Az Első Lord elégedett volt az eredményével, és újabb ötlet villant be az agyában a társa szavai hallatán. Úgy érzete ő is, hogy jól kiegészítik egymást.
-Igen, a vezetők minden képen jó ötletnek tűnik. De nehéz őket az egységük közül kiemelni. De vajon meg kell-e ölni őket? A Rettenet átkához mit szólnál? A kisebb egységek parancsnokai megtébolyodnak és vajon mi a rosszabb számukra? Ha nem kapnak parancsot vagy ha parancsnokuk őrült módjára viselkedik egy időre?
*Ekkor egy tőrt vett elő, lehúzta bal kezéről a páncélkesztyűt és megvágta vele a tenyerét.
-Szala'al'Hadin Do'Udron! Gyere fiam!
*A földre csöppenő vérből egy anyagtalan, átlátszó, vöröses lény kúszott elő. Egy szellem. Szaladin volt, a hadvezér Awyrisben meghalt fiú gyermeke. Sokáig egyik nagy adóssága. Miközben az erdei elfek már vissza felé szorították őket, a már katona pók váratlanul meghalt. És testét nem tudták kimenteni. Sok évtizedet kellett várni ISIS-nek, mire idén tavasszal sikerült visszaszerezni a hamvak egy részét és megadni a nyugodni nem tudó kísértetnek a végső tisztességet. Azóta atyja titkos küldetését teljesíti a lombtündék körül.
-Itt vagyok apám! De a küldetést nem tudtam még végre hajtani. Már majdnem meg volt egy nyom, ám a királynőjük váratlanul eltűnt. Senki se tudja, hova. És egy másikon is elindultam, egy félvér úgy tűnt talán meggyőzhető kémnek, ám azóta csatlakozott egy zöldikével Fáwenhez és nem tudtam bejutni az iskolába.
*A hadvezér rezdületlen arccal hallgatja meg a beszámolót. Mintha nem is a saját vére lett volna egykor, hanem egyszerű katonája.
-Fáwen sosem tenne ilyet! Ismerem. De ne törődj ezzel, remek munkát végeztél! Majd szólok a kémeknek, hogy derítsék ki, hol van a tyúkanyó. Ha nem tudják, akkor biztosan elhagyta az erdejüket.
De most ez a hadjárat a legfontosabb. Menj előre és kémleld ki, hol gyülekeznek a töpörödött töpicsekek! És különös gonddal derítsd fel nekünk a tisztjeiket! Őket akarjuk összezavarni.
*Meglepően nyugodt volt az útjuk a bánya területére, ami nem volt már messze. És elkezdték kiépíteni az állásaikat és a foglyok pedig a mélyre ásást. A figyelő szemüknek köszönhetően több csapatot is kiszúrtak idő előtt és vezetőik néhány ártalmatlan nyíllövés után a fejük felett eszüket veszve adták ki a parancsot, hogy rohamozzanak.
-Az én részemből készítek magamnak egy kardot. Az orkok hegyeiben rajta ütöttünk nem rég egy aranybányán és kifosztottuk. Így azon is gondolkodom, hogy a kémeket küldöm, hogy egy idegen kovácsot fogadjanak fel.
*Több felderítő csapat így végezte vagy bepánikolt az irányításuk és hanyatt-homlok futottak, hátra hagyott megdermesztett társaikat hagyva begyűjteni.
Ám eljött az idő, mikor váratlanul mégis csak száz törpe oda tudott osonni a közelükbe és már nem lehetett őket megbabonázni. Uráldur is kivonta kardját. Hatalmas, két méteres pallosa volt, testén páncél és karján egy kis, lecsapott végű pajzs, egy pelte.
-Előre! -biztatta harcosait a közelharcra és maga is a dolgok sűrűjébe vágódott.

Uráldur megidézett egy szellemet. Ebben még nincs semmi különös, gyakran használjuk ezt a taktikát kémkedésre. De hirtelen megütötte a fülemet egy-két olyan információ, amiről beszélnünk kell a Hadvezérrel.

Most viszont kezdődik máris az őrület. Imádom, mikor az ellenfél táborában fejvesztetten kezdenek el rohangálni le-föl. Már készítem is a fegyvereimet. Egyenlőre csak a kardokat veszem elő. A hátamon lévő lángpallos még felesleges. Azt sokkal komolyabb helyzetekre tartogatom. Elkap a harci kedv és belevetem magam a harcba.

Nem szabad lebecsülni az ellenfelet. Mind kipróbált harcos. A gyengék már megfutamodtak, itt már csak a kemény mag maradt. De azok is igen sokan vannak. De hát nem a könnyű ellenfél legyőzése az élvezetes. Játszadozni támad kedvem. Kiválasztok magamnak egy termetéhez képest igen jó felépítésű, izmos törpét, akinek hatalmas fejsze van a kezében. Ő pont jó lesz testgyakorlásnak. Ahogy haladok felé, jobbra is, balra is szúrok a kardommal. Sorban hullanak körülöttem a törpék. Egy kicsit oldalra nézek, és látom, hogy Uráldur is kiveszi a részét a csatából. Szép, táncos mozgása van, de most nincs idő ebbe gyönyörködni. Oda érek a törpémhez, aki éppen az egyik emberem felé suhint a baltájával. Megakasztom a karját, és rárúgok a térdhajlatára. Hirtelen térdre esik. Nem akarok semmilyen mágiát használni, csak fegyverrel akarom elintézni. Ahogy tápászkodna fel, már suhintom is a karodomat, és nézem, hogyan gurul tovább levágott feje. Ettől már nem tudunk meg semmit.

Megyek tovább, hiszen ellenfelek még bőven vannak......

Uráldur is előre lendül a támadásnál, ám pallosát lefelé tartva fogja két marokra és úgy veti bele magát a küzdelembe. Állandó támadás helyett főleg védekezésre összpontosít és ebben jó segítségére van a teste hosszában leérő vasnak, mellyel elég nagy felületeket tud könnyedén védeni. Elrobogott az ellenfelei mellett és amikor azok már a mögötte lévő katonákkal kezdtek volna törődni, kik zárt alakzatban követve felügyeltek rá, hogy senki ne kerülhessen az Első Lord háta mögé, akkor gyakran a hóna alatt hátra szúrva döfte le néhányukat. Ő volt az ék feje, míg a mögötte jövők feladata az általa ütött rés tágítása volt.
A győzelem hamar bekövetkezett, a két hadvezér és emberei ellen még ezek a legelszántabbak sem állhattak sokáig ellen. A selfek kegyetlenül öldökölték a földjüket védeni próbáló apró népet. Ám este, mikor minden elcsendesedett, Ivoryt furcsa hírrel kereste fel az egyik katonája.
-Dicsőség a Sárkánynak! Uram, tanácstalanok vagyunk. Miben állapodott meg az első hadvezérrel? Az emberei nem elég fegyelmezettek és már nem tudom hanyadik alkalommal nem jelenik meg közülük valaki az őrszolgálaton.
Ha nincs meg a lehetőségük kellő embert küldeni, akkor elmondom az embereimnek és csinálunk valamit. De senki nem szeret egyedül őrt állni, ha oda ketten vannak beosztva. Így még akkor sem hagyhatják el a helyüket elvileg, ha valami fontosat látnak.
*Az embered arca elég sajnálkozó. Látszik rajta a nyúzottság, ami számos értelmetlen vita eredménye.

A csata hamar véget ért. Még harcoltam volna, de hát ez van. Miután a foglyokat elvezették, mi is megpihenünk az Első Lorddal. Halkan beszélgetünk, amikor az egyik katonám jön felénk. Illendően köszönt minket, és felvont szemöldökömet látva, már magyarázkodik is.

Panaszát meghallgatva, igazgat adok neki, de ez nem lányiskola, hogy ilyen dolgok miatt panasszal éljen. Uráldulra nézek, de nem szólók semmit. Tapasztalt vezető, majd Ő helyre rakja a saját katonáit. Nem hiszem, hogy eltűri az engedetlenséget. Az enyémek tudják, hogy bármilyen vitéz harcosok, az életükkel fizetnek, ha nem teljesítik a parancsaimat. Ez nálam elvi kérdés.

- Indulj vissza a többiekhez - mondom neki határozottan, de nem durván. Amíg más utasítást nem adok, addig két óránként válthatjátok a két fős őrséget. Dupla adag étel és ital jár az őrséget állóknak. Küld ide hozzám Vernont. Most elmehetsz.

Nem tudom, hogy a Lord mit tervez, de amíg nincs rend az emberei között, addig az enyémeknek kell adnia az őrséget. Tudják a katonáim, hogy ezt minden esetben díjazom.
Vernon lép elém:

- Vernon, a katonák fáradtak. Kapjanak mindenből dupla adagot. Öt párt állíts össze. A tábor köré védő burkot vonok, de azért nagyon figyeljetek. Te vagy a felelős azért, hogy minden az akaratom szerint történjen.

Miután kiadtam az utasításokat, elsétálok Uráldur emberei felé. Kíváncsi vagyok, hogy mit tesz a Lord az embereivel. Csendesen lépkedek és figyelek.....

Ivory az embereivel gyorsan megszervezi a védelem hiányosságait és elindul szétnézni társa háza táján. A gyakran határőr egyenruhában, máskor a pók címeres egyenruhában lévő katonák között feszült várakozás volt érezhető. Többen még most is a vívást gyakorolták egymással vagy nyilaikkal célba lövő versenyt rendeztek. A tisztek néha rájuk szóltak, bár főleg csak akkor, ha elkezdtek mágiát bevetni vagy fizikai erejüket tették próbára.
Az itteni seregen valami furcsa várakozás lett úrrá. Bár néhány felettes igyekezett úgy tenni, mintha fontos lenne bárkinek, hogy figyeljék a környezetüket az esetleges támadások miatt, már ekkor megerősödhetett Dracoban az érzés, hogy egy új parancsra várnak.
Hamarosan egy hosszú kabátba és usamkába öltözött katona szaladt be az épülő bánya terüeltére valahonnan messziről és nagy hangon kiabált.
-A Tűfoknál! Elkapták őket tíz mérföldnyire. Fegyverbe! A csapat elakadt.
*Uráldur előbukkant egy hevenyészve felállított sátorból térképpel a kezében és mivel a futó épp az ellenkező irányból érkezett, pont a másik hadvezérnek háttal állt. A hangok hallatán többször lenézett a papírra, majd vissza a futárra.
-Az én embereim azonnal jöjjenek! Át kell törnünk ott! A többiek védjék a bázist!
*Ezzel megindult rohanva az egyik élő ló felé. Ám a páncélja miatt jóval lassabb volt, mint a legtöbben, így Fáwen bizalmasa könnyen utolérheti.
A tervben semmi Tűfok nem szerepelt, úgy volt, hogy ha elfoglalják a Sötét Vastelepet, akkor addig tartják, ameddig csak bírják. És remélhetőleg elég idejük lesz, hogy a védelmi rendszert kiépítsék.

A Vezér táborában mindenfelé érződött a várakozás. Ahogy sétáltam közöttük, elnéztem ahogy gyakorolnak. Eléggé öntörvényűnek látszottak a katonák. A tiszteknek időnként helyre kellett rakni őket. De amikor egy futár érkezett, hogy baj van a Tűfoknál, azonnal mindenki tudta a helyét. A hír hallatán otthagytam az ő táborukat, és azonnal a katonáimhoz siettem.

- A tisztek azonnal jöjjenek hozzám - kiáltottam oda rohanás közben. Egy pillanat múlva már mindannyian ott voltak a sátramban.

- Három csoportra osztjátok a katonákat. Az első csoport azonnal Uráldurral és velem jön a Tűfokhoz. A második csoport az ellenkező irányba indul portyára, nehogy hátba támadjanak minket. A harmadik pedig itt marad és vigyáz a táborra. Indulás.

Mindenki indult a dolgára. Hamar utolérjük a Vezért és csapatát. Így csatlakozhatunk hozzájuk. Ez a harc Uráldur vezetésével zajlik le. Én a háttérből segítem majd.

Ivory gyorsan összeszedi az embereit és a hátát is és a bányát is biztosító elrendezésben indul Uráldur után. Épp egy kiszögellés mögül nézett előre, mikor beérte. Emberei egy része nyilaztak lefelé. Néhány tucat katonája beszorult egy barlangba és egyre nehezebben tartották magukat, ahogy törpe hajítóbaltás katonák körbe vették őket. A hátukra kétkezes, súlyos csatabárd volt csatolva, ám különleges fegyverük a messzebbről is bevethető dobóbalták voltak. Nyílt hadszíntéren alatta maradtak volna a messzebbre hordó nyilaktól, ám a raydaniak tökéletesen ismerték saját területüket és sikerült megbújniuk a kövek mögött, miközben az Első Lord emberei elhaladtak erre felé.
ISIS férje aggódó arccal fordult oda társához.
-Oldalt körbe akarnám keríteni őket és pár tucat emberemet itt hagynám támadni egy külső gyűrűvel őket. Minél gyorsabban tovább kéne mennünk, mert el akarom vágni őket az egyik varázstárgytól. Csak elterelésnek hagynék itt felszabadító erőket, hogy megtévesszük az ellenséget.
De gond a növényzet. -mutat a környező száraz bokrokra- Valahol van egy erdei elf, aki segít nekik. Ha nem tudjuk megölni, akkor minden mozdulatunkról tudni fog és elárulja a törpéknek.
*A tüskés bozótok rendíthetetlenül próbáltak tovább növekedni és megfogni a selfeket. Bár télen vegetálnak és így a természet mágia nehezebben érvényesül, ám a próbálkozás balszerencsésen viszályára fordult és árulkodó jelei voltak annak, hogy legalább egy awyrisi van a közelben valahol. És ő ellenük segít.
A terv jól mutatja, hogy a hadvezér mennyire könnyen áldozza fel akár a legközelebbi és leghűségesebb embereit is a nagyobb célok eléréséhez. Vajon most már az igazi tervet mondta?

Mikor beérjük Uráldurt és csapatát, látom, hogy az egyik kisebb csapat beszorult egy barlangba. Oda vágtatok a Vezérhez, aki tájékoztat az eseményekről. Nem értem, hogy miért nem használ tűzet.

- Hát égesd fel a növényzetet. Nem értem mi a probléma ezzel. Viszont én a helyedben élve fognám el az erdeit. Nem hiszem, hogy annyira ostoba lenne, hogy egymaga akarna szembeszállni velünk. Ez amúgy is a törpék területe, mit keres itt egy erdei? Biztos, hogy valami van a háttérben, amit jó lenne megtudni. Talán csapda az egész.

Visszamegyek a katonáimhoz, és utasítom őket, hogy kerüljék meg a barlangot, és a sziklák tetejéről támadják a törpéket.

- Használjatok csoportos mágiát, elegen vagytok hozzá. Én megpróbálom megtalálni az erdeit. Úgy helyezkedjetek, hogy mindig lássátok egymás csapatait. Nem hagyhatjátok szabadon a hátatokat. Uráldur majd eligazítja az embereit. Ti csak tőlem fogadhattok el parancsot. Ha ti botlotok bele az erdeibe, élve hozzátok elém. A többieket megölhetitek.

Mielőtt még elbocsátanám őket, magamhoz intem a csapatok vezetőit.

- Nem üzenek, és nem küldök magam helyett senkit. Bárki is próbálkozna ezzel, öljétek meg. Minden megengedett. Úgy érzem, nem minden úgy van, ahogy a Vezér elmondta nekünk. Legyünk óvatosak. Az erdeivel én akarok elsőként beszélni. Most mehettek. Járjatok szerencsével. A sárkánydémon legyen veletek.

A mágus hadvezér ismét a tűzhöz nyúlna, ám Uráldur elfancsalodik.
-A felszálló fekete füst már messziről jelezné mindenkinek, hogy merre megyünk a zöldike helyett. Úgy akarok eléjük vágni az ereklyéhez, hogy nem veszik észre. És leköti őket az itt maradt erőnk.
*Úgy tűnik, nem tágít a pók-ház feje az ötletétől, hogy rejtve maradjon a terve. De vajon mire ez a nagy titkolózás? Ha a törpök ismerik a helyét a nagy erejű varázstárgynak, akkor nem logikusabb az, hogy maguk is minél gyorsabban el akarják érni és biztonságba menekíteni? Vagy ha nem ismerik, akkor nem is láthatják át eme mozdulat valódi célját.
Miközben Ivory és csapata felkészül a bekerítésre és halálos átkokkal alaposan megritkítják a maroknyi csapatot bekerítő bátor törpe harcosokat, addig társa egy időre visszavonul az eseményke szemlélésétől és csak kis idő múlva tér vissza, mielőtt pont elindultak volna a körbefogáshoz.
-Mond csak barátom! Az a neveletlen ékszerész miért olyan fontos Fáwennek? Tán nem neki is az erdei elf vendégekhez van köze? Én is felfedtem a lapjaimat, ideje mind a kettőnknek teríteni, amit tud. És abból meglátjuk, mi hasznosítható.

Nem tetszenek Uráldur kérdései. Hogy jutott most eszébe a törpe, akit Fawen kéretett? Miért érdeklődik a vendégek után. Úgy döntök, hogy csak töredékeket fedek fel a lapjaimból.

- Nézd Uráldur, én tisztellek téged, de nem tartozom neked beszámolóval sem az én ügyeimet, sem Fawen dolgait illetően. Nem igazán értelek, miért kell ezzel foglalkoznunk most. Egyébként csak, hogy tudd az egyik lány már nincs Fawennél. Ő már az én otthonomban van, a védelmem alatt. A másikról nem tudok. De nem is érdekel. Az, hogy a törpével mit tervez? Azt hiszem nem kell, hogy megindokolja a döntéseit. Én biztosan nem kérdezek rá nála. Szerintem jobb lenne az itteni dolgokkal foglalkozni. Vagy esetleg ez az egész összefügg az ottani dolgokkal?


- Azt hiszem jobb lenne, ha beavatnál a tényleges terveidbe. Nem szoktam meg, hogy az orromnál fogva akarjanak vezetni. Ha kell a segítségem, akkor terítsd ki a lapjaid.


Nem ellenségesen, inkább várakozóan nézek a Hadvezérre. Kíváncsi vagyok hogyan reagál a szavaimra. Mindenesetre azért az elmémet levédem, egy esetleges támadás elől. Biztos ami biztos alapon.

Uráldur gyanakvása nőtt, hogy az eddigi hatékony együttműködés most a törpe említésére megtorpanni látszik.
~Vajon mi olyan fontos a törpében? Sosem láttam még, hogy bármelyik sötét elf ennyire védett volna egy ellenséget.
*Ám koránt sem akart támadást indítani sem mágikusan sem másként. Most ketten vannak itt hadvezérek és egy halom ellenség bujkál körülöttük. Ostobaság lenne egymáson köszörülni fegyvereiket, hiszen azzal csak kölcsönösen biztosítanák a másik elbukását az ellenük összefogó népeknek.
-Találnunk kell minden képen valakit, akinek fájdalma és ordítozása előcsalogatja a zöldikét. Nagy hasznunk lenne belőle, ha most kivételesen itt lenne az egyik vendég, hiszen a fajtársa szenvedése biztosan megadásra késztetné azt, aki segíti ellenünk a törpéket.
*Elgondolkodott, hogy vajon mi mással lehetne a kapitulációt kikényszeríteni. És hamarosan egy újabb módosítást eszközölt a tervében.
-Hozzatok elő akkor egy másik apróságot!
*Ezzel ha az egyik rabszolgát elé vezetik, akkor egyik lábánál felköti egy kiálló szilaperemre és kétméteres pallosát keresztbe alá fekteti.
-Nos, pajtás! Szereted-e a játékot? Olyan szórakozást eszeltem ki nekünk, hogy téged hintáztatunk... -ezzel jócskán meglendíti a szerencsétlent- és te minél elkeseredettebben kiabálsz, annál lassabban engednek le a társaim a kötélen. Ez úgy lenne a legtökéletesebb, ha a penge ingázna a nyakad felett és egyre lentebb ereszkedne minden mozdulattal. De hidd el, hogy így is nagyon fogom élvezni, csak neked lesz rosszabb a kilátás!
*Gonosz terv az, amit be akart vetni. De egy éjtündétől nem is várnak mást. Így biztosan nem okoz csalódást. Talán ha a raydani kiabálását meghallják társai vagy az erdei elf adja fel, akkor demoralizálhatják a sorokat és leküzdhetik az akadályt. Eközben Ivory csapatai rendíthetetlenül haladnak előre.

Fogyatkozik az ellenség. A katonáim jó munkát végeztek. A maradékot megpróbáljuk élve elfogni. Egyrészt információt szerezhetünk tőlük, másrészt jók lesznek a bányába dolgozni. Mindig akad egy-egy akinek hamar megered a nyelve, főként ha egy kicsit nógatom is. Megvannak a magam eszközei arra, hogy hamar szóra bírjam őket. Szeretem látni a riadt kis tekintetüket, amit ide-oda pillantgatnak, még mindig segítséget remélve, de aztán rájönnek, hogy nem jön senki segíteni. Akkor feladják, és beszélnek.

Ahogy elnézem a katonák is élvezik a harcot. Nem fogom vissza őket, hagy tomboljanak. Rájuk fér, hogy kieresszék a gőzt.

Ahogy közeledem Uráldur felé, látom, hogy egy törpe lóg fejjel lefelé a lerakott penge felett. Egykedvűen szemlélem a vallatást. Semmi kivetni valót nem találok benne. Nem is szentelek további figyelmet neki. A Vezér úgy is kiszedi belőle amit akar, bár lehet, hogy akkor már egy-két testrész hiányzik a törpéről.
Úgy döntök, hogy inkább a környezetünket kezdem szemlélni. Hátha találok olyan célpontot, akit megdolgozhatok annak érdekében, hogy minél előbb megtudjuk, hol van az erdei. Bár most is tartom magam ahhoz a kijelentésemhez, hogy kizárt dolognak tartom, hogy egymaga lenne itt a fajtájából.
Hirtelen neszt hallok oldalról. Nem is a hang, hanem inkább csak egy érzés. Abban a pillanatban a fájdalom átkát küldöm abba az irányba. Iszonyatos ordítás hangzik fel, egészen közelről. Lovammal abba az irányba léptetek, amerről a kiáltozás hallatszik. Kardom már a kezemben, és azzal hajtom félre a bokrot.

- Nocsak, nocsak. Talán te is megfelelsz a célnak.

Intek az embereimnek, hogy hozzák utánam a törpe asszonyt. Nem meglepő, hogy a harcosok között asszonyok is vannak. De, ha szerencsénk van, talán valamelyik vezérük asszonya. Ha így lenne, biztosan megeredne a nyelvük.

- Hozzátok az Első Lord elé.

Előre vágtatok. A lógatott törpére nézek, aztán a Vezérre:

- Uráldur, egy kis meglepetés.

Ekkor érkeznek meg a katonáim az asszonnyal.

- Dobjátok a földre.

De nem Uráldur tekintetét nézem, hanem a másik törpére szegezem a szemem. Látom, hogy kikerekedik a szeme, még a saját nyomoráról is megfeledkezik. Döbbenet és félelem terül szét az arcán. Azt hiszem jól döntöttem, hogy nem öltem meg az asszonyt. Még hasznos lesz nekünk.

Az Első Lord igyekszik megtudni, hogy hol lehet a rejtőzködő lombtünde. Ám társa egy váratlan meglepetéssel érkezik. Egy törpe asszony és a ruházatából előkelőnek tűnik, így valószínűleg meg fogja dobogtatni a harcosok szívét. Valóban tökéletes lehetőség, hogy nyomást gyakoroljanak a küzdőkre.
-Folytasd, amíg eredményt nem érünk el! -adta oda előbbi kínzás alanyát egyik emberének és a nő hajába markolt -Meglátjuk, hogy a te kétségbeesett helyzeted mennyire fogja megrendíteni a zöldikét.
*Ezzel kicsit más stratégiát alkalmazott. Elindult vele a front felé. Ám eközben ott is változások történtek. Már csak egy maroknyi kis csapat tartotta magát a selfek ostroma alatt, az ostromlott barlang is majdnem felszabadult, mikor újra fordulás állt be és megjelent a raydaniak főserege. Mindenhonnan apró harcosok özönlötték el a vidéket és egy kisebb -de még így is több ezer fős csapat- megkezdte a gyaloglást, hogy elvágja a két hadvezért a bányában kiépített állásaiktól.
-Erdei törpe! Ha hallod, akkor gyere elő! Fejezzétek be a harcot és add meg magad, különben megölöm ezt a némbert!
*A pók ház feje kiáltott egy magas szirtre állva, ahol még nem érhették el a dobófegyverek hatótávolsága. Látszott, hogy az ekkor még csak előmerészkedők első hullámai döbbenetén, hogy a helyiek felismerik a foglyot. A harc alább hagyott és hamarosan egy hegyesfülű botorkál elő.
-Enged el és én cserébe a foglyod leszek! Itt vagyon, engem akartál!
*Uráldur habozott. Végül is ezt akarta... De érezhető volt, hogy ha cserére kerül sor, akkor egy tényleg fontos valakit engednek ki a kezeik közül.

/Bocsi a késésért!/

Valami ilyesmire gondoltam én is. Intettem az embereimnek, hogy fogják el az erdeit. De közben jeleztem Uráldurnak, hogy még ne engedje el a törpe asszonyt.
Oda álltam mellé a szirtre és elkiáltottam magam.

- Az asszony addig itt marad, amíg nem vonultok vissza. Álljanak elő a vezérek és intézkedjenek, hogy a harcosaik végrehajtják a parancsunkat. Egyedül ennek az asszonynak a férje maradhat itt. Igyekezzetek, mert fogytán a türelmem, és a fulladás nem túl szép halál.

Mereven nézem a harcosokat, próbálom kiszúrni köztük a vezetőket. Nem volt túl nehéz, hiszen körülveszik őket a harcosaik. Látom, hogy vívódnak, de aztán győz a ráhatásunk. Elkezdik a visszavonulást. Intek a katonáinknak, hogy biztosítsák, hogy nem marad itt egy-két kisebb csoport megbújva.

Nem tudom, hogy az Első Lordnak mi a terve az erdeivel, de ott akarok lenni, amikor kikérdezi.

Uráldur aggódva figyelte az elvonuló sereget. Bár most épp nem lesznek egy kis ideig veszélyesek rájuk, ám már most többen jöttek a felszínre, és ennél csak több várható. Bérmennyire is jól képzettek az embereik, nem halhatatlanok és az ő erejük is egyszer véget ér.
-Előre kell nyomulnunk minden képen! Szükségünk lesz arra a varázstárgyra.
*Arcain aggódás tükröződött. Az erdei amikor odaért, felemelt fejjel, büszkén lépdelt a két hadvezér előtt.
-Már nem tehettek semmit. Nem csak a törpöket vezettem rá, hogy hol vagytok. Értesítettem az otthoniakat, akik hatalmas sereggel indultak el és az emberek királyságban járó vándoraink is átadták az üzenetet.
*Uráldur nem tudott mindent a lombtündékről, de azt azért igen, hogy telepatikus úton akár nagy távolságban is tudnak egymással kommunikálni. És bizony emiatt is válhatott ennyire veszélyessé többek között egyetlen erre járó vándoruk. A szövetség, melyet ellenük hoztak létre, bizony teljesne hihető, hogy kiállnak egymás mellett, ha nyílt támadás hírét hallják. Ám remélhetőleg csak ez az egy erre tévedt zöldike van és legalább egy időre megszabadultak attól a tehertől, hogy a növények árulkodnak nekik arról, merre járnak és mit csinálnak.
-Most jön a kedvenced. -mosolyodott el Ivoryra- Égessük fel a növényzetet minél nagyobb környéken. És utána majd meglátjuk, mihez kezdenek, ha ide érnek!
*Megszervezték, hogy több kisebb egység gyújtogasson, miközben ők tovább tudnak menni. És hamarosan rájöhettek, hogy nem csak őket lepték el a raydaniak. Ahogy közeledtek egy völgy felé, egyszer csak össze-vissza széthagyott hatalmas kövek sokasága és alattuk nem egyszer a helyiek holtteste. Ám kardok nyomai is látszódtak néhányon. És néhány éjtünde hullája is hevert.
-Úgy tűnik, hogy az óriások is összecsaptak velük. Ahová tartunk, remélhetőleg már zavartalan lesz az utunk. Remélem Al-Nuszra elérte a helyet, ahonnan ki kell ásnunk azt az átkozott utolsó ereklyét. Nem szeretnék pont az utolsó küldetésen kudarcot vallani.

Miután több helyen is felégettük a növényzetet, eszembe jutott valami.

- Uráldur, mi lenne, ha egy kicsit összezavarnánk az erdeit. Ráküldhetnék kényszerképzetet, és így azt üzenhetné a többi zöldnek, hogy itt minden rendben van, elvonultunk, nem kell hogy ide jöjjenek. Elküldenénk a seregüket, ellenkező irányba. Így időt nyernénk. És lehet, hogy esetleg még információt is szerezhetnénk tőle. 

Az óriások támadásától szerintem nem kell tartanunk, bár eléggé ingatag népség. Ki tudja, hogy éppen milyen hangulatban vannak. 

Közben csatlakoztak hozzánk az oldalszárnyra küldött katonáink. Nem tudom, hogy hol rendezik soraikat a törpék, de igyekeznünk kell. De a törpe asszony még mindig nálunk volt. És esetleg ennek még hasznát vesszük. 

- Mit szólnál,  ha kicsit megdolgoznám a törpe asszonyt? Nem láttam, hogy jelentkezne bárki is a férjének mondja magát. Lehet, hogy a királyi családból kaptunk el valakit?


Most viszont munkához látok........

-Remek ötlet, néhány ember gondoskodjon arról, hogy ne fusson bele véletlenül a visszavonuló raydaniakba! De nagyon hasznos lenne, ha nem jönnének más népekből seregek. De az asszony kihallgatását ott is el tudjuk végezni, ahová megyünk.
*Szája mosolyra görbült, hiszen leányának hála már tud pár dolgot. Ám még őrá is meglepetések várnak! Ám erőltetett menetben érik el a fogollyal azt a völgyet, ahol nem rég Aglarnis volt a vendég az óriások legszentebb ünnepén, ahol egymással mérik össze minden évben az erejüket. Az egy hónapja történt küzdelemnek mára csak kevés nyoma maradt. Elrendezték a nagy emberek a környéket, ahogy az kell. Csak a küzdőtér nyomai volt kitaposva, annak mindig úgy kell kinéznie.
-Gyertek, barátok! Nagyon jól dolgoztatok vala ti is. Sok törpöt ehetünk meg ebédre.
*Az óriások királya ölelésre kitárt karokkal üdvözli a két hadvezér és csapataikat, és eléjük is siet. Látni az önfeledt boldogságot az arcán, ahogy a közelgő lakomáról beszél. A két nép mondhatni gyűlöli egymást és ez a legvéresebb szokásokban nyilvánul meg főleg ennél a fajnál. Évszázadok óta elkeseredetten küzdenek, hogy a törpéket elűzzék a területről, akik után nem tudnak lemenni a túl apró járatokba és így gyakran tudnak elbújni előlük. És a civilizált nép jól képzett járőr csapatokkal válaszol a fenyegetésre, melyek feljönnek és ha tehetik, megölik a más fajokkal kimondottan békés faj tagjait. Így a vér vért szül.
-Üdvözöllek, nagy király! A nevem Uráldur Do'Udron és ő itt a társam Ivory von Dracon. Mi vezetjük ezt a hegyesfülű csapatot. Örülök a meghívásnak és remélem alkalmunk lesz megbeszélni, hogy kiáshassunk valamit így, jó csata után, a küzdőtér alól, ami régen a miénk volt, de már nagyon hosszú ideje ide került egy véletlen folytán.
-A körhöz nem nyúlunk! -csattant fel a kőóriás- Rock vagyok az óriások királya, és a Selyhaj-völgy a miénk. Nagy öröm számunkra, hogy kicsaltátok az aprónépet a lyukaikból, és örök barátokká fogadtunk titeket, ahogy az összes fajtátokat is. De ez a legszentebb völgyünk, bármi mást kérhettek tőlünk.

Mint kiderült az óriásokhoz tartunk. Lehet, hogy Uráldur megegyezett velük? Majd kiderül, ha oda érünk. Meglátjuk milyen fogadtatásban részesítenek minket.

A törpe asszonyt mindenesetre magunkkal visszük. Soha nem lehet tudni. Ahogy megérkeztünk az óriásokhoz, igen szíves volt a fogadtatás. Miután Uráldur köszöntötte a királyukat, én is meghajoltam felé. Viszont problémák lesznek a hellyel. Nem akarja a királyuk, hogy megbolygassuk. 

Hirtelen támadt egy ötletem, meghajolok a királyuk felé és így szólok:

- Megengeded, hogy váltsak egy pár szót a társammal?

Miután félrevonultunk Uráldurral, elővezetem az ötletemet:

- Mi lenne, ha elhitetnénk velük, hogy törpék már alulról elkezdték a völgy feltárását, és mi ezt akarjuk megakadályozni, de ahhoz az kell, hogy engedélyezze, hogy feltúrjuk a területet?

Remélem így szabad kezet ad nekünk. Tudja, hogy csak elvisszük amire szükségünk van és utána elmegyünk. 

Kíváncsian várom, hogy hogyan reagál ötletemre Uráldur.

A terv még sem volt olyan sima, mint ahogy az eddig tűnt, de szerencsére Uráldur nem is szokott gond nélküli megvalósítással számolni. Ám Ivory ötlete felettébb jó volt. És ha beválik, már szinte csak gyalogolni kell a hajókhoz a varázstárggyal.
-Benne vagyok! De valamit tudnod kell. Ők másnak gondolnak minket, mint amik vagyunk. A lányom, Aglarnis nem régen járt itt és legnagyobb meglepetésére vette észre, hogy ezek a fajankók összekevernek minket a lombtündékkel. Épp ezért építettem erre a tervet. És ezért is nem erőltettem, hogy a zöldike foglyunkat is ide hurcoljuk.
Remélem a trükköd bevált, mert ha megjelennek az erdeiek serege, elég hosszú lesz a magyarázkodás! Néhány állat nem lát színeket állítólag. -nézett gyanakodva a kőarcúra- De az is lehet, hogy pusztán senki nem beszélt nekik rólunk.
A drága testvéreink kötöttek velünk még nem is tudjuk azóta sem, hogy milyen megállapodást, titokban a szövetséges törpéik háta mögött. Jobb lesz óvatosan eljárnunk, mert a legtöbb dologról csak sejtéseink vannak! És csupán jól jött a tévedésük, hogy simábbá tegyék az utunkat idefelé.
Visszafelé meg akár az összeset le tudjuk vágni.
*Fontosnak tartotta elárulni eme titkait, hiszen a megbeszélésen még ő maga sem tudta, hogy mi várhat rájuk. Gyakran hangoztatja, hogy egy jó hadvezér az ellenség csapatai közötti hírközlés lassúságát vagy régi sérelmekből eredő sértettséget épp úgy kihasználja terveiben, mint a folyók és hegyek adta lehetőséget. Ivorynak feltétel nélkül kellett bíznia benne, mikor elindultak ide vasbányát foglalni, és most oly közel a célhoz mind a ketten tudták, hogy már csak annak az ismeretlen tárgynak a kiásása és a partra juttatása lesz az egyetlen feladatuk.
Ám a kőóriás úgy tűnik, már a lehetőség puszta felvetését is ismét személyes sértésnek vette és ahogy győzködték, hol az egyikükhöz, hol a másikukhoz közeledett. Uráldur és Ivory pedig igyekeztek kisegíteni egymást és a szót átvéve terelni az ellenkező irányba vendéglátójuk haragját és figyelmét és úgy tűnt, lehetetlen a csökönyös alaknál bármit elérni. Csak a föld felszínét látja és azt a mérhetetlen tiszteletet, mely a király kiválasztását övezi. Minden évben a küzdelemben legerősebb lép az élre, és úgy tűnik, számukra a kör bármilyen megbontása ennek a folyamatnak a spiritualitásának megzavarását jelentené.
Végül egy másik trükkhöz folyamodtak. Nem szerette csupán a fájdalom átkát használni Uráldur a kihallgatásokon, de most sürgette őket az idő. És a siker már karnyújtásnyira volt. Kiszedték az egyik fogolyból, hogy a nő nem valakinek az asszonya. Ő Triin, a király három tanácsosának egyike. Így már érthető volt, miért olvadt el a kézre kerítésétől a harci kedvük. És a tiszteletet iránta és a törpök szögegyenes természetét kihasználva egy új csapdát eszeltek ki.
-Mi lenne, ha elengednénk az egyik foglyot azzal, hogy holnap átadjuk a tanácsosasszonyukat a szövetségeseinknek megenni? Ha csak nem állnak ki velünk egy nyílt csatára.
*Elmosolyodott, hiszen ilyet a legritkább esetben kérnek. És nem lebecsülendő az ellenség ereje. De jelenleg össze tudják ugrasztani a két ősellenséget és amíg az óriásokat a frontra küldik a katonáikkal harcolni, addig néhányan kiássák a zsákmányt és kellő pillanatban, mikor már mind a ketten alaposan meggyengültek, majd ellenük fordulnak. És akár hogy is... bár pont az útjukban lesz mind a két sereg... Valahogy átjutnak rajtuk! Csak ne szóljanak bele addig, míg itt kubikolnak!
-Meg kell várni, míg mind a két oldalt kifárad, csak két hadosztályunk megmaradt embere van az irányításunk alatt. Nem lenne jó a világgal harcolni!

Örülök, hogy Uráldur beavatott a részletekbe, hiszen csak így lehetünk hatékonyak. Miután a Vezér megemlíti a nyílt csata ötletét, kicsit tovább gondolom a dolgot, és támad egy ötletem.

- Mi lenne, ha elővezetnénk az asszonyt, és azt mondanánk ennek a nagy mamlasznak, hogy ezt is már a föld alól vettük ki, a többi még ott dolgozik. Ha megeszi az sem baj. Egyébként szerintem fogalmuk sincs arról, hogy egészen mások vagyunk mint az erdeiek. Csak a hegyes fület látják és kész. Még az a szerencse, hogy ilyen buták. 
Egyébként, ha gondolod nagyon gyorsan tudok segítséget kérni. Csak szólj, és intézkedek.



Az óriásnak az érzéseit kell kihasználnunk, és ha az a harag, akkor azt. Csak nehogy felénk forduljon, mert nem nagyon van időnk még erre is.


- Vezér, egyébként mi a terved az ereklyével, ha már megszereztük?

Uráldur szíve szerint már akkor elrendelte volna az óriások kiirtását, mikor elérték a területeiket. Csak azért nem ez lett a terve, mert nem szeretett volna két tűz közé kerülni. Ám a tárgyalásokat sosem bírta. Úgy vélte, hogy ritka az olyan alkalom, amikor két teljesen egyenlő fél beszélget. Gyakorlatilag mindig valaki fölényben van. És ilyenkor mi az értelme a megbeszélésnek? Egészen más az, amikor közös célokat találunk, és ez természetes módon formálhat szövetséget. De két faj között -legalább is ha az egyik az a self-, szerinte ilyen sosem létezhet. Ők mindig fölényben lesznek és ha meg is szegik az adott szavukat, a másik fél csak aközött dönthet, hogy szembe száll önérzetére hivatkozva -melyet a megállapodásban korábban szögre akasztott- vagy tovább tűri az egyoldalú változásokat.
Ám most Ivory szavai igazi éjtündéhez méltó. A hiszékenyeket kihasználni és talán így több emberük megmarad. Azok jól jönnek a saját népükkel vívott háborúban is, hiszen mára teljesen kicsúszott a kezükből a központi vezetés, hadvezérek meghatározhatatlan laza vezetésébe fulladt röpke egy esztendő alatt az addig legfejlettebb kultúrának gondolt királyság. És Dementor király felépülés még mindig nem sejthető, hogy lesz-e egyáltalán valamikor.
-Próbáljuk meg! Legfeljebb megint nem sikerül.
*Oda mentek az óriások királyához és előadták a történetet.
-...és ha nem akadályozzuk meg, akkor tovább ásnak a földetek alatt és ha elérik az eltemetett csontokat, akkor még beomolhat az egész kör.
-A körnek érintetlenül kell maradnia! Nem nyúlhat senki hozzájuk! Egyáltalán miféle csontok vannak ott?
-Egyik ősünk, a királyi házunk első szülötte. Ööö... szóval nálunk ő, Nagy Agamennon olyan fölényesen győzött állítólag a mérkőzéseken, hogy kiérdemelte tiszteletünket és azóta az ő utódai trónolnak. Szóval a lényeg, hogy nekünk ezek a csontok nagyon fontosak. Nem nyúlhatnak hozzájuk.
-Hát nem is! -vágta közbe a kőóriás dühösen.
-Szóval azt mondják a mérnökeim, hogy meg tudják oldani, hogy oldalról fúrunk és... és a kőr így érintetlen marad. Mert oldalról kiszedjük a csontokat, amik valahova ide lettek eltemetve. Elvileg pont a kőrötök alatt. És utána kiszedjük, ezért nem lesz okuk tovább ásni.
-És hogy szedtétek ki eztet, ha azt mondjátok, hogy a kőr alatt fúrt? -intett a bekötött szájú törpe asszonyra- Hiszen ahhoz meg kellett volna bolygatni a szent helyet.
-Nem. Pont ezt magyarázom. Mi tudunk oldalról fúrni és már egy másik, távolabbi fúrással behatoltunk az ez alatti járatukba.
-Szóval ez mégis itt fúrt és be akarta omlasztani a... -annyira dühös lett a király, hogy felkapta a foglyot és egyetlen falással bekapta. Még sikoltani sem tudott a nő, olyan hirtelen történt. És persze mert be volt kötve a szája, nehogy kotyogjon.
*Ez után áldását adta a király a dologra és a zevadariak el is kezdhették a munkálatokat. Al-Nuszra, a legendás ereklyetolvaj, Uráldur kedvenc centúriója előhozott egy négy méteres páncélállványt. Ám ezúttal nem védő eszközöket készültek rakni, nem is lett volna ilyen nagy vértjük. Hanem a kibányászott démon csontjait.
Ám miközben ők sürgősen dolgoztak, addig követek érkeztek a raydaniakhoz, akik tárgyalni akartak a tanácsosuk szabadon engedéséről.
Az Első Lord még váratott azzal, hogy bejelentse társának, hogy milyen nagyra törő tervei vannak

Magamban mosolygok, hogy ebben a hatalmas testben, milyen parányi értelem van. Simán beveszi a szövegünket. Ebben bíztam. Az igaz, hogy arra nem számítottam, hogy megeszi a törpe asszonyt, de hát ilyen az élet. Így viszont, még jól is jöhet ez nekünk.

Mikor megérkeznek hozzánk a követek, szememet Uráldulra villantom.  Gyászos képet öltök magamra, és a vezetőjükhöz szólók.

- Sajnos nem tudtuk megakadályozni a tragédiát. Valamiért nagyon haragszik rátok az óriások királya, és egyszerűen megette a tanácsos asszonyt. Igaz, hogy mi fogtuk el, de mint láthattátok, nálunk nem esett bántódása. Egyszerűen tárgyalási alapnak szántuk. Azt tanácsolnám nektek, hogy gyűjtsétek össze a seregeteket, és bosszuljátok meg ezt borzalmat. Most kell cselekednetek, amíg itt vagyunk mi is, hiszen elvonhatjuk a figyelmüket. Igaz, hogy voltak köztünk ellentétek, de azért ez mindenen túl megy.

Miután, elvonom a figyelmüket embereink ténykedéséről, egyre távolabb vezetem őket.  Látom,hogy meg vannak zavarodva, és igen érzékenyen érintette őket az amit mondtam. Nem tudtam mit fognak tenni, de ezzel egy kicsit elvontam magunkról a figyelmüket.

Viszont most már meg kell beszélnem Uráldurral, hogy mi lesz a sorsa az ereklyének. Egy self kezében, túl nagy hatalmat adna. Ebbe pedig nem mehetek bele, hiszen a hatalomvágy bennem is meg van.

A törpe küldött nem a fajankók sem az újszülöttek kategóriájába nem tartozott. Jól tudta, hogy sosem bízhatnak egy selfben. És sajnálkozó szavai ellenére megfenyegette Ivoryt, hogy ugyan úgy célpontnak tartják őket, mint az óriásokat. A fegyverszünet, mely a fogoly kivégzésének fenyegetése után köszönt rájuk ezzel vége és volt számára egy nagyon rossz hír.
-Az emberek királyságából megérkeztek az első csapatok. Rajtuk keresztül juttok csak ki innen!
*Úgy tűnik, a terv, mely a riasztott erősítés visszafordítására lett szőve csak legfeljebb részsikert ért el. Azok a szövetségesek, melyet a hírt meghallva tünde vezetés nélkül küldték előre leggyorsabb csapataikat, azok nem kaphatták meg a hírt már a visszafordulásról. És így az apró nép mozgékony és jól kombinálható erősítést kapott, melyekkel szemben a kitörés az öngyilkossággal érne fel.
A több méteres démoncsontváz mér az óriásokat is lenyűgözte, ahogy darabonként felkerült a kicsi, tömör fakerekeken gördülő állványra. Ám a mozgatása nehézkes a méretei miatt és semmi képen sem hagyhatják hátra.
-Van egy ötletem, de elég rossz csillagjel alatt született. -kezdi Uráldur, mikor elmentek a dühös raydaniak- Waterboarding kísérletezett egy hegymászásban jártas csapat felállításával. Ám sem időnk, sem felszerelésünk kiképezni az embereinkből ilyen alakulatot.
Ám úgy hallottam, hogy a hegyek déli lejtőin vadszőlők szoktak élni. Vagyis gyakran előfordul. Át kéne kutatni az itteni óriás vidéket, hogy van-e ilyen a közelben. Megkísérelhetnénk az indáival leereszkedni a járhatatlan falrészeken, ahol talán nem is őrködnek. És hátul elmenni, miközben ők úgy tudják, hogy bekerítettek minket.
Ha ennyire meg akarnak ölni minket, akkor még talán a bánya körüli ostromgyűrű is lazulhat és talán megtarthatjuk hosszú távon. Jól jönne a fegyverkezéshez!
*Két lehetőség elé néznek. Vagy megvárják az egyre gyülekező ellenség rohamát, és a végsőkig kitartanak, viszont ezzel azt kockáztatják meg, hogy a trónért folyó polgárháborúban valamelyik riválisuk megpróbálja az otthonukat és zevadari bázisaikat feldúlni, míg seregük java része itt vesztegel. Vagy egy kockázatos és katonáik kiképzésében sosem szereplő manőverrel a szökést megkísérelik, hogy az óriások izmos vállait nyomja csak ezután döntően az elkövetkezendő csata és ősi területeik védelme.

Elgondolkodtató amit Uráldur javasol. Bár félő, hogy a csontok nem jutnak le épségben a meredeken. Akkor viszont felesleges volt ez az egész küldetés.

- Volna még egy ötletem, de ez sem kecsegtet több sikerrel, mint a tied. Mi volna, ha kisebb csapatokra osztanánk az embereinket, és mindegyik csapat egy csontért lenne felelős. Így talán nem keltünk akkora feltűnést, mint ha megindulnánk egyszerre a szőlő felé. Így talán nagyobb esélyünk van arra, hogy feltűnés nélkül lejussunk innen.

Már amikor kimondtam, tudtam, hogy sok ebben a tervben a gyenge pont, de még mindig jobb, mint ha belerohannánk az ellenség karjaiba. Nem a csata, hanem a csontok épségben tartása fog vissza ettől a megoldástól. Mert, ha harca kerülne sor, akkor a nagy zavargásban nem tudnánk úgy védeni az ereklyét. Főleg akkor nem, ha rájönnének arra, hogy ez nekünk mennyire fontos, és megpróbálnák megsemmisíteni bosszúból. 

Kíváncsi vagyok Uráldur mit szól az ötletemhez. Bármit is döntünk, igyekeznünk kell, hiszen egyre közelebb az ellenség.

A hadvezér szintén kockázatosnak tartotta az ötletet. Ahogy saját magáét is. Nem volt mit tenni, tényleg elszomorító lett volna, ha annyi hadjárat után, ahol mindig megszerezték maguknak a kívánt ereklyét és Dementor nagyapjának terve óramű pontossággal jó volt. Bár nem azért, mert minden részletet előre kidolgoztak, hanem mert tudták, melyik varázstárgyat mi után akarnak megszerezni és megvoltak hozzá a rátermett hadvezérek, mint Uráldur vagy Ivory, akik bármennyi katona feláldozásával, de megszerzik. És mert gondos előkészítő munkát végeztek előtt. Bármennyire is lenézte a hadsereg a kémeket és gyávának tartották őket, mert nem kard-ki-kard harcolnak, a legmagasabb rangú tisztek tisztán látták, hogy az általuk gyűjtött információ létfontosságú.
És most itt vannak a siker kapujában, és azon kell tanakodniuk, hogy a kezükben lévő ereklyét vissza tudják-e juttatni hazájukba...
Elkeserítő volt, hiszen ha a király élne, vagyis hát él, de ha ténylegesen uralkodna, akkor azonnal küldene minden sereget, hogy egy nagy, csatával elterelje az ellenség figyelmét és ők ki tudjanak törni. Ám Dementor nem uralkodott, csak eszméletlenül fekszik az ágyában és két hadvezér kalandvágyból jött befejezni a Nagy Terv utolsó kockáját. No persze! Ha Dementor mégis felébredne ebben a csodás pillanatban, mikor a háború a végéhez közeledik, és megtudná azt, hogy miben sántikálna, azonnal száműzné mind a két hadvezért és családjaikat nyilvánosan kivégeztetnék. Morganat is, ISIS-t is és mindenkit a sárkány- és a pók-házból, aki bármilyen formában rokona vagy hűséges hozzájuk.
Oké! Félre a sopánkodással! Szerencsére Dementor nem úgy tűnik, mintha meg akarna mozdulni közel egy év után. A helyettese pedig valószínűleg már az ágynak esése utáni héten sem volt már az országban, elmenekült ijedtében, hogy a hatalomra vágyók célpontjává és halottjává válik.
-Azt hiszem, igazad van. De az egységek ne távolodjanak el látótávolságon kívülre egymástól, hogy tudjanak segíteni egymásnak, ha baj van! Középső kis egységek között osztjuk el a csontokat, míg szélre elővéd osztagokból hasonlókat állítunk. És így ha valahol kemény az ellenállás, akkor időben megkerülik a fontosabb csapatok és kijuttatják biztonságba őket.
Nem kockáztathatjuk meg, hogy egyik csoport kudarca miatt az összes használhatatlan és értéktelenné váljon!
*Nem volt más választás, ütköző egységek fedezékében surrantak el a készülődő nagy vérontás elől. Mert a törpök természetesen kaptak az alkalmon, hogy az emberek királya támogatást küld nekik és elszánták magukat, hogy mind két főellenség javát legyilkolják.
Ám akik látták is az elvonuló sötét hadat, azok csak felderítő egységeknek vélték, hiszen nem hagytak nyomot, mely nagyobb sereg vonulására utalt volna. Nem riadóztatták a fősereget, csupán kisebb csatákra került sor.
Az Első Lord az út végén, mikor győzedelmesen vonultak be Calipso kikötőjébe kezet nyújtott társának:
-A csontok felét a te házad őrizze, míg a másik felét az enyém! Ezekben a zavaros időkben nem akarom, hogy egy helyen legyenek tárolva a többi varázstárggyal. Az összes összetevő együtt úgy vonzaná a hiénákat, mint legyeket a dögszag!
A vasérceket pedig, amik már a csata előtt a hajókhoz vittünk, küldöm is az olvasztárokhoz. A felét annak is megkapod. De Sötét Vastelep igazán csak akkor lesz jövedelmező, ha sikerül az ott maradt embereknek megvédeni és több rakomány ércet hoznak haza.
*Végre biztonságban vannak és végre újra biztonságban vannak a szeretteik.


/Ivory és Uráldur egy JK kovácsnál elkészíthető 1-1 db tárgy fém komponensét gyűjtötte össze a kaland során. Ha egy tárgy minden komponensét és az elkészítéshez szükséges aranyat összegyűjtik, kijátszható az elkészítés egy JK kováccsal./


Köszönöm a játékot!