/Federic/

/Userrel Skypon egyeztetve/





Az út nem volt viszontagságos, de a Jövőképre mégis árnyak vetültek. Jessica romló hangulata mellett Federicet is egyre inkább nyomasztja a rabok sorsa. És amikor már majdnem hazaérkezik a lány, feltette a kérdést, mely eddig motoszkált benne.
-Én a mágiához értek. Van anyámnak olyan megbízható embere, aki sokat foglalkozik ezzel. És azt hiszem, nem is lenne illő egy nemes lányához...
* Utolsó mondatát elég bizonytalanul ejti ki. Már nem fenyeget titeket a varégok bosszúja, ám érezheted, hogy pap társadra is kevesebb ráhatással vagy az ősök fészkéhez közeledve.
Bár reménykedett, azért mégis azt a választ kapta, amire sajnos számított hősünk, ráadásul érezhető volt, hogy nem véletlenül kezdte emlegetni a származását a leány, ezzel némi falat emelve kettőjük között, rávilágítva, hogy nem lehet befolyással a döntéseire.
- Talán a mágia hasznosabb ebben az esetben és ...humánusabb, mint ....anyád emberei. - mondta neki halkan, hogy a lovagok ne hallják.
Harcban soha nem érzett volna sajnálatot ellenségeik iránt, de ez teljesen más volt, kellemetlenül érezte magát. - Elég lett volna a férfiakat magunkkal hozni........
* Jessica újra mérges pillantással jutalmaz. Látszik, hogy feszült az elvárások és a te általad sugallt lelkiismeret miatt.
-Ha a nőket elengedjük, ugyan úgy riaszthatták volna a katonáikat. Nem kockáztathattam az embereim épségét. Ahogyan a tiédet sem...
* Sokáig nem is akar veled beszélni, de a kapu előtt száz méterrel mégis közelebb lovagol hozzád ismét. És oda súgja.
-Milyen mágiára gondolsz, ami kíméletesebb lenne?

Látom, hogy rossz húrokat pengetek, de nem akarom elhinni, hogy elvesztette a lelkiismeretét és ennyire hidegen gondolkodik.
- Elvehettük volna az eszméletüket és mire magukhoz tértek volna, akkorra mi már messze járunk. - vágtam vissza, mert nem nekem kellett volna ezeket mondani, hanem neki eszébe jutnia.
De most sem rajtam múlott semmi és már így is valószínűleg tovább feszítettem a lehetőségeimet, mint ami egészséges volt, mert nem voltunk négyszemközt. És Jessica anyjáról néha elég félelmetes hírek terjengtek.
- Talán elhitethetjük velük, hogy belenézhetünk a fejükbe, de valami olyasmire egyébként, mint az Útmutatás, talán arra is használhatjuk, hogy lássuk igazat mondanak-e, vagy akár a Tűzben idézést is bevethetjük végső esetben.......- pillantok a rabokat kísérő katonák felé óvatosan.
-Az, hogy elhitessük velük, bele tudunk nézni a gondolataikba, az jó ötlet. De az Accessus varázslathoz nem árt többet tudnunk a helyről. De rendben van, rád bizom a kihallgatás első részét.
Elhalkulva léptette tovább a lovát mellettem és csak a kapuban fordult ismét hozzám.
-Ha sikerül szóra birnod őket, akkor kinvallató sem kell. Bizom benned, remélem tudod.
Attól függetlenül, hogy voltak ötleteim arra, hogy miként tudnánk az információt a foglyoktól minél kevesebb fizikai bántalmazással megtudni, azért eléggé megdöbbenek, amikor végül sikerrel járok, csak épp nem úgy, ahogy gondoltam.
- Hogy?.... - kezdtem el dadogni zavartan. - HOgy én? Én nem tudom, hogy miként.........Óóóó - hallgatok el az utolsó szavai után. - Mit fog szólni ehhez anyád?

/Federic/

/Userrel Skypon egyeztetve/





Egy gondosan ápolt kertbe kanyarodtok be az ajtón túl és ott a még mindig talpig vértben lévő papnő leszállt paripájáról. És már egyáltalán nem lehalkítva a hangját folytatta a beszélgetéseteket.
-Azt, hogy ha sikerrel jársz, akkor nekem volt igazam. -megrázta a fejét- Én sem vagyok kínvallató. Nem tudom, hogy kell csinálni. Nem is fogok beleszólni.
Vigyétek őket a kazamatába!
* Intett ezzel az utolsó mondattal a lovagoknak, akik a hatalmas épület egyik oldalbejárata felé kezdték lökdösni a varégokat. A három férfi erőtől duzzadtan és cseppet sem félve haladt, kicsit feszítve a kötelet, hogy ráncigálniuk kelljen, de még ne legyen az a pont, ahol ütnének.
De a két lány jól láthatóan meg volt rémülve, ez az utatok során fokozatosan telepedett rájuk, de most már szinte kézzel lehetett tapintani ijedségüket.
Most, hogy Federicre testálódott a feladat, kezdett tőle megijedni és kétségbeesetten nézett a tömlöc felé lökdösött rabokra, majd vissza Jessica-ra.
- És mi van, ha nem sikerül és kudarcot vallok? - kérdezte halkan.
De tudta jól, hogy ha segíteni akar az ártatlanokon, akkor mindenképpen meg kellett próbálnia. Ettől függetlenül utálta azt a helyet és már előre beleborzongott, hogy le kell oda mennie.
A nemes kisasszony szeméből újra az ártatlanság sugárzott, jól láthatóan elillant belső vívódása. És csak röviden válaszolt.
-Akkor anyám embere meg fogja oldani a helyzetet. Én nem tudok mást tenni. Azért támadtunk, hogy információhoz jusson népünk az ellenségről és két jó katona adta ezért az életét.
* Talán nem kellene neked bemutatnom a cellát, de megteszem. A lefelé vezető folyosókon fáklyák világítanak és egy pici, rácsos ablakos tölgyfa ajtó -jó vastag- mögött egy kétszer egy méteres cellába lett az első fogoly bezsúfolva. Te döntesz, melyekhez mentél be először, mindegyikük külön van rakva, bár szinte biztosan hallani fogják egymást, mert szomszédos helységekben vannak. (Két férfi a jobb oldali falból nyíló ajtók mögött, velük szemben három másikban a két nő és a harmadik pali.)

Borzongva követem Jessica-t a pincebörtönbe és közben próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy mit csináljak. Természetesen nem azért vállaltam be végül ezt a dolgot, hogy aztán a grőfnő embere vegye át a szerencsétleneket, így mindenképpen fel akartam mutatni valamit, hátha akkor segítek megkönnyíteni az életüket.
- Egyáltalán mit kérdezzek tőlük? - jutott eszembe, hogy a legfontosabb eddig lemaradt. - Nem akarsz mégis itt maradni, hogy te kérdezz? Én leszek a rosszfiú, te meg a jó. - suttogtam felé. - Azt a pelyhes szakállú fiatalt választanám egyébként, talán ő legsebezhetőbb.
- Én nem szeretem a kinzásokat. És semmi különöset nem kell kérdezned tőlük.
Miért tértek vissza, ki a vezetőjük, hány emberük van a várban és hol helyezkednek el a katonák?
Ezt az egy kérdés lesz úgy tünik a feladatom, ami megnyugvással tölthet el.
- Te nem szereted? Akkor mit szóljak én? Én csak egy mágus pap vagyok, semmi közöm ehhez! - fakadtam ki, de gyorsan visszafogtam magam, mielőtt még ez másnak is feltűnik.
A nők utáni cellához sétálunk, ahová már csak én lépek be, amikor kinyitják az őrök.
Egy darabig csak nézem a fiatal varégot, fokozva a feszültséget, még ha ez nem is szándékos.
- Frederic vagyok......mágus. - kezdtem egy bemutatkozással, hátha ezzel segítek egy kicsit. - Csak pár kérdésre akarok választ kapni és ha segítesz nekem, akkor megpróbálom elintézni, hogy szabadon elmehessetek. - intek főleg a nők felé.

/Federic/

/Userrel Skypon egyeztetve/





 -Ha nem szereted, akkor nem kényszerítelek, hogy csináld. Csak azt hittem, te ajánlottad fel, hogy kikérdezed őket anyám embere helyett...
* Jessica félig összezavarodva, de leginkább nagyon is tudva, hogy mi történik, hagy téged bemenni. És sarkon fordulva visszamegy a napsütöttebb részére a birtoknak.
Eközben odabent a fiatal északi ember ölne, ha lehetne, szemmel. Nagyon jól tudja, hogy ki vagy. Hiszen ott voltál és segítettél, mikor elfogták őket. És látta a lángot a kezed felett.
-Ne nevettess! Miért hoztatok volna ide, ha utána el akarnátok engedni? Ennél egy kicsit hihetőbb hazugsággal kellene indítanod.
* Ha azt hitte Federic, hogy könnyű lesz.......tévedett.
- Nekünk csak egy....nyelvre volt szükségünk, szerencsétlen dolog, hogy öten voltatok. És igazat mondtam, csak válaszokat akarunk. - maradt azonban türelmes. - Te is tudod, hogy ez az emberek földje és már vívtak veletek egy háborút, ahol ti vesztettetek. Egyszerűek a kérdések. Miért vagytok itt megint? Ki a vezetőtök és hányan vagytok? - kezdett bele. - Láthatod, hogy én nem vagyok harcos, sem ennek a kastélynak a kínzómestere, hidd el, csak addig jó neked és asszonyaitoknak, amíg én itt vagyok és ha válaszok nélkül megyek el......... - nem fejezte be, rá bíztam a képzeletére mit akart mondani.
* Az arca nem enyhült és gyűlölettől átitatva válaszolt.
-A múltkor csak azért győztetek, mert aljasul csapdába csaltátok testvéreinket. És nem titkoljuk, hogy miért jöttünk. Bosszút állunk a halálukért. És megölünk mindenkit, akinek a keze benne volt.
Több, mint kétszázötven csónakkal érkeztünk.
* Elégedetten hátra dőlt megkötözve is.

Hát ez nem valami biztató. És bár választ kaptam az első kérdésemre, ez már előre vetítette, hoy a többire nem lesz könnyű.
Nagyot és látványosan sóhajtottam.
- Csak taktika volt, nem csapda. És ezek szerint ismét háborúzni akartok, így megértheted, hogy szükségünk van az információkra. Ki a vezetőtök? És egy csónakban hányan fértek el, ebből mennyi a harcos? És mielőtt azt mondod, hogy nem válaszolsz.......Egy: gondolja a mellettünk lévő cellában lévő asszonyokra....kettő: Mint mondtam mágus vagyok, képes arra, hogy olvassak a fejedben és tudjam mikor mondasz igazat, szóval ezek ismeretében várom a válaszod. - léptem kissé közelebb és szigorítottam meg a tekintetemet, remélve, hogy megijed.
Az ifjú hangosan nevetett, hogy jól hallja ne csak a szomszéd cella, de az egész ház, benne minden ellenség. És végül ördögien vigyorgott az arcomba.
-Na ne nevettess, mert fel kell majd adnom! Mindenki tudja, hogy hány ember ül egy csónakban.
Már értem, miért jönnek az asszonyaitok hozzánk hálni. Ilyen fatökü fickók még szép, hogy nem kellenek nekik!
A nevetésre most már haragosabban vonom össze a szemöldököm, mert ezek szerint egy cseppet sem ijedt meg sem tőlem, sem a fenyegetéseimtől.
- Jól van, szóval a szép szó nem használ. Akkor majd talán valamelyik hölgy vendégünk beszédesebb lesz, ha kicsit megpiszkálom az agyát, bár...... - bizonytalanodtam el látványosan, - még nem sikerült finomítanom a módszeren és előfordul, hogy utána már teljesen elveszti az áldozat az eszét, de hát ennyi kockázatot ugye vállalhatok, vagytok még utána négyen. - indultam meg a cella rácsa felé.

/Federic/

/Userrel Skypon egyeztetve/


Nem sikerült áttörést elérned, ezért fondorlathoz folyamodsz. És gyorsan még utánad kiált a rab, mielőtt kilépnél.
-Ha asszonyállatok mögé bújtok, ne csodálkozzatok, ha újra vereséget kaptok!
- Nem én vagyok fogoly, hanem te barátom, ezt azért ne felejtsd el mikor annyira nagyra vagy magaddal. - mosolyodott el Federic hidegen, ahogy rácsukta a rácsot.
Most a mellette lévő nőhöz lépett be, remélve, hogy vele könnyebb lesz.
- Gondolom hallottad mi volt a kérdés. Én mér csak azért is válaszolnék, hogy ennek a nagyképű sihedernek az orra alá dörgöljem azt az "asszonyállat" megnevezést, nálunk a nők megbecsültek, sőt vezető pozíciót is betöltenek, gondold át. - javasolta hősünk az önérzetére játszva.
-Az egész kastély hallotta, jó uram. De én nem tudok semmit. Össznépitől délre, Novij Port falujában nőttem fel. Csak pár hónapja mentem Yorkba, mert az egyik férfi azt ígérte, hogy feleségül vesz. Most intéztük volna a házasságot, jó atyámhoz kísértek volna leendő párom barátai, hogy kikérjenek.
* A fejét enyhén lehajtotta és csak szemével nézett fel rád.

Azt én is látom, hogy ez egy emberlány és hajlok is rá, hogy higyjek a szavának, ezért egy próba elé állítom, hátha tud nekem segíteni, ami hirtelen, a szavai után jut eszembe.
Közelebb lépek és halkra fogom a szavam.
- Elhiszem, hogy nem tudsz semmit, de csak akkor ha segítesz nekem. Tégy úgy, mintha nagy fájdalmaid lennének, amikor kérdezlek és mintha kényszerből válaszolnál, akkor nem nézek bele a fejedbe és még talán szabad is lehetsz hamar.
Aztán hangosan teszem fel e kérdést.
- Mit tudsz a városról, az ott élőkről. Beszélj! - dörögtem rá, aztán intettem neki.
A lány semmit nem ért az őrült szavaidból és nem is tetszik neki ez az egész. Hevesen rázza meg a fejét.
-Miért hazudnék bárkinek és mondtam már, hogy nem tudok semmit. Én csak nem rég jöttem. Nem ártottam senkinek, csak az esküvőmre készültem.
- Ne ellenkezz te lány, különben megbánod! -fortyantam fel, mert már kezdtem mérges lenni, hogy ennyire nem megy a dolog. - Ha nem csinálod, amit mondtam, akkor megsütöm az agyad!
Persze nem tennék benne kárt, csak meg akartam ijeszteni.
- Caleo! - indítottam el a varázst, de csak nagyon enyhén.

/Federic/

/Userrel Skypon egyeztetve/


A faggatózás megakad és úgy tűnik, hogy papunk idejét látta, hogy természetfölötti hatalmát bevesse a kínzásba és áttörést érjen el.
-Kérem, én csak egy egyszerű lány vagyok. Miért engem faggat? A király alattvalója vagyok és maguknak kellene megvédeniük engem. Kérem!
* Már sír és kezd az arca pirosodni, a könnyei pedig patakokban ömlik a szeméből, de csak nem mond semmi használhatót.
~Hát ezzel a bugyuta teremtéssel nem jó lóra tettem, hogy az ég áldja meg!~ *forgatta meg a szemeit az elemi mágus, aztán megszüntette a varázslatot és dühösen rávágta a cella ajtaját, hogy próbát tegyen a másik lánnyal, bár kezdte feladni, hogy itt bármire mehetnének és nagyon úgy nézett ki, hogy nem fog tudni senkinek segíteni és az is elgondolkoztató, hogy ezek után a varégoknak akarna-e.*
- Te sem tudsz semmit? - rontott be hevesen hősünk a másik lányhoz. - Jöhet a kínzómester?
* Talán csak a varázslat utáni kimerültség teszi, hogy ilyen dühös, talán csak a gyerekes önérzete bánta a kudarcot. Észre sem vette, hogy miközben Jessicát megpróbálta meggyőzni arról pár perce, hogy ezernyi lehetőségük van varázslataikat felhasználni a nyelv megoldására, most mégis csak egyet vetett be és azt sem túl drasztikusan. Persze az még mindig kérdés, mire ment volna egy megfőtt agyú parasztlánnyal?
-Én nem két hónapja jöttem. Ő a húgom és én már fél éve ott vagyok. Kérem, mit tett vele? Miért ölte meg? Nem ártottunk senkinek!

Nem tudom, hogy mire megyek a következő lánnyal, de nem adom fel és ok nélkül bántani sem óhajtom őket, ha egy mód van rá. Majd a férfiak, a varégok más tészta, de ember asszonyokat nem akarok feláldozni senki oltárán, főleg, ha készségesek lesznek, ahogy úgy látom a mostani lány is az.
Az előbbi kis közjáték talán megoldja a nyelvét, már ha tud valamit.
- Méééég nem öltem meg. – ingattam meg a fejem, éreztetve, hogy ez lehet másként is. – Ha hallottad az odaát történteket, akkor a kérdéseimet is hallottad. Beszélj, mond el, amit tudsz és megmented mindkettőtök életét.
-Nem tudom, mit vár tőlünk. Mi csak átlagos emberek vagyunk. Nem minket keres. Astelath alattvalói vagyunk, akik férjhez mentek abban a városban. Mi semmi olyat nem tudunk, ami magának fontos lenne. De a királyunk nem hagyná, hogy ilyen zsarnokok zavartalanul éljenek az országában.
Már megint a mellébeszélés! Én igazán türelmes vagyok, de most csak megforgatom a szemem.
- Drágaságom, ez mind blabla. Ha fél éve ott vagy csak nem vakon és süketen járkáltál. Hányan vannak, milyen a védelem, hán őr járkál magyarul a falakon vagy mellette és csak hallottál valamit, hogy mi a céljuk itt. Persze hallottam már az előbb, hogy mindünket kinyirni - intettem az első cella felé, - de kicsit konkrétabban. - léptem felé sürgetően.

/Federic, a userrel Skypon egyeztetve/


Úgy tűnik megtaláltad a beszélgetőtársnődet, de azon kívül, hogy hosszasan tudtok csevegni, még az kérdés, hogy hasznos dolog történni fog-e. Ám a beszélgetés nem szakad meg.
-Nem akarnak megölni mindenkit. Kivételesen barátságosak az emberekhez. Minket is szívesen fogadtak. Egyedül az aljasokat akarják megölni, akik a testvéreiket értelmetlen gyilkolászással várták.
Sokan vannak, de nem tudom, pontosan hányan lehetnek. Rengetegen érkeztek, egy egész hadsereg.
* Hát ettől nem lett okosabb hősünk, de mit is várt volna egy asszonyszemélytől. Biztos csak azt nézte, hogy kire vethet szemet és, hány gyereket potyogtathat neki.
- Igazán nagyon barátságosak és rendesek, simán feláldoznának titeket most is. Nem nagyon törődnek az életetekkel. Szóval én nem lelkesednék annyira értük. - csóválta meg a fejét. - Sajnálom, ennyi információ nem lesz elég, hogy kiszabadítsalak benneteket innen. Az ellenséggel való cimborálás miatt valószínűleg titeket is kivégeznek, jó esetben életetek végéig itt maradtok. - sóhajtott színpadiasan Frederic, aztán kifelé indult.
-De hát mi nem csináltunk semmit, jó uram! Mi csak ártalmatlan asszonyok vagyunk. Még csak fegyverünk sincsen. És békében éltünk világéletünkben, ha megtámadtak minket, legfeljebb védekeztünk.

- Igaz, nem csináltatok semmit, csak olyan férfiakat választottatok és olyan otthont, akik halálos ellenségeink, ugye kedvesem? - nem lehet nem kihallani a cinizmust a hangomból.
Nem akarom hogy meghaljanak, de azért ennyire ostobának se nézzenek.
Otthagyom a cellájában és a vele szembenlévőbe nyitok be, ahol a legidősebb varégot szállásolták el.
- Azt hiszem most már komolyabb mágikus eszközeimhez kell fordulnom. - kezdek egyenesen neki egy ábra rajzolásának a földön.
-A szivnek nem lehet parancsolni. -veti még utánad a bezáródó ajtó mögül a lány, de ez csak megerősithet benne, hogy nem mondott volna többet. És új beszélgetőtársat választva a nagy darab fickó csak válat von.
-Odin megvéd engem és ha meghalok, este már az asztalánál eszek.
Most komolyan? Mit küzdök én itt, mikor már kiderült, hogy ezeket a férfiakat nem érdemes megmenteni, sőt magukat sem akarják megmenteni! Nem vagyok én erre alkalmas!
De, ha már belekezdtem, akkor megér egy próbálkozást.
- Ettől nem fog megvédeni Odin, akármilyen nagy varázsló is az, mert nem ismeri az én varázslataimat. És hidd el, mindent ki fogok olvasni az agyadból, ami viszont sajnálatos módon péppé válik, te meg nyáladzó idióta leszek, aki a kutyákkal fog együtt pitizni a grófnőnek. - vágtam hozzá teljes nyugalmat tettetve.
Kántálni kezdtem halkan és közben szépen melegíteni az agyát, hogy érezze a változást.

/Federic, a userrel Skypon egyeztetve/


Miközben elkezded a kínzást, a férfi csak konokul néz a szemedbe. Hamarabb vörösödik a feje, mint vártad. Talán a mérgétől, talán csak jobban fog rajta a varázslat.
-Odin nem varázsló. Ő jég irányának istene. Hogy nem hallottál ilyenekről, ha olyan nagy tudású vagy?
* Hamarosan viszont szédülni kezd és ha nem hagyod abba, akkor hamar elveszti az eszméletét.
- Talán nem is akkora isten, mint hinnéd, nem? Mert láthatóan nem véd meg. - vigyorog rá. - Én viszont itt vagyok és gondolom már érzed, hogy nem beszélek a levegőbe. Szóval várok! - függesztette fel a mágiát, mert nem akarja tényleg megfőzni az agyát.
-Talán abba bele sem gondolsz, hogy túl apró pontok vagyunk a nagy mindenséghez képest, hogy egy isten a te boszorkányságaiddal vesződjön?
Odin egész seregeket segít a győzelemre és amit eddig láttam tőled, ahogy a nőkel is bánsz, te is azok közé a kutyák közé tartozhatsz, akik értelmetlenül gyilkoltak és Atelath vérengzéseiben segédkeznek.

- Nem, nem gondolok ilyet, de jobb lesz, ha nem vádaskodsz varég. - ráncolom össze dühösen a homlokom. - Mi a földünket védtük tőletek, akik hódítani jöttetek és Ti gyilkoltátok le Astelath népét. - csaptam le rá ismét a mágiámmal és most ha elájult csak hidegen fellocsoltam.
- Szóval tényleg a gonosz tengelyének része vagy te is... Sejtettem már az elején.
Nem beszél többet, még konokabb úgy tünik, mint az eddigiek.
Mikor elájul mérgesen kivonszolom a folyosóra és ledobom a cellák előtt.
- Mind így jártok, ha nem hajlandó egyikőtök sem beszélni. - mondom hangosan, úgy téve mintha meghalt volna.
Ha ezek után sem járok sikerrel, akkor a konok varégot visszazárom és én meg feladom, nem nekem való a vallatás, rá kell jönnöm.

/Federic, a userrel Skypon egyeztetve/


A nők elkezdenek kétségbe esve beszélni. De még mindig nem azt mondják, amit hallani szeretnél. Talán nincsenek is tisztában azzal, hogy mennyit tudnak. Hiszen csak belecsöppentek egy már félig kész város életében.
A férfiakkal más a helyzet, őket sokkal keményebb fából faragták. És amióta nem tagadtad, hogy rokonaik mészárlásában részt vették, még nagyobb az ellenállás.
A nők kétségbeesett karattyolásától már kezd megfájdulni a feje a mágusnak és valószínűleg a tömlöc állott, nyirkos levegője és a mágiahasználatom sem segített a dologban.
- Elég! - kiált fel, hogy csendet teremtsen. - Ostobák vagytok! Én meg akartalak menteni benneteket, mert nem értek egyet azzal, hogy az ártatlanok is bűnhődjenek. Nem csatáztam ugyan veletek, de mit vártok tőlünk, mikor nyíltan valljátok, hogy minden embert le akartok gyilkolni! - fordul hozzájuk még utoljára, mielőtt elmenne.
* Papunk joggal dühös, ám lassan belátja, hogy egyetlen varázslat túl kevés. Jessicának azt mondta, mielőtt lejött, hogy a varázslók számtalan módon tudják hatalmukat kihasználni a kínzómestertől jobban. Ám úgy tűnik, csak az agy hevítése az egyetlen, mely némi eredményt hozott. A többit inkább ki sem próbálta.
Ám a foglyok sorsát nem tudta megváltoztatni. Jelena grófnő embere valóban értette a szakmáját. És hamar kiszedte belőlük, hogy egy csónakban hány ember ül. Hiszen Federicnek már csak ez a szám hiányzott, hogy megtudja, hányan is vannak viszonylag elég pontosan.
Ám a remény, hogy az ellenséggel házasuló arák újra szabadok lehessenek ezzel végleg szerte foszlottak. Már nem is voltak olyan állapotban, hogy értelme lett volna ilyenen gondolkodni.



/Köszönöm a játékot!/