Faj: Oawa – oroszlán

Nem: Férfi

Kor: 30

Becenév: Feorr

Rang: Száműzött

Mágia szint: nincs

Általában csöndes, szűkszavú és komor hangulatú; keveset látni nevetni. Pesszimistán viszonyul a helyzetekhez, mindig a legrosszabbra készül fel. Megfontolt, nem szeret elhamarkodottan cselekedni vagy beszélni, olyannyira, hogy ezt többször már tétovázásnak vélik az emberek megfontoltság helyett. Fajtársai legtöbbjét kerüli, nem tartja velük a kapcsolatot, a rangosabb személyekkel szemben pedig ellenszenvet érez, bár ezt nem mutatja ki legtöbbször saját érdekében. Maximalista, ha valamibe belekezd, azt tökéletesen elvégezve akarja kiadni mancsa alól, különben nem hagyja nyugodni a dolog. A szerencsétlen sorsúakkal könnyebben barátkozik irántuk táplált együttérzéséből fakadóan, de még velük is jobban szereti üzleti szinten tartani kapcsolatait, kizárva azokból magánéletét. Nehezen nyílik mások előtt, idegesíti és zavarba ejti, ha valaki mégis megpróbálja feltárni lelkének mikéntjeit. Mások ügyes bajos dolgai nem érdeklik, azonban ha súlyos problémával küzdővel, bajban tengődővel hozza össze a sors, segít rajta, ha tud.

Feorr’ne Merrin néven született egy harminc esztendővel ezelőtti átlagos nyári napon, átlagos közrendű családba, az oroszlánok falujában.
Apja egy személyben volt tímár és szűcs, ám annak ellenére, hogy kiválóan űzte szakmáját, sosem szívelte azt. Úgy vélte, famíliája sokkal többre hivatott, hisz Feorr’ne dédapja neves gyógyító hírében állt az ő idejében, és azt beszélték róla, hogy olyan tudás birtokában van, mellyel a legocsmányabb, legmélyebb sebeket is el tudja látni, miknek végzetesnek kellett volna lenniük viselőik számára. Hogy a főzeteibe kevert-e bele valamit vagy más állt gondosan őrzött titka hátterében, senki se tudta kideríteni. Mikor a dédapja életét veszítette egy fosztogató ork horda átvonulásakor, tudását is magával vitte a sírba, így leszármazottai nem folytathatták, amit ő elkezdett, és elveszítve kitüntetett orvosi rangjukat az amellé járó előnyökkel és tisztelettel együtt, a közrendűek közé süllyedtek.
Feorr’ne apja ezt nehezen viselte, és próbálkozásai, hogy kitörjön a számára elfogadhatatlan helyzetből, mibe dédapja jóvoltából került, kudarcba fulladtak. Miután belátta, ő már nem tehet a cél érdekében semmit, minden reményét fiába fektette, és bármilyen esemény, verseny vagy ünnep is volt a faluban, azt akarta, hogy Feorr’ne kitűnjön, és valamilyen módon visszahozza családja elvesztett titulusát. Feorr’ne azonban akárhogy ígyekezett, mindig akadtak nála tökéletesebbek és előrébbvalóak. Nem tudott megfelelni apjának, azon pedig egyre nyilvánvalóbb volt, hogy csalódik benne.
Mindez egy olyan átlagos napon tűnt megváltozni, mint amin ő is született.
Felnőtté váláskor a falu ifjait kiküldték a tágas síkságokra, hogy a következő napfelkeltére elejtsenek egy vadat, lehetőleg minél termetesebb fajtából és minél nemesebb példányt, ezzel bizonyítva rátermettségüket. Ez a szokás talán még az ősi, primitívebb társadalmuk beavatási hagyományaiból maradhatott fenn.
Feorr’ne nem is sejtette, hogy balszerencséjére egy vérfarkas falkával fog találkozni az éjszaka kellős közepén. Ő beérte volna egy hím antiloppal vagy gnúval is, de a sors úgy hozta, hogy annál rosszabbal fusson össze. Egyetlen szerencséje az volt, hogy jól értett a vadászlándzsa használatához, és hogy elijessze a szörnyeket, ledöfte az egyiket, de közben ő is megsebesült. Azok elmenekültek társuk szerencsétlenségéből okulva, Feorr’ne pedig egy fán vészelte át az éjszakát.
Csak reggel, a felkelő vörös nap fénynél láthatta meg, hogy a falka alfáját sikerült leölnie. A szerencse az ő pártjára állhatot, hiszen egy ilyen trófeával visszatérni mindenképp dicsőséget szerez neki és családjának is egyaránt. Meg is indult, hátán a nehéz zsákmánnyal.
Félúton járhatott, amikor egy másik ifjú keresztezte útját, aki egy sokra tartott család ivadéka volt. Zsákmány nélkül bóklászott, nyilván nem sikerült elejtenie semmit. Megpillantva a döglött vérfarkast irigység gyúlt a szemében, és könnyebnek találhatta elvenni, mint keresni magának egy saját alfát. Rátámadt Feorr’ne-ra, és látszott, hogy komolyan gondolja. Minél rangosabb családból származik valaki, annál többet várnak tőle, és ez az ifjú láthatóan ölni is hajlandó lett volna csak azért, hogy ne szégyenüljön meg. Rárontott, ő pedig védekezett.

A faluban nem hittek Feorr’ne-nak, mikor visszaért, és elmesélte, mit történt. Megvádolták, hogy szándékosan ölte meg fajtársát, azért, hogy elvegye annak zsákmányát, és így vívja ki azt a tiszteletet, amit családja anno elvesztett. Hiába magyarázta, önvédelemből cselekdett, és pont a másik akarta tőle ellopni az alfa tetemét, a magasabb pozicóban lévő família vádját fogadták el azok befolyásuk miatt.
Száműzetésre ítélték.  Évente egy alkalommal térhetett vissza, hogy mindig meggyónja el sem követett bűnét. Megfosztották családnevétől, és onnantól kezdve csakis „Feorr, az álnok”-ként emlegethették a faluban. Hamar elért a hír a többi oawa faluba is, és azok helyeselve az ítéletet megerősítték azt, kitiltva onnan is Feorrt.
Mindez tizennégy esztendővel ezelőtt történt, és azóta is mások földjén kényeleten élni. Alkalmi szállásokat keres alkalmi munkákkal. Az embereknél ezt könnyen meglelhette, mivel oroszlánereje hasznosnak bizonyult fizikai munka végzésében.
Száműzetése alatt kutakodni is kezdett, hátha meglelni dédapja titkos orvostudását, ezzel kiváltva az ítéletét, ha elfogadják tőle. Ahol megfordult, mindig kérdezősködött. Eddig annyit sikerült kiderítenie, hogy dédapja, mielőtt már a birtokába jutott volna a misztikus gyógynövénynek vagy egyéb tárgynak, már előre tudta mit keres, és sok helyet bejárt, hogy ráakadjon. Hogy mi lehetett a csodaszer, még nem derítette ki. Viszont az egész élet előtte áll, van ideje bőven.