Faj: Ember

Nem: Nő

Kor: 23

Becenév: Mézvihar

Rang: Harcos, méregkeverő és táncos

Mágia szint: Nincs

Szellő vagyok, ami alaphangon port kavar, simogat és körül ölel. Könnyedén játszok a kiszemelt személlyel, s tudom jól, hogy merre van az a bizonyos határ. Könnyen barátkozok, ám megfontoltan közelítek mindenkihez. Értelem szempontjából nem vagyok a lángész típusú, de buta sem vagyok. Szeretek segíteni a barátaimnak, ha bajban vannak, olyannyira, hogy gyakran saját gondjaimról megfeledkezek. Nem vagyok a lusta nőszemély, rendszerint mások segítségnyújtásából és hálájából élek meg. Nem vágyok gazdagságra, csak egy átlagos életre a szegénység helyett. Türelmes vagyok és kitartó, de ha e kettő dolog kudarcot vall, akkor válok viharrá. Mikor elönt a harag, legtöbbször szókimondó és őszinte nővé válok. Ha ezen túl túljut az illető, akkor legtöbbször fegyverem húzóm elő. Nem vagyok egy bosszúálló típus.

Hol születtem? Sosem kérdeztem meg szüleimtől, így a születési körülmények teljesen ismeretlenek számomra. Annyi biztos, hogy az ember királyság egy ritkán lakott részén. Apám katona volt, de én az életben sosem találkoztam vele, mert egy csatában elesett. Anyámat Ryladának hívták, s ő vándor táncosként járt egyik helységről a másikra. Kisebb koromban sokat kellett velem foglalkoznia, így kevesebb idő jutott a munkájára. Nagyon szegényesen éltünk, s mindent be kellett osztanunk. Négy éves koromban halt meg édesanyám, két matróz áldozata lett, hiszen megerőszakolták. Én csupán azért menekültem meg, mert egy nemesebb lelkű erdei elf férfi elbújtat engem. A családjába kerültem, így rögtön lett egy elf bátyám és egy nővérem. Tilvon és Kelys, így hívták őket. Nagyon nehéz volt beilleszkednem hozzájuk, emellett elf nyelven beszéltek velem és a szüleikkel. 6 évembe került a nyelvük elsajátítása, emellett teljesen átvettem az elfekre jellemző higgadtságot, kitartást és türelmet. 10 éves koromban egy piaci családi séta közben sodródtam el tőlük, majd rossz kezek közé kerültem. Egy három személyből álló csoportosulás tagjává váltam, de mint csicskás. Sokszor próbáltam megszökni tőlük, ám kemény büntetéssekkel adták tudtomra, hogy hiába menekülök. Varjú Jangri, a főnök, aki már kiskoromban tapogatott és a következő szavakkal nyugtatott:” Lesz ez még jobb is”. Látó Húrin a csapat vadásza volt, egyben a méregkeverője, aki abból az okból tanított engem, hogy én ne kérdezgessek. Végül Medvelábú Zakdaz volt a csapat esze, egyben egy régi veterán katona volt valamikor, de jelenleg csupán harcos. Mindhármukat utáltam, reggeltől napnyugtáig, mert néha jókat szórakoztak rajtam. Kezdetben tűrtem, ám végül áttörték azt a határt és kiborultam. Attól a naptól kezdve állandóan harcoltam velük, püföltem őket, miközben nagyon kacagtak. Két év fogság után elkapták őket, így én megint magamra maradtam. 12 évesen egy emberi városban találtam menedéket, ahol nagyon hamar táncolással kezdtem keresni a kenyerem. Ám a fellépésekből nem kerestem olyan jól, hogy minden nap rendesen megtömhessem a hasam. Egy fogadós fogadott fel, hogy dolgozhatok nála és amellett olykor táncolhatok. A szállást így ingyen kaptam, ami nagy segítség volt a számomra. Megtanultam főzni, sütni és italokat kitölteni a vendégeknek. 4 év után sikerült annyi pénzt összekuporgatnom, hogy felfogadjak egy fegyvermestert, hogy tanítson meg a harc művészetére. 2 évembe került mindent megtanulni a fegyverekről és a különböző harci stílusokról. Ez idő alatt a testem igen csak látványos változáson ment át. Mondhatni elkezdtem nőiesedni, ami felhívta pár nemes fiú figyelmét. Sokszor vertek át, sőt ígérgettek nekem aranyat és szép életet. Hamar rádöbbentem, hogy milyen nehéz életem van, még mindig. 18 éves korom után indultam el vándorútra. Bejártam a világot, miközben mindig biztonságos útitársakat választottam. Rengeteg tapasztalatot, csalódást, fájdalmat, keserűséget és egyebeket éltem át. 20 éves koromban megtanultam rendesen táncolni, egyben próbáltam keresni a helyem a világban. Több szakmát megnéztem, ám mindegyik kudarccal zárult. 3 év után jöttem rá csak a megoldásra, hogy én segítek az emberek bajain. Pénzért és élelemért leginkább, de a túlságosan szegényeknek ingyen dolgozom. Belekeveredtem bunyózásokba, hatalmi harcokba és más érdekes esetekbe, ám győztesen kerültem ki belőlük. Ezzel egy időben kezdtek egyre többen Mézviharnak becézni, így akik jól ismertek ezen a néven szólítottak. Mivel a faluban helyreállt az egyensúly, így tovább utaztam.