Üdvözöllek! |
Köszöntelek Neminra világában! Mielőtt regisztrálnál, kérlek, nézd át a Szabályzatot a regisztrációra vonatkozó kikötések miatt. Az oldal keresett karaktereire is nézz rá, ha esetleg találnál egy számodra érdekes karaktert, akkor arra lecsaphass. A regisztrációt követően a leírások alapján nekivághatsz az adatlapod elkészítésének és beküldésének, az elfogadást követően pedig szaladhatsz a játéktérre, hogy belemerülj a világ történetébe és részese lehess annak alakításában! Ha bármi kérdésed van akár regisztráció előtt, akár regisztráció után, a lejjebb található chatablakban felteheted a kérdésedet. A regisztrációt követően pedig az admint is felkeresheted egy privát üzenettel, ha nem szeretnéd a chatet használni rá. Tárt karokkal várunk és előre is jó játékot kívánunk!
|
Legutóbbi témák | » Mindent vagy semmitCsüt. Jún. 17, 2021 6:15 pm by Aesma Daeva» A királyi főtanácsos lakosztályaPént. Május 21, 2021 7:31 pm by Octavia Yar» Első fejezet: A vidéket járókVas. Május 02, 2021 5:13 pm by Destiny Vex» Selieth AwarionKedd Ápr. 27, 2021 5:27 pm by Shuga» Készen vagyok!Kedd Ápr. 27, 2021 2:50 am by Wanderer from the Past » ElithneHétf. Ápr. 26, 2021 12:00 pm by Elithne » A végtelennek tűnő útKedd Ápr. 20, 2021 9:19 am by Destiny Vex» Zelgadis MelionSzomb. Ápr. 17, 2021 4:33 pm by Zelgadis Melion» Az új világ új csodái és pár manó.Szomb. Ápr. 17, 2021 1:50 pm by Isabella» HarlonSzomb. Ápr. 17, 2021 9:20 am by Harlon» Egy titokzatos levélCsüt. Ápr. 08, 2021 5:19 pm by Ethugan Merlioth» Egy új esélyCsüt. Márc. 04, 2021 5:54 pm by Wora» Egy város alapításaCsüt. Márc. 04, 2021 12:13 pm by Isabella» Felaern LaralythaKedd Márc. 02, 2021 5:07 pm by Felaern» Flern az őrült, de cukiCsüt. Feb. 25, 2021 2:40 pm by Isabella» Éjtünde bál, Neminra 473. éve Szer. Feb. 24, 2021 7:48 pm by Isis Do’Odrun |
Ki van itt? | Jelenleg 89 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 89 vendég Nincs A legtöbb felhasználó ( 366 fő) Pént. Nov. 22, 2024 7:00 am-kor volt itt. |
Top posting users this month | |
Statistics | Összesen 128 regisztrált felhasználónk van. Legújabb felhasználó: Elithne
Jelenleg összesen 20728 hozzászólás olvasható. in 782 subjects
|
|
| Szerző | Üzenet |
---|
Ynmatiel Hozzászólások száma : 24 Join date : 2014. Nov. 22.
| Tárgy: Ynmatiel & Demertor Csüt. Dec. 04, 2014 8:24 pm | |
| A nagy Ferula folyam ideális pihenőhely. Ahogyan azt Atharral megbeszéltük, néhány napra távol tartom magam szokásos teendőimtől és lazítok keveset, miközben temérdek időm adódik a gondolkodásra. Elmélkednem kell, nem is egy dologról. Rá kell jönnöm, mire lennék képes népem érdekében. Képes lennék szörnyeteggé válni? Képes lennék eldobni mindent, ami engem jelent, még ha csak néhány percre is? Ha parancsnok akarok maradni, képesnek kell lennem rá. Fel kell áldoznom lelkem, apró darabkánként, a többiek érdekében. Nem csak nekem, hanem mindenkinek, aki ezt választja, én pedig ezt választottam. Nem most, hanem jóval régebben. Évtizedekkel ezelőtt, mikor elhatározásom rendíthetetlen vitt előre. Egyetlen célért képes voltam mindenre. A cél pedig az, hogy mások ne járjanak úgy, mint ahogyan egykoron én. Jobban mondva, más népem béli ne járjon úgy. Valami azonban megváltozott. Hogy mikor, hol és miért, arról fogalmam sincs. Mintha elvesztettem volna azt a célt. Mintha már csak a puszta szavak maradtak volna belőle, semmi több. Ezzel valamennyire haladtam, azzal azonban, hogy mi legyen Atharral és velem, egyáltalán nem. Valahányszor rá gondolok, hangosabban kezd dobolni szívem, jelezve hiányát. Tekintetem hiányolja ragyogó pillantását, hiányolom erős támaszom. Most azonban nem lehet itt. Ezért is jöttem el. Távolabb erdőnktől, hogy még csak véletlen se lehessen az, hogy találkozunk. Most nem tudok tőle segítséget kérni és ő sem tud segíteni, még akkor sem, ha akarnám. Így van ez jól. Még néhány nap és úgyis láthatom, remélhetőleg hosszú éveken át. Zöld ruhámat elrejtem sötét köpenyem alá, fegyvereimmel együtt. Csuklyám fejemen pihen, miközben a pislákoló tűz mellett ücsörgök. A lángokat fürkészem szemeimmel. Egyik kezemmel hátam mögött támaszkodom, miközben másikkal az épp falatozott almát fogom. Ujjaim közt forgatom, ügyelve, hogy ne nyúljak oda, hova már haraptam. Egész megnyugtató így hallgatni a természet hangjait. A növények játékát a felettük elsuhanó széllel, az állatok neszét, a folyó moraját, miközben egy-egy kiugró, majd újra alámerülő hal csobbanása megtöri a lágy összhangot. Sötétedni kezd. Az ég lassan narancsos-rózsaszínes árnyalatot ölt, miközben a nap egyre csak lejjebb ereszkedik. |
| | | Demertor ahy's Terranion Hozzászólások száma : 40 Join date : 2014. Nov. 15. Age : 45
| Tárgy: Re: Ynmatiel & Demertor Csüt. Dec. 04, 2014 8:58 pm | |
| // A karakter Demertor nincs jelen a játék során! //Déli határainknál jártam, és ellenőriztem a védelmet. Találtam hiányosságokat éppen eleget, ami bosszúságot öntött lelki világomba. Demertor nem tűr hibát. Nem okozhatok csalódást, sem neki sem családomnak. Ha én elbukom ők is velem. Uráldurhoz hasonlóan nekem sem csak magamra kellett gondolnom, hanem a dinasztiám hírnevére is. A legaljáról küzdöttem fel magam, mint mi mindnyájan, és Demertort egy időben talán még barátomnak is nevezhettem, azonban vannak dolgok, amiben nem értek egyet vele. Persze ezt sosem vallanám meg neki, és szemernyit sem sarkal arra, hogy akár egyszer is ellentmondjak neki. Teljesítem parancsait, és lojális vagyok hozzá, ezen semmi nem változtat! Amíg ő az urunk addig szárnyal a dinasztiám is, ezt jól tudom. Dél nyugati irányban elhagyva határainkat gondolkodtam el dolgaimon, és közelítve a folyamhoz szálltam le harci vértbe szíjazott éj fekete csataménemről, mert a sötétben pislákoló sárgás fény felkeltette tekintetem, és figyelmem. Helyet kerestem egy előőrs számára, ahol kellően befészkelhetik majd magukat, és már a határaink elérése előtt észlelhetik a behatolókat. Demertor parancsa egyértelmű volt. A birodalmunk nem átjáró ház! Ezzel teljesen egyet értettem vele, magam sem szerettem az idegeneket, azonban az erdei elfeket illetően, nem kúszott gyűlöletem oly magaslatokig, mint neki. Nem undorodtam az erdőtől, és a lakóitól. Dédapám egy regéje szerint egy töröl, fakadunk velük, de őseink eltávolodtak egymástól, és külön-külön kultúrát alakítva ki fejlődtek tovább, alkalmazkodva a tájegységekhez, amit hazájuknak választottak. Majd gyilkos háborúkba kezdtek, a regék szerint azon a jogon, hogy melyikünk az ősibb és mindenek felett való nép. Demertor azt hiszem, felköttetne a nézetem miatt, ezért ezt csakis gondolataim legmélyére temetve hordom magammal. Ruházatomat, mely egy felderítői könnyű vértből, és bőrnadrágból, lovaglócsizmából állt, a vért alatt vékony szarvasbőr gúnya, és finom szövésű ing, feszült mellkasomon. Kissé elrendeztem, és eligazítottam a hevedert, mely hátamra fogta két vékony pengéjű vágásra kialakított élű kardjaimat, melyek markolatai vállaim felett várták, hogy ha kell, egy mozdulattal előhúzzam őket, és halált osszak velük. Rangomat a szívem fölé erősített címeres érme hirdette, mely vörös szalaggal párosítva jobb vállamon ívelt át, hogy oldalamon visszakanyarodva mellkasomnál egyesüljön újra az érmével. Ez így együtt hirdette minden sötét elf számára a birodalmi hadúri mivoltomat. Lovam félhangosan horkantott fel, és vértjei is összecsörrentek, mikor elindultam a tábortűznél üldögélő alak felé. Megálltam előtte, hogy a sárgás, pattogó tűz cikázó lángnyelvei, megvilágítsák teljes valómat, melyet kétméteres magasságom, és szíjas izomzatom, mellett öltözékem is kiemelt. Arcom kifejezéstelenül nézett az idegen csuklyás alak felé, és tekintetem kéken szikrázva meredt rá, melyeket hófehér hajam keretezett, lengén összefogva egy ezüstpánttal a homlokon ívén. - Ennél északabbra ne menj idegen! Ha ott futunk össze, felköttetlek. – Mondtam lassú mély hangsúlyokkal. |
| | | Ynmatiel Hozzászólások száma : 24 Join date : 2014. Nov. 22.
| Tárgy: Re: Ynmatiel & Demertor Csüt. Dec. 04, 2014 9:27 pm | |
| Az idő gyorsan telik. Egy elf életével mérve nem, de ha csak azt veszem figyelembe, hogy mily gyorsan tűnik el a nap az égről, akkor igenis hamar megtörténik mindez. Szinte észre sem vettem, mi volt a napnyugta kezdete és a sötét között. Csak meredtem üresen a tűzre, igyekezve kiüríteni elmém, hogy utána csak azzal kelljen foglalkoznom, amivel éppen akarok. Hogy könnyebb legyen átgondolni helyzetemet. Idővel még egy állat elméjébe is próbáltam belopódzni. Nem egyszer, nem kétszer, de mind hiábavaló. Jóval több gyakorlásra lenne szükségem ahhoz, hogy megtaláljam lelkükhöz az utat. Ahhoz, hogy a bennük rejlő labirintus egyenes úttá váljon előttem, túl keveset tudok. Nem vitás, tényleg kijöttem a gyakorlatból. Az erdőben többnyire csak a növényekre hagyatkozunk. Arra, amit már tudunk, nem pedig azzal foglalkozunk, hogy új tudást szerezzünk. Pedig szükségünk lenne rá, nem is kicsit. A másik elfnép erejével csak most ismerkedünk. Fizikailag felettünk állnak, így nekünk legalább elmében kellene erősebbnek lennünk. Túlságosan sok az ismeretlen, mi a róluk szóló történeteket és ismereteket tartalmazza. Ha engem kérdeznének, azt mondanám, nem tudunk semmit. Az egy dolog, hogy legutóbb megúsztuk, pusztán annyival, amennyivel, de mi lesz később? Mi lesz, ha már nem lesz elég megnyugtatásukra néhány szó, hogy aztán egy felsőbbrendű paranccsal meglepve őket végezzünk velük? Mégis meddig kell még elmennünk? Ha azt mondanám, képes lennék szörnnyé válni, akkor sem tudnám, hogy mire vállalkozom. Akkor sem tudom, hogy a legvégén mi lesz belőlem. Idegen léptekre leszek figyelmes, valamint egy ló hangjára. Feléjük fordítom csuklyás fejem, hogy alaposan megfigyelhessem a holdfényben fürdőző lényeket. Hirtelen végigfut rajtam a hideg. Hiába ülök a tűz mellett, fázni kezdek néhány pillanatra, míg ereimben fagy a vér. Ennek külső jelét nem mutatom, hála engem gondosan rejtegető köpenyemnek, csakhogy én tudok róla, ez pedig elég. Figyelemmel kísérem a lépteket, közben pedig kicsit mocorgok. Nem nyúlok fegyverhez, egyelőre. Nincs szükség arra, hogy ily elhamarkodottan cselekedjünk. Talán egyáltalán nem lesz szükség vérontásra. - Tudom, hol a határ, idegen. Eszem ágában sincs átlépni azt. Egymagam kevés lennék seregnyi fajtád ellen - ismerem be a nyilvánvalót. Azt sem tudom igazából, hogy ellene mennyit érnék, ugyanakkor ha sor kerülne rá, megpróbálnék küzdeni ellene. De mégis miért nem vetem rá már most magam? Miért nem akarok azonnal kést állítani szívébe. Ajkaim résnyire préselem, mígnem szinte már fájni kezdenek. Nem veszem le szemem az ismeretlenről. Alakját felmérem pillantásommal, ahogyan felszerelését is, melyből arra következtetek, tapasztalt harcossal van dolgom. Erről árulkodik a csatamén is, mi közelében ácsorog. Lelki szemeim előtt fel-felvillannak a nem is oly rég alaposan belé égett képek. A lassan eldőlő férfiról, ki akkor már minden bizonnyal halott asszonya mellé terül ültéből. Döbbenettől kereklő szemei minduntalan rám néznek. Oly erőtlenek, oly könnyű őket megölni... A legtöbben legalábbis ezt gondolhatnák abból, amit ott láthattunk és tapasztaltunk. Én azonban megéreztem a nőstény átokujjainak szorítását nyakamon. Láttam kardját csillanni fejem felett, készen arra, hogy lesújt rám. Láttam dühtől és méregtől lángoló tekintetét, miközben fogai közt sziszegett rám. Csak nyugalom, Ynmatiel! nyugtatom magam gondolatban. - Ha jól tudom, földetek jóval korábban véget ér. Mit keresel hát errefelé? - kérdem, igyekezve színtelenné tenni hangom nem épp a legnagyobb sikerrel. Némi feszültség bujkál színében, mi jó fülekkel könnyedén kihallható. De hát ki ne lenne feszült egy felfegyverzett sötét elf társaságában? |
| | | Demertor ahy's Terranion Hozzászólások száma : 40 Join date : 2014. Nov. 15. Age : 45
| Tárgy: Re: Ynmatiel & Demertor Csüt. Dec. 04, 2014 11:39 pm | |
| Az idegen szavai közben megropogtattam kissé nyakizmaimat, és néhányszor hátrafeszítve vállaimat nyújtóztattam meg gerincem. Nem láttam fenyegetést az idegen részéről, és mássalhangzói apró remegése inkább győzött meg arról, hogy tart tőlem, mintsem hogy rám vetné magát. Kíváncsi lettem kit rejthet, a csukja, de a hosszú lovaglás, és a szomjúságom előbbre való volt. Egy fél halk füttyentéssel hívtam magamhoz lovamat, aki komótosan mellém lépdelve, érintette meg vállamat orra hegyével. Szó nélkül fordultam felé, és lecsatoltam fejvértjét, majd a nyerget, és kivettem szájából a zablát. Végig simítva hatalmas fejét pacskoltam meg ezek után nyakát, és felé suttogtam szavaim. Etrehyenten!Demertor azonnal kivégzett volna e szavakért, miután napokig kínoztatott volna a szajha Syueesával. Azonban dédapámra félistenként tekintettem mindig is. Családom legbátrabb, legkiemelkedőbb férfija volt, és én mindig ittam szavait. Sosem mondta el honnan szerezte tudását, és honnan ismer ősi erdei elf dialektust, de mindent megtanultam, amit tanított, és sokszor jó hasznát vettem. Miután lovam a vízhez érve inni kezdett, lecsatoltam a hevedereimet, és a vértem, majd a már földön fekvő nyereg mellé tettem. Felmértem az idegent, főleg szavait, melyek lágy zöngéi nőről árulkodtak, mocorgó mozdulatai pedig feszültségről, amit azonban nem adott ki mikor elé léptem, ezért nem tartottam tőle. Félmeztelenre vetkőztem, és ruháimat, rangjelzésemmel együtt a nyeregre dobtam. Felsőtestem rekeszizmait, hegek, és forradások borították, melyeket keretezett egy az oldalamról induló mély forradás, ami egészen a nyakamig tekergőzött testemen. Elfordulva a nőtől a vízhez léptem, láthatta hátamon a tanoncéveim korbácsvágta hegeit. Együtt ittam lovammal, majd lemosakodtam, beleértve hófehér sörényemet is, és csak ezután sétáltam ismét vissza elé. Lábaimat magam aláhúzva ültem le, és néztem néhány pillanatig a pattogó vöröslő tüzet, majd rá emeltem kéken villanó tekintetem, és az éveim vadságától kialakult kemény arcélem. Hajam nedvesen tapadt vállaimra, és mellizmom felső harmadára. - Jól is teszed, ha elkerülöd a földünket! Új királyunk nem kegyelmez a behatolóknak. Ezért járok e földeken is. Bár nem mintha válaszolnom kéne egy vándornak. Előretolt határvadászokat tervezek táboroztatni erre felé. – Nem volt okom taktikai megfontolásból hazudni. Sőt a vándor még jól is jött. Had híresztelje el, hogy éberen őrizzük határainkat. A sárgás lángok táncot jártak szürkés bőrömön, és megvilágították az elmúlt százharminc évem minden hegét, sérülését. Kiváltképp a kulcscsontom alatti dárda ütötte kerek forradást. Egyetlen vadásztőr volt a lábam szárára szíjazva, csupán arra számíthattam volna, ha a tűz felett rám ugrik, de izmaim készen álltak a mozdulatra, ha így tenne. - Na és egy nő mit keres erre egyedül? Ha nem vagy pengeélhez hasonlatosan edzett, kemény harcos, akkor nem csak népem portyázóitól kell tartanod erre felé. – Dörmögtem szavaim, és egy kiálló fadarabot beljebb toltam a vöröslő parázsba, hogy közben a nedves kezemen sercegni kezdett a víz, és talán kissé meg is nyalta bőröm a sárgás láng, de nem vettem fel a fájdalmat, csak próbáltam a csukja alá tolakodni magabiztos pillantással. |
| | | Ynmatiel Hozzászólások száma : 24 Join date : 2014. Nov. 22.
| Tárgy: Re: Ynmatiel & Demertor Csüt. Dec. 18, 2014 7:16 pm | |
| A válaszra, ha egyáltalán kapok, várnom kell. A férfi vetkőzésbe kezd, legnagyobb meglepetésemre. Nyilvánvalóvá válik számomra, hogy egyáltalán nem talál bennem fenyegetést, vagy ha mégis, esze ágában sincs kimutatni azt, vagy foglalkozni vele. Csak figyelem cselekedeteit, felmérve a testén lévő forradások sokaságát. Sosem értettem mi jó ebben. Már hallottam a sötét elfek barbár, sanyargató nevelési szokásairól, de látni is annak bizonyítékait, kicsit több, mint amit szeretnék. Feltéve, ha azok, de hát mégis mi mások lehetnének? Semmi más nem jut eszembe, vagyis mégis, de azt egészen nagy képtelenségnek tartom. Azt, hogy minden egyes sebet csatában szerezzen, hacsak nem annyira ügyetlen, aminek egyáltalán nem nézném. Épp ellenkezőleg. Határozott és magabiztos, minden egyes mozdulata. Én ülök helyemen. Míg nekem háttal tartózkodik, megigazítom tőröm, megbizonyosodva arról, hogy szükség esetén gyorsan elővehető. Csuklyámon is igazítok egyet, jobban arcomba húzva azt, de csak annyira, hogy a látásban ne akadályozzon a még eltűrtnél jobban. Mikor végre végez és helyet foglal előttem, felvonom szemöldököm. Kis híján felmordulok, amiért még csak engedélyt sem kér ahhoz, hogy használja az általam rakott tüzet. Épphogy sikerül lenyelnem a kikívánkozó szavakat. Helyettük megeresztek egy aprócska sóhajt, úgy hallgatom a férfi szavait, gyűjtve az információkat, mik akár még hasznosak is lehetnének. Feltéve, ha nem csak ijesztgetés az egész, válaszul az enyhe, de azért észrevehető feszültségre, mely belőlem árad. - Add át üdvözletem új királyodnak! - mondom némiképp formálisan, ezzel le is tudva az erre irányuló megjegyzést. Ha faggatózni kezdenék, túlontúl tolakodóvá és gyanússá válnék. Óvatosnak kell lennem, még akkor is, ha jelenleg jóval kisebb fenyegetést látok benne, mint mikor teljes harci díszben állt felettem. Lábaim igazgatom kissé magam alatt. Kezdenek elgémberedni, kinyújtani azonban eszem ágában sincs őket. Akkor túlontúl sokáig tartana felkelnem ahhoz, hogy szükség esetén a kellő sebességgel tudjak reagálni. - A ti nőitek esetében is furcsállnád, ha egyedül lenne egy közülük valahol? De hogy válaszoljak kérdésedre... Tudást. Tudást keresek. Azzal, hogy idejöttem, megismertem a tájat, a folyó hangját, az itteni állatok valamennyiét, vagy azt, hogyan jár erre a szél. Azzal, hogy találkoztam veled, megtudtam, hogy van egy a sötét elfek között, ki úgy néz ki, mint te. Láttam egy gyönyörű hátast, ki éppoly büszke lehet, mint gazdája. Amiért elindultam, megismerhetem szűknek tűnő világunk egy újabb szeletét - felelem, jóval bővebben, mint ahogy ő tette. Nem tehetek róla, egészen beleéltem magam. Feszültségem is jóval alábbhagyott, most, hogy mesélhettem arról, amit szeretek. Egyszerűen szeretek tanulni és új dolgokat megismerni. Mostanság nem volt erre időm, így sokkal jobban áhítom az új ismereteket, mint akármikor máskor. Fejem egy pillanatra az ég felé fordítom, hogy vethessek egy pillantást a csillagokra. Védtelenebbé válok ezáltal? Igen. Vagy talán annyira mégsem, ugyanis köpenyem alatt kezeim közelebb vándorolnak egymáshoz, készen arra, hogy alkarvédőm alól előkapjam a vékony pengéjű tőrt. Néhány vöröslő tincsem előbukik. A tűz megvilágítja előbukkanó, karcsú nyakam, s állam, mikor pedig visszanézek az ismeretlenre, íriszeim zöldje árnyékoltan megmutatkozik, hála iménti mozdulatomnak, mi a csuklyát hátrébb parancsolta. - Mesélnél nekem a sötét elfekről? Milyennek látod néped? Milyen az új királyotok? - kérdem kíváncsian. Vajmi keveset tudunk róluk. Hiedelmek vannak ugyan, de hogy abból mi az igaz, és mi az, mi csak az ijedelmek által szőtt történetek kitalációja, nem tudni. Egyáltalán milyen lehet az a nép egy belőle származó számára? Talán nem kellene megtudnom. Talán nem kellene megismernem őket, csakhogy ha már egyszer szörnyeteggé kell válnom és ölnöm kell, tudjam meg, mégis mifélévé válok. Legyek tisztában jövőbeni önmagammal, még akkor is, ha az jóval nagyobb keserűséggel jár, mint maga a tudatlanság. |
| | | Demertor ahy's Terranion Hozzászólások száma : 40 Join date : 2014. Nov. 15. Age : 45
| Tárgy: Re: Ynmatiel & Demertor Pént. Dec. 19, 2014 5:29 pm | |
| Komor ábrázattal piszkáltam a tűz szélénél kikandikáló botdarabot, melyet elkerültek a tűz éhes lángjai. Csak lopva villan tekintetem a nő felé, követve minden rezdülését. Élvezem a helyzetet, minden pillanatát. Mint szeretők közti első apró felderítő érintések, úgy próbál puhatolni felém, hogy mik is szándékaim. Ebben az esetben azonban a beteljesülést a harc íze hozná el számomra, és talán számára is. Egyelőre azonban nem áll szándékomban megküzdeni vele, az Demertor irányelve! Magam inkább kérdezek először, amíg még él a szerencsétlen! Olvasom a mozdulatait, és közben hallgatva szavait fogalmazok választ. - A tudást mi? – Kérdeztem mély, lassú zöngékkel. Hirtelen mozdulattal húztam elő a tört a csizmám szárából, és megpörgetve ujjaim közt a földbe vágtam magam mellett. A csontból faragott markolata tökéletesen simult a tenyerembe, de végül elengedtem, és két kezem hátra téve a fűben, elnyúltam kissé. - Már is tanultál valamit! Ne izegj-mozogj ennyit, mert még egy gyermek is felfedezné, hogy mennyire feszült vagy! Nos! Még élsz, és te sem támadtál rám, szóval akár beszélhetünk is, ha már így esett. – Magam is a csillagok felé fordítom szürkés arcom, követve az ő mozdulatát, majd visszanézek a vörös tincsek tulajdonosára. - Mit mesélhetnék én a sötét elfekről idegen? Köpenyedbe burkolózva, támadásra készen ülsz előttem, ez nem éppen beszélgetésre sarkalna engem sem, ezt beláthatod. Egyéb iránt pedig érintőileg miért ne. – Húztam meg a vállam, és előre hajolva egészen, fúrtam tekintetem a csukja rejtekén villanó zöld szempárba. - Ha egy sötét elf nő lennél, már harcolnánk! Ha ő győzne, halott lennék, ha én, akkor szeretkeznénk, és aztán meghalna…..hm….vagy talán még sem? Nem lepne meg, ha egyedül látnék egyet nőink közül, mert valószínűleg inkább tőle kéne tartania a külvilágnak mintsem fordítva, aki nálunk megéri a száz évet, annak nem sok ellensége akad idekint érted? Vegyük a mi esetünket vörös hajú szépség! – Kezdtem, kissé félrebillentve fejem, de vonásaim kőszobor szerűen maradtak mozdulatlan. Amit a tűz megvilágított arcából, az arra engedett következtetni, hogy a nőnek szépen ívelt arcélei lehetnek, hm…talán még kívánatosak is?- Fegyvertelen vagyok, de ha megmoccannál, olyan fájdalomban lenne részed, amit fel sem tudsz fogni szépség. Mire karod sújtásra emelnéd, a halál már csontosan markolna lelkedbe, és áradna szét porcikáid minden apró zugába. Sikolyodba beleremegne a folyó lustán hömpölygő víztükre, és a mélyén lassan úszó hal is megugrana hírtelen. Ezek után nyüszítve könyörögnél, de nem azért hogy hagyjam abba! Hidd el, tudom, mit beszélek. – Folytattam vontatott, és a fenyegetését teljességgel nélkülöző szavaim áramát. - Nem! Azért könyörögnél, hogy öljelek meg, mert azon a ponton már átlépnél egy lélekre vonatkozó határt. Már ki kívánkozna testedből, vissza az övéi közé ahonnan vétetett, és szavaid már nem a hús vér lény élni akarását tudatnák velem, hanem a lélek szabadulni vágyó akaratát. Nos! Nem tenném meg, bármennyire is könyörögnél, hanem lovam mögé kötözve, elvinnélek, az éppen felénk tartó három harcosom elé, és kényük kedvére nekik adnálak, mint valami tárgyat, had használjanak kedvükre. Csakis ezek után részesülhetnél megváltó halálban! – Fejeztem be, és egy csettintéssel magamhoz hívtam a lovamat. Lassan ódalgott hozzám, és roppant fejével vállamat érintve jelezte, hogy parancsra vár. Megsimítottam orrát, és megpacskoltam pofacsontját, majd útjára engedtem, had legelésszen kedvére. Csak ezután emeltem tekintetem a nőre, és egy apró, de érzelemmentes rideg mosolyt küldtem felé. - A királyom így járna el, ha már érdekelt ki is ő. Ne akarj róla tudni! Szerelmesek voltak egymásba a húgával, méghozzá nagyon is! De egy vér vadászaton hidegvérrel megölte, szemrebbenés nélkül vágta át a torkát, majd kétnapos diadalünnepet ült. Rideg, kegyetlen, de remek uralkodó. A mi népünket más nem tudná kordában tartani. Szükség van rá, és én az egyik leghűbb hadura vagyok! Nem ismerem mélyrehatóan a terveit, de remek stratéga, és ha jól tudom, már a holt lelkeket is a zsoldunkba kényszerítette. Rettentő harcos, és varázsló ő, hidd el. Épp a minap vittünk el neki egy magas rangú erdei elf határvadászt. Bár jól küzdött, és egy emberemet megnyomorította, egy másikat pedig megölt mielőtt mágiám földre kényszerítette. Eddig még ilyet nem tettünk, kíváncsi vagyok, mi célja van vele. – Egy fél mosollyal nyújtottam kezeim a tűz fölé, és melengettem meg kissé, majd ismét a zöldes szempárba fúrtam jéghidegen metsző pillantásom. - Az embereim néhány perc múlva megjelelnek északnyugat felől. Jelentenek, és visszatérnek sötét elf földre. Nem esik bántódásod szépség, hadúri becsületszavamra ígérem! Ha tényleg beszélgetni akarsz, akkor nyugton kivárod, és tekintve hogy kemény hetek állnak mögöttem, nos, beszélgethetünk. |
| | | Ynmatiel Hozzászólások száma : 24 Join date : 2014. Nov. 22.
| Tárgy: Re: Ynmatiel & Demertor Hétf. Dec. 22, 2014 12:53 pm | |
| Egy pillanatra megdermedek, mikor látom, hogy ujjai a csontmarkolatra fonódnak. Várok, készen arra, ami bekövetkezhet, de nem történik semmi. Feszültségem úgy illan tova, mint ahogyan jött, amint a földbe fúródik a penge. - Egy sötét elf mellett csak egy bolond, vagy egy másik sötét elf maradna teljesen nyugodt - jegyzem meg, apró félmosollyal. - Rád támadni nem áll szándékomban. Csak beszélgetnék egyet, hátha jobban megismerhetem néped. Erre... - kezdek bele, csakhogy nem folytatom. Hirtelen eszembe jut a nem is oly rég történt erdei jelenet. Nem szegtem meg szavam, az tény, így azonban a másik kettő lelkét váratlan érte a halál. Nem volt idejük felkészülni rá, bár tény, hogy a legtöbben már felkészülten indulnak útnak. Én magam is tudom, hogy bármikor meghalhatok, vagy bármikor elveszíthetek valaki mást, még akkor is, ha nem szeretnék. Mondandóját figyelmesen hallgatom végig. Nem szakítom félbe, csak olykor biccentek egyet, jelezve felé figyelmemet. Sok újat nem mond. Tudom jól, mily veszélyesek fegyvertelenül is. Mágiájuk erős, s kínok szülésére teremtetett, ellenben miénkkel. Ha csak azzal mérnénk össze erőnk, hatalmuk messze túlszárnyalná miénket. Az átkaik lelkünk és tudatunk mardossák. Olyan, mintha testünk szorongatnák, holott az egész csak képzeletünk szüleménye. Valójában nem a test sínylődik pillantásuk által, hanem lelkünk. Lelki alakom torkát szorongatták akkor is, nem testemét, miközben fuldokolva hánykódtam a földön. Szavai mélyebb belátást engednek jellemükbe. Durvák, erőszakosak, ugyanakkor teszik, amit tenniük kell. Hűségesek az erőhöz és a hatalomhoz. Nem hátrálnak meg, nem adják meg magukat. Már már egyfajta tiszteletet kezdek érezni irányukba, utolsó mondatai azonban lelkembe marnak. Megkaptam Athanar üzenetét. Érzései kinyilatkoztatását, egyetlen szóban, mit akkor nem tudtam hova tenni. Felsejlett bennem a baj gondolata is, de jobbára csak távollétemre fogtam a dolgot. Elvégre mi baja eshetne erdőnk fái közt? Az azonban, amit hallok, megrémít. Mi van, ha valójában ez volt az oka? Mi van, ha ő az, akit elkaptak? Harc nélkül nem adná meg magát, ráadásul nagyszerű harcos, de... Kezem megremeg, ahogyan egy pillanatra egész testem is. - Mi az a vér vadászat? - kérdem, mintha csak azzal kapcsolatban fogott volna el a remegés. Fagyott nyugalmat erőltetek magamra. Most nem tehetek semmit, csak annyit, hogy faggatózom. Elmémmel üzenetet küldök csapatom tagjainak, kérdésekkel telve, Athanar után faggatózva. Tudni akarom a választ, minél hamarabb, az viszont, ha most csak úgy fognám magam és megindulnék visszafelé, csak rosszul sülne el. Fogaim összeszorítom hát, ahogyan ujjaimat is ökölbe zárom, hogy körmeim tenyerembe marhassanak. - Még az elmondottak után is váratlanul érne, ha valaki feszülten ülne veled szemben? Hiszek szavadnak, s megvárom, míg embereid távoznak. Mint mondtam, beszélgetni akarok, semmi mást. Ha pedig te szavad adod sértetlenségemet illetően, hát én is így teszek. Vonatkozzon ez a lélek és a test sértetlenségére egyaránt - felelem, köpenyem azonban még mindig nem veszem le. - Az azonban érdekelne, hogy hogyan sikerült elfognotok azt az elfet? Úgy tudtam, őket védik erdejük fái és állatai. - próbálok puhatolózni. Ő hozta fel azt, hogy elfogták, így hát nem róhatja fel, ha rákérdezek. Különben is, ki ne dicsekedne "hőstette" történetével? Remélem ezen a téren pont olyan, mint a legtöbben és mond egy-két dolgot, hátha okosabb leszek valamivel. Még ha nem is Atharról van szó, nem árt némi információ, hogy tudjuk, ki, hogyan került bajba. Elég nagy bajba. |
| | | Demertor ahy's Terranion Hozzászólások száma : 40 Join date : 2014. Nov. 15. Age : 45
| Tárgy: Re: Ynmatiel & Demertor Hétf. Dec. 22, 2014 2:49 pm | |
| A tűz átmelengette testem, és kellően megszárított, ahhoz hogy felöltözve várjam embereim érkeztét. Fel is keltem, és felszerelésemhez lépve öltöztem fel, majd felcsatoltam vértem, és kardom. - Ha ennyire meg akarsz ismerni minket, mért nem mész nőül egy sötét elfhez vörös hajú? – Kérdeztem vissza, miközben utolsókat igazítottam a vértemen, de elnevettem a végét. - Csak tréfálok, ne szívd mellre. – Böktem hozzá egy kis engesztelő magyarázatot, majd visszasétáltam a tűz közelébe, és közben nagyot húztam a kulacsomból. - Még szép, hogy feszült vagy, én nem egészen erre gondoltam, inkább arra, hogy viszket a tenyered a tőröd markolata után. – Mondtam, miközben megtöröltem számat a kézfejemmel. - Tudod…. – Nem fojtattam, mert ha alig halhatóan is, de felfigyeltem embereim jöttére. Három harcosom, kantárszáron vezette lovait, ahogy elém lépdeltek, és mindhárman egyszerre ereszkedtek térdre előttem. - Awernondyas hadúr! Körbejártuk a területet, és ellenőriztük, amit kért! Leszámítva két vándort, akiket megnyúzva egy fára kötöttünk, minden tiszta! – Szólalt meg mély hangján az elöljárójuk. Elnézett ezután a tűz felé, és szúrós pillantással igyekezett befurakodni a csuklya alá, de kezem intése eltántorította a további vizslatástól. - Felállhattok. – Rendelkeztem, és kérdeztem. - Mi hír a kastélyból Hyreas? – Kérdeztem, nem törődve a vándorok sorsával. Ki mondta nekik hogy pont erre barangoljanak? - Az erdei elfet akit, ön és Kyrinne úrnő elfogtak, kiláncolták a tömlöcben, és ha jól tudom kínvallatásnak vetik alá nagyuram. Királyunk visszatért ork földről, és diadalt aratott. Bár azt mondják csak ő maga küzdött egyedül, erről többet nem tudok nagyúr. – Hajtott fejet lassan. - Más egyéb? – Kérdeztem ismét. - Uráldur hadúr még mindig nem mutatkozik, néhányan azt rebesgetik életét vesztette ork földön. Más egyebet nem tudok. – Biccentett fejével a tűz felé, én pedig megértőn bólintottam és arrébb tessékeltem az elöljárót. Néhány mondatot váltottunk ezután szinte hangtalanul miközben a két társa a tűznél ülő vörös hajút méregette. Ezután letérdelve elköszöntek, és lóra ülve távoztak, csak az elöljáró biccentett a tűz felé. - Hölgyem. – Szólt felé, egy félmosollyal, és lóra kapva eltűnt társaival a sötét éjszakában. Immár vértben ugyan, de visszatelepedtem a tűz mellé, és a köpenyes nőre néztem. - Nos! A nevem immár nem titok előtted, de szólíts csak Awernek az egyszerűbb. Azonban továbbra is tartom magam az előbbiekhez. Szívesen beszélgetek veled, de egy köpenybe és csuklyába burkolózott idegennel nem osztok meg semmit, még nem láthatom arcát. |
| | | | Tárgy: Re: Ynmatiel & Demertor | |
| |
| | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |