Azt hiszem lassan már semmi nem tud itt a föld alatt meglepni az sötét elfekkel és szórakozásaikkal kapcsolatban. Így csak kisebb pislogás jelzi részemről, hogy meglepett az előkeveredő „szolga”, aki mily meglepő, egy démon volt.
Ráadásul olyan lehetőségekkel megáldva, hogy simán jöhetett-mehetett ezen a szinten, így nem okozott nehézséget, hogy olyan helyre kerüljek, ami megfelelt a célomnak……és természetesen Barbi szabadulási céljainak is.
Most már nem aggódtam, hogyan kerülök vissza, hiszen nyilvánvalóan elég hatalommal rendelkezett a lány, ahhoz, hogy gond nélkül vissza is mehessek hozzá és még csak meg sem állítanak, mit viszek magammal.
Mivel egyértelműen egy „vizes” helyre kerülök, így úgy gondolom nem tartja rossz ötletnek, ha maradunk az eredeti tervnél és megpróbáljuk szétpattintani a láncot.
Megkapom a magam kis csomagját és cipelhetem a két nehéz vizestömlőt és bármennyire is szeretnék minél előbb visszatérni, azért egy-két kört lehúzok, hogy az őrök esetleges gyanakvását is elaltassam.
Ennek ellenére az egyik impil valamiért kiszúr magának és megállít a vállamnál megmarkolva, amitől majdnem felbillenek a nehéz, töltött tömlőkkel együtt. Már csak az kéne, hogy még le is öntsem!
A kérdése meglep, mert mi a fenét érdekli, hogy Barbi leamortizált volna? Biztos nem a fene nagy aggodalma irányomban!
- Nem…..csak, nehezek a tömlők….és én ….nem vagyok jó erőben. – mormolom rosszkedvűen, mert az sosem jó, ha valaki kérdezősködik, miért nem hozod a kvótát.
Nem tudom melyik válasz lenne a helyes, ha rákenném a lányra, vagy ez, de a fene nagy szívem ezt mondatja velem. Tudom, hogy egyszer az visz a sírba, ha nem éppen most.

Nem nagyon mozdultam s nem is akartam, teljes erőmből próbáltam egy helyben tartani a macskát, végül az a lábamba kapott miközben próbáltam még jobban rá ugrani, szerencsémre már a levegőben voltam.
-Most vagy soha, ha túl akarja élni szúrja le! Kiáltottam az elfnek s minden erőmből a macska hátán próbáltam le fogni a fejét hogy egyszerű szúrás lehessen. Ha szúr az elf szinte tökéletes szúrást tud le adni a lény fejére és torkára is. Az egyetlen kérdés hogy meg teszi-e.

/Ex/

ISIS férje látván, hogy milyen erőfeszítések árán fékezi meg az ember leánya a vadat utolsó szúrásra szánja el magát. Teljesen az oldalához lépve immáron a bordái közé megy a penge és bár túl nagymacska ahhoz, hogy a rövid tőr a szívéig hatoljon, átüti a tüdőt és hörögve fekszik le kezes bárányként a nő kezei között a ragadozó.
-Végre! Nem hittem volna, hogy leterítjük.
*Ezzel egyre inkább maga szemléli az egy szál ruhába göngyölt rabot ragadozó szemekkel.
-Szóval? Démon vagy a halál? Innen senki nem jut ki élve, csak ha valaki kiviszi, akinek hatalmában áll. A nők úgy is szeretnek beszélgetni.
*Kezét és a fegyverét a térdére támasztva liheg a harc után, melyben valahogy mindig része van, ha Exaileddel találkozik. Pedig nem az ő vén, elnyűtt testének valók ezek az izgalmak.

/Viridiel/



A strázsa csak morog valamit, hogy bizony igyekezzen, ha nem akar két éjszakai őrt magának, hiszen ez dupla adag fájdalommal és még borzasztóbb rémálmokkal járna számára. Ám nem bántja Viridielt és nem is kérdezősködik tovább. Hagyja dolgozni.
Műszak végén a szolga vissza kíséri a kis lakba, ügyelve arra, hogy pár perccel hamarabb vigye el, alig feltűnően elcsípve az utolsó köröket, hogy kellő vizet tudjanak vinni.



Barbi ott várja a fáklyával a kezében, bár kényelembe helyezve magát ül most is, ám szemei türelmetlenségről árulkodnak.
Akár most azonnal el is kezdhetik a terv megvalósítását, hiszen senki nem fogja zavarni őket. A karosszékről a meztelen férfi elé a földre ül le a nő és bátorítóan hívja még közelebb.
-Gyere! Nekem nem árt a tűz.
*Ez bizony így van és bizonyítandó habozás nélkül a tűz fölé rakja a lábát, hogy a vasat minél hamarabb felhevítse. Még nem sejtik, hogy elsőre nem fog elpattanni a jól kovácsolt fém, ám ha kitartóak, akkor hamarosan eltörik és a szoba úrnője végre szabad lehet.
Ha Viridiel úgy dönt, végig viszi a tervét, akkor a démoni asszony felállva karolja át gyöngéden, mégis az érzelmek melegsége hiányzik a büszke tartásából most.
-Jöjj szerelmem! Ahogy ígértem, elviszlek, lelkem, egy olyan helyre, ahol már nem árthatnak nekem.
*De vajon tényleg elég kitartó, hogy kiszabadítsa a fogva zárt pokoli teremtményt?

/Revannak most nem írnék, mert ő még a túlórán van ebben az időben, Exailed is hamarabb játszódik pár órával, mint Viridiel/

Most először, mióta a bánya átkozott világába léptem, fordult elő, hogy nem kaptam semmilyen fájdalmat jutalmul a „szájalásért”. Már a morgást leszámítva, de az legalább nem fájt.
Dolgoztam hát tovább, aztán a szolgadémon az utolsó vizes körnél visszakísért Barbihoz, aki láthatóan türelmetlenül várt már.
Mosolyogva tettem le a most már nem is olyan nehéz terhemet és engedtem némileg a csábításnak, ahogy magához hívott. Az vesse rám az első követ, aki ellent tudna állni egy ilyen démoni szépségnek.
Mikor a lábát szinte a tűzbe tette én már nem lepődtem meg, kezdtem megbékélni egy olyan más világgal, ahol eddig számomra csak a legendában hallott lényekkel éltem együtt. Az, hogy nem ártott neki a tűz csak egy volt a furcsaságok közül.
Ettől függetlenül azért alaposan megszenvedtem, míg sikerült elpattintani az erős vasat, hiszen nehéz volt felizzítani annyira, hogy ártson neki a hirtelen hűtés a vízzel.
De a végeredmény sikeres volt! És Barbi ölelése ellen most már nem tiltakoztam, sőt én is magamhoz öleltem, remélve, hogy igazat szólt és most az egyszer nem fogok csalódni.
- Örülök, hogy szabad vagy! Egy ilyen gyönyörű szépséget nem szabad bezárva tartani. Az én lelkem is a szabadságra vágyik, így meg tudom érteni.

Valamennyire felállok az éppen sérült lábamra.
-Persze hogy egyik sem, már közöltem a véleményem erről, vitát pedig nem nyitok a nem az végleges. -Az meg hogy halállal fenyeget maga számára le alacsonyító hadvezér. Közöltem az elfel, nem igazán érdekelt hogy mit fog lépni, de ha támadna azonnal elkapom a kezét, és el is töröm.

/Viridiel/



Barbara vadul öleli és csókolja kedvesét, miközben bőre izzani kezd. Ám a szerelemnél hevesebb érzelmek vezérlik. Hamarosan hamuként válik le bőre, ahogy kiszabadul fizikai börtönéből a tűzdémon, kinek képességeinek csak egy részét gátolta a lánc. Bár hatalma még így is tekintélyes maradt... és talán gyanítható, hogy fel is használták alkalomadtán fogva tartói, ám vissza alakulni a megszállt testből már nem tudott, amíg az le volt kötözve.
Igen csak gyorsan kell reagálnia az ifjú férfinak, ha ugyan életben tud még maradni egyáltalán. Bizony nem ússza meg a forró csókot égési sérülés nélkül az arcán, ahogy ruhája és teste is igen nagy fájdalmakat élhet át újból, ahogy a lángtest próbálja magához közel hagyni.
-Elviszem a lelkedet magammal egy olyan helyre, ahol ezek a hitványak már nem árthatnak nekem! -kacag fel a szirén énekű.
*De ha ki is bújik a szorításból, még nem menekülhet ki azonnal a szobából.

/Exailed/

Uráldur csak felkacag a bátor válaszon.
-Hát akkor tarts nekem szamár létrát és amint kimászok innen, kihúzlak. Ha ennyire jól érzed magad itt.
*És bizony igazat is mond, ha segít neki a nő, akkor a peremről visszahajolva húzza fel magához... ám ez csak fizikai felemelkedés. Továbbra is a bányában kell dolgoznia még egy ideig.
De ha nincs hasznára és segítségére, akkor sincs gond, a sötét hadúr bizony nem habozik neki támadni egy kis pihenő után, de bizony blokkolja is elméjével a mozdulatait, mialatt szúr, így igen nehéz lesz Exailednek eltörni de még kivédeni is.

Először boldogan bújok kívánatos testéhez, de aztán, ahogy heves csókváltásba kezdünk és már kezdenék belefeledkezni, egyre jobban úgy érzem, hogy nem csak a vágy forrósága hevíti a testünket.
Nem kell hosszasan törnöm rajta a fejem, hogy mi vagyis inkább ki okozza ezt a hevítő forróságot, hiszen előbb is rájöhettem volna, ha nem vakít el azon vágyam, hogy végre egyszer egy nő magamért szeressen és ne csak kihasználjon.
Talán pont ez a hirtelen jött düh segít abban, hogy még azelőtt lökjem el magamtól és hátráljak el az ajtóig, mielőtt hamuvá porlasztja a testemet.
Ennek azonban ára van! Bőröm vöröses foltokban jelzi, hogy ez az izzás, nem tett jót neki, ahol csak hozzáértem. Az égető kínt azonban egyelőre elnyomja a csalódottság érzése és az életösztöné, mely arra ösztönöz, hogy valahogy jussak ki innen, csak el a közeléből.
- Nem! A testemnek is szabadnak kell lennie! Nem ezt ígérted démon! – kiáltok rá lángoló arccal, amit a düh is színesít.
kezembe akad közben a maradék víz és azt lendítem felé, hadd hűtse le az ő kedvét is, bár az inkább ösztönös mozdulat, hogy távol tartsam magamtól.
- Menj! Most már szabad vagy és hagyj engem itt békén! Hiszen kiszabadítottalak!
Lehet, hogy nem akarok a bányában meghalni, de nem is így állna szándékomban. Ezért az ajtón is dörömbölök, hátha meghallja valaki, bár miért is engedne ki bárki.

Alig állva sérült lábamon oda vánszorgok a gödör falához és bakot tartok az elfnek.
-Megy vagy meg várja amíg egy új házi cicust kerítenek nekünk játszó pajtinak? Kérdeztem tőle, s amennyi erőm volt azzal fel is próbáltam őt emelni addig ameddig kell, viszont fájó lábam miatt ezután egyből össze is estem.

Most az elfen a sor hogy segítsen, de fog-e nekem?

/Viridiel/



A hírnök igen lázasan csókolja a nőt, mire feleszmél, hogy ez bizony láz, mi égeti, nem a szerelem lángja. Vagy ha az is... akkor kedvesen menthetetlen. Nem is tétovázik hátrálni és a megmaradt vízzel leönteni. Éles, sikító hang tölti meg a termet, nem késlekedik a hű szolgája, Hyppolyt sem berontani. De nincs egyedül, több más démon hamarosan követi. Bár a lakáj igyekszik vízzel és szerelemmel megsebzett úrnője oldalán segédkezni és elállni az útját a menekülőnek, ám a többiek már egyáltalán nem ilyen elnézőek a tűzasszonnyal.
Hamarosan kisebb dulakodás kezdődik, és ha Viridiel megmeri kísérelni a szökést, akkor most átbújhat közöttük, míg igyekeznek lefogni az egyiket, a másiktól pedig a lomb tündét távol tartani. Ám csak kevés ideje van, hiszen Barbara elkezdte elhagyni ezt a világot és szörnyű jövő képét felfestve az ifjú férfi elé, átkozódik, ahogy átlép lassan a Pokol Tornácára. Nem kockáztatja meg, hogy újra hosszú évekre itt tartsák.
Az awyrisi menekülése közben talán maga a szerelme küldött utána téboly átkát, de lehet, hogy az a fekete mágus, aki mellett elszaladt, ha ezt az utat választja, így az alagutak rengetegében még egy ideig az őrök által rugdalt testvére, a sötét elfek által oda haza megerőszakolt édesanyja és más szörnyű látomások gyötrik, csak félig érzékeli a környezetét.
Ám ha úgy dönt, hogy nem menekül hasztalan a halála elől, akkor vissza viszik követ fejteni, és ott a sorstársai egyike szólal meg mellette.
-Mi történt? Tudsz valamit?
*A két méter magas, egy szál rönkből faragott izomzatú -az az igazi favágó típus- emberi lény csak egy pillanatra fordítja oda a fejét, hogy utána rögtön a munkára figyeljen némán tovább.

/Ex/

-Itt a jóságért dicséretet ne várj! De értékelem, hogy tudod, kinek éri meg segíteni. Nem vagy tehetségtelen, ez már biztos. -mondta pökhendin.
*A nőt, ki segített legyőzni a bestiát, bizony kihúzza Uráldur a bajból, ám fölfelé, a fény felé haladva ott hagyja pont Revan mellett, hogy az ezredes munkakerülése miatt ő is kapjon a túlórán járó korbácsütésekből.
De így egyszerre végeznek és indulnak a pihenő felé. Vajon mit gondol a lány arról, akik miatt neki most sérülten is kijár a jóból? És mit gondol a sötét elf a munkatársáról? Ha Exailed szálló odúja felé mennek, ott régi ismerősünk, Behemót várja, ki hallott már arról, hogy sérült rab szeretne gyógyítót.



De vajon mit tudunk neki kínálni cserébe a szívességért?

Nem számítottam arra hogy még sérülten is munkára fognak, sajnos fájó lábam miatt nehezen bírtam a munkát arról nem is beszélve hogy a felfegyverzett lusta brigád munkáját is nekünk kellet elvégezni, sajnálatosan többször feküdtem a földön mind sem álltam sérült lábam miatt.

Végül pihenő érkezett, szerencsémre azt hittem hogy a verésbe fogok bele halni bár a seb elfertőzésétől jobban féltem ebben a pillanatban, csak akkor nyugodtam meg amikor az Oroszlán akit Behemótnak szólítanak jött oda ellátni.
-Köszönöm az ellátást, remélem nem lesz komolyabb bajom. Szóltam az oroszlánhoz miközben a lábamat kötözte.

Miközben a pihenő helyre tartottunk, a sérült embert néztem. Erősnek  mutatta magát hiszen végig dolgozta így is a munka idejét, a több szőri verés ellenére is. Végül egyedül lépek oda hozzá miközben az Oroszlán ellátja őt.
-Ez a tied ember, némi jutalom a szenvedés miatt.-Mielőtt azt hinnéd hogy kedvességből teszem tévedsz, csak azért teszem mert kíváncsi vagyok miért is vagy itt mikor a Rongyszedőben a helyed. -Ott láttalak utoljára. Adtam neki oda egy kést és az esti normális fej adagomat ami kenyérből, sült húsból, egy nagyobb kulacs vízből, és több gyógyító főzetből áll estleges sérülés esetén.
-Te pedig nagy fiú ha nem akarsz a helyére menni akkor erről a kis adásomról hallgatni fogsz, és ha meg tudom hogy bármit is kértél ezért az ellátástért megint csak mész a Rongyszedőbe, és akkor már Néró szükségletei sem fognak meg menteni. Mondtam az oroszlánnak miközben végig húztam a pengés páncél kesztyűm ujját az arcán. Végül vissza indultam a két társamhoz de előtte meg állítottam az egyik őrt ezen a részen, vezetőnek tűnt. Falhoz szorítottam az elfet.
-Ha az embernek egy haja szála is meg görbül, avagy munkára fogjátok vissza jövök és magam hajítalak a Rongyszedőbe a teljes családoddal együtt meg értettél?. Tettem fel a kérdést az elfnek.

Az iránta érzett kezdeti szerelmem pont olyan gyorsan hamvad el, mint, ahogy vált lobogó tűzdémonná Barbara, a szavai meg semmi kétséget nem hagytak bennem, hogy csak a maga érdekeit nézte, hiszen nem foglalkozott vele mi lesz velem, ha porrá éget, neki csak a lelkemre volt szüksége.
Bár a víz ráöntése ösztönös cselekedet volt, azért reméltem, hogy legalább egy kis előnyt biztosít nekem, igaz fogalmam sem volt, hogy az mire lesz elég.
A hangos sikítás azonban megmutatta, hogy ez a lény is érezhet fájdalmat, még ha túl sokra nem is megyek vele, de sikerült vele még démoni szolgáját is a nyakamba ugrasztani.
Szerencsémre több démon is meghallhatta a szobából kihallatszódó szokatlan hangokat és jöttek Hyppolyt nyomában, ezzel tulajdonképpen megmentve az életemet, még ha a céljuk nem is ez volt, hanem, hogy Barbarát, vagyis azt, ami lett belőle ezen a létsíkon tartsák.
Nem járnak sikerrel! Engem meg a víz is lever és nem csak a hőségtől, az égési sérüléseimtől, hanem a démonnő átkaitól is, így csak az ajtó melletti falnak tapadva, dermedten nézem, ahogy lassan eltűnik.
A bányában maradt démonok átkozódva nézik hűlt helyét, de aztán megragadnak és visszacipelnek, hogy ott folytathassam, ahonnan az a sötét elf parancsnok elhurcolt nem is olyan rég.
Kábultan még a történtektől emelgetem a csákányt, mikor meghallom a kérdést és felnézek a mellettem dolgozó magas, izomhegyre.
- Semmi! Csak….elszabadult egy démon. – vonom meg zaklatottan a vállam és ekkor tudatosul bennem, hogy fáj.
A bőröm több helyen megégett és most az izzadtság és a levegőben terjengő por úgy éget és csíp, hogy a szemem is könnybe lábad tőle. A csákánnyal csak kapirgálom a falat, a határán vagyok, hogy feladjam e hiába való küzdelmet. Miben reménykedek még?

/Exailed és Revan/



Behemot ellátása most ingyenes, ám mégsem teljesen önzetlen szándékból jött látogatni a rossz állapotban lévő nőt.
Egy fehéren virító lisztkukacot vesz elő egy üvegcséből, melyben több is mozog. Az amazon lábára helyezi óvatos mozdulattal. Könnyen beszerezhető eszköz, melyet az ide lejövő egyik állat a zombikban hagynak. Bár a foglyok szintjén nincs és csak oszló, rothadó húsban hagyják utódaikat a döglegyek, ám a felügyelőknek nincs ellenére, hogy az ő szintjükön a sötét elfek által használt élőhalottakból ilyet kinyerjen.
Az állatka ficánkolva próbál lemozogni az alvadt vértől ragacsos testrészről, de egy kopott, néhol már szakadt rongyot vesz elő az oroszlán és azzal köti el a sebet. Nem nehéz gyanítani a viseltes gyolcsból, hogy az itt elhunyt raboktól vagy épp Viridiel öltözékéből nyerték.
-Ez így egyelőre jó lesz. Ha elgennyesedik, majd kirágja. De élő húst nem bánt, meg fogja előzni a nagyobb bajt. -komor arccal néz fel a lány hálájára, de egyelőre csak annyit tesz hozzá- Ha ennél jobb ellátást akarsz, azért már adnod kell valamit.
*Revan arrogáns megszólalására csak a nyaka felé kap pofájával és félúton hangosan csattannak fehér tépőfogai. Kis morgás jelzi még neki, hogy jobb nem packáznia vele. Bár kezén elő villannak karmai, de igyekszik ő is távolságot tartani, ahogy a katonának javasolja szavak nélkül. Bár fel van fegyverezve, de az oawák nagyobb és erősebb termete és az embereknél (és tündéknél) gyorsabb mozgása komoly ellenféllé teheti őt. Bár tart azért a nem rég érkezett mágiájától is, mellyel minden bizonnyal meggyűlne a baja.
Kételkedik, hogy Revan ellátmányában szerepelne bármilyen enyhe gyógyital is, hiszen számára is beszerezhető az életre való foglyoknak elérhető szolgáltatás, melyet a vele szemben álló nyújt általában. Csak egy ujjnyi méretű húsdarab, mellyel különleges státuszt biztosítottak neki fajtársai és jókora mennyiségű rizs, melyet azzal és akkor oszt meg vagy ad át, akinek akar. Így a fegyvert leszámítva nincs is mit rejtegetni való ezen, ám jobb lesz ügyelnie a roninnak, hogy hol és hogyan használja, hiszen jótevőjét is bajba keverheti, ha a fegyőrök rájönnek.
-Te azzal a Viridiellel együtt mentél le oda. -fűzi a zevadari kérdezősködéséhez- Mit tudsz róla?
*Ezt szánja most a seb gennyesedésének megfékezésének ellenszolgáltatására, jobb értékes információt kapnia, mert megdrágíthatja a további alkudozást a jövőben.

/Viridiel/



Viridiel pedig vissza kerül a napi robotba, talán Revan ki tudja majd vinni, ha eljut hozzá. Ám addig is csak egy dühös őrt kap, ki rámordul:
-Remélem, tanultál belőle, hogy ostoba vagy a démonokkal alkudozni. Könnyedén fordulnak ellened, jobb lesz, ha felhagysz a reménykedéssel!

Az izomhegy elhallgat, amikor egy őr lép oda hozzám és mérgesen a tudomásomra hozza, hogy nagy hülyeséget csináltam, hogy megbíztam egy démonban.
~ Mit nem mondasz! ~ horkanok fel gondolatban magamban. ~ Erre már magamtól is rájöttem! ~
- Már felhagytam. - vonom meg a vállam és örülök, ha ennyivel megelégszik, bár nem tudom miért vette a fáradtságot egyáltalán arra, hogy beszéljen velem. Biztos valamiért szimpatikus vagyok neki. Ez olyan vicces, hogy halványan még el is mosolyodom, persze csak halványan.

Mielőtt az oroszlán arcához érnék hátra nyúltam egy bőr erszénybe amiben már várt is a méreg, nehezen sikerült egy kézzel meg oldani páncél kesztyűm pengéit. Sikeresen húztam vissza s csak egyik penge volt bevonva méreggel ezzel meg is sértem az oroszlán arcát.

Eltávolodok picit közben, s hallom az oawa minden apró mozdulatát, s közben a mérgem is hatni kezdett az oawánnál. Oda lépdelt az egyik őrhöz s azon szerencsétlent ott helyben ketté is tépte, következő pillanatban már két katonám siettet az őrök segítségére, s orvgyilkosom szinte felismerhetetlenné vágta az oawa arcát, míg az izmosabb nehéz páncélban lévő elf az oawa lábait támadta meg baltájával.
-Szép munka! Közöltem az embereimmel s tovább indultunk a folyosókon.

Végül a rongyszedőhöz érünk társaimmal, s az őrt falhoz szorítva a kérdést feltéve neki én ki is szúrom a keresett alanyt.
-Hagyhatod, meg is van az emberünk. Közöltem orvgyilkosommal, végül elindultam az elf felé akit kezénél fogva emeltem talpra, s arcát látván elmosolyodtam.
-Szép seb, démontól származik. -Az már most biztos hogy életben maradni azt tudsz. Közöltem vele s elvonultunk a kijárat felé mikorra oda értünk már várt is rám Néró és Uráldur. A hadvezér mintha éppen vissza érkezett volna az irat tárból, legalábbis erre következtettem a kezében lévő tekercsből.

A meg vadult oroszlán látván csak hártálni kezdtem, s végül meg húzódtam az egyik sarokban s kést mostani fekete rongyom alá rejtettem ideiglenesen, ha az őrök keresni is kezdenek nem fognak észre venni egy sötét lyukban vagyok éppen. Közben elfogyasztom a nagy adagot amit kaptam.

/Revan, Viridiel/



Behemót lassan ugyan, de érzékeli, hogy testében változások mennek közbe az utóbbi percekben. Revan alaposan alábecsüli az ő mérgek és ellenmérgek területén szerzett jártasságát, ám terve enne kellenére majdnem sikeres.
A táskájából elővesz egy fiolát és gyorsan felhajtja azt. Mivel zevadariként nem tud használni viselkedést befolyásoló szereket, így valószínűleg csak az ördögvirág mérgét használta, mely igen erős hallucinogén anyag.
Ám még így sem tud szétáramlani az ellenanyag az óriási testben, a bánya kapzsi orvosát látomások gyötrik és tévképzeteiben neki is támad az egyik őrnek, ám félig sem jut a mancsa, mikor az bénító varázslattal megfagyasztja a mozdulatát és kard markolatával igen keményet vág a bordái közé, miután félre lépett a támadás elől. A fájdalom újra tudatára ébreszti az oroszlánt és nyöszörög a földön, ahol korbácsolja két újabb őr is és rugdossák.
-Megmér..ge. Megmérgeztek!
-Találj ki valami jobbat, félember!
*Ám Revan beavatkozni akaró emberei is ugyan így járnak. Hátuk mögül érkezik a mágikus lefogásukra az erősítés és mielőtt kárt tehetnének bárkiben, alaposan helyben hagyják őket, üvöltve:
-Szét! Szét, ti mihaszna brigád!
*Ez után viszont a Rongyszedőbe mennek, ahol a két alagút elágazásánál az őr elgondolkodik azon, hogy vajon felfedje-e magát, ám mivel látja az ezredes jelzésein, hogy mester mágia tudora, így tovább engedi őket.
Ám igen nagy hibának tűnik, hogy Viridielt meglátva erőszakoskodik az őrökkel az egyik embere. A démon -hisz ezen a szinten ők szervezik a kitermelést- megpróbál kiszabadulni a szorításból és visszatámadni, ám az őt lefogó felé hátul is lendül egy ördögi karom. Jobb, ha figyel, mert ezek mindegyike megtalálja a páncél közötti rést és nem finomkodnak, tövig nyomják az áldozatukba, rengeteg mérgüket fecskendezve beléjük.
A harmadik őr bár pár lépésnyire van még, megindul a nő felé is, hogy segítsen társainak.
Viridiel is, ha jól figyel, hallhatja, hogy a környező folyosókon és alagutakban mozgolódás zaja hallatszik. Vajon segít-e nekik vagy Exhez hasonló stratégiát követ?

/Ex/

Miután a verekedőket lerendezték, hamarosan újra vissza tér a pihenő részlegbe a béke. Bár nem sokáig tarthat ez, ám addig kijöhet az árnyékból, ha akar. Ha így tesz, egy épp arra járó ork csapat vezetője leszólítja.
-Hé, cicám! Nem akarsz mihozzánk tartozni? Jól gondold meg, nagyon sok előnnyel járna!
*Ha úgy dönt, hogy inkább rejtve marad, akkor is figyelheti az előtte elvonuló agyarasokat, akik hamarosan törpök bandájába köt bele, verekedés alakul ki köztük.

Orvgyilkosom felé tartó démont hirtelen lepi meg a fejsze amin át szalad. Közben én az elfel foglalkozom, fel kapom a földről erősen meg szorítom a karját s elkezdem kifelé rángatni.
-Állj félre elf. Közlöm az első elfel akibe bele ütközöm miután két emberemet hátra hagyva a rongyszedőben török utat magamnak. Azon kezemmel amiben nem az elf karját fogom töröm előre az utat, s már csak a kijáratnál állítanak meg ha meg is állít valaki akkor az Néró és Uráldur, viszont Uráldurron látszik hogy nem rég tért vissza.

Kezdem azt hinni, hogy jobban jártam volna, ha hagyom magam porrá hamvasztani a tűzdémon által, mert a körülöttem zajló események kezdenek teljesen összezavarni.
Fogalmam sincs, hogy az újból megjelenő sötét elf, aki láthatóan valami parancsnokféle lehet közöttük, ismét megjelenik és valamiért magának akar. Nem tudom miért vagyok ennyire fontos neki, de tapasztalataim szerint nem azért, mintha annyira segíteni akarna rajtam. Félek, hogy talán még roszabb helyzetbe kerülök, mint itt vagyok és az már így is elviselhetetlen.
- Mit akarsz tőlem? Nem érek én semmit, hagyj itt! - állok ellent a húzásának, nem törődve a szavaival, de persze sem a termetem, sem a legyöngült szervezetem nem vetekedhet vele.
Azért igyekszem megnehezíteni a dolgát és belekapaszkodni mindenbe, ami utunkba kerül, nem is foglalkozva vele merre megyünk, vagy hová jutunk.
Már rég nem gondolkozom tisztán, hiszen az éhezés és a robot, kezdi megtenni a hatását, különben biztos nem dolgoznék az ellen, aki a felszínre akar vinni.

/Viridiel és Revan/



A lázadás igen érdekes fordulatot vesz. A csatabárd Revan másik emberétől bele hasít a hátulról támadóba, ám még így is van elég ereje, hogy hátulról bele szúrja karmait a célpontjába. A méregtől fájdalmasan felüvölt és izmai koordinálatlanul remegni kezdenek, így elölről is kap attól, akit épp falnak szorít.
Az ezredest üldöző hamar felhagy tervével és inkább a csatabárdosra veti magát, indítva kezét támadásra, hiszen szó szerint úgy érzi, kéznél van. Miközben a képzett harcos két tűz között lassan alul marad a kordában tartandóval szemben és egy alacsony szintű démon nyúl el holtan a kövön, addig ők ketten kezdik megvívni párharcukat.
Az elf nő viszont nem jut messzire, a sarkon túl bele fut az erősítésként érkező újabb két pokoli őrbe. Nagy bravúr kell, hogy rajtuk túl jusson. Főleg úgy, hogy ha rajtuk múlik, nem viszi fel a lombtündét a felszínre. De ahhoz is össze kell szednie magát, hogy maga kijusson innen.
Ám Turion fia sem csak bábként lóg ott. A földön egy lila, kis követ vehet észre, ha nem csak az elrablója hátát figyeli. Olyan, mint valami féldrágakő, vagy talán egészen az... Rajta áll, lehajol-e érte, kikapva két széthasított kőszikla közül. És ha kezébe is veszi, elrejti-e meztelen testén valahova.

Egyáltalán nem lep meg, hogy a sötét elf parancsnok minden hezitálás nélkül hátra hagyja az embereit és úgy igyekszik engem magával rángatni. A kiáltások és a harc zaja lassan halkul el a hátam mögött, ahogy haladunk és én mindent megteszek, hogy lassítsam a férfit, pedig legalább annyira nem kívánom a démonok társaságát, mint az övét.
Nem értem, hogy miért öldösik egymást, hiszen elvileg egy oldalon állnak, de nekem megfelel, ha minél több döglik meg mindegyikből, így egyikért sem ejtek könnyet.
Mikor szemből is újabb őrök érkeznek, hogy kisegítsék a társaikat, csak azon igyekszem, hogy ne kerüljek közéjük és ne érjenek el a karmaik még véletlenül sem.
Ezért amennyire tudok félre húzódom a fal mellé, ezért vehetem észre azt a kis követ, mely lila színével elüt a fekete környezetétől.
~ Mi lehet ez? Talán valami értékes drágakő? Lehet, elcserélhetném majd valamire később. ~ fut át rajtam a gondolat és gyorsan, lehetőleg észrevétlenül, míg a sötét elf és a démonok egymással vannak elfoglalva, kapom fel és dugom a számba, hiszen nincs rajtam ruha, ahol elrejthetném.

~Most légy ötletes lidérckém, innét a te segítséged fog kelleni. Próbáltam valamit kiszedni Lidérc társamból s az elf karját elengedve kezembe véve pallosom.
-Vissza démon, az elf velem jön ha kell át vágom magam rajtatok de hiszem hogy át engedtek.
~Vissza!! ~Ha egy haja szála is meg görbül a sötét elfnek s annak akit kísér a ti fájdalmatokból fog táplálkozni a démonok legrosszabbika! Hallom miként lép közbe Lidérc társam s utasítja engedelmességre a démonokat körülöttem.

Ha a démonok szabad utat engednek meg fogom az elfet és folytatom az utam akit csak Uráldur és Néró keresztez a lift előtt.

Ha viszont harcra kerülne a sor a démonokkal, lidérc társam minden mozdulatukat figyeli s így sikerül utat vágni magamnak és az elfnek akit magam után rángatok.

Nem mozdulok ki a lyukból, s minél inkább próbálom meg húzni magam s így ki slicolni a következő műszak alól. A két banda össze verekedését csak hallom de nem látom onnét ahol ép bujdosom.

/Viridiel és Revan/

A zöldike sikeresen vette fel a földről az ékkövet és rejtette nyelve alá, nehogy lenyelje véletlen. Ki tudja, mire jó egy ilyen drágaság? Ám egyértelműen nyertesévé vált a dolgok alakulásának... ha a pénzt és nem a szabadságot vesszük számításba.
Eközben elengedi a harcias nő a kezét, hogy két kézzel markolja meg pallosát. Igen fenyegető, főleg egy kísértettel is megvédve. Így megtorpannak támadói is, ám elállják az utat továbbra is. A patthelyzetet hamarosan nem a messzebbről is elindult további erősítés oldja meg, hanem két váratlan látogató.
-Revan!? -fakadt ki megdöbbenésében a vendég- Neked nem a felsőbb szinteken kéne lenned? Hozzád tartottam volna, ha itt végzek...
*Az Első Lord megdöbbenése nem is lehetett volna nagyobb. Elvileg tisztában kellene lennie azzal az igen magas rangú tisztnek, hogy itt nem vet jó fényt rá, ha folyton harcba keveredik. A mellette álló Néró emberei megtűrik az egészséges verekedést, noha a biztonságiak maguk is be szoktak szállni egy feszültség levezetőre. Ám nem engedik meg, hogy az őrök élete veszélybe kerüljön, igyekeznek fenntartani a helyzetet, hogy itt ők állnak a seggrugdosás vonatának jobbik vége felől.
-Ügye nem öltél meg senkit... -rosszat sejtve lép nagyokat a forduló felé és ahogy meglátja azt, ahonnan nem rég érkezett- Ez meg mi!? Ezredes! Ezek az isteneink. Tudom, hogy halandóak evilági létükben, de... De... De nem ölnek az emberek sem apácákat! Nem tudom másként mondani, ez teljességgel elfogadhatatlan.
*Magából kikelve ordítozik a jó reménységű katonával. És a Nérón keresztül tőle kapott levelet lobogtatja ökölrázása közben, még ha most szóba sem hozza. Viridiel karját viszont durván megragadta és maga mellé rántotta.

/Ex/

Exailed bújócskájára még egy jó ideig nem derül fény, sem az őrök, sem a rabok nem kutatják a sötét zugot. A fegyőrök ordibálva avatkoznak közbe, a szokásos földre lökés helyett most az ostoraik hosszát használják ki. Így közel két méteres távolságból vágják a két bandát számolatlanul, tekintet nélkül, ki mennyit kap belőle. Hamarosan elcsendesedik minden és vissza tér minden a maga megszokott kerékvágásába.
Ha nem jön ki, akkor kihallgathat egy beszélgetést, ahogy egy oawa párduc győzködi a fehér szemű tündét Behemót társaságából, hogy szökjenek meg együtt a plafonon néhol látható szűk réseken keresztül. Ám az elf nem igazán akar kötélnek állni, felőle lehetnek tényleg szellőző nyílások, az ő lelke már megtört idelent.

Most már csak az hiányzott, hogy nehogy lenyeljem az az értékesnek tűnő követ, mondjuk egy váratlan rántástól vagy ütéstől, amit nagyon is igyekszem elkerülni.
Nem szívesen tartottam eddig sem az ismeretlen sötét elf parancsnokkal, így mikor szembe kerül a felé tartó újabb démon őrökkel és elengedi a kezem, máris azon agyalok, hogy surranjak el mellette.
A megjelenő csapat az igen csak ismerős Első Lorddal az élen, azonban egy pillanatra megdermeszt, az üvöltözésről már nem is beszélve, bár nem nagyon értem mitől is akadt ki ennyire és mire megértem, már egy erős marok kulcsolódik a karomra és szinte a lábam sem éri a földet, ahogy a férfi magához ránt.
Tényleg jó, hogy a nyelvem alá tettem azt a követ, mert most biztos lenyeltem volna, így azonban csak egy halk nyüsszentés hangzik el a részemről csukott szájjal.
Úgy néz ki, ha harcra kerül a sor én is a közepén leszek. Nagyszerű! Két sötét elf vitájában fogok meghalni, ennél még a Rongyszedő is jobb.