Helyszínleírás:

A kis boszorkány Délosból menekülve kis megállót iktat be egy kis mezővárosban. A település a fazekasairól vált leginkább ismertté, bár élnek itt olyanok is, akik a környező gazdagon termő tájból élnek vagy közvetlenül, vagy az ott termett árukat dolgozzák fel. Van itt cserzéssel foglalkozó vagy bőrdíszműves, szatócs, de akár a két kovács valamelyikét is meg lehet látogatni.
De ne szaladjunk előre ennyire az időben! Hiszen először csak a város fölé magasodó szélmalom lapátkerekeit pillantja meg az utazó, kicsit később a vörös téglából épült szent helyet. Közelebb érve rajzolódik ki egy föld sánc, melyen néhány kapu ereszti be a békével érkezetteket.
Beérkezve az utcák rendezettek és a házak jó állapotban vannak, egyet kivéve. Az pedig nem más, mint a fentebb említett templom. A külső peremen még a földművesekre jellemző ruhák dominálnak és az udvarokban jószágokat tartanak. Ám ahogy haladunk beljebb, egyre jobban látszik a kézművesek és kereskedőkből gazdaggá lett polgárság jelei.

Ha betér egy tavernába az álboszorkány, talán néhány nap alatt talál valakit, akit megkopaszthat. Bár ha a hit katedrálisára gondolunk vissza... Nem biztos, hogy hisznek az itteniek a természetfelettiben!

Sok mindent hord egy magafajta vándorlélek magával, de mikor a Testvériségtől menekült, nem igen volt Lisbeth-nek sok lehetősége, hogy magához vegye az elrejtett holmiját, így muszáj volt útközben meg-megállni, hogy megkeresse a betevőjét.
És ez nem volt valami sok, ráadásul a lehetőségei is korlátozottak voltak, mivel azok a kis települések sem pénzzel, sem érdeklődéssel a jóslatai iránt nem voltak megáldva.
Mikor megpillantotta a városkát, jobban mondva a malom szélkerekeit, most sem alélt el a gyönyörtől, de legalább úgy nézett ki, hogy vannak tehetősebb polgárai, mesteremberei, akik meg tudják fizetni legalább, ha sikerül felkelteni az érdeklődésüket. És akkor végre talán megtisztálkodhat, puha ágyban alhat és megtömheti most már folyton korgó hasát.
A dombon magasodó templomot is szemrevételezi és annak állapota kissé jobb kedvre hangolja. Láthatóan ugyan ez az egy szent hely van itt, még sem tűnik úgy, mintha nagyon igyekezne a közösség karban tartani, az elhanyagoltság meg azt jelent, hogy nem túl vakhitű az itt lakó nép. És ez neki csak jó!
Annyi pénze még van, hogy egy pohár borra beüljön a városka közepén fellelhető fogadóba az egyik hátul lévő asztalhoz, aztán, először felajánlja a fogadósnénak, hogy jósol neki ingyen,
Éles szeme egyből kiszúrta, hogy húzza a lábát, amit valószínűleg a túlsúly és a rohangálás okoz és mivel van neki a fájdalmat enyhítő főzete is, hát gyorsan javulást és pár szenvedélyes éjszakát – vágykeltőből sincs hiány, hisz elég pár csepp - jósol a fiatal, de elhasznált nőnek.
Ezzel alapozza meg, hogy legyen kosztja és kvártélya pár napig és a nő még azt is megengedi a következő nap után, hiszen a jótékony hatás már kifejtődik, hogy a betévedő vendégeknek is kártyát vessen, tenyérből jósoljon és különböző praktikák révén elő is segítse a sikert.
Pár nap múlva már csilingelő érmék lapulnak sok szoknyája mélyén.
- Milyen hitű a templom, fogadósné drága? – kérdezi meg egyik nap, amikor az ebédjét szolgálják fel. – Látom nem nagyon foglalkozik vele senki, a többi épület körülötte szép és karban tartott az meg nem, talán nincs papja? – kíváncsiskodik, mert a legtöbb baja, mindig a szentéletű atyákkal gyűlik meg, akik nem átallják boszorkánynak bélyegezni időnként.

Ha már a templomnál jár, betérhet akár -a sok közül- abba az ivóba is a nő, amelyik a templom mögött van. Hogy jobban szemléletes legyen a leírás, ez úgy van a szentély mögött, mintha iker házak lennének.
A romlás virágának első jeleire egy szemfüles vállalkozó rábeszélte a Közgyűlést, hogy engedjék meg neki, hogy ezen a helyen ő egy vendéglátót nyisson! Jó ötletnek tűnt, hiszen a legtöbben már nem háborodtak fel a lélek gondozása és a féktelen mulatozás összebútorozása ellen. Ám nem azzal a pár ágálóval volt a probléma mégsem... Őrájuk csak legyintettek, ám ahogy a hatalmasoktól elfordult a világ, úgy járt egyre kevesebb járókelő is erre felé. Nem egyszer csak azért is kerülték a főteret.
Így a lelkes ügyeskedő inkább eladta jó pénzért a befuccsolni látszó üzletét és nehéz szívvel és nehéz zsebbel keresett inkább egy másik helyet, ahol letelepedhetne. Ám mégsem ment csődbe az ötlete. Bár több tulajdonos váltás is volt már az óta, a mostani kocsmárosné is jól megél a város központi vállalkozásból.
Bár nem tudni, hogy Lizbeth mennyit tudott meg erről az egészről az elmúlt két napban, de ha csak most kérdez rá a szomszéd épületre, akkor nem olyan sokat.
-Ó, édeském! Az minden isten háza. De már régen nincs állandó lakója. Csak néha téved erre egy-egy vándorló misszionárius vagy jótét pap, akik istentiszteletet rendeznek. Ám a legtöbben a városban inkább a Szűz Nővérekhez fordul, ha valami gondja van. Ők olyanok, mint te. Talán felkereshetnéd őket is, hátha tudsz tőlük tanulni!
*Mintha csak falra festették volna az Ördögöt, a következő vendég is épp ez iránt érdeklődik. Egy fekete, lenge ruhás nő nyit be néhány óra múlva az ajtón.





-Szia! Úgy hallottam, hogy értesz a jövendölésekhez.

Nem akar ajtóstól rontani a házba Lisbeth, ezért nem kezdett el rögtön kíváncsiskodni, először csak meghúzta magát és a „szebbik” oldalát mutatta a fogadósnénak és a városiaknak.
Persze, hogy feltűnt neki a furán össze nem illő párosítás, az elhanyagolt templom és a nem éppen az apácaéletet élő kocsmába járó népség között, amilyet még sohasem látott, de itt láthatóan nem okozott gondot senkinek.
Aztán már mikor úgy érezte kellően belopta magát vendéglátója és a környékbeliek szívébe, bátrabban tehette fel a kérdéseit. Ráadásul, amúgy sem itt tervezte leélni az életét, csak egy kis időre akart megpihenni, míg elül a vihar és talán a Testvériség hálátlan vezetője is megfeledkezik róla és nem küld utána fürkészeket.
Mivel nem sok mozgást látott az oly közeli szent helyen, így nem is igazán lepi meg a kocsmárosné felvilágosítása, hogy bizony üres a templom, az viszont igen, hogy nem egy vallás mondja magáénak, hanem az összes, bár ennek így semmi jelentősége, ha senki nem használja.
- Szűz Nővérek? – csúszik a szemöldöke meglepetésében a homlokára a szélhámosnőnek, főleg mikor azt hallja, hogy azok olyanok lennének, mint ő.
Hát a szűziesség igen csak távol áll tőle, ahogy az érdek nélküli segítségnyújtás is, ami első hallásra felötlik benne egy ilyen rendnév hallatán.
És vajon mit tudna tanulni ezektől a kegyes nővérektől? Igen csak kételkedve fogadta az anyáskodó nő ilyetén jótanácsát, de azért mosolyogva köszönte meg, mondván, hogy az első lesz a listáján, ha lesz ideje, hogy felkeresse őket.
Még nagyon meg sem emészthette a kocsmáros asszony szavait, mikor az ajtónyitásra felnézve, meglátta a fekete ruhás nőt belépni és valahogy –bár nem voltak misztikus képességei legnagyobb sajnálatára, de tapasztalata és jó megérzése igen, - sejtette, az előbb emlegetett nővérek egyike az, aki most megszólította.
- Öööö…..Üdv, neked is! Igen, Lisbeth vagyok a jós és megáldottak a szellemek a jövőbe látás adományával. – bólintott persze azonnal, de fekete szeméből csak úgy sütött a kíváncsiság. – És te? Vessék neked kártyát vagy a tenyeredből olvassam ki, hogy milyen sorsra szántak a Hatalmasok? – mosolyintotta el magát, mert valahogy a hírük alapján nagyon is kételkedett benne, hogy egy jóslatért jött hozzá a lenge ruhás „szűz”.

A nő lekicsinylően mosolyodott el, mint egy gyermeteg felvetésen.
-Minket is megáldottak a szellemek, de nem csak ezzel a képességgel. Mivel a városban nincs szakképzett inkvizítor, ezért mi óvjuk őket a gonosz teremtésektől. Ha nem zavarok, egy kis ideig leülnék a sarokba és figyelnélek téged. Szeretnénk jobban megismerni.
*Pillantása mint egy ragadozóé volt. Úgy tűnik, a benyomásokat ő is mesterien alakítja.
Ha a jövevénynek nincs ellenére, akkor valóban egy távoli asztalnál foglal helyet és oly egyenesen tekint rá, különösen ha épp kuncsaft érkezik, mintha a lelkébe látna. De vajon van bármi hatalma neki?
Fél napig is képes szótlanul fürkészni, ha nem volt az elején ellenére Lisbethnek, mielőtt felállna és búcsúzóul még menne hozzá.
-Van tehetséged hozzá, ez kétségtelen. De a szellemek világa nagyon veszélyes, ha valaki tapasztalatlanul, egyedül kóborol ott. Szombaton lesz a gyűlésünk. Szeretném, ha eljönnél, hogy megismerjünk!
*Ezzel meghallgatva a választ, ha nincs kérdés hozzá, akkor az ajtó felé veszi az irányt.

Mióta látta, hogy mire képesek a Testvériség elfjei, már mindenkire erős gyanakvással tekint, legyen az bármilyen banda, szekta, vallási őrültek csapata. Így természetesen feszültséggel töltötte el az előtte álló nő is, aki egyáltalán nem titkolta el kilétét, de láthatóan nem kért Lisbeth ajánlatából, ráadásul elég magabiztosan hárította el, még meg is toldva, hogy ők valamiféle „rendfenntartói” minőségben is tetszelegnek a városban.
- Áááá, és mi történt az inkvizítorral? – érdeklődött a jósnő viszonozva a lekicsinylő mosolyt, de maradt az udvarias hangvételnél, hiszen itt ő volt egyelőre a vendég. – És miféle gonosz teremtésektől kell félteni egy ilyen ko……békés kisvárost? – néz a nő szemébe kutatóan, hogy lássa mint reagál a kérdésekre.
Aztán csak ártatlanul széttárja a kezét, mint akinek nincs titkolni valója és végül is miért lenne? Ha nem nyúl a mérgeihez, „csak” a felvágott nyelvét és alapos emberismeretét veti be, a nővér nem fog látni semmi olyat, amit felhasználhatna ellene.
Azt bebizonyítani pedig, hogy tényleg kommunikál e Lisbeth a saját szellemeivel, nem valószínű, hogy megtudná tenni figyelője, akit legalább annyira szélhámosnak tart, mint amilyen ő maga.
Viszont ők voltak itt előbb és valószínűleg elég ravasz módon ásták már be magukat a város elöljáróinak bizalmába, hogy meggyűljön a baja velük, ha nem tetszik, hogy itt van.
- Hát csak figyelj, ha akarsz, engem nem zavarsz, de lehet, hogy a szellemek tartózkodóbban lesznek, ha érzik, hogy figyelik őket. – teszi hozzá, amivel aztán kezdhet a nővér, amit akar.
Persze hazudik, mikor arról beszél, hogy nem idegesíti a nő, mert igenis idegesíti, csak hát mit tehetne ellene. Ha elküldi, akkor holnap már minden bizonnyal a kapukon kívül találja magát.
Ezért aztán elég feszülten telik el a nap, bár azért jósol két-három embernek, de csak halvány árnyéka önmagának, így aztán meglepi az a halvány elismerés is, amit kap, főleg, hogy egy szó sem igaz belőle.
- Nem vagyok tapasztalatlan, de érdekelne a ti tudásotok is, Martha szerint – int a kocsmárosné felé, - lehet, tanulhatnék tőletek. – válaszolja bólintva a szavakra és mosolya sok mindent jelenthet. – Rendben, elmegyek, de hol is lesz az a gyűlés? - kérdezi mielőtt még a nő eltűnik.
Ha megtudja a helyet, akkor el is megy, bár az előtte való napokon komolyan fontolóra veszi, hogy elhagyja a várost, de egy vándor kereskedőtől megtudja, hogy Al-Sziszi még mindig keresi, így inkább marad a fenekén.
Ha futni kell esetleg a találkozó után, akkor abban nagyon jó már, de a kíváncsiság is hajtja, hogy vajon mit akarnak tőle a Nővérek, hiszen csak a lódításban nagy szám, de abban tényleg jó.

Az inkvizítor sorsát firtató kérdésre egy pillanatra megmerevedik a különös vendég, mintha csodálkozna, hogy hát még ezt sem tudja. Vagy lehet, hogy tényleg váratlanul érte, bár ő maga hozta fel a beszélgetésben.
-Nos, sok jóakaratú és becsületes inkvizítorunk volt már, de az utolsóról egy véletlen folytán kiderült, hogy egy szélhámos szakbarbár. Egyik nővéremet megvádolta gonosz praktikák űzésével, de mi a per folyamán bebizonyítottuk, hogy módszerei teljes mértékben megalapozatlanok. Részletesen kikérdeztük, hogyan szokta leleplezni a tévútra tévedteket a jó boszorkányoktól és amikor ugyan ezen vizsgálatnak a konzul -a város első emberének- feleségét is alá vetettük, kiderült, hogy közismert néhány babona szokás. Ám ha ez alapján vádolunk meg valakit, akkor még az ártatlanokra is rá lehet bizonyítani az ő szisztémája szerint, hogy ördögi üzelmeket folytat.
Feltártuk a nyílt bíróságon, hogy az ő romlott lelkét csak az hajtotta, hogy néhány tanácstag ellenlábasait állítsa félre. Utána pedig a Tanács becsületesebb tagjainak és az átvert népnek a haragjával kellett szembe néznie... De ez már történelem.
*A szavaiból sütött, hogy egy percig meg nem fontolja majd a város új boszorkánya, hogy ezek után figyelmen kívül hagyja őket. Ám a búcsúzás bizalomra okot adó volt.
-A város melletti erdőben van egy nagy tisztás. Ott szoktunk összegyűlni szombatonként. Nincs megadott időpont, hogy mikor kezdünk, de éjfélre minden képen legyél ott! Sokan már naplemente előtt jönnek, lesz társaságod, ha gondolod.
*Miután elmegy a nevét még csak el sem áruló nővér a kocsmárosasszony jó tanácsokkal látja el valószínűleg a szobái egy ígéretes fizetőjét. A rend valóban befolyásos, nem csak a város vezetői miatt, de igen kellemetlen helyzetbe kerülhet az a közemberekkel szemben, akit azzal vádolnak, hogy tudását a közösség kárára használja fel. Sokat tanulhat tőlük, de jobb lesz vigyázni!

Igazán készségesen kap választ végül az inkvizítorra vonatkozó kérdésére, ami eléggé érdekes volt, hiszen azt kell hallania, hogy annak praktikái végül a visszájára sültek el és a valószínűleg boszorkánysággal megvádolt Nővérek alaposan visszavágtak. Ennek az esetnek a kimenetele igen csak óvatossá teszik Lisbeth-et ezeknek a „szűzies” nővéreknek a ténykedésével kapcsolatban, hiszen a példa is jól mutatja, hogy micsoda befolyásra tettek szert a városban.
Máshol valószínűleg simán elítéltek volna egy embert, ha egy inkvizítor azt mondja rá, hogy ő egy sötét hatalmakkal összejátszó boszi, de itt még a végén ő húzta a rövidebbet.
Ez a „feltártuk a valóságot” dolog eléggé érdekesen hangzott. A hirtelen megvilágosodó Tanácstagokról már nem is beszélve.
Természetesen elérte a Nővér a szavaival a célját, hogy Lisbeth elgondolkozzon azon, hogy vajon figyelembe veszi-e a „kérésüket”, ami ezek után inkább nagyon-nagyon megfontolandó tanácsnak tűnt, mint javaslatnak.
- Szombat és éjfél. – bólintott a lány és le sem vette az ajtón kilibbenő Nővérről a szemét.
Hallott már hasonló dolgokról rebesgetni és most tényleg megijedt. Ha ezek a nők tényleg igazi hatalommal rendelkeznek és rájönnek, hogy neki nincs, akkor nagyon nagy bajban lesz. Még az is lehet, hogy visszasírja a kapitányt. Nem jó ilyen démoni erőkkel összerúgni a port.
- Nem akarok baj elhiheted. Jó nekem ez a kis nyugalom itt, nem fogok kockáztatni. – nyugtatja meg az aggódó kocsmárosnőt, igyekezvén még rá is mosolyogni, de a gyomra igen csak görcsbe áll.
Ha elérkezik a szombat, akkor elmegy arra a találkozóra, de azért fel is készül, hogy ha rosszra fordulnának a dolgok, akkor ne maradjon védtelenül. Haját mérgezett tűkkel tűzi fel, melyek azonnali bénulással járnak, így a légzést is leállítják, felteszi pótkörmeit is, most mindkét kisujjára, ezeket akaratgyengítő méreggel keni be, de még van pár fiola nála, melyek gőze köhögő rohamot okoz, így van ideje elmenekülni, csak figyelnie kell a szélirányra.
Ha már nem igazi boszorkánysággal áldották meg a szellemek, legalább legyen másként felkészült.
Nem akar elkésni, de sokkal előbb érkezni sem, így éjfél előtt egy fertályórával lép a tisztásra.

A napok ahogy teltek, elérkezett a várva várt Boszorkány Szombat.
A város melletti kis tisztáson már egy ideje biztosan elkezdődött a rendezvény. Hét nő párban beszélgetve vagy magában táncolt, miközben fiolákat vettek elő és kicsit kapatosnak tűntek már. Ám három társnőjük igen higgadt, megfontolt mozdulattal állt egy üst körül, ami alatt nagy tűz égett.



Lisbeth még láthatta, ahogy egy béka igyekezett kapálózva szabadulni az egyik fekete köpenyes kezei közül, mielőtt még bele nem dobták volna a főzetbe.
-Kígyónyelv és döglött patkány,
akit megátkozzunk változzon varanggyá!

*A rejtélyes rigmusok jól hallhatóan hangzottak el, talán a korábban bele került titkos összetevők miatt. Ám egyelőre ügyet sem vetettek a frissen érkezettre. Ám aki meghívta ide, az most alaposan kigombolkozva kacsázott oda hozzá.
-Gyere! A többi nővérrel már elkezdtük a mókát. Már attól féltem, hogy nem jössz el.



*Hátra simította a haját és az égre tekintve sóhajtott fel.
-Hjajjj! Ha tudnád még, hogy miben lesz részed! De figyelmeztetlek, hogy amit hamarosan megtapasztalsz, arról a városban egy szót sem szólhatsz! Különben te is nagy bajba kerülhetsz!
*A réten tíz seprű volt szétdobálva, némelyek még valaki kezében. Ám a látvány inkább hasonlított egy kő kemény Iszunk Hányunk Belefekszünk bulihoz, mint komoly mágus asszonyok művéhez. Bár néha azért szemmel tartották, hogy három társnőjük mindent rendben csinál-e a kotyvasztás során.

Mielőtt Lisbeth kilépett a tisztásra hét kissé már spiccesnek látszó nőt számolt össze, bár az a három, aki egy üst körül ténykedett, elég józannak látszottak és még furcsa rigmust is kántáltak hozzá. Az a főzetbe kerülő béka sem volt túl szimpatikus, ami az egyik kezéből került elő.
~ Mi a fene folyik itt? ~
Eléggé komolytalannak látta az egészet és mikor a seprűket is felfedezte a tisztás szélén ledobálva, hát már az is felvetődött benne, hogy jobb lenne, ha szépen elhúzna innen, mert semmi kedve nem volt valami unatkozó háziasszonyok tévképzetében részt venni, akik boszorkánynak képzelik magukat.
Nem is érti, honnan vették a városban, hogy ezek a Nővérek tényleg valami hatalommal bírnak.
Viszont még sem sikerül észrevétlenül távoznia, mert az a nő, aki figyelte őt a fogadóban és meghívta észreveszi és nagy lelkesen üdvözli.
Lisbeth nem prűd és sosem okozott gondot, hogy férfiakat használjon ki testének felhasználásával, de most valahogy mégis zavarja a nő szemérmetlensége. Van benne valami idegesítő és furcsa, valami rossz előérzet érinti meg a lányt és ő bár nem rendelkezik semmilyen képességgel, ebben azért hinni szokott.
- Háááát…..eljöttem! – enged meg egy halovány mosolyt és a n további mondanivalója sem nyugtatja meg. – Nem szólok, ígérem. – bólogat sűrűn, ahogy egyre jobban összeszorul a gyomra. – Milyen dolgokban lesz részem, mit csinálunk itt? – kérdezősködik óvatosan.
Azonban nem akar túlságosan sem kíváncsi, sem tudatlannak tűnni, hiszen ő is boszorkánynak vallja magát, már mint azt szeretné időnként elhitetni, de azért nem is akar miatta máglyára kerülni, annyira azért nem pénzéhes, hogy a bőrét vigye a vásárra.
De most a nőknek sem mondhat ellent, mert akkor lehet, hogy hamarabb kerül forró helyzetbe, mint, hogy átgondolja a dolgot.

-Majd meglátod. -válaszol a barátnője rejtélyesen arra, hogy miért is olyan fontos az életükben a szombat éjfél. És hamar bevonja őt az italozásba, ha hagyja. És miközben a hét nővér jól érzi magát, addig a három társuk tovább ügyködik középen.
Az alkohol fűtő hatása egyre jobban kifejti a hatását, mert egyre több ruhadarab kerül le róluk. És a szeánszra hivatkozva igyekeznek Lisbethet is arra biztatni, hogy tegyen így. Ám ha ellen áll, akkor csak annyit felelnek „Te tudod!”

Valahogy érzi azt Lisbeth, hogy nem fog egyértelmű választ kapni, mindenki csak titokzatosan mosolyog vagy vihorászik, attól függ az alkoholmámor éppen melyik fokán áll, mert ez egy idő után tagadhatatlan, hogy a nők egyre jobban kezdik érezni magukat, talán csak azt a hármat kivéve azt üstnél.
Azonban a szélhámos boszit nem ejtették a fejére és esze ágában sincs lerészegedni, hogy aztán valami olyasmibe rángassák bele, amibe nem kéne, így csak módjával iszik, a többségét észrevétlen löttyinti ki a fák közé, vagy a fűbe és abban meg főleg nem követi a többieket, hogy ledobálja a ruháit, csak a vállát takaró kendőtől és a cipőjétől hajlandó megválni, a rábeszéléseket szende mosollyal szereli le és szerencséjére azért még nem erőszakolnak rá semmit, habár, ha így folytatják, akkor még elbánni sem lesz nehéz velük. Mindenesetre ő is eljátssza, hogy a fejébe szállt az alkohol, nehogy kirívó legyen. Közben erőteljesen figyel mindenre, főleg a három ténykedőre.

Éjfél felé járhat az idő, mikor a hét lány már minden ruhaneműétől megszabadult és egymás kezét megfogva elkezdték körbe táncolni az üstöt és a három nővérüket. Lisbethet is befogják ebbe, ha csak nem akarja ott hagyni a mezőt.
A már értelmetlen kántálásba átcsapó főzés ekkor újra érthető szavakba öntött formát.
-Sötétség Fejedelme, hívunk téged
Várjuk útmutatásodat és segítséged
Minden, mi mások boszit sújtó átka
Váljék a kimondó kárhozatalára
*Ezzel egy fénylő csík tekeredett ki a levesből és a három főboszorkány teste körül tekeredett. A középen álló nyakában felragyogott a nyaklánca ugyan olyan sárgás-zöld színnel. Végül a tűz füstje egyre tömörebb lett a kondér mellett és hamarosan egy alak materializálódott belőle. Patás lábfeje, vörös bőre és szarvai igen kísérteties jelenséggé tették.
A három főző ledobta ruháit és átadta magát a vad ölelésnek. Fehér bőrüket a vastag, háromszög alakú körmök igen csak összekarmolták, de úgy tűnt, teljesen belemerültek a mámorba. Ekkor pedig megszólal az egyikük.
-Egy új nővérünk van, kinek ez lesz az első Boszorkány Szombatja, Fényhozó. Feláldozzuk szüzességét a te hatalmad oltárán, hogy erősebb legyen vele a szövetségünk.
*Nem tudni, hogy miféle úton jutottak démonokat megidézni képes varázstárgyakhoz az egyébként varázstalan lények. Egyesek úgy vélik, hogy régen egy nagy hatalmú varázsló fejlesztette ki és kezdte el gyártásukat. Mások a sötét elf ármánykodást gyanítják.
Ám az biztos, hogy nem sok ilyen ereklye maradt fent. Al-Sziszi ha látná most üldözöttjét, akkor hamar boszorkányok démonának azonosítaná a teremtményt. Hiszen ők is hallottak már arról bizonytalan híreket, hogy ezek a pokolfajzatok rendszeresen ellátogatnak titkos szektákba és patrónusokként segítik.
Ám azt is jól tudná, hogy nincs ténylegesen nagy hatalma, habár szeretik az emberek között az Alvilág Hercegeként bemutatni magukat. Igazából csak egy evilági fizikában jól tájékozott teremtmények, akiket ezért saját fajtájuk gyakran okostojás démonoknak hívnak.

Egy idő után már Lisbeth nem is foglalkozik a teljesen pucérra vetkőzött lányokkal és mivel nála nem erőszakoskodnak, hogy vetkőzzön, így inkább a másik három méregkeverővel foglalkozik, azokat szemléli kíváncsian, de gyanakodva is.
A táncba nem olyan lelkesen, mint a már félkába lányok, de részt vesz, már csak a látszat kedvéért is, de a kántálás szavaira érdeklődően pislog az üst felé, vajon tényleg van ezeknek a nőknek bármilyen hatalma?
És megrémül! Hiszen az a kígyózó füst, a lassan testet öltő forma nem a képzelet szüleménye.
A baljós teremtményt látva megrázkódik, hiszen még igen csak élénken él benne Al-Sziszi áldozati bárányának szerepe.
Lábai megdermednek az ez utáni eseményektől és kilép a körből, ahol a nők tovább folytatják ész nélküli táncukat és képtelen levenni a szemét az előtte zajló vad rítusról, mely minden képzeletét felülmúló orgiába hajlik.
A szavak, amik utána elhangzanak ostorként vágnak végig rajta, hiszen most kap csak észbe, hogy miként is képzelték el a Nővérek a „beavatását” és bár sok férfival volt már dolga, amik közül nem volt mindegyik egy adonisz, de azért egy démon ölelésére egyáltalán nem vágyik.
- Ööööö……azt hiszem……..még nem állok készen…..nővéreim…..erre a ………megtiszteltetésre. – nyögi ki, aztán lassan, de biztosan hátrálni kezd.
Fogalma sincs, hogy mit tud tenni egy ilyen démon, ha visszautasítják, bár igazából nem ő ajánlkozott és meg sem kérdezték, hogy akar-e ebben részt venni és ez hiba volt szerinte.
Keze felkészülten tapad az egyik kábító füstöt kibocsátó fiolára, hogy ha kell földhöz vágja és a nyakába szedje a lábát. Valószínűleg jobb, ha azonnal el is indul utána egy másik városba, hiszen minden bizonnyal nem fog tetszeni a döntése a Nővéreknek.

A nini-welli boszorkány éjszaka egyre szürreálisabb szélsőségekbe csap át. És a sarlatán megremeg az elhatározásban, hogy vajon tényleg érdemes-e olyanok védelmét élveznie, akik még egy inkvizítorral is elbántak.
A meztelen nők szörnyű haragra gerjednek a habozást látván.
-Nem utasíthatsz vissza minket!
*Dühös arcuk igen fenyegető mindaddig, amíg a kábító bomba nem csapódik közöttük. Ám a megidézett szörnyre úgy tűnik, nem hat. És üldözőbe veszi Lisbethet.
Bizony jól teszi, hogy hamar távozik a környékről is, mert másnap a barátnői szörnyű dolgokat terjesztenek róla. Megátkozta a fogadósnét, hogy lábfájás gyötörje. Mások feleségét pedig hűtlenségre biztatta jóslásai közben. Pár napig egész biztosan nem jó neki, ha a jó polgárok viszont látják. Még ha üldözni senki sem akarja, hiszen úgy érzik, hogy a Nővérek majd megvédik őket legközelebb is.

/Köszönöm a játékot!/

Az elhatározás tényleg megremeg, hiszen igazából nem is volt. Talán, ha felkészítik rá, hogy mit fog látni vagy milyen rítusban kell részt vennie, most nem kellene futnia.
Ha tudja, hogy milyen hatalomra tehet szert egy ilyen „pártfogóval”, akkor talán a paták, a szarvak és a vörös bőr sem zavarná annyira, de így hirtelen bedobva a mélyvízbe, eléggé megrémül, hogy itt is csak feláldozni akarják, így inkább választja a menekülést.
Kockáztat és nem jön be, hiszen láthatóan nem akarják könnyen elengedni, csak a jó előre elkészített főzet az, ami megakadályozza, hogy olyan dolgok történjenek vele, amibe jobb, ha bele sem gondol.
Még egy darabig hallja, ahogy a démon üldözi és ő lélekszakadva, halálra váltan rohan, háta mögött hagyva a várost, hogy valahol máshol keressen boldogulást, remélve, hogy a Nővérek befolyása csak a városra terjed ki.


//Én is köszönöm a játékot. //

Helyszínleírás:

Az ifjú démonvadász útja a tengertől közel három-négy napi járóföldre levő településre, Nini-wellbe visz.
A település a fazekasairól vált leginkább ismertté, bár élnek itt olyanok is, akik a környező gazdagon termő tájból élnek vagy közvetlenül, vagy az ott termett árukat dolgozzák fel. Van itt cserzéssel foglalkozó vagy bőrdíszműves, szatócs, de akár a két kovács valamelyikét is meg lehet látogatni.
De ne szaladjunk előre ennyire az időben! Hiszen először csak a város fölé magasodó szélmalom lapátkerekeit pillantja meg az utazó, kicsit később a vörös téglából épült szent helyet. Közelebb érve rajzolódik ki egy föld sánc, melyen néhány kapu ereszti be a békével érkezetteket.
Beérkezve az utcák rendezettek és a házak jó állapotban vannak, egyet kivéve. Az pedig nem más, mint a fentebb említett templom. A külső peremen még a földművesekre jellemző ruhák dominálnak és az udvarokban jószágokat tartanak. Ám ahogy haladunk beljebb, egyre jobban látszik a kézművesek és kereskedőkből gazdaggá lett polgárság jelei.

Az ifjú démonvadász útja során a főtéren is áthalad. Egy boszorkány sátrát veszi észre az árusok között, ahogy a vásári forgalomban üveggömbből jósol. Az egyik jó kedvű fiatal fiú ül vele szemben, mellette a barátnője áll. Még két másik ismeretlen figyeli jó kedvvel körülöttük.



-Ám óvakodjatok a sötétségtől! A hátatok mögött szörnyű lény ólálkodik, nem látom tisztán az arcát a szürkületben. De egyértelműen érzem, hogy van itt valaki vagy... valami. Csak távolról figyel, de legyetek résen, és megtartjátok a jót. De ha leértékelitek a gonosz lényt, akkor olyan könnyen megy el, amilyen könnyen jött.
Meglátjátok, nem hazudok. Valaki ármánykodik utánatok.
*Úgy tűnt eddig kívülről, hogy csupa jót hallottak, de a szerelmes pár arca elkomorodik az utolsó mondatokra.
-És ki az, aki alánk akar tenni?
-Azt én nem tudom. Nem látom elég világosan, mert még a jövendő mondók elől is rejtőzik. Egy rossz szellem, egy átok, egy démon. Kimerültem. Ennél többet nem tudok most mondani.
*Ez után indulni készülnek a fiatalok. Kérdés, hogy mitévő lesz a mi hősünk?

Komoran ballagok a tengerpart közelében fekvő kis városkában, s cseppet sem tetszik amit látok. Száműzetésem óta rengeteg helyen megfordultam már, s egyik rosszabb volt, mint a másik. Ez a kisváros sem tűnt épp a legszentebb helynek, s ezt a gyanúmat hamarosan be is bizonyította a főtéren felállított "boszorkánysátor", amit csak nagy jóindulattal lehet egyáltalán sátornak nevezni.
A tákolmány szó sokkal inkább illet volna rá. Nem állt másból, csak pár ferdén a földbe vert cövekből, mely egy óriási fekete lepellel volt letakarva, melynek vászna már itt-ott meg is kopott. Nem volt épp egy bizalomkeltő hely, mégis viszonylag sokan nyüzsögtek körülötte.
Hiába, az egyszerű embereket mindig is vonzotta az ilyen jóslásos marhaság, habár az esetek többségében ezek nem mások csak kuruzslók, kik hamis jövendöléssekkel és némi szemfényvesztéssel kápráztatják el a naiv járókelőket. Jobb esetben legalábbis.

Mikor a sátorka közelébe értem, a boszorka épp befejezte egyik jövendölését, melyet egy fiatal párhoz intézett.
Fülemet megütötte az utolsó mondata, ami csak tovább növelte rosszallásomat, s elhatároztam, hogy így vagy úgy, de véget vetek a tevékenykedéseinek. Legszívesebben porig romboltam volna szedett-vedett tákolmányát a benne található kacatokkal együtt, de azzal túl sokat nem értem volna el, így hát más taktikát választottam, és megszólítottam a nőt:

- Jó napot, asszonyom! - köszöntem rá udvariasan, halvány mosollyal az arcomon.
- Véletlenül fültanúja voltam annak, amit annak a fiatal párnak jósolt. Jó magam is érdeklődöm a szellemvilág misztikus és titokzatos világa iránt. Tudna még mesélni nekem arról a teremtményről, ami őket kísérti? - kérdeztem, naiv, kislányos hanghordozással. Fiatal korom most kivételesen előnyt jelenthet a számomra, s csak remélni tudtam, hogy a jósnő elcseppent majd nekem pár hasznos infót is a nagy maszlag között.

A varázslónő hosszan, csendben nézett a hozzá forduló új kuncsaft szemébe. Megigazította vállán a ruháját és magasztosan kezdett bele beszédébe.
-A mi világunkban rengeteg veszély van. Az átlag ember nem is sejti, hogy hány ás hány! Az egyik a srácra akaszkodott és ártani akar neki. De a jóslás kimerített. Nem volt már elég energiám áttörni a védő burkot.
Sok fajta lehet. Vannak visszajáró kísértetek, fekete mágia átkai, démonok, vámpírok, farkasemberek, koboldok. Ezek mind létező veszélyek, még ha szeretünk is elfeledkezni róluk. Valószínűleg kártyát kellett volna vetnem nekik, ha nagyon meg akarták volna tudni. De nem nagyon erőltettem, mert kijött előtte már, hogy házasság van mindkettejük életében igen hamar. Gondolom spórol kicsit a fiú és nem fizetett volna a plusz szolgáltatásért. Ha majd bekövetkezik a baj, vissza fog jönni.
*Közben elrakta a gömböt és beszéd közben kártyalapokat tett az asztalra lefelé fordítva.
-Téged mennyire érdekel a szellemvilág?
*Fülét nem kerülte el a mondat, és bár nem adta jelét, belül érdekelte a másik mennyire hajlandó belemélyedni a kérdésekbe. Viszont a felszínen nem fodrozódik a víz.
-Egy szellemet távol tartó bőrkarkötő 1,5 ezüst, egy démonoktól megvédő medalion 1 ezüst. Vámpírok ellen három boszorkány által megszentelt víz 80 réz. Farkasember ellen különleges mágikus kés két ezüst. Átok levétele 3 ezüst. Kártyavetés két ezüst, üveggömbből jóslás 1 ezüst.
*Elmosolyodott a felsorolás után. A szenteltvíz enyhén fokhagyma szagú. Míg a késen van egy furcsa, ezüstös csík az éle felett nem sokkal. A szellemek ellen kirakott három szálból fonott karkötőbe jelek vannak vésve.

Érdeklődést színlelve hallgattam a boszorka üres fecsegését, s nagy sajnálatomra mindeddig semmi használhatót nem mondott a számomra, de ez nem szegte kedvemet. A párral kapcsolatos jóslatait én igencsak valószínűtlennek tartottam, bár ha sikerült alaposan rájuk ijesztenie, s elég babonásak ahhoz, hogy bevegyék az egész humbukot, akkor lehet valóban elkezdenek árnyakat meg efféléket látni, s visszatérnek majd a boszorkához, hogy mindenféle átokelhárító varázslatokkal megszabadítsa őket a "gonosztól", amivel maximum a tárcsájukat könnyítheti meg. Vagy esetleg épphogy rájuk szabadít majd pár valódi ártó lényt, ha épp véletlenül tudtán kívül valódi varázslatot mond a szerencsétlenekre.

A szellemvilággal kapcsolatos megjegyzésem úgy tűnik igencsak felkeltette az érdeklődését, bár igyekezett úgy tenni, mintha csak mellékesen tette volna fel kérdését.
Egy percig elgondolkoztam, hogy elhintsek-e neki egy aprócska kis morzsát arról, hogy miféle kapcsolatom is van nekem a démoni lényekkel, de aztán el is vetettem ezt a kósza ötletet, s végül csak ennyit feleltem:

- Ó, tudja asszonyom, még nem vagyok valami jártas ezen a területen. Nemrégiben vesztettem el mindkét szülőmet, és ez késztetett arra, hogy elkezdjek ezzel foglalkozni. Gondolom ez nem lepi meg Önt, aki már ennyire jártas a varázslásban. A gömb biztos elmondta már ezt magának, nem tévedek? - mutattam a kristálygömbjére. Kíváncsi voltam, hogy vajon ragadt-e rá valami a boszorkányságból, vagy tényleg csak egy egyszerű kuruzslóval van dolgom. Ha rájön, hogy mindez csak hazugság - bár annyira nem is az, elvégre számomra valóban halottak, hiszen árulónak minősítettek s miattuk váltam száműzötté, s kell vándorolnom egyik nyomorultabb városból a másikba -, akkor akár az sem kizárt, hogy egy valódi, eléggé lecsúszott boszorkánnyal van dolgom.
- Gondolom jó páran fordultak már Önhöz tanácsért egy ilyen tragikus eset után - tettem még hozzá.

A jósnő erre először az árui felkínálásával reagált, mintha meg se hallotta volna mondandómat. Elég nehezemre esett, hogy ne küldjek felé egy lesajnáló pillantást, de aztán valahogy sikerült úrrá lennem ezen a késztetésemen, és egy angyali mosolyt küldve felé vetettem egy pillantást a portékáira, amik mind értéktelen kacatok voltak, egyet leszámítva. A farkasembereket távol tartó "mágikus" kés valójában egy egyszerű ezüstözött tőr volt, ami valóban hatásos fegyver a vérfarkasokkal szemben. Egyből meg is akadt rajta a szemem.


A tőr egyszerű volt, pengéje viszont hullámos, s a penge fölötti szürke rész arra utalt, hogy nem egy mai darab. Mindig is rajongtam a tőrökért, így nem volt kérdéses, hogy lecsapok erre a gyönyörűségre. Egyébként is célszerű volt venni tőle valamit, hátha akkor jobban megered a nyelve, s így legalább én is nyertem vele valamit. A boszorkának egyből fülig szaladt a szája széle, majd bizalmasan közelebb hajolt hozzám, így megcsapott émelyítően édes, olcsó parfümjének illata.

A boszorkány valóban felvillanyozódott, hogy el tud adni egy valamit. Nem a nagy haszont tűzte ki célul, csupán mindenkin egy kicsit. És óvatosan nyújtja a bökőt, miközben elveszi a pénzt.
-Jó választás, ha úgy érzed, egy ilyen lény szemelt ki áldozatul. Az ezüst halálos méreg a fenevadnak, ha a szervezetébe kerül.
*Ám Angelnek szemmel kell tartania, hogy csupán a hajlékony penge külseje van ezüsttel bevonva. Egy eredeti szín tiszta darab jóval drágább lenne, ám az első néhány gyilkosságnál legalább olyan hatásos ez is. (Utána igaz leolvaszthatja a mágikus vér és már csak egy hagyományos konyhakés erejének számít. Ám a legtöbbeknek ez is elég.) Csak később fog kiderülni számára, hogy a markolat is csalás eredményeként tűnik réginek. Ahogy a jósnőnél sok minden nem az, mint aminek látszik.
-Ne becsüld túl a gömb erejét! Nem mindent mutat meg. Nem érzékeltem, hogy követnének a szüleid szellemei. De ez nem jelent semmit.
Ha többet szeretnél megtudni, akkor szombat este beavathatunk a titkokba.
*Mélyen a szemébe nézett, majd ismét csak pakolászni kezdett. Három kártyalapot felfordított maga felé, mielőtt eltette volna a többivel együtt, ám az idegen nőnek nem mutatta meg őket.

Mosolyogva tettem el a pengét. A szombati titokbeavatás ígérete elég jónak hangzott, ha másért nem is, de ezért megérte néhány ezüsttel megajándékozni a jósnőt. A kártyalapos trükkje már kevésbé villanyozott fel, nem is igen foglalkoztatott, hogy "mit mutathattak" azok a kártyák.

- Megtiszteltetés lenne, ha én is beavatottá válhatnék, asszonyom - válaszoltam.
- Pontosan hová kellene majd mennem, és mikorra jelenjek meg ott?  Mire számíthatok a beavatás során? Mennyien vannak kapcsolatban a szellemvilággal?

Reméltem, hogy végre valami konkrétumot is megtudok, és nem csak üres, számomra értéktelen, homályos választ kapok kérdéseimre.
Dél múlhatott, mert igencsak megéheztem, s ideje lett volna végre ennem valamit. Idefele jövet láttam egy egyszerű, szegényes vendéglőt, így elhatároztam, hogy amint itt végzek, körülnézek ott is egy kicsit, így ha a boszi nem tud több érdekességgel szolgálni, akkor udvariasan elköszönök, és továbbállok.
Ha viszont valamivel felkelti az érdeklődésemet, vagy közbejön valami szokatlan, akkor későbbre halasztom az ebédemet.
Ugyanis észrevettem, hogy a nemrégiben távozott pár ismét erre tévedt, s messziről figyelnek, valami egészen furcsa arckifejezéssel, így kicsit jobban megnéztem őket, míg a boszorka a kártyalapjaival s egyéb ingóságaival bíbelődött.
A fiúnak félhosszú, szőke haja volt, ami eltakarta jobb szeme fölötti tetoválását, de most, hogy jobban megnéztem őt magamnak, észrevettem egy apró csíkot belőle, de ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, nem egy egyszerű ifjú párral van dolgom.

A boszorkány örült annak, hogy elfogadta a meghívást Angel és ez kiült az arcára is.
-Szombaton találkozunk a többiekkel. Már kora este elkezdődik az összejövetel, de csak éjfélkor lesz majd a beavatás. A város melletti erdőben van egy tisztás. Ott fogunk várni rád a Nővérekkel. Az ujjaidon meg tudod számolni, hogy hányan vagyunk.
*Nem nagyon akarta tovább feltartani a rejtélyes idegent. Direkt nem beszélt róla, hogy nagyon közel kerülnének az új taggal a tizenkettőhöz, melynek hatalmas mágikus erőt tulajdonítanak, hiszen kétszer hat. Ám erről ráér majd helyben beszélni, ha kérdezősködik ott is az újonc jelöltje. Nem akart ideje korán elárulni semmit.
Amíg el nem jön az idő, nem csak a különös párnak nézhet utána a démonvadász, de utána kérdezősködhet a Nővéreknek is. Hiszen a kis városkában szinte mindenki jól ismeri őket, kik az inkvizítor helyett figyelnek az ártó varázslókra és megvédik a közembert. És emellett úgy tartják, igen jótékony munkát fejtenek ki a közösségbe, még ha pénzt is kérnek érte. De az istenektől elfordult nini-welliek hisznek az ő spirituális lényükben és sokan határozottan állítják, hogy halálos kórból is sikerült őket kimenteni, mások azért bíznak bennük, mert megjósoltak váratlan eseményeket az életükben.

Bosszúsan vettem tudomásul, hogy a magát Nővérnek tituláló jósnő továbbra sem hajlandó semmi lényegest kikotyogni nekem, így hát megköszöntem a segítségét és sietősen távoztam.
A fiatal pár addigra eltűnt, ami csak fokozta nyugtalanságomat. Pontosan tudtam, hogy mit keresnek itt valójában. Engem. Habár furcsa egybeesés is lehetett volna a dolog, de én ebben valahogy kételkedtem. Mindenesetre kénytelen leszek utána nézni nekik is, hátha sikerül megtudnom valamit arról, mit keresnek itt.

Először azonban a fogadóba vettem az irányt, hogy vegyek magamnak némi harapnivalót. Gondoltam összekötöm a kellemest a hasznossal, így amint betértem a kis fogadóba s rendeltem magamnak valami ehetőt (sajnos nem volt túl nagy a választék, így beértem egy egyszerű szendviccsel), egyből kérdezősködni kezdtem a fogadósnál.

- Jó napot! - köszöntem a nőnek, mikor kihozta nekem a szerény ebédet.
- Nagyon érdekes ez a kis városka, s mint látom a közelben lévő templom üresen áll. Tudna nekem mesélni róla? Esetleg nem tud valamit egy bizonyos Nővérekről? - kérdeztem tőle, abban bízva, hogy a fogadósné talán beszédesebb lesz a jósnőnél.

A kis városkában több taverna is van. És nem mindenhol ugyan azt a választ kapja a szörnyvadász.
Az omladozó falú templom mögött, vele összeépítve van egy takaros, igényes kinézetű ivó. Ahol a sánta fogadósné erre a kérdésre közel hajolva suttogna, hogy senki ne hallja. Nem túl nagy titkot árul el, egy hete szállt meg egy vendég nála, aki nagy hatalmú boszorkány volt. A Nővéreknél pontosabb jóslatokat tudott adni a betérő vendégeknek és varázsszereket is használt.
Nem tudja, mi lehet az oka, de múlt szombaton elhívták magukhoz a Nővérek és még az nap este eltűnt. Ahogy a holmija is, csupán a szoba árát hagyta hátra. Valami történt vele, pedig a város varázslónő szövetsége jó hírben áll és sokat segítenek az embereknek.
Ha más helyre tér be a szomját oltani, akkor más információt kaphat ezek helyett. Elmesélik a híres szekta felemelkedését, mikor még jelentéktelennek tűnő megtévesztőkkel voltak egyenrangúak. Ám egy napon az egyiküket a király inkvizítorai ártó szándékkal és gonosz praktikák űzésével vádolta meg. A bíróságon tigrisként küzdöttek és leleplezték a hivatalnokot, kinek módszerivel bárkiről épp úgy bebizonyítható lenne a rontás vádja.
Végül mikor kiderült, hogy néhány tanácsnok ügyködései is benne van a háttérben a boszorkányperben, a köznép haragra lobbant és elkergették a korrupt hivatalnokokat. Az óta a Nővérek megbecsült tagjai Nini-Well lakóinak.
Angelen múlik, melyik találkozás történik meg. Ám figyelnie kell arra, hogy az értékes kés vásárlása után a három pénzéből már csak az egyik maradt meg. Így ha maradni akar szombatig, akkor szereznie kell még Szépen Csengőt, hogy kifizethesse a szállást.