Miután kiléptem a sátorból arcomba húztam a csuklyám. Elég elhamarkodott döntés volt egyedül elindulni. Természetesen még lett volna alkalmam visszamenni a parancsnokhoz, de nem véletlenül próbáltam meg porba tiporni a lelkesedését. Semmi szükség arra, hogy ennyi embert a halálba küldjünk. Különben is csak láb alatt lennének. Viszont jól jönne valami, ami lefoglalja a szörny szolgáit, addig amíg a mesterükkel "szórakozom." Mintha csak egy kívánság teljesült volna, megjelent a Werit tigris hátán a hosszúfülűvel.
- Már azt hittem ott maradsz. - Szélesen elvigyorodtam. - Örülök, hogy itt vagy.
Nem igazán rajongtam azért, hogy a tigris hátán utazzak. Bizonyos okoknál fogva nagyobb biztonságban éreztem volna magam egy lovon, de mivel ilyen lehetőségem nem volt, felpattantam a nagyra nőtt macska hátára.
- Induljunk északnak. A parancsnok térképe szerint arra kéne mennünk.

Amint Garell felült mögém,már indultunk is,Észak felé...

A szél segítségével száguldottunk át egyenesen az erdőn, és a térképen lévő jelöléshez közeledtünk,mikor megláttuk a sziklát amiről Tier beszélt..
Kezdtem lassítani Mellont,és leszálltam a hátáról...és az erdő szélén a fák mögül leskelődtem..és amit láttam nagyon felkavart...

-Ott..a szikláknál vannak...-súgtam oda a férfinek..

-Mellon!kerülj a fák árnyékában a hátuk mögé...az orkok arra mennek...de légy óvatos Kicsikém!!..nagyon halknak kell lennünk,és csendesnek..de amint jelzek,akkor támadás!-üzentem a tigrisemnek,és a nyakát átöleltem,és egy hatalmas puszit adtam utána az orrára..s elengedtem az útjára,amit kértem tőle..nagyon ügyes,és tudom,hogy tud vigyázni magára...és ránk..

Előttünk a sziklánál egy tucat ork valamin nagyon vitatkozott..és szemmel láthatóan nem is gondoltak arra,hogy még valakik itt lehettek...de ez nem olyan biztos náluk...nagyon kiszámíthatatlanok...de talán a meglepetés a mi oldalunkon van...még..talán..

A Társamhoz fordultam,és a lehető leghallkabban szolni,hogy szinte a fülébe súgtam ..
-Azok ott a bejáratot őrzik...és szerintem megint valamiben mesterkednek..és ott látok szerszámokat..amik szerintem a falusiaknak volt..de remélem,hogy nem nagyon későn értünk ide..
Mellont átküldtem a túloldalra..ott várja a jelünket..de ha most odamegyünk,akkor meglephetjük...
..és néztem a Társamra...mit tegyünk?...mert elhamarkodni nem lenne célszerü...de várni sem nagyon..

Miután felpattantam a tigris hátára az rohanni kezdett. Sokkal gyorsabb volt mint egy ló, ám jobban is rázkódott. Kész csoda, hogy egyszer sem esetem le a hátáról menet közben. A lánynak persze nem voltak ilyen problémái. Nyilván hozzászokott már az ilyesmihez. Én azért inkább maradok a lónál.
Miután a werit tigris megállt leugrottam róla és az elf példáját követve az egyik fa mögé rejtőztem. Onnan figyeltem a zöldbőrűeket. Egy sziklánál csoportosultak. Nem tudtam, hogy hányan lehetnek, de abban biztos voltam, hogy túlerőben vannak. Persze jelen esetben ez nem volt egy nagy teljesítmény. Társam szavaira elgondolkodtam. Először meg tudtak lepni az orkok. Viszont akkor még nem volt velünk a tigris. Most viszont egészen más a helyzet.
- Elsősorban be kell biztosítanunk a terepet. A tigrised körülnézhetne nincs e valaki más a környéken. Ha végzett nekiláthatunk a támadás megszervezésének. Kihasználhatnánk a sötétet. Az éj leple alatt elintézhetjük a zöldbőrűeket csendben, egyesével.

A Társam körvonalazta a tervet..és mi tagadás nagyon jól hangzott..ami fel is lelkesített..és Mellon is segít mindenben..

-Rendben!...azt hiszem,hogy ha halkan és csendben szedjük le őket a nyilammal..és hangtalanul..nem ütök vele zajt..de szerintem a magasból nagyobb lesz a meglepi..mert onnan jól látszik minden!..és ha intek,akkor bújj el a fák takarásába..de ha úgy döntesz,akkor fedezni foglak az íjammal!..nem tévesztek soha célt!-mosolyodtam a férfire..és az ezüstrúnás íjamra néztem,ami mindig egyenesen a szívébe landolt az áldozataimnak..és így nincs kétségem sem,hogy egy gaz ork is megmenekül..de még a kardom is itt van a hátamon becsavarva agy rongyba..és ha kell előveszem..de akkor biztos,hogy a "forrás"nem hagy élőt maga előtt!!..mert nagy hatalommal bír...ahogy az életerőm részéből "táplálja"a mágiáját..és ha kell használni fogom!!...

De most figyelni kell..mert az orkok csendbe lettek...és kezdenek "körbeszimatolni "a szikla körül..
..úgy látszik megfordult a széljárás...a Társamra néztem,és talán jobb lenne felmásznunk a fára...

- Ez remek ötlet. Egy fáról beláthatod az egész helyet. Viszont ha csak a nyilaidat használjuk, előbb utóbb kiszúrják a hullákat, a nyilak pedig elárulják a helyzetünket. Tőrrel megpróbálok elintézni annyit amennyit csak tudok és elrejtem a holtesteket. Ehhez viszont kelleni fog a segítséged. Állj készenlétben. Ha jelzek vagy ha kiszúrnak küldj egy nyilat a szemük közé. A tigris pedig álljon készenlétben. Csak akkor vetjük be, ha a helyzet nagyon eldurvul. Viszont először szimatoljon körbe. Ha végzett indulok.
És így is tettem. (Feltéve ha a tigris nem talált semmit.) Öltözékem nem volt túl ideális az osonáshoz, mindenesetre nem csapott zajt és nekem ennyi bőven elég volt. Menet közben előhúztam az egyik tőröm. Ez idő alatt már társam is a helyére érhetett. Óvatosan közelítettem a szikla felé és örömmel konstatáltam, hogy eddig egy őrszem se szúrt ki. Nem tudtam mire számíthatok, mindenesetre az biztos, hogy a mai éjszaka véres lesz.
A helyet körbevették az orkok, de szerencsére nem voltak annyian, hogy minden ponton legyen belőlük. Az első őrt egy dobótőrrel intéztem el, majd a holttestét közel húztam a hatalmas sziklához, majd egy kisebb bemélyedésben rejtettem el. Nem a legjobb megoldás, de gyorsan kellett mozognom, tehát amint elrejtettem a zöldbőrű élettelen porhüvelyét felkapaszkodtam a sziklán és feljebb másztam. Először a felsőket kell kiiktatnom. Persze ezt az elf is intézhette volna, de féltem attól, hogy a hullák lecsúsznak majd a köveken, az pedig elég feltűnő lenne.

Amint felmásztam egy fára,innen sokkal jobban beláttam a sziklát,és környékét.
A férfitársam máris akcióba lendült és leszedett hangtalanul egyet,s már tüntette is el a "nyomait" az egyik bemélyedésbe.
De aztán látom,hogy a köveken át a tetejére mászik,hogy az őrszemet is elintézze.
Az íjamat készenlétbe emelem és az ideget megfeszítve tartom fedezéknek arra az esetre,ha kellene a gyors közbeavatkozás..de aztán nem is kell,mert a Társam ember létére nagyon halkan és hatékonyan intézi el az éppen szöszmötölő zöldbőrüt...

Lefelé nézek,és a barlang belsejéből valami mozgás látszódik..de aztán a kinti orkok bemennek a bejáratán.
Próbálok inteni a Férfinek,de szerintem nem látja..
Közbe Mellon kicsit távolabb van ettől a helytől,és a jelemre vár csak.Arra is gondoltam,hogy üzenek neki,de aztán elvetettem,mert ha most megjelenne,akkor oda lenne a meglepetés,és biztoan kizúrnák a közeledtét..vagyis a "szagát"..de majd később...még várakozzon készenlétben!

Miután mozgolódást láttam a barlang szájánál,úgy döntöttem,hogy átmászok egy másik közelebbi fa tetejére,és akkor többet látok,hallok,hogy mi történik..és talán elég közel leszek az Embertársamhoz is,hogy elmondjam mit láttam odalent..

A barlangból nagy órdítozás törte meg a hajnali csendet.Az Orkok egyesével kötözik ki a szerencsétlen falusi embereket,és a jeleket festik rájuk amit az áldozati szertartáshoz szükséges,hogy majdan a "Mesterük"megérkezik,addigra készen legyenek..
Kíméletlenűl és semmivel nem törődve hajtják végre a dolgukat,amit meg kell tenniük..
De arra nem számítanak,hogy valakik itt vannak a közelbe..és hamarosan meglephetik őket..és az nem a Tanuma haragja..hanem egy teljesen más váratlan esemény...

Ahogy sikerült felmásznom a szilára, azonnal kiszúrtam az őrszemet. Szerencsére ő nem vett észre így könnyedén mögé osonhattam. Balkezemet a szájára tapasztottam, nehogy elordítsa magát a jobb kezemben tartott tőrt pedig a nyaki ütőerébe döftem. Mivel a többi zöldbőrű lent volt, ennél az egynél elég volt azt elintéznem, hogy a holtteste ne essen le a szikláról. Arcomba húztam a csuklyámat, majd a szikla pereméhez álltam és onnan figyeltem a történteket. Sajnos semmit sem hallottam, viszont a barlangból ordítozás hallatszott. Túl magas volt a hang ahhoz, hogy orkok legyenek. Szóval emberek. Nagyot nyeltem, aztán óvatosan leereszkedtem a sziklán. A barlang bejáratnál két ork állt. Intettem a társamnak, hogy az egyiket elintézheti. Amint a nyíl célt ért, leugrottam és lecsaptam a másikra, majd amilyen gyorsan csak tudtam, megpróbáltam eltüntetni a holttesteket. Amint végeztem a barlang szájából néztem a bent történő eseményeket. Próbáltam megszámolni a zöldbőrűeket. Talán el tudnék velük bánni, de jobb lenne ha kicsalogatnám őket onnan.

Nagyon gyorsan és hatékonyan ölte meg Gar a tetőn lévő orkot,hogy egy pisszenést se hallatott.
Ahogy lefelé haladt a bejárat felé,ahonnan a hangokat hallotta,egy szikla kicsúszott a lába alol,amire rálépett és legurult a törmelék a földre.
Nagy nehezem meg tudott kapaszkodni,de a hangokra felfigyeltek a zöldbőrűek.
El is intézte az egyik orkot,a másikat az én nyílam tette ártalmatlanná hangtalanul a barlangnál.
Lassan leér a szikláról,és a kövek között bújik meg.

Közben én mindezt látva a fáról , a növényeket kértem,hogy rejtsék el a Társamat a kíváncsi szemek elől,és reménykedtem,hogy eléggé csendben tud maradni és meghúzni magát ,míg elül a veszély..
De ez még nem is lenne elég..hamarosan megérkezik a kígyótestű Tanuma..akinek vérszomja már csillapíthatatlan...

Amint erre figyeltem,aközben a szörnyeteg a fák között közeledett a Barlangjához..abban a reményben,hogy a napi áldozataiból lakmározzon..
..és ahogy közelebb ért a helyhez,kiszimatolta a Társam a növények rejteke alól,és kígyó teste gyorsabban "hajtotta"előre,hogy elkapja az újabb étkét..ami elég finom falatnak igérkezett..

Most nincs idő figyelmeztetni az Embertársamat!..
Amint közelebb ér a bestia,leugrom a fáról kettőjük közé,és az íjammal fedezem,míg egy kis időt nyerünk ,hogy valahogy megállítsam a gusztustalan lényt...és valahogy megmentsem az Embertársamat...bármi is lesz ezután..

Ahogy lefelé másztam történt némi komplikáció. Amint ránehezedtem agy lazább sziklára, az kicsúszott a lábam alól. Az orkok valószínűleg kiszúrtak, de jelen esetben ez volt a legkisebb problémám. A csúszás miatt a bal karom nagyot rándult, de szerencsére semmi vészes. Mindenesetre jobb lenne ha nem nagyon erőltetném egy ideig. Miután megvetettem a lábam, kénytelen voltam ugrani és lecsapni a még életben lévő zöldbőrűre. Szerencsére nem tört el a lábam és hangtalanul kiiktattam az őrt. Kissé meglepődtem mikor a fák levelei egy leplet alkottak körülöttem. Az elf biztosan így próbál fedezni.
Nem sokáig figyelhettem a barlangban történő eseményeket ugyanis megérkezett a házigazda. Legalább négy szolgáját el tudtuk intézni. A tanuma feje felém fordult, majd rohamosan kezdett közeledni felém. Felmértem, hogy nagyjából mekkora lehet, milyen gyors, milyen erős. Kár volt tovább rejtőzködnöm, előléptem a levelek mögül és előhúztam kardom. Készen álltam arra, hogy megküzdjek a szörnnyel. Felvettem a védekező pozíciót majd nagyot sóhajtottam. Rendezetten szedtem a levegőt és igyekeztem kitisztítani a fejem. Ekkor a hosszúfülű közénk ugrott.
- Menj és intézd el az orkokat. A szörny az enyém.
Mondtam három légvétel között. A lánynak felesleges lett volna tovább makacskodnia. Szinte kizártam a tudatomból és igyekeztem minden erőmmel a szörnyre figyelni. Behunytam a szemem és tovább koncentráltam míg tisztán nem hallottam minden egyes apró neszt és mozgást. Családom ősi technikája. Több évnyi gyakorlás után képesek vagyunk kizárni a látásunkat ezzel megerősítve a többi érzékszervünket. A szemünk könnyedén becsaphat. Pláne ha egy ennyire gyors ellenségről van szó. Ám a fülünk már nem ennyire csalfa. Bár a tanuma kígyóteste nem tette könnyebbé dolgom, elég nehéz volt ahhoz, hogy halljam merre mozog, mikor támad és hogyan.

Amikor kettejük közé érkeztem,akkor már éreztem,hogy nem a legjobb ötlet volt ez..
Bár ha egy pillanatnyi időt tudtam evvel a húzásommal a Társamnak segíteni,akkor már megérte!
De amikor meghallottam a szavait a hátam mögül,és a lélegzetét is szaporábban vette,akkor már éreztem,hogy valamire készül..vagyis,hogy csak sejtettem..

Ahogy szemben álltam a Tanumával,és fölém magasodott,már sejtettem,hogy nem éppen a megfelelő helyen állok,de ezen nem tudtam nagyon sokat agyalni,mert egy pillanat tört része alatt akkorát suhíntott rám a kígyó farkával,hogy egy nagy nyekkenéssel landoltam kissé távolabb tőlük.

Annyi volt a szerencsém,hogy tudatomnál maradtam és egy erőtlen mondattal szóltam a férfinek..

-jól vagyok..ne törődj velem!megyek az orkok után..-próbáltam összeszedni magam,de a bordáimra mért hatalmas csapás eléggé lelassított..
Igyekeztem minnél hamarabb ártalmatlanná tenni a zöldbőrűeket,hogy aztán segíthessek a Társamnak,aki most farakasszemet nézett azzal a Bestiával!

..Nagyon aggódom érte!..nem is tudom mit tennék,hogy segítsek neki,és ne keverjem még nagyobb bajba a harca során,de az biztos,hogy nem hagyom magára!..ahogy eddig is igyekeztem segíteni neki,bár lehet,hogy nem igazán díjazza..de soha nem hagyok senkit el a bajban!

Ahogy sikerült a maradék orkot is "átsegítenem" a másvilágra..azonnal a sziklának az árnyékából lesem a fejleményeket..és arra várok,hogy hogyan és mikor tudok segíteni a férfinek.

Szemben álltam a tanumával. Tisztán hallottam minden egyes lélegzetvételét. Féltem a szörnytől. Nem is kicsit, de ki kellett zárnom a félelmet az elmémből. Szerencsére nem kellett látnom őt ahhoz, hogy küzdeni tudjak ellene. Egy ideig nem mozdult, majd odébb csusszant. Jobb irányba haladt körívesen. Mögém akart kerülni és onnan támadni, de szerencsére időben reagáltam. Egy félfordulattal hátrafordultam és hárítottam, majd lecsaptam. Nem gondolkodtam azon mit tegyek, csak tettem. Mindent ösztönösen. Kardom átszelte a levegőt, de sajna semmit sem találtam el. A tanumának csupán egyetlen gyenge pontja volt, mégpedig a szája. Be tudtam határolni, hogy nagyjából hol lehet, de amíg ennyire gyors, képtelenség átdöfni rajta egy acélpengét. Ehelyett igyekeztem a felsőtestét támadni, azt ugyanis nem védte kitinpáncél, vagy aranymaszk. Tudtam, hogy így nem fogom tudni megölni, mindenesetre arra számítottam, hogy legyengül és akkor már semmi akadálya sem lesz annak, hogy az egyetlen gyenge pontját támadjam.

A sziklafal mögül néztem minden mozdulatát a két szemben álló félnek..
A Társamat figyeltem,ahogy összehangolt mozdulatai hárítják és támadják is egyben a Bestiát..de a szörnyeteg iszonyú gyors..
A szívem csak úgy kalapált,ahogy láttam ahogy köröznek egymással szemben..de a tekergőző farok mintha csak arra várna,hogy egy óvatlan lépést tegyen a férfi..

kardcsapás ,kardcsapást követett és csak karcolta a testét a kígyólénynek,és ettől egyre dühösebb lett..

Nagyon féltem a Társam..egyre csak azon agyalok,hogy miként segítsek neki..és aztán végre valami eszembe jutott...

A természetet hívtam segítségül..és minden erőmmel ,akaratommal a fák ágait,gyökereit és minden növényt hívtam,hogy tekeredjenek a Tanuma végtagjaira.

.. a lenyúló ágak egyszerre kapaszkodtak fel a teste köré....

Bár először a gyors mozgása kibúvót talált,és dühödt kapálózásával elszakította a nyúlványokat,aztán egy hirtelen mozdulattal megragadta a férfi nyakát és a magasba emelte..és az elméjére dezoreintációt küldött,ami csak egyre neheztette az embertársam "esélyeit"...

A levegő is megállt bennem,ahogy láttam a Társamat a levegőbe emelkedni,és kétségbeesett ötlettől vezérelve előléptem a fedezékemből és az összes erőmmel újra megidéztem a gyökereket és a fák,bokrok ágait..

Mellon is a háta mögé került  támadópózban és amint a gyökerek rátekeredtek a szörny testére azonnal rátámadt és hatalmas mancsával és tépőfogaival kezdte marcangolni a lényt..
Aki egy hatalmas ordítással engedte el a férfit,aki a földre esett..

Minden akaratommal koncentráltam ,és Mellon is erejével harcolt a szörnyeteggel,aki próbált rá is hatni a mágiájával,de sikertelen volt ellene,és ez kissé megzavarta,mert talán nem volt eddig ,aki "visszaverte"volna a sötét praktikáit..ami eléggé kizökkentette a támadásából,arról nem is beszélve,hogy egy olyan Tigrissel "akadt össze"akivel nem nagyon bir el..hiába erős és gyors..
A gyökerek és ágak nem engedtek a szorításukból..és igyekeztem a férfihez rohanni,hogy megnézzem,jól van-e?..de amint közelebb értem ,egy intéssel állított meg,hogy ne menjek közelebb..mert jól van..

..és ahogy láttam máris a kardját lendíti,és az alkalomra vár,hogy lesúlythasson a bestia leggyengébb pontjára...és én lélegzet visszafolytva nézem végig a halálos döfést,ami egyenesen a torkán keresztűl szúrja át a penge..

Mellon,amint érezte rajtam a megkönnyebbülést és az aggodalmat is..abban a pillanatban,ahogy áthatolt a szörny testén a Társam kardja,s annak az elernyedt teste hullott a földre,de még a gyökerek,ágak nem eresztették...csak akkor mikor már nem mozdult,és élettelenül, több sebből vérezve lehelte ki a gonosz lelkét ...

Hirtelen nem is fogtam fel,hogy vége van..és egyszerre rohantam a Társamhoz,és Mellonhoz,hogy megbizonyosodjak,jól vannak-e..
Számtalan sebből véreztek,de ÉLTEK!..és ez a legfontosabb!!!
...s mindent megteszek,hogy hamar felgyógyítsam a két Hősőmet!

A tanumával való küzdelmem sikeresnek ígérkezett. Bár némelyik csapása jóval közelebb volt, mint amennyire szerettem volna, de végső soron sikerült szinkronban maradnom vele. Egy darabig még folyt a küzdelem, majd valami különös dolog történt. Furcsa zajok hallatszottak a lény felől, ám nem tudtam behatárolni, hogy mi lehetett mindez. Mindenesetre eléggé elterelte a figyelmem ahhoz, hogy kizökkenjek a koncentrációból. A szörnyeteg könnyedén ráfontak hatalmas mancsát a torkomra. Kinyitottam a szemem és szinte azonnal kiszúrtam a pengeéles fogsort. Lassan nem éreztem a talajt a lábam alatt. Le akartam sújtani a kardommal, ám valami furcsa érzés nyilallt belém és elejtettem a fegyvert. Kétségbeesésemben a bestia kezét ütöttem, karmoltam, ám semmit sem használt. Lassan kezdett elsötétülni előttem minden. Tudtam, hogy hamarosan végem, de mégsem lett így. A szörny elengedte a nyakam én pedig szinte zsákként rogytam a földre. Amint feleszméltem arra, hogy mi történik összeszedtem a maradék erőmet is. A tigris rátámadt a tanumára, ráadásképpen növények lassították a szörny minden egyes mozdulatát. A nő felém rohant, ám intettem neki, hogy maradjon ott ahol van. Itt volt az alkalom. Felkaptam a kardom, majd minden erőmet beleadva átszúrtam a lény száján. Még vonaglott egy darabig, de végül feldobta a talpát. Kuncogni kezdtem, bár magam sem tudtam, hogy min. Talán azon, hogy végre vége. Ám ez csak egy volt a sok közül. Ki tudja? Lehet, hogy a jövő héten valami sokkal rosszabbra fogok vadászni. Viszont ezen nem gondolkodtam sokáig. Fáradtnak éreztem magam. Már a kardomat sem voltam képes megtartani. Egyszerűen csak hátradőltem és a földre zuhantam, majd ezzel egy időben elnyomott az álom.

Amint a földre került a szörnyeteg,azonnal futottam hozzájuk.
Mellonra néztem,és aztán az Embertársamra...
A Tigrisem sebei szerencsére nem voltak súlyosak és ahogy érezte Mellon az aggodalmamat,odajött hozzám,és a buksiját tolta az oldalamhoz..
-..én is nagyon örülök,hogy vége van,Kicsikém!..annyira aggódtam értetek!..

Aztán az emberférfire néztem,és az egyik pillanatban még állt,de aztán a kardját elejtve zuhant a földre..
Odasiettem,és a fejét az ölembe raktam,hogy megnézzem,lélegzik-e..és nagy megkönnyebbülésemre életben volt..
Nagy s könnyű sóhaj hagyja el az ajkam,mikor látom,hogy nincs nagy baja,csak éppen annyira kimerült,hogy álomba szenderült..

-Gyere Mellon!..el kell vinnünk innen a Férfit!..ki tudja,hogy milyen veszély leselkedik még ránk..és itt nem maradhatunk!-üzentem a tigrisemnek,aki az embertársam mellé feküdt,hogy rá tudjam emelni a hátára..

-Siessünk Kicsikém!..nem szeretnék belebotlani semmilyen ork hordába!...kell találnunk egy védett helyet,ahol segíthetek rajta,de most indulnunk kell..

felültem én is a hátára,és fogtam a Férfit,hogy biztonsággal haladjunk a menedékünk felé,ahol majd kellő idő lesz a felépülésére..
A szelet hívtam segítségül,hogy minél hamarabb eltünjünk innen,és amint találtunk...a fákat kértem és a bokrokat,hogy takarjanak be minket ,mint egy" védőgömb"..

Amint elláttam a sebeit,odabújtam én is Mellon oldalához,az Embertársam mellé,és nagyon hamar engem is elnyomott az álom..pedig elhatároztam,hogy őrködni fogok...de úgy látszik a kimerültség sokkal nagyobb volt nálam...
Mert tudom,hogy Mellon vigyáz ránk,míg pihenünk...

...De aztán hajnal felé kiderül,hogy hogyan is lesz tovább...




-

Szép lassan, de kezdtem magamhoz térni. A fejemen kívül semmim sem sajgott, viszont ez a fájdalom is tűrhető volt. Nem tudtam, hogy hol vagyok, de igazából arra is nehéz volt rájönni, hogy mi történt velem. Az utolsó emlékem az volt, hogy a tanuma ellen harcoltam. Tekintettel arra, hogy még élek, legalábbis remélem, a szörny valószínűleg kimúlt. Végre...
Lassacskán kezdett kitisztulni a fejem. Ekkor vettem észre, hogy a lány és a tigrise között fekszem. Mindkettőhöz már-már kínosan közel. A tigris talán ébren volt, mindenesetre a lány még aludt. Óvatosan próbáltam felkelni, nehogy felkeltsem. Felszerelésem nem messze tőlem ott hevert a földön. Lehetőleg hangtalanul felcsatoltam mindent.
- Köszönök mindent.
Mondtam halkan. Nem igazán szerettem búcsúzkodni, pláne azért mert nem is voltam túl jó benne. Túl messze kerültem az otthonomtól. Itt volt az ideje, hogy visszatérjek...

Igazából nem tudom mennyit aludhattam,és csak akkor ébredtem,mikor Mellon egy halk és kedves mordulása ébresztett.
Kinyitva a szemem,már nem láttam az emberférfit,aki ott feküdt mellettünk.

Mellon tudta,hogy elment a Férfi,de azt is érezte,hogy inkább jobb útjára engedni,mint felkelteni engem.
Bár fogalmam sem volt,miért távozott egy szó nélkül,de valahol megértettem..
Furcsák az emberek..de talán majd egyszer megértem őket..

A távolban még láttam elmenni a Társamat,de úgy döntöttem,hogy nem megyek utána..ha így döntött,biztos volt rá oka..bár elmondtam volna neki a köszönetemet..de  talán jobb is így..
Megkedveltem a nyers modorát,de tudtam azt is,hogy ha valamikor újra összesodor minket a Sors,akkor Ránk mindig számíthat!
...mert Barátnak tekintem,attól független,hogy más Fajba tartozik,és elég kalandos volt ez a jó pár nap,mit együtt töltöttünk.
A Tigrisem is megkedvelte,és nézett utána.
De amint összeszedtük a holminkat ,mi is hazafelé vettük az irányt a Nagyihoz,mert van még ott egy nagyszerű és kedves barát,akit rég láttunk..Hector.
Biztos hiányzunk neki is,ahogy a Nagyinak is..
Megsímogattam Mellon buksiját,mert már itt az ideje a távozásnak.

Mikor elindultunk ,még egyszer hárta néztünk az Embertársamra,akit lassan "elnyelt" a fák sűrűje,és némán utána szóltam,hogy-..Ég veled,Gar!Jó utat kívánunk!Mindent Köszönünk!-és egy mosollyal az ajkamon ültem fel a Tigrisem hátára,és már indultunk is a Nagyi háza felé...


//A küldetésed jutalma egy Farkaskölyök!Aki mostantól a társad lesz az útjaid során,s mivel fiatal korától Tiéd,így csak hozzád hűséges,és bárhová követ ,akármerre mész!Nevet neked kell adnod a Farkasodnak!
Gratulálok,a sikeres küldetésedhez!!!//
/Köszönöm a játékot!Élmény volt!!/