Ritkán látott forgalom van Yrch falu közelében. Fekete lovak hosszú sora és rajtuk szürke bőrű hegyesfülűek. Az itteni faj felderítői már valószínűleg régen észrevették őket ám a kezdeti rossz tapasztalatok után rájöttek a Zevadariak, hogy csak erőt felmutatva érdemes elindulni szövetségesükhöz, kiknek hűsége is igen csak megkérdőjeleződött sötét szívükben.
Ám ez Uráldurt nem zavarta. Egy páncélos halad az élen, kinek mellvértjén nagy, fekete, nyolc karú pók díszeleg. Minden figyelme a pallosára összpontosul, amit páncélkesztyűs ujjai között mindig feltornászik majd visszaenged. Sokkal szívesebben kérdőjelezi meg a hűségüket. Ám most minden ellenérzését levetkőzve mégis maga döntött úgy, hogy szóba áll az oughwariak egyik törzsi vezetőjével.
Ahogy beérnek a faluba, ha köszönti őt a törzsfőnök, akkor az acélt elrakja a nyeregtartóba és jobb kezét felemeli.
-Üdv néked, törzsfőnök! Beszélhetnénk a falun kívül négyszemközt?

//Viridiel karakter nincs a helyszínen//



Murtah dühös volt és legszívesebben az előtte álló felderítőn töltötte volna ki, de nem akarta elveszíteni a hidegvérét és különben is a fiú feljebb valója az, akinek le kéne nyúzni a hátáról a bőrt. Akkor vették észre a közeledő sötét tündéket, mikor már bőven a törzs által birtokolt határon belül voltak, így sem elcsalni, sem megtámadni őket nem lehetett, hiszen akkor egyből rájuk terelődött volna a gyanú. És Murtah nem akart nyíltan szembeszállni egy ilyen nagyhatalmú „szomszéddal”, akivel ráadásul szövetség is kötötte össze, legalábbis az a bolond knuut állítólag lepaktált velük és ez még ki is tudódott.
Százszor elátkozta már azt az eszementet, aki nyilvánvalóan alkalmatlan a törzsek vezetésére, mi sem bizonyítja jobban! Ha ez az emberek és szövetségeseik fülébe jut, márpedig eljut, abban olyan biztos, mint, hogy a self horda ide tart, akkor ők sem fogják majd vissza magukat, ha portyázás közben le-lecsapnak egy-egy falura. Eddig csak immel-ámmal tiltakoztak ellene, mivel az orkok is szövetségeseik voltak elvileg, de most…….?
- Mindenki, aki fegyvert tud fogni álljon készenlétben. Az öregek és asszonyok ki sem dugják az orrukat, a harcosok fele velem tart, a többiek, főleg az íjászok keressenek megfelelő leshelyet. – intett villogó szemekkel az ifjú orknak, majd a hátára szíjazta kétkezes, széles pallosát, az övébe tűzte a tüskés buzogányát és a falu közepén, komor képpel várta be a sötéten kígyózó menetet, az élükön a pókos szimbólumot viselő páncélossal.
- Üdvözet néked sötétes harcosok főnöke! Nem várattunk ilyetén sok vendégséget. – szólalt meg a közös nyelven, rendíthetetlenül állva a csapat útjába, körülötte izgatott harcosaival.
Murtah nem veszi le a tekintetét a másik kezéről, mely elteszi a sajátjánál nem kisebb pallosát, aztán kutatóan megemelkedik a szemöldöke, ahogy meghallja az elf szavait.
Mit akarhat, amit négyszemközt tárgyalhatnak, viszont nem akar gyávának tűnni emberei szemében, így némi szünet után biccent a javaslatra.
- Nem gondoz nekem. Megyel előttem odafelé. – int a falut széle felé.
Mielőtt azonban elindulna, még a mögötte álló fajtársához fordul, egyértelműen intve a fekete lovasok felé, szavak nélkül is utalva rá, hogy nagyon figyeljenek rájuk.

Az északi elfek vezére íjjal a hátán leszállt hátasáról és kéz fegyvere csak az övébe tűzött kis balta maradt. Úgy gondolta, hogy ez nem túl sok, de elég ahhoz, hogy megvédje magát, ha bármi baj adódna. Az itteniek eleve félnek tőlük, miért kockáztatna valaki nyílt harcot egy élet elvételéért, ha ezzel jóval nagyobb sereg bosszúját vonja embereire, ha rosszul alakulnának a dolgok.
Két méteres termetét kihúzva, magabiztosan sétált előre, ha még bármi intézendő dolga akadna a beszélgetőtársának, hát nem kell sietnie. Ők évszázadokra terveznek, nem fogja siettetni egy szóval sem.
A falun túl egy gleccser által hátra hagyott kőtörmelék-mező felé vette az irányt. Alig fél óra járásnyira volt, így kevés fedezéket rejtett akár egy orvlövésznek, akár egy hallgatózó fül számára. A középen csordogáló tejszínű patak partján állt meg.
-Nos, az evadariak nevében adok egy lehetőséget. Vagy élsz vele vagy nem. -hangja halk volt és rekedtes, mint egy haldokló keresztapáé- Szükségem van valamire a zorkoktól. Egy közös támadásra, ahol minden hadra fogható harcos jön a teljes seregemmel. Nem csak egy-két falu és nem csak fél sereg, hogy biztosítsák a hátra hagyottak a területet. Minden férfi és nő.
Ám cserébe hajlandó vagyok egy velünk rokonszenvező, ambiciózus zorkot olyan lehetőségekhez juttatni, amiből megteheti ezt. Egy alkalom, amikor megmutathatjátok, hogy erős a nép és nem csak hazám védelme miatt vagytok jóban a királyunkkal.
*Szavai nyíltan provokatívak voltak és szemein látszott, hogy kutatja bennük Murtah meghátrálásának jeleit.

Murtah bár nem volt még olyan öreg, de bátorsága, ereje és az orkok közül kitűnő ravaszsága, hamar a törzsfőnöki rangra emelte. Tisztában volt azzal, hogy faluja nem veheti fel a versenyt a mindenféle sötét mágiával felvértezett elfekkel, még ha nem is kötné fővezérük új szövetsége és, ha még bolond fejjel nekik is ugrasztaná most az embereit.
Úgy gondolja ő sokkal jobban irányítaná fajuk felfelé ívelő jövőjét, ha a kezébe vehetné az irányítást, de azzal is tisztában van, hogy ahhoz még nem érett meg az idő, még maga mellé kell állítani más törzsek vezetőit is, el-elszórva feléjük a knuut alkalmatlanságának morzsákból elszórt kétségeit.
De nem szívelte a sötét harcosokat sem, mert lelke mélyén érezte, hogy ez a szövetség csak a kárukra válik, két tűz közé fogja az orkokat és, ha egyszer kitör a háború, ők lesznek az elfek feláldozható elővédjei.
Hallott néha atrocitásokról, melyek egyébként is kitörtek népük között és, ha nem a falujában állna most ennek a tekintélyt parancsoló hosszúfülűnek a csapatai, hanem valahol az erdőkben, vagy a hegyek között portyáznának, nem kizárt, hogy egy-két hátramaradottal kevesebben lennének, mire kiérnek. Murtah a saját pecsenyéjét igyekezett sütögetni és ellavírozni a két egymásnak feszülő szövetség között.
Nem gondolta volna, hogy így megsétáltatja ez a nyavajás self és bár hallgatózó fül és orvgyilkos sem leskelődött rájuk, legalábbis tudása szerint, azért azt el kellett ismernie, hogy a nyílt terep ezekre jó választás.
Végre aztán azt is megtudja, hogy mi az, amiért elkutyagolt idáig és meg kell vallania, alaposan meglepődött a nyílt felajánláson és azonnal csapdára gyanakodott.
~ Talán a knuut-val megegyezve akarják kideríteni, egy esetleges harcban ki lesz hűséges hozzá? ~
De persze egyelőre szeretné megtudni, hogy kivel is áll szemben, aztán óvatosan tovább tapogatózni, nem elkapkodott, kitérő válaszokat adni.
- Ki vagyol te, ki ilyetén …..alku ajánlat énnékem? Én, Murtah vagy. – ütött a mellkasára döngőn. – Törzsem és itten terülte birtokokok ura, de nem ….knuut. Te talán népedet knuut-ja?
Egyelőre válasz nélkül hagyta, úgy téve, mint aki nem igen értette mit ajánlott neki az elf, kérdezett, hiszen akkor azonnal besétálna a felállított csapdába, ami nem állt szándékában. Ha meg nem az, akkor meg………szemei megvillantak, ahogy a lehetőségek fellobbantották előtte takaró fátylaikat.
Ha segítséget kapna és eltávolíthatná azt az eszetlen bolondot, akkor…….akkor sok minden megváltozhatna és átgondolhatná, hogy kihez is csatlakozzon vagy éppen félreálljon, ha úgy hozza a szükség. Mindjárt más színben látta a sötét elf férfit is.
- Orcok erősek, bátorságosak és mindenki féli miénket! – csattant fel hangosan, öklével a levegőbe csapva, saját magát is lelkesítve. – Miértet jöttél ippen ide éntehozzám? – puhatolózott aztán, adva a bambát tovább.
Nem hepciáskodott, nem utasított el, de éberen figyelt, tudva jól, hogy nem tartják őket túl sokra ezek a nagyurak, de ha megtudja lovagolni a helyzetet……….készen akar állni.

Az Első Lord mélyen a szemébe nézett a másik nagy darab harcosnak és látszólag közönnyel fogadta az erejüket és bátorságukat bizonygató szavakat. Szemei hidegek voltak és kezeit csípőre rakta. Egy mosoly suhant végül végig az arcán.
-Igen. Én olyan hatalommal birok, mint egy knuut. Vagy talán nagyobbal is. Csapataim nagy része készül a háborúra és csak ezeket hoztam el. Ám amikor megindulunk közös erővel, sokkal többen leszünk a részünkről is.
De ahhoz, hogy mozgósítsd néped szunnyadó erőit, kik legjavát hátra hagyjátok a portyák során, ahhoz meg kell ölni Grogirt. Egy mágusunk segít majd neked, titokban ha kihívod őt. A fejét elviszem a városunkba, és ez lesz a jel, hogy megfelelő ember lett helyette. És az északi hadak megindulnak.
De a kérdés... Van elég bátorság benned, hogy kihívva őt megöld mindenki szeme láttára? Végig tudod csinálni, ha megígérted? Vagy felénél ki akarsz majd szállni? Mert akkor jobb egy új falu felé mennünk és egy érdemesnek felajánlani, amit most neked.
*Egészen közel lépett hozzá és pillantása a vele szemben álló tekintetébe vágott.

Láthatóan nem hatotta meg az elfet Murdah melldöngetése, mert továbbra is olyan közönyös hidegséggel nézte őt, mintha valami érdekes rovart vizsgálna a földön és ez nagyon is dühítette az orkot, de mivel nagy lehetőséget villantottak meg előtte, egyelőre lenyelte kikívánkozó mérgét, amit minden bizonnyal még ma ki fog tölteni valakin.
Azon gondolkozott mit veszíthet, ha belemegy a self feltételeibe. Már nem gondolta, hogy ez csapda lenne, mert rájött, hogy pontosan ezért hívta el magával a tündék knuut-ja, hogy senki ne tudja mit beszélnek, így ha megvádolná Grogir előtt, mindent letagadhatna, sőt akár a maga javára fordíthatná a dolgokat, rámutatva a lehetőségre, hogy a sötét elfek viszályt akarnak szítani közöttük.
Némi gondolkodás után és annak megpendítésére, hogy ezzel a lehetőséggel esetleg más ork főnököt keresnének meg, azonnal úgy gondolta, hogy egyelőre nem kockáztat semmit, ha megalkusznak. Először legyen belőle minden orkok knuut-ja, akkor már más pozícióból tárgyalhatnak ismét. De ő nem lesz olyan bolond, hogy figyelmen kívül hagyja majd azt a lehetőséget, hogy vele ugyan így akarnak majd leszámolni, ha nem hajtja meg Zevadar uralkodója előtt a fejét.
Persze kiérzi a fenyegetést is a közönyös szavakból, mikor a férfi a háborút és a nagyobb haderőt említi, de az most messze van, Grogir trónjának megszerzése viszont csábítóan közel.
- Asit tal-eb! (Ennek így kell lennie!) – szólal meg végül, bár némi habozás van még benne, mert szerette volna becsületes viadalban legyőzni a knuut-ot, de akkor lehet még sokáig kéne várnia.
Ezért aztán feladja lelkének utolsó ellenkezését is és úgy dönt, majd kiengeszteli az Isteneket a sámán segítségével.
- Murdah nem gyáva! – hördül fel és keze már kardja felé lendül, de visszafogja magát saját érdekeit figyelembe véve. – Murdah végig csinodja! – morogja vicsorogva. – De törzs nem hagyódik magára teljesen. – rázza meg a fejét, mert ez lázadozást hozna. – De megyel harcosba, aki csak tudol. Murdoh legyőzödözi knuut-ot, de fejit nem adol oda. Temetődik ősi hagyolmányok szerinti. – töri egyre jobban a közös nyelvet, ahogy izgatottabb lesz. – Murdoh, e földek feji, ígér. – bólint rá, elégedetten magával, hiszen mire vége lesz, már nem e földek ura, hanem az egész ork föld ura lesz és akkor már nem köti egy „buta” kis vezér ígérete.
Az izmai azért megfeszülnek, mikor az elf a kelleténél közelebb lép hozzá, de végül egy farkasvigyorral, sárga íriszű szemeit a másikéba fúrja. Nem mondja, hogy nem tartja veszélyesnek, sőt nagyon is annak tartja a hideg mosolyú parancsnokot, de úgy néz ki, hogy most egy darabig egy csónakban eveznek.
- De sámánodoznak nagyon látotlanodnak kell lenned, mert különödben nekíje és énnékem is nyissz! – húzza el a nyaka előtt a kezét.

Ahogy az ork keze a pallosához indult, a fehér hajú kezei is fentebb vándorolt a dereka felé. Még anélkül, hogy kihúzná az övéből, rátekeredtek ujjai a szekerce nyelére. De nem estek egymásnak, ennél okosabbak voltak. Tudták jól, hogy ellenszenvük ellenére is vagy megállapodnak vagy párbajuk minden kimenetel esetén folytatódik tovább nagyobb léptékben kicsit odébb. Így elengedték mind a ketten fegyvereiket.
A férfi sötét szemei egy ideig hangtalanul meredtek társára a cselszövésben. Ki láthatja, hogy min gondolkodott? Talán az istenek. De szerencsére hamar közli is ezeket, így nem kell a halhatatlanok ereje, hogy megtudjuk.
-Felőlem eltemethetitek. De csak a sűrűn lakott részeken kívül. Ahol kiássuk. -rázta meg a fejét- És levágjuk a fejét, hogy magammal vigyem Capitalba. Ebből nem engedek.
*Végül a mozgás megállt és újra mereven nézték egymást. Nem tervezte, hogy felfedi azt az apró momentumot az ifjú előtt, hogy nem egyszerű trófeaként számít a főre. Tervei vannak vele. De most jobbnak látta lehúzni egy apró szeletről a lepedőt, ha ezzel közelebb jut a beszélgetés végéhez.
-Ne félj! A sámánunkra fel sem fognak figyelni. A legjobb minőségű segítséget fogsz kapni. -húzódott vigyorra a szája.

Akármit is gondol Murdah a selfekről és a szövetségükről, abból semmi nem jut el arcának izmaihoz, de a sértett önbecslést nehezebb legyűrni, így karjának izmai előbb járnak, mint az agya, még szerencse, hogy időben meg tudja állítani, mert nem kerüli el a figyelmét a másik válasz reakciója.
Nem a harctól fél, mert véleménye szerint le tudná győzni a sötét harcost, de a falut nem kockáztathatja és tudja, ha ők itt küzdeni kezdenek, akkor olyan vérontás lesz, ami könnyen a törzs végét jelentheti.
A feltételek mindkét részről elhangzottak és ha elfogadják az alku akár meg is köttetődik.
Kicsit össze is zavarodik, mikor még sem megy bele mindenbe az elf, hanem ragaszkodik a knuut-fejéhez, még ha kibúvót is ad neki a hagyományok megtartásához, ami nélkül nem sokáig lehetne a fővezér, mert a sámánok ellene fordítanák a népét.
- Nem lehetet! – rázza meg mégis a fejét. – A harcos ősi földbe temetődik, ha akar feji, akkor onnan kelledződik ellopódni. De, ha idegentet kapnak ottan, akkor megöl és kutyákkal etetődik fel. – világosítja fel a vele szemben állót és bár feszült, hogy esetleg a másik meggondolja magát, de ebből nem engedhet. – Énnékem akkor semmi közöd nem leszel hozzá.
Ha nem így tesz, akkor így sem, úgy sem lesz knuut.
Az elf tudja, hogy hozza ki a törzsfőt állandóan a sodrából, hogy neki e rövid beszélgetés alatt is többször kell önfegyelmet gyakorolni magán, mint hosszú évek óta összesen.
- Murdah nem félődzik senkitől! – mered a másik arcába komoran. – De, ha kudarcokat valá varázsos tudód, akkoran kockáztatódik a kötődött szövetségesség.
Ez most a részéről is figyelmeztetés, hogy jól vigyázzanak a bőrére, mert ha bukik, nem csak egymaga fog belebukni, arról gondoskodik halála előtt. Ő mindent kockára tesz, míg a sötét elf csak egy játszmát veszthet, ezt szeretné kiegyenlíteni legalább egy kicsit.

Uráldur olyan ellenállással találta magát szembe, amire nem számított. Tervbe vette, mit fog csinálni, ha nyíltan elutasítják vagy csak megneszeli az árulás lehetőségét. És azt is, hogy mit fog tenni, ha az első... vagy a második... vagy akárhányadik törzsfő együtt akar működni. Ám a temetésen nem sokat gondolkodott, részéről elég könnyen kivitelezhetőnek tűnt, hogy a harc közben essen le az a fontos testrész és temetésig valahogy elkeveredjen. A sír megbolygatása meg tényleg végső megoldás volt, hát miért lenne olyan fontos, hová temetik?
-Legyen úgy! Keresek valakit majd, aki elhozza nekem.
*Ezzel a részéről a tárgyalásnak ma vége. Elő kell készítenie pár dolgot és akár a héten akcióba léphetnek, túl sokat nem akart ezzel várni.
-Azt hiszem, ha nincs más, vissza mehetünk a faluba és az embereim már úgy is éhesek. Alig várják, hogy megvendégelj bőséges lakomával bennünket a közös harc örömére.
*Bizony már ő is örömmel a pallosa közelében lenne. És teli hassal menne vissza ISIS-hez, hogy családja körében legyen egy nagyon rövid időt. Csak pár nap, hogy újra egy fontos feladatot intézzen el.

Murdah elégedetten elvigyorodott, mikor a sötét elf engedett végül és elfogadta a feltételeit, de másként nem is ment volna, ezt ős is nagyon jól tudta. A törzsek megmakacsolták volna magukat és nem tekintették volna elfogadható vezetőnek, ha szembeszáll az ősi hagyományokkal.
És az elf is tisztában lehetett vele, hogy mehet akár melyik másik törzs főnökéhez, azok sem fognak ezekkel a szokásokkal szembe helyezkedni.
A temetés után meg már nem az ő felelőssége, mi történik, legfeljebb az lesz a dolga, hogy a hullagyalázó nyomába eresszen pár embert, hogy bosszút álljanak.
Elégedett vigyorgását azonban nyomban lehervassza az elfek knuut-jának következő beszéde, ami azt feltételezi, hogy erre a titkos szövetségre neki meg kell vendégelnie a sötét harcosokat.
De mit számít ez, ha rövidesen az egész ork birodalomnak fog parancsolni! Ennyi áldozatot igazán hozhat, főleg, hogy harcosai és vadászai tegnap igazán gazdag zsákmánnyal tértek vissza.
- Nincsenem nékünk sok étekünk knuut. – szabadkozik azért ravaszul, hiszen azért nem akarja elherdálni, minden készletüket. – De, aminünk vagyon, azt megosztozzuk véletek. – morogja nem túl boldogan, de azért int a falu felé.
Ha oda érnek, parancsot ad a helyettesének, hogy készítsék elő a „lakomát”, és amire már előrajzanak az asszonyok és a kisebb, még fegyvert nem fogó kölykök is, hogy segítsenek.
A falu központjában gyékények kerülnek a földre és hamarosan, főtt és sült húsok kerülnek tálakban rájuk, amit csak az erdő adhat számukra, mellé vastag héjú cipók és nyers növények, amiket az asszonyok gyűjtögettek össze.
- Ülni le lakomához tenéked és harcos embereid, knuut. – invitálja a központi tűz mellé Murdah a tündét.

A két titkos szövetséges úgy tért vissza a faluba, mint akik megbeszéltek mindent és most jókedvükben ünnepelnek. És Murdah előre látása bizony nem is volt haszontalan. A vacsora alatt a hadúr csak úgy mellékesen megjegyezte.
-Rendben, vezér! Akkor pár nap múlva visszatérünk ide és egyik emberem elkísér téged és harcosaidat a terveid segítésében. Utána ha készen állsz, csak jelzed nekünk és mi jövünk a teljes sereggel segíteni eltiporni ellenségeidet.
*Az északi szomszédok némelyike felkapta a fejét, hogy elcsípjen valami fontosat a tervekből, ám úgy tűnt számukra, már kidolgozták a részleteket a pataknál. Hiába is hallgatják, csupán olyan nagylelkű szavakat ejt ki a száján felettesük, amit nem tenne, ha nem kérte volna meg az árát már a tárgyaláson. Csupán a falusiak bizalmának elnyerése lehet a célja ilyen nyíltan hangoztatni.
Ezzel vacsora után nem tértek nyugovóra, úgy tűntek el a sötétben, mint akiknek nappal lenne.

/A viszontlátásra!/

Újra csak egy ezred érkezett három nap múlva. Ennyi sok arc közül fel sem tűnt talán, hogy most sok olyan is, aki előző alkalommal nem jött. Ha a törzsfőnök bevárja őket még a település elérése előtt, akkor is biccentéssel fogadja Murahot az élen lovagló.
-Üdv, Főnök! Döntöttem. Én leszek az, ki segít neked. Ahogy mondják, ha valamit biztosra akarsz... csináld magad. A faluban átöltözöm. -mosolyra húzódott a szája és ha kap egy viskót, a kémek megszólalásig egy öreg ork vénasszonnyá maszkírozzák őt. Még mágiával is megerősítik, hogy talán életében először le ne bukjon az elhunyt király barátja.
Rábízza eme föld urára, hogy kiket visz magával, ám a zevadari tanácsadók javasolni fogják neki, hogy harcosok mellett minden képen vigyenek néhány nőt is. Fiatalokat, akik eljátsszák majd egy-egy vitéz kedvesét és pár öreget is, mint akik az izgalmas párbaj megszemlélésre keltek útra.
Egy girbe-gurba göcsörtös boton remegő kézzel teszi meg végig a melléjük szegődött sötét elf az utat és a kémek mágiájától elváltoztatott hangon igyekszik minél többet gyakorolni. Talán néha már fárasztó is, hogy mennyiszer panaszkodik öreg, visszeres lábaira.
Grak közelébe jártak már, mikor a vezetőjük füléhez hajolt és a szokásos repedt fazék hangján mondta.
-Jaj, fiacskám! Azt azért ne feled, hogy... mit is? -néhány másodpercig csendben botladozott tovább mellette- Ja, hogy holnap reggelre kell ama nagy összecsapásnak lenniök, mert nem később és nem hamarabb. Mert ahogy a csirkebél is mondja a látó szemeimmel, miután háromszor kukorékolsz a kakas, te megtagadsz engem. -bölcsességének teljes tudatában emelte meg a fejét és lépett kettőt néma csöndben- Nem, nem, nem, nem! Mire a kakas kukorékul, té lészol háromszor engöm megtagadni. És utána akarják a szellemek a küzdelem szabad folyását, akkor segítségedre lészül.

Murdah tisztában van vele, hogy lehet, saját harcosa vágná el a nyakát, ha kitudódna, milyen álnokságra készül, mert ugyan harcias népek voltak, de a kihívást sosem vették félvállról, ráadásul soha nem hallott még róla, hogy megbecstelenítették volna.
Most is kétféle érzés vívódik benne, a hatalomvágy és a becsület és bár az alku megköttetett, csak abban bízik, hogy nem fog túl nagy árat fizetni döntéséért.
Azt eddig is tudta, hogy a sötét elfek kegyetlenek, ravaszak és mindent megtesznek majd érte, hogy birodalmukat kiterjesszék, valószínűleg csak idő kérdése, hogy ehhez felkészüljenek, olyan szövetségekkel is, mint amit éppen most erősítettek meg. Ennek jegyében hallgatja a mellette ülő knuut megtévesztő szavait, melyet minden bizonnyal azoknak szán, akik kíváncsian hegyezik a fülüket, vajon miért is tűntek el szem elől. Tudja jól, hogy mindig van, aki valami haszon reményében szükségesnek érzi mások fülébe is továbbítani azt.
- Mi orchok, mindedég tisztelék Grogír knuut egyességit. énteném pediglén köszöntd néked szíveskedő segítségenedet. – üríti ki a vendégére emelt kupát, remélve, hogy háborgó lelkiismeretét mis megnyugtatja, ha ma a földig leissza magát. – De árulád márost el tenned név neked? – veti a mellette ülőre sárgásan villanó szemét.
Reméli, hogy választ kap, ha nem akkor csak megvonja széles vállát, majd tovább vedel, így aztán csak a szerencsétlenségükre őrségre rendeltek követik pillantásukkal a csendben távozókat.

//Három nappal később a viszontlátás //

Most időben kapja meg a törzs vezetője a hírt az érkezőkről, hiszen erre korbácsával hívta fel a felderítők parancsnokának figyelmét, ami még mindig élénk csíkokat mutat annak bőrén, ahogy személyesen jelenti az elfek érkezését.
Murdoh már elszánta magát és eltemette háborgását, de így sem kíséri túláramló derűvel az ismerős alakot.
Mikor kiderül, hogy a férfi maga óhajtja mágiájával segíteni, azért kikerekednek a szemei és nagyot nyel. Most azért kicsit örül, hogy pár napja úgy döntött, nem teszi próbára törzse harcászati tudását a sötét tündékkel.
- Nem tudám, hogyan varázsos tudásod vagyon, és remélecském, hogy tudád miket csinálosz. – néz kutatóan a lováról leszállóra.
Most már azonban nem visszakozhat, hiszen a kihívást elküldte a knuut-nak, így aztán már csak saját erejében, ügyességében és titkos szövetségesében bízhat, akit egy kunyhóba kísértet, ahonnan, olyan formában kerül elő, hogy Murdah-nak leesik az álla.
- Aztat az Ősikre! Nagyon varázsos vagyol! – bólint elégedetten most már, aztán a várakozó csapata felé int. – Megtetéztem, amit javasolán emberid.
Kísérete húsz harcosból, pár ügyes, a fegyverekhez is értő asszonyból, három, még magát jobban bíró öregasszonyból és a sámánból állt.
Az út fájdalmasan hosszúnak ígérkezik a reménybeli knuut számára, hiszen szövetségese rajta gyakorol és már a feje is megfájdult az állandó kárálásától.
Szerencsére már Grogír városának közelében járnak, mikor ismét el kell viselnie a hangját, viszont most felkapja rá a fejét, mert úgy látszik fontos dolgot hall.
- Mit beszéle? Hol volt szárnyasok béle?
De aztán leesik neki miért így beszél a mágus és heves bólogatásba kezd, hogy érti, aztán a végén megint elbizonytalanodik.
- Érteni Murdoh, hogyan reggel légyen kihívása, de miértet kukuróljon kakos? És miértet tagadódjon megöl? – vakarja meg az üstökét értetlenül.
Azt már meg sem említi, hogy mi lesz, ha Grogir sámánja más időpontot javasol. Egyszerre csak két problémával tud megbirkózni.

A pók nemzet feje nem titkolja kilétét. Emeli ő is magasra kupáját.
-A nevem, Uráldur Do'Odrun. Igyunké az egészségedre, barátom!
*Pár nappal később elégedett, hogy a dolgok jól mennek. Nem siet az úton, hiszen a tündéknek rengeteg idejük van. És a hátra lévő éve száma függ egy csekély mértékben attól, hogy milyen gyorsan haladnak és mennyi időt tölt a szerep betanulásával. Általában megelégszik azzal, ha egy gyenge minőségű álruhával ideig-óráig megtéveszti a körülötte lévőket, nem hírszerző ő, hogy beolvadjon az ellenséghez. Az álruha csak a lopakodáshoz kellett neki eddig, hogy kis időt nyerjen és előnyt a váratlan támadáshoz.
Ám most jobb lesz nem kitudódni, hogy Capital szemei vigyázzák a szövetségesek belügyeit. Ehhez minden segítséget meg is kapott. És remélhetőleg nem lesz túl sok beszédtéma abból sem, hogy ugyan ez őrzi a leendő knuut faluját, amíg ő távol van.
Ám csapatai ezúttal a saját ellátmányra támaszkodnak és nem dézsmálják a kis község raktárát. Békésen sétálgatnak és maguk is járőrcsapatokat küldenek a környékre, hogy senki idegen meg ne zavarja a nyugalmat az akció alatt.
Amikor beérnek Oughwar központjába, Grogir maga fogadja őket és hatalmas termetével közelebb lép kihívójához.
-A fősámánom köszöntését most nekem kell átadnom. Itt akart lenni, de azok a szürke kutyák hajthatatlanok, hogy valami megbeszélésre menjen el egy határ közeli kis faluba. A vihar szülötteinek fősámánja minden képen a napokban akart találkozni vele.
De a próbát megtarthatjuk tőle függetlenül. Lakomával készültünk a tiszteletetekre. És utána akár azonnal el is kezdhetjük.
*Elkiáltotta magát és a közeli házakból csinosabbnál csinosabb ork lányok hozták elő a legtöményebb ételt. Igazi férfinak való, mely jól lakatja a gyomrot.

A törzs vezetője sokat gondolt arra, hogy vajon tényleg beválik-e a tervük, hiszen Grogir nem hiába uralkodik már népük felett több évtized óta és győzött le eddig minden kihívót, pedig már eljártak felette az évek. Azonban elégedett lehetett, mert friss szövetségese nem vonta ki magát a veszélyes utazás alól és bízta azt másra, hanem maga bújt álruhába, hogy segítse Murdah harcát.
Lehet, hogy nem szokott sűrűn álruhába bújni, de ezt az ork egyáltalán nem vette észre, sőt az útjuk vége felé, már a száját alig befogó, vénasszonynak látta és néha figyelmeztetnie kellett magát, hogy Uráldur, a sötét elfek knuut-ja poroszkál mellette.
Ahogy közeledtek egyre többször jutott Murdoh eszébe a rá váró küzdelem és megint a gyomrába mart a kétség, hogy jól tette-e, hogy belement abba, hogy mágia segítségével győzze le Grogir-t.
Az önbecsülése felhorgadt ellene, de azzal is tisztában volt, hogy az ork vezért sem kell félteni és, ha elbukik, talán nem kell fel többé a küzdőtérről. Nem minden kihívás végződik halállal, de nem is ritkaság. És ő most azért jött, hogy öljön.
Mikor beérnek Grak-ba, maga a nagy termetű knuut jön eléjük, ami igen nagy megtiszteltetés Murdah-nak, ezt a körülmények ellenére is el kell ismernie. Fejét tisztelettel meghajtja előtte és jobb kezével bal mellkasára üt köszöntésképpen.
Mikor meghallja, hogy a fősámánt a sötét elfek mágusa elhívatta, alig bírja megállni, hogy ne vigyorodjon el, miközben egy lapos pillantást vet a mellette roskadozó „vénasszonyra”.
Mivel most elvileg csak orkok vannak jelen, így a saját nyelvén válaszol, nem tudja, hogy ért-e belőle bármit is az elf, vagy értette-e, amit Grogir mondott.
- Igazán sajnálom, hogy a sámánod nem lehet jelen és nem segítheti a kihívást jövendöléseivel, de én elhoztam a sajátomat és bár kimerült nagyon a hosszú úton, jóslata szerint reggel kell megmérkőöznünk, ha…….- itt kissé elbizonytalanodik, - ….ha kukorékol a kakas.
A többit egyelőre nem említi, mert az a megtagadás dolog neki nem világos. Ráadásul csak most esik le neki, hogy az úton Uráldur az orkok nyelvén is szólt hozzá, ettől meg dühös lett kissé, hiszen hagyta, hogy megküzdjön a közös nyelvvel. Persze Murdah tudta, hogy tökéletesen beszéli ezt a nehéz nyelvet, de akkor is mondhatta volna.
A lakoma viszont jól jön a fáradt csapatnak és a korgó hasnak, így aztán hamar elszáll a mérge és inkább a finom étkekre és a csinos lányokra koncentrál, eszébe jutva, hogy, ha knuut lesz, nem árt fehérnépet venni magam mellé és talán nem is éri be eggyel.

A most érkező sámánasszonya nem sokat ért a beszélgetésből, sosem tanulmányozta más népek nyelvét. Ám mikor minden orkok ura felé néz kérdőn, valamit megérez a helyzetből.
-Hrrrppk...! -bólint egyet határozottan, miközben végig a knuut szemeibe mélyeszti sajátját.
Elég határozott és... lényegre törő fellépés ahhoz, hogy tán ne is faggassák őt tovább erről. És úgy tűnt a mozdulatokból, hogy a terv nem szenvedett csorbát. Késő éjszakába nyúlóan ment a mulatozás, ami alatt Murdahnak annyi ételt kínáltak fel, amennyit csak meg tud enni. És a legjobb gyümölcspárlatokat.
Grogir mellett kapott helyet, ki bármi is történik, visszafogott marad a lakomán. Sok gyülömcsöt eszik, ám húsból csak néhány szeletet. És a kedvenc törzstagokkal való beszélgetésekre, egymás ugratására helyezett hangsúlyt az időben, mint a féktelen falásra.
Amikor már későre járt intett a szolgáknak és három gyönyörű, fiatal lány sorakozott fel előttük.
-Holnap megmérkőzünk, ahogy a sámánod jövendölte. És a jobb harcos vezet minden orchot. -hangos öröm üvöltés a többiektől- Válassz egyet kedvedre! Megtiszteltetés asszonyainknak, ha azzal a harcossal tölthetik az éjszakát, aki a knuut kihívója és akár utóda is lehet. Nem fognak elutasítani.
*Ez után ha elfogadja az ifjú az ajánlatot akár nem, ő elmegy az egyikkel lefeküdni. Ám az éjszakája nyugodtabb lesz, mint amilyennek tűnik. Vagy legalábbis kívülről. Egy öregasszony kuporodik le az egyik kunyhó oldalába egy főtt kukoricát majszolva, jól belát az ajtón és szemtanúja annak, hogy a zsenge korú teremtés csak az ágy szélén ül egész este. Miközben a nagyvezér pihenni próbál.
Másnap egy ork gyerek szalad kiabálva végig a városon.
-Kakas! Kakas! Ébredjetek, kakas!
*Az egyik középkorú férfi kapja fel őt a levegőbe, hogy megállítsa a mellette elszaladni akarót és határozott hangon faggatja.
-Mi a fenét beszélsz? Miféle kakasról hadoválsz itt össze?
-A többiekkel az erdőben játszottunk, mikor az őrszemekkel együtt egy gyöngytyúk hímet láttak, ahogy három nősténynek udvarolt. Rikácsoltak. A gyöngytyúk kakas megszólalt. Ez jó jel? Wadanék is meg tudják erősíteni, akiket figyelőnek küldtek ki az este.
*A meglepődött férfi végül oda vezette a főnöknek, hogy neki is elmesélje ugyan ezt.
-Nos? -kérdezte végül azt, amit tőle is a fiú- Ezt vártuk?
-A fene se tudja. Nem vagyok sámán. Ezek a csodák néha nagyon zavarosak.
*Minden törzs ura hideg vízzel kezdte el paskolni az arcát, hogy felébredjen végre és ereje teljében legyen. Mivel nem volt maradéktalanul elégedett, ezért elkezdett félmeztelenre vetkőzni és hónaljánál is megtisztogatta kicsit és mellkasára is csapkodott egy kis nedvességet. Hevenyészve megmosdott és már úgy érezte, kicsit jobb. De általában erőben sokkal duzzadóbb szokott ő lenni.
Elindult hát, mikor rendbe szedte magát valamennyire az ellenfeléhez, hogy rákérdezzen tőle és a sámánjánál, hogy vajon ezek szerint erre vártak?

Murdoh kicsit zavartan mered az öregasszonyra, mert csak valamiféle morgás tör elő a torkából, de egy értelmes szó sem, de tekintete nagyon is élesen mered Grogir szemébe.
Mivel törzse nem a leggazdagabb vidéket uralja, a vadászattal és zsákmányszerzéssel sem tudják mindig kielégíteni az éhes szájakat, pedig a kölykök nevelése a legfontosabb, így most ez a lakoma, amit a knuut eléjük varázsol, nagyon is arra ösztönzi, hogy megszilárdítsa a lelkét és elszántan küzdjön a holnapi megmérettetésen. Na meg persze arról is, hogy mindent magába tömjön, amit először kínálnak neki. Aztán kissé magához tér, mikor látja, hogy a törzsek nagyhatalmú vezére mennyire visszafogottan étkezik és iszik.
Hirtelen megfordul a fejében, hogy akár valamit az ételbe vagy az italba is keverhettek és ez megmagyarázná, hogy miért került ki olyan sok éve győztesen a küzdelmekből Grogir, de aztán elhessegeti ezt a baljós gondolatot, de most már ő sem habzsol gátlástalanul és inni is csak módjával. Sejti, hogy ezzel is előnyt akar kovácsolni magának az öreg vezér, de Murdoh számít erős teste és fiatalsága segítségére és persze Uráldoré-ra is.
Ezért mikor Grogir felajánlja a három igen csak szemrevaló lányt, széles vigyor terül el a képén és nem visszakozna, ha mindhármat az ágyába vihetné. Biztos benne, hogy nem távozna egyik sem elégedetlenül reggel.
Most nem tud és nem is akar ellenállni teste követelésének és már el is döntötte, hogy melyiket örvendezteti meg.
- Tényleg nem vagy szűkmarkú a kihívóiddal knuut! – bólint és megfogja a baloldali, szűrkehajú és telt keblű fehérnép kezét, hogy magához húzza. – Ha veszítesz is holnap, nem fognak elfelejteni. – ígéri kissé azért már kapatosan.
Most már ideje tényleg az ágyba térni, hiszen nem megy egyedül és a vezér is visszavonul.
Nem is vall kudarcot a lánynál és legalább háromszor vagy többször teszi boldoggá, mielőtt mély, kimerült álomba zuhan és fel sem kel, míg a kiáltozás fel nem ébreszti.
Azonnal éberré válik és felül, de aztán a behallatszódó hangokra, csak elvigyorodik, majd a számára biztosított kunyhóban lévő hideg vízzel telt korsóhoz lép és az egészet magára borítja.
Hideg borzongás fut végig a testén, de erről tudomást sem vesz, már réges-régen hozzá szokott, viszont sikerült teljesen magához térnie.
Megrázza kibomlott vizes sörényét, aztán egy csontból kifaragott gyűrűvel hátrafogja, hogy ne zavarja majd a harcban.
Felteszi karpántjait és alkarvédőjét, az övébe tűzi buzogányát, majd kezébe fogva pallosát lép ki a kunyhóból a mára már a lakoma minden maradványától is megszabadított térre.
Úgy látszik a sötét elf mágus már akcióba lépett és reméli, hogy ez így is marad.
Látja közeledni Grogirt, aki mintha nem aludt volna jól, kissé meggyötörtnek látszott. Talán a lány, akit választott túlságosan is kifárasztotta, hiszen már nem olyan fiatal, mint ő.
Minden esetre mozdulatlanul várakozik, hogy a vezér oda érjen hozzá és megtudja, mit akar neki mondani még a harc előtt, bár sejti, hogy tanácsért jön, így Murdah is körül néz, merre is van az ő „sámánja”.
Neki azonban nincsenek kétségei, hogy most kell elkezdeni a küzdelmet és, hogy nem soká már vagy knuut lesz vagy halott.

Amikor a nagyreményű harcos szétnéz, elég gyorsan megláthatja az anyókát, hiszen le se venné a szemét arról, akit épp ma akar megölni. Illetve... megöletni. Egy kis segítséggel.
Ám a nyelv még mindig kisebb akadály, hiszen csak kevesen használják egymás közötti diskurzusra. De az a néhány is elég volt, hogy nagyjából megértse, miről is van szó. Főleg, miután valaki, akinek az övére kard volt erősítve oda lépett hozzá.
-Mondjad há'! Ízt vártuk?
*Talán jól emlékezik rá, hogy vele már találkozott az út során és sokszor nyaggatta gyakorlásaival, most mégis értetlenül rázta meg a fejét. Mikor már a tömegen végig suhant a csalódottság, hogy még nem adtak a szellemek jelet, újra megrázta a fejét. Mindenki feszülten figyelt és ő egyre hevesebben rángatózott, végül bal kezével a hajába kapott és a jobb kezében lévő botot is a feje másik oldalához szorította. Tett néhány tánc szerű lépést. Olyan volt, mintha le akarná tépni a maszkot magáról és mint egy farkasember tépje szét növekvő karmaival a bőrt, felszínre segítve igazi énjét.
Több perc extázis után állt meg és szólalt meg végül.
-Grrrrvuuvvvuuujjííí! -a feje egyre hevesebben kezdett el bólogatni- Igen.
*A botos kezével még fel-le lóbálva integetett is nekik, ki tudja miért. Majd kicsit a háttérbe húzódva, egészen az egyik ház árnyékából figyelte az eseményeket. Az életerőelszívást még nem hagyta abba, azt már csak akkor fogja, ha a bajnoka bajba kerül és sokkal gyorsabb beavatkozás kell. Bár a knuut még mindig rutinos, nem szabad lebecsülni, ám a kemény reggeli frissítő ellenére reflexei nem tökéletesek.
Mivel ezt érzi ő maga is, ezért átadja a kezdeményezést, hogy hátha egy ügyes hárítás után meglepheti a visszatámadásnál.

Murdah kicsit feszülten meredt az „anyóra”, hogy vajon, miként fogja kivágni magát ebből a helyzetből és már elszánta magát, hogy valahogy kihúzza a bajból, bár ezzel talán felkelti Grogir gyanakvását. A helyzet igazán akkor élesedett ki, mikor az egyik saját harcosa egyenesen Uráldur elé lépett és szinte követelte, hogy mondjon már valamit.
A téren tartózkodók figyelme és tekintete most a vénasszonyra tapadtak. Murdah észre sem vette, hogy keze rászorul a pallos markolatára és szinte levegőt se vesz.
Lábai már mozdultak volna a törzsfőnöknek, mikor az álcázott self feje inogni kezdet, egyre gyorsabban és egy idő után már nyilvánvalóvá vált, hogy ezzel nem a tanácstalanságát akarja kifejezni, hanem az istenek révülete szállta meg.
Murdah elkerekedett szemekkel nézte a színjátékot, szinte elfelejtve, hogy az nem igazi, hiszen a hagyományok tisztelete a vérében volt, ahogy mindenki másában is, így a megindult elégedetlen suttogás, most tiszteletteljes csenddé vált.
Mindenki megkönnyebbült, mikor hirtelen vége szakadt az extázisnak és az istenek, a sámán szájával kinyilatkoztatták akaratukat. Murdahból kiszakadt egy nehéz sóhaj, majd a knuutra nézett és a tér közepére sétálva várta, hogy az, az idősebb és a kihívott jogán megkezdje a harcot.
Gondolataiból most kiűzött minden mást és csak a küzdelemre koncentrál. Jó harcos volt és eltökélt, legalább valamennyire tisztességesen akarta legyőzni a vezért.
Egy darabig azonban csak farkas szemet néztek, Grogir nem támadott, amit végül a nézők egyre türelmetlenebb kiáltásaira megelégelt és pallosát erőteljesen meglóbálva, egy haránt vágással, lendületesen támadott, de a vágás után azonnal keresztbe fordította fegyverét a hárítás miatt és hátra ugrott, hogy teret nyerjen ismét, kihasználva fürgébb stílusát.

A zevadari az álruhájában a háttérbe húzódott, és átadta a terepet a küzdőknek. Remélte, hogy sikerült legyengítenie annyira a címvédőt, hogy a kiszemeltje legyőzi. Ám a látványos beavatkozástól tartózkodott, ha nem szükséges, hiszen mindenki érdeke, hogy hihető legyen az összecsapás, és fair a küzdelem. A látszat most mindennél fontosabb.
A feszültség egyre fokozódik, ahogy a friss, reggeli levegőben ketten egymásnak feszülnek. Ám nem kapkodja el egyikük sem. Ez türelmetlenséget vált ki egyesekből, hiszen ki ne élvezne egy gyors, vagdosós adok-kapok játékot, ám néhányan ezt a tapasztalat és a megfontoltság jelének tekintették inkább. Grogir egy kétkezes csatabárdot fog, ám nem nyújtja előre. Maga előtt tartva, túl fárasztónak találta előre tartani.
Elsőként Murdach szánja el magát a támadásra és meglendíti a fegyverét, ami elől a knuut hátra hajolt, kezében pedig meglendítette a fejszét. Igyekezett a vissza felé haladó kard alatt elvinni a saját fegyverét, ám mivel a máik törzsfő védő állásban van, ezért hárítani tudja. Hátra is lép ez után, egyik kezével még mindig a nyél végét fogva, ám másikkal a közepét, hogy maga előtt tartva függőlegesen felkészüljön egy távoli roham hárítására.
~Úgy tűnik, nem csak ifjú héve hozta el ma. Nem rontott eddig forró fejűen rám, próbál puhatolózni, felmérni engem. Ám ha folyton távol tartom, meglátjuk, ki lehet-e kényszeríteni egy lerohanást...
*Így nem is áll meg, a nézők igen széles kört biztosítanak neki és ő elkezd körözni a yrchi körül mindig ügyelve arra, hogy ne legyen ütéstávolságban. Törzséből folyamatosan jobbra-balra kicsit elhajolt, hogy melegen tartsa és mutatva azt is, hogy milyen fürge.
Ahogy a kihívó balja felé került mindig és néha kimondottan tánclépésekkel provokálta őt, mintha csak unatkozna a fejszéjét azért nem engedte le.
-Ha ki akartál hívni, hát gyere! Én itt várlak.
*Nem is sejtette, hogy energiáit nem csak a gyors mozgása, de valami más is szívja el eközben.
Jóval távolabb, egy sokkal kisebb településen, Al-Nuszra elordítja magát, ahogy kibújik a reggeli napsütésben a sátorból, melyet szállásának mondhatott ezekben a napokban.
-Gyerünk! Indulás! Sorakozó! A főtéren várok mindenkit.
*Hangja nem marad visszhang nélkül a távolabb lévő katonáknak is továbbítják a parancsát. És az ezer főből 6-800 legalább elkezd tömörödni a falu központjában. Parancsnokuk már alig várja, hogy hazaérve újra kajaiban ragadja jövendőbelijét.

A kis törzs vezetője igazából nem amiatt aggódik, hogy miként győz a harcban, hanem azon, hogy az őt segítő sötét elf, ne nagyon avatkozzon közbe. Már bánta, hogy ebben a segítségét elfogadta, mert úgy érzi, hogy majd kicsattan az erőtől és képes lett volna mindenféle sötét praktika nélkül is magához ragadni a hatalmat és Grogirt legyőzni. Nem csak a lebukás az, ami miatt kétségek gyötrik, hanem az, hogy ezzel felrúg mindent, ami a tisztességes küzdelmet jelenti és soha nem fogja megtudni, hogy magában képes lett-e volna kivívni a győzelmet. És már most tudja, hogy ez élete végéig el fogja kísérni.
Viszont most már késő ezen agyalni, inkább a harcra kell összpontosítani, ha nem akarja, hogy mindezen gondolatok és végkifejlet megvalósuljon és ne az ő feje hulljon a porba.
Ha segít neki Uráldur, ha nem, attól még az öreg knuut nem szabad lebecsülni, mert van annak még foga bőven és talán már ahhoz is elég tapasztalt, hogy azt a mágiát, amit a self használ kivédje, vagy akár ne hasson rá kellően, hiszen látszólag nem történik semmi.
Bár ennek aggasztania kéne Murdah-ot, de inkább megkönnyebbül tőle. Talán mégis csak esélye lesz, hogy maga döntse el a párviadalt.
Az első ütésváltás megtörténik, némi várakozás és felmérés után, de ez csak olyanféle tapogatózás, hogy érezzék egymás erejét.
Grogir fejszével küzd és látszólag nem okozott neki gondot az erős csapás hárítása. Azonban nem is támadja vissza Murdah-ot, mint az várta volna, hanem ismét csak várakozni kezd.
~ Taktikázik az öreg róka! Egyrészt fel akarja mérni a technikámat, másrészt ki akar mozdítani a nyugalmamból. ~ nyugtázza magában a fiatal törzsfő és magában kissé elmosolyodik. ~ Sokan hiszik, hogy a fiatalabb kor a hevességgel jár együtt. ~
Ő azonban nem hiába vezeti sajátjait, megtanulta már kordában tartani érzéseit és érzelmeit is, ami most kimondottan jól jön a tapasztalt harcos ellen.
A most már folyamatosan mozgó knuut csak a szemével követi és csak néha mozdul utána, hogy a testével mindig szemben álljon vele.
Sejti, hogy megint arra vár az idősebb férfi, hogy támadjon és tudja, hogy meg is fogja tenni, bár nem azért mert az direkt hergeli. Ő is tud színlelni, ha kell.
Mikor a szavak elhalnak a másik száján, csak arra figyel, hogy Grogir, mikor lép és egy nagyon rövid pillanatra az egyensúlyi helyzetéből, akkor lendíti bárdját és kaszál a knuut lába felé, hogy annak vagy ugorni kelljen, vagy akár elveszítheti az egyik lábát, ha nem lesz elég gyors.
Nem pazarolja válaszra az erejét, csak egy farkasvigyor villan fel az arcán.
A pallos leírta fél kör után, hirtelen rántja vissza a nehéz fegyvert és döf előre, hogy ha ellenfele visszatámadna, magát nyársalja fel.

A fiatal kihívó igyekszik higgadt maradni és nem hergeli magát feleslegesen, ám valahogy a patt helyzetet úgy érzi, hogy magának kell feltörnie. Meg is lódul előre, ám igen messziről indítja megint a támadást, így a címvédő könnyedén hárítja a balta nyelével, bár számít is rá és a meglepetés az újabb támadás lenne.
Ám maga a vezér sem üres „majd lesz valamivel” hergelte. Ellenfele nagyon előrehajolt, hogy elérje az eltáncoló Grogirt és ez jó alkalomnak tűnt számára, hogy megpróbálja megragadni a kezeit. Miközben jobb kezével leengedte fegyverét az első csapás kivédésére, bal keze már megindult a markolaton túlra, hogy ártalmatlanítva lefogja az ifjú titánt.
A mozdulat meglepő ennek ellenére és nem várt szúrás elől hirtelen hátrál. Megcsúszik a homokkal felszórt küzdőtéren és az ellenfele karját elengedve int hirtelen állj-t!
-Várj! Megcsúsztam.
*Ha viszi előre a lendület Murdahot, akkor még tud egy sebet ejteni a hasán, bár nem lesz túl mély. És ellenfele egy panaszos szó nélkül megsuhintja válaszkép a kétkezesét, a bal kezét célba véve, amíg a fém a testében van. De ha visszafogja magát, akkor a város ura a fegyvert forgató kezét is kitartja oldalra, hogy lássák, nem akar ő sem orvul csapni. Féltérdből feláll és a lábával a homokot igazgatva morog.
-Megcsúsztam. A reggeli harmat csúszóssá tette a talajt.
*Igyekszik letaposni azt a helyet, ahol ilyen sunyi a szemcsék természete és néhány söprő mozdulattal megpróbálja lábfeje összekeverni azokkal a szemekkel, ahol már stabil a mozgása. Majd megáll a yrchivel szemben és határozott hangon közli:
-Folytathatjuk! Csak vigyázzunk most már a síkos részekre!
*Nem teszi hozzá, de természetesnek érzi, hogy ha a másik s hasonlóhelyzetbe kerül, ő is úgy cselekszik, ahogy vele. Hiszen szemmel nem láthatóak ezek a csapdák és nem tehetnek ellene mást, mint fair küzdelmet.

Igyekezett Murdah, hogy ne essen abba a csapdába, hogy elbízza magát, arra számítva, hogy a knuut már nem bírja úgy erővel és fürgeséggel, mint ő. Tudja jól, hogy a tapasztalat sokkal többet nyom a latba sokszor, mint a nyers erő. Ismerhet Grogir olyan fogásokat, amikkel ő még nem is találkozott, így az első csapásoknál még óvatos, még ha hevesnek is tűnik.
Azonban máris elköveti az első hibát, ami lehetne épp az utolsó is, ha nem lépne közbe a vak véletlen, vagy lehet, hogy még sem az?
Tudja, hogy túlságosan kitámadott, amit a vezér egy erős, határozott ütéssel hárított és látja mozdulni is a kezét a markolaton, és érzi, hogy megragadják a kezét, de még sikerül a szúrással megzavarnia, ami talán kimentheti a szorult helyzetből, hiszen Grogir-nak mozdulnia kellett, ha nem akarta, hogy keresztülszúrja.
Ekkor következik be az a bizonyos „véletlen”. A knuut megcsúszik, féltérdre esik és leereszti mindkét kezét a fegyverrel együtt, miközben felkiált.
Murdah épp, hogy csak vissza tudja rántani a pallosát, ami nem egy könnyű jószág és őt is viszi a lendület. Majdnem ő is elesik, de eszébe sem jut, hogy kihasználja a helyzetet, még akkor sem, ha ezzel nagy előnyre tenne szert. De mit is szólnának fajtársai, a törzs? Hogy lehetne ilyen becstelen tett után knuut? Sehogy!
- Igen, valószínűleg a harmat. – lépett hátra Murdoh vita nélkül, hogy az idősebb ork fel tudjon állni és felkészülni az újabb összecsapásra.
Nem kerüli el azonban a fiatalabb törzsfő figyelmét, hogy mennyire „gondosan” igyekszik csúszás mentesíteni a földet, ami inkább időhúzásnak tűnik számára és ezt csak egyféle módon magyarázhatja, hiszen ennyitől még nem fáradna el még egy kölyök sem.
- Vigyázok, ne félts, inkább magadat óvd Grogir. – emeli újból támadó állásba pallosát komoran Murdoh.
Minél előbb végeznek, annál jobb, különben ez a különös „fáradtság” talán másnak is feltűnik majd és akkor nehéz lesz megmagyarázni a furcsa egybeesést a kihívással.
Minden esetre, ha a knuut is készen áll, újabb rohamra indul. Szélesen lengeti a fegyverét és jobbról-balról mér hatalmas ütéseket a főnökre, nagy lendülettel, minél hátrább szorítva. Talán egyszer elvéti és, ha megint megcsúszik senki nem vádolhatja, hogy nem tudta visszafogni magát.

Maga a vén szatyor sem csodálkozik túl sokat azon, hogy ilyen balesetek megesnek. És nem a hajnali kicsapódó párát okolja magában. Ám a többség, kik követik az eseményeket a címvédő emberei, az ő városában élnek, így talán nem is olyan meglepő, hogy hajlamosak elhinni. Még nem volt párbaj emlékezetük szerint ilyen kora reggel és a szellemek kifejezték akaratukat, hogy várjanak vele. Lehet azért, hogy a nép életében sorsfordító esemény történjen?
Nem tudni persze, mi játszódhatott le pontosan a gondolataikban. Ám úgy tűnik, igen izgalmas és fordulatos harc az, melyet bemutat ma a két főnök. Figyelemmel kísérhetik, ahogy a láthatóan erősebb, fiatal férfi a rutinos, ám talán már túl vén knuutot ostromolja erejét nem kímélve, miközben kedvencük egyre csak hátrál. Már sokan úgy látták, lélekben fel is adta, mikor az egyik vágás elől lehajol és maga is akcióba lendül, minden erejét bele adja, hogy a láb felé suhintson. Jónak tűnik, ha nem tesz semmit a kihívó, akkor könnyen el is törhet a lábat, hiszen a fa nyéllel célozza, de ha hátra lép, akkor akár a fém fejével is találkozhat.
Eközben az épp felette elsuhanó vas és kezek alatt átbújva igyekszik kitérni egy esetleges visszatámadás elől, hogy hátába kerüljön, mire összeszedi magát Uráldur favoritja.

Ám nem csak ő az Első Lord favoritja a mai nap. Thea vőlegénye határozott léptekkel érkezik meg Murdah szüleinek otthona elé és nem fél belépni az ajtón. Hamarosan a katonáival vonszoltatja ki az anyját és az apját, de felkutatja az összes fontosabbnak vélt családtagot is, ha nem állítják meg. Már a fővárosban szeretne lenni és a rá bevetésen jellemző kegyetlenséggel lép fel minden nemű akadály ellen. Nem tudja, miért kockáztatta felettese az életét -ha ugyan azt tette, hisz ő sem tudja a részleteket- azzal, hogy egyedül elment azzal, akinek a famíliáját elhurcoltatja a távollétében, de ahhoz az egyhez ért, hogy senki életét ne kímélje, ha a parancs végrehajtása forog kockán.
Ezért is lett ilyen sok katona vezetője ilyen rövid időn belül. Ha valamit el kell hoznia a hadúrnak, ő mindig megszerezte idáig még.

Murdah-nak fogalma sincs, hogy mit gondolnak a vezér emberei, ő csak azon igyekszik, hogy a harc tisztességesnek tűnjön és ne gyanakodjon senki, semmilyen praktikára. Ezért is igyekszik a lehető leghamarabb eldönteni a küzdelmet, nehogy az a megveszekedett sötét tünde, elszúrjon valamit, hiszen, mint már tapasztalta semmit nem tud népe hagyományairól, szokásairól. Még a végén elront valamit. Igaz eddig minden jól ment, de az a megbotlás a knuut-nál, talán kicsit túl korai volt.
Most úgy határoz, hogy izomerővel és lendülettel pótolja az öreg tapasztalatait és megpróbálja egyszerűen elsöpörni.
Örömmel látta, hogy a terve beválni látszik, hiszen Grogir hátrál és csak kétségbeesetten védekezik, viszont amiben elszámítja magát, hogy az idős férfinek sem kell a szomszédba mennie egy kis színlelésért.
Meglepi a gyors mozgás és a nem elhátráló, hanem ellenkezőleg, felé mozduló támadás és csak az menti meg a nagyobb sérüléstől, hogy izmai azért még sokkal ruganyosabbak, reflexei gyorsabbak és ráadásul nem rossz felé ugrik oldalra.
A csatabárd nyele így is eltalálja, de csak megrogyassza a lábát a kemény ütés és bizonyára csúnya zúzódást szed össze, de nem törik csontja és nem kerül a földre. Na és a fejsze élével sem találkozik, mert akkor valószínűleg lába sem lenne.
Ez a ha rajta műlik.
mozdulat segít neki abban is, hogy ellenfele ne kerüljön a hátába, viszont tőle is csak annyira telik, hogy a kétkezes pallost most csak a jobb kezében tartva, suhintson csak úgy vaktában Grogit felé, egyáltalán nem számít rá, hogy eltalálja, de míg fájós lábár próbálgatja, addig sem kerülhet a közelébe.
- Meghazudtolod a korodat knuut! – bólint tisztelettel vezére felé, bár már nem sokáig viseli ezt a címet.
Most átadja a kezdeményezés jogát, addig is igyekszik kímélni a fájó térdét és a súlypontját a másik lábára helyezni, míg az idősebb férfi neki esik. Persze azért rá is játszik, hogy gyengeségét elhitesse Grogir-ral és talán meggondolatlan támadásra késztesse.

A törzs falujában nagy a zűrzavar, amikor a sötét elfek munkába lépnek és erőszakkal rángatják magukkal a törzsfőnök szüleit és annak testvéreit. Először nem tudják mit tegyenek, hiszen vezérük barátságot fogadott a katonák vezetőjével a szemük láttára és együtt vonultak el a kihívásra, ezért ez a váratlan fordulat meghaladja a falu védelmére hagyott helyettes felfogó képességét.
Mire elhatározza magát addigra már a katonák rángatják magukkal az idős orkokat. A falu védői végre csata sorba állnak, már legalábbis, akit hirtelen elő tud Trutol rántani és, ami nevetségesen kevés a túlerő ellen, de nem maradhat tétlen, különben saját törzsfője veszi a fejét. Úgy tizenöten rontanak neki a rabló selfeknek és annak parancsnokának.

Az öregebb küzdő örömmel látja, hogy sikerült a kellő időt kivárnia és jókor megindulnia. Bár nem olyan látványos az eredménye, ám végre sikerült az önbizalmát helyre billentenie. És népe is úgy látja talán, hogy még van elég benne, hogy megvédje a pozícióját. Nem tudja, mi üthetett bele, de valahogy megzavarta ez a korai időpont. Talán csak fel kellett ébrednie. Vagy túl hideg volt a meleg ágy után.
Sok kis apró dolgon múlhat és ellenfele mértékletességet tanúsított a tegnapi vacsoránál. De talán túldimenzionálta, hogy felismerni vélte benne a jó knuut vonásait, aki nem csak jól forgatja a fegyvert, de elég bölcs és előre látó.
Most újra a réginek érezte magát, aki már számtalanszor védte meg tekintélyét Marukkal és másokkal szemben. A fájós lába hátráltatni fogja a mozgásban, ebben biztos volt. Ma biztosan ő kerül ki győztesként, de idővel öröm lesz számára, ha Murdah veszi át tőle az irányítást.
-Köszönöm! -válaszolja, majd neki rugaszkodik még egyszer. Előre lendíti a csatabárdot, ám nem azért, hogy életét vegye, csupán megkötni kívánja a pengét, hogy azután átnyúlva ismételten lefogja az ellenfél fegyverét. Ha nem sikerül, igyekszik minél gyorsabban kihátrálni, habár ő maga ment túl közel, így ez elég nehéz lesz, többször is próbálkozhat támadni az ifjú. Ellenben ha sikerül a terve, akkor nem ereszti el és igyekszik tovább lökni a yrchit teljes testsúlyával. Ám hirtelen rá kell jönnie, hogy jobban kifáradt, mint gondolta. Egy ilyen birkózáshoz hasonló szituációban is képtelen földre vinni a sérültet egyetlen rohammal. Ha nem csinál butaságot, akkor még innen is jól tud kijönni akár.

A hirtelen jött fellángolás igen heves, ám a vendégek létszámához képest elenyészőnek tűnik. A centurió arra számított, hogy előbb csak szórványos mocskolódások lesznek, melyet igen kemény hangon le tud majd kezelni. Ám úgy tűnik, hogy ezek a büdösek nem csak a harcot, de a halált is szomjúhozzák.
-Krill! -kiálltja el magát, hogy több száz harcos egyetlen szavára kapjon a fegyveréhez. Megannyi íjat véve le a hátukról, hogy az acél hegyeket a gyilkos vesszők végén a körülöttük álló agyarasokra szegezzék. Megvetés árad a szemükből és bizony a falu központjában sündisznóvá válhat mindenki, ha a csata elkezdődik.
Páran azért kézi fegyvert ragadnak, hogy ha bárki nyílálló felbukkanna hirtelen, azt felszeleteljék kardjaikkal vagy más közelharci felszereléseikkel. Így tesz maga Al-Nuszra is, aki a törzsfőnök anyukája mögé állva teszi a nyakra az acélt.
-Egy tapodtat se közelebb, különben a vérébe fojtom! Élve akarjuk és nem bántunk titeket, de ha utunkba álltok, lemészárolunk mindenkit. Ez a knuut parancsa.
Vissza kutyák!
*Nem fog kockáztatni, ha elég közel ér Trutol, akkor tűzparancsot ad, nem csak a fenyegetését váltja be.