A sámán már be van bugyolálva rendesen a takaróba, és épp hideg arcát dörzsölgetem, mikor Hirion két hosszú husánggal visszatér. Miután valahogy rá tudtuk tenni a testet, együttes erővel, hamar eljutunk a barlangba. Hálát adok, hogy találok tűzifát és takarót. Az enyém már teljesen átázott. Leszedjük a sámánt a rögtönzött szállító eszközről és a testét saját melegebb takaróiba bugyolálom. Úgy néz ki benne mint egy hering, kievickélni is alig tud majd belőle, de ez érdekel a legkevésbé. miután ezzel kész vagyok, tüzet rakok. Az szerencsére tökéletesen megy, még így is, hogy alig érzem az ujjaimat. Hamarosan a barlang falai fényárban úsznak, és a hőmérséklet is kezd egyre barátságosabb lenni. Megfordul a fejemben, hogy készítek forró teát, de nem ismerem fel azokat a gyógynövényeket amiket találok a sámán rumlijában. Jó lenne takarítani, de lehet megsértődne, meg nem is fontos. Csak az agyam pörög. A szemem majd nem leragad már a fáradtságtól, úgy hallgatom a férfit, és megértem. Én se tudom mi lesz ha felébred, hogy mit csinál vele. Talán lesz időm elmagyarázni amit én se értek pontosan. A lényeg hogy megmentettük az életét, és ork ide vagy oda, az adósunk. Így ahogy a melegben van már, érzem a változásokat. A sámán bőre melegszik, és végre ki tudom tapintani szívverését is...
.... furcsa álomból ébredek. Valami megmozdul alattam. Azonnal felriadok. Kiderült, hogy a vizsgálódás közben, elaludtam a sámán mellkasán. Szerencsénkre ébredezni kezd. Hirion a közelben ül. Rajta is láttam aludt. A tűz már csak parázslik, de így is rendes meleg árad belőle. Ahogy a sámán morgolódva kinyitja szemét, úgy helyezkedek, hogy engem lásson meg először....

A sámán kábán ébredett és miközben Hira igyekszik elé hajolni, ő értetlenül néz. Majd mindent megtesz, hogy kicsomagolja magát a sok takaróból és felálljon.
-Hogy kerültök ide? -kérdezi csodálkozva- Nem emlékszem semmire. Csak arra, hogy mentem haza, mikor elkezdett szakadni a hó. Kértek teát?
*Ezzel el is indul egy vas állványt előszedni a lomok közül, melyet a tűz fölé állít. És egy kis bádogedényben vizet kezd el melegíteni, ám nem teafüvet rak bele. Piros, gyanús bogyók, melyet Hira nem ismer, hogy mire való. De Zevadarban sem nő olyan bokor, amin Hirion ilyet láthatott volna. Persze az emberek területén barangolva sok útszéli rekettyésben láthatott, ám a lányt ott gazdag család nevelte és nem tudja azt, mi mire való. Hirion pedig elég népszerűtlen volt csak arcra ráfogva, hogy ne mélyedhessen ilyen diskurzusokba.
-Remélem nem bántottak titeket ide vezető úton. Elég ritka, hogy két elf meglátogat.
*Az utolsó mondatában volt egyedül valami, ami nem őszinte érdeklődésre utalt. Valahogy kihallatszódott belőle egy fenyegetve érzettség és mintha direkt kerülte volna a két alfaj megnevezését.

Észre sem vette, hogy elbóbiskolt, pedig esze ágában sem volt, hiszen akár az orkok is minden pillanatban befuthattak volna.
Viszont határozottan felijed, amikor a sámán megszólal és megpróbál kikecmeregni a Hira által ráhalmozott takaródomb alól.
A sötét elf fiú azonban elég furcsának találja, hogy ugyan halhatóan meglepődik az agyarasok varázstudója, de annyira még sem, hogy azonnal ne kínálgassa őket teával.
Mivel a fickó van otthon, így csak a szemével követi, ahogy a világ legtermészetesebb módján előszed a holmijai közül egy állványt és egy edényt és neki áll a főzőcskézésnek, amihez Hirion számára teljesen ismeretlen növényeket használ, bár ebben nincs semmi csodálkozni való, mivel a fiú soha életében nem főzött még teát.
- Én nem látogatóba érkeztem, csak ő. – int a lányra. – Neki van valami küldetése veled, én csak próbálok lejutni épségben a hegyről. Én nem akarok bajt, remélem ezt az embereidnek is elmondod. – teszi hozzá, mert valamiért nem bízik az öregben.
Na persze egy orkban sem bízik, csak szeretne túlélni.
- Egyébként, ha mi nem találunk meg és hozzunk ide, akkor már rég halott lennél. – teszi hozzá, csak a mihez tartás kedvéért. – És nem kérek olyan……füves vizet. – rázza meg a fejét, inkább iszik a kulacsából.

Ahogy magához tér, a sámán azonnal pakolászni kezd. Látom Hirionon, hogy ideges lesz. Azoktól a bogyóktól én is idegenkedek. Aztán a férfi megszólal.
- Így igaz. - veszem át a szót. Nimadar lánya vagyok, Hira. Azért küldött el hozzátok, mert üdvözölni akarta az új törzsfőnököt. Egy levelet hoztam el neki. Amint elértük a területeteket az embereitek körbevettek minket. Először hozzád hoztak, miatta, de nem voltál itt. A keresésedre indultunk, de közben beleszaladtunk egy trollba. Míg ők ezzel a nagy behemóttal viaskodtak, mi átnéztük a területet és úgy bukkantunk rád. Szerencsére túl élted. Már biztos keresnek minket....- magyarázom, majd előveszem erszényemből a bőr tokot, amiben a levél van. Csörög benne valami. Talán valami ajándék szerűséget is küldött a levéllel Apám. Mivel viasszal kente be a tokot, az így szerencsére nem ázott át. Mindenről gondoskodott. - Szóval mi nem is zavarnánk tovább. Ő nem akar bajt. Nem olyan mint amilyennek látszik. Abban az esetben már én nem beszélnék veled. Én az új főnökhöz jöttem, ő pedig csak velem tartott. Ha nincs ellenedre talán el is mehet.- mondom tovább a sámánnak és közben féltőn nézek Hirionra.

A self nem túl barátságos, de még a lombtünde sem mondható annak! Nagyon bizalmatlanok az ork sámánhoz és általában véve az itt élő néppel. És akár az idejövetelük alatt is adtak okot erre az oughwariak.
-Ilyen harapósnak nézek ki? -majd elgondolkodik- Talán csak attól, hogy álmosan keltem. Csipkebogyó teának hívom, nem füves víznek. Ha nem kértek, akkor én töltök magamnak és leteszem ide, hogy ha megjön a kedvetek, ti is ihassatok.
El tudom képzelni, hogy min mehettetek keresztül. -röhögött fel diszkréten- Kemény hely a mi hegyeink és csak a legtalpraesettebbek maradnak életben. De meséljetek kicsit, és utána elkísérlek titeket a faluba! A Kölyök biztos örülni fog, ha személyesen tőletek kapja meg a levelet. És örömmel fog látni. Bár tény, köztünk is vannak modortalanok, ahogy minden népben.
*Enyhe túlzás ez az utolsó mondata, bár ő láthatóan kivétel volt. És valóban, ha felmelegszik kicsit a teától és összeszedi magát, akkor elkíséri a két elfet Billihez, a Kölyökhöz. Bár igen megtermett, sok csatát megélt harcosról van szó, ám valahogy kiskorától fogva ráragadt ez a név.

Hira szavai is megerősítik a fiú mondókáját, aminek igazán örül, bár őt megismerve ebben nem is igazán kételkedik, csak abban, hogy a sámán egyáltalán hitelt ad-e nekik, hiszen egyikük sem tartozott a kedvenceik közé. Na jó, Hirion faja valószínűleg még annyira sem.
A sötét elf gyanakvása ellenére az öreg nem erőlteti a tea ivást, ahogy ő emlegeti, de azért rak belőle a tűz mellé.
Meg kell vallani az illata jó, de akkor is tartja magát Hirion a véleményéhez, hogy ilyen helyen nem fogad el semmit.
- Nem, nem tudod elképzelni. – morogta egy grimasszal, ahogy ezen az egészen csak kuncogni tudott a sámán.
Neki biztosan jó móka lehetett, neki kevésbé.
- Nem a legjobb módszer mindenkit leölni, vagy fogságba ejteni, aki csak erre jár. Aztán meg sírtok, hogy még a kereskedők sem kockáztatják meg, hogy eljöjjenek ide. – mondja el a véleményét az orkok „vendéglátási” szokásaik célszerűtlenségéről. – Nekem nincs sok mesélni valóm, vándor vagyok, aki csak élve szeretne eljutni egyik helyről a másikra. – fogja rövidre Hirion, mert inkább már menne. – Kölyök? – emeli meg a szemöldökét.
Nagyon reméli, hogy nem a kora miatt nevezték el a főnököt, mert akkor talán nagyobb bajban vannak, mint gondolnák.
Végre a sámán is megunja a társaságunkat és meleg holmit, valamint botot ragad és elkísér minket a faluba, ahol Billi-hez megyünk, akit már biztos riasztottak a harcosai.
Hirion a fejébe húzza a csuklyáját és igyekszik lehetőleg nagyon láthatatlan lenni.

Szerencsére a sámán okosabbnak tűnt, mint a többi ork. A beszélgetés nyugodtan zajlik, bár néha érzek némi feszültséget Hirion hangjában. Azonban a sámán egyszer csak feláll, befejezi a tea főzést és bevisz minket a faluba. Arra, hogy Hirion had menjen útjára, semmit se szólt. Így mind a ketten követjük őt a faluba, hogy találkozzunk a vezetővel, akit valóban "kölyöknek" nevezett. Mikor azonban szembetalálkoztam vele, cseppet se tűnt kisgyereknek. Egy elég nagyra nőtt orkkal álltunk szembe, mikor a bemutatkozásra került sor. Illendően fejet hajtottam, és üdvözöltem, mikor rám nézett és várt. Nem mertem megszólítani. Bemutatkoztam, tolmácsoltam Apám jókívánságait és átadtam a tokot, ami levelet rejtette. Kissé zavarban voltam, ahogy ott álltam a sátorban. Túl sok tekintet szegeződött rám. Hirion mögöttem állt, csuklyájától nem látszott az arca. Kíváncsian vártam mi lesz. A sámánnal mindenképp akartam beszélni.

A sámán a faluba vezető úton nem bírta ki, hogy újabb próbát ne tegyen, hogy hadi titkokat húzzon ki Hirionból. Bár úgy tűnik, a sötét elf ez eddig ellenáll. És még a mesélőnek is vannak komoly gyanakvásai, mennyire lehet komoly szándéka ez az orknak.
-Mesélj a kereskedőitekről! Azt mondtad, ide azért nem jönnek, mert leöljük őket. Bár nem tudom, mire véled. De más népekkel kereskedtek? Ha ilyen ügyes kalmárok vagytok, szerintem beszélj a Billivel, a Kölyökkel, mert értelmes és a jó ajánlatokat mindig jól fogadjuk.
Csak a tehetségtelen kufárokat faljuk fel elégedetlenségünkben.
*Úgy tűnt, már a válasz előtt jót szórakozik a válaszon. Bár a gondolatolvasás nem tartozik a legismertebb sámán képességek közé. Minden gond nélkül megvolt a találkozó és a főnök védelmébe vette -hivatalosan is- a futárokat, így itt már Hirionnak nem kell tartania semmitől. És elég rövidre fogták az üzenet átvételét, mely rendhagyó módon nem papírra, hanem kőre volt vésve, ezért zörgött, ráadásul ork nyelven. Így ez külön figyelmesség.
Hira nyugodtan oda léphet a törzsfőtől távozó lelki vezetőhöz, hogy a kérdéseit feltegye. Bár néha kötegszik, nem rossz szándékú.

Mivel egyedül nem mert nekivágni a hegynek Hirion kénytelen volt továbbra is Hira-val és a sámánnal tartani, hiszen valószínűleg egymagában nem jutott volna azok után messzire, hogy belefutott egy vadász csapatba és azok cseppet sem kedvelték meg őt.
Azért lehetőleg kerülte a kontaktust, mert minél kevesebben tudják kit rejt a csuklyás köpeny, annál kevésbé kötnek majd bele.
A sámán azonban hallhatóan félre értette a szavait, amit a kereskedőkről igyekezett elmondani.
- Nem a mi kalmárainkra gondoltam, nekünk nincsenek is olyanok, hiszen népem megszerzi magának, amire szüksége van. – vonja meg a vállat, mert ez számukra teljesen természetes.
Csak mióta vándorbotot vett a kezébe, azóta tudja, hogy a többi nép ezt másként oldja meg és nem az erősebb kapja-marja alapon.
- Csak hallottam utam során pletykákat, hogy nem szívesen térnek errefelé a kereskedők, de ha velük is úgy bántok, mint velem, akkor minden bizonnyal az okuk is meg van rá. – válaszol az ork varázstudónak.
A törzsfő legalább nem akarja azonnal megölni, vagy börtönbe vetni azért, ami és meglepő módon még barátságosnak is mondható vele, bár lehet ezt Hira-nak köszönheti, meg a küldeményének.
- Ha nem nagy kérés Billi törzsfőnök, akkor hamarosan folytatnám az utam, mert zord hegyeitek eléggé megviselt és még hosszú út áll előttem, míg újabb településeket pillanthatok meg. – próbálja minél előbb kijuttatni magát az orkok területéről.
A sajátjai nem becsülték, de az agyarasok sem voltak túl szimpatikusak, hogy itt akarjon maradni.

Ahogy befejeztem mondandómat, azonnal át is adtam a hengert a törzsfőnöknek. Amint kibontotta nem papír, hanem egy keskeny szürke kődarab csusszant a tenyerébe. Először nem esett le mi az, aztán rájöttem. Apám nagyon értett hozzá, hogyan üzenjen az orkoknak. Billi határozottan örült neki. És a hangulat is, ha nem is sokkal de kellemesebb lett. Már nem volt akkora a feszültség. A főnök megköszönte az ajándékot és Hirionhoz fordult, aki hozzá kezdett beszélni.
Közben én a szemem sarkából láttam, hogy a sámán távozni készül, így biccentettem Billi felé és utána mentem.
- Várj egy kicsit. Szeretnék kérdezni valamit.- szóltam utána. Ő megállt és kíváncsian várta, mit akarok mondani. - A sámánokról azt hallottam, nagyon bölcsek és sokat látottak. Még azt is, hogy tudtok szellemet idézni. Bansheeket, akiknek szintén óriási tudása van. Hirionról van szó. Az aminek látszik, még is más. A saját népe is kitaszította magából. Folyton ügyetlen, legalábbis annak mondja magát, és nem találja a helyét ahogy én sem. Hogy lehetne segíteni neki? - kérdezem, aztán az arcát fürkészve várom válaszát.

A sámán elmosolyodik kedvesen. Arcán megértés látszik.
-Nos, mi nem tudunk szellemeket idézni. Csak lelkünkkel elmenni hozzájuk, ahol ők vannak. De ehhez a szerek és kellékek a barlangomban maradtak. De ha gondoljátok elmehetünk oda és megkérdezhetem, tudnak-e valamit tanácsolni nektek.
Ám tartok attól, hogy ebben még ők sem elég bölcsek. A válasz magatokban van, nem csak a probléma gyökere. Ha ti nem küzdötök ennek megváltoztatása érdekében, akkor a legjobb tanács is, mint egy cipőbe szórt marék arany, épp annyira haszontalan.
*Atyai módon rátette bal kezét a lány vállára és ha szavai elbizonytalanították az elfet, akkor engedi elmenni. Ám ha vele tartanak még egyszer otthonába, akkor elvégzi a szükséges műveletet, hogy transzba sikerüljön esnie.

Hirannis ajándéka úgy látszik igen csak eltalált volt, mert a kedélyek is megnyugodni látszanak, így van rá remény, hogy a sötét elf fiú kérését is teljesítsék és bántatlanul elengedjék, hagy vándoroljon tovább és talán egyszer találhat egy olyan helyet, ahol nem nézik azt ki és mi ő, hanem befogadják.
Ez azonban egyelőre csak vágyálom marad, ahogy az is, hogy vajon mihez is kezdene akkor magával, mert érteni nem sok dologhoz ért, talán még a katonáskodáshoz a legjobban, de self mértékkel ahhoz is siralmasan.
Az erdei elf lány kérdése a sámánhoz őszintén meglepi, mert bár az ifjú hölgy más többször is jelét adta, hogy szívesen törődik mással is, vesz a szárnyai alá elesetteket, de nem gondolta volna, hogy tényleg ennyire a szívén viseli az ő sorsát.
Abban sem biztos, hogy egyáltalán lehetséges-e az, amit kér az öreg varázstudótól, de határozottan felvillanyozza a dolog.
- Én mindent megpróbáltam már, hogy kiderítsem mi a baj velem. – szólal meg Hirion zaklatottan. – De soha nem tudtam meg, hogy ki vagy mi az a felsőbb hatalom, mely a bukásomra tört. Túl kis pont vagyok ahhoz, hogy bárki is vegye a fáradtságot, hogy ebben a segítségemre legyen. Ha hajlandó lennél rá, hogy kikutasd mi ennek az oka, nagyon hálás lennék. – néz a sámánra izgatottan, egészen elfelejtkezve, hogy az előbb még az életéért rettegett.

- Nagyon köszönöm előre is a segítségedet. Ha tényleg megtennéd azzal sokat segítenél. - mondom neki hálásan. Aztán nem is vártunk sokáig. Azonnal vissza is indultunk a sámán lakrészébe. Örültem Hirion izgatottságának. Jó volt végre boldognak látni kicsit, annyi rossz után. Most talán kiderül mit kell tennie.
Mikor visszaértünk, ő azonnal munkához is látott. Gondolatban fohászkodtam Természet Anyához, hogy sikerüljön valami. Üvegeket, különféle ismeretlen cuccokat szedett elő és újra felélesztette a tüzet.

A sámán készségesen segít és hárman az otthonába érve elkezdi az előkészületeket. Először csak tesz-vesz. Előkerülnek a növények is, amit végül a tűzbe szórva kezd el mormolni. A felszálló füst bódítja mindannyiukat, ám csak a sámán képes a lét és nem lét határán átlátni. Szellemek rohanják meg beszélgetni, de ebből a tündék csak összevissza hangképzést vélhetnek ki. Majd a transznak, mikor csak értelmetlenül előre-hátra billegett törökülésben és furán viselkedett, lassan vége lett. És már értelemmel a szemében fordul Hirionhoz.
-Egy nő féltékeny rád, ezért sok nehézséget kell kiállnod. Ám sorsod jóval korábban megíródott. Fontos szerepet fogsz játszani még a fajod életében és emlékezni fognak rád.
*Bármilyen meglepő voltak szavai, most Hirához fordult.
-Te pedig ne aggódj! Közel az idő, mikor végleg kinövöd gyermeki ügyetlenkedéseidet. A szellemek a te gondodat is figyelemmel kísérik és boldog élet vár még rád.
*Nem tudott meg konkrétabb dolgokat. Ám a fiút megerősíthette abban, hogy valóban nem Uráldur a mozgatórugója az eseményeknek... az ő esetében egészen biztosan. Hiszen nem illett bele a női képbe.


/Köszönöm a játékot!/

Az izgatottság, hogy talán megtudhat valamit arról, aki tönkretette az életét, el is feledteti Hirion-nal, hogy nem sokkal ezelőtt még simán kinézte volna a sámánból, hogy megmérgezi őket, vagy más módon adja az agyarasok kezére őket. Most meg alig várta, hogy visszaérjenek az öreg kuckójába és az nekikezdjen a sötét elf fiú számára szokatlan szertartásnak.
Azért biztos, ami biztos egészen a fal mellé húzódik és megnyugtató távolságból szemléli a rítust.
Mikor ismét értelem csillan a sámán szemében és elmondja, hogy mit sugalltak neki a szellemek, Hirion őszintén meglepődik. Mind azon, hogy egy nő féltékeny rá és ezért okozott neki ennyi gondot, másrészt, hogy ő, mármint maga Hirion fog fontos szerepet játszani faja életében? Ismerve magát ez igazán hihetetlennek hangzik. De ki ő, hogy a szellemekkel vitába szálljon.
Ezek után némileg jobban kihúzza magát és örül, hogy Hira is jó híreket hallhat.
- Ez igazán ……..megnyugtató….azt hiszem. – szólal meg végül. – Köszönjük a segítségedet, valószínűleg jó szolgálatot tesz majd nekem, ha egyszer visszatérek. – biccenti meg a fejét a sámán felé, aztán a lányhoz fordul. – Most hazafelé tartasz? Talán még elkísérlek, amíg leérünk a hegyről, aztán meglátom merre megyek tovább.
Ha a lány belemegy, együtt érnek le, ahol kedvesen elköszön az erdei elftől, megköszönve a hozzávaló jóságát, ha másfelé megy, akkor a fiú egyedül vonul le, aztán nekiindul torony iránt.

//Én is köszönöm, remek volt. //

A szertartás roppant furcsa és kissé ijesztő. Látom ahogy Hirion is a fal mellé húzódik és onnan figyel. Mire vége a ceremóniának azon kapom magam, hogy megfeszült izmokkal tapadok háttal a falnak. Akkor lazultam el, mikor a sámán magához tér és magyarázni kezd a férfinek. Az viszont végképp meglep, mikor hozzám is megnyugtató szavakat intéz. Mindketten hálásak vagyunk neki, és elköszönünk tőle. Jó utat kíván és ad némi útbaigazítást is. Menet közben még elköszönök Billitől és hazafelé indulok. Izgalmas volt ez az út. Nem gondoltam volna, hogy újra belefutok a self férfiba. Már a nevét is tudom. Jó lenne vele tartani, de már biztosan várnak haza. Egy ideig beszélgetve folytatjuk utunkat, ahol még van hó búcsúzóul hülyéskedünk még egyet. Aztán különválik utunk.....

//Én is köszönöm, tényleg jó volt.//