Bár furcsa a fiúnak, hogy az emberek ilyen hamar megbarátkoztak vele, de egyben örül is, hiszen eddig általában rossz tapasztalatai voltak és ezt ezek az egyszerű pásztorok most megcáfolták.
A kedve is jobb lesz és még egy ideig beszélgettek a tűz fényénél. Addigra a ruhája is teljesen megszáradt Hirion-nak és fel is melegedett, így nem volt meglepő, hogy olyan mélyen aludt el, amin maga is meglepődött.
Másnap aztán hamar elérték új barátai szálláshelyét, ami bár nem volt valami nagy és nem vetekedhetett a sötét elf nemesek palotáival, de a kezdeti meglepődés után barátságosan fogadták és fedél lehetett a feje felett és étel a gyomrában.
Az egyszerű, de kiadós ebéd után a dolgát végezni indult a házak mögé, mikor visszafelé halk suttogás ütötte meg érzékeny fülét és bár először kerülni akar, hogy ne zavarja meg a beszélgetőket, de aztán a téma maradásra bírja.
~ Rólam beszélnek! ~ esik le neki, mert lassan felismeri házigazdája hangját is és más vendégről egyébként sem tud.
Belenyilall az elkeserítő gondolat, hogy még sem változott semmi, csak szemtől szembe igyekeznek becsapni őt, a háta mögött meg forralnak ellene valamit.
Azért az legalább jó hír, hogy a házigazda kiállt mellette.
Ennek ellenére nem maradhat itt, még az este leszállta előtt tovább kell állnia, mielőtt az a másik, aki ellene beszélt, cselekvésre szánná el magát.
Persze megleste, mielőtt visszament volna a kunyhóba, az egyik pásztor volt, de a nevét nem tudta.
A házban, megköszönte a vendéglátást.
- Köszönöm, hogy barátságosak voltatok hozzám, ez nagyon szokatlan számomra, az eddigi tapasztalataim alapján, de ti igazán jók voltatok hozzám. De tovább kell mennem, keresek egy várost, hogy munkát találjak. – mondja el a szándékát és, cihelődni kezd.

Hirion sorsa rossz jelét látta ismét az ellene áskálódó pásztorban és annyira megijedt, hogy inkább ismét a menekülést választotta. A kihallgatott beszélgetés után inkább bejelentette távozását és sietősen elindult újra az ismeretlenbe.
Ám most új kihívás elé néz. Vagyis... a régi kihívás, ami már majdnem az életébe került. Mivel elfelejtett ételt kérni és annyira sietett, vendéglátóinak még idejük sem volt, hogy egy kis elemózsiát csomagoljanak neki.
Így ismét a fehér végtelenben gyalogol, a bendőjében több étellel, mint a tarisznyájában. Valamit ki kell találnia, hiszen ha nem akar közösségben maradni, akkor magának egyedül kell szereznie ennivalót.

Sajnos meg van az a rossz jellevonása Hirion-nak, hogy inkább elmenekül a problémák elől, mint, hogy szembe nézzen velük és most sem dönt másként.
Különben sem látja semmi értelmét, hogy, ha a juhásznak ne adják a szellemek sikerül meggyőznie a többieket arról, hogy adják át valami hatóságnak, akkor egymagában úgy sem tud védekezni a falusiak ellen.
Inkább ismét nyakába veszi a nagy pusztaságot, bár legalább iránymutatást kér vendéglátójától, hogy merre induljon a legközelebbi nagyobb település felé.
Annyira sietősen ered neki, hogy még ételt sem kér az útra, így egy jó fél nap elteltével már szembesül is a problémával, hogy településnek még híre-hamva sincs, de a gyomra már követelőzik.
Nincs más hátra, mint megpróbál vadnyúl, vagy kisebb más állat nyomát keresni, és ha talál annak útjában egyszerű, gallyakból eszkábált csapdát elhelyezni, vagy gödröt ásni és elfedni, majd igyekszik álcázni magát a hóban. Egyebekben pedig reméli, hogy a pásztor nem annyira feni rá a fogát, hogy utána eredjen, hiszen ő nem ér annyit.

Awernondyas törvénytelen gyermeke végső elkeseredettségében úgy dönt, hogy használja azt a nagyon régi tanulmányát, amikor mondtak valamit neki az idegen földön csapataitól elszakadt elf túléléséről. Ezt minden zevadari férfi megtanulja, ám vannak olyanok, akik talán soha sem alkalmazzák. Ahogy a fiúnak sem kellett eddig túl gyakran.
Ám mikor elindult, tudta jól, hogy még napokra van az első ember lakta településig és alaposan lefogyott volna, ha egyhuzamban akart volna oda eljutni. Megállt egy hurkos csapda elkészítéséhez, mikor egy csapást vett észre kirajzolódni a hóban, ahol több kisebb testű állat ment el eddig.
A legegyszerűbb módszert választotta és amikor készen volt, akkor a hóval magát betakarva várt. És várt. Nagyon hosszú ideig.
Még reggel indult el a nomádoktól, de a Nap korongja lenyugodni készülődött, mikor egy fehér bundás nyúl jelent meg az ösvényen és egyenesen a hurokba sétált. A gally megfeszült hirtelen és a madzag a nyakára tekeredett. Ahogy azt a Nagy Könyvbe leírták. Egyedül az hibázott, hogy nem volt elég hajlékony a bot, amit használt, hiszen így is örülhetett, hogy ezt ki tudta halászni a hó alól. Egy reccsenés hallatszott és eltört... majdnem keresztbe. De nem hasadt teljesen át a fa, egy vékony csík tartotta és az állatka fuldokolva ugrált, hogy kiszabadítsa magát.
Néhány pillanat van csak hátra, hogy sikerrel járjon vagy Hirion megakadályozza.

Lehet, hogy nem épp a legügyesebben és a leghatékonyabban alkalmazza a hurok csapda felállítását, de a szükség nagy úr és próbálja felidézni Hirion a kiképzésen tanultakat.
Soha életében nem csinálta még, de a végeredmény elég biztatóan néz ki, így már nincs más hátra, mint várakozni, ami a hidegben a hó alatt, aránylag mozdulatlanul töltve a hosszú időt, nem olyan leányálom.
Mikor meglátja végre a mozgást és meghallja a csapda halk működésbe lépésének hangját, már teljesen el van gémberedve és ebben sok szerepe van a gyomrát mardosó éhségnek is.
Eléggé esetlenül mászik ki a rejtekhelyéről és indul a szabadulásáért küzdő tapsifüles felé, de miközben annak kétségbeesett vergődését nézi, elbizonytalanodik. A téli bundában pompázó állaton megesik a zevadari fiú szíve, mindazon tények ellenére, hogy éhes.
Mire az állathoz ér el is határozza, hogy elengedi, bár lehet nem lesz rá szükség, hiszen hevenyészett csapdája már így is a megadás szélén áll.
Még két lépés……még egy…….aztán ujjai a nyúl fülére fonódnak, aki megdermed a rémülettől.
- Várj……ne mozogj! – suttogja fáradt hangon Hirion. – Így ni! – akasztja le a nyakáról a hurkot, aztán elengedi, maga pedig a földre huppan mellette.
De persze nem maradhat ott, ha nem akar meghalni. Így aztán összeszedi magát, eszik egy kis havat, meg az alóla kikapart füvet és ismét elindul, hogy reménykedjen benne, eléri a várost mielőtt elhagyja az ereje.

Hirion végre sikert ér el és csapdájába sétál egy nyuszika. És sikeresen ki is szabadítja, így a minimális alá küldi a túlélésének esélyeit. Most még annyi esélye sincs, mint ahogy nem volt akkor sem, mikor megállt vadászni, hogy éhen halás nélkül elérje a legközelebbi ember lakta települést.
Csak két lehetősége van az életben maradásra és ezek mind maga mögött keresendőek. Vagy meg tud békíteni valakit a múltjából, mint egyik lehetőség, amit a mesélő lát. A másikat még homály fedi.
De vajon mitévő lesz? Hiszen alig pár napra elegendő az ereje és ha nem oldja meg a talányt, akkor végleg itt marad megfagyva, a dögvők lakomájaként.

Tudja Hirion jól, hogy azzal, hogy elengedte a nyulat, könnyen halálra ítélte magát, de akkor sem volt lelkiereje annak csillogó szemeibe nézve, megölnie a jószágot.
Viszont így nem nagyon van más választása, mint, hogy megkockáztassa, hogy visszatérjen a pásztorok településére és bízzon a jószerencséjében, hogy az, aki a bőrére pályázott, azt leszavazzák a többiek. De egy börtönben ücsörögni, még mindig vonzóbb volt számára, mint itt, a végtelen hómezőn, megfagyni.
Összekaparta magát hát és lassan, de elszántan visszaballagott a faluba és hamarosan már előző vendéglátója ajtaján kopogott kimerülten és ismételten átfagyva.

A drow elindult vissza, hogy a nem régen elhagyott pásztorok segítségét kérje. Dideregve botladozik a hóban, míg végleg el nem terül. Teste végzetesen legyengült és pihenésre van szüksége és ételre. Ám ez utóbbit nem volt szíve egy nyuszi halálával megszerezni.
Pattogott a tűz, mikor magához tért és ahogy kinyitotta a szemét egy jurtában volt bebugyolálva.
-Jó reggelt! -köszönt rá a faluból ismert egyik fiatal lány- Kint találtunk rád a pusztában és behoztunk, különben ott maradtál volna. Nem messze jutottál az emberek városa felé.

Bár már nagyon éhes és a hideg sem kíméli, azért Hirion reménykedik benne, hogy ha kitartóan gyalogol visszafelé, még időben eléri a falut, amit reggel hagyott el.
De vagy sikerült eltévednie, vagy elvesztette az időérzékét, de a dolog tovább tart, mint az ereje és egyszer csak azon veszi észre magát, hogy a hóban fekszik és fáradtan fürkészi a lassan sötétbe forduló eget. Egészen kényelmesen érzi magát és arra gondol, hogy talán mielőtt tovább megy alszik egyet. Nem gondol bele, hogy ez lenne számára az utolsó álom……..
Kellemes melegben ébred és szeme egy a faluból ismerős lányt talál meg, ahogy az ágyból felpillant.
- Köszönöm…….nem gondoltam bele, hogy milyen…….messze van és talán el is…..tévedtem. – pirul el szégyenlősen, hogy milyen szerencsétlen. – Hálás vagyok a segítségért.
Gyomra hangosan megkordul és ez újabb pirulásra készteti.

A lány kedve volt és türelmes. Bár jól láthatóan mulatott Hirion sorsán. És azon is, hogy elpirul a fiú. De elmondta, hogy a pici törzs már azt beszélgeti, hogy vajon nem lesz-e érdemes kitérőt tenni majd a vándorútjuk során, hiszen nekik úgy is mindegy, hogy merre legeltetik a jószágokat. Így elkísérnék a kis selfet.
Bár ebből az ötletből végül nem lett semmi, mert a telet itt várják meg és csak tavasszal kelnek útra újra. De mivel látták, hogy a vendégüknek mennyire sietős, felajánlották neki, hogy néhány férfi a jószágok terelését arra felé fogja intézni és így el tudnak menni közösen a legközelebbi városig. Hiszen az állatoknak így is-úgy is nagy területen kell feltúrniuk a hótakarót a sovány fű megleléséért.

Hálát adhat Hirion a szellemeknek, hogy a falusiak a történtek ellenére és, ahogy legtöbbször tapasztalta, mégis jobbak és előítélet mentesebbek voltak másoknál és megmentették az életét.
Sőt még időt és ételt áldoztak rá, hogy felépüljön és megerősödjön és ebben nagyon sokat segített az a lány, akit ébredésekor maga mellett látott.
Sokat beszélgettek és a fiú megtudta, hogy a pásztorok még arra is hajlandók, hogy megváltoztassák a legeltetési útvonalukat csak, hogy elkísérhessék a városig és ez őszintén megdöbbentette.
Ezek az emberek, akikről eddig csak rosszat hallott, sokkal jobban voltak hozzá, mint saját népe, aki minden további nélkül kitaszította magából a gyengéket, az olyanokat, mint ő, akik nem illettek a sorba.
- Nagyon köszönöm! – hálálkodott csillogó szemmel először a lánynak, majd a falu vezetőjének, mikor már annyira jól volt, hogy útnak indulhatott.
- Nem tudom, hogy lesz e valaha lehetőségem, hogy megháláljam nektek, de ha igen, számíthattok majd rám.
Bár felmerült benne futólag, hogy talán itt békére lelhetne, de azonnal el is vetette, mert azért nem ezt az életet képzelte el magának, még ha nem is volt sok elképzelése a jövőjéről. Kezdett körvonalazódni benne, hogy talán tanulnia kéne, minél több tapasztalatot szereznie és akkor azzal felvértezve térhetne talán vissza.
Azonban most első a város és, ha segítenek neki oda eljutni, akkor részéről mehetnek.
Újból pezseg a vére, bele sem gondolva, hogy nem mindenhol fog olyan fogadtatásban részesülni, mint ezeknél az egyszerű pásztoroknál.

Hirion ismét az emberek települései felé veszi az irányt, ezzel szinte alá is írta a halálos ítéletét. Ám most még boldogan indul útnak. Több napig gyalogolnak, mikor elérték az első határszéli falut.
A település teljesen csendes volt, néhol a kéményekből füst szállt fel, ám ahogy bekopogtak, a ház belsejében senkit sem találtak. Néhol az asztalon még ott volt az étel is. A pásztorok tanácstalanul néztek egyre több otthonban szét, de egyre többször pillantottak rád. Lehet, hogy volt valami sejtésük, hogy miért menekült el mindenki. Ám most még nem hozták fel szóban.

Most sokkal másabbak a körülmények, ahogy az emberek települése felé közelednek, hiszen tele a hasa és társai is vannak, akik nem hagyják eltévedni a helyes iránytól.
Így sokkal kellemesebben és gyorsabban is telik az út Hirion számára, aki egészen megkedveli ezeket az egyszerű pásztorokat.
Mikor feltűnnek a házak a fiú örömmel indul el feléjük, hiszen barátságosan bodorodó füstjük azt jelzi, hogy lakóik otthon vannak, behúzódva a hideg elől, mivel a szabadban senkit nem látni.
De hiába kopognak be, nem válaszol senki és mikor óvatosan szabadkozva benyitnak, csak a hűlő ételt találják az asztalokon.
- Mi történt itt? Hová lettek az emberek? – kérdezi a rá-rápillantgató pásztoroktól. – Valami megtámadta őket?
Ez a pár nap, amit a barátságos állattartók között töltött el is feledtette vele, hogy mitől s félnek e vidéken legjobban az emberek.

A pásztorok kényelmetlenül néztek egymásra és végül egyikük megszólalt.
-Tudod, erre felé elég gyakoriak az ork támadások. Lehet az egyik portyázó csapat járt erre és ezért bújtak el. Nekünk el kell mennünk, mert ha ez igaz, akkor a mi jószágaink is veszélyben vannak.
*Továbbra sem akarták a fiút megvádolni, de jól tudták, hogy az itteniek igen szélsőségesen reagálnak a selfek megjelenésére. Ha egy emberi járőrcsapat érkezik a közelbe, akkor az sem kizárt, hogy mindannyiuk ellen fordulnak, de addig a könnyűlovas harcmodorban járatos férfiakkal nem kockáztatnak nyílt konfrontációt.
Ám ha elfogadja a válaszukat, akkor hamarosan egyedül marad Hirion... ismét.

A település teljesen kihaltnak tűnik, pedig szinte az étel is még meleg az asztalon és ez egyet jelenthet azzal, hogy talán a falusiak nem mentek messzire és tényleg csak valami támadástól félhettek, hiszen rombolásnak semmi nyoma.
- Lehet, hogy a mi csoportunkat nézték ellenségnek messziről, nem? – csap a homlokára Hirian. – Ti azért beszélhetnétek velük, hogy biztonságban vannak. – veti fel, de a pásztorok láthatóan feszengenek és a fiú megérti, hogy nekik elsők az állatok. – Hát, ha mennetek kell megértem. – szomorodik el kicsit, de az iszákja most tele élelemmel és valószínűleg most már maga is boldogul majd. – Köszönök mindent nektek. Azt hiszem én is tovább megyek, mert valószínűleg úgy sem térnek vissza a lakosok egyhamar. Nem is akarom megijeszteni őket. – búcsúzik el a nomádoktól.
Lehet, hogy naiv, de azért sejti, hogy egy sötét elfet is talán megismernek errefelé, így inkább olyan vidékre igyekszik, ahol nem nehezedik ilyen félelem az emberekre, ott talán kaphat ő is egy esélyt.

A pásztorok hamar felszívódtak, hogy egyedül hagyják a kis selfet a magányában. Szerencsére ő sem olyan ostoba, hogy ne jöjjön rá, hogy ő a probléma és egyedül hamar sok lúd disznót győz következhet. Nem tanácsos neki itt maradni és ha csodát is művel a falusiakkal, az erre tévedő katonák már nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy egy elfogott drow mindennél értékesebb információ forrás lenne számukra.
Bármerre haladhat tovább a fattyú. Messze délen a törpök országa a maguk zárt világával vagy mellette az oawák falvai, de akár Awyris felé is veheti az irányt, esetleg ismét megpróbálkozhat az orkok földjével. És ha egyik lakott terület sem nyeri el a tetszését, még mindig ott van az Érintetlen Vadon, Nysiy.
De ez már egy másik történet...

/Köszönöm a játékot!/