/Dédelgetett Bosszú/


Amikor Aw törvénytelen gyermeke belép a palota egyik irodájába, ahová hívatták, Uráldur néz fel egy papírból. És kedvesen elmosolyodik a kis elfre.
-Üdv! Úgy látom nem hiábavaló volt a foglalkozás veled. Végre bebizonyítottad, hogy értékes vagy a Birodalom számára.
Gyere csak beljebb! -inti magához közelebb, miközben a kezében lévő papírost az asztal egyetlen díszekébe, egy barna kartondobozba tesz- Szerettem volna személyesen gratulálni Délos inkvizítorának megöléséért. És kis meglepetés, hadd adjam át neked...
*Ezzel az egyik polcról levesz egy kis dobozkát, majd kinyitja a fiú előtt
-Zevadar Hőse kitüntetést. Ezt csak a harci mozdulatokban kulcsszerepet vállalóknak jár. Spion talán nem is kapta még meg.
*Elégedett vigyorral az arcán mosolyog egykori riválisának leszármazottjára.
-És hadd kérdezzem meg, hogy készen állsz-e újra az országot és a koronát szolgálni?

Hazafelé, Zevadar felé az úton van ideje elgondolkodni azon, hogy mennyi minden történt vele és végül hová ért el az élete. Maga is meglepődik azon, hogy akarata ellenére mennyi mindent tanult és hová fejlődött, pedig semmi ilyet nem akart. Végül mégis megkapta azt a kiképzést, ami elől elmenekült és egyes mágiát is elsajátított már mesterfokon.
Persze ott voltak a lelki és fizikai sérülések, de már ezen sem kesergett. Most már talán felveheti a harcot Thea-val szemben és nem fog alulmaradni……

Egyelőre a városba tért vissza, nem hitte, hogy az assassinsok hiányolni fogják. Azonban az Első Lord figyelmét semmi nem kerülheti el, ami ott történik, így hamarosan már népe egyik vezetője előtt áll, engedelmeskedve annak hívásának.
Rezzenéstelen arccal hallgatja végig a dicséretet, mert nem tudja Uráldur hová akar kilyukadni, hiszen megtanulta már, hogy a férfi soha nem tesz semmit ok nélkül, főleg nem dicséri meg.
Engedelmesen beljebb lépett, szemével figyelve az Első Lord mozdulatait, de azonnal a tekintetébe mélyedt a sajátja, mert meglepte, amit mondott.
- Csak azt tettem, amire utasítottak. – bukott ki végül a száján, megrázva a fejét a gratulációra.
Megdöbbent, ahogy a férfi elővette a dobozt és elmondta, hogy milyen kitüntetést ad nekem. Nem értett semmit.
- Én? Zevadar Hőse? Spion?
Látszott, hogy Uráldur nagyon elégedett, ez rá volt írva és még fel sem ocsúdott Hirion, mikor máris kérdést szegeztek neki és ki merne egy ilyen kérést visszautasítani, ha nem akar újra számkivetett lenni.
Azért beletelt pár percbe, mire megtudott szólalni.
- Természetesen. Minden elfnek ez a kötelessége, uram. – húztam ki magam. – De előtte láthatnám a kishúgomat?

Uráldur nézte, ahogy a fiú teljesen megilletődik és láthatóan először vesz át ilyen érmet. Igazából ezt az érmet tényleg nagyon keveseknek szokták adni és nem is tudná megmondani, megkapta-e valaki kétszer. Így ünnepélyes, szokásosnál is kihúzottabb háttal várja meg, hogy végre összeszedje magát és átvéve az elismerést egy mindenhol tekintélyt parancsoló ruhakiegészítőt kap.
Nem is csalódott akkor, amikor a fiú ezek után -és persze a kérés megfogalmazása miatt is- nem két hosszabb szünetet, csak a kis féltestvérét akarja látni.
-Ráérsz utána is megnézni, fiam! Hamar végzünk, csak feküdj fel az asztalra!
*Ezzel tapsol és leveszi utána az említett bútor egyetlen díszét a kartondobozt. És miközben két jó kiállású testőr lép be a jelre, folytatja.
-Vedd le a felső ruhádat! Utána kapsz majd egy rabszolgát, hogy összehúzd a sebeidet.
*Mikor oda lépnek az emberei, a jobb kezét tartja, hogy az egyikük előhúzva szablyáját bele rakja. És ha Hirion nem engedelmeskedik a parancsnak -inkább úgy mondom, az elvállalt feladatnak-, akkor bizony kényszeríteni fogják.

Egyszerűen nem akarja elhinni Hirion, hogy ő valaha is kap valamit, amivel elismerik a munkáját, bár most tényleg nem érzi azt, hogy ezért megérdemelne valamit, hiszen csak a bőrét mentette.
Minden esetre köpni-nyelni nem tud az biztos, amikor átveszi a megtisztelő elismerést és látja, hogy még Uráldur is komolyabban és feszesebben áll.
Ha nem itt élt volna és próbálták volna már sok mindenre rávenni, talán még meg is lepné, hogy azonnal újabb feladatot szán neki az Első Lord, de már kissé maga mögött hagyta a naivitását. Nem teljesen, de már nem is a régi, szánni való Hirion állt itt.
Nem akar megint számkivetett lenni, de talán kap egy lehetőséget és egyrészt láthatja húgát, másrészt ezzel nagy pofont adhatna Thea-nak, hiszen élve láthatja és ráadásul most nem ugorhatna neki büntetlenül már.
- Mi után? – kapja a város vezetőjére a tekintetét meglepődve és önkéntelen az asztalra néz, értetlenül. – Az asztalra?
Ha azt hinné, hogy rosszul hallja, a következő mondatra már biztos benne, hogy nem.
- Nem értem……..mit akar velem csinálni…..uram? – lép kicsit hátrébb megrettenve, hogy megint valami sötét dologba akarják felhasználni, de aztán megerősíti és kihúzza magát és nem kell, hogy a két katona fogja le.
Valószínűleg nem akarja Uráldur megölni, de ha igen, akkor sem tehet ellene semmit. Már nem.
Leveszi a ruháját, ahogy kérte a Lord, aztán pár pillanatnyi habozás után egy sóhajjal felfekszik az asztalra.
- Készen állok!

/A hozzászólás 16+ elemet is tartalamz./


Uráldur elégedetten nézi a minden szavát követő ifjút és kezébe véve a kardot, megnyugtatja őt.
-Gyorsan meglesz és utána mehetsz. Nem tartalak fel túlságosan.
*Ezzel gyorsan megkezdi a has felvágását gyomortájékon. Ha véletlenül meggondolná magát Aw fia, akkor érzelmek nélkül közli, hogy szüksége lesz a kőre, ami a gyomra helyében van. Persze első sorban az inkvizítor megöléséért hálás neki az egész ország, de remek munkát végzett egy új varázstárgy szerzésével is.
~Már több gyermekem meghalt betegségben vagy megsebesült csatában. Ha az a kő tényleg ennyire erős, akkor a pók-háznak szüksége van rá. Ez a kis mitugrász pedig legyen csak el az életerő elszívásával!
Remek harcos és még jó hasznát veszi népünk. De mindennek ott a helye, ahol a legjobb szolgálatot tudja tenni.
*Ha nyugodtan viseli a sebészetet -oké, nem egy orvos végezte-, akkor ingyenes ellátásként egy fehér szemű erdei elf és egy ork nő rabszolgát kap, hogy új életét az ő kiszipolyozásukkal folytassa. Persze teljes körű ellátásáról is gondoskodnak az assassinnak, aki mostanában nagyon sok hasi sérülést szerzett.

Egyáltalán nem bízom a vezérben, de a tapasztalataim után úgy általában senkiben. De azt sem akarom, hogy a két behívott katona erőszakkal fogjon le, mert akkor már semmi esélyem egy esetleges meglepetésre velük szemben, ha kiderül, hogy igazam volt Uráldur-ral kapcsolatban.
Sosem hallottam még, hogy valakit akár hasonló dologra kértek volna, vagy lenne valami „beavatási” rituálé, így teljesen joggal voltam bizalmatlan.
Na meg eddig senki nem volt hozzám olyan jó szándékkal népem körül, hogy megalapozzon bármiféle bizalmat.
Mikor meglátja Hirion, hogy a már igen csak megviselt és sokat gyötört gyomra felé közelít az Első Lord a kard hegyével, olyan gyorsan pattan le az asztalról, ahogy csak tud, lehetőleg elsodorva lendületével a két őrt és közben a fulladás átkával megkínálni Uráldur-t.
Nem akar semmi mást csak kijutni innen.
- Ez nem szolgálja a népemet, csak megakarsz ölni. Tudhattam volna, hogy Thea mellett állsz! – kiált fel dühösen és elkeseredetten, ahogy az ajtó felé menekül.
Neki nem magyarázta el az Első Lord, hogy miért akarja felvágni, ennek megfelelően reagál a fattyú, feltételezve, hogy meg akarják ölni.

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Tízes' : 4

--------------------------------

#2 'Hatos' : 1

A törvénytelen gyermek még nem annyira jártas a mágiában és kevesebb esélye volt az igére, de meglepő módon Uráldur sem tudta rá alkalmazni a bénítás bűvigéjét. Így hangosan ordította, hogy még a folyosón is jól lehessen hallani.
-Hozzátok vissza! Gyerünk utána! Szerezzétek vissza a kövemet!
*Ezzel a két katonája igyekszik az ajtó felé rohanó Hirion után eredni.

Valószínűleg a félelem és a menekülési vágy együtt megzavarja annyira Hirion-t, hogy nem tudja összehozni a mágikus támadást, de ez nem tartja vissza, hogy ina szakadtából igyekezzen távozni Uráldur vendégszeretete elől.
A szellemek látják a lelkét, ő megpróbálta! Megpróbált jó self lenni, de nem hagyja birkaként lemészárolni magát!
Persze átvillan az agyán, hogy az Első Lord igen csak jártas a sötét mágiában és talán neki sokkal jobban fog menni, mint neki, de ettől még csak gyorsabban fut kifelé.
Hogy nem csuklik össze bármilyen átoktól és hamarosan a férfi ordítás éri utol meglepi, de nem állítja meg.
Neki nem a kő kell, ami a gyomrában van, vagyis nem azért kell, hogy birtokolhassa, hanem, hogy szabadabb életet élhessen. Az oawa valamiért megajándékozta őt ezzel, ez az övé!
Nem adja önként!

Ahogy fut Hirion azért arra gondolhat, hogy két követővel a nyomában akkor lehet nyugodt, ha azok az ő testőrei.
Néhány fekete-lila egyenruhás, Capitalban jól megszokott őr vigyáz a folyosók rendjére. És ahogy kinyitja az ajtót és kiszalad, gyanakodva méregetik. Ám nem akarják feltartóztatni mindaddig, míg Uráldur emberei nyíltan ezt nem követelik tőle.
-Fogják meg! Tolvaj!
*Ezzel szerencséjére egyetlen strázsa az, aki elé lép, noha a két pók egyenruhás -nem épp legjobban kiképzett- ember most végre varázslattal próbálkozik, hogy ne kapjon levegőt az életéért rohanó áldozatuk.

/Hatos dobás:

1-2- az őr felszólítja a megállásra, de igen lassún, nem törődöm tempóban próbál útját állni, a varázslat nem sikerül
3-4- az őr határozottan lép elé, a folyosón keresztbe tartva lándzsáját, de a varázslat sikertelen
5 és 6- az őr mindent megtesz, hogy megállítsa és az üldözők bűbája sikeres
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 4

Még egyáltalán nem tudja, hogy mit fog csinálni a következő pillanatban, vagy, hogy egyáltalán hová is menekülhetne, de abban az egyben biztos, nem fogja harc nélkül az Első Lordnak átadni a követ, még ha nem sokkal előbb el is szánta magát, hogy igyekszik jó és engedelmes katonája lenni.
Még mindig nem tudott leszokni róla, hogy megbízzon abban, aki barátságos arcát mutatja felé. És ez ismét megbosszulja magát.
Fut tehát teljes erőből, hallja maga mögött a kiabálást, de szerencséjére a folyosókon nem pók egyenruhás őrök állnak, így nem is ugranak azonnal és bár várja, hogy valamilyen átok leteríti, az még sem következik be.
Aztán mégis csak megélénkül az egyikük és keresztbe fordítja előtt a lándzsáját, amivel elzárja az utat.
Nem habozhat és a fájdalom átkát zúdítja a katonára és megpróbálja lendületből félrelökni és, ha addig nem érik utól, akkor hirtelen elhatározással húga lakhelye felé futni.

Hirion egyre ügyesebb a mágia használatában, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy gond nélkül sikerült az őrt leterítenie a mentális csapásával és könnyedén ugorja át a földön jajongó, fetrengő őrt.
A pók-ház emberei még mindig a nyomában vannak, ám lemaradnak mögötte, mikor saját családja otthona közelébe érkezik. Al-Nuszra testőrei a lakosztályát védik és nem kecsegtet jóval két hadvezér katonáinak találkozása. Mostanra már a ház ura -az Éjtündék idei bálja óta- nem Uráldur hadosztályában szolgál, hanem átvette Awernondyas régi katonáit hadvezérként.
Némi beszélgetés után elhárul az új emberek akadékoskodása és a régiek felismerik az ifjúban a régen ugyan ezekben a szobában lakó törvénytelen gyermeket és be is engedik. Ám hamarosan maga Thea fogadja őt maga előtt összefont karral, gyűlölettől izzó tekintettel.


-Mit keresel itt? Hát nem hoztál ránk már elég szégyent elfutásoddal? Tudod te azt, hogy milyen egy család helyzete, akinek itt kell élni és boldogulni, de egy kakukk fióka van köztük? Aki árulása miatt az egész családot lemészárolhatták volna?
Menj mostoha apádhoz és köszönd meg, hogy ő és Uráldur megvédett a te szégyened következményeitől. És utána eredj! Nem akarlak látni a házamban. Már nincs keresni valód, hátat fordítottál tetteddel mindenkinek Zevadarban.

Hirion szerencséje kitart, mert az őr ellenállás nélkül rogy le és jajgatva ejti el a dárdáját, így a fiú akadálytalanul futhat tovább és hamarosan üldözői is lemaradnak.
Így aztán további atrocitás nélkül éri el a házat, ahol kisgyerekkorát töltötte és, ahol azt reméli, talán húgánál egy kis időre menedéket lel.
Persze azonnal belefut az ottani testőrökbe, akiket nem akar feldühíteni, így csak megpróbálja meggyőzni őket, hogy apja révén joga van bemenni. Szerencséjére apja régi katonái felismerik, azonban nem jut túl messzire és Thea-ba, mostohaanyjába ütközik, aki nem is olyan rég az életére tört, majdnem sikerrel. Most sem boldog, hogy látja, ha a tekintetével ölni lehetne………
- Sosem futottam volna el, ha nem törsz az életemre, teljesen alaptalanul! – vág vissza felháborodottan, hiszen már rég nem az a félénk kisfiú, aki hónapokkal ezelőtt elment a városból. – Én nem voltam áruló! Jó fia voltam apámnak és sosem akartam nektek rosszat! Nem rég jártam a húgomnál, ha akartam volna bánthattam volna, de szeretem őt, nem emelnék soha kezet rá! – kiabál a nővel.
Fogalma sincs, hogy kire is utal Thea, mikor a mostohaapját emlegeti, sosem mondta el neki senki, hogy a nő újra házasodott, így értetlenül néz rá.
- Miről beszélsz? Mostoha apám? Ki ő és hol van? És ez nem a te házad, hanem az apámé, így az enyém is! – állja keményen a sarat Hirion.

A nő még mindig karba font karral áll szigorúan és lábával dobogni kezd a padlón. Majd eszelősen felnevet.
-Ha..aa..a.aa! -majd kihuny szeméből az őrület szikrája- Térj észhez, gyerek! Ez a lakás a királyé. Az egész palota és az egész ország. És annak a hű katonájának adja oda, akinek csak akarja.
*Nem mondta tovább, de gondolatba hozzá tette, hogy ő pedig volt férje halála óta Uráldur tulajdona és ő is annak adja oda az özvegyet, akinek csak akarja. És még szerencsésnek is tarthatta volna magát, hogy nem minden nap másnak, ha ez nem követelte volna egyetlen fia életét. És nem csak Awernondyastól megmaradt utolsó gyermeke tartaná az elhatározást benne, hogy életben kell maradnia. Élni és védeni a kislányát, amíg fel nem nő.
-Ott van bent apád. Menj be hozzá és köszönj!
*Fejével a háló felé intett, ahol Hirion apjával töltötték az éjszakát. És ahová ha valaki benyit, most egy másik férfit lát félpucéron. Kezében karddal suhint a levegőben, elmélyülten gyakorolja a vívást. Csak éppen odapillant és folytatja.
-Mit akarsz? Tán megint új szolgát kért az a hárpia? Elegem van már mindenből. Abból, hogy folyton új embereket követel és a régiek nem jók neki.
*Miután három lépést hátrálva hárít képzeletbeli csapásokat, leereszti elf pengéjét.

Kihúzva magát Hirion dacosan állta mostohaanyja villámló pillantását és nem rezzent össze félénken akkor sem, mikor kitört a nőböl az eszelős nevetés, de annál jobban meglepődött, ahogy annak szemében kihunyt az őrület és teljesen normális hangon szólalt meg.
- A király halott! – válaszolta aztán halkabban ő is. – Uráldur azonban megőrült, nem akarom, hogy megöljön, de nem is akarok megint egyedül lenni. Segíts! – fejezi be még halkabban.
Lehet, hogy a történtek után úgy érezte meg tudná ölni a nőt, de valahol, a lelke mélyén Hirion családra vágyik, amit kisgyerek kora óta nem élvezhetett és mindig irigyelt másoknál. Még Thea-val is el tudta képzelni a kapcsolatát.
- Nekem ugyan nem az apám…… - morogta a foga között, de mivel kifelé nem mehetett, így befelé indult.
Kelletlenül lépett a hálószobába, zavarta a helyzet és a hely, főleg, amikor a félmeztelen férfit meglátta, aki bőszen vagdalta a levegőt.
Már majdnem visszafordult, amikor az megszólalt.
- Nem…….nem erről van szó…. – köszörülte meg a torkát, de végül összeszedte magát és határozottan állt meg az ajtóban, kihúzva magát. – Hirion vagyok, Awernondyas fia, védelmet kérek e házban.

Thea elfintorodva húzódott el a hazatért báránytól. És olyan hangon mondta, hogy a fiú az eszébe vésse mind örökké.
-Őrült vagy, hogy azt hiszed, tud Uráldur ellen segíteni bárki rajta kívül. Nem ismered őt, ha bárhol védelemben reménykedsz ellene.
*Ám valamennyire megelégedett azzal a helyzettel, hogy mégis csak bement a ház új urához. A nő belsejét pedig egy fura érzés járta be zsibongva. Férfi közelében nem volt ritka nála, de Hirion esetében még soha. És a hadvezéreknél volt a legerősebb. Bár minden gyilkosnál ugyan ez az érzés járta át őt, ám a kémeknél, fekete mágusoknál és hivatalnok bürokratáknál mind jobban félt a hadsereg nagy hatalmú uraitól. Főleg azért, mert egy ilyen feleségeként korábban is megtapasztalta, milyen hatalommal jár az ő tisztük és mindenki keresi a kegyüket. De kicsit több is volt talán ez. Zevadar köd borította eszméi között a hadsereg mindig is primátust tartott fenn tekintély terén. A birodalom szíve. A kémek gyávák, a hivatalnokoknak nincs gyilkolásra képzett embertömegük, a mágusok pedig -a hagyományos felfogás szerint legalább is- nem jó vívók, túlságosan belemélyedtek a varázslatok szálaiba. A büszke katonákra mindig is úgy tekintett Thea, és sok sötét elf nő, mint akik sokrétű kiképzésük birtokában gondtalanul néznek farkasszemet a megbecsültségükre pályázó rivális kasztokkal.
Visszatérve a jelenbe Hirion találkozik Al-Nuszrával, aki rögtön vált is fogást a kardján és a markolatot erősebben megmarkolva emeli maga elé a vasat. És hitetlenkedő hangon kérdez.
-Te Awernondyas fia vagy? Azt hittem csak egy volt neki és már meghalt. -pár lépést közelebb lépett még mindig harcra készen tartva fegyverét- Tehát hárman voltatok testvérek? És vajon az én kedves feleségem miért felejtette el ezt?
*Megállt és alaposan végig mérte a fattyút. Szakavatott szeme gyorsan kiszúrta, hogy nem a legelterjedtebb felszerelése van az előtte állónak.

Természetesen tudta Hirion, hogy Thea-nak igaza van és a sötét elfek egyik vezére vagy épp leghatalmasabb és legveszélyesebb ellen senki nem tud neki segíteni, de valahogy még reménykedett.
Látta apja szellemét és ez megmagyarázhatatlan módon reményt adott neki.
- Lehet…..őrült vagyok, mint te. – vonta meg a vállát egy kényszeredett vigyorral, ami idősebb vonásokat vont az arcára, mint ami a korához illett.
Tény, hogy néha úgy érezte, már annyi mindent tapasztalt, mint más egy élet alatt és legalább annyiszor állt a halál szélén.
Nem igazán volt választása, hogy bemegy-e a férfihoz, akit a nő emlegetett, mert a másik lehetőség az lett volna, ha kisétál és feladja magát Uráldur katonáinak.
Nem ismeri a katonát, aki bent fogadja, de nem kerüli el a figyelmét, hogy az keményen markolja a kardját továbbra is, sőt…….
- Én vagyok a legidősebb és Thea igen csak szeretné elfelejteni, hogy nekem is Awernondyas volt az apám, így ezen nem csodálkozom. – feleli higgadtan a helyén maradva, de keze a saját fegyvere markolatára csúszik, mint egy véletlenül.
Igaz, hogy a felső ruházatát az Első Lordnál hagyta, de a kardja még a derekán volt.
- Nem tudom miért akarta, hogy bemutatkozzam neked, de azt hiszem nem sokáig zavarok, mivel azt hiszem mennem kell. – jegyzi meg.
Emlékei szerint a háznak volt egy titkos kijárata és, ha nem akart itt csapdába esni, akkor ideje lenne azt használni, már ha egyáltalán még meg van.
- Nem tudom ki maga, de remélem jól bánik majd a húgommal, csak ez számít már nekem és……másnak is. – fejezi be, mielőtt távozni igyekezne.

A férfi hosszan mérte.
~Vajon ennyire tudatlan vagy ennyire jól játszik az érzelmei leplezésével? Itt áll az előtt a férfi előtt, aki megölte az öccsét. És ha itthon lett volna azon az éjszakán, vele is tudom, hogy ugyan olyan gyorsan és biztos kézzel végzek. És mégis nem remeg a szempillája!
*Erősen foglalkoztatta, ám hamarosan rájött, hogy mindegy a válasz. Akkor -bár nem tudja megmagyarázni az okát- féltékenységet érzett. Ki akarta törölni ebből a lakosztályból a volt férfi minden emlékét. És Aw fiának szemében csak az árulót látta, aki majd egyszer, amikor már újból melegnek érzi itt a helyét és jobban tanul mágiát és karforgatást, ő veszi át az apja helyét és viszi ágyba anyját. Zevadar őrült világában még ez sem lett volna példa nélkül, de egyáltalán nem hétköznapi. Ám egy fiú örökös meghagyásában csak azt a hadvezért volt képes látni, akit nem ő ölt meg. Aki lehet legyőzte volna, ha ellene kell harcolnia.
Ám most itt áll Hirion előtt és ebben a percben ebben a gyermekben nem látja a ház régi urát. Sokkal inkább azt az éjszakát, mikor Uráldur ököllel ütötte meg a kocsmában, mindenki szeme láttára és parancsolta a többi tiszttel együtt haza, hogy asszonyukkal legyenek.
~Furcsa! Mi változhatott az óta? Nem logikus gondolat, hogy ha bosszút bujtat a szívében, akkor előbb-utóbb alkalmat is talál rá, ha hagyom? Vagy ha nem tudja, akkor miért ne lenne ez az első gondolata, ha értesül?
*Ám belül valami megbénította, hogy cselekedjen és rá támadjon a fattyúra. Még mindig nem értette teljesen, miért titkolták el előle. Hajlott arra, hogy valamiért vita van Thea, mitn az anyja és közte. És ezért elüldözte itthonról. Amikor pedig látta kisebbik fia halálát, már védeni próbálta azzal, hogy nem is említi véletlenül sem.
-Al-Nuszra vagyok, egy új hadvezér. Nem kell sietned, szívesen látunk bármikor. A húgod épp tanul, de beszélj vele nyugodtan!
*Nem tudja miért, de az őrült tiszt őszintén mondta a szavakat és valahogy ő is úgy érezte, mint valami bizarr, nem túl normális, de mégis szeretettel teli család. Zevadari szeretet, ahol teljesen természetes, hogy gyanakodnak egymásra. De mégis legszilárdabb pont életükben. Lehet csak pillanatnyi kellemes érzelem, mely hirtelen megváltozik. De mégis biztonságosabb, mint bármely más ebben az országban.
Ha belép a jól ismert szobába, a törvénytelen gyermek apja szellemét látja ismét, ahogy megint mágiát gyakorol a másik gyermekével. És hamar oda fordulnak mind a ketten. És a kísértet ajkát csodálkozás szavai hagyják el.

Ha Hirion tudta volna, hogy az előtte álló férfi ölte meg az öccsét, akkor bizonyára nem áll előtte ilyen nyugodtan, de nem tudta, hiszen vele nem közölte ezt senki, az anyja főleg nem, hiszen az végig az életére tört, amit még most sem tudja miért tette.
Minden esetre egy cseppet sem bízik Al-Nuszra-ba, valami őrült fény csillog a szemében, ahogy ránéz, ami azonban szép lassan megváltozik és többféle érzelmet lát átsuhanni a férfi arcán röpke percek alatt, ahogy az nagyot hallgat, miután közölte vele kicsoda ő és mit keres itt.
Persze nem hányhatja mostohaanyja szemére, hogy hatalmát meg akarván tartani egy másik partner után nézett apja halála után, de valamiért nem volt szimpatikus neki ez az alak, ha hadvezér akkor még úgy sem, bár talán akkor Uráldur politikai ellenfele is és ez jól jöhet neki most.
Azért meglepi, hogy nem dobja ki a házából, hanem barátságos arcot vágva, ami egyáltalán nem hiszi, hogy szívből jött, akármennyire is ez a látszat, felajánlja, hogy látogassa meg a húgát.
- Öööö…..köszönöm! – biccent végül kicsit késlekedve, de ahogy illik, majd elballag a már jól ismert szobába, végig a háta mögé lesve, hogy mikor támadják meg, de ez nem következik be.
Testvére szobájába lépve a már egyszer szellemalakban látott kép fogadja, húga a mágiát gyakorolja és pedig apjával, a szellemként jelen lévő Awernondyas-sal.
- Csak búcsúzni jöttem. Remélem jól megy a sorod. – néz gyengéden a húgára, aztán az apjára már kevésbé jó kedvűen. – Apám! Nem gondoltam volna, hogy még találkozunk!

Hirion végre találkozott újra saját testébe zárva a féltestvérével. Már csak ők ketten élnek és a kislány könnyes szemmel szaladt a karjába.
-Bátyus! Bátyus! -jó volt neki újra ezt a szót mondani, noha korábban inkább a másik fiú testvérére használta. Ám arcát a fattyú hasához szorítva kérlelte.
-Bátyus, bocsáss meg nekem, kérlek! Anya miattam haragszik rád. Tudom. Múltkor elmondtam neki, hogy láttam a szellemedet és már meghaltál. És nagyon megrémült, amikor ezt hallotta. Azt hittem, meghaltál. Bocsáss meg, kérlek!
*Apja arcán viszont kevesebb érzelem volt, mint mindig. Ám ha kibeszélgette magát a két féltestvér, ő is meg fog szólalni.
-Találkoztam a királlyal. Még kissé zavarodott az új helyzet miatt, de veled mi van? Elővettek a halála miatt? Olyan sok ostobaságot hallani rólad még a Túlvilágon is, hogy már azt sem tudjam, mit higgyek felőled.
*Próbálta tartani magát, de szavai mögött érzelmek sejlettek. Meglepettség, csalódottság, bizalom, reménykedés. Sok olyan dolog, amit nem fejthet meg talán senki, akinek nem keveredett még tényleg komoly bajba valamelyik gyermeke.

Hirion egészen elérzékenyül, ahogy a kislány a karjaiban zokogásban tör ki és csak azt hajtogatja, bátyus. Soha életében nem esett jól semmi, mint ezek a szavak.
Kedvesen megsimogatta a lányka selymes haját és megrázta a fejét.
- Semmi baj! Te semmi rosszat nem tettél hugicám, ne sírj! Nincs mit megbocsátanom, örülök, hogy jól vagy. És élek, nem haltam meg, ahogy látod.
De akármennyire is melengeti szívét a kislány ragaszkodása, nem tévesztheti szem elől, hogy van valaki más is a szobában, még ha nem is fizikai valójában, de asztrálisan mindenképp számottevően.
- Lehet, hogy azonban ennek nem mindenki örül annyira. – néz fel az apja érzelemmentes arcára. – Senki nem bántott a király halála miatt, azonban tény, hogy az életemre törtek és ha életben akartam maradni, menekülnöm kellett. Sok mindenen mentem keresztül és ez megváltoztatott……nem csak lélekben, de……testben is. – érinti meg a gyomrában lüktető kő helyét. – Ha körbenézel láthatod, hogy Uráldur, akiben azt hittem végig, hogy bízhatok, miként feni rá a fogát. Csak élni akarok és nem a saját népem vezetője által levágva, mint egy birka, ez olyan nagy bűn? – kérdezi halkan és lassan felizzó tekintetét nemzőjére veti.

A múlt hadvezére még mindig megkeményíti arcát, ám szemei borzasztó sok bánatot árasztanak. És ennek súlyosságát felfogni csak a szavaiból lehet, amit ez után mondott.
-Reméltem, hogy vége lesz. Uráldur csak a családját védi, ahogy én igyekszem mindig a sajátomat. Ha élnék, minden más lenne, de elbuktam a párharcban. Nem szállhatsz vele szembe még, csak egyet tehetsz, menekülsz.
És lenne egy kérésem hozzád, fiam. Vidd magaddal a testvéredet is! Itt nincs biztonságban ő sem. Rejtőzzetek el és dolgozzatok ott, ahol az Első Lord nem látja! Hányatok ürüléket Zevadar legmélyebb mocskában vagy a legvisszataszítóbb üzelmekkel lássátok el magatokat étellel és amire szükségetek van!
Thea meg akar majd állítani, de ne hivatkozz rám! Al-Nuszra idővel meg akarja majd ölni a húgod. De most mégis segíteni fog. Uráldur embere ő is, a legvéresebb kezű.
*Oda lebegett eléjük és féltérdre ereszkedve kisebbik utódja könnyes arcát érintette meg. Bár nem tudja letörölni, de látszott rajta mennyire szenved.
-Kicsim! Emlékszel mit mondtam mindig a tanítások alatt? Ha mostoha apád gyermekei megszületnek anyádtól, idő kérdése, hogy meg akarjon gyilkolni. Egyedül Hirion mellett vagy biztonságban.
*Ekkor felnézett az egyetlen életben maradt fiára.
-Most már ő az Awernondyas-ház feje. Bármit kér tőled, teljesítened kell. Légy nagyon bölcs vezető, mert óriási szerencsédnek kell legyen, ha túléled.
*Csak a fejét csóválta, ahogy végig futott agyában, hogy milyen elképesztő gondolat, hogy ez a két szerencsétlen sorsú gyermek valaha is megéli, hogy családja lesz meg gyermekei. Össze kell tartaniuk, hogy ne vesszen ki apjuk vérvonala Thea új férjétől nemzett gyermekei mellett!
Ám még koránt sem biztos, hogy megkésett végakaratát teljesíti Hirion. Hiszen jól ismerte szerelmét a szellem. A ház úrnője nem szavakkal igyekszik majd útját állni. Igyekszik az első kezébe kerülő fegyvert megragadni, hogy megölje a fattyút, hiszen ha bejelenti, hogy elviszi a lányt a házból, csak saját bajsejtelmeit látja beigazolódni, hogy meg akarja ölni aljasul. Ám legfenyegetőbb ellenségüket is jól ismeri a kísértet. Vagy mondhatni jól átlátja Zevadar általános döntéseit.

Dacosan összeszorított szájjal áll ott Hirion és szorítja magához szipogó húgát, felkészülve apja szidalmára, hogy árulónak, gyengének nevezze, éppen ezért úgy áll most ott megdöbbenve a szomorú szavak hallatán, mint aki szoborrá vált.
~ Jól hallom? Apám mellettem áll és engem is félt? ~ hallgatja döbbenten egy darabig és alig jutnak el hozzá a továbbiak, de azért ha lassan is, de felfogja mit mond és kér Awernondyas.
- Elbuktál a párharcban? Milyen párharcban? Azt mondták nekem az ellenség ölt meg. – értetlenkedik és szörnyű gyanú kezd érlelődni benne.
Egyre több dolgot kezd megérteni és mostohaanyja cselekedetei is kezdenek értelmet nyerni. Azonban erősen kételkedik benne, hogy az simán elnézné, ahogy kézen fogva elvezeti a húgát, Al-Nuszra hadvezérről már nem is beszélve.
El tudja képzelni, hogy amíg ő itt apjával beszélget, már élt a lehetőséggel és szólt Uráldur-nak, vagy ami még valószínűbb maga akarja majd a katonáival lefogatni és tálcán kínálni fel az Első Lord-nak.
Egyébként is borzasztónak hatnak apám szavai, annyira kétségbeesettek és…….és fogalmam sincs, hogy miként hajthatnám végre.
- Bízhatsz bennem apám! - húztam azonban ki magam, mert tudtam, hogy ha ennyire bízik bennem, akkor minden meg fogok próbálni, hogy kijuttassam és megvédjem kishúgomat.
Persze ez nem lesz egyszerű. Ott van elsőnek Thea, aztán Al-Nuszra és végül Uráldur! A sorból már csak a király hiányzik, még jó, hogy ő már meghalt, mivel hatalmasabb ellenségeket nem is szerezhettem volna.
Rossz bele gondolni, hogy milyen jövő vár ránk, vagyis milyen nem, h nem lépek gyorsan.
Nagyon sajnáltam Ariana-t, akinek most úgy hangozhat ez, mint valami hideg zuhany.
- Nem okozok csalódást, az életem árán is megóvom t és házunk becsületét. Bosszút fogok állni érted, apám! – szorítom meg a kislány kezét és nézek elszántan apám szemébe, el is feledve, hogy valamikor nagyon haragudtam rá, mikor szinte eldobott magától.
Tudom, hogy óriási csoda kell, nem csak szerencse, hogy kijussunk, de még ott a titkos kijárat!
Talán Al-Nuszra nem ismeri és Thea meg nem számít rá, hogy élve kijutok új férje szobájából. Nem is értem miért engedett az egyáltalán ide?
- Ariana, indulnunk kell. Kérlek bízz bennem. Megkeressük a titkos alagutat és elszökünk, ahogy apánk akarja. Most bátornak és csendesnek kell lenned!
Ha a kislány felkészült, Hirion még egyszer visszanéz a szellem alakban lebegő apjára és kinyitja az ajtót, hogy kilopózzon és megpróbálja mindhárom ellenségét kicselezni.