Helyszínleírás: Valahol az Óperenciás-tenger és az Üveg-hegy között -lehetőleg még Neminra kontinensén belül- egy fákkal tele nőt terület. Mit mondhatnánk még erről?


/Solo/

A kalandor elf leány egy patakot talált, ami az erdőn átvág, hogy saját útját járja. Már régen elhagyta Zevadar zord vidékeit és az orkok területén áthaladva már majdnem elérte az emberek birodalmát. A sötét éjszakában szinte hívogatja természetes közege fürdőzni, ám amikor már majdnem bemerészkedne, egy hang szólal meg a háta mögött.
-Te is pihenni álltál meg? -egy kecses, magas alak homályos alakja lépeget elő a fák közül.




*Ahogy a Hold megvilágítja erdei elfekre jellemző fehér arcát, csillog rajta a rákent vastag olaj réteg. Vörös hajkoronája alól fölfelé álló hegyes fülek bukkannak néha elő. És zöld ruhája mellé az övére van csatolva egy kard.
-Szia! Én Aná Vót vagyok. Nem kell félned tőlem. Az emberek egyik vezetőjét szolgálom zsoldosként. Szívesen segítünk az erre tévedteknek.
*Szüleid igen sokat meséltek arról, hogy az emberek mennyire rettegnek tőletek, északi elfektől. És a lombtündék többsége a kontinens másik oldalán, Awyrisben él. Furcsa, hogy egyszerű zsoldosként szegődnek emberek szolgálatába az a nép, mely hírhedten fenn hordja az orrát.

Már régen el hagytam Zavabon zord vidékét, és a orkok területén haladok át, egy magam. Majd nem az emberek birodalmánál járok, mikor is érzem, hogy egy patak, ami az erdőn át vág, engem hívogat, hogy fürödjek meg benne. Készülnék, hogy vegyek egy jó fürdőt, mikor is egy hang szólít meg emgem, a hátam mögül. Megfordulok, és akkor vestzem észre, azt aki megszólított.
- Igen, pihenni álltam meg. - Mondom neki, és közben figyelem őt. Minden bizonnyal, erdei elf. Aztán, be is mutatkozik nekem, és mondja, hogy nem kell félnem tőle. Ha reszketek is, bizonyára félre érti, mert az szerintem csak a fáratságtól a kimerűltségtől lehet, hogy reszketek, és nem a félelem től.
- Szia, én pedig, Jaina Solo vagyok. Ne haragudj, hogy megkérdem, de miért álltál zsoldosnak, az emberek egyik vezetőjéhez? - Kérdem, mert a szüleimtől, rengeteget hallottam, hogy az emberek félnek tőlünk, és a lomb tündék, a kontinens másik oldalán élnek, és az is fura, hogy egy ilyen lény, aki hirhedten fen hordja az orrát, zsoldosnak áll egy emberhez. Talán majd ezekre is rá kérdezek, de van némi elképzelésem, hogy mi van itt. De, az is lehet, hogy tévedek.

Aná elmosolyodik a kérdésre és barátságosan leül a parti gyepre. Bár a legtöbb élőlénynek kicsit hűvös lenne, ő jelét sem adja annak, hogy fázna.
-Csak úgy. -vonja meg a vállát- És te mi járatban vagy erre felé?
*Bár a vízi elf nem tudhatja, de épp annyira nem szeret a múltban történt eseményekről beszélni most, mint máskor. Pedig ha faggatni kezdenék, bizony sok mindent elárulhatna. A lány életének nagyon sok minden része lett már, mely hasznos lehet egy kalandor számára. Csak nehéz rávenni, hogy megossza.

A nő, leül a parti gyepre, és jelét se addja, hogy fázna, majd a kérdésemre válaszol, már ha válasznak lehet nevezni azt amit mond.
- Senki nem áll zsoldosnak csak úgy. - Mondom, bár nem tudhatom, hogy mondatomra, hogyan reagál, de hagyom ha ő nem akar beszélni róla. Aztán ő is kérdez, amire válaszolok is.
- Kalandot keresek, izgalmat. Te, te mi járatban vagy erre? - Mondom neki, közben a patakba merészkedem, ami elég kellemes nekem.
- Nem jöszbe? Nagyon jó a víz. - Kérdem tőle, és azért a válaszát, meg várom, hogy mit is mond. Hagyom, hogy had lebegjek a vízen, és közben a eget figyelem. Érdekes, hogy egy világban vagyunk, létezünk, és mégis, teljesen más mint ahonnan jövök.
(Most, csak ennyit tudtam írni.)

A nő boldogan a fejét rázza. És továbbra is ülve marad.
-Nem a víz az én elemem. Ha létezik ugyan ilyen. Sokkal inkább a földhöz szoktam. Attól félek, hogy a sminkem elég gyorsan leolvadna rólam, ha lubickolnék egyet. Majd ha hazaérek és senki se lát.
Amíg fürdesz, elmesélem a történetemet. Egyszer a Zöldben pihentem, innen nem messze, ahol a győztes seregünket vártam, hogy találkozhassam velük és lássam őket. Ám nem jöttek. Nagy sokára Diramel kisasszony, a Wymorok örököse tévedt arra és beszélgetni kezdtünk. Ő tanítást ígért nekem, ami csábított. Így csaptam fel zsoldosnak.
Nem messze innen, arra van a kastélya. Ha gondolod, akkor látogass meg minket!
*Szemei mosolyogtak, de egész lényében volt egy nagy fokú nemtörődömség, ami kiérződött. Mintha neki oly mindegy lett volna bár, ami történik, éli világát. Ráadásul egy harcosra jellemző határozottság csírája sem volt felfedezhető benne, csak a kard utalt rá, hogy igazat mondhat.


/Én is gyakran írok rövid reagokat. Semmi gond velük, ilyen játék, ahol direkt kevés információt osztok meg én is. /

Aná meg rázza a fejét, mikor a kérdésemre válaszól. Magyarázata, valahol érthető hisz a sminkjét félti. Ha lenne rajtam, én is vigyáznék rá, hogy ne maszatoljam el. Majd a mesélésbe kezd, hogy hogyan találkozott azzal, akinek most zsoldoskodik. Története, fel vet némi kérdést, mint például, hogy hova tünt aza győztes sereg, de gondolom más kérdésemre, tudni fogja a választ. Legaláb is, én ebben reménykedem.
- Mit tanított neked? - Kérdem, és Anára nézek. Hallom, hogy meg hív hozzájuk, amit el is fogadok.
- Persze, meg látogatlak titeket, és ha nem gond, egy éjszakát ott is töltenék. - Mondom, de szerintem kicsit túl mohó vagyok, hisz eleve már annak is örülhetek, hogy be tehetem oda a lábam, nem hogy még ott is aludjak.
- Bocsánat, túl mohó vagyok. Az ott alvos dolgot, inkább vegyük úgy, hogy nem mondtam. - Mondom meki, közben egy kicsit élvezem még a vízet, aztán indulok is kifelé a partra. Hagyom, hogy megszáradjak, majd a ruhámat kezdem magamra venni, és a hajammal pepecselek egy sort, hogy jól nézzek ki, már ha most mehetünk oda a várba, és egy kis smink sem árthat, a jó benyomás érdekében.

A vörös felállt, mikor a másik nő kijött a vízből és segített készülődni. Ha kell, még a haja elkészítésében is segít, ha tud. Hátul leellenőrizni, hogy minden tökéletesen mutasson minden képen jobban tudja, hiszen végül is nők! Csak ne rontsa el egy elkóborolt tincs az első benyomást!
Gondos kezei nyomán olyan lett Solo, mit egy igazi kék elf hercegnő. És megindultak a vár felé. Út közben sokan mesélt Diramelről, a kastély úrnőjéről és azokról a könyvekről a könyvtárban, mely a tudomány legkülönbözőbb területeibe vezeti be az olvasót.
Az erőd kapujához érve a két strázsának vidáman odaköszönt.
-Sziasztok! Fogtam az őrjárat alatt egy sötét elfet. Vezessetek minket a tömlöcbe!
*Nem kellett a nyilvánvalót nem kellett sokáig magyarázni nekik sem, sejtették, hogy valami ilyesmi lesz. Azonnal Jaina mellé ugrottak mind a ketten. És ha ellenállás nem érkezik, akkor felkiáltanak a falra az ott körbe-körbe sétáló társuknak.
-Hé! Wakor! Egy fogolyt el kell kísérni a cellákig. Addig én egyedül leszek, figyelj már kicsit addig is.
*Mikor megjött a válasz, hogy rendben, a lányt bekísérik a kapun, ha eddig nem tett semmit ellene. És a fenti számszeríjász egészen a börtön ajtajáig követi az őt kísérő katona és Aná lépteit. Ám a lefelé vezető lépcsőn már csak hárman maradnak.


/Bocsi! Pasi a mesélőd és folyton hazudik. Aná nem túl jó kardforgató még, de ettől még veszélyes kis dög. /

Nem volt bennem semmi gyanakvás, vagy bármi hagytam, hogy segítsen nekem, hogy jól nézzek ki, mikor találkozom az úrnőjével. Mikor készen vagyun, már olyan vagyok, mintha egy kék elf hercegnő lennék, majd indulunk is a vár felé. Még, ekkor sincs bennem gyanakvás, tényleg azt hiszem, hogy vendég leszek. Aná, közben mesél nekem tovább, és mikor meg érkezünk, oda szól a két őrnek. Le döbbenek, mikor hallom amit mond. Szavaira, megdöbbenek és szemeim el kerekednek, állam is le esik. Mikor a két őr közrefog, heves ellen állásba kezdek.
- Nem... én nem vagyok sötét, Kék elf vagyok. Ne, eresszenek el. Ez fáj, kérem ne! - Kiáltok kétségbe esetten, és közben próbálok ki szabadulni, hogy el menekülhessek. Tekintetemet, a vöröske felé fordítom, hogy lássa az arcomon, hogy mennyire gyülölöm őt, mert át vert. De, én is hibás vagyok, mert miért is egyeztem ebbe bele. Ja igen, mert azt hittem, hogy tényleg vendég leszek, és nem pedig rab. Még mindig igyekszem, hogy ki szabaduljak, és ehez akár a fogaimat is bevetem, bár az nem lenne tanácsos, főleg ha páncélban vannak. Kár lenne a gyönyörű fogaimért.

Az elf nő csapdába csalta Solot, de az nem adja könnyen magát. Ficánkol, csíp, rúg és ha kell, akkor harap. És egyre inkább fogy az ereje. Csak a két strázsa próbálja a karjait -egyik jobbról, a másik balról- tartani. A vörös gúnyosan nézi őket csak.
~Dolgozzanak kicsit, ha már én elvégeztem a munka nagyobbik részét. Nem is sejti a kicsike, de úgy is vár még rám még egy jó nagy dolog, amit nekem kell elintézni.
*Ahogy egyre elkeseredettebben kapálózik a két férfi között, eljön az a pont, mikor egy apró hiba a kék elf életére rányomja a bélyegét és azt kihasználva kiszabadítja egyik karját. Nem is kell több neki, térden rúgja a másik zsoldost és már rohan is előlük. Azok pedig szerencsére páncélban vannak, így nem érik utol. Ahogy Aná sem a tűsarkújában.
Hosszú ideig szalad, míg le nem dől egy fa tövébe aludni, hogy új erőt merítsen. Nagyon fáradtan kutyaugatásra ébred.

Aná, úgyan csapdába csal, de nem adom olyan olcson a bőrömet. Kapálózni, rugni karmolni, és talán még harapni is kezdek. Egy idő után, érzem, hogy kezdek fáradni. Hosszas ellenkezést követően, az egyik féfi hibát követ el, és a kezemet kiszabadítom, és a másik is kap egyet a térdébe, így kiszabadulok, és nem is teketoriázok, és el futok. Szerencsére, nem követnek illetve csak nem hallom, így még futok egy kicsit, hogy minnél messzebb legyek. Majd, valahol nyugovóra térek, hogy pihenhessek egyet. Mikor ismét fel ébredek, kutya ugatásra leszek figyelmes.
~ vajon, mit ártottam neki, hogy ennyire rám száll? - Kérdem magamban, gondolatban és ismét mozgásba lendülök, hogy minnél messzebb legyek megint, és közben reménykedem, hogy a kutyák még nincsenek olyan közel.

A kalandor lánynak újra menekülnie kell, hisz jól sejti, hogy nem egy távoli tanya őrző ebe hallatja idáig a hangját, hanem nagyon is közeli üldözői. Futni kezd és hamar átér az erdőn. Épp csak kiteszi a lábát a fák közül vagy ha óvatos, még az utolsó fáknál megpillantja a szőke fiatalembert a fehér lovon. Egy rövid kard van csatolva az oldalára és gondtalanul vágtázik a réten, ráérősen körbe kémlelve.

Ismét futni kezdek, hisz üldöznek. Még mindig fáradt vagyok, de muszáj haladnom, ha nem akarom, hogy elkapjanak. Hamar el érem az erdő szélét, de itt már óvatosnak kell lennem. Egy fához lépek, és onnan figyelem, hogy valami szöszi ül fehér lóvon, oldalán pedig egy rövid kard és, gondtalanul lovagol, miközben kőrbe kémlel. A fa mögé bújok ha ide nézz, és reménykedem, hogy nem vett észre. Meg várom, hogy nekem háttal legyen immáron, aztán gyors spuriban a fk közt haladok, vele ellentétes irányba. Bár, a ló most jól jönne, azzal gyorsabban tovább állhatnék. Minden esetre, abban most még jobban reménykedem, hogy találok valahol egy patakot vagy vagy tavat, ahola mélybe bukva várhatom, hogy fel addják az utánnam való keresést.

Solo ügyesen nem kezdi rávetni magát a lovasra vagy kezdi megszólítani. Kiszúrja a kardot az oldalán és rögtön érzi, hogy ebből még komoly baj is lehet.
Nagy szerencséjére elég óvatos volt és amikor nem néz oda, elkezd a fák között osonni az ellenkező irányba és hamarosan már látótávolságon kívül van. Kimerészkedhet, ám hamarosan a patak csobogása vonja magára a figyelmét. Hegyes fülei nagyon érzékenyek és egy ilyen dallamos, szeretetteljes hang, mint a vízé mindig felkelti az érdeklődését.
Szerencséje van, visszatalált ahhoz a patakhoz, amiben Anával való találkozás előtt fürödni készült és nem sokkal az erdő után már ide látszik, hogy egy tóba fog ömleni. Gyorsan beleveti magát és egy lélegzettel leússza a közel fél kilométeres távolságot.

/Gratulálok! Sikerült elmenekülnöd. Köszönöm a játékot!/

Megvártam, hogy a szöszi messze legyen, és csak utánna huztam el a csíkot, a fák között. A férfit, nem szólitottam le, és a lovát sem akartam meg szerezni, így könnyen le léphettem. Mint kiderűl, vissza tértem ahoz a patakhoz, ahol nem rég, Anával találkoztam, azzal a őrdogi cafkával. A vízbe ugrok, és úszni kezdek, egyenesen egy tóba. Megteszek vagy fél kilométert, majd a túlparton kimászom, és onnatól már szabad is vagyok.
(Kösönöm a játékot, nagyon jó volt. )