Viridiel már igen régen távol van otthonától és egyre több barátja fejezi ki aggódását. Így nem meglepő, hogy a két lovagtól elválva egy nimfa értesíti őt, hogy nem szeretné az elf birodalom, ha tovább húzná kalandozásait.
Sok mindenről számolhat be, hiszen bár üzent nekik, hogy az orkok nem fogadták szívesen a küldött levelet, ám azóta is rengeteg mindent átélt. És a Szépek népe nem tud -eddigi hírük ellenére- bölcsen dönteni, ha megtartja egy valaki a tudását, nem pedig kollektívan gondolkodnak.
A népe ezek alapján vegyes fogadtatásban részesíti akkor is, ha elmond mindent végre. Örülnek a megkerülésének és hogy sok kalandon túljutott. És hamarosan a nemes elfekhez küldik, kik beszélni kívánnak vele.
Épp hozzájuk tart, mikor keresztezi útját egy állatidomár.

Miután búcsút veszek a két lovagtól, hogy a saját utamat folytassam és amíg nem sikerül megint valahogy a sötét elfek közé vissza szivárogni, addig kiderítsem ennek a titokzatos medálnak a rejtélyét, hogy mire képes, valamint, hogy ez mennyiben segíthetne nekem elérni a célomat.
Azonban nem igazán jutok vele előrébb, legalábbis nem a terveim szerint alakulnak a dolgok, hiszen egy nimfába futok bele, bár nem kéne, hogy meglepődjek, hogy ebben az erdőben s van belőlük, aki viszont igen csak nyomatékosan felhívja rá a figyelmemet, hogy jól tenném, ha haza látogatnék, akár mennyire is nem fűlik hozzá a fogam, mert népemnek lenne pár kérdése amire tőlem várnának választ.
Hiába is hadakoznék ellene, egy ilyen kérést nem illik visszautasítani, nem hozhatok szégyent apám és családom fejére, bár azt biztosan nem fogom felhozni egyelőre, hogy talán bátyám még életben lehet. A szüleimnek megszakadna a szíve és nem is állíthatom biztosan.
Így hát hosszú idő után hazaindulok, ami nem kis időbe telik, de végül awarys erdejét tapodja a lábam és még a bosszúszomjam is csökken, ahogy világunk édes levegőjét szívom a tüdőmbe, lábaim könnyedebben lépkednek.
Miután teljesítettem kötelességem és beszámoltam vándorlásomról, a nemes elfek előtt is meg kell hogy jelenjek, amit nem is halogatok, jobb ezen előbb túl lenni, aztán a szüleimet is meglátogathatom.
Azon merengek éppen, hogyan fognak majd fogadni, mikor egy elf lányt pillantok meg.
Nincs is ebben semmi szokatlan, bár mostanában több selfet láttam, mint a saját népem képviselőit, így kicsit tovább időzik rajta a szemem, mint illenék.
- Helló! – emelem fel a kezem, üdvözlésként és nem túl bőbeszédűen.

Ahogy éppen a kedvenc Fámnál üldögélek..egyszer csak valami furcsa neszre figyelek fel..ismeretlen volt a hang,de ismerősen járt az avarban,alig hallhatóan lépkedett,..kíváncsian néztem ki a fám árnyékából,és meglepődtem,mikor Népemből valót pillantottam meg..és mikor megszólalt..hangja dallamosan csengett..
-Szia!Üdvözöllek!..Még nem láttalak ebben az erdőben!Az én nevem,Alia Caroline Azurre,de Lia-nak hívnak..Téged?- kicsit félve kérdeztem,mert ismeretlenül kissé furcsán hangzott,de úgy gondoltam,hogy illendően bemutatkozva nem tart rossz szándékúnak..és a kíváncsíságom nagyobb volt,mint az óvatosságom..De éreztem nincs mitől tartanom..

Alia meglepődik a találkozáson, ám ki tudhatja, mit fog a párbeszédükből kisülni?
Ami bizonyos, hogy nem régiben egyik általa beidomított papagájt hozott vissza egy kislány. Egy ragadozó madár támadását épp csak túlélte és most egy gyógyító segítségére volt szüksége. Hol is lenne jobb helye, gondolta a kis gyermek!

Kíváncsian fürkészem a jellegzetes erdei elf vonásokat, a bájos arcot, a világos hajat, de különösen tetszettek azok a gyönyörű zölden csillogó szemek. Most jöttem rá, mennyire is hiányzott nekem az én békés népem, akiknek szemében nem volt harag és fenyegetés és akiknek szavai nyugalmat, barátságot sugároztak.
- Én sem láttalak még téged, bár tény és való, hogy nem ezen a részen élek és most a nemes elfekhez tartok, csak azért vezetett erre az utam. – ráztam meg a fejem, majd udvariasan és könnyedén meghajtottam magam felé. – A nevem Viridel. Szép hosszú neved van, de a Lia kedves. – mosolyodtam el.
Miközben bemutatkoztam kissé közelebb is lépkedtem hozzá és meglepődve láttam, hogy egy madár van nála. Bár nem is tudom miért lepett meg, hiszen sok erdei elfnek van állati társa, akivel egésze közeli viszonyt alakít ki, ahogy mások meg a növényekkel. Úgy látszik már tényleg régen jártam itthon, egészen elszoktam, de a mondás igaz: mindenhol jó, de legjobb otthon.
A sötét elfek zordon tája és főleg a sötét bánya után ez egy megváltás volt.
- Remélem nem zavartalak meg valamiben? Ha egyedül akarsz maradni, csak mondanod kell. – néztem a lányra kérdőn, mert lehet nem véletlenül ült itt magában.

-Üdvözöllek Viridel!-és én is tisztelettudóan biccentettem felé..
-Egyáltalán nem zavarsz!-mosolyodtam el.-Csak a madárkámat gyógyítottam meg,mert megsérült ,szegény..-Láttam,hogy kiváncsian fürkészi arcom,de kissé zavarba is hozott a kedves pillantása..és ahogy közelebb lépett hozzám,éreztem a finom illatát..

A madárka a kezemben hangosan kezdett el csipogni..és kirepült a markomból..éreztem,hogy valami történik..
-Gyere, Viridiel!Elkísérlek a Nemes Elfek Tanácsához!-próbáltam a lehető legkedvesebb,de határozott hangon ezt mondani...Láttam,hogy meglepődik,és egy kis félmosoly jelent meg ajkán..
Körülöttünk az erdő hangjai megelevenedtek,és mi eddig nyugodt volt,most kissé hangosabb lett..éreztem az Állatok közelségét,és azt,hogy valami történhetett,mert hangjaik hívogatóak voltak..
-Lenne kedved kipróbálni valamit?-mutattam kissé távolabb a fák közé..lehunytam szemem és halk suttogással hívtam a közelgő hangok forrását..egy Tigrispár volt ,akik az erdőben vadásztak vacsorájukra..mikor meghallották a hívó hangomat,azonnal közeledtek felénk..Viridiel nagyon meglepődött,és a fegyveréért nyúlt már...de amikor meglátta a kezem fegyvere markolatán..-Ne!..Bízz Bennem!..Én hívtam Őket!..Így gyorsabban haladunk.. mosolyogtam,és rápattantam az egyik Tigris hátára,és kezemmel jeleztem,hogy kövesen engem..
Megsimítottam az állat hátát és halkan mondtam,hogy indulhatunk..Amint Viridiel is ráült a Tigrise hátára azon nyomban megiramodtak a kitűzött célunk felé..Ahogy így utaztunk ,a hangok egyre hangosabban vettek körül minket...és egyre sötétebb lett,ahogy lement a Nap..

Úgy 2 órája utaztunk a Tigriseink hátán,mikor már nagyon elfáradtak..és nekünk is pihenni kellett..leszálltunk a hátukról,és megsimogatva köszöntem meg Nekik azt,hogy idáig elhoztak minket..egy széles tisztáson voltunk,ahol egy kis patak csörgedezett a lábunk mellett.A hűs vize,üdítően hatott szomjúságunk oltására..Már nagyon sötét volt körülöttünk,és alig láttunk valamit,mikor...felettünk Keselyük köröztek,és hangjuk élesen visított a sötétségben..és nagyon közel voltak hozzánk..

Lehunytam szemem,és újra hallottam az állatok hangjait..és egy egyszerű varázsigével a szemeiken keresztül láthattam miért ilyen izgatottak..érdekes volt így a magasból szemlélődni,de amikor megláttam miért van ez a csődület,alig hittem a szememnek..Hector volt az,a Pók Barátom,és elég szorult helyzetben volt..Csapdába került,ahonnan nem tudott kiszabadulni..és körben egy csapat Sakál körözött,a könnyű zsákmány reményében..

Viridiel és Lia megismerkedése után egy nem mindennapi utazásra lesz lehetőség. Tigrisháton tehetik meg a hosszú utat, ha a hírvivő elfogadja, a nemes elfekig, kik a birodalom hű katonái, ám jellemük az első sorban, mi elüt a többiekétől.
Ám mielőtt elérnék a harcban járatos tündéket, egy új bajt kell elhárítani. Az egyik óriás pók bajba került. Mind a ketten beszélnek az állatok nyelvén és a növényekkel még szorosabb a viszony, akár arra is rá tudják venni őket, hogy gyökereiket vagy ágaikat megnövesztve körbe fonjanak valamit és lefogják velük gyengéden az erőszakoskodót. Ám fegyverben is járatosak.
Ha eljutottak idáig, most dönteniük kell, hogyan segítenek Alia barátjának avagy esetleg elválnak egymástól.

Már megszoktam, hogy állandó készenlétben legyek, mert mindenfelől veszély leselkedhet rám, de most, hogy awarys erdejét járom, béke száll rám és nem is feltételezek semmilyen ártó szándékot az előttem felbukkanó lányról. Jó békésen beszélgetni.
Elmosolyodom, ahogy a madárról beszél, hiszen ezek szerint valamiféle állatgyógyító lehet, ha ilyen fiatalon ennyire közel áll hozzájuk. Van akinek ez népemnél különleges adottság, bár valamennyien közel állunk a természethez, ehhez sok tanulás és idő kell. Én is csak nem régen sajátítottam el ezen varázslatot.
Tényleg meglep, mikor közli, hogy elkísér, de mivel egy bájos hölgy társaságában hamarabb repül az idő, így természetesen rábólintok.
- Örömmel veszem a társaságodat Lia, legalább lesz valaki, aki mesél mi történik mostanában errefelé. Rég jártam szeretett erdőnkben.
Mikor egy huncut mosoly szikrázik fel arcán és megkérdezi kipróbálnék-e valamit, nem nagyon habozok rábólintani, de azért megáll bennem az tő, mikor kiderül mi ez a meglepetés.
A fegyverforgatás egy idő óta már lassan a véremmé vált, így önkéntelenül nyúlok a két méretes tigris láttán a kardhoz, bár még szavai előtt visszafogom magam, hiszen itthon vagyok és nem érzek az állatok felől semmilyen veszélyt.
- Még sosem „lovagoltam” meg egy nagymacskát sem, biztos feledhetetlen élmény lesz. Köszönöm. – biccentettem Lia felé, aztán óvatosan elhelyezkedtem az állaton és hagytam, hogy az lerövidítve megkönnyítse utamat.
A nap már lebukott, mikor a lány megállt egy tisztáson és elbocsátotta barátait.
Nem zavart a sötét, a hold fennen ragyogott, így azért annyit láttunk, ami kellett, hogy a pataknál oltsuk szomjunkat.
Mikor a keselyűk hangja felhangzott, szinte egyszerre fordítottam Lia-val a szeme  rájuk, használva új képességemet.
- Micsoda hatalmas pók! – szólaltam meg a madarak szemével lenézve, de fejemben érzékeltem Lia rémületét és aggódását a lény iránt, ami azt mutatta, hogy több van ebben, mint a zsákmányállat sajnálata. – Talán ismered? A sakállok éhesek, de el tudjuk zavarni őket. – jegyzetem meg határozottan és máris erős vesszőfalat emeltem a pók elé, ezzel is elzárva őt a ragadozóktól. – Ha szeretnéd megmenteni segíthetek neked, hiszen te is segítettél nekem.

-Köszönöm Neked!Hector a Barátom!És nagyon aggódom érte!-hálás pillantással köszöntem meg Neki ,hogy segít nekem..és tudtam,hogy most már nem lesz semmi baj...
Mosollyal az arcomon iramodtam meg a Barátom megmentésére..

A két tünde végül úgy dönt, hogy közösen megmentik az óriás pókot az éhes szájak elől. A növények erejét hívják segítségül, ám ez sem tart ki örökké, csak addig, amíg ők oda érnek. A dögevők már karmolják és harapdálják az akadályt, mely közéjük és a préda közé áll. Ám nem csak ők vannak jelen.
Hirtelen egy hat éves gyerek rohan ki a sűrűből. A fák, bokrok eddig abszolút nem is beszéltek a jelenlétéről. Oly jelentéktelennek tűnt a mozdulatlan fiú, mintha csak egy kő lapulna a Rejtőzködés varázslata mögött.
-Ne bántsátok! Azok az én sakáljaim.
*Egy íj volt a kezében, melyet bal kezében lógatott és egy rövid, gyerek kard volt az oldalára csatolva. Hangja határozott, parancsoló volt.

Tehát jól sejtettem, az a jókora pók, ezek szerint Hector, a lány egyik „barátja”, ezért örültem, hogy azonnal a segítségére siettem a vesszőkből font akadállyal és reméltem, hogy az kitart addig, míg odaérünk és „rávesszük” a sakálokat, hogy nézzenek más vacsora után.
Általában elég jól szót ért népünk az állatokkal, így most is bíztam benne, hogy nem kell erőszakosan fellépni a helyzet megoldása érdekében.
Mire odaértünk a sebtiben felállított növényfal, már alig-alig tartott ki, a prédától elzárt ragadozók nagy vehemenciával szaggatták azt, hogy hozzáférjenek zsákmányukhoz, a sarokba szorított pókhoz.
Nem akartam bántani egy állatot sem, de persze ha muszáj lett volna megvédtem volna magamat és társamat vagy éppen annak barátját, de mielőtt egyáltalán ez szóba került volna, egy gyerek keveredett elő a sűrűből, aki alaposan meglepett, hiszen eddig nem vettem észre, ami elég érdekes volt így kiterjesztett érzékszervekkel, de most fontosabb volt, az, amit kiabált és az, hogy vajon kicsoda, hiszen láthatóan parancsoló volt a magatartása, és a ruházata sem vallott egyszerű kölyökre.
- Akkor hívd vissza őket Kölyök! – erősítettem meg a növények falát. – A pók meg az én társam barátja. Legyen békesség! – igyekeztem lehiggasztani a kedélyeket, míg nem látunk tisztán. – Ki vagy te és hogy kerülsz ide, nem is vettelek észre? - fürkésztem, hogy vajon mi ennek az oka és vártam a válaszát.

Nagyon meglepődtem én is a hirtelen előbukkanó gyermek láttán..de valamit láttam a szemében,amit eddig rejtett a varázslat..olyan fény volt a szemében ,amivel eddig nem találkoztam..
..láttam,hogy a Társam megerősíti Hector védelmi falát,és támadt egy ötletem..a közeli fának ágaiból növesztettem neki felfelé menekülést,és így felkapaszkodva ki tudott jönni szorult helyzetéből..nagyon megörültem,hogy látom szabadulásának módját,és jóleső melegség járta át szívem,látva,hogy ki tud törni szorult helyzetéből..és csak annyi kellett,hogy a Sakálok egy pillanatra megzavarodjanak a felbukkanásunk miatt,és lankadjon egy másodpercre figyelmük..de nem tudtam teljesen örülni,mert visszafordulva egy csapat vicsorgó és vérszomjas Sakállal találtam magam szembe..és csak pár perc kellene..
..hogy a Keselyüket is hívjam segítségül..

A kölyök konokul nézett, ahogy a nála jóval idősebb Viridiel leszidta. Ám a sakálok zavart éreztek az „Erőben”. Ahogy hamarosan a keselyű is. Hiszen mialatt a gyerek egyre bizonytalanabb üzeneteket küldött a barátaihoz, addig a szárnyas takarító zuhanórepülésbe kezdett Liának köszönhetően. Ám egy gyengébb, de még mindig jól kézzelfogható késztetést érzett egy másik természetszerető lénytől, hogy ne ezt tegye.
Ez alatt az óriás pók a fák ágai között keresett menedéket. Így Természet Anya végkép elvesztette a fonalat, kik és miért is harcolnak az ő állataival egymás ellen. Ám a kis kópé kezében megfeszült a húr és dühösen kiabált a felnőttekre:
-Vond vissza őket, különben megölöm! Nem hagyom, hogy bántsd a barátaimat!
*Ám a nyíl hegye nem a keselyűkre mutat. A lombok között csak félig takart óriás pókra, kit liánok akadályoznak egyre jobban a mozgásban.
-Ereglass vagyok, a nemes elfek vezetőjének a fia! Nincs jogotok megbontani a természetünk egységét. Távozzatok!

Egyáltalán nem szerettem volna, ha bármilyen összeütközésre kerül sor. Hiszen ez a hely Awyris! Vagy már itt is megváltoztak a dolgok, mióta kitettem a lábam? Ide is beférkőzött az erőszakosság vagy mi? Mérgesen és értetlenül néztem a fiúra, aki olyan volt, mint egy sértődött kis hólyag, aki megszokta, hogy mindenki hasra essen előtte, de egyáltalán nem ijedtem meg a szavaitól, csak meglepődtem, attól amit kiejtett a száján.
Mindig is a nyugalom és béke szigete volt az erdő, ahol nem csak mi elfek, hanem az állatok is jól megvoltak, persze a zsákmányszerzés a korgó gyomor enyhítésére beletartozott az élet körforgásába, de nem az oktalan öldöklés, vagy az egymásra uszítás.
- Hagyjátok abba! – kiáltottam fel hangosan, ahogy megéreztem telepatikus szálaik rezdülését és az állatok vadabb viselkedését. – Senki nem bánt senkit!
Kicsit frusztráltnak éreztem magam, hogy a hatévesnek tűnő kölyök, meg a lány is sokkal járatosabbnak tűnt az állatokkal való kommunikációban, de a növények irányításában nagyon jó vagyok, persze a fegyverek szóba sem jöhetnek, nem fogok kezet emelni népem egyik tagjára sem, még ha meg is érdemelné, hogy alaposan elfenekeljék.
Mielőtt még a gyerek felelőtlenül tett volna valamit, indák fonódtak köré, lefogva a kezét is, így megbénítva őt.
- Lia kérlek, ne csinálj semmit! – kértem a lányt, majd a fiú felé fordultam. – Ereglass én Viridiel vagyok és épp apádhoz tartok. Kérlek fogd vissza állataidat és ne hozz szégyent az erdei tündékre és apádra, hogy állatot uszítasz állatra, ráadásul egy társad barátjára. Természetesen elengedlek, ha elküldöd a sakálokat.
Közben pedig megpróbálom megtisztítani az utat Lia barátja előtt, hogy elmenekülhessen.

Az utolsó pillanatban megállítottam a hívó varázslatot a Keselyűk felé..de készenlétben tartottam őket,hogy bármikor lecsaphassanak,ha szükség lenne rá..szomorúan láttam,hogy Hector a fák ágai közt próbál kiutat keresni...és a szívem elszorult a fiút látva is,hogy mennyire makacsul kitart szándéka mellett!...a levelek az ágakon is rezzenéstelenek voltak..erőmet összeszedve a figyelmem a sakálok felé irányult,hogy jobb belátásra szólítsam őket!....halk varázsszavakat mormoltam magam elé..és láttam,hogy a sakálok vezérét megérintette mágiám...és lekonyult fülekkel megadón a lábam elé feküdt...látva ezt a társai,hogy a vezérük megadón a lábaim előtt hever...így ők is követték vezetőjüket..sorra gyűltek körém...
..és erre a fordulatra a fiú nem számított...

Úgy tűnik, hogy a nemes elf és az állat idomító már nem fog egymással jól kijönni. Ki tudja, mi lehet az előzménye annak, hogy a sakálok körbe vették a pókot? Annyit tudhatunk csak biztosan, hogy mára egymás megelőzése volt a céljuk és a járatosabb, idősebb nő láthatóan jobb volt benne. Vagy csak a hírvivő zavarta meg a lefogással?
Annyi bizonyos, hogy most inkább legyőzendő ellenségként néznek egymásra szeretett otthonukban. És egy idegen férfi üzenete suhan át a levelek és a szelő szárnyán.
-Ereglass apja vagyok! Próbáljátok megoldani békésen! És folytassátok az utat hozzám! Az udvar már értesített, hogy jönni fogsz, fiatal út.
*Ha sikerül szétválasztani a keselyűket, sakálokat és Hektort, no és félre tenni a rossz szájízt, akkor hamarosan találkoznak egy kék páncélba bújt 165 centis elffel.



-Sziasztok! Bocsánatot kérnék a fiamért. Nagyon aggódom érte, mert a fiatalok most teli vannak gyűlölettel. Már 150 éve nem nyertünk a drowok ellen. És bár az idősebbek el tudják intézni magukban annyival, hogy a becsület útját jártuk mindig és hősök sora adta életét a célért...
Ám egyre több gyermekünkben fejlődik a düh, mely rossz utakra viheti őket. A saját családomért is aggódom, Ereglass túlságosan csak a visszavágásra koncentrál. Félek, hogy megkísérti őt egyszer a sötét oldal.
*Lehajtott fejjel fordul vissza, ahonnan jött és lassú léptekkel indul meg.
-Ezért is döntöttünk úgy, hogy a katonaságot a hagyományos családok mellett felnőttekkel növeljük. Olyanokat kerestünk, mint te, Viridiel, Turion fia. Akik már harcba keveredtek és érintetlen maradt a lelkük.
Mostantól harci kiképzést és új felszerelést is kapsz. Továbbra is számítani fog mindenki rád, hogy az uralkodó diplomáciai levelezését továbbítod, de veszélyesebbnek bizonyult ez, mint sokan gondolták. Kapsz kristály páncélt, három különleges nyílvesszőt és egy kristály kardot.
*Úgy mondta ezt, mint meg felebezhetetlen tényeket.



-Szia! Aval vagyok. Én fogok neked harcot oktatni.

Nem tudom, hogy mi volt az állatok egymásra esésének oka, de abban biztos vagyok, hogy nem az éhség és a kölyök hozzáállása sem tetszett. Abban viszont reménykedtem, hogy Lia hallgat rám, hiszen ő már nem gyerek és felfogja a helyzet súlyát, még ha félti is pók barátját.
Feltételezem, hogy a ragadozók „megszelidülésének” is köze van a lányhoz és legalább fellélegezhetek, hogy a legnehezebben már túl vagyunk, még ha nem is fognak egymás nyakába borulni. Így is érthetetlen a kölyök nyers viselkedése!
A telepatikus üzenetre megrezzenek, de aztán mikor megtudom, hogy kitől jön, tisztelettel fejet hajtok és tudatom vele, hogy úgy lesz, ahogy óhajtja.
Remélem, hogy eddigre a pók már el tudott menni és mivel a sakálok is nyugton voltak, megszüntetem a növényi köteléket Ereglass-on.
- Apád hivatott minket fiú és bízom benne, hogy közben te is beláttad, hogy elfhez nem méltóan viselkedtél. – csóválom meg a fejem, aztán indulok is. – Velem jössz? – néztem Lia-ra kérdőn.
Nem sokára aztán meg látjuk a nemes elfet, akinek impozáns páncélját meg is csodálom, de aztán csodálkozva emelem meg a szemöldököm.
~ Elég komoly gondok kezdődtek itt! Nem lenne jó, ha Ereglass viselkedése lenne az általános, mert akkor megnézhetjük magunkat! ~
Azért eszembe jut, hogy én sem a jobbik oldalam felé változtam valószínűleg, de azért ennek oka van, nem csak valami elkényeztetett kölyök bosszúsága.
- Úgy gondolom csak sok szabadideje van és ha le lenne foglalva az energiája talán nem az állatok uszításában lelné örömét. – jegyzetem meg.
Még jó, hogy időben befejeztem, mert most a torkomon akadnának a szavak. Még, hogy én olyan követendő példa lennék? Óóóó! Mondjuk az érintetlen lelkemmel azért nem nagyon dicsekednék, hiszen bár a bosszúm most eltemettem, azért ott parázslik a mélyben.
Mikor meghallom hogy kiképzést és micsoda fegyvereket kapok, tényleg elakad a lélegzetem, még az is eltörpül mellette, hogy engem senki nem kérdezett akarom-e.
Ha fel is merülne bennem, azonnal el is felejteném, hiszen máris megjelenik egy gyönyörű nő, akinek láttán semmi kétségem, hogy van mit tanítania nekem.
- Aval! – hajtom meg magam udvariasan. – Öröm lesz tőled tanulni. Milyen fegyvernemet oktatsz? Remélem jó tanítvány leszek, utam során sok mindent tanultam. – teszem hozzá szerény mosollyal.

Éreztem,hogy a fiúcska arcára kiülő csalódottság amiért alulmaradt,nagyon bántotta,de nem azért, mert a sakáljai zsákmánya elveszett...
-Gyere,Erelgass!-mondtam kedvesen,és mosollyal próbáltam még nyomatékosabban lágyítani hangomat..közelebb léptem felé..-Nem vagyunk Ellenfelek,ahogy ellenségek sem ,mert egy a Népünk,s Családunk ,tedd hát félre dacod s haragod..és én mutatok neked olyan csodát,mit eddig nem láttál még!-ahogy léptem hozzá közelebb,látszott,hogy a kezeiről leoldódott a békjó és csak nézett rám meglepett szemekkel...aztán hirtelen egy pillanatig némán állt,és azután zokogva ölelte át derekam...
Megnyugtatóan simítottam kócos buksiját,és letöröltem könnyeit..s a fára néztem, ahol Hector volt azelőtt,és megkönnyebbülve láttam,hogy barátom kiszabadult a liánok fogságából,és már nem volt ott..
Némán álltam így,és hálás voltam Viridielnek,amiért segített barátomon..bár nem ismerte Őt..és mikor társamra pillantottam,mintha megkönnyebbült mosoly villant volna át az ő ajkán is..és még hálásabb voltam neki azért,amiért Békésen próbálta meg elsimítani ezt az incidenst..mindent megtett,hogy senkinek ne essen baja..
-Gyere velem,és mutatok valamit!-hívtam a gyermeket,aki kérdőn nézett rám,és mikor megfogta kezem,éreztem ,hogy jó gyerek Ő,csak épp a felnőttek világa elhomályosította gyermeki lényét..mert azt hitte,hogy a harc majd mindent megold..
-Nézd,Erelgass!-mutattam az ég felé...már jócskán hajnalodott..és a Nap első sugarai arannyal kezdték bevonni az erdő lombjait,és a levelek vidám táncot jártak a friss szellő nyomán..
Az égen milliónyi pillangó szivárványszín szárnya éledt a felkelő Nap sugaraiban,és körbetáncolták a felszabadultan futkározó fiúcskát...
..most már folytathatjuk utunk a Nemes Elfek Tanácsához,és elkísérem Őt az útján,mert tudom, Viridielt nagyon várják..

A nemes elf vezér csendben, egykedvűen jegyezte meg, mint egy mellékes dolgot, hiszen nem ezt tartotta a fő problémának:
-Az óriás pók zsákmánynak nézte az egyik sakált. Ezért küldte oda a többi társát Ereglass. De félek, hogy nem az okok a megkérdőjelezhetőek, hanem a hogyanok. Bár kevés állatra tud hatni, csak amelyikkel hosszabb ideig bizalmas kapcsolatba kerül, ám mindig mérlegelni kell a visszavágás szükségességét és annak formáját.
*Bár ez lehet, hogy valakinek más megvilágításba helyezi a történteket, de a tapasztalt harcos szemében nem. Tudja jól, hogy mennyi fájdalom van még egy győzelem ittas mámorban is a szívben és milyen síkos a lejtő a siker visszafogott tudomásulvétele, a siker kihasználása és a bosszú között.
Elég csak arra visszaemlékezni, mikor kiszorították a sötét elf támadókat az erdőből. És mit éreztek rögtön az után, hogy az Élet fájának a megcsapolását hírül vették. És a zevadariak akkor is elérték a céljukat, látszólag nem is érdekelve a csatában elesett társaik sorsa.
Szerencsére úgy tűnik, hogy Ereglass még nem veszett el teljesen a múlt sérelmeinek labirintusában. De talán nem véletlen, hogy nem talált békés utat barátja megmentésére.

-Minden fajta fegyvert forgatok. -mosolyodott el a nő- De valóban csak párat lehet igazán magas szinten űzni. A kardforgatásban sokat fogok tudni segíteni. Ahogy megmutatom majd, hogy miben tér el a kapott nyílvesszők a megszokottól. Ám úgy látom, egy téren már megelőztek. Segíteni akartam kiválasztani, hogy milyen állat hátára ülj, ha gyorsan kell oda érnünk egy megtámadott szövetségeshez. De ezek szerint már más is intézkedett és ti már kiválasztottátok.
*Huncut mosoly volt a szája szélén. Valószínűleg nem lesz nehéz összehangolódniuk a tanulás alatt. Ám félő, hogy több tudatosságot látott abban, hogy birodalmuk egyik idomárja az ifjú hírvivővel jött.

Úgy néz ki, hogy tényleg rendeződnek a dolgok és mindenki megnyugszik, Lia meg a végén még el is tereli a kölyök figyelmét az előbbi incidensről, azokkal a szép kis pillangókkal. Annak is örültem, hogy velem tart, mert már rég volt mellettem egy saját népemből való társ, akivel beszélgethettem
A gyerek apja viszont nem annyira derűlátó a fiával, vagy úgy általánosságban a fiatalokkal kapcsolatban, mint ahogy én előadtam
Persze én már régen voltam itthon, meg a legtöbbször akkor is úton, meg aztán a kölykökkel töltöttem a legkevesebb időt, ha mégis, így nem tudtam megítélni, hogy mennyire a keserűség beszél belőle, hogy ilyet látott a gyerekétől.
- Még gyerek és heves és ő is féltette a barátját, ez így érthető, még ha nem is szeretnénk, hogy ezt a megoldást választotta. Meg kell tanulnia uralni e képességét, talán neki sem ártana egy idősebb tanár, aki türelmes és békés megoldásra oktatja. – javasoltam a nemes elfnek csendesen, bár biztos voltam benne. hogy ezt ős is legalább ennyire jól látja.
A háború bevonult az életünkbe, ha tetszett nekünk, ha nem és ez változást hozott. Én is megváltoztam és ezek a fiúk már ebbe nőttek fel. Azonban tudom, hogy mennyire hiányzott a lelkemnek ez a béke szigete és reméltem, hogy ezt majd a többiek is meglátják, ha kikerülnek ebből a zárt világból.

Bár meglepett, hogy így hirtelen harcossá léptettek elő és még egy oktatót is kaptam, hogy minél jobban műveljem majd a fegyverforgatás, de ami a legjobb volt benne, hogy bizony igen mutatós volt ez az oktató.
Az, hogy egy állatot akart javasolni a közlekedésre már nem volt olyan meglepő, azonban igen, hogy ezt egyből összekötötte Lia-val, aki végül is csak elkísért, ráadásul nem is így érkeztünk, talán figyeltek?
Minden esetre egy tigris hátán lovagolni nem volt rossz dolog, ha Lia is belemegy a dologba, nekem nincs ellene kifogásom.
- Mit szólsz hozzá, Lia?

Ahogy igy néztem fiúcskát,elmerengtem,hogy a kisöcsém is ennyi idős..és vajon őrá is ez az élet vár?...boldogan szaladgált és ennek igy kell lennie..ne a harc és a fájdalom szegélyezze éveit,hanem a mosoly és a Természet csodái formálják gyermekből,férfivé!..
Ahogy igy merengek..Viridiel kedves hangja hoz vissza a valóságba..és én boldogan hallgatom minden szavát...
-Örömmel!-bolintottam tiszteletem jeléül s mosolyom nem rejtettem el-Ha kívánod,bármikor!)
Lehunytam szemem,és hívtam az erdö mélyéröl kiséröinket...

Nem tudni, hogy az erdei elfek nemes kasztját valóban sújtja-e a gyermekek hagyományos útról való letérése. Talán csak átok ül Neminrán, hol a sötét elfek egyik befolyásos katonája is sokszor hangot ad azon nézeteinek, hogy az ő fiataljaikból kiveszett sok érték, melyet az idősebbek őriznek.
Ám a társaság sokáig nem örülhet egymásnak. Egy kis gyakorlás után Viridielnek újabb üzenetet kell kézbesítenie, hiszen Nyugaton a helyzet fokozódik.



Oktatója még gyorsan bepótolja a távolsági harcra tett ígéretét is.
-Menj a különleges kovácsunkhoz! Nála veheted fel a páncélt, a kardot és a három nyílvesszőt. De ne feled! Ezek mind ugyan abból a különleges anyagból van, melyet a tengerpartról hozunk és különleges mesteremberek olvasztják kristállyá. Ám a nyílvesszőknél látni fogod, hogy különbözőek a hegyük. Az egyik ék alakú, lapos oldallal. Ez a lövedék különlegesen jó a legerősebb páncélok átütésére is. Ám a másik feje hasonlóan van kiképezve, de recés az oldala. Ennek funkciója, hogy kihúzáskor bele akadjon a húsba és még súlyosabb sebet ejtsen. Csak akkor használd, ha valakit mindenképpen meg akarsz ölni! A harmadik az erdőben vadászathoz is elterjedt levél alakú fejjel van ellátva. Ám a belsejébe méreg fiola rejthető, így több folyadékot juttathatsz a célszemély testébe, mintha csak egyszerűen bele mártanád.
Fontold meg jól, mikor használod őket! Ezeknek a fája is eltörhet kihúzáskor és csak akkor használhatod újra, ha kovácshoz viszed. Vagy akár el is törhet a kristály. A fémmel szemben ilyenkor javíthatatlanok, nem lehet őket újra önteni.
Ha elkészültél a küldetéseddel, várlak vissza további gyakorlásra.
*Ezzel útjára bocsátja Viridielt, hogy új fegyveri kézhezvétele után elinduljon az érintetlen vadonba, hogy rávegye a nimfákat, hogy a területükön segítsék az embereket az óriás idegenekkel szemben. Hiszen saját szemeivel láthatta, hogy milyen veszély fenyegeti az emberek királyságát.
Ám a kovács fájdalmas hírrel fogadja a futárt. Bár a felszerelését elkészítette, de sajnos a gyerek játszott és egy baleset miatt a kard rossz arányban tartalmazta az összetevőket. A törés teszten derült ki ez, amikor is eltörött. Így arra kéri Turion fiát, hogy egyelőre a fém kardját használja csatákban.

Ám Liára is új kaland vár. A biztonság kedvéért ha hazatér újból az újdonsült nemes elf, egy második hátast is kap. Be kell fognia az idomítónak egy Werit tigrist, hogy amíg a hagyományos társa pihen, addig is úton lehessen a futár.
Ám a tigrisek ezen alfaja nem él Awyrisben. Vagy az orkok területén kell becserkésznie az Oughwari hegyekben, vagy -esetleg Viridiellel tartva vagy külön- az érintetlen vadonban.

/Itt köszönöm egyenlőre a játékot, de mint írtam, amint megírjátok a zárótokat, a történet folytatódni fog egy másik helyszínen, sokkal veszélyesebb kalanddal./