/A Hű asszony/

/A játék Uráldur hazatérése után, még Exaileddel való második találkozása és Awernondyas halála előtt játszódik/

A játék folytatása ebből a topicból:
https://neminra.hungarianforum.com/t114p15-a-do-odrunok-lakosztalya

Az Első Lord egykedvűen sétálgatott a folyosón. Hazatérése után az első útja, amikor kilépett lakosztálya ajtaján Demertor szobája felé vezetett. Csak néhány testőr kísérte, nem akart egy hadsereggel az uralkodó elé járulni.
-Állj! Nem mehet tovább. -a palota ezen részét szinte megszálló katonák összevont szemöldökeit nézte.
-Nos, ha megengedi, uram, Első Lord! Másodszor pedig ne merjen megállítani, ha fontos ügyben jöttem az uralkodóhoz alapos ok nélkül! Állam érdek. -bár nem épp halaszthatatlan ügyben kereste fel, ha a pletykák valótlanok lettek volna, csak egy már megtörtént dolog beszámolóját mondta volna el. De számított a fogadtatásra és fürkésző tekintettel járatta a szemét, hogy minél több információt megtudjon.
-A király rosszul érzi magát. Senkit nem fogad. -a lila-fekete egyenruhát viselők túlerőben voltak a környéken. Demertor saját elit gárdájába tatozók is kisebbségbe szorultak. Ám ez nem meglepő, hiszen maga a hadvezérük, Awernondyas is az egyik leghűségesebb embere hírében állt. Maga is félhetett az utódlás hiányától, hiszen oly szorosan kötődött hozzá, hogy a trónra vágyók majdnem kizárt, hogy ne taposták volna el, míg a csúcsra felérnek.
Nem sokáig vesztegette az idejét, a hír úgy tűnik, igaz.

Uráldur ez után felkereste Kyrinnet, Demertor helyettesét. A történet nem minden része igaz, hiszen tényleg elszánta magát, hogy az undora ellenére, hogy egy harci képességekkel szerényen rendelkező nő vezesse az országot, hajlandó volt sakkbábúként elfogadni őt egy szövevényes játékban.
-Mit óhajt, hadvezér? -kérdezte a folyosót elzáró testőrsorfal egyik tagja. Nem lepte meg nagyon, hogy képtelen volt -még- saját gárdát toborozni. És szívélyesen elfogadta kinevezője egyik emberéének védő őrizetét.
~Már megint Awék!? Ezek most mindenhol ott vannak? Ez megszállta Capitalt? A kapunál, a falakon, az uralkodó védelménél... most itt? Kíváncsi vagyok hány embert rendelt a saját háza védelmére. Annyira teli van a főváros az ő ebeivel, hogy szinte nincs is szüksége rá. Én meg száműzve vagyok Saravennel az ingoványba.
*Dühösen nézte az őt feltartóztatót, mondták, hogy nem jött elő már régen a kis hölgy. No, nem csodálkozik rajta, jelenléte valószínűleg csak olaj lenne az ellene irányuló merényletek tüzére. De ez már túlzás!
-Beszélni akarok Kyrinnenel. Elkerülhetetlennek vélem a találkozót.
-Kért időpontot?
-Kérem, fogja vissza magát, fiatal ember! -csattant fel a szemtelenség hallatán a hadúr- Megkérdezhetem, hogy honnan veszi a bátorságot?
-Elnézést, uram, de a parancs egyértelmű. A helyettes asszony túl elfoglalt magán kihallgatást tartani. Csak előzetes időpont egyeztetés után ereszthetem be. Valószínűnek tartom, hogy az illetékesek mindent megtesznek, hogy ne a szokásos sort kelljen kivárnia.
-Adja ide a mai napirend listáját! Ez felettes parancs. -mondta, miközben türelmesen kinyújtotta a kezét, várva, hogy átadják a nem létező dokumentumot. Ám az ajtónálló keresztbe fonta kezeit és magát kihúzva hirdette, hogy ISIS férje nem parancsol felette.

Több hadvezért is meghívott megbeszélésre, mikor egyszer csak jött a hír, hogy Awernondyas haza felé tart és látták a határőrök. Gonosz mosolyra húzódott a szája és lemondva néhány találkozót indult meg gyorsan Thea lakosztálya felé az otthona védelmének majdnem minden katonájával.



A folyosón a védők parancsnoka állta az útját. A hadvezértárs legtapasztaltabb embere.
-Uram, sajnálom! A házigazda nincs itthon. Vissza kell jönnie később.
-Nem a barátomhoz jöttem. Csak az kedves nejéhez. -mosolyodott el.
-Sajnálom!
*Várt egy kicsit, hogy mond-e még valamit hozzá, hogy miért sajnálja. Valami átlátszó indokot. De ebbe a gyerekbe legalább bele vésték valakik a tiszteletet a magasabb rangúval szemben.
A testőrség vezetője a torkához kapott, ahogy fuldoklani kezdett. Még harcolt az elméje megfertőzésével, ám közben a vele szemben állók vezetője fa arccal figyelte, maga mellett leengedett kézzel. Tudták mind ketten, hogy ha a hadúr élete kioltására rántja a kardját, a biztos halállal néz farkas szemet. Szelleme elég erős volt, hogy még így is jobban ellenálljon az idős elfnek, de hosszú távon nem dacolhatott vele.
A strázsa félre állt egy gyors mozdulattal és karja széles mozdulatával jelezte, hogy menjen nyugodtan előre, reménykedve, hogy nem ment még el túl messze és csak az erejét akarja demonstrálni. Ám az érkező ma nem volt békülékeny hangulatban. Hamarosan kidülledő szemekkel terült el a derék katona a földön. A vendég pedig surranójával megtaposva lépett át rajta, hogy az ajtón kopogó másik társát félre tolva álljon be.
-Ó! -kiáltott fel meglepetésében a ház úrnője, mikor meglátta- Uráldur hadvezér! Mennyire... meglepett, hogy látom.
*Meghajolt előtte mosolyogva, bár senkinek a figyelme nem siklott át azon, hogy két oldalra fordítva fejét gyorsan körbe nézett és csak ezért hajolt ki a kapun.
-Örülök, hogy látlak, drága Thea! Ha nem zavarok, gondoltam meglátogatlak. -kis csöndet iktatott be, hogy megemészthesse a vele szemben álló a látottakat és hallottakat Főleg azt, hogy emberei még mindig vonulnak a háta mögött, hogy még jobban elkeveredjenek Aw embereivel.
-Ó! Mily kellemes meglepetés. -némi idő habozás után szélesebbre nyitotta az ajtót- Fáradj bentebb! -majd a belépő újabb ember mellkasára tette a kezét- De az embereid kint maradnak. -kicsit össze szedve magát első ijedt hangából kedvesen mosolyodott el- Oly nagy a te sereged, hogy nem férnénk el itt mind.
*Pattanásig feszültek az idegek. Egyetlen rossz szó vagy mozdulat elég lett volna ahhoz, hogy összecsapjanak és közel két ezer ember lelje halálát mind két oldalon. És egy agresszív taktikának hála megjósolhatatlan a vége. A talpig páncélban lévő vendég bármikor elkaphatta volna a nőt és két méteres pallosával és néhány katonájával igen sokáig tudták volna tartani a bejáratot. Míg kint öldöklő katlan várt volna a szemben állók javára, még a legjobbak is bármikor hátukba kaphattak volna egy szúrást.
-Ó! Ezt én is így gondolom. -felelte felkacagva az öreg tünde férfi. A jó kedvét egy kínos mosoly váltotta fel, mikor véletlenül rálépett egy útban hagyott tűsarkú cipőre és az oldalra fordulva végül reccsenve adta meg magát. A fa talp teljesen ketté tört, aki észre vette, félt, hogy ezt esetleg a gazdasszony fenyegetésnek érezheti. Uráldur nem félt.
*Beljebb terelve a vendéget végül egy kanapéra ültette le és vele szemben egy fotelben keresztbe tette a lábát.
-Nos? Beszéljünk őszintén! Már nincsenek itt az embereink.
-Igen. Az őszinteséget nagyra értékelem. És örülök, hogy így beszélhetek veled. Tudod jól, hogy családjaink mindig kiálltak egymásért. Számíthatunk mindig egymás támogatására. De ne is fecséreljem az időt, hisz te magad mondtad, tekintsünk el a formalitásoktól! Jó híreket hozok. Férjed hamarosan haza tér, látták.
-Ó! -tette kebleire a kezét a nő- Nem is tudod, hogy milyen megnyugtató ezt tőled hallanom, Boldogságom most nem is lehet nagyobb.
-Igen. Szóltam az embereimnek, hogy erősítsék meg a menetét háromszorosára és vezessék eléd. -élvezte a lány pillanatnyi ijedt tekintetét. Sikerült meglepni, nem csak hátrányai vannak annak, hogy a határokat ők zárják le. Könnyen mobilisként kezelhető sereg, mely elsőként találkozik a haza térőkkel és el tudja szigetelni Capitalt.
-Igen. Jó, hogy visszatér. Mostanában igen sok embere állt utamba. Ne tudd meg, milyen kínos volt számomra, mikor nem engedtek tovább!
-Ez elfogadhatatlan! -csattant fel felállva a feleség- Nem tudom másként mondani, ez elfogadhatatlan.
*Uráldur már tudta, hogy soha többet nem kell amiatt aggódnia, hogy riválisa emberei nem engedik be valahová. Ha mégis...

/A játék Uráldur és Exailed második találkozása napján játszódik, Awernondyas halála után/

Az Első Lord élőhalott lován érkezett meg a kőszínházba. Az óriási pallosa ott pihent a nyergen, míg a balta a derekát összefűző övébe volt tűzve. A kimúlt lovát takaró lila pokrócon megfakulatlanul hirdette a faránál a pók nemzettség címere, hogy befolyásos ember érkezik. Bár a hely neve arra utal, ezt nem elf kezek vájták. A magas hegy csúcsától nem messze felgyűlt a hójég, egyre nagyobb nyomást fejtve ki a talajra. Egy tetszetős Kharl-fülkét vájt ki az oldalból, melyből az egyre csak halmozódó gleccserég átbukva a peremen- útjára indult.
Most csak egy befagyott tó van a közepén, ide siet a hadvezér. Három hadvezérre bízta Demertor a hadügyek intézését és ebből az egyik -akire nem is gondolt volna- családjára tőrt. Rosszabb, mintha hátba akarta volna szúrni. Még él és mozog, de a távol harcoló katona feleségét megkéri a 16 éves gyermekének, hogy menjen hozzá! Őt meg élve temessék el!
Szívében a harag úgy fújt, mint az nap este, mikor megtudta. Bár nem hadvezér társa követte el személyesen, ám ő volt a történet központi figurája. Ő miatta nem dobhatta bányába a nőt, bármennyire is szerette volna. Nem lett volna kegyes vele, hogy három szem rizzsel hagyja még pár napig tengődni. Egyből a Rongyszedőbe küldte volna, ahol a démonok kedvükre okozhatnak kínt annak a szolgának, aki ilyenre vetemedik. Ám, egy hadúr feleségével nem bánik így.
Tudták jól már az első nap, mikor ez kiderült, hogy csak egymás halálára várnak, hogy biztosítsák újra, hogy nem boríthatja fel a másik a törékeny békét. És tudták jól, hogy csak együtt indulnak harcba ez után. (Leggyilkosabb lehetőség, de egyetlen, mely a családot megkíméli. Egymást fogják provokálni, ám amíg szem előtt lesznek, nem lesz lehetőségük lerohanni a távol lévő lakosztályát.
Hát így történt, hogy végül egy dupla párbaj során a magára maradt birodalmat irányító trojka egyik tagja meghalt az ellenség keze által. És ő hálás volt ezért Exailednek. Még ha bánya is volt szeretete jutalma.)
Még vissza sem tért Capitalba, hogy az emberek elit egységének parancsnokának elfogását hírül adja, mikor magához kéretett ide néhány szereplőjét a korona körüli játéknak. Már az első kettő itt is volt.
-Jó estét, Rayden százados! Úgy hallom, lopás vádjába keveredett. -nyújtotta a kezét egy igen értékes ékszerért, melyet az egyik jelen lévő katona adott át neki- Ez ha jól tudom, egy hadúrtársnőm tulajdona. Felismeri?
*Sajnos nem volt ideje becsempészni a szobájába, így úgy kellett intézni, hogy az ezt ellopó szobalány tegyen hamis tanúvallomást. Ha akarta sem tudta volna felismerni, ám nem volt ostoba a tiszt. Nem ásta saját sírját tiltakozással. Csak fejét dühösen leszegte.
-Az Ön otthonában találtuk meg. Mivel magyarázza ezt?
*A konok hallgatás beismerő vallomás volt, ám tudta jól mindenki, hogy ezt a színjátékot nem lehet jól játszani... Rayden szerepében.
-Ó, értem, uram! Szóval nem szeretne velem most beszélgetni. Hát... -egy stólát vett el egy másik bakától- És ezt? Ezt már felismeri, ha megkérem rá?
-Igen. -szólalt meg először a százados és bólintott- A knuut hatalmi jelvénye néhány szertartásukon.
-Ó! -mondta meghökkenve Uráldur- És... honnan ismeri az orkok szokásait? Tán... nem kihallgatott erről egy ork foglyot?
-Uram, nem uram. -mondta fejét leszegve- Gondolom ezt is elloptam. Már azt hittem, ő adta nekünk a sikeres tárgyalások alatt, hogy kifejezze tiszteletét. De tévedtem.
*Nyílt irónia sütött a hangjából.
-Ó! -lepődött meg ismét az első hadvezér- Szóval maga részt vett... min is? Maga részt vett a tárgyalásokon? -közeledett hozzá lassú léptekkel, ahogy két kézre fogta a sálat- Le a felsővel!
*Egy szokatlanul izmos, nagy darab harcos kioldotta a kezében összetekert hét ágú ostort, miközben mások lerángatták a jégen térdelőről a zubbonyát és ingét.
-Kezdheti! -bólintott a korbácsot a kezében fogónak, de mielőtt elkezdődött volna, még az elítélt nyakába akasztotta a szövetdarabot, hogy aztán hátra lépjen. Hangos csattanásokkal zúgott végig a hátán a sor ütés, egyik a másik után. Már a huszonhatodiknál tartottak, mikor a vékony dongájú tiszt hangos üvöltés kíséretében elterült, mint egy krumplis zsák. A végrehajtó oda lépett és feletteséhez fordulva csak ennyit mondott.
-Kész! Elvesztette az eszméletét.
-Kérem, folytassa! -bólintott rá a férfi.
-De uram, tisztelettel, már nem érez fájdalmat.
-Kérem, folytassa!
*Fejét csóválva kezdte ismét vágni a magán kívül lévőt. Közel fél óráig ment a vérengzés, előbb a vércsíkok összeálltak a hátán egy nagy tócsává, majd ahogy az inak sérültek és felpuhultak, úgy hámlott róla le az izom, hogy itt-ott-amott már a bordák magasodjanak vörösen ki. Nagy sokára intett a szolgáló leány felé.
-Őt is! -adta ki a kemény parancsot. Már hallotta a távolban a lovak patáinak kopogását és az új érkezőt.
-Ne, kérem! Én mindent megtettem. -sikított a nő, de őt is lelökték és térdepelve lerángatták róla a ruhát. Még hallhatta a fájdalmas ordítását az érkező menet.



Thea, Aw felesége amint oda értek a két gyermekével kézen fogva a kíséretével térdre ereszkedett és tenyerei alá tapasztva utódai kezét magával húzta őket, hogy ne kelljen kimondania, hogy kövessék a példáját.
-Hívattál, Uráldur hadúr? Öröm téged újra látni e váratlan órán.
*A tanú ahogy elvesztette eszméletét a tizedik ütésnél, jóval kevesebb szenvedést mértek rá a sorsa fonói, ISIS férje oda fordult hozzá.
-Igen, Thea! Rossz hírt kell közölnöm veled. A férjed meghalt.
*Az özvegy teste végig remegett ahogy testén áthaladtak a szavak. Bár sejtette, hiszen nem hozatta volna ide ez a férfi, ha még védve lenne. És nem lennének a kíséretben a fekete-lila egyenruhások, kik láthatóan már más valaki utasításait követik.
-Ez biztos? -nyelt egyet, mert nem
-Igen. Én magam voltam még ott a párbajozók között, mikor meghalt. -furcsán érthetetlen megfogalmazása mégsem okozott gondot az özvegynek, értette, hogy ezzel azt közölte, hogy személyes érintettségét büszkén vállalja fehér hajú elf- De megkönnyítve fájdalmadat... a gyilkos nem kerülte le büntetését.
*A nő felnézett, szemmel láthatóan nem várta, hogy igazságszolgáltatásról szó esik. Csak akkor már, amikor oda lökik az eszméletlen leányt ütő ostoros elé és szörnyű halált fog halni gyerekeivel a törvény nevében.
-Thea! Mi a véleményed az eldöntött házasságokról?
*Pár másodpercig némán pislogott a két gyermek anyja, és rezzenéstelen arca mögött lovakat megszégyenítő sebességgel futottak végig a gondolatok.
~Kényszer házasság. Hát ez a döntése. Ide hozatott egy borzalmas kivégzés helyszínére, hogy ne ellenkezzek. De vajon kinek?
A fiainak? Magától érthető lenne, ám nekik van feleségük. Az ő nemesi vérük nem híve a poligám kapcsolatoknak. Ám... Talán maga vesz védelmébe most, hogy nem utasíthatom vissza. És az életemet és a kicsik életét adja azért, hogy engedelmes és hű felesége legyek.
*Egy gondolat suhant végig a már beleegyező ajkát újra vissza zárva.
~De mi van ISIS-szel? Az ő szerepe megkérdőjelezhetetlen. Megölne ez a gyilkos, ha megpróbálnám eltenni a „boldogságunk” útjából. Két asszony, de őt nem fékezi semmi, hogy kisajátítsa újra férjurát. És... a befogadott utódokat.
És mi van a pici lányommal? Ha csak engem akar, megkap. De ha őt is osztozkodásra szánja asszonynak, inkább visszautasítom és öljön meg minket itt! Őt nem hagyom bántani. Inkább a halál!
*Szép lassan újra kinyílt a szája és miközben előre tolta melleit, csábosan szólt a felette magasodó férfinak.
-A te és ISIS házassága jól sikerült és... -halk sóhaj- igen hálás leszek, ha szakítasz időt, hogy segíts nekem új társat választani.
*Teste félre érthetetlenül udvarolt a bírájának, és kezével előre nyúlva megfogta Uráldur jobb kézfejét.
Ám a terve, mely megfogant agyába már nem egy beleegyező nőé volt. Átgondolta és egy lehetőséget látott kiútnak. Elcsábítani még jobban és rá venni, hogy itt ragadja el a vágy és kiélje ösztöneit rajta az első hadvezér. Csak ebben reménykedhetett, hogy a lányát és a fiát előre küldi. Még eme számító lélekből sem nézett ki annyi tapintatlanságot, hogy ők előttük teszi magáévá új játékszerét.
Márpedig... ha elég távol kerülnek, akkor fel fog lázadni ellene és gondoskodik róla, hogy Uráldur hirtelen haragjában elvegye az életét. Ha nem ő, akkor neje biztosan megteszi. Ám a kicsik már nem lesznek fontosak. Nem hozatja vissza őket, hogy anyjuk sorsára jussanak. És szolgaként még van esélyük élni Zevadarban.
-Helyes! Én is ebben reménykedtem. Tudod a hadsereg olyan, mint egy óra. Pontosan kell járnia. Ha elromlik a rugó, akkor nem egyszerre mozdulnak és rosszul mutatja az időt. Érted? -nézett mélyen fekete szemeivel a riadt tekintetbe- Érted, hogy mennyire fontos, hogy tudjuk, mennyi az idő?
~Mi a fenéért szaval nekem itt a hadseregről és a fegyelemről? Fegyelmezett nő lennék, ha lenne esély védeni a piciket. De miért érdekeljen engem a hadserege? Mi a célod ezzel, hadúr?
-Az egyik tisztem hibázott. Elromlott és most a társai nem tudják, hogy milyen rugóra jár. Bizonytalanság van a hadosztályomban egyetlen ember miatt. Tudsz követni? Egyetlen ember, akit el kell mozdítanom, ha nem történik valami. Vissza térve a városba bejelented, hogy eddig plátói szerelem vonzott al-Nuszrához, az egységeim századosához, és az eljegyzés után egy évvel, mikor letelik a gyász ideje, egybe keltek. -kezébe vette a szép ívű állat, hogy megemelje kicsit a fejet- Neked kell biztosítanod, hogy a legjobb tisztem továbbra is hűséges lesz hozzám. Meg tudod ezt csinálni?
~Százados? Hát egy közép szintű kis tiszt rongyának szán? Még örülhetek, hogy nem Sádien sorsát követem.
Ám, ha nem nős és asszonyául szán, a szemem fényei biztonságban lesznek. Hát nem ezt akartam?
-Megtiszteltetés, hogy a katonádhoz adsz hozzá, Első Lord. Igen, elfogadom az ajánlatodat és hű asszonya leszek jó uramnak.
*Hamarosan szétszakították gyermekeitől a katonák, akik ide kísérték és kezeiket szorosan fogva rángatták a város felé. Ám Thea akkor is ment volna velük, ha csak megkérik. Minden vágya a volt, hogy elvigyék erről a hideg, szeles vesztőhelyről. Még nem tudta, hogy a friggyel más célja is van. Kedvenc beosztottját akarta Awernondyas megbízható emberei fölé helyezni hadvezérként, melyben a nő megszerzése javított a pozícióján.

A történet itt folytatódik egy újabb kis megállóval:

https://neminra.hungarianforum.com/t114p45-a-do-odrunok-lakosztalya#1051

/A hű asszony/



Egy női sikoly visszhangzik a palota falai között. Mi történhetett?
Ahogy az egyik szolga oda rohan, egy tiszt megrémült felesége veti a hátát a falnak. Mellette egy torzó vánszorog, néhol sötét vörös foltot hagyva a szemközti falon. A két lábon járó lény feje leszegve és bizonytalan járása közben végig a falat súrolja jobb keze.
Rayden százados ő, kit nem sokkal Thea érkezése előtt korbácsoltak halálra Uráldur parancsára. A tünde, aki valóban elvesztette az eszméletét, mikor a sokadik korbácsütésnél összeesett. Reménykedett benne, hogy csak meg akarja leckéztetni valamiért az első hadvezér. Ám amikor újra ébredt egy újabb korbács vágódott a húsába. A fájdalom majdnem visszanyomta őt a tudattalan sötétbe, ám képes volt ezt megakadályozni.
Kilépett a lelke a testéből és mintha csak kívülálló lenne, figyelte tovább a porhüvelye szétzúzását.
~Mikor hagyják már abba? Már szakadoznak az izmok a hátamon. Ha így folytatják, olyan roncsolások lesznek rajtam, hogy már képtelen leszek visszatérni bele. Hagyják már abba!
*Ám még hosszú ideig nem kímélték meg, mire kiadta a parancsot a hadúr, addigra már a bordák is kilátszottak itt-ott-amott a véres cafatok közül. Ha tudott volna a szellem alakja sírni, hát potyogtak volna a könnyei. A teste, amire oly büszke volt, most önmaga fenntartására sem elég jó.
Visszaszállt a fizikai valójába, amikor elterelődött róla a figyelem és az ő ellene tanúskodó libából kezdte el elszívni az életerőt. A kis tolvaj szobalány órái meg voltak számlálva. Közel sem volt olyan erős, mint ő és fájdalmat sem tűrte. Pillanatok alatt megtört és meztelen teste ájultan hevert a tó jegén.
Talán ha hagyja a kivégzője ott, ahol van, akkor sem kel fel többet. Egyszerűen hozzá fagy a jégtükörhöz és kihűl a teste annak ellenére, hogy a faj mindenki másnál jobban bírja a zord telet. Akár hogy próbálta fellelni a szánalom, együttérzés vagy csak a sorsközösség legapróbb szikráját is lelkében, képtelen volt az enyveskezű mihasznával azonosulni. Ő vádolta meg hamisan és a bűne büntetést érdemel. A hadsereg vezetője az ő esetében helyes és jogos döntést hozott. Csak a szegény Rayden volt az, aki nem tudta, mivel hívta magára a haragját.
Még mindig másfél lábbal a sírban feküdt, mikor már a katonák és mindenki más is elvonult. Hallott mindent Thea és a hadúr párbeszédéből. Igyekezett tudatosítani magában, hogy erről soha senkinek ne beszéljen, mert még egyszer nem akarta, hogy keresztezze a sorsa annak a férfiét, aki látványos kivégzés helyett egy eldugott tavacskán öleti meg őt. A leány, aki mellette feküdt már halott volt, de ő nem tudott elegendő életet kiszívni belőle, hogy felálljon. Mágiája csak meghosszabbította kínszenvedését, ha nem tesz valamit.
Egy holló szállt a tetemre és bámulta őt baljós szemekkel. Rettegett, hogy amint végez a hússal, ő fog következni. És nem várják meg, míg végleg bevégzi. Ha nem tud megmozdulni, akkor csak gyűlnek rajta a dögevők.
Pár centit odább tolta a kezét és a madár ijedt hangokat eresztve a hófödte tájon repült tovább. Pár perc múlva egy varjúval együtt érkezett vissza.
~Megdöglötök. Engem nem győztük le, alacsony rendű férgek!
*Minden gyűlöletét a két hullazabálóra fókuszálva míg azok a nő maradványait csipegették, elkezdte belőlük is elszívni az éltető erőt. Hátán a sebek közben szép lassan gyógyultak. Ám a kis lények rövid életre szánt eszenciája sem lehetett elég, hogy csak úgy eltűnve minden súlyos sebe csodálatosan feltámadjon. Amikor már az egyre gyülekező madárraj nem fért el a fiatal nő megmaradt részein, egy szarka szállt az arcára és csőrével szemezett a katona.
Az égi takarítók ijedten reppentek fel a környékről, ahogy a félelem átka csapta meg őket sorban. Még volt elég erő -talán épp az ellopottaknak köszönhetően- még benne, hogy ne falatozzanak a húsából és ne vakíthassa meg egy ilyen tollas jószág.
Nem sok időbe telt, mikor az első fekete halottgyalázó állat erőtlenül fetrengeni kezdett a jégen és már csak percei voltak hátra. Társai értetlenül szemlélték vonaglásait és végelgyengülését, ám ő sem volt kivétel. Gyorsan neki álltak széttépni, hogy aztán újabbak kövessék. Míg ők a tort megülték, addig az, kinek egyetlen bűne volt, hogy részt vett felettesével az orkokkal folytatott egyik tárgyaláson, visszalépett a Halál pereméről.
Még napokba tellett, míg az erdőben négykézláb kúszva eléri a város kapuját. Útját számtalan állat maradványa kövezte ki. Ám most már végig verekedte magát kóválygó fejjel a főváros utcáin és hamarosan újra az ágyában lesz. Vagy békésen meghalni vagy felépülni. Már nem tudta, melyikért küzd, de a zakatoló hang a fejében, hogy el kell érnie az ágyát tovább vitte lábát.
Ahogy benyitott a sötét szobába és egyensúlyát vesztve hamarosan zuhanás közben beverte a fejét az ágy szélébe újra elsötétült minden. Csak a megnyugvás és a pihenés az, mely elöntötte. Amikor újra magához tért szeretője hajolt fölé és borogatta arcát hideg, vizes ronggyal.
-Én vagyok. -suttogta- Mi történet?
*A férfi mohón vetette ki a láthatatlan hálókat, mellyel csörgedezett felé újra az az energia, mely itt képes még tartani.
-Hozz egy szolgát! Szükségem van az életerejére.
*Értetlenül rázta meg az asszony a fejét.
-Nem tudok.
-Nem érted? Nem ölöm meg. Csak hozz nekem egyet, akiből gyógyulást meríthetek. Enélkül nem tudom fenntartani az életem.
*Még egy darabig könnyes szemmel rázta a fejét a kedvese, majd megfordult, hogy kimenjen az ajtón.
-Azt mondták, meghaltál. A rangodat elvették és most nincs semmink.
*Hamarosan a semmit nem értő férfira egy cseléddel együtt nyitott rá újra. A fiatal lány kezében leveses tál volt. A szerető ahogy belépet, becsukta az ajtót és rátolta a reteszt. Egy lakat kattant rajta, mely kulcsa a zsebében volt.
-Enned kell! Hogy előre kapj.
-Hogy hogy elvették a rangomat?
-Azt hitték, meghaltál. Bryt nevezték ki a helyedre. Enned kell, szerelmem.
*A drága feje már szédült és valószínűleg tudta, hogy a százados őt is megcsapolta. De ettől függetlenül ragaszkodott hozzá. A legkeményebb férfi, akit valaha ismert. És ha van egy csöpp esély is, hogy visszakapja, ő megtesz mindent. Hogy újra olyan legyen, mint azelőtt. Hitegesse őt, hogy elveszi, ha egyszer engedélyt kap rá a királytól. Hogy reménytelen ígéretekkel csábítsa újra és újra ágyába.
-Mond meg majd Brynak, hogy amint felépülök, ki akarom hívni párbajra! Ha legyőz, övé lehet a kinevezésem.



/Demertor lakosztálya/

ISIS férje haladt az uralkodó szobája felé. A lila-fekete egyik őr lépett elé a folyosón.
-Sajnálom! A király ma nem tudja fogadni, Első Lord.
-Ha megkéretném, álljon félre! -udvarias szavai ellenére hangja jeges volt. A testőr csak megrázta a fejét, mire egyik társa megfogta a vállát és gyengéden félre húzta. Az értetlenül nézett. Utat nyitottak neki és kíséretének egészen a bejáratig. Ott viszont Demertor saját embereinek egyenruháját viselő egyik csatamaszkos férfi állta útját.
-Sajnálom uram! Határozott parancsot kaptunk, hogy őfelsége nem fogad több látogatót ma. Vissza kell jönnie holnap.
-Gondolom nem hallotta, mi lett az egyik barátjával egy másik folyosón.
*A hű katona értetlenül rázta meg a fejét. A megboldogult Awernondyas egyik embere a füléhez hajolt.
-Engedjük be! Ő kivétel. -suttogta.
-Nem értem. -mondta tisztán hallhatóan a király embere- Nincs kivétel senkinek. Ez a legfelsőbb utasítás.
-Akkor ő a legfelső. Ez még Awernondyas parancsa.
*A vén elf tisztában volt vele, hogy ez már nem az elhunyt riválisa utasítása. Már halála előtt értésére adta Theának, hogy sehol ne találjon zárt kapukat, különben egyenként kezdi el megölni az őt védőket. Egészen addig, míg meg nem törnek és szabad utat nem engednek a szobájához és... Nos, ahogy fentebb meg is lett írva, azt nem közölte, mi lesz, ha erre kényszeríti valaha is. De a férje halála után még kevésbé akarta megtudni. Kézben tartotta elhunyt ura embereit, míg az utód -ki remélhetőleg az új férje lesz- ki nem lesz nevezve.
Az utolsó akadály is elhárult előtte és belépett abba az otthonba, ahová már legalább egy hónapja egyetlen katona sem léphetett be. A hárpia az erkély ajtajában volt mozdulatlanul. Ügyet sem vetett rá, az ágyhoz lépett, ahol egy fekete mágus térdelt Demrtor mellett.
-Mi a baja? Őszintén beszélj, mert ha két darabban távozol, a kintiek akkor sem védenek meg téged.
-Nem tudom. -hangja közönyös volt- Életeszenciát juttatunk mindig a szervezetébe, de ennél többet nem tehetünk. Ismeretlen varázslat avatkozott a démon megszállása közben. Amíg meg nem találjuk a könyvtárban, hogy mi lehet ez, addig szerencsejáték a lidérc eltávolítása.
-Szóval igaz? Valaki kísértetet küldött rá és ezért eszméletlen?
-Nem találjuk a szálakat, hogy ki idézte meg az ördögöt. Valahányszor elindulunk, kerül egyet a szobába a manna szál és őbelé fut vissza. Talán úgy szőtték a szálakat, hogy keresztezzék egymást és a kutakodók egy másikon térjenek vissza oda, ahonnan kiindultak.
-Akkor találják meg a csomópontokat! És ne tévesszék szem elől a léleklátók a helyes utat! -Uráldur kezdett igen dühös lenni. Fajuk mestermágiája, Fáwen összes tanítványa tán elég ahhoz, hogy kihámozzanak egy feladványt! Náluk hatalmasabbak csak a pokolból megidézettek tudnak lenni.
-Próbáljuk, próbáljuk, de eddig nem jártunk eredménnyel. Higgye el, hogy nem kártyázunk lustaságból! De ilyet még nem láttunk. Egyesek szerint azért térnek vissza a mannavonalak, mert ő idézte meg ezt a nyavalyást. De akkor is van még ott valami a mintában, amit nem sötét elf csinált. Vagyis nem tehette ő.
-Nem érdekelnek a kifogások. Ha nem találnak valami használhatót egy hónapon belül, akkor elkezdem hetente egyik varázslótársukat a palota előtt megnyúzni. És előbb-utóbb vagy a kérdések fogynak el vagy azok, akiknek feltehetném.
*A fekete ruhás alak most hirtelen elfordult a betegtől és az őt fenyegető szemeibe nézett. De csak elszántságot látott vissza. És valamit, ami félelemmel töltötte el.
-Az egyik léleklátó azt állítja, ezt a második mintát már tapasztalta az uralkodó lelke körül már akkor, mikor visszatért az orkok hegyeiből.
-Az orkok... -elgondolkodott majd lassan bólintott- Ez már használható nyom. Kap akkor tőlem két hónapot, amíg elrendezek valamit.

-Igen. -mondta ki mosolyogva az egy szót az asszony, amiért mindannyian oda jöttek.
Az előtte térdelő Al-Nuszra fogta a kezeit és húzott rá most egy kristálytól csillogó eljegyzési gyűrűt. Még megsimította a kézfején a puha bőrt, mielőtt felállt volna és a jelenlévők örömujjongása és tapsvihara közepette megcsókolták egymást.
Senki a jelen lévők közül nem hitte, hogy boldogabbak lehetnek az elkövetkezendő egy évben. Ha majd letelik a gyász éve és hivatalosan is egybe kelnek, akkor beteljesedhet a várakozás. Noha a jelen lévő Uráldur sejteni vélte, hogy Thea nem őrzi erényeit a lagzi végéig és a nászéjszakáig. Bár szeretné a homokszemeket megállítani... Ám nincs sok ideje. Egy hadosztály új hadvezéri kinevezését nem lehet az idők végtelenjéig halogatni. De a nőnek át kell formálnia új ura gondolkodását és biztosítani őt arról, hogy soha nem fordul egykori beosztottja ő ellene, ha egy szintre emelkednek. Ám... egy új hadosztály feletti irányítás ebben az uralkodó nélküli képlékeny rendben.
És valóban. A vőlegénye vállán pihentette a fejét, mikor hazaértek. Mivel Aw lakosztálya még nem lett új embernek kiosztva, így egy ideig alkalmas volt, hogy az új turbékoló gerlepár nyugodt perceket és órákat tölthessenek el kettesben.
-Oké, gyerek! Ideje lefeküdni. Új apátokkal én még egy kicsit beszélgetek. -mondta az anyjuk boldogsággal az arcán.
~Hála a démonoknak, hogy életben maradtak.
*A 8 éves kislányt már tolta is kifelé a konyhából a 16 éves bátyja, amikor furcsa érzése lett.
-Te még, fiam, maradj egy kicsit! -szólt utána a mostohája.
*Lassan a nő is látta, ahogy a kölyök arca egyre ráncosabb lett, ahogy peregtek le a homokszemek élete mérőjében.
-Ne! -sikította Awernondyas özvegye- Hagyd békén! Ne merj hozzá nyúlni! Fuss!
*A gyerek értetlenül nézett, ahogy Theát az asztallapra lökte és hátulról átkarolva fogta le a kezeit. Ám hamarosan már nem ebben a világban volt a lelke. A kislány pedig ijedten berohant a saját szobájába.
Ez után berángatta a hálóba új szerzeményét a centurió.
-Ne! -sikított még mindig a sokkos állapotú ara, ám minden ellenállása hiábavaló volt. A ruháit letépte a ház új ura, hogy örömét lelje kiszolgáltatott helyzetében.
Reggel a meztelen nő kiosont a még mindig alvó új párja mellől a fürdőszobában és tükörben a haját rendezgette.
~Mit tettem?
Édes, drága kenyér! Csak azt akartam, hogy életben maradjanak az én kicsikéim. MIÉRT?
Most mit csináljak? Egyes egyedül azért vállaltam, hogy kiélhesse rajtam magát az a gusztustalan féreg, hogy megvédjem őket. És most vége. Megölték az én drága kincsemet.
*Zokogva hajolt előre, arcát kis tenyerébe rejtve. Azt keresgélte gondolataiba, mi lenne alkalmas arra, hogy megölje magát és véget vessen ennek az egésznek.
~Mit tegyek?
Az én angyalkám egyedül marad, ha én sem leszek már. Mi tévő legyek?
*Nagy nehezen elhúzta a reteszt az ajtón és kilépett az előszobába. Halkan igyekezett lépni, nehogy felriassza azt, akitől annyi boldogságot kaphat csak, hogy még talán fél óráig az ágyban fekszik. Ám a szíve belesajdult, mikor Al-Nuszra ott állt a falnak támaszkodva.
-Csinálsz reggelit?