//Mesélői//


A nap melegen süt le Awyris hatalmas fáinak ágai és levelei közül, elkezdve felszárítani az éjszakai zápor vizét, párássá téve a levegőt. A föld még mindig kissé puha a beszívott esővíztől, és a gazdag aljnövényzet dússága nem engedi, hogy olyan hamar felszáradjon minden a nap hatására, hiába süt éppen a legmelegebben akár órákon át is – de persze éppen ezért is vannak a lombok között rejtett ösvények, vagy akár a saját magatok által mágiával készítettek, és így a puha talaj helyett a kemény, kérges ágakon mehettek oda, ahova terveztetek. Talán gyógynövényt gyűjtötök, talán csak egy erdei sétára vágytok és azért rójátok az elfek által kijárt, más faj által aligha látható ösvényeket a hangban és életben teli rengetegben; a fák is takarnak, árnyékot biztosítva szinte minden lépésetekhez, leveleik szélesen sütkéreznek a napfényben, teljes pompájukban, tökéletes zöldjükben minden más növényhez hasonlóan. Számtalan virág bimbózik a vidéken, várva a napot, mikor megmutathatják teljes szépségüket szirmaik kibontásával, hogy egy részük ne csupán gyönyörködtessen, de később még gyümölcs is kerüljön a helyükre. A madarak hangosan csivitelnek az ágakon, fakopáncsok zajongása visszhangzik messziről, az erdő állatai több bokrot megrezegtetve járják az erdő területét, több növényevő megáll legelészni, és ha nem hangoskodtok, akkor még közel is kerülhettek hozzájuk, ha szeretnétek. A legkülönfélébb rovarok és bogarak zümmögéssel jelzik aktivitásukat, a röpképtelenek pedig a fákon vagy aljnövényzetben mászva kerülnek a napi keringésbe. Ha találkoztok is ragadozóállattal, akkor azok is valószínűleg egy olyan területen fekszenek, ahol jobban süti őket a nap, pihenve egy darabon, de a melegre vágyó gyíkfélék is hasonlóképp tesznek: kimászva egy megvilágított kőre csak vannak ott naphosszat, addig, amíg meg nem zavarják őekt.
A természet teljes mértékben felébredt mostanra, ezt erősen érezhetitek, ahogy tündékként titeket is átjár a nyári levegő melegsége és energiája, és ti magatok is feltöltődhettek energikus, tettre kész élettel a megújító tavasz nyomán. A fák körül és levelek közt eltáncoló szellő magával hozza az ázott föld és növények illatát, melynek lehet egyfajta frissítő hatása.



//Tekintettel az éppen zajló cifrasas-vadászatra és az azt követő kalandra, amiben Sitara részt vesz, a kaland nyár elején veszi kezdetét, hogy elkerüljük az időbeli paradoxonokat
A feladatotok nem más, minthogy elhelyezzétek magatokat valahol, leírhatjátok, mit csináltatok idáig és milyen szándékkal mentek az általatok kiszemezett helyszín felé, mit hoztok magatokkal otthonról. Bátran lehet részletekbe menni!
Ha esetleg már az első körben találkoznátok, akkor hagyok nektek pár környi időt, hogy kibontakozzon egy rövid ismerkedés, mielőtt az események elindulnának.//

Kinyitottam a szemem. A nap már erősen sütött be az ablakon. Azt hiszem kicsit elaludtam…. Pedig ma már muszáj elmennem az erdőbe egy kis sárkánygyümölcsért. Már elég régen elfogyott és mindig halogattam a beszerzését. Valami mindig közbejött. De most nincs kifogás! Szépen elmegyek. Csak előbb megreggelizem. Gondoltam magamban, mivel a hasam nagyot kordult. Kivánszorogtam a konyhába és megkentem egy kenyeret lekvárral. Alig pár üveg maradt már csak télről. Nemsokára azt is kéne főznöm. Az édeskés íz lassanként felébresztett.
Reggeli után megmosakodtam és felöltöztem. Mivel az idő egyre melegebb ezért egy vékonyabb vászoninget, a könnyű mozgás érdekében pedig egy zöld, lábszárközépig érő nadrágot vettem magamra, derekamra pedig fonott bőrövet tekertem, majd nyakamba akasztottam a medálomat ás az ing alá süllyesztettem. A hajamat kifésültem majd befontam és feltekertem kontyba és egy faragott hajtűvel összetűztem, hogy ne lógjon a szemembe.
Kimenetem a miniatűr előtérszerűségbe és leakasztottam a fogastól a kistáskámat amit ilyen utakra szoktam használni, és egy kisköpenyt, amit belehajtogattam a táskába, arra az esetre, ha ismét eleredne az eső, bár erre nem sok esélyt látok, hiszem a nap egyre forróbban és magasabbról süt le. A tarisznyába tettem még egy kulacs vizet, egy kendőt amibe a gyümölcsöt rakhatom és az elmaradhatatlan zöldalmáimat is.
A lábamra húztam egy kényelmes sötétzöld cipőcskét, és kiléptem a házból. Szinte azonnal megéreztem a nap simogató melegét az arcomon. Elmosolyodtam és kiléptem a házból és becsuktam magam mögött az ajtót. Körülnéztem, hogy nem jön e senki a bejáratom előtti ágon, és ha nem látok egy elfet se elindulok lefelé az ágon. Mikor leértem a földre a cipőm mélyen belesüllyedt az esti esőzés miatt keletkezett sárba. Azt hiszem nem olyan jó ötlet a földön menni… Gondoltam majd kissé elhúzva a számat visszamásztam az ágra.

Magam előtt irányítva az utat lassanként kezdtem kiérni a városból. Mélyeket szagolva a levegőbe sétáltam. Még egész jól lehetett érezni az eső illatát, amit egyszerűen imádok. Mikor teljesen magam mögött hagytam a várost halkan dudorászni kezdtem.
- Milyen szép az élet,
Ha boldogan éled,
Ha erdőbe' barangolva,
Halkan szól az ének.
Nem is emlékszem mikor tanultam ezt a dalt, de az biztos hogy nagyon kicsi voltam még. Nagyon szeretem. Mindig vidámabb leszek tőle. Olyan jó kis táncos dallama van.
Minél beljebb haladtam az erdőben annál több állatot láttam és hallottam. Mikor kisgyerekként jártam az erdőkben néha nagyon meg tudtam ijedni pár váratlan és különös hangtól de fokozatosan hozzászoktam ezekhez is. Hiszen a vadállatok se valószínű, hogy bántanak ha én nem bántom őket.
Az idő egyre melegebb lett én pedig szomjas lettem, ezért leültem egy vastag ágra és elővettem a kulacsomat, és nagyot kortyoltam belőle. Jól esett a hűsítő víz. Remélem a nap többi részében sem melegszik jobban fel a kulacsom, mert nincs kedvem langyos vizet inni...

Hosszú, kimerítő és talán mondhatni életem leghalálosabbnak mondható kalandján vagyok túl. Nagyon bízok abban, hogy amit itt megtanultam azt nem felejtem el. Már tudom milyen veszélyes a szétszórtság és kapkodás. Volt már hogy ezen tulajdonságaim miatt nagy bajba keveredtem, de ekkorában még sose voltam. Most jöttem rá, hogy a sötét elfekről való ábrándozást be kell fejeznem, mert minden történet a gonoszságukról, kegyetlenségükről igaz. Meg van célom. Egyszer kaptam valakitől valamit, ami minden kincsemtől, főleg attól a gyűrűtől amit kaptam többet ér. Ezt akarom. A gyógyítást. Hogy energiát tudok a sérültnek adni magamból. Talán azért nem ment eddig olyan jól, mert nem koncentráltam eléggé. Mert nem volt rend a fejemben. Mondjuk mindig is nagy volt benne a kupi és én is tudom, ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani. Időbe telik. De megkomolyodásnak talán pont hogy itt lenne az ideje.
A másik ok, hogy nem megy a gyógyítás a gyakorlat hiánya. Legalább is így gondoltam.
Sok tervem volt miután haza értem. Megkeresni a férfit akit egykoron szerettem talán, de tisztázva is lett. Nem voltam szomorú miatta. Nem volt rá időm. Apámmal néha késő éjszakákig beszélgettünk egy egy gallyon ücsörögve. Ő mindig azt mondogatta...- Csak hagy időt magadnak. Nyugodj meg, És Jó Anyánk Szerelmére ne kapkodj!...- voltak mindig a szavai. Az utolsó mondatán mindig elnevettem magam. Ilyenkor mindig elfordult, és ha megkérdeztem mi van vele csak motyogott. Nem szokott ilyeneket mondani. És csak sejteni tudtam, ilyenkor milyen az arca színe.
De ami a pihenést illeti, megfogadtam a tanácsát. És jót tett. Mindig sokáig lustálkodtam, ma se volt másképp. A nap sugara melegen csiklandozta arcomat. sokáig élveztem melegét csukott szemmel, aztán kimásztam az ágyból. Apám már nem volt otthon. A levele az üzenetével a reggeli mellett volt. Megint kitett magáért. Néha azt gondoltam, direkt akar kitolni velem hogy ennyi ennivalót tesz reggelenként az asztalra. Vagy azt szeretné, hogy meghízzak? Ettem amennyi belém fért. Reggeli közben kitaláltam mit szeretnék csinálni. A bepasizástól kezdve a világ megmentéséig minden az eszembe jutott. Némelyik ötletemen csak némán kuncogtam. Aztán megvolt a végső ötlet. Pitét fogok csinálni, erdei gyümölcsöset. A gyümölcs kivételével minden megvolt hozzá, de meg kellett kérdeznem hogyan kell csinálni. Még nem sütöttem süteményt. A konyhába Apám mindig féltő vagy épp szúrós pillantásai kíséretében tevékenykedtem. Lehet attól tartott egyszer felgyújtom a konyhát.
Mire megvolt a terv, már felöltöztem, megmosakodtam és fel is öltöztem. Könnyű nyári tunikát, vászon nadrágot és csizmát vettem fel. Egy kosarat és egy válltáskát vittem magammal. A táskába betettem a két üres kulacsot és a reggelinél megmaradt diós táskákat. A cipő választásnak örültem. Erdei utam előtt a téren hideg friss vízzel megtöltöttem a két kulacsot. És pár fapadokon ücsörgő idősebb asszonytól megkérdeztem, hogyan kell pitét csinálni. Rossz ötletnek bizonyult. Már épp menekülőre fogtam volna, mikor a két öreglányból öt lett, aztán ott voltak vagy tízen. És mindegyik azt bizonygatta, az ő receptje jobb. Ekkor sétált el mellettem Maril Anyó. Gyógyító volt és volt már hogy segített nekem. Szinte kimenekített a mamik karmai közül. Azt mondta eredjek az erdei patakhoz, ott terem most sok áfonya. Ha találok menet közben szedret és málnát abból is hozzak. Mikor haza érek keressem fel és megsütjük együtt a pitét. Hálásan öleltem át és megindultam a cél felé. - Az se baj ha holnap jössz!- halottam az Asszony meleg szeretettel teljes hangját a fejemben.
A fák között nagy volt a sár. A csizmám bírta volna, de nem akartam besarazni. Épp az ágakon sétálva közeledtem a célom felé de aztán megálltam és elgondolkoztam. Az egy dolog hogy meg kéne komolyodnom. De nem kell erőltetni. A móka ettől még része lehet a napomnak. És ami azt illeti eddig mindent jól csináltam, megfontoltan. Így az erdő hamarosan kacagásomtól visszhangzott ahogy egyik lelógó ágról a másikra hintázva haladtam előre. Olyan érzéssel értem a földre hogy az élettől pezsgő erdő fel is vidult kicsit. A csizmám bokáig süppedt a sárba de nem érdekelt. Óvatosan egyensúlyozva battyogtam a forráshoz, aminek már hallottam a hangját és éreztem illatát. Menet közben már szedegetni kezdtem a gyümölcsöket a kosaramba. A forrásnál elidőztem kicsit. Leültem, a csizmámat áttisztítottam és meztelen lábaimat a vízbe lógatva a zsákmányt csipegetve élvezkedtem a napfényben. Egy idő után unatkozni kezdtem, de még nem volt kedvem haza menni. Maril Anyó jó társaság de megvár. Talán tudok találkozni olyannal, akit még nem ismerek.
Meg is kérdeztem, és nem a fákat.- Hahó! Van e itt vándor ki épp erre jár ?- kérdeztem gondolatban szinte dalolva. Az erdő ennyire jó hatással volt rám a sok rossz után. Bíztam benne, hogy válaszol valaki. Ha nem akkor megyek vissza, most már normálisan...

A frissítő után visszatekertem a kulacs tetejét és visszaraktam a kistáskába. Felálltam és továbbindultam az úton. Egyik ágról a másikra szökkentem. Azt hiszem már nem vagyok olyan messze. Haladtam tovább az úton, de aztán hirtelen meghallottam, hogy valaki az iránt érdeklődik, hogy található-e valaki itt rajta kívül. Arra fordultam amerről a hangot véltem hallani, de egyenlőre nem mertem válaszolni. Bár a hang nagyon kedvesnek és vidámnak tűnt. Egy kis ideig sétáltam abba az irányba. Már épp vissza akartam fordulni, amikor megláttam egy barna hajú elf nőt. Feltűnő jókedvvel ült egy forrás mellet. Azt hiszem nem kell tőle tartanom, ígyhát megszólítottam.
- Szervusz ! Gondolom te kérdezted, hogy van e a közelben valaki, ugye?- Rámosolygok, és ha valóban ő volt, bemutatkozom.- Sitara vagyok. Téged hogy hívnak ? És miért keresel valakit ?
Beszéd közben közelebb mentem és a forrásba mártottam a kezemet. A víz nagyon kellemes volt. Megértem a nőt miért választotta ezt a helyet pihenni.
- Egyébként mi járatban vagy erre ? - Kérdeztem. A nő barátságosnak tűnik, és ha nem bánja leülök mellé és a lábamról levéve a cipőt én is a vízbe mártom kissé fáradt végtagjaimat.
Jól esik a gyaloglás és a meleg után a hűvös forrás. A fák leveli között áttűz a nap és a vízfolyás tetején visszacsillanva egyszerűen gyönyörű. Nem is tudom miért halogattam annyira ezt az utat de megérte ezért az érzésért olyan nyugis volt minden.

A trillázva feltett kérdés után tovább napoztam. Jó volt itt lenni. elővettem a megtöltött kulacsomat és ittam egy pár kortyot. a diós táskán gondolkoztam megegyem e az egyiket, vagy még nem vagyok annyira éhes. Nem telt el sok idő, mikor egy elf nő jelent meg tétován a fák között. Nem volt valami bátor, így mosolyogva próbáltam biztatni, hogy nem harapok, nyugodtan jöjjön közelebb.
A feltett kérdésére csak bólogattam. Szótlanul figyeltem mit csinál. Mikor leült mellém és ő is kényelembe helyezkedett.
- A nevem Hira. Nem érzem jól magam sokáig egyedül. Gyönyörű az erdő de ezt az élményt jó ha valaki többed magával éli meg. Én így gondolom.
Egyébként ezekért jöttem az erőbe.- mutattam a kosár tartalmára és közelebb toltam, hogy vehessen a az erdei bogyósokból.
- Pitét akarok készíteni. Még nem csináltam süteményt. Voltam a téren, de rossz ötletnek bizonyult. Az öreglányok szinte egyszerre ugrottak nekem, mikor kettőtől megpróbáltam elkérdi a receptet. Egy ismerősöm mentett ki karmaik közül. - meséltem neki majd megkérdeztem ő mi jót csinál itt.
Hogy ne vágjak szavába előszedtem e pitéket és az egyiket majszolni kezdtem. Őt is megkínáltam, mondván finom diós Apukám készítette
.

A tünde valóban kedves volt. Miután leültem mellé bemutatkozott és elmondta, miért is szólongatott. Majd felém nyújtott egy kosár bogyót.
-Igen azt megértem, hogy jobban szeretsz társaságban lenni, az erdő pedig egyszerűen varázslatos. Főleg most eső után ! -  Mondom és kiveszek párszem gyümölcsöt a kosárból. A bogyók nagyon finomak ! Mint utóbb kiderült Hira pitét szeretne belőle sütni.- Bár szerintem minden gyümölcsöt jobb frissen enni, ezekből biztosan nagyon jó sütemény lesz ! - Ezután elmesélte, hogy a téren akarta elkérni a receptet az idős hölgyektől akik ott szoktak ülni. A történet hallatán hangosan felnevettem. - Hát igen érdekes asszonyok ők ! Velem megesett már nem egyszer, hogy arra jártam és beszédbe elegyedtem velük. Hét nem is szabadultam gyorsan az biztos ! Jó a beszélőkéjük ahhoz nem fér kétség ! És kérdésedre válaszolva én is gyümölcsért jöttem az erdőbe. Tudod gyógyító vagyok és elfogyott otthon a sárkánygyümölcsöm, pedig az elég fontos lenne hogy mindig legyen kéznél. Bár általában mágiával gyógyítok, néha jól jön a természet segítsége is.
Közben Hira előcsomagolt egy kis diós táskát és engem is megkínált vele. Örömmel elfogadtam és a gyümölcsökhöz hasonlóan ez is nagyon finomnak bizonyult.
- Apukád nagyon ügyes ! Ez mennyei ! Egyébként van nálam pár fincsi zöldalma ha esetleg szereted. És egyébként innen merre indulsz majd tovább ? Ha már találkoztunk mehetnénk együtt tovább. - Mondtam és barátságosan mosolyogtam rá. Valóban igaza van abban, hogy jobb társaságban csodálni az erdőt és egyébként is. Soha nem árt új elfeket megismerni.

A csaj nagyon jófejnek tűnt. Jó hangulatú kis beszélgetésbe elegyedtünk. Teljesen feloldódott mikor rájött nem vagyok ember, pontosabban elf evő. A kezdeti óckodásának már nyoma se volt mikor leült mellém és mindent elfogadott amivel megkínáltam.
Figyelmesen végighallgatott és velem nevetett mikor elmeséltem neki a sztorimat a mamákról, de ahogy hallottam ő is tudja és tapasztalta már milyen idegesítőek tudnak lenni. Viszont egy szavánál leragadtam mikor tovább mesélt. Gyógyító... Nem vágtam szavába, és folyton bólogattam, de ez a szó minden szava mögé beúszott. Azta. Végre úgy tűnik találtam valakit, akivel el lehet erről beszélgetni, és tudnám gyakorolni az én mágiámat. Bár nem mintha a fajtámban nem akadna jó pár elf aki ért az ilyesmihez, de akkor is. Meg eddig nem is kerestem konkrétan, de ezt nem mindig könnyű bevallanom na.... Az említett gyümölccsel nem tudtam konkrétan mit akar, hogy megenni e vagy felhasználni valami főzethez, de máris lett egy új témánk. Mikor megkínált az almával elfogadtam. Most rajtam volt a sor.
- Tudod máris örülök neki, hogy ide jöttél hozzám. Van... vagyis lesz közös témánk. Sokáig kerestem az utam, de aztán megéreztem valamit. Csak sajnos elég gyatrán megy, meg nincs is bátorságom, vagy akaratom, vagy néha nem is tudom mi az ami hiányzik belőlem ahhoz hogy gyakoroljam és elég időt töltsek vele. Talán a személyiségemmel van a baj. Túl szeleburdi vagyok néha, vagyis...majd nem mindig az vagyok. De ezt a dolgot...képességet megkaptam valakitől mint egy ajándékot és ott pislákol bennem. Csak talán az a baj, hogy ez se megy igazán egyedül.
A gyógyításra gondolok. Van bennem olyan dolog, hogy kézzel tudok átjuttatni a sérült személy testébe energiát vagy ilyesmi. Csak még nem megy. Most még ott tartok, bárhogy is beleadok mindent,...törekszem rá, hogy a fájdalmat tudom csillapítani. Ez lehet nem nagy dolog, hogy sokmindenki képes rá, de ezzel küzdök. Szóval...meg az is lehet a gyógyítással mint tudománnyal kéne foglalkoznom mindenek előtt. És nem kapkodni....- motyogom végül. Totál gázul érzem magam. Még senkinek se beszéltem erről az enyémeim közül. Majdnem elbőgtem magam. A vidámságom teljesen kezdett elszállni. De gyorsan erőt vettem magamon és belekapaszkodtam az engem vagyis mostanra már minket körülvevő csodás világba. Fejem magasba emeltem és beszívtam mélyen a levegőt és kifújtam, majd ránéztem. Beleharaptam az almába.
- Hmm. Ez is finom köszi...

Mesélői

Sikeresen egymásra találtok, és úgy tűnik, hogy nem okoz nektek egyáltalán gondot a társalgás. Nagyon gyorsan találjátok meg a közös témát is, ami kellemes hangulatot teremt, főleg, hogy az ételt is megosztjátok egymással.
A levegő egy kicsit fülledt, köszönhetően az éjszakai zápornak és a nap melegének, de helyiekként ez titeket pont nem zavarhat, ráadásul egy hűs forrásnál üldögéltek, melynek a tisztán csengő csobogását hallgathatjátok a beszélgetésetek hátterében. A madarak is élénken csivitelnek, a szellő játszik a levelekkel, elsuhanva a törzsek között lágyan, és a természet hangja bizonyára még nagyobb megnyugvást és biztonságérzetet okoz a számotokra, nem beszélve a növényzet dús és gazdag jelenlétéről.
Elsőre valószínűleg fel sem tűnik, annyira egymásra figyelhettek, mikor a pár lépéssel odébb lévő bokor lassan mozdulni kezd, oly lassan, hogy talán eleinte azt hiszitek, képzelitek és inkább folytatjátok a beszélgetést. Mikor azonban ennek a bokornak már egészen kezd változni a formája – persze csak szépen lassan, mintha csak nem akarna feltűnést kelteni azzal, hogy életre próbál kelni -, talán elkezditek mereszteni a szemeteket: a növénynek az ágai elkezdenek összefonódni. Nem kizárt, hogy egy kart próbálnak megformálni, ami a víz felé nyújtózik, ráadásul tart is valamit, amire kis kacsóival rátekeredik... Valamiféle edény lenne? Ha jobban fürkészitek, akkor igen, és jó esélyek vannak arra, hogy aki ezt csinálja, vizet próbál meríteni észrevétlenül, csak éppen a távolság miatt, amit a növénnyel próbál áthidalni, nem sok sikere van benne. Kérdés, hogy ez a jelenség mekkora ijedelemmel fog szolgálni a számotokra, mert bár nem meglepő, hogy erdei elfek ehhez a mágiához folyamodnak, mégiscsak különös lehet, hogy nem szólít meg titeket vagy egyenesen bújkálni próbál előletek.

Ha felsikoltotok vagy bármi hangosat tesztek, ami egyértelműsíti a bujdosó számára, miszerint észrevettétek, akkor a növény hirtelen lecsavarodik a faedényről, ami a faragvány vízbe esését okozza, és a bokor mögül is olyan zajok érkeznek, mintha valaki mezítláb futna el tőletek. Szerencsére a patakocska medre nem olyan mély és a sodrás sem olyan erős, hogy az edényt elvigye, így ha valamelyikőtök kivenné, hogy megnézze, nagyon egyszerű, minta nélküli faedényt foghat a kezében, amiben semmi különlegeset nem látni vagy érezni. Meglehet, egy félkész erdei munka ez, hiszen a jellegzetes elf vonalak nincsenek belevésve, ha pedig az elrohanó idegen felkeresése mellett döntenétek, akkor nem kizárt, hogy hagyott maga után nyomokat. Jó eséllyel maradt lábnyoma is, hiszen a föld még puha, ahogy fellazult az éjszakai esőtől, és az sem kizárt, hogy nagy sietségében néhány ágat is eltört. Természetesen mindemellett ott van a mágiátok is, ami segíthet titeket, és a növényekhez fordulva megpróbálhatjátok megtudni, ki is tartózkodott itt.

Ha nem sikoltotok vagy nem hangoskodtok a bokor különös formája és szándéka láttán, akkor megpróbálhatjátok csendben is kideríteni, ki vagy mi rejtőzik a közeletekben, ám ennek eredménye már a ti próbáitoktól függően fog változni.

Hamarosan kiderült, hogy nem csak én vagyok gyógyító, hanem a lány is. Azt is elmondta, hogy nem megy neki mindig a legjobban.
- Azt hiszem, csak nem hiszel eléggé benne, hogy sikerülhet. Hidd el. Az, hogy valaki szeleburdi, nem zárja ki, hogy ne lehessen jó gyógyító. Itt áll előtted az élő példa.- Mondtam és elnevettem magam.- Jó persze van amikor súlyos beteghez, vagy sebesülthöz kell menni akkor nagyon  összeszedem magam, mert ott egy icipici hiba is szörnyű lehet. Annyi tanácsot tudok adni, hogy szánj rá sok időt. Nagyon sokat! Én is azt tettem és meglett az eredménye. - Aztán mondott valamit amin kicsit elcsodálkoztam.- Szóval… te örökölted a gyógyítást ?
Ez elég érdekesen hangzott. Nagyon kíváncsi lettem, de nem akartam annyira faggatni, mert kissé szomorkás lett az arca. Végül is majd elmondja, ha szeretné. Inkább odanyújtottam neki az egyik almát és rámosolyogtam.
Beszélgetés közben észrevettem, hogy egy közeli bokor mintha megmozdult volna. Megdörzsöltem a szemem, de a növény még mindig mozgott. Nem tudtam, hogy Hira észrevette e, ezért ha éppen beszél mutatom neki, hogy folytassa és rámutatok a bokorra.
- NE IJEDJ MEG !- Tátogtam erősen artikulálva. Nemsokára megjelent egy edény is a bokor egyik égén és óvatosan a víz felé nyúlt. Vajon ki nem szeretné, hogy észrevegyük? Mert nyilván egy növény (normális esetben) nem tart egy edényt a víz felé.
Megpróbáltam elmutogatni, hogy kerüljük meg a bokrot két irányból, hátha megtudjuk ki a rejtélyes vízcsenő.
Ha az erdei észrevesz minket és menekülője fogja ránézek Hirára és megkérdezem, hogy utána fussunk e. Persze azonnal észreveheti rajtam, hogy nagy kedvem lenne utána iramodni, és kideríteni ki a titokzatos alak.
Ha viszont sikerül úgy a bokor mögé érni, hogy nem vesz észre semmit a tünde, akkor izgatottan belesek a növény mögé.

Türelmesen végighallgatott és tök jófej, vagyis inkább mondhatnám melegszívűen válaszolt. Jó tanácsokkal látott el és elmondta nem vagyok egyedül abban hogy nem megy túl jól. Idő igen, meg az hogy végre benőjön a fejem lágya. Bíztam benne, hogy jó barátok leszünk.
A kérdésén elgondolkoztam. Érdekes volt az a nap, mikor megkaptam ezt a még úgy mondanám valamit, mint ajándékot, amit kamatoztatnom kell. Csak rajtam múlik mikor válik teljessé. De nem megy egyedül az biztos. Talán ő segíthetne. Épp ezeken a dolgokon morfondíroztam egy kicsit, mikor láttam és értettem mit tátog. Eddig nem vettem észre amit ő már igen. Túl sok minden kerített hatalmába. Ez a kellemesnek mondható találkozás, beszélgetés. Meg az erdő megunhatatlan szépsége.
Újdonsült barátnőm, vagyis beszélgető partnerem, de én máris így gondoltam rá izgatottsága teljesen észhez térített. Szinte örültem a váratlan fordulatnak, mert a végén túlságosan elmerültem volna gondolataimban, és ő rám un és lelép, mire észhez térek. Így az elmutogatott irányba kaptam a fejem.
- Hát ez meg mi? - sutyorgom én is. Bámulom a furcsa valamit, amihez, vagy akihez hasonlót még én se láttam soha. Egyben vagyis kettőben biztos voltam. Egyiken se akartuk megijeszteni bármennyire is kíváncsiak voltunk rá, a másik ha ő nem kért infót eddig a fáktól a különös jövevény mivoltáról én se fogok. Azt tettem én is amit ő. Végre egy kaland.....Újra...

//Mesélői//


A beszélgetésetek megakad, részben azért, mert különös jelenségnek váltok szemtanúivá, részben pedig mert egyikőtök igencsak elkalandozik gondolatban. Persze ez az események különös sorát nem fogja megállítani, ti pedig sikeresen csendben figyelitek egy darabig, mi is fog történni – legalábbis addig, míg megtárgyaljátok Sitara gyorsan kitalált ötletét. Feltételezhetően ennek megfelelően cselekedtek, így ahogy egy kisebb kerülőt tesztek, átlépitek a kis patakot és a lehető legcsenddesebben közelítitek meg azt. Ha folyamatosan figyelitek magát a bokrot, akkor észrevehetitek, hogy a mozgása lelassult és kis híján meg is állt. Erős lehet emiatt a gyanútok, hogy észrevett titeket, de ha bárki is van a bokorban, valószínűleg nincs teljesen meggyőződve erről, ugyanis kisvártatva valamivel aktívabban, ugyanakkor a látotthoz hasonló lassúsággal nyújtózik tovább a vízért.
Már sikerül belemártania az edényt a vízbe, mikor sikerül a bokor mögé érnetek és elhajtanotok pár ágat, hogy észrevegyétek, ki is a rejtőzködő. Elsőre talán fel sem tűnik, ha nagyon elfet keresnétek, mivel nincs ott a hozzátokéhoz hasonló világos bőrrel rendelkező alak, aki hagyományos ruhákat hordana, helyette természetbe szinte teljesen beolvadó zöld a színe egy enyhe sárgás tónussal, ruhái levelekből és indákból állnak, ami megtévesztően jól illeszkedik a környezethez. A bőrszínét tulajdoníthatnátok egy erdei elf képességhez, hiszen rendelkezik a faj egy rejtőzködést segítő varázslattal, viszont a ruhái kapcsán így is kérdések merülhetnek fel. A tollakkal és virágokkal díszített haja, mely ugyancsak fürtök helyett levelekből áll, ugyanúgy nehezen lenne magyarázható bármivel.
Fürkésző tekinteteteket rögtön megérzi, mire megilletődötten emeli fel a fejét – arcát egyelőre nem láthatjátok -, és ha még szóltok is hozzá, akkor felgyorsíthatjátok a fejfordítás folyamatát. Amint megpillant titeket, egy riadt kiáltással esik ki a bokorból, igyekezve tartani tőletek a távolságot nagy ijedelmében. Először beleesik a felétek való fordulással a mögé kerülő patak sekélyes vizébe, ami halványan rögtön elszíneződik: nem túl feltűnően, de sötétebb árnyalatot véve fel, amit a gyenge sodrás magával visz. Félve néz hol egyikőtökre, hol a másikótokra, négykézláb hátrálva mászva ki a patakból, és ha a helyeteken hagytátok a felszereléseiteket, táskátokat, akkor nagy hátrálásában egyik kezével lehet, meg is löki valamelyikőtök holmiját.
Most jobban szemügyre tudjátok venni, távolabbról: nincs rajta cipő, így a lábai egy kicsit koszosak a mostani esőzés okozta saras földtől, bal lábának bokájától felfut egy inda egészen az ágyéka körül lévő nagy levelekig, melyek ruhadarabként funkcionálnak. Jobb lábán egy ehhez hasonló, leveles inda kúszik fel a levélszoknyájához; feltételezhetően ezek az indák tartják össze a ruháját. Hasa teljesen csupasz, mellkasán mohával díszített, hosszúkás levelek, nagyra nőtt fűszálak alkotják a fölsőjét, bal alkarját maga mögött tartva nem nagyon látjátok, de a jobbján még észrevehettek egy levelekből készült, alkarvédőhöz hasonlító kelléket. Tekintettel arra, hogy a levelek mennyire tartósak és erősek, inkább dísznek tekinthető ennek hordása.
Megszeppent ábrázata gyorsan elárulhatja nektek, hogy hirtelen azt sem tudja, mit mondjon, így van lehetőségetek magatokhoz venni a szót. Ha egyikőtök sem teszi, akkor a levéllány teszi, továbbra is ijedten:
- El... elmegyek, ha zavarok! – jut szóhoz két zaklatott lélegzet között, előrébb mászva a patakhoz, balját továbbra is maga mögött hagyva. Ennek közszönhetően kicsit ügyetlenné válnak a mozdulatai, de a térdeire nehezedve már sietősen hajol a vízbe esett edényért, amit magához kapva jobbjával magához húz, zavarában a saját lábaira öntve az edényben maradt vizet.

Titokzatos idegenünk:

Hira beleegyezett a rögtönzött tervbe és két oldalról megkerültük a bokrot. Menet közben észrevettem, hogy a mozgás egy pillanatra megállt. Talán a titokzatos személy észrevette, hogy elhallgattunk. Kicsit megijedtem, de mikor a tál újra megmozdult, tovább haladtam a megbeszélt irányba. Az edény épphogy belemerült a vízbe mikor körbeértünk.
Nem sokat láttam az ismeretlenből ezért félrehajtottam néhány ágat. Megpillantottam a rejtélyes illetőt. Meglehetősen furcsa szerzet volt. Kissé lenge öltözetét levelek alkották. De nem csak a ruhája volt levelekből. Haja is teljesen növényekbő állt . Emellett testére több helyen indák fonódtak, a bőre pedig zöldessárga volt.
Azt hiszem eléggé meglepődhetett, mikor észrevett minket, mert egy kiáltás kíséretében kiesett a bokorból és belepottyant a vízbe. A patak kissé elszíneződött mikor a patakba érkezett a lány. Kicsit meglepődtem… Talán valami festék van a bőrén? Gondoltam miközben az ilyedt teremtést néztem aki viszont rajtunk kapkodta oda vissza a szemét. Segíteni szerettem volna neki felkelni, de mire odaléptem volna már kimászott a  vízből a másik oldalra ahol a holmink maradt.
Mezítelen és kissé saras lábával, érdekes ruhájával és ijedt szemeivel picit elesettnek tűnt, de emellett szimpatikusnak. Annyira elgondolkodtam, hogy nem is szólítottam meg a lányt, ő viszont rémülten szólalt meg, amivel felébresztett.
- Szia! Nem zavarsz ! - Mondom de azért ránézek Hirára, hogy ő is így gondolja e. Ha őt sem zavarja a lány ismét az ismeretlen felé fordulok.- Hogy hívnak ? És miért titokban akartál vizet vinni ? - Kérdezem és kíváncsian közelebb lépek és remélem ez nem rémíti meg.

Menet közben ahogy lelki szemeimmel kívülről elképzeltem magunkat, ahogy kíváncsiságtól hajtva lopakodunk egy furcsa eddig nem látott valami felé. Fogalmam se volt, hogy mit vagy inkább talán kit találunk a bokrok mögött. A gondolattól, hogy egy új barátnővel máris valami izgalmas kalandba keveredtem, felderültem. Viszont egy kis idő után a nevetés is rám tört. A kitörő kuncogást viszont talán Sitara ágakat elmozdító neszezése nyomhatta el, de a lényeg sikerült kiugrasztanunk a nyuszit a bokorból. A furcsa szerzet láttán kissé hátraugrottam, és egy félig sikkantás, félig nevetés szerű hangot hallattam. Majdnem el is estem, de gyorsan próbáltam uralni a helyzetet. Nem akartam még kellemetlenebb helyzetbe hozni a furcsa jövevényt. Ha Sitara észre is vett valamit az iménti bénázásomból, nem mutatta. Rám nézett egy pillanatra ugyan, de folytatta a kommunikálást.
- Szerintem ez a lány egy nimfa!- jelzem neki gondolatban. Egyszer kétszer hallottam már róluk, de nem sokat. Nem lehetek biztos a létezésükben csupán csak mert hallottam ezt azt. De ha az is, talán nem lesz rossz ötlet összeismerkedni vele. Nem tűnik vérengzőnek.
Én is közelebb mentem, sőt bementem a vízbe. - Csatlakozz nyugodtan, ha van kedved. Épp most találkoztunk. Van friss gyümölcs. Vegyél bátran, ha éhes vagy.- mondom, majd ha engedi segítek neki biztonságosan elhelyezkedni a patak partján...

Mesélői

Mozdulatai kapkodásról árulkodnak, ahogy kivadássza a sekély patakból az edényét, és láthatóan nem akar túl sokáig szem elől téveszteni titeket. Amilyen gyorsan csak lehet, visszanéz rátok, tekintetében pedig kétségbeesés és félelem tükröződik, hol egyikőtökre,  hol másikótokra kapva a pillantását, mikor melyikőtök beszél vagy mozdul. Tartása feszes, néha egy-egy arcizma fájdalmasan megrándul, és titeket valószínűleg egy sarokba szorított vadra emlékeztet, olyan éberséggel fürkészi kettőtöket. Mintha keresné a menekülőutat, azt, ahol kitörhet és elszaladhat, ezzel mentve a saját életét, noha semmi oka nincs tartani tőletek.
- Én... – tart továbbra is távolságot, így ha valamelyikőtök közeledik, akkor finoman hátrálni kezd, jelezve, hogy még nem érzi magát biztonságban a közeletekben, legyetek bármilyen barátságosak is vele szemben. Nehéz lenne ugyanakkor felróni neki ezt, hiszen zaklatott és nyugtalan, kissé olyan, mint akire rárontott volna egy ártó szellem, akitől nem tud megszabadulni – de még az is lehet, hogy Awyris valamelyik fenevada döntött a megtámadása mellett, aki ily rettenetet okozott a számára.
- Thiiya vagyok – mondja csendesen, továbbra is nyugtalanul kapkodva pillantását, a gyümölcs említésénél a felszerelésekre kapva a tekintetét, de csak annyira, hogy tudja, hol van. – Én... – szedné össze magát, de láthatóan elbizonytalanodik, mit is kéne mondjon. – Én nem maradhatok. Vizet kell vinnem egy... egy társamnak – lendül bele, aztán mint aki önkéntelen kotyogáson kapja magát egy fontos információval kapcsolatosan, úgy halkul el. – Nincs... jól – néz Sitarára, majd Hirannisra, lassan váltva köztetek, az edényt a mellkasához szorítva. – Kell neki a víz... – magyarázkodik tömören, de nem tűnik olyan esetnek, amit félvállról lehetne venni. Ha kis könnyed túrán megszomjazott volna ő vagy az emlegetett társa, feltételezhetően nem viselkedne úgy, mint egy ijedt őz. Feltűnhet ezen felül az is, hogy a balját még mindig igyekszik takarásban tartani előletek, ugyanis ülése már nem olyan, aminél támaszkodnia kéne hátul tartott kezére, ráadásul igencsak kényelmetlen is a karjának a tartása. Ezen felül nem úgy tűnik, mintha a bőre be lenne festve; a víz sehol nem koptatta le a színt róla, mi több, a testén gyöngyöző vízcseppek sem oldják fel a bőrét színesítő anyagot, ami arra engedhet következtetni, hogy neki tényleg ilyen különös, elfekétől eltérő a bőrszíne. Így viszont persze felmerülhet a kérdés, hogy mégis mit sodort magával gyengéden a patakocska...
Körülöttetek a természet hangjai változatlan jókedvet és boldogságot, felhőtlen gondtalanságot hirdetnek; a madarak gazdagon és vidáman csiripelnek, míg a fák között szaladgáló szellő vígan játszadozik a levelekkel és fűszálakkal. Egy percig sem merülhetne fel bennetek, hogy bármi baljós kerülne bekövetkezésre, egy ilyen jövevénynek a riadtsága és félelemtől való szótlansága, reszkető és bizonytalan hangja meglehet, elülteti bennetek a nyugtalanság magvait.

A lány zavartnak és ijedtnek tűnt pedig nem tettünk semmit amivel ennyire megrémíthettük volna. Vagyis ha jobban belegondolok én se biztos, hogy a legnyugodtabb lennék ha így rám rontanának a hátam mögül. Mondjuk az is érdekes, hogy nem mert odajönni hozzánk és titokban akart vizet csenni. Mikor közelebb léptem hozzá riadtan hátrébb csúszott, pedig direkt lassabban mozogtam, kerülve minden vad mozdulatot nehogy elszaladjon. Azt hiszem nem mi rémisztettük meg ennyire, már előtte is zaklatott lehetett. Kérdésemre felelve kissé dadogva bemutatkozott. Hira ajánlatát pedig, hogy maradjon itt egy kicsit, félénken visszautasította és egyben azt is megtudtuk, hogy miért van ennyire megijedve. Rásandítottam Hirára és gondolatban megszólítottam:
~ Azt hiszem igazad lehet. Nagyon különös teremtmény. Biztosan nem elf. De mit szólnál hozzá, ha segítenénk neki ?
Jó ötletnek tűnt felajánlani a segítségünket, először is azért mert lehet a barátjának komolyabb baja van, abban az esetben pedig nem árt ha van gyógyító a közelben, másodszor azért, hátha sikerül így jóvá tenni, hogy ráijesztettünk. Ha Hira rábólintott a javaslatomra, visszafordultok Thiiya felé, aki úgy ül mintha takargatná a kezét. Talán megsérült és nem is a társának kell segítség ?
- Megengeded, hogy segítsünk neked ? Mindketten értünk a gyógyításhoz. De persze nem szeretnénk tolakodni, és bocsánat ha megijesztettünk. - Mondom és biztatóan rámosolygok.
Amennyiben Hira nem szeretne a különös lánnyal tartani, nem mondok semmit és várok hátha mondd még valamit.

Kezdett egyre jobban zavarni a helyzet. Segíteni akartam, de elhúzódtam tőle és Sitarát is hátrébb tereltem. Totál rosszul esett látni ezt a lényt ebben a helyzetben. Már épp azon voltam hogy ha társammal ha egyedül, de elhúzok innen mielőtt elbőgném magam. Aztán leesett. Végre kibökte mi van vele, mitől retteg, ugyanis mi csak megviccelni akartuk vagy még azt se.
- Szerintem hagyjuk. Persze én is kíváncsi vagyok mit válaszol neked, de azt mondom inkább hagyjuk. Had nyugodjon le. Különben itt áll meg a szíve ijedtében, vagy a társa kerül még nagyobb bajba. A nimfákról...ha az egyáltalán különben is azt hallottam rejtőzködnek. Nem mennek mások közelébe. De ki tudja. Még a róluk mesélők is talán csak kitalálták az egészet. Lehet nem is léteznek. Ő Pedig nincs olyan állapotban hogy bájcsevegni leálljon velünk. Szerintem ilyen helyzetben mi se tennénk.- üzenem neki és megpróbálom arrébb terelni a kíváncsi és segíteni akaró lányt.
- Ja és még valami. Mikor a vízbe esett csak én képzelődtem vagy tényleg volt valami furcsaság a vízben? - kérdezem Sitarától. Eddig más volt fontos. De most már hogy tudom hányadán állunk gondolhattam erre a számomra még nem látott apróságra.
Ha sikerült arrébb mozdulni a riadt leányzótól, lopva figyelem. Ha elmozdul és nem kért a segítségünkből a tervem az hogy óvatosabban mint az előbb utána lopakodok, de előtte megvárom mi Sitara ötlete.