Ahogy közelednek, rájöttem, hogy az amit én bundás testnek néztem az szőrme. Hát persze ezek orkok. Ide kellett jönnöm.
- Hirion, szerintem óvatosan emeljük fel a kezünket és adjuk meg magunkat. Én hozzájuk jöttem, velük van dolgom. Hogy téged hogy fogadnak nem tudom. Remélem nem bántanak.- szólok társamnak miközben a közelben álló orkokat figyelem. Egy ideig csend van, figyelem őket, látom tanakodnak. Aztán teszek pár óvatos lépést feléjük és illően köszöntöm őket.
- Üdvözöllek titeket. Bocsássatok meg, hogy a területeteken vagyunk. A nevem Hirannis. A vezetőtökkel szeretnék beszélni.- szólok, aztán türelemmel várok.

Egyelőre úgy néz ki, hogy az orkokat is meglepte az ő látványuk, mert látszott, hogy elbizonytalanodtak és tanácskozni kezdtek. Hirion-nak nem voltak közvetlen tapasztalatai ezekkel a barbárnak tartott törzsekkel, de sok jót nem hallott róluk. Erőszakosnak, kegyetlennek és……butának tartotta őket a sötét elf nép, így – bár ment bele, hogy elkíséri Hira-t egy darabon – azért nem túlságosan örült neki, hogy máris beléjük botlottak.
Azt gondolta esetleg egy falut találnak majd elsőre és ott, előtte eldöntheti, hogy bekíséri-e a lányt vagy sem.
Most meg nem igen volt választása, ha most megpróbál elmenni, biztos, hogy gyanakodva kezelnék a vadászok és Hira-t sem akarta bajba keverni, így nem túl sok meggyőződéssel, de bólintott az erdei tünde felé.
Kissé eltartotta magától, a kardjától a kezét, hogy a férfiak lássák, nem rossz szándékkal van, miközben Hirannis barátságosan köszöntötte őket.
Hirion nem akart bajt, de tapasztalatból tudta, hogy az őt legtöbbször magától is megtalálja.
- Én meg csak elkísértem. – teszi hozzá végül vállat vonva.

A vadászok kétkedve fogadták a szavakat és bizony jól tették mind a ketten, hogy feltették a kezüket, mert igen csak mozogtak a kezükben az a pár jelentéktelen fegyver. A szerelésükből is arra lehetett következtetni, hogy nem harci „díszeiket” hozták magukkal, csak a mindennapi vadászathoz szükséges felszerelést. Ám ettől még ügyesen bántak velük.
Úgy tűnt, nem akarják egyből a törzsfőnökhöz vinni őket, mert tartanak a sötét elf praktikáktól és gyanús csapdáiktól. Egyikük még azt is javasolta, hogy Hiriont ott helyben öljék meg, mielőtt a társai megtudnák az elfogását. De valakinek be akarták mutatni, ezért végül úgy döntöttek, hogy a sámánjuk elé viszik, aki a hegyekben van egy barlangban.
Hamarosan meg is érkeztek, ám az öregnek nyoma sincs.
-Remélem életben van. -nézett rá a selfre leplezetlenül.

Mindketten felemelt kézzel várjuk, mi történik. Látom, hogy az érkező veszedelmes pillantásokat küldenek Hirion felé. Aztán az egyik int hogy jöjjek közelebb. Gyorsan elhadarom neki, hogy miért jöttem és a törzsfőnökkel szeretnék beszélni. Ők erre semmit se szólnak. Intenek Hirionnak is és együtt elindulunk. Egész úton érezzük az orkok pillantásait a hátunkon. Kiderül, hogy eszük ágában sem volt teljesíteni kérésemet. Más tervük volt. A halk beszélgetésből annyit csíptem el, hogy először a sámánhoz visznek. Nagyon bízok benne, hogy nem sodortam veszélybe a férfit és nem fognak az életére törni. Nem velem van bajuk, Apám nem küldött volna, ha veszélyt jelentenek számomra. De a Hirionos esettel egyiken se számoltunk. Nagy sokára felérünk a barlanghoz, ami elméletileg a Sámán lakhelye, de nem találunk senkit.
Persze ők rögtön Hirionra néznek. Mi lesz most....

Nagyon remélte Hirion, hogy a lány jelenléte és küldetése megvédi őket és nem fogják azonnal keresztül döfni a lándzsáikkal a vadászok, mert igen bizalmatlan és sötét pillantásokat küldenek felé, miközben a maguk nyelvén megtárgyalják a dolgokat.
Hira elmondja nekik, hogy mit szeretne és bízom benne, hogy két elftől nem fog az inukba szállni a bátorságuk és elviszik őket a falujukba és ott a lány előadhatja amivel megbízták és ezzel eltünteti a gyanakvást. Már megbánta, hogy egyáltalán vállalkozott erre az útra, mert sejthette volna, hogy nem fog jól elsülni, mert sosem sikerül semmi jól, amit eltervezett.
Azért az erősen törve beszélt közös nyelvből csak kiderül, hogy egy hajszálon múlik az élete a fiúnak, hiszen egyikük nem nagyon akar kockázatot vállalni azzal, hogy magukkal visznek egy éjtündét.
- nem is ti fogtatok el, hanem mi adtuk fel magunkat. – morogja Hirion az orra alá, amikor azon vitatkoznak az orkok, hogy hová is vigyék foglyaikat.
Persze, hogy a falu helyett valami hideg barlanghoz vezetik őket, ami mint kiderül az egyik sámánjuk táborhelye, de most úgy látszik nincs itt és az agyarasoknak láthatóan ez nem tetszik és a fiúnak sem, ahogy méregetik közben.
- Most mit néztek rám? Azt sem tudtam, hogy itt barlang van, nem ismerem a környéket. Talán inkább megkereshetnétek mielőtt rossz szemmel néztek bárkire. – mondja Hirion idegesen, mert nem szeretné, ha az orkoknak előbb járna a keze, mint az esze – bár erről híresek.

Az orkok nagyon bizalmatlanok lettek. Vagyis maradtak. Szóval érthető. Lényegében a csuszamlás szerű változástól eltekintve a lelkükben minden maradt ugyan annyiban.
Látszólag erősen imbolyogtak a Hirionunk megölése és a nem teljesen megölése között. Ám végül teljesen döntésképtelennek bizonyultak. Az elfek számára érthetetlen ork nyelv az arcukat nézve igazából érthető volt.
-Megtanakodtuk. Adunk egy esélyt, osztán meglátjuk, mire jutunk. Te fogod -böknek a sötét elf felé- megmondani nékünk, hogy merö mönjünk.

Hirion látja, hogy mennyire tanakodnak az orkok és ez az egész kezd nagyon nem tetszeni neki, mert úgy néz ki, hogy nincsenek tekintettel a lány szavaira, amivel jelezte, hogy a törzsfőnökhöz jött valami üzenettel, csak a fiú bőre színét és hegyes fülét látják. Ezek a vadászok nem sok ésszel vannak megáldva és ez könnyen a self halálát jelentheti.
Mikor aztán végre kibökik mit döntöttek Hirion teljesen megrökönyödik, hiszen hogyan keresse meg az elkóborolt sámánt, se nem nyomolvasó, se nem gondolatolvasó.
- Én? Honnan tudhatnám, hogy hová ment a nyo......sámánotok? Soha nem jártam még erre, a vidéket sem ismerem. - tárja szét a karját egy grimasszal.

Mikor a Sámán lakhelyét üresen találjuk, az orkok rögtön Hirionnak esnek származása miatt. Ostobának tűnnek. Azt remélem ha megtaláljuk a Sámánt ő nem lesz ellenséges, és máshogy látja majd a dolgokat. Miközben ők vitatkoznak, én kicsit beljebb megyek és szétnézek a barlangban, aztán felajánlom a segítségemet.
- Tudok a növények nyelvén, ők majd elmondják, merre ment a Sámánotok. De ti is segíthetnétek. Talán jobb nyomkövetők vagytok mint mi együttvéve. - szólok az orkokhoz óvatosan, de mondandómnak kicsit élt is adok. Reménykedem benne, hogy jó sül ki ebből a helyzetből. Nem akarok bajt. Talán van módja, hogy Hirion segítséget kapjon. Vagy a Sámántól, vagy egy szellemtől ... vagy mitől, amiről úgy hallottam, a Sámánok idézik.

A törzsbéliek nem nagyon voltak lelkesek a self beszédétől és kihívóan elkezdték lökdösni találomra az egyik irányba. Majd csak rájön, hogy hol nem találkozott a sámánjukkal. És az is kiderül majd, hogy mit nem csinált vele.
Eközben Hirannis belép a barlang szájába és körülvéve kihűlt tűzrakást talál, a fal mentén a polcokon hol különböző anyagok tárolására szolgáló kerámiák, máshol pedig inkább lógó gyógynövénysorok. Bár női szemmel nem túl rendezett, de behatolásnak és felfordulásnak nyoma sincs.
A növényektől kér segítséget, ám még csak halványan megy ez a képesség neki. Valaki az elmúlt órákban nem messze innen járkált és még most is látszik a nyoma a hóban. Ha azt követik, akkor a fenyvesben sétálva először csak másfél méteres lábnyomokat vesznek észre, majd a vadászok is izgatottan követve azt, hamarosan egy trollt érnek utol.

Nem is nagyon hiszi, hogy valaki kiáll mellette, ezért meglepődve emeli fel tekintetét az őt körülvevő orkokhoz szóló lányra, aki még a segítségét is felajánlja.
- Köszönöm Hirannis, remélem szerencsével jársz, mert ezek nem azok a türelmes fajta és láthatóan nem tetszik nekik a képem. – próbálja megtartani Hirion az egyensúlyát egy jókora lökés után, amivel az egyik agyaras akarja elősegíteni, hogy mozduljon már.
Aztán kicsit elveszíti szem elől az erdei tündét, amikor arrébb lökdösik, de hamarosan megint megláthatja, ahogy egy csapást lelnek a hóban.
Ez legalább reményre adhat okot, főleg, ha Hira azt is elmondja, hogy nem volt a barlangban nyoma annak, hogy erőszakkal vitték volna el a sámánt.
Az orkok is lelkesebbek lesznek a lábnyomoktól, amik viszont egyszerre csak túlságosan is nagyok lesznek egy emberhez, vagyis egy orkhoz képest.
Hirion egy cseppet sem lelkes és ez csak fokozódik, ahogy megpillantja a nyomok gazdáját is hamarosan felbukkanni.
- Jobb, ha elhúzunk innen, ez cseppet sem tűnik okos ötletnek. – jegyzi meg és inkább maradna a háttérben.
Neki ugyan egy ork sámán sem éri meg, hogy vacsora legyen.

A barlangban látszik, hogy valóban lakik itt valaki. Nincs túl nagy rend, látszik, hogy nyoma sincs női kéznek. Jelét keresem a dulakodásnak, esetleg vérnek, de semmi ilyesmi nincs.
Kimegyek a barlangból, közben látom, hogy az orkok vadul lökdösik Hiriont. Hogy megnyugtassam őket, közlöm velük, nem rabolták el a Sámánjukat, biztos csak elment valamiért. Ezen a kopár vidéken nincs túl sok növény aki segíthetne, de az a kevés fenyő és egy két bokor mikor kérdezem őket, alig hallhatóan annyit közölnek -.....csapás van a közelben....veszélyes....Ahogy keresgélek, hamarosan rá is bukkanok a nyomokra. Szólok a többieknek és együtt indulunk tovább. Már elég messze járunk a barlangtól, mikor hangokat hoz felém a szél. Nem túl barátságosak. Mintha valaki törne - zúzna valahol. A nyomok nagyobbakká válnak és végül a gazdájuk is előkerül. Valóban veszélyesnek tűnik. Talán egy troll az. Földbe, pontosabban hóba gyökerezett lábbal állok és roppant helyesnek gondolom Hirion ötletét de mit csináljak. Nekem itt van dolgom. Nem indulhatok csak úgy a törzsfőnök keresésére, még ha szívesen is fogadnának. Hirionnak viszont egy perc nyugta se lenne, ha csak úgy megpattanna innen. A Sámánt először elő kéne keríteni.

A felderítő munka sikeres volt, de nem az orkok sámánját sikerült megtalálniuk, hanem egy méretes trollt, amire rájöttek és mind a ketten hátrálva azon tanakodnak, ki hangosan más magában, hogy le kellene lépni, hiszen öten sem biztos, hogy erőben felveszik a versenyt ezzel a kemény bőrű szörnyeteggel.
Ám az agyarasok harciasabbak a hegyesfülűeknél és rá szegezik az érkezőre a fegyverüket. Az egyikük előránt és jó minőségű dobókést és belevágja a közeledő bestiába, ám az még csak kényelmetlenül sem érzi magát miatta, a markolatig szaladó fegyver talán egy arasznyi pengéje nem érte át a bőrét.

Nem hiába próbált ellenállni a lökdösésnek Hirion, valahogy érezte, hogy ennek a dolognak nem lesz jó vége, pedig semmilyen mágia nem segítette benne, csak a józan paraszti esze, na meg a tapasztalata, hogy amiben ő benne van, az csak balszerencsésen végződhet.
Mikor meglátta a félelmetes trollt, neki elsőnek is a menekülés jutott eszébe, meg másodszorra is, de úgy látszik mindenkinek elment az esze, mert senki nem hallgatott rá, még az erdei lány sem, akinek igazából címezte a mondókáját.
Hira sem mozdul, de ez lenne a kisebbik baj, mert talán még el is kerülhetnék a félelmetes lény figyelmét, azonban az orkok ostobák és harciasak, így nem sokára már neki is ugranak a vastagbőrűnek és egyikük kést hajít bele, vagyis csak megcsiklandozza vele, mert más nem ér el. De mégis! Valószínűleg felhívja magukra a lény figyelmét!
Egy dolog mentheti meg őket, egyrészt ha futnak, másrészt, hogy a troll még az orkoknál is ostobább.
Hirion egy percig sem habozik, igyekszik eltűnni pár nagyobb szikla mögött és ha tudja a lányt is magával húzza, miközben kezdő varázslatai egyikét a gyengeség auráját bocsátja a trollra, hogy lelassítsa. Ha a sámán életben van, akkor jó, ha meg nincs, már úgy sem segíthetnek rajta a véleménye szerint.

Miközben én a félelemtől meredten állok, az orkok támadást indítanak a troll ellen. Még egy kést is látok röppenni, ami bele is állt a testébe, de meg se kottyant neki. Mellettem Hirion épp hátrálni kezdett. Mikor megfogta a karomat, ösztönösen mentem vele. Egy nagyobb szikla mögé bújtunk. Egy fenyő takarásában. Örültem, hogy magával ráncigált. Nem tudtam mi történt volna, ha nem teszi. Az orkok szerintem észre se vették, hogy leléptünk, annyira lefoglalta őket a küzdelem. Próbálok azon gondolkozni mit is tegyünk. Még mindig a feladat jár az eszemben és Hirion biztonsága de közbejött a Sámán dolga is. Próbát is teszek és megkérdezem a közelben lévő fenyőt, tud e valamit az orkok Sámánjáról... Ha tus segíteni megkeressük, ha nem maradunk itt tovább lesz ami lesz alapon.

Az oughwariak nagyon is észrevették, hogy a két díszpinty megfutamodott és megvető dolgokat morogtak gyávaságról és semmirevalóságról. És közben halált megvető bátorsággal szálltak szembe a húsheggyel.
Ám idővel eltávolodtak attól a helytől, ahol Hirion és Hira bújt meg, mert ők sem mentek fejjel a falnak, hanem főleg dárdák dobálásával és távolról próbálták megpuhítani. Ám túl nagy falat volt még nekik is ahhoz, hogy túl sok eredményt érjenek el, ügyelniük kellett rá, hogy ne kerüljenek a keze ügyébe. És ha mégis ütés távolságnyira voltak, gyorsan elugorjanak a földrengető csapások elől.
Még látni a küzdőket, de már odébb vannak, mikor az erdő megszólal, hogy étel van arra, amerről a bestia felbukkant. Valami elejtett vad, amit ott hagytak a hóban. De ennél nem közlékenyebbek.

Ha értené is Hirion, mit vartyognak az agyarasok, akkor sem érdekelné, ő nem olyan bolond, hogy neki ugorjon egy ilyen monstrumnak, mikor láthatóan még a kardja is csak megkarcolná a bőrét.
Meg aztán oka sincs rá, nem az ő sámánját kell megkeresni, aki minden bizonnyal, ennek az ocsmányságnak a vacsorája lett. Szóval neki itt már semmi dolga, így akár meg is pattanhatna.
Nem nehéz egy szép nagy sziklarejteket találni ezen a hegyen és a fiú nem is habozik, hogy bevonuljon mögé és mivel Hira-t sem kell rángatni nagyon, feltételezi, hogy neki is hasonló gondolatok forognak a fejében.
Szerencsére a harcoló felek szép lassan eltávolodnak onnan, ahol ők megbújtak, így akár folytathatják is az útjukt és ezek után talán a lány is letesz róla, hogy orkokkal próbáljon egyezkedni, hiszen láthatta milyenek.
- Menjünk, próbáljunk meg lejutni a hegyről. – szól Hira-hoz, miután meggyőződött róla, hogy egyedül vannak.

- Nem mehetek, mert dolgom van itt még velük. Pontosabban a törzsfőnökkel. - válaszolok Hirionnak,  csalódottan. - Viszont azt hallottam, a trollt pont ebéd időben zavarhattuk meg, mert kaja van a közelben. Remélem nem az orkok sámánja lett a főfogás. Viszont akkor nem hibáztatnának tovább téged. Kíváncsi vagyok mi lett volna az ebédje. Jössz velem?- állok fel. Kíváncsi lettem a zsákmányra, viszont nem ment el az eszem. Nagy ívben próbálom meg kerülni a hadakozókat. A férfi vagy jön velem, vagy nem. Rábízom. A falakhoz húzódva, óvatosan lépkedek, közben újra kérdezősködök a sámán iránt. Aztán ha kielégítettem kukkoló vágyam, elmegyek és megkeresem magam a főnököt....

A trollal harcolók egyre távolabb keverednek a kő mögött lapulóktól és már talán senki sem foglalkozna velük... Meg nem is foglalkozik. Hirionék sértetlenül és zavartalanul bukkannak fel újra a szikla felett szétnézve. És minden boldog lenne és már futnának is innen, ha a lány nem találja ki, hogy a troll vacsoráját meg kéne szimatolni és egy sötét elf ilyenkor már érzi a csontjaiban, hogy a nagykutya kajáját aki piszkálja, az mindig pórul jár.
Ám talán van esély a mindig bajba keveredő Aw fiával, hogy követi Hiranninist és ahogy a hóban törik maguk előtt az utat, egy férfi testére bukkannak pont ott, ahol a fák mondták. A bőre szürkéskék és egy idős orknak néz ki, mindenféle gyanús bőrtasakokkal az övén, göcsörtös bottal a kezében. A nyakában két talizmán is van.
Ha megvizsgálják, akkor jéghideg a tapintása, de nincs nyoma annak, hogy a troll megkezdte volna. Vagy csak leütötte és még épp időben érkeztek, de a legvalószínűbb az, hogy elkapta a hóesés és hazafelé sietve kihűlt. A bestia pedig kiszagolta valahogy messziről és épp erre felé tartott. Lehet ez magyarázza, hogy az ember méretű lábnyomok miért váltak olyan hatalmassá, a nyomait követte ő is?

Sosem volt az a meggondolatlan hős, aki csak azért is meg akarja mutatni, hogy mekkora harcos, így most sem okoz gondot Hiroin-nak, hogy hátat fordítson a csatának, ami ráadásul kapóra is jött, hogy megszabaduljon az agyarasoktól.
Boldogan hagyná a háta mögött a helyet, mikor azonban a tünde lány megmakacsolja magát és közli, hogy neki mindenáron beszélnie kell a büdösszájúak vezetőjével. Meg, hogy hallotta valami t a troll vacsorájáról, aki lehet, hogy a sámán volt.
Mondjuk ez benne is felmerült, de eszében sem volt, hogy utána is nézzen, meg aztán kitől hallott volna róla a lány?
De okos self nem kérdez sokat, mert hamar megöregszik, így csak egy vágyódó pillantást vet a lefelé vezető ösvényre és biztos benne, hogy még ezerszer meg fogja bánni, hogy ilyen lágy szíve van és nem akarja Hira-t egyedül hagyni az orkokkal. Ez fogja egyszer a sírba vinni.
Ráadásul amerre a lány mutatja, térd fölé ér a hó, így alaposan leizzad mire megtalálják a testet.
- Honnan a csudából tudtad? – bukik ki a száján mégis, mert a sok csecsebecsétől, talizmánról tudja, hogy ez csak a sámán lehet, bár elég kéknek látszik és a bőre is hideg, hogy akár már halott legyen.
- Ennek szerintem annyi! De, ha nem is, mit kezdünk itt vele? – áll meg lihegve a fekvő alak fölött.

A magas hóban bóklászva egyszer csak egy testet veszek észre. Olyan gyorsan evickélek oda, amilyen gyorsan csak tudok. Először élmény volt a hó, most viszont már kezd elszállni a lelkesedésem. Megérintem, észreveszem a sok csecsebecsét rajta. Azt látom, hogy ork, és az is leesik, hogy megtaláltuk a sámánt. Láttam már egyet. Ő se tűnt olyan primitívnek, mint azok akikbe belebotlottunk az előbb. Megérintem a bőrét. Hideg. Tudtam, hogy azonnal meleg helyre kell vinni. Bizakodva érintem meg a nyakát életjeleket kutatva. Pont ezzel vagyok elfoglalva, mikor meghallom Hirion hangját a hátam mögött. Meglep, hogy itt van még és nem lécelt le, amint alkalma nyílt rá. Ha él a sámán, ha nem, a szívverését nem volt időm kitapintani elvisszük a barlangba.
Megpróbálom megkérni azt a kevés fát segítsenek megemelni a testet ágaikkal. Ha sikerül az nagy könnyebbség, ha nem magunknak kell visszahúzni a barlangba, ahol talán tudunk tüzet gyújtani. Miközben a sámán testével kínlódunk elordítom magam. - Megvan a Sámán!- talán meghallották és segítenek. Aztán majd kimagyarázom a helyzetet.

A két elfet a meggondolatlanság, egészen pontosan egyiküket a meggondolatlanság, a másikukat egy lány egy olyan helyre vezette, ahol a meredek sziklafalon megfordult a szél és ezért több havat sodort össze, mint a trollal küzdők helye felé. Nagyon megbánták máris, hogy ide jöttek és nem futottak el, amikor még lehetett.
A kiáltásra ügyet sem vetnek a behemót szörnyeteg elől a lejtőn lefelé szaladó vadászok. És Hira próbálkozásai az ágakkal sem jár túl sok sikerrel. Nem azért, mert nem felelnének rájuk, de a tél és a hideg miatt amint megelevenednek és mozdulnak kicsit, máris fagyási sérülés veszélye lép fel és inkább medve módjára visszakucorodnak.
Még nem rég találta meg magában a képességet, mely a természethez köti. Nem tapasztalta ki az évszakok változásait, amely a legtöbb időben bőséges információkkal és nagy lehetőségekkel látja el őt. Ám a hideg és a hó időszakára beköszöntve sokat csökken Természet Anya áldása.
A sámán már alig él és meleg helyre kell szállítani, hogy az a picuri remény, mi még marad, el ne aludjon! Mert amennyi szerencséje van Hirionnak, ha nem is ő nyúlt hozzá, megtalálják az elfek keze nyomát a sámán halálában...
És lelki vezetőjük elvesztése biztosan felkorbácsolja a hangulatot!

Hirion-t tényleg csak a lány tartotta vissza attól, hogy már akkor eltűnjön innen, amikor az orkok végre leszálltak róla. Most azonban, ahogy jó térdig gázolva a hóban, ismét majd megfagyva, ott állt a sámán felett, már ezt is erősen megbánta, de sajnos sok választása nem volt.
Természetesen Hira kiabálására senki nem jött, de a fiú ijedten ugrott hozzá és erősebb hangon szolt rá, mint tervezte.
- Hallgass! Egyrészt megindulhat a hó egy erős hangtól, másrészt nem az orkok fognak jönni, hanem az a bazi nagy troll és akkor nem csak ő lesz vacsora. – int a sámánra, aki szerinte már a szellemek birodalmában jár, de Hira erőlködik, hogy vigyék vissza a barlangba mert még él.
Viszont, ha meg itt hagyják és mégis megtalálják az agyarasok, akkor valószínűleg üldözni fogják és nem jut le élve a hegyről.
~ Hát ez egyre jobban alakul számomra! ~
- Keressünk két rúdnak használható botot. Ráköthetjük egyikünk köpenyét és rátehetjük a sámánt. Akkor lehúzhatjuk magunk után. – rúg bele a hóba dühösen, de aztán indul,hogy megvalósítsa a tervét, különben mindhárman itt fagynak meg.

Látom, ahogy a növények segítenének, de amint történne valami azonnal meg is szűnik. Talán ők is fáznak, és ami azt illeti már én is alig érzem végtagjaimat. Hallgatom Hiriont. Csípős megjegyzését elengedem fülem mellett. A botos dolog viszont nem rossz ötlet. Így vagy úgy de valóban vissza kell vinni egy hidegtől elzárt helyre. Míg a férfi arrébb megy én magam próbálom húzni. Ha nem megy, a magammal cipelt barlangban használt takarókkal fedem be testét, ahogy csak tudom és elkezdem az arcát dörzsölgetni. Nem jó helyen vagyunk és itt én is meg a társam is karikára fagyhat. Remélem, ha a sámán megmenekül, az jó színben fog feltüntetni minket....

A két elf ezúttal saját magára és egymásra vannak utalva. Ám nem kell őket lebecsülni, megoldják a problémát így is. Gyorsan megvan az ötlet, hogyan eszkábáljanak egy hordágyat. Amíg Hirion ennek megvalósításával foglalkozik, egy fél óráig Hira egyedül rángatja a szerencsétlen sámánt a hóban. Ám alaposan bebugyolálva az alvásra használt pokrócába. Ami a hóban húzgálástól alaposan átnedvesedik, de még mindig tud elég jól melegíteni.
Amikor a fiú elkészül, felrakják rá a fagyhalál küszöbén lévő sámánt és gyorsan annak barlangjába viszik. Közösen már gyorsan haladnak és odaérve átcsavarhatják az ork száraz takaróiba és a tüzet is feléleszthetik, hogy minél melegebb legyen. És mellette akár a lány átázott éjszakai pokrócát is megszáríthatják.
A barlangban még mindig rendetlenség van, ám elég idő áll rendelkezésre, hogy átbeszéljék, mihez is szeretnének kezdeni. Már éjfél is elmúlt, mikor a házigazda magához tér. Ha nem tudnak addig ébren lenni, akkor csak reggel veszik észre, hogy felébredt.

Lehet, hogy nem szép dolog, hogy szegény Hira-n vezeti le a feszültségét, de végül is úgy érzi miatta került ebbe a helyzetbe. Na persze, ha ott a barlangban nem menti meg, akkor el sem jut idáig. Erre a gondolatra kicsit vissza vesz magából Hirion és hagyja, hogy a lány megpróbáljon valami melegséget dörzsölni a sámán márvány bőrébe, addig ő megy és keres hosszú és vastag ágakat, amit a szánkónak használhatnak majd.
Nem egyszerű ezen a helyen ezt megoldani, de végül hosszas keresgélés után, amire már a fiú keze-lába is eléggé elgémberedett, sikerül összehozni a hordozó eszközt, amivel már könnyebben el tudják vonszolni az ork még mindig mozdulatlan testét annak barlangjába.
A cipekedés és küszködés legalább kimelegíti, de annak örül Hirion a legjobban, hogy végre szélvédett helyen lehet és miközben ő elhelyezi a hordágyat, tűz is gyullad, ami hamarosan jóleső melegséggel tölti el fáradt tagjait.
- Szerinted még életben van? Ha igaz is, nem vagyok benne biztos, hogy egy orknál mit jelent a hála, de mivel ez az egyetlen esélyem, hogy élve jussak le a hegyről, nem nagyon van más választásom, mint, hogy megvárjam mi lesz. Ha nem tér magához, akkor viszont mégis csak megpróbálkozom a meneküléssel. – közli a lánnyal.
Bár Hirion fáradt és a meleg elnyomja, a sámán mozgolódása megüti éles hallását, így azonnal felébred és várakozóan megfeszül, miután Hira-ra bízza, mit akar annak mondani.