/Octavia és Federic/


A két mágust a főpapnő küldte a nem rég elesett végvárhoz körülnézni. Már legalább hat hónapja, hogy hírt kaptak Valora Moor és szektájának bukásáról. A közel egy évig húzódó ostrom után ellentmondás hírek áll mindenki rendelkezésére, hogyan is törtek be az orkok a védelem építményei mögé.
De hogy főszerepük volt a győzelemben, az kétségtelen. Napokig lehet ezen a vidéken gyalogolni, hogy élővel egyáltalán ne találkozhassunk. És a hírek alapján egyre több szörnyeteg támadja meg az újra a földet birtokba venni kívánó embereket.
Még nem látszik a város, de még az őt mindig védő mocsár sem, mikor a kietlen pusztában az este közeleg és tűz fényét pillantják meg. Rajtuk múlik, hogy a szekértáborhoz most mennek-e közelebb vagy reggel, a világosban.

Már elég rég nem jártam terepen, mert lekötöttek a tanulmányaim és a napi teendők, ezért is lepődtem meg, amikor hívattak és feladatot kaptam, ráadásul nem is egyedüli megbízást, hanem egy másik mágust is mellém osztottak, egy nőt, aki úgy emlékszem mentorommal, a volt főpappal is volt már követségben egyszer. Akkor tűnt el és hozták halálhírét, de a mágusnő szerencsésen megmenekült.
Feladatunk szerint fel kell derítenünk, hogy mi is a helyzet most a Valora Moor uralta területen, mivel mindenféle ellentmondó hírek keringenek, hogy meghalt, vagy, hogy eltűnt és, hogy mi igaz az orkokkal kapcsolatban, mert úgy hallottuk, szövetkeztek az emberekkel és a tündékkel is.
Utazóruhát öltöttem hát a csuha helyett és felszerelkeztem élelemmel és az utazáshoz szükséges kellékekkel, majd csatlakoztam társnőmhöz és útra keltünk.
Nagyon elszomorító volt, hogy alig találkoztunk élő emberrel, csak elhagyott, kifosztott, felégetett portákkal. Bár már agyarasoknak nyoma sem volt, lassan tért vissza az élet a környékre.
Bár közeledünk Észak Bivaly városához, azért még legalább egy napnyi táborozás állt előttünk és a nap már lement, de mi még nem találtunk megfelelő helyet.
Szemem egyre fáradtabba kutatta a területet, mikor…..
- Nézd….Ott! – mutatok előre, ahol nyilvánvalóan egy tábortűz fénye pislákolt, és amennyire ki lehetett venni szekerek álltak körülötte.
- Csak emberek lehetnek, másokról nem tudok, hogy így védenék a táborukat. Kérhetünk tőlük éjszakai menedéket, mit gondolsz? – kérdezem az útitársamat.

A gondolataimat beárnyékolják Jelena meggyilkolására szőtt terveim. Sajnos, túlságosan is kezdetlegesek. Szerelmem pedig miért ül a babérjain? Annyiszor mondtam már neki, most kell cselekednünk. Mindig türelmes ember volt, én nem.
A kis méltóság tanitatása is jól halad, egyre többet kérdez a szerelemről, persze én csomó jó tanáccsal látom el arról, hogy az önmérséklet a legjobb szerelem, a kis balga pedig hallgat rám. Éppen őt tanítottam, mikor hallottam, hogy küldetésre küldtek. Észak-Bivalyba kell mennem, valami szektát számoltak fel és meg kell nézni, hogy mi újság. A nőről aki vezette azt halottam őrült és királynőnek hívatta magát. Hiába ellenünk nem győzhetett.
Sajnos, kaptam egy útitársat is. Miért nem fogják fel, hogy egyedül is legyőzök mindent és mindenkit, én maga vagyok a tökéletesség. Egy gyorsa bemutatkozás a csukláys idegennek:

- Üdvözlöm bizonyára ismer, Octavia Yar, őfelsége vallási oktatója.

Majd kezem gőgösen az orra alá tolom egy kézcsókért. Aztán intek a szolgáknak, hogy hozzák az útra csomagoltakat. Miközben elindulunk, kedvesen megnyitom a beszélgetést.

- Remélem nem kell megint a pórnép között sokat időznünk. Siessünk amennyire lehet.

Majd, hogy kedvesnek tűnjek magamra erőltetek egy mosoly félét. Kíváncsi vagyok vajon ez a mágus is olyan-e mint az a bolond főpap volt. Ha igen, akkor vigyáznom kell rá ne jöjjön, hogy a mágiát már rég a saját szolgálatomra állítottam és nem érdekelne a vallási tanok.
Miközben tovább haladunk a távolban tűz fénye világít.

- Az emberek is épp elég bonyodalmat tudnak okozni. Legyünk óvatosak. Biztos büdös aljanép.

Majd fintorogva nézek elénk, s várom a folytatást.

/Octavia és Federic/


Hőseink kíváncsian közelednek a táborhoz és közelebbről láthatják, hogy egy népesebb embercsapat békésen vacsorához készülődik. A sátrak és szekerek arra engednek következtetni, hogy nem túlélők, csupán valahonnan valahová mennek.
Ének hallatszik, ahogy a tűznél egy nagy üstben a vacsorát készítik.



Egy húszas éveiben lévő férfi lép eléjük, ahogy egyre több tekintet szegeződik az érkezőkre. És a dalt megszakítva köszönt benneteket. Nyakában egy keresztbe rakott kaszát és sarlót ábrázoló nyaklánc lóg.
-Legyetek üdvözölve! Békés telepesek vagyunk, akik úgy hallották, hogy földet osztanak a jobbágyoknak Észak-Bivalyban. Önökben kit tisztelhetek?

Ó, hogyne ismerném a nagyratörő Octavia-t, mint már említettem mentorom is akkor tűnt el, mikor vele volt, így még jó, hogy felfigyeltem rá, csak hát…….nem egyforma körökben mozogtunk……mondhatnám.
De azért nem annyira, hogy kezet csókoljak neki! Még mit nem! Én is mágus vagyok és nem is akámilyen, így aztán úgy teszek, mintha nem tudnám mit akar és szépen megszorítom a felém nyújtott kacsót.
- Örvendek.
Aztán egész úton a nyavajgását és kényeskedését hallgathatom, hogy a pórnép így, a pórnép úgy, mennyire lenézi az egyszerű embereket és nem is akar lealacsonyodni hozzájuk, az egész küldetést a háta közepére sem kívánja.
Két óra múlva, már meg tudnám fojtani, három után, erőszakkal kell visszafognom magam, hogy ne gyújtsam fel és aztán kipróbálhatnám rajta összes mágia tudásomat. És ezzel a nővel kell kibírnom napokat!
Próbálom kizárni a hangját magamban és közben azon füstölgök, hogy hogyan bízhatják erre a némberre a kis király bármilyen nevelését. Én egy patkány idomítását sem bíznám rá.
- Ezek az emberek tartják el magát és biztosítják, hogy úgy éljen, ahogy él. – mormogom , de csak az orrom alatt, de nem akarok vitát vele, mert megüthetem a bokám.

A látottak alapján nem menekülők, a holmijuk alapján inkább vándoroknak nézném őket, akik nem az életüket féltik, sőt …….
Az ének megmelengeti a szívemet, gyerekkoromat idézi fel.
A fiatalember, aki köszönt minket barátságos, ahogy a ránk szegeződő tekintetek is. Úgy látom igazi vendégbarátságban részesülünk.
- A király küldöttei vagyunk, akik igaz híreket gyűjtenek, hogy tudassák a helyzetet az uralkodónkkal. Üdvözöllek benneteket. – fogok kezet a legénnyel. – Ahogy eddig elnéztem a helyzetet, a vidékre ráfér majd a dolgos kéz, de nem féltek a veszélytől? Állítólag orkok pusztítottak itt.
Az, hogy mágusok vagyunk egyelőre megtartom magamnak, talán hasznos lesz majd, ha nem kürtöljük szét.
Reméltem, hogy Octavia tartja a kékvérű száját, ha vacsorát és kényelmes alvást akar.

A csuhás láthatóan nem viseli jól, ahogyan a szegénysorban élőkről beszélek. Tipikus mágus, biztos ő is egy felkapaszkodott kis mágus, hát igen, nem mindenkinek jár a hírnév és pénz.
A szekértábor nem tűnik veszélyesnek, ám a dal melyet énekelnek, számomra túl közönséges. Megint muszáj ezekkel közösködnünk? Mégis miért engem küldenek az ilyen utakra.

- Úgy vélem felesleges bemutatkoznom, ha jól megnéz biztos felismer.

Majd a kezeimet szorosan magam mellett tartva óvakodok, hogy bármilyen koszos köznép hozzám érjen. Viszolygok a tudattól is, ha elképzelem, mióta nem fürödhetek ezek az emberek.

A csuklyás mondandójának a végét félbeszakítom:

-Bla-bla-blala, a lényeg, hogy nagyon jól jártak velünk. Kár is a szó. Tehát azt hallották földosztás lesz, csodás.

Szánalmas bolond akar csak erre földet venni. De ezek nem is néznek ki többnek ennél. Hagyom had szórakoztassa őket a csuklyás, neki jól megy a saját fajtájával beszélni. Remélem nem kezd el velük énekelni még a végén...

/Octavia és Federic/


Úgy tűnik, jól megértitek egymást. Ez fontos lesz a későbbiekben, hogy jól együtt tudjatok dolgozni.
Ám egyelőre nincs éles szituáció. A kis papunk elrejtette volna az egyik ütőkártyáját a duónak, de talán nincs is szükség rá. Ahogy Octavia először megszólal, mély csend a válasz.
Aztán hátul egy nő megszólal.
-Ez Octavia Yar, a főpapnő helyettese. Láttam már a fővárosban, felismerem.
* Még nagyobb döbbenet, csak most nem rátok néznek, hanem őrá. De a lány még elég fiatal, nem hiszik, hogy hazudna. És végül az ifjú elmosolyodik és ismét ő a szóvivőjük.
-Megtiszteltetés, hogy ilyen magas rangú hölgy társaságát élvezhetjük. Gyertek, legyetek a vendégeink!
* Ezzel a tűzhöz közel int titeket.

A szemem az égre függesztem, majd még meg is forgatom, bár igyekszem úgy tenni mindezt, hogy más ne lássa, de isten látja lelkem, legszívesebben megszorongatnám Octavia kecses nyakát, hogy szálljon már le a földre.
Talán felfoghatná, hogy nincs mögöttünk egy hadsereg, aki megvédi, ha szorul az említett testrésze körül a hurok. Jaaaa és, hogy ezzel a viselkedéssel még csak nem is szerez magának barátokat, akik ne adj isten segítenének majd neki? Hát ez nem merül fel abba az okos fejébe…..
És mákja van, mert tényleg felismeri valaki! A csend azt mutatja……..nem tudom mit mutat, lehet ez jó és lehet épp rossz, amin nem segít, hogy továbbra is ostoba liba módjára viselkedik.
- ELVILEG – nyomom meg a szót, - nem kell tudnia senkinek, hogy úton vagyunk, szóval nem kérünk semmi olyat, ami arra utalna, honnan jöttünk és mi a rangunk. – intek a legénynek, csak azért, hogy jól kiszúrjak a mágusnővel. – Köszönjük a meghívást, egy szerény tál ételt és egy csendes zugot tényleg megköszönnénk, mégis csak biztonságosabb itt, mint a pusztában. – bólintok és nem törődve azzal, hogy Octavia jön vagy marad és mosolyogva letelepedek a barátságos ifjú hölgy mellett a tűznél. – Szép volt az ének, amit az előbb hallottam, ismerősen csengett. – szóltam hozzá.

Nem lepődök meg azon, hogy valaki felismert, ezzel jár a hírnév...A férfi csak örülhet valóban, hogy nekem adhat bármit is. A csuklyás nem örül a fogadtatásnak, ugyan mitől fél?
Bár a férfi ezzel jelzi, nem okos dolog, ha elmondjuk mi járatban vagyunk, ám jómagam nem látom értelmét titkolni, a szekta már le van győzve, csak gondolhatják, hogy a királyság vissza akarja szerezni birtokait. A férfi ügyet sem vetve rám, leül egy hölgy mellé miközben megy fennhangon, hogy ő is biztos meghallja a körülöttem maradt embereknek mondom:

- PERSZE ahogyan látják vannak kevésbé ismert mágusok is. Jószerivel észre sem vettem, hogy velem utazik.

Próbálok meg nevetgélni a pórnéppel.
Majd kedvesen az egyik idősebb úrhoz szólok:

- Egy jófajta levest és egy hajlékot éjszakára én is elfogadnék. Higgyék el, a király nem felejti el az ilyen jó cselekedeteket.

Ha engem is tűzhöz kísérnek, leülök, persze egy nemes hölgy sohasem görnyed, ezért szépen kihúzom magam.
Látom, hogy a társam a hölggyel beszélget. Felnézek az égre és mintha nem is nekik beszélnék mondom gúnyosan:

- Milyen kár, hogy a mágusok zöme impotensé válik a kiképzése alatt,hmm, mily kár...

Fújom a levegőbe a szavakat, mintha csak magamban beszélnék. Remélem a nő egy kicsit távolabb húzódott az útitársamtól.

- Na de meséljenek valamit- most már a vendéglátóink felé fordulva- mit hallottak Bivalyról, milyen állapotok uralkodnak?

/Octavia és Federic/


A pórnép csak csendben bámul titeket, ahogy igyekeztek eltalálni a velük való kommunikáció helyes módját. A gyönyörű nőnek igen csak kedvére van Frederic társasága, ám láthatóan felkapja a fejét a varázslónő szavaira, ám kicsit óvatosabban, de azért folytatja a flörtölést.
Ám Octavia mellé a vezérszónok ül és próbálja elterelni a figyelmét róluk.
-Úgy hallottuk, hogy Észak-Bivalyt elpusztították egy gonosz, emberáldozó szekta miatt. De az orkok és a tündék visszavonultak. És a helyzet biztonságosnak mondható. A nemesség szívesen fogadja birtokaira az oda költözőket.
Nektek milyen híreitek vannak arról a vidékről?
* Eközben a nő is kérdez Frederictől.
-Nálatok papoknál hogy van a házasság kérdése?

//Frederic//

Ha most azt hitte a borsószem királykisasszony, hogy a szavaival megsért, akkor óriásit tévedett, hiszen nekem sosem volt célom, hogy felhívjam magamra a figyelmet, a feladatomat szerettem mindig a lehető legdriszkétebben intézni, így aztán a tábortűz felé mentemben még a fejem visszafordítva, kap tőlem egy vidám mosolyt, mert tudom, hogy ez jobban idegesíti, mintha felcsattantam volna.
Az ételt és a szállást a kettőnk nevében kértem, de ha ő ki akarja hangsúlyozni, hogy Ő mit akar, akkor csak csinálja.
A tüske, amit oly fúrfangosan akar a körmöm alá szúrni, nem éri el a kívánt hatást, bár talán érezhető némi bizonytalankodás, ám én egyrészről, csak barátságos akartam lennei a minket szívélyesen látó vándorokkal, semmi hátsó szándékom nem volt, másrészről, ha kell én is fel tudom venni a kesztyűt.
- Sajnos, így igaz barátaim, sokan lesznek terméketlenek, ami igaz, mind a férfiakra, mind a nőkre, ám, ha ez már engem nem érint, mert csak egy bizonyos korig veszélyes, ami miatt pl. szemtelenül fiatal mágustársnőm aggódhat, bár reméljük őt megkímélik az istenek. ~ a gyermekáldástól ~ teszem hozzá egy kaján mosolyt megengedve, amit nagy ártatlan szemekkel álcázom. – De ez a téma, azt hiszem nem igazán érdekli a vendéglátóinkat. – teszem hozzá szerényen.
Fél füllel azért hallgatom, hogy a fiatalember mit mond Octavia felületes érdeklődésére, mert mint kiderült beszélgető partneremet mégis érdekelte a dolog.
- Ezt mindenki maga dönti el, de ha egy pap össze akarja kötni az életét valakivel, akkor el kell, hogy hagyja a királyi udvart

Ez a mágus egyszerűen idegesítő, nem háborodik fel semmin, csak mosolyog, úgy letörölném azt az elégedett vigyort az arcáról. A tábortűz körül tovább folytatódnak az események, a nő egy kicsit elbizonytalanodik, ami nagyon tetszik, azonban nem éri el a kívánt hatást a mondat. Az útitársam pedig tovább tetézi a bajt. A mondatára egy fanyarú arcrándítással válaszolok, hallatlan, hogy ilyenekkel viccelődik. Ha tudná mit műveltem az elutazás előtt szeretett kedvesemmel, biztos más lenne a véleménye. Ez a mágus kezdi kihúzni a gyufát. Válaszolok a vendéglátónk kérdésére:

- Milyen híreink? Körülbelül mi is ugyanennyit tudunk mint Önök.

Majd a nő érdeklődni kezd a férfi iránt, itt a jó alkalom egy visszavágóra.

- Higgye el kedvesem nem lenne jó parti egy mágus. A legtöbbnek egy vasa sincs. Azért vannak a királyi udvarnál, hogy ne halljanak éhen. Hova költözne egy házas pap? Egy sátorba?

Nevetek bele harsányan a levegőbe egy jóízűt. S előre iszok a medve bőrére, úgy könyvelem el a csatát megnyertem.

Továbbra is egymás vérét szívjátok és mondataitokban csak elvétve találni igazságot. Ám ezeket a jóembereket mintha nem is zavarná meg a néha még egymásnak ellentmondó kijelentések sora.
-Hozok még egy kis köretet. Velem tartasz?
* A nő úgy tűnik szeretné félre vonni a papot és ha ő ráharap a csalira, akkor a férfi vezérszónok Octaviához szól.
-Mennyire nagy a hit terjesztői között az összetartás? Ha egy kis egyház szeretné elfogadni az elemek szent lelkeit istenként és beolvadni a közös vallásba...
* Sokat sejtetően Federic után néz
-Kell-e vállalnia az egyszerűbb kispapoknak, hogy életét adja egy a sok ezer megtért elkülönülőért... ha másként nem lehet az egyházba visszatalálást megvalósítani?

A nő az egyik kocsiban a hősünk kezébe ad egy fazék főtt krumplit és ő is kérdést szegez a sráchoz. Úgy tűnik, csak ezért hívta el.
-Mondd csak! Ha csak az egyikőtök térhet vissza élve a fővárosban, te melyikőtöket választanád?
* Sokat sejtetően Octavia felé tekint.

Az az arckifejezés, ami a papnő arcára ül…….minden egyes nyavajgós percet megért!
Persze egy percig sem kételkedtem benne az eddigi veselkedése alapján, hogy nem hagyja annyiban, de felkészültem és próbáltam felvértezni magam. Nehogy már egy palotabeli ki, ha én nem kisasszony, lepipáljon, egy tapasztalt vándor papot!
- Egyesekkel ellentétben nekem nem esne nehezemre, akár egy sátorban vagy egy szekéren eléldegélni, nem szégyen az, ha valaki nem selyembe-bársonyba születik, nem igaz kedves? – kacsintok a lányra, nem foglalkozva Octavia vihogásával, ami biztos vagyok benne, hogy nem az ő malmára hajtotta a vizet ezeknél az egyszerű embereknél.
Ezek után vidáman bólintok a kérdésre és kísérem el a lányt az egyik szekérhez, ahol valószínűleg nem csak a krumpli kerül terítékre………de őszintén meglep a kérdéssel, nem is! Igazából megdöbbent!
- Ez micsoda kérdés? – nézek rá furcsálva. – Az ember nem gondolkozik ilyesmin előre és bár láthattad nem ……felhőtlen a viszonyunk, mégis csak a paptársam. Megtennék mindent, hogy mindketten életben térjünk vissza.
Utálhattam Octavia-t, de a halálát nem kívánnám!