Faj: Ember

Nem: Férfi

Kor: 32

Becenév: -

Rang: Vándor

Mágia szint: Anteeo szint

Zűrzavaros életem ellenére egy kiegyensúlyozott, békés fickónak vallom magam. Rövid életem sok mindenre megtanított az évek során, például a türelemre. Mindig és általában mindenkivel türelmes vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy senki nem képes felbosszantani. Nem tartom megoldásnak az erőszakot, de ennek ellenére sokszor előfordult már, hogy a kezembe került a kard és pengéjének segítségével oldottam meg egy-egy problémát. Rájöttem már, hogy sokféle ember és lény létezik, nem lehet mindenkivel békésen megbeszélni a problémákat.
Nem vagyok túl beszédes, senki ne várjon tőlem egész estés beszámolókat. Persze ez nem azt jelenti, hogy sosem beszélek, sőt! Aki közel áll hozzám, azzal egész estéket tudok átbeszélni.
Az első percekben mindenki felé bizalommal fordulok – talán naívnak mondhattok – de könnyen el lehet veszteni ezt a bizalmat, s onnantól képtelenség visszaszerezni. Legyen az nő, férfi, barát vagy ellenség, ha egyszer keresztbetett vagy elárult, többet bennem ne bízzon.
Nem mondanám, hogy nagy szoknyapecér vagyok, de egy bájos mosoly és egy titokzatos tekintet könnyen el tud csábítani. Ez a gyengém.
Annak ellenére, hogy én nem szeretem minden jöttmentnek kifecsegni az életemet, én kíváncsi természet vagyok. Érdekel a többi faj élete, szeretem a legendákat, mondákat… Azt hiszem nem is véletlen, hogy a Sors úgy hozta, vándorolnom kell életem során.

Egy napsütötte tavaszi reggelen sírtam fel az emberek birodalmának egy kisebb falujában. Első – és sajnos utolsó – gyermekükként nagy örömet hoztam szüleimnek. Szerető családba születtem, s bár nem a leggazdagabba, így is mindent megkaptam, amire csak vágytam. Boldog gyermekkorom volt, ám a Sors úgy rendelte, változást hoz az életembe. 2 éves lehettem, amikor anyámmal kimentünk az erdőbe gombát szedni, s valaki ránk támadt. Hogy egy régi családi ellenség vagy csak egy szívtelen bandita, azt nem tudom, s már soha nem is fogom megtudni. Megölte anyámat, viszont engem képtelen volt. Egyszerűen csak ott hagyott. Sokáig rémálmok gyötörtek az eset után, de végül túlléptem rajtuk.
Visszakanyarodva a történetemhez, még aznap este rám talált egy nő. Legyengültem az egész napos sírástól és a stressztől, talán alig volt bennem élet. Hogy a csuklyás asszony látott-e bennem valamit vagy csak megesett rajtam a szíve, azt nem tudom, de magával vitt a palotába, s később én is a csuklyások közé álltam.
Szóval a palotában nevelkedtem, s minden nap áhítattal néztem a varázslók párbajait, gyakorlásait. Már nagyon aprónak lenyűgözött ez a tudás, s elhatároztam, hogy én is meg akarom tanulni ezeket a varázslatokat. Azonban ez nem volt olyan egyszerű.
A főpap nem akarta, hogy részt vehessek az oktatásban, mondván, nincs meg bennem mindaz, ami egy tanonc lelkében meg kellene, hogy legyen. Fogadóanyám viszont állította – talán csak a szeretet miatt – hogy ő látja bennem a mágiára való hajlandóságot. Akkor ebből én még alig értettem valamit. Csak hallgattam őket és reménykedtem, hogy a főpap végül beleegyezik, hogy tanuljak.
Két éven keresztül, mindig a tanoncok érkezése napján kérleltük az öreg papot, hogy hadd kezdjek az újakkal, mire végül beleegyezett. Ekkor 12 éves voltam.
Elkezdtem hát tanulmányaimat a többiekkel. Nem én voltam a legjobb, de mindig nagyon igyekeztem, hogy egyszer az legyek. Küzdöttem, s tanultam, nem akartam csalódást okozni kedves nevelőanyámnak.
Az igyekezetben vetélytársam is akadt, kivel egyformán jók voltunk, s az évek során a lista elejére verekedtük fel magunkat. Talán a versengés tett minket egyre jobbá, annyira, hogy az 5. év végére messze leköröztünk néhány társunkat.
17 évesen aztán egy ünnepélyen átléphettünk a következő szintre. Egy könnyed buli a városban, majd másnap ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Versenyünk olyannyira eldurvult, hogy néha-néha a gyakorlatokon kívül is keresztbe tettünk egymásnak. Egy randin leégetés a lány előtt vagy az esti közös vacsora alkalmával megszégyenítés a többiek előtt szinte már mindennapossá vált. Két évig kibírtuk ezekkel az apróbb gyerekcsínyekkel és még átugorható akadályokkal, de amikor Ruzox, a vetélytársam tudomására jutott, hogy a főpap hamarosan Mentorrá akar avatni a jó teljesítményem miatt, Ruzox-t elöntötte az irigység.
Elhatározta, hogy ezt megakadályozza, s ez olyan jól sikerült neki, hogy végül utamra bocsátottak. S még szépen is fejeztem ki magam. Kiszökött este a palotából, felgyújtott egy parasztházat, majd rám terelte a gyanút. Nem kérdezősködtek sokat, csak kiadták az utam. A főpapban egyébként is élt még az érzés, hogy nem idevaló vagyok, csak egy esélyt akart adni mégis, ám bizalmát elvesztve, azonnal kiadta az utam.
Nem tudván apámról, megszégyenülve a papok és a városiak előtt, elhagytam az emberek birodalmát.
19 éves voltam. Érett, ámde fiatal még. Nem volt otthonom, csak céltalanul lődörögtem Neminrában. Sok érdekes legendát és mesét hallottam a kontinens minden pontjáról, elhatároztam hát, hogy bejárom egész Neminrát.
Megkerülve az Oughwar hegységet, először a Ceralla síkságon élő oawa törzsbe botlottam bele. Teljesen más kinézetem ellenére kedvesen fogadtak. Már az első pár nap alatt annyira megszerettem őket, hogy egy jó fél évet eltöltöttem náluk. Bár utamon nem kísérhetett tovább, de azt hiszem életem első legjobb barátját itt találtam meg, Mawao személyében.
Sokat tanultam ettől a néptől, főleg a türelemről és a kitartásról, de emellett néhány egyszerű, de hasznos varázskrém receptjét is elsajátítottam.
Fél év után aztán úgy döntöttem folytatom utam, hiszen elhatároztam, hogy bejárom egész világunkat. Már bőven betöltöttem a 20-at, amikor elérkeztem a híres-neves Awyris erdejéhez. Kár kerülgetni a témát, az első napon csapdába estem. Na meg szerelembe, s bár abból is csapda lett, most nem ugyanarról beszélek. Csak haladtam egyre beljebb és beljebb az erdőben, amikor is sötétedés előtt összetalálkoztam egy kissé túlméretezett nyolclábúval. Nagy volt, de nem nagyobb nálam, így kardommal könnyedén lefejeztem. Sajnos azonban szülei vagy rokonai vagy nem tudom kijei voltak azok, de meghallották halálsikolyát, - én nem hallottam, de csak így lehetett – és körbevettek. Hogy mióta tud egy pók köpni, azt nem tudom, de ez a szememre célzott, s így majdhogynem szemem világát vesztettem ott, na meg az életem.
Viszont megmenekültem, méghozzá egy elf nő segített rajtam. Ugyan nem láttam semmit, de közölte, hogy elvisz a falujába és ott majd segítenek rajtam.
Napokig vak voltam, s bár sokan nem kívánt személyként messzire elkerültek, az elfek többsége kedvesen bánt velem. Főleg Nerith, a lány, aki megmentett. Látnom sem kellett hozzá, már akkor nagyon megkedveltem, de amikor először úgy ébredtem, hogy végre látok, már akkor azt hiszem beleszerettem. Nem egy fajba tartoztunk, de gyönyörűnek tartottam, s csodáltam őt.
Onnantól kezdve sülve-főve együtt voltunk. A király nem ellenezte ittlétem, de jobbnak láttuk nem kimutatni mások előtt kölcsönös szimpátiánk. Nerith körbevezetett, bemutatott az erdőnek. Megmutatta a természet csodálatos mágiáját, s azt, hogy mire képes rajta keresztül.
Szerelmünk egyre erősödött a napok alatt. Hónapokat töltöttem az erdőben csak Nerith miatt. Nem akart és talán nem is tudott volna velem tartani, így én maradtam, de sajnos kettőnk kapcsolatának Nerith egy udvarlója tett végül keresztbe. Kiderült, hogy mi a szándékom a lánnyal, s az elf férfi rám támadt. Kénytelen voltam mágiát használni, de ettől az elfek többsége megijedt, ráadásul a király ellenezte a fajok közötti kapcsolatokat, így nem volt kérdéses, hogy száműz az erdőjükből. Nem tehettem mást, menekülnöm kellett.
Nerith-et a városban tartották, amíg meg nem bizonyosodtak róla, hogy elkotródtam birodalmukból. Ám utolsó találkozásunkkor megfogadtam, hogy sosem felejtem el őt és egy nap visszajövök érte. Ő megajándékozott a természet egy darabkájával. Mellém rendelt egy kis vörös rókát, s azt mondta, rajta keresztül mindig együtt lehet majd a lelkünk. Nem igazán értettem akkor még, hogy mit jelent ez, de csak utoljára megcsókoltam, majd elhagytam az erdőt.
Azóta jártam az orkoknál és találkoztam pár érdekes lénnyel utam során. Megértettem kis követőm, a róka szerepét is. Kiváló érzékszervei engem segítenek, s pártomat fogja a bajban. Éjszaka mellettem alszik, s álmomban Nerith róka formájában jelenik meg, majd alakul át nővé, hogy legalább az álmok világában együtt lehessünk…
Nem tudom mit keresek, vagy merre visz az utam. De feltett szándékom, hogy valami csodatevő mágiára, dologra bukkanjak, amivel elérhetem, hogy Nerithez visszatérve, örökre egymáséi lehessünk…