Amikor kiderül, hogy a háziak átengedték a szobát, nagyon örülök neki és rögtön élek is az alkalommal, hogy bevonuljak oda Lash-sal, nem kívánok én sem most ételt, főleg ha más finom falat juthat nekem.
Azonban, amikor macskaként legömbölyödik előttem és beváltja a szavát, hogy dorombolni fog, nem állom meg, hogy ne nevessek fel.
- Hát ezt most jól meg kaptam.
Ám azért nem adom fel, hogy más alakban is hasonló hangokat adjon majd ki, ezért mellé heveredek és addig sugdosok neki szépeket és huncutságokat, amíg meg nem gondolja magát és mégis csak az ágyat választja elf alakban.
Remélhetőleg nem lesz hozzám kegyetlen. Akár hogyan is, de a fáradság hamar elnyom, csak hajnalban ébredek, mert szólít a szükség.
Azonban nem akarom felébreszteni Lash-t, így várok kicsit, de közben mintha valami mászkálna kinn a falon.
mégis megpróbálok felkelni és az ajtóhoz megyek, hogy kinézzek. Talán csak valami kis állat, de tény, hogy nem vagyok nyugodt, ezért a tőrömet is viszem.

Lash Viri

Hű végre szóhoz jut a mesélő is totál elanyátlanodott miközben a gerlepár szerelmi életet élt de emlékeztetné az ébren lévő galambot, hogy ige odakint mászkál valami. És igen recseg a tető. Szóval valaki ijesztő, van odakint. Viri bölcsen úgy dönt nem ébreszti fel szerelmét, bár lassan reggeledik, szóval nem biztos hogy top egy ötlet volt a dolog. Pláne hogy a szobátoknál éles csikordulás hallatszik a falon. Amennyiben az ablakra nézel egy hatalmas szőrős csupa fog vörös szemű valami néz rád. Igen jól vetted észre rád, újabb karmolás és erre már végre Lash is felébred talán sikít is mire a szörny eltűnik.

Tündeként biztos fülig érne a szája, hogy sikerült Viridielt megnevettetnie ilyen jóízűen, de tudja jól, hogy nem fogja ennyiben hagyni. Mancsaira fordul, megemeli magát, és egy nagyon minimális erőigénnyel ugrik az ágyra, ott heveredve le. Ha nem állnának ilyen nehéz események után, akkor még a takaró alá is bebújna, hogy onnan nézzen fel a férfira hatalmasra tágult szemekkel, kicsit eljátszadozva a maga módján. Ezt a hirtelen felmerülő elképzelést hanyagolja a másik többivel is, pocakját mutatva továbbra is a futárnak, elcsábításának első kísérleteire makacsul és macskás gőggel fordítva el a fejét. A fantáziája tagadhatatlanul meglódul és elszabadul a további ígérgetéssel és vágyódással, így nagyon sokáig nem tart el, hogy visszavegye tündealakját: közelebb telepszik még bundásként, és a következő pillanatban már a férfin fekszik kivörösödött arccal, szinte csodálkozva figyelve a futár szempárát, mintha ő maga sem hinné el azt a szeretetet, amit benne talál. Csupán minimális erőfeszítést kell tennie így, hogy félénken kezdje el az elkövetkezendő csókok áradatát, puhán érve hozzá.
Az óvatoskodás csak eleinte van, de felbátorodásával mit sem változik a finomkodása és gyengédsége, ahogyan minden egyes mozdulatot és érintést megtesz. Mély odafigyeléssel és érzékiséggel cselekszik, semmit sem elsietve, mindenre hagyva kellő időt, minden, egyébként jelentéktelennek tűnő cirógatást kihangsúlyozva, tudva, mennyire igényük van mindkettejüknek a stabil biztonságra, a másik teljes figyelmére és törődésére. Talán soha nem suttogta el idáig annyiszor, mennyire szereti, mint most, a tőle megszokott szenvedélyességet félredobva időzve el többször.
A kintről érkező hangokat igyekszik ignorálni, és ha meg is zavarja kellemes és érzékeny együttlétüket, biztosan eltereli arról a figyelmet néhány szóval vagy mozdulattal, egyáltalán nem akarva aggódni és rágódni most, csak odaadni magát a férfinak és szeretetének. Csak ezekkel az értékes pillanatokkal akar foglalkozni, és nem szeretné, ha bárminemű külső esemény megzavarná ezt, visszarántva őt az aggodalomba, ami most kedvese ölelésében úgy párolgott el, mintha soha nem is lett volna. Elengedi az összes rossz érzést, ami eddig szorongatta őt, és csupán az érintésekre koncentrál, a hangulat törékenységére és elvarázsoltságára, valamint ennek megtartására. Mintha ez az egész horror csak egy rossz álom lett volna.
Szorosan bújik Viridielhez, vágyva védelmező ölelését, és még néhány erőtlen puszit képes nyomni a vállára és a nyakára, a felének megtételéről tudomása sincs a félálom hatására. Ezt hamarosan felváltja a mély, de álomtalan alvás, békésen és boldogan szuszogva utána, értékelve az elmúlt tevékenység minden pillanatát és rezdülését, és még csak nem is gondol arra, hogy ezt bármi elronthatja. Jóformán semmire sem ébred fel, bár ahogyan Viridiel kimászik mellőle, mintha nyöszörögve keresné őt, aztán lassan másik oldalára fordulva pihen tovább teljes nyugalomban. Megmaradna ez a békés állapot, ha nem bizonyulnának annyira hangosnak és fenyegetőnek a következő hanghatások: az első csikordulásra csak szenvedővé válik pár pillanatra az arckifejezése, kirántja őt a félálom szintjére, a következőre viszont ijedten ül fel, ösztönösen magára rántva a takarót, keresve a furcsa zajongás forrását, meglepetten látva meg a férfi alakját.
- Mi történt...? - suttogja, elég feszültnek találva a futár testtartását, ami nem kevés aggodalomra ad okot. Egy pillanatra felmerül benne, hogy talán a sötételf valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva kiszabadult, ám ezt a szörnyű elképzelést hamar elveti, hiszen akkor a futárt már vérbe fagyva találná maga mellett. Kirázza a hideg a gondolatra, és gyorsan el is tűnteti maga elől ezt a borzalmas képet.

Oly annyira nehéz elengedni a kedvesemet, kibújni ölelő karjaiból, hiszen még az ajkamon, a nyakamon és még számtalan helyen magamon érzem a csókjai lágy melegét és most is olyan édesen szuszog a mellkasomhoz gömbölyödve, hogy alig bírok magammal.
De a szükség nagy úr és mivel a kintről hallatszódó zajok is egyre jobban felkeltik a figyelmem, finoman kibontakozom Lash mellől, akinek halk nyöszörgése megtorpanásra késztet, de aztán alszik tovább és én amennyire csak tudok, halkan magamhoz veszem a tőrömet és az ajtóhoz lépkedek, csak úgy mezítláb, alsóruházatban.
Épp az ajtóhoz érek, mikor olyan fülsértő csikorgás hallatszik valahonnan az ablak felől a falon, hogy összerándulok és a fülemhez kapok. Szemeim azonnal az ablakot pásztázzák és amit ott látok szinte megdermeszt. Életemben nem láttam rondább és félelmetesebb ……valamit, mint az a szőrős, fogas, démonszemű szörny, ami farkasszemet néz velem.
Az újabb csikordulás, valamint Lash mozdulása és kérdése azonban kiránt a dermedtségből, de mire egyet lépek az ablak felé, hogy szembenézzek a lénnyel, már semmi nincs ott.
Nem tudom mi volt az, de tanultam a hibáimból és nem próbálom meg Lash előtt elbagatelizálni az ügyet, hiszen bármennyire is féltem joga van tudni, mi történik.
- Valami mászkál odakinn. Az ablakon nézett be az előbb, annyit láttam belőle, hogy valami szőrös, vörös szemű lény, a szája tele éles fogakkal. Sosem láttam még ilyet, de nem nézett kis barátságosnak. Öltözzünk fel és szóljunk az orkoknak is. Nem lenne jó, ha elkapna valakit. – járok elő jó példával és kapom magamra a ruhám, veszem magamhoz a fegyvereimet.
Ha Lash is elkészült, akkor szándékaim szerint szólunk az agyarasoknak és a háziaknak.

Lash Viri

Az épület megkönnyebbül amikor a teher távozik róla. Viri kétségei helyesek, és a veszélyt is jól méri fel. Kérdés talál e élő embert a környéken. Ahogy kijönnek a szobából kint már dühös hangok csattantak. Orkok rohannak a pajta felé, ami vidáman lángol a napfelkeltében. Ha volt is bent valaki az már biztos hogy hulla. Legalább is az őrök biztosan.
-Oltsátok azt a rohadt pajtát ha leég és át terjed a tűz mindent elvesztünk- bár mintha az elvesztek szót szerette volna mondani de hát ki mit hall meg.- Rohadék szörnyetege honnan a fészkes fenéből esett ide az a rohadt négylábú fertelem. Ha elkapom a bundájából csizmát csináltatok meg kesztyűt. Felzabálta a foglyom és kinyírta az őreimet, végezni fogunk vele. A felderítők készüljenek hosszú vadászat lesz.
Az orkok morognak de a szemükben már a harci láz ég és igen vérbosszú. Jó nyomkövetők lévén hamar találnak nyomot és egy nagyobb csapat a vezér helyettesével és cimborátokkal aki oly kedvesen ide rabolt benneteket holott ahogy Viri többször is megjegyezte szövetségesek volnátok. Na mindegy, a tüzet akár veletek akár nélkületek de sikeresen elfojtják. Ami bent fogad mindenkit az még a véreskezű orkokat is sokkolja. A self helyén a Lash által látott ork teteme látszik (aki játszott Ale fegyverével). Testébe fűzve a vastag lánc és véres borda darabokkal kirakott üzenet egy tűzmentes területen.
~Viszlát hugi és mocskos áruló, veletek még majd egyszer számolok. Te édesem rohadj meg.~
A szöveg első fele egyértelműen nektek szól a második nos nem sokáig lesz rejtély.

Meglepetten emeli meg kissé a fejét érdeklődéseként, az ablak felé pillantva, bár a helyéről nem sokat lát, hallgatva a választ, illetve a növények szavára is figyelve már, ám egyik sem önti el őt túl sok bizakodással. Egyáltalán nem nyugtatja sem Viridiel leírása arról a valamiről, sem a természet halálról való suttogása, ami halkan beszűrődik a szobába, és ahogyan akaratlanul is megalkot fejében egy szörnyképet a szavaknak megfelelően, hozzá a cselekedetet, kirázza őt a hideg, valamint a gyomra is enyhén felfordul. Némi bénasággal bólint egyet a férfi javaslatára, és bár szívesen maradna a jelenleg biztonságosnak tűnő épületben, valahol tudja, hogyha sokáig garázdálkodik itt az a lény, nem lesz sokáig biztonságos.
Aggodalmában összepréseli a száját, keresve közben a ruháit, amiket először őszintén nem tudja, hova tett, de hamar megtalálja. Amennyire gyorsan csak képes rá, magára veszi, bár fél kézzel továbbra sem a legegyszerűbb magára rángatni egy-egy ruhadarabot, így amikor Viridiel elkészül, ha kicsit kellemetlenül is érezve magát tőle, de segítségét kéri a csizmája befűzéséhez. A többit megoldotta, ezzel viszont nem sokat tud kezdeni - vagy csak nagyon nehezen és időveszteségesen -, aztán a tőröket is visszahelyezi a helyükre, magára rántja a táskáját, övére ráakasztja az apró bőrtasakokat. A szoba elhagyása előtt még megfogja a férfi kezét, aggodalmasan vizsgálgatva a tekintetét, kissé félve a kinti eseményektől, végül azonban nem szól semmit, még ha szándékában is állt. Finoman megingatja a fejét, aztán magára erőltet egy mosolyt, majd halkan beleegyezik, hogy menjenek ki.
A kinti látvány és hangok nem kifejezetten nyűgözik le őt, inkább csak értetlenül figyeli a lángoló építményt. Ötlete sincs, miként gyulladhatott föl, nem hiszi, hogy az őrök leejtették volna a lámpást vagy a fáklyát, de még az is esélytelen, hogy a sötételf tett volna bármit. A főnök szavait igyekszik értelmezni, ám igazat megvallva nem sok hasznossal látja el őt. Kissé ökölbe szorítja a kezét, nem örülve az elmúlt békés óra megtörésének. Még szeretett volna nyugalomban lenni, és igazából arra is számított, hogy innentől megint pár napig semmi izgalom nem fog előkerülni, ami felkavarja őket.
A tűzoltásban való segítségből kénytelen-kelletlen kimarad két biztos kar híján, és bizonyára csak kilötyögtetné az egészet, mire a vízforrástól a lángoló pajtához ér. Ha esetleg gyógyításra van szükség, oda azonnal ugrik, igyekezve ellátni a sebesülteket, bár egyelőre csak növényi részek vannak kiszárítva nála, a kivonatok elkészítéséhez még néhány felszerelésre szüksége van. Mindenesetre ahol tényleg hasznos, ott azzá is teszi magát, az épület eloltásával pedig érdeklődve sétál oda, és bármilyen borzasztónak ígérkezzen a látvány, kíváncsi arra, bárki túlélte-e. Mire azonban odaér, teljesen elfelejti a kérdést és számításait egyaránt, ahogy megpillantja először az ork véres holttestét, utána megtalálva a csontokból kirakott üzenetet, melyet még végigolvasni sem képes. A gyomra azonnal felfordul, a lábai sem bírják tartani őt, és egy pillanatra Viridiel felé kapna, hogy képes legyen állva megmaradni, nagy lélegzetvétellel és sok nyeléssel próbálva legyűrni a hányingert, a félelem, az undor és a feszültség olyan erőt vesz rajta, hogy muszáj előregörnyedve letérdelnie. Egy ideig üresen öklendezik, szája elé téve a kezét, nem akarva semmit sem kiadni, szervezete azonban hamarosan mást mond, és ami eddig a gyomrában volt, az tenyerében és előtte van a földön.

Természetesen segítek Lash-nak, hogy mielőbb felöltözzön, hiszen a látottak alapján egy pillanatra sem hagynám őt magára, pont ezért akarom magam mellett tudni, akkor is, ha kimegyünk.
A szörny nem úgy nézett ki, mintha egy ablak akadályt jelentene neki, akkor már biztosabb, ha együtt vagyunk.
Fegyverrel a kézben lépek ki a szobából, a házban azonban már nincs senki, kintről viszont behallatszik, hogy nincs rendben, nagyon nincs rendben valami. Az orkok kiabálására, szaladgálás zajára lépünk ki és azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy mi az ok az idegességre, mármint a szörnyön kívül.
A pajta hatalmas lángokkal ég, annak oltása mát tényleg csak azért fontos, hogy ne terjedjen el a tűz, mert maga az menthetetlen.
Az ablakunknál megjelent rémet sem kell felhoznom, mert úgy néz ki a vezér is vethetett rá egy pillantást, sőt ő már többet tud, mint mi.
- Mi volt az? –kérdezem az orkot, hátha ő már látott ilyen lényt, bár kétséges, hogy a nagy intézkedésben az oltásra időt szakít-e rám.
Hogy őszinte legyek a sötét elf nő halála miatt nem fogok könnycseppet ejteni, inkább megkönnyebbülök, de az agyarasok halála azért okoz egy kis szánalmat, de meglepetést is, mert nem úgy néztek ki, mint akiket olyan könnyű meglepni és megölni, főleg őrségben, amikor figyelniük kell.
Az, hogy le akarják vadászni, aki vagy ami ezt tette teljesen természetes, de ez az ő harcuk, így inkább a vezérrel a már csak parázsló romokból álló pajtához indulok kedvesemmel az oldalamon, akinek kezét erősen szorítom.
A valamikori bejáratnál azonban földbe gyökerezik a lábam. A self nő helyén egy borzasztóan megcsonkított ork függ a láncon és az üzenet morbidsága túl tesz minden határon.
Nincs időn eltakarni a látványt Lash elől, így csak annyit tehetek, hogy gyengéden megtartom. Az én gyomrom is háborog, de annak tudata, hogy ez a rém, mert egyre inkább kételkedem benne, hogy éjelf-ről van szó, szabadon mászkál, hideg rémülettel tölt el és tudom, hogy minél előbb el kell innen tűnnünk. Néha szeretek a tűzzel játszani, de nem vagyok ostoba, hogy olyan kockázatot vállaljak, ami nem kecsegtet eredménnyel.
- Ki az az édesem? Csak nem jöttél össze vele? – nézek kérdőn a valószínűleg szintén ledermedt vezérre.
Lash-nak pedig a hátát simogatva mondom csendesen.
- Ahogy jobban leszel, indulunk….indulunk Awarys-ba, oda nem hiszem, hogy utánunk jön. Már, ha te is úgy gondolod.

Lash Viridiel

Az események felgyorsultak, és elég véresek is lettek. Az ork válasza Virinek kicsit se lesz megnyugtató.
-Nem vagyok benne biztos, de valami kóbor szörny lehet. De ennél többet csak a sámán tud mondani szóval fogalmam sincs róla mifene lehetett az a lény. De nem ehető mert büdös szóval csak trófeának jó.
Borzadásotok tényleg hányingerrel keveredik, páran nos nem is állják meg a dolgot. Úgy látszik van ami még egy orknak is sok lehet. Az üzenetét viszonylag hamar realizáltad Viri, és igen az ork vezér arcán jól látszik a dolog. Egyszerre van szomorúság és gyűlölet a szemében. Kérdésednél csak az akarat ereje állítja meg hogy egy visszakezes tasli gazdája légy, plusz az a tény hogy időben észre veszi ki vagy. Nagyot sóhajtva ül le egy hordóra.
-Még a halála előtt, elcsavarta a fejem de nem csak az enyém a fivéremét is. Aztán vele végzett. És boldogan bujt hozzám hogy én leszek a törzsünk új vezetője. A tette mindent kiváltott csak örömet nem, a harcosok akkor érkeztek utána hogy végezzenek vele. Hogy bizonyítsam nem volt közöm a halálához meg kellett ölnöm. Persze így is voltak fanyalgók de velük párbajban végeztem szóval befogták a szájuk végre. Én nem igazán vagyok temetős típus így köveket raktam rá jó sokat, de mint látjátok kimászott alóla. De abban biztos vagyok hogy a szörny ami megszállta rábaszott, Ale túl erős akarattal rendelkezik, holmi kóbor dög nem gyűri le. És az üzenet is egyértelművé tette hogy ő az nagyon is. A démon nem hagyott volna ilyen üzenetet, ez Ale stílusa...
Az ork feláll utasításokat oszt, majd némán be sétál a házba.

Mikor Viridiel megfogja a kezét azzal a szándékkal, hogy együtt menjenek oda a leégett épülethez, halványan elmosolyodik, és sokkal, de sokkal nagyobb biztonságban érzi magát ennyitől annak ellenére is, hogy tudja, nagyon sebezhetőek így. A várt borzalmak miatt csak fájdalmasan tud rámosolyogni, de tekintete hálásan csillog, és ő is erősen szorongatja ujjaival a férfi kezét. Sajnos azonban ez a kellemes gesztus nem menti meg attól, hogy a belső tartalom kijöjjön, így a térdein kuporogva, kezét egy kissé a szájától elemelve zihál, nem törődve az undorító ízekkel, torkának csípésével nyelve, próbálva megnyugtatni magát. Nagyban rásegít erre a férfi simogatása, és lassan, szenvedve emeli rá pillantását, mikor beszélni kezd hozzá, aztán vissza maga elé, gondolkodva. Ettől az egésztől egyszerre érzi magát rémültnek és eltökéltnek, és egyre határozottabb benne az elképzelés, hogy a korábbi védekező szöveg igenis valós: újra feltámadt volna, ha megölik. Elképzelése sincs, miféle szörnyeteg lehet, de már az alakváltásnak gyanúsnak kellett volna lennie a számára, hiszen ki képes rá? Ő elveszítette, és tudta szerint nincs más, aki emberformából emberformába képes lenne váltogatni a megjelenését számtalan formában, és tisztában van azzal is, hogy legyenek Awyrisban, nem fogja megállítani őt a terület. El fog vegyülni a többiek közt, tündeként fogja álcázni magát, majd a közelükbe férkőzik, és egy óvatlan pillanatban megölheti őket. Vagyis... Viridielt...
Ettől egy pillanatra feltámad benne a harag, és mintha valamiféle veszett morgást hallatna, ami, ahogy felnéz, ismét szembesülve a látvánnyal, újabb öklendezésbe fullad. Pár köhögés után ingerülten csap a földre ökölbe szorított kézzel, meredten nézve aztán maga elé, majd az ork válaszára megemeli a fejét, ráemelve tekintetét, hallgatva beszámolóját, ami mély döbbenetet vált ki belőle. Nem lenne semmi baj egy furcsa kapcsolattal, hiszen neki is szinte fajellenesnek számító romantikában volt része, azoban hogy valaki egy sötételffel kavarjon, elképzelhetetlen a számára. Annyi a megvetés feléjük, annyi a gyűlölet és a félelem, hogy hihetetlen a tény, hogy bárki is behódolt a szürkebőrűek álnok csábításának. A megszállás és a démon említésére egy kissé elkerekedik a szeme, és ha ez igaz - márpedig a jelek szerint igaz, hiszen sötételf nem lenne képes a józan paraszti ész szerint sem alakváltásra, sem képességelvételre, különben ő vagy meg se születhetett volna, vagy élete elejétől kezdve egy bányában dolgozhatott volna, esetleg szajhaként a sötételf férfiak örömére -, akkor Ale a démon erejét használja fel. Belemar gyomrába a rémület, mert ha esetleg Uráldurnak van démona, és ez az övé... És Ale értesíti őt a Viridiellel való kapcsolatáról...
Nem akarja továbbgondolni, de akaratlanul is jönnek a további elképzelések, mik fognak történni, és irtózik tőlük. Nem akarja, hogy megtörténjen, hogy rajta keresztül, őmiatta a férfi fogságba essen, az éjelf hadvezér játsszon vele, míg őt az a nő tartja terrorban és fogságában, elválasztva kedvesétől. Biztosan élvezné mindkettő a szenvedésüket.
Nem igazán tudja, mit mondhatna az orknak, így csendesen figyeli, amíg elmegy. Nem veti meg őt a tettéért, hiszen sok mindent nem tudhatott, na meg pont ő ítélkezzen, aki egy ember karjaiba rohant? Lényegében az ork is hasonlóképp járt, ugyanúgy elárulta őt az elcsábító fél.
- Ez nem fogja megállítani, Viridiel, csak még nagyobb veszélynek tennénk ki magunkat ott, mert azt fogjuk hinni, biztonságban vagyunk - mondja halkan, végre lehetőséget kapva a válaszra. - Ezekkel az emberekkel elhitette, hogy testvérek vagyunk, képes felvenni mások alakját, egy elfét is, egy férfiét is, és nem hiszem, hogy ennyiben kimerülne ez a képessége, hiszen ha valóban egy démont kényszerített a saját szolgálatába, akkor számtalan megjelenése lehet még. Amíg a testében van az a borzalom, addig újra és újra fel fog támadni a démon miatt, és ez még alapot is ad az erőelvételre - fejtegeti, és alkarjával megtörli az arcát, úgy nézve aztán fel Viridielre. - A szökése is egy merő képtelenség lett volna, ha nem egy... felsőbb, erősebb hatalom irányítója. Három nyilat kapott, rengeteg vért veszített, megverték és még fel is szegezték. Ennyit egyetlen élőlény sem élne túl, nemhogy utána még megöljön egy méretes orkot és elmeneküljön, ez egy... - keresi a szót, amihez hasonlíthatná őt, de igazából semmi sem jut eszébe, ami nem tűnik túlzásnak. - ... démon. Nem lehet más - rázza meg a fejét. - Meg kell találnunk azt, aki a szerződést kötötte, nem hiszem, hogy bármi mással hatást érhetünk el - préseli össze keserűen ajkait.
Akármennyire is gondolkodjon, hogy valamilyen eredményre jusson, de nem merül fel igazából semmi használható. Természet Anya ugyan kirántotta őket a pokolból, mérhetetlen és földöntúli boldogságot adott nekik, viszont nagyon úgy tűnik, hogy a bajt csak késleltetni tudta, és a démoni világ várja őket vissza.
Ránéz a vállára, ahol a rügyek vannak, és mély, nehéz levegőt vesz.
- Csak remélem, hogy ez megoldással fog szolgálni, és előre látta ezt a veszélyt.
Felegyenesedik, behunyva a szemét, fejét az ég felé fordítva szenvedő ábrázattal, magában kívánva, hogy istennőjük adjon neki elég erőt, hogy segítsen neki olyan lépéseket megtenni, amikre egyébként képtelen lenne. Mihamarabb meg kell erősödnie, hogy megvédhesse azt, aki a legfontosabb a számára.
- Viridiel, biztosan nem lesz egyszerű, de taníts meg harcolni. Taníts a kardforgatásra, taníts arra, amire téged is tanítottak - fordul felé elszántan. - Hogy képes legyek megvédeni téged, hogy képes legyek felvenni a küzdelmet veled együtt.

Az ork reakciója és vallomása a látottak és az után amit fejben összeraktam, már nem tartogat túl nagy meglepetést, bár ezért ezt előbb is közölhette volna. Igaz, ha ez nem történik meg, akkor talán soha nem kell elmondania.
Kicsit megfeszülök, ahogy felém mozdul, de aztán ellazulok, amire befejezi.
Biztos vagyok benne, hogy nem lehet könnyű egy ilyen teherrel agyarasként élni, így én sem szólalok meg, csak nézek utána, ahogy a közben elcsendesült kedvesem is.
Javaslatom után kérdően nézek Lash-ra, mert tudom, hogy nem a legszeretettebb hely, ahová kívánkozna és nem is nagyon akarom erőltetni. Épp elég volt mostanában amin keresztül ment és én is sokat rontottam a dolgon, ezért most mindenképpen meg akarom hallgatni az ő elképzelését, amit meg is kapok.
Azt kell mondanom, hogy bizony sok igazság van abban, amit mond, hiszen, ha tényleg úgy tud alakot váltani, mint más a ruháját, akkor bárhol a közelünkbe férkőzhet. Még ha szerelmem kedvéért vállalnám is a remete létet, ő nem hiszem, hogy ezt akarná.
- Démon….. – ízlelgetem a szót és ugyanúgy nem tetszik, mint amikor a bányaigazgató által kerültünk kapcsolatba a pokol bugyraiban vele.
Ráadásul ez még ki is pécézett magának minket és a fene tudja, hogy egy ilyen fajzat mennyire szavatartó.
Az biztos, hogy neki az idő végtelensége áll a rendelkezésre, így lehet türelmes, hogy akkor csapjon le, amikor nem számítunk már rá.
Mikor Lash a szerződést kezdi emlegetni, vajon miért is Uráldur jut az eszembe?
Ráadásul valamiféle kapcsolat van közte és a self vezér között az biztos, hiszen a nő sem tagadta ezt.
Feleszmélek a gondolataimból, amikor Lash a rügyekre nézve feltételezi, hogy Természet Anya most ezzel próbál segíteni nekünk.
- Eddig is a szívén viselte a sorsunkat, talán csak így tud segíteni és valahogy ezt a démoni síkon is megtudták, ezért kellettél volna. – találgatok.
Segítek a lánynak felállni, de hagyom, hogy még egy kicsit megerősítse magát, ám a következő szavai, amiben határozottság csendül, alaposan meglepnek és nagyra nyílt szemekkel nézek rá.
- Tényleg meg akarsz tanulni harcolni? Hiszen tudom, hogy mennyire irtózol attól, hogy bánts valakit, még ezen a démonon is megesett a szíved, pedig aztán, ha valaki ő ezerszer megérdemelte a halált.
A két kezembe fogom az arcát, úgy nézek a szemébe és abban csak a szerelmet és a féltést látja.
- De, ha akarod, természetesen megtanítalak, hogy megvédd ….magad, de csak, ha biztos vagy benne. Nem leszek kíméletes. – nézek rá komolyan, de aztán elmosolyodom. – Akkor, lovag kisasszony, hová menjünk innen?

Lash Viri

A story lassan a végére ér, és gyűlnek az új információk. Amik jól érezhetően tovább bonyolítják majd az életeteket. Hisz innentől kedve hogy bízhatnátok meg bárkiben? Hisz Ale mindig ott lehet, bárhol. Bár a sebei ettől még léteznek, szóval egy ideig biztonságban lesztek tőle. A sámán beszélget veletek kicsit a főnök helyett reagálva.
-Kis hölgy tévedésben vagy, nem épp paktum lehetett. Inkább megszállás ami lehet hogy valahol, egy isten vagy nagy hatalom keze miatt félre siklott. Az a nő sok zűrt okozott már eddig is. És alig hiszem hogy a szerelmet lehet kényszeríteni. Harcos vezérem a szerelem csapdájába esett és igen egy mocskos szürkével. Fertelmes dolog e? Van joga bárkinek ítélkezni az esendők felett? Talán csak a szellemeknek és az égieknek. Az a lény amit láttatok, ha igazam van egy Barghest. Sötét fenevad és hívatlanul érkezik, nem köt alkut senkivel és semmivel. De mint már mondtuk párszor valami félre ment a megszállásnál.
Ha még kérdeztek tőle válaszol, hisz lehet hogy az életetek múlik rajta. Természet anyát említve Lash kezét enyhe fuvallat éri. A harci képzés amit Viri ajánl, viszont jól fog jönni. Pláne amilyen vérszomjas Lash a törpékkel szemben. Mesélőben fel is ötlött vajon nem e self ő is. De térjünk vissza a valóságba. Reggel van, madarak szálnak az égen, amik eddig messziről elkerülték a környéket. Távolból ragadozók és egyéb létformák hangját hozza a szél. Az orkok szedelőzködnek és mennek a nyomkövető után. Tőletek elköszönnek, a házbeliekre meg a frászt hozzák. Utatok új kalandok felé visznek titeket.

Hirtelen kapja fejét a sámán felé, kizökkenve az eddig elképzeltek fejtegetéséből. Egyáltalán nem mondaná jártasnak magát ebben a témában, így az ork által elhangzottakat is az eszébe vési, bár szerinte semmi sem biztos már ilyen körülmények közt. Számára rejtély, hogy a démonokat miként használják fel, ő csak annyit tud, hogy feláldozták, majd a pokolra juttatták Viridiellel együtt, és ha nem kell, akkor köszönte szépen, elég is volt abból. Elég hosszú ideig gyötörték őt rémálmok miatta akkor, amikor nem a férfi társaságában volt, bár egyszer-egyszer így is megesett, hogy riadtan ébredt kedvese mellől.
- És ha megszállás, miként lehet tenni ellene? - érdeklődik, és bár továbbra sem híve a felesleges öldöklésnek, az effajta természetellenességet ugyancsak nem engedheti meg. Ilyen nem létezhet, vagy legalábbis nem kéne, hogy létezzen, de ezek az éjelfek mindenre elég elszántak az eddigiek alapján...
- Félreértés ne essék, én... mi... - Viridielre pillant, hogy meggyőződhessen arról, beszélhet-e a nevében is. - ... nem ítéljük el az ilyesmit - fordul vissza. - Egyszerűen csak meglepőnek találtam, mert nagy általánosságban elég elítélők a sötételfekkel szemben. - Azt persze már nyilván nem fűzi hozzá, hogy neki is volt része hasonlóban, még ha nem is egy éjtündével volt dolga. - Lehet egyébként bármit is tudni erről a... Barghestről? - érdeklődik, és ha nem lenne csupa mocsok a keze, biztos rászorítana kedvese ujjaira, így inkább csak ökölbe szorítja.
Viridielre pillant, mikor találgatni kezd, és ahogy megérzi kezén a simogató fuvallatot, tudja, hogy istennőjük figyel és hallgat, őriz. Elmosolyodik, békésen és finoman, élvezettel fogadva be a megnyugtató érzéseket, habár még mindig nem tudja, mégis miként tekintsen az istenségre. Elképzelése sincs, mit szánt neki, hogy miért adott neki annyi megpróbáltatást, bár talán, így visszagondolva és a jelenlegi helyzetet figyelembe véve egyre inkább meggyőződik arról, hogy az igazi boldogságot akarja megadni neki. Nevetséges az elképzelés, de ha abból indul ki, hogy esetleg előző életükben is találkoztak, akkor talán még ősi hősök is lehettek évszázadokkal korábban. Érdekes lenne, nagyon is, és habár szereti magát ilyen mesés elemekbe ringatni, valahol azért észleli, ennek megtörténésére igencsak kevés esély van.
- Nem hittem volna, hogy valaha ilyet mondok, de örülnék, ha nem kellenék másnak - reagál Viridielre, és tényleg nem is gondolta volna, hogy ez megtörténhet, elvégre mindig csak eltaszították őt a ballépései miatt, így állandóan csak arra vágyott, hogy valaki elfogadja őt. ~ Én csak neked akarok kelleni ~ teszi hozzá gondolatban, szégyellősen lesütve pillantását.
Még egy kissé inog a felállás során, így jól jön a férfi segítsége, amit egy hálás tekintettel köszön meg, aztán nyomban határozottabbá válik Viridiel nagy meglepetésére. Kérdésére magabiztosan bólint egyet, jelezve, egyáltalán nem áll szándékában lemondani erről a tervéről.
- Tényleg - támasztja alá szóval is. - Valóban nem akarok bántani senkit, de nem kockáztathatom meg többször, hogy ennyire védtelenül maradjak. A tétlenségem és tehetetlenségem miatt halnak meg körülöttem, te is pont ezért kerültél veszélybe és fegyverezett le téged majdnem. Nem akarom, hogy ez újra megtörténjen - rázza meg a fejét nemlegesen, és mikor a férfi két kezébe fogja az arcát, rajta a meglepődés sora. Nem számított a gyengédségre a kérése hallatán, bár már régen tudhatná, hogy a futár akárhányszor érjen hozzá, akárhogyan alakuljanak a dolgok, minduntalan ezzel a finomsággal kezeli őt. Elképesztően szerencsésnek véli magát, és eddig is erősen élt benne a tiltakozás, ami az elvesztéséhez köthető, ez csak fokozódik. Szorosan akarja őt magához láncolni, az ölelésében tartani és kisajátítani, nem engedni senkinek, hogy elcsavarja a fejét, főleg nem annak a sötételf nőnek. Féltékenyen őrzi őt, és saját magát is ugyanilyen irigy módon tartogatja kedvese számára.
Viridiel komolysága ragadósnak bizonyul annak ellenére is, mennyi gyöngédséggel tartja arcát, ugyanakkor egy utalással a fejében szemtelenül elmosolyodik.
- Egyébként is arra kértelek volna, hogy bánj velem keményen - tartja meg egy darabig a magabiztos ábrázatot az imént felvett mosollyal, de hamar belevörösödik a saját szavaiba, amit fokoz legújabb megnevezése. Hetykén megemeli az orrát, és talán még karba is tenné a kezét, ha jobbja meglenne.
- Először egy vízforráshoz, nem indulhatok el mocskosan, az rossz fényt vetne rám - beszél enyhe felsőbbrendűséggel, aztán fanyarrá válnak a vonásai. - A torkom csíp és a számnak sincs a legjobb íze, ilyen kézzel meg nem akarom megfogni a tiédet. Utána pedig induljunk arra, amerre neked kell menni. Követlek bárhova, lovagnak álcázott szívtolvajom - simítana végig az arcán, de megállja a mozdulatot, emlékeztetve magát, hogy először meg kell tisztítania.

Annyira lefoglaltak az események, hogy nem is hallottam, amikor a sámán odaért mellénk, viszont úgy látszik többet tud a self nő állapotáról, mint gondoltam, de hát az is igaz, hogy sokkal régebb óta tudnak róla és vadásznak rá, mint bárki. Főleg, ha számításba vesszük, hogy a vezérük, milyen viszonyba keveredett vele.
- Barghest…..egy alakváltó démon…….- sóhajtom, hiszen ez még rosszabb, mint számítottam rá. – Azt hittem csak legenda, nem is tudom, ki hallotta róla, hogy a világunkon jár, de ha ez igaz, akkor már nagyon erős példánnyal van dolgunk, mert úgy váltott alakot, ahogy más alsót.
Arról már nem is szólva, hogy ha igaza van a sámánnak és még valami félre is sikerült……..
- És miként lehet egy ilyen lénnyel végleg végezni, mivel erről sosem hallottam egy szót sem. – egészítettem ki Lash kérdését, bár nem tudom az ork sámán tud-e erre egyáltalán válaszolni.
Eszemben sem volt elítélni a vezért, amiért összeszűrte a levet a nővel, bár én csak már akkor láttam, amikor véres képpel, karmokkal közeledett felénk, de valószínűleg mutatós példány lehetett nőként, ezért csak bólintok kedvesem szavaira. Az orkok különben sem válogatósak, ahogy megismertem őket.
Széles mosolyom pedig tudatja szerelmemmel, hogy célba ért a megjegyzése és tudhatja, hogy ezt nem is fogom neki elfelejteni.
~ És nekem csak te kellesz! ~
A harcolni vágyásával pedig úgy meglep, hogy arról is elfeledkezem, hogy a sámán még ott van-e vagy más távozott.
Tudom, hogy ha elhatározta magát, akkor végig csinálja, de nem tudom örüljek-e neki, hogy el akarja veszíteni azt az ártatlanságot, ami a sajátja volt eddig ezzel kapcsolatban.
Annak persze örülök, hogy ha veszélyes helyzetbe kerülünk, akkor talán legalább addig meg tudja védeni magát, amíg segítség érkezik és nem áll ott védtelenül.
- Az, hogy majdnem megadtam magam neki, nem függött össze a harci tudásoddal, ha nekem szorítanak pengét a nyakamhoz, te sem haboztál volna….. – emlékeztetem rá, mert van amihez a legjobb fegyveres tudás is kevés.
Nem hátrál meg a lány akkor sem, amikor megfenyegetem, hogy nem lesz könnyű velem a „kiképzése”, amit olyan félreérthetően fogalmaz meg, hogy további mosolyt fakaszt azzal, amikor erre rájön.
- Jó, akkor keresünk egy patakot először, ahol felfrissülhetünk, aztán keresünk egy falut, ahol feltölthetjük a készleteinket. Aztán az emberek királyának udvarába kell mennem, hogy átadjak egy levelet a főminiszternek és a főpapnak, ott pihenhetünk is egy kicsit, míg a válaszra várunk. – mondtam az utitervet és kapott egy puszit az arcára, mikor szívtolvajnak nevezett.
Ezt követően elbúcsúztunk az orkoktól, aki most már teljes erőbedobással a self nő bőrében rejtőző barghest után eredtek.
- Sok sikert és jó vadászatot! – szorítottam meg a vezér alkarját harcos módra, aztán az erdő mélyén csörgedező vízfolyáshoz indultam Lash-sal.

Lash Viri

Nos elértünk ezen esemény sor utolsó képkockáihoz, vagy csak az első rész vége lenne? Teljesen mindegy is az élet vissza tér a kis tanyán a normális vagy a majdnem normális mederbe. A barghest már odébb állt ez már biztos hisz a természet is újra életjeleket ad magáról, tücskök egyéb rovarok, és kistestű rágcsálók bújnak elő (nem, nem patkányok). A sámán válaszol kérdésedre Lash.
-Ha már ilyen profi szinten képes alakot váltani, ellene nem lehet tenni semmit. Mármint semlegesíteni a megszállást. Az áldozat ott és akkor végleg elhalálozik. Nincs értelme megmentésről beszélni.-Viri feléd néz- Hogy végezünk vele? Kimetszeni a sötét szívét, levágni a fejét és az egész hóbelevancot elégetni minél gyorsabban. A lényeg hogy fel legyen aprítva.
Lash megjegyzésére a sámán hangosan nevet.
-Nagy igazságot mondtál tényleg csak a halott self a jó self. De mond ezt egy taknyos kölyöknek aki kanos gerjedelmét egy ilyenen tesztelt először. Nem ítélkezem miért is tenném vagyunk amik vagyunk, miénk a vérszomj és a pusztítás útja. A barghest egy ocsmány teremtmény minden titkát én se ismerem, de a törzs védelmező szellemei megsúgnak ezt azt. Egy alattomos bestia, kiszolgáltatott testet száll meg és emészti el. De ekkor még gyenge és életképtelen, hogy hogyan erősödik fel a nem rég látott bestiává nem tudom de valószínű akkor is pusztítanám őket. Szóval ennyit tudtam segíteni, az istennőtök figyelje lépteiteket.
Majd ott hagy titeket némi temetést prezentálni a törzs életben maradt tagjainak. Amint végeznek a vezér elköszön tőletek, és útra kelnek ahogy ti is. Itt a szál lassan a végére ér, de a szél baljós hangokat hoz felétek a távolból, egy nevető nő hangját de úgy tűnik ezt csak ti ketten halljátok csak.