Az öreg külön utakon folytatja. Ketten maradtunk a Királynővel. Elfoglaltuk a táborhelyet, de eléggé érdekes hangok jönnek felénk. Trist elküldöm felderítésre, hátha kiderít valamit. 

- Lehet, hogy tovább kell mennünk. Nem érzem biztonságosnak ezt a helyet. De előbb megvárom az oroszlánomat, hogy mit derít ki. 

Csendesen ülünk egymás mellett, valahogy egyikünknek sem akaródzik beszélni. Minden idegszálunkkal a hangokra összpontosítunk. Lehunyom a szemem, hogy minden mást kizárva, csak a hallásomra figyeljek. Megpróbálom kitalálni, hogy merről jönnek a hangok. Olyan, mintha mindenfelől hallanám a zajokat. Hirtelen felnézek az égre. 

- Be a bokrok alá - kiáltom, és már rántom is magammal a Királynőt.

Nem tudom még, hogy mi ez, de fentről jön.......

Mielőtt a bokrokból készült búvóhelyet elkészítem, idős társunk megválik tőlünk. Azt mondja időre van szüksége. Aggódok miatta a rémisztő hangok miatt, de talán erre nem lesz szükség. Több van benne mint ami előre látszik. Örülök, hogy ilyen különleges társak kísérnek utamon. Megmaradt társammal a bokrok közé rejtőzünk. Egymás mellett gubbasztunk. Jó lenne beszélgetni, de mindkettőnket lenyom ez a furcsa hang. A legrosszabb az egészben az, hogy nem értem, és túl idegen. Sokmindent megtapasztaltam már, de nem emlékszem rá, hogy ehhez foghatót tapasztaltam e. A nő elküldte szépséges társát felderíteni. A hangok ahelyett, hogy elhalkulnának egyre csak erősödnek. Nava szól, hogy mennünk kéne és én már készülnék is, de aztán.... fentről érkezik. Megragadja a kezem, de önszántamból ugrok vele a sűrűbb bokrok közé. Aztán nem állok meg. Megragadom kezét és még beljebb húzom. A bokrok kérés nélkül záródtak körülöttünk. Mindketten a sötétben kuksolva, a növények védőburkában várjuk mi ez a valami....

Ahogy lapulunk a bokrok alján, egyszer csak érzem, hogy valamilyen karom kapja el a vállamat, és már emelkedek is fel a levegőbe. Fejemet felfelé fordítva, egy  hárpiát pillantok meg, de már azt is látom, hogy a királynőt szintén elragadja egy ilyen lény. 

Még jó, hogy a kezeim szabadon vannak. Lepillantok a földre, és látom, hogy már késő,  hogy a kardommal a karmos lábakba vágjak, hiszen igen magasan repülünk. Ha most elengedne, akkor biztosan a nyakamat törném. 
Legjobb, ha hagyom, hogy vigyen az ismeretlen felé, egyszer csak lerak valahova. Akkor támadásba lendülhetek. 
A királynőnek üzenek gondolati úton, hogy ő se ficánkoljon túlságosan. Még nem jött el a mi időnk. 
Remélem Tris  a földről követ minket.

Ahogy lapulunk egyszer csak a közelből halljuk a hangokat. A másik pillanatban pedig már szorosan tartó karmok közt lebegünk a levegőben. Ahogy felnézek hárpiát látok, és azt, hogy a társamat is viszi egy. Még jobban szétnézve, ahogy a lehetőségeim engedik többet is látok. Már túl magasan vagyunk. Szóval ez volt az a hang.
Gondolati síkon azonnal férjemmel próbálok kapcsolatba lépni és közlöm vele a helyzetet. Próbálok nem félni, mert átéltem már dolgokat, de mivel rettegek kellett egy biztatás. Mondjuk az se lenne gond, ha nem hallaná, mert akkor lehet azonnal haza parancsolna és ezt nem igazán akarnám.
Próbálkozok azért, aztán mivel más nincs kapaszkodok a biztonság kedvéért és várok. És ők csak visznek, talán előnyünk is származhat ebből, talán közelebb kerülünk célunkhoz. Gondolkoztam. Próbáltam minél pozitívabb gondolatokkal elnyomni félelmemet.

Eléggé sokáig repülünk a hárpiák karmai között. Egyszer csak feltűnik alattunk egy sziklabarlang bejárata. A lények arra veszik az irányt. Az agyam egyre csak dolgozik, keresem a menekülési lehetőséget, de sajnos eddig még nem találtam. Talán majd a barlangban.
De reményeim hamar szétfoszlanak, amikor az engem tartó karom elenged és zuhanok. Egy mély verem alján találom magam, különböző csontok társaságában. 

A földet érés nem volt fájdalommentes. Jól odaütöm magam. Amint egy kicsit tisztul előttem a kép, elborzadva látom, hogy szinte teljesen sima a verem fala. Semmi kiszögellés, kapaszkodó vagy egyenetlenség sincs rajta. Mintha valaki teljesen lecsiszolta volna. 
Ahogy felemelem a fejem, és a magasba nézek, ott meg hegyes cseppkövek meredeznek.

Na, innen hogy jövünk ki?

Menet közben figyelem társamat. Látom ő is próbálkozik, tanácstalan. Hárpiák. Gondoltam, hogy nem lesz könnyű ez a küldetés, de hogy rögtön akadályba ütközünk, hát azt nem gondoltam volna. De talán ez volt benne az izgalmas. Szárba szökkenő lelkesedésemnek a zuhanás vetett véget. Olyat sikerült visítanom, hogy az egész barlang belezengett és néhányan válaszoltak is rá. Az üregből nem látszott semmilyen kivezető út. Még mászni se tudtunk. Talán itt az alkalom, hogy társam, akinek még csak a nevét tudom elmondjon magáról egyet s mást. Csak úgy gyorsan.
Miután megkérdeztem és meggyőződtem róla, hogy mindketten jól vagyunk, próbáltam szét nézni rendesen és hegyeztem a fülem. Amint a pánik alábbhagyott, hallottam is a távoli csobogást. Na ez jó víz van a közelben.
- de jó lenne, ha lenne kéznél egy idomár. Talán rá tudná dumálni ezeket a dögöket, hogy nem vagyunk ehetők és engedjenek minket utunkra.- dünnyögtem hangosan, majd szemügyre vettem Navát. Tényleg úgy tűnt annak ellenére, hogy kicsit fél és megütötte magát, nincs komolyabb baja.
- Van valami ötleted? Te is hallod a vizet jól jöhet, bár nem tudom mire vagy képes. Még nem volt alkalmunk beszélgetni.

A királynő reménykedve hallgatja, hogy valahol a közelben csobog egy patak. Remélem nem akarja elárasztani a vermet. Nem mint ha gondot okozna , de ha elárasztunk mindent, akkor lehet, hogy elvágjuk magunkat a kivezető járattól is. Mert valahogy le is.kell jutnunk innen.
Hirtelen megéreztem Tris jelenlétét.

- Ha szerencsénk van akkor kijutunk innen. Várjunk még a vízzel.

Ahogy várakoztam, egyszer csak fellbukkant Tris imádott pofácskája a verem szélénél.

- Drágám, próbálj meg keresni valami kidőlt fát, vagy gerendát, amin fel tudnánk mászni innen. Siess!

Amíg várakoztunk azon drukkoltam, hogy fogvatartóin közül senki ne.jelenjen meg. Bíztam abban , hogy Tris talál valamit, amin kijutunk innen...

A verembe esés után mindketten igyekeztek kiutat találni,de a sima fal elég nagy akadálynak látszik.
Tris igyekszik valamiféle alkalmas ágat találni,de nem nagyon akad.

Kis idő múlva megragadnak benneteket,és egy nagyobb teremfélébe visznek,ahol legalább megláthatjátok a Fészek egyik lakóját..


-Mit hoztatok,nekem,Kicsikéim?-kérdezte,és amikor meglátott benneteket,egy vigyorral az ajkán szólt hozzátok..

-Na nézd csak!Meghoztátok a vacsorát?-ült le a barlang egyik kiálló sziklájára..
-Elég satnyának nézem őket,de megteszi egynek..-nyalta meg a szája szélét..és kiterítette a szárnyait,és lassan közelít felétek..

-Rég akadtak vacsorára ilyen finom falatok..-állt meg Amerith előtt,és szagolgatni kezdte..

/A mese lezárva!
Köszönöm a játékot!/