, ami ebben a társadalomban minden nő sorsa és mindegyiküktől elvárják: a házasság és a vérvonal továbbvitele, és ha ezt a sorsot nem teljesíti be, akkor semminek nézik.
Köpni tudna erre gondolva, de legalább már ezen is túlvan; férjhez ment és gyerekeket szült annak a féleszű és tehetségtelen férfinak, aki földeket és vagyont tudhatott magáénak, csak mert beleszületett ebbe a kényelmes pozícióba. Ha másra nem is, ez a hosszú ideje tartó küzdelem a házasság mostanra megtört börtönében tulajdonhoz jutatta és tiszta nemesi ranghoz, amire senki nem cáfolhat rá és nem vehetik el tőle csak úgy. Nem csupán egy egyszerű mágus többé, hanem egy grófnő is egyben, aminek köszönhetően nagyobb és szélesebb körben tekintélyt szerezhet, főleg, ha keménykezűen képes lesz tartani magát a pozíciójában, amivel nem hinné, hogy gondja lesz a jövőben.
Az asztalánál álldogálva belenéz a tükörbe, megigazgatva ruhájának csipkézett gallérját, karjain a csuklónál megfogva a finom kelmét kissé lejjebb húzza az ujjakat. A gyász színeit hordja, noha szívét nem nehezíti ez az érzés; egy szemernyit sem rendítette meg a férjének elveszítése, de a látszat bizony látszat, és egy darabig még ezeket a sötét ruhadarabokat kell hordja.
Biztosan javasolni fogják az újraházasodást, feltételezve, hogy nem lesz képes megbirkózni a grófnői teendőkkel, amikre rárakódhatnak most már a mágusi felelősségek, hiszen már szabad. Most már nagyobb a mozgástere, és talán idáig is elrendelhette volna, hogy vigyázzanak a semmirekellő gyerekeire, de akkor nem ért volna semmit az egész. Most így... Ha beleveti magát a munkába... Akkor elhitetheti másokkal, hogy milyen keményen dolgozik azért, hogy a halott férje helyett is képes legyen teljesíteni, főleg, ha elejt néha egy-két megkeseredett vagy belefáradt megjegyzést is, kivívva vagy egy kis szimpátiát és még inkább mélyítve az özvegyi lét nehézségeinek és fájdalmainak látszatát.
Az asztalon az ékszeres dobozok fedelét megemelve keres ékszereket, melyekkel feltűzheti a haját, és a csinos fülbevalók sem maradhatnak el, mégiscsak egy fontos személy hívta magához ezen a napon, csak a szándék nincs tisztázva. Bízik benne, hogy a főtanácsos nem a többiekhez hasonlóan akar ódákat zengeni arról, mi ilyenkor a teendője vagy mik a lehetőségei, hiszen azzal ő maga is tisztában van, sőt talán ő a legjobban. Senki más nem láthat rá jobban a helyzetére, a saját előnyeire és képességeire, csak ő, de meghallgatja. Elutasítani mégsem utasíthatja el, még ha minden joga meglenne rá a gyászára hivatkozva, azonban nem vethette el az elképzelést, hogy valami fontosról van szó, és talán nem egy egyszerű, viszonylag friss özvegyként tekint rá.
Még egy kevésbé feltűnő, vékony láncú nyakéket kiemel a többi közül, amit összekapcsol a tarkójánál. Még egyszer végignéz özvegyi öltözetén, ezen a fekete női ruhán és a sötétlő fátylon, melyet a hajdíszébe rögzített, és mindebben kellő eleganciát talál, mely megfelelhet egy grófnőhöz, aki egy fontos személyt látogat meg. A szobájából kilépve szól az egyik szolgálónak, kéretve a hintót, amivel megközelíti a palotát, természetesen csak akkor hagyva el a rá maradt épületet, miután a komornyiknak elismételte az elkövetkezendő időszak teendőit, noha papíron is megörökítésre került, mit kell figyelembe venni a kölyköknél és a rezidencia területén. Fenyegetésre nincs szükség, hogy mi történik, ha nem végzi rendesen a munkáját; nagyon is jól tudják a helyiek, mit von maga után a munkakerülés és a feladatok mulasztása.


Régen járt a fővárosban és a palotában, de még régebben közelítette meg ezt a helyszínt férje vagy annak engedélye nélkül. Valahogy a levegő is másabbnak hat most, hogy nem kell elviselnie azt a disznót maga mellett, bár a fedett kocsiban még mindig érzi a szagát. Bízik benne, hogy hamarosan az is el fog tűnni, ha már az emlékei közül nem tudja kitörölni azt a férget, ráadásul a gyerekei is képesek emlékeztetni őt, mennyire hasonlítanak a koporsóban rohadó férfira; mind a ketten igazi selejtnek minősülnek a szemében, még ha nem is mutatja ki ezt teljes nyíltságában.
A kocsiból kiszállva a szoknyáját kissé megemelve indul el a lépcsőn, és talán néhányan még emlékeznek rá, ki is ő – talán nem feledkeztek meg róla teljes mértékben, noha elég régen volt már szolgálatban. Ha mégis fennakadás lenne, akkor a főtanácsostól kapott pecsételt levelet felmutatva feltételezhetően nem okoz gondot a palotába való belépés, onnan pedig tudja, merre kell mennie. Ha csatlakozik is hozzá valamilyen bolond kísérő, akkor azt már csak udvariasságból sem hajtja el, a kedvesség látszata mögé mosolyogva rá. Nem mintha elfelejtette volna, mi hol található ebben a hatalmas épületben, az itt eltöltött tanulással teli évei miatt meglehetősen nehéz lenne...
Mindenesetre megérkezik. Ott áll az ajtó előtt, egy kissé még bizonytalanul, talán izzadva is valamelyest, de kész kardoskodni a rangja és pozíciója mellett, ha annak elvételén gondolkodna a főtanácsos. Görcsbe rándul ettől a gyomra, mert nem azért küzdött és nem azért ment végig mindezen, hogy most egy tollvonással elvételre kerüljön, mire hidegen villan a tekintete. Végül a szemeit lehunyja, vesz egy mély levegőt, és kihúzva magát kopog be, megvárva a hívószót, aminek nyomán beléphet, elhatározva, büszkén fogja tartani magát egy ilyen rangos férfi előtt is, nem mutatva gyengeséget.
- Hívatott, főtanácsos úr - csukja be maga mögött az ajtót, ha neki is kellett kinyitnia, szelíden hajtva főt, kézfejeit egymáson pihentetve tartva maga előtt, a szoknyáját csak finoman érintve így.

* Amikor kopogást hallok a levelet elrakom az asztal fiókjába mielőtt kiszólnék, hogy szabad és megpillantom amint a grófnő belép. Intek a mögötte álló szolgának, hogy csukja be az ajtót kívülről, majd ha ezt megtette terelem teljes figyelmemet az előttem álló nőre. A gyász színeibe van öltözve, ahogy látom, bár az alapján amit halottam, egy két a grófnőhöz közelebb álló madárkámtól, nem igazán sajnálja, hogy a férfi eltűnt az életéből és azzal, hogy a munkájába temetkezik, azaz újra a mágusi kötelességeit végzi el, jól palástolja igazi érzéseit. Még így személyesen se sokat tudok leolvasni az arcáról. * - Jelena grófnő, üdvözlöm a palotában. Először is engedje meg, hogy részvétemet fejezzem ki néhai férje iránt. Ismertem a néhai grófot. Szerencsés fickó volt. Mindazon által, had szögezzem le, hogy nem a gróf miatt és a tőle önre maradt vagyon és birtok miatt van itt. Ha szeretné megtarthatja a papírokat is megírhatjuk róla a beszélgetésünk után a szükséges papírokat. Kérem foglaljon helyet és ha elfogad egy csésze teát, beszélgessük át amellett amit szeretnék önnek mondani. * mondom, majd az íróasztal előtt álló székre mutatok. Ha elfogadja a teát akkor töltök neki is és lerakom az asztal felé eső oldalára, majd töltök magamnak is, akár elfogadja maga számára akár nem, ezek után némi cukrot és tejet öntök hozzá és ha a nő is kért akkor felé tolom a tálcát melyen ezek találhatóak, jelezve, hogy ízlés szerint ízesítse magának is. Majd ezek után belekortyolok a teámba egy pillanatra lehunyom a szemeim és kiélvezem minden egyes ízét. * - Nincs is jobb mint egy kis tea némi tejjel. Felfrissíti az elmét és a lelket, de térjünk is a tárgyra. Gondolom Ön is tudja, hogy az utóbbi időben nem egy alkalommal támadtak a szövetség nemzeteire a sötételfek és azt is, hogy aztán minden egyes alkalommal vesztettünk ellenük. Királyunk háborúra készül és emberi életeket tervez kiontani, olyanokért, akik korábban a kisujjukat se mozdították amikor az orkok ellen kértünk segítséget. Mi több, hajlandó orkokat beengedni a területünkre egy olyan népet aki nem egyszer ölte, pusztította és fosztogatta a népünket. * kezdek bele lassan tervem kifejtésébe előtte, miközben a nő vonásait figyelem, próbálom felfedezni apró rosszallás vagy egyetértés jeleit arcvonásait, melyből nem tudom, a nő mennyit fog hagyni látni. mindezt egy pillanatnyi szünet alatt teszem meg, majd folytatom mondandómat, lassan evezve a veszélyesebb vizek felé* - Nos nem tudom, Ön ez ügyben milyen álláspontot foglal, de érdekelne a véleménye ez ügyben. Én személy szerint nem támogattam a király azon döntését, hogy orkokat engedjünk be a területünkre, sőt kezdeményeztem felé, hogy más népek fogadják be őket, hiszen népünk sokat szenvedett miattuk és a köznép szerintem nem venné jó néven ha ősellenségét, a falakon belül meg kéne tűrnie királyi utasításra, de ő elutasította ezen kezdeményezésem sajnálatos módon. * mondom el a nőnek, kicsit felháborodott, de kicsit sajnálkozó, hangon és bár arcom is ezt tükrözi, szemeim élesen figyelnek a nő minden rándulására, miközben várom, hogy kifejtse véleményét az ügyben. Ha egyetért velem akkor könnyebb lesz megnyerni magam mellé, azonban, ha a királlyal ért egyet, akkor nem lesz könnyű dolgom azzal, hogy magam mellé állítsam. *

Jelena Brichena Whymon

A főtanácsos nem váratja sokáig; a kopogása után kisvártatva be is léphet, így ajtót nyit, és már nyúlna a kilincs után, de már csak a levegőre foghat rá. Egy pillanatra érdeklődve fordul az irányába, még észrevéve a szolgálót, aki elintézi ezt a kis apróságot, ő pedig így teljes figyelmét fordíthatja a férfira. Figyelembe véve a rangját és így azt, mennyire közel áll az uralkodóhoz, minden mozzanatára ügyelnie kell, hogy ne árulja el magát, a szándékait – és legfőképp ne keltsen gyanút, mert ha tette napvilágra kerül, garantáltan elveszít mindent, amit idáig összekapart.
Az üdvözlésére újabbat biccent, és persze nem lehet elhagyni a részvétnyilvánítást sem, mire kesernyésen elmosolyodik, mintha tényleg nagy vesztesége származna a néhai férje halálából. Meglehetősen begyakorolt ábrázat ez már, mert boldog-boldogtalan odasereglett a rezidencia területére, mikor az egész rokonsághoz hírül jutott a férj halála. Így még olyanokkal is találkozott a férfi családjából, akiket előtte életében nem látott – valószínűleg egy kisebb vagyonra fájt a foguk és bíztak abban, hogy nyerhetnek valamit belőle. Ezek a dögevő hiénák azonban most éhen maradnak, és ha tőle függ, akkor bele is döglenek az éhségbe.
- Jómagamat is szerencsésnek tartom, hiszen panaszom nem lehetett sem őrá, sem arra, amilyen életet biztosított nem csupán nekem, de a gyerekeinknek egyaránt. Igazán gondtalanul teltek az éveink egészen idáig, ugyanakkor kész vagyok átvenni az idáig férjemet nyomó terheket, hogy se a lányomnak, se a fiamnak semmiképpen se kelljen nélkülöznie – válik mosolya egy kicsit szélesebbé, viszont inkább csak a bizakodás miatt, hogy nem kerül elvételre tőle a birtok.
Újfent görcsbe rándul a gyomra az újabb realizálástól, hogy itt most megsemmisülhet minden, ám ahogyan a főtanácsos közli, nem ezzel a szándékkal hívatta magához, mi több, még a rezidenciát is megtarthatja, a meglepettség egyre jobban ül ki az arcára. Eleinte csak nagyobbra nyílt szemekkel bámul, miközben a szemöldöke lassan fel-felcsúszik, végül némileg az ajkai is elválnak megrökönyödésében. El kell telnie pár rövid pillanatnak, mire felfogja, mennyire kifejezi megilletődöttségét, amit egy torokköszörülés kíséretében letöröl magáról, visszaerőltetve magára egy közönyösebb ábrázatot, mely az ilyen formaságok elintézéséhez kelleni szokott.
- Elnézését kérem, mély meggyőződésem volt, hogy ezért kellett jönnöm – tűr egy rövid tincset a füle mögé zavarában. – Ugyanakkor hálásan köszönöm! Ebben az esetben szeretném megtartani férjem örökségét addig, amíg a fiam meg nem érik annak átvételére – hajol meg egy kissé, ezzel is kifejezve háláját. – Addig a pár évig pedig én is képes leszek ellátni az ottani kötelességeimet is – emelkedik fel, egyelőre csak szóban biztosítva a tanácsost, hogy nem fogja megbánni ezen döntését - később pedig tettekkel is alátámasztja mindezt.
Tagadhatatlanul nagy súly esik le a vállairól, hogy nem volt hiábavaló az elmúlt évtized munkássága és hogy nem kell előről kezdenie mindezt egy hatalmas hátránnyal együtt: rengeteg tevékeny év elvesztésével. Így viszont egyre inkább alakul ki benne a káröröm, mert a dögszagra jövő bestiák bizony egy falatot sem kapnak az örökségből, helyette, amint sikerül elintézni a papírokat, azok lobogtatásával képletesen a gerincükbe taposhat. Csak bízik benne, hogy onnantól meg sem közelítik a háza tájékát, szaglászva, mikor jut nekik némi csont vagy maradék, merthogy ő még azt sem fog nekik osztani, még véletlenül sem, az biztos.
Most azonban, hogy kiderült, nem a földbirtok miatt volt esedékes a jelenléte, másfaja aggodalom kezd csomósodni a gyomrában. Még csak frissen tér vissza a mágusok közé és kezd el újfent ilyen körökben mozgolódni, így egyelőre nem nagyon van elképzelése, mire fel is ez a beszélgetés. Már most feladata lenne a számára? Vagy tesztelni fogja? Végeredményben visszavonhatja azt, amit mondott, ha a beszélgetésen elbukik, a papírok még nem kerültek aláírásra, a szerződés még nem köttetett meg, és amíg nem szerepel az aláírása sehol, addig bármilyen szóbeli ígéret semmisnek tekinthető…
- Hosszú utam volt, így bátorkodom elfogadni – felel a tea felkínálására, kimérten, mégis szinte már félve közelítve meg a széket, amire a szoknyája igazgatása közben leül feszes tartásban, mely a nemesasszonyok sajátja. Érzi ugyanakkor, hogy izmai feszességében nem csupán a megszokások és elvárások vannak, hanem egy olyan kellemetlen megérzés, gondolat, mely szerint az oroszlán barlangjába sétált be. Fogalma sincs, mivel magyarázhatná mindezt - talán a főtanácsos kisugárzása és modorossága az, ami ezt kiváltja, de az sem kizárt, hogy a bűntettei nyomán kialakult paranoia érezteti ezt vele.
Végig a férfit fürkészi, míg ténykedik, magában próbálva kitalálni, mik is pontosan a szándékai és mit tartogathat a számára, de sem a mozdulatai, sem az ábrázata nem szolgál a segítségéül, és nem is akarja annyira feltűnően bámulni őt, hogy kellemeltenné váljon a hangulat – igyekszik a megfigyelést az udvariasság keretein belül tartani. Csendesen megköszöni, mikor a férfi teát tölt neki, egy kissé elnézve tiszta és ápolt kezeit, amin legfeljebb a tinta hagyhatott sötétlő foltokat, majd a tej és a cukor átadásával egy biccentéssel fejezi ki köszönetét. Ráfogva az edényre felpillant a teából kortyoló, behunyt szemű tanácsosra, aki a jelek szerint nem siet sehova, sőt, egészen úgy tűnik, hogy szereti az időt húzni. Lehet, megizzasztani próbálja őt ezzel a nyugalmával és titokzatosságával, viszont ha azt várja, hogy űzött vaddá váljon egy ilyen kis nyomástól és kiugraszthatja ennyivel a bokorból, nem fog neki sikerülni. Még a gyilkosság gyanúja körülötte sertepertélhet, azonban nem fognak tudni fogást találni rajta, nem engedi, és így nem most fogja leleplezni magát, mert a tanácsos esetleg tetteti, hogy valami fontosat tud.
Óvatosan önt valamennyi tejet a teájába, egy kevés cukrot is szór bele, és az arra alkalmas kiskanállal valamelyest elkeveri, végül ujjai közé véve a csészét és kicsiny tányérját, maga elé emeli azt. Egyelőre nem iszik belőle, ugyanis a tanácsos akkor veszi magához a szót, mikor már a szájához emelné az edényt, és nem kíván félrenyelni azért, mert valami váratlanba fog bele felettese. Talán nagyjából a mondandója közepén kortyol valamennyit az italból, mikor a birodalom körülményeit kezdi el ecsetelni, amivel nagyjából ő is tisztában van, hiszen ilyen fontosságú történések eljutnak a nemesi kör azon részébe is, ahova ő is tartozik most. Tekintetét mindvégig a főtanácsoson tartja kellő komolysággal a pillantásában, hogy ezzel kifejezze figyelmét – na és persze keresve az esetleges csapdákat, amiket neki állíthat. Nem kerüli el azonban őt a férfi figyelme sem, melytől olyan érzése támad, mintha próbára akarná tenni. Ez egy krízishelyzet, amihez értőn kell hozzáállni és erős kézzel, ugyanakkor amíg nem tér ténylegesen a tárgyra, érezve, hogy van ennél még több is, addig nem kívánja eladni magát mimikája változásával.
Amint szóban finom jelzéssel kéri felszólalásara őt, a csészéjét leengedi az ölébe, két kezével még mindig tartva azt, nyíltan nézve a tanácsos szemébe. Tudja, hogy nem hátrálhat meg, már csak a grófnői rangja miatt sem, aminek megtartása érdekében már nem mindig szabad a kedvesség álcája mögé bújnia, ami habozásra ösztönözné.
- Jelenleg csupán egy özvegy grófnő vagyok, így kissé értetlenül állok a tény előtt, miért pont az én véleményem érdekli, tisztelt főtanácsos úr, ugyanakkor ha fontosntak találja a meglátásomat, akkor nem fogom véka alá rejteni: az ön véleményével és meglátásával értek egyet – jelenti ki kellő határozottsággal, de nem akkora éllel, hogy azt királyellenesnek lehessen kikiáltani. – Ezt nem csupán azért mondom, mert éppen önnel beszélgetek, hanem mert egyébként is az az érzésem, hogy az emberektől más népek túl sokat várnak el úgy, hogy ők nem tesznek semmit. Az awyrisiaknak is lenne lehetőségük az agyaras népet befogadni, azonban van egy olyan sejtésem, hogy túlságosan féltik a saját területeiket ahhoz, hogy ilyet kezdeményezzenek, elvárva ehelyett más népektől, hogy lépjenek. Nem mintha ne lett volna ez mindig is a hegyesfülűek sajátossága, a kihátrálás a felelősség alól… - emeli meg a teát egy újabb korty erejéig. – Természetesen jómagam is felháborítónak találom, hogy az orkok egy része nálunk találjon menedéket, mert, ahogyan azt ön is mondta, tanácsos úr, az emberi nép, elsősorban a határvidéken élők, rengeteget szenvedtek ezen bestiális lények miatt, és nem hinném, hogy pont a befogadással hirtelen elsajátítanának valamiféle illemet, amivel egy kicsit is megkedveltetnék magukat a köreinkben. És kérem, nézze el nekem, ha egy kissé nyersnek hat a mondandóm, de azt hiszem, bármely más királyságban élő méltatlankodva fogadja ezt a tényt, kivéve természetesen azokat, akik a palotán kívüli életet nem ismerik vagy nem akarnak tudomást venni róla.

* Észreveszem, az apró, megrökönyödést, és meg is jegyzem magamnak, hogy akár a későbbiekben ezt is fel lehet használni. Elvégre a papírokat, mint azt a grófnőnek is említettem a végén írjuk alá. Azonban mindebből igyekszem semmit nem mutatni, hogy feltűnt. Ahogy leültünk és elkezdtem fogyasztani a teát, a fejemben a kocsik a helyükre kerültek. Már csak a megfelelő sorrendben kell elindítani őket. Így elsőként meg is indítom egy egyszerű ténymegállapítással, melyet királyunk döntött el. Kicsit az az érzésem mint ha ki akarna hátrálni amikor válaszol, hogy ő csak egy egyszerű özvegy grófnő, de örömömre ennek ellenére kifejti gondolatait. Amik szerencsémre egyeznek az én meglátásommal, de ez persze még nem jelent semmit. Egy olyan játszmába próbálom belerántani, aminél egy egyező véleménynél sokkal több kell. Ha lebukik bármelyikünk is a játszma során akkor felségárulás vádjával le is fejeztethetnek minket, a kép egy kicsit jobban is megragad a fejemben mint kellene, de igyekszem gyorsan eltüntetni, bár ha Jelena elég jól figyelt akkor észreveheti, egy pillanatra, hogy nem túl kellemes gondolatok futottak végig a fejemben. A csészémért nyúlok és egy újabb kortyot iszok belőle, hogy teljesen eltüntethessem fejemből a képet és csak ezután válaszolok a grófnőnek. * - Megjegyezném, hogy a " csupán egy özvegy grófnő" mennyire nem igaz önre. * kezemmel is mutatva, hogy idéző jelbe tenném az általa mondott mondatott * - Amellett, hogy ön egy elég szép vagyonnal és birtokkal rendelkezik, egy nagyon is tehetséges mágus értesüléseim szerint. Ráadásul valljuk be a jelenlegi főmágus eléggé öreg már. Lassan eljön a lemondásának az ideje és ha értesüléseim pontosak, javítson ki ha tévedek, de Ön is várományosa a főmágusi posztnak Octavia kisasszony mellett. * nézek rá a mondatom végén jelentőség teljesen, jelezve, hogy mindketten tudjuk, hogy a grófnő előbbi állítása milyen nagy mértékben nem volt igaz. * - Azonban örömmel hallom, hogy osztozik véleményemben. Sajnos itt a palotában és a fővárosban élő és onnan soha ki nem mozduló nemesek és talpnyalók többsége nem ért velem egyet, de mint ön is mondta,csak az ilyen emberek nem látják a tényleges károkat amit fajunk elszenvedhet. Királyunk véleménye pedig ez ügyben, az, hogyha segítjük őket akkor talán abba maradnak az ork támadások és esetleg a többi nép is tartozni fog nekünk némi szívességgel. * mondom egy alig észrevehető grimasz kíséretében. Igyekszem az ilyeneket minimálisra fogni, de vannak olyan mimikák amik kellenek ahhoz, hogy a beszélgető partner elhiggye az összhatást, mert a végén még azt hinné, hogy ez csak egy újabb hazugság mely talán túl negédesen van burkolva elé és akaratlanul is a buktatót kezdené el keresni. Ami persze van, de nem kell tudnia egyenlőre a másiknak róla. * - Én személy szerint önnel értek egyet, a többiek csak szimplán kihátrálnak a kötelességek alól és az emberekre bíznak minden olyan feladatot ami számukra kellemetlen. Amihez hozzá se nyúlnának, királyunk pedig sajnálatos módon  ezt nem tudja, vagy akarja észrevenni. Így az én ölembe hárul ama kellemetlen feladat, hogy egy másik tervet kovácsoljak arra az esetre, ha ez nem jönne be és ez az, az ok, ami miatt hívattam. Szeretném az ön segítségét kérni ebben az igen kényes ügyben. Vegye úgy mint egy megbízás és ha elfogadja és segít akkor amikor eljön az ideje, pár jó szóval és egy kis ráhatással, én is közelebb juttathatom a főmágusi pozícióhoz. * nézek fel rá egy félmosoly kíséretében, majd kihúzom a fiókot és egy gondosan megírt papírt veszek elő melynek az alján, már ott szerepel a király, valamint az én aláírásom, melyet észre is vehet a grófnő miközben a lapot felé csúsztatom. * - A királyi elismervény a birtokról és arról, hogy a gróf minden vagyonát a rezidenciával együtt megtarthatja, valamint, hogy a királyi kincstár a fia fiatal korára tekintve, az ott dolgozó cselédek, szolgák, inasok és minden munkás bérét fizeti, míg fia át nem tudja venni a felelősséget, és munkájával és tudásával immár a saját jövedelméből tudja fedezni mindezt. Egyedül az ön aláírása hiányzik róla, melyet meg is ejthetünk. * az asztal sarkán álló penna tartóra és tintára mutatva egy pillanatig, hogy aztán visszatérjek előbbi mondatomhoz. * - Vegye ezt jó szándékom jelének és remélem, hogy így megbízik bennem, annyira, hogy elfogadja a megbízást így előre látatlanban is. * nézek rá jelentőség teljesen a végén. Majd ha a nő aláírta a papírokat és ha igent mond, akkor megindítom az utolsó kocsit is lefelé a lejtőn, összerakva elé a teljes képet. HA nemet mondd akkor még a mondandóm elé annyit fűzök, hogy akkor engedje meg, hogy elmondjam * - Mint azt már említettem korábban is, nem értek egyet a király döntéseivel, se a háborúval, se az orkok határon való beengedésével. Én más nézeteket vallok. Ott ahol Ő háborút lát, Én kompromisszumot. Ahol Ő lehetőséget, Én csapdát és végül ahol Ő győzelmet, Én halált. * mondom, talán a halál szót a végén kicsit túlságosan is megnyomva. - Így megírtam egy levelet, melyben egy kompromisszumot ajánlok a sötételfeknek. Melyben egy titkos úton, szabad áthaladást kínálok fel nekik az awyrisiak felé, valamint, leszögezem, hogy az orkok nem kapnak nálunk menedéket egy esetleges támadás esetén. Ezt a levelet kellene eljuttatni a sötételf birodalomba. Természetesen nem egyedül kellene megtennie ezt az utat. Elvégre nem szeretném, ha a kedvenc új főmágusnak baja esne az út közben, így kapna egy csinos kis társaságot maga mellé. * miközben elmondom mi is van a levélben és mivel is bíznám meg felállok az asztal mellől és az ajtó felé indulok meg, eközben végig simítok pár szobron és felnézek apám festményére, amikor az ajtóhoz érek hátat fordítok és nekidőlve annak mögöttem egy kattanás kíséretében bezárom az ajtót, majd a kulcsot az kezembe veszem és az övemre akasztom. Ezzel két dolgot is jelezve a nő számára, ad1 nem szeretném ha bárki megzavarna minket, ad2 amíg csak szóban mondott igent és nincs biztosítékom az ellen, hogy eláruljon, nem szeretném ha olyan könnyen csak kisétálna. Majd egy pillanat erejéig a nyitott ablakra pillantok, és aztán folytatom a mondandóm. * - Nos azt hiszem ezt hívja úgy a köznép, hogy mindent vagy semmit. * tárom szét a karjaim egy pillanatra, mintha egy jelzést adnék le, majd újra magam mögé helyezem azokat és lassan sétálva elindulok vissza asz asztalomhoz. Várva a nő reakcióját. *

Jelena Brichena Whymon

Természetesen figyel, éber ragadozóként, mivel nem akar az üldözött szerepébe bújni. Lapul hát és vizsgálódik, igyekezve annyira alkalmazkodni a helyzethez, amennyire szükséges, de továbbra is hűn a saját meglátásaihoz, feltételezve, egy ilyen eszmecseréért még nem járhat büntetés. Nőként a véleményére egyébként is kevesebbet adnak, a legtöbben pedig még semmibe is veszik azt, és részben ez vezetett a mostani helyzethez; a férj halálához, mely csak az első lépcsője a saját szabadságának és függetlenségének eléréséhez. A fiát már könnyebb lesz irányítania, anyai szóval, anyai ráhatással... A nevelési módszerei is be fognak érni pár éven belül.
A néhány pillanatra kellemetlenséget láttató vonások feltűnése nyugtalanítja – netalán rosszat mondott? Túl nyers és durva volt? Vagy egészen máson gondolkodik és ő is csupán tetteti, hogy számítana a szava, egyébként meg teljesen semmibe veszi? Erre a gondolatra, ha akarná, sem tudná rejtegetni ábrázatának megkeményedését, de amíg a férfi ismét kortyol, rendezi a vonásait. Újabb szavainál, amíg hallgat, ő iszogat egy keveset a saját teájából, a csészéről felnézve továbbra is a főtanácsost fürkészve, mondandója alapján pedig lehet, mégse veszi semmibe őt. Nem hessegeti el azonban továbbra sem az elképzelést, hogy ez csak egy színjáték és a beszélgetés kedvéért jegyzi meg ezeket, de az a tekintet ezzel az áthatóságával, azzal, amit sugall... Lehet, mégis komolyan gondolta?
- Most, hogy visszatérhetek az udvar életébe, azt hiszem, igen, én is szóba kerülhetek, bár mágiát az elmúlt években elsősorban a lányom tanítására használtam, hiszen ő maga is mutatott egyfajta érzékenységet erre – bólint egyet, de érezhetően nem számít arra, hogy mostanság fog belekerülni a főmágusi pozícióba, legfeljebb évek múlva. Ha az utóbbi, és egyben valószínűbb eset következne be, akkor sajnos azzal is kell számolnia, hogy hosszú ideig nem is lesz lehetősége megragadni azt a rangot, kivéve, ha a most következő főmágust elteszi láb alól, egy Octaviához hasonló meg hát... Papír- és tintapazarlás lenne a megörökítése, mint főmágus. – Ugyanakkor nem hiszem, hogy ezek a közbeeső évek bármiben is akadályoznák a gyors visszaszokásomat. Jól értem azonban, hogy más nincs is, aki a következő főmágus lehetne? Vagy éppen lenne, csak nem vállalják? – érdeklődik, ismét emelve a csészéjét egy korty erejéig.
Kisebb meglepetésére szolgál, hogy a főtanácsos előtte ilyen nyíltan bélyegzi meg a nemesi kör helyi részét, és egyre inkább elmélyül benne a gondolat, hogy a távolságtartó modorossága mögött több is lapul, mint egy egyszerű tanácsos. Bátornak is nevezhetné, hogy így kimondja a véleményét az udvarról, és bár grófnő és mágus, még mindig ott van az, hogy nő. Ha tovább is akarná adni az itt elhangzottakat, sokat nem számítana - egyelőre legalábbis. A papírok megkapásával azonban a helyzet is változni fog valamelyest, és akkor a végletekig való semmibevétel is megszűnhet teljesen.
- Nem lehet túl jó véleménnyel róluk... – mosolyodik el egy kissé, hogy a tanácsos, ha csak enyhén is, de lejjebb engedhette a védelmét. – Ugyanakkor... – helyezi ölébe a csészéjét. - ...ha megengedi, hogy ilyet mondjak, naiv hozzáállás ez az uralkodótól – válnak komolyabbá a vonásai. – Nem mintha olyan helyet foglalnék el a politikai életben, ami nemhogy beleszólást, de még teljes rálátást sem feltétlen biztosít a helyzetünkre, de még én is látom, hogy ez a szívesség a többi nép számára el fog felejtődni, az orkok pedig nem először élnének vissza a lehetőségeikkel. Az erdeiek majd hivatkoznak a saját erdejük hatalmas védelmére, a törpék elzárkóznak a barlangjaikba, mondván, ez egyébként is megvédte volna őket, így nincs mit visszafizessenek, az oawák pedig túlságosan távol élnek ahhoz, hogy egyáltalán ilyet fontolóra vegyenek... – kezdi el sorolni, noha valamilyen szempontból felesleges, hiszen pont a főtanácsos ne lenne mindezekkel tisztában, aki ennek az egész káosznak a közepén áll és igyekszik egy rendszert kialakítani benne. De ha a véleményét akarta hallani... Talán ez is előrébb juttathatja őt a ranglétrán a későbbiek folyamán; kellő hozzáértés mutatásával lehet, elnyerheti a főmágusi pozíciót. Persze ez vissza is üthet, ha csak egy mozgatható báb kell annak a vénembernek a helyére, és ilyen bábnak a korábban emlegetett Octavia meg bizonyára tökéletes lenne.
– Az orkok meg falánkok és mohók, és amennyire én tudom, vérükben van ez a fajta viselkedés, ennek tetejében mivel nem ők szenvedik el a portyázásaik kárait, nem fogják csak azért abbahagyni, mert köttetett egy szövetség – fejezi be véleményének közlését, utolsó mondatánál önkéntelenül is megforgatva a szemeit, méltatlankodva az agyaras faj hozzáállásán és civilizálatlan megnyilvánulásaikon.
Érzi, hogy a beszélgetés során egy kicsit könnyedebben kezeli a helyzetet, hiszen a birtok nemsokára az ölébe hullik, és a társalgás is egyelőre olyannak bizonyul, aminek ha vannak is buktatói, könnyen átugorhatónak tűnnek. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a főtanácsos ne rángathatná mézesmadzagként az orra előtt a rezidencia területét, és végül mégis elveszi tőle, de pont nem azzal akarja saját magát megfosztani a birtoktól, mert kiskutyaként bólogat minden szavára, hiszen ha így tenne, akkor mégis hogyan állhat az öröksége élére? Igyekszik újra és újra ezekkel a gondolatokkal megnyugtatni magát, mert bár túl sokat volt a kedvesség és anyai szerep árnyékában, továbbra is egy önálló személyként viselkedik önálló gondolatokkal és véleménnyel, logikával. Csak bízni tud abban, hogy a férfi ezt értékelni fogja, és nem fenyegetésként kezelni ezt.
Közel sincs még a teljes szabadság és függetlenség elérésében, így nem éri váratlanul, hogy újra madzagokon fogják rángatni, mint azokat a marionett bábukat a piactéri előadásokon, ám ez most vonzóbb kínálat, mint továbbra is egy gróf parancsára és belátásai alapján ténykedni. Talán ahhoz hasonlítaná a jelenlegi helyzetet, mint mikor összeházasodott azzal az eszetlen majommal; ott is megvolt a vagyon és birtok ígérete, ami miatt képes volt minderre rászánni magát. Itt meg jövedelmezőnek ígérkeznek a férfi főtanácsosi pozíciójából adódó előnyök, a tény, hogy hozzásegítheti magasabb rangokhoz, noha nem kíván teljes mértékben megalázkodni vagy behódolni ennek, hogy egy üres porhüvelyként szolgáljon. Nem ez az ő sorsa - ő többre hivatott ennél.
Nem takargatja gyanakvó vonásait; hátrébb dől a széken, hogy a támlának nekitámaszthassa hátát, mintha a feszes tartására irányuló figyelmet is arra akarná fordítani, hogy a tanácsos vonásaiból olvashasson. Elgondolkodón szűkíti összébb a szemeit, magában ízlelgetve az elhangzott szavakat, és bár vannak fenntartásai, mit takarhat a segítség, a papírok elővétele – mely feltételezhetően a birtokkal kapcsolatos, és azonnali előnyt ígér -, meggyőzőbben hat, noha még így sem ugrik rá, mint egy sültbolond. Az lenne a legnagyobb vétek így, egy kisebb siker kapujában állva.
- Mondja csak, főtanácsos úr – szól, amíg a férfi előhúzza a kellő iratokat. – Ez a bizonyos segítség vagy megbízás... valamilyen formában tekinthető-e a feladatköröm részeként? Még ha csak nagyon minimálisan érintve is... – érdeklődik el-eltűnődve, mi lehet mindezek mögött, szándékosan véve tágra a kategóriát, mert hát ha érinti a mágusi feladatkört, akár csak látszólag is, akkor aligha kifogásolhatja ezeket. Mondjuk ettől még nem ágyasi feladatokat akar mágusi teendőknek bélyegezve látni, amit pár mocskosabb alak könnyedén megpróbálna kicsikarni.
A papír odacsúsztatásával közelebb hajol ahhoz, hogy ő maga is elolvashassa a leírtakat, keresve benne olyan részleteket, amiket kifogásolhatónak talál, de ugyanaz szerepel rajta, mint amit a a férfi is elmond. Ráadásul tényleg csak az ő aláírása hiányzik minderről, de hogy ennyi mindent álljon csak azért, hogy...
...mit tervezget?
Nem kapja fel a fejét és a tekintetét a másikra, mert akkor biztosan elárulná neki nem csupán hüledező megdöbbenését, de azt is, hogy sejti, több van itt, mint egyszerű küldetés. Mégsem lenne annyira ártatlan és hű a tanácsos, mint ahogyan azt mindenki hiszi? Különben mire fel ennyi áldozat? Ha más esetben nem is kerülne elvételre a birtoka, csak a semmiért biztosan nem fizetnék az ottani dolgozókat a kincstárból, hanem továbbra is elvárt lenne, hogy önerőből kerüljön fenntartásra a hely, a szokásos teendőkkel, a rezidencia területeinek kihasználásával, de így...
Alsó ajkába harap, hogy a nevetését elnyomja, mert ez egy olyan fordulatnak ígérkezik, amiről álmodni se mert volna. Az eddig őt szorító görcs teljesen feloldódik, és helyébe izgatottság költözik, zsigerből sejtve, hogy lesz ennek még olyan mélysége, mint amilyen mélységekbe ő ment el azért, hogy eltegye láb alól a férjét. Csak tudná, sejtené, mit tervez a tanácsos, hogy miben sántikál, azonban ha nem is képes rá a férfi túlzó titokzatosságától, mely fokozza a érdeklődését, mégsem mondhat rá nemet. Ez nem az az alkalom, mikor visszafogottan kéne elutasítania valamit, mi több, már a férje sincs itt, hogy egy helytelen és esztelennek ítélt megjegyzéséért megfedje.
Itt már ő dönt. Egyedül, önállóan ítélkezhet a saját sorsa felett.
- Maga aztán tudja, hogyan kell lekenyerezni az embert, főtanácsos úr – emeli fel a papírról pillantását, láttatva a kíváncsiságát és elégedettségét a mosolyával és tekintetével egyaránt. – Fogalmam sincs, mit tervez... – teszi a csészét az asztalra. - ..., de határozottan felkeltette az érdeklődésemet, így nem fogok nemet mondani – válaszol, és ha ez egy nyílt csapda is, akkor sem tudna kihátrálni. Olyan mértékeket öltött az ígéret, hogy képtelen lenne ellenállni neki, és ha ez még néhány év robotmunkát jelent, amiért cserébe megkapja az átlala oly kívánt elismerést, bőven belefér még ennyi áldozat.
Ha nincs a másik ellenére, akkor a tintáért nyúlva közelebb húzza magához, megmártogatva benne a tollat készülve aláírni, így ha a tanácsos nem szól közbe, akkor hamarosan az okmány üresen hagyott részén hagyja kézjegyét, visszahelyezve a pennát a helyére. Ezt követően újfent hallgat - vélhetően a mögöttes szándékok kerülnek most kifejtésre, ami most is megfelelő körítést kap. Somolyogva fürkészi a férfit, persze csak visszafogottan, hiszen még mindig fordulhat a kocka és nem akarja azt éreztetni, előre iszik a medve bőrére – ugyanakkor egy újabb és egyben az utolsó korty tea még belefér. Az eddigiek után nem meglepő, hogy teljesen másképp látja a tanácsos a világot, mint maga a király, aki feltételezhetően egy idealizált világban él – és egy ilyen felfogás nem éppen szerencsés egy birodalom vezetőjének, hiszen rossz döntés után újabb rossz döntés fog születni a kezei alatt, aminek beláthatatlan következményei is lehetnek. Nem is szól közbe, csendességével és érdeklődő pillantásával jelzi társaságának, hogy folytassa, ami a következő légvétellel sorra is kerül, viszon a sötételfek említésével újabb megdöbbenést okoz.
Hanyadik is ez már egyetlen beszélgetés alatt...? Az biztos, hogy tele van meglepetésekkel ez az ember, és kifogástalanul időzíti ezeket.
Egyelőre nem fejezi ki sem a rosszallását, sem a helyeslését, inkább a közöny mögé bújik, előbb meg akarva tudni a többi részletet is, mert attól még, hogy a népek ősellenségét keresi fel, nem feltétlenül jelenthet rosszat, legalábbis nem a nép számára. Annyira a vonásaira azonban nem kell ügyelnie, ugyanis a tanácsos az ajtó felé veszi az irányt, mire újabb gyanakvással fürkészi a felettesét addig, míg látóterében tartózkodik. Biztos benne, hogy nem azért lép oda, mert ezzel akarná kifejezni, távozhat és befejeződött a megbeszélés – még a közepén, ha tartanak, és mit ne mondjon, meglehetősen jól előkészítette mindezt. Már előtte is sejttette, hogy főtanácsosként neki kell megtennie a kellemetlen lépéseket, és úgy tűnik, annyira elégedetlen a király döntésével és annyira elszánt is, hogy képes lenne a háta mögött ténykedni – ami egy igazán érdekes tény.
Kattanás, méghozzá az ajtó záródásának jellegzetes kattanása ez. Továbbra is a székében ül, elmosolyodva a hangra, a dicséretre – minderre, erre a kavalkádra, amibe hirtelen belekerült, úgy érezve, semmiképpen sem volt hiábavaló annyit tűrni és elviselni. Örül, hogy azt a férget sikerült még mindezek előtt eltennie láb alól, hogy így az ölébe hullik ennyi lehetőség alig a megölése után, és határozottan szórakoztatja, hogy a főtanácsos sem az a fajta, aki visszahúzódna a rangja mögé, hanem a háttérben mozogva, de erélyesen képes döntéseket hozni és az igényelt lépéseket megtenni.
Pár másodpercig csak csendes kuncogás hallatszódik felőle, a meglepetés és izgatottság keverékével csengve. Fogalma sem volt, hogy ennek a férfinak ilyen agyarai vannak, de kellemeset csalódott személyében, és nem is biztos benne, hogy a harapását meg akarná tapasztalni.
- Főtanácsos úr... – emelkedik fel a helyéről, megtámaszkodva kezeivel a karfákban. – Biztos vagyok benne, hogy nem bízott semmit a véletlenre – fordul a férfi felé mosollyal és a ragadozók sajátos pillantásával. – Tudva, hogy mágus vagyok, biztosan számított a kellemetlen végkimenetelre, aminek az esetében el kell venni az én életemet még azelőtt, mielőtt a mágikus képességeimhez nyúlnék... – néz körbe a teremben. -..., és mivel ilyen gondosan felépítve tálalt, egy heves, nemleges válasz esetén bizonyára már a halállal néznék farkasszemet, ami azt jelenti, van itt még valaki... Valaki, akire nem számítottam, aki akkor csap le, míg önnel foglalkozom... – akad meg a pillantása az ablakon, ami az ajtóval ellentétben nyitva maradt. Szándékos lenne? A dicséret és az aggodalom pedig akkor inkább burkolt fenyegetés? Micsoda csodálatos kétértelműség.
Visszafordítja figyelmét a tanácsosra, és a széktől eltávolodva közelebb lép feletteséhez – valószínűleg így útját állva -, nyíltan a szemeibe nézve.
- Szeretem, ha egy férfi tudja, mit akar és milyen körülmények között kell azt megtennie, ha intelligens és elszánt. Ritka madár ez, de úgy tűnik, alábecsültem önt és mégis ennek a ritkaságnak a képviselője, ráadásul hajlandó a tűzbe nyúlni, hogy megszelídítse azt... A mágusok igazán irigykedhetnének – fürkészi a főtanácsost, valamelyest halkabban beszélve. – Mondja csak, ez a csinos kis társaság most is itt rejtőzik valahol? Mert ha igen, akkor felesleges a továbbiakban megbújnia, most nem lesz szükség a szolgálataira – lép hátrébb, az asztal mellé, egyik kezével finoman érintve is az asztallapot. – A számon lakat, és ha kell, akkor a sírba is magammal viszem, hogy mit ténykedik az uralkodó háta mögött észrevétlen, elvégre a nép javára cselekszik, nem? A mágusoknak pedig, és így nekem is, a nép javát kell néznie... - mosolyog sejtelmesen. - A király és udvara egy darabig nem fogja a szolgálataimat keresni. Könnyedén fel lehet indoknak hozni, hogy még a friss birtokomon végzem a teendőimet, így a hosszabb távollétem gyanakvást sem válthat ki - fordítja tekintetét az okmányra. - A sötételfekhez eljutni mégsem egy könnyed és rövid utazás, de nem lehetetlen.

* A játszma amit játszunk a türelem és összpontosítás játéka, én kérdezek, Ő válaszol, vissza kérdez én válaszolok, de nekem kell tartanom a gyeplőt, hogy az mindig abba az irányba haladjon amerre akarom és a grófnő ezt nem mindig könnyíti meg. Azonban nem is számítottam tőle másra. Erős nő hírében állt mielőtt férjhez ment és nem úgy tűnik, mintha a feleségként és anyaként töltött évek sokat puhítottak volna rajta. Amikor megemlítem neki, hogy Ő is a főmágus lehetséges utódai között van, Ő ezt vissza is igazolja. Bár érdekli, hogy szimplán csak nincs más rajta és Octavián kívül, vagy a többiek nem vállalják. * - Ha úgy vesszük a főmágus még nem mondott le és ezek csak szóbeszédek. Önök ketten és még egy férfi van olyan rangban és tudásban, hogy elfogadhassák ezt a pozíciót. Azonban mivel a férfi a visszajelzések alapján nem tart rá igényt, így önök ketten maradtak, akik ennek a pozíciónak a várományosai. * válaszolom neki, és ezzel ezt a részét lezártnak is tekintem egyenlőre és beszélgetésünket visszaterelem abba a mederbe melyben folynia kell és rátérek arra, hogy Jelena mennyire jól látja a helyzetet, némileg megfeddve közben nemes társaim többségét. Mégis, meglepetéssel tölt el amikor a grófnő, közli,, hogy még Ő is látja mennyire naív a királyunk, hogy egy olyan dologban reménykedik, melyről úgyis csak el lesz feledkezve. Miután befejezte szavait elismerően bólintok arra amit mondott. Mindenesetre megjegyzem magamnak, hogy erre a nőre nagyon oda kell majd figyelnem és közel tartanom magamhoz, ha visszatért. Veszélyes és bölcs, két olyan dolog amire a palotában több embernek lenne szüksége. Nő létére jobban átlátja a helyzetünket, mint számos magas rangú nemes és főúr és ha a beszélgetésünk sikeresen zárul akkor egy erős társat szerzek magam mellé. Egy olyan figurát a sakktáblára, mely halálos végzetet rejthet a belsejében. Gondolom végig egy pillanatra ezeket miközben a nő az orkokról tesz pár egyértelmű megjegyzést, hogy aztán újra biztosítsam a nőt, arról, hogy egy véleményen vagyunk, miközben felfedem tervem egy apró igen kis részét amibe aztán bele is kérdez, hogy mennyire illik bele ez a segítség melyet kérek tőle az Ő feladat köreibe, egyáltalán nem fedve gyanakvását az üggyel kapcsolatban. * - Ne aggódjon grófnő... Lehet mások kihasználnák ezt a helyzetet és megpróbálnák önt magukhoz láncolni valamilyen úton módon, de nekem nincsenek ilyen szándékaim. Bár tény és való, hogy igen szembetűnő látvány... * nézek végig egy pillanatra Jelenán annyira mint amennyire az asztal engedi. * - nekem azonban inkább a tudására és mágikus képességeire lenne szükségem. * fejezem be a mondatom egy pillanatra, hogy aztán folytassam azzal, az apró cukorkával amit a gyerekek orra előtt szoktak elhúzni, hogy megkapják, ha megcsinálják a házi feladatukat, munkájukat. Ez most a grófnő számára a birtok, és egy kis plusz amit a kieszközöltem a királynál, nem kevés köntörfalazás közepette, hogy miért is érdemli ezt meg a grófnő, de szerencsémre végül Őfelsége is belement így megszülethetett ez az okirat, melyet jelen pillanatban a nő végig olvas, hogy láthassa, egy szóval se hazudtam az előbb. Amikor a grófnő megjegyzi, hogy tudom, hogyan kell lekenyerezni az embereket, egy apró félmosollyal valamint fejem megdöntésével jelzem felé ki köszönetemet a bókért, hogy aztán megkönnyebbülve halljam, hogy elfogadja a megbízást és, hogy most már kifejezetten érdekli is mi az. Miközben elmagyarázom és az ajtó felé haladok végig engem figyel, még ha nem is látom akkor is tudom, szinte érzem ahogy vizsgáló tekintete követ. A mondatom végére, az ajtó zárja kattan egyet amire a grófnő is felfigyel és kicsit fel is emelkedik a székéből, kifejtve azon megállapítását, hogy biztos benne, hogy van itt még valaki akivel eddig nem számolt, miközben tekintete megragad a nyitott ablakon. Tökéletes, az ablakra gyanakszik, ahogy akartam. Ezzel ha tervezne is valamit, akkor onnan fogja várni a támadást. El is indulnék miközben beszél visszafelé, ám egy kicsivel az asztal előtt a grófnő utamat állja és újabb bókokkal lát el, de mindezek ellenére képtelen elrejteni a szemeiben izzó tüzet, melyek egy ragadozó szemében égnek, mikor egy olyan helyzetbe kerül, amit egyenesen élvez, közben fel sem fogva az igazi veszélyt amely rá leselkedik. Egyenesen a szemébe nézek a grófnőnek és egy pillanat erejéig én is leengedem az eddig rejtelembe és titkolózásba bújtatott védőfalat, hogy felfedjem a lelkemben lakozó fenevadat, mely ha kell képes társai ellen fordulni azért, hogy elérje célját. Ha kell képes ölni azért, hogy a végeredményben a falka őt tekintse az alfának. Mindez egy pillanat szüleménye, egy külső szemlélő számára, ez olyan lenne, mintha két ember épp a hatalmát fitogtatná, mozdulatok, szavak és minden egyéb cselekvés nélkül. Szimplán csak a kisugárzásával. Azonban ez a pillanat is véget ér és a fenevad visszabújik a takarásba, ahol bár nem szeret lenni, de tudja, hogy az megvédi őt addig, amíg el nem jön az ő ideje. A grófnő pedig egyel hátrébb lép az asztalhoz, hogy, úgy folytassa, hogy erre a titokzatos idegenre aki itt van a szobában, nem lesz szükség ezúttal.... micsoda burkolt kis támadás, de számítani lehetett rá. Sőt csalódott lettem volna, ha a jelenlegi helyzetet csak könnyedén elengedte volna. Majd a végén közli,, hogy lakat van a száján, mivel a népet szolgálom és egy mágusnak az a dolga, hogy a nép érdekeit nézze. * - Szeretném, ha addig amíg megírjuk a papírokat a mi kis megállapodásunkról, addig ez a titokzatos személy rejtve maradna mind személyét, mind  rejtekhelyét tekintve. Azonban ha ez a formaság megtörtént előfogom hívni a rejtekhelyéről és bemutatom önöket egymásnak, elvégre a következő egy-két hónapban útitársak lesznek.   * teszem hozzá a végén egy apró félmosollyal a viszont fenyegetést, hogy tudja, az útja során is szemmel fogom tartatni. Majd ezután folytatom mondandómat és az asztalt és a grófnőt megkerülve, újra kihúzom az előbbi fiókot és a megállapodásunkat valamint annak másolatát, az asztalra helyezve elmondom mit olvashat benne. * - A papíron az áll nagy vonalakban, hogy ön teljesen tudatában van a levél tartalmának mibenlétével, és egyetért a benne elhangzottakkal és támogatja azt. A támogatásáért cserében én pedig segítem és támogatom önt abban, hogy megszerezze a főmágusi pozíciót. Vegye ezt amolyan biztosítéknak arra az esetre ha mégis megpróbálna elárulni. Két példányban lepecsételve és aláírva általam. Ha aláírta rátérhetünk az utazás részleteire. * fejezem be a mondandómat és megvárom amíg a nő átolvassa, ha átolvassa és aláírja, ha aláírja. Bár ebben nem kételkedem, mivel neki is kelleni fog a biztosíték, hogy én is betartsam az alku rám eső részét. Amint ez megtörtént folytatom is a mondandómat. * - Vex, most már előjöhet. * mire az ablakkal szemben a szoba túloldalán a paraván mögül előbújik az orvgyilkos. - Kár, hogy nem próbálkozott. Érdekelt volna, hogy a tőröm és a reflexeim mennyivel gyorsabbak, mint egy varázsige kimondása. Nah, mindegy, majd talán legközelebb. Destiny Vex. Szolgálatára. HA jól tudom, a következő időszakban útitársak leszünk. * feleli a nő, én pedig megadva Jelenának a lehetőséget, hogy bemutatkozzon, ha be akar, csak utána erősítem meg Vex állítását. - Így igaz. A hölgyemény egy régi gyerekkori barátom mentoráltja. Sok jót mondott róla így megbíztam őt azzal, a feladattal, hogy ha ön nemleges választ adna, akkor ne juthasson ki ebből a szobából. Azonban kijelenthetjük, hogy az események szerencsésen alakultak mindhármunk számára. Ha a hölgyek egy pillanatra balra tekintenek a falra felfestett térképre, akkor el is mondom, nagyjából merre tanácsolom, hogy utukat megtegyék, aztán persze dönthetnek másképp is. Ezt már majd önökre bízom, ha megérkezett a teljes csapat. Elvégre még várunk pár alakot. * teszem hozzá, egy sejtelmes mosollyal, majd folytatom mondandómat. * - Javaslom, hogy innen Braslowba menjenek és onnan Észak Bivaly és Rombánya között keljenek át a határon, lehetőleg mindkét helyet messzire elkerülve. Ha a társaság többi tagja is megérkezik kézhez fogják kapni a levél mellett a parancsot mely szabad átjárást biztosít önöknek arra az esetre ha találkoznának egy kóbor őrjárattal. Ezután én északra a tenger felé tartanék a hegyekben és ott haladnék át az orkok területén. A sötételf birodalmon belül viszont már én magam se tudom merre mennék. A további utasításokat és a levelet, akkor fogják megkapni ha megérkeztek a többiek is. * fejezem be a mondandómat, és a két nőre nézek, ha esetleg lenne kérdésük arra tudjak válaszolni, ha nem akkor részemről én befejezettnek tekintem a megbeszélést és az ajtóhoz lépek aminek zárját kinyitom. *

Jelena Brichena Whymon

Egy bólintással nyugtázza a lehetséges utódok kilétét – úgy tűnik, egyszerűbb dolga lesz ennek kapcsán, mint ahogyan azt hitte. Octavia bár ígéretes tanítványnak bizonyult és ugyancsak nagyratörő vágyai vannak, nem tagadhatja le magában, megnézné a nő arcát, ha kiderülne, nem választják őt meg a főmágusi posztra. Ráadásul az ő meglátása szerint könnyen megvezethetőnek tűnik, így egy kiskutyát csinálni belőle, akinek ha csontot dob az ember, máris engedelmeskedik, biztosan mulattató, főleg, ha a végén nem éppen elegánsan találkozik a pofija a földdel. Elfojtja a mosolyt, ami ebből az elképzelésből származik, de igyekszik elhessegetni a gondolatot, hiszen nem kéne már most belelovallnia magát a sikerbe. Sokat kell még tennie azért, főleg, hogy még csak most van visszatérőben, így Octaviával ellentétben ő hátrébbról indul – még meg kell győznie a mágustársakat, hogy igenis méltó a posztra, hiába tartózkodott távol annyi évet.
Mindenképp érdekesen fog alakulni és rengeteg tényező fog függni tőle, a döntésein, a meglátásain és tettein – és persze a tanácsoson is, akinek meg kell majd feleljen, ha el akarja nyerni a rangjából származó előnyöket. Nem tarthatja azonban kizártnak, hogy Octaviát is hasonlóan fűzögeti, értelemszerűen más dolgokkal kenyerezve le őt, szóval szemmel kell majd tartania nem csupán a férfit, de a mágusnőt egyaránt. Nem szeretné, ha végül kiderülne, az orránál fogva vezették, ha teljes mértékben kihasználnák, és minden, amit ígértek, hamis lenne. Enyhén szólva megalázó lenne.
A beszélgetés továbbgördül a gondtalan egyetértéssel, majd a feladat mibenlétére is sort kerítenek, habár egyelőre elég ködös. Tekintettel arra, hogy nincsenek ellenére az ármánykodós tettek – hát hogyan is lennének az után, amit véghez vitt -, nem is feltétlen kell neki sok részlet, hogy rábólintson az elkövetkezendő teendőkre a homályossága ellenére, ugyanakkor jó lenne nem mellétenyerelni. A főtanácsos úgy tűnik, érti ám a célzást, ugyanis kitérni látszik arra, amitől tart – egyszer megtette a vagyon és rang kedvéért, még egyszer nem fogja. Mégsem holmi ringyó ő.
- Az elismerését köszönöm – enged el egy halvány, de semleges mosolyt, hiszen kellemesen érintik őt a dicséretek, viszont ebben az esetben nem kezelheti félvállról. – Ugyanakkor meg is nyugtat, hogy a foglalkozásomnak megfelelő képzettségekre tart igényt – teszi még hozzá, és aztán hagyja, hogy a feladat kicsit nagyobb kibontásra kerüljön. Nem kerüli el a figyelmét azonban az, hogy az ajtó felé veszi az irányt, ami sok baljós esemény feltételezésére ad indokot, végül kellemes meglepetésére van ez az egész fordulat, melynek hatására nem tudja visszatartani a nevetést. A körbenézéssel megakad a tekintete a paravánon is, néhány itt lévő szekrényen, amikbe bújhatott – értelemszerűen az ablak a leggyanúsabb egyelőre, hogy ott rejtőzködik az illető, de a többit sem tarthatja kizártnak. Minden egyes rejtekhely egy lehetséges opciót takar, egy lehetséges végkimenetelt – ez egy szerencsejáték már, hogyha a főtanácsos ellen valót mond, akkor melyiket választja ki elsődleges veszélypontnak. Ez a szorult helyzet az, amire számított a férje halálakor, hogy ilyen módon fogják őt sarokba szorítani, de ez mégis más – többet és jobbat ígér, ha ezen túljut.
Félelmet egyelőre nem érez, csak színtiszta izgatottságot, egy vadászatot, aminél még ő maga se tudja, mire kell vadásznia – vagy ki elől kell menekülnie. Mind a ketten kellő tartást és magabiztosságot mutattak, mind a ketten mintha vezetni akarnának, csak finoman villogtatva a fogaikat és karmaikat, és ez a fajta veszélyes játék annak ellenére is a kedvére van, hogy talán az életét kéne féltenie. Lehet, a gyilkosság óta megbarátkozott ezzel az érzéssel vagy csupán a gondolat nyugtatja, hogy nem kíván ellenszegülni a férfi kérésének, és az óvintézkedései innentől megmaradnak beteljesületlen óvintézkedésnek.
Ettől függetlenül kifejezi tetszését, hiszen az elmúlt időszakban egyszerű nőként tekintettek rá, nem egy veszélyforrásként, ami őt éri elismerkésként. Boldog attól, hogyha nem is tapinthatóan, de van egy halvány tartás tőle – hiszen ha nem lenne, akkor nem kellett volna egy harmadik felet is belerángatni, hanem a főtanácsos maga lett volna az, aki megpróbált volna kezeskedni az eltűnéséről. Vagy lehet, nem akarta bemocskolni a kezeit…?
A tekintetét, az ábrázatát fürkészi, mintha teljesen az emlékezetébe akarná vésni, milyen az az ember, aki képes megtenni azokat a kritikus lépéseket, melyet mások félnének, hogy ki az, aki ilyen elszántan, az ármányokhoz is nyúlva képes lenne a birodalomért tenni, mikor a tényleges vezetője alkalmatlan rá. Élvezi, hogy egy ilyen veszélyes tűzzel játszik, hogy kockára teszi a saját rangját, pozícióját, azt, hogy árulással vádolhatják, ha kitudódik, mindeközben ő maga is tudomására akarja hozni a tekintetével, hogy ő nem egy egyszerű báb, hanem maga is egy ragadozó, aki erős társa lehet, ha kellően jövedelmezőnek ítéli az események folyását.
Úgy tűnik, a főtanácsos kapható erre a titkos párbajra, saját rejtelmeik ilyen módú kimutatására, mivel a tekintete, ha csak egy pillanatra is, de megváltozik. Fogalma sincs, milyen mélyre lenne képes harapni, nem tudja, milyen éles karmai vannak igazán, ám hogy egy igazi bestia lakozik benne, az kétségtelen. Képtelen meghatározni, hogyha ezeket a szörnyetegeket elengednék, akkor ki kerekedne felül, azonban ha a főtanácsosé kerülne ki győztesül, nem érezné azt, hogy veszített, sőt – megtiszteltetés lenne, hogy egy ilyen intelligens lény megküzdött vele, hiszen ez egyfajta elismerése az erejének, annak, hogy ő maga is veszélyes erre a bizonyos alfára nézve.
Még egy kicsit szélesebbre húzódik a mosolya a látottak nyomán, kifejezve tetszését, elégedettségét és elismerését egyaránt. Egybefonódó pillantásukat végül ő szakítja meg, folytatva a saját kis monológjával, bár szavakon kívül mással nem tudja bizonyítani, hogy nem fog semmit sem elárulni, hogy nem jelent veszélyt.
- Ó, ez már csak természetes. Mi sem jobb biztosíték, mint egy bennfentessel felügyelni – viszonozza a félmosolyt, kényelmesen visszaülve a helyére. Érezhetően nyugodtabban már, nem is aggódik amiatt, hogy valakit mellette tart, legalább egy darabig, addig, amíg meg nem bízhat benne – ez a helyes és legokosabb döntés, amíg meg nem bizonyosodik arról, megbízható. Mindemellett azzal is tisztában van, hogy valamelyest leengedte azt a védelmet, amivel idáig burkolta saját magát és amivel palástolta igazi valóját, de az elmúlt szóváltások és az erőfitogtatásuk után feleslegesnek ítéli fenntartani a mostanra teljesen átlátszó álcát.
Az újabb papír elővételével átfutja a rajta szereplő, szépen görbített szavakat, hallgatva mindeközben a főtanácsos összefoglalóját is az előtte heverő szövegről. Megvárja, amíg befejezi, és meglehet, a főtanácsosnak nem fog tetszeni a következő megjegyzése, viszont továbbra sem most jött le a falvédőről – noha ezzel a húzásával bizonyára újra az életével játszik. Mégis… Mégis van benne egy ilyen abszurd makacsság és hajthatatlanság, a vágy, hogy kifejezze, nem gyenge és botor, noha következő szavaival biztosan az utóbbira fog rácáfolni.
- Főtanácsos úr, ne vegye sértésnek… - kezdi, a papírról a férfira pillantva. - A levél tartalmát ugyan elvileg elárulta, de magát a levelet nem láttam. Honnan tudhatnám így, hogy pontosan mivel értek egyet és mit támogatok? Ha esetleg más is szerepel benne az említetteken kívül? – dönti kissé oldalra a fejét egy mosollyal, leginkább jelzésértékkel, hogy a férfi ne bízza el magát, mert bár most szorult helyzetbe hozta őt azzal, hogy valahol rejtőzködik itt egy személy, aki könnyedén elteheti láb alól, nem vak és nem bolond, aki csak úgy aláírja ezt, hozzáfűzött szavak nélkül. – Nem mintha ez ne jelentené azt, hogy az indulás napján ne cserélhetné ki a sötételfeknek a küldeményt… - nyúl a pennáért, lassan gördítve a szavakat. – És mivel már leszögezésre került, hogy megyek, a tényeken aligha változtatna, főleg, hogy valaki figyel, les a megfelelő alkalomra... – néz jelképesen körbe. – Na meg ezzel én is biztosítom a saját birtokom megmaradását, illetve az előrelépésemet, hacsak nem dönt úgy, félúton rám engedi a leendő társamat… - játszik el a gondolattal, visszanézve a férfira, mit szól mindehhez. – Mindemellett, ha megenged egy megjegyzést, mielőtt aláírom… Lebukás esetén ez nem lesz komoly bizonyíték? Ha véletlen valaki megtalálná a papírt…? – pedzegeti az elképzelést. - Félre ne értse, nem ön ellen beszélek. Ahogyan kifejeztem, igencsak tetszetős hozzáállást tanúsított, de nem szeretném, ha egy ilyen írásos emlék lenne a buktatónk. Mondjuk ha egy ilyennel akarja kettőnket összeláncolni teljesen... - vési rá az első papírra a nevét. - ..., nincs ellenemre. Látnám azt a veszedelmes ragadozót még, így előlegben megadom a bizalmat az ügy kapcsán - csúsztatja maga elé a másik papírt is, felpillantva a férfira, majd a második aláírás is rákerül a papírra. Tekintettel arra, hogy a férfi neve is szerepel a papíron, méghozzá a saját aláírásával, pecséttel, a teendőkért járó jutalommal, még csak kijátszani sem tudja azt a kártyát, hogy ráfog mindent egy ilyen papírra hivatkozva, mert azzal a saját helyzetét teszi nehezebbé. Abban meg már csak bízik, hogy kellő óvatossággal rendezi a papírjait és nem enged egy ilyen iratot csak úgy mindenki szeme előtt láttatni.
A főtanácsos elé csúsztatja a papírokat, aki ezt követően előhívja a rejtőzködő ember. Nem néz azonnal az ablak irányába, sem a szekrények irányába, előbb megvárja, hogy a lépésének hangja elárulja hollétét, és egy elégedett, de halvány mosollyal veszi tudomásul, a paraván mögött tartózkodott. Meglehet, rosszul választott volna, ha kellemetlen következményei lettek volna ennek a beszélgetésnek. A nő szavaira kissé szélesedik a mosolya; kissé felvágták a nyelvét, aminek kapcsán bízik benne, hogy nem lesz zavaró – vagy inkább van mire fel ilyeneket mondania.
- Látom, alkalmas személyt kerített a feladathoz – pillant a főtanácsosra. – Kalandkedvelőnek tűnik – néz vissza a nőre. – Jelena Brichena Whymon vagyok, grófnő és mágus – biccent egyet Vex irányába, figyelmét aztán visszafordítja a férfira, aki magához ragadva a szót előbb a megbeszélések szerencsétlen végkimenetelét ecsetelve, végül rátér a feladat körülményeire is.
- Ezek a leendő csapattársak ugyanúgy be lesznek avatva a körülményekbe? – érdeklődik, mielőtt további részletekbe bonyolódnának. – Vagy ők teljesen kívülállók, akik előtt nem szabadna arról beszélni, amiről itt mind a hárman tudunk? Csak mert az utóbbi esetében, ha kérdeznek, egységes indokot kell kitalálnunk, olyat, amivel nem fognak gyanakodni – pillant a nőre, aztán vissza a tanácsosra, és ha erre választ kapott, akkor egy bólintással nyugtázza is. Végül az útvonaljavaslatra is kitérnek, a sötételfekkel kapcsolatos bizonytalanság viszont kissé aggasztja, de feltételezhetően nem lesz túl nehéz megtalálniuk, ha a főtanácsos bátorkodik levelet küldeni. – Ha nincsen pontos célszemély, azt hiszem, egy kósza őrjárat is megfelel, akikhez valahogy eljuttatjuk a levelet anélkül, hogy minket elkapnának. Nem hinném, hogy egy hamisíthatatlan pecséttel ellátott iratot ne kezelnének komolyan vagy ne jutna el felsőbb körökbe annak tartalma – tesz hozzá valamit a tervekhez, egyébiránt az útvonalat nem kifogásolja. Ha más megbeszélnivaló nem maradt hátra, akkor amint a főtanácsos megindul az ajtó felé, ő maga is feltápászkodik a helyéről, hogy elinduljon kifele.
- Köszönöm a teát és a beszélgetést, főtanácsos úr – áll meg mellette, mielőtt elhagyná a termet. – Bízom a kedvező végkifejletben. Ha a többiek is megérkeztek, kérem, küldessen valakit, pár napig a palota területén fogok tartózkodni, hiszen a visszatérésem kapcsán még el kell intéznem néhány fontos ügyet – veszi magára újfent az egyszerű grófnő maszkját, aki férje távozásával megpróbálja fenntartani a birtokát, jövedelmet biztosítani az utódainak azzal, hogy visszatér a régi körökbe.

* A beszélgetés teljesen abban a mederben halad ahogyan elterveztem és nagyon úgy tűnik semmi se akarja kiugrasztani a helyéből, sőt a grófnő még bele is egyezik a feladatba, így a háttérben elhelyezkedő Vex szolgáltatásait se kell igénybe vennem. Arra a kijelentésére Jelenának, hogy mi sem természetesebb, mint egy bennfentessel felügyelni,csak bólintok egyet. Elvégre ez teljes mértékig igaz és a nő is talán megérti, hogy nem fogok csak úgy egyik pillanatról a másikra maradéktalanul megbízni benne, ahogy szerény véleményem szerint ez fordítva is igaz az Ő részéről. Majd a második, a mi szövetségünket megpecsételő papír aláírása közben merülnek fel az első komolyabb kérdések, de ezekre számítani lehetett. Elvégre nem avattam be a nőt minden egyes részébe a levélnek. * - Jogos a feltételezés Grófnő, de lényegében az van benne amit korábban is elmondtam. A levél már lepecsételten fekszik egy biztos helyen, és nem tervezem felbontani, csak azért, hogy magát átejtsem. Elvégre, már beleegyezett a feladatba. Annyit azonban elárulhatok, hogy a Sötételfeknek nem csak ajánlatot tettem ami nekik is megfelelő, hanem támogatást kértem a részükről a személyes terveim megvalósításához is melyek, ha szabad ezt mondanom, legalább olyan nagyra törő elképzelések, mint az öné. Azonban, ha bármi történik az Ő részükről a kivitelezéssel, hozzánk nem vissza vezethető. * Ezután meghallgatom a nő további gondolat kifejtését az ügyről és a balsejtelmeiről, miközben figyelem amint aláírja a papírokat. * - Lebukástól jelenleg nem tartok. A király megbízik bennem és emiatt nem gondol ilyenekre. Mindezek ellenére ez nem jelenti azt, hogy ne lennék elővigyázatos. Az önnel köttetett szerződést egy biztos helyen fogom tárolni aláírás után, melyre, ha elfognának is elég nagy biztosíték van arra, hogy ne találják meg, persze ez nem jelenti azt, hogy ne szeretném, elég közel láncolni magamhoz önt ahhoz, hogy egymást támogatva elérhessük a céljainkat. * húzódik végig egy sejtelmes mosoly az arcomon. Majd előhívom Vexet a paraván mögül aki meglepően nyugodtan kijelenti, hogy rosszabb végkifejletben reménykedett és nem bánt volna egy esetleges nemleges választ. Miután a két nő bemutatkozik egymásnak rá is térek a feladatuk lényegére, valamint arra, hogy kapnak maguk mellé még útitársakat. Amire a grófnő meg is kérdezi, hogy ők mennyit fognak tudni a feladatról.* - Jelena grófné mindenre odafigyel ahogy látom. Örülök, hogy egy ilyen részleteket is nem elhanyagoló tettestársat szerezhettem magam mellé. A társaiknak már elküldtem a levelet, ők annyit fognak meg tudni, hogy el kell kísérniük, egy bizottságot a sötételf területekre. Melynek joga van tárgyalást folytatni velük és esetleges egyezséget kötni ha az elfogadható, egy esetleges háború elkerülése érdekében. * felelem a nő kérdésére, majd rátérünk az útvonalra és bár a sötételf területeken belül nem tudom merre érdemes menni ez nagyban köszönhető annak, hogy nem sok informátorunk jut ki onnan élve és jut el hozzánk információval. Ám a grófnő elképzelése nem túl megfelelő, így ki kell javítanom elképzelését. * - Ez egy szép elképzelés lenne, de sajnos nem ilyen egyszerű. A levelet egy konkrét személynek címeztem. A három nagy ház egyik fejének, aki a határőrzésért felel és bár csábító, hogy szabadon hagyjam a lehetőséget, hogy ki fog minket segíteni, de azok alapján amit a pár kijutott informátorunktól hallottam, az egyezséget vele akarom megkötni és nem mással. A vezető neve: Ziolyrth Dhagonoh az utóbbi időben elég sokan támogatják a sötételfeknél és a tanácsban is adnak a szavára az informátoraink szerint. A területen belül azért nehéz információt adnom merre menjenek, mert az utolsó informátorom aki az utat hivatott feltérképezni az ork határtól még nem tért vissza, tartok tőle, hogy elfogták, ha az indulásuk napjáig visszatér akkor természetesen elárulom önöknek, merre keressék a személyt, ha nem, akkor kénytelenek lesznek a személyes megérzéseikre hagyatkozni. * felelem a nőnek, majd az ajtóhoz sétálok és kinyitom azt jelezve, hogy részemről lezártnak tekintem a mai beszélgetést és egy rövid biccentéssel köszönök el a grófnőtől aki egy rövid mondattal jelzi, hogy a következő napokban a palotában fogom őt megtalálni és szóljak neki ha megérkeztek a többiek is. * - Feltétlen asszonyom, addig is érezze jól magát a palotában. * felelem neki, miközben kisétál, majd megfordulok és Vexre pillantok. - Ne feltűnően, de kövesd, ha egy apró jelét is látod annak, hogy elárulna minket öld meg és az egyezményt szerezd meg tőle, és cseréld ki erre a borítékra. * adom ki az utasítást számára, majd átadom a levelet, amiben a grófnőre kenem a néhai gróf meggyilkolását, és bár tényleges bizonyítékom még nincs rá, sejtem, hogy ez a bestia volt az ami a halálát okozta. Egy ilyen bestia nem való olyan ember mellé mint amilyen a gróf volt. Az ilyet tudni kell kordában tartani és hát valljuk be, a gróf erre biztosan nem volt képes. Ezek után figyelem amint Vex könnyed mozdulattal kisurran az ajtón és csendben a grófnő után indul. Én pedig bezárom az ajtót összetekerem a levlet és apám régi nagy festményéhez lépek, hogy kinyissam és mögötte a falban elhelyezkedő apró lyukból elővegyek egy apró fa dobozkát, melybe elhelyezem a megállapodást a grófnővel. Ezek után visszacsukom, majd az asztalomhoz fáradok töltve magamnak egy újabb adag teát. A sakktábla elkészült, a bábuk a helyükön és az ellenfél is leült a helyére. A fehér oldallal játszok és az első lépést megtettem, már csak várni kell rá, hogy az ellenfél mit lép.*



// mesélői //

*Pár nappal később... A palota keleti  egyik elhagyatottabb szárnyának szobájában járkál Ethugan fel-alá. Megkapta az információt, hogy mindenki megérkezett a városba így már csak az maradt, hogy várja, hogy eljöjjenek a palotába. A szolgáinak kiadta az információt, hogy a kalandorokat ha a palotához érkeznek kísérjék ide hozzá, valamint küldött egy szolgát arra, hogy keresse meg Jelena Grófnőt és kísérje ide.

Kezdésként  annyit szeretnék kérni tőletek, hogy írjátok le, hogy hogyan kaptátok meg a névre szóló levelet, melyben a tanácsos egy bizottság elkísérésére kér fel titeket némi jutalomért cserébe, mi miatt, döntötök úgy, hogy megéri elvállalni a megbízást, valamint, hogy aztán miként érkeztek meg a palotához, és kísérnek el titeket a főtanácsos szolgálói a keleti szárny elhagyatott szobájába. *

Csodálatos Leányom:

Flern 18+ szóval figyelem!

Szóval hol is kezdjem. Nem mintha olyan érdekes életem lenne, mármint vannak nálam sokkal érdekesebb tagok, de azért én sem panaszkodhatom. Elmondhatom például, hogy ott voltam amikor Kicsi Türk átúszta a nagy tavat. Mekkora egy hős volt nem igaz? Meg akkor is ott voltam, amikor egy neves tünde bárd elénekelte az ősi hősök énekét. Bár ez nem akkora nagy cucc, mint Kicsi Türk, de azért az is egy jó nap volt. Ja meg a legjobb, hogy akkor is ott voltam, amikor az emberek először mentek el tavaly a tündékhez valami fa miatt. De az sem volt túl izgalmas, legalábbis a Kicsi Türk az nagyon nagy hős volt.
Minden esetre, mióta eljöttem a karavánoktól azóta tök jól vagyok! Sőt azt is kimerem jelenteni, hogy a mindennapos ebédem húsból van, legtöbbször, szóval majdnem úgy élek, mint amit pletykálnak a nemesekről.
Szóval hát éppen nagy teendőim közepette a táboromban sütögettem a pecsenyémet egyik este, amikor jött egy suhanc, és átadott nekem egy levelet...
-Te gyökér! Ezzel mit csináljak?-kérdeztem a sráctól, aki kitudja hogy talált meg, miközben már dobtam volna a tűzre, mire megragadta a kezemet én meg beleharaptam.
-Ohh bocsi, a szokások!-nevettem el magamat, miközben a srác a vérző kezére kapott és azt mondta: -Te nem vagy normális! Te elmebeteg! Akkor gyorsan felolvasom és el is tűnök innen!-persze én is ideges lennék, ha megharapnának, de ez van... Nem nagy ügy, volt akiből kiharaptam egy darabot, de neki a keze nagyon rossz ízű volt...
Szóval ami lényeg, hogy nem őt vacsoráztam ma, mert hát fúj... De elolvasott egy levelet amiben kaptam egy melót és meghívtak a nagy trónolós emberek nagyvárosába. Szóval másnap reggel tömött hassal indultam el az említett kővárosba, na nem mintha nagyon szeretném a melókat, de érdekelt mindig is, hogy milyen lehet ott az élet, mert hát én csak úgy nem akarok ilyen helyre menni, ott nagyon feltűnő, ha lopok vagy embereket hozok el. Szóval remélem ad kaját is ez a csávó vagy micsoda.
Hetekig mászkáltam a mezőségben mire találtam egy értelmes karavánt, akik elmondták merre kell mennem, így hát lehet egy kicsit késni fogok, de remélem azért megvárnak. Bármi is legyen az, ha meg nem akkor is eljutok a nagy városba. Szóval felültem a szekér hátuljára és a lábamat lógatva nézegettem a tájat egészen a városig... Na persze közben megálltunk meg minden, de értitek. Egyik este meg gondoljátok el, elvitt valakit egy farkas! Tiszta izgalmas volt. Na mindegy a városkapunál megkérdezték, hogy minek jöttem, én meg ezt feleltem:
-Őőőő izé... Valami Etugán vagy ki, ilyen tanácsolós bérelt fel, hogy jöjjek ide és hát itt vagyok!-a két őr bakker úgy nézett rám, mint egy idiótára, de aztán végül beengedtek, én meg elvitettem magamat a palotáig, vagyis... az őrök fizettek a szekérfőnöknek, hogy vigyen el oda, mert a végén még bajom esne a városban, szóval itt vagyok! A nagy kővárosban! Ahol azta eget mik vannak! Hatalmas házak! Szép szekerek! És kő út mindenhol! Sosem láttam még ilyet... Na meg aztán, ahogyan bevezettek a nagy díszes házba... ott végig csak leesett állal sétáltam át, amíg be nem zártak egy apró szobába... Vagyis azt mondták  apró lesz, de ez sokkal nagyobb, mint amiben eddig voltam! De minek építenek ilyen nagyot? Vagy van aki 6 szekér magas?-kérdeztem a szolgálóktól, akik nem egészen hitték el, amit mondok...

FLINT

Csak az az aljasul kinyújtott láb volt az oka! Csak azért tudtak utolérni, mert csapdába csaltak és amikor a fogadó ablakából a ruháimat szorongatva kiugrottam, valaki elgáncsolt a ház sarkánál.
~ Rohadt katonák! ~
Valaki vasmarokkal megmarkolta az ingemet és a magasba rántott.
Én még életemben nem láttam ekkora behemót állatot! Biztos valami orkkal feküdt össze az anyja, mert ember nem lehet ekkora!
- Azonnal tegyél le! Nem csináltam semmit, itt valami óriási tévedés van! – kezdtem el kapálózni.
És kivételesen igazam volt, mert biztos voltam benne, hogy ebben a poros faluban még sosem jártam és abba még biztosabb, hogy nem is lett volna mit ellopni.
- Állj már le! Ha nyugton maradsz……….
Nem tudta befejezni, mert a nagy kapálózásban végre sikerült hasba rúgnom, ám a szopránban felhangzó nyögéséből ítélve, lehet, hogy lejjebb ment?
A kezdődő vigyor azonban akkor fagyott le az arcomról, amikor egy szőrös ököl villant meg a szemem előtt, aztán az orromba fájdalom nyillalt.
~ Áhh, ez nagyon fáj! ~
Pár perc múlva már a fal mellett ücsörögtem négy őrrel körülvéve és az orromat szorongattam, a kezeim mögül a mellkasomra csurgott a vér.
- Hülye taknyos! – nyekeregte még mindig az ágyékát markolászva az óriás.
- Minek ölelgetted Grim. – röhögött fel a mellette álló. – Elég lett volna a vasat a nyakához nyomni, nem ugrált volna.
- Csendet! – csattant fel a harmadik, aki a vezetőjük lehetett. – Te vagy Flint, kölyök? – lökte meg a lábam a csizmája orrával.
- Tibikus…..elöbb ütbek, aztán kérbeztek. – dönnyögtem az orromat dajkálva.
A parancsnok megforgatta a szemét.
- Érzem a zsigereimben, hogy egy bajkeverő vagy, de most nem akarlak bevinni, de ha nem válaszolsz, Grim kérdezi meg.
Felpislogtam a rám vicsorgó orkfajzatra, aztán egy nagy sóhajjal megvontam a vállam, bár egy szavát sem hittem, de előbb-utóbb úgy is megtudják.
- Da, én vadok és akkor?
- Akkor ez a tied! – dob az ölembe egy pecsétes levelet, aztán leereszkedően megpaskolja a fejemet, mire persze elrántom magam. – Ezért igazán kár volt betöretni az orrod. – vigyorodott el és aztán hátraarcot csináltak és………elmentek.
Bambán bámultam őket, ahogy Grim még egy fenyegető pillantást vetett rám, aztán az ölemben fekvő levélre pillantottam.
~ Ez nem lehet igaz! ~
Végigfutottam ellenségeim listáján, sokáig tartott, de egyikről sem feltételeztem, hogy katonákkal küldene nekem levelet. Legfeljebb egy orgyilkossal egy tőrt a bordáim közé.
Győzött a kíváncsiság, bár eléggé összevéreztem az írást, mire kibontottam.
Most örülhettem, hogy a bukott lovag megtanított valamennyire olvasni, bár vagy háromszor bogarásztam át mire felfogtam, hogy ki és mit kér tőlem…….
Megfeledkezve a sérülésemről füttyentettem egyet, bár meg is bántam rögtön, ahogy a fájdalom belémvillant.
Vélhettem volna úgy, hogy ez valami átverés, de hát ki voltam én Ethugan tanácsos szemében? Egy nagy senki, ha valamiért nem pontosan engem szemelt volna ki a feladatra, akkor még a papírt és a tintát sem pazarolta volna rám.
A jutalmul felajánlott összeg is nagyon nagyon csábító volt, azonban még annál is fontosabb, hogy a király első tanácsosát, ne írjam hozzá ahhoz a bizonyos listához……

Jó pár nap múlva köpenyembe burkolózva, óvatosan kopogtattam a megadott palota szolgabejáratánál, felkészülve rá, hogy talán az életemet kell majd mentenem. De csak egy karót nyelt, csicsás alak kérte el a levelet, majd lesajnáló pillantással végigmérve közölte, hogy kövessem és tartsam a kezemet a testem mellett.
Elég kihalt folyosókon lépkedtünk, aztán kinyitott előttem egy ajtót és intett, hogy menjek befelé……..

Éppen "csendes" mindennapjaimat tengetem egy apró kis emberi falucskában, hogy a megszokottaktól eltérően kicsit kiélvezhessem azt is, hogy nem nekem kell minden betevő falatomat össze harácsolnom az erdők 's mezők területeiről vadak, és fűszernövények formájában. Meg igazából kifejezetten élvezem is hogy a helyi ivóban mindenki azt hiszi elsőre, hogy jaj egy kedves kis oawa látogatott a faluba. A légynek sem tud ártani, de pénzt azért tud költeni... Még ha a sajátomat költeném el náluk igaz is lehetne a dolog. De mivel sok a vakmerő emberfajzat, így nem nehéz rábírni egy két korsó mézsör után, hogy tegyen fel pár érmét a fizikai erejének letesztelésére egy szkander formájában. Kicsit még élvezem is a színjátékot, ameddig kicsit engedem hogy elbízhassa magát, aztán megjátszom ahogy nagy nehezen lenyomom a kezét az asztalra. A látszatot végül is fenn kell tartani, hogy újból meg akarjanak próbálkozni legyőzni. Különben igen hamar elapadna ez az igen csak egyszerű pénzforrás.
- Egy nagy tál sültet, és egy kancsó sört.
Adom le rendelésemet a csaposnál mielőtt helyet foglalnék az egyik asztalnál. Még korán van, nincsenek sokan az ivóban én pedig amúgy is csak nemrég keltem fel, szóval pont alkalmas az idő enni és inni valamit. Ameddig a rendelésemet várom, az asztalra dobom erszényemet, és elkezdem számolni az igen csak szerény vagyonomat. Mostanság nem volt sok munkám, és portyázó banditákat sem sokat sikerült kifognom, hogy azoktól lopjam el a már amúgy is lopott szajréjukat.
~ Kellene valami jobban fizető munka... Ez nem lesz elég hogy egy új pallost vegyek. Ez meg már annyiszor lett éleztetve, hogy a végén hosszú kardnak lehet majd csak mondani. ~
Morfondírozok el majd vissza söpröm az érméket az erszénybe, és elrakom azt. Vagy legalábbis elraknám amikor is megjelenik mellettem egy már most elég ittas egyén.
- Te macska fajzat! Ezsútal Biztsos hogy én nye... A mondatot egy hangos böfögéssel szakítja meg az illető és rá tehénkedik az asztalra. - ... nyerek! Tedd flel mindeen vagyonod!
Beszédén erősen hallatszik, hogy már nem kell többet innia, és valószínűleg emlékezni sem nagyon fog sok mindenre a következő jó néhány órából ha kiszellőzik a fele. Nem is nagyon akarnék vele foglalkozni ha nem mászna ennyire az arcomba. De a felém irányított böfögés és a vele járó nyálcseppeknek hála akaratlanul is megvillantom hatalmas fogaimat, majd letörlöm pofámról a nem kívánt nedvességet. Már épp elküldeném az asztalomról amikor egy a sajátomnál jelentősen súlyosabb erszényt csap az asztalhoz.
- Ahogy akarod...
Hát igen. A pénz az mindig egy elég jó motiváló eszköz hogy olyannal is foglalkozzon az oawa amivel nem lenne éppen hangulata. Részeg emberfajzatunknak több sem kellett és már le is ült velem szemben a székre nagy nehezen. Közben pedig csak egyszer tévesztette el majdnem az ülőalkalmatosságot. Miután sikeresen helyet foglalt már fel is könyökölt az asztalra, és tartotta kezét, hogy neki kezdhessünk. Gondolkoztam rajta, hogy ezt gyorsan lerendezzem de ha most ennyi pénzt tudott felajánlani, lehet máskor is megkockáztatná, így kényelmesre vettem a figurámat, és megmarkolva kézfejét, hagytam, hogy elkezdjen erőlködni, kicsit játszva vele, olykor engedve rajta, olykor az ő kezét az asztal felé nyomva. Kis "viadalunkat" viszont pár páncélozott egyén zavarta meg rövidesen.
- Oawa! Most velünk jössz!
A hirtelen történő felszólítás annyira meglepett, hogy majdnem hagytam nyerni a szerencsétlent velem szemben, de még időben vissza fogtam.
- Mi van? Miért kellene veletek mennem? Azt ne mondjátok, hogy már szkanderozni is tilos.
Fordulok a katona felé aki az imént megszólított.
- Nem. De te vagy Stylet nem igaz? Át kell adnunk egy levelet, de feltételezem egy magadfajta úgy sem tudná elolvasni.
Szavai hallatán még jobban meglepődök. Főleg amiért még a nevemet is tudja. Ez általában vagy rosszat jelent, vagy munkát. Ám feltételezése már inkább sértő számomra, így mégis csak rövidre zárom az ittas alakkal való játszadozást, és gyorsan, a kelleténél kicsit erősebben is az asztalhoz csapom a kezét minek hála a fickó leborul a székről, az asztal pedig ketté szakad. Vissza sandítok a földre csapódó egyénre, de sok figyelmet nem szentelek tovább neki. Egyszerűen felmarkolom az erszényét az asztal romjai közül, majd felkelek és a katona fölé magasodok.
- Na ide figyelj te szőrtelen lapos fülű emberfajzat. Azért mert nem a te fajtádból származok, még ne nézz olyan tanulatlannak, mint ezek a talaj túró népek!
Intek balommal a még mindig földön fetrengő egyén felé. Szemmel láthatólag a katonák nem nagyon zavartatják miatta magukat. Ellenben amiatt a két hátul álló előrántotta kardját, ahogy feltételezhetőleg vezetőjük elé álltam vicsorogva.
- Tegyétek azokat el!
Kiált rájuk az aki eddig is beszélt.
- Akkor itt van. Olvasd csak el ha tudod.
Nyújtja át a borítékot a katona, kicsit gúnyosan. Miután kikapom a kezéből, elkezdem átfutni a szöveget rajta. Valójában tény, hogy az emberi írás nem éppen az erősségem, de a lényeget azért így is sikerül kibogarásznom belőle. Egy bizonyos Ethugan küldette el a levelet, és fizetséget ajánl valami bizottság elkíséréséjért cserébe. Pont valami ilyesmi kell most nekem. Egy munka ami talán még jól is fizet.
- Szóval találkoznom kéne valami Ethugannal...
Míg az előttem állón nem. A másik két katonán látszik a döbbenet ahogy ezt kimondom.
- Legyen.
Nem várok tovább a reakciójukra egyszerűen félbe hajtom a levelet, és elrakom az egyik övtáskámba, majd megkerülve őket elindulok ki az ivóból.
- Óh. Kösz amiért kifizetitek a számlát!
Kiáltok vissza az ajtóból és ott hagyom a katonákat. Ha már megzavartak, és nem tudtam elfogyasztani a még készülő ételemet, akkor legalább ők fizessenek érte. Meg persze az asztalért is amit az imént sikerült összetörnöm.


Sikerült megegyeznem egy paraszt emberrel aki a nagyvárosuk piacára igyekezett portékájával, hogy elvigyen a szekerén, minek hála alig fél napot vett igénybe az út odáig. Talán szerencse, hogy viszonylag közel voltam ide. A paraszt meg örült neki, hogy megjelenésemnek hála kicsit nagyobb biztonságban tudta magát érezni az út folyamán. Pedig ha tudná, hogy ugyan annyit árthatnék én is neki mint egy martalóc banda, lehet inkább ott hagyott volna. A város kapunál viszont már le szálltam a szekérről Részben mert átvizsgálták annak tartalmát, részben pedig mert kénytelen voltam felmutatni a levelet hogy egyáltalán be engedjenek az ott strázsáló őrök. Lehet nem volt túl szimpatikus nekik a pofázmányom, de a levél hamar meg győzte őket, és még útba is igazítottak, hogy merre kellene haladnom. El kell ismernem meglepően meg tudja könnyíteni a dolgokat ha valami magas rangú egyén hívat magához. Miután keresztül vágtam a városon a palotáig, és megdöngettem öklömmel finoman a szolgabejáratot, pár pillanat elteltével ismét vehettem elő a levelet a zsémbes emberkének aki kinyitotta az ajtót. Nem volt valami bőbeszédű elsőre csak intett hogy kövessem. Utána pedig végig vezetett pár kihalt folyosón, időnként engem méregetve ami bevallom egyre jobban zavart, és már ott tartottam, hogy a ruhájánál megragadva fogom kérdőre vonni miatta, de végül pont oda értünk egy szoba bejáratához ahova be küldött. Amikor kinyitotta az ajtót, kicsit le kellett hajolnom, hogy be férjek rajta. Hát igen... Nem éppen az én méreteimre tervezték ezeket, bár a szoba beltere már kényelmesebb volt. Bent már voltak páran rajtam kívül, ám fajomból én voltam az egyetlen, így szó szerint csak lenézni tudtam mindenkire.

Jelena Brichena Whymon


A főtanácsossal a beszélgetés egyszerre volt érdekfeszítő és nyugtalanító. Nem mintha annak menetére akkora befolyása lett volna, hiszen végeredményben csapdában volt és ügyelnie kellett a látszatra, legalább annyira, hogy ne terelődjön rá túlegyértelműen a gyanú. Persze a főtanácsos nem bolond – bizonyára tekintete villogása valamelyest elárulta őt, mibe ártotta magát, noha a bizonyítékokat annyira, amennyire lehetett, már eltakarította. Még egy kis idő, és az esetlegesen fellelhető nyomok is teljesen ki fognak hűlni, gondolatai között azonban mégsem ezek kavarognak, hanem Ethugan főtanácsos tervei. Nem nevezné egy biztonságos küldetésnek azt, amit kitalált, mi több, talán túlságosan is nagy vállalásnak látja ezt, mégiscsak sötételfekkel kíván lepaktálni. A férfi ugyanakkor kellően intelligensnek bizonyult ahhoz, hogy ne kerüljön a kormos nép által átejtésre – vagy legalábbis ne legyen valószínű végkimenetel -, más kérdés, hogy ez sajnos az ő életét nem fogja biztosítani, sőt...
Igazság szerint a rezidencia hiába került az ő nevére, ha a sötételfek meglátogatásával otthagyja a fogát – mert bizony mocskos rabszolgává nem fog válni. Akkor inkább maga ellen fordítja a saját képességeit vagy ha azt elvennék tőle sötét varázslataik egyikével, akkor elvágja a saját torkát. Lehet, a főtanácsosnak ez lenne a célja, hogy ilyen módon tegye el őt láb alól? Nem lenne rossz elképzelés, bár akkor azt megtehette volna azzal a nővel is... Vagy őt is semlegesíteni akarja sötételf területen? Jogos lépés lenne, ha biztosan nem akarja, hogy kiszivárogjon a terve, kérdés, mennyire hosszútávú, mert ha az, akkor pár mozgatható, stabil bábura szüksége lesz a jövőben... Talán nem akar újra és újra olyanokat keresni, akik használhatóak – az talán még problémásabb, mint figyelemmel kísérni néhány maradó személyt.
Kellemetlenné válik a szájíze, ahogyan ezen gondolkodik és vívódik magában, azonban igyekszik félrerakni baljós gondolatait. Sajnos bele kell törődnie, hogy az indokok, a szándékok csak idővel fognak kiderülni és idő az is, mire a főtanácsos megbízik benne annyira, hogy többet osszon meg ennél – jobb esetben később meg már vele tervezzen. Fogalma sincs, Octaviával szövetkezik-e komolyabban a férfi, de ha igen, akkor mindenképp értékesebbnek kell feltűntetnie magát, mint annak a  olyannak, akit megéri maga mellett tartania. Ez persze magával vonja a veszélyt is, hiszen nem szabad olyat tennie – legalábbis amíg ki nem alakul és meg nem erősödik a bizalom -, ami ellene szólhat, és az elkövetkezendő időszakban így is tesz.
Nem veheti biztosra, ki az, akit Ethugan beavatott és ki az, aki információkat adhat le neki, így mindenképp ragaszkodik a hétköznapi teendőkhöz és a mágusok között is csak a szokásos eseményeket végzi el. Hosszú távolléte miatt van mivel felzárkózzon és az elhelyezése kapcsán is felmerülnek problémák, lehetőségek, melyek megoldásán gondolkodnak egy darabig a mágusokat vezető alakokkal és a főmágussal egyaránt – ekkora kihagyás után nem is meglepő, hogy hirtelen visszatérésével nem is tudják azonnal beosztani. Persze ezen idő kitöltésére jó lesz az, amit a főtanácsos kitalált, hiszen addig sem feleslegesen tartózkodik a palota területén, azon tűnődve, vajon visszamenjen-e a saját birtokára. Amit kell, papírokat kitölti, és mikor ideje akad, mágikus képességeit is aktívabban feleleveníti az annak kialakított téren. Ha komoly lesz a küldetés, jobb lenne magabiztosan használni a magasabb szintű varázslatokat is, és szerencséjére annyi év gyakorlat nem veszett kárba; eleinte nagyobb erőfeszítéssel és több izzadással, de hamar visszarázódik a mágikus rendszerbe.
Igyekszik ezen velül nem túlságosan felkelteni senki kíváncsiságát semmivel, kerüli a feltűnést és kirívó viselkedést, és nem is emlegeti fel, hogy a főtanácsossal volt egy beszélgetése. Mélységesen hallgat róla, azonban ha mégis rákérdeznének, akkor csak annyit válaszol, hogy a birtok kapcsán tárgyaltak, ki örökli a területet a férje nyomán.
Így telnek a napok. Néha gyanakvón körbekémlel, mert nem hiszi, hogy a főtanácsos felügyelet nélkül hagyta volna, hiába, hogy kiegyeztek a feladatot illetően. Nem nézi sültbolondnak és nem is tartja annyira naivnak, hogy ne gonoljon erre, így valószínűleg valaki figyeli, kérdés, honnét és kicsoda. Nem okoz ez benne feszélyezettséget, legalábbis látszólag nem adja ennek jelét, belül azonban zakatolnak a gondolatai, egyre több elképzelés születik bizonyos személyekről, ugyanakkor szerencsésen nem válik ez paranoiává. Egyébként sem kell tennie semmi mást, csak amit mindig is csinált: átlagosnak tűnni átlagos szándékokkal, és ebben idáig nem volt hiba.
Aztán elérkezik a nagy nap; éppen egy levelet ír a rezidencia főkomornyikjának, további utasításokkal benne. Férjének köszönhetően az évek alatt kiismerte azokat a feladatokat, amiket ő szokott kiosztani és amik fontosak voltak az önfenntartás során, ő pedig a házvezetéssel foglalkozott idáig, így nagyon egyszerű összeírni a további teendőket. Gyerekeinek ugyanúgy előre megírja, milyen tanárok mikor érkezzenek hozzájuk, hiszen fontos a megfelelő képesítés – és legalább addig is hasznossá teszik magukat, aztán bízik benne, hogy felnőnek az elvárásokhoz, mert most... Inkább bele sem gondol, mielőtt lehetetlen mennyiségű tanulást és gyakorlást ír elő nekik, míg távol tartózkodik.
Már az aláíráshoz ér, mikor kopogtatnak az ajtaján. A székén meg sem fordulva szólítja be az illetőt, befejezve a levelet és összehajtva azt, hogy majd lepecsételésre kerülve elküldhesse azt egy futárral. Persze előtte biztosítékként megmutatja Ethugannak is, nehogy félreértés legyen abból, mit ír és kinek, és amíg szépen összehajtja, hallgatja a fiú ittlétének miértjét.
- Rendben van, indulhatunk is – áll fel az asztala mellől, megigazgatva egy kissé elegáns egyrészes ruháját, továbbra is fekete darabjainak egyikét viselve. A levelet magához véve indul el, követve a küldöncöt, miközben, ha ismerőssel találkozna, egy könnyed biccentéssel üdvözli azt. Némi kanyargás után megérkeznek arra a folyosóra, ami kevésbé népes és annak egy még néptelenebb termébe térnek – fogalma sincs, mire használhatták előtte, de egyértelmű, hogy látott már jobb napokat ez a helyiség.
A szobába belépve a környezettel egyelőre nem foglalkozik, helyette az ide érkezett alakokon tekint végig hidegen, fegyelmezetten és kihúzott tartással lépegetve a szóba túloldala felé, ahol ráláthat az ajtóra. Mondjuk nem lepődne meg, ha valahol itt rejtőzne maga a főtanácsos is, akár egy esetleges függöny mögött, ami a szoba egy részét takarja előlük, akár másképp...
- Üdvözletem – köszönti kimérten a társaságot a szobrok tökéletes, mozdulatlan arcával, jelét sem adva, hogy a szedett-vedett társaság egyelőre nincs túl nagy lenyűgözöttségére. Egyikről sem tudja meghatározni, pontosan mivel foglalkoznak, de a lány és a köpenyes túlságosan fiatalnak látszik ahhoz, hogy értelmesen kihasználhassa az út során a képességeiket, így talán még az izmoktól nem éppen mentes oawa az, akinek pallosa bizonyulhat hasznosnak. Na meg természetesen abban is bízik, hogy annak a Vexnek nem csupán a szája nagy, hanem a képzettsége is kellően magas.
- Feltételezem, mindenki Ethugan főtanácsos meghívására érkezett – áll meg a szoba azon részén, ahol jó rálátása van a díszes társaságra.

//mesélői//

* Elérkezett a nagy nap Ethugan egy titkos szobában várja nem messze, a csapattól, hogy a szolga befusson és jelezze, mindenki megérkezett. Vex pedig vele egy szobában figyeli a főtanácsost amint járkál fel alá. Kissé talán irritálja is ez a járkálás, de nem szól neki, elvégre mégiscsak ő fizeti ezt az egészet, úgyhogy csendben marad. Kicsivel dél után be is fut a szolga jelezve mindenki a megadott szobában van. Amire a főtanácsos elmosolyodik. Hát végre elkezdődött. Gondolja magában, majd int Vexnek, hogy kövesse. És a falhoz lép megnyomva egy bizonyos téglát mely egy titkos ajtót nyit ki. Így a másik szobában levő összegyűltek annyit vehetnek észre, hogy hirtelen kinyílik a fal, majd kilép onnan a főtanácsos. Aki még pont elcsípi Jelena utolsó szavait. * - Igen, mindegyikük az én meghívásomra érkezett grófné, kissé szedett vedett társaságnak tűnhetnek, de tudomásom szerint egész ügyesek. * tekint végig a társaságon. * - Nos Uraim, mivel a társaság női része már tudja a feladatát ideje, hogy önöket is beavassam a feladatukba, ami felettébb egyszerűnek tűnhet első hallásra. Meg kell védeniük a jelenlevő két hölgyet, és elkísérni őket az útjukon a sötételf területekre. * néz végig a társaság férfi tagjain felmérve őket. * - A hölgyek külön küldetést kaptak és megtiltottam a számukra, hogy erről beszéljenek magukkal. Így nem téve ki nagyobb veszélynek önöket a feltétlen szükségesnél, de megígérhetem, ha sikeresen teljesítik a küldetést és élve visszatérnek mindannyian, a jutalmuk kifogásolhatatlan lesz. * jegyzi meg sejtelmesen * - Kapnak tőlem egy parancsot, melyet ha a határon katonákkal találkoznak elég ha megmutatnak nekik és ők tovább fogják engedni önöket. A céljuk az, hogy a hölgyek sikeresen le tudjanak folytatni egy találkozót egy  Ziolyrth nevezetű sötételffel. Majd a tőle kapott információkkal hazajussanak épségben. Mivel se az orkok se a sötételfek területe nem igazán a barátságosságáról híres ezért választottam magukat erre a küldetésre. Sok sikert kívánok maguknak és remélem az út végén ugyanitt találkozhatok mindenkivel. * fejezi be a mondatát, kicsit talán jobban is kiemelve a mindenkivel szót. Majd a grófnőre pillant és egy pillanatra odalép mellé és a fülébe suttogja. * - Ziolyrth-ot Dante bányáitól észak keletre látták utoljára a kémeink és az öböl felé tartott. Addig amíg távol van, pedig gondoskodom, arról, hogy közelebb kerüljön az áhított pozícióhoz, a főmágus túlságosan is gyanakszik, így el kell tüntetnem a sakk tábláról. * majd miután ezt elmondta, biccent egyet a társaság felé, majd amerről jött arra távozik is és Vex pedig ott marad a társasággal. - HA már ilyen szépen összegyűltünk akár be is mutatkozhatnánk egymásnak. Én Vex vagyok, foglalkozásomat tekintve asszaszin. Valamint ha nektek is megfelel akkor átmehetünk utána az istállóba kiválaszthatunk pár lovat az utunkhoz a főtanácsos összekészített némi élelmet is amit levitetett oda, valamint el is indulhatnánk az este folyamán, hogy minél kevesebben tudjanak távozásunkról. * ragadja magához a szót az asszaszin.

Ha gondoljátok, ismerje meg egymást a társaság, és beszéljétek meg amit szeretnétek, ha kell adok egy-egy kismesélőit hozzá, és akármikor is indultok, akkor azt vehetitek észre, hogy az őrök szó nélkül kiengednek titeket a kapun, mintha minden előre le lett volna szervezve és gond nélkül eljuthattok a határig, ahol el kell döntenetek az orkok területén belül merre mentek tovább. A tenger felé és északról kerülitek meg az orkok fővárosát, vagy a tenger és a főváros között mentek valahol félúton ezzel kockáztatva, hogy esetleg jóval több ork portyázó csapatokba futtok.

Csodálatos Leányom:

Flern 18+ szóval figyelem!

PFFFF unalmas egyedül.... miért én lettem mégis az első?!-fakadtam ki kicsit magamban, mire egy valaki belépett a helységbe ahol egyedül várakoztam addig.
-JUHÚÚÚÚ végre valaki és milyen édesnek néz ki!-szóltam rögtön felé, mire elé léptem és a közelébe hajolva kezdtem vizsgálgatni őt.-Hmmmm.... érdekes.... hmmmmpf-néztem őt erősen gondolkodva. Jól látszott rajta, hogy az orra nemrég volt eltörve és az is, hogy valószínüleg nem úri ficsúr... -Hogy hívnak édes? Én Flern vagyok!-álltam végül hátrébb, mosolyogva rá hátratett kezekkel. Persze nem nagyon volt időm azon filózni, hogy mi van vele, miért lehet itt, mert benyitott egy nagy.... izé...
-JÉÉÉÉ te meg miféle szerzet vagy? Úgy nézel ki mint egy nagy házicica! Tök cuki...-néztem rá, aztán meg jött egy banya kinézetű banya is.
És ÚRISTEN ő még köszönt is!
-Halihó! Mizujs?-kérdeztem tőle integetve neki. Lehet ő lesz a legjobbfej mindközül? -Aha Etugán vagy ki hívott ide... nem tudom régen mondták már nevét...-tettem az államra a kezemet gondolkodóan, mire belépett egy falon át egy férfi is... Ő lenne az az Etugán? A főtanácsolós?
Aztán meg elkezdett magyarázni a srácoknak, hogy én meg már tudom mi a dolgom... Tudom? MI?!
-HÉHÉ-tettem fel a kezem ugrálva.-Moncsak én tudom mi a dolgom?-kérdeztem tőle bizonytalanul, modortalanul a szavába vágva, miután a hölgyek külön parancsára tér rá. -Nem tudok semmi extráról, vagy én csak azért vagyok itten, hogy mindenkit szórakoztassak?-nyaltam körbe a számat, amolyan megszokásból. -Mondjuk lehet van benne valami, mert aztán nem hiszem a nagy cicus itten nagyon humorherold lenne.-mutatok rá lazán a macskafélére. -Najó hagylak mesélni, aztán meg aztán majd elmeséled nekem is a szuper titkos csajbulit oké?!-néztem rá vigyorogva, aztán hagytam, hogy hadd meséljen tovább.
Pár perc múlva meg mintha itt sem lett volna el is ment, hátrahagyva egy csajszit maga után.
-Szia Vex én Flern vagyok! PACSI!-ugrottam oda tartva a kezemet. -És mi az a assszasszinsz? Az valami fura dolog?-nézek rá kiváncsian. -Jaj egyébként foglalkozásom nincs, de láttam a Kicsi Türköt átúszni a tavat! Akkor nem voltak ám ottan sokan! Mondom én nektek!-néztem rájuk, aztán a cicusra néztem. -NADE komolyan a nagy macskusz ő mi? ÉS MIÉRT ILYEN CUKI A BUNDÁJA?!-álltam be a banya mellé nézve rá, hogy tőle kérdezem, főleg mert ő idős, lehet tudja... Izé szóval... lehet.

Flint

A szobában, ahová a karót nyelt fickó bevezetett már volt egy vékony kölyök, aki majdnem a képembe mászott, amikor meglátott. A hangjából és közelebbről látva, már láttam, hogy nem fiú, hanem egy lány, de nagyon furán viselkedett, így kissé el is toltam magamtól, hogy tartsa már meg a két lépés távolságot, mielőtt orrba verem, lány ide vagy oda.
- Nem vagyok édes! – horkantam fel. – Kicsit vegyél vissza hé……, nem loptunk együtt libát……Flern! Egyébként meg honnan szalajtottak, ne mondja valaki, hogy egy gyerek is a csapat része lesz. – forgattam meg a szemem. – Flint vagyok, ha már érdekel. – sóhajtottam és valami ülő alkalmatosság után néztem.
Ha volt, akkor levetettem magam és csak onnan néztem, ahogy egy méretes oawa macska befűzte magát az amúgy nem kicsi ajtón.
A kölyöklány azonnal elfeledkezett rólam – hála a szellemeknek! – és az oawára vetette magát, mint rám az előbb. Kíváncsian vártam, hogy mikor kenődik a falra. Hiába, mindenki a saját kárán tanul!
De megint jött valaki, méghozzá egy hideg tekintetű, merevderekú nőszemély. Nem volt túl szimpatikus, de hát egy uraság sem az, nem igaz?
- Ja! A főtanácsos volt oly kedves, meghívni, mint látja. – intettem a képem felé, hiszen azt neki köszönhettem. – Eléggé visszautasíthatatlannak tűnt a dolog. – morogtam.
Mintha csak megidéztük volna, megjelent egy kicsípett ruház fickó, akinek persze már láttam a képit, de nem is titkolta, hogy ő a „megbízó”. A szedett-vedett társaság azért kicsit rosszul esett.
- Kösz szépen. – dünnyögtem az orrom alatt….a fájó orrom alatt, de nem akartam felhívni magamra a figyelmet.
Volt vele egy zsoldos nő és veszélyesnek látszott.
Jobb, ha végighallgatom, amit akar, aztán legfeljebb valamikor megpattanok és egy darabig kerülöm a fővárost és környékét………
~ A morcos nőt kell kísérni. ~ ez még elmegy. ~ a sötét elfekhez? ~
Na itt már biztos vagyok benne, hogy valakinek elment az esze.
- Csak az a baj, hogy a halottak ritkán tudják elkölteni a „kifogásolhatatlan” jutalmat. – jegyeztem meg halkan, mert soha nem tudom befogni a szám, bár ilyen meghökkentő feladat hallatán, senki nem csodálkozhat ezen.
A furcsa lány ismét hozza a formáját, bár el is hiszem neki, hogy nem ő volt az, akit biztosan beavattak a tervbe, de szerintem nem is nézték nő számba.
Bár a további szavaiból azt vettem ki, hogy valamiféle lebeszélt találkozó lehet a dologban, de a selfek, azok selfek és én biztos, hogy egy lyukas érmét sem tennék a szavukra.
Lehet, hogy elkapják a nemes némbert és váltságdíjat kérnek érte, mi meg mehetünk a pörköltbe.
Azért én csak felteszem a végén a kezem, mielőtt még elhúzná a belét, nagyszerű tanácsosunk a nőjével való sutyorgás után.
- Már elnézést uram, de én….hogy is mondjam…..nem vagyok kimondottan kardforgató……Én minek kellek?
~ Talán lopjam ki annak a Ziolyrth nevű alaknak a szemét a helyéről, hogy ne lásson meg minket, vagy mi? ~ persze ezt már csak magamban tettem hozzá, hiszen nem voltam képben, tudják-e, hogy mi vagyok.
Mármint a többiek, hiszen a főtanácsos tisztában volt vele, ha az őrök kézbesítették a levelét.
Talán kapok rá választ, talán nem, de a zsoldosnő lecövekel előttünk, nem tart az urával.
~ Nagyszerű, egy bérgyilok! ~ húzom el a szám a bemutatkozása után, amit nem véletlenül oszt meg velünk.
Mondjuk az ő szerepét még csak meg is tudom érteni. De az enyémet? Meg azét a Flern gyerekét? Ő mi a fenét tudhat?
Ha tippelnem kell, a csaj tiszta zakkant, amit azonnal be is bizonyít, de persze senki nem kérdezett.
Kíváncsi leszek az oawa milyen idegrendszerrel rendelkezik, de kizárt, hogy ha Flern így folytatja megéri a második falut.
- Legalább kényelmes utunk legyen, mielőtt kibeleznek minket. – mondom teljesen optimistán. – Flint vagyok, ahogy már említettem a kölyöknek.
A határig még el is mehetek velük, legalább jó messze kerülök a főtanácsos gondoskodó kezétől, de a selfek…….brrr……..a hátam közepére sem kellenek.

Szóval megtartom magamnak a jó kis tervemet és mindent elpakolok, amit adnak – meg azt is amit nem, - és szépen beállok a különös kis menetbe és ha engem kérdez valaki én inkább a hosszabb utat preferálom, mint valami ork portyázó bandát, akiknek mutogathatjuk a főtanácsos levelét, legfeljebb azzal gyújtanak majd alánk.

A helységbe belépve rajtam kívül két emberfajzat tartózkodott még csak. Az egyik valami kölyök lehet a viselkedése alapján, abból kiindulva legalábbis, ahogy le reagálta megérkezésemet. A másik ahogy végig mértem az alapján szintúgy valami fiatalabb egyed lehet, de talán kicsivel korosabb már.
~Házi cica? Cuki? Ez a lapos fülű vagy nem százas, vagy csak megakar halni még idebent...~
Suhannak át a gondolatok agyamon eme szavak hallatán, és már önkénytelenül is félre biccentettem fejemet, hogy kiroppantsam vele a nyakamat, illetve mozgattam át a vállaimat, mint amikor bunyóra készülök. Viszont mielőtt bármit tettem volna még időben eszembe jutott, hogy jelenleg valami jól fizető munka miatt hívtak ide, nem azért, hogy kölyköket tegyek el láb alól. Vagy lehet ez lenne pont a munka?
- Te kerek fülű csuklyás... Mutatok rá a másik eddig még kevésbé irritáló emberre. - ...fogd vissza a nőstényedet, mielőtt még baja esne.
Vetem még oda neki. Fogalmam sincs, hogy milyen kapcsolatban állhatnak, de oawa szemmel számomra vagy egy alomból származhatnak, vagy még az előtt állnak, hogy saját almot alapítsanak. Minden esetre alig tettem meg közben két lépést az ajtótól a szoba közepe felé, amikor az ismét kitárult, és valami csicsás ruhás az eddigi kettőnél jóval korosabb egyed lépett be rajta. Fagyos tekintetű üdvözlését egy a teljes testfelületemet borító szőrzetnek köszönhetően nemlétező szemöldököm felvonásával viszonozom csak. Amikor viszont meghívónk felől érdeklődik mindenki helyeslő választ ad rá. Vagyis akkor ez valami csapat munkás feladat lenne.
- Valami olyasmi volt a neve. A pénz része jobban érdekelt, szóval nem jegyeztem meg.
Válaszolok én is a nőnek, mielőtt még megjelenne a főtanácsos egy titkos ajtón keresztül, még egy nősténnyel. Kezd kicsit furcsa lenni a számomra a dolog, hogy rajtam kívül mindenki aki jelen van az emberi fajhoz tartozik. Így eléggé kitűnök ebből a szedett-vedett társaságból is ahogy megfogalmazta az imént magát. Egy gyors összefoglaló keretében viszont legalább most megtudhattam végre a munka mibenlétét, egyszerűen védő kíséretet kell biztosítani majd. Végül is ezzel még nem is lenne olyan nagy bajom, de a másik két egyén nem éppen úgy tűnik mintha meg tudná védeni saját magát. Ne, hogy még másokat is. Persze közben a bolha egyed még neki is elkezdte mondani a magét, mondjuk a felém irányított szavait magam sem tudom eldönteni, hogy jelene esetben sértésnek vegyem-e vagy sem. Azonban ha szórakoztatni akarna az út alatt, akkor bizony az neki jobban fájna, mint nekem valószínűleg. Erősen kétlem, hogy hasonlóan vélekedünk a szórakozásról.
A főtanácsos monológját befejezve egyszerűen távozott a helységből ugyan arra amerről jött, a vele érkező nőstényt viszont ott hagyta, aki közvetlenül utána kezdett el beszélni. Test felépítésre ő már nem tűnik annyira törékenynek mint a többi jelenlévő, és szavaiból ki indulva pedig még ért is a harchoz. Ennyi pedig már bőven elég volt, hogy kicsit jobban felkeltse az érdeklődésemet, ami főként abban nyilvánult meg, hogy közelebb lépve jobban elkezdtem szemügyre venni, illetve nem is igazán csak szemügyre, mivel közben végig is szimatoltam rajta lényegében. Persze tartva némi távolságot, de már bőven a magánszférájába tolakodva közben.
- Stylet. Neked pedig vér szagod van... nem friss, de érződik. Te szimpatikus vagy. Ja, és inkább zsoldosnak mondhatnám magam.
A bemutatkozást nem túloztam el, és még sajátos megjegyzéseimet közé iktattam, mielőtt távolabb léptem volna tőle.
- Szóval őrizet, és valószínűleg még orkokat, meg szén bőrűeket is lesz lehetőség feldarabolni. Eddig tetszik. Én a középútra szavazok.
Térek vissza a munkára, és teszem le gyorsan a saját voksomat az útvonal választás ügyével kapcsolatban. Az, hogy mikor indulunk, nekem annyira nem lényeges. Részemről már most is neki vághatunk akár. A Flint nevezetű ember megjegyzésére már ügyet sem vetek a kényelmes utazás, meg kibelezéssel kapcsolatban. Ellenben a Flern nevezetű nőstény bolha eddig elég tehetségesen kezdett el táncolni az amúgy sem teljesen kiszámítható idegeimen.
- Én egy Oawa vagyok! És ha még egyszer cukinak mersz nevezni a karmaimat nézheted meg alaposabban ahogy felhasítják a bőrödet!
Förmedek rá a lányra függetlenül attól, hogy nem hozzám intézte a velem kapcsolatos kérdéseit.

Jelena Brichena Whymon

A szoba ugyan használaton kívül van már egy ideje, ennek ellenére kellően takaríthatják, ugyanis nem vél felfedezni gusztustalan mértékben port vagy pókhálókat a helyiség sarkaiban. Bútorból se lát sokat, csak néhány széket, egy rozogább asztalt és pár öreg szekrényt talál, az ablakoknál félrehúzott függönyöket; feltételezhetően, ami jó és szép darab volt, az elvitelre került máshova. A többi teremhez képest ez így meglehetősen üresnek látszik, de mielőtt ténylegesen leülepedhetne mindez, a szobában tartózkodókat is felméri, noha válaszaikból igazán megérdemelné szinte mindegyik, hogy levegőnek nézze őket. Hallomást egyikük sem tanult meg köszönni, csak a lány – még ha a modorán finomítani kéne, hogy ténylegesen elfogadható legyen. Az elvárásai az első benyomásnak köszönhetően még kisebbé válnak az összeverődött csapat irányába, aminek következtében még kevésbé van elragadtatva, hiszen még egy egyszerű zsoldos is képes válaszköszönni...
Fogalma sincs, mi jár a főtanácsos fejében, de ez alapján megkockáztatja, hogy ennek a csapatnak kiadta a halálítéletet, hacsak a két kölyköt nem sötételf rabszolgának szánja. Az oawa még kellhet visszajövetelkor, mert bár az udvariassági formákról vélhetően hírből nem hallott és köszönés helyett inkább csak grimaszolni látszik, talán fegyvert forgatni még tud, ha már a hátán van egy. Az se rossz, hogy a saját felbérlőjének a nevét sem tudja, legalább addig, míg a pénzéhez nem jut... A lánytól meg nem várta el, hogy tudja, nem kifejezetten árasztja magából az értelmet.
A grimaszt sikeresen visszatartja, amit a jelenlévők hozzáállása és látványos kulturálatlansága kivált belőle, az ezzel szemben elégedetlenséget kevésbé nyomja vissza, de ez utóbbi egyébként is mindig uralja vonásait. Sokat így nem változik a kifejezése.
- Az orrodat elnézve valóban meggyőző lehetett – ért egyet a köpenyessel, de sem részvét, sem gúny nincs a hangjában, csak a hűvös közöny. Helyét eközben éppen csak elfoglalja, mikor derült égből villámcsapásként érkezik meg Ethugan, előszeretettel élve azon járatokkal, melyek a palota lakóinak legnagyobb része számára rejtettek. Nem kifejezetten találja túl jó ötletnek, hogy ezt ilyen látványosan kihasználja, mégiscsak titkos járatokról van szó, nem olyanokról, amikről ilyen sehonnaniaknak tudnia kéne... Hangot ugyanakkor nem ad nehezményezésének és ellenérzéseinek, mivel nem most van itt az ideje annak, hogy ennek kapcsán vitatkozzon. Később viszont minden bizonnyal felemlegeti, elvégre nem azért készültek ezek a járatok, hogy parádés belépőt biztosítsanak, hanem baj esetén a menekülésre szolgálnak.
- Ebben az esetben bízom abban, hogy amire szakosodtak, azt tényleg jól alkalmazzák – emeli meg egy kissé az állát enyhe méltatlankodása jeleként, elvégre megvannak a maga aggályai, hogy két gyerek miben tudna hozzájárulni mindehhez. Főleg így, meghallva, hogy a férfi mivel készült nekik beszámolóként... Tény, badarság lenne titkolni, hogy hova készülnek és a veszélyek alábecsülése sem egy jó megközelítés, de az az egyik legrosszabb koncepció, ha ilyen nyíltan kijelenti, titkok húzódnak meg az ügy mögött. Ő a helyében biztosan csak hazudott volna, elvégre nem avatták be az egybegyűlt kísérőket a részletekbe, innentől bármi értelmes hihető lett volna, még az is, hogy találtak egy sötételf informátort, vagy elkaptak valakit, akit nem ártana kiszabadítani, mert fontos információkat hordoz magával - akármit. Még ennek a titkos feladatnak a megemlítésének kihagyása is teljesen megfelelt volna, ami monológjának későbbi részeinek meghallásával a fejében legjobb döntéssé válik, melyet a főtanácsos nem tett meg.
Végignézve a társaságon nem úgy tűnik, hogy bárkinek akkora gondja lenne mindezzel, ami még a szerencsésebbik eset. Két kölyöktől és egy nem éppen intelligensnek ható oawától mondjuk nem kellett volna sok hőbörgést várnia ilyenek miatt, így ezúttal jól is kijöhetnek mindebből. Ha azonban eszesebb lenne valaki, jó esélyek lennének arra, hogy elkezdjen puhatolózni vagy aktívabban kutakodni, ami külön bosszúságot okozna az úton neki, későbbiek során pedig magának a főtanácsosnak egyaránt. Ez is két dologra engedi őt következtetni: a férfi vagy túlságosan elbízza magát, ami megalapozza a bukását, vagy arra megy ki a játék, hogy a sötételf területen maradnak mindannyian – vagy Vexet leszámítva mindenki, mivel láthatóan a nőt már régebb óta maga mellett tudja. Valószínűleg nem most akarja őt elveszíteni.
A fiatal lány igencsak heves és hangos reagálásba kezd, elvégre a főtanácsos rossz megnevezést használt rá. Ezt elkönyveli elsősorban a férfi érdektelenségének, ami egy újabb negatív jel – ha nem is ismeri őket személyesen, valószínűleg van némi információja róluk, ha már idehívta őket, és bár lehet, nem a nemek határozzák meg a döntésében, de ilyet talán illene tudni. Egyébként is aggódott a csapatfelállás miatt, azonban most, ennek tudatában megkérdőjelezi a megbízónak az összeszedettségét egyaránt, ugyanis egyre inkább kezdi úgy érezni, hogy a helyszínválasztás sem volt a lehető legjobb.
Ha a férfi méltatja őt válasszal, akkor azt a háttérben türelmesen és csendesen megvárja, és mintha hallott volna az imént valamit a fiú felől is, de a szavai a motyogása miatt teljesen összemosódnak. Nem tulajdonít neki túl nagy jelentőséget, hiszen ő sem a fia, sem a tanítványa – ha méltatlankodik, akkor tegye, csak ne jelentsen hátrányt az út során.
Mikor a főtanácsos közelebb lép hozzá, meg sem rezdül – csupán tekintetét fordítja felé, amint elkezd beszélni hozzá csendesen. A hírek nem kifejezetten biztatóak, hiszen amennyire ismerni lehet a sötételf vidéket, a határtól a lehető legtávolabbra indult a keresett személy. Jó eséllyel az egészet majd meg kell kerülniük és a tenger mentén haladniuk, ha nem akarnak túlságosan a sűrűjében lenni, a sötételfek pedig talán a hegyek melletti tengerparti sziklás területeket nem kifejezetten ellenőrzik. Úgy még talán lehet is esélyük, de a belsőbb területeken való haladás garantált lebukást jelent. Kifejezetten hosszú út elé néznek és mindenképp alaposan be kell osztaniuk az idejüket, az útból pedig néhány napot biztosan az élelem pótlásával kell tölteniük. Na meg előreláthatólag vinnyogásra is készülhet, hiszen a gyerekek nem arról híresek, hogy sokat akarnának menetelni és az éhezést is jól bírnák...
- Magam is mindent, ami módomban áll, megteszek az út során – felel csendesen, megemelve a levelet, amivel a jötte előtt foglalkozott és írt alá. – Ezt pedig kérem, adja az egyik futárnak a lepecsételést követően, hogy vigye el a Whymon rezidenciára vagy küldesse vissza hozzám, ha még itt tartózkodnék. Napi beosztásokat tartalmaz mind az ottani szolgálók részére, mind a gyerekeim oktatása kapcsán, de jobbnak láttam megosztani önnel, nehogy félreértéseket szüljön – ereszt el egy halvány mosolyt, átnyújtva neki a precízen, pontosan összehajtott papírt, amin ékes írással szerepelnek részletesen a rezidencia vezetésével kapcsolatos utasítások.
Tekintetét a fiúra vezeti, mikor érdeklődését kifejezi, figyelme pedig hamarosan a tanácsosra terelődik, hiszen ha nem ért a fegyverforgatáshoz, akkor valóban: minek van itt? Egyáltalán mihez ért? Ha a felszereléseik hordozására lenne iderendelve, akkor ahhoz enyhén szólva erősebb testalkatra lenne szüksége, netalán felderítői szerepet szánna neki a feladatuk kiosztója? Az elvárás egy kissé növekszik benne, de szája továbbra is zárva; egy méltatlan hang vagy sóhajtás nem érkezik felőle, még mindig csak áll ott mereven. Ezen szoborszerű szerepét még Vex kezdeményezése sem töri meg, a nevét eláruló lányt is csupán szigorú fürkészéssel jutalmazza a túlságosan is lelkes, szinte már együgyű viselkedése miatt. A Kicsi Türk említésére legszívesebben felvonná a szemöldökét, de két gyerek után már nehéz kiváltani nála ezt ilyen nevetséges viselkedéssel – inkább csak egy mélyet lélegzik, egyre kellemetlenebb szájízzel annak tudatában, hogy egyelőre hasznavehetetlennek látszó társaságot kapott a keze alá. Hát ha még bolond zsoldosokról lett volna szó, akik legalább a kardforgatáshoz biztosan értenek...
Erről a Flintről se tudja meghatározni, mennyire kéne komolyan vegye a mondandóját, ugyanis humorosnak nem nevezné, ahhoz túl nyers, viszont az optimista hangzása sem kifejezetten indokolt. Aztán ez a macska is... Szinte ő érzi magát kellemetlenül, nem is... Inkább undort vált ki belőle már a látványa annak, milyen közel lép a bérgyilkoshoz, aki előszeretettel villogtatja egyébként titokban tartandó szakmáját. Mint valami háziállat, aki szaglászással ismerkedik, olyan ez az oawa, és már gondolkodik azon, hogy inkább szó nélkül távozik, mert ha tovább állatiasodik ez az alak...  Nem kívánja látni, ráadásul mintha csak ahhoz a nőhöz beszélne végig, a többiek pedig látványosan nem érdeklik őt, hiába a leendő csapattársai. Nem mondaná, hogy idegesítené, de hosszútávon ez sem lesz jövedelmező, gondolatainak menetét azonban rögtön megállítja a vér szagának említése.
Arra volt a legkevésbé kíváncsi, hogy mit érez ezen a Vexen. Így most jóformán leszűkítette két opcióra, mit vélt felfedezni: valakit meggyilkolt a közelmúltban, vagy nőügyet szagolt ki, amitől még inkább elfintorodna. Még jó, hogy sikeresen visszatalál a tényleges feladatának körülményeire, viszont ebben is csak addig jut, mint egy ork: hol lehet harcolni. Ezen mentalitása ugyancsak tükröződik, mikor a lány kérdésére ilyen nyersen és agresszívan reagál.
- Flern, az úton szívesen mesélek neked erről az alapvetően nem barbár népről, ugyanakkor ezért cserébe megkérnélek rá, hogy inkább hívd a nevén, ha már van neki egy. Stlyetet pedig arra kérném, hogy fogja vissza magát, mert az út során nem fogom tűrni a belviszályokat, ugyanis ha jól vontam le a következtetést, nagyon jól jönne a munkával járó bér – jelenti ki mindezt változatlan tényszerű közönnyel, mellőzve az ellenséges vagy fenyegető hangvételt. Talán ennyi elég lesz ahhoz, hogy legalább egy minimálisan fegyelmezze magát a továbbiakban, de ha nem, akkor legfeljebb a mágikus képességeihez fordul.
– Útvonalunk a tenger mentén fog vezetni, tekintettel arra, hogy nem a feltűnéskeltés és a harcok feladatunk elsőszámú céljai, és ebből nem nyitok vitát. Lehetőség szerint nem meríteném ki magunkat felesleges küzdelmekkel, melyet az őrjáratozókon túl véletlenszerűen kószáló vadászcsapatokkal rosszabb esetben meg kéne vívjunk – indul el a kijárat felé, de még mielőtt kilépne, visszafordul a társaság felé. – Továbbá Vex, megértem, hogy bérgyilkosi feladatai miatt egyszerűbb az éjszaka leple alatt cselekednie, ugyanakkor vegye figyelembe, hogy jelenleg egy csapatot képezünk hátasokkal. Ha titokban akarunk távozni, figyelembe kell vennünk, hogy éjszaka csak elvétve érkeznek utazók és kereskedők, közöttük pedig nem tudnánk elvegyülni, sőt, hacsak szét nem válunk és mindannyian más-más kapun nem távozunk, nagyon is feltűnőek leszünk – fürkészi a többieket kimérten, árasztva magából a távolságtartás auráját. – Javasolnám így a másnapi indulást, amikor a forgalom a lehető legmagasabb, ugyanis ebben az időben tudomást sem fognak venni rólunk és helyettünk a karavánokat fogják szigorúan ellenőrizni. Találkozóhelyként a Vértestvérek fogadót javaslom, amennyire tudom, elég népszerű a középréteg számára az olcsó söreivel, ám ha semmiképpen sem várhat másnapig, akkor az útvonalunk irányára való tekintettel a keleti kaputól egy fertályórára találkozzunk még az éjszakai őrségváltás előtt – tárja fel az elképzelését ennek kapcsán. – Továbbá, ha még kevésbé akarjuk magunkra vonni a figyelmet, akkor különböző időpontokban távozunk a palotából is. Tekintettel arra, hogy egy oawa és két ilyen öltözködésű fiatal ember igencsak kirívó a palotai körülményekhez mérten, már így is bőven elég feltűnést jelenthettek a palota szolgálói között – fejtegeti másik elképzelését, nem köntörfalazva túlságosan. Ha ennek kapcsán megszületett a döntés, mikor és hogyan kívnája a társaság elhagyni a területet, és nem alakul ki vitás helyzet, a hátasok kiválasztásával folytatja: - Jómagam nem kívánok csatlakozni az istálló felfedezéséhez, lévén, hogy van már egy saját hátasom. A megbeszélt időpontban és a megbeszélt helyszínen találkozunk – biccent egyet, ezzel búcsúzva a társaságtól.

* A beszédem közepén Flern közbeszól, és ekkor jövök rá, hogy a "kismadaram" megint nem volt pontos. Azt hiszem, ez volt az utolsó, hogy pontatlan információkkal látott el. Végül is, egyel több vagy kevesebb ember van a konyhán... Az ég egy adta világon senkinek nem fog feltűnni. Ez egy röpke pillanat alatt röppen végig mint egy gondolat a fejemben, majd mintha, nem gyilkosságra gondoltam volna előbb Flern felé fordulok. * - Bocsáss meg, az informátorom fiúként mesélt rólad, így emiatt a félreértés, de biztosíthatlak róla, nem követ el több ilyen hibát, se ő se én. Viszont ha nem haragszol folytatnám a terv és a feladat felvázolását. * felelem neki, majd visszatérek a feladathoz. Amikor is megint újabb kérdés, vagy inkább kifogás hagyja el, ezúttal egy másik személy száját. Tudtam, hogy nem lesz egy könnyű feladat, útnak indítani ezeket, de kicsit mintha kezdenének az agyamra menni, de mindegy, végighallgatom az ifjút, majd válaszolok neki is. * - Rád nem is emiatt van szükség, egy házból kicsempészni észrevétlenül valamit a legjobban egy tolvaj tud, nos, most ezúttal nem valamit kell ki- és becsempészni, hanem valakiket, pontosabban magatokat. Elvégre ki tudná jobban egy tolvajnál felmérni a terepet, hogy merre mozoghat észrevétlenül. A gyilkosságot, pedig, hagyd a másik négy társadra, elvégre a kishölgy egy sorozat gyilkos hírében áll, még ha a látszat nem is mutatja, az Oawát, pedig kitiltották a falujából. A másik két hölgy pedig egy Asszaszin és egy mágus. Szerintem menni fog nekik ez a rész. * felelem neki a végén eleresztve egy kacsintást felé egy amolyan remélem érted a célzást jelleggel. Majd Jelenához lépek és vele beszélek meg pár részletet, amire a tőle elvérható egyszerűséggel felel csak, majd megkér, hogy juttassak el egy levelet, a birtokára vagy vissza hozzá, ha még itt találom. Amire csak ennyit felelek sejtelmesen: * - Természetesen, elvégre azokat mindenáron el akarjuk kerülni. * majd a levelet átvéve elteszem azt felsőm belső zsebéb, hogy aztán távozzak és a maradék ügyet Vexre és Jennára bízzam. Úgy gondolom ketten elbírkóznak eme feladattal. Ami igaznak is bizonyul, hiszen Vex pár mondata után Jelena át is veszi az irányítást a kis társaság felett és egyértelmű utasításokat / javaslatokat ad nekik. Amire Vex a következőképpen reagál. * - Jó meglátás, és bár tényleg az éjszakai munkához vagyok szokva, be kell vallanom, hogy az ön ötlete jobbnak tűnik, a három társunkat ha szükségük van rá, én el tudom szállásolni és akkor ha mindenkinek megfelel akkor a Vértestvéreknél találkozunk. Viszlát, grófnő a többiek pedig akkor kövessenek az istállókhoz. * fejezi be Vex a mondatát, majd egy meghajlás kíséretében távozik és int a többieknek, hogy kövessék. Miután pár elhagyatott és alig használt folyosón végig mennek, az istállónál kötnek ki, ahol 3 ló vár. - Válasszatok, ki egyet egyet, ha valaki nem tud lovagolni, akkor annak a lovát, majd hozzá kötjük valaki máséhoz amíg bele tanul. * mutat rá a lovakra, majd ha kiválasztották, akkor előhoz az istálló mellől, három nyereg táskát, melyet a lovakra feldob, hogy aztán intsen a társaságnak, hogy kövesség és kivezesse őket az egyik oldal kapun. * - Akkor akinek kell szállás és nem tud szerezni magának az jöjjön velem. A többiekkel pedig akkor holnap találkozunk a Vértestvérek fogadónál.


* Ha valaki igényt tart rá, akkor vele/ük, A háza a palotától messzebb található, kisebb két emelettel rendelkező ház, ahol van 4 szoba melyben lehet aludni, abból háromban van ágy, egyben pedig kanapé. Attól függően hányan érkeznek vele, annyi szobát mutat körbe, majd elmondja mindenkinek, hogy merre találja a konyhát, ahol bár nem túl bő választékból, de tudnak némi élelmet, fogyasztani. Majd utána a mosdó helységet is megmutatja, hogy merre található, hogy aztán elköszönjön a társaságtól és nyugovóra térjen. Másnap korán kel fel ha valaki már ébren van akkor azt egy Jó reggelttel köszönti, majd  reggelizik egyet, aminél, ha a társaság még nem evett, akkor szívesen látja a többieket is. Némi tükörtojást csinál szalonnával. Majd visszavonul és teljes harci felszerelésben láthatják már a többiek újra. Ha mindenki elkészült, akkor pedig olyan 10-11 magasságában ér oda a társasággal.

Ha nem jön vele senki, akkor is ugyan ezt teszi, csak egyedül. *

Csodálatos Leányom:

Flern

Amikor a srác kiakad én elmosolyodom és ha csak nem húzza el előlem magát még jól meg is nyalom, majd még nagyobb mosollyal teszem hozzá neki: -Hehehe, de édes vagy!-törlöm meg a számat egy pár pillanatra rá.
Persze nem hagyom abba a többiek megismerését és bár a cicus úgy tűnik nagyon kemény... nos az is. Nem tetszik a modora. Ha lehetne jól megcsapkodnám és bezárnám egy cicaketrecbe. Csak nem férne bele! EHHHH
-Nincs is hozzá közöm, és mi ez a nőstényezés?! HE?-kérdezem a fesztiváli hangulatot fenntartva, amit a megérkező főtanácsolós tör meg.
-HMPPF-húzom fel a számat, mert hát végül kiderül, hogy én nem fogom megtudni a szuper titokos tervet. EZ szemétség és kizárnak engem a buliból a csajok. Na persze a dolgokat enyhíti amikor az érkező másik csajhoz odamegy a cica és azt mondja vér szagja van. Felnevetek.
Nagyon hangosan felnevetek, mert hát egy nőnél a vérszag egy dolgot jelenthet, ami nem éppen jó, pláne ilyen meló idején.
-BHAHAHAHAHA, azért a női baját nem kellett volna megosztani mindenkivel, BHAHAHAHA!-tartom fent a magam gondolatát, miután remélhetőleg többeknek is le fog esni, hogy mi is lehet a baja. Persze nincs ebben semmi kivetni való, de a cica hülyeségéből sugárzik, hogy nem látott még sok embert. Na persze, ha valami a szaszi akkor lehet, hogy ölt nem rég, de azt ha fürdik eltünteti magáról, még akkor is, ha csak folyóba ugrik. Mert hát akkor ha azt érezné rajta, akkor rajtam is, mert hát fini volt a nasi.... de mindegy. Most mindenki tudja, hogy szegény ingerlékeny lesz BHAHAHA ez jó!
Aztán persze megjön a magyarázat és a fenyegetés a cicától is... Elkomolyodik az arcom a vihogás után egy pillanatra, megjelenve a tekintetemen a gyilkos ábrázata, és egy pillanatra mélyebben és komolyabban szólalok meg. -Oh milyen nagyfiú.-de persze Jelena közbeszól és neki ismét a szokásos mosolygóson felelek: -Okés, benne vagyok és bocsesz Stylet, de na nem láttam még a oawából egyet sem eddig.-ezután pedig sok más hangzik el. Nem nagyon tudom mi és miért, és hogy minek legfőbbképp... Mert hát ezután meg nem is indulunk el az útra, amit még mindig nem tudok miért nem lehet nekem is elmondani, hogy miért is van ez az út és mit kell csinálni. Szóval csak meghúzom a vállamat, a tarkómon összekulcsolom a kezemet és követem Vexet a pacikhoz. Amikor pedig meglátom őket én rögtön felugrok a középső barnára. Megsimogatom a fejét és picit barátkozom is vele, amíg a többiek döntenek. Aztán meg nem kis meglepetésemre Vex hoz valamit a lovakra. Nem nagyon szoktam ilyet használni, de ha megkér rá még le is mászok addig a paciról amíg ráteszi én meg nézem, hogy ez mire lesz jó...
-Ezeket meg minek? Bőrén kell megülni őket nem?-gondolkodom el, de apum is mindig így csinálta anno, meg hát elég sokan, kivéve ha a kocsik elé voltak kötve de az teljesen más eset... Na de mielőtt elvesznék a múltban, elindulok Vex után, amikor említi, hogy szállás. Nekem nincs olyan, még csak egy zugot sem láttam befelé, ahova le tudnék dőlni estére. Szóval én követem őt és amikor meglátom a nagy házát...
-UUUUUUUU milyen nagy! Gyönyörű!-de aztán egy kicsit lelomboz, amit meglátok odabent. A szobák üresek, és most is hajlandó vagyok hangot adni a gondolataimnak: -Hát ha nem is sokminden van idebent, de legalább ágyak vannak nem igaz?-mosolygok rá, azzal a tipikus "jaj de rossz neked, de mégis túlélted valahogy nézéssel". -Jóccakát!-köszönök el tőle, majd a konyhában matatok egy kicsit és ha van egy kis gyümölcs akkor azt eszek lefekvés előtt.
Hamar el is alszom a fárasztó nap után, és reggel már magasan jár a nap, mikor felébredek. A hasamon az egyik kezem, a másik meg bőven lelóg az ágyról, mert hát szépen keresztbefeküdve vagyok éppen fellelhető.
Kimászva a konyhába nagyot nyújtózva csattogok be oda mezítláb, majd ha kapok az ételből akkor a földre ülve fogyasztom el azt, többször is kifejtve milyen finom is volt, majd ha Vex is készen áll, akkor felhúzva a lábbelimet indulhatunk is a Csörgő kígyó fogadóhoz. -Ugye Csörgő kígyó fogadó volt?

FLINT

Hát, ha tippelnem kellett volna, akkor magam is csak ezt a feladatot tudtam volna elképzelni magamnak, de még mindig nem voltam arról meggyőződve, hogy a észrevétlen mesteri be és kijutási képességemet éppen a sötét elfek birodalmában kell kamatoztatnom, egy nem túl megnyerő társasággal, amibe egy ingerlékeny oawa, egy őrült kölyöklány és egy assassins tartozik, akik mind könyörtelen gyilkosok a tájékoztatás szerint, a mágusnőről meg ne is beszéljek, aki néha olyan pillantásokkal méreget minket, mintha valami kutyaszart talált volna a drága cipőjének az orrán.
De hát az emberfia is áll le vitatkozni a miniszter birodalmának közepén, főleg nem ezzel a csapattal körbevéve. Valószínűleg a bérgyilkos nő, az a Vex azzal is meg van bízva, hogy ha nem a gazdája szája íze szerint tesszük a dolgunkat, akkor vágja el a torkunkat.
Flern is elégedettnek látszik, hogy végül helyreállt a nemi hovatartozása és továbbra sem törődve a következményekkel rajongta körbe az oawat. Viselkedése azt sugallta, hogy ő fog elhullani elsőnek közülünk……….tekintet nélkül arra, hogy a grófnő hogyan próbál pórázt rakni a csapatra a fenyegetéseivel.
Miközben a megbízónk és Jelena úrnő, akinek felemelő kísérői lehettünk, magáncsevej folytattak, holmi birtokügyekről, én a zsebembe csúsztattam a kandallópárkányon hányódó kis ezüst szelencét, amit már nem olyan rég kiszúrtam. Elég poros volt szegény, így biztos nem fog hiányozni senkinek.
Aztán a karót nyelt asszonyság kegyeskedett közölni velünk a véleményét, amiben ugyan halványan felfedezhető volt az ellentmondás lehetősége, de ……..nagyon halványan. Inkább volt ez utasítás és parancs, mint ….hmm…..javaslat.
Mikor a két „ilyen öltözködésű fiatalt” felemlegeti, nem kell sokat gondolkoznom, hogy vajon kire céloz és nem is állom meg szó nélkül.
- Álljunk meg egy szóra …..asszonyom…..úrnő….áhh…..mindegy….szóval a meghívó mellé nem járt pénz, így nem várhatja el, hogy bársonyba és selyembe jelenjünk meg, bár semmi baj nincs a ruhámmal, csak három lyuk van rajta és kissé poros. – ütögetem meg a nadrágom és a zekém, amiből kisebb porfelhő emelkedik fel.
Tényleg nem tudom, honnan veszi, hogy mikor még a feladatot sem volt senki hajlandó közölni, akkor még puccba is vágjuk magunkat……
- Minden esetre én hamarább be eltudok vegyülni a kintiekkel, mint egyesek. – tettem még hozzá, mert a palotán kívül inkább ő keltene feltűnést.
De hát én csak egy ostoba „felderítő” vagyok, akit ugye pont ezért hurcolnak magukkal, hogy ezt tudjam……, így persze, hogy az lesz, amit a nagyságos asszony eltervezett, Vex is azonnal behódol az akaratának, ezért csak megvonom a vállam.
Nagyasszony el, mi meg máris sorjázhatunk a bérgyilok után, akinek, azt el kell ismerni, hogy szépen gömbölyödik, ahol kell, így legalább nem unatkozom, amíg eljutunk az istállóig, igaz a kezem sem pihen addig és pár kicsi és értékes tárgy landol feneketlen köpenyem mélyén, mire megérkezünk.
Ha nem is jutok el a fizetésemig, a hasznom már akkor is meg van.
Flern nem habozik és máris felpattan az egyik jószágra, aztán persze nem állja meg, hogy ne hallassa megint a hangját, amire csak megforgatom a szemem. Azt a nyalakodást sosem fogom megbocsátani neki. Csak azért nem vágtam képen, mert épp előtte derült ki, hogy lány.
Én azért nem vagyok biztos lovas, ezért inkább először megvakargatom a fekete orrát, hogy lássam, jóban leszünk-e. Fájdalmas lenne, ha úgy gondolná, nem passzolunk. Meleg szuszogása a tenyerembe azt mutatja, hogy békések a szándékai, így én maradok nála.
- Hogy hívják? – érdeklődöm meg Vex-től és ha megtudom, párszor megveregetem a nyakát és belesuttogom a fülébe, hogy szokja a hangom.
Csábítóan hangzik, hogy Vex-el tartsak, de mikor kiderül, hogy Flern is vele tart, inkább kihagyom.
Láttam egy szimpatikus fogadót, amihez tartozott egy istálló és szénapadlás is, az nekem pont megfelel majd.
Az egyik szép fényes kanálért és villáért, pedig még a hasam is megtömhettem.
Reggel nem sok útmutatás kellett, hogy megtaláljam a Vértestvérek fogadót, mivel pont ott hajtottam álomra a fejem, mint kiderült, így ha a többiek megérkeznek én már a lépcsőn ülve várom őket.

Jelena Brichena Whymon

Alig ér be, már áll a bál, és ezt a vörös lány nem hezitál fokozni egyre hangosabb visszakérdezésével. Már veszi a mély levegőt, hogy ezt kérve-kelletlen túlkiabálva csendre intse őket, szerencsére azonban a szokatlan módon megérkező főtanácsos a belépőjével meg is teszi ugyanezt. Némi bevezetést követően azonban a kölykök nem sajnálnak közbeszólni, amitől el kell nyomnia egy fáradt sóhajtást, hiszen ez garantáltan lassú haladást ígér. Hosszú utazás elé néznek, ha ezekkel kell közreműködnie...
Fogalma sincsen, a férfinak mégis miféle besúgói vannak, de szemlátomást vagy meglehetősen hanyag volt a csapat összeválogatása során, vagy a férfi nem volt hajlandó komolyabban tájékozódni a megjelentek kapcsán. Mondjuk ez utóbbi az első opció során is elképzelhető, mert ha annyira fontos neki ez a küldetés, akkor feltételezhetően nem kölyköket bérel fel a feladatra, akik a korukból fakadóan inkább tűnnek alkalmatlannak, mint használhatónak, nyűgnek az út során, akiket jobb esetben a sötételfek elfogadnak rabszolgának az elengedésükért cserébe. Más kérdés persze, hogy az éjtündék pont nem az egyezkedéseikről híresek, hanem a mindent vagy semmit elvükről, éppen ezért, ha el is fogadnák a vakarcsokat rabszolgának, a menekülőket később ugyanúgy levadásznák, efelől nincs kétsége.
Mutatni ugyan nem mutatja, de az aggályai egyre inkább erősödnek, ahogyan halad a beszélgetés, majdnem fel is hördülve, mikor a főtanácsos a tolvajhoz intézi a szavait. Tény, hogy nem ért ehhez a piszkos és csaló foglalkozáshoz, azonban nehezen tudja az emlegetett példákat összeegyeztetni, főleg terepismeret hiányában. Azt meg ne próbálja senki beetetni vele, hogy ez a vakarcs megjárta a sötételf vidéket és vissza is tért ép elmével...
A saját, egyelőre szorult helyzetét figyelembe véve a levelet semmiképpen sem akarja jelzés nélkül elküldeni; szeretné kizárni a félreértéseket azzal, hogy engedi a tartalmának elolvasását, hiszen az életén túl a pozíció biztosítása is egy elég fontos tényező. Kiszolgáltatottnak pedig egyébként is kiszolgáltatott, a saját szövetségeseivel a kapcsolatot is meg kell erősítenie, így sokat nem változtat helyzetén ennek a levélnek az átadása, amit a főtanácsos el is vesz tőle. Sejtelmes válaszára csak halványan elmosolyodik, és nem mondaná, hogy teljesen nyugodt lenne – érzékeli a burkolt fenyegetést, viszont nem tartja valószínűnek, hogy megtanultatná valakivel a kézírását, hogy leveleket hamisítson a kézjegyével az alján. Időigényes és bonyolult procedúra lenne erre is gondolni, ha maga mellé is állíthatja.
Az alap megbeszélés végeztével a maga részéről már távozna, hogy inkább felkészüljön a hosszú útra, ám meg akar bizonyosodni arról, hogy értelmes körülmények között fog távozni az ide összeverődött csapat. Az ismerkedés ugyan az elején nem tűnt valami biztatónak, néhányan mintha mégis megtalálnák a hangot a másikhoz - legalábbis az oawa és a nő között mintha kialakulna valami értelmes kommunikáció. A bundás viszont meglehetősen kellemetlen megjegyzést tesz, amit ő nem firtatna ezen túl, ám az állítólagos sorozatgyilkosnak más elképzelései vannak ezzel kapcsolatosan. Az ilyen hirtelen nevetős kifakadás sajnálatos módon pedig rajta is hatással van, így a merev ábrázata némileg változik, ahogy egy jókedvű mosoly egy pillanatra utat tör, melyet kezével gyorsan el is takar, némi köhintéssel hessegetve ki gondolatai közül az esetet – jobb esetben ezzel a többiek számára is érzékeltetve a téma mélységes illetlenségét.
Mielőtt a helyzet mégis csúfosabbá válna a kialakuló, békésebb hangulatot követően, megragadja azt a bizonyos gyeplőt; nem szívesen magyarázkodna egy esetleges hulla miatt, ami után a helyi szolgálók takaríthatnának. Bármennyire tűnik pillanatnyilag fenyegetőnek a lány, egy, a jelenlévőhöz hasonlatos oawával szemben aligha adná meg neki a siker halvány esélyét is. A felszólalását követő hirtelen hangulatváltása meg hát... Nem ragadtatja el, mint a mai nap során sok más sem, és bár eddig se tudta hova tenni ezt a kölyköt, most még kevésbé találja a csoportot, ahova sorolhatná. Amíg azonban kezesbárányként viselkedik – és a jelek szerint megfelelő hozzáállással úgy fog -, nem fogja zavartatni magát emiatt.
A különböző nézetek és meglátások érzékelésével a diplomatikus megbeszélést kizárva inkább elkezdi diktálni a teendőket, az útvonalat egyaránt kiköti, ahol feltételezhetően a legkevesebb feltűnéssel tudnak átiszkolni az idegen birodalom területén. Meglehet, hogy most így többször kell a csillagos ég alatt aludnia, mint egész életében idáig, de a társaságot elnézve nem valószínű, hogy emiatt nyafognának – egyedül ő az, aki a kényelemhez szokott, a többiek terepmunkája pedig gyakran igényelheti ezen a kényelmetlen alvóhelyek igénybevételét.
- Én pusztán a feladatunknak jelenleg nem éppen előnyös helyzetre való tekintettel javasoltam a legelőnyösebben záródó eshetőséget, ha már a szervezés ilyen sekélyes átgondolást kapott. Tolvajoktól és kóborlóktól ezen felül nem várom el a harisnyát és palástot – mondja az akadékoskodó fiúnak, noha nem venne mérget arra, hogy ezt a megjegyzését ne venné magára az előzőhöz hasonlóan. A kezdeményezett gyerekes vitába ezen túl nem óhajt bocsátkozni, mikor egyértelmű utalást tesz arra, hogy ő mennyire kilógna a városi nép tengerében, ami elhamarkodott megjegyzés, de hát egy vakarcstól nem várt többet...
- Reggel találkozunk – biccent egyet, azzal elhagyja a termet. A továbbiak holnap kitárgyalásra kerülhetnek egy térkép és reggeli társaságában; a Vértestvérek minden bizonnyal megfelelő helyet fog adni nekik ehhez, ahol rosszalló pillantások hiányában átbeszélhetik a folytatást, noha erős kétségei vannak, hogy a két kölyök bármi hasznossal hozzá fog járulni. Meg nem lesznek olyan fülek sem, akiket érinthet az eset... Azért a palotában ezt enyhén szólva veszélyes kitárgyalni, hiszen ez nem csupán az ő munkáját, de a főtanácsos pozícióját is bizonytalanná teszi.

A nap további részét az előkészületekre szánja, és annak ellenére, hogy még nem költözött be teljesen a palotába, megfelelően készítette elő a dolgait még a rezidenciáján az indulásakor, előrelátón gondolva esetleges utazásokra. Bár a birtok irányítása kissé körülményesebb így, hogy távol tartózkodik és jó eséllyel marad is a palotában a mágusi kötelezettségei miatt, néhány év végigvihetőnek tűnik, míg fia meg nem érik a felelősség átvételére. Mondjuk még így is valószínűbb, hogy neki kell folytatni az ott zajló események vezetését, sőt...
Pakolás közben van lehetősége alaposan átgondolni, mégis mihez fog kezdeni – vagy legalábbis jobb esetben mit kell majd tegyen a sötételfektől való visszatérése esetén. Mire ismét ezen épület falai közt fog járni, addigra minden bizonnyal a papírmunka is elintézésre kerül és folytathatja pályafutását itt néhai kiküldetésekkel vegyítve. A lóhátra szánt táskák eközben telnek meg, valamint leadja igényét az utazás finanszírozására is, a főtanácsos pedig remélhetőleg jóváhagy fejenként egy kis szütyőnyi érmét, ami fedezi a szállást és élelmezést az útra legalább az emberi területen. Orkoknál feltételezhetően majd maguknak kell vadászniuk és megsütniük a fogott vadat nyílt tűzön, ugyanis vendégszeretetre nem számít tőlük, de talán ezzel sem lesz gond. Legrosszabb esetben a mágiáját erre fogja használni, bármilyen alantas is ez egy ilyen adottságnak...
Ha a levelet eközben a főtanácsos visszajuttatja hozzá, akkor azt át is adja egy futárnak, hogy vigye el a Whymon birtokra, ott is keresve a főkomornyikot, aki majd kezeskedik az ottani rendről a leírtak alapján. A gyerekei sem bonthatják majd a rendet, hiszen nekik is szigorú tantervet írt elő, így hacsak nem tör ki valami isteni csoda folytán egy háború, nagy baja nem lesz a területnek.
Másnap reggel korán ébred, hogy még egyszer átnézze a bepakolt felszereléseket és kellékeket, hálóöltözéke helyett pedig az utazásnak megfelelő darabokat ölt magára; egy piszkosfehér női ing szorosan fűzve, rajta olcsóbb bőrből készült fűzős deréköv szorítja rá jobban az anyagot, fakóbarna nadrág és ehhez hasonló árnyalatú bőrcsizma, a derékövhöz hasonlóan szorosan kötve. Derekán egyszerű öv, erről egy tőr lóg, valamint egy kicsi zsákocska pénzzel, ezen kívül még egy fekete, csuklyás köpenyt terít a vállaira. Amint mindezt rendbennek találja, hívat egy szolgálót, hogy segítsen neki az összeszedett felszereléseket levinni az istállóig - remélhetőleg ekkorra már régen nála van az igényelt összeg, de ha mégsem, akkor a saját vagyonához nyúl, hogy az úton a minimális kényelem biztosítva legyen.
Az istállóba érve rögtön odalép egy acélderes hátashoz, amit a most érkező lovászfiúval együtt lecsutakol, és míg a fiú a hosszú útra kikaparja a patáiból a koszt és szennyt, addig ő még végigfut az állaton a kefével, réterítve egy izzasztót. A segédet eközben elküldi, megköszönve a segítségét, és mikor a lovakhoz beosztott is elvégezte a dolgát, ha nem is egyszerűen a nyereg nehézsége miatt, de rádobja azt az állat hátára. A szíjak rászorítását követően a táskákat is felerősíti a megmunkált bőrhöz, a lovásznak is megköszönve a kora reggeli, gyors munkáját, aki ezt követően elindul a többi hátashoz. Az acélderes szájába adja a zabla fémjét, gondosan felhúzva fejére a szerszám többi részét, majd a homlokát megsimogatva a kantárjánál fogva vezeti ki a jószágot, ahol felkapaszkodik a nyeregbe. Kényelmesen elhelyezkedik abban, és könnyű ügetésre ösztökéli az állatot, megtörve a kora reggeli csendet a paták kövön való kopogásával, mely végigvisszhangzik az utcán.
Egyenesen a megbeszélt helyszín felé tart, de még így is legalább egy fertályóra, mire a palotától eljut a Vértestvérek fogadóig. Arra számít, hogy a társaság már itt lesz, viszont egyelőre csak a tolvajt pillantja meg, aki nem meglepő módon ugyanabban a ruhában van, mint amit tegnap is látott rajta.
- Jó reggelt - köszönti a fiút, megállítva a lovat és le is szállva arról. - Egyedül? - érdeklődik, egy pillanatig még a fiatalon tartva a pillantását, majd körbenézve. Egyelőre még nem látja őket, minden bizonnyal készülődnek még. - Amíg megérkeznek, addig reggelizzünk meg - javasolja, szeme sarkából megpillantva egy érdeklődő pillantást, akinek tulajdonosa minden bizonnyal egy helyi beosztott. - Az istállóba, ha kérhetem - fordul felé, a szütyőbe nyúlva nyújtva át neki egy érmét és a kantárszárat egyaránt, a ló elvezetésével még gyorsan kibújtatva az egyik szíjból a tokban lévő térképet, majd viccent egyet a vakarcsnak a fogadó bejárata felé. Ha jön, jön, ha nem, akkor egyedül reggelizik, míg az útvonalat bogarássza a hozott térképen.


//Ha Viri vevő rá és engedélyt is kapunk, akkor egy-két kört szívesen lenyomok vele, az alatt talán Flern és Vex is beszélgetne egy kicsit //

//Felszerelések: az említett tőrön kívül a táskákban pokróc alváshoz, még nagyjából ugyanannyi összeg, amennyi az övén is van (valamint, ha kapott a főtanácsostól, akkor a kért mennyiség is az egyik táskában van), kiskönyv a királyság és ork vidékek elérhető növényvilágáról, meleg ruha és váltóruha, palotából némi szárított élelem elcsomagolva, néhány szem alma a lónak, két tömlőnyi ivóvíz, tokban térkép, gyújtóeszközök.//

//FLINT//

Még az álmot vakarom ki a szememből és egy, a hajamból kiszedett szalmaszálat forgatok a fogaim között azon mélázva, hogy miként csórhatnék magamnak némi harapnivalót, mert összelopdosott kis vagyonomból erre nem akarnék megint áldozni, amikor megpillantom a macskaköves úton kocogó lovast és az álmosság egy pillanat alatt kiröppent a szememből a csodálkozástól.
A tegnapi puccos dáma után az egyszerű, de persze drága anyagokból álló öltözete teljesen más most, már-már el is hiteti az emberrel, hogy el tud viselni egy rövidebb-hosszabb vándorutat, anélkül, hogy a szobalányai után siránkozna.
Az almásderes jó kiállású és nyugodt lónak tűnik, aki elől azért igyekeznek elkotródni az utca korán kelő koldusai, talán megérezvén, hogy a nyeregben ülőtől sem szánalmat, sem a legkisebb érmét sem fognak kapni. Az is lehet, hogy ismerik már.
Erre aztán nekem is eszembe jut, hogy bizony a ruházat, amit viselek nem a legfrissebb, talán már van két hete is, hogy sikerült egy patakban kimosnom……, az itt-ott megvillanó bőrfelület pedig azt jelzi, hogy mostanában egy csinos leányzót sem sikerült rávennem, hogy miattam varrótűt ragadjon.
Tudom, hogy az úrnő jobban szeretné, ha öltözékbe inkább hozzá hasonulnánk, de ez csak akkor fog bekövetkezni, ha pénzt is ad hozzá, egyébként jó lesz ez is, ami van, a hozzám csapódott lakóit is megszoktam már.
Hátam mögött megtámaszkodva néztem fel rá hunyorogva, ahogy megáll előttem, aztán leszáll az alaposan megpakolt lóról.
- ’reggelt! – morogtam kissé kásásan, majd látványosan körülnéztem a következő kérdésre. – Hát ahogy elnézem….ja. – villantottam meg felé egy vigyort. – Talán nem azok a korán kelő fajták…..- rágcsáltam tovább a szalmaszálat nagy átéléssel……egészen addig, amíg fel nem veti a reggeli ötletét.
Na ez már beszéd! Élénken felpattantam, aztán serény bólogatással, még az ajtót is kitártam előtte, hogy mielőbb beérjen, míg az istállófiú elvezette a lovát, a kezében lévő érmét szorongatva.
~ Talán nem is annyira smucig, mint gondoltam. ~ merült fel bennem, de a fogadó konyhája felől érkező illatok minden mást gyorsan kivertek a fejemből.
- Nagyon finom a fogadós úr reggeli kínálata, érdemes minden megkóstólni. – hadarom gyorsan, mag egy szabad asztalhoz kísérem, aztán a nagydarab, már jó kis pocakot eresztő, bajszos kocsmároshoz fordulok, mielőtt bárki más megszólalhatna. – A nemes kisasszony megízlelné a választékot, ami bőséges legyen ám.
Megtanultam már, hogy élelmesnek kell lenni, élni kell pofátlanul a lehetőségekkel, különben éhkoppon marad az ember.

Jelena Brichena Whymon

Az acélderes hátasról leszállva hamar megkapja a választ, noha már az is elég egyértelmű neki, mikor a kölyök ilyen nagy mozdulatokkal néz körbe. Csoda, hogy nem tört bele a nyaka és pattant le a feje, amilyen hevesen csóválta... Mindenesetre ha nincsenek itt a többiek, akkor más lehetőségük nem nagyon akad, minthogy előbb megreggelizzenek, a késlekedők meg, ha nem tették meg idáig, akkor legfeljebb az úton, lóháton fogják elfogyasztani a saját adagjukat. Ő maga szándékosan nem étkezett a palotában, hogy biztosan időben érkezzen meg - és reggeli mellett tárgyalhassák meg az út részleteit -, sok különbség pedig egy normális fogadói kiszolgálás és a királyi szakács kosztja közt meg úgysem lesz; egy ilyen építménynek szinte kötelessége, hogy jó legyen a koszt. A kiadás meg nem nevezhető emiatt valami nagynak... Kinn álldogálni sem kifejezetten akar most, hogy csak a tolvaj szarka van jelen, és bár jól bírja a kínos csendet, ha elkezd pattogni körülötte ez a suhanc unalmában, előbb fogja elrugdostatni valahova.
A reggeli emlegetése a jelek szerint igazán megmozgatja a kölyköt, végignézve rajta meg talán nem is olyan meglepő; már a kinézetén látszik, hogy nem feltétlen jut élelemhez minden egyes nap. Talán meg is van, hogyan lesz képes kezesbáránnyá tenni őt, ha szükség lesz rá, noha intelligensebbnek tűnt annál, minthogy egy egyszerű megvezetés bejöjjön nála. Ettől függetlenül adott a lehetőség, amit tesztelhet, ám egy pillanatra meg is feledkezik erről, mikor a heves bólogatást az udvariasság halvány látszata váltja fel. Az egyik szemöldökét megemeli értetlenségében, mivel pont tőle nem várt volna ilyet, márványszerű ábrázata ezen kívül azonban nem változik.
Mivel a lóval már nem kell foglalkoznia, így az előtte kitárt ajtón belép, biccentve egyet a fiú felé a gesztus megköszönése jeleként, pillantását aztán a fogadóra belső terére vezeti. Asztalok és székek bőven vannak, a pultnál is van hely - úgy tűnik, az egyik legjobb időben érkeztek, ugyanis nincsenek sokan még. Akik vannak, azok is egy-egy asztalnál ülve reggeliznek egy pofa sör vagy kancsó vizezett bor társaságában, halk pusmogással beszélgetve, néha hangosan felröhögve. Csendes reggel elé néznek, így tervezgetni is nyugodtan tud két falat között.
- Azért ne essünk túlzásokba, nem pazarolni jöttem – fordul hátra a vakarcs javaslatát követően. -  Ha nagyon éhes is vagy, egyszerre egyet akarj enni, ha pedig továbbra sincs tele a hasad, rendelünk még – teszi hozzá, amíg újabb meglepetésére, mint valami kis küldönc vagy segéd, átveszi az irányítást, el is foglalva egy asztalt. Természetesen követi őt, hiszen nincs értelme ilyen apróságon fennakadni, így hamarosan már a kinézett hely egy székének támlájára teríti kioldott köpenyét, hogy ne zavarja őt az étkezés során, viszont a kölyök túlbuzgását most kell megállítania. Nem az első nap kéne kienni őt a hozott pénzből...
Egy hangos köhintéssel-torokköszörüléssel vonja magára a figyelmet, közelebb lépve a fiúhoz, de a kocsmárosra nézve.
- Első körben legyen elég két főnek tükörtojás és szalonna, hozzá néhány szem paradicsom és gomba, italnak pedig valami... – ránéz a gyerekre. – Gyümölcslé – fordul vissza a kocsmároshoz. – Részemről mindegy, milyen – biccent egyet a pocakos férfi felé, ezzel egyértelműsítve, a saját rendelésének vége. Ha a fiú valami mást szeretne, akkor van lehetősége most beleszólni, amíg a pulthoz lépve kicsengeti a reggeli árát, előhúzva a szütyőjéből néhány fényes érmét. Akár panaszkodik aztán a kölyök az éhségére, akár nem, felé fordulva a továbbiakkal folytatja:
- Ha éhes maradsz, rendelünk még valamit, lekváros palacsintát vagy valamilyen gyümölcsös kását. Vagy... Valami mást, amit szeretnél – vonja meg a végén a vállát, visszaindulva az asztalukhoz. - De előbb látni akarom, hogy megeszed az első adagot és nem pukkadsz ki tőle - lép vissza a széke mellé, le is ülve rá, miközben a tokjából kihúzza a térképet.

FLINT

Ha megerőltetem magam, tudok én udvarias és jól nevelt lenne, még ha ezt az oldalamat nem túl sűrűn mutogatom, mert az ritkán eredményez teli hasat.
Most azonban szinte érzem a pénz szagát Jelen-an és azt is, hogy nála minden valószínűség szerint ezzel érek célt. Persze azt is tudom, hogy nem mindig sikerül a felszínen tartani ezt az énemet.
Ahogy beléptünk, azonnal a fogadós tudomására igyekeztem adni, hogy nem egy átlagos polgár, vagy kereskedő érkezett, hanem olyan, akinek érdemes a kedvében járni és aki fizetni is fog….nem, mintha nem rít le volna a grófnő minden mozdulatáról, hogy nem a pór nép közé tartozik.
Ezért aztán az első szavait igyekeztem csak jótanácsként, javaslatként elereszteni a fülem mellett, hiszen ez nem pazarlás, csak az erőnlét fenntartásának fontos kérdése…..legalábbis részemről.
Azért engedelmesen bólintottam, hogy lássa, hogy értettem amit mond, de úgy, ahogy én szerettem volna, hiszen én tudtam, hogy egyfélével ne lesz tele a hasam, ismertem az adagokat tegnapról, ezért folytattam a fogadós felé a rendelésemet, amit csak Jelena krákogása szakít félbe.
Aggódva nézek rá, mert nem lenne jó, ha most dobná fel a talpát mielőtt még kifizette volna a reggelimet.
Aztán a képemre a szavaknál is beszédesebbé vannak írva a gondolataim……
~ Egy-egy adag tükörtojás? Nem vagyok én valami csecsemő! Gyümölcslé? Mi a fene az? DE talán csak az erjesztett gyümölcs levére gondol…… ~
- Nem, nem kérek pálinkát, az hamar a fejembe száll, jó lesz nekem az a jóféle vörös, amit este adott. – biggyesztettem le a számat kissé keserűen, míg a grófnő fizet a kocsmárosnak.
Már-már szóra nyitnám a számat, hogy jelezzem az étel hiányosságát, amikor Jelena folytatja és nekem egyre kerekebbek lesznek a szemeim.
- Méltóságos úrhölgy. – nyögtem ki végül. – Egy adag tojástól már totyogós koromban sem laktam jól és meg jkell adni szeretem a gyümölcskását, meg azt a másikat is biztos, de nem lehet inkább két adag tojással indítani? – alkudozom reménykedve. – Tudja növésben vagyok, kell a táplálék és én már két napja csak egy pár salátalevelet ettem.
Jótékonyan elfelejtettem megemlíteni az esti vacsorámat és a szemem a fogadósra villant, hogy neki se jusson eszébe emlegetni, hiszen az alig volt valami…….
Mivel Jelena leült én is ezt tettem, aztán az előhúzott térképre pillantottam.
- És? Kiokkumlálta már a legjobb utat? Persze, ha tudnám pontosan miért megyünk, biztos többet tudnék segíteni….. – néztem rá ravaszkásan.