Miután a fejemben csillapodott a fájdalom, már én is tudtam, hogy baj van, de ekkor már késő volt és miközben a hercegnő felém rohant, az igazi bűnös is megjelent, a rém, amely megsebesítette Nava oroszlánját és aki valahogy sikeresen kelepcébe csalt minket. Vagyis magunkat csaltuk bele, félreértve az egész helyzetet.
Viszont a dolgokon már nem igazán lehetett változtatni, esetleg csak csökkenteni a károkat. Azonban ehhez előbb meg kellett szabadulnunk az éjfalánktól.
Tudtam, hogy nem sokat tehetünk a pókfiakért és csak azon imádkozhattam, hogy ez a lassan magához térő pókmama minél később lássa át, mert akkor két tűz közé kerülünk.
Ugyanis Nava a kiáltásomra és a hercegnő kiáltására nem végzett a nyolclábúval, aki most a kölykeihez igyekezett.
Minden kezdett lángra lobbanni, így a füst segített is minket meg nem is. Ennek köszönhettem, hogy elkerültem a rém karmait és a hercegnőt is ellöknöm az útból, majd meglőnöm egy égő nyílvesszővel a lényt, aki miután Nava is nekilátott felszeletelni, menekülni kezdett, valószínűleg a lángok tettek rá mély benyomást és inkább most szabadulni akart már.
- Kifelé! – toltam a bejárat felé a hercegnőt egy pillantást vetve az elcsendesülő pókok felé.
A kölykök már menthetetlenek voltak, az anyjuk viszont még élt. De nyilvánvaló volt, hogy, ha segítünk neki ellenünk fog fordulni, hiszen mi okoztuk gyerekei halálát és nekem most a hercegnő megmentése volt a feladatom.
- Mennünk kell! ~ Menekülj te is! ~ üzentem a póknak, mert hiába a tudat, hogy árthat nekünk, nem vinne rá a lélek, hogy semmit ne tegyek.
Azonban erőszakkal nem vihetem ki innen, csak a saját lábán juthat ki és ha nem támad meg minket, akkor én sem lépek fel ellene.
Reméltem, hogy Nava is így gondolja, ezért én népem leendő, fiatal vezetőjét kísértem, mikor ismerős gondolathullámok hatolnak a fejembe.
~ Alia! ~
Még jó, hogy jók a reflexeim, így a zuhanó kardot még időben kaptam el és nem tört ripityára a sziklákon, bár valószínűleg nem olyan törékeny, mint látszik.
~ Ez tehát a kard! ~ - emeltem egy pillanatra a szeme elé, hogy megcsodáljam. ~ Köszönöm Alia! ~ küldtem az üzenetet vissza, bár hamarosan már személyesen is ott áll előttem harcra készen és pár pillanattal később Hector és Mellon is mellette.
- Láttátok az éjfalánkot? Merre ment? Végeznünk kell vele míg le van gyengülve, különben újra ránk támadhat majd. – nézek körbe a többieken és látom meg, hogy a hercegnőt bizony nem sikerült meggyőznöm Nava-val kapcsolatban.
- Állj! Ő velünk van! A társát is megsebezte a rém. Nava-t a mi népünk nevelte. – hadarom mielőtt még elfajulnánk az események. – Van elég bajunk, ne gyártsunk még magunk is. – tolom el a kardot finoman. - Inkább igyekezzünk!

Nagyon örültem,hogy végre átadhattam Viridielnek a kardot.Amikor elengedtem a levegőből,akkor egy pillanatra izgultam,hogy célba és a kezébe..de bíztam a reflexeiben,és nagyon is ügyesen kapta el..és ott fénylett a kezében,mint egy ragyogó csillag.
De aztán örömöm,nem tartott sokáig,mert nemcsak egy "szimpla" ellenféllel kell szembenéznünk,hanem egy veszélyes és nagyon gonosz teremtménnyel,aki most egyenesen eltűnt a szemünk elől..
sok időnk nem volt töprengeni azon,hogy mi legyen most a Hercegnőnek a magyarázattal..inkább sietve kell utolérnünk az éjfalánkot,aki most ki tudja merre távozott....de talán...
felnéztem az égre,és egy csapat keselyű tűnt fel nem messze az égbolton..és megidéztem a "sasszem"varázsszavait,így fentről látom be az egész területet..és most már látom,hogy merre ment a gonosz umberduk...
-Dél felé tart..egyenesen lefelé,egy tisztás felé..valami fehérlik a bokrok alatt..de nem nagyon mozdul..-tolmácsoltam társaimnak,hogy mit látok a keselyű szemeivel..
ránéztem Hectorra , értette mozdulatom...segített felmásznom a nyakába..így sokkal gyorsabban tudok mozogni..Mellon meg kis kitérővel indult is a tisztás felé..de háttérbe húzódva..hogy a gonosz lény érzékeléséből "kimaradjon"..
-Mellon!..óvatos legyél!..ott találkozunk,barátom!-üzentem tigrisemnek,és mosolyogtam rá....aztán sietősen indultam pókocskám nyakában Viridiel és a többiek után..

A félvér a földet hívta segítségül, hogy kiutat csináljon a kicsiknek, ám egy nagyobb leváló darab, mely valahogyan mégis kilazult, a pókmamát találta el és veszélyes percekre elkábította. Még a méreg sem tisztult ki a szervezetéből teljesen, mikor gyermekeit próbálta menteni, mind hiába. Ők már menthetetlenek voltak.
A kialakuló csatában az éjfalánk túl sok tűzzel került szembe és elég ravasz lény volt -fajáról nem véletlenül ez a hír járja-, felismerte a bölcs visszavonulás fontosságát. Ám a túl erősnek bizonyuló vacsorák kis ideig nem követték, csak egymással foglalkoztak. És elsimították nézeteltéréseiket.
Alia váratlanul jelent meg és oly gyorsan emelkedett a hegyoldal levegőjében, hogy még magát is meglepte, hogy lehagyta két barátját. Akik még csak a fehér oroszlán közelében járnak. De talán kapóra jönnek, hiszen azt gyanítja, hogy arra felé bukkan majd fel újból a vadász és igaza is van. A tigris a növények között bujkálva figyel, míg az óriás pók a liget melletti tisztáson áll meg.
Naja barátja mellett ugrik ki hirtelen az umberduk, ám megilletődik az ízeltlábú szörny láttán. Most van itt az ideje, hogy eldöntsék, mitévők lesznek.
Alia pedig más utazási módszert kell válasszon a lejutáshoz. És a félvérnek is el kell döntenie, merre tovább, Viridiellel tart-e a hercegnő menekítésében? Elendra már nem gyanakszik rá, hisz a hírnöknek, csak láthatóan borús tekintettel kíséri a megmentő férfit.
Ám a nőstény pók nem tudott időben kijutni és döntésüket az ő halálsikolya árnyékolja be, ahogy gyermekei után megy a Halálba.
Az erdei elfek trónvárományosának úgy tűnik, kudarcba fulladt az erőfeszítése, hogy megtalálja az első pókmamát, ki elhagyta Awyris erdejét és az ork hegyekben telepedett le. Ő és párja családja szóródott szét, hogy ma már az Oughwari hegységrendszer keleti felének állandó lakói legyenek. És akinek a nyomait kutatva szökött ő el otthonról.

Még nincs vége a veszélynek. De reménykedem, hogy vállalkozásunk jobbra fordul, mivel megjelent Alia. Így már a hercegnővel és Aliával 4 főre duzzadt kis csapatunk.

Hirtelen, ahogy Alia elmondja merre tart az éjfalánk, felkiáltok magamban - Tristán ! -. Ránézek Viridielre és látom, hogy már Ő is tudja mi a baj.

- Meg kell mentenem! - kiáltok oda neki. A hercegnő nem érti miről van szó, kérdőn néz Viridielre.
- Tudom, hogy más a feladatotok, de örülnék, ha segítenétek megmenteni a barátomat. Nagy csapás lenne számomra, ha elveszíteném. (Már helyben futok az idegességtől, nagyon indulnék)

Alia előre ment, így csak remélni tudom, hogy Trisnek nem esik baja.

Nem várhatok tovább a válaszukra, egy barátságos grimaszt küldök feléjük és eszeveszett rohanásba kezdek arra, ahol barátomat hagytuk. Nem tudom, csak remélem, hogy Ők is jönnek utánam.

Azzal is tisztában vagyok, hogy a hercegnőtől nem várhatom el, hogy minden magyarázat nélkül a segítségemre legyen, de bízom Viridielben. Hiszen én is megtartottam az adott szavam. Egyébként meg így legalább végezhetnénk az umberdukkal.

Ahogy közeledem a tisztáshoz, érzem, hogy baj van, de azt is, hogy Alia már ott van. Nem tudom milyen látvány fogad, ezért már futás közben kezembe veszem mindkét kardom, biztos, hogy szükségem lesz rájuk. Csak azt bánom, hogy tűz nincs a közelemben.

Egyszer csak megérkezem, óvatosan szétnyitom az ágakat és ......

Azt hiszem óriási szerencsénk van a szerencsétlenségen túl, hiszen a tűz bár pusztított is, de ez mentett meg minket az Éjfalánktól. Sajnos Nava hirtelen segítsége, mikor rájöttünk, hogy nem a pókok az ellenség, nem tudta már eloltani a lángokat, melyek elpusztították a kicsiket. Ezután félő volt, hogy a nőstény megvadul, de egyelőre volt fontosabb dolgunk is.
A rém megfutamodott végül a tűztől és Nava kardjától, aminek hála kijutottunk a barlangból és ekkor még több segítséget kaptunk Alia által, aki még a rég várt kristálykardomat is elhozta. Ha ő itt volt Mellon és Hector sem lehettek messze.
Hálás voltam neki és megfelelő köszönettel is fogok fordulni hozzá, ha lezs rá idő, de az események nem álltak meg.
Először a hercegnőt kellett leszerelnem, aki dühös és elkeseredett volt és ebben Nava-t látta bűnösnek. Szerencsére sikerült meggyőzni, hogy ne fajuljon el a dolog, de megértem, hogy mit érezhet, hiszen én is sajnáltam, ami történt. Egy állat elvesztése sem okoz örömet nekünk erdeieknek, még ha kényszerből kell ölnünk, akkor sem.
Ezen még csak ront, hogy a nőstény pók halálsikolya eljut a fülünkhöz, tehát ő sem tudott kijutni, bár lelkem mélyén tudom, hogy talán nem köszöntük volna meg, ha életben marad.
- Sajnálom. – nézek szomorúan Elendra-ra, de Alia szavai, aki már az Éjfalánk nyomát kutatta, majd Nava kiáltása és segítségkérő tekintete azonnal gyakorlatiasabb irányba ránt vissza.
- Természetesen segítünk Tristan-on és neked is, hogy megmentsd, ez a minimum, mikor majdnem feláldozta az életét. Különben sem hagyhatjuk, hogy a rém szabadon kóboroljon és gyilkoljon tovább. Hercegnő kérlek maradj a hátam mögött. Alia kérlek segíts, hogy megmenthessük Nava oroszlánját. Gondolom a közelben van Hector és Mellon, megkérnéd, hogy segítsenek? Érzem őket, de te szorosabb kapcsolatban vagy velük. Én meg próbálom Tristan-t legalább figyelmeztetni, míg oda érünk.
Habozás nélkül rohanok aztán Nava nyomába, hogy időben érjünk a társához. Kardom szinte súlytalan a kezemben és remélem, most nagy hasznát is veszem.

Ahogy leomlott a barlang fala,és maga alá temette a Pókmamát,és kicsinyeit...és az utolsó sikolyuk végképp elszorította szívemet..
...megmentettük volna,de sajnos olyan mértékben omlott le a fal,hogy erre halvány esélyünk sem volt már.
De most még nagyobb veszélyt kellett elhárítanunk..egy olyan félelmetes és mindenre elszánt szörnyet,ami most egyenesen Tristan felé tartott..aki sebesülten feküdt a tisztásnál egy árnyas helyen,hogy kíváncsi szemek ne találjanak rá egykönnyen,de az umberduk visszavonulása közben pont arra ment.
Hector és Mellon a tisztás közelébe voltak,nem messze a rejtektől ahol az oroszlán feküdt..és a pókocskám szemben állt az éjfalánkkal,aki eléggé megtorpant,mikor meglátta az én "kicsikémet".
Hectort sem kell félteni..és ahogy meglátta a szörnyet egyből támadási pózt vett fel,és a tigrisem is vicsorogva és mindenre elszántan kezdte bekeríteni az ellenfelét.
Én,hogy leggyorsabban tudjak odaérni,és segíteni barátaimnak a szelet hívtam segítségül..és a gyorsaságomat kihasználva nagyon gyorsan futottam,ahogy a lábam bírta..mert ott vannak az én szeretteim is ,és meg kell állítanunk ezt a szörnyeteget!..
Ahogy odaértem Tristan rejtőzködési helyéhez..láttam,hogy Hector és Mellon már kétoldalról kezdték el "szorítani".
..a tigrisem elölről,a pókocskám hátulról közelíti meg..a farkaspofájú éjfalánkot..és ahogy a szörnyeteg kezdi magát bekerítve érezni,nem tudja melyik ellenfele felé is támadjon..mert ahogy folyamatosan köröznek körülötte a barátaim,így kissé megzavarják őt.
Már nagyon közel vagyok..és íjamat felhúzva röpítek nyilakat a fekete testébe..és ezzel is kis "előnyt"adjak a tigrisemnek és a pókomnak,ahogy Mellon is elkapja a lábát,és hatalmas agyaraival nem ereszti el,és ahogy hadonászik éles karmaival a szörnyeteg..ez kibillenti egyensúlyából.. és hanyatt is vágódik..egyenesen Hector lábacskái alá,és a pókocskám ,erős lábaival lefogja a földön fekvőt..és ebben a pillanatban már a hálójával be is tekeri az umberdukkot,,hogy még mozdulni se tudjon..de miután betekerte áldozatát,még mérgét is belé fecskendezi,hogy "teljes"legyen a támadása..és ebben a pillanatban érkeznek meg Viridielék..és a földön fekvő undorító fenevadnak a fejét veszi a gyönyörű kristálykardjával..és ahogy leválik a fej a testről..kezd elporladni és semmissé válni a fekete teste..
És ahogy körbenézek,Tristant keresve..meg is látom egy levelekkel betakart búvóhelyen..és elég csúnya sebekből vérzik..és nekilátok,hogy segítsek meggyógyítani a harcban szerzett sebeit is...és nem is kell pár pillanat..és Nava arca bukkan fel a levelek mögül,s aggodalmasság látszik szemeiből..
De most nincs idő az udvarias köszöntésnek..inkább sietve segítek ,hogy megint lábra álljon a fehér oroszlán is...ahogy a barátaim sebeit is ellátom..mert ahogy így elnézem..van bőven nekik is belőlük...

A vacsorának szánt prédák immáron maguk kezdik el üldözni a vadászt, megsejtve, hogy hová is tartanak. Alia a szelet hívja segítségül és hamar lehagyja Viridielt és Naját, akik inkább pusztán önerejükre támaszkodnak.
Azért olyan sokkal nem maradhatnak le, hiszen miközben a két állat közrefogja és földhöz szorítja az éjfalánkot, aki úgy küzd ellenük, mint a sarokba szorított patkány, aközben megérkezik a kristálykarddal a hírvivő és lemetszi a fejét.
Így menekült meg a fehér oroszlán és pusztult el egy újabb pókmama az orkok vad hegyei között.


/Köszönöm a játékot! Yrchbe pedig írjon mindenki, aki még nem tette meg!/

Már hallom is, hogy rohannak utánam. Ez megmelengeti, amúgy kissé fagyos szívemet. Kezdem megkedvelni Viridielt, de már tudom, hogy ebből még lesznek bonyadalmak.

Most viszont nincs idő ezzel foglalkozni, ezt a talányt elteszem békésebb időkre.

Rohanok ahogy csak tudok. Tudom, hogy Alia már ott van és azt is érzem, hogy nem egyedül.

Kíváncsian és szorongva hajtom félre az ágakat, amelyek eltakarják előlem Tristánt. Hát nem mindennapi látvány tárul a szemem elé. Az első, amit megpillantok egy óriási fekete pók, amint betekeri hálójába az éjfalánkot, ami szinte eltörpül mellette.
A döbbenettől egy pillanatra még a szám is tátva marad. A következő pillanatban - mint ha valaki csak mondta volna - nagy tisztelettel hajolok meg a pók felé. (Ezt miért csináltam?) Egy másodpercig úgy tűnik, hogy fogadta hódolatomat és egy egész picit biccent a fejével. (Lehet, hogy bediliztem?)

De most ezzel sem tudok foglalkozni. Megpillantom Tristánt, és megnyugodva látom, hogy Alia már kezelésbe is vette.

- Nővérem, nem is tudod mennyire örülök neked. Rendbe tudod hozni?

Alia a szokásos mosolyával bólint felém. Na most nyugodtam meg igazán. Tristánhoz lépek és összedugjuk az orrunkat. Ráhajtom fejemet arra gyönyörű, selymes sörényére.

Ebben a pillanatban megérkezik Viridiel és a hercegnő.

- Köszönöm, hogy itt vagytok - mondom nekik. Ti jól vagytok?

Látom a hercegnőn, hogy most már semmit sem ért. Ezen jót mosolygok, persze csak magamban.

Viszont, most rajtam a meglepődés sora. Aliához fordulok:
- Ti ismeritek egymást?

Most pedig ők mosolyodnak el. Azt hiszem lesz miről beszélgetnünk!!!

Bár én is meggyorsítom a tempót, amennyire csak lehet, nem akarom a hercegnőt veszélybe sodorni, de annak örülök, hogy Alia azonnal és kérdés nélkül rohant segíteni. Azért aggódom, hogy mi lesz mire odaérek, hiszen az Éjfalánk azért nem egy könnyű préda, de remélhetőleg sikerült meggyengíteni a tűzzel annyira, hogy legyűrjük közös erővel.
A tisztásra toppanva a hátam mögött Elendra-val, ahol Tristan-t hagytuk, már látom, hogy végszóra érkeztem. Hector begubózta a rémet és az már csak erőtlenül rángott. Azonban végezni kellett vele, így meglendítettem a kristálykardot és egy könnyed csapással elválasztottam a fejét a nyakától.
- Nincs mit köszönni, ez a kötelességünk volt. Mi rendben vagyunk és ti? Nem esett bajotok? Tristan is jól van? – kérdeztem, de Alia ténykedése már biztosított róla, hogy az oroszlánnal sem lesz semmi baj.
Határozottan állíthatom, hogy a lány sokkal jobb gyógyító, így mindenki jó kezekben van.
Az, hogy Lia és Nava ismerik egymást, sőt a félvér lány nővéremnek szólította, meglep és remélem később elmagyarázzák mi a helyzet, de úgy látszik mi is okoztunk kis ámulatot.
- Igen, kalandoztunk már Lia-val és barátaival. – mosolyodtam el, de Alia-ra hagytam, hogy ha akarja elmesélje, hiszen hozzá fordult kérdésével Nava. – Szusszanjunk egyet, aztán, ha már mindenki jól van vissza is indulhatunk, legalábbis én megyek, mert a hercegnőt hazakísérem. Persze szívesen veszem, ha elkísértek. – telepedtem le, hogy aztán később útnak is induljunk, magunk mögött hagyva ezt a majdnem rosszul végződött kalandot.

//Köszönöm a játékot, jó kis kiruccanás volt //

Végül is nagyon jól végződött ,és az éjfalánk elpusztult..ami nagy megkönnyebbülés is,mert talán rosszabb is lehetett volna.
De hála a gyors és precíz vágásának,Viridielnek..a szörny most már nem jelent veszélyt.
Miután elláttam mindenki sebeit, kicsit pihentünk ,és Tristan is erőre kapott a gyógyító varázslataim által.

Hectort és Mellont is megdicsértem a kitartó harcukért,és átöleltem őket..büszkeség áradt belőlem,hogy barátjuk lehetek..
A Hercegnőt Viridiel,haza kíséri és mi is vele tartunk egy darabon..vagy még tovább..ki tudja ,mit hoz a holnap!..mert nemrég még Otthon voltam..de ma már itt vagyok a barátaimmal..
S ahogy, Virire mosolygok Nava kérdése okán..

-Majd elmeséljük az úton!-kacsintottam rég látott társamra..és nagyon boldog voltam,hogy sikerült Neki odaadnom eme csodálatos kardot..mely most még szebben csillogott ,a felkelő Nap sugaraiban..

Bár beárnyékolja "győzelmünket"a Pókmama és kicsinyei halála.De bízom abban,hogy egy nap még újra éled a remény,és tudunk majd találkozni az Első pókok leszármazottaival...

/Köszönöm a játékot!/

Tristán gyógyulása, és az éjfalánk vége, minden gondot kisöpört a fejemből.

Kíváncsian várom Alia meséjét, a Virivel közös kalandokról.

Tristánra nézek és bólintok:

- Nekünk mindegy merre megyünk, így egy darabon járhatunk a közös úton - hajolok meg Viridiel és a hercegnő felé.


/ Köszönöm a játékot. Egy élmény volt!/