Mindenét össze kell szednie, hogy ne remegjen meg vagy húzódjon össze a másik tekintetétől. Egyáltalán nem érzi magát biztonságban, és ezt erőteljesen tapasztalja a fiúnak köszönhetően. Belülről harap ajkába, önkéntelenül is lehajtja egy kissé a fejét, úgy tartva továbbra is a szemkontaktust, de nem tudná megmondani, hogy a félelem egy halvány szikrája látszódik-e benne. Bizonyára igen, ugyanakkor nem érzi, hogy ezt szégyellni kellene. Ettől bárki megijedne, akinek van egy kis esze.
Érintése elől próbál elhúzódni, viszont kikötözöttségének köszönhetően igencsak minimális a mozgástere, így képtelenség az ujjak elkerülése. Végig grimaszol, míg a fiú megtalálja a vállából kinövő rügyeket, arckifejezése pedig már az undorról árulkodik, mikor a másik megszagolja. Még jobban igyekszik az elhúzódással, és legszívesebben most indítaná útjára a kezét, ha nem lenne lekötözve, és bár eszébe jut, hogy a fa segítségét kéri, egyelőre nem éri meg a kockázatot és erejének leleplezését. Továbbra is türelmesen kell várnia, és bár most meglehetősen védtelennek tűnik, akit könnyedén le lehetne fegyverezni a gyökerek és ágak szorításával, jobbnak látja ezt későbbre tenni. Amíg magabiztosan ül a magas lovon, addig biztosan több információt fog elfecsegni, több igazságot, mintha fogolyként kezdené el faggatni, mi több, még akár el is kiálthatja magát, ami igencsak szerencsétlen következményeket szülne. Tűrnie kell, és ezt nem egyszer mondja el magában, hiszen nagyon nehéz elviselni azt, ahogyan a kéz végigszalad rajta, mivel ő máshoz tartozik, más érdemelte ki azt, hogy mohón végigsimítson rajta.
- Én is csak a szerencsémnek örülök - húzza fel az orrát morogva. - Legalább nem kell ellenségesen fellépnem, hogy ne mássz rám - folytatja ugyanolyan csendesen, de annál intenzívebb ellenségességgel, ha már ez tűnik a félelem legjobb ellenszerének. Mielőtt azonban teljesen megerősödhetne benne ez az érzés, a fiú alakváltására úrrá lesz rajta a döbbenet, ami láthatóan vegyül az erőteljes félelemmel. A sötételfek kellően mély nyomot hagytak benne a bányában, és bár céljai mit sem változtak velük kapcsolatban, jóval visszafogottabban akarja megtalálni rá a megoldást, kerítve egy egészen más életcélt magának. Lábaival akaratlanul is megpróbálja tolni magát hátrafelé, persze a helyzete továbbra sem engedi meg, hogy bármerre is elmozduljon, így aztán a nővé változott fiú könnyedén ülhet az ölébe, még jobban csökkentve lehetőségét a mozgásra. Egy vészharang azonnal kiált a fa segítségéért, de még mielőtt bármi is történne, megállja a cselekvést, ami a hirtelen rázúduló félelem miatt elhamarkodott lenne. A kikívánkozó kiáltását is sikerül lenyelnie, ahogyan a nyelvébe harap, fájdalmasan nyomva minden tagját a fa felé, összes porcikájával irtózva ettől a személytől és a közelségtől.
Hidegzuhanyként éri a csók, amire a legutolsók közt sem számított volna, és habár nem ellenkezik - nem is tudna -, de nem is viszonozza, ami a másikat láthatóan nem zavarja. Erősen behunyt szemekkel és ajkait harapdálva fordítja oldalra a fejét utána, legszívesebben alkarjával és kézfejével törölve meg a száját, önkéntelenül is próbálva szabadulni a kötelek közül, rángatva minden erejével, amije csak van, miközben elméjét ismételten elborítja a káosz, bőrének megízlelésére pedig teljesen kirázza a hideg, elképzelhetetlenül viszolyogva mindettől. Félve és óvatosan emeli újra rá pillantását, abbahagyva a ficánkolást, feszült figyelemmel kísérve a mozdulatait, miközben egyre szánalmasabbnak tűnnek az első elképzelések, amik a fiú kihasználásához voltak köthetőek.
Határozottan nem érti, mi baja van ennek a nőnek... Vagy férfinak, már maga sem tudja. A gyilkosságok emlegetésén igazándiból már meg sem lepődik, hiszen a közhiedelem szerint a sötételfek egyébként is csak folyamatos vérontásra vágyó gyilkosok, akiknek semmi sem szent, de ahogyan bújik... Mintha egy macskát próbálna utánozni, bár lehet, hogy ez sértés arra a fajra nézve, ha hozzájuk hasonlítgatja. Továbbra is próbál elhúzódni annyira, amennyire csak lehetséges, ám a természetet még mindig nem hívja segítségül, de hogy ez már gyávaság vagy vakmerőség, képtelen lenne megmondani.
- Nem... Nem akarok halált - válaszol csendesen. - Nem kívánom senki halálát - ismétli el még egyszer, mintha maga is kételkedne ennek igazában és határozottságában, hiába erős a lelkiismerete és kerüli kínosan az öldöklést. - Mit akarsz tőlem? Mi és ki vagy te?

(Lash)

A nő kicsit vissza vesz a lendületből, és a láncos sarlójával elmetszi a köteled. Hisz hova szökhetnél előle? Egyetlen mozdulattal áll fől rólad, majd kicsit félredöntött fejel rád néz.
-Mielött válaszolok a kérdéseidre, megjegyezném hogy ha bármelyik ostoba növénytől segítséget kérsz szimplán felrobbantom őket. Szóval hagyd őket nőni még miért pusztuljanak el mert te szöknél! Szóval nem szereted a halált, ez kínos. Én igen.
Lógatja le a láncon lógó sarlót, az első férfi torkához, majd egy hirtelen rántással el is metszi a torkát, a fegyver a kezében landol és újra útnak indítja egy távolabbi hátába. Gyakorlatilag csak a főnök tér magához annyira hogy épp feltápászkodna. Mire fordulatból szaltózva gerincen rúgja a férfit, az nyekkenni tud csak. A következő pillanatban már a szitkozódó férfi hátán ül, és nála is előadja a perverz táncot bár az ürge esetében a kimenetel előre borítékolható .
-Kicsi fiú klassz szerető voltál, de lecseréllek vöröskére. Kicsi hugi dögösebb mint te és tudja hol a helye szóval köszöntsd az istenedet bárkit is kövess. -Csókolja meg a száját, a férfi kimeredt szemekkel élvezi és nézi mi történik, majd a szemei üvegesé és holtá válnak. Fel áll róla a nő kecsesen mint valami ragadozó és a férfiba törli fegyverét. Mielött az övére tűzné kicsit megpörgeti előtted, mondhatni demonstrálja képességeit. Majd előveszi a holmid és a lábadhoz dobja.
-Nézd meg meg van e minden, ha igen akkor mehetünk hisz nekünk úgyse számít az éjszaka igaz e? Na most hogy senki nem zavar minket cseveghetünk közvetlenül.
Vesz egy kaja csomagot és enni kezd, és rád néz.
-Hogy mi vagyok szerintem tök jól látszik.-simít végig a testén.-A nevem meg végül is pár évig velem maradsz míg az ott kinő miért ne ismerkedhetnénk össze. Alasalen-nek hívnak de te hívhatsz Ale-nek és szólíthatsz a nővérednek is. Már ha élni szeretnél. És hogy mit akarok? Az erődet mindennél jobban- mosolyog- és ha rossz leszel és engedetlen kishúg megfoglak büntetni. Szóval szökés és segítség hívás felejtős. Na menjünk.- Viszi oda hozzád a lovad.

A vér kifut a fejéből, mikor a nő felhívja a figyelmét, tisztában van a képességeivel, és a rémület, ami ennek következtében megrohamozza őt, megszédíti olyannyira, hogy a világ is elhomályosodik körülötte. Legszívesebben egy rossz álom tévhitébe ringatná magát, meggyőződne arról, hogy igazából csak alszik, de teljes biztonságban van kedvese karjaiban, ám a rettegés és a tisztánlátás nem engedi őt, tudja, hogy ez a valóság, bármennyire akarjon mást gondolni. Annyira bízik az erejében, annyira támaszkodik rá, és most fabatkát sem ér, mert úgy látszik, a természetmágia minden titkát ismeri a másik, és ez elborzasztja. Végtelenül tehetetlennek érzi magát, gyűlöletesen gyengének és esetlennek, és annyira megszabadulna mindettől, de Természet Anya soha nem adott neki a fegyverekhez tehetséget, mi több, fizikailag sem olyan, hogy tényleges és teljes értékű harcossá váljon. Ízig-vérig mágus, és bár eddig is látta a gyengeségeit ennek, most teljesen lesújtja őt az a fölény, amit az idegen birtokol, kinek szavaiban nem kételkedik. Az alakváltás és a tudásának bizonyítása után nem.
Válaszolni nem válaszol, a mélységes döbbenettől képtelennek bizonyul egy szó megformálására is. Azt, hogy a kötelek lekerülnek róla, észre sem veszi, gondolatai kínosan és pánikolva járják körül az elhangzottakat, hangosan sikítanak kétségbeesésükben, szinte szétrobbantva a fejét, gyomra pedig erős görcsbe rándul. Szenved belül a félelemtől és kiszolgáltatottságtól, ami még erősebb, mint mikor lefegyverezték őt egy napja.
Meredten bámulja, ahogyan a nő leereszti a pengét a legközelebbi férfi nyakához. Annyira lebénult az elmúlt pár másodperctől, hogy egy mozdulatot megtenni is irtózatos fájdalomnak tűnik, elemelni a tekintetét így nem tudja. Szeretne elfordulni, de egyszerűen nem tudja elvezetni pillantását az eseményekről, és ahogy a bőr felszakad, a vér folyik, lelki szemei elé úsznak a délosi vérontás képei, mire hitetlenül rázni kezdi a fejét. Kezét halántékához emeli, hajába túr, kétségbeesetten markolva a lángvörös tincsekbe, miközben látása egyre homályosabbá válik, egyre kevésbé látva a történéseket. Annyira megállítaná mindezt, annyira fellépne ezen rossz cselekedetek ellen, de a rettegés gúzsba köti, a letaglózó félelemtől gyávává válik, hihetetlenül vágyva Viridiel biztonságot nyújtó ölelésére, amitől képes maga mögött hagyni minden szörnyűséget.
Szólnom kellett volna neki. Szólnom kellett volna neki már akkor, mikor elkaptak, akkor talán...
Hamar rájön aztán, hogy akkor sem lennének előrébb, csak a futár lenne hatalmas veszélyben, mert ha ez a nő valóban fel tudja robbantani a növényeket... Bár a férfit kiképezték fizikai harcokra, biztosan lenne annyi ereje és ügyessége, hogy legyűrje ezt, ha már ő ismét csak vergődik szárnyaszegett madárként, kitépett tollakkal a földön. Aztán egyre jobbnak ítéli, hogy mégsem szólt, hiszen biztonságban van, biztos távolságban ettől a beteg személytől, akinek mások élete egyáltalán nem számít. Jobb, hiszen míg ő valamiért fontos a számára, társa bizonyára egyáltalán nem lenne az, így ki kell tartania, valamit kitalálnia, hogy megszökhessen, valamit...
...de mit?
Mikor ténylegesen megtörténik az életerő elszívása egy csók keretében, szája elé emeli a kezét, néhány könnycseppet kipislogva vörösödő szemeiből, majd összekuporodik zokogva, és bár szíve szerint menekülne, rohanna úgy, ahogyan a lába bírja, biztos benne, hogy a harmadik lépésnél összecsuklana, úgy remeg. Na meg bizonyára nem sok esélye lenne egy sötételf ellen, akit valószínűleg alaposan kiképeztek...
Mélységes bűntudat marja, hogy egyetlen szó és cselekedet nélkül hagyta, hogy azt a néhány főt a szemei előtt gyilkolják meg. Apróra húzza össze magát, korholva saját magát önnön gyengeségéért, a félelmeiért, hogy mindig másra kell támaszkodnia és hogy ennyire kiszolgáltatott. Felszerelése elédobásával látványosan rezzen össze, egyértelműen megijedve ennyitől, majd a nő szavai hallatán kapkodva, de ügyetlenül rántja közelebb, megnézve, hiányzik-e bármi, hiányt azonban nem tapasztal. Többször is ellenőrzi táskáját, amiben a gyógynövények vannak, illetve a díszes doboz, amitől összeszorul a szíve és a torka, emlékezve annak a szerelmes éjszakának minden percére. A két tőrt azonnal visszacsúsztatja a csizmaszárakba, tatyóját magára veszi, az egyéb növényi részekkel teli bőrerszénykéket pedig övére köti, miközben a sötételf falatozásba kezd.
Felnéz a másikra, és egyértelműen hasonlítani lehet őt egy állathoz, ami behúzott farokkal, hátrahúzott fülekkel lapul, tartva egy újabb veréstől vagy szidástól. Fizikai bántalom eddig nem érte ettől az alaktól, de a cselekedeteivel, a szavaival igazi terrort idézett elő, és fogalma sincs, mikor lesz elég bátorsága ahhoz, hogy kitörjön ennek fogságából. Nem érezné, hogy ez az a fajta feszültséggyűlés lenne, mint ami a bányában vagy Délosban történt, ami eldobta egy szélsőség irányába - ez egy egészen más helyzet, ahol nem mer felelőtlenül cselekedni, mert van mit veszítenie. Nem meri megkockáztatni, hogy engedi magát abba a tudatlan állapotba lépni, mert akivel Természet Anya összesodorta, egyáltalán nem olyan, akinél működne a kirohanás.
- Pár évig...? - hüledezik, arra gondolva, hogy addig elválasztva lesz Viridieltől, és már csak a tudatosításába szinte beleőrül. Belekóstolt a boldogságba, szabadon és gátlástalanul szívhatta magába a meleg szeretetet, elkényelmesedhetett a biztonságban és elfogadásban, merhetett álmodni, a jövőjéről ábrándozhatott őszintén és vágyódva, és egy ilyen alak képes lenne elvenni tőle mindezt? És ezt Természet Anya hagyja? Hagyja azok után, hogy kirántotta őt a pokolból, hogy elvette a karját, hogy megkeserítette az egész életét, és most ezt a csöppnyi boldogságot is elvenné?!
Szaporábban veszi a levegőt, ahogy egyre hisztérikusabbá válnak a gondolatai, és legszívesebben most rohanna oda megfojtani őt.
- Azt hiszed, csak úgy a birtokodba vehetsz?! - áll fel hirtelen. - Mit képzelsz magadról, hogy éveket akarsz elvenni tőlem?! Szerinted nem fognak keresni? Szerinted nem kutatnák fel értem akár az egész világot is?! - fakad ki önkéntelenül is, és ez utóbbi elég nagyképűen hangzik, de nem kételkedik abban, hogy a futár a végletekig elmenne, hogy előkerítse őt még a legveszélyesebb helyről is. - És minek kell neked pont az én erőm?! Mi olyan különleges bennem? A király már a tiétek, loptatok tőlünk, hát nem volt elég?! Másik ezer tünde képes ugyanarra, mint én, és ők még talán jobbak is nálam, a korcsnál!

(Lash)

Sírásod úgy tűnik kicsit se hatja meg, legalább is elsőre. Amikor lovaddal melléd ér letörli könnyeid, majd kicsit megrázza magát és kinézetre kicsit igazodik hozzád azaz a bőre színt kap és a haja vörösre vált és kicsit alacsonyabb lesz.
-Ne sírj hisz ők mindazt megtették volna veled amitől rettegsz. Én csak szórakozom veled, de bántani nem foglak. Hisz a fegyvereid is vissza adtam nem? És igen az enyém vagy bárkitől és bármitől megvédelek. Had keressenek alig hiszem hogy Zevadarba is eljönnének érted. És ott nem lesz más melletted csak én kicsi lány. A király? Zevadarban van?-megnyalja a száját és újra kiül az arcára a gyilkos éhség.-ez jó hír kicsi lány máris egy évvel tovább vagy biztonságban. A királyt megölöm és elveszem az erejét. Ez jó mókának tűnik. Ki ejtette foglyul? A tiéd más mint a testvéreidé, ízre és erőre is. A tiéd megérintette az istennőd, és ez tesz értékessé a szememben.-simítja meg az arcod-És nem vagy korcs gyönyörű vagy ahhoz a sok nyavalyáshoz képest. Láttad még a szeretőimet is megöltem érted ez azért elég sokat számít nem?
Mosolya kivételesen nélkülöz minden negatív elemet, és végre a kezedbe ejti a lovad kantárját.
-Tényleg induljunk végre vagy szeretsz hullák közt ölelkezni? -Nevet fel majd elindul előre.

Hátrébb lép párat, mikor a nő megemeli felé a kezét azzal a szándékkal, hogy letörölje a könnyeit. Dacos makacssággal emeli meg állát, egyértelműen nem kérve a segítségéből vagy megnyugtatásából, ezt erőteljesítve egy hirtelen mozdulattal törli le saját magának a sós cseppeket. Egy pillanatra meginog ebben a határozottságban, mikor a sötételf alakja újfent megváltozik, de az élet igazságtalanságaira gondolva hamar sikerül visszazökkennie, úgy fortyog benne minden, amit nem szerinte érdemelt meg.
Szipog, és talán egy hisztis gyerekhez lehetne így a leginkább hasonlítani őt, de egyáltalán nem zavarja, mennyire szánalmasan festhet. Tekintetéből süt a megvetés és ellenségesség, az utálat, de mindezek mellett tagadhatatlanul ott van a félelem, amit továbbra sem tud leküzdeni. Ugyanakkor nagyon is dolgozik benne a harag és elégedetlenség, mely életének elátkozottságából és szinte állandó boldogtalanságából fakad, mégis előidézhetővé téve azt az üres felelőtlenséget, ami az utóbbi egy évben többször uralkodott el rajta, mint egész életében valaha.
- Csak tudod, hogy félek tőled és nem merek semmit sem csinálni. Tudod, hogy féltem az életem - préseli ki fogai közül, és bármennyire is nagy hátrány az, amit elmondott, megéri minden boldog pillanatért, amit tapasztalhat ezért cserébe nyugodt időszakaiban. Valamit valamiért, és ha néha haragos is magára, hogy ennyire megváltozott, nem tudná komolyan és szívből azt mondani, hogy megbánta.
- Nem vagyok sem a te tulajdonod, sem senki másé - morogja ellenségesen, azt inkább már meg sem jegyzi, hogy biztos benne, érte jönnének. Viridiel így is túl sokat vállalt érte korábban, nem hinné, hogy Zevadar emlegetésére megriadna annyira, hogy lemondjon a kapcsolatukról. Nem úgy ismerte meg őt, mérget venne rá, hogy inkább kiirtaná az egész sötételf fajt, minthogy elviselje a veszteséget és hiányt, hogy bármilyen próbát kiállna azért, hogy ismét együtt lehessenek, ami megnyugtatja még ebben a helyzetben is.
Összeszorítja a fogait, mikor a király megöléséről beszél, noha ez a részlet csupán annyira foglalkoztatja, hogy ez egy újabb élet kioltását jelenti. Sok köze nincsen hozzá, hiába az uralkodó, a tündék uralkodója, számkivetettként és kívülállóként egyetlen vezető sem mondhatja meg neki, mit csináljon, ám mikor az erő elvételét emlegeti, összeszűkíti a szemeit.
- Nem tudom, ki ejtette foglyul, de azt hittem, ennek már nálatok is híre ment - válaszol ellenséges hangnemben. - Engem is csak addig tartasz meg, amíg kifejlődik ez a... valami, majd elveszed? Az életemmel együtt? - kérdezi újfent megacélozva magát, kezét ökölbe szorítva, ezzel is magát próbálva erősíteni, nehogy megint sírásba kezdjen attól a görcstől, ami még mindig kínozza őt. Gyomra legszívesebben kiadná tartalmát, és habár émelyeg, az epe kiöklendezésén kívül nem történne semmi más, hiszen enni viszonylag régen evett, így nagyokat nyel, késleltetve ezt a szánalmas folytatást.
Mikor ismét nyúl felé, még mielőtt hozzáérne az arcához, igyekszik megragadni a csuklóját, reménykedve abban, hogy nem reagál elég gyorsan, és amennyire csak tőle telik, rászorít, ezúttal minden félelmet mellőzve nézve a szemébe, ádázul tartva a szemkontaktust. Mi több, annyira elfelejti jelenleg a helyét, hogy kényelmetlen közelségbe lép hozzá.
- Egyetlen személy érhet hozzám így, és az nem te vagy - sziszegi. Ez a fajta kisajátítás teljesen felhúzza, hiszen nem érhet hozzá akárki! Azt ki kell érdemelni, és az bizony nem olyan egyszerű; féltékenyen őrzi saját magát a futárnak, még egy érintést is irigyel bárkitől. A csókkal is kiváltódhatott volna ugyanez, de az annyira sokkolta, hogy képtelen volt jól lereagálni, amihez hozzátett a mérhetetlen félelem és zavarodottság. Most azért valamivel tisztábban lát, na meg kell valamire, ami miatt nem veszik az életét, és ez ad némi bátorságot és teret a mozgásra, mindemellett ott bujkál benne a fertőző gyűlölet. Nem engedheti meg magának, hogy a továbbiakban gyengének, kihasználhatónak és bábnak tűnjön, nem lágyulhat el ennek a személynek a közelében semmilyen gondolatra vagy szóra, mert minden egyes pontot ki fog használni. Ugyanazt kell csinálnia, mint az apjánál: megrendíthetetlen sziklaként állni a sarat, a fenyegetést, ezúttal azonban imádkoznia kell, hogy ne törjön bele idő előtt, mert jócskán meggyengült azóta lelkileg. Sokkal érzékenyebb lett, sokkal sérthetőbb és védtelenebb, ám megtörhetetlen, mikor azt kell védelmeznie, akit a legjobban szeret. Tipikus és meseszerű, de nem tud segíteni rajta, és ez neki így is van jól.
- Velem ellentétben neked nem számít sokat egy szerető. Számodra az is csak egy játék, mint a gyerekeknek a bogarak: egytől egyig kitéped a lábaikat és a szárnyaikat, majd hagyod őket vergődni a porban, a szenvedésüket megunva pedig eltaposod mindegyiküket. Az új bogarad pedig most én vagyok, akinek fényesnek és színesnek látod a páncélját, de végső soron ugyanolyan, akár a többi: kitéphetőek a lábai, kitéphetőek a szárnyai, és máris ugyanúgy vergődik, akárcsak a korábbiak annyi különbséggel, hogy hosszabb időre kápráztatlak el - veszi el sértetten a kantárszárat, azzal egy lendülettel felülve a kancára, kénytelen-kelletlen követve a sötételfet, akinek utolsó kérdését elengedi a füle mellett. Nem akar gondolni erre a vérontásra, csupán ezt is maga mögött hagyni és elfelejteni, mint ahogy minden más borzalmat, kizárólag egy örömteli jövőben reménykedve.
Pár perc után kezdeményez telepatikusan beszélgetést Viridiellel, és minden más esetben azt kívánná, hogy ilyenkor egy kellemes álom közepén legyen, hogy kipihenten keljen másnap, most azonban könyörög Természet Anyához, hogy ébren legyen, különben lehet, túl késő lesz. Talán egy vagy másfél hétre vannak Zevadartól, jobb esetben még egy-két nap ehhez hozzámegy, de nem akar a veszélyzónán belülre kerülni. Legrosszabb esetben az orkok területén meg kell szabadulniuk ettől a nőtől, különben lehet, Uráldur kezei közé kerül, ezt pedig semmiképpen sem kockáztatná meg. Fogalma sincs, pontosan mi köze van a sötételfnek hozzá, de még a legkisebb gyanúra is kirázza őt a hideg.
Ha Viridiel reagál az üzenetére, akkor minden jelenleg fontos információt továbbít neki, erősen javasolva az orkok területén a lecsapást, ahol bár ugyanolyan veszélyes rájuk nézve is az utazás, ők maguk is könnyedén használhatják ki a sziklás vidék adta lehetőségeket, a barlangok rejtekhelyeit, a köves ösvények lenyomozhatatlanságát. Legrosszabb esetben egy hét, és újra biztonságban lehet, az elbukás lehetőségét meg inkább el is veti, mielőtt bevonzaná.

//Nyilván az utóbbi néhány bekezdés alakulása Viri-usertől függ //

(Lash)

Ale kedvtelve nézi az arcod és reakcióid szinte örömmel vagy kíváncsisággal? Ahogy hátraléptél ismét a jó öreg fát érzed a hátadban, ami jelenleg számodra veszélyt jelent hisz nincs hova hátrálnod a nő elől. És ő feléd lépett.
-Az hogy félsz tőlem totál jól teszed, és ha van egy kis eszed nem is teszel semmi butaságot. De az enyém vagy de ha szeretnéd az éjszakát azzal tölteni hogy betörjelek amolyan hazai módszerrel amit tuti megtapasztaltál már nem egyszer akkor csak kérd szépen. És megkapod de utána egy segítséget se fogsz hívni mert nem lesz kit.
Felsóhajt kérdésedre.
-Nos hogy őszinte legyek ez a terv, na persze nem az hogy megtanuld használni-nevet fel-csak az hogy kifejlődjön. Addig édes kettesben töltjük a napokat bár lehet hogy férfit is hozok a házhoz hogy ne unatkozzak és még többet halljam a szenvedésed hangját ahogy nem a szerelmed használja a tested hanem egy idegen vagy én bár nem vagyok oda a nőkért törtem be nem egyet a végére mindegyik engedelmes kiskutyaként viselkedett velem.
Felnevet arra hogy kijelented van szerelmed. Erre melléd lép és a füledhez hajol miközben a csuklóját szorítod.
-Pár dolgot elfelejtesz, kicsi lány. Az első az hogy csak fél kezed van- simít végig a másik kezével a szemed alatt letörölve a könnyeid maradékát majd lenyalja a kezéről-A másik az hogy az a személy akit emlegetsz sehol nincs hisz te leléptél tőle a nomádokhoz. Vajon miért léptél le tőle ha annyira szereted?-lép teljesen közel hozzád mondhatni teljes testtel ér hozzád-Hol az a férfi akinek tartogatod magad, és miért nincs veled ha annyira szeret, vagy leléptél mert félsz a kötöttségektől?-hajol az arca a nyakadra és csókolja meg-Netalán kevésnek tartod magadat hozzá és inkább eltaszítottad magadtól hm?
A kirohanásod nem lepi meg sőt, csak felhergeled vele, arca mosolyra fakad.
-Tudod a szeretők nagyrészt nem más mint pótlék egy szerelmes társ pótlékai. Meg néha fizikai kényszer is hogy levezessük a fölös feszültséget nem többek. És ezzel te is tisztában vagy hisz az a férfi akire most is vágysz nem a szeretőd még ha le is feküdtél vele nem egyszer, hisz egy szerető mit kezdene egy általad korcsnak és roncsnak tartott nővel, nem igaz? Ő sokkal több neked ő a szerelmed, akit nagy valószínűséggel elveszek tőled, és megölöm csak hogy felfogd hol a helyed. Persze előtte kipróbálom mit tud és te csak nézheted majd mennyire bánok vele kesztyűs kézzel és azt is megnézheted miközben élvezi a testem, kivágom a szívét és a kezedbe adom megértetted a helyzetedet? Na most hogy ezt tisztáztuk hugi, kapd össze magad és haladjunk vagy szeretnél az ő karjukban eltölteni pár órát? Nagyon ügyes szeretők voltak bár nos erre nem emlékeznek. Igaz hulla merevek lennének de a lényeges részük is az lenne szólj ha ilyen vágyaid lennének.
Hagy ott nevetve immár tényleg, kétségek, félelem, harag lakozik benned és igen a rettegés is belopta magát hogy elveszi imádott szerelmedet minden formában tőled. Lóra szál és türelmesen megvárja míg végre te is felszállsz. Egy kicsit se szándékozik segíteni, meghagyja ezt a látszat erőt neked hogy egyedül is képes vagy boldogulni, de tudod jól hogy képes elvenni tőled még ezt is.

Elismételné azt, hogy nem tartozik senkihez, azonban látja, hogy semmit sem érne vele, ugyanúgy azt állítaná, hogy az övé. Utálja a tényt, hogy már megint egy eszközként tekintenek rá, egy birtokolható dologként, amit aztán néhány év használat után eldobhatnak. A továbbiakra csak megvetően figyel, és mivel pont ezzel kapcsolatban nem kéne semmit sem mondania, a kikéredzkedő szavakat lenyeli, kissé háttérbe szorítva azt a mérhetetlen gyűlöletet, amit kivált belőle a sötételf. Ha tekintettel ölni lehetne, ez a nő bizonyára már századszorra tapasztalná az elmúlás nem kifejezetten örvendetes érzését.
- Azt valahogy sejtettem, előbb fogsz levágni, mint egy elhízott jószágot szokás - morogja nevetése közben az orra alatt leginkább csak magának. Ha egy kicsit is csillapodott az utálat és harag az elmúlt néhány másodpercben, akkor a következő szavaktól ismét felizzik meglehetősen intenzíven, és most ugrana neki gyilkos szándékkal, ha nem lenne ennyire gyenge fizikailag. Nem sok választja el ugyanakkor az indulatos cselekedetektől, ahogyan felfogja, mennyire mást jelent a két fajnak az emlegetett "testhasználat". Szinte ő szégyelli magát, hogy nekik mindez kínzási lehetőség és puszta önkielégítés, hogy nem a szoros összefonódás és mély szeretet kifejezéseként teszik azzal a kiválasztott személlyel, akivel egy életen át együtt szeretnének lenni. Fogalma sincs, miként fajult el ez ennyire, hogy miért vált ez a fajta bensőséges önkifejezés ennyire korccsá és mocskossá, és hiába van rálátása a testi igényekre, a lelkiismerete akkor is tiltja és helytelennek ítéli, ha csupán ennyi vezeti - ha csupán ösztönlényként viselkedik, érzelmi kötődés nélkül fedve fel fizikai valóját egy vadidegen előtt. Ennek nem így kéne rendjén lennie.
Nem rezdül. Nagyon nehéz, de nem mozdul meg, mikor megérinti őt, és ha nem szajkózná állandóan az önfegyelmezés szavait, biztosan most csuklana össze az elnyomott rettegéstől, ami jelenleg észrevétlenül emészti őt. Az a hideg természetesség, ahogyan a sötételf minden mozdulatát megteszi, a magabiztosság, hatalmának tudomására adása, ezek a finom kifejezések, amik kedveskedőnek tűnnek a negédes szavakkal együtt, mind-mind mérgező és rémisztő. Ilyen az, aki tényleg az árnyak közt jár, ő egy pocsék másolata ennek, és csak próbál a háttérben maradva cselekedni, ha már nem szeret a rivaldafényben tartózkodni korábbi nehézségei miatt.
- Semmi közöd hozzá - suttogja az első kérdésre, sikeresen hozva a fagyos hangszínt, amit tervezett, tartva a szemkontaktust, és bár visszatért a közelségükhöz köthető viszolygása, most már nem hátrál ki. Egyébként se tudna hova.
- Semmi... közöd... hozzá... - ismétli el látszólagos kimértséggel és türelmetlenséggel, de ez csupán időnyerés, hogy összeszedje magát annyira, a két-két szótag alatt ne remegjen meg a hangja. Sokkal nagyobb fájdalmat okoznak az elhangzottak, mintha megütnék őt, kellemetlenül jól eltalálva a gyengéjét, azt, amit saját magának is még meg kell értenie, amit tisztáznia kell. Igaza van abban, hogy nem akar kötődni, hogy nem akart a megannyi csalódás után elköteleződni, de az ilyesfajta kapcsolat kiszámíthatatlan, és pont akkor alakul ki, amikor a legkevésbé számít rá a tünde vagy a legkevésbé akarja.
Undorodik a sötételf következő megmozdulásától, és legszívesebben ellökné magától, de tudja, hogy azzal igazolja előtte gyengeségét és hogy képtelen már ezt elviselni, azonban az izmok érezhető megfeszülését nem tudja elkerülni. Borsódzik a háta, annyira csalókán érzéki ez a pár mozzanat, és egy része sikít, hogy távolodjon, a másik azt üvölti, rántson fegyvert, hogy itt és most egy életre lerendezze ezt a problémát, vagy legalább üsse meg, ha már ilyen aljas módon és kéretlenül hajolt ehhez az erogén zónához. Mielőtt azonban bárhogyan is cselekedhetne, a következő kérdés az, ami pár pillanatra megmerevíti, aztán igencsak intenzív reakciót vált ki.
- SEMMI KÖZÖD HOZZÁ! - kiáltja, elengedve a kezét, hogy taszítson rajta egyet, a pokol legmélyebb bugyraiba kívánva őt, hangosan zihálva aztán, ahogy a megbúvó hisztéria felszínre kerül. Arcára kiül a kétségbeesett rémület, és minden vonása azt igazolja, hogy nagyon érzékeny pontot talált, amit, bármilyen erősen is akarja tartani magát, képtelen kivédeni vagy kiborulás nélkül elviselni. Csak el akarja hallgattatni, nem akar ezekkel az eshetőségekkel szembesülni, nem akar ezen gondolkodni, mivel épp eleget hallotta mindezeket saját magától, tisztában van velük, csak keservesen próbálja eltemetni. Tudja, hogy gyenge, tudja, hogy nem elég, tisztában van azzal, hogy soha nem fog megfelelni eléggé, de ennyire átlátszó lenne...? Ennyire egyértelmű...? Hogyan lett ennyire kiszámítható?
Legszívesebben újabb sírásba kezdene, rohanva el ettől a szörnyetegtől, ha már kellő ereje nincs ahhoz, hogy elpusztítsa. Felfoghatatlan, hogy ilyen gyorsan megtörte a kialakuló elhatározását, rosszabbnak tartva ezt a nőt a saját apjánál. Erre persze nem készítette fel! Noha az érzelmek kiirtása pont ennek kivédésére szolgált volna...
- Azt hiszed, megteheted vele? - suttogja fojtottan. - Tévedsz, ha azt hiszed, belelép a csapdádba. Tévedsz, ha azt hiszed, elveheted tőlem, ha úgy gondolod, majd pont a fajtáddal fog osztozni az ágyon - folytatja halkan, de a halványan érzékelhető megrendülésekből biztosan kitalálja, erősen kétkedik a saját szavaiban, hogy nincs teljes mértékben meggyőződve arról, nyerésre állnának ők ketten, és bár Viridiel bizonyította minden szempontból, hogy bármit megadna a kapcsolatukért, bármin túljutna, viszont ha ez a szörnyszülött felveszi az alakját... Ha ilyen átverés részesévé válik... Könnyen kiszolgáltatottá válhat pontosan a nő ilyen ereje miatt, hiszen soha nem kételkedtek eddig abban, valóban a leghűbb társukat látják-e. Soha nem volt erre szükség, és az ebből fakadó védtelenséget kihasználhatja ez az aljadék. Ötlete sincs, mégis miért van ilyen képesség birtokában, de kétségtelenül nagyon veszélyes. Ilyen mocskos trükkökkel könnyen tőrbe csalhatja a futárt, hacsak nem látott már hasonlót, ám ki tudják védeni ezt, ha kellőképp felkészülnek rá. Talán jobban ismerik egymást, mint saját magukat, könnyedén meg tudva különböztetni, ki az ál és ki a valós, telepatikusan is tudnak beszélni, így végképp megbizonyosodva arról, az igazi partnerükkel állnak szemben. Meg fogják oldani ezt is, mint ahogyan minden mást, ami eddig eléjük került, és együtt túljutnak ezen is, hiszi, ugyanakkor retteg az ártól. Fél attól, hogy megtörténhet mindaz, amit az éjtünde előrevetít, borzalmasan megrémíti már csak a halvány gondolata is mindennek, melyből semmiképpen sem akar egy töredéket sem a valóságban megtapasztalni. Inkább dobják a pokolba még százszor, csak ne vegyék el tőle a legértékesebb személyt, mert abba végérvényesen belepusztulna.
- Nincsenek ilyen vágyaim - reagál lehajtott fejjel végül, irtózatos riadtságát daccal palástolni nem sok sikerrel, miközben akaratlanul is megjelenik előtte az a pár jelenetet, melyet felvázoltak a számára. Gyomrába belemar az őrjítő gyász, a veszteség és féltés, az elviselhetetlen aggodalom, és muszáj alsó ajkát beharapnia, hogy kevésbé látszódjon sírásközeli állapotától eltorzult ábrázata.
- Gyűlöletes és undorító szörnyeteg... - suttogja, mikor ellép mellőle, hogy lovára szálljon, vállai megrázkódnak, és egy újabb hirtelen mozdulattal megtörli szemeit, majd némi hezitálás után ő is felül a hátasra, majd követi a sötételfet, hiszen mást nem tehet. Csak reméli, hogy ezt az észveszejtő kétségbeesést és félelmet a futár nem érzi meg, mint ahogyan azt karja elvesztése előtt, bár pont ennek kontrollálása volt az utolsó, amire figyelt.
Társa megszólításának elképzelése nem változik még a fenyítés ellenére sem, hiszen tudja jól, bármilyen veszélyben is legyen, ha titkolózik, Viridiel felelőtlen és veszélyes utazásokba kezdene, biztosra véve, hogy minden követ megmozdítana a megtalálásáért. Azzal is tisztában van, hogy amilyen borzalmas fenyegetőzések elhangzanak tőle, képes lenne valóra váltani csupán azért, hogy védelmezze és biztonságban tudhassa, és ebben nem fogja megállítani holmi távolság vagy elhallgatás. Az oldalán van a természet, el fogják neki mondani a növények és állatok, merre tartottak, így ilyen szempontból nézve is teljesen értelmetlen a saját biztonsága érdekében történő némaság. Nem beszélve arról, hogy még pont ő ígértette meg vele, hogy mindent együtt csinálnak a lukoili balszerencséjük után.
Fél, hogy többet nem ölelhetik őt körül azok a szerető karok.

(Lash)

Utatok a törpék területe felé folytatódik. Így további történések immár ott fojtatódnak.

https://neminra.hungarianforum.com/t525-a-tunde-a-gyilkos-kurva-es-a-hos-mar-ha-leteznek-hosok#16844