Több mint tíz év telt el azóta mióta eldöntöttem, hogy sámán leszek. Kerek egy évig kínzott a borzalmas fejfájás ám azt valahogy sikerült elviselnem, ahogyan a furcsa neszeket is. Ám mikor egy kísértet jelent meg előttem már nem bírtam tovább cérnával és az éjszaka közepén sikoltozni kezdtem. Szerencsémre a mi sámánunk észrevette rajtam a jeleket így azon nyomban ott termett mellettem és segítő kezet nyújtott. Először nem akartam a tanítványa lenni ugyanis a varázslókat túl gyengének tartottam. Mindig is úgy képzeltem el őket, hogy a csatában meghúzódnak a hátérben és onnan vetik be a hokusz pokuszaikat. Inkább szüleim nyomdokaiba akartam lépni kik fejszével a kezükben hangos kiáltással bátran rontanak az ellenségnek. A jelenés másnapján megmutatta nekem mennyire tévúton jártam. Távol a falutól találtunk egy kisebb rablóbandát kikre rászabadított két hatalmas farkast. Nem odahívta őket, hanem a semmiből varázsolta őket elől azok pedig pillanatok alatt szétkapták az embereket. Az egyiknek a mancsa megsérült ám rövid idő alatt meggyógyította majd útjuk rengette őket. Ekkor értettem meg milyen nagy ereje is van egy sámánnak. Ráadásul, ha a helyzet úgy kívánja mi is kioszthatunk néhány pofont. Nemhiába, hordtam magamnál egy szép nagy botot. Első sorban remekül lehetett rá támaszkodni. Másodsorban, pedig ha valakit fejbe vágtam vele nappal is csillagokat láthatott. Sajnos nem mivel elég gyenge a felfogó képességem ezért sokáig tartott, míg elsajátíthattam eme gyönyörű művészetet. Éppen a semmi közepén járkáltam, hogy némi alapanyagot szerezhessek a gyógyító főzeteimhez. Távolban egy sas kiáltott ami köszönthetően felébredtem az álmodozásból.

Mikor végre magamhoz tértem csak pislogva bámultam a kék eget. Először fel sem tűnt nekem, hogy a sas máshogyan kiáltott, mint általában. Olyan madár szokott ilyen hangon rikoltozni, akit valami oknál fogva felzavartak. Rég megtanultam, hogy ez annak a jele lehet, hogy valaki gonosz szándékkal körülöttünk ólálkodik. Bár ez nem rendkívüli ugyanis ezt mindenki megtanulja, akinek az otthona a természet lágy ölén fekszik. Ezen felül más érdekességet is felfedeztem odakint a semmi közepén. Egy hírtelen hőhullám kerített a hatalmába és nem akart ereszteni. Farkasbőrömet lekaptam a hátamról, amin nagy izzadságcseppek gördültek lefelé. Jól tudtam, hogy ez nem normális és csakis mágia okozhatta. Elkezdtem a fejemet vakargatni, hogy rájöjjek mit is kéne tennem. Rövid tanakodás után ősi szavak mormogásába kezdtem majd a szellemeknek hála megjelent egy hatalmas farkas a bal oldalamon.
- Szagolj. Keresd, meg ki van a közelben.
Botomat a vékony részénél fogtam meg, hogy bunkóként használhassam. Parancsomra a farkas felemelt fejjel a levegőbe szagolt majd elindult én pedig követtem őt felkészülve egy esetleges haddelhaddra.

/Bocsánat a késésrt./

Az én drága teremtményem beleszippantott a levegő és azon nyomban szagot fogott. Kapkodnom kellett a lábaimat, hogy tarthassam vele a tempót. A talajt kezdte kapargatni azonban én nem láttam semmi különöset. Azonban ő csak a talajt piszkálta így én is tüzetesebben körülnéztem. Találtam egy pirinyó kis alagutat, amiben nem férhettem volna bele. A meleg egyre elviselhetetlenebbnek tűnt csak úgy fürödtem a verítékben.
- Ás be- adtam ki a parancsot.
Sajnos csak farkasokat tudtam idézni. Egy kígyó vagy kismacska könnyedén betudott volna, szökkeni. Nem tehettem mást, mint reménykedni, hogy sikerrel jár a járat kiszélesítésében és, hogy ott benn hűvösebb lesz.