A kezeim lassan ereszkedtek alá és az ujjam a szemgödréhez értek, már éppen készültem volna arra, hogy örökre megvakítom, mikor is az Első Lordnak jobb terve ígérkezett. Az égő húscafat vette át a vezetést, s hirtelen jobban tetszett ez, hiszen ez a kín, amit a szégyentől fog átélni, sokkalta tovább tart majd, mint a szemének kivétele. Ám ha ezek után sem fog választ adni, kénytelen leszek rá. Hogy jobban megalázzam, letéptem a felsőtestéről is a ruhát, hogy teljesen mezítelen legyen.
Sokáig néztük a műsort, majd a lányt kérdeztem újra leereszkedő hangon, szinte suttogva:

- Mi a beosztása? Ki a nővére? Mi volt az igazi célja?

S remélem végre elárulja nekünk, hiszen ki tudja mire leszünk még képesek. Ha okos rájön, hogy a hazugság vagy a hallgatás, jelenleg a legroszabb, amit tehet.

- Minél előbb válaszol. Annál előbb lehet szabad a titkai terhétől.

/Viridiel, Helly és Wora/


Ha törpünk abban reménykedett, hogy nem fognak az éjtündék kitalálni valamit, hogy jobb belátásra térítsék, akkor tévedett. Igen nehéz választás előtt áll. Hiszen eddig sem akarta felfedni, hogy a király tanácsadójának nevezték ki. Ám ha továbbra is próbálja erről elterelni a szót, akkor anyaszült meztelenül került vissza a bánya mélyére és... érthető, hogy kiborul és nem akar így tovább követ fejni.

Bárhogyan is döntsön az asszonyság, ha dacosan nem mondja el a titkát, akkor jobb lesz megszakítani kicsit a kihallgatását és ez esetben Uráldur inkább a mihamarabbi távozásukat ajánlja fel Worának. Hiszen betörni betudtak, de még nem győzték le az ellenséget. És jól tudja mennyire sérülékeny kis számú itteni hadereje, ha bekerítik. És ezzel el is vágnák az igen hasznosnak bizonyult óriás szövetségeseitől.
Ám ha beszélni kezd a fogoly nő, akkor nem szakítja meg, hanem érdeklődve hallgatja. Hiszen ha nem is volt jelen egy tanács gyűlésen sem, érdekes dolgokat tud mesélni kedves vendégük.

Bárhogyan is, odalent egy percre magukra hagyták az őrségváltás alatt a rabokat 12 órával ez után és ez épp elég idő volt, hogy Helly pucéron vagy ruhában, de elmondja Viriéknek, amit fent látott és megtudott. Ám ismét kavar van az Erőben, hiszen jelenleg senki sem dolgozik. A hírnök épp úgy tűnik munkához kezdene látni, belátva a kivárás bölcsességét, míg az eddig szorgosan dolgozó tanácsosasszony meg épp szintén meggondolta magát.
Ám a bejárat felől érkező új őrök cseppet sem lelkesedtek az idelent folyó morálért.
-Dolgozni, lusta banda, addig egy szemhunyást sem alszotok, amíg nem teljesítitek az előírt mennyiséget!
* Acél kígyófejjel díszített hét ágú korbácsokat suhogtattak meg a fejük felett és ha nem kezd a csipet csapat mindegyike hamarosan dolgozni, akkor a renitensek bőrükön fogják érezni nem csak az átkokat, de ezeket a nem túl bizalomgerjesztő eszközöket is.
Pedig Avel és nemes elf társa is már inkább Viridiel és Helly beszélgetésére összpontosít. Az ork meg nem kezd el dolgozni, amíg Turion fia szintén nem csákányozik. Eszközük van hozzá bőven.

kihallgatáson:
-most örül remélem.... mint mondtam beosztásom nincs, nevet hiába mondanék nem érdekli magát, és a célom is elmondtam, épp mentem hazafele megállítottak és utána két személyt kellett volna elkísérnem... de akárhányszor lefuthatjuk ezeket a köröket nem érti mit mondok....

úgy éreztem mintha falnak beszélnék, mint nem is olyan rég a féleszű rabszolgakereskedők, együgyű egyszerű lények, dehát "kenyeret és cirkuszt a népnek" itt is igaz volt a selfekre is pont annyira mint a törpökre vagy akárkire, a kihallgatóimnak pedig hiába mondtam igazat nem hittek nekem és ez ellen én már nem tehettem semmit.... leküldtek ezután a bányába vissza...
oda lent sokáig nem beszéltem senkivel feldolgoztam mi is történt odafent, de elindultak aztán az események..

bányában:
-döntsétek el mit akartok én visszaállok... és be sem mutatkoztam még nektek Helléna vagyok. Ha valamit tennétek azért szóljatok, bennem bízhattok a jóból nem maradnék ki-megfogtam a csákányt és ütni kezdtem nem túl erősen a köveket

Nem sok időnk lehet megbeszélni, hogy miként tervezzünk tovább, mert ugyan most nem látni épp egy őrt sem, de ez rögvest megváltozik, ahogy megérkeznek a frissen lejövő őrök, akik alig várják, hogy kicsit élvezkezhessenek a kínjainkban, hisz más szórakozásuk sincs.
Sokat jelent, hogy a törpe nőt, akit mint kiderül Helly-nek hívnak, volt annyira összeszedett, hogy sok mindent megjegyzett, így ez hasznunkra lesz majd biztosan, de egyelőre túl kell élni.
Minden esetre örülök, hogy látom, hogy Aviel is kibukkan a burkából és érdeklődést mutat a szökés iránt.
- Nyomjuk meg, hogy pihenhessenek a lányok legfőképpen és enni kapjunk, mert az nem lenne jó, ha legyengülnénk. Éppen ezért nem is várhatunk a tiplizéssel sokáig, mert nem fogják túlzásba vinni a táplálásunkat.
- Ne adjátok fel, kijutunk innen! – veszek fel egy csákányt és próbálok nem foglalkozni a bőrömbe maró ütlegekkel, ha a szórakozni vágyó éjelfek, nem elégszenek meg a tempóval.
- Ha van ötletetek egyébként ne fogjátok vissza magatokat. –súgom még rabtársaimnak. - Én már rég eljátszottam a vezérségemet, nem hiszem, hogy engem kéne most annak tekinteni.

A törpe nő becsületét tartva megerőszakoltan terült elém, s kérdéseimre továbbra sem felelt. Próbálta a saját maga által beadott kis mesét erőltetni. Mivel én is úgy érzékeltem, hogy idő hiányában felesleges kihallgatnunk, intettem az őröknek.

- Jól mondtam, nem fog meghalni. Annál valami sokkal rosszabb vár magára a bányában.

Az őrök éppen felkészültek öltöztetni, de Uráldur nagyúrral, mintha csak egy rugóra járt volna az agyunk, ráparancsoltam az őrökre:

- Hagyják csak mezítelenül a gnómot.

Majd örömittas fejjel az Első Lordhoz mentem és kupámat újra felemeltem, hogy koccintsak vele.

- Engedelmeddel uram, térjünk vissza gyönyörű városunkba. Emeljük poharunkat az éjtündékre és Nagyuramra, éljenek soká.

/Viridiel, Helly és Wora/


A kihallgatás véget ért és úgy tűnik nem sokat zavartatja pucérsága a tanácsosasszonyt. Büszkén viseli a tetoválás után az újabb büntetését. És úgy tűnik a három méteres orkon kívül ez mindenki másra igaz, aki igen csak kíváncsi szemekkel figyeli testét.




Eközben a selfek és varég segédcsapatuk már hazafelé tartanak több órája. De mi volt előtte?
Wora az egyik összeégett holttesten egy hívogatóan szép gyémánt gyűrűt fedez fel. Ki tudja, hogy maradt véletlenül az ujján ez az igen gondos ötvös munka? A legtöbb vagyon már az őrök jóvoltából régen eltűnt, amit az egykori rabok őrizgettek.




Törpe kezek gondos munkáját dicséri egy halott törpe ujján. Szinte üvöltve kéri, hogy megszabadítsd ettől a visszataszító, fekete helytől. És ha kezed hozzá ér, mágikus kisugárzást érzel. Talán megérzéseid vezettek csak, hogy megtaláltad. Ám egyelőre nem tudod megfejteni, hogy mire való.
Ám Uráldurnak is van rejtegetni valója előled. A foglyok holmijait átkutatva Viridiel medálján akad meg a szeme. Éjtünde kezek vésték. És kis tanulmányozás után már rá is jön az Első Lord, hogy egy mágiaellenállást növelő eszköz. Gyorsan zsebre vágja, mielőtt bárki észrevenné és bölcselkedni kezdene, hogy kit is illet igazából. Még akkor is értékes szerzemény, ha használata közben blokkolódik minden mágikus képesség és csak részben ad védelmet idegen támadásokkal szemben.

Miközben selfjeink rengeteg vasérccel megpakolva utaznak haza felé közel fél napja, addig elkezdődött a bányában az igazi munka. Hőseink belátták, hogy tűrni kell a drow rabigát és nekiláttak a kemény csákányozásnak. Az eddig pihenő férfiak pedig külön kitesznek magukért, hogy ezzel a kifáradt és megviselt nőket juttassák hamarabb ágyba.
No igen! Az ágy. Nem csak a férfiaknak lesz ezen a napon szép álmuk. De előtte immáron közel egy napja, hogy a hadvezér és a kémfőnök elhagyták Sötét Vastelepet, elcsigázott seregük érkezik meg a déli tengerpartra. Útra készek, hiszen megtörni látszik az ellenség, akik nem igen fognak a közeljövőben újabb támadást indítani az itteni szerzeményük ellen!
-Nem sokára otthon leszünk, Wora kisasszony. És egész Capital tudni fogja a kinevezését. Nagyszerű munkát végzett a démonok mellénk állításával.
* Majd elégedetten mosolyogva fellép a pallóra, mely a szárazföldről a tengeri elfek hajójára vezet. Uráldur és Wora eme kalandja ezzel véget ért.

Pár órával később a bánya mélyén nem rég lepihent rabokat egy igen nagy hatalmú személy zavarja meg néhány pillanatra alvásukban.


-Ébredjetek, Kedveseim! Az én nevemben szenvedtetek és viseltetek fájdalmat. Kezetekre az én nevemet tetoválták. Viridiel és Hellena! Nektek fontos hírt kell vinnetek a népek uralkodóinak. A démonok megerősödtek a csata előtt és ők tehetnek arról, hogy a seregek elbuktak. Meg kell öljétek eme förtelmes lényeket, mielőtt újra megpróbálnátok a törpök jogos tulajdonát visszaszerezni. Ám ha késlekednek és civakodnak, akkor soha eddig nem látott veszedelem fog érkezni, mely el akarja pusztítani az egész világot.
Az egész fogságba esést csak álmodtátok.
* A nő, akinek indák és virágok nőnek a testéből a kezét elhúzza arca előtt és ti már csak arra emlékeztek, hogy a fűben ébredeztek. Senkit nem láttok magatok körül. Még egymást sem. Máshol ébredtetek.
Viridiel egy indákat formázó gyönyörű karperecet visel a karján, mely miatt nem tud a természettel kommunikálni. Ám hamar kiismeri, hogy őrá sem hat közvetlen varázslat. Bármikor leveheti és felteheti.
Helly pedig egy térképpel ébred. Neminra jól ismert kontinense. Valamiért egy jól látható X-et tettek Zevadar félszigetének egy félre eső zugába. De senki nincs, aki ismerné azt az éjtündéken kívül, hogy azon a vidéken mi vár a kalandorokra...


/Köszönöm a játékot mindenkinek! Remélem annyira élveztétek, mint én./

Fogcsikorgatva, de minden erőmet bevetve csákányozok és hordom a köveket, egészen addig, míg végre az őrök abbahagyják gyötrésünket és mindenki ott rogyik le a földre, ahol épp van, hogy kimerült álomba zuhanjon, ez alól természetesen én sem vagyok kivétel.
Csoda, hogy az álom megtalál, de megtalál és a lehető legszebb látomás áll előttem, maga Természet Anya.
Ám az, amit mond úgy hangzik, mint valami jóslás, valamiféle előrejelzés és nem, mint egy szokványos álom. Főleg, hogy nem csak engem szólít meg benne és konkrét feladatot is kapunk.
Annyi mindent szeretnék kérdezni, de olyan, mintha képtelen lennék beszélni, csak a gondolatok kavarognak a fejemben, aztán hirtelen friss levegő tódul a tüdőmbe, érzem, ahogy a napfény csiklandozza a bőrömet és fülembe madarak, neszező állatok hangja hatol be.
Olyan gyorsan ugrom talpra, ahogy csak tudok és nézek végig a tájon, magamon, ahol felfedezem az a furcsa, de gyönyörű karkötőt. A növényekhez fordulok, hogy elmondják mi történt, de csak süket csen a válasz, vagyis jobban mondva marad a levelek surrogása, de semmi értelmes.
Szívembe rémület hatol és azon gondolkozom vajon ez valamiféle büntetés Természet Anyától, de valami sugallat hatására leveszem a karkötőt és azonnal meghallom a növények suttogását, akik biztosítanak róla, hogy nincs semmi veszedelem.
Hamar rájövök, hogy az ékszer blokkolja a természetmágiámat, de más sem használhatja azt rajtam.
Istennőnk biztosan tudja, hogy miért ajándékozott ezzel meg, de most először irány Awirys és a királynő, hogy elmondjam neki az üzenetet a démonokról.

//Én is köszönöm, én élveztem //

Hosszú robotolás következett, nehéz munkánkhoz azonban csatlakoztak a fiúk is így gyorsabban haladtunk. Elfáradtam rettenetesen, de végre meglett a várt jutalom pihenhettünk.
Én lefeküdtem picit a földre pár percig bírtam csak ébren el is szundítottam...
Álmomban egy különös nő jelent meg előttem egy mégfurább kinézettel, növények hálózták be és hangja selymes nyugtató és kellemes volt.
-Démonok?!-gondoltam magamban majd mondandója után hirtelen felébredtem egy mezőn.
Körbenéztem majd magamat is megvizsgáltam, egy mezőn voltam, kellemes szellő fújt és a nap is sütött.
-Ohh milyen kellemes is a napsütés! -mondtam hangosan magamnak majd hátradőltem a fűben és élveztem a helyzetet. Felültem végig tapintottam magamon, a kis ruhát amit kaptam kellemes meglepésként ért, mellesleg nagyon kényelmes volt.
Kicsit még élveztem a pillanatot majd megnéztem mivolt az egyik zsebben
-Egy térkép
Mit is kéne kezdenem vele?-gondoltam lehet mielőtt hazamennék az emberekhez kéne mennem és nekik szólni a veszedelemről....
Majd elindultam hosszú utamra

//köszönöm a játékot élvezetes volt//

/Lola/

Meleg, nyári reggel van, amikor a sötét elfek által elfoglalt bánya felé mész egy keskeny kis hegyi ösvényen. Elvétve van csak kis méretű fák, noha száraz fűből és tövises cserjékből akad bőven. A távolban egy törpét látsz a hegyen felkapaszkodni, amit épp elhagytál magad mögött. Ám hamarosan egy fánál ácsorgó törpe harcossal találkozol szembe, kinek harci kalapácsa neki van döntve a törzsnek.
-Állj! Az út le van zárva. drowokat láttak erre felé. Senki nem mehet tovább.

//Lola//

Nem vagyok ostoba, hogy tudjam, csak az a felajánlás okozta a király hirtelen megváltozott hozzáállást az előadásunk megtartásához a falakon belül, amit elétártunk a sötét elfekkel kapcsolatban. Így aztán nem lep meg a nagy jóindulat, ami az indulásomat megelőzi és az, hogy bízik a sikerben, hiszen nem kell kockáztatni egy embere életét sem, magam ajánlkoztam önként.
Azonban nem kenyerem a szavam megmásítása, na meg húzni az időt sem, jobb túlesni rajta minél előbb.
Tempósan haladtam a bozótokkal szegélyezett ösvényen arra, amerre útba igazítottak, mikor elém toppan egy törpe, gondolom ő az őr itt.
- Biztos igazad van törp uram, de engem maga a király bízott meg, hogy tovább menjek, szóval kérlek engedj utamra. – intettem az út folytatása felé. – Kis barátommal, Settenkével dolgom van. – simítottam meg a mellényemből kiszimatoló kis állatka fejét.

/Lola/



A környéken jól képzett harcosok vannak, hogy útba igazítsák az erre tévedőket. És nem kevésbé megnehezítsék a dolgukat azoknak, akik élelmet próbálnak csempészni a körbevett bázisba. Ám játékosunk igen türelmetlen és már le is lőtte a poént.
-Na persze! Csak az nem mindegy, melyik király. Ti emberek összejátszotok a selfekkel és élelmet csempésztetek nekik már többször. Nincs itt semmi keresnivalód. Mognar...
* Ekkor bújik elő ruháid alól az útitársad és hirtelen benne akad a szó. És fellángoló indulataiból visszavesz. Kezével még továbbot is int.
-Nos, mondani akartam, hogy kérj uralkodónktól bizonyítékot, hogy valóban neki dolgozol, de valóban ő küldött. Bocsáss meg faragatlanságomért, de emberek dolgoznak az éjtünde kémeknek és őket használva juttatnak ennivalót a falakon belülre, akik nélkül már azok mind éhen haltak volna.
* A falak említése nem véletlen. Két hegyet még megmászva a harmadik tetején egy széles fennsíkra vezet utad. Ahol távolban megpillantod az égbe magasodó kis erődítményt. Szürke falaival messziről kilóg a háttérből, még ha az itt sem másabb élővilágból épül fel. Ám nem úgy tűnik elsőre, mintha helyi kövekből emelték volna...
Rajtad áll, hogy a környékén osonva körbe felméred vagy bátran sétálsz a kapujához, hogy átad Leila ötletét, hogy itt is rendezhetnétek cirkuszos mutatványt.

//Lola/

Az uralkodó nem említette az őröket, ahogy azt sem, hogy már meggyűlt a gondjuk az emberekkel és amit hallok, az megmagyarázza, hogy miért is olyan nagy a bizalmatlanság felénk.
De jól esett volna, ha elmondja, mert most kissé bajban vagyok, hogy miként győzzem meg a silbakot arról, hogy én nem tartozom a selfek segítői közé és megbízásom tényleg fontos.
Gondterhelten ráncolom össze a szemöldököm, hogy valami jó kis választ találjak, amikor Settenke megmenti a helyzetet.
- Áááá, ezek szerint ismered a kis huncutot. – mosolyodom el megkönnyebbülve. – Én nem ezen célból megyek arrafelé, erről biztosíthatlak. – komolyodtam el, aztán még egyet biccentve a lelkiismeretes őrnek, tovább indultam az ösvényen.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire messze vannak, mire felértem a fennsíkra, már erősen kapkodtam a levegőt és szinte remegett a lábam, de azért megcsodáltam az égnek nyúló falakat, amik erősen elütnek a környéktől.
Úgy sejtem, egy ellenséges környezetben az éjelfek gondosan ügyelnek a biztonságukra és az én közeledésem mindennek volt mondható, de csendesnek biztos nem, így csak gyanút kelthettem volna magam ellen, ha most kezdek el lopakodni. Biztos volta benne, hogy most is számtalan figyelő tekintet szegeződik rám, ezért egyenesen a kapuhoz indulok. Talán Leila ötlete beválik, ha nem…….hát akkor ot lesz Settenke.

/Lola/


Nem meglepő módon az éjtündék nagyon meglepődtek, amikor tovább mész egyenesen és a kapunál hangosan kéred, hogy beengedjenek. Közelről az erőd még különösebb, a falai oszlopszerűen ugyan olyan kövekből emelkednek, mint amit itt is látsz és a távolról látott szürkeséget a közte lévő egybefüggőnek látszó felület adja. Számodra teljesen idegen technológia.
-Ki vagy? És mit akarsz? -kérdi egy hang feletted, mely abban sem biztos, hogy pontosan ezt kellene neki kérdeznie. Ha felnézel rá, akkor hamar rájössz, hogy mert egy sötét elf és ők bizony igen járatlanok embernők fogadása terén.
Ahogy elmondod, beengednek. Odabent egy udvaron kisebb-nagyobb épületek, de egyik sem rendelkezik grandiózus méretekkel. Minden le van térkövezve, növény szembetűnően nincs sehol. És egy szobába visznek, ahol valaki már vár. És székre mutatva hellyel kínálnak.




-Jó napot, hölgyem! Nem értesültünk még az érkezése szándékáról. -kezdi el a beszélgetést így még akkor is, ha a falon lenézőnek te már esetleg elmondtad- Az intézményünk igazgatója vagyok. Miben segíthetek?
* Ő nem ül le, de ha te megteszed, tőled jobbra megállva az előtted lévő asztalnak támasztja magát.

A kapunál úgy tesz az őr, mintha nem számított volna az érkezésemre, ami ha igaz lenne, akkor sem tettem volna másként, hiszen mi más esélyem lenne egymagamnak, hogy bejussak a fészkükbe.
Persze meg van a kockázata, hogy nem érdekli őket az ajánlatom és fogságba ejtenek, de mit érne egy „gyönge” nő egymagában, na meg az egész vállalkozás maga sem volt egy életbiztosítás, hiszen bármikor elkaphattak volna ide úton is.
Nem tudom, hogy számított-e egyáltalán, hogy elmondtam miért jöttem, vagy mindenképp beengedtek volna, de nem is ez volt az érdekes. Minden esetre kibámészkodtam magam, mert érdekes és meglehetősen rideg volt a hely és azt sem ártott szemügyre venni, hogy egyáltalán lenne-e más menekülési lehetőség, vagy csak a kapu az egyetlen.
Egy szobába vezetnek, ahol egy jól öltözött éjtünde, láthatóan a vezetőjük fogad és hellyel kínál.
- Üdvözlöm, uram! A nevem Lolita és azért érkezetem, mert egy utazó társulat tagja vagyok, akik mindenhol eddig sikerrel léptek fel. Új utakat, új fellépési lehetőségek után kutatva, úgy értesültem, hogy Önök is szívesen részesülnének egy kis kikapcsolódásból ezen a kissé elhagyatott vidéken. Talán mód és lehetőség adódna, hogy kielégítsük ezen óhajukat? – ülök le és adom elő azt a szöveget, amit Leila kitalált és ami remélhetőleg elég meglepő és váratlan, hogy még el is fogadják.

/Lola/




Nagyon jól sikerült a környék elhagyatottságának bemutatása és ennek legjobb jele, hogy maga az igazgató barátságos reakciója.
-Valóban nagyon kevés lehetőség adatik meg számunkra a szórakozásra. Nagyon örülnék, ha vendégül láthatnám önöket a mi kis bányánkba.
* Előre hajol és megsimogatja a jobb combodat az egyik kezével. És szemedbe nézve mosolyog rád.
-Sajnos erre viszont nincs lehetőségünk. Az intézmény szigorúan titkos. De a kapu előtt, tőlünk nem messze kialakíthatunk egy bokroktól megtisztított területet, ahol letáborozhatnak. És az embereimre meg rábízom, mit csinálnak a fölös idejükben.
* A kaput említve jut az eszembe, hogy a legkényelmesebb menekülési útvonal számodra. Bár körbe a falak mentén belülről létrák vezetnek fel fa emelvényekre, hogy a védők azokon állva harcolhassanak érte támadás esetén. Ám ez lehetőséget teremt az átugrásra is. Noha ott három métert esik, aki megpróbálja és köves talajra. Ám vizes árok vagy más nehézségeket nem láttál.
-Van esetleg madara, amivel levelet küldhet nekik? Vagy gondoskodjak esetleg én az üzenet eljuttatásáról? Amíg meg nem érkeznek a társaid, utasítom a katonákat, hogy kísérjenek a szobámba és minden kényelemről gondoskodjanak! Azt szeretném, ha jól érezné magát nálunk.
* Rajtad áll, mit felelsz. Bár már nem ér hozzá a lábadhoz, de jól láthatóan nem lenne ellenére a megismétlése.

Kívülre igyekszem nem mutatni, de persze nagyon ideges vagyok. Ki nem lenne az, amikor szinte védtelenül besétál az oroszlán szájába.
Azonban eddig semmiféle olyan dolgot nem tapasztalok, ami megalapozná a kegyetlen hírüket, udvariasak voltak és a vezetőjük még kedvesen meg is simogatja a lábamat.
MEGSIMOGAT!
Majdnem felugrottam, de erőszakkal nyugalmat erőltettem magamra, mert nem ez a kis simogatás fogja elrontani a törpék és az én tervemet.
- Természetesen uram, nem is úgy gondoltam, hogy itt benn, talán nem is férnénk el, a kinti placc teljesen megfelelne és ígérhetem, hogy nem fogja megbánni, remek előadást fogunk adni az embereinek, hogy jól érezzék magukat.
Még egy mosolyt is sikerül kierőszakolnom magamból és nem húzódtam el.
Azon meditáltam, hogy teljesítenem kell az ígéretemet és ki kell jutnom innen.
- Nem kell levelet küldeni, nem volt annyira megerőltető az ide út, hamar megviszem í hírt társaimnak és két nap múlva már itt is lehetünk mindenestől. – hárítottam el a felajánlását, eszembe sem jutva megemlíteni  kis barátomat Settenkét.
Azt nem erre az esetre tartogattam, jobb ha titokban marad egyelőre.

/Lola/




Hősnőnk igen jól tűri a talán nem is túl finom zaklatását az itteni főnöknek. És készségesen felajánlja, hogy nem kell bíbelődni madarakkal meg megbízhatatlan küldöncökkel. Még nem is sejti, hogy ez a férfi maga gondolta átadni a meghívást a társulatnak.
-Nem embereim, hanem elfjeim. -javít ki röviden.
* Még mindig nem lép fel támadólag. Ám eszébe se jutna kiengedni téged a kapun egyelőre.
-Mondja csak, kedveském, hol is van most a maga társulata? Gyorsan oda röppenek a szelek szárnyán és mire elkészül, már itt is leszek. Ezt a két napot hasznosabban is eltölthetjük.
* Ha elmondod neki, akkor továbbra is a szobájába akar kísértetni. Míg az ő kísértetétől megijedve hófehér arccal keresi fel hamarosan Helléna tanácsosasszonyt a már jól ismert porondmester.
-Kisasszony! E...egy self szellem jelent meg é...és azt mondja, hogy menjünk Lola után, mert bi.biztonságban van és elintézett egy fellépést a...
* Dadogva mondja el, hogy mi van. Úgy tűnik a királyod és főként Leila terve bevált. Ám az a faj nem a szavatartó természetéről híres. Ha Lola úgy dönt, elmondja, akkor neked is döntened kell, mit mondasz erre. De ha nem akar beszélni hősnőnk, akkor az igazgató arcán a gyanakvás félreérthetetlen jelei suhannak át.

- Akkor elfek. – mondom engedelmesen utána.
Természetesen nagyon nincs kedvem vele tölteni azt a két napot, ezért ajánlom fel azonnal, hogy magam megyek a bandáért, de nem enged és elmondja, hogy neki ez csak egy „röpke”  út lenne, amire csodálkozva húzom fel a szemöldököm.
- Ezt komolyan mondja?
Tudom, hogy képesek a mágia különös használatára, de ez nagyon borzongató, ha képes rá.
És miért hazudna ebben?
Nem tudom mik a szándékai, de végül is pont ezért jöttem, hogy minél előbb kikémlelhessük ezeket a selfekt, remélem a törpék is felkészülnek, ha segítségre lesz majd szükségünk.
Az is benne van a pakliban, hogy nem engednek majd el minket és a barátaimat nem akarom bajba keverni.
- Tudja igazgató, sok rosszat hallottunk már magukról, így kérek valami biztosítékot, hogy az előadás után, szabadon távozhatunk. Úgy hallottam maguk a démonokban hisznek. Esküdjön meg valamelyikükre, hogy állja a szavát. – nézek rá és ha megteszi, elárulom, hová kell mennie.

/Lola/




Az igazgató nem úgy tűnt, mint aki kételkedne bármennyire is, hogy képes arra, amit mond. Ám abban is, hogy veled szeretné tölteni ezt a csodálatos két napot. Kis előleget kapva a szórakozásból, ami a társaid megérkezésekor vár reá.
-Miért tenném, ha a te fajod nem szereti azokat a lényeket? -fogja meg ismét a combodat- Nem érezné visszataszítónak, ha a kapcsolatunkba őket behoznám?
* A legkevésbé sem hajlik az esküre. És egyre jobban úgy érezheted a máz elolvadásával, hogy egy kéjenc irodájába hoztak be az emberei. Vagyis nem, a selfjei. Még ha még mindig csillogó szemekkel és mosolyogva néz is rád. És ez alapján kell döntened.

Nem vagyok annyira naiv, hogy ne tudjam mit szeretne a sötét elf, hiszen ő is csak férfiból van, méghozzá a kéjvágyóbb fajtából, ahogy látom.
Nekem azonban eszemben sincs úgy szórakoztatni, ahogy ő elképzeli, ezért erősen elgondolkozom azon, hogy mit is kéne válaszolnom, mert a visszautasításnak is meg van a kockázata, ez látszik a tekintetén.
- Nem! Eszembe sem jut, hogy egyet is idehozzon belőle, csak gondoltam………megesküdhetne valamelyik nevére, vagy hasonló. – ráztam meg a fejem.
Már csak egy démon hiányozna a lelkivilágomnak. De az is nyilvánvaló, hogy a férfi csak kifogásokat keres, legalábbis ezt szűröm le a mellébeszéléséből és ez nem túl jó hír.
- Azt hiszem mégis jobb lesz, ha magam viszem meg a jó hírt, mert különben esetleg nem hinnének a hírvívőnek, azt hinnék, hogy kényszerítettek erre. Tudja …..a hírük…..szavak gyorsan megjárom és hamarosan már emberei vidáman szórakozhatnak.

/Lola/




A lányt nem ejtették a fejére. És az igazgató mintha rágna valamit, úgy mozog a szája, miközben keresi a szavakat. Várni kell türelemmel, míg újra a nyelvére jönnek.
Végül oda nyúl a derekadhoz az öved mellett és kihúzza belőle az ostorodat. Jobb kezébe erősen szorítva az állad alá tartja és még egy kicsit meg is emeli az álladat.
-Selfjeim. Nem embereim, selfjeim. -ha újra utána mondod, akkor elégedetten bólint, de ha nem, akkor elmarad ez a reakció- Nem is tudod, milyen jól fognak szórakozni. ŐRSÉG!
* Nem kell talán ecsetelnem tovább, de mégis megteszem. Elvisznek, de mivel átláttál a szitán, elérted, hogy ne a szobájába, hanem a bánya mélyére, ahol kevés csákány kopácsolása hallatszik. Mintha jóval kevesebb rab lenne bezárva és munkára kényszerítve, mint őr. Néhányakat látod is munka közben, ahogy elvezetnek a mellékvájatok mellett.
Egy üres, nem túl kifinomult kezek által fúrt alagútban fordultok le, ahol egy kiszélesedő, tágasabb résznél térdre löknek. És az igazgató fél órát várakoztatva téged jön meg, addig a katonák ott maradnak. (Hárman vannak.)
-Nos, Drágám! Szeretném, ha javulna a rólunk alkotott képed. Talán ha igazi énünket meglátod, akkor mégis elmondod, honnan hívjam a barátaidat. Ha léteznek egyáltalán.
Nem vagyunk civilizálatlanok, választhatsz sorsot idelent a kegyünkből. Ha kibírod a korbácsolást egy mukkanás nélkül, akkor nem kell akaratod ellenére a fegyvereseimet szórakoztatnod. Ám ha csak egy kis sikoltás vagy bármi elhangzik...
* Övében még mindig ott van a saját ostora, de most mégis a tiédet tartja a kezébe még mindig. És leengedve a csattanós végét. Ám nem kezd bele. Megvárja, míg egy újabb zevadari egy méretes orkot hoz láncon és az ő kezébe adja a sorsod. Gyaníthatóan azért, mert ő nagyobbat tud ütni.
Az egyik téged ide hozó pedig megragadja a két kezedet és akár akaratod ellenére is a szádra tapasztja, majd elengedi.


/Dobnod kell dobókockával Tízest. Ha 10 vagy 9-es, akkor nem tudsz elég lélekjelenléttel felkészülni. Más esetben rád bízom a kimenetelt és leírást. Harminc korbácsot fogsz kapni ruhán keresztül./

A hírük alapján valahogy nem ért teljesen váratlanul, amikor az igazgató nem tetszésének adott hangot, vagyis először csak jól megrágta, ahogy elnéztem.
De aztán felgyorsultak az események és máris pipiskednem kellett a saját ostorom által, amit a self szorít az állam alá és már egyáltalán nem akar kedvesnek látszani, hideg, kegyetlen és őrült tekintete az enyémbe mélyed.
- Persze, selfjei, úgy akartam mondani. – azért még próbáltam normális mederbe terelni a beszélgetést, de ez már reménytelen volt.
Megrezzentem, ahogy az őrsége után kiáltott és szemem az ajtóra villant a menekülést fontolgatva, de hát ez teljesen esélytelen volt.
Hamarosan már megláthattam a bányát belülről, ahogy a három éjelf lecipelt oda. Nem is nagyon tudtam a többi rabra figyelni, mert csak elkeseredetten arra tudtam gondolni, hogy soha nem fogok innen kijutni. Sosem fogom viszont látni a húgomat és társaimat. Miért is mentem bele ebbe az őrültségbe!
Aztán a földön kötök ki, térdem fájdalmasan találkozik a talajjal, de egyelőre nem történik más, pedig az igazgató sóvár tekintetére visszaemlékezve, a legrosszabbra számítottam.
Már teljesen elzsibbadok mikor feltűnik és elégedettnek látszik, mint aki előre tudja mi fog történni.
Én azonban nem és mikor meghallom mit ajánl, hát minden erőmet össze kell szednem, hogy ne ájuljak el, de már csak a testvérem miatt is erős akarok maradni.
- Már látom az igazi éneteket és sosem akarnám ide hívni a társaimat, hogy ők is megtapasztalják. Remélem egyszer fordított helyzetben is beszélhetünk egymással. – néztem rá dühösen, amiből próbáltam erőt meríteni.
Aztán már csak a rémült várakozás maradt és bár erőszakkal szorítja a számra saját kezem az egyik self katona, de nem veszem el onnan, nem akarok egy hangot sem kiadni.
Mikor meglátom az orkot azonban már nem vagyok benne biztos, hogy akár az első csapásokat kibírom, még sosem vertek meg.
De inkább leharapom a nyelvem, de nem fogok örömet okozni nekik.

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 1

/Lola/

/A hozzászólás 16+ elemet is tartalmaz./


Hősnőnk igen nagy akaraterőt kapott abból, hogy arra koncentrál, inkább leharapja saját nyelvét, mint hogy kiadjon egy hangot is. Pedig az igazgató mindent elkövetett. A saját felszerelésével próbálta szembe fordítani. És nem csak pszichésen megtörni... Túl sok volt a csattanás a hátán, a sokadiknál már úgy tűnt, véget sem fog érni.
Ám mégis vége volt, mikor a harmincadiknál (számoltad egyáltalán?) int a főnök és rabszolga társad értetlenül néz rá.
-Elég lesz.
* Ügyetlenül lép hátra párat. Valahogy nem találja a helyét a kialakult új helyzetben. De nincs is helye többé itt. Rossz kedvű "új hódolód", mikor elviszi az, aki idehozta a agyarast. A korbácsot persze visszaveszi tőle és felhajtja karikára.
-Igen kitartó vagy. De majd megtörünk. Igazából nem is mi. Amikor majd rab társaid éjjelente meghágnak és sikítozni fogsz, egy idő után magad fogsz könyörögni, hogy búj az én ágyamba. Majd meglátjuk, hogy akkor majd épp milyen lesz a kedvem.
* Fennhordva az orrát sétál el, de érezhetően vesztesnek érzi magát. Úgy tűnik valóban valami perverz próbának tekinti ezt az egészet, mely egyfajta intellektuális párbaj -vagy csak szimplán a gonoszság határainak lemérése- lett volna köztetek.
Elhurcolnak és követ törni dobnak. Ám jóslata ellenére rab társaid nem akarnak visszaélni a helyzetükkel. Pedig van köztük más, az orkhoz hasonlóan nagyon jó erőben lévő is.

Az ork nem habozott, azonnal engedelmeskedett a parancsnak és lecsapott z ostorral. Nem tudom hogy voltam képes megállni, hogy ne sikítsak fel, ahogy a bőr a hátamba mart. A ruha szinte semmit sem védett és gyors egymás utánban érkeztek a csapások. Véresre harapdáltam a szám és a nyelvem, de megálltam hang nélkül, némán zokogtam magamban.
Aztán már szinte nem is éreztem semmit, nem gondolkoztam, nem számoltam, hogy mennyi van hátra, mintha valami elszakadt volna bennem.
Azt sem hallottam, mikor az igazgató felszólította az orkot, hogy hagyja abba, elég lesz.
Csak tompán jutottak el hozzám a férfi szavai, mintha egy paplanon keresztül hallottam volna.
Tudtam, hogy nem tréfál és minden szavát komolyan gondolja, de képtelen voltam bármit is mondani.
Még mindig nem voltam benne biztos, hogy nem csak sikoltozás hagyná el a torkomat.
Egyben azonban teljesen biztos voltam, soha, de soha nem könyörögnék neki semmiért.
Zihálva gömbölyödtem végül össze és hagytam, hogy tova vonszoljanak az őrök, egy alig megvilágított járatba lökve.
Nem hiszem, hogy túl sok hasznomat látták volna rabtársaim pár napig, de az igazgató jóslata ellenére, nem bántottak, még abban is segítettek, hogy a napi adagom meglegyen.
Ahogy visszanyertem annyira a tudatom, hogy az ingemből letéphessek egy darabot és valami széndarabbal karistoljak egy üzenetet, azonnal kis társam gondjaira bíztam, hogy elvigye a törp királynak.
És egy utolsó isten hozzádot küldtem a húgomnak is.