Újra találkoztok és hamar kiderül, az iménti magánkalandotok nem maradt nyom nélkül. Lazy megtalálja a zúzódási sebeket, míg Viri észreveszi a kezen a könnyebb karcolásnyi sebet. Ám békésen beszélgethettek.
Vihar előtti csend van a levegőben. Ám Viridielen a sor, hogy a stratégiát felvázolja.

Veszek pár nagy levegőt és figyelmeztetem magam, hogy Lash felnőtt, önálló nő, nem kell, hogy hallja állandóan az én aggodalmaimat és ha azt mondja semmi baj, akkor ezt el is higyjem és ne reagáljak túl egy kis sérülést. Ez a mi életmódunk miatta gyakorta előfordul, még ha én a széltől is óvnám.
- Tényleg ne haragudj, igazad van, de ha megsérülsz, nekem is fáj. Viszont hagyd, hogy meggyógyítsam legalább. –kértem szépen nézve rá és felé nyújtva a kezem láncostól.
Ha meggyógyult és amikor meglátom a reszelőt és a feszítővasat, megrázom a fejem a mondanivalójára.
- Add ide a reszelőt, talán el tudom vékonyítani vele a bilincseket, vagy a feszítővassal kilazíthatjuk a falból a láncok végeit és még az ajtót is megpróbálhatjuk felfeszíteni vele. Szóval igazán jó dolgokat hoztál. Nincs idő tovább kulcsokat keresgélni, a kis akcióm valószínűleg felgyorsította az eseményeket és hamarosan itt lesznek. – veszem el egyelőre a feszítővasat, mert az látszik gyorsabb megoldásnak és feszegetni kezdem a falba épített karikákat. – Arra kérlek azonban, ha nem sikerülne végeznem addig, te tűnj el a járatban. Csak akkor segíthetsz később is, ha szabad maradsz. – kértem és reméltem, hogy nem vitatja a logikámat.

Megáll a mozdulat közben, nem nézve még Viridielre, csak a táskáját vizsgálgatva egy darabig. Pár másodpercig hallgat, egyre inkább érezve magán a férfi pillantását, újra mérlegre téve a válaszlehetőségeket, elhatározva, hogy kivételesen nem fog behódolni a kedvességének, ám mikor felpillant, megtalálva azokat a kölyökkutyához - vagy inkább kölyökfarkashoz - hasonló, könyörgő, ellenállhatatlan szemeket, látványosan esik szét a koncentrációja. Először hetykén emeli magasabbra az állát, aztán már csak szégyenlősen fordul oldalra, gondolatai hirtelen változnak egyik ötletről a másikra, képtelennek bizonyulva eldönteni, mit is cselekedjen. Még egyszer felpillant rá, meggyőződve arról, hogy továbbra is ugyanolyan szép tekintettel figyeli-e őt, a barna szempárral újra találkozva nem bírja megállni a csókot, mely rövid, de talán annál jólesőbb.
- Utállak - motyogja gyerekes sértettséggel fejét lehajtva, homlokát a férfi mellkasának támasztva. - Utálom, hogy ennyire őszinte és törődő vagy. Nem ehhez vagyok hozzászokva... - ismeri be talán kissé gyászosan is, mert tudja, hogyha minden jól alakult volna, pontosan ez lenne a megszokott, és ha nem is értékelné belül ennyire nagyra, ugyanúgy kincsként őrizné ezeket a pillanatokat. Feltehetné a kérdést, hogy mégis miért nem ilyen irányt vett a sorsa, de ez mostanra már érvényét és értelmét vesztette, elvégre pontosan azért dolgoznak, hogy megvalósulhasson a vágyott, békés jövő, ahol már nem kell az okokat keresgélnie.
- És utálatosan jól élsz vissza ezekkel a gesztusokkal - emeli meg a kezét, hogy eleget tegyen Viridiel kérésének, legalább ennyivel csillapítva aggodalmaskodását és féltését. - De magad miatt is aggódhatnál. Nem tudhatjuk, hogy most hívják-e össze a népet újabb akasztás hírével, és nem fogom ölbe tett kezekkel kivárni, amíg az ígéretet be is teljesítik - jelenti ki határozottan, és türelmesen kivárja, míg Viridiel használja gyógyító képességeit. A meleg érzéstől, amit a varázs kivált, muszáj elmosolyodnia halványan, és ha nem egy börtönben lennének, a szemeit behunyva bújna a futárhoz.
Következőnek egy ideig tétovázik, mégis melyik eszköz a reszelő, ugyanis sose volt a kezében ilyen eszköz, legfeljebb csak távolról látott ilyet, de akkor sem okozott semmilyen maradandó emléket. A formájuk alapján mindenesetre egy kis hezitálás után kitalálja, így sietősen Viridiel kezébe adja a reszelőt, ami aztán hamarosan a feszítővasra cserélődik.
- Mondjuk elképzelésem sincs, miként fogunk kijutni egy őrzött épületből úgy, hogy az íjadat is visszaszerezzük... Láncokkal csörömpölve, egyértelmű fogolyként... - morogja, és amíg nem hallja, hogy jönne bárki is, elbújás helyett segít beilleszteni a résbe az eszközt, persze előtte a reszelőt kedvese mellé teszi, a táskát pedig a hátára veszi, nehogy a nagy menekülésben itt maradjon és elkobozzák azt is. - Jobban belegondolva kulcsokkal is ugyanez lenne a helyzet... - morfondírozik tovább kelletlenül, egyre esélytelenebbnek látva a kijutást. Komolyan csak tisztázással lehet innen megszökni? Vagy van valamilyen titkos járat? Ha nem lenne ennyire kockázatos, ha nem féltené már annyira a saját és Viridiel életét, ha nem akarna minduntalan a közelében lenni, biztosítva saját magát is jóllétéről, akkor egy szó nélkül felkerekedne még több menekülési lehetőség felfedezése érdekében. Így azért ez meggondolandó lépés, főleg három manccsal, amik jócskán gyengítették macskaságából adódó támadőerejét.
- Esetleg ha el tudnánk lopni egy egyenruhát, bár az meg akkor kevésbé gyanús, ha rajtad van, rólam azonnal lerángatnák és a konyhába küldenének... - elégedetlenkedik tovább inkább csak magának beszélve, közben, ha a vas és a fal közé került a feszítővas, egész testsúlyával ránehezedve megpróbálja meglazítani a bilincsek azon végeit, mivel bizonyára Viridielnek kevesebb lehetősége van megláncoltan ugyanezt végrehajtani. Amint azonban meghall néhány közeledő léptet, nyomban iszkol a járat felé.

Egyelőre minden csendesnek tűnik. Talán túlságosan is annak. Ezért -és az elviharzó őr fenyegetése miatt- döntötök a gyorsabb megoldás mellett. Hősnőnk is segít fél karral szerelmének a falból kifeszíteni Ám félig jutnak a dologgal, amikor a rettegett fordulat bekövetkezik. Sietős léptek zaja üti meg a fülüket odakintről és beszélgetés.
Lazynek döntenie kell, hogy kiszabadítja-e végleg kedvesét vagy a terveiket követve félbe hagyja a munkát. Előbbi esetben még nem tudjuk, mi történik, de utóbbinál mondanom sem kell, hogy a belépők azonnal kiszúrják a rongálást.
-Mi történt a lánccal? És hol van a nő?
* A tiszt szavai keményen rámutatnak, hogy a figyelmetlen beosztottjával szemben, aki lefogta Viridielt, de nem vette észre társnője hiányát, ő nem csak a futár szökésének megakadályozására koncentrál, de az egész helyszínt átlátja.
Ha más nem történik, akkor kinyitják a bilincset és két baka máris rángatni kezdi a csapat vezetője után a folyosóra. Másik három közlegény pedig utánuk megy.

Eddig határozottan jól haladnak. Minden csendes, noha ez eltölthetné őt gyanakvással, ám most fontosabb, hogy Viridiel mihamarabb szabad legyen, fegyverét visszaszerezve pedig máris mehessenek tovább egy biztonságos területre, mondjuk a legközelebbi erdőbe. Igazából bármi megfelelne neki, csak nyugalmasan tölthessék ott az időt, igényelve a csalódás és kelletlen izgalmak után a békességet, megpróbálva a keserédes felejtés megoldásához nyúlni.
Amilyen gyorsan és hasznosan csak tud, segíti a szabadulást, és ahogy nyomja a fémet, a tenyerébe mar a fájdalom, miközben egy kezére helyezi testsúlyának szinte egészét. Összeszorított fogakkal és összepréselt ajkakkal feszíti fel a fémet a falból, újabb és újabb lendülettel nekiugorva, és mikor már végre enged, a hirtelen lazulással kis híján egyensúlyát vesztve esik el, de még az utolsó pillanatban sikerül megvetnie a lábát, így talpon marad, még ha első pillanatokban bizonytalan is az állása.
- Még egy - zihálja elszánt mosollyal, és nekiveselkedne a másiknak is, amikor meghallja a közeledő lépteket. Rémülten fordul az irányába, majd vissza, kétségbeeséstől sietősen illesztve bele a másik résbe a fémeszközt, ám realizálnia kell, hogy nem lesz elegendő idejük ahhoz, hogy befejezze a munkálatokat. Alsó ajkát harapdálva néz Viridielre, belül gyötrelmesen szenvedve, hogy kénytelen hátrahagyni, hogy muszáj elbújnia, mert szíve szerint az utolsó pillanatokig próbálkozna, még a fogság lehetőségét is megkísértve, de az ígéret köti őt. Szabadon kell maradnia, hogy őrangyalként védelmezhesse, és ha kell, használja a koboldok járatait is, akár kiirtva az egész népségét is, ha útjába állnak.
Még egy gyors búcsúcsókot lehel az ajkakra, miközben finoman végigsimít a férfi nyakán, letéve a feszítővasat arra a pár másodpercre. Az arcára van írva, hogy nem akar elbújni még a saját védelme érdekében sem, és csupán azért teszi meg, mert Viridiel korábban arra kérte.
- Mögötted leszek, és ha hozzád mernek nyúlni, megmutatom nekik, mennyire veszélyes is, mikor a szerelmemet bántják - suttogja, és mivel az idő sürgeti, nem enged az enyhe vágyódásnak, mely ösztönzi őt egy újabb csókra, amivel megpecsételné az ígéretét, helyette gyorsan feltápászkodik, a fémeszközöket - ha kezébe tudja venni mindkettőt - egy lendülettel csúsztatja be a járatba, ahova bebújik aztán ő is állatként.
~ Vigyázz magadra annyira, amennyire lehet, jó? Én se akarom, hogy megsérülj... ~ kéri halkan, a járatból vizsgálgatva a félig szabad futár alakját.
Kék szemei villognak a sötétben, aztán mikor az őrök betérnek, némileg hátrébb húzódik, hogy véletlenül se vegyék őt észre. Mindent jól lát, a feltörő morgást pedig rettentően nehéz visszaszorítani, de végül sikerrel jár, és a helyén csendben megülve várja ki a pillanatot, amikor követheti őket. Először megpróbálkozik a folyosókon biztos távolságból mögöttük lépdelni, ám ha őrök állják az útját és elveszik tőle a lehetőséget, akkor kénytelen lesz ismét a koboldjáratokat használni.

Olyan vehemenciával esik a láncoknak Lash, hogy nem tudok elfojtani egy mosolyt és miközben a láncoktól és tőlem telhetően segítek neki, hogy meglazítsa a falban lévő karikát, nem állom meg, hogy egy gyors csókkal ne honorálnám buzgalmát. Olyan édes, amikor kipirosítja arcát a hév.
Jó erősen tart a fal, de több erőlködéssel csak sikerül meglazítani az egyiket, aminek örülhetnénk is, de mikor a másik oldalra kerülne a sor, meghalljuk több felénk igyekvő csizma kopogását.
- Nincs idő. Menj! – kapom el a karját, mert tudom, képes lenne addig kísérletezni, amíg már késő lesz és ez most még ki is ül az arcára.
De végül győz az adott szava és remélhetőleg a realitás, hogy nem lenne értelme, ha ő is ismét fogságba kerülne, akkor aztán végképp ki lennénk szolgáltatva.
Visszonzom a csókját, mert ki tudja mikor lesz a következő lehetőség, de nem tartóztatom azzal, hogy elmélyítem ajkunk találkozását. Biztonságban akarom tudni.
- Tudom, hogy mindenre képes lennél, de kérlek, ne kockáztass. Pár kék folt nem a világ vége, de ha egy igazán végzetes esemény bekövetkezte előtt felfeded magad úgy, hogy nincs lehetőség a menekülésre, akkor csak azt éred el, hogy velem buksz. Tudom, hogy okos az én szerelmem és megvárod a kedvező alkalmat. – szólok halkan utána, ahogy a reszelőt és a feszítővasat eltűntetve, maga is utánuk veti magát a járatba.
Mire berontanak vagy féltucatnyian, már nyoma sincs.
~ Megteszek, minden tőlem telhetőt. ~ nyugtatom meg.
Persze a szabadulás nyomait nem lehet eltűntetni és ez az első, ami a katonákkal együtt érkező tisztnek azonnal szemet szúr, de utána az is, amit az őr nem sokkal ezelőtt nem vett észre, hogy nincs itt a másik rab.
Én csak közömbös arccal állok ott és nem ellenkezem, amikor megszabadítanak a bilincsektől és magukkal hurcolnak.
- Én semmit nem csináltam a lánccal, vagy gondolja a puszta kezemmel lazítottam meg. – válaszoltam azért készségesen, hogy érezze, velem lehet beszélni. – A másik fogolyról nem tudok semmit. Elbóbiskoltam és mikor felébredtem már nem volt itt, azt hittem elengedték közben.
Hála Természet Anyának, eszükbe sem jutott, hogy valaki más úton is távozhatott, csak az ajtó.
- És megbeszélhetnénk végre, hogy miért tartanak bezárva?

/Lazy és Viri/


Nehéz szívvel váltok el, de az érkező őrök nem hagynak más választást. Ha marad a vörös hajú leány, akkor ő is lebukik. Nem a hiányával, hanem abban az esetben az ottlétével és a bilincsből való kiszabadulásával.
Lehetett sejteni, hogy lesznek következményei, amikor rátámadtál az őrre és nem sikerült leteperned. Egy üres szobába visznek, ahol csak egyetlen szék van. És az a te helyed lesz, Viridiel. Hátra kötözik a kezed és fejedre egy zsákot húznak.
-Hol van a nő? -kérdezi a tiszt hangja.
* Ha nem elégedett azzal, amit hall, akkor a zsák sötétségéből hirtelen egy ütés ér a bordáid között.

Eközben a macskanő legfeljebb odakintről hallgathatja. Még ő sem mehet be veled, ha megpróbálja, akkor a mellső lába alatt két oldalról megfogva felemelik és kilökik a folyosóra. Ám az épületen belül továbbra sem zavarja a jelenléte senkit.

A jutalomcsók nem kicsit lepi meg, ennek köszönhetően pedig még inkább igyekszik, teljesen figyelmen kívül hagyva a határait és azt, hogy meddig lehet elmennie biztonságosan. Sajnos azonban hiába a sietség és lelkesedés, a közeledő léptek zajára azonnal kétségbeesik, ám Viridiel szavaira gyorsan meggyőződik a helyes lépésről, és míg egyébként hezitálna, mondandójától azonnal cselekszik. Ha nehezen és vonakodva is, de belátja, mit kell tennie, noha a rossz érzést még mindig nem tudja kiszorítani elméjéből.
Nincsen már ideje szóban kimondani, és bár telepatikusan megtehetné, nem érzi szükségét annak elmondására, amit korábban is tisztázott a férfival: ha ő elbukik, vele együtt fog. Nem fog nélküle élni, nem fog újabb éveket kereséssel tölteni, nem akarja újra elveszíteni senkijét sem, mert utána hiába kezdené el kutatni a boldogságot, soha többé nem találná már meg. Elege volt az élet megpróbáltatásaiból, melyeken egyedül kellett végigmennie, és ha újra visszaesik abba az állapotba egy újabb tragédia után... Nem gondol inkább bele, mi történne.
Magában mindenesetre egy mosolyt még megejt, ahogyan a felé irányuló bizalom megmelengeti. Talán soha nem támaszkodtak rá ennyire, soha nem bíztak benne igazán, csupán a képességeiben, de nem a személyiségében, és ezt most tudatosítja igazán. Különös ez a fonák, és még kevésbé akarja elveszíteni vagy hagyni elszakadni.
Amint kivezetik a futárt, legszívesebben ráugrana az egyik kísérőre, hogy ne merje még egyszer megrángatni, mert szeme világát is vesztheti, ha megteszi, végül marad a sunyi, feltűnésmentes követés mellett. Igyekszik a falhoz simulva, minduntalan elbújva a csapat közelében maradva, közben aggodalmasan méricskélve Viridielt, aki igencsak jól viseli a fogságot. Nem mintha részletezésre került volna, ugyanis sosem kérdezte, nem akarva felszakítani a sebeket, melyek az ellene elkövetett kegyetlenkedések emlékével vannak tele, de van egy tartása, ami miatt nem tudná elvitatni: járt már hasonló helyen. És nem csak Délosra gondol itt.
Furamód nem állítja meg senki, és egy ideig a rejtőzködés mellett dönt, de mikor már harmadszorra nem nyúlnak hozzá annak ellenére, hogy kitessékelhetnék, felbátorodik. Ennyire elcsúfult volna a koboldokkal a helyzet, hogy egy macskát ilyen szinten engednek szabadon mászkálni? Idegen egy érzés ez, biztonságosan közlekedni egy cellákkal és őrökkel telerakott épületben, így megállíthatatlanul sántikál végig a folyosókon, mígnem jóformán kizárják őt abból a teremből, ahova Viridielt bevezetik, és láthatóan nem akarják beengedni őt. Görcsbe rándul a gyomra ettől, ugyanis végig társa mellett akar maradni, de úgy tűnik, más megoldást kell találnia. Bizonyára van ablak, ahol ejtőzhet, és bár egy mancs hiányában kicsit nehezebb lesz, de nem tántorodik el a kihívástól. Még hallja az első kérdést, és ha engedne az első indulatnak, visszaváltozva rontana be, hogy ott van, csak hagyják elmenni a férfit, ám megállja ezt.
~ Keresek egy módot, ahol a közeledben lehetek. Kenj rám mindent, ha vádaskodnak ellened ~ üzeni még a terem ajtajánál állva, nem sajnálva a hangos nyávogást, aztán inkább keres egy olyan szobát, ami vagy személyektől mentes és kinyithatja az ablakát, vagy alapból nyitva van az ablaka, és kellően széles a párkány ahhoz, hogy a délosi akcióhoz hasonlóan végigugráljon addig a teremig, ahol a futárt tartják fogva. Muszáj valahogy beszélgetnie vele, segítenie őt, mellette akar lenni a megpróbáltatásainál, ha már csak ennyit tehet most. Nem ugorhat neki a katonáknak, ugyanis ha egyet megtámad, akkor macskaként kitiltja magát, tündeként pedig fogságba esik, noha lehet, ez utóbbi lenne a legjobb megoldás. Akkor talán elengednék Viridielt, ő pedig úgyis meg tud szökni a bilincsekből. Sőt, ha biztonságosan eljut addig az ablakig, ahol már hallhatja a beszélgetést, a sokadik ilyen kutakodó kérdés után biztosan felfedi magát.

Az, hogy Lash minden ellenkezés nélkül teszi, amit megbeszéltünk, örömmel tölt el és ezt még az sem tudja elkedvetleníteni, hogy tudom nem túl jókedvűek az őreim és láthatóan a tiszt sem attól, amit csináltam és amit most felfedeztek. Tudom, hogy az emberek szeretnek ilyenkor az erőszak nyelvén beszélni, és pont ezért figyelmeztettem kedvesemet arra, hogy elhamarkodottan ne fedje fel magát.
Persze nincsenek kétségeim, hogy ez mennyire nehéz lesz, hiszen ellenkező esetben én …….hát én nem igazán tudnám megállni, de nekem talán lenne esélyem 5 ember ellen, feltéve, ha kard lenne a kezemben, de Lash nem az a vérengző fajta és nincs is nála fegyver, ha csak azóta nem szerzett valahonnan.
Mikor meglátom az üres szobát és a közepén a széket, már tudom, hogy nem tévedtem és most jön a faggatózós rész, amit csak azzal tudnak igazzá tenni, ha fájdalmat okoznak.
A zsákon keresztül nem látom ki az aki az első ütést rám méri, de előre dőlök, ahogy kiszalad a tüdőmből a levegő és a csuklómon megfeszülnek a kötelékek.
- Ühh! Khmmm. – kapkodok némi levegő után. – Már mondtam, hogy mire felébredtem már nem volt ott. Talán kérdezze valamelyik őrét, lehet egy kis etyepetye reményében elengedte. – hazudok, mint a vízfolyás, elengedve a fülem mellett Lash üzenetét, de jó hogy a fejemen a zsák, mert még így is belepirulok az általam koholt vádakba.
~ Ne fedd fel magad, kérlek Lash! Ez csak egy kis verés, nem fogok belehalni, de ha elfognak, akkor lehet mindketten meghalunk. ~ küldtem neki gyorsan vissza, amíg még volt időm és reméltem, hogy észnél lesz.
- Különben is, nincs joguk a tünde király futárát fogva tartani. Ha vádolnak valamivel, akkor követelem, hogy hívják ide a király egyik tanácsadóját, vagy adjanak át a tünde határőröknek. – folytatom.

Lazy gond nélkül talál egy szobát, ahol három őr kártyázik. És meleg lévén az idő, itt is szellőztetnek. Könnyedén kisurransz a párkányra, ám túl keskeny egy mancs hiányában és meginogsz az út felénél. Majdnem lezuhansz. Visszafordulhatsz egyensúlyod helyrejötte után, vagy folytathatod tovább az ablak felé és mind kettő esetében eléred.
Odabent Viri újabb ütést kap a bordájára.
-Itt nincsenek tünde határőreid. Itt az emberek törvényei érvényesülnek és ti ketten rátámadtatok az uralkodó katonáira és megszöktettetek egy halálraítélt notórius tolvajt. Mi köze az elf vezetőnek ahhoz a kölyökhöz? Tán fattyja?

Hátracsapott fülekkel fordul még az ajtó felé néhány másodpercig hezitálva, és bár tudja, hogy éppen azért indul, hogy közelebb kerülhessen Viridielhez, mégis nehéz az első lépés megtétele. Most ő aggódik vészesen a férfiért, teljesen átélve, miért is mondta, hogyha megsérül, akkor az neki is fáj, és ő is hasonlóképp van ezzel. A saját sérülései érdeklik őt a legkevésbé, csak a másikat hadd védhesse meg tőlük, erre azonban most nincs lehetőség, nem elég erős hozzá egyelőre.
Sántikáló futólépésben siet végig a folyosón, hamar találva egy szobát, aminek ablakpárkányára kiugrik. Óvatosan teszi meg a mozdulatokat, ugyanilyen óvatossággal rugaszkodik el, alaposan átgondolva, mihez mennyi erő kell nagyjából, ugyanis az egyensúlyozás egy láb híján kicsit nehezebb a szokásosnál. Ritkán is csinált azóta ilyet, mivel nem volt rá igény, feleslegesen pedig nem fárasztotta magát ezzel - nagy kárára, mivel a párkány igencsak keskeny, így egy minimális elszámolással is leeshet. Most majdnem meg is történik a végzetesnek tűnő esés, ám még sikerül úgy vezetnie testsúlyát, hogy a mélység helyett az ablaknak essen. Egy darabig remeg a teste a kivételesen közeli veszélytől, szaporábban veszi a levegőt, szíve is hevesebben ver, de hamarosan folytatja tovább, hiszen mihamarabb kedvese közelében akar lenni, legalább jelenlétével támogatni őt.
Talán a korábbi hibázás miatt, talán a halálfélelemnek köszönhetően, de a további szakaszon semmi gond nem történik. Bizonyára sokkal precizebben és az óvatosnál is óvatosabban cselekszik, vagy Természet Anya figyel most rá és vezeti a mozdulatait, ami örvendetes, hiszen akkor félnivalója nincs, ám továbbra is fenntartásokkal kezeli a távokat. Megkönnyebbülten áll meg a legközelebbi párkányon, majd próbál kényelmesen letelepedni, de kénytelen félbeszakítani ezt, mikor meghallja a szót: fattyú. Ő maga sem tudná eldönteni, hogy haragot vagy keserűséget érez miatta, hiszen mind rá, mind a gyerekére ugyanezt a jelzőt aggatták sok másik mellett. Halk morgás tör fel belőle akaratlanul is, de egyelőre még türtőzteti magát, próbálva inkább azon gondolkodni, milyen megoldással szolgálhatna, ami Viridiel szabadulását biztosítja, de a katonák büntetésével is jár. Halványan felsejlik benne egy ötlet, ám ezt még hagyja érlelődni, mindemellett ahhoz még egy kicsit jobban kell hergelniük akaratlanul is, hogy Viridieltől kicsit távolabbi úton járjon egy darabig.

Mivel Lash nem rontott be, mint egy tomboló fúria, ezért reménykedek, hogy megértette, mit akarok üzenni neki.
Azonban úgy néz ki, hogy az emberek nem nagyon kedvelik a tünde fajtát errefelé, mert még csak el sem gondolkoztak a mondanivalómon. Bár tudom, hogy valószínűleg újabb ütés jön, felkészülni nem tudok rá, mert nem látom mikor és honnan jön.
A bordám belesajdul és a levegő ismét szisszenve távozik a tüdőmből. Ez fájt.
- Sehol nem törvényes elítélni valakit tárgyalás nélkül és ő már akkor is bűnös volt a szemetekben, amikor megláttátok, hogy félvér. Mert fattyú, ahogy mondod. Csak az igazságot szerettük volna, de ti ezt meg sem hallottátok, mert csak az erőből értetek. Azt kaptátok. A királyomnak ehhez semmi köze. – beszélek, ahogy levegőt kapok.

/Lazy és Viri/


Hősnőnk majdnem lezuhant, ám mint korábban is írtam, hamar visszanyerte egyensúlyát. És fültanúja lehet szerelme kínzásának. Ám a macskanőt mégsem csak ezzel gyötrik, hanem a múltja is, mely a fiú kiszabadítására sarkallta.
-Nem láttam a tárgyalásán egyetlen tündét sem, aki el akarta volna mondani, hogy miért is hazudott a kölyök és miért nem igaz az általa is bevallott rengeteg betörés. De régen sem. Hányszor ítélték őt kalodára vagy nyilvános megvesszőzésre zsebmetszés miatt? És hányszor látták lebujokban meg rosszéletű alakok társaságában?
Mégis miért küld egy király egy követet egy korcs kiszabadításáért? És miért nem a bíróságra küldte, mikor az ügyét tárgyalták?
* A változatosság gyönyörködtet. Gondolom te is így fogod fel, mikor gyomorszájba vágnak ezúttal.
-Azt a sihedert felnevelte a család. Választhatott volna becsületes szakmát, de sosem kellett neki a kemény munkával megszerzett, csak a könnyű pénz.

Szinte láttam magam előtt, ahogy elönti a tisztet az indulat, bár a zsáktól csak árnyékokat láttam.
Sejtettem, hogy nem ért semmit az egészből, hogy miért emeltünk szót a fiú érdekében, ám nekem is el kell gondolkoznom azon, amit most elém tárt, hogy talán bizony nem egy ártatlan lélekkel van dolgunk, de nem is ez volt a lényeg.
- A társam talán hibát követett el, amikor oly hirtelen avatkozott közbe, de nem volt rossz szándék a cselekedetünkben. Csak egy kis időt kértünk volna, hogy tájékozódjunk és megtudjuk, azt, amit most elmondtál. Nem volt célunk, hogy egy bűnözőt eresszünk szabadon, de senki életét nem lehet már visszaadni, ha nem volt alapos a kivizsgálás. Csak erről akartunk meggyőződni, de olyan ellenséges légkörrel találtuk szembe magunkat, hogy mindenki elsodródott az árral. – ziháltam, ahogy ismét levegőhöz jutottam. – Ez nem egy hivatalos tünde beleavatkozás, csak erre jártunk és egy csak azt nem szerettük volna, ha fajgyűlölet áldozata lesz valaki.
Valami árnyék jelent meg oldalt, így megfeszítettem magam, de ez sem sokat enyhített az ütés erején. Alapból sem voltam egy súlycsoportban a termetes emberekkel, lekötözve meg még úgy sem.
Előrecsuklottam és elharapott nyelvem miatt vér csordogált a számsarkában.
- Ne……nevelt…..gyerek? – csuklottam fel, mert a történet csúfsága ellenére, ez volt ami leginkább megragadott, hiszen akkor még mindig lehet, hogy ő……
Nem tudom, hogy mennyire örülne, ha ezt hallaná Lash……..

Ütés, szavak, újabb ütés, majd újabb szavak. Először csak morog halkan, feszülten állva a párkányon, meredten bámulva az előtte lévő ablakra, ahova bármikor beugorhat, noha csak kis eséllyel téphetné fel bárkinek is ott a torkát. Egyre agresszívabban akarja védeni Viridielt, de észben kell tartania, hogy a jó helyzetet is meg kell keresnie, nem csak fejjel bele az egészbe értelmetlenül és meggondolatlanul. Muszáj várnia a férfi miatt, saját maga miatt, az egész miatt, nem cselekedhet felelőtlenül, úgy, ahogyan neki most jólesne. Emlékeztetnie kell magát továbbá arra is, hogy jelenleg nem ölbe tett kezekkel várakozik, hanem figyel, hallgat, tervez és kivár, így nem engedheti meg magának érzelmei elhatalmasodását. Veszteg kell maradnia és ez így is fog történni.
Habár nem beszél Viridielhez, nem akarva megzavarni őt, nagyon is támogatja őt. Szurkol annak, hogy eredményt érjen el mondandójával, ám mikor a katona válaszol rá, tündeként biztosan elsápadna. Egyértelműen hidegzuhanyként érik őt a tények, és meg is hátrál egy lépést, mire lecsúszik egyik hátsó mancsa, de már kapaszkodik is vissza a helyére egy halk nyekkenéssel. Nagyra nyílt szemekkel mered a szomszédos párkány felé, nem tudva eldönteni, akarja-e hallani a továbbiakat, mert sejti, Viridielnek mi lesz a következő kérdése, mi fogja őt érdekelni utána, és nem biztos benne, hogy tényleg felkészült-e rá. Egyszerűen csak... Menekülne, legyen bármilyen szánalmas is. Fél, hogy ez felforgatná az életét, fél, hogy ez sok mindent megváltoztatna abban a rengeteg jóban, ami közben kialakult, fél, hiába szeretné megismerni azt a gyereket, akiről meggyőződése, hogy halott.
Korcs - üti meg fülét a szó, mire összeszorul a gyomra, és ha nem egy ügyességi próbának bizonyulna visszamenetele, most biztosan kihátrálna, menekülve a rémségek elől, amik hosszú ideje nem kísértették már őt, és most még ijesztőbbnek tűnnek, mint valaha. A sok szép után újra ezt tapasztalni, újra emlékeztetni magát arra, mennyi szörnyűség is van körülötte, hogy mennyire képtelenség élni tisztán, nyugalomban... Szinte megfojtja őt. Fojtogatónak hat most a levegő, maga az élet, és a múlt most nem önmaga sötét képében jelenik meg, hanem valamiféle torz szörnyetegként, akinek már a látványa teljesen ledermeszti. Lehet, hogy lassacskán már fél éve egészen más közegben tartózkodik, más hangulatot tapasztal, más társaságát élvezi, azét, aki bárhol bármiben támogatná, felejteni hatvan év gyűlöletét nehéz, történjék bármilyen gyökeres változás.
Elrontotta. Elrontotta azzal, hogy közbeavatkozott, elrontotta ott, hogy engedett az érzéseknek, az ösztönöknek, a hiábavaló reményeinek, aminek eredményeként most Viridiel szenved, pedig neki kéne. Neki kéne elviselnie a saját bűnének következményeit, neki kéne ott ülnie, őt kéne faggassák, nem a futárt, és legszívesebben helyet cserélne vele, persze erre nincs lehetőség. Megígérte neki, hogy nem fogja lebuktatni magát, csak végszükség esetén, és ezt be is fogja tartani, hiába nehéz, meg kell tennie a férfi kedvéért.
Az újabb ütés hangjára elfordítja a fejét és hátrahúzza a füleit. Annyira nem akarja ezt, annyira nem szeretné, ha a férfi még többet kapna, csak hagynák őt békén...! Miért kell mindig másnak bünhődnie azért, mert ő valamit rosszul csinált? Miért mindig ő az, akit megkímélnek, aki megmenekülhet, de súlyos bűntudattal, hogy hosszú ideig cipelje magával hatalmas teherként? Mikor fog már ez változni? Mikor vállalhatja teljes mértékben ő ezt? Mikor válhat azzá a védelmezővé, aki mindig is akart lenni?
Család - erre figyel fel következőnek. Mélyen lehajtja a fejét, magában azt szajkózva: mennie kell. Mennie el innen, mielőtt bárminek is fültanúja lesz, ami érinti őt. Nem akarja tudni, retteg tőle, és nem érdekli, hogy csupán egy karnyújtásnyira van tőle ez. Megtorpan a cél előtt, de ez mit sem foglalkoztatja őt, a félelmét nem bírja legyűrni, csupán az akadályok tartják itt őt, semmi más. Biztos benne, hogyha egyedül ért volna el idáig, akkor is megfutamodna, nincs meg hozzá a kellő bátorsága, elvégre ő csak egy... egy gyáva alak.
Aztán a kérdés... Az ereiben is megfagy a vér részben a rá várt válasz miatt, részben Viridiel küzdésének köszönhetően. Délosban nevetségesen más volt... Ott annyira nyugodtan kezelt mindent, most pedig eszét veszti, ahogyan mentené ki a férfit ebből az egészből, de ha már... Ha már ennyit elvisel mindezek miatt, ha már elvállalta ezt egy szó és panasz nélkül, még mindig őt védelmezve, nem fordíthat hátat most ennek. Meg kell várnia rá a feleletet, utána... Utána...
...utána mit is fog csinálni?
Egyre inkább szétcsúszik, ahogyan fokozódik benne a félelem és aggodalom, az, hogy mennyire nehezen viseli el kedvese bántalmazását, de az indulatok elmaradnak. Nem leng ki annyira érzelmileg, amitől elérné a délosi és bányában megtapasztalt szélsőséget és felelőtlenséget, azt az agressziót, hogy berontson arra a néhány őrre, megkockáztatva egy az öt vagy hat elleni küzdelmet macskaként, három lábbal. Inkább azt érzi, hogy a végtagjai egyre merevebbé válnak, mozdíthatatlanná, mintha földbe gyökereztek volna. Tudatának parancsára nem reagál a test, csak bénultan néz maga elé, valahol tűnődve hallgatásának és várakozásának helyességén.

-Fajgyűlölet? -rikkantja, majd ismét kapsz a bordáid közé- Hogy van bátorságod ide jönni és azonnal vádaskodni amatörizmussal és előítéletekkel?
* Lazy kint lapul és minden egyes hang fáj neki. Fáj az igazság, ami hamarosan kiderül.
-Az apja eskü alatt mondta, hogy nem az övé. Az asszony is letette az igaz szó fogadalmát, a kölyökre nézett és a szemébe mondta, hogy ő szülte a férfitól. Ki a fene tudja az igazságot, amíg nem az én feleségem ajándékoz meg egy... ilyennel.
Én még pár éves voltam csak, mikor ő ugyan így nézett ki. Már akkor is az utcán élt javarészt. Csavargott, verekedett. Gyerekként még menőnek tűnt, de ahogy felnőttem és embert faragott belőlem a katonaság, úgy jöttem rá, hogy az ilyen ördögfattyai mind csak naplopó semmirekellőek.
* A hang egyre inkább békülőnek hangzik. Már nem fizikailag fáj talán egyikőtöknek sem a kihallgatás.
-És mégis szerinted mit kéne csinálnom? A lakosok dühösek. Végre megszabadultunk volna egy kártékony féregtől. Erre fel most még kevésbé érzik biztonságba magukat. Hülyét csináltatok a törvény őreiből és reményt adtatok a csatornapatkányoknak, hogy majd őket is kimenti valaki, ha komolyra fordul a helyzet.
Ha nincs más mondanivalód, akkor viszlek a bíróhoz és nyilvános vesszőzés után egy teljes nap kalodát kérek a fejedre. A társnődre meg újabb elfogatóparancs. Ha nem kerül elő egy hét alatt, akkor neki sokkal súlyosabb büntetésben lesz része, hiszen ahogy te is vallottad, leginkább ő rángatott bele az egészbe.
A kölyköt meg idő kérdése, majd csak előkerítjük...

Összehúzódik az újabb ütés hallatán, és mikor Viridiel kérdésére elkezdődik a hosszas válasz, talán a szíve is megszakad a gondolatra, hogy vele is lehetett volna ugyanez. Vele is megtörténhetett volna, hogy a férfi letagadja mind a kapcsolatukat, mind annak gyümölcsét, és elmondhatatlanul rosszul érzi magát tőle. Három lába nem tartja őt rendesen, így kénytelen leereszkedni a párkányra teljes testtel, mielőtt leszédülne róla, továbbra is meredten bámulva bele a semmibe, hallgatva az egyre lesújtóbb beszédet, melynek nem akar hinni. Aztán, ahogy ilyennek nevezi a félvér gyereket, mintha egy tárgy lenne vagy bűnös dolog...
Élénken idéződnek fel benne a rosszabbnál rosszabb szavak, amiket annak idején kapott, aminek a saját vérüket hívták, melyekből mindet magára vette. Elviselhetetlen az a nyomás, amit hirtelen érzékel, légzése is szaporábbá válik, gondolatban pedig sírva kiáltja: Elég! Nem akar ennél többet hallani, nem akar ennek részese lenni, nem akar ebből még, csak felejteni akar, maga mögött hagyni a múltat teljesen, nem azt, hogy az eddigieknél is szörnyűbben kísértse...! Fáj, fáj az elmúlt időszak idilljéből visszacsöppenni a valóság kegyetlenségébe, és beleszakad ebbe a fájdalomba, melyről elhitte, hogy vége lehet. Újra és újra realizálnia kell, hogy nem tehet semmit ellene, hogy bármennyire is próbálja kerülni vagy megelőzni, képtelenség teljes mértékben hátrahagyni, ha elkezdik kergetni ezeket a törékeny darabokat, amik felszakítják a varasodó sebeket, ömlesztve a vért.
A sötétség súlyos masszaként telepszik rá, ahogyan a kétkedés, az önhibáztatás, a keserűség és minden más, mely eddig eltűnni és megszűnni látszott, hirtelen elntik elméjét, teljesen megszüntetve tanakodó és hezitáló oldalát. Tudja jól, hogy cselekednie kell most már, hogy tennie kell, ám még megvárja, amíg a tiszt befejezi beszámolóját, megtudva, Viridielt nyilvános megalázásra ítélteti. Még nem tudja, hogyan, de meg fogja állítani ennek megvalósulását, mivel tisztában van vele, ha erre sor kerül, képtelen lesz a háttérben maradni abban az esetben. Saját maga esetében nem érdekelné, főleg úgy nem, hogy nem áll szándékában a karmaik közé kerülni, de nem hagyja, hogy a futárnak ebben kelljen részesülnie. Rosszul van a ténytől, hogy mindez miatta történik meg, és nem érzi igazságosnak, ha nem tesz ennek megváltoztatásáért semmit. Együtt fogják elhagyni ezt a helyet büntetés nélkül, és ha tőle függ, nem jönnek vissza egy darabig.
~ Húzd még az időt. Kiszabadítok néhány rabot, hátha kellő felfordulást okoznak ~ morog ellenségesen, de a szavak hidegek. ~ Nem fognak elkapni ~ teszi még hozzá, és már indul is visszafelé szaporán, de megfontoltan, hogy visszairamodjon abba a cellába, ahol Viridielt tartották eddig. Ha kedvese tiltakozik, nem fogja érdekelni, makacsul és önfejűen, mérhetetlen elhatározással ugrik párkányról párkányra, minden észérv lepattan róla.
Ha visszajut, megkeresi az eldugott eszközöket, amik remélhetőleg nem tűntek el a járat széléről, és azokkal indul el olyan börtönrészek felé, ahol nem kísérik figyelemmel az események minden másodpercét. Ha mindez sikerrel záródik, akkor csuklyáját mélyen arcába húzva feszíti fel a cellaajtót egész testével az eszközre nehezedve, ügyelve arra, hogyha egy katona közeledő lépteire figyel fel, akkor gyors mozdulattal visszatéve táskájába a felszerelést, eliramodva macskaként bújik el, hogy az elmenetele után folytathassa a megkezdett fogolyszabadító munkát.

Az újabb ütésre csak egy halk nyögést kap, mert már teljesen érzéketlennek érzem a felsőtestem, ám most még a fájdalom sem tud áthatolni azokon a gondolatokon és az egész testemben végig futó érzéseken, amik mélyen és keserűen érintenek kedvesem miatt is.
- Nem vádaskodtam, csak normális, békés módon információt kellett volna adnotok és ezt az egészet elkerülhettük volna.
Talán jobban megérteni a tiszt a helyzetet, ha ismerné az előzményeket, hogy Lash miért cselekedett oly meggondolatlanul és ha volt a férfinak gyereke, biztos megértette volna, hogy mire képes a szeretet és a remény. De természetesen nem volt felhatalmazásom, hogy olyan titkokat kotyogjak ki, amik nem az enyémek és a bizalomra épültek, így másként kellett meggyőznöm a katonát, hogy nem állt szándékunkban felbolygatni a település életét.
- Ha az apja nem ismerte el, megtagadta, annak azért lehetett szerepe abban, hogy milyen élete lett a kölyöknek, nem gondolod? – próbáltam kiegyenesedni, amit a bordáim élénk tiltakozással vettek tudomásul, de mivel a tiszt hangja már nem tűnt annyira ellenségesnek, reméltem, hogy a beszélgetés jobb irányt vesz. – Gondolom az itteniek ezért megvetették őt is meg az anyját is és senki nem volt, aki irányt mutatott volna neki. Ahogy téged a katonaság a jó oldal felé terelgetett, őt a megvetés a rossz felé. Ne mond, hogy ezt nem érted. – emeltem fel e fejem, bár nem láttam hol áll.
~ Lash! Kedvesem, ne csinálj semmi őrültséget, megoldom! Jó felé haladnak a dolgok. Ne….fedd…fel….magad! ~ igyekeztem a lelkére beszélni, mert az üzenet olyan intenzítással értek, hogy biztos voltam benne, hogy hallotta a tisztet és most olyanra készül, ami nem biztos, hogy jól sül el.
- Várj! – mondtam gyorsan a tisztnek. – Van egy javaslatom, ami mindenki gondját megoldaná. Elvisszük innen a fiút magunkkal és akkor mindenki megnyugszik. Keresünk neki egy helyet, ahol lehetősége lesz állandó piszkálgatás nélkül élni. Így te lehetnél a városban az a személy, aki egy csapásra megoldotta a kellemetlen problémákat. Elmegyünk….bántatlanul és a kölyöktől is megszabadultok. – győzködöm.

/Viridiel és Lash/


A hit jutalma egy gyomrodra mért ütés, hogy békés mederbe terelődött a dolgok menete.
-Rohadj meg, hegyesfülű! Nekem nem kell, hogy elvigyétek a fiút. Ha elkapjuk, márpedig elkapjuk megint, örökre lezárjuk ezt a problémát. Nála már megvan az ítélet. Na mozgás!
* Miközben leveszik a fejedről a zsákot és elvisznek ha kell erővel is a bíróhoz, addig Lash akcióba lép.


/Kockadobás: Tízes
1-6-ig -Ki tudsz szabadítani két órán belül három rabot, de már így is fel-alá mászkálnak a katonák utánad kutatva.
7- A macskák mindig talpukra esnek. Ez szó szerint is igaz akkor is, ha életük egy igen viharos lelkiállapota miatt képtelenek annyira figyelni a párkányon, mint szeretnének. Mellső egyetlen talpadra esel, ám csak csökkenti a sebességed. Igazából arccal véded a becsapódást és tiszta vér lesz az egész.
8-10-ig -Lebuksz a nagy hangzavarban, hátulról ragad meg az egyik őr, mielőtt észrevennéd./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 1

Mielőtt elrugaszkodna, Viridiel szavai állítják meg, hirtelen torpanva meg a mozdulat közepén, de nem kerül emiatt veszélyesen közel a lezuhanáshoz. Ingerülten rántja hátra a fejét fújva és hangosan morogva, és nem csupán ennyiben nyilvánul meg nemtetszése.
~ Megoldod?! Lekötözve, hat őr társaságában majd valahogy kitörsz?! És JÓ felé?! Az neked jó, hogy vernek, majd nyilvános megszégyenítést szánnak neked?! ~ érdeklődik indulatosan, és nem tudná megmondani, akar-e rá hallani bárminemű választ. ~ NEM fogok ölbe tett kezekkel várakozni és végignézni, ahogy ezt megteszik! NEM fogom kivárni, amíg bezárnak, NEM foglak kitenni annak, hogy rajtad nevessen ez a város! Elég volt, hogy rajtam röhögött az a hely, amit valaha az otthonomnak neveztem, ráadásul egy halott gyereknél fontosabb vagy te és az önbecsülésed ~ folytatja ugyanolyan hévvel és dühvel, ami hirtelen válik hideggé és komorrá. ~ Ha közel jártok a bíróhoz, akkor szólj, nem hagylak egyedül ~ teszi még hozzá néhány másodperc után jóval halkabban, szinte már suttogva, talán még bűnbánón is, hogy ennyire kifakadt az imént, elvégre Viridielnek is megvan a saját problémája, nem kéne még neki is terhelnie őt.
Sietősen teszi meg a távokat, magabiztosan és határozottan készül fel, majd ugrik, az első nyitott ablaknál berohanva az épületbe, járva a folyosókat, végül Viridiel cellájáig biztonságosan eljut. Nem különösebben foglalkoztatja őt, hogy mennyi őrrel van dolga, mindegyik elől elbújik, csupán a feladatával foglalkozik, így igyekszik minél több rosszarcú és erősebb fizikumú személyt kiszabadítani, akik indulatosabbnak tűnnek az átlagnál. Azokkal talán meggyűlik az őröknek a bajuk, mi több, ha Viridiel jelez, akkor átadja az egyiküknek a feszítővasat, hogy folytassák a munkát, amíg lehet. Hogy ez mennyire felháborító? Fogalma sincs, de egészen addig nem számít neki, amíg az egész világot romlottnak látja, csupán egyetlen személyt találva csillogóan tisztának, akit most akarnak megbüntetni.
Ha a futár telepatikus üzenete eléri őt, akkor egy csendes, éppen emberektől mentes zugban felveszi állati alakját, hogy macskaként vonuljon ki az épületből, adott iránymutatás esetén azt követve, egyébként erősen támaszkodva a férfi illatára.

Az újabb gyomrosra – amire igazán nem számítottam most – már öklendezve görnyedek előre, de nincs mit kiadni magamból, mert már legalább egy napja semmit sem ettem.
Míg próbálok görcsösen levegőt venni, legalább ennyire erősen ér Lash mentális reakciója, bár az nem fizikailag, de legalább ennyire váratlanul és fájdalmasan.
A zsák alatt behunyom a szemem és megvonaglik az arcom.
~ Nem, …….nem erre gondoltam. ~ próbáltam megnyugtatni még most is, hiszen csak ő számított, semmi más. ~ Csak azt hittem……..azt hittem, hogy működik a ….diplomáciai dumám. De nem fogom hagyni, hogy te is újból végigszenvedd ezt! Nem fogok belehalni egy kis verésbe és egy nap kalodába, de neked NEMSZABAD újra végig menni ezen, érted! Egy nap szerelmem, egy nap és újra együtt lehetünk! Várj meg a városon kívül! Ha téged is elfognak – és sokan vannak – akkor az nekem sokkal jobban fog fájni. Én már ennél rosszabbat is kibírtam, nem akarom, hogy …….Lash, kérlek, szeretlek! És a gyerek………ne mondj ilyeneket! Most csak a harag és a kétségbeesés beszél belőled! Ne hagyd, hogy az emlékeid befolyásoljanak! ~
Ezeket már folyamatosan küldöm neki, miközben a tiszt tovább fortyog és megszabadítva a zsáktól kifelé cibálnak, valahová a börtönön kívülre talán?
Mivel Lash hangja elhallgat a fejemben, nem tudom megfogadta-e amit mondtam, minden esetre eszem ágában sem volt értesíteni, azt akartam, hogy minél távolabb legyen innen.

A helyzet igen bonyolult, hiszen Lazy nem csatlakozik Viridielhez a tárgyaláson, hanem ez idő alatt rabokat szabadit ki. Nem túl könnyű munka fél karral és vasággyal együtt ötven kiló nőként. Ám jó lóra tett, hiszen akik kiszabadultak, nem anyámasszony katonái. Dulakodásba kezdenek és hamarosan elfogják őket, ám újabbak szabadulnak ki közben.

A bíróságon az egyik irodába viszik be a futárt, ahonnét egy perc múlva a dünnyögő ítész társaságában jönnek ki.
-Ne siessünk már úgy! A portán mindjárt elkérem a kulcsot, addig menjenek a tárgyalóteremhez! Nem a hétvégi vendégséget beszéljük meg, hogy csak beugornak a szobámba és máris döntsek.
* Így is történik és a pulpitusra leülve végig hallgatja a beszámolót az akasztásra vitt kölyöktől egészen Viridiel elfogásáig és kihallgatásig. És az ismert ajánlatot hallva most Turion fiához fordul.
-Akkor halljuk, mi a maga véleménye erről? Elismeri bűnösségét egy törvénykiviül kiszabadításában és jószándéka ellenére törvényeink megsértését? Ha nem, akkor mit tud mondani az elhangzottakról? Ha igen, akkor mit szól a felajánlott vádalkuhoz?

Eközben a városőrség az egyik újra elfogott bűnözőből kiverte, hogy egy vörös hajú elf lánynak köszönhette, hogy a falból kitépett láncaikkal lófrálhattak a folyosón. Így egyre több fegyverest rendelnek vissza a városból és minden erejüket saját főhadiszállásuk megtisztítására fordítják ettől a notórius elítélt-szabadítótól.

Még visszhangzanak fejében Viridiel szavai, melyekre inkább már nem reagált, mert akkor még mindig ott vitatkoznának, mi lenne a helyes lépés. Képtelen megelégedni a helyzettel, illetve továbbra sem érzi igazságosnak, ha egyszerűen csak vár és vár, ráadásul biztonságban úgy, hogy közben a védelmezni vágyott személy pedig szenved. Szétszedi a gondolat és az elképzelés annak ellenére is, hogy egyre inkább tudatosul benne, valóban ez lenne a legjobb döntés, így minimalizálhatják a kockázatokat, a további sérülések szerzését, a másik megbántását. Belülről viszont elviselhetetlenül égeti őt a bűntudat, szeretne tenni valamit, hogy megakadályozza ezt, és nem érdekli őt, hogy a férfi keresztülment már rosszabb alkalmakon is. Védeni akarja, mentesíteni a sebektől, erre szeretné feltenni az életét, de így mégis hogyan lesz rá képes?
Daccal, dühvel és ingerültséggel esik neki a celláknak és láncoknak, hogy minél több személyt kiszabadíthasson rabsorsából, főként saját tehetetlensége miatt választva a haragos hullámokat, ám nem sokáig vannak szabadlábon ezek az emberek. A katonák hamarosan jönnek, elfogják őket, majd visszavezetik egy sértetlen, rácsozott szobába, így lényegében felesleges minden erőfeszítés, amit tesz. Persze ez nem jelenti azt, hogy feladná, folytatja addig, ameddig csak lehet, végig várva Viridiel üzenetére, mely nem jön. Ezzel hosszú ideig nem foglalkozik, hiszen lehet, sokkal távolabb van az emlegetett intézmény az elképzeltnél, ám mikor egyre több fegyveres lófrál a folyosókon, láthatóan keresve valamit - inkább valakit, jól tudja ezt -, úgy válik gyanúsabbá minden. Nem akar a kelleténél nagyobb kockázatot tenni, hiszen a férfi azon kérését, miszerint ne kapják el, nem kívánja beteljesítetlenül hagyni, így macskaként megbújik a sarkokban, keresi a zugokat, ahol elosonhat, lehetőleg nem a koboldjáratokat használva, hiszen nem akarja ismételten a halálközelség félelmét megtapasztalni. Egy hozzá hasonló szőrcsomóra meg úgyis az esetek többségében rá se hederítenek, legfeljebb elkergetik, de ő amúgy is menne magától, érezve, hogy a feltűnésmentes átváltozásra a továbbiakban minimális lehetősége lesz, mint ahogyan a foglyok megszökektésére is, mindemellett az idő is jócskán elúszott, Viridiel pedig már biztosan a bírót boldogítja, de lehet, már az ítélet is elkezdődött.
...és nem szólt neki...
Legszívesebben alsó ajkát harapdálná, macskaként azonban erre nem sok lehetősége van, így hangosan morogva tesz meg minden lépést, keserű haraggal dolgozva fel a futár önfejűségét és makacsságát; a hősködését. Ha több-kevesebb biztonsággal kiér az épületből, akkor a megmaradt illatnyomokat követi, ám félúton meggondolja magát, és inkább a főtér felé vezeti lépteit, elvégre ha a nyilvános vesszőzést valóban büntetésül adják, akkor nagy valószínűséggel ott fog rá sor kerülni. Utolsó lehetőség, hogy megpróbáljon valahogyan segíteni, így érzéseit elfojtva várakozik a legközelebbi tetőn, figyelve, ki mikor érkezik, ki halad el, a különböző irányokból érkező hangokra idegesen rándítva meg a fülét.

Nem ellenkeztem, mert jobb szerettem volna már ezen az egészen túl lenni, legalább a tiszt sem akart már tovább ütni, így kezdtem összeszedni magam. Azonban a bíró nem örült, hogy a szobájába hurcoltak, szerette volna megadni a módját a tárgyalás látszatának, bár szerintem már mindenki meghozta rám az ítéletét.
Más irányba kerültünk és kicsit később már a bíró az emelvényén trónolt, onnan nézett le rám és közben végig hallgatta a tiszt beszámolóját – mintha most hallotta volna először, miközben az egész város ezt tárgyalta – aztán, amikor a tiszt megkérte rám a már nekem is említett büntetését, a bíró nekem is megadta a szót, hogy védezhessek. Milyen kedvesek.
- Nem voltunk tudatában, hogy a kölyök ilyen sok mindent elkövetett már, csak belecsöppentünk egy akasztásba és mivel a társnőm elvesztette a fiát rége, aki mostanra pont ilyenkorú lehetne és kinézetre is hasonló, elvesztette az önuralmát. Megértheti bíró úr, hogy nehéz lett volna végignéznie egy akasztást, amikor megrohanták az érzelmek. – gondoltam némi nem túl részletes beavatás meglágyítja a szíveket. – Én csak védeni akartam és megtudni, hogy mi történik, de mindenki nekünk esett. Nem akartunk és nem is bántottunk senkit. Nem vagyunk bűnözők és azonnal el is hagyjuk a várost, sőt felajánlottam a tisztnek, hogy a fiút is rábeszéljük tartson velünk, hiszen még mindig nem biztos, hogy nincs köze a társnőmnek hozzá. Csak egy esélyt akarunk.