HomeHome  PortalPortal  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözöllek!
Köszöntünk Neminra csodálatos világában!

Regisztráció előtt kérlek tekintsd át a Szabályzatunkat és a Keresett karaktereket is!
Ha ezzel megvagy nincs más dolgod, mint regisztrálni, majd megírni az ETörténetedet.
Légy részese te is egy rejtélyes világ izgalmas kalandjainak!

Várunk!
A Staff jó játékot kíván!


Uráldur
pm||profil
Viridiel
Viridiel
pm||profil
Várjuk megkereséseteket, probléma esetén.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
Latest topics
» Vadász Ösztönök
Yesterday at 8:40 pm by Aesma Daeva

» Sötét Vastelep
Yesterday at 1:02 am by Lysardriira Sheeriir

» Az új hit nyomában
Yesterday at 12:33 am by Shuga

» Észak Bivaly Végvár
Kedd Jan. 16, 2018 10:57 am by Dreyndra

» Fák között
Szomb. Jan. 06, 2018 1:04 pm by Alia Caroline Azurre

» Difix karakter (nincs még kész)
Szomb. Dec. 30, 2017 12:55 am by Difix

» Aesma Daeva
Pént. Dec. 29, 2017 4:32 am by Uráldur

» Készen vagyok!
Pént. Dec. 29, 2017 3:37 am by Uráldur

» Robert és a zork vidék
Szer. Dec. 27, 2017 6:48 pm by Uráldur

» Welcome to Hell
Pént. Dec. 22, 2017 11:04 am by Vendég

» Egy kis Kaland
Szer. Dec. 20, 2017 3:57 pm by Alia Caroline Azurre

» Szörny, Nyű és az Élet
Szer. Dec. 20, 2017 3:40 pm by Shuga

Statistics
Összesen 104 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Difix

Jelenleg összesen 15851 hozzászólás olvasható. in 490 subjects
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 2 Bots

Nincs

A legtöbb felhasználó (18 fő) Csüt. Nov. 30, 2017 6:39 pm-kor volt itt.
Top posters
Uráldur
 
Viridiel
 
Alia Caroline Azurre
 
Isis Do’Odrun
 
Nava Jade Aiglieri
 
Admin
 
Helléna Silvermoon
 
Angel Natalie Moonlight
 
Lashrael Laralytha
 
Fáwen
 

Share | 
 

 Az Életen Túl

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
avatar
Uráldur
Hozzászólások száma :

5304
Join date :

2014. Nov. 28.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Hétf. Dec. 11, 2017 12:24 am

Mennétek tovább, hisz a lángfal most is űz tovább. Ám innen már nem sok van előre!

Pár méterrel a próba után a folyosó 120 fok visszakanyarodik. Nincs elágazás, ez az egyetlen irány, amerre mehettek. És már látjátok előttetek húsz méterrel az újabb akadályt. Nem, nincs sem páncéldémon, sem martalóc őrök. Csak egy újabb ördögi találmány, mely a legkönnyebbnek ígérkezik.
A plafon megsüllyed úgy egy méter magasságig. A talaj pedig fém lappá válik, melyek szabályos mintában felpuffadt. Úgy tűnik, kézen-lábon kell kúsznotok, mint a gyerekek az életetekben elkövetett bűnök bocsánatára. Felül pedig hátra felé néző dárdák akadályozzák majd, hogy a fejeteket a plafonnak nyomjátok haladás közben.
Ahogy két métert valamelyikőtök -hiszen csak egynek van hely egyszerre ezen a részen- megtesz, hirtelen a szúrós tető srégan hátra felé lecsap és egy métert visszafelé tol. Eddigre már rájöhetett, hogy a felpúpozás túloldala mindenhol egy pici lyukat takar... Inkább másként fogalmazok. Az egészet inkább egy fordítva felállított sajtreszelőként képzeljétek el alul, mely a kettőt előre egyet hátra elvén működik felül. Ha másztok a most türelmesen követő lángfal elől, a plafon lecsap két méterenként és hátatokba -vagy ha azon feküdve toljátok magatokat előre, akkor a hasatokba- mélyesztve tüskéit egyet visszatol rajtatok. Ez alatt a rövidke pillanat alatt a sajtreszelőn kis darabok szakadnak le belőletek.
A darabok mintha parányi ti lennétek, a tudatotokkal kapcsolatban maradnak és közvetítik a leszalámizás előtt álló nagyobbik résznek, hogy mi várja majd őt is odalent. Fogaskerekeken kell pattogniuk. Az első előre forog, a másodikat ez hátra felé hajtja, az pedig ismét előre a harmadikat... így megy ez beláthatatlan távolságnyira, hiszen a sajtreszelő alatt már nem lesz szemetek, csak a bőrötökkel érzitek, ahogy ezek az alkatrészek becsípődnek és még kisebb darabot szakítva le belőlük egy még alatta lévő harmadik szintre sodorják, miután a forgás következtében előbb összelapították. De még a második szinten képesek aprókat ugrálni egy-egy fogaskerék másik oldalára kerülve, hogy ezzel is előre haladjanak a csipkedés közben.
A már említett harmadik szinten ezek a nagyon pici, összelapított darabok mint húspalacsinták egy 1530 fokon izzó fém lapra esnek, mely futószalagként viszi őket előre. Közben azt az érzést táplálja beléjük, hogy hangyacsaládoknak sült húsos palacsintának készülnek.

A testetek szép lassan elfogyik a sajtreszelőn. Leérkezik a második majd a fogaskerekek szorításában a harmadik szintre és ezernyi meg milliárdnyi kis sülő ételként létezik tovább és rohan egy pokolian jó konyha készülő lakomája felé.

A démonok találmánya végül egy kosárban gyűjti össze a futószalag által elkészített ételeket és ahelyett, hogy felszolgálná őket a hangyalakomán, újra materializálódik testetek. Az ősz Viridielnek a jobb fele Lazy lesz, csak a bal teste a sajátja, míg a nő tudata ennek a fordított testében egyesül újjá. Az összeállítás túl szabályosan középvonalú, hogy pusztán a kosárba került apró darabkáitok kutyulódtak volna össze. Valaki direkt beletáplálta a gépbe, hogy ha ketten mentek a próbán, támogatva egymást, akkor legyen egy ilyen következménye.
A lángfalt nem látjátok magatok mögött. "Egyedül" vagytok ketten egy sötétségbe torkolló folyosón.


A karakter dala:

https://www.youtube.com/watch?v=lyejohCId7A

"A Sötétben születtem,
mégis világos lettem.
Az Életben én sok jót
és rosszat is tettem."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

309
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Az Életen Túl   Hétf. Dec. 11, 2017 8:49 am

- Mindig együtt, és ezt te se felejtsd el - ismétli egy megfáradt biccentés kíséretében a szavakat afféle megerősítésként, közben Viridiel egyik kezét tenyereibe fogva, szinte már védelmező burokként ölelve az ujjakat körül. Vele együtt tápászkodik fel, ha kell, segítséget nyújtva társának, noha nincs több ereje neki sem; mindösszesen ráhagyatkozik az érzéseire, nem az energiáira, amik végesnek bizonyulnak az érzelmekkel ellentétben. Ötlete sincs, mi hajtja még, mi az, ami benne dolgozik, de addig örül, ameddig működik és nem hagyja el, még ha tudja is róla, mennyire törékeny.
Egy halvány, keserű mosoly jelenik meg rajta, mikor visszatér a korábbi téma, amire megrázza a fejét, egyik kezével el nem engedve társáét, másikat pedig ismét a férfi arcához emeli, a tőle telhető legnagyobb gyöngédséggel simítva rajta végig, esetlegesen néhány tincset hegyes füle mögé tűrve. Mélyebb levegőt vesz, ahogyan szólásra nyílik a szája, miközben tekintetével a futár szemeit vizsgálgatja.
- Csak azért, mert te itt vagy - felel talán túlságosan érzelgősen is, és bár folytatná, észreveszi az őket követő lángoló falat. Tekintetét még néhány másodpercre Viridielre vezeti, majd egy barátságos, de visszafogott mosollyal megfordul, és elindul. Pár másodperces késleltetéssel szólal meg ismét - eddig kénytelen volt összegyűjteni a gondolatait és az emlékeit ahhoz, hogy képes legyen mindenre kitérően válaszolni, mindemellett legyűrni valamelyest az elviselhetetlen, örökké tartó fájdalmat. Talán úgy tűnhet, nagyon is erős és határozott, de belül tudja az emésztő kínoktól, hogy ez csak egy illúzió, mely fájdalmas törést fog okozni.
- Semmivel sem vagyok erősebb nálad, csak egy hullámvölgyet járok be folyamatosan. Ha nem lennél itt, mellettem, velem... - Akaratlanul is rászorít a kezére. -..., már feladtam volna. Feladtam volna a bányában, feladtam volna a bordélyházban, feladtam volna Délosban, mikor kis híján a kutya keresztülharapta a torkomat... Nem... Nem lennék sehol, ha te nem léptél volna be az életembe, de tényleg. Mintha Természet Anya akarta volna annyira, hogy egymás mellé szegődjünk, hogy megmutass nekem valamit, aminek létezéséről és valóságosságáról már régen megfeledkeztem, hiszen már... - némileg lehajtja a fejét. - Már évek óta fel akartam adni, teljesen, csak vagy túl bátor voltam az életben maradáshoz, vagy túl gyáva a halálhoz - nevet kellemetlenül és csüggedten. Még a mostanihoz mérten is borzalmas időszak volt az, látja és tudja már. Lehet, hogy itt keserű a szenvedés, de legalább van valaki, akire számíthat, akivel együtt kitartanak, és nincs egyedül a bajban. Már ez is egy igencsak nagy változás és előrelépés, noha sose kívánta, hogy Viridiel érintett legyen bárminemű vele kapcsolatos tortúrában. Ez is bőségesen ad neki motivációt, hogy végigcsinálja, hiszen ki akarja juttatni őt. Legalább őt.
- Mindenesetre... Talán megvan annak is az előnye, hogy az egész életem fájdalmakkal volt tele, és... akármilyen borzasztóan is hangozzon, én... én örülök, hogy itt vagy, velem - fordítja hátra a fejét egy keserédes mosollyal. - Annak nyilván nem örülök, hogy neked is át kell élned ezt az őrületet... - javítja ki magát, mielőtt félreértés lenne belőle. - De ha ez lesz az utolsó szenvedéssel teli időszak, amin keresztül kell mennem, én boldog vagyok a tudattól, hogy nem egyedül, nem magamért kell kitartanom, hanem... - Egy pillanatra elvezeti tekintetét, gondolkodva, valóban kimondja-e, aztán ismét Viridielre néz. - Érted. És... - újra kénytelen félbehagyni már az elején a mondatot, ugyanis a gyomra kellemesen összeszorul, ahogyan a jelentésén végigrágja magát. - És senki másért nem lennék erre képes. Senki másért nem vállalnám. A gyermekemet leszámítva, persze... - néz ismét előre, kerülve a szemkontaktust, nehogy az enyhe zavartság melengető, de letaglózó pánikká és belső káosszá váljon. Részéről úgy tűnik, eljött a tiszta őszinteség ideje, noha eddig sem hazudott semmivel kapcsolatban Viridielnek az első találkozásukat leszámítva. Délos óta viszont csak az igazat mondja magáról, bár egyelőre nem érintették életének minden kis szegletét.
Furcsállja, hogy nincs újabb választási lehetőség. Egy darabig gyanakodva figyeli az ösvényt, amin egyre előrébb halad, és szinte már kezd fellángolni benne a remény, hogy ennyi volt, itt a vége. Önkéntelenül rászorít társa kezére, és már nézne hátra örömmel az arcán, amikor befordulnak a kanyarnál, és egy újabb kínkamra várja őket. A hirtelen támadt pozitív hozzáállás egy pillanat alatt foszlik szerte, kis híján összerogyva a látványtól. Nem akar már újabb próbát, nem akar már több kínt, nem akarja tovább ezt, csak legyen már vége... Elég volt!
- Már... Már csak ez van, biztosan - erőltet magára egy mosolyt, próbálva önmagát is meggyőzni állításának igazáról - sikertelenül. Viszont legalább már nem volt elágazás, ami elég jó irányt mutat. Nagyon reméli, hogy ez a haladást jelenti, hogy a vége felé közelednek, mert az akarata továbbra sem olyan erős, mint annak lennie kellene ehhez az egészhez. Viridielhez fordul némi kétségbeeséssel és pánikkal, keresve benne a megnyugvást és bizakodást, ha már önmagában nem leli. Természetesen nem hibáztatná, ha ő is hasonlóképpen reagálna, elvégre ez a tortúra a legerősebbeket is megtöri, efelől semmi kétsége sincsen.
- Nemsokára vége...? - Nehéz eldönteni a hangsúlyból, hogy ez igazából kérdés vagy egy bizonytalan kijelentés, de talán mindkettő egyszerre. Részben saját magát akarja meggyőzni, részben pedig megerősítést kapni, és még ha hazugságot is ad válaszként, ha csak a megnyugtatás miatt érkezik bizakodó felelet, neki már az is elég, hogy békésebben vághasson neki az újabb akadálynak.
Akárhogy is, vállalja, hogy elsőként induljon neki a feladatnak. Négykézlábra ereszkedve, egy darabig remegő mozdulatokkal mászik be a járatba, de hamar határozottá válnak cselekedetei, ahogyan bekerül az újabb szenvedésre szánt szerkezetbe. Megacélozza akaratát, fogait összeszorítja, tekintetét pedig a járat végére szegezi, folyamatosan mondva magában: megcsinálja. Végig fogja csinálni, mert meg tudja csinálni. Azonban a fölötte lévő tüskék nem sok jóval kecsegtetnek, mellette az apró kitüremkedésekkel. Szinte már látja maga előtt, miként kell végigszenvedniük magukat ezen a szakaszon is, de igyekszik mihamarabb kiverni a fejéből a képet, mielőtt elbizonytalanítaná és gúzsba kötné egész testét a rémülettel vegyes iszonyat. Nem kéne lebénulnia, különben nem haladnak semerre, aminek hátránya főleg Viridielen fog csattanni, ezt pedig nem hagyhatja.
Fogalma sincs, milyen időközönként csaphatnak le a tüskék, de amennyire csak lehet, gyors tempót diktál a mihamarabbi kijutás érdekében. A távolságot egyáltalán nem nézi, és egyszerre éri váratlanul és vártként a hirtelen hátába mélyedő tüskerengeteg, mire élesen felkiált. Ahogyan elkezdi hátrafelé húzni őt, egy ösztöntől vezérelve ragadja meg a kitüremkedések közül a hozzá legközelebb állót, egyszerre felszaggatva hátának egy részét és lemetszve ujjbegyeit. A hirtelen fájdalomtól kénytelenné válik elengedni a lukakat, a tüskék pedig hátrarántják őt, engedve a többi résnek, hogy húsából apró darabokat vágjanak le. A kiáltás keserves nyöszörgéssé szelídül, remegni kezd a fájdalomtól és az ismét előtörő zokogástól, és amilyen könnyűnek remélte ezt az akadályt, olyan nehéznek és hosszadalmasnak bizonyul.
Alsó ajkába harap, szenvedve figyeli a kijáratot, és néhány másodperces erőgyűjtés után indul csak meg, hogy két méterrel odébb ismét egyet kerüljön hátra, újabb darabokat veszítve magából. Hogy azokkal a részekkel pontosan mi is lesz, fogalma sincsen, és eleinte még csak nem is fogja fel a fájdalmat, amit közvetítenek felé a reszelő alatt. Egyébként is éget a teste folyamatosan, lüktet mindenütt, ahonnan felsértette őt a szerkezet, és nincs elég kapacitása ahhoz, hogy minden beérkező ingerre képes legyen reagálni. Az út felénél már teljesen más a felállás, mikorra már gyakorlatilag a fél teste eltűnt...
Amennyire lehet, halad, de továbbra sem tudja megállapítani, milyen időközönként mélyednek hol a gerincébe, hol a lapockái közé, hol csak az izmokba a hátán a tüskék. Képtelen erre figyelni, azon gondolkodni, mikor számítson újabb fájdalomra, amit még több követ, és önkéntelenül is felsikolt, mikor húzni kezdik őt a fémrészek. Borzalmas kínt okoznak ezek, főleg azzal, hogy lassanként válik le testéről egy-egy nagyobb darab - ez az aprólékosság kikészíti őt teljesen. Ugyanakkor nem adhatja fel. Még nem... Még ki kell tartania, bár sokkal könnyebb lenne, ha néha megállhatna egy kicsit, megpihenve az ölelő, biztonságos karokban.
Néha erre emlékeztetve igazi harci kiáltás hallatszódik felőle, ahogyan az utolsó métereknél jár, így véve újra és újra erőt magán, hogy eljusson a túloldalra. Egyre nehezebb a mozdulatok végrehajtása, ahogyan egyre több bőrt és húst távolítanak el róla, melyek bekerülnek a masina lenti részébe. A félénél túllépve jobban érzékeli az ottani nyomást, az újabb szaggatást, amitől fojtottan felkiáltva muszáj megállnia, hogy zihálva pihenjen valamennyit, szenvedéssel megtelt percekkel fogva fel az egyébként már érzéketlen darabok érzékenységét. Nem bírja egyhuzamban megcsinálni, egyszerűen rákényszerül az apró szünetekre egészen addig, míg a fájdalom egy apró része szűnni kezd.
A túloldalon kimászva már zokogva fekszik le először hasára, maga elől is eltakarva a véres és brutális látványt, aztán oldalára fordulva összegömbölyödve. Lábait mellkasához szorítja, miközben reszketve sír, igyekezve lenyelni a könnyeket, de egy lehetetlen küldetésnek bizonyul ez a számára. Gyakorlatilag alig kap levegőt, miközben a szenvedést ilyen formában adja ki, úgy nyöszörögve, mint egy csúfosan elvert kutya - és valahogyan így is érzi magát. Egy megkínzott, megvert állatnak, aki, ha rosszat is tett, csak önvédelemből csinálta, semmi másért, mégis büntetik őt.
- Együtt... együtt... együtt... - suttogja folyamatosan a szót, utolsó reményébe kapaszkodva, aki hamarosan ugyanúgy megérkezik (vagy ha ő ment előrébb, akkor néhány sokkos és kétségbeesett pillanat után veszi észre). Ügyetlen és reszkető mozdulatokkal ül fel, kis híján visszaesve a földre, annyira megcsappant az erőtől. A furcsaság az egészben csupán annyi, hogy nemcsak Viridielt látja, hanem saját magát is. Nyomban elakad a lélegzete, szemöldöke magasra felugrik a meglepettségtől, ahogyan szembesül vele: társa megkapta fele testét, ami azt jelenti, hogy... Ő is megkapta a férfi felét...?
Végignéz magán, és elég csupán ujjait megpillantani, már látja a különbségeket.
- M... Mi a...? - Alig hisz a szemeinek, és a döbbenettől elfelejt néhány pillanat erejéig mindent. Egyszerűen képtelen felfogni, hogy ilyen fordulatot vett az egész kínjuk - mintha az itteni vezető figyelt volna arra, mit mondogatnak folyamatosan, és ezt egyszerűen csak megvalósította volna, hátha elhallgattathatja őket. Lehet, butaság, de nem tudja kiverni a fejéből ezt az opciót, ami egy különös tréfa is lehetne.
Legyűrve a sokkhatás ezen különös részét, felpillant Viridielre, de még mindig groteszknek gondolja azt, amit maga előtt lát. Egyszerűen... Furcsa és elfogadhatatlan, mintha valamiféle torz lényekké váltak volna a szabályosságot leszámítva. Nem mintha annyira fontos lenne - a másik jelenléte számít csupán, nem az, miként néz ki. Az teljesen lényegtelen.
- Hozzá ne merj nyúlni, tudni fogok róla! - tör ki belőle egy görcsös mosollyal, gyenge humorral a mondat, ahogyan a Viridielen függő mellére mutat, és halk nevetésbe kezd, ami először jólesően hangozhat, hamarosan hisztérikussá válik, majd átcsap önkéntelen sírásba, miközben tenyerébe temeti arcát. Kézfejével folyamatosan távolítja el az orcáin végiggördülő könnyeket, igyekezve csillapítani szélsőséges hangulatingadozásain, ám ahogy egy cseppet eltávolított, már a helyébe jön egy másik, teljesen értelmetlenné téve a mozdulatsort. Lehet, hogy valóban ez az utolsó megpróbáltatásuk most, hogy nincsen mögöttük fal, előttük pedig sötétség, de egyszerűen muszáj valahogyan kiadnia a kínokat. Szörnyen érzi magát, szörnyen megroncsoltnak és megtépázottnak, és most már nem tudná eldönteni, hogy a régi kitaszítottság és bántalmazás a rosszabb vagy ez a pokol. Bár... Továbbra is jó, hogy van kiért csinálnia.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Az Életen Túl

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Neminra világa :: Játéktér :: Más Létsíkok-