Nava Jade, Hira és Varian szokatlan üzenetet kapott. Miközben a félvér bátyja az éjtündék báljára indult, ő egy erdei elftől kapott telepatikus értesítést. A többiek papíron, levélborítékban. Hirának egy nyílvesszőt lőttek be az ablakán, arra volt feltekerve a megcímzett üzenet, a lecsúszott nemes viszont futárral kapta meg.
Mindegyiküket egyszerre hívták a Faedrith-barlangba, a törpök bányái közelében. Hosszú út áll előttük, ám a papíroson azt írják, nagyon fogja őket érdekelni, amit a megbízójuk megtudott. Ha eljönnek, biztosan nem bánják meg.
A gyakran vak elágazásokkal tarkított barlang bejáratnál futnak össze, hogy utána maguk döntsék el, hogy együtt menjenek-e be vagy külön-külön. Hiszen eddig nem tudtak róla, hogy más is rész vesz az idehívójukon kívül a találkozón...

A boszorkányvadászat után bőven elég pénzt szereztem ahhoz, hogy egy hónap erejéig szögre akasszam a késeket. A kereskedőnek már úgysem maradt volna túl sok ideje hátra... Szóval a pénzével együtt az életét is elvettem, majd eltüntettem a nyomaim. Nem éreztem emiatt bűntudatot, elvégre az élet ilyen. Az erős a gyengék vérén él tovább. Ez leginkább az állatokra is jellemző, de ha jobban belegondolunk az emberek sem kivételek alóla.
Természetesen pihenésem alatt sem hagytam, hogy eltunyuljak. Ha éppen nem a kocsmában ittam, vagy egy bordélyban végeztem nem túl publikus dolgokat, akkor az alvilági küzdővermekben kerestem még több pénzt. Nincs is jobb edzés annál minthogy pénzért küzdj az életedért. Sokkal jobb mint egy rohadt szalmabábut püfölni egy istenverte fakarddal. Visszatérve a küzdővermekre elég gyakran látogattam őket. Épp egy küzdelmen voltam túl, mikor küldött érkezett hozzám. A levél amit tőle kaptam meglehetősen érdekes volt. a Faedrith-barlangba kellett volna mennem. Nem volt túl közel, de nem kimondottan zavart, ugyanis nagy pénzösszeget láttam ebben a feladatban. Azzal össze is szedtem a felszerelésem, vásároltam némi útravalót meg egy használható lovat és útnak indultam...

Ugyan két napomba tellett, de elértem az úti célom. Maga az utazás viszonylag zökkenőmentesen ment. Se rablótámadás, se éhes fenevad, a ló bokája sem tört ki szóval úgy látszik visszatért a szerencsém. Bár mire elértem a barlang száját a nap már nyugovóra tért, s gyomrom már hangos morgásokkal jelezte, hogy talán ideje lenne elfogyasztani a vacsorát, szóval lepattantam a lóról és nem messze a barlang bejáratától tábort vertem. Mondjuk a tábor szó kissé erős túlzás egy hálózsákra és egy apró tábortűzre.
Hmm... Talán le kéne jegyeznem a terveket. Bár az még korai... Előtte bemegyek a barlangba a többi pedig majd utána eldől. Persze mindezt csak holnap. Most viszont itt a vacsora ideje...

Miután lezajlott a bátyám esküvője, már indult is újdonsült feleségével az Első Lord meghívására, az évnyitó bálba. Már-már azt hittem, hogy napjaim unalomba fulladnak, amikor telepatikus üzenetet kaptam, hogy lenne egy feladat. Nem tudtam, hogy itt mi a szokás, ezért bekopogtam fivérem első emberéhez és jelentettem neki, hogy el kell mennem. Mondja meg a testvéremnek,  hogy mindenképpen jelentkezni fogok. 

Visszamentem a szobámba, és összekészítettem az útra a holmimat. Viszont úgy döntöttem, hogy a régi ruháimba megyek, mert nem biztos, hogy a családi címerrel ellátott öltözéket mindenhol örömmel fogadják. Ha arra kerül a sor, van mivel igazolnom magam,  hiszen a tetoválásomat bármikor megmutathatom. Kértem egy lovat az istállóból és intettem Trisnek, hogy mehetünk.

Ahogy elhagytam a családi birtokot, visszafogtam a tempót, hiszen itt már figyelnem kell minden hangra, jelzésre. Trist előre küldtem, hogy ne érjen meglepetés. 

Az úton szerencsére nem történt semmi, sima utam volt. Viszont ahogy közeledtem, Tris morgására lettem figyelmes. Így csak ismerőst köszönt. Kicsit előrébb araszoltam, és majd leestem a lóról meglepetésemben. Ő meg mit keres itt?  Gondoltam megviccelem a férfit. Lehajoltam Tris füléhez, és megkértem, hogy halkan osonjon oda a férfihoz, és finoman morranjon rá. Már előre vigyorogtam.

Vártam a hatást......

Már otthon vagyok, és már sokadjára veséztem ki Apámmal a találkozót az orkokkal. Mikor beszámoltam neki a fura Hirionról, csak a fejét fogta. A napok pihenéssel és tanulással telnek. Már többet tudok a növényekről és ez bátorít. Biztat a mágia tanulására és a fejlődésre amiben szerepe van még a sámán szavainak is.
Épp pihenni készültem egy elég fárasztó nap után, mikor meghallottam a furcsa zajt. Egy nyílvessző volt, rajta az üzenettel. Azonnal feldobott a dolog, de úgy voltam vele, majd másnap foglalkozok a dologgal.
Reggel az Apámmal való beszélgetés után rögtön pakolászni kezdtem. Mindent összeszedtem. Meleg holmit, kis dobozt gyógyító kencékkel kötszerrel, váltó ruhát és egy kicsi tőrt. Mellé még út közben begyűjtöttem némi ételt és pénzt is. Ki tudja mi lesz alapon. Mivel Apám pont a törpökhöz készült két társával, együtt indultunk útnak. Most először volt, hogy lovon indultam útnak, bár ez annak is volt köszönhető, hogy mostanra éreztem biztosnak a lovaglást. Kacaj nevű barna kancám sebesen szedte lábát Apám lova mellett. Menet közben mindhármójuktól használható tanácsokat kaptam. Bízom benne hasznomra lesznek majd és nem felejtem el őket. Az utunk nyugalmasan telt, néha jókat szórakoztunk a felemlegetett régi vicces történeteken, unaloműzés gyanánt... A helyek egy gyönyörűek voltak, ahol keresztül haladtunk. Apám csak mosolygott mikor a látványba belemerengve nézelődtem. Hamarosan utunk külön vált és én a megadott irányba mentem tovább. Már a közelben lehettem, mikor Kacaj prüszkölve megtorpant. A sok tanulásnak hála nem estem le és magabiztosan meg tudtam tartani. Magabiztosan érdeklődtem a fáktól, akik elmondták hogy egy nagymacska és két illető van a barlangnál. Ez meglepett. Leszálltam hátasomról. Apám azt mondta, ha nincs rá szükségem hazatalál. Kantárjánál fogva csitítgatva álltam az állat mellett. Nem moccantam. Bár a saját szememmel is látni akartam, tudtam, ha zajt csapok azt támadásnak veheti és nem csak ő.
- Üdvözöllek benneteket. Én is üzenetet kaptam.... Lóval vagyok....remélem a nagymacska aki veletek van nem éhes....-szólítottam meg őket félénken, de barátságosan jelezve, hogy itt vagyok, ha még nem tudják. Aztán vártam. Már tudtam, hogy ilyen esetben a legrosszabb dolog a futás. Kacajt pedig nem akartam neki adni....

A vándorok összetalálkoztak a barlangnál... az az a meghívottak. Pont így tervezte a titokzatos küldő, de persze az sem okozott volna neki nehézséget, ha egyenként érkeznek pláne az nem, ha csak egy valaki lemarad.
Ám miért remélte titkon mégis, hogy összefutnak és együtt lépnek be a barlangba? Ez majd később kiderül. Ám a két ismerős között a viszontlátás nem volt zavartalan. Egy fehér oroszlán lopakodott a bérgyilkos háta mögé és morrant rá igen figyelemre méltó hangon. Izmai közben megfeszültek, hogy ha a férfi véletlenül megtámadná ijedtében, akkor azonnal ráugorjon és méretes mancsaival leszorítja a földre nem csak testét, de fegyvert tartó kezét is.
Trisan már jó néhány harcban részt vett Nava oldalán és elég ügyes volt az emberek meglepésében és jól tudta, hogy a hideg acélt hogyan kell magától távol tartania ilyenkor. Ám még mindig nem világos, hogy az út porától izzadt állat szagát miért nem érezte meg Van lova és riasztotta gazdáját... mondjuk egy elszaladással? De hamarosan mindenre fény derül természetesen.
Hira jóval óvatosabb taktikát választ, őt nem is ismerik még talán és ha a köszönés után úgy döntenek, hogy betérnek a barlangba, akkor az ott várakozó bolyongásuk mellett valami más is számít a megérkezésükre. Egyik eldugott üregben valamelyik lényegtelennek tűnő járat oldalából nyílva ott ül török ülésben az idegen, ki őket szólította.



Feltűnően nem hegyesfülű, sokkal inkább valami nagyon lepukkant emberhez hasonlít. Így a félvérnek biztosan nem ő küldte az üzenetet. Ám ettől függetlenül úgy tűnik, neki jutott az a szerep, hogy elmondja, amit akar...nak.
-Üdvözöllek benneteket! Hát mindannyian elfogadtátok akkor a meghívót? Jobban is tettétek, mert tudok mindannyitokról valamit, amit nagyon nem szeretnétek, hogy kiderüljön. Egy dologgal válthatjátok meg a hallgatásomat. Ha elhozzátok nekem a közeli vulkán kráteréből azt a nagyon ritka ékkő egyik darabját, melyet úgy hívnak, hogy uzfalgé. Meg fogjátok ismerni a belsejében égő örök tűzről.
Ezúttal senki nem kap pénzt a munkáért, -néz Varianra szigorúan- de ígérem, hogy senkinek nem lesz oka a panaszra. A fekete pontot kiradírozhatja a múltjából.

Épp a vacsorámat terveztem elfogyasztani, mikor hátam mögül nem sok jót sugalló morgás törte meg a csendet. Mivel kétlem, hogy a mókusok így horkolnának, egy medve volt az első ami erről eszembe jutott. Vagy esetleg egy farkas. A lényeg az, hogy egyik dög étlapján se szerettem volna fent lenni, szóval felugrottam és előrántottam hosszúkardom. Mire feleszméltem már a földön voltam és egy hófehér tappancs szorította a földhöz mindkét kezem. Tervben volt, hogy gyomron rúgom a dögöt, ám ekkor ráismertem. Enyhén agresszív tekintetemben megcsillant az aggodalom halvány fénye.
"Már megint ti?"
Ha ez a túlméretezett házimacska itt van, tartok tőle, hogy a sötét elf is. Számítottam arra, hogy látni fogom őket, de nem hittem volna, hogy ilyen hamar.
- Mássz már le rólam, bolhazsák!
Úgy látszik csak kérni kellett. Miután leporoltam magam a lányra vettettem tekintetemet és erőltettem egy kedves mosolyt az arcomra. Nem voltam túl jó színész, de azért őszintén reménykedtem benne, hogy hihető az alakításom. Nem örültem a találkozásnak, de persze ez nálam természetes volt. Egynél többször senkivel sem szerettem találkozni... Kivéve ha az illető jól fizetett.
- Üdv ismét hosszúfülű!
Alig pár perc elteltével egy újabb személy érkezett. A hangja alapján nő lehetett. Semmi jó érzésem nem volt vele kapcsolatban. Pláne azért, mert azt mondta, hogy ő IS üzenetet kapott... Honnan a pokolból tudja, hogy én is? Remélem csak puszta véletlen. Mindenesetre egy biccentéssel üdvözöltem a nőt. Az alvásról már most lemondtam hála az idegen jelenlétének. Ismerkedni szokáshoz híven nem volt kedvem, szóval tekintetem hamar a barlangra vándorolt.
- Most, hogy ilyen szépen összegyűltünk talán be is mehetnénk.
Felvettem a földön heverő kardomat, majd elindultam a barlang szája felé. Nem tudtam, hogy a két nő követ e, mindenesetre nem is érdekelt. Több pénz jut nekem.
Nem kellett túl mélyre mennem, máris megjelent valaki. Valószínűleg az akitől az üzenetet kaptam. Mindenesetre kardomat nem tettem el. Türelmesen végighallgattam a mondandóját. Még akkor sem mondtam semmit mikor azt mondta nem fizet. Pedig szívem szerint bezúztam volna a képét.
- Tudsz valami sötét dolgot a múltamból? Őszintén szólva nem egy nagy teljesítmény. Fenyegetsz is vele? Állj be a sorba! Ha igényled a szolgáltatásaim fizess... Ha nem vagy hajlandó akkor meg hágd meg magad te fajankó!
Ezzel tettem egy fordulatot és elindultam a barlang bejárata felé. Mit ne mondjak rohadtul megérte ideutazni...

Miután a tréfám ilyen jól sikerült ,köszöntésként bólintottam a férfi felé. 

- Üdvözöllek "Hé Te". Nem gondoltam, hogy ismét találkozunk. De ha már így hozta az élet hozzuk ki belőle a legtöbbet. Egyébként úgy láttam nem értékelted a kis viccemet.

Kényelmesen elhelyezkedtem a földön és Trist vakargattam, amikor egy bátortalan hang szólított meg minket. Hát ez meg ki? Trist nyugalomra intettem, és vártam, hogy ki bukkan elő a növényzet közül. Egy fiatal elf lány. Na szépen összejöttünk.

Miután elmondta, hogy ő is kapott üzenetet, kérdően néztem rá.

- És kitől kaptad a meghívást ide?

Ha őszinte akarok lenni, én magam sem tudom, hogy ki hívott ide, és ez eléggé zavar is. De ezt majd később kiderítem. Szeretem tudni, hogy kinek dolgozom.

A férfi elindult befelé a barlangba, és én követtem. A biztonság kedvéért új kardommal a kezemben. Ki tudja mi vár ránk odabent. Egyszer csak valami kobold féle állta az utunkat. Már-már nevetésre ingerelt amiket mondott.

- Aztán miből gondolod, hogy érdekel a mondandód? Nem tartozom senkinek elszámolással a tetteimről, így nyugodtan elmondhatsz akármit rólam. De vigyázz, hogy igaz legyen, mert esetleg megkóstolhatod a kardomat. Egyébként meg úgy érzem, nem te vagy itt az agy, hiszen te nem tudtál volna nekem telepatikusan üzenetet küldeni. Ki az igazi megbízó? Vele akarok tárgyalni. Részemről addig rám ne számíts semmiben. A fenyegetőzést meg nyugodtan elfelejtheted. Nem igazán érdekel.

Ezzel lecövekeltem, és vártam mit lépnek a többiek.

Lassan előbukkanok, mikor nem történik semmi. Kacajt kantárát egy fához kötöm és megkérem ne engedje elkószálni. Leszedem róla a cuccomat és megindulok a többiek felé. Egy nagydarab férfit és egy nőt láttam a barlangnál, aki....sötét elf volt.  Hát ez az én formám. Nem tudom miért, nem kötözködés képen, csupán csak megérzés vezérelve gondolati síkon küldtem felé egy barátságos ....Szia.... üdvözlést és válaszoltam kérdésére.
- Gyönyörű társad van. Ha lesz időnk és megengedi megsimogatnám. Ritkán látok nagymacskát.(ami azt illeti sose láttam még ilyen közelről). Egy nyílvesszőn érkezett, ezen a levélen. A nevem Hira. - ismerkedek javában, mikor a férfi mogorván megindul a barlang felé. A nő is követte én menet közben az állatot bámulom. A barlang senkire sincs olyan hatással mint rám. Rám ez is az újdonság erejével hat.
Aztán megérkezik az idegen. Nem igazán érdekel amit mond. Engem csupán csak az új kaland szaga izgat, de az nagyon. Remélem a többiek belemennek egy együtt indulunk útnak. Előre örülök, hogy Kacajt nem engedtem útjára. Látom férfit amint épp távozni készül. A nő mellett maradok és magamban jót szórakozva, és bezsongva várom mi lesz.  Ha más nem is történik, legalább elmondhatom, hogy megsimogathattam egy fehér oroszlánt....

A megbízó oly csúf és alacsony ember volt, hogy a lecsúszott nemes hirtelen koboldnak nézte. De tényleg nehéz volt elképzelni, hogyan tud egy fajtája béli ilyen ocsmány lenni.
Ám a fenyegetés nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket. Se az egyik oldalon, se a másikon. Közönyös szemmel nézi, ahogy kifelé halad az orvgyilkos, és már Nava is bejelentette, hogy ha nem kap több információt, akkor nem lesz ebből bizony küldetés. Ám csak hidegen sziszeg utánuk.
-Megfontolatlanság lenne így elutasítani az ajánlatomat. Talán ha sikerrel tértek vissza, beszélhettek a főnökkel. De ne reméljétek, hogy már egyből azért fogunk könyörögni, hogy legyetek hajlandóak nekünk dolgozni! Talán túl sokat akartok.
*Most Hirára néz, aki még ott maradt, hogy vajon ő mit válaszol?

A férfi szavai hallatán megálltam és még egyszer visszanéztem a rondaságra.
- Megfontolatlanság? Ugyan kérlek... Az lett volna meggondolatlanság ha szétzúzom a ocsmány képed valamelyik sziklán, amiért feleslegesen idehívtál. - Szélesen elvigyorodtam. - Bár még most sem tűnik kifejezetten rossz ötletnek.
Rövid gondolkodás után továbbsétáltam. Ez csak küldönc. Azokat pedig jobb nem megölni. Legalábbis addig amíg nem tudjuk, hogy kihez tartoznak. Ráadásul most, hogy valószínűleg vérdíj van a fejemen talán jobb lesz nem összeakasztani a nem létező bajszom egy alvilági szervezettel se. Viszont sajnáltam, hogy egy csomó időt fecséreltem arra, hogy ide utazzak a nagy büdös semmiért. Azt hiszem legközelebb a kisujjam se mozdítom addig amíg nem említenek egy konkrét összeget.
Amint kiértem a barlangból elkezdtem összepakolni. Szerencsére a lovam most ugyan ott volt ahol hagytam, szóval ezúttal talán nem kell majd gyalog mennem. Talán a pénzem is elég lesz még egy darabig. Aztán kénytelen leszek újra munkába állni. Remélem ezentúl a szokásos feladatokkal bíznak majd meg, nem pedig ilyenekkel...

Úgy érzem, hogy itt nem lesz semmiféle megbízatás. Legalábbis részemről. Nagy kedvem lenne ezt a szemelen kis embert darabokra vágni, aztán itt hagyni a vadaknak vacsorára. Nem tudom mit képzel magáról! Ha nem beszélhetek az igazi megbízóval, akkor lépek innen. A másik kettő azt csinál, amit akar. Nem vagyunk összenőve.

- Kb. két perced van, hogy előkerítsd az igazi megbízót, vagy szedem a sátorfámat.

Miközben a vàlaszát várom, kérdőn nézek a többiekre. Bár nekem teljesen mindegy, hogy ők miként döntenek.

Csak ácsorgok a barlangban és nézem mi történik. A nagy mamlasz elhúzni készül de a nő még ott van. A fura szerzet is a nő is engem néz.

- Engem mindenképp érdekel a dolog szeretem az izgi kalandokat, és nem érdekel, hogy te mondod el mit kéne csinálni, vagy az igazi megbízó. De nem biztos, hogy egyedül elég leszek ehhez. De benne vagyok.- mondom határozottan és közben a mellettem álló nőre nézek. Nem nézek rá könyörgő szemekkel. Ahogy elnézem nem olyan fából faragták, hogy meglehessen hatni.
- De ha a többieket megnyugtatnád azzal, ha szólsz az igazi megbízónak, talán ők is segítenének. Ezt átgondolhatnád a biztonság kedvéért. A megbízód nem biztos, hogy szereti a kudarcot.- folytatom mondandómat a minket várónak. Majd dobok felé egy suta, kacér mosolyt.

A megbízót nem rendítik meg a történtek. És Hirába kapaszkodik a szeme, mint utolsó lehetőségbe. És még Navát is kiábrándítja valószínűleg a mondanivalója.
-A megbízók nem azért szoktak másokat megkérni arra, hogy beszéljenek a nevükben, hogy utána felfedjék valódi kilétüket, ha a kiszemeltek nem akarják a munkát. Sajnos velem kell beérnetek... beérned, de szerintem ketten is elegek leszünk.
*Szavait próbálta magabiztosnak felmutatni. Ám szinte biztos volt benne, hogy ezzel Nava két perce is le fog járni azonnal. Ám nem volt abban a lehetőségben, hogy a kérését teljesítse.
Odakint Van már épp indulni készült, amikor valaki elé állt. Nagy fehér feje barátságosan mosolygott. Amolyan igazi „Na, most mi lesz?” nézéssel bámulta őt Tris, a fehér oroszlán. Maga számára is megmagyarázhatatlan érzés. Nem a benti beszélgetés sem pedig félvér barátja miatt, valami sokkal természetfölöttibb gondolat, hogy ha más úton próbálja terelni, más megfontolással az elfet és az orvgyilkost, akkor valami magasabb cél húz hasznot, nem pedig a benti alak és a mögötte álló erők.
De szegény állat túl kicsi volt ahhoz, hogy a felét is felfogja akár ennek a titokzatos benyomásnak, melyet sokan Természet Anyának neveznek a lombtündék között.

Miután összepakoltam a holmim, odasétáltam a lóhoz és a jelenleg feleslegesnek vélt holmikat bedobáltam a nyeregtáskámba. Az állat elég nyugtalan volt, de igazából ez addig nem zavart amíg nem ültem rajta, vagy rúgott pofán. Szívem szerint fel is pattantam volna a lóra, ám ekkor megjelent a sötét elf oroszlánja. Sajnálatos módon nem én voltam az egyetlen aki kiszúrta azt a fehér bolhazsákot. Szerencsémre éppen időben kerültem ki a rohamos tempóban felém közeledő patákat. Nem terveztem kísérletezni a mázlimmal szóval tettem néhány lépést hátra. Úgy látszik jól kikötöttem a lovat ugyanis hiába próbált szabadulni, nem nagyon akart összejönni szegénynek. Miután megbizonyosodtam róla, hogy a ló lábai elég messze vannak az arcomtól a túlméretezett macskára vetettem elég szúrós tekintetem.
- Nagyon nem szeretnéd, hogy elmenjek mi? Pedig amíg nem lepsz meg egy zsák arannyal, addig semmi okom a maradásra.
Hmm... Remek! Egy nagyra nőtt házimacskával beszélek. Még a végén az is kiderül, hogy megőrültem.
Elég kínos helyzet volt ez. Amíg ez a fránya dög itt volt, addig nem lett volna jó ötlet felpattanni a lovamra. Ahogy elnéztem nem állt szándékában távozni. Ha diplomatikusan próbálnám elkergetni innen, széttépne. Ha a nem túl diplomatikus választ választanám, akkor a sötét elf rám omlasztaná az egész hegyláncot. Viszont nekem meg az nem állt szándékomban, hogy itt maradjak szóval valamit gyorsan ki kellett találnom.

Látom, hogy a férfi is készülődik. Én sem igen akarok tovább maradni. Már-már útra készen állok, amikor olyan dolog történik, amilyet még soha nem tapasztaltam.
Tris a férfi elé áll, és szinte mosolyogva nézi. Mintha nem akarná, hogy elmenjen. Rossz érzés kerít hatalmába. Valami nem stimmel. Tris nem az a kimondottan barátkozó típus. Igaz, hogy a férfit már ismeri, de azért ez az egész nagyon furcsa.

- Tris, gyere ide. Ne zavarj mást!

Döbbenetből-döbbenetbe esek. Az oroszlán rám néz, de nem mozdul. Most már egészen biztos vagyok abban, hogy mágiával állunk szemben. Nem tudom, hogy ki az aki az állatot használja fel arra, hogy marasztaljon minket, de kezdem elveszteni a humorérzékemet. Trisre nagyon érzékeny vagyok. Arról nem beszélve, hogy mi van, ha esetleg másra használja fel.

Oda megyek a férfihez, és halkan mondom neki:

- Azt hiszem valaki befolyásolja az állatot. Nem is lehet, olyan messze. Valószínűleg figyel minket valahonnan. 


Abban biztos voltam, hogy nem ez a kis csökött emberi roncs csinálja ezt az egészet. Forrt bennem a düh. 


- Mutasd magad - kiáltottam a semmibe. Vagy ennyire gyáva vagy, hogy csak távolról mersz manipulálni egy állatot, bujdokolva, mint egy patkány? Azt hiszed ezzel bármit elérsz? 


Megálltam Tris mellett és vakargatni kezdtem a sörényét. Közben lassan fürkésztem a körülöttünk lévő növényzetet. Hátha észreveszem az erdeit, aki ezt csinálja. Mert biztos voltam benne, hogy csak egy idomár lehet. Más nem tudja manipulálni az állatokat. Hiába tekingettem jobbra-balra, nem láttam semmit. De azért jó érzés volt, hogy "Vihar" a markomba simult.

Megkönnyebbülök a választól, amit az idegentől kapok és meg is értem mire akar kilyukadni. Nagyon örülök, hogy nem kell haza mennem. A többiek kimentek, én is közlöm a pasival, hogy ha akarja és valóban elég leszek segítségéül akár már indulhatunk is. Ahogy közeledek a kijárat felé, hogy megkérdezzem utoljára a többiektől tényleg nem akarnak e velünk tartani, furcsa jelenet szemtanúja leszek. A sötét elf nő a semmibe ordítozik és roppant pipa. Újdonsült fehér Szerelmem furcsán néz ki. Legalábbis nem olyannak tűnik mint első látásra. A pasi pedig csak áll. Nem vagyok gondolatolvasó, de szint hallom a fogaskerekeket, amint őrült tempóban kattognak az agyában.
Úgy vagyok vele később is lesz idő feltenni a nagy kérdést. Inkább türelemmel várok.....

A furcsa idegennek nem is kellett túl sok, követi Hirát a kijárathoz, ám ő nem áll meg a furcsa jelenet miatt, inkább kézen fogva a lányt igyekszik, hogy azután az egyik közeli vulkáni csúcs felé vegyék az irányt. Nagyon úgy tűnik, hogy ő lemondott a másik két kalandorról és fejébe vette, hogy ketten is meg tudják csinálni a feladatot.
Eközben Naja igyekszik rájönni, ki befolyásolja a legkedvesebb barátját. Lombtündére gyanakszik, hiszen nekik vannak ilyen mágiájuk, ám hiába terjesztette ki az érzékeit a környező növényekre, nem talált semmi utalást arra, hogy valaki más is lenne itt. És ez után hangosan szólongatja, de ezzel sem ér el eredményt.
Tristan viselkedése kezd visszatérni a normálishoz, ám ha a lecsúszott nemes megpróbálna elmenni, a lova ismét megbokrosodna. Egy olyan személy állhat a dolog hátterébe, aki igen magas szinten irányítja a természetet, ám az is kiderült, hogy nem szeretné felfedni magát.
Az oroszlán vágyakozó kalandvággyal tekint arra a csúcsra, amerre Hiráék elmentek. Valahogy árad belőle most, hogy nem szeretne ahhoz a csapathoz csatlakozni, de kihívást érez onnan, amit teljesítenie kell.
Mivel még mindig rendelkezésére áll a zöld elfek közötti telepátia, így fordulhat segítségül hozzájuk, bár nagy titok, hogy vajon ezt mire tudná egyáltalán használni.

/Bocsi Hira, hogy elszakítalak a többiektől, de mint említettem, a megbízónak már az elején kész terve volt. Ám természetesen bármikor dönthetsz úgy, hogy elhagyod és inkább a többiekhez csatlakozol.
A többiek pedig megsúgom, bár nem szokásom, hogy megpróbálkozhatnak alternatív módon elmenni a helyszínről./

Megörültem mikor a nő végre odajött, hogy elküldje a rohadt macskáját, ám hiába parancsolt rá, az állat nem tágított. Ebből kifolyólag ismételten fontolóra vettem, hogy egy jól irányzott rúgással odébb noszogassam a cicuskát, ám mivel mindkét lábamra szükségem volt a jövőben, ezért ahogy jött, úgy vetettem el az ötletet. Hiába próbáltam valami olyan ötletet kitalálni amivel mindenki jól járna, a bennem tomboló haragnak köszönhetően elég agresszív gondolatok jártak a fejemben.
Mikor a lány odajött hozzám és a fülembe súgott szélesen elvigyorodtam, majd kicsit se törődve a diszkrécióval  megszólaltam.
- Tényleg? Akkor kérlek kérd meg arra, hogy toloncolja odébb ezt a hófehér szőrgolyót! Tudod a lovam rohadtul nem díjazza a jelenlétét, én pedig k****ra nem tervezek gyalogolni!
Az oroszlán viselkedése lassan visszaállt a normálisra. Legalábbis elvileg. Nekem ennyi pont elég volt ahhoz, hogy fogjam a hátasom és elhúzzak innen. Sajnálatos módon ez még mindig nem volt kivitelezhető ugyanis ha még egy lépéssel közelebb kerültem volna a lóhoz akkor most egy patkó alakú monokli díszítené eddig is oly "gyönyörű" arcberendezésem.
- Na ne szórakozz!

Azt hiszem most jött el az ideje, hogy üzenjek a  nővéremnek. Nekem itt megáll a tudományom.

Intek a férfinek, hogy nyugi egy kicsit.

- Mindjárt megpróbálok valami infót szerezni. Fogalmam sincs mi lelete Trist. De ez nem tetszik nekem.

Alia! Kellene  a segítséged Nővérkém. Trist valaki irányítja. Egyenlőre ártalmatlan, de ki tudja milyen utasítást kap legközelebb. Nem szeretnék kárt tenni benne, mert ha ez bekövetkezne, akkor vendettát fogadok az ellen, aki miatt történt az egész. Erdeire gyanakszom, de ez egyáltalán nem biztos.Valójában sötétben tapogatózom.


- Üzentem a Nővéremnek. Ő talán tud segíteni nekünk. Legalábbis remélem. 

A férfi lovával sem stimmel valami. Nem igazán akar elindulni innen. Már-már hajlok arra, hogy a lány és gnóm után induljak, de azért megvárom mit üzen Alia. 

Kezdek kíváncsi lenni arra, hogy ki lehet az igazi megbízó. De valószínűleg ez csak akkor derülne ki, ha elvállalnám és be is fejezném a küldetést. Viszont eredendően gyanakvó vagyok. Mi van akkor, ha valaki szándékosan akar itt tartani, hogy addig se tudjak esetleg máshol lenni. Érdekes elgondolás.

Csak állok, és figyelem az eseményeket. Aztán érzem, hogy valaki megfogja a kezem és elindul az egyik irányba. Kacajt nincs kedvem ott hagyni, de ő is ugyan úgy kezd viselkedni, mint a nagydarab fickó lova. A fura idegen szól, hogy hagyjam, így leveszem kantárát a fáról, had menjen haza, ha akar. Gondolatban gyorsan ellenőrzöm minden nálam van e, aztán mégegyszer megcsodálom a fehér szépséget és indulok a férfival. Menet közben abban reménykedek, a többiek is jönnek majd utánunk.

Ahogy a szokásos körutamat jártam az erdőmben..
Egyszer csak a Húgi gondolatait hallom,és fura kérdéssel talál meg,hogy azonnal segítsek..és sürgős!..
..Remélem nincs baja!...és a válaszomat máris küldöm neki vissza az elmén keresztül..

-Ne aggódj!Tris nincs veszélyben!...érezném annak az "irányítónak"a jelenlétét,ha lenne.
Mert ugyanolyan Mesteridomár lenne,mint én..de a közeletekben nincs senki,mert az irányításhoz a közelben vagy legalábbis látható távolságban kellene lennie...
Így csak egy pillanatnyi lehet ez a dolog...de ha hidegvizzel lelocsolod,akkor teljesen megszünik a befolyás..amit én nem érzek,mert nincs veszély..
Vigyázzatok magatokra!további jó utat!-köszöntem el tőle,és nagyon sok szerencsét kívántam nekik..

Úgy tűnik, hogy az állatok nem akarnak elmenni. De még ennél is furcsább történik.
Hira lova, akit beidomítottak, hogy ha magára hagyják, akkor hazataláljon egyedül most még sem az erdő felé vágtat el, hanem a gazdája felé, amerre a nem rég megismert alakkal távozott. Ám nem közelíti meg őket nagyon, csupán jól látható helyen megáll és néz a leányra. Amikor tovább mennek, eltűnik a színről, ám hamarosan újra, egy másik kiálló sziklán ismét feltűnik.
Varian lova is megnyugszik, úgy tűnik nála is csak rövid ideig volt hatással a természetmágia. Ha elengedi a gyeplőt, akkor sem megy el. Ha pedig felszáll a hátára, akkor önállósítja magát és megindul Kacaj után. Ahogy utánuk lohol Tris is.
Ha Hira kiszabadítja magát a férfi fogásából és igyekszik megvizsgálni lovát, szintén ilyen furcsaságokat tapasztal. Valamiért a megbízó közelében egyik állat sem akar lenni, ám elszántak, hogy még előtte érjenek a küldetés tetthelyére, valamiért vonzza őket.
Alia tudja jól, hogy ilyen manipulációra senki sem tudná rávenni a természet lényeit gonosz céllal, bár aggasztó, hogy még így is biztosnak mondható, hogy náluk nagyobb erővel rendelkező áll a háttérben.
De vajon miért akarhatja, hogy oda menjenek ennyire, ha a rejtélyes alak közelébe nem akarja engedni a befolyása alatt álló állatokat?
És vajon Nava utánuk megy-e, ha Varian és lovával együtt a fehér oroszlán is megindul?

Miután a ez a rohadt ló másodszorra is megpróbálta eltörni az orrom, egyre inkább éreztem úgy, hogy kezdek a türelmem végére érni. Még egyszer megközelítettem, ezúttal oldalról és érdekes módon semmi sem történt. Szélesen elvigyorodtam. Szívem szerint felkiáltottam volna örömömben, ugyanis végre eltűnhettem innen. Először kikötöttem a gyeplőt, majd felugrottam az állat hátára. Megveregettem a ló nyakát, majd mikor megpróbáltam fordulásra bírni, nem mozdult. Illetve mozdult, csak nem a jó irányba. Egyenesen a furcsa emberke és az elf nő felé vette az irányt. Itt telt be a pohár. Leugrottam a lóról, majd a sötét elfhez siettem. A biztonság kedvéért egy mosollyal jeleztem, hogy semmi rosszat nem akarok, majd a biztonság kedvéért közelebb hajoltam a füléhez és belesúgtam.
- Van egy tervem, de ehhez szükségem lesz a segítségedre.
A korábban említett vulkán felé vettem az irányt. Bár az állat is oda tartott, már nem bíztam meg abban az istenverte lóban, szóval inkább mentem gyalog. Még mindig nem állt szándékomban dolgozni annak a kis rohadéknak, elvégre egy lyukas garast sem volt hajlandó fizetni. Ennek ellenére rájöttem hogyan válhatnék könnyedén mocskosul gazdaggá az ő és a sötétbőrű segítségével.

Csak kapkodom a fejem. Régebbi kalandunk során már megtapasztalhattam, hogy a férfi igen jó lovas. Most még sem bír az állattal. Úgy látszik őt is ugyanaz az erő tartja hatalmában, mint Trist. A következő pillanatban a férfi leugrik a lóról és felém iramodik. Na, mi a fene van? Eléggé gyorsan közelít felém, így észrevétlenül áthelyezem a súlypontomat, de nem mozdulok el. Ha mégis támadni akarna, akkor meglepetésben lesz része. De amint odaér hozzám, kiderül, hogy semmi ilyen szándéka nincs. 

Valami tervet eszelt ki, amihez szüksége van a segítségemre. Mivel továbbra sem akarok ennek a láthatatlan valakinek dolgozni, úgy gondolom, hogy nem árt szövetkezni az emberrel.

Viszont bennem is kezd egy terv megfogalmazódni.

- Mi lenne, ha mi szereznénk meg az a követ, a lány és a gnóm előtt. Lehet, hogy jó pénzt kapnánk érte. Egyébként az is eszembe jutott, hogy nem is egy személy van ilyen hatással az állatokra, hanem valamilyen mágikus tárgy. Ha viszont így van, akkor nem ártana nekünk megszerezni. Na, mit szólsz? Egyébként neked mi volt a terved?

Miközben várom a férfi válaszát, nézem, ahogy Tris és a férfi lova is megindul a többiek után. Nem aggódom túlságosan, hiszen tudom, hogy az első veszélyes jelre, ami Tris épségét veszélyezteti, úgy is közbe avatkozom. És nem leszek túl finom.

Az úton furcsa dolog történik. Eleinte megállás nélkül áradoztam a férfinek. Mennyire szeretem az izgalmas kalandokat bla bla bla..... De unalmas. Meg se szólal. Csak megy, sőt szinte rohan. Már én se járatom a számat. Egyszer csak egy tekintet szegeződik hátamnak. Megfordulok és Kacajt látom, ahogy engem néz. Elhessegetem, menjen haza. Elballag, hogy aztán máshol tűnjön fel.
Odamegyek hozzá, ha nem, hát nem. Megfogom a kantárát és próbálom a fickó után húzni, de nem fogad szót. Aztán a magasból észreveszek egy fehér mozgó foltot és egy másikat. Ahogy meresztem a szemem a másik lóra és a szépséges fehérre ismerek rá. A gazdáikat azonban sehol se látom. Gondolatban "úgyse sikerül alapon" üzenek a sötét tündének, hogy itt van a fehér oroszlánja, ha keresné. Ez már alapból marhaság, de társaság nélkül hamar elunom magam. A meredek úton felfelé haladó férfi talán még észre se vette nem vagyok vele. Úgy döntöttem bevárom a furcsa párost, aztán velük indulok tovább. Remélem az oroszlán nem tép szét útközben....