Már hidegebb szelek fújnak. Az orkok területének határán jár az elf. A fákon kezdenek megsárgulni a levelek, noha a talajon csak elvétve van belőlük egy-egy leesett. És a lány érezheti, hogy hamarosan hűvösebbre fordul az idő. De ez nem zavarja. Már észre vehette, hogy a fajtársainál jobban bírja a telet. És még csak most múlt el a nyár, beköszöntve egy új, izgalmas évszak.
A hegyek ott tornyosulnak előtte, ám még csak enyhe emelkedőket és kisebb emelkedőket érez mindebből. Mikor hirtelen egy ork ugrik elé, számon kérve őt.




-Mit keresel itt, te hegyesfülű? Azonnal távoz!

Szeretem ezt az illatot. Már nem a nyár illata, de még nem a hideg télé. Ilyenkor a növények kiadják magukból azt a meleget, amit egész nyáron magukba szívtak. És ez a levegő keveredik az elsárgul levelek és elhervadt virágok illatával. A föld ilyenkor készül a téli álomra.

Könnyű léptekkel haladok utamon, és még mindig az álmom jár az eszemben. Olyan valóságos volt, hogy remény költözött a szívembe. Minél előbb Zevadarba kell érnem. Tris mellettem bandukol, egyfolytában jár az orra. Ismeretlen vidék ez számunkra, ezért példát kellene vennem róla, és nekem is sokkal jobban kellene figyelnem.

Már rég észre kellett volna vennem, hogy rajtunk kívül más is van a közelben. Most figyelek csak fel testem és elmém jelzéseire. - Egyszer nagyon ráfázok erre a mélázásra. -

Trist egy intéssel messzebbre küldöm.

Hirtelen az egyik kis emelkedőnél egy ork ugrik elém és nem éppen udvariasan érdeklődik arról, hogy mit keresek itt.

- Neked is jó napot. Úgy tudom ez nem magán terület, és nem gondolnám, hogy így kell fogadni egy békés vándort.

Míg várakozom, jobban szemügyre veszem az előttem állót. Igen impozáns látvány nyújt az ork. Annyi izom van rajta, hogy szerintem puszta kézzel elbánik egy megtermett szarvassal is.
Valami baj lehet velem, mert egyszerűen nem félek tőle - valahogy kimaradhatott belőlem ez az érzés. Inkább kíváncsiságot érzek.

Tudom, hogy az orkok - mint valamennyi lény - szeretik, ha tisztelettel beszélnek velük. Viszont nálam a tisztelet nem jön csak úgy, azt ki kell érdemelni.

Laza testtartásban nézem az előttem állót, és igyekszem, hogy semmit ne fejezzen ki az arcom. Igazából mennék tovább, mert végre most nem céltalanul járom az utakat. De hát ne legyünk tiszteletlenek, megvárom mit akar tőlem az ork........

A félvér behúzott nyakkal, az övébe dugott buzogányt markolászva sunyin nézi tisztes távolságból az általa megállított nőt.
-Csak az ne hidd, hogy nem vágom, hogy mit sunnyogsz itt! De itt semmi sem a tied. Ez az orkok földje. Azonnal takarodj vissza!
*Miután ezt kimondta, kézbe vette láncos fegyverét és párszor körbeforgatva vett vele lendületet, majd az egyik közelben lévő fa törzsének csapta. Naja hallja a növények hangjait, így azt is tudhatja belőle, hogy a férfi egyedül van, elég nagy távolságra nincs senki. Ám láthatja is azt, hogy micsoda erővel csap le ez az eszköz, ha egyszer sebességre tesz szert. Márpedig bármennyire is egyszerűnek hat azt mondani, hogy majd nem engedi felgyorsulni, a lánc miatt elég hajlékony és harc közben könnye tekeredik rá az őt megakasztó tárgyra vagy végtagra. A szöges gömb része pedig szörnyű dolgokra képes.
-Jobb, ha nem állsz az utamba!
*Vajon képes lesz elbizonytalanítani az elfet?

- Mit akarsz tőlem? Mert még mindig nem világos számomra, hogy milyen alapon küldesz el engem erről a vidékről. Legközelebb majd az emberek vidékéről utasítasz ki, hiszen ahogy látom félig ember vagy. Én nem léptem fel veled szemben támadólag. Ne akarj magadra haragítani. Jobb ha békességben elválunk, és ki-ki megy a maga dolga után.

Jobban szemügyre véve a félszerzetet, észreveszem, hogy a láncos buzogánya elég veszélyes, de úgy teszek, mintha nem igazán izgatna a dolog. Próbálok minél közelebb kerülni hozzá, hogy ne legyen helye esetleg meglendíteni a fegyvert. De azért nem annyira közel, hogy lefoghasson, hiszen sokkal erősebb nálam. Tudom, hogy ha harcra kerül a sor, be kell vetnem a mágiát is. De azért remélem nem kerül rá sor.

- Egyébként te merre tartasz? Mi lenne, ha esetleg egy felé vezet az utunk, azt együtt tennénk meg? Eszembe jut az a mondás mi szerint: Engedd közel a barátodat, de még közelebb az ellenségedet. Észnél légy Nava, ez veszélyes szerzet, neked pedig el kell jutnod Zevadarba.

Miközben gondolkodik - egyébként eléggé lassan forog az agya - előveszem a reggelről megmaradt sültet. Látom, hogy kitágulnak az orrlyukai az illatra és nagyokat nyel. Lehet, hogy be jön a számításom. Jóízűen beleharapok a húsba, mintha nem is venném észre mennyire éhes. Hirtelen felé nyújtom a kezemben lévő húst.......

A férfi szemei összeszűkültek és izmai megfeszültek, ahogy lépkedett ő is óvatosan hátra, hogy a számára kedvező távolságot ne tudja lecsökkenteni a lány.
-Hát rendben! Ha velem akarsz tartani, akkor gyere! Épp az emberek területére készültem, hogy beszerezzek pár dolgot az újabb vadászatomhoz.
*Ezzel feszülten figyelte Naja minden reakcióját. Ha bele megy, akkor elindulnak szép lassan visszafelé, a síkság irányába. De ha nem, akkor továbbra is harckészültségben marad a félork.

Ez az én formám. Pont nem arra megy a félszerzet, amerre nekem kellene. Nekem nagyon gyorsan Zevadarba kell eljutnom. De talán tehetek egy kis kitérőt. Ki tudja, még talán hasznomra lehet ez az ismeretség, bár egy percig sem bízom benne. Gonoszság árad a tekintetéből. Olyan érzésem van vele szemben, hogy bármit válaszolok neki, Ő mindenképpen harcolni akar.

- Tudod, nekem másfelé visz az utam. Csak átutazóban vagyok ezen a vidéken. Bár azt hiszem nekem sem ártana egy-két dolgot beszereznem a további úthoz. Egyébként a nevem Nava. Benned kit tisztelhetek?

Az biztos, hogy ha együtt megyünk tovább, a pihenők alatt egy percre sem hunyhatom le a szemem. Kissé megnyugtat, hogy érzem Tristán jelenlétét. A félszerzet nem is tud a létezéséről, és ez előny vele szemben, ha esetleg harcra kerül sor. Mágiát csak a legvégső esetben akarok bevetni. Nem szerencsés ezen a területen felhívni magamra a figyelmet. Nem szeretik a fajtámat.

Úgy döntök, hogy megosztom vele az elemózsiámat.

- Kérsz? - nyújtom felé a sültet.

A fickó kicsit meglepődik azon, hogy miután kijelenti a lány, hogy nagyon más felé megy, egy hirtelen fordulattal mégis arra viszi a választ, hogy neki is be kell ugrani pár dolgot megvásárolni. Nem nagyon bízik benne a félvér, mert számára úgy tűnik, mint aki csak a bizalmába akar kerülni, hogy ne szemtől szembe harcoljanak a tovább haladásért. Ám jobbnak látja mégis, ha elteszi a fegyverét az övébe és útitársául fogadja Nava Jadét.
-Rendben. Ha már egy felé megyünk, akkor ne harcoljunk egymással, hanem segítsük egymást! A legközelebbi emberi település két napi járóföldnyire van. Ott megszerezzük ami kell és elválnak útjaink.
*Ezzel várja, hogy a másik elinduljon lefelé, vissza az ösvényen, ahol jött.

Egy percig sem bízom a félvérben. Ő nem tudja, hogy Tristán figyel minket. Mivel maga elé enged az úton - így Ő a hátamba kerül - , jelzek Trisnek, hogy Ő meg kerüljön a félvér hátába. Ha bármiben töri a fejét, Tris majd megállítja. Könnyed léptekkel indulok előtte, és közben hallgatom a körülöttem lévő növények jelzéseit. Egyenlőre talán nincs mitől tartanom. Egyébként meg jobb ha észre veszi, hogy nem félek tőle, különben nem fordítottam volna neki hátat.

- Sűrűn megfordulsz ezen az úton? - kérdezem tőle, hátha valamit elárul magáról.

Már jó ideje lépkedünk az úton amikor meghallom egyre szaporább légvételeit. Már bizsereg a bőröm, érzem, hogy valami veszély fenyeget. De azt is tudom, hogy nem az útitársam felől várható a támadás. Lelassítok, hogy mellém érhessen - ha még szűken is - és rápillantok az arcára. Tudom, hogy Ő is érzi, amit én. Szavak nélkül bólintok felé, mintegy válaszképpen kérdő tekintetére. Már a kardomon van a kezem, és látom, hogy Ő is markolja a buzogánya végét.

Nem is látom, csak hallom, ahogy valami felénk süvít. Hirtelen szétválunk és mindketten valami rejtekhely után nézünk.......

A félork már-már úgy érezte, kezében a dolgok irányítása, amikor váratlanul süvítő hangra lett figyelmes. Gondolkodás nélkül vetődött oldalra és előröppent a buzogánya. Négykézláb tette meg az utolsó fél métert a szikláig, ami fedezéket jelenthetett számára.
Ahogy körbenézett, egy két fej méretű követ dobtak feléjük és a tulajdonos, egy troll, már rohamozik is egy kicsavart fatörzzsel. Még fajához képest is nagy darab.

Ez egyre jobb lesz. Gyorsan kell cselekednünk, a fedezékem nem tart ki túl sokáig. Látom, hogy a félvér felé fordul. Kihasználom ezt a pár másodpercet, amíg nem rám figyel és hirtelen ötlettől vezérelve kiugrom a fedezékem mögül és a hátába kerülök. Kipattintom karmaimat és megpróbálom átvágni vele az Achilles-ét. De csalódnom kell, olyan kemény a bőre, hogy csak elvágni sikerült a lábát. Már hemperedem is tovább, mert úgy látszik, hogy a vágást is megérezte. Szemem sarkából látom, hogy most meg a félvér - csak tudnám már a nevét - támad a buzogányával. Tristán közben az oldalát marcangolja.

Valahogy oda kell csalnom a nagyobb sziklákhoz, hogy a földet beomlasztva ráboruljanak a kövek. Kihasználva a gyorsaságomat megiramodok a kiszemelt hely felé. Tudom, hogy látja, és azt hiszi menekülök. Hirtelen éles fájdalom hasít a vállamba. Hátranézek és látom, hogy a fatörzs egy kiálló, vastag ága hasított bele a húsomba. De most nem törődhetek ezzel. Oda kiáltok a társamnak:

- Ne menj a közelébe, megpróbálom a föld alá temetni, legalább addig, amíg előnyt nyerhetünk.

Tristán hirtelen megugrik, mert felé sújt a súlyos bot. A félvér is lassít egy kicsit, de eléggé hitetlenül néz rám....

Skandar Graun kivárt. Egészen addig, amíg a nő nem tudott tovább a fenekén ülni és a szörny mögé kerülve megpróbálta átvágni a bokáját. Ám a vastag bőr sokkal ellenállóbbnak bizonyult, mint remélte és hamarosan már egy tőből kicsavart fával került szemben, végén egy csapkodó trollal.
Miközben könnyedén ugrált félre Nava, addig az ork kiugrott rejtekéből és hátulról láncos buzogányát megsuhintva a behemót lábára sújtott. Bár ez sem döntötte le, de érezhetően sántikálva indult el követni a hátráló tündelányt.
A félvér férfi feszülten figyelte az oroszlánnal együtt, akit olyan könnyedséggel próbált meg lesöpörni, mint egy legyet. Ám ha nem követ el ostobaságot a félig sötét elf, akkor sikerül a terve.

A szívem hevesen zakatol, de érzem a kellemes izgalmat is. Ez a kettősség egy hatalmas adrenalin löketet küld az egész lényemnek. Már-már elérném a kiszemelt helyet, amikor nagyot döndül mögöttem a föld. Nem nézek hátra, csak még gyorsabban futok. Biztos vagyok benne, hogy a troll csapott egyet a földre mögöttem. Várj csak te buta behemót, mindjárt lesz neked is meglepetés.

Egy hirtelen ugrással arra a pontra érek, ahol már biztonságban leszek az omlástól, és máris kérem a földet, hogy omoljon be a troll alatt. A robaj megrázza, még azt a sziklát is, ami mellett én állok. Hatalmas szakadék keletkezik, zuhognak a sziklák. Már éppen megnyugodnék, amikor látom, hogy Tris alatt is megmozdul a föld. Bármilyen gyors vagyok tudom, hogy nem bírom elkapni, hogy ne zuhanjon a szakadékba. De abban a másodpercen megmozdul az útitársam, - és most látom csak, hogy milyen erős- Tris felé kap...........

Nava terve sikerrel jár, és szerencsére Tris és a félvér csak távolról követik őt és a behemótot. A földet szólítja és a hegyomlás sajnos nem csak a trollt találja az útjában. A fehér oroszlán alatt is megindul. Az elf látni véli még, hogy utána kap az ork-ember, ám ha ilyet is tett, csak későn. Túl sokat gondolkodott és a védelmező lezuhant.
Egy fenyőfa törzse állította meg a csuszamlást és ekkor kezdi felfogni a szörnyeteg és a nagymacska, hogy mi történt. A kitekert fa még mindig ott volt a kezében és azzal hirtelen az oroszlán felé csap. Naja barátja még el tud ez elől ugrani, ám ekkor veszi észre a tünde, hogy a bal mellső lábával valami nincs rendben. Az óriási lény is furcsán mozog, ám kétség sem férhet hozzá, hogy csak pár próbálkozás van még, amit eltéveszt. Sebesülten nem tud olyan ügyesen és fürgén mozogni kedvence.
Vajon végleg befellegzett-e az állatok királyának?

Gyorsan oda ugrok az általam kreált szakadék széléhez, és lenézek. Már előre félek, hogy mit fogok látni. Csak egy pillanatra nyugodhatok meg, hogy Tris él, mivel látom, hogy a Troll felé csap a dorongjával. Gondolkozz Nava, de gyorsan!!!!

Hirtelen megpillantom, azt az óriás fenyőt, ami megállította, hogy tovább omoljon a föld. Ezzel kellene valamit kezdenem. Hirtelen ötlettől vezérelve a gyökereket hívom segítségül, próbálják lefogni és körül ölelni a trollt, legalább addig amíg a fenyő törzsét annyira megemelem, hogy Tris felfutva rajta, kiugorhasson a szakadékból. Tris tarts ki, azonnal segítek. Ahogy megemelkedik a fatörzs, azonnal szaladj fel rajta, mivel nem akarom, hogy a roll is ki tudjon jönni.

Nagyon izgulok, hogy sikerüljön amit elterveztem, mert, ha Trisnek valami baja lesz, akkor az olyan, mint ha a szívemet tépnék ki.

Közben látom, hogy a félvér iszonyú erejével egy kisebb fát tép ki a földből, és azzal döfködi a szakadék széléről a trollt, hogy elterelje figyelmét Tristánról.

Ahogy sikerül a gyökereknek körbefonniuk a trollt, már mozdítom is a fenyő törzsét, de azt is tudom,  hogy nagyon kevés az időm, mivel iszonyú ereje van ennek a behemótnak. Látom, hogy Tris nekifut, de visszacsúszik a törzsön, mivel megsérült az egyik lába. Szedd össze magad, kérlek, nagyon kérlek... Hallom, ahogy recsegnek a gyökerek a troll erőlködése folytán, és sorra szakadnak el. Már csak a főgyökér tartja kordában. Tris újra nekilendül és már majdnem kint van, amikor hirtelen nagy reccsenéssel elszakad az utolsó gyökér is. Nem nézek oda, Tris szemébe fúrom a tekintetem, és próbálok belé erőt önteni, hogy legalább elkaphassam a sörényét és ki tudjam húzni.........

A félvér elf a mágiát és a természet erejét hívja ismét segítségül. Szerencsére egy méretes, öreg fenyőfa állította meg őket, így van elég ereje közbeavatkozni. A gyökerek lefogják egy kis időre a tomboló trollt és ekkor Tristan felugrik a fára, mely meghajlik neki, hogy segítsen. Majdnem sikerül, de visszacsúszik. Ám ez csak pillanatnyi megingás volt, mely nem tudni, nem-e végzetes. Vajon sikerül-e időben feljutni a párkányra vagy végkép befellegzett?
A bestia erejével még az örökzöld növény sem tud dacolni. Szép lassan elszakítja béklyóit és dühében kikapja a félork kezéből azt a facsemetét, ami nem sok kárt okozott benne eddig sem. Bármennyire is erős Skandar, akkor sem egy súlycsoportban vannak. Ez után a támadójuknak a fa felé fordul a dühe és egyetlen csapással, mely közben szívet megrémítő ordítást hallat, egyszerűen ketté töri a törzsét. Az eddig varázslattól meghajló fa most élesen megtörve hanyatlik vissza a földre.
A fehér oroszlán még rajta volt a szörnyű eset alatt. Egy utolsó ugrásba adja bele kétségbeesve az erejét, hogy elérje a szakadék szélét. Az állatok királya túl is teljesítette a próbát és Naját letarolva landol a nő ölében, ledöntve őt a lábáról.
A férfi egy szó nélkül figyelte a történteket.

Ez az ordítás, amit a troll hallat még az idegeimben is visszhangzik. Hallom, hogy reccsen a fenyő törzse, és Tris még rajta áll. Nem veszíthetem el!!! Látom, hogy Tris megfeszíti az izmait és egy utolsó ugrásba adja bele minden erejét. Aztán már csak azt érzem, hogy egy hatalmas test lever a lábamról, és elterül rajtam. Ennek még soha nem örültem ennyire, de most nincs idő az örömködésre, mert le kell zárnom ezt az ügyet.

Oda kiáltok a félvérnek:

- Gyere ide hozzánk, de gyorsan!

Befejezem, amit elkezdtem, és ismét a sziklákat kezdem el görgetni a gödör felé, de most már nem válogatok, mehetnek a legnagyobbak is, hogy betemessék a trollt.

Nem várom meg, hogy mi lesz a vége ennek a szikla lavinának, hanem gyorsan tovább indulok, hogy biztos távolságba érjünk, amikor kiszabadul a troll a sziklák alól. Mert abban biztos vagyok, hogy ez a kis trükk nem öli meg, csak feltartja egy időre.

Hallom, hogy Tris és a félvér is lohol a nyomomban. Amikor úgy érzem, hogy megállhatunk egy kicsit, rögtön Trishez ugrok és megölelgetem. Elmondom neki, hogy mennyire boldog vagyok, hogy épségben itt van velem, és hogy mennyire megvoltam ijedve amikor láttam, hogy beesik a szakadékba.

Amikor már kiörömködtük magunkat, oda fordulok a társamhoz, és a kezemet nyújtom felé, elismerésem jeleként.

- Azt hiszem jó kis páros voltunk. Köszönöm neked a segítséget.

A harcospap dünnyögött az orra alatt, mikor Naja utasítgatni kezdte, de segített neki a köveket legörgetni. És gyorsan eltűntek onnan, mielőtt a troll kikászálódik. Nem tudhatták, de sejtették, hogy nem fogja ezek után üldözni őket, mert az eséstől is szedett már be elég komoly sérüléseket, ám a kőzáportól ez a helyzet csak súlyosbodott. Egy ideig csupán madarak fészkeit fogja fosztogatni és lomhább állatokat elejteni.
A félork komoly gondolatok közepette folytatta az utat.
~Talán őt egyedüliként nem kéne este leütnöm és Yvorl számára feláldozni. Elég jól harcolt és a macskája is rám támadna, ha megtenném.
*Így pár nap múlva az emberek egyik határ menti városába érkeztek, ahol elváltak útjai. Búcsúzásként figyelmezteti a lányt.
-Most külön kell tovább mennünk. De ne térj vissza a hegyekbe! Az orkok egy titkot őriznek, amit idővel el fognak mondani mindenkinek. De most még nem akarják, hogy kiderüljön.
*Jobb lesz Najának, ha kerülő úton az érintetlen vadonon át közelíti meg Zevadart.


/Köszönöm egyelőre a játékot. Hamarosan új helyszínen folytatjuk./

Én is köszönöm, és nagyon várom a folytatást.