/Az Ősök Szava, a család serege/

Már jó pár napja, hogy a félvér elf sikeresen kiszökött oroszlánja hátán Uráldur katonai táborából. Csak sejtheti, hogy legalább néhány katona követi őt, de a szél és a nagymacska segítségével jócskán előttük jár. Még ha ezzel idővel gondjai is lehetnek...
Ám most végre ismét visszajutott Nysiybe, az érintetlen vadonba. Ez már nem Zevadar területe, ám senki másé sem igazán. Egyedül a nimfák és még néhány lény lehet itt biztonságban ahhoz, hogy tartósan letelepedjenek.
Egy szurdok peremén haladnak Tris-sel és el kell dönteniük, mi tévők legyenek. Eddig a bujdosó fajtársaiknak egyáltalán nem találták nyomát.

Nem gondolom, hogy a Nagyúr letett volna az üldözésemről. De az is lehet, hogy kíváncsisága erősebb, mint az az érzés, hogy megbüntessen. Ezzel rá ér később is foglalkozni. Hiszen lehet, hogy találok valamit vagy valakit, aki információval tud szolgálni nekem. Szerintem kíváncsi, hogy mire jutok.

Egyenlőre egyébként semmire. Olyan ez a hely, mintha Trisen és rajtam kívül nem lenne itt senki. Valószínűleg az itt élők rejtőzködnek. Érzem, hogy figyelő szemek tapadnak rám, és Tris is nyugtalan. De nem gondolnám, hogy támadástól kell tartanunk.

Megsimogatom Tris fejét, és megnyugtatom. Közben a növényzetet faggatom az itt lakókról. Mint megtudom ez nagy részben a nimfák erdeje. Ahogy haladunk egyre beljebb, hirtelen mögöttem egy faág reccsen meg, hátrakapom a fejem......

A félvér elf halkan sétált az ösvényen. Érezte, hogy figyelik őt, bár nem tudta beazonosítani még azt sem, hogy mennyien vannak. Csak azt tudta, hogy idegen tájon jár és most mindennél jobban kell figyelnie.
Egy apró gally eltörése a háta mögött jelezte számára és Tristannak, hogy valaki tényleg követi. És ez már önmagában rossz jel, ám nem biztos, hogy örül annak, akivel szembe találkozik.

Most már egészen biztos, hogy valaki settenkedik utánunk. Intek Trisnek, hogy álljunk meg. Próbálok nem támadó állást felvenni, és ellazítom az izmaimat. Lassan, nagyon lassan egy hang nélkül nyílik szét a növényzet. Először csak egy hatalmas, karmos mancsot pillantok meg. Ami ezután következik azt senkinek sem kívánom. Egy hatalmas werit tigris bukkan ki a bokorból. Mivel a faj nekem nem idegen - hiszen Alia Mellonja is ebből a fajból való - tudom, hogy nem feltétlenül támad.

Intek Trisnek, hogy maradjon nyugton és ne hősködjön, mert vacsora lesz belőle, és belőlem is. Nem közelítek az állathoz, hagyom, hogy Ő közeledjen hozzám. Tudja, hogy semmi esélyünk vele szemben, ezért fölénye teljes tudatában kezd el szaglászni. Egészen elém áll, és beleszagol az arcomba. Ne mozdulj Nava. Esetleg támadásnak venné. Trisre csak egy pillantást vet, de tovább nem érdekli.

Miután kiszaglászta magát, kényelmesen lefekszik, és mint a macskák általában, mosakodásba kezd. Most mit csináljak? Lassan, centiről-centire elkezdek leülni vele szemben, de nem nézek rá. Mikor a fenekem eléri a földet, intek Trisnek, hogy feküdjön le ő is. Még mindig nagyon lassan - úgy hogy még véletlenül se értse félre - leveszem hátamról a zsákomat és kibontom. Felkapja a fejét az illatokra. Kiveszem a szarvashúst, és óvatosan leteszem kettőnk közé. Várok..........

A nagymacska ellenségesen vicsorog az elfre és a fehér szőrű állatára. Ám nem iramodik meg neki támadásnak, csupán lelkesen szaglássza a levegőt, hogy ismerkedjen a területére behatolók szagával. És amikor a lassan leülő lány táskájából előkerül a hús, gyorsan oda megy és elkezdi rágni.
És evése közben zörög valami hasonlóan különös az ösvény egyik oldalán sorakozó sövény mögül. De valahogy mégis más. És nagyon gyorsan oson Naja és Tris háta mögé.

Csak abban bízom, hogy a tigris megelégszik az elé tett hússal, és nem fanyalodik esetleg az egyik lábamra. Tris hirtelen felkapja a fejét, valami zajt hall. Már én is hallom, egyre jobban közeledik. Mivel a tigris nem is foglalkozik vele, arra kell, hogy gondoljak, hogy esetleg egy másik werit jön, talán a párja. Nem hiszem bármi más megmerne közelíteni egy ilyen lényt táplálkozás közben.

Túl sok lenne a "jóból", ha már két werit tigrisre kellene figyelnem. Kicsit sem örülnék neki.

Nem tartott sokáig a szarvas húsa egy ekkora állatnak. Amikor elfogyott előle az étel, kéjesen morrant egyet és szemét kutatóan rám függesztette. Hirtelen eszembe jutott, hogy lehet, hogy érzi rajtam Mellon szagát, és nem tudja hová tenni a dolgot.

A hátunk mögött lévő zaj egyre erősebb lesz. Nem merek hátrafordulni, nehogy félreértse az állat. Látom, hogy nem nagyon izgul a közeledő miatt - bár neki nem is kell idegeskednie - én annál feszültebb vagyok. Tris is felállt a helyéről, és a növényzet felé fordult.

Mielőtt kibukkant volna az a valami a sövény mögül a tigris hirtelen felpattant és arra fordította figyelmét. Egyszerre csak csend lett. A jövevény megállt és várt......

A levegő egyre inkább megtelik feszültséggel. Még mindig nem tudjuk, mi lehet az, aki az erdei elf és az oroszlánja hátába került, de a jelenléte tagadhatatlan. És a félvér jól ismeri fel a jeleket, hogy a tigris a legkevésbé sem tart tőle. Nyugodtan falatozik tovább, ám nem az ő egészsége miatt van most aggódás.
Hamar kiderül, hogy a jól megtermett állat jól tudta, hogy ha akarná, könnyedén széttéphetné a bokrok között osonót, mikor a zöld közül előbukkan a kölyke. Az anya haragosan mordul és ugrik egy nagyot, hogy „vendégei” mellett elviharozva minél hamarabb felkapja gyermekét és biztonságosan elvigye fogai között az idegenek közeléből.
Látható volt rajta is már az idegesség, ahogy a sebezhető utóda ilyen meggondolatlanul jött közel. Ám az incidens után felszívódnak és hamarosan mintha meg sem történt volna az egész. Najának pedig el kell dönteni, hogy tovább megy-e az ösvényen, ahol nem sokára lábnyomokra bukkanhat. Vagy visszafordul és inkább mégsem erre keresgéli tovább őse elveszett seregét.

Soha nem láttam még kölyök werit tigrist. Felcsillan a szemem, amikor a kölyök kibukkan a sövény mögül. Abban a pillanatban az anya már mellette is terem és a fogai közé kapja óvatosan, de határozottan. Nem telik el egy másodperc, és már el is tűnnek a növényzetben.

Végre fellélegzünk Trissel együtt. Egy kicsit pihegünk, és végre meg merünk mozdulni. Összedörgöljük az orrunkat, és bátorítóan megsimogatom. Viszont most jut eszembe, hogy nem maradt ennivalónk.

A baj ott kezdődik, hogy semmi helyismeretünk nincs ezen a tájon. De végül is nem azért jöttünk el idáig, hogy visszaforduljunk. Étel meg csak akad útközben.

Az ösvényen megyünk tovább, hátha elvezet valami lakottabb hely felé. Ahogy haladunk egyre beljebb, hirtelen lábnyomokat pillantok meg. Tris már ott is van és szagolja, de valamiért nem tetszik neki a dolog.

Mit érzel aranyom? Bár mi is az, tovább kell mennünk.

A fehér nagymacskának rossz érzése támad a szagtól. Ám az elf tovább haladásra biztatja és a vadász lelkesen szimatol mindvégig. Egy kemény talpú bakancsnak tűnik, mikor néha jól kivehető a nyom. És a sarkánál és az orránál is meg van patkolva, hogy jobban bírja a gyűrődést.
Ahogy haladnak előre a madarak csiripelése elhallgat Tristan szagára, de ebből tudhatják, hogy nincs előttük senki és semmi. Hiszen akkor az erdő hangjai mások lennének. Aki lépteit követik máskor járt erre, de szerencsére nem tért le az ösvényről, hanem folyamatosan ment rajta. Az állatok királya megállt, amikor nem érzett újabb nyomot, de Naja éles szemei látták, hogy három méter múlva folytatódik és ahogy barátja elé vágott a zuhanás érzete fogta el.
Nem biztos, hogy látott már ilyet. A csapda alján, amibe beleesett karók vannak tűzve, de talán kalapáccsal vagy valami más tompa eszközzel a hegyük kerekre lett verve, hogy ne legyen halálos. Talán az egész kontinensen ő talált először olyan álcázott vermet, amit megcsináltak kihegyezett karókkal és utána külön dolgoztak azon is, hogy mégse legyen halálos.
Ideje van gondolkodni bőven, mert több óra lesz, mire valaki ide téved. És Tris messziről meg fogja érezni a szagát.

Ahogy haladunk az ösvényen, Tris egyre idegesebb. Nem értem mi baja lehet, hiszen nincs senki körülöttünk. Követem a nyomokat, de egyszer csak vége szakad a talplenyomatoknak. Ahogy felemelem a fejem és távolabbra nézek, megpillantom távolabb a nyomok folytatását.

Tris elé vágok és előre megyek. Nem léphetek sokat, hirtelen megnyílik a föld a lábam alatt, és zuhanok. A gerincem megfeszül, ahogy becsapódok a verem aljába. Nem tudom mennyi időre, de elvesztem az eszméletem. Amikor magamhoz térek, érzem, hogy mindenem fáj. Próbálom a karjaim és a lábaim megmozdítani. Lassan emelem a lábaimat, azt nézem, hogy nem tört-e el. Nagyon fáj mindkettő, de azért mozdulnak. A jobb karomba viszont pokoli fájdalom hasít, amikor megpróbálom felemelni. Oda fordítom a fejem - igaz még az is kótyagos egy kicsit - és látom, hogy patakzik a vér a karomból.
Nagy nehezen felállok, és körbe nézek. Mindenütt karók vannak leverve. De ilyet még nem láttam, le vannak gömbölyítve. Milyen csapda ez? Élve kell valakinek a zsákmány? De mire?

Tris a szakadék szélénél néz lefele. Meg vagyok, ne aggódj. Most már csak azt kell kitalálni, hogy hogyan jutok ki innen.

- Tris, nézz körül, hátha találsz egy kidőlt fát, amit ide tudsz vonszolni.

Amíg Tris keresgél, átgondolom, hogy milyen esélyeim vannak ezen az idegen helyen, ha nem tudok kijutni a veremből. Nem túl jók a kilátásaim.

Hallom, hogy megjött Tristán, de sajnos nem talált semmi használható fát. Nem szoktam feladni a küzdelmet, most sem fogom. Megvizsgálom a verem oldalát, és felfedezem, hogy gyökerek lógnak ki belőle. Igaz, hogy nem sok, de azzal kell gazdálkodnom, amim van. Segítségül hívom a földet, hogy az egyik oldalon omoljon be annyira, hogy a talaj szintje megemelkedjen, és a gyökerek segítségével ki tudjak kapaszkodni a csapdából. Mivel csak az egyik karomat tudom használni, többször visszacsúszok. Utolsó erőmet megfeszítve, még egyszer megpróbálkozom a kijutással. Már éppen csúsznék vissza, amikor Tris el tudja kapni a ruhám ujját. Hallom, ahogy hasad az anyag. Mielőtt végképp leszakadna rólam a ruha, áthemperedek a peremen.

Először, csak egy mélyet lélegzek. Még fel sem fogom igazán, hogy kiértem a gödörből. Tris örömében nyalja az arcomat. De egyszer csak felkapja a fejét. Már én is hallom. Valaki közelít.

Amennyire csak tudok, gyorsan felállok, és a legközelebbi bokor alá bújunk. A vérem úgy is elvezeti hozzám a jövevényt, de legalább előnyben vagyok, hogy én látom meg őt először...........

A verem furcsaságai feltűntek a lánynak, nehéz is lett volna elkerülnie a figyelmét. Ám ahogy vissza nyeri az eszméletét, úgy hamar kitalálja, hogyan juthatna ki. Bár az első próbálkozása kudarcot vallott, mert Tris egy olyan kidőlt fát talált, amit meg sem tudott mozdítani, de a mágia segítségével kitört.
A gyökereken felhúzva magát kijut a gödörből és elrejtőzik. Trisnek hála időben észre veszi a közeledő sötét elfet. És a rejtekéből figyelheti a történéseket.
Ahogy az idegen a gödör szélére él, lenézve bele dörmög bosszúsan.
-A fene esne bele ezekbe a karókba! Mindig csak a baj van velük.
*A vérnyomot nézi a hegyes fadarabokon, de hamar rájön, hogy azok kivezetnek a csapdából. Nézi a tönkrement oldalt és elindul ahhoz a bokorhoz, ahol Nava Jade is rejtőzik.

Ahogy kuporgunk Trissel, hirtelen a szemben lévő sövény szétnyílik és egy self lép ki mögüle. Odamegy a csapdához, és látja, hogy nincs ott senki. Morog valamit, de nem arra figyelek, hanem a tekintetére, amellyel észreveszi a vércseppeket. Hirtelen megfordul és elindul felénk.

Trisnek gyorsan intek, hogy rejtőzzön el, és amennyire az erőmből telik, gyorsan megpróbálok felállni, de sajnos nem sikerül. Abban a pillanatban szétnyílik a fedezékemül szolgáló bokor és szemben találom magam a self férfivel.

Látom arcán a meglepetést. Nézzük egymást egy rövid ideig, azután szó nélkül nyújtja felém a kezét, hogy segítsen felállni. Bizalmatlanul nézem a felém nyújtott kezet, de aztán belátom, hogy segítség nélkül nem boldogulok, hiszen nagyon sok vért vesztettem. Elfogadom a segítséget, és talpra állok.

- Köszönöm - mondom neki. Nava vagyok. Bele estem a verembe, de sikerült kikecmeregnem belőle. Te ástad a csapdát? - szegezem neki a kérdést.

Titokban szemrevételezem a selfet. Továbbra sem bízom senkiben, de nincs egyenlőre más lehetőségem, mint hogy bizalmat szavazzak egyenlőre neki. Majd meglátjuk mik a szándékai.
Trist továbbra sem engedem, hogy előjöjjön, hiszen nem tudom, mikor lesz szükséges a segítségére. Maradjon csak egyenlőre láthatatlan.

- A zsákomban vannak gyógyfüvek, amiket felcímkéztek nekem. Kérlek add ide nekem, ott van a lábad mellett. Remélem van benne olyan, ami elállítja a vérzést.

Kinyújtom felé az épen maradt kezem, és várok.....

A éjtünde segít a lánynak felállni, mert olyan gondolatai vannak vele kapcsolatban, amik nem állják meg az igazság próbáját. Ám most a félreértés segít neki, hogy kedvesen fogadják.
-Nem, csak használjuk. A régen itt élők ásták ezeket a vackokat, de mivel sokan mások is érkeznek ide Zevadarból szököttek, mint te, ezért meg kellett oldani valahogy, hogy ne legyenek halálosak. Sajnálom, ami a karoddal történt.
Úgy látom, te is a seregben szolgáltál.
*A vállán egy kötél van átdobva összetekerve és fehér bőrpáncélt visel. Noha ez a védelem első látásra sokkal inkább hasonlít valami téli öltözékre.

Miután - Aliának hála - ellátom a sebemet, jelentősen csökken a vérzés és a fájdalom. Kihasználva azt, hogy a karommal foglalkozom, átgondolom gyorsan amit a self férfi mondott. És hirtelen éktelen haragra gerjedek. Hazudik a self!!!!!!!!!! Hiszen egy szóval sem mondtam, hogy szöktem volna valahonnan, és azt sem, hogy Zevadarból jövök. Viszont, ha már most hazudik, akkor valószínűleg rossz szándék vezeti.

- Én bemutatkoztam, de a te neved még nem tudom. Egyébként nem vagyok katonai szökevény. Más célból jöttem ide. Te mit keresel ebben az erdőben? Egyedül vagy, vannak társaid is?

Nem tudom, hogy mit kentem a karomra, de érzem, hogy szinte teljesen megszűnt a fájdalom, de ezt nem mutatom. Higgye csak továbbra is azt, hogy eléggé védtelen vagyok. Még jól jöhet a meglepetés. Egyre jobban azt érzem, hogy harc nélkül nem mehetek tovább. De készen állok, és nem fogok válogatni az eszközökben. Hiszem, hogy meg fog lepődni a self, ha rosszak a szándékai.

A fickót meglepte a gyors fordulat a beszélgetésükben. Felhúzza a szemöldökét és arcára kiül a zavar.
-Én Haport vagyok. De nem tudom, miért érdekes ez számodra. A sötét elfek nagy királyát, Hafez al-Aszadot szolgálom és elé vezetlek, hogy kifejezhesd hódolatodat és dönthessen a sorsodról, hogy akar-e szolgájának fogadni bármilyen téren. Sokan hagyják ott a romlott világot és Zevadar helyett itt tesznek új hűségfogadalmat. Katonaságunk napról napra erősebb.
Ha nem ezért jöttél, nem tudom, mi célod lehet.
*Keze beszéd közben lassan a kardja markolatára csúszik és ott pihenteti.

Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Haport a kardjára helyezte a kezét. Ez ugyan nem zavart, az annál jobban, hogy már megint meg kellene szakítanom az utam, azért, hogy valaki más - most éppen a király - döntsön a sorsomról. Miért kellene bárkinek is döntenie arról, hogy mi legyen velem.

- Sajnálom Haport, minden hódolatom a királyé, de nem mehetek most veled. Hosszú lenne elmondani, hogy miért vagyok itt, de keresek valakiket. Nem akarok ártani senkinek. Ha engem nem bántanak, én is békében maradok. Viszont azt nem tűröm senkitől, hogy fenyegessen. Ne értsd félre a szavaimat, de már elegem van abból, hogy mindig mások kénye-kedve szerint kelljen élnem. Váljunk el békességben, és ki-ki menjen tovább a maga útján.

Amíg beszéltem hozzá, jól láthatóan én is a kardomra helyeztem a kezem. .........

A járőr kezd nagyon gyanakodni a furcsa nőre. És észre veszi azért ő is, hogy a másiknak szintén a kardján van a keze.
-Ha nem hozzánk akarsz csatlakozni, akkor mégis kiket keresel ezen a környéken?
*Hátra lép és kihúzza kardját a henyéről és egy tőrt is elővesz. A dekoncentráció átkát küldi a számára idegen nőre és mélyen a szemébe néz. A varázslat hatására Naja gondolatait nem tudja összpontosítani egy dologra és furcsa érzése támad. Amióta megtanulta a haladó mágiát, most először nem érzékeli a körülötte lévő természetet. De nem csak a növényeket, de az élettelent sem tudja segítségül hívni és megszakad Tristan és közte lévő különleges kapocs.
Olyan, mintha egy nagyon kis gyerek szintjére visszamenne és ami eddig megszokottan körül vette, az hirtelen eltűnne és idegenné vált volna számára.

Ahogy a szemembe néz Haport, már érzem is, hogy mintha kiürült volna az agyam. Nem tudok koncentrálni. Minden széthullik a fejemben. Nem tudok összekapcsolni dolgokat. Semmit és senkit nem tudok irányítani. Csak azt tudom, hogy mágiával állok szemben. Teljesen kiszolgáltatott vagyok. Tudom, hogy valaki lapul a bokorba, aki esetleg segíthetne, de még a neve sem jut az eszembe.

Még az a szerencsém, hogy Tristán önálló lény, így nem kell az engedélyem arra, hogy segítsen. Hallom, hogy megrezdül a bokor, és a következő pillanatban Tris már a self nyakát tartja a fogai között. Várakozóan néz rám, de nekem fogalmam sincs, hogy mit kellene csinálnom.

Látom, hogy értetlenül néz rám, de hát nem értek semmit. Végül úgy dönt, hogy továbbra is fogai között a self nyakával, leheveredik. Teljes súlyával a self férfin fekszik.

Nem tudom mennyi idő telik el így, de lassan elkezd felszállni a köd az agyamról. Kezdenek összeállni a gondolataim. Lenézek a kezemre és látom, hogy a kardomat még most is szorongatom. Tris észreveszi, hogy megvillan felé a szemem. Csak annyira szorít a self nyakán, hogy az elájuljon, és utána ott hagyja. Előveszem a zsákomat, és elkezdek kutatni az Alia által felcímkézett zacskók között. Végre megtalálom amit, kerestem. Még jó, hogy a Nővérem mindenre gondol. Bekapok három levelet a tasakból és már érzem is, hogy mintha egy fátyol lebbenne fel a gondolataimról. Éles most már minden.

Éktelen haragra gerjedek, és beigazolva látom az érzésemet, hogy nem tiszta szándékú a self.
Hát ha így akarja, akkor játszunk így. Felpattanok Tris hátára, és ahogy távolodom a helytől, ahol a selfet hagytam, kérem a földet, a növényeket és az egész természetet, hogy segítsen. Hatalmas robaj támad a hátam mögött. Tudom, hogy a föld omlott be. Aztán recsegés és ropogás hallatszik, dőlnek a fák, kifordulnak a földből. Még földrengést, még és még. Elegem van mindenkiből. Vége a békés korszakomnak. Innentől nincs barátság senkivel.

Tristan ártalmatlanítja a lány apjának egykori katonáját. Hamar kitisztul a félvér tudata, ahogy eszméletét veszti az átok indítója. És már világosan lát mindent. Ez nem az ő világa.
Pusztítva, dühtől tombolva vágtat el az oroszlánja hátán és Uráldur felderítői megbizonyosodnak arról, hogy nem a lázadók kémje volt, csupán egy gyökereit kereső erdei elf. Nem is sejtik, hogy a varázslat hosszan tartó hatást is kifejtett Navában.
Érzi a lelke mélyén, hogy ha hozzá ér a kezével valakihez, akkor ő maga is tudja használni a dekoncentráció átkát és ezzel semlegesíteni a másik varázserejét. A rossz élmény nem csak bizalmatlanságra tanította, hanem a másik fele természetfelettijéből is felhozott egy keveset.


/Köszönöm a játékot! Ha gondolod, máskor is kitalálok majd neked történetet./

köszönöm én is a játékot. Igazán élveztem. Szívesen venném, ha írnál még nekem mesét. Legyen szép napod.