/Hirion/

/A történet a közelmúltban játszódik/

A fiatal hadúr -aki apja szeretné, ha nagy nemesi házat alapítana, ám még mindig egyetlen tagja ennek rajta kívül a fél-húga- az elmúlt időkben sokat lapozgatta és olvasgatta a Hira által szabadságáért megszerzett könyvet.
-Lapozz vissza megint kettőt!
* Awernondyas kísértete már nem egyszer visszahajtatja veled a könyvet egy ugyan azon oldalra. A leírás szerint hatalmas erejű élőholt, akit a nekromanta sosem tud irányítani. És problémás a hozzávalók megszerzése is. Funkcióját tekintve az üldözőket hátráltató csapda.
Könnyedén olvasgatja az őself nyelven írt szöveget. Mivel féltestvérednek sem okoz problémát, ezért úgy tűnik a selfek legalább olyan ösztönösen csinálják ezt, ahogy az elhagyatott romok között a furcsa írású számokat azonnal felismerték vagy gyerekként elkezdik a mágia alapjait maguktól használni.
Néhány csontvázat is tudtál életre kelteni az elmúlt időben. Bár a fajtársaid jobb szeretik eltemetve tudni magukat, ám számos rabszolga csontjára akár ingyen is igényt tarthatsz. Ám elhunyt atyád által kiszúrt magasabb szintű idézéshez csatában elhunyt holtteste, emberevő fa nedve és tűzvirág termése kell.
-A határon volt több csata. A legfontosabb alkotót onnan beszerezhetjük.
* A hordóra néz, amelyet szintén a romtemplomból hoztál haza. És ami mágikus vörös pora már félig kiürült. Nem az az öt csontváz mésztett fel belőle ennyit, ami esetleg itt van a titkos laborodban. Volt több nem sikerült kísérleted is.
Az elmúlt három-négy évben az egyetlen élő rokonod kislányból kamasz lett, még csak bimbózó nőiességgel.

Ha lett volna értelme, akkor biztosan a szellem fejéhez vágtam volna a könyvet, még akkor is, ha az apám volt. Már annyiszor olvastatta el velem annak az előholtnak a feltámasztásához szükséges feladatokat és hozzávalókat, hogy szinte kívülről fújtam. Szerettem volna a könyvből más hasznos dolgokat tanulni, de Awernondías ragaszkodott ehhez.
- Nem tudom mit akarsz ezzel. – csattantam fel. – Tudok élőholtat idézni már és nem látom, hogy mit nyerhetek ezzel. Persze tudom, hogy hatalmas, meg ilyesmi, de nem tanulhatnék valami mást…… - duzzogtam.
De nem tágított és végül már csak azért engedtem neki, hogy lépjünk ezen túl. Különben sem volt a kedvencem a zombi teremtés, én valami különlegeset akartam, ami megvéd Uraldur és a mostohaanyám ármánykodásaitól.
- Jól van jól. – morogtam. – Összecsomagolom ami kell és indulok. Meg elköszönök a húgicától is, bár nem szívesen hagyom egyedül. Igaz sokat fejlődött az utóbbi időben és elég jól meg tudja védeni magát.
Féltem, ha elmegyek, akkor, amilyen balszerencsés vagyok, biztos történni fog valami.

Aw szelleme végre elégedett veled. Ám a döntésed, hogy testvéredet itthon hagyod, atyád maradását is jelenti. Bár lélekként nagy távolságokat tud megtenni egy szempillantás alatt... Szóval akár hogy is hámozzuk, rád van bízva a gürizés a hozzávalókért, ő pedig tanítja tovább egyetlen lehetséges jövőbeli riválisodat mágiára. Hiszen ő neki a mágia mentora.
A könyv, mely megadta neked a lehetőséget, ami végleg elveszettnek tűnt, hogy ne csak elles néhány haladóbb fortélyt, az nálad van és elsőként talán a legközelebbi komponenst keresed fel. És élő, húsevő fát, mely Zevadar mocsaras szélein őshonos. Ám rossz szokásuk, hogy mire rájöhetnél, hogy ezt kerested, már fél úton haladsz a szája felé.
Ideje valami csapdafélét kitalálni. Vagy jó szokásodhoz híven hamarabb bajba keveredni, mint vártad volna!

Tisztában vagyok vele, hogy apám szelleme mindig ott bukkan fel, ahol a legnagyobb szükség van rá, néha akkor is, amikor nem kéne. Ettől függetlenül bízom benne, hogy még sokáig a családunk segítségére lesz és nem kerül egy démon befolyása alá sem. Nyílt titok, hogy Uráldur, az Első Lord nagy befolyással bír a lentiekkel kapcsolatban.
A húgomnak most egyébként is nagyobb szüksége lesz támogatásra és talán védelemre is (főleg a már fel-fel bukkanó udvarlók ellen), hogy én hosszabb útra megyek.
Az első hozzávaló beszerzése lehet, hogy nem tűnik a legnehezebbnek, de én már sok csodát megéltem fiatal korom ellenére, ezért most sem bízom el magam, amikor a mocsarakhoz indulok, hogy randevúzzak egy emberevő fával.
A batyumba többek között ezért erős alkohol is kerül pár palackkal, amikből szurokkal átitatott rongyok kandikálnak ki és elég egy szikra a belobbantásukra.
Remélem, hogy azért egy nagyobb fát még időben észreveszek, főleg ha még mocorogni is kezd.
Aztán jöhet a tűz.

Úgy tűnik, igen jól felfegyverkeztél célpontod ellen, nem is kis fába vágtad a fejszédet. Az élővilág ezen része a komoly harcosokat is próba elé állítja. Ám te tudod jól, hogy mire vadászol. Napokig kutatsz a Lápvidéken, miközben egyetlen mozgó fára sem leszel figyelmes. Amelyik mozog, azok ágait csak a hideg, északi szél mozgatja. Talán ez a kemény tél őket is megdermesztette és ilyenkor nem vadásznak.
Egy fától ötven méterre aludtál el a következő pihenőd alkalmával, mikor mozgásra ébredsz. Te mozogsz! Valami húz téged magához közel és szemeidet kinyitva a fa támadt orvul rád. Talán kár volt egyedül nekivágnod  több napos kalandnak. De enélkül csupán a jól ismert helyeknek alig kevesebb, mint fél nap járóföldnyi körzetét tudnád bejárni.
És valljuk be, hogy ezek a veszélyes lények inkább a mocsár eldugott zugaiban szeretnek inkább élni!

Attól, hogy tudom mire vadászom, még nem tudom, hogy fogok boldogulni vele. Nem képzelem, hogy én olyan nagy valaki lennék, aki félkézzel elintéz egy ilyen fát, amikor jó pár rémisztő és több, mint valószínű minden ízében igaz történetet hallottam olyan elfekről, akik az áldozatává váltak.
És ők sokkal képzettebbek voltak, mint én.
Többször már csak nagyon kicsi tartott vissza a mocsárban való bolyongásom során, hogy egyszerűen hagyjam a fenébe az egészet és visszamenjek az unalmas kis életemhez, ahol nem akarnak sem megölni minden nap, és megenni sem akar semmi és senki.
De végül az tartott vissza, hogy akkor megint hallgathattam volna apám hegyibeszédét és regnálását.
Sosem volt a kedvencem a szabadban éjszakázni, még akkor sem, amikor katonát akartak belőlem faragni, de a mocsárban meg még utálatosabb volt.
Alig találtam egy kis helyet, ahol szárazon teríthettem le a pokrócomat.
Nem aludtam jól és ez volt a szerencsém, épp időben ébredtem fel ahhoz, hogy ne én legyek a fa vacsorája, vagy reggelije, ízlés dolga.
Először is a kardomat vágtam a földbe, hogy lassítsam a vonszolást, aztán a kabátom zsebéből előhúztam a lefekvés előtt odakészített alkoholos üveget és egy zsebben elférő szikracsiholóval lángra lobbantottam, majd a fához vágtam, hogy elengedjen. Ha sikerült akkor még egy-két üveggel megkínáltam.

Egyre közelebb kerül a szájához hősünk, mikor felébred és a szörny olyan erővel húzza magába, hogy még a földbe szúrt kard is lassan barázdát váj. Ekkor elég időt nyerve tüzet dob a húsevő növényre és az elereszti.
Ám nem csak a megevéstől veszi el a kedvét, de perzselő hővel ég, még a kis selfnek is távolabb kell húzódnia. És végignézni a szemeivel, ahogy hamuvá lesz az új alapanyag. Vajon miféle nedvet remélhetne, mikor a gyökerek is elporladtak, mellyel a földön támaszkodott?
Még örülhet, hogy élve megúszta az esetet. Ha nem szerelkezett volna fel az útra, most talán kardjával reménytelenül csapkodva az ágait óhatatlanul félig a bendőjében lenne, félig kilógva. Új tervet kell készítenie és újból próbálkoznia!

Az eddig magával vonszoló ágak rángatózva elengednek és olyan földöntúli hangok jönnek az egyre jobban lángrakapó fa felől, hogy minden szál szőr feláll a tarkómon.
Esélyem sincs, hogy a közelébe menjek, mintha minden elemésztett lélek jobban kiszárította volna és most fáklyaként hamvad el.
Ez persze jó hír lehetne nekem, mert nem végzem a vacsorájaként, azonban a fa nedvét beszerezni lett volna a feladatom és most rosszkedvűen vehetem tudomásul, hogy csak pernye és hamu maradt belőle, nedv egy szál se, vagyis akarom mondani egy csepp sem.
Most kereshetek egy másik fát és ezt sem volt könnyű megtalálni.
Nincs más választásom, beljebb kell mennem a mocsárba és legközelebb, óvatosabban bánni a tűzzel és inkább levágni belőle egy darabot.

Hősünk mindent bevetett, amivel készült a zűrös találkozásra, de egy karcolás vagy kis zúzódás nélkül megúszta a találkozás. És mielőtt hazamenne és feladná a próbálkozást, a Lápvidék kevésbé kitaposott ösvényeire lép. Letérve az útról a ritkán járt részekre merészkedik. És közben talán ezt a dalt dúdolja.

https://www.youtube.com/watch?v=wVmtJ10QrWw

Erre felé sokkal nagyobb az esély, hogy emberevő fába botlik. Vagy valamilyen más selfet evő szörnyetegbe. Ám az előző napokhoz hasonlóan az első négy órában megint elkerülik őt mindannyian. És már olyan apróságokat is van ideje észrevenni, hogy a posvány egyik íves öblöcskéjében megcsillan a Hold fénye egy üvegen.
A Mesélőnek már most rossz érzése van, hogy ki hajíthatta bele oda, mert a természetbe másként nem szokott csak úgy létrejönni az üvegfújók terméke.
Valahonnan messziről egy farkas vonyítása hallatszik. A mocsár mélyéről buborékok indulnak a víz felszíne felé. Az assassinnak pedig el kell döntenie, hogy átvág-e derékig gázolva a vízben vagy kerülővel keres egy gázlóféleséget.

Azt hiszem kicsit túlságosan is beleéltem már magam abba, hogy megszerzem a fa nedvét és ráadásul még ez tűnt a legkevésbé nehéz hozzávalónak, így nem mehettem vissza apámhoz üres kézzel.
Viszont így nagyobb kockázatot is kellett vállalnom és elhagyni az eddig sem túl biztonságos, de azért használt ösvényeket, a járatlanabbakért.
Fáradtam vonszolom, a marasztaló posványba merülő csizmás lábaimat, amikor a szemem sarkából valami villanásra figyelek fel.
- Egy üveg……itt? – emelem a szemem elé a talált tárgyat, hiszen nem egy olyan útvonalon közlekedtem, ahol akár a madár is járt volna.
Felkapom a fejem a toportyán hangja hallatán, de elég messziről jön, így nem valószínű, hogy rám vadászik, ám az üveg megfontoltabb lépésekre sarkall és bár fáradt vagyok, inkább a biztosabb kerülő útra szavazok. Az sem ösztönöz a vízbelépésre, hogy hirtelen levegőbuborékok szállnak a felszínre.
Jobb lesz szárazabb utat találni, így elindulok tovább.

Óvatosságra int a palack látványa, ám nem nyitod ki. Bölcsen inkább ott hagyod a láp fenekén. És elővigyázatosságra int, így kerülő utat választasz. Ahol az előző felfedezéshez semmiben nem kapcsolódó veszélybe botlasz.
Egy fej bukkan ki a bugyborékoló vízből és egyre inkább felemelkedve foszladozó rongyai látszanak Uráldur egyik testőrének ruhájából. Az alak lassan közeledik feléd. Hamarosan száját is kinyitva, hogy tűhegyes fogsorát elővillantsa. A sekélyebb részeken a törzse mellett lengő karján az ujjak is a víz fölé kerülnek, melyek hosszú karomszerűen kanyarodóak ma már.
Úgy tűnik, egyenesen feléd tart.

Úgy látszik én vonzom a bajt, mert hiába igyekszem a lehető legóvatosabban eljárni, még sincs szerencsém.
Azok a buborékok, amiket az előbb fedeztem fel, mintha követnének és hamarosan egy fej, majd egy hozzátartozó test bukkan ki a láp vizéből és első látásra is nyilvánvaló, hogy nem élő dologgal van dolgom és, hogy engem nézett ki magának.
Biztos finom falatnak tűnök és ráadásul egy szál magamban, túl nagy kihívásnak sem láthat, bár szerintem eléggé csorgatja a nyálát ahhoz, hogy az éhségén kívül, más gondolat nem kap helyet a fejében.
Utálom a ghoulokat! Ocsmányak, állandóan éhesek, és hegyes kis fogaik és éles karmaik vannak, bár szerencsémre a kardom hosszabb nála.
Persze megpróbálhatnék futni, de nem hiszem, hogy elvesztené a nyomomat és míg én elfáradnék, ő nem. Rossz kedvűen húzom ki a kardom és megvetem a lábam, egy stabil helyen.
Ha megtámad, akkor először a karjait veszem célba, hogy egy alapos manikűrben részesítsem, aztán jöhet a nyaka.

Egy fa környékén találsz megfelelően szilárd, harcra alkalmas helyet. Hamar felaprítod darabjaira, nem egy nehéz ellenfél egy képzett assassinnak. Ám mire végzel, ágak vesznek körbe téged és ragadják meg az élőholt maradványát és hatalmas, kitátott szája felé húzta.
A láp ezen része nem a ghoultól bugyborékolt, a metán gőzök továbbra is törnek a felszínre. Anélkül, hogy most bármi bajt okoznának.

//Hirion//

Az a szerencse, hogy ezek a lények nem az eszükről híresek, csak az éhség vezeti őket, így bár veszélyesek a gyanútlan lakosokra és vándorokra, de egy képzett harcos, türelmes taktikával, szépen megszabadíthatja őket kiálló testrészeiktől és, ha már nincs más, a fejétől is. Ez történik az én esetemben is és hamarosan már a ghoul több darabban található a földön.
Elégedett lehetnék, ha egyrészt nem lennék elég fáradt, másrészt nem látnám, hogy az előbb még rám fenekedő lényt egy fa mozgó ágai magukénak tekintik és máris az öreg fa odvas szája felé vonszolják.
Ez azért kissé jobb helyzet, mint amikor engem akart a másik vacsorának, így igyekszem is kihasználni a lehetőséget, hogy nem velem van elfoglalva. Hagyom, hogy elkezdjen csemegézni, miközben úgy helyezkedem, hogy ne legyek szem előtt, egy suhintással megvágom a törzsét, valahol azon ágak közelében, ahová a ghoul egyik darabját húzza. Talán azt gondolja, hogy áldozatánál van valami, ami megvágta, így én begyűjthetem gond nélkül a fanedvet.

Cselednek köszönhetően a fa nem nagyon foglalkozik a tevékenységeddel. Inkább a dögöt kebelezi be minél hamarabb. Megszerezted az első hozzávalót és hazatérve látod, hogy apád a húgoddal foglalkozik. A fiatal lány már elég ügyes a mágiában, de a fegyverekkel ritka ügyetlenül bánik.
És nagy kérdés, hogy ezek után melyik lesz a következő hozzávaló?
-Talán lehetne a raydani út. Az a legveszélyesebb, jó lenne azon túl lenni és esetleg valami figyelemre méltó is történik, ami újra a családunkra vonja a figyelmet. Meg kell küzdeni azért, hogy valakiben nemesi erélyeket véljenek felfedezni, azt ebben a népben nem öröklik.

Bejön amit elterveztem és a falánk fa annyira el van foglalva a ghoul magába tömésével, hogy talán észre sem veszi, hogy kicsit megcsapoltam. Azt hiszem tényleg ez volt az összetevők beszerzésében a legkönnyebb feladat, még ha persze nem is veszélytelen, de egy sötét tünde életében, főleg ha az én vagyok, mi veszélytelen?
Kissé csapzottan, de egyébként épen jutottam vissza a lakóhelyünkre, ahol a húgomat épp gyakorlatozás közben találom. Apám még szellemként is szigorú és következetes, egy perc nyugtot sem hagy egyikőnknek sem.
A húgom sokkal jobb lesz a mágiában, mint én, z már most látszik, azonban fizikailag nem nagyon fogja tudni megvédeni magát, még egy egyszerű katonától sem, ha ebben kimerül.
Még alig pakoltam le a cuccaimat és locsoltam némi vizet az arcomba, amikor Apám máris az újabb feladattal kezdett nyüstölni.
- Ja, figyelemre méltó……..- sóhajtottam. – Nem a feltűnést akarjuk kerülni, míg nem vagyunk olyan erősek, hogy meg tudjuk védeni magunkat? – kérdeztem némi iróniával. – Ha kiszagolják a könyvet, meg, hogy csak mi ketten vagyunk, akkor biztos akad, aki feldob Uraldur-nak, vagy maga végzi el a piszkos munkát. – rogytam le egy székre, de tudtam, hogy hamarosan úgy is már úton leszek, mert addig szívja majd a véremet.

Jó atyád fedőn néz rád.
-Nem a kihívásoktól kell félni az életben. Azok úgy is megtalálnak. Mit gondolsz, én hogy lettem hadvezér? Fel kell mutatnod érdemeket, hogy rád a tömegből kiemelkedettre tekintsenek. Nincs más, mely jobban megvéd a hatalmasoktól.
* Át kell gondolnod ismét, hogy mit viszel a törpék hegyeibe magaddal. És milyen segítségekre számíthatsz. A többi -mármint ha megvan a virág és hazaértél- már gyerekjáték lesz.

- Nem a kihívásoktól félek, hiszen nem mondhatod, hogy nem volt épp elégben részem és azt sem mondhatod rám, hogy nem álltam helyt. – vágom a fejéhez a megrovó szavakra.
Szellem és felmenő ide vagy oda, de nem neki kell tartania a hátát és megvívni a csatákat helyettem és még a húgomat is megvédeni. Úgy könnyű osztani az észt, hogy ő sérthetetlen.
- Tisztelem azt amit tettél atyám. – mondom mégis egy sóhajjal, mert az érdemeit nem akarom elvitatni. – De nekem nem áll a hátam mögött egy hadsereg, sőt az a baj, hogy inkább begyűjteni szeretnének. Azonban ha elég hatalmas mágia áll rendelkezésemre és Amalia (nem tudom, hogy volt-e már elnevezve a húgom) is elég erős lesz, akkor már nem kell bújkálnunk és a magunk urai lehetünk. – adtam egy kis esélyt a dolognak, bár én jobb szerettem volna egy nyugalmas kis életet.
Csak az volt a baj, hogy a sötét elfek között ez lehetetlen volt, más fajok meg előítélettől eltelve fogadtak volna. A remete életet meg nem nekem találták ki, de már csak a húgom miatta sem vállalhattam volna. Neki egy jó család kellett.

/Drey/

Megmaradt hozzád csatlakozott katonáiddal csendesen vonulsz be ezúttal Capitalba. Neked sem érdeked mások figyelmét magadra vonni, de ezek a mások sem igazán érdeklődnek a veled kapcsolatos dolgok iránt.
A könyvtárba veszed az irányt, miután régi -megbízható- beosztottjaidnak átadod az újonnan érkezők dolgát. Ám fontosnak érzed -a Mesélő által nem értett okokból-, hogy minél hamarabb megszabadulj a démonok rosszallásától.


/Hirion/

Te is nem olyan régen jöttél vissza, ám nem olyan fontos útról, mint a hadvezérasszony. És nem is annyira messziről. Ám megpróbáltatásokban és akadályokban mindkettőtöknek bőven volt része.
Jó apáddal hamar megbeszélitek, hogy a Raydanba vezető út lesz a következő, ám előtte figyelmedbe ajánlja a könyvtárat. Deríts ki minél többet a helyről, ahová szinte védtelenül indulsz!
Ha így teszel, megtudhatod a köztudottat, hogy ott bizony törpék laknak. És nem baráti a viszonyul a zevadariakkal. És azt is, hogy számos húsevő őshonos a vidéken, ahová eljutni is kockázatos, nem hogy barangolni ott. Ám a forgalmas kereskedelmi központokban egy ügyes kém könnyedén elvegyül a tömegben.
Miközben még csak itt tartasz a kutatásban, egy ismerős nő lép be az olvasóterembe. Ki ne hallott volna mostanában Dreyndráról, a Pokol haragját a maga fejére hívó hadúrnőről? Ám az ilyen persona non graték közelében nem csak hatalmasat lehet bukni, de ugyan úgy nagyon gyorsan előre is lehet lépni, ha valaki jó kártyákat tesz meg.
Megpillantjátok egymást.

Capitolba bejutni észrevétlenül könnyedebb mint azt bárki gondolná, elvégre ha támadás érné a várost azt a legtöbben frontálisnak gondolnák, így néhol réseket hagytak saját katonáink gyors mozgósítására ha esetlegesen hátulról kellene meg támadni azokat akik Capitolt akarják. A városban viszont, nos nehezebb a dolgom, első sorban nem nagyon rejtem el ki is vagyok, de a fő út vonalakból sokat elkerülök a tömeg miatt így egy hosszabb úton megyek a könyvtárhoz. Ahova belépve egy ismerős hely fogad, pontosan tudom merre kell keresnem a könyvek nagy részét amiből információra van szükségem. Ahogy keresem a népünk saját ábécéjének megfelelően az L betűnél a "Legendák és mítoszok" kategóriánál, a könyvespolc egy részében egy a "hadvezéri" jelzésemmel rendelkező gyűrűt rakok az annak elrejtett titkos rekeszbe. S a polc mint egy ajtó csúszik arrébb ahogy felfed egy kisebb szobát. Számtalan könyvet, naplót, kutatási jegyzetet és fene tudja még mit találhatnék itt, egyetlen régies iratot keresek ami a Démonok létsíkjáról véletlenül ide került értékes ereklyéket, fegyvereket, és mi egy más feltételezett helyéről taglal feljegyzéseket. Az ajtó viszont egyelőre tárva nyitva marad, amire sietségemben nem is figyelek s így bárki bejöhet utánam.

Meglep, hogy atyám nem ragaszkodik hozzá, hogy azonnal induljak útnak  törpék hegyei közé, hanem időt hagy rá, hogy amennyire lehet felkészüljek az utazásra. A könnyűnek titulált emberevőfa nedvének beszerzése után, el tudom képzelni, hogy ez az újabb anyagbeszerzés sem lesz sétagalopp. Így teljesen egyetértünk most abban, hogy nem árt, ha meglátogatom a könyvtárat és  minden elérhető információt begyűjtök a helyről, az ott lakókról és a beszerzendő alapanyagról, hogy minél nagyobb legyen a siker esélye. Legalább azt elmondhatom a szellemként felettünk atyáskodó felmenőnkről, hogy kevésbé akarja a halálomat, mint életében.
Már jó ideje a könyveket bújom, de semmi újdonságot nem tudok meg, csak, amit már eddig is tudtam: Törpék, harciasan védik, ami az övék, jó kovácsok és természetesen utálják a selfeket. Hát az lepett volna meg, ha nem! A hegyek veszélyesek egy helyismerettel nem rendelkezőnek és rengeteg vadállat, veszélyes növény is akad, szóval tiszta élmény lesz az út.
A forgalmas kereskedelmi központokban még talán van esélyem, hogy ne figyeljenek fel rám, bár a termetemnél fogva ez eléggé valószínútlen, de elhagyatottabb vidéken esélytelen leszek.
Tovább kutakodok, hátha találok valami kevésbé nyilvánvalót, amikor egy polcok között megbúvó résnyire nyitott ajtóra leszek figyelmes és, ahogy közelebb megyek odabenn mintha mocorogna valaki.
Talán itt tartják a ritkább iratokat?
Kíváncsian tolom beljebb az ajtót és ekkor megismerem a bent kutakodót: Dreyndra az, a hírhedt hadúrnő.
Már a számon volt, hogy elnézést kérek a zavarásért, de jobb, ha nem is lát meg, bár lehet, hogy azt sem tudja ki vagyok, de azért inkább halkan igyekszem hátrálni, hogy észrevétlenül távozzak.
Természetesen nekimegyek egy kiálló könyvnek és az egész sor leborul.

Mivel egymásra találtatok, így nem is húzom sokáig az időt.
A hadvezérünk visszatérését néhányan persze biztos észrevették a kevésbé forgalmas helyeken is, ám nem nagyon ügyelnek rá. A könyvtáros pedig csak felpillant, hogy utána unottan folytassa az olvasást. Valamiben nagyon elmélyedt.
A különleges iratok és olvasmányok gyűjteményében sok érdekes van, de te inkább a régi romtemplomok iránt érdeklődsz. És kevés olyan dolgot tudsz meg ezúttal, amit előző kalandod során való felkészülésnél nem találtál volna meg. Több helyről is tesznek említést, mely egyike Zevadarban van. De ahogy utad megkezdted már tudtál az érintetlen vadonban lévőről is. Ahogy arról, hogy Awyrisban is található állítólag egy, de oda ritkán jut be self.
Egy újdonság van. Említést tesznek róla, hogy az ellenség valahogy képes volt legendát suttogni arról, hogy ezeket olyan őselfek építették, akik a mai erdei és sötét elfaj közös elődei. Ám hangsúlyozza az írás, hogy a Birodalom vezetőinek nem szabad teret engednie elméjükben eme cselszövésnek, hiszen az északon élők teljesen elkülönülő faj, mely nem vezethető vissza a lombtündékre. Csupán a világképünk megtörése és tiszta gondolkodásunk összekuszálása végett próbálták elhinteni a gyanakvás csiráit.
Ám természetesen immáron mind a ketten tudtok a másik szobában tartózkodásáról.

Ahogy keresem a könyveket és sikerrel járók egyszer csak hatalmas zajra leszek figyelmes, mintha valaki fel lökte volna a könyveket tartó szekrényt... Picsába! Fut hirtelen a fejembe hogy az ajtót tárva nyitva hagytam sietségemben, nos ezen hibámat már nem javíthatom így hezitálás nélkül fordulok meg, kardomat az illetőnek szegezve.
-Húzd el az ajtót, és kezdj el csicseregni arról ki is vagy!
Ment felszóllítás, hideg és határozott hangomtól már csak a rutinos emelése a kardnak a nyak szintjére tesz még félelmetesebbé jelen helyzetben. Várok míg a úr bemutatkozik majd csak lassan eresztem le a kardot, jelenleg nincs szükség a tényleges ellenségeskedésre rá érek arra majd ha elértem a célomat.

Lehet, hogy kissé paranoiás lettem azok után, hogy hajtóvadászatot indítottak ellenem és bár csak kevesen tudták, hogy mi az, ami életben tart, azért szeretek biztosra menni és nem kihívni a sorsot magam ellen. Ennek persze ellentmondani látszik, hogy belemegyek apám olyan kívánságaiba, ami folyamatosan veszélybe sodor, de az is igaz, hogy ha megszerzem a könyvben lévő tudást, akkor talán kevésbé leszek kiszolgáltatott helyzetben és úgy a húgomat is könnyebb lesz megvédeni.
Tudom, hogy a könyv nem csak tanít, hanem talán útmutatóul szolgál a következő ősi templom helyének kitalálásához, ami persze még több tudást tárhat fel, így nekem is érdekem, hogy felfedezzem a titkait.
Csak, hogy nem tartozom a szerencsés selfek közé, sosem tartoztam és ez most meg is mutatkozik, amikor a csendes elosonás helyett, majdnem magunkra döntöm a könyvtárat.
Ő meg úgy reagál, ahogy minden self reagálna és mire kikecmergek a könyv halom alól egy felettébb éles kard csiklandozza a nyakamat.
Nem szívesen zárom össze magam egy feldühített és talán valamin rajtakapott hadvezérrel, de nem hiszem, hogy sok választást hagyna. Becsukom az ajtót.
- Hirion Druzan vagyok és csak ….megláttam, hogy nyitva az ajtó……egy könyvet kerestem, semmi különös…..- magyaráztam, de remélhetőleg fogalma sincs ki vagyok, így nem tulajdonít sok jelentőséget a jelenlétemnek és elenged.

Hőseink egymásra találtak.
És lusta disznó a Mesélő. Ezért rátok bízom a párbeszédetek kijátszását. Hirion becsukta az ajtót, ezért odakint lévő zajok elmosódottak, de egyértelműen pár illetőnek felkeltettétek az érdeklődését. Ám most még nem tudnak bejönni. Sem senkit beküldeni.
Mit tesztek hát?