A self rajparancsnokból még mindig árad a félelem bűze, mely minden mást elnyom. A vérkeringése pedig az egekben. Főleg, miután felemelte az oawa. És remegő hangon beszél.
-Arra van egy ösvény a bánya mellett. Senki nem őrzi, mert inkább a távolabbi és forgalmasabb utakra koncentrálunk. Ott el tudnátok menni, ha én mutatom, hogy merre kell fordulni, tiszt vagyok ezzel a szerencsétlen újonc bakával szemben, tudom ki hová lett beosztva.
* Leo és Bagira felkapja a fejét és a nagykövet is hallja a távolban a fegyverek csörgését-csattogását. Lysnek jelenleg nem elég a hallása erre, Lolának pedig végkép nem. Abból az irányból jött, amerre Lola tovább küldte a társulat tagjait. De nekik nem volt csak rögtönzött fegyvere. Biztosan nem tőlük származott.
Garr nem tud róla, hogy elindultak, hiszen amikor ő elszaladt, még azt kérte várják meg őket azon a helyen.

Garr Runit


Self katona rettegése kezd idegesíteni nem csak a hangok amit kiad hanem a bűze is így gyakorlatias megoldást találok ki.
-Menj szellőztesd ki magad bűzlesz- ezzel a mondattal feldobom a fára.-Mi van? Nem öltem meg-Nézek ártatlan arccal Lolára. A másikra nézek.
-Köteled az nincs mi? Mindegy érezd magad megkötözve.
Majd 3 egyszerre leszünk figyelmesek a zajokra amik a tábor felől érkeznek nem épp csata zaj és biztosra veszem hogy fegyveresek.
-Kislány mennünk kell a társaink bajban vannak egy csapat közeleg feléjük. Engedelmeddel felkaplak mivel gyorsabbak vagyunk nálad és fussunk nézzük meg.
Ha engedi felkapom és futva távozunk a két selfet ott hagyva. Ilyenkor utálok macska lenni a gyáva self szaga elborítja az orrom így nem érezhetem kik közelednek.

Hú, hát ezt szépen feldobta a fára. Aztán sietősen távoznak is, úgy tűnik a társaik bajban vannak, bár ötletem sincs, hogy ezt miből gondolja. Egy pillanatig utánuk bámulok, utána nem képzelem magam megkötözve, pedig egyébként tényleg volt nálam kötél. Inkább a rajparancsnokkal kezdek el társalogni, aki az őrjáratokról, illetve egy a bánya közelében lévő őrizetlen útról kezdett elb eszélni. Talán itt kéne hagynom meghalni, vagy ha nagyon nem akar, még segíteni is benne, de rövid gondolkodás után úgy döntök, hogy bármi is legyen végül vele, előbb inkább felhasználom még.
-Na jó, akkor most szálj ki a testedből és menj, szólj azoknak is, hogy egy oawa, egy szökevény, és két nagymacska tart feléjük, nehogy meglepődjenek, én addig megpróbállak levarázsolni onnan.
Ha nem ellenkezik, akkor le is szedem, hogy majd visszakísérhessem a bányába, ahol a kis árulkodásáról bőven beszámolhatok, ha viszont igen, akkor megfenyegetem, hogy ott hagyom, és ha nem gondolja meg magát gyorsan, akkor elindulok ha nem is futva, de gyors léptekkel a vaksi és csapata felé, gondolom jelenleg ők vannak a legközelebb.

/Lys/

Az olvasók kevésbé érdeklődnek a közelből hallatszó csatazaj iránt és az oda rohanó oawa és ember nő iránt, mint egy már több sebet szerzett self újonc kalandja iránt, ezért egy kis ideig mi sem törődünk velük.
Inkább erősen figyelünk, hogy mi történik a két fogságba esett éjtündével. Az egyikük igen rosszul érezheti magát, hiszen magasabb rangja ellenére ő meg van kötözve és még parancsolgat is neki egy kiképzést be nem fejezett senki.
-Mondd csak! Te látod a szellemeket? Mi előnyünk származna belőle, ha a mieinknek szól valaki, akit nem hallanak és nem vesznek észre?
Talán neked kellene oda menned és segíteni a győzelmet. Vagy menteni a sebesültjeinket. Mit mondtak erről a helyzetről a kiképzők?

Jobban belegondolva igaza van, én is csak annyit láttam annó, hogy a vaksi összeesett épp mint aki hirtelen szörnyethalt. Vállat vonok, és ott hagyom a fa tetején. Nekem nem tűnik túl kényelmesnek az a póz ott, de hát ezek szerint ő ezzel teljesen elégedett.
-Nem hiszem hogy előttük érnék oda, és azt sem hogy másodjára ilyen könnyedén megúszom, pontosabban hogy pár napon belül vissza tudnék jönni érted. Addig érezd jól magad.
Ezzel lelépek, viszont nem utánuk megyek, hanem a vaksiékat keresem meg sietős léptekkel. Bár nem hiszem hogy akár így is elég hamar odaérnének, főleg hogy gyakorlatilag kerülőutat teszek meg, pontosabban tennék meg ha onnan én (is) mentőosztagosat játszanék, azonban inkább az árulóért tervezek visszamenni, egyenlőre legalábbis.

/Lys/


Kerülő úton indulsz megtalálni Vaksi és csapata nyomait. Először nyilván afelé a hegy felé, ahol a csúcson láttad őket. Ám mielőtt felkapaszkodnál, már rátalálsz. Pont arra felé mentek, amerről a csatazaj hallatszik még mindig.
Utánuk mész, hogy legalább a halálukat detektáld vagy ha életben vannak, akkor esetleg hasznot is húzhatsz megint belőle. Két self közülük rohan feléd majd kis idő múlva, ahogy közelebb érsz a hangok forrásához és egy harmadik kicsit később hátra felé jó párszor nyilazva. A két elülső egy vörös hajú embert kezét fogja jobbról-balról. Nem sok ellenállást tanúsít, halál sápadt az arca.
-Jó, hogy jössz, újonc! Fedezz minket hátulról és elmondjuk a jelentésünkben, hogy hasznos segítség vagy. Ha kicsit előrébb akarsz lépni a tizedesed fölé, akkor itt az alkalom.

-Haljak meg helyettetek? Kösz, kihagynám, úgy nem sokra megyek a kinevezésemmel. Viszont úgy látom elkéstem szólni hogy még baj lehet itt. Egyébként mi folyik itt, nagymacskák meg egy oawa? A beszélgetés ideje alatt futok a többiekkel együtt, utána majd még elválik hogy mit is teszek. Két dologban vagyok jelenleg biztos: hogy nem kéne meghalni, és hogy valamikor vissza kéne menni az előbbi rajparancsnokért. Hogy esetleg megmentek-e közben még párakat, vagy szerzek foglyot, az egyenlőre számomra is nagy kérdés.

/Lys/


Nem loptad be a szívükbe magad a munkakerüléssel. Gyilkos szemekkel néznek rád, de a fogoly nő egészen kétségbeesett pillantást vet rád. És hamarosan kiderül, hogy faja valós félelmeit hozta felszínre a megjegyzésed.
-Mi nem szórakozgatunk, mint egyesek. Egy nagyobb csapat orkba szaladtunk, mikor rengeteg emberi kereskedőt foglyul ejtettünk. Ezt az egyet kimentettük, de nagyon jönnek utánunk. És azok nem kímélnek sem éjtündét, sem embert, akit utolérnek, megölnek.
Csinálj az út mentén gyorsan csapdákat utánunk, hogy feltartsd őket! Ezzel a nősténnyel nem érjük el a bányát, ha valamit nem csinálsz.
*Közben hátulról egy agyaras bukkan fel, ám hamar lemarad, ahogy megsebzi az íjász.

Orkok meg mi a fenét keresnek itt? Azt hittem a törpök földjével határos a bánya. Rövid gondolkodás után. -És törpökkel hogy állnak? Lehet hogy lenne egy ötletem. Nem olyan jó terv és nem is igazán kidolgozott, de annyira nem is rossz. Annyi lenne, hogy engem kergessenek az orkok a többiek helyett, én meg futhatok a törpökhöz, ha ők sem bírját egymást, akkor majd leboxolják egymás közt hogy mi legyen, és remélhetőleg ez annyira lefoglalja majd őket, hogy én simán elhúzhatok közben. De előszöris magamra kéne vonni a figyelmüket. Mondjuk egy bokrot rejtekhelyül használva lefekszek, a lábammal kitámasztom az íjamat, így bal kézzel fel tudom majd húzni, és egy orkot talán sikerül is lelőnöm majd. Utána persze futás, csak nem a többiek után, hanem a hídon át, remélem csak annak a túloldalán lesz majd törpőrjárat.

/Lys/


-Az orkot mindenkit fosztogatnak. Senkivel sincsenek jóban.
* Ezt válaszolja neked Vaksi csapatának tagja. Ám a rajparancsnokukat továbbra sem látod sehol. A bokor zavar elég rendesen, ráadásul lábbal célozni nem is olyan könnyű. Nem véletlen hát, hogy a lövésed elszáll a felbukkanó oughwari mellett. És jól látja merre szaladtál, mikor felpattansz, hogy egérutat nyerj előle.
Ahogy ez az agyaras lefordul az ösvényről utánad, követik őt a társaik is és terved úgy tűnik beválik. Elterelted Lola húgáról és az őt foglyul ejtőkről a figyelmet és elcsalogatod a hídon túlra őket.

A történet folytatása, hogy sokat rohanva végül egy pihenő törpe csapat táboránál lyukadsz ki. A kanyar mögött a sziklák mögött egy kis köves placcon raktak tábortüzet és öten eszegetik talán a reggelijüket, mikor felkapja a fejét az általad csapott zajra az egyikük.
-Ki az ott?
* Legfeljebb ötven méterre lehetnek lemaradva tőled a másik faj tagjai. Elég jó vadászok ahhoz, hogy könnyedén kövessék nyomaidat és elég sok fürge vadat kergettek már ahhoz, hogy csak kivételes gyorsaságoddal tudd egyáltalán megúszni, hogy elkapjanak...
egyelőre.

Várok egy kicsikét, mielőtt válaszolnék a kérdésre, nem akarom hogy az egész banda az utamban legyen, viszont nem is kéne az utolsó pillanatra hagynom, hogy elővehessék a fegyvereiket mire az orkok odaérnek. -Orkok! Kiáltom. Ha látok rá lehetőséget, átszaladok a kis táboruk közepén, azonban ha elálják az utamat, akkor olyat teszek, amire biztos nem számítanának: futás közben előveszem az egyik kardomat, nem lassítok, de a helyett hogy rájuk támadnék, egyszerűen átugrok felettük, és futok tovább. Lassan el kellene gondolkoznom hogy hogy jutok vissza a folyó túloldalára, a híd irányába jelenleg túl sok az ork. Remélem a törpök nyernek majd, akkor nem kell úsznom vagy valami hasonló. Ha sikeresen túljutok a táborukon, akkor hátranézek, talán szusszanhatok egy kicsit amég eldöntik egymás közt hogy ki akar üldözni a továbbiakban. Esetleg, ha kétes a harc kimenetele, akkor a vesztésre álló felet támogatom egy kis mágiával, mondjuk a dezorientáció átkát használva.

-Orkok?
* Értetlenül kérdez vissza az előző, de hirtelen meglát mindenki téged és csak ekkor jut eszükbe, hogy fegyvert kellene ragadniuk. Bár néhányan megpróbálnak utadba állni, ám váratlan cseledre csak fej vakarva állnak.
-Mit keresnek az orkok itt? -kérdezi tanácstalanul.
* Sikerül sebesülés nélkül eljutnod a táboruk túlsó végébe, ahol lefékezel. Egy meredek szikla pereme határolja ezt a köves kiszögellést, ahol békésen elfogyasztották volna az elemózsiájukat, ha meg nem zavarod őket.
Nem kell sok, hogy az agyarasok is megérkezzenek és nekik szegezzék a kérdéseiket.
-Egy selfet üldözünk. Itt maradtunk a bánya múlt évi felmentéséből az idén inkább vártuk, hátha visszatérnek a többiek és csatlakozva hozzátok megostromolhatjuk együtt Sötét Vastelepet.
* Mondanom sem kell, hogy nem nagyon akarják lemészárolni őket. Vagy tudatosan becsapott Vaksi egyik beosztottja vagy tényleg ennyire süket Neminra politikai viszonyait illetően. Ám most elég sokan néznek rád úgy, mintha a foglyuk lennél.

Hát, ezt jól megszívtam. Előveszemaz ártatlan kislány mosolyomat, és a hátam mögött lenézek a szakadékba. Utána az íjamat megpróbálom jó erősen leszúrni, és előveszem a kötelemet is, és elkezdek egy különleges csomót kötni a közepe felé. A közepén egy hurok van, amit közben 1-2-szer magam köré próbálok, mintha arra lennék kíváncsi hogy bele tudok-e majd bújni, hogy megkötözve de élve vigyenek el. Illetve közben szóval is tartom őket. -És ha sikerül visszafoglalni, melyikőtök foglya használni a bányát? Mert arra, hogy igazságosan osztozzatok rajta, nem igazán látok módot, hacsak nem ti is törpöket dolgoztattok majd. -Bólintok az orkok felé. A csomó különlegessége, hogy az egyik kötélszár szilárdan tart, azonban a másik megrántására kioldódik az egész. Miközben kötöm, megpróbálok keresni valamit, amire rádobhatnám a hurkot magam helyett, ami képes lesz megtartani amég gyorsan megpróbálok lemászni rajta a szakadék aljára. Ha nem találok mást, akkor kénytelen leszek a jó erősen leszúrt íjamban bízni. Azonban az biztos, hogy sietnem kell majd, mert utánam akarnak majd mászni. És gyanús, hogy ők pont a rossz végén akarnak majd utánam jönni, úgyhogy pláne sietnem kell, mielőtt véletlen kioldják és zuhanok. Vagy ha annyival nehezebbek nálam, ők zuhannak én repülök. Ha viszont sikerül leérnem a kötélen (ha rosszul mértem föl hogy le tudok-e érni rajta, akkor egy pár métert ugrok, azonban közben elkapom a kioldó végét a kötélnek hogy ne követhessenek), akkor futok megint. Illetve azt hiszem úsznom is kell majd. A tigrisek vajon tudnak?

-Az egyezség már megvan.
* A törpék válasza elég rövid, de azt hiszem minden fontos részletre kiterjedő. És talán megfelelt az újabb próbálkozásodra, hogy összeveszítsd őket. Ám a kötél próbálgatásán a derekadon csak egy lesajnáló szemforgatást kapsz.
-Le akarsz ugrani, hülye self? -kérdezi az ork.
* Elég szilárdnak tűnik a két nép szövetsége. Az persze feltűnhet, hogy lassan megérkeznek az agyarasok sebesült tagjai is, akik vagy nyíllövést kaptak az utóvédek elleni harcokban vagy néhánynál vágott sebek is vannak.
Nagyon nyilvánvaló, hogy tudják mit akarsz, de valamiért nem állítanak meg benne. És amikor elkezdesz leereszkedni, akkor sem másznak utánad, csak elvágják a kötelet, hogy az utolsó három métert más esve tedd meg.
A szűk hasadék a patak völgyéig vezet ki. Ott egy barlangot látsz a te oldaladon a hegybe vezetve és éles sziklákat a vízben. Nagyon gyors a folyása.

A kérdésre hogy le akarok-e ugrani csak mosolygok, és annyit mondok, hogy Dehogy akarok. Annak ellenére hogy igazat mondok, végülis nem ugrani szándékoztam, úgy tűnik mintha megint nem hinnének nekem, azonban valamiért mégis engednek szökni. Sikerül lemásznom, illetve az utolsó pár métert esnem, de ezt is sikerül talpra. Felnézek a fal tetejére, utána tétovázás nélkül indulok tovább, miközben azon gondolkozok, hogy ezek miért engedhettek el. Ahogy kiérek ebből a kis szurdok féleségből, a patakkal találom szemben magam, amin valahogy át kéne kelnem ha vissza akarok térni. Elindulok a partján, de nem a híd felé, bár az orkoknak már a sebesültjeik is odaértek a törpökhöz, és valamiért elengedtek, abban nem bízok, hogy arra nem jönnének utánam. Megpróbálok olyan helyet keresni a patakban, ahol átgázolhatok rajta a nélkül, hogy jó eséllyel az éles köveknek csapna, vagy nekifutásból átugorhatom, esetleg egy fa annyira fölé lóg, hogy arra feldobva az egyik végén valamilyen nehezékkel (kő vagy az egyik kardom) ellátott kötéldarabomat használva átlendülhetek a túloldalára, vagy legalább a túlparthoz közelebb lévő sekélyebb részeiben érnék "földet".

Lys királyi utat keres a patakon át, de az nincs. Ahogy kilép a fal takarásából, az ork vadászok nyilai suhognak el mellette. Ha a sérüléséről faggatsz, csak III. Napoleon anyukáját tudom idézni, mikor arról faggatták, tényleg a nagy hős leszármazottja-e a fia?

"Drágám! Aki egy rózsabokorba esik... FRANC SE TUDJA MÁR, MELYIK TÖVIS SZÚRTA MEG ÉS MELYIK NEM!"

Mesélőként remélem azt, hogy az újoncunk nem keveredik ilyen kétes származási vitába. És azt is, hogy nem lesz a fenekébe olyan szúrás, amiről a fentiek vitázhatnának, hogy ki rakta oda.
Ám a valóság az, hogy egy óriás kígyó kúszik elő a vízből. Legalább négy-öt méter. És a gyanútlanul nézelődő tűpárnánkat megpróbálja gyorsan levadászni.


/Kockadobás: Tizes
10-es -Hősnőnket eltalálják az agyarasok sortűzzel.

Hatos
1-3-ig -A kígyó kicsap a vízből és rátekeredik azonnal a selfre. Úgy szorítja testéhez a kezeit, mint spanyol csizma az eretnek lábát.
4-6-ig -Nem olyan vészes a helyzet. Tőled három méterre tekergőzve szemezget veled a hüllő./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Tízes' : 6

--------------------------------

#2 'Hatos' : 6

Végül mégis utánam lőttek egy pár nyilat. Nem értem. Ha nem akarták hogy csak így elmenjek, akkor miért engedtek lemászni? Észlények. Mindegy, visszamászni biztos nem fogok, és valamiért van egy olyan érzésem, hogy ők sem fognak utánam mászni. Viszont gyorsan ki kéne kerülnöm a lőtávjukból!
Hopp, egy óriáskígyó. Ebbe majdnem beleszaladtam, már pedig nem tűnik valami barátságosnak. Óvatosabbnak kellene lennem, bár arra nem biztos hogy hagynak majd időt az orkok. Azért meg merem kockáztatni azt a pár másodperc veszteséget, amíg lassan odébboldalazok tőle még pár métert a folyó mentén haladva, a rám vadászóktól távolodva, a szemkontaktust tartva az állattal, azonban amikor biztosra veszem, hogy már nem tud utánam kapni (vagy harapni), hátat fordítok mindenkinek, és futok. Néha hátrapillantok egy-egy kicsit, gondolom újabb sortűz jön majd nemsokára, ha látom, akkor ez elöl megpróbálok fedezékbe bújni valami kő vagy fa mögé, és amikor újra tiszta lesz a terep, futok tovább. Persze egész addig ameddig nem változtatnak a taktikájukon, vagy ki nem érek a lőtávjukból. Ha találok valami könnyebb fadarabot, fakérget, ami elég erősnek és nagynak tűnik ahoz hogy pajzsnak használjam, akkor élek a hordozható fedezék adta lehetőségekkel, bár nem tartom valószínűnek hogy találok ilyet, és nem is ez az elsődleges célom.
Hanem hogy elkerüljem a halálomat, utána valahogy átkeljek a folyón, és a sérült rajparancsnokot leszedve a fáról visszatérjek a bányába a fontos hírrel, hogy az orkok és a törpök összeálltak. Vagy ha ezt tudják, akkor azért hogy jól képenvágjam azt a katonát, aki az ellenkezőjét mondta.

Lys nagyon óvatos és ezúttal minden azon áll vagy bukik, hogy el tudja-e kerülni a kígyót és el tudja-e kerülni a nyílzáport.
Egyetlen reményünk, hogy jól mérte fel a terepet és amiket eltervezett, azok a valós problémákra adott válaszok. Hátrál és ha meg nem botlik, akkor szerencsés módon mindig pont akkor kerül újabb fedezék a közelébe, mint mikor az orkok le akarják lőni. Bár igen közel repülnek el a fülétől a nyílvesszők, a hangjukat jól is hallja, mintha csak ott haladna el közvetlenül mellette. A hevesen verő szíved mellett felerősödtek az érzékszerveid.
-Gyere vissza, pörkölt! -hallod a sziklákról az egyik jóakaród hangját.
Ha szerencsésen fordul a sorsod, akkor hamarosan szárnyak csapkodását hallod meg. Ugyanis amerre futsz, ott a fejed felett pár hárpia gyülekezik, hogy vadásszon egy érdekes prédára. Egyelőre kettőt látsz belőlük.

/Kockadobás: Tízes
1 és 10 esetén az óriás kígyó túl hamar ugrik és körbe teker, mielőtt bármit tehetnél.
Minden más esetben sikerül elszaladnod előle./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 2

Úgy tűnik sikerül meglógnom. Továbbra sem értem, hogy miért engedtek lemászni, ha most azt akarják hogy menjek vissza. -Bocsi, de már máshova elígérkeztem vacsorára. -Hazudom nekik, miközben integetek is egy kicsit, mielőtt tovább szaladnék átkelőhelyet keresve a patakon.
Egyszer csak egy pár hárpiára figyelek fel, akik felettem köröznek, mintha kinéztek volna már maguknak. azt hiszem jobb lesz minél előbb átkelni a patakon, ahol valami erdősebb visszautat kereshetek, fák között nem hinném hogy továbbra is vacsorának néznek majd, vagy ha mégis, az ágak biztos hogy jócskán megnehezítik majd a dolgukat. Ha nagyon úgy néz ki, hogy már támadni akarnak, és a túloldalt a közelben látok egy erdősebb részt, akkor akár azt is megkockáztatom, hogy a patak egy-két sziklának nekicsapjon mielőtt átérek rajta, de ma nem leszek senkinek és semminek a vacsorája! Mellesleg ha visszajutok, biztos kapok majd valami jutalmat az orkokkal kapcsolatos információmért, és még a megmentett katonatársak is jönnek majd eggyel.

/Lys/


Már a visszatérésedről ábrándozol, ám átkelőhely még mindig nincs. Talán csak az a híd lenne a környéken. Ám úgy döntesz, hogy nem várod meg azt, amíg a bestiák felfalnak itt téged. Inkább lehetőség hiányában beleugrasz a patakba és...
Szerencséd van. Csak egy sziklának csapott oda a sodrás, ahonnét szinte azonnal segítő karmok húznak el. Felfelé emelkedsz, ahogy mind a két karodat egy-egy hárpia megragadva egyre magasabbra repül.
A sziklafal oldalában egy barlang van középtájt. Arra felé tartotok. (Ez nem az a barlang, amibe nem régen nem mentél be.)

Átkelőhely híján kénytelen vagyok belevetnem magam a patakba, amit kissé meg is bánok, de úgy tűnik így is elkéstem, ugyanis lecsap rám a két hárpia. Egyenlőre csak kedvesen kisegítenek a vízből, de erről eszembe jut egy tanulságos történet, amit még a szüleim meséltek: A tehén rácsinált a reszkető kismadárra hogy melegben legyen, utána meg jött a róka és megette. Nem biztos hogy rosszat akar, aki a fejedre tojik. És nem biztos hogy jót akar, aki kihúz a szarból. Minden esetre aki nykig ül benne, az fogja be a száját. Nem is hiszem, hogy jót akarnának nekem, akkor a patak túloldalára vinnének, nem egy barlang felé, ahol minden bizonnyal velem, mármint belőlem akarnak majd vacsorázni. Addig is befogom a számat, és nem mocorgok, elég ha akkor engednek majd el, amikor már nem vagyok ennyivel a talaj felett.

/Lys/


Terved tökéletesen sikerült. A kisebb bajból a nagyobba kerültél. A fészkükben három éhes fióka közepén landoltál, akik teljesen jogosan vacsorának néznek téged. Már csak az a kérdés, hogy mit teszel?
A barlang igen nagy, könnyedén köröznek a szülők a levegőben, miközben az egyik utóduk már földre érkezésed előtti pillanatokban belemélyeszti a lábadba a fogait. A testvérei jóval óvatosabbak, megvárják első mozdulatodat a talajon és csak amikor látszik egyértelműen, hogy merre akarsz támadni, akkor fognak akcióba lendülni.
Ám nem reménykedhetsz abban, hogy mire megteszed az első mozdulatodat, ők már ne ugranának téged széttépni...

Úgy látom elég türelmetlenek, és még a vacsoraidőt sem akarják megvárni, amivel alapjáraton nem is lenne bajom, csak én vagyok a terítéken. Három fióka közé dobnak, és az egyikük egyből belém harap, de látszik hogy a másik kettő sem akar lemaradni a finom falatokról. Megpróbálom egyből átugrani azt, amelyik belém harapott, így csak egy irányból tudnak majd támadni, másrészt meg egymásnak is útban lesznek. Túlzottan féltem az életem ahhoz, hogy sokat törődjek az így a lábamból kiszakadó húsdarab veszélyével. Ugrás közben elő is rántom a fegyveremet, de nem azért hogy rájuk támadjak, sokkal inkább védekezéshez, illetve hogy az egyik gyereket túszul ejthessem. Félig-meddig emberek, hátha szorult beléjük annyi értelem, illetve törődnek annyira a saját kicsinyeikkel, hogy az egyikük életének megkíméléséért cserébe akár még haza is visznek. És bár minden bizonnyal kifejezetten a gyerekeknek hoztak, azért odafigyelek a két felnőttre is, ha túl sokáig nem jutnánk dűlőre, elég valószínűnek tartom hogy rám akarnak majd támadni, ebben az esetben a dezorientáció átkával próbálkozok, és nincs kegyelem. Ha az egyik felnőttel elbírok, akkor valószínűleg a másikkal és a gyerekekkel is sikerülni fog.