Láttam,mikor a súlyosan sérült Ork a földre rogy ,és a társam a pengéjét húzza ki a fejéből..vagyis ami megmaradt belőle..
A másik zöldbőrüt,aki a nyílam előtt állt,nekem is kedvem lett volna lelőni..de talán élve több hasznát vesszük..
-Vezess a Vezéredhez!Szedd a lábad!!Lódulj!Vagy így végzed,mint a barátod!-intettem a nyilammal,jelezve,hogy lépjen tovább ,és előttünk haladjon..
...Mellon!Kövess minket,és tartsd nyitva a szemed!-üzentem a gondolataimat a tigrisemnek.
Aztán a Társamhoz fordultam-Ha annak a szörnyetegnek valamiféle szolgája ez az ork,akkor hátha nyomára vezet minket,és most,hogy a másikat látta elhullani,szerintem elvezet minket...meg aztán az orkok nem éppen az éles eszükről híresek..ez bevállhat!arról nem beszélve,hogy talán erre nem számítanak..!-súgtam oda a Férfinek.
-Lódúlj!!-szóltam az orkra..-Csak semmi trükk!Vezess oda!-rivalltam rá.

Társam ötletét kicsit sem díjaztam, sőt egyenesen öngyilkosságnak tartottam, szóval nem hagyhattam mindezt szó nélkül. Mondandómat pedig igyekeztem egy komor tekintettel nyomatékosítani.
- Ezt nem tartom jó ötletnek. Az egyetlen esélyünk ha mi lepjük meg a szörnyet, nem pedig fordítva. Ráadásul: Az orkok ténylegesen nem a legintelligensebb nép, viszont nem kell túl nagy ész ahhoz, hogy egyenesen egy csapdába vezessen minket.
A zöldbőrű egészen biztosan a hegyekbe vezetett volna minket, ahol túl könnyű célpontot jelentettünk volna a tanuma számára. Persze most sem állunk a lehető legbiztonságosabb helyen, viszont az a rengeteg hegy egyikünknek sem kimondottan otthonos környezet.
- Most közel vagyunk az erdőhöz... Ott mi üthetünk rajta a bestián és nem fordítva... Gondold át...

Ahogy az orkot tereltem a nyilam előtt..a Társam szavai elgondolkodtattak..és igazság volt benne..
-Igazad van...talán mégse olyan jó ötlet..inkább az erdő!..de akkor mi legyen evvel??-mutattam a foglyunkra.

De ha itt hagyjuk,akkor nem maradhat életben..és én nem szeretném kivégezni..most mi legyen??..

A Férfire néztem,és bólintva az erdő felé vettem az irányt,követve a felvetését.
...és igazából nagyon igazat adtam neki..s rámosolyogtam.

A lány szerencsére belátta az igazam. Ennek örültem. Annak viszont nem, hogy egy újabb élet került az én kezembe... Nem volt túl sok választásom. Ha megkegyelmezünk és futni hagyjuk még visszatérhet. Viszont ha megöljük már nem jelenthet több problémát. Nem akartam megölni a zöldbőrűeket, mindenesetre a vérüket már nem moshatom le a kezemről.
- Öld meg...
Csupán ennyit mondtam teljesen rezzenéstelen arccal. Ezt követően felvágtam az előbb megölt ork holttestét, majd a lábainál fogva húztam az erdő felé. Ezzel talán könnyebb lesz becsalni a tanumát az erdőbe. Közben gondolatban ugyan azt a mondatot ismételgettem: "Vagy ők, vagy mi."

Ahogy a Társam felvágta az előbb leölt orkot..egyszeriben mintha a bűz elárasztotta volna érzékeny orromat,és annyira kellemetlen volt,hogy be kellett fogni az orromat.
És ezt kihasználva a sakkban tartott ork,hirtelen hátrafordult,és egy kést szorított a torkomnak..
..és csak egy halk sikolyt tudtam kipréselni az ajkamon..

-Dobod el azt a testet!vagy meg fog halni ez az erdei!..de tik úgysem vagytok olyan erősek,hogy elbánjatok velem!..és nem cicózok!..dobod el a pengédet,te ember!..vagy megkeserülöd!..de ha a Vezírnek viszlek tikteket,akkor nagyon örülni fog!..és azt a fenevadat küld el innet!..jobban jársz..mert ez a szuka vére biztos,hogy erősíti a Mestert..
..és közbe a szemei vérben úsznak,mint akinek valaki parancsolna..

Miután felmetszettem az orkot, megragadtam a lábát, ám ezzel együtt el is engedtem. A hátam mögül halk és rövid sikoly hallatszott, amire azonnal előrántottam a kardom. Az ork elkapta a lányt és egy kést szegezett a torkához. A pokolba, mondtam, hogy ölje meg. Gyorsan kellett döntenem. Lehetőleg úgy, hogy az a penge ne hagyjon egy mély sebet az elf nyakában. Végül leengedtem a kezem és eleresztettem kardom markolatát.
- Meg ne moccanj...
Óvatosan emeltem fel mindkét kezem, majd mikor az egyik elég közel ért az övemre erősített tőrök egyikéhez, elhajítottam egyet. Nem nagyon volt időm célozni. Ha pár centivel arrébb ment volna, most a lányban lenne a tőr. Szerencsére szerencsém volt és az ork egyik szeméből meredt ki a fegyver. A biztonság kedvéért másik kezemben már készenlétben volt a következő, de volt egy olyan érzésem, hogy nem lesz rá szükség.

Amikor egy másodpercre nem figyeltem arra a gonosz orkra,máris kihasználta az alkalmat,hogy a torkomra szegezze a tőrét és velem zsarolja a Társamat..
..kicsit szégyeltem is magam,amiért ilyen hirtelen tudott ellenem fordulni,és azért is,hogy most miattam kell figyelnie jobban az emberférfinek..
Akkor kellett volna leölnöm ezt a bestét,mikor a nyilam előtt bandukolt..dehát..nem vagyok gyilkos..és ez a tudat kicsit ki is zökkentett a koncentrációmból..bár egy másodperc volt,de úgy látszik ez is elég volt most..sajnos..

Ahogy a torkomnál éreztem a pengét,arra gondoltam,hogy valahogy kiforduljak a szorításából,és megmenekülnék..de valahogy nem mozdult a karom..
..és aztán nemcsak a torkomnál volt a penge,hanem a hátamnál is..így nem is mertem moccanni...de ezt a társam nem láthatta...de hogyan i mondhattam volna el??..mert ha kimondom a figyelmeztetést akkor biztos belém döfi...
..így próbáltam együttműködni az orkkal,bármennyire is ellenemre volt..és vártam..

De a "meg ne moccanj"után már láttam,hogy valami lesz...és amennyire tudtam rezzenéstelen maradtam..
..de amikor a tőr repült felém,akkor már megértettem...ohhhhh...egy hajszálon múlott...de a tőre az ork szemében landolt és ahogy felhördűlt..abban a pillanatban a torkomnál lévő tőre elernyedt és zuhanni kezdett mögöttem..de...a másik pengéje!...
..azt belém döfte estében...mintegy utóreflex..és abban a pillanatban még nem éreztem az éles fájdalmat...mert az adrenalin pörgetett..de nem is tudom...mintha ...
de remélem ,hogy a Társam nem veszi észre..mert biztos így is gyengének tart..és most meg pláne!..hogy még ez történt velem...nem akarom,hogy sajnáljon,vagy miattam aggódjon...annál én sokkal büszkébb vagyok...és ...a köppenyem eltakarja a sebemet...remélem...még...

Amint a zöldbőrü holtan esett össze a férfire néztem ,s köszönetképpen bólíntottam ,mert még a hang nem jött ki ajkamról...de a gondolataimban igenis nagyon köszönöm neki!!hamég kiejteni a szavakat még nem tettem..
De amint majd bejutunk az erdőmbe..akkor megköszönöm neki,hogy megmentett...

..Az erdő felé vettem az irányt..és sietős léptekkel közeledtem a menedéket adó erdő felé..és remélem,hogy a Társam követ..ahogy Mellon is jön utánunk..
...ahogy beérünk az erdőbe...majd kiderül mi lesz...csak érjek el odáig...

Miután elhajítottam a tőrt, az ork egyik szemében állt meg. A másodikat már nem kellett elhajítanom. A zöldbőrű elengedte a lányt, s holtan rogyott össze. Ez valamelyest megnyugtatott. Végre biztonságban voltunk egy darabig. Ennek letörölgettem fegyvereim pengéit, majd mindet visszacsúsztattam a helyére. A lány már előrébb járt, viszont nem rohanhattam utána. Ismét megragadtam az ork holttestét, viszont rövid gondolkodás után el is engedtem. A tanuma már tudott a tervemről. Felesleges lett volna az erdőig vonszolni a holttestet. Szóval inkább otthagytam társa teste mellett és az elf után indultam. Végül a hatalmas fák között sikerült beérnem a lányt. Csupán ekkor vettem észre a hosszúfülű köpenyén lévő vérfoltot. A vér frissnek tűnt ráadásul a mintát nézve nem úgy nézett ki mintha másé lenne.
A fenébe! Biztos volt annál a rohadéknál még egy tőr... Ha nem ölöm meg, talán nem szúrja bele az elf hátába. Remélem, hogy legalább nem ért fontos szervet vagy eret az a rohadt penge.
- Nem akarok akadékoskodni, de egy nem éppen biztató seb tátong a hátadon. Talán jobb lenne ellátni.

...Ahhh a fenébe!..nagyon fáj a sebem..most mit csináljak??!..nehogy észre vegye!..biztos gyengének tart miatta..de az erdő!..ott kicsit jobb lesz már..

Amint a fák közé értem a ruhámon ott csordult végig a vérem..és éreztem a nedvességet a nadrágom szárán is..csak ne!!...
..és bebizonyosodott a félelmem,mikor mondta a foltot a hátamon..egyszeriben majdnem elsüllyedtem szégyenemben..
Ránéztem,és csak annyit tudtam mondani,hogy -..mindjárt jövök..-és azzal a lendülettel futásnak eredtem a sürű fák közé,hogy nem lássa a könnyeimet..és azért is,mert szégyenlős vagyok..
Bár a Társamnak sokat köszönhetek..amit meg is fogok tenni..de most egy kis egyedüllétre vágyom..pár percre..hogy megnézzem a hátamon éktelenkedő sebemet..és ahhoz le kell vennem a felsőm..és ezt csak egyedül teszem meg...senki előtt!!..

-Mellon..maradj itt!...hamarosan visszajövök..addig vigyázz a Társamra!!nagyon jó Barát!!...hamarosan jövök ,Kicsikém!..addig figyelj!!és állj készenlétben!!..nem vagyok messze,csak ...-üzentem gondolatban a Tigrisemnek,és aztán eltüntem a szemük elől..

Amint meggyőződtem,hogy nincs senki a közelbe..levettem a felsőmet és a sebemre vetettem egy pillantást..
Hatalmas vörös vágás volt rajtam..és a vér szívárgott belőle rendesen..
A kezemet rátettem,hogy a mágiámmal elállítsam a vérzést..de nagyon sok vért veszítettem..így éppenhogy csak sikerült befejeznem a seb bezárását..és vettem volna fel a ruhám többi darabját..
..egyszeriben csak a sötétséget láttam magam előtt..és csak zuhantam a semmibe..

..úgy látszik ,sokkal több erőt vett ki belőlem az ork pengéje..mint ahogy gondoltam..
..csak meg ne tudja senki!...főleg a Férfi...akinek sokat köszönhetek..az életemet...

Amint tettem egy megjegyzést a lány hátán lévő sebre, elrohant. Szívesen segítettem volna neki, de úgy éreztem nem jó ötlet utána menni. Kissé nehéz lesz majd ellátni a sérülését, elvégre a hátán van, de úgy vettem észre, hogy tudja mit csinál. Meg tudja oldani. Addig is jobban szemügyre vehettem a Werit tigrist. Persze csak biztos távolságból. Mínusz egy vagy rosszabb esetben két kéz nem éppen előnyös ebben a szakmában. Közelebbről nézve még nagyobb mint hittem. Talán egy harapással le tudná tépni a fejem. Mondjuk reméltem, hogy erre nem kerülhet sor.
Hátamat egy fának támasztva ültem és fütyörésztem. Nem éppen hasznos tevékenység, de gondoltam az előkészületekkel érdemesebb lenne megvárom a nőt. Hosszú ideje távol volt. Már-már gyanúsan hosszú ideje... Tudott magára vigyázni, de nem lehetett tudni mennyire súlyos a sérülése, szóval úgy döntöttem utána megyek.
- A gazdád jó ideje elment... Nem gondolod, hogy meg kéne keresni?
Költői kérdésnek szántam, ennek ellenére a tigris felpattant és elindult arra, amerre a lány korábban elrohant.
Hmm... ha ennek vége szerzek egy kutyát.
Ahogy követtem a tigrist elértünk egy erdei patakhoz. Kristálytiszta vizén csillogott a lenyugvó nap fénye. Szép hely. Pillanatokon belül a lányt is megpillantottam. Ott feküdt eszméletét vesztve a víztől nem messze. Azonnal odarohantam, hogy megnézzem él e még. Szerencsére lélegzett és a hátán lévő seb is begyógyult. Nyilván csak kimerült. Csupán ekkor tűnt fel, hogy felsőtestét csupán fehérneműje fedi el, szóval elkerülve jó néhány kellemetlenséget ráadtam felsőjét, majd saját köpeny híján a sajátjával takartam be.
Ez remek helynek tűnt arra, hogy tábort verjünk. Össze is raktam egy pofás kis tábortüzet, ismételten ügyelve arra, hogy az erdő lehetőleg ne kapjon lángokra. Miután végeztem, leültem a patak mellé és csendben figyeltem a víz folyását.

..Nem is tudom mióta feküdhettem a földön..de amikor kinyitottam a szemem,már beesteledett és a tűz pattogásának hangjai felé fordítottam a fejem...és láttam,hogy a Társam ott ül mellette,és Mellon is közel hozzánk.

-Mellon..itt vagy kicsikém..mi..hogy kerültetek ide?..mi történt?..a sebem..a ruhám-pillantottam magamra,de nagy megkönnyebbülésemre rajtam volt a felsőm..bár nem emlékszem sok mindenre..csak a sok vérre...

A Férfire néztem,és egy mosollyal köszöntöttem,bár nem tudom,hogy mit is mondhatnék..csak kerestem a szavakat..de a sült illata kicsit magamhoz térített,mert nagyon éhes voltam..és ezek a finom illatok!..-kezdtem mocorogni,és tudtam,hogy a társam is észreveszi..így felültem,és szorosabban húztam magam köré köppenyemet,mert kicsit hüvös volt az este..

-Köszönöm neked,jóuram!..hogy megmentetted az életem..-kicsit esetlennek hangzott talán a számból,de belül nagyon hálás voltam neki!..és ha érzelmekről van szó,akkor nagyon gyámoltalan és bizonytalan vagyok..de tiszta szívemből ejtettem ki a szavaim..és talán el is pirultam,bár az est homálya és a tüz halovány fénye eltakarta arcom..remélem..

Ahogy jobban megnéztem a férfi arcát..láttam,hogy elmélyedt a víz csendes csobogásában,és a tekintete nagyon messze járhatott..és éreztem,hogy nyomassza valami..vagy lehet,hogy gondol valakire,aki a szívének kedves....

A nap mára már az utolsókat rúgta. Egy újabb nap ment rá semmittevésre... Bár az orkok csapatát sikerült szétzúznunk, tartok tőle, hogy míg mi alszunk, rendezik soraikat és még több követőt szereznek. Nem is beszélve a tanumáról. Nem tudom, hogy mit művelhetett a zöldbőrűekkel, de az biztos, hogy nem egyszerű szemfényvesztés volt. Elég komoly mágiának tűnik... Majd rákérdezek az elfnél, hátha tudja, hogy mi lehetett ez. Addig is felkészülök.
Az övemen lévő egyik kis táskából előhúztam egy kaszakövet, majd kardomra vetettem pillantásom. Kartávolságon belül volt, cápabőr hüvelyében. Megragadtam a markolatát, majd kihúztam tokjából. Még mindig voltak rajta vérfoltok, viszont ezt a patak vizével könnyedén lemoshatom. Nem tűnt tompának, viszont jobbnak láttam ha megélezem.
Közben a lány is felébredt és köszönetet mondott. Igazság szerint nem tudtam miért. Elvégre én csak megtaláltam, a sebét maga látta el. Arról nem is beszélve, hogy az a seb miattam került a hátára. Ebből kifolyólag nem is mondtam semmi köszönetére, csak folytattam kardom élezését.
Miután végeztem, eltettem a kardot és a lányra néztem.
- Bocsánat ha zavarok, de szeretnék kérdezni valamit... - Egy pillanat erejéig haboztam, majd folytattam. - Az ork, aki megszúrt. Valami mestert emlegetett. Az eddigiek alapján nem kell túl nagy gondolkodás ahhoz, hogy rájöjjünk, ez az a szörny amelyik "kidekorálta" a barlangot. Szóval visszatérve a kérdésre: Hogyan keríthette hatalmába a zöldbőrűeket?

A Férfit figyeltem a patak partján,ahogy a víz csendes folyamát nézte.
...de aztán azon kaptam magam,hogy elég hosszan néztem mit csinál..és ez kicsit zavarba is hozott.
A pír már nem előszőr látszódhatott rajtam a nap folyamán.
...bár én is imádom a hullámzó vízcseppeket nézni a kavicsokon...

..és erről jut eszembe!..jó lenne megmosakodni!..és a szakadt,vértől áztatott ruhámat levenni..mert nem éppen szerencsés ,ha ez "árulná"el a hollétemet az orkok előtt..és a szörnyetegről nem is beszélve.
..de aztán..

A Fegyverét tisztogatta és élezte,ami teljesen lekötötte..de mikor elkészült vele,akkor hirtelen megtörte a csendet,és a kérdése meglepett..

-Szerintem..-néztem rá kis vártatva-az elméjüket irányíthatja..vagy valami ilyesmi lehet,mert zavartak és fátyolosak voltak a szemeik..bár nem volt alkalmam annyira megnézni őket..de ha az a szörnyeteg a hatása alá tudja vonni az orkokat..akkor másokat is,talán..-egy pillanatra elszörnyedtem ezen a gondolaton,de próbáltam elhessegetni is ezeket a képzeteket..
-De ha a megérzésem nem csal meg,akkor ..ez a varázslat valamihez hasonló..vagyis...egy előnyünk lehet-mosolyogtam a Férfire-..Mellonra nem hat a mágia...így meg tudjuk talán ezzel lepni..de fel kell készülni mindenre.

Lassan felkászálódok ültömből,és látom,hogy a vérem rászáradt a ruhámra,és ahogy így mocorgok..egyre jobban vágyom a fürdőre!...és  tiszta ruhára..

-Szeretném rendbehozni magam..ha nincs ellenedre?!..és nem ártana egy tiszta váltást magamra húzni!-kuncogtam magam elé,ahogy megláttam a szakadt felsőm..és igencsak megviselt külsőm.
-Itt vagyok a közelbe...-és távolabb mentem a táborunktól a patak mentén,hogy végre megmosakodjak..
A fák ágait kértem,hogy a leveleikkel takarjanak el,s így picit magamra maradtam..

Levettem a piszkos holmijaimat és letettem a parton,hogy megmártozzak a patakban.
...csak úgy jártak a gondolataim..-..mert,ha az elmét is tudja irányítani.vagy valamit tenni vele..akkor sokkal veszélyesebb ez a bestia..-de nem sokáig kalandoztak a gondolataim.mert a fák "hangjai"szóltak,hogy van valaki a közelbe..


Hamar felvettem a friss váltás ruhám,és halkan kezdtem visszaosonni a társam felé..de a hangok , Emberektől származtak..és nem valami mástól..

-Lovasok...többen vannak-súgtam oda a Társamnak..és mutattam a nyugati irányba.
Aztán óvatosan közelebb araszoltam a fegyvereimhez..inkább az íjamat használtam,mert a Kardomat még nem venném elő...ha nem muszály...

..és a lovasok emberei egyre közelednek..de nem vettek észre minket...

- Szóval boszorkányság... - Mondtam mindezt teljességében közömbös hangnemmel, a semmibe meredve. - Undorító a mágia ezen formája.
Ez a varázslat a feketék átkaira emlékeztetett. Ami végül is logikus, ugyanis: "A tanumák a sötétbőrű szukafattyak gonosz varázslatait használják, ám nincs akkora hatalmuk mint azoknak az átkozott hosszúfülű boszorkányoknak." Ennek ellenére ez nem tűnik alapfokú varázslatnak. Az akaratot nem könnyű megtörni és bár az orkok nem a legintelligensebb népként vannak számon tartva, mégis elég akaratosak tudnak lenni. Ezt figyelembe véve a lány félelme sem alaptalan. Nem tudom, hogyan csinálja mindezt az a nagyra nőtt kígyó, de tartok tőle, hogy rajtunk is működne.
- Ha szerencsénk van fizikai kontaktus szükséges a varázslat véghezviteléhez és bár a tanuma a leírások szerint átkozottul gyors, a mozgása pedig összezavaró, de talán kijátszható ha szinkronban mozgunk vele. Pokolian fárasztó lesz, de vagy ez, vagy egy átkozottul pontos és szerencsés lövés a szájába... Egy mérgezett nyíllal.
Nagyot sóhajtottam. Durva lesz a holnapi nap. Legalábbis remélem, hogy holnapra már szembe kerülhetek a szörnnyel.
- Csak nyugodtan...
Barátságosan rámosolyogtam, majd hanyatt dőltem. A fák lombjai eltakarták az ég nagy részét, ennek ellenére a levelek között sikerült kiszúrnom néhány csillagot. Gyermekkoromban mindig rengeteget gondolkodtam azon, hogy mégis mik lehetnek ezek az égi fénycsóvák. Még máig nem vagyok biztos a megfejtésben,viszont nem is fontos. Mára már sokkal komolyabb gondjaim lettek, mint ezzel foglalkozni...
Elég volt csak gondolni erre, máris a nyakamba szakadt egy újabb probléma. Azonnal felpattantam a földről és előhúztam frissen élezett kardom hüvelyéből, majd közelebb húzódtam a lányhoz.
- Tökéletes! A fák miatt nem sokra mennek a lovaikkal. Pláne akkor ha sikerül meglepnünk őket.

A lovasok egyre csak közeledtek felénk.
A Társam a kardjáért nyúlt,és a hangok forrása felé fordulva ,közelebb húzodott hozzám a levelek takarásában....

-...erre jönnek-súgtam-..de mintha olyan lovaik lennének,amit találtunk pár nappal ezelőtt,amikor azt az embert kihoztuk a barlangból....

-Közelebb kellene osonnunk..és kihallgatni mit beszélnek...hátha többet tudunk meg,hogy miért vannak itt??..és a sötét a mi előnyünkre van,ahogy az is,hogy nem vettek észre minket.De ha jobban belegondolok..- és azzal a lendülettel felugrottam egy fa ágára,és onnan leskelődtem az emberekre.

-Mellon!kérlek maradj a Társam közelébe..nem tudhatjuk,hogy kicsodák akik ide jöttek..de az biztos,hogy ha támadnak akkor nem menekülhetnek el!Figyelj a hangokra..és vigyázz a Társamra is ahogy magadra is,Kicsikém!-üzentem gondolatba a tigrisemnek..és közbe a faágon guggolva néztem a letáborozó embereket.

De ahogy így hallgatóztam nem éppen "Tünde módra"..egy pillanatra sem vettem le a szemem róluk.
..és ahogy elnéztem a Társam se nagyon tágított a bokor mögül..és egyre közelebb merészkedett a táborhoz...hogy megtudjunk valamit.

nem is kellett sokat várni..

A tűznél ülő három katona beszélgetésére kaptam fel a fejem..
-..szerintetek ,megtaláljuk azt a kettőt,akiről beszéltek a fejesek??-

Már kezdett érdekelni a folytatás..bár ahogy így elnézem az emberek elég pletykásak..vagy hogy is szokták ezt mondani?..-mosolyotam el a fán ülve..és közbe az Embertársam és Mellont figyeltem,ahogy araszolva közelednek a táborozók felé..

Óvatosan lépkedtem az elf felé a bokrok takarásában. Eddig még nem szúrtak ki. Legalábbis ennek semmi jelét se mutatták. Mivel se a tüzet, se annak nyomait nem sikerült eltüntetnem tudták, hogy valahol itt vagyunk. Valószínűleg arra is számítanak, hogy bármelyik pillanatban megtámadhatjuk őket. A tűznél csak három embert láttam, viszont a sötétség nem csak minket takarhat. Ki tudja, hogy hányan lehetnek még a közelben. Szégyellem, de erősen fontolgattam egy taktikai visszavonulást. Ha nekik rontunk pillanatokon belül megjelenhet a többi.
Mikor odaértem a nőhöz közölte velem tervét, majd mielőtt tiltakozhattam volna felugrott az egyik fa tetejére. Akkor hát várunk... A biztonság kedvéért megtöltöttem a számszeríjam és figyeltem azokat az embereket amiket láttam. Képes lettem volna megölni őket. Annak ellenére, hogy a saját fajtámból voltak. Annak ellenére, hogy felesküdtem a védelmükre. Mindezt azért, hogy mentesem a saját irhám. Úgy látszik a világ nem olyan fekete-fehér mint ahogy azt először hittem.
Felmértem a helyzetet. Páncélozott katonákkal volt dolgunk. Minden bizonnyal nehéz lovasság. Sokkal jobban fel voltak szerelve mint a zöldbőrűek. A számszeríjam talán átütheti a páncéljukat, de karddal már nehezebb lesz komolyabb sebet ütni rajtuk. A lovaikról már nem is beszélve. Ha pedig dárdáik is vannak talán jobb lesz ha a tigris is nyugton marad.
Két lehetőség állt előttünk. A futás vagy a támadás és a jövőre nézve egyik sem volt túl megbízható döntés...

A Társam és Mellon is jól lelapultak a fák tövébe,és vártak....

-Mellon!Csak figyelj!!...nem támadunk!...valami nem stimmel!..valakiket keresnek azok az emberek...én odamegyek hozzájuk..és Ti fedezzetek!..nem kell tudniuk,hogy többen vagyunk!!csak valamit hallok és közelebb megyek..engem nem szúrnak ki!!..kérlek vigyázz a Férfire!!..és maradjatok a tűz árnyékában.

..De azok a katonák ellen nem biztos,hogy jó ötlet felvenni a harcot.Ki kell hallgatnom amit beszélnek!
...Tudom,tudom!..ne aggodj!.hamar itt vagyok!!..vigyázz kérlek Magatokra ,Kicsikém!!azonnal jövök!!-azzal a fák lombjain át közelebb osontam,és a mágia segítségével az ágak úgy hajlottak,hogy biztonságban és hangtalanúl lépkedtem egyenesen föléjük.

Aztán hallottam amit beszéltek a tűz körül ülők..és csak hegyeztem a fülem..aztán egyik megszólalt a szalonnáját sütögetve,és látszólag nem is számítanak senkire a közelbe...főleg miránk..-mosolyogtam magamban...

-...nem is értem,miért vagyunk itt a semmi közepén!azt mondták,hogy itt lehetnek..és itt senki sincs!..nemhogy egy ork!..de az a Tünde ,meg az az Ember sem!!..ezt a kib...tt parancsot!!...a Főnök jól elküldött a semmire!!-puffogott magában,és a többieknek mondta a magáét!..és a szalonnáját is lleejtette a hamúba..és ez már több volt neki..és aztán a másik csititotta..

-Naa!!hagyd már!..ez a Parancs!nincs mit tenni!!itt kell lennünk,míg meg nem találjuk Őket!..és ha kis gógyid van,akkor csendesebb leszel!!mert ha a Hadnagy meghallja,akkor lesz nemulass nekünk is!!..így,inkább hallgass!!-korholta le a társát a másik,és kis csend telepedett az üldögélők között.
..de nem tartott sokáig,mert a harmadik megunva a vitát..és leheveredett a pokróca alá..és eleresztett egy jó nagy káromkodást,hogy mind a ketten nem normálisak..és inkább alszik,minthogy a büntetés kilátása miatt Ő is benne legyen a többiekkel..

Amikor hallgattam őket,bebizonyosodott,hogy valami nem stimmel...és lehet,hogy minket keresnek???...most mi legyen??...a Társamra néztem,és visszaindultam halkan a faágak között és elmondtam amit hallottam,hogy közösen döntsünk mi legyen...

A bokrok takarásában haladva közelebb kerültem a tűz melegénél üldögélő katonákhoz. Kezdett kissé zavarni, hogy alig értem miről beszélnek. Végül sikerült hallótávon belülre érnem és ahogy elnéztem még mindig nem szúrtak ki. Pont jókor. Legalábbis úgy éreztem, hogy meglehetősen hasznos infót hallottam. Legalábbis rengeteg következtetést le tudtam vonni mindebből. Egy intéssel jeleztem társamnak, hogy fedezzen. Meglehetősen necces húzásra készültem, szóval ha elfajul a helyzet jól fog jönni néhány nem felém irányuló nyílvessző. Nagyot sóhajtottam, majd kiléptem a bokrok mögül.
- Szép estét uraim! Csak nem engem keresnek?
Szélesen elvigyorodtam. Bár ötletem sem volt, hogy mégis mi okból. Elvégre ez a kiszolgáltatott helyzet számomra nem volt se túl vicces, se túl előnyös. Némileg meg is bántam, hogy felfedtem magam, de most kivételesen jó megérzéseim voltak. Ha pedig tévednék, a kardom még mindig ott lóg a hátamon. Ráadásképpen még ott a nő és a tigrise is. Mindenesetre azt erősen kétlem, hogy ők is a szörny szolgálatában állnak. Elvégre valami hadnagyot emlegettek.

Amint visszaértem a Társamhoz,hogy elmondjam mit hallottam és láttam,máris gyorsabban peregtek az események.
Amint láttam,hogy kilép a fák takarásából a katonák felé,akkor próbáltam fedezni a hátát,ha esetleg a tábortűznél ülők mégsem azok akiknek gondolnánk..
Mellon a hátam mögött maradt, én a közeli fa mögül emeltem az íjamat,ha esetleg kell..


De amint a Társam megszólította őket,már nincs visszaút..most már lesz,ami lesz...

A Katonák felkapták a fejüket,amint meghallották az üdvözlését a Társamnak.
...és meglepettségüket sem tudták hirtelen leplezni,de a sok éves harci tapasztalatuk okán ösztönösen a fegyverükhöz nyúltak..de aztán a háttérben egy mély dörrenő hang megállította a mozdulatukat.

-Le a fegyvert!-szólt a Hadnagy-i parancs.
Aztán a közeledő férfihez fordult.
-Üdvözöllek,Uram!-biccentett a fejével kurtán,és a kezével intett a tűznél ülőknek,hogy a fegyvereket tegyék le.
-Kérem kövessen!a Parancsnok szeretne Önnel találkozni.-azzal az egyik sátor felé mutat,hogy ott van a találkozó,ha vele mész.

A fa mögül nézem végig mindezt,és várakozom,mi lesz..de egy pillanatra sem veszem le a szemem a Társamról,és ha valamit látok,ami fenyegető lenne,akkor abban a másodpercben nem tétováznék,hogy kimentsem Őt..de most figyelek..mert kiváncsi vagyok mi lesz..

..és ha tényleg minket keresnek..akkor nem ártani akarnak..vagy miért is keresnek bennünket??!!
-Mellon!..itt várunk...majd kiderül mi lesz..de addig itt maradunk,és figyelünk....- megsimogattam  a tigrisemet...és várunk.....de aztán meggondoltam magam,és kiléptünk a tűz árnyékából.
De azt a riadalmat,ami ezután következett,nem gondoltam...

-Vigyázzatok!.. egy Tigris!..Mindenki fegyverbe!!-és az összes katona hirtelen felkiáltva a fegyvereiket emelik ránk..és ahogy megtorpanunk Mellonnal pár lépés után ,az eddig csendes tábor,most egy riadt méhkasra hasonlított..
Egy pillanat sem kellett,hogy az egész század velünk szemben álljon..és talpig fegyverben.

A "Kicsikém" mellé léptem szorosan és figyeltem az emberek arcát,és a mozdulataikat,bár az íjam nem emeltem fel,de bármikor használom,hogy megvédjem a Barátomat!
.. senki sem bánthatja a tigriskémet!

De ahogy a fény körébe léptünk,a Társamat kerestem a szememmel,de nem láttam sehol..
S most ott álltunk egy csomó Emberharcos között,de Mellont megvédem,ha kell!..és nem fogom engedni,hogy bárki csak egy ujjal is hozzá érjen,vagy támadjon rá!

...az Emberek nagyon furcsák!..amit nem ismernek,azt el akarják pusztítani..-megint bevillant ez a megállapítás,amivel már sajnos találkoztam..de próbáltam a lehető legmozdulatlanabb lenni,hogy még véletlenül se vegyék támadásnak a mozdulataink.
De ahogy így a körénk gyűlő páncélos katonák egyre szorosabban fogtak közre..már azt hittem,hogy ..de akkor..

-Mi történik ott??!!-hangzott el egy éles kiáltás,ami túlharsogta a morgolódó és dühös katonákat,amire csend következett.
A tömeg mögül egy fényes páncélba öltözött Férfi lépett ki,és egyenesen elém állt..de akkor ismertem meg,hogy kicsoda..
Az az Emberférfi volt,akit kihoztunk a barlangból..

Meghajolt előttem,és a karját nyújtotta,hogy elkísérjen a sátráig,ahova az előbb invitálta az embertársamat is.
-Üdvözletem,Hölgyem!hadd kísérjem el a sátramba!..ahol nyugodtan tudunk beszélgetni,és szerintem van mit megvitatni, a Társát is szívesen látom.-nézett a férfire és aztán Mellonra is.
..bár a pillantása elárulta,hogy nem minden nap találkozhat egy Werit tigrissel..és mi tagadás,sokat megélt katona létére,csak nagy önfegyelme árán tudott nyugodt maradni..

Az igaz,sok minden van amit jó lenne megtudni..és  talán ha sikerül,akkor még szövetségesek is lehetünk,hogy legyőzzük azt a bestiát!Mert szerintem többet tudnak ,mint mi!
A Társamra néztem,és elfogadtam a karját a Parancsnoknak,hogy vezessen a táborban.
...mert ha úgy van ahogy mondja,akkor most legalább megtudunk sok mindent tőle,amit akkor nem tudott elmondani a megtalálásakor..
Azt hiszem most elég hosszú éjnek nézünk elébe,és egy csomó hasznos információnak..ami segít megtalálni és elpusztítani azt a szörnyeteget!..vagyis nagyon remélem,hogy így lesz..és hamarosan okosabbak leszünk..

Mikor a katonák kardjaik után nyúltak, követtem a példájukat, ám mikor elhangzott az egyértelmű parancs, velük együtt engedtem el fegyverem markolatát. Egy biccentéssel üdvözöltem a hadnagyot, majd ahogy kérte követtem. Még mindig nem bíztam meg bennük, de úgy éreztem muszáj kockáztatnom. A hadnagy egy sátor felé vezetett. Őszintén szólva nem tudtam, hogy a pokolba húzhatták ezt fel ilyen gyorsan, de mindegy is. Jobb dolgom is van mint ezen gondolkodni.
Mielőtt beléptem volna a sátorba meghallottam a katonák kiáltását. Azonnal visszarohantam a tűz irányába és közben reméltem, hogy senkinek sem esett baja. Az igazat megvallva nem is a társamat féltettem leginkább hanem a katonákat. Mire visszaértem egy századnyi katona vette körbe a társam. Már kiáltottam is volna, de valaki megelőzött. Tekintettel arra, hogy a hadnagy csupán ezután ért be, arra a következtetésre jutottam, hogy egy másik magas rangú tiszt lehetett. Igyekeztem átjutni a katonák alkotta falon. Csupán ekkor tudatosult bennem, hogy egy seregnyi ismeretlen férfi között állok egy szál karddal. Mire átjutottam a tömegen a parancsnok már ott állt a társam előtt karját nyújtva neki. Ennek láttán nagy kő esett le a szívemről, majd egy nagy sóhajjal hangot is adtam ennek. Amint a férfi felém fordult felismertem. Ez az a szerencsétlen aki kihoztunk a barlangból. Szinte megdermedtem mikor megláttam az arcát. Nem tudom miért, de súlyos aggodalom fogott el. A szörny barlangjából hoztuk őt ki. Ki tudja mit művelt vele odabent. Nincs rá semmi garancia, hogy ő nem áll a tanuma szolgálatában. Még ha az emberei nem is, elég csupán egy szó és mind a száz katona ránk támad. Jobb lesz ha óvatos maradok. Ahogy elnéztem társamnak meg sem fordultak a fejében az ehhez hasonló gondolatok, viszont mindezt nem akartam egy századnyi páncélos katona szeme láttára szóvá tenni. Jobb döntés híján követtem a parancsnokot. Egész úton csendben voltam. Úgy döntöttem, hogy a hosszúfülűre hagyom a beszélgetést.

Ahogy a katona sátra felé lépkedünk,az eddig ellenséges harcosok,most csendesen tértek vissza az eddigi teendőikhez..mintha pár perccel ezelőtt nem is fogták volna ránk a fegyvereiket..de ezek szerint ez a parancsnok nagyon szigorú tekintéllyel bír..de akkor is furcsák az emberek...
De ezen már lasan nem is lepődöm meg..

Amit beléptünk oda,ahogy körbenéztem,tengernyi papiros és térkép volt az asztalon..és akik bent voltak ,azok kimentek,amint átléptük a sátor bejáratát..
Így hárman voltunk csak odabent...

A Társamra néztem,és mintha valami nyomasztaná..vagyis nem is tudom mit látok rajta..de eddig nem nézett így erre az emberre,akit kimentettünk..csak nem valamit látott??-gondolkoztam..de aztán a Katona hangja zökkentett ki a merengésemből.


-Nem is tudom,hogy kezdjem..-nézett ránk-Az elmúlt napok alatt csak egyre gondoltam,hogy valahogy megkeressem Önöket,akiknek az Életemet köszönhetem!!-és mielőtt folytatta volna,hellyel kínált a takarókra rakott párnákra.
-Nagyon Köszönöm!Bár ez talán kevés,hogy viszonozzam mindazt amit értem tettek!..és Hálás is vagyok!És ezt úgy is szeretném kifejezni,hogy az Adósuk vagyok!Életem végéig Barátjuk leszek,és segítek bármiben!!..Kérjenek bármikor,bármit!-hajolt meg előttünk és ahogy a szívére tette a kezét..így jelezte a teljes ősznteségét szavainak.

Na ez meglepett!..jártak a gondolataim..és kicsit zavarba is hozott..de aztán végre megtört a csend,mi pár pillanat alatt telepedett ránk..

-Ohh,Uram!..ne hozzon íly zavarba!megtettük amit tennünk kellett,és  nem kötelességből...
..de igazából nagyon szeretném inkább ,ha mesélnél arról a napról..persze,ha nem nagy kérés.
Mert az a Barlang nagyon...hogy is mondjam,elég borzasztónak láttuk-néztem a Társamra,és folytattam-Ha esetleg el tudnád mondani mi történt..az nagyon sok segítség lenne..-mosolyogtam rá.

A Parancsnokot nem lepte meg nagyon a kérésem,mert mostanság elég sokat gondolt vissza "arra a napra"...vagyis amióta visszakerült a Helyőrségbe,azóta csak azt a szörnyeteget üldözi..és mindent elkövetett eddig is,hogy nyomára akadjon..

-Ahogy kívánod,Hölgyem!-nézett rám kis mosollyal-Biztosan többet tudunk meg,ha mindannyiunk "összerakjuk" azt amit tudunk..
-Pár nappal ezelőtt járőröztünk az erdő mentén orkokat keresve,mert a közeli faluban gyújtogattak és elhurcoltak sokakat..így a falu vezetője segítséget kért tőlünk,hogy nézzünk utána mi történik..de arra nem számítottunk,amivel találkoztunk-halkult el a hangja egy pillanatra-..nagyon sok Katonám és barátom veszett oda a csatában avval a szörnyeteggel!Olyannal még nem találkoztunk!..egyszerűen mint egy kígyó.úgy tekergőzőtt körülöttünk,és olyan villámgyorsan mozgott,hogy a lovak is rémületükben megbokrosodtak és a patájuk alá sodort nem egy emberemet..borzasztó volt látni!Az én lovam is ledobott a hátáról,és aztán abban a sziklás barlangban tértem magamhoz..és azt hittem már halott vagyok..de aztán egyre jobban a fájdalom és a rémes bűz térített magamhoz..
A sok vér és a testrészek öklendezésre bírtak..és aztán ez a szörnyeteg "pribékjei"rám festettek valami jeleket,amit aztán mindenkire..bár kiáltani akartam,mert a bőröm tűzes vasként szívta ki a maradék erőmet,és ahogy egyre jobban telt az idő,már azt hittem itt a vég...és egy hatalmas áldozati késsel közeledett felém az az aranymaszkos rohadék...
De aztán megint történhetett valami,mert egyszer csak eltüntek a  körülöttem lévők..és már csak annak örültem,hogy nem látom őket..azt nem tudtam,hogy miért is távoztak..de megkönnyebbültem..és vártam a halált...ami persze nem jött el ..mert megmentettetek..
Így túléltem..pedig azt hittem sohasem fog elkövetkezni a holnap..De hála ,Maguknak,újra visszatértem,és teljes erőmből hajtom és vadászom ezt a Démoni szörnyet..és ahogy most állunk...azt jelentették,hogy a közeli sziklákban vájt magának újjabb undorító barlangot..mert ahol az előző volt az beomlott...azt jelentették..
De hamarosan közeledünk ahhoz a ponthoz,ahol látták..és csak egy napi járóföldre van..nem hagyom futni azt a Bestiát!!..megfüzet mindenért!-csapott az asztalra dühében,de aztán megnyugodva fordult vissza felénk.-Bocsáss meg Hölgyem a kitörésemért..de nagyon dühös vagyok..és elszánt,hogy elkapjam azt a valamit!

Én csak hallgattam a szavait és teljesen megértettem az érzelmeit..és ha ez így van,ahogy mondja,akkor hamarosan tényleg a közelébe jutunk a tanumának..már csak kis idő..

-Parancsnok Úr!..ha lehetne,akkor csatlakoznánk a táborához,és elkísérnénk arra a helyre..ahol látták az a szörnyet..mert mi is "azt"üldözük..és talán hasznos lenne a szövetségünk..-mosolyogtam rá,és a társamra néztem,hogy ha Ő is beleegyezik a fúzióba..akkor nagyon sok előnnyel lehetnénk,mert ezek a Katonák tudják hol van az a szörny..

..és nem utolsó sorban nagyobb esélye van a tervkészítésben,ha van háttértámogatás az orkok ellen is..bár nem tudom,hogy mi vár majd ránk..de az biztos,hogy most ránkmosolygott a szerencse..vagyis a remény..

-De milyen neveletlen is vagyok!A nevem,Tier!Tier Hancoch,A Keleti Helyőrség parancsnoka,és a Király Tábornoka.-mutatkozott be illendően,és hajolt meg felénk.

Amint a sátorba értünk helyet foglaltam az egyik széken. A sátor már pusztán a méretéből arra utalt, hogy tulajdonosa egy elég pénzes, vagy éppen magas rangú illető. Miután a többiek is helyet foglaltak megkezdődött a beszélgetés. Bár részemről ez sokkal inkább hallgatás volt. Ahogy elnéztem a lány elég jól szót értett a parancsnokkal, szóval semmi szükség nem volt arra, hogy közbeszóljak. A barlangban történtek elnyerték érdeklődésem. Figyelmesen hallgattam a történetet, mely szerény véleményem szerint több sebből vérzett, de túl hihető volt ahhoz, hogy megvádoljam a parancsnokot. Persze az is lehet, hogy ténylegesen megbízhatunk benne, viszont ameddig a tanuma életben volt igyekeztem kétszer olyan alaposan megválogatni a szövetségeseimet. Azok után, hogy megtudtam mire képes még az elfbe vetett bizalmam is megrendült valamennyire. Persze tudtam, hogy nem áll a szörny szolgálatában, mégis úr éreztem jobb ha vigyázok
A lány kijelentésére felvontam a szemöldököm és bár alig láthatóan szóra nyitottam számat, egy árva hang nem hagyta el az ajkaimat. Egy darabig még gondolkoznom kellett, majd komoly tekintettel a parancsnokra néztem.
- Inkább menjenek innen! Az emberei nagy részének családja van. Szerető feleségük, gyerekeik, a fiatalabbaknak pedig szüleik. Teljesen felesleges feláldozni a katonái egy részét ahhoz, hogy végezzünk ezzel a bestiával. - Nagyot sóhajtottam. - Persze nem az én embereimről van szó. Viszont a kisfiúk biztosan örülni fognak annak ha apáik helyett csupán a szétcincált maradványaikat fogják viszont látni...

A Parancsnok türelmesen és várakozón hallgatta végig a Megmentőjét,és mikor befejezte Garell a meglátását,akkor szólalt meg ismét a Katona.

-Jó Uram!Teljesen igazat adok Önnek!Bár a Katonáim mind tudják,hogy mire vállalkoztak,mikor felesküdtek a Hazánk védelmére..
De had jegyegyezzem meg,hogy akik most ebben a Táborban állomásoznak,azok önként jelentkeztek erre a "feladatra"..bár nagyon jól tudom,hogy nem veszélytelen ez az út..de saját szememmel láttam az a szörnyet,és a pusztítását...
Nem tudom miért maradtam akkor ott életben,és mi volt annak az oka,hogy "hirtelen"odébbálltak..de azt tudom,hogy az eskűm s szavam tartom,mit akkor és ott tettem a Társaim testrészei felett-kissé elhalkult a hangja egy pillanatra,mikor rágondolt a Barátaira,és arra,hogy látta őket meghalni,de aztán büszkén kihúzta egyenesen a hátát,és a férfi felé fordult-Ne higgye,hogy nem gondoltam át számtalanszor azt a napot,és órákat,ahogy azt is,hogy mire vállalkoztam az embereimmel..de azt tudom,hogy én láttam azt a démoni szörnyeteget,és talán jómagam vagyok az egyetlen,aki el is tudja mondani,hogyan néz ki..és látta mire is képes..
De csak azt tudom mondani,hogy nincs ami visszatartson,vagy eltántorítson attól,hogy végezzek evvel a Bestiával!..s ahogy Lovagi szavam,úgy a Lovagi Becsületem is köt ahhoz,hogy beteljesítsem az eskűmet,mit a Barátaim holtteste mellett tettem..
Talán sokaknak furcsán hangozhat,de nekem az Életem a Katonaság!..ahogy az is,hogy megvédjem Hazám és a Királyunk alatvalóit ettől a förtelmes szörnyetegtől,vagy bármi mástól,mi fenyegeti a népemet,és a Bajtársaimat!

Aztán közelebb lépett Aliához és felé fordulva mondta tovább...

-..Bár ilyen szép Hölgyet  is, bármikor "megmentenék"..-és egy huncut mosollyal nézett a lányra.

De aztán újra komollyá vált az arca,és az asztal felé lépve,kezdte a térképeket és a papírosokat nézni,hogy mikor megtalálta amit keresett ,kezdte mondani azt a helyet,ahol tegnap látták a jelentések szerint..és mutatta az ujjával,hogy hol is van az a hely..aztán Garell-ra nézve intett neki,hogy jöjjön közelebb..elmond mindent amit csak tud erről a Tanumáról..

..mert bár egyetértett a férfitársával,de ez sem tántorítja el a szándékától,hogy feladja az üldözését,és "futni"hagyja azt,ki végzett a Barátaival és a Katonatársaival...és persze a Büszkesége ,ami még jobban "segítette"az üldözésben,és a kitartásban..mert amióta megmenekült abból a barlangból..csak az vezérli,hogy elpusztítsa azt a gusztustalan és veszélyes szörnyeteget...

Aztán felnézve a papirosokból, ránk nézve tette fel kérdését..
-Örömmel hallgatom az ötleteiket és a javaslataikat arra nézve,hogy a leghatékonyabban és legbiztosabban dolgozzuk ki a haditervet,hogy elkapjuk és felkoncoljuk azt a rohadékot!Nem menekülhet!!..
De nem is fog!!..mert esélye sincs a megmenekülésre!!..de még elrejtőznie sem!..addig megy és hajtja a vágya,hogy megszabadítsa a Világot ettől a Szörnyetegtől!!!

S amint kezdenek körvonalazódni a közösen kitervelt műveletek..akkor kiált a sátor előtt álló Hadnagynak,hogy adja ki a parancsot a holnap reggeli induláshoz..

Most már nagyon közel van az a "cél",hogy megfizettesse a tanumát minden egyes áldozatáért.
..és aztán az emberférfire,s a lányra nézett.. 
Az elszántsága és a kiartása sokmindenen kisegítette,és most is ,mikor mindenki azt hiszi,hogy csak tréfál az üldözéssel..holott mindent meg fog tenni,hogy legyőzze és elpusztítsa ezt a Tanumát...

..már csak a terv apró részleteit kell megbeszélni..és aztán jöhet a hajnali indulás..hogy beteljesítse az adott szavát a halott barátainak,akik odavesztek azon a gyászos napon..

Önelégült mosollyal az arcomon hallgattam végig a parancsnok szavait. Elvileg a felettesem volt, de mivel már nem szolgálok a seregben, ezért következmények nélkül kérdőre vonhattam. Továbbra is éltem ezzel a lehetőséggel, viszont megvártam amíg befejezi a bájcsevejt. Már épp szóra nyitottam volna a számat, mikor elővett egy térképet. Miután bememorizáltam azt a helyet, ahol utoljára látták a szörnyet felálltam a székből és a parancsnokra vetettem tekintetem.
- Nem akarom kiábrándítani önt parancsnok, de a maga dolga országunk védelme a kintről érkező fenyegetésektől. Sokkal nagyobb biztonságban érezném magam, ha ön és az emberei a határokat felügyelnék ahelyett, hogy valami olyanra vadásznak amiről azt sem tudják micsoda. Ez a fenevad a hatalmas fizikai erő mellett, erős mágiahasználó. Ami azt illeti erősebb is mint kéne. Azok az orkok sem önszántukból állnak mellette. Nem tudom, hogy csinálta, de esélyes, hogy a maga emberei is hasonló sorsra juthatnak. Most néhány zöldbőrűvel nem megy sokra, ám egy századnyi jól felfegyverzett katonával már elég ambiciózus terveket vihet véghez... Megértem, hogy fűti önt a bosszúvágy az elesett bajtársai miatt, viszont az nem megoldás, hogy még többet küld a vesztébe. Jelenleg azzal segítene a legtöbbet ha félreállna.
Nem vártam meg a válaszát. Inkább elindultam a sátor bejárata felé, és mielőtt kiléptem volna, egy biccentéssel elköszöntem. Rengeteg napot vesztegettem erre a dögre. Eleget pihentem. Itt az ideje munkához látni és befejezni amit hetekkel ezelőtt elkezdtem.

Ahogy Garell elhagyta a sátrat,a Parancsnok kérdőn nézett a lányra.Kissé furcsának találta a reakcióját ,de betudta annak,hogy talán nem mindenki érti az elhivatottságát..
Teljesen megértette,és elfogadta a nézeteit..de nem mindenben értett egyett a férfivel..dehát sokfélék az emberek..gondolta magában...

A lányra nézve látta,hogy egy mosoly van az arcán..és ez kissé zavarba is hozta a Katonát..

-Ne aggódj ..valójában elég megfontolt a Társam...csak nagyon elszánt,szerintem már nagyon hosszú ideje üldözheti ezt a szörnyeteget..adjunk időt neki..-mondtam kedvesen a Parancsnoknak.

-Bocsáss meg Hancoch Parancsnok úr,de most távoznék én is..köszönjük szíves fogadtatásod,de a Társammal tartok..-hajtottam meg fejem felé,de mikor kifelé indultam volna,még visszanéztem a katonára,és kedves mosollyal arcomon búcsúztam el tőle...mert annak még jobban örültem,hogy láthattam épségben..de most mennem kell...nem hagyom magára az embertársam..

A sátorból kilépve a tűz körül ülők még csak fel sem kapták a fejüket a távozásunk miatt..de egy.két szempár azért figyelemmel kísért..bár egyáltalán nem rosszalló pillantások voltak..

Mellon a közelben várakozott,és mikor felültem a hátára,hogy mihamarabb beérjem a Társamat..egy perc sem telt el,és utol is értem..

-Gyere...-nyújtottam a kezem felé-..Mellon hátán utazva sokkal gyorsabban odaérünk..add a kezed!ülj fel mögém..nem kell tartanod tőle-s egy bátorító mosollyal kérem,hogy kapaszkodjon fel mögém. Remélem,hogy megteszi...már azért is,mert még sötét éj van,de a Tigrisemmel mi jól látunk a sötétben..

..De viszont a férfi tudja hová is tartunk..és mi tagadás..kicsit tartok ami ránk ott várhat..de bízom abban,hogy közösen kitalálunk valamit..és megfékezzük ezt a borzalmat..
..mert abban mindenképp egyetértettem a Társammal,hogy ennek véget kell vetni..ne legyen több áldozat..