Lisbeth a férje és immáron már a királya elől is menekülve titokban hagyta el a hadsereg táborát. Furcsa szövetség köttetett. Bár sosem szimpatizált a szektával, aki miatt anno férjét is Észak-Bivaly elhagyására kérte, de hogy orkok több ezres -közel tízezres- csapata csatlakozzon a hasonló méretű erdei elfekhez és az emberek katonáihoz az ostromhoz, az több mint fura. Még furább, hogy az új király és tanácsadói hagyják az új vallásban hívők falvait felégettetni az ősi ellenséggel.

Egy még álló faluban állt meg készletei feltöltésére. Idáig elérve számos alkalommal kereshetett jó pénzt sebek ellátásával, de ez esetben akár teljesen le is meríthette gyógynövényeit. És már a feneke sem bírja tovább a nyerget.
Pár napot pihenéssel eltöltve a helyi fogadóban szinte a régi, gondtalan élete tért vissza, amikor csak a törvény őrei elől kellett néha menekülnie. Királyhoz hű települést ismerhetett meg, ahol békésen zajlik az élet. És ha jóslásba bocsátkozik, akkor még azzal is felkeresi jó néhány helybéli.

Rajtad áll, hogy régi énedet elő vetted-e vagy csupán egyszerű gyógyítóként próbálsz kevesebb pénzből megélni, de törvénytisztelőként. Ám amikor épp gyerekedet szoptatod, kopogtatnak az ajtódon. És két fegyveres áll majd odakint.
-Egy ifjú nemes megsebesült az orkokkal vívott csatában. Jönnie kell! Annyi pénzt kér, amennyit akar, de meg kell mentenie!
*Rajtad múlik, hogy elindulsz-e velük.

Bár szinte lopva hagyom el a környéket, mégis megkönnyebbülök, hogy megtettem. Már régen érett bennem ez a dolog és, igaz, nem így terveztem, de legalább vége. Hiába magam adtam ki Aligátor útját, azért hiányzott és nélküle a seregben a szolgálat nem volt már élvezetes.
Csak egy aggodalmam van, Izulda, neki muszáj valami normális életet nyújtanom, nem cipelhetem magammal veszélyes helyekre.
Vándorlás közben, igyekszem minden lehetőséget megragadni, hogy ne kelljen nélkülözni, így hasznát veszem, mind gyógyító, mind régi bevált jóslás tudományomnak. Azt nyújtom, amire az embereknek szükséges van.
Az egyik békésnek látszó településen úgy döntök ideje pár napot megpihenni.
A fogadóban kivettem egy szobát és megpróbáltam a lányomnak minél jobb körülményeket teremteni.
Épp halk altató dalt dúdoltam, ahogy etettem Izuldát, aki szépen fejlődött és ez nagyon jó érzéssel töltött el, amikor kopogtak.
Kinézve az ajtón nagyot dobbant a szívem, ahogy a katonákat megláttam, azt hittem a király meggondolta magát, de aztán megkönnyebbültem, ahogy kiderült más van a dologban.
Bár az orkkal való harc meglepett, de ha pénz kínálnak nem fogom visszautasítani.
- Nagyon szegényesek a készleteim, ezért nem ígérhetek semmit jó urak, de vezessetek, csak adjatok időt, hogy felöltöztessem a lányom.
Ha Izuldát felkötöttem a hátamra, már mehettünk is.

A váratlan látogatók nem a legrosszabb rémálmaidat váltják valóra. Szerencsére csak egy nemes emberei, akinek most szüksége van a tudományodra. És bár szívesen rohannának, de természetesen ebben nekik van a legkisebb szavuk. Csak nyomatékosan megkérnek, hogy nehogy meghaljon a főnökük.
Meglepődnek azon, hogy nem kell felszállnod egyikük mellé a lovukra. Nem csak sajátod van, de még megülni is könnyedén megtudod. Lányoddal a hátadon indultok meg vágtázni és egy bokor tövében találjátok meg az előkelőt. A közelben több csatlósa is sebesülten fekszik. Többen, mint ahányan lábon állva fogadnak titeket.
-Egy rozsdás szekercével vágták oldalba. Balszerencsés módon pont a két lemezvért között. Átvágta az agyaras az oldalán a csatokat és nagyon mélyen hasított a húsba.
* Nehéz lovagi páncél volt rajta és odaszorított egy rongyot a húszas éveiben járó srác. Nyöszörgött az országút mentén. De oughwariak holttestét nem látni sehol.
-A föld istene küldte magát, ha maga az a szipirtyó, aki a faluban állítólag embereket gyógyítgat. Most tegyen csodát! -mondta a nemes.

Bár eszemben sem volt visszautasítani az ajánlatot, jól jött az anyagi segítség, azért éreztem, hogy talán erőszakosabban is felléptek volna, ha nem tartok velük. Minden bizonnyal megleptem volna őket, ha így történik, de nem akartam bajt, így egyszerűbb volt.
Látszott, hogy meglepődtek, amikor kiderült van saját lovam, de nem szóltak egy szót sem és az úton sem voltak túl bőbeszédűek, na meg siettünk is.
A csata jelei nyilvánvalóak, de semmi nem utalt rá, hogy itt agyarasokkal csatáztak volna, ezt harchoz szokott szemem, hamar átlátja. A gyanú a lelkembe fészkelte magát, de nem adtam jelét, hogy nem hiszek a szavuknak. Nekem most gyógyítanom és pénzt keresnem kell, a többi nem az én dolgom.
Leszálltam a lovamról és a bokorban fekvő fiatal férfihoz vezettek.
Szavaira látványosan a hátam mögé néztem, mintha azt várnám áll ott valaki.
- Szipirtyóval nem találkoztam, csak magamat tudnám ajánlani. ÉN – nyomtam meg a szavakat, - harctéri gyógyító vagyok és gondolom meg akar kérni, hogy „segítsek” magán és az emberein. – mondtam lassan és érthetően. – Ha így van, akkor maradjon csendben és nyugton, amíg megnézem a sebét.
Már volt dolgom pár durva fickóval, volt tapasztalatom, ez a kis ficsúr nem jelenthetett problémát.

A ficsúr, ahogy nevezted nem vette zokon, hogy önérzetről is tanúbizonyságot tettél. Bár bűnbánatot sem nagyon tanúsított. Inkább utasításodat követve úgy tett, mintha nem is mondtál volna semmit és hagyta, hogy felmérd az állapotát. Ami nem túl kedvező. Ha szakszerű ellátásban nem részesülne, akkor fél napon belül biztosan elvérzik még oda szorított ronggyal is, nélküle pedig még hamarabb.
Nincs elég gyógyfüved erre a sebre, a többi harcosra pedig még több kell. De ahogy körbe nézel, a környék ígéretes lesz beszerezni. Ahogy neki állsz, fél napos munkával talpra állítod őket. Ebben a nemes pár emberei is segítenek, de páran ott maradnak velük.
Az erdőben kutatva egy nagy halom orkra bukkansz, úgy tűnik elhúzták a halott tetemeket a csatatérről kifosztás után és elrejtették. Ám ahogy túl vannak az életveszélyen, a nemes több segítséggel felszenvedi magát csataménjére és igyekszik elhagyni a környéket.
-Jöjjön, kérem, maga is a kastélyomba! Ott biztonságban lesz és folytathatja a kezelésemet. Nem leszek szűkmarkú magával, viszont itt hamar ránk köszönthetne a hideg éjszaka.
* Nyújtja neked a kezét, hogy maga mögé felsegítsen. Bal kezében pedig gyorsan előveszi a szokásos fizetség kétszeresét. Úgy tűnik van fogalma mibe kerül egy gyógyfűtudó, de nem szeretne tévedni az árban, ezért az eddig elvégzett munkádért inkább picivel többet ad.

Alaposan megvizsgálom, de már első pillantásra látszik, hogy ez súlyosabb, mint, hogy az a kevés gyógynövény segítene, ami az utam során megmaradt. Ráadásul még ott voltak az embere is, és őket sem volt szándékomban segítség nélkül hagyni, úgy is megfizettetem a fiatal úrral, aki egészen megjuhászodott a szavaim után.
A még talpon lévőket is befogva, pár őrön kívül, mindenkit a hasznos növények keresésére és gyűjtésére indítottam. Szerencsére jó helyen voltunk és egy óra múlva már elegendő anyag állt rendelkezésemre, hogy mindenkit legalább talpra állítsak és megadjam az esélyt a gyógyulásukra.
A fiút felsegítik a nyeregbe a kötözés után és máris gazdagabb leszek nem csak jó pár érmével, ami bőségesen elegendő, hanem egy meghívással is.
Milyen más hangnemet üt most meg, ezt nem hagyhatom figyelmen kívül, ahogy azt sem, hogy ez milyen előnyökkel jár ránk nézve.
- Igen, azt hiszem még magára fér pár kezelés, de tudnia kell, hogy a lányom nélkül sehová nem megyek, így el kell viselnie őt is, ha vállalom.
A felajánlására csak a lovamra mutatok, amiből megértheti, hogy azon kívánok menni.
Ha nem támaszt kifogást, akkor fel is szállok rá és vele tartok.
- A holmim a fogadóban marad, kérem elhozatná azokat is?

A nemes bólint.
-A kastélyban majd keresünk egy szoptatós asszonyt, aki dajkálja majd a gyermeked. Ez legyen a legkisebb probléma! Legyen kegyednek gondja csak az ápolásra! Az is elég munkát kíván egy embertől, a többit megoldjuk.
* Az otthonába menet az itteni vallási villongásokat elég jól ismered, hogy észrevedd, hogy nem emlegetik Ahmest, de az ősi elemi erők isteneit különböző elterjedt neveken illetik. Ám ők elvileg most a király és az orkok szövetségesei. Legalább is te így tudod elég magas rangú körökből származó értesülésekből.
Az egész biztos a szipirtyózásból, hogy semmi különleges boszorkány vallást nem követnek. Ám ami a legfontosabb, hogy épségben elérkeztek az öreg toronyhoz, amiben lakik. Kastélynak talán túlzás mondani, csupán egy bástyaszerű torony, mely körül a gazdasági épületeket cölöp fallal vették körbe. Ám komolyabb ostromot nem bírna ki.
Odabent viszont nő is akad számos. Nem egy aggódva rohan oda kedveséhez, mikor meglátják, hogy visszatértek a csatából. És egyik szolgálót utasítják, hogy mutassa meg a szobádat. Ez tágas és kényelmes, rajtad áll, hogy mit szeretnél először csinálni.


/Tudom, hogy utálod, ha ennyire szabad kezet adok neked. /

Lehet, hogy megfogtam a jó szerencsémet, mert a férfi, vagy inkább legény azonnal belemegy minden feltételembe, még túlon túl segítőkész is. Meg is lepődtem, hogy a kezdeti rossz bemutatkozás után, mennyire megváltozott.
A halál közeli élmény sok emberre ilyen hatással van, lehet nála is ez működik.
- Nem, köszönöm, dajka nem kell, magam szoptatom és nevelem a lányom, de időnként elfogadok segítséget, ha sok dolgom lesz. – biccentettem felé, köszönetképpen.
Az úton igyekszem megfigyelni a kis csapatot és nagyjából megnyugszom azon, hogy nem emlegetik az új istenséget, mint azok, akikkel eddig találkoztam, sőt inkább a a régieket emlegetik, ha szóba kerülnek.
A kastély azonban csalódást okoz, azt gondoltam nagyobb lesz, de persze még így sem panaszkodhattam. Miután a katonák elszivárogtak az őket örömmel üdvözlő családtagjaikkal, én birtokba vettem a szobám. Ez már egyáltalán nem okozott csalódást.
Először a lányomnak keresek egy kényelmes helyet, megetetem, aztán megkérek egy szolgálót, hogy mutassa meg a konyhát, mert pár főzetet kell készítenem.

A szobában találsz bölcsőt, úgy tűnik házigazdád próbált előre gondoskodni kéréseidről. És a konyhába leérve egy nem túl vékony szakácsnőt találsz pár annál csinosabb segítő leánnyal. Pontosabban két segítő.
-Te gondolom a nő vagy, akiről az egész kastély beszél. Épp téged emlegettünk. De ha mindenhol meg akarsz jelenni, ahol felröppensz témaként, akkor ma ide-oda fogsz ugrálni. -széles vigyor ül az arcán, miközben tésztát gyúr- Megéheztél, Drágaság?
* A két cseléd igyekszik elfordulni, úgy tűnik szégyenlik a lelepleződést, hogy épp kitárgyaltak a hátad mögött. Ám ha a konyhafőnök volt az ifjú nemes dajkája, akkor talán érthető, honnan van a meleg indításhoz a mersze. A konyhában minden szokásos dolgot megtalálsz.

Izulda békésen elaludt, így nem volt akadálya, hogy felderítsem a várat, mielőtt még tovább folytatnám a katonák és az úrfi kezelését. Gyógyfüvem már volt elég, de kellett pár főzet is a hatékonyabb gyógyítás érdekében, meg hát egyébként is szerettem volna tudni, hová is kerültem ilyen váratlanul.
A szolgáló segítségével a konyhát hamar megtaláltam és ott vidám sürgés-forgás fogadott, bár rögtön elhallgattak, ahogy beléptem.
A szakácsnő, aki látszott, hogy nem szenved szükséget, azonnal szóba elegyedett velem és meglepődtem, hogy milyen kedvesen.
- Szerintem, aki kíváncsi rám maga fog alkalmat keresni, hogy összefusson velem. – mosolyodtam el, mert valószínűleg így is lesz. – Köszönöm, igen, tudnék enni, de főkét azért is jöttem, mert pár főzetet el kell készítenem. A fiatal ember még nincs jól és pár katonára is ráfér még a kezelés. Tudsz nélkülözni néhány edényt? – néztem körbe, de elég felszereltnek tűnt a hely. – A fiatal úr szülei biztos aggódnak majd. – tettem még hozzá, remélve, hogy elindítok egy kis információ áramlást.

A szakácsnő kérdésedre a fejével hátra mutatott.
-Találsz a szekrénybe amilyen csak kell. És Éva hoz neked közben szalámit meg egy kis kenyeret, hogy jól lakhass. Ezek szerint valóban igaz, amit az uram mondott, hogy a jövőbe látó boszorkány vagy, aki ismer varázsfőzeteket is. Nem kell megijedned. Erre felé mindenki abban hisz, amiben akar és abból él meg, amiből tud.
Csak érdekelt, hogy egy ilyen szép lány hogy nem talált még férjet magának a te korodban?
* Az információ úgy tűnik el kezdett áramlani, csak nehogy belefulladj! Mert ha átszakad két ember között egy gát (amit jelenleg a szakácsnő fel sem akart építeni), akkor bizony talpon kell maradni az őszinteség viharában.
-Nem túl biztonságos egyedül utazni ezen a vidéken mostanában. Még szerencsére, hogy a fiúk rád találtak. És a vén aggastyán miatt meg ne fájjon a fejed! Mindenkiben megtalálja a hibát, de senki nem foglalkozik vele. A kis úrfi is csak törvénytelen gyermek, de mindenki úgy kezeli, mint az örökös. És emberség dolgában többet örökölt anyjától.

- Nem vagyok boszorkány! – villannak meg a szemeim és szegezem le határozottan, mielőtt még ez a szóbeszéd tovább dagad. Az hiányzik nekem, hogy valaki felhívja rám a figyelmet és megjelenjen az inkvizíció is, van épp elég sötét dolog, ami üldözzön. Békében akarok élni végre! – Gyógyító vagyok. Eddig a seregben szolgáltam, de a lányomnak és nekem is nyugalomra van szükségünk és úgy néz ki a politikai helyzet még sokáig zavarossá teszi a vidéket, így ……keresem a helyem. – teszem hozzá, ami fedi is az igazságot meg nem is.
Megköszönöm Éva-nak, amikor elém teszi az ennivalót és mielőtt nekiállok a főzeteknek, leülök étkezni.
- Asszony vagyok, de ……….már külön élünk. – zártam rövidre a nyilvánvaló kíváncsiságot, hiszen tudta, hogy gyerekkel érkeztem. – Már régen megtanultam megvédeni magam, hidd el valószínűleg a támadóm járna rosszabbul, nem kell miattam aggódni. – ráztam meg a fejem, annak viszont örültem, hogy remélhetőleg nem kell azon aggódnom, hogy ki is itt a ház ura. – Ezek szerint a fiú anyja nem él már? Egyáltalán, hogy hívják a helyet és az itt lakó uraságokat? – kaptam be az utolsó falatot, hogy nekiálljak a főzőcskézésnek.

A szakácsnő nem kommentálja a tagadásodat a boszorkányságról. De ezek szerint valaki hallhatta, hogy jósolgatsz is. Még mielőtt felmerült volna benne, hogy a sebesültek ellátására kérjenek meg a fogadóban.
Ám egy pillanatban csak megállt a keze a tésztában és rád pillantott.
-Hogy hogy külön éltek? -mondja úgy, mintha egy marsi expedicióról beszélnél neki- Börtönbe zárták? A gyermekednek végülis apa kell. Nem irigyellek.
* Tovább folytatja a dagasztást és igyekszik tapintatosabb témát keresni, mielőtt olyanba bonyolódik, amit maga is megbánna a végén. És erre te is jó alkalmat szolgáltatsz.
-Sárkányfok a neve, de ne kérdezd miért! Az asszony a születésbe belehalt. Az apja pedig már előtte sem volt valami kedves. Jobb neked, ha nem találkozol vele. A torony legfelsőbb szobájában lakik bezárkózva. Alig találkozik valakivel.

Bár már belenyugodtam, hogy Aligátort örökre elvesztettem, azért még nem volt könnyű, amikor eszembe jutott, így aztán nem akartam tovább erről beszélni, szerencsére a szakácsnő nem forszírozta tovább a dolgot.
- Megleszünk kettecskén. – mondtam halkan, lezárva a témát.
A hely neve tényleg nem mondott semmit nekem, de azt sem mondhatnám, hogy kellemes érzéseket keltett volna vennem a megnevezés.
Biztos voltam benne, hogy ez a nő, akinek hangja mindig elérzékenyült, ha a fiúról volt szó, maga nevelte az anyja halála után.
- Nem áll szándékomban háborgatni, lesz dolgom elég az ifiúrral és az embereivel. Nem is halogatom tovább. – álltam fel az asztaltól, - Meg kell főznöm a gyógykenőcsök alapját és főzeteket.
Mivel mindent megkaptam, amire szükségem van, hamar belemerülök a figyelmet követelő munkába.

Hamar rövidre zártad a beszélgetést, de úgy tűnik nem minden eredmény nélkül. Sok hasznos dolgot megtudtál a helyről, ahová kerültél. A gyógykenőcsök és más szerek kifőzése gyorsan halad és hamarosan már készen is állsz, hogy bevidd az első adagot a nemes szobájába.
-Üdv! Azt hittem először pihenni fog egy kicsit. Nem igazán vagyok vendégfogadáshoz öltözködve.
* Az ágyában fekve mondja, ahol szakadt itthoni ingben és vászonnadrágban feküdt a paplan alatt, mely utóbbit gyorsan lenyomta magáról és felkelt.

Ha már így alkalmam adódott, nem is halasztottam el és nem csak annyi adagot készítettem, amire valószínűleg itt szükségem lesz, hanem a tartalékaimat is igyekeztem feltölteni, hiszen eléggé megcsappant a vándorlás és a nem rég esett gyógyítások során.
Ha már a nemes úrfi volt olyan szíves és meghívott az otthonába, akkor az volt a legkevesebb, hogy amíg a lányom pihen, meglátogassam és biztosabb kötésekre cseréljem az út mellett csak hevenyészve elkészített seb takarásokat.
Nem csodáltam azt, hogy ágyban találtam, hiszen nem olyan rég még majdnem a halálán volt, így csak intettem a szavaira.
- Ne keljen fel úrfi, csak a sebeit akarom megnézni és tiszta kötést felrakni, meg a kenőcsökkel lekezelni és láttam már magánál rosszabbul öltözött beteget is. – mosolyodtam el a szabadkozásán. – Önnek köszönhetően a lányom biztonságban pihen, ez a legkevesebb, majd utána én is pihenek. Egyébként megkérdezhetem miként találkoztak itt az orkokkal? Elég messze esünk a harcoktól.

A vendéglátód zavarban van az öltözete miatt, de igyekeztek hamar túllendülni a formalitásokon és máris a lényegre térsz. Hogy te csak a munkádat végeznéd. És amíg nem zavar meg benne, felőled bárhogy is lehet egy beteg.
Visszafekszik, majd ahogy elkezded a sebeit újra kötni, egy óvatlan pillanatban megfogja és felemeli a hasáról. És utána egy gondolatnyi idő után, mintha csak elbambult volna ijedten rád néz és elengedi, mintha csak rájött volna, hogy nem helyén való még munkaadóként sem a bőrödhöz hozzá érni.
Ám mondani eközben semmit nem mond. Csak hagyja, hogy gyógyíts.

//Lisbeth//


Bár érzékelem a fiú zavarát, de igyekszem úgy tenni, mint aki nem látott semmit és nem érzékel semmit, hiszen nem először csinálok ilyet és mindenki másként reagál arra, ha hozzáérnek, főleg, ha még az a hely érzékeny vagy intim helyen van.
A fiúnak a hasa sebesült meg, de hát valószínűleg még a dadáján kívül nő nem igazán érintette, ezért nem csoda, ha zavarban volt.
- Talán fájdalmat okoztam ifiúr? Nyugodtan szóljon, de igyekszem óvatos lenni. Egyébként szépen gyógyul. – nyugtatom meg kedves mosollyal, mert aranyosnak tartom, mennyire megrémült egy érintéstől.

A fiatal lovag felkönyököl az ágyban és mélyen a szemedbe néz, miközben beszélsz hozzá.
-Nem, csak olyan gyönyörű a kezed. És a mosolyod. Imádom a mosolyodat.
* Ezzel ismét megfogja a kezed és megpróbálja enyhén húzni, hogy leülj mellé. Úgy tűnik hamar megszokta, hogy pizsamában látod és különleges kapcsolat van köztetek. Ám kérdés, hogy te ekkor mit teszel?

//Lisbeth//


Nem először próbálnak udvarolni nekem, hiszen óhatatlan, hogy gyógyító és betege között ne alakuljon ki valamiféle bizalmi kapcsolat, amit a fiatalabbak könnyen félreértelmeznek, vagy akár még késztetést is éreznek, hogy kedveskedjenek az ápolójuknak, aki segít rajtuk.
Úgy gondoltam egyszerűen tudom kezelni majd ezt is, lehetőleg finoman leszerelve a fiatalurat, így nem ellenkeztem és leültem mellé, de aztán kedvesen megpaskolva a kezét, elhúztam az enyémet.
- Köszönöm, ez kedves tőled, ritka az ilyen gáláns lovag manapság, ám most az a dolgod, hogy meggyógyulj mielőbb, a vár népének szükséges van rád. És holnap már tehetsz is egy kis sétát. – álltam fel és indultam el az ajtó felé, hogy távozzak.

A fiatalúr elmosolyodik szavaidra és nem látszik letörtnek vagy zavarban lévőnek, mert elhúztad a kezedet. És mélyen a szemedbe néz.
-Nem csak sétát tervezek. Ha nincs ellenedre, holnap kilovagolunk ketten. Meg szeretnék mutatni neked valamit.
* Továbbra is a szemeidet figyelni, ahogy a válaszodra vár.

Semmi nem biztos egy nemesnél, így az sem, hogy könnyen veszi a visszautasítást, még akkor is, ha a lehető legfinomabb formában próbálom a tudomására hozni, hogy nem kívánok túllépni egy beteg-gyógyító kapcsolaton.
Szerencsére úgy néz ki, hogy a fiatalúr nem veszi zokon (lehet, hogy elkerülte a figyelmem, ha valamikor említette a nevét ?), de a szavaimat sem vette túl komolyan, ahogy a következő pillanatban meghallom.
- Szó sem lehet róla! Egy kis könnyű séta és pihenés, ez az amit javasolok. A lovaglás felszakíthatja a sebeit, hiszen gondolja csak át, alig néhány órája még szinte haldoklott, már az is csoda, hogy ilyen szépen helyrejött ennyi idő alatt. Én nem vagyok csodadoktor vagy varázsló. – rázom meg a fejem, de hát én csak jó tanácsokkal láthatom el sajnos és a józan eszére apellálhatok.

Határozott fellépésedre visszaengedi magát a párna közé az ifjú és elmosolyodó arccal válaszol.
-Rendben. Akkor veled kettesben valahová elsétálunk. Majd holnapig még kitalálom, hogy hova.
* A kötözéssel gyorsan megvagy és ha akarod, elhagyhatod a szobát. Ám akár még maradhatnál is. Másnap reggel pedig a nemes lovag készen áll könnyű páncélban és kardjával egy kirándulásra a közeli erdőben. A vértet a kötésekre húzta fel, bár lehet ez most nem az ő mérete, hanem egy bővebbet szerzett magának.

Remélem, hogy megfogadja, amit javasolok neki, mert csak így tudom garantálni, hogy ne essen vissza és megmaradjon a gyógyulása útján. Tudom, hogy a legtöbbször a gyógyítót okolják, ha a betege nem javul és nem azt nézik, hogy az a beteg letojja a jó tanácsait.
Az összeráncolt szemöldököm kisimul, ahogy szélesedik a mosolya és azt a választ adja, amit minden hozzám hasonló betegápoló hallani akar.
Kissé el is gondolkozom azon, hogy mikortól vált számomra ez ilyen fontossá, de azonnal eszembe jutott Izulda és, hogy már jó ideje eljöttem, valószínűleg már fel is ébredt és hiányolja az anyukáját. A szívem erre azonnal melegséggel válaszolt.
- Azt lehet és örömmel nézek körül a birtokán….birtokodon. – javítottam ki magam, amikor rájöttem, hogy már egyszer letegeztem, hiszen ő is ezt tette.
- Akkor holnap. – állok fel mellőle és elindulok vissza a szobámba, hogy magamhoz öleljem egyetlen kincsemet, a lányomat.
Másnap, mikor az egyik szolga meghozza az üzenetet, hogy a vár ifjú ura vár, már készen álltam egy kis sétára, talán még pár alapanyagot is találok még közben.
- Örülök, hogy már jobb színed van, de minek a vért és a kard? – nézek rá kérdőn,  - Azt hittem a váron belül maradunk.

-Szeretnék kisétálni a birtokra. A gazda szeme hizlalja a disznót. De lehetnek a környékben még orkok, bár általában ha vereséget szenvednek, mint tegnap, akkor visszavonulnak a hegyeikbe. De jobb az óvatosság.
A dajkám már előkészítette a piknik kosarat. Megtenné, hogy bemegy érte a konyhába? -a bekötözött sebeire mutat- Én kicsit most még kímélném.
* A szakácsnő már szinte vár téged a pokróccal és a kosár étellel vidám mosollyal. És jó délelőttöt kíván neked. A fiatal segédjei most is ott sertepertélnek körülötte.
Az ifjú nemes a közeli tölgyes felé veszi az irányt és átkarolja a derekadat, mielőtt mondaná.
-Szólj, ha valahol látsz olyan hangulatos helyet, ahol letelepedhetnénk a pokrócra és megnézhetnénk, mit kaptunk az útra!