- Ne aggódj barátom! Nemsokára jön a segítség.
Reméltem, hogy a nő nemsokára ideér. Reméltem ő jobban ért a sérültek ellátásához mint én. Bár a vérző sebet be tudtam kötni, tartottam tőle, hogy ezzel csak rontanék a helyzeten. A férfi egész teste teli volt ezekkel a különös szimbólumokkal. Ahogy elnézem nincs megmérgezve, de a sebek könnyedén elfertőződhetnek. Már ha addig nem hal bele a vérveszteségbe.
Mialatt ezen gondolkoztam, megjelent a nő is és azonnal a sebesülthöz sietett. Némileg meg is nyugodtam. Az orkokat sehol sem láttam, szóval most talán nyugtunk lesz egy darabig.
- Természetesen.
Azzal neki is láttam gallyakat és nagyobb köveket keresni. Alig tíz percnyi keresés után már más dolgom nem volt, mint a táskámból elővett kovával kínlódni, de végül csak lángra kapott a kövekkel körülrakott kisebb farakás. Ezúttal nagyobb tábortüzet raktam össze. Kellett ha egyszerre szeretnénk vizet forralni és megsütni a nyulat.
- Valamelyest én is... Viszont a nyúlra még várni kell egy kicsit.

Hamar pattogott is a tüz,minek nagyon örültem.
A gyògyfüvekböl készült fözet is hamar meglett.
Szerencsére a megtalàlt férfi elég szìvòs,és a ràkent kenöcs is szépen zàrja el a sebeit.Legalàbb felülfertözés nem alakul ki nàla...bàr ezek a rajzolt àbràk elég furcsàn festenek rajta.Ilyet még nem làttam...talàn valamiféle rituàlé része,de az is lehet,hogy igy àldozzàk fel ezeket a szerencsétlenül jàrt embereket...
Még belegondolnom is borzasztó,hogy ilyen létezik..és itt..nem messze,szeretett erdömtöl..ahol eddig ilyet még a Nagy Öregek se hallottak...

Amìg a Tàrsam a tàbortüz mellett sütötte a nyulat,addig leültem a beteg mellé és mindent megtettem,hogy enyhìtsem fàjdalmàt.
A kulacsombòl adtam neki kis vizet,hogy a kiszàradt ajkàt bekenve,érezze a hüsitö forràsvizet.
A forralt gyògyfözettel meg kezdtem lemosni a testéröl a jeleket..és meglepetésemre ,lejöttek a rajzolatok..
Ez jo jel talàn..mert akkor nem màgikus eredetü.
De még mindig nem tudni,hogy ki és hogyan rajzolta rà..és a többiekre..
Remélem,hogy ha kicsit jobban lesz,akkor vàlaszokat kapunk a kérdéseinkre..mert nagyon kìvàncsi vagyok...

Aztàn ,mikor befejeztem a jelek letörlését..és most többet nem tudtam tenni..csak vàrni.  
Igy a tüznél üldögélö férfit néztem..akinek az arcàt fürkéztem,ahogy elmerengett..és talàn ugyanarra gondol mint én...
Mert nagyon foglalkoztat ,hogy mi történhetett ezzel a szegény pàràval..
De ahogy nézem a Tàrsam arcàt...nagyon gondterheltnek làtom...és nagyon együttérzek vele..

Miközben társam a beteg ellátásával foglalatoskodott én a nyúl megsütésével törődtem, közben pedig gondolkodtam. Azok a jelek. Nem láttam őket sehol. Viszont valahonnan ismerősek voltak. Mintha már láttam volna őket az öreg könyveiben. Bár tudnám melyikben, vagy legalább azt, hogy mikor.
Ember mindezt nem tehette. Azok a karomnyomok... Humán lénynek nincs ilyen karma. Az ismeretlen rúnák azt is jelenthetik, hogy egy halállovag tette mindezt. Ám a barlang sokkal inkább valami rítus színhelyére emlékeztetett, ami nem jellemző rájuk.
Ahogy szép lassan összeállt a fejemben a kép elfehéredtem.
Egy tanuma! A karomnyomok és az ismeretlen szimbólumok immáron értelmet nyertek. Ráadásképpen mivel a tanuma mágiahasználó bestia, már értem hogy vihette el az embereket a táborból nyomok nélkül. Valószínűleg ez az a bestia amit üldöztem. Bár...
"Legtöbbször elkerülik egymást, ám embertelen rítusaikra összegyűlnek, hogy emberi belsőségeket fogyasszanak."
Belül újabb hálát mondtam az öregnek, és rájöttem arra, hogy talán túl nagy fába vágtam a fejszémet. Eddig még egy ilyen bestiával sem volt dolgom, most pedig ki tudja mennyivel. Viszont nem hagyhatom, hogy még több embert öljenek meg.
Nagyot sóhajtottam, majd a társamra vetettem pillantásom.
- Fogd őt és fussatok egy biztonságos helyre. Innentől egyedül folytatom.

Ahogy az Emberférfit elnéztem a nyuszi sütögetése közben..egyre jobban az az érzés futott végig rajtam,hogy nagy gond nyomassza.
S lám,most meg egy másik ember" került elő",aki igencsak nagy bajból mentettük ki..de...
-Hogy mi??...mi az,hogy" fussunk egy biztonságos helyre"?...mit motyog ??...bahhh...emberek!...-sóhajtottam fel a gondolataimból.
Már éppen ki akartam mondani hangosan az iménti gondolataimat vele kapcsolatban,mikor megláttam gondterhelt arcát,és valahogy másnak látszódott...olyan szomorúnak!..
Egy picit gondolkodtam,hogy mit us tegyek,hogy ne érezze tolakodónak,de aztán nem birtam szó nélkül a kiejtett szavait,mit hozzám intézett...
-Jóuram!Látom gond nyomassza lelked,és valószínüleg meg is van rá okod..
de már megbocsáss..Társként mentettük meg eme sebesült emberférfit,és nem pedig szolgaként használtam íjam segítségetekre!
Nem kértem,s nem kérek fizettséget tetteimért..de ez az ember már holt lenne,ha nem találunk rá időben.Arról nem is szólva,hogy tudok magamra vigyázni!..azt is érzem szavaidból,hogy jo szándék vezérelt,mikor kimondtad eme szavakat..de a döntés nem egyedül tiéd!!
Lehet,népemet nem ismeri Uraságod,de biztosíthatom,hogy meg tudom védeni magam .ahogy van segítségünk is..és ha tervet készítünk közösen..akkor több esélyünk van megvédeni szeretteinket..ahogy mindkettönk egyedeit is megmenthetjük ettől a szörnyetegtől..

Kissé meglepődtem mikor az elf leteremtett, ám igazság szerint számítottam rá. Bátor volt, makacs és nem mellesleg nő. Ennek a kombinációnak hála vasvillával sem tudtam volna őt elkergetni innen. Szélesen elmosolyodtam, majd a sérültre vetettem pillantásom.
- Nem bánom, viszont számíts arra, hogy az amire készülök óriási valószínűséggel fog a vesztünkbe kerülni. Ha pedig mindkettőnkkel végeznek a szörnyek, ő itt velünk együtt hal majd. Talán biztonságos helyre kéne vinnünk, ám a legközelebbi emberi település ki tudja milyen messze van innen. Mire odavisszük addigra ezek a valamik felszívódnak.
Igen. Ha már okvetlenül velem akart tartani ezt a kérdést jobbnak láttam még most megvitatni. Csak mert ha a ez szerencsétlen itt marad, valószínűleg meghal. Magunkkal pedig nem vihetjük. Kész zsákutcának tűnt. Egészen addig amíg eszembe nem jutott valami.
- Nem értek a mágiához, ám úgy hiszem te igen. Esetleg nincs valami varázslatod amivel biztonságos helyre tudod juttatni?
Egy részem megvetette a mágiát, míg a másikat nagyon is érdekelte. Elég különös dolog. Szinte csak a képzelet szabhat határokat neki. Legalábbis sokan ezt állítják. Aztán mikor valami apróságot kér az ember egy mágustól rögtön idiótának néz amiért a lehetetlent kéred tőle. Talán ezért olyan mágiaellenes a család...

Hallgatom a Társam szavait,és mosoly jelenik meg arcomon...mert tudtam,hogy aggodalma csak,mi szavai mögött rejtőzött.Bár tudom,hogy a sebesültre vigyáznunk kell,és jobbnak láttam eddig is,hogy biztonságban legyen..
De valahol éreztem azt is,hogy ha harcra kerülne most sor,és ez az ember nem tudná megvédeni magát.
Így ,egy olyan megoldást kell találnunk,mi mindannyiunknak megfelelő...

Halk suttogással hívtam a pacikát,ki ide elvezetett minket,és most is a közelbe legelészett..mert a kimentett valószínüleg a gazdája..és ahogy elnézem a szakadt ruháját a földön fekvőnek..valamiféle katona lehet,ahogy az állat is az egyik helyőrség címerét viseli..így megszületett bennem a megoldás..
-jer,ide paci!-hívtam magamhoz a lovat..-vidd el a gazdád a helyőrségetekhez..ott biztonságban lesztek..-suttogtam a fülébe..és megsímogattam a nyakát a fenséges állatnak..
-Segíts ,kérlek felrakni az Embert..-néztem kérőn a Társamra.-Biztonsággal jutnak majd el az Ővéihez..és nem messze vannak.-Az erdő oltalmat ad nekik..és a növények elmondják nekem,ha odaértek-néztem a férfire,és a mosolyom kedvesen villant felé.
-Most már elég erős az úthoz,és tudom,hogy épségben tér a többiekhez.

Bár a megmentett férfi nem beszélt,de a lóvon tud ülni..így szerintem a legjobb megoldás..és tudom,hogy megmenekül..ahogy azt is,hogy jó érzés megmenteni egy újabb Életet..de ha itt maradna,akkor ..ne de ebbe nem is gondolok bele..
Gyógyítóként az Életet mentem,bármi áron..ahogy sohasem hagyok magára senkit..és nem is fogok!..

Úgy tűnik ezentúl hasznát vetem a mágiának. Legalábbis ha jól tudom ez az volt. A ló túl könnyen engedelmeskedett a lánynak. Holott az állatnak szerintem teljesen új egy elf jelenléte. Nem tudom, hogy a nő varázshatalma mire irányul a leginkább mindenesetre hatalmas hasznát vehetem a szörnyek elleni harcban.
Természetesen segítettem abban, hogy a férfit a nyeregbe ültessük, lehetőleg úgy, hogy ne essen le a lóról. Még mindig nem volt túl jó bőrben, de azért jelentősen jobban nézett ki mint mikor ráleltünk. A ló messze járt már mikor felmerült bennem, hogy talán várnom kellett volna arra amíg a férfi fel nem épül annyira, hogy emberi nyelven is tudjon kommunikálni. Akkor legalább rákérdezhettünk volna arra, hogy egészen pontosan mivel is van dolgunk és, hogy mennyivel. Persze már szinte a karomat tettem volna rá, hogy mindez egy vagy több Tanuma műve, de nyomok ide vagy oda, következtetéseim nem mindig gyümölcsöztek annyira mint ahogy kellett volna.
Az elfre pillantottam. Csak csodálni tudtam a kitartását. Bár ő nem tudta mivel, vagyis inkább mikkel állunk szemben. Talán majd jobb lenne vele ezt megbeszélni vele. Ám nem akarom elsietni amíg holtbiztos nem vagyok abban, hogy mire is vadászunk. Legalább ha látnék néhány kígyóhoz hasonló nyomot. De sehol. Így lehet az is, hogy valami olyan dolog tette mindezt amiről nem készültek feljegyzések.
- Ideje indulnunk. Először kapjuk el az orkokat. Még bezavarhatnak a vadászatban. Viszont semmi esetre se öljük meg őket! Élve kellenek. Tudni akarom mit akarnak itt.

Amint a ló és Lovasa eltünt a látóterünkből,a növények hangjaira figyeltem.
A Paci hamarosan odaér a Helyőrséghez,és kicsit megnyugodtam,hogy most már biztonságos helyen van a kimentettünk.
Bár talán,ha kis idő lett volna,akkor több mindent megtudhattunk volna Tőle,de mivel a közelben olálkodó Orkok is fenyegetést jelentettek,így jobb is,hogy távolabb van az Emberünk...

-Lassan alkonyodik..és én ammondó vagyok,hogy pihenésre fordítsuk az éjt!..Az Erdő menedéket nyújt nekünk,és a fáradtság rossz tanácsadó!-néztem rá kedveen,és az előző mosolyára reagálva ,húztam mosolyra ajkamat.

Nem tudom mi fog ránk várni,ha megtaláljuk azt a szörnyet,ami ezt tette a Barlangban..de abban biztos vagyok,hogy pihennünk kell..mert ki tudja mit hoz a holnap..
-Tanácsolom,Jóuram,hogy pihenjünk le a holnap előtt,és gyűjtsünk erőt a hajnalhoz.Mert,ha akkor indulunk..sokkal több esélyünk van,hogy megtaláljuk az Ork hordát..

De aztán ,hogy fekvőhelyet csináljak az éj leszállta előtt..a fák ágait kértem,hogy  "bölcső"formát kialakítva,fonódjanak össze,és a levelek puha öleléssel takarják be a kinyúló ágakat..
-Kész a pihenőhelye!-mutattam rá a fa lombjai közé,az elkészült a vánkosra.
..és aztán egy másik fán magamnak is készítettem fekhelyet,úgy,hogy belássam a környező tájat..

Aztán,mikor eloltodott a tűz,felmásztam a készített "ágyamra"..és a gondolataimat próbáltam összerendezni..
És ha felmászik az Embertársam is a rögtönzött levélágyára..akkor is csak remélni tudom,hogy megérti és pihenni tér..bár egyáltalán nem értem az Embereket!..olyan furcsák,és türelmetlenek...

Ahogy így gondolataimba merülök,az Erdő neszeit hallgatva...lassan elnyom az álom..és tudom,hogyha bármi is közeledne felénk..azt abban a pillanatban tudni fogom...

A lány szavaira felkaptam a fejem és az égre néztem, ám a fák lombjai eltakarták az eget. Lehet azért nem tűnt fel, hogy nemsokára alkonyodik. Gyűlöltem az éjszaka miatt elhalasztani egy vadászatit, viszont nagyon gyakran szükséges volt, mivel éjjel tompábbak az ember érzékszervei. Most pedig mind az öt kifogástalan működésére van szükségem. Egy részem még mindig ellenkezett volna, de egy hamarosan feltörő ásítás végleg meggyőzött arról, hogy halasszuk el a keresést.
- Rendben van. - Mondtam egy nagy sóhaj kíséretében. - Holnap pirkadatkor indulunk.
Kerestem magamnak egy viszonylag lapos részt a földön, majd le is feküdtem oda. Nem éppen kellemes, de már hozzászoktam. A háborúban rengetegszer a sziklákon kellett aludnom. Ez ahhoz képest semmiség volt. Behunytam szemeim, ám a lány nem hagyott elaludni. Pihenőhely? Micsoda?
Felkaptam fejem és egy elég takaros kis ágy, vagy valami arra emlékeztető dolog várt. Faágakból volt ugyan, de jól nézett ki és mivel sokkal kényelmesebb lehetett mint a föld, ezért bele is másztam.
- Jó éjt!

Az éjszaka nyugodtan telt,egy-két éjjeli állat neszezése volt csak ..ahogy éppen a közeli fánál kerestek maguknak élelmet.

Napfelkelte előtt ébredtem,és egy nagy ugrással landoltam lent a földön..hogy körbenézzek valami "reggeli"után..
A Társam még pihent a rögtönzött pihenőhelyen,mit a fa magasán készítettem. 
Lehet,hogy kissé fura neki ez a fajta alvási hely..de tényleg hasznos.-mosolyodtam el magam elé,mikor visszagondoltam az arcára,és akkor mennyire meglepetten nézett rám..
..de most kis nyársravalót hozok,mielött felkel a Társam,és a Nap is...

Hamarosan két fácánnal térek vissza,és a gyors tűzrakás után,máris készítem őket,hogy mikor felkel az embertársam,akkor az étek után indulhatunk is...
Aztán,ahogy már az utolsókat forgatom a madársülteken..mozgolódást hallok a pihenőhelye felöl..
Kedves mosollyal üdvözlöm.
-Szép reggelt!Hamarosan felkel a Nap..és kész a reggeli!-invitáltam le a tűz mellé.
-Hamarosan indulhatunk is...mert szép nap van ma az Orkvadászatra-és sokatsejtető mosollyal néztem a férfire.

Egy darabig nem jött álom a szememre. Rezzenéstelen tekintettel bámultam a fák koronáit és hallgattam az éjszaka tevékenykedő állatok halk neszeit. Furcsa volt az ágy. Nem mondom, hogy kényelmetlen, csak furcsa. Talán azért mert jobban szerettem a földhöz közel aludni. Ám ez volt a legkisebb problémám. Azok az bestiák a barlangban. Nem tudtam eldönteni, hogy már végeztek is a dolgukkal vagy csupán új áldozatok után néznek. Egyik elképzelés sem nyugtatott meg túlzottan ám a lánynak igaza van. Aludnom kéne...

Szemeim szép lassan kitárultak. Nem volt túl világos. Szóval szerencsére nem aludtam el. Ennek ellenére társam már ott ült a tűz mellett és valamit sütögetett. Kedves üdvözlésére egy biccentéssel feleletem, majd óvatosan kimásztam az ágyból és a tűz mellé telepedtem. Nem voltam éhes, viszont úgy véltem jobb lenne nem kivárni amíg az leszek, szóval nekiláttam a reggelinek, ahogy a lány is. Az igazat megvallva én mindig is azt gondoltam, hogy az erdei elfek nem esznek húst. Úgy látszik egy újabb dologban tévedtem.
Miután elfogyasztottam a sült fácánt, felpattantam, majd nekiláttam nyújtózkodni. Miután ezzel is megvoltam felcsatoltam a fegyvereim és már készen is voltam az indulásra.
- Nem hiszem, hogy még mindig a közelben lennének, de azért nézzünk körül.

A reggeli után elindultunk a tegnapi sziklák felé,ahol ráleltünk a szerencsétlenül járt férfire..és egy csapat orkra...
Lassan pirkad,és a sziklák éles peremeire halvány fény szűrődik..és ebben a fényben,kirajzolódnak valamiféle jelek..és kisértetiesen hasonlítanak azokra, amik  az emberen voltak..

-Nézd!-súgtam oda a Társamnak.-Olyan jelek vannak ott,mint amik a férfi testén voltak...ott,azon a sziklán!-mutattam az egyik kiemelkedő részre,ahol tegnap az orkok álltak..

Közelebb akartam lépni..és ahogy a kezem megérintette volna a szikla kövét..egy dárda állt be mellém a földbe,pár centire tőlem..
Oldalra néztem,és a barlang bejáratánál egy csapat ork harcos nyomakodott ki,és hatalmas órdítással támadtak ránk..
Hirtelen egy újabb fegyver suhan felénk..és éppenhogy kerüli el a vállamat..
Előkapom az íjamat,és lövök is a dobó felé,aki egy kiáltással rogy le a földre..
De egyre többen jönnek..és a szikla tetejéről is hallom a hangjaikat..
-Körbe kerítetenek minket...-csak hátrálni tudunk,de nem vissza a bejárat felé...és a Társamra nézek,hogy mi tévők legyünk..
..mert békésen nem fogjuk ezt megoldani..harcolnunk kell...

A reggeli után az első dolgunk az volt, hogy ismételten meglátogassuk azt a sziklás helyet, ahol a tegnapi nap megtaláltuk a sérültet. Tényleg, remélem nem történt semmi baja. Bár a nő azt mondta, hogy azt tudná. Bár az is lehet, hogy nem szólt, de mindegy, ebbe most nem szükséges belemennem. Először találjuk meg az orkokat. Hátha tudják kova tűntek innen a szörnyek.
Végül elértük a sziklákat. A nő azonnal kiszúrt néhány szimbólumot a sziklákon. Igen, egyértelműen láttam már őket korábban. A jelentésük nem volt leírva, ám nem is kellett. Ha hazaérek az lesz az első dolgom, hogy fogom az öreg iratait és összerakok magamnak belőle egy kis útikönyvet vagy inkább bestiáriumot. Több hetes munka lesz, de sokkal könnyebb lesz után dolgozni. Jobban szemügyre vettem a szimbólumot, hogy az emlékezetembe véssem, aztán pillanatokon belül hallottam valamit becsapódni. Egy dárda? Ó a franc vigye el. Hátamról levettem a számszeríjat, megfordultam és lőttem. Az apró nyíl a célpont mellett suhant el, de a kiáltásból kikövetkeztetve így is talált. Miután visszatettem a fegyvert a hátamra előrántottam hosszúkardom. A lány szintén eltalált egyet. Reméltem, hogy nincsenek túl sokan, ám ezek csak úgy özönlöttek. Talán harmincan lehettek, ám tartottam tőle, hogy még többen vannak. Pillanatokon belül körbe vettek minket. A diplomácia lett volna a legbiztosabb megoldás, ám most, hogy már kettőt kilőttünk, ez már elképzelhetetlen volt. Ráadásul orkokról volt szó...
- Látom...
Feleltem a lány teljesen egyértelmű kérdésére.
- Fedezd a hátam. Én fedezem a tiéd. A lényeg az, hogy ne el ne mozduljunk innen, különben végünk.

A hátunkat egymásnak vetettük,és így védtük egymást.Kezdtek körbe keríteni az Orkok minket.
A szikla tetejéről a hangok egyre közeledtek,és a dárdákat is egyre sürűbben hajígálták felénk.

Az íjam egy pillanatra sem engedtem le,és bár nem a gyilkolás a legfőbb célom sohasem..de most ebben a helyzetben muszály megtennem..
..és valahogy nem akarnak elfogyni ezek az orkok...

A férfire néztem a szemem sarkából,és azon gondolkoztam,hogy merre is kellene araszolnunk,hogy egy kis fedezéket találjunk magunknak..mert egyre szorosabban fognak közre minket..
-És ha a szikla másik oldala felé mennénk?talán lenne egy jobban védhető fedezékünk,mint itt a nyílt részen.Mit szólsz?-súgtam a Társamnak..és ha beleegyezik,akkor egy nagyobb bemélyedéshez hátrálunk..amit talán elérhetünk..és kihasználva a félhomályt..hátha sikerül ...

.. nem messze tőlünk,két ork tanakodik,hogy hogyan fogjanak el minket élve..és valami dobóhálóról folytatnak vitát..

Az orkok túl jól körülzártak minket. Ha túl messze merészkedtünk volna egymástól könnyedén levághattak volna minket. Nem igazán volt jobb lehetőségünk mint állni és védekezni. Míg az elf az íjával tartotta távol a zöldbőrűeket, én a kardommal küzdöttem ellenük. Ha esetleg túl messzire kerültem társamtól azonnal hátra szökkentem, de egy méternél tovább nem mertem menni. Kissé nehéz volt úgy küzdeni, hogy a közeledő orkokra és a vaktában repkedő dárdákra is oda kellett figyelnem.
Végül a nő adta a mentő ötletet. Semmi esetre sem kerültem volna meg a sziklát, ám a jobban védhető hely, egész jó gondolat volt. És már tudtam is, hogy hol találunk egy ilyen helyet.
- A Barlangba!
Kiáltottam a társamnak, majd rohanni kezdtem a barlang felé. Közben persze igyekeztem kiiktatni annyit a zöldbőrűek közül amennyi csak az utamba került. Végül megálltam a barlang bejáratánál és felvettem a védekező állást. Tökéletes hely. Csak szemből tudnak támadni.
- Nézd meg van e bent valaki. Addig feltartom őket.

Lassan araszoltunk a szikla hasadéka felé.
A Társam kardja úgy táncolt az orkok nyakán,hogy a fejek hullása mintha villanásnyi lenne..
A nyilammal igaz távol tudtam tartani néhányukat,de ezt sokáig nem tudjuk tartani..így amikor meghallom a férfi hangját,és azt,hogy a Barlang felé menjünk inkább..hát eléggé meglepett.

-Értem!-bólintottam,miközben egy pillanatra rá néztem..és kezdtem hátrafelé haladni,hogy hamar elérjük a bejáratot.
De amikor már méterek választottak el a barlangtól,így én is rohanni kezdtem utána.

Hamarosan megint azon a helyen voltunk,ahol nemrég megmentettünk azt a férfit,és szerencsére túlélte a borzalmat,mi itt várt volna rá.
...és nem sokon múlott az Élete.De most már az Övéivel van biztonságban.

Ahogy beléépek megint megcsap az az orrfagyaró bűz..és a kezemet az arcom elé kell tennem,mert az orrom érzékeny,ahogy a szemem is a látványra..
Amint átlépem a sziklahasadékot,és a barlangba találom magam..egyszer csak három ork kezd rohanni felém..
-Van egy kis...gond.. idebent.-mondtam az embertársamnak..de ahogy a nyilaim letertették őket könnyedén-Most már nincs!!-szoltam pár pillanattal később neki, széles mosollyal..

Aztán tüzetesebben körbenéztem odabent,de nem találtam semmi gyanús mozgást..és a nyilaimmal fedeztem fedezni a Társamat,aki teljes mellszélességgel áll a bejárat előtt..és elég szépen aprítja a közelebb merészkedőket..és ha egy szusszanásnyi idő maradna,akkor még nagyobb meglepetést tudnánk ezeknek a nyavajásoknak készíteni..

..de most itt vagyunk bent,azon a helyen,ahol a legkevésbé akartam lenni..
De legalább felkel a Nap,és egy kis előnyünk lesz általa..mert ha észrevétlenek tudunk lenni egy kis ideig..akkor kijuthatunk előlük az erdő felé..de ahogy így elnézem..van egy másik kijárat a hátsó falnál..és ha oda el tudunk menni,akkor a mágiám is segíteni tud..
..most a Társam épsége a legfontosabb..és az,hogy minden lehetőséggel segítsek neki..

A lány követte az utasításaim és befutott a barlangba. Remek. Remélem semmi különösebb probléma nem adódik, mert egyedül nem tudom örökké tartani a barlang bejáratát. Ezek a zöldbőrűek pedig nem akarnak elfogyni. Nem állt szándékomban megölni őket, de kénytelen voltam. Már az elején tudtam, hogy itt valakiknek meg kell halniuk. Ha már előttünk van a választás lehetősége inkább ők mint mi.
A lány szavaira hátranéztem, hogy megnézzem mi lehet a gond, ám ez pont elég volt ahhoz, hogy egy ork ledöntsön a földre. Oldalra gurultam, mielőtt lesújtott volna rám fegyverével, majd nagy nehezen feltápászkodtam. Éppen csak sikerült hárítanom a következő támadást, majd miután sikerült visszanyernem az egyensúlyom, oldalra szökkentem és először a lábára, majd a fejére sújtottam. Az első támadást hárította ám a másik már túl gyors volt neki. A rohadt életbe, ez nagyon közel volt.
Viszont még mindig nem volt nyugtom. Alig, hogy végeztem ezzel már jött is a következő. Ám ekkor elsuhant egy vessző a vállam felett. Hála az égnek. Már azt hittem valami baj van.
- Ezt nem játszhatjuk örökké. Esetleg látsz egy másik kijáratot?

Igyekeztem minél hatékonyabban segíteni a Társamnak a fedezésben,és felkutatni a lehetséges kijáratot .
A nyilaimmal löttem a válla felett,hogy ezzel is jelezzem,hogy minden rendbe van idebent..

De aztán egy pillanat alatt a földön hevert az Embertársam,és aggódtam érte..
Az Orkok mintha egyre többen lettek volna..és a harc egyre hevesebbé válik..és most kell innen meglépnünk..és elég hamar..
A barlang falait kezdtem el nézni két nyilazás között..és az egyik sarkánél,egy halvány repedést fedeztem fel.-Itt van a menekülési út!-kiáltottam a férfinek-Fuss be ide!..Amint itt vagy,beomlasztom a bejáratot..
Hogy fedezzem a utját ide,felém..egymás után gyorsan lövöm a nyilaim..és az ajtóban"ragadt"zöldtestűeket összezavartam ....így pár perc maradt,hogy a föld varázslatot hívjam segítségül,hogy a bejáratot lezárjam egy enyhe omlasztással..és aztán a hátsó részen meg kiszélesítsem a rést,mit az előbb találtam a saroknál..

Amint a Társam ideér mellém..elindítom a földrengést..és nagyon gyorsan kell kifutnunk ebből a veremszerű áldozati helyről..
..és amint a fal leomlik..kijutunk a szorult helyzetünkből,de legfőképpen a barlangból..
A friss levegő szinte kitágítja a tüdőmet,és ahogy kimászom a résen,nyújtom a kezem a Társamnak,hogy segítsek kibújni hamar..mert a szikla túloldalára kerültünk,és így az orkok hátamögé..amire szerintem nem számítottak..és most a mi oldalunkon van a meglepetés ereje..és a természeti mágiám segítsége..ahogy a szelet is hívhatom majd segítségül,ha úgy adódik...
Ránéztem a Társamra,és próbáltam kifürkészni mit tenne..mert ha úgy van..én nem futanmodom el a harc elől..de azt is elfogadom,hogyha most kicsit visszavonulunk..
..de nem hagyom magára!..mellette vagyok..

Amit kiérünk a gondolataim szállnak az Erdőm felé,hogy hívjak egy kis segítséget magunknak..mert tudom,hogy nincs messze a Barát,ki mindig elkísér..
-Mellon!..Drága Barátom!..gyere ide hozzánk..segítened kell!..hívtam a tigrisemet,hogy ebből a helyzetből biztonságosan kimenjünk,és így egyenlőek legyenek az erőviszonyok..vagyis ,hogy a mi oldalunkra billenjen egy kicsit a meglepetés ereje..

Kérdésemre a lány pillanatokon belül felelt. Hála az égnek. Ezek egyre sűrűbben jöttek. Már a legapróbb hiba is a halálomat jelentette volna, szóval örültem, hogy végre visszavonulhatok. Még egy utolsó suhintás a semmibe, hogy távol tartsam magamtól az orkokat, majd futni kezdtem. Szorosan mögöttem loholtak, de szerencsére az elf egy pillanatra sem hagyta abba a zöldbőrűek irtását. A nyilak egymás után szálltak le az idegről egyenesen támadóinkba. Nem volt túl megnyugtató úgy rohanni, hogy némely vessző csupán centikre süvített el tőlem, de bíztam a lányban. Jól bánt az íjjal és ha eddig nem kaptam tőle egy nyilat a szemeim közé, akkor valószínűleg továbbra sem fogok.
Alig egy pillanatra álltam meg az elf mellett, hogy kifújjam magam egy kicsit, máris tovább kellett rohannom. Legalábbis tanácsos volt ha nem akartam néhány szikla alatt kilehelni a lelkem. A föld megremegett a barlang pedig szép lassan, de annál biztosabban elkezdett beomlani. Követtem a nőt egészen a barlang kijáratáig. Necces volt, de végül mind a ketten kijutottunk élve.
Először körülnéztem, és miután megbizonyosodtam róla, hogy senki sincs a közelben, előbb leültem a földre, majd hanyatt dőltem. Csupa vér és kosz voltam mindenütt. Szélesen elvigyorodtam, ám most, hogy csillapodtak a kedélyek, fájdalmat éreztem a bal karomban. Odakaptam a fájdalom pontjához és hamar rájöttem, hogy vérzik a kezem. Ez hamar lelohasztotta a jó kedvem. A vágás elég csúnya volt. Nem tudom mikor szerezhettem, viszont jobb lesz ha kezeltetem. Bár ez még ráér. Előtte az orkok, elvégre még mindig a közelben vannak. Pillanatok kérdése, hogy ránk találjanak és akkor már nincs menekvés.
- Most talán meglephetjük őket. Ám ketten nem sokra megyünk. Rengeteggel elbántunk, de még így is sokan vannak. Nem is beszélve arról, hogy a sérülteket is egy-kettő rendbe szedik. Esetleg van valami terved?

Végre kinutottunk a sziklabarlangbòl.bàr most,hogy jobban megnézem,inkæbb egy kösziklàba vàjt beméllyedés ez a barlang ..de most màr teljesen mindegy,hogy màr beomlott.
Ahogy meglàttam a Tàrsam,hogy rohan..egy percet sem vesztegettem,hogy utjàra bocsàssam a földmozgatò varàzsigéim,és ezzel elvàgjam az orkok bejutàsàt utànunk ...de legföképp a hàtsò falon lévö rést szélesebbre nyitni vele,hogy kijussunk..
Amint kimàsztunk a szabad ég alà...egyböl  körül néztem,hogy felmérjem,nem làttak-e meg minket..de inkàbb arra gondoltam a túloldali hangok alapjàn,hogy azt hiszik mi bent ragadtunk a leomlott kövek alatt..és igy kis idöt nyerhetünk most..
Rànéztem a Tàrsamra egy aprò mosollyal..de hamar komollyà vàltam,mikor meglàttam vértöl àztatott ingét a bal karjàn .
-Mutasd,kérlek a sebed!-mutattam a karjára-segítek!csúnyának látszik..és el kell látni..-néztem rá bátorító mosollyal,és remélem,hogy beleeggyezik,hogy vessek rá egy pillantást a vágott sebére,hogy aztán a kezemmel megidézzem a gyógyító varázsom,mi összeforrassza a sérülését..és ahogy a kezem ráteszem ,a kékes fény árad a tenyeremböl,ami begyógyitja a vágást,és most olyan,mintha meg sem vágták volna...
-Most már jo...induljunk..-néztem rá kedvesen,és az ijammal a kezembe indultam felfelé a törmelékeken..óvatosan haladtam,és hallottam,hogy a Társam követ..de mikor feljebb értem a hasadéktól,ismerős morgást hallottam meg..az én "apró cicusom "vette fel a harcot az orkok maradékával,akik a túlsó felén a kövek között igyekeztek menekülésre fogni..
Mellon felbukkanása meglepte az üldözóinket..
-a Tigrisem széttépi őket!most van egy kicsi szusszanásnyi idönk..és van is tervem..mert szerintem azt hiszik,hogy odabent vesztünk..és azt hiszem,most itt az ideje,annak,hogy visszavághatunk
Aztán lehasaltam a szikla tetején..és vázoltam a tervet.

Csupán pillanatok kérdése volt, hogy társam észrevegye a sebemet. Tudtam, hogy azonnal el akarja majd látni, viszont kissé aggódtam emiatt. Nem elég, hogy az orkokat, de valószínűleg a barlang tulajdonosát is eléggé felbosszanthattuk. Bárhogy is nézzük nem voltunk túl előnyös helyzetben. Ennek ellenére nem ellenkeztem, mikor az elf megpróbálta kezelni a sérülésem. Felesleges lett volna.
- Köszönöm, sokkal jobb.
Nem igazán rajongtam azért ha mágiával gyógyítanak, de jobb híján most ez is megtette. Sosem értettem, hogy a varázslat hogyan regenerálja a sérült szöveteket. Ezért is volt csodálatos és egyben megbízhatatlan.
Miután a nő elindult felkaptam kardom és követtem. Kissé lefárasztott ez a csata a zöldbőrűekkel, de még bőven volt bennem energia. Ahogy közelebb értünk morgástól és jajveszékeléstől zenget minden. Valami megtámadta az orkokat. Végül elértük a szikla pereméhez, ahonnan szemügyre vehettem a rejtélyes támadót. Egy werit tigris. Szép nagy példány és jó lenne tudni mégis mit kereshet itt. A legvalószínűbb az, hogy kissé messze kóborolt a hegyektől. Persze az a gondolat is megfordult a fejemben, hogy az elf hívta ide az állatot, viszont ez teljes képtelenség. Az öreg egyik könyvében azt olvastam, hogy az erdei elfek nem tudják megbabonázni ezeket az állatokat.
Mint kiderült ismételten tévedtem. Mégis csak a nőé a nagymacska. Pedig az öreg könyveire nem jellemző az, hogy alaptalan dolgok szerepeljenek bennük.
- Néhányat hagyjunk életben. Talán mondhatnak valami hasznos információt.

A szikla tetején hasalva halkan beszéljük meg a tervet.A túszejtés nagyon is logikusnak és hasznosnak bizonyul,hogy minél többet tudjunk meg arról a szörnyetegről,ami rettegésbe és félelembe tartja a környéket,és a távolabbi helyeket is..

Ahogy Mellont néztem amint tépte és marcangolta az ellenséget,tudtam,hogy könnyüszerrel végez mindegyikükkel,de egy vagy két orkot viszont élve kell elfogni..

-Mellon!..kérlek terelj egy pár orkot a szikla másik oldala felé..itt vagyunk fent..a szikla tetején..-üzentem a gondolataimat a tigrisemnek..és ahogy láttam,hogy két orkot kezdi "sarokba"szorítani ..és a Társamra néztem,hogy amint a két "elterelt" a másik oldalra ér,akkor lecsaphatunk rájuk..
-Mellon átterel nekünk két orkot..a többivel elbánik-mondtam halkan a férfinek,és közbe figyeltem a megfelelő alkalmat az elfogáshoz..

Ahogy kellő közelségbe kerültek a zöldbőrüek..lecsaptunk rájuk..és a szikláról leugorva a meglepett ork elé érkeztem,és a nyilamat rászegeztem,és a hátuk mögött a tigrisem közeledett....ahogy egy pillanat volt csak,hogy megadják magukat a horda tagjai..vagy elpusztulnak..
Az egyik oldalukon mi..a másikon Mellon..nincs semmi esélyük a menekülésre..és csak rajtuk áll,hogy hogyan tovább.
..de ha kedves a piszkos életük,akkor megadják magukat...

Kissé furcsálltam, hogy az orkok nem tudnak elbánni a werit tigrissel. Tény és való, hatalmas állat, de a zöldbőrűek nyilván nem egy ilyennel elbántak már. Legalábbis ez az állat őslakos az Oughwar hegyekben, az orkok pedig nem éppen kispályás vadászok. Ennek ellenére egy megvágni sem tudták. Tény és való nem egy harcosuk odaveszett az ellenünk folytatott harcban és még nem sikerült rendezni a soraikat, de a szememben ez akkor is elég nagy szégyen volt a zöldbőrűekre nézve. Úgy tűnik mégsem olyan rettegett harcosok mint hittem.
Figyeltem ahogy a tigris kiszemel két szerencsétlent, majd macskához méltó módon sarokba szorította őket. Mintha csak játszana velük. Ezt követően társam leugrott a szikláról én pedig követtem. Miután szerencsésen földet értem azonnal a másik zöldbőrűre szegeztem kardom sötét pengéjét.
- Ha ragaszkodsz mindkét kezedhez, most azonnal eldobod a fegyvert ork! Viszont ha nem, a "kis" barátunk szívesen letépi őket. Szóval? Hogy döntesz?
Ha nem voltam elég meggyőző biccentek a társamnak ezzel jelezve, hogy tegye amit tennie kell. Akkor legalább a másik egészen biztosan dalolni kezd. Bár őszintén reméltem, hogy több ork vért ma már nem kell ontatunk. Mindenesetre történjék bármi nekilátok a vallatásnak.
- Mit kerestek itt?

A két sarokbaszoritott ork eléggé zavartnak tüntek,és ahogy a fegyvereink rájuk szegeződtek,kezdtek rájönni,hogy ha ellenállnak,akkor hamarább lesz leszakítva a karjuk,vagy a fejük,minthogy egyet lépnének..
Az egyik orknak elég nagy seb éktelenkedett az oldalán,igy a vére áztatta át mocskos ruháját,és a nyöszörgéséből itélve nem sok volt neki hátra..
Igy a másik volt az,ki infokat tud adni nekünk amire kiváncsiak vagyunk..de ahogy szembenéz a kardoddal,inkább elmondja amit akarsz tudni tőle,mint hogy a feje leszakadjon a nyakárol...

-Mit akartok?-bökte ki közös nyelven..és közben felváltva nézett ránk.
- Azt az utasítást kaptuk,hogy a sziklát védjük...a Vezér visszatértéig...most a hegyekbe van..de hamarosan visszatér!nem menekültök!-gúnyosan vigyorra húzta a száját..-holnap tik lesztek az  áldozatok nekijeh..senki nem menekülhet..a sötétbe jár..a véret kell innia..ahogy a beleket falnia,hogy ereje legyen..de tik nagyon jo falatjai lesztek..nagyon erős..és nagyon éhes..-tisztába van avval,hogy meg fog halni..de akkor is széles vigyorral néz ránk..mert minket is annak hisz..ahogy majd összetalálkozunk a Vezérével..
..és teljesen abban a hitben van,hogy igazat beszél..

Ahogy szemügyre vettem a két orkot, észrevettem, hogy az egyik elég súlyosan megsérült. Nem volt túl sok ideje hátra viszont nem mertem véget vetni a szenvedéseinek. Tartottam tőle, hogy ha megölöm akkor a társa semmit sem lesz hajlandó elmondani nekünk. Szóval inkább kivártam amíg dalolni kezd. A zöldbőrű nem éppen megnyugtató információkkal szolgált. Ahogy hallgattam, egyre erősebb késztetést éreztem arra, hogy kettészeljem a koponyáját, de türtőztettem magam. A szörny hatalmába kerítette ezeket az orkokat... Valószínűleg több talpnyalója is lehet.
- Alig várom a találkozást.
Ezen szavak után ajkaim mosolyra görbültek. Ha sikerül megölnöm ezt az átkozott dögöt talán elnyerem családom elismerését. Nagy esélyt látok arra, hogy otthagyom a fogam, de már túl késő visszafordulni. Némi gondolkodás után átdöftem kardom pengéjét az ork fején. A másikat társamra hagytam. Nem szívesen öltem meg a zöldbőrűt, de ha elengedem esélyes, hogy holnapra visszatér.
- Csapdákat kell állítanunk... és talán egy jó terv sem ártana.